Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

A „rosszindulatú” szó alapján milyen dolgokat tehet valaki, amikor ez a beállítottsága feltárul? Először is, manipulálni akarja majd az embereket. Mit jelent az, hogy manipulálni? Azt jelenti, hogy bármi történjék is a gyülekezetben, be akar majd avatkozni, bele akar szólni, és intézkedni akar. Ő állít majd fel szabályt számodra, neked pedig be kell tartanod azt. Ha nem tartod be, akkor dühös lesz. Manipulálni akar téged. Ha azt mondja, hogy menj keletre, akkor keletre kell menned, ha pedig azt mondja, hogy nyugatra, akkor nyugatra kell menned. Megvan benne ez a vágy, és aztán így cselekszik – ezt hívják manipulációnak. Ezek az emberek át akarják venni az irányítást mások sorsa felett, át akarják venni az irányítást és ellenőrizni akarják mások életét, elméjét, viselkedését és preferenciáit, hogy az illetők elméje, elképzelései, preferenciái és vágyai azzal legyenek összhangban, amit ők mondanak és amit ők akarnak, nem pedig azzal, amit Isten mond – ezt hívják manipulációnak. Mindig el akarják intézni, hogy az emberek az ő saját akaratuk szerint tegyék ezt vagy azt, nem az alapelvek, hanem a saját szándékaik és preferenciáik szerint cselekszenek. Nem érdekli őket, hogy mit érzel, erőszakkal parancsolnak neked, és meg kell tenned, bármit is mondanak neked; ha nem az ő akaratuk szerint cselekszel, akkor elbánnak veled, és éreztetik, hogy tényleg nincs választásod, és hogy semmit sem tehetsz. Szíved mélyén tudod, hogy becsapnak, és irányítanak, de még mindig nem tudod, hogyan ismerd fel, nemhogy ellenállni merészelnél. Vajon cselekedeteik nem a Sátán viselkedése? (De igen.) Ez a Sátán viselkedése. Így teszi lóvá, és így irányítja a Sátán az embereket, ezért úgy nyilvánul meg bennük a sátáni beállítottság, hogy mindig megpróbálnak irányítani és manipulálni másokat. Függetlenül attól, hogy el tudják-e érni azt a célt, hogy irányítsanak és manipuláljanak másokat, ez a fajta beállítottság mindenkiben megvan. Mi is ez a beállítottság? (A rosszindulat.) Ez a rosszindulat. Vajon miért hívják rosszindulatnak? Melyek ennek a beállítottságnak a világos megnyilvánulásai? Magában hordozza a kényszerítés érzését? (Igen.) Magában hordoz egyfajta kényszerítés érzetet, ami azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy figyelsz-e vagy sem, függetlenül attól, hogy mit érzel, hogy élvezed-e vagy megérted-e azt, erőszakkal megkövetelik, hogy hallgass rájuk, és minden vita nélkül tedd, amit mondanak, anélkül, hogy lehetőséget adnának arra, hogy beszélj, és anélkül, hogy bármiféle szabadságot is biztosítanának neked – vajon nincs ilyen rejtett jelentése? (De igen.) Ezt „kegyetlenségnek” hívják, ami a rosszindulat egyik aspektusa.^[a] A rosszindulat másik aspektusa a „gonoszság”^[b], vajon mire utal a „gonoszság”? Arra utal, hogy az emberek a kényszerítő indoktrináció és az elnyomás módszereit alkalmazzák, hogy elérjék azt, hogy irányítsanak téged, és rávegyenek, hogy hallgass a manipulációjukra, és így elégedettek legyenek. Ezt hívják „gonoszságnak”. Tetteivel a Sátán meg akarja akadályozni, hogy szabad akaratod legyen, hogy megtanulj mérlegelni és különbséget tenni, hogy megértsd az igazságot, hogy az életed éretté válhasson. A Sátán nem engedi, hogy ezeket megtedd, és irányítani akar téged. A Sátán nem engedi, hogy keresd az igazságot és megértsd Isten szándékait, nem Isten elé visz, hanem maga elé, és arra kényszerít, hogy rá hallgass, mintha ő lenne az igazság, és bármit is mond, az helyes, mintha ő lenne a középpontja mindennek, így hallgatnod kell rá, és nem szabad megpróbálnod elemezni, hogy a szavai helyesek-e vagy helytelenek. Az emberek viselkedését és elméjét kényszerrel és erőszakkal manipuláló és irányító beállítottságot rosszindulatnak hívják.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik)

Lábjegyzetek:

a. Az eredeti szöveg nem tartalmazza az „ami a rosszindulat egyik aspektusa” kifejezést.

b. Az eredeti szöveg nem tartalmazza az „A rosszindulat másik aspektusa a »gonoszság«” kifejezést.

Milyen más módokon nyilvánul meg egy elvetemült beállítottság? Hogyan kapcsolódik az igazságtól való idegenkedéshez? Valójában, amikor az igazságtól való idegenkedés komolyan nyilvánul meg, az ellenállás és ítélkezés jellemzőivel, az egy elvetemült beállítottságot hoz napfényre. Az igazságtól való idegenkedés többféle állapotot foglal magában, az igazság iránti érdeklődés hiányától az igazsággal szembeni ellenszenvig, ami Isten megítéléséig és Isten kárhoztatásáig fajul. Amikor az igazságtól való idegenkedés elér egy bizonyos pontig, az emberek hajlamosak megtagadni Istent, gyűlölni Istent és szembeszegülni Istennel. Ezek az állapotok egy elvetemült beállítottságot képeznek, nem? (De.) Ezért azokat, akik idegenkednek az igazságtól, egy még súlyosabb állapotban vannak, ezen belül pedig egyfajta beállítottság van: az elvetemült beállítottság. Például egyesek elismerik, hogy mindent Isten irányít, amikor azonban Isten elvesz tőlük, és az érdekeik veszteséget szenvednek, kifelé nem panaszkodnak vagy nem helyezkednek szembe, belül azonban hiányzik belőlük az elfogadás és az alávetettség. Hozzáállásuk abban merül ki, hogy passzívan ülnek és várják a pusztulást – ez pedig egyértelműen az igazságtól való idegenkedés állapota. Van egy másik, még súlyosabb állapot is: ők nem passzívan ülnek és várják a pusztulást, hanem inkább ellenszegülnek Isten rendelkezéseinek és vezénylésének, és ellenszegülnek annak, hogy Isten elvegyen tőlük dolgokat. Hogyan szegülnek ellen? (Azáltal, hogy megszakítják és megzavarják a gyülekezet munkáját, vagy szabotálnak dolgokat, és a saját királyságukat próbálják felállítani.) Ez az egyik formája. Egyes gyülekezetvezetők, miután leváltották őket, mindig megszakítanak dolgokat és zavarják a gyülekezetet azzal, ahogyan a gyülekezeti életet élik, ellenállnak mindennek, amit az újonnan választott vezető mond, semminek nem engedelmeskednek, és a hátuk mögött áskálódni próbálnak ellenük. Milyen beállítottság ez? Ez egy elvetemült beállítottság. Valójában ezt gondolják: „Ha én nem lehetek vezető, akkor senki más sem tarthatja meg ezt a pozíciót, én elüldözök mindenkit! Ha téged kitúrlak, én kerülök hatalomra, mint azelőtt!” Ez nem pusztán az igazságtól való idegenkedés, ez egyenesen elvetemült! Státuszért könyökölni, területért könyökölni, személyes érdekekért és hírnévért könyökölni, mindenáron bosszút állni, mindent elkövetni, minden képességet latba vetni, minden tőlük telhetőt megtenni, hogy a céljaikat elérjék, hogy megmentsék a saját hírnevüket, büszkeségüket és státuszukat, vagy hogy kielégítsék a bosszúvágyukat – mindezek az elvetemültség megnyilvánulásai. Az elvetemült beállítottsághoz kapcsolódó egyes viselkedésformák esetében az ember sok mindent mond, ami zavaró és rendbontó, más esetekben sok rosszat tesz, hogy a saját céljait elérje. Mind szavaikat, mind cselekedeteiket tekintve, minden, amit az ilyen emberek csinálnak, szemben áll az igazsággal, sérti az igazságot, és mind egy elvetemült beállítottság megmutatkozása. Egyesek képtelenek felismerni ezeket a dolgokat. Ha a hibás beszéd vagy viselkedés nem kirívó, nem ismerik fel, miről van szó. De azok számára, akik értik az igazságot, minden, amit gonosz emberek mondanak és tesznek, gonosz, és soha nem lehet benne semmi, ami helyes vagy összhangban áll az igazsággal; mondhatni, ezek a dolgok, amiket az ilyen emberek mondanak és tesznek, száz százalékban gonoszak, és teljes mértékben egy elvetemült beállítottság megnyilatkozásai. Melyek a gonosz emberek motivációi, mielőtt kimutatják ezt az elvetemült beállítottságot? Miféle célokat próbálnak elérni? Hogyan tehetnek ilyen dolgokat? Fel tudjátok ezt ismerni? Mondok nektek egy példát. Valakinek az otthonában történik valami. A házat a nagy vörös sárkány megfigyelés alá vonja, ezért nem térhet haza, ami nagy fájdalmat okoz neki. Néhány testvér befogadja őt, ő pedig látva, hogy a vendéglátói otthonában milyen szép és jó minden, ezt gondolja magában: „Hogyhogy a te otthonoddal nem történt semmi? Miért az én otthonommal történt? Ez nem fair. Ez így nem lesz jó, ki kell találnom valamit, hogy a te otthonoddal is történjen valami, és ne térhess haza. Majd én gondoskodom róla, hogy te is belekóstolj a nehézségbe, amit én elszenvedtem.” Függetlenül attól, hogy tesz-e valamit, hogy valóra válik-e mindez, hogy eléri-e a céljait, ez a szándék akkor is megvan benne. Ez egyfajta beállítottság, nem igaz? (De.) Ha ő nem élhet jó életet, másnak sem engedi. Milyen természetű az effajta beállítottság? (Rosszindulat.) Elvetemült beállítottság – ez az ember undok! Ahogy a mondás tartja, velejéig rothadt. Ez jól leírja, hogy mennyire elvetemült. Mi a természete ennek a beállítottságnak? Rajta, szedjétek ízekre, hogy amikor ez a beállítottság megnyilvánul az emberben, milyen motivációi, szándékai és céljai vannak! Mi a kiindulópontja e beállítottság kimutatásának? Mit szeretne elérni? Valami történt a saját otthonában, róla pedig jól gondoskodtak a vendéglátói otthonában – akkor hát miért akarja ezt elrontani? Hát csak akkor boldog, ha belerondított a vendéglátói életébe, hogy valami a vendéglátói otthonában is történjen, és ők se tudjanak hazatérni? Neki a saját érdekében védelmeznie kellene ezt a helyet, megakadályozni, hogy bármi baj érje, nem pedig ártani a vendéglátóinak, mivel ha nekik árt, azzal saját magának is árt. Akkor hát pontosan mi a célja azzal, hogy ezt akarja tenni? (Amikor az ő dolgai nem mennek jól, azt akarja, hogy senki más dolgai se menjenek jól.) Ezt hívják elvetemültségnek. Ő ezt gondolja: „Az én otthonomat elpusztította a nagy vörös sárkány, és most nincs többé otthonom. Neked azonban továbbra is van jó meleg otthonod, ahová hazatérhetsz. Ez nem fair. Nem bírom nézni, hogy te hazatérhetsz. Majd én ellátom a bajodat! Elintézem, hogy te se térhess haza, és úgy járj, mint én. Azt már fairnek fogom érezni.” Hát nem rosszindulatú és aljas dolog így tenni? Milyen természetre vall ez? (Elvetemültségre.) Minden, amit a gonosz emberek mondanak és tesznek, egy cél elérése érdekében történik. Milyen dolgokat csinálnak általában? Mi a legáltalánosabb dolog, amit elvetemült beállítottsággal rendelkező emberek csinálnak? (Megszakítják, megzavarják, tönkreteszik a gyülekezet munkáját.) (Szemtől szemben megpróbálják behízelegni magukat másokhoz, a hátuk mögött pedig áskálódnak ellenük.) (Rátámadnak másokra, bosszúállók, rosszindulatúan odamondogatnak másoknak.) (Híreszteléseket és rágalmakat terjesztenek.) (Mocskolnak, megítélnek, kárhoztatnak másokat.) Ezeknek a cselekedeteknek a természete, hogy megzavarják és tönkreteszik a gyülekezet munkáját, és ezek mind az Istennek való ellenállás és az Isten elleni támadás megnyilvánulásai, az elvetemült beállítottság megannyi megnyilatkozása. Azok, akik képesek megtenni ezeket a dolgokat, kétségtelenül gonosz emberek, és mindazok, akikben megvannak az elvetemült beállítottság bizonyos megnyilvánulásai, szintén gonosz emberekként határozhatók meg. Mi egy gonosz ember lényege? Az ördög, a Sátán lényege. Ez nem túlzás.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak a hatféle romlott beállítottság ismerete a valódi önismeret)

A gonosz emberek szeretik-e a pozitív dolgokat? A gonosz emberek a gonosz, bűnös és mérgező dolgokat szeretik; szeretnek mindent, ami a negatív dolgokkal kapcsolatos. Amikor pozitív dolgokról beszélsz nekik, vagy arról, hogy valami, ami Istentől származik, hogyan válik hasznára az embereknek, nem örülnek, és nem érdekli őket – nincs reményük az üdvösségre. Bárhogyan is beszél nekik valaki az igazságról, vagy bármilyen gyakorlatiasan is szól hozzájuk, egyszerűen nem érdekli őket, sőt, akár rosszindulatúak és ellenségesek is lehetnek. De felcsillan a szemük, amikor meghallják, hogy valaki a testi örömökről beszél, és tele lesznek energiával. Ez bűnös és gonosz beállítottság, és ők nem jószívűek. Így nem szerethetik a pozitív dolgokat. Vajon a szívükben hogyan tekintenek a pozitív dolgokra? Megvetik és lenézik őket, kigúnyolják ezeket a dolgokat. Amikor arról van szó, hogy becsületes emberek legyenek, azt gondolják: „A becsületesség csak hátrányos helyzetbe hoz. Ezt kihagyom! Bolond vagy, ha becsületes vagy. Nézz csak magadra, elviseled a nehézségeket, és keményen dolgozol, hogy végrehajtsd a kötelességedet, anélkül, hogy valaha is a saját jövődre vagy a saját egészségedre gondolnál. Kit érdekel majd, ha összeesel a kimerültségtől? Nem fáraszthatom ki magam.” Másvalaki talán ezt mondja: „Hagyjunk magunknak egy kis szabadidőt. Nem dolgozhatjuk halálra magunkat, mint az idióták. El kell készítenünk a tartaléktervünket, és aztán csak egy kissé több erőfeszítést kell tennünk.” Azok a gonoszok örülni fognak, ha ezt meghallják; ez pontosan kapóra jön nekik. Amikor azonban az Istennek való abszolút alávetettségről és a kötelességükért való hűséges áldozathozatalról van szó, akkor iszonyodnak, utálatot éreznek, és nem fogadják el azt. Hát nem bűnös az ilyen ember? Minden ilyen ember bűnös beállítottságú. Amint az igazságról és a gyakorlás alapelveiről beszélsz nekik, visszautasítóvá válnak, és nem hajlandóak meghallgatni. Azt gondolják majd, hogy ez sérti a büszkeségüket, megsebzi a méltóságukat, és semmilyen hasznuk nem származik belőle. Magukban azt mondják majd: „Folyton az igazságot, a gyakorlás alapelveit hajtogatod. Mindig arról beszélsz, hogyan legyünk becsületes emberek – vajon a becsületességgel jól lehet lakni? Hozhat-e pénzt neked az őszinte beszéd? Csalással fogok hasznot húzni!” Vajon milyen logika ez? Ez egy rabló logikája. Hát nem bűnös beállítottság ez? Vajon jószívű ez az ember? (Nem.) Az ilyen ember nem képes elnyerni az igazságot. Az a kevés, amit megtesz, feláldoz és elhagy, mind egy célt szolgál, amelyet jó előre kiszámított. Azt gondolja, hogy csak akkor jó üzlet valamit felajánlani, ha cserébe többet kap vissza. Vajon milyen beállítottság ez? Gonosz, bűnös beállítottság.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazságra törekvésben csak az önismeret segít)

A gyülekezetben egyeseket megmetszenek, mert nem végzik megfelelően a kötelességüket. Egy ember megmetszése közben gyakran elhangoznak olyan szavak, amelyek az illetőt megfeddik, sőt akár meg is szidják. Ez minden bizonnyal felzaklatja őt, ezért mentségeket akar majd keresni és vissza akar szólni. Ilyesmiket mond: „Bár helyes, amit mondtál, amikor megmetszettél, néhány mondatod nagyon bántó volt, megaláztál és megsértetted az érzéseimet. Évek óta hiszek Istenben, keményen dolgozom, bár sohasem járulok hozzá semmihez – hogy bánhattál így velem? Hogyhogy nem metszel meg senki mást? Ezt nem tudom elfogadni és nem fogom eltűrni!” Ez egyfajta romlott beállítottság, nem igaz? (De.) Ez a romlott beállítottság csak panaszok, engedetlenség és ellenségeskedés formájában nyilvánul meg, de még nem bontakozott ki egészen, még nem tetőzött, bár már ad néhány jelet magáról, és már elkezdte elérni azt a pontot, ahol mindjárt kitör. Milyen az illető hozzáállása nem sokkal ezután? Nem veti alá magát, ingerültnek és dacosnak érzi magát, és kezd rosszindulatból cselekedni. Elkezdi megmagyarázni magának a dolgot: „A vezetőknek és dolgozóknak nincs mindig igazuk, amikor megmetszik az embereket. Ti, többiek talán képesek vagytok elfogadni, de én nem. Ti azért tudjátok ezt elfogadni, mert ostobák és gyámoltalanok vagytok. Én nem fogadom el! Beszéljük meg és lássuk, kinek van igaza, kinek nincs.” Ekkor az emberek közösséget vállalnak velük, és ezt mondják: „Függetlenül attól, hogy kinek van igaza, neked elsősorban engedelmeskedned kell. Egyáltalán lehetséges, hogy a kötelességedet teljesen makulátlanul végezted? Te mindent jól csinálsz? Még ha mindent jól csinálsz, akkor is hasznos számodra, ha megmetszenek! Oly sokszor közöltük veled az alapelveket, de te sohasem hallgattál ránk, inkább úgy döntöttél, hogy vaktában cselekszel a kedved szerint, zavart és komoly veszteségeket okozva a gyülekezet munkájában – akkor hát hogyhogy nem tűröd, hogy megmetsszenek? Lehet, hogy a megfogalmazás kemény, és nehéz meghallgatni, de ez normális, nem? Akkor hát min vitatkozol? Talán meg kellene engedni neked, hogy rosszat csinálj, másoknak pedig nem engedni meg, hogy megmetsszenek?” De képes lesz-e elfogadni a metszést, miután ezt hallotta? Nem. Továbbra is csak kifogásokat fog keresni és ellenáll. Milyen beállítottságot mutatott? Ördögit; ez egy elvetemült beállítottság. Mire gondolt valójában? „Én nem tűröm, ha mások ingerelnek. Senki ne próbáljon hozzáérni még egy hajszálamhoz se! Ha megmutatom neked, hogy nem jó belém kötni, a jövőben nem mersz majd megmetszeni. Akkor én győztem, nem igaz?” Nos? A beállítottság lelepleződött, ugye? Ez egy elvetemült beállítottság. Az elvetemült beállítottsággal rendelkező emberek nemcsak idegenkednek az igazságtól – egyenesen gyűlölik az igazságot! Amikor metszésnek vetik alá őket, ők vagy menekülni próbálnak, vagy semmibe veszik – a szívükben hihetetlenül ellenségesek. Nem egyszerűen arról van szó, hogy kifogásokkal állnak elő. Egyáltalán nem ez a hozzáállásuk. Nem működnek együtt, ellenállnak, még feleselnek is, mint valami hárpia. A szívükben ezt gondolják: „Értem, hogy megpróbálsz megalázni és szándékosan zavarba hozni engem, és bár szemtől szemben nem merek ellentmondani neked, megtalálom majd a módját, hogy visszavágjak! Azt hiszed, csak úgy megmetszhetsz és belém rúghatsz? Mindenkit a magam oldalára állítok, kipécézlek téged, és meglátod, milyen, amikor a hóhért akasztják!” Ezt gondolják a szívükben; elvetemült beállítottságuk végre megmutatkozott. Hogy elérjék céljukat és kiadják magukból a haragjukat, mindent megtesznek, hogy kifogásokat találjanak, amelyek segítségével igazolhatják magukat és mindenkit a maguk oldalára állíthatnak. Csak ekkor lesznek elégedettek és enyhülnek meg. Ez rosszindulat, nem igaz? Ez egy elvetemült beállítottság. Amíg meg nem metszik őket, ezek az emberek olyanok, mint a ma született bárány. Amikor aztán metszésnek vetik alá őket, vagy amikor leleplezik valódi énjüket, a bárány azonnal farkassá változik, és kiütközik a farkastermészetük. Ez egy elvetemült beállítottság, nem? (De.) Akkor hát miért van az, hogy többnyire nem látható? (Nem provokálták őket.) Így van, nem provokálta őket senki, és az érdekeik nem kerültek veszélybe. Ahogy a farkas sem fal fel téged, amikor nem éhes – de mondhatnád ilyenkor, hogy nem farkas? Ha ahhoz, hogy farkasnak nevezd, megvárnád, amíg megpróbál felfalni, az már túl késő lenne, nem igaz? Mindig ébernek kell lenned, akkor is, amikor még nem próbált felfalni. Ha a farkas nem fal fel, az nem jelenti azt, hogy nem is akar felfalni, csak azt, hogy még nem jött el az ideje – de amikor eljön az idő, farkastermészete lecsap rád. A metszés minden embertípust felfed. Egyesek ezt gondolják magukban: „Miért én vagyok az egyetlen, akit megmetszenek? Miért mindig én vagyok terítéken? Talán könnyű célpontnak tartanak? Én nem vagyok az a fajta ember, akivel szórakozhattok!” Milyen beállítottság ez? Hogy lenne ő az egyetlen, akit megmetszenek? Valójában nem így van. Közületek ki nem részesült még metszésben? Mind átestetek rajta. Néha egyes vezetők és dolgozók önfejűek és meggondolatlanul végzik munkájukat, vagy pedig nem a munkavégzés szabályai szerint hajtják azt végre – és a legtöbbjüket megmetszik. Ennek célja, hogy védjék a gyülekezet munkáját és megakadályozzák, hogy egyesek elkanászodjanak. Ez nem azért történik, hogy egy konkrét egyént állítsanak pellengérre. Amit mondott, nyilvánvalóan a tények eltorzítása, ami szintén egy elvetemült beállítottság megnyilvánulása.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak a hatféle romlott beállítottság ismerete a valódi önismeret)

A „bosszúálló” kifejezésből nyilvánvaló, hogy ezekből az emberekből semmi jót nem nézhetünk ki; mondhatni fekete bárányok. Az emberi mivoltuk következetes megnyilvánulásaiból és kinyilvánításaiból, valamint a cselekvésük alapelveikből ítélve nem kedves a szívük. Ahogy mondani szokás: „piszok alakok.” Mi azt mondjuk, hogy nem a kedves fajtából valók; pontosabban, ezek az egyének nem jószívűek, hanem ádázságot, rosszindulatot és kegyetlenséget hordoznak magukban. Ha valaki olyasmit mond vagy tesz, ami érinti ezeknek az embereknek az érdekeit, tekintélyét vagy státuszát, vagy olyat, ami sérti őket, akkor egyrészt ellenséges érzelmeket táplálnak a szívükben. Másrészt pedig ezekből az ellenséges érzelmekből kiindulva cselekednek; azzal a céllal és szándékkal cselekednek, hogy levezessék a gyűlöletüket és a haragjukat, ez a bosszúállásra törekvésként ismert viselkedés. Az emberek között mindig akad néhány ilyen. Akár kicsinyesnek, hatalmaskodónak vagy túlságosan érzékenynek nevezik az emberek, függetlenül attól, hogy milyen kifejezésekkel írják le vagy foglalják össze emberi mivoltukat, a másokkal való érintkezéseik közös megnyilvánulása az, hogy bárki, aki véletlenül vagy szándékosan megbántja vagy megsérti őket, annak szenvednie kell, és szembe kell néznie a megfelelő következményekkel. Úgy van, ahogy egyesek mondják: „Ha megsérted őket, kamatostul kapod vissza. Ha provokálod vagy megbántod őket, ne gondold, hogy könnyen megúszhatod.” Léteznek ilyen személyek az emberek között? (Igen.) Határozottan léteznek. Függetlenül attól, hogy mi történik, hogy érdemes-e amiatt dühösnek vagy kicsinyesnek lenni, vagy sem, a bosszúállók ezt a mindennapi napirendjükre tűzik, és kiemelten fontos kérdésként kezelik. Bárki is sérti meg őket, az elfogadhatatlan, és ennek megfelelő ár megfizetését követelik, ez az alapelvük az emberekkel való bánásmód, az általuk ellenségnek tekintett valamennyi emberrel való bánásmód tekintetében. Például a gyülekezeti életben néhányan az állapotukról beszélnek, avagy normálisan társalognak, és megosztják tapasztalataikat, az állapotukat és a romlottságukat fejtegetve. Eközben akaratlanul is belekeverik mások állapotát és romlottságát. Lehet, hogy a beszélő nem szándékosan teszi ezt, viszont a hallgató a szívére veszi. A meghallgatást követően ez a személy nem képes azt helyesen értelmezni vagy megközelíteni, és hajlamos lesz bosszúálló mentalitást kialakítani. Ha nem hagyja annyiban ezt a dolgot, és ragaszkodik a támadáshoz és a bosszúálláshoz, akkor ez gondot fog okozni a gyülekezet munkájában, ezért ezt a dolgot azonnal kezelni kell. Amíg vannak gonosz emberek a gyülekezetben, addig elkerülhetetlenül adódnak zavarkeltések, ezért nem szabad félvállról venni a gyülekezetet megzavaró gonosz emberekkel kapcsolatos incidenseket. Ha provokálod vagy megbántod őket, akár szándékosan, akár nem, azt nemigen fogják annyiban hagyni. Azt gondolják magukban: „A saját romlottságodról beszélsz, akkor miért említesz engem? A saját önismeretedről beszélsz, akkor engem miért leplezel le? A romlottságom leleplezése csorbítja a tekintélyem és a méltóságom, pellengérre állít a testvérek között, veszítek miatta a presztízsemből, és sérül a hírnevem. Akkor hát bosszút állok rajtad, ezt kamatostul kapod vissza! Ne hidd, hogy engem könnyű megfélemlíteni, ne hidd, hogy velem erőszakoskodni lehet csak azért, mert rosszak a családi körülményeim, és a társadalmi státuszom nem magas. Ne hidd, hogy könnyű préda vagyok, velem nem lehet packázni!” Ne foglalkozzunk azzal, hogy miképp hajtják végre a bosszújukat; nézzük csak magukat ezeket az embereket: Amikor ezekkel a jelentéktelen ügyekkel találkoznak – ilyen ügyek a gyülekezeti életben gyakran előfordulnak –, akkor nemcsak, hogy nem tudják helyesen kezelni vagy értelmezni ezeket az ügyeket, még gyűlölet is támad bennük, és várják az alkalmat, hogy bosszút álljanak, akár gátlástalan eszközökhöz folyamodva a bosszújuk megvalósítása érdekében. Mit mond ez el az emberi mivoltukról? (Azt, hogy rosszindulatú.) Kedves emberek ők? (Nem.) [...] Mások ugyanezt hétköznapi dolognak tekintenék, és ennek megfelelően kezelnék és foglalkoznának vele. Természetesen a jó emberek, akik elfogadják az igazságot, proaktív módon és pozitív hozzáállással megoldanák a dolgot. A hétköznapi emberek, bár nem oldják meg a dolgot pozitív hozzáállással, nem is táplálnak gyűlöletet, és még kevésbé törekednek bosszút állni. De a nem kedves emberek számára egy ilyen közönséges és teljesen hétköznapi dolog belső zűrzavart tud okozni, emiatt képtelenek megnyugodni. Az általuk létrehozott dolgok nem pozitívak vagy hétköznapiak, hanem ádázak és elvetemültek; bosszúra törekednek. Mi az oka a bosszúvágyuknak? Úgy gondolják, hogy az emberek szándékosan rágalmazzák őket rosszindulatú megjegyzésekkel, valós helyzeteket tárva fel róluk, leleplezve a rossz oldalukat és a romlottságukat. Szándékosnak veszik, amit az emberek mondanak, ezért az ellenségüknek tekintik őket. Ezután jogosnak érzik, hogy bosszúval rendezzék az ügyet, és különböző eszközöket alkalmaznak bosszúálló céljaik eléréséhez. Vajon nem ádáz beállítottság ez? (De igen.) A gyülekezeti életben, amikor a testvérek a saját állapotukról beszélnek, a legtöbb hallgató azonosulni tud azzal, és elfogadja azt Istentől. Ezek hallatán csak azokban alakul ki ellenséges, sőt bosszúálló gondolkodásmód, akik idegenkednek az igazságtól és elvetemült beállítottságúak, ami teljességgel felfedi a természetük lényegét. Amint kialakul a bosszúálló gondolkodásmód, azt bosszúálló viselkedések és tettek sorozata követi. Mi történik az emberek közötti kapcsolatokkal, amikor kibontakoznak a bosszúra törekvés cselekedetei? Ezek többé már nem megfelelőek. És ki az igazi áldozat ebben az egészben? (Az a személy, akin bosszút akarnak állni.) Így van. Az igazi áldozatok azok, akik megosztják a többiekkel a tapasztalati tanúságtételüket. A bosszúállók aztán megítélik, és különféle helyzetekben szavakkal vagy cselekedetekkel megtámadják, sőt hamis váddal illetik vagy megrágalmazzák azokat, akikről úgy vélik, hogy őket leplezik le, vagy ellenséges érzelmeket táplálnak velük szemben. A bosszúállók nem csupán átmenetileg táplálnak gyűlöletet a szívükben, és kész; ők keresik az alkalmat, sőt, teremtenek is mindenféle alkalmat arra, hogy bosszút álljanak a bosszúvágyuk célpontjain, azokon, akikkel szemben ellenségesek, és azokon, akikről úgy vélik, hogy rossz szemmel néznek rájuk. Például vezetőválasztás során, ha az a személy, akivel szemben ellenségesek, megfelel az emberek Isten házában való használatára vonatkozó alapelveknek, és alkalmas arra, hogy vezetővé válasszák, őket az ellenségességük arra fogja késztetni, hogy megítéljék, elítéljék és megtámadják ezt a személyt. Még az is előfordulhat, hogy a háta mögött áskálódnak ellene, vagy olyan dolgokat tesznek, amelyek ártanak az adott személynek, hogy így álljanak bosszút. Összefoglalva, a bosszúállásuk eszközei sokrétűek. Például előkereshetnek olyan dolgokat, amelyeket felhasználhatnak valaki ellen, és rosszat mondhatnak róla, túlzások és alaptalan szóbeszédek révén pletykákat gyárthatnak az illetőről, vagy viszályt szíthatnak az illető és mások között. Még az is előfordulhat, hogy hamisan megvádolják az illetőt a vezetők előtt, azt állítva, hogy az illető hűtlen, negatív és ellenálló a kötelességei végzésében. Ezek valójában mind a semmiből előrángatott, szándékos koholmányok. Nézzétek meg, milyen sok indokolatlan viselkedés és cselekedet származik az adott személy iránti gyanakvásukból és félreértéseikből; mindezek a megközelítések a bosszúálló természetükből fakadnak. Valójában, amikor az a személy megosztotta a tapasztalati tanúságtételeit, az egyáltalán nem ellenük irányult; egyáltalán nem volt rosszindulatú szándék velük szemben. Csupán azért, mert idegenkednek az igazságtól és ádáz, bosszúálló a beállítottságuk, nem hagyják, hogy leleplezzék őket, és azt sem engedik, hogy mások beszélgessenek önmaguk megismeréséről, romlott beállítottságokról vagy valakinek a saját sátáni természetéről. Amikor ilyen témák kerülnek szóba, feldühödnek, mert azt feltételezik, hogy őket vették célba és leplezik le, ebből fejlődik ki és formálódik a bosszúálló gondolkodásmódjuk. Az ilyesfajta ember megnyilvánulásai egyáltalán nem korlátozódnak csupán egyetlen körülményre. Miért mondom ezt? Azért, mert az ilyen személyek ádáz természetűek; senki nem piszkálhatja, illetve provokálhatja őket. Eredendően agresszívek bárkivel és bármivel szemben, hasonlóan a skorpiókhoz vagy a százlábúakhoz. Ennélfogva, akár szándékosan, akár akaratlanul provokálja vagy bántja meg őket valaki a beszédével, amennyiben úgy érzik, hogy a büszkeségük vagy a tekintélyük odaveszett, meg fogják találni a módját, hogyan állítsák helyre a büszkeségüket és a tekintélyüket, ami bosszúálló cselekedetek sorához vezet.

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (25.))

Akik gonoszak, és nem szeretik az igazságot, azoknak mindig aktív gondolataik vannak. Ha látnak ma egy szikrányi reményt arra, hogy áldásokban részesüljenek, akkor mindent beleadnak, és jócselekedeteket visznek véghez, hogy mindenki lássa, remélve, hogy megnyerik őket. Egy idő után azonban, amikor Isten nem áldotta meg őket, sajnálkoznak és panaszkodnak, majd arra a következtetésre jutnak: „Isten mindenek felett szuverén, Ő nem részrehajló – nem vagyok annyira biztos abban, hogy ezek a szavak igazak.” Nem képesek túllátni a saját közvetlen érdekeiken; ha valami nem válik hasznukra, a kisujjukat sem mozdítják. Hát nem rosszindulat ez? Bárkivel is kerüljenek kapcsolatba, megpróbálnak alkudozni azzal, sőt még Istennel is meg merik próbálni az alkudozást. Azt gondolják: „Nekem nyereségre van szükségem, méghozzá most azonnal. Azonnal profitálnom kell!” Micsoda határozottság – vajon túlzás lenne azt mondani, hogy ádáz beállítottságúak? (Nem.) Akkor hogyan bizonyítható az ádázságuk? Amikor egy kis megpróbáltatással vagy katasztrófával szembesülnek, képtelenek lesznek elviselni azt, és nem fogják végrehajtani a kötelességüket. Úgy érzik majd, hogy veszteséget szenvedtek: „Annyi mindent befektettem, és Isten még mindig nem áldott meg. Vajon van egyáltalán Isten? Ez a helyes út, vagy sem?” Szívükben kételyek kavarognak. Nyereséget akarnak, és ez azt bizonyítja, hogy nem szívesen és komolyan hoznak áldozatot; ily módon felfedődnek. Mit mondott Jób felesége, amikor Jób a megpróbáltatásait élte át? („Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg istent, és halj meg!” (Jób 2:9).) Az asszony álhívő volt, megtagadta Istent és elhagyta Őt, amikor a katasztrófa bekövetkezett. Amikor Isten áldásokban részesítette, azt mondta: „Jahve isten, te vagy a nagy szabadító! Olyan sok vagyont adtál nekem, és megáldottál engem. Követni foglak téged. Te vagy az én istenem!” Amikor pedig Isten elvette a vagyonát, azt mondta: „Te nem vagy az én istenem.” Sőt, azt mondta Jóbnak: „Ne higgy. Nincs isten! Ha lenne, hogyan engedhette volna meg, hogy rablók vegyék el a vagyonunkat? Miért nem óvott meg bennünket?” Vajon milyen beállítottság ez? Gonosz beállítottság. Amint érdekei veszélybe kerülnek, saját céljai és vágyai pedig nem teljesülnek, dühbe gurul, lázad, és Júdássá válik, elárulja és elhagyja Istent. Vajon sok ilyen ember van? Ilyen nyilvánvalóan gonosz emberek és nem hívők bizonyos mértékig még mindig létezhetnek a gyülekezetben. De néhány embernek csak az állapota ilyen, vagyis ilyen beállítottságuk van, ők maguk azonban nem feltétlenül ilyen típusúak. Ha azonban neked ilyen beállítottságod van, kell-e változtatni rajta? (Igen.) Ha ilyen beállítottságod van, az azt jelenti, hogy a természeted is ádáz. Ilyen ádáz beállítottsággal bármelyik pillanatban képes vagy szembeszegülni Istennel, elárulni Istent, és ellenségesen viselkedni Vele szemben. Minden egyes nap, amikor nem változtatod meg ezeket a romlott beállítottságokat, egy olyan nap, amikor nem vagy összeegyeztethető Istennel. Ha nem vagy összeegyeztethető Istennel, akkor nem tudsz Elé járulni és megtapasztalni az Ő munkáját, és nincs módod az üdvösség elnyerésére.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazságra törekvésben csak az önismeret segít)

Az antikrisztusok természetének egyik fő vonása az ádázság. Mit jelent az „ádázság”? Azt jelenti, hogy különösen aljas módon viszonyulnak az igazsághoz – nemcsak hogy nem képesek alávetni magukat az igazságnak, és nemcsak hogy nem hajlandók elfogadni azt, hanem el is ítélik azokat, akik megmetszik őket. Ez az antikrisztusok ádáz beállítottsága. Az antikrisztusok úgy gondolják, hogy aki elfogadja, hogy megmetsszék, az ki van szolgáltatva a zaklatásnak, és hogy azok az emberek, akik folyton megmetszenek másokat, azok örökké piszkálni és zaklatni akarják az embereket. Tehát az antikrisztus ellenáll annak, aki megmetszi őt, és megnehezíti az illető életét. És arról, aki szóvá teszi az antikrisztusok hiányosságait vagy romlottságát, aki beszélget velük az igazságról és Isten szándékairól, vagy megismerteti velük önmagukat, azt gondolják, hogy az illető megnehezíti az életüket, és taszítónak találja őket. Szívből gyűlölik az ilyen embert, bosszút állnak rajta, és megnehezítik a dolgát. Ez egy másik megnyilvánulása annak, ahogyan az antikrisztusok a metszést kezelik, amiről beszélni fogunk. Gyűlölik azt, aki megmetszi és leleplezi őket. Ez egy nagyon nyilvánvaló megnyilvánulás az antikrisztusokban. Miféle embereknek van ilyen ádáz beállítottsága? A gonosz embereknek. Tény, hogy az antikrisztusok gonosz emberek. Ezért csak a gonosz emberek és az antikrisztusok rendelkeznek ilyen ádáz beállítottsággal. Amikor egy ádáz ember bármilyen jószándékú intéssel, váddal, tanítással vagy segítséggel szembesül, akkor nem hálával és az alázatos elfogadás hozzáállásával viszonyul ahhoz, hanem feldühödik szégyenében, szélsőséges ellenségességet, gyűlöletet érez, és egyenlíteni akar. Vannak olyanok, akik ezt mondva metszenek és lepleznek le egy antikrisztust: „Mostanában szabadon garázdálkodtál, nem viselkedtél elvszerűen, és folyamatosan kérkedtél a kötelességed végzése közben. A státusz kedvéért dolgoztál, és teljes káoszt csináltál a kötelességedből. Helyesen cselekedtél Isten előtt? Miért nem kerested az igazságot, amikor a kötelességed tetted? Miért nem viselkedtél elvszerűen? Miért nem fogadtad el, amikor a testvérek az igazságról beszélgetnek veled? Miért vetted semmibe őket? Miért azt csináltad állandóan, ami neked tetszik?” Ez a több miért, ezek a szavak, amelyek leleplezik a romlottságuk kinyilatkoztatását – a bőrük alá hatol: „Miért? Nincs »miért« – azt teszek, amit csak akarok! Mi jogosít fel arra, hogy megmetssz engem? Ki vagy te, hogy ezt tedd? Akaratos vagyok; mit tehetsz ellene? Most, hogy ebbe a korba értem, senki sem mer így beszélni velem. Így csak én beszélhetek másokkal; senki más nem beszélhet így velem. Ki merészel kioktatni engem? Az, aki engem kioktathat, még nem született meg! Tényleg azt hiszed, hogy kioktathatsz engem?” A szívük mélyén gyűlölet támad, és alkalmat keresnek a bosszúra. Az elméjükben számítgatnak: „Vajon van hatalma ennek az engem megmetsző embernek a gyülekezetben? Ha visszavágok neki, vajon lesz valaki, aki kiáll mellette? Ha szenvedést okozok neki, vajon a gyülekezet foglalkozni fog velem? Van egy megoldásom. Nem fogok személyesen visszavágni neki; majd teljes titokban teszek valamit. A családjával teszek valamit, hogy szenvedést és szégyent okozzak neki, ily módon megszabadulok ettől a nehezteléstől. Bosszút kell állnom. Most már nem hagyhatom annyiban a dolgot. Nem azért kezdtem hinni istenben, hogy packázzanak velem, és nem azért jöttem ide, hogy hagyjam, hogy az emberek úgy megfélemlítsenek, ahogy csak akarnak; azért jöttem, hogy áldásokat nyerjek és belépjek a menny királyságába! Az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg. Az embereknek legyen gerincük küzdeni a méltóságukért. Hogy merészelsz leleplezni engem! Ez megfélemlítés! Most, hogy nem kezelsz engem fontos személyiségként, pokollá teszem az életedet, és el fogom érni, hogy viseld a következményeket. Küzdjünk meg, és lássuk, ki az ádázabb!” Csupán pár egyszerű leleplező szó felbőszíti az antikrisztusokat, és ilyen nagy gyűlöletet vált ki belőlük, ami miatt ilyen messzire mennek a bosszúért. Az ádáz beállítottságuk teljességgel feltárul. Persze amikor gyűlölet miatt vágnak vissza valakinek, az nem azért van, mert gyűlölet vagy régi harag van bennük az illető iránt, hanem azért, mert az illető leleplezte a hibáikat. Ez azt mutatja, hogy egy antikrisztus leleplezésének puszta tette – függetlenül attól, hogy ki teszi meg, és függetlenül az antikrisztussal való viszonyától – kiválthatja a gyűlöletüket és bosszút szíthat bennük. Attól függetlenül, hogy ki az, hogy érti-e az igazságot, illetve, hogy vezető vagy dolgozó, illetve Isten választott népének átlagos tagja-e, amennyiben bárki leleplezi és megmetszi az antikrisztust, az ellenségként fogja kezelni az illetőt. Sőt, nyíltan kimondja: „Keményen fogok bánni azzal, aki megmetsz, bárki is az. Soha nem fogom békén hagyni azt, aki megmetsz, leleplezi a csontvázakat a szekrényemben, kizárat engem isten házával, illetve megfoszt az áldásokból való részemtől. Így működöm a szekuláris világban: senki sem mer gondot okozni nekem. Az, aki zavarni mer engem, még nem született meg!” Efféle könyörtelen szavakat mondanak az antikrisztusok, amikor metszéssel szembesülnek. Amikor ezeket a könyörtelen szavakat szólják, az nem azért van, hogy másokat fenyegessenek, és nem is azért vezetik le a feszültséget, hogy megóvják magukat. Valóban képesek gaztettekre, és minden rendelkezésükre álló eszköz felhasználásáig lealacsonyodnak. Ez az antikrisztusok ádáz beállítottsága.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész))

Az antikrisztusok mindent kisajátítanak Isten házából és a gyülekezet vagyonából, és személyes tulajdonukként kezelik. Mindezt nekik kell kezelniük, és nem engedik, hogy bárki más beleszóljon ebbe. A gyülekezeti munka végzése közben csak a saját érdekeikre, a saját státuszukra és a saját büszkeségükre gondolnak. Nem engedik, hogy bárki is sértse az érdekeiket, még kevésbé engedik, hogy bárki, akinek jók a képességei vagy bárki, aki képes beszélni a tapasztalati tanúságtételéről, veszélyeztesse a hírnevüket és a státuszukat. Megpróbálják tehát elnyomni és versenytársként kizárni azokat, akik képesek tapasztalati tanúságtételről beszélni, akik közölni tudják az igazságot és képesek gondoskodni Isten választott népéről, és kétségbeesetten próbálják teljesen elszigetelni ezeket az embereket mindenki mástól, alaposan besározni a nevüket és lehúzni őket. Csak ekkor érzik az antikrisztusok nyugodtnak magukat. Ha ezek az emberek soha nem negatívak, ha képesek továbbra is végezni a kötelességüket, beszélni a bizonyságtételükről és támogatni másokat, akkor az antikrisztusok az utolsó megoldásukhoz fordulnak, ami nem más, mint hibát találni bennük és elítélni őket, vagy bemártani őket, okokat kitalálni, hogy gyötörjék őket, amíg ki nem takarítják őket a gyülekezetből. Csak ekkor fognak az antikrisztusok teljesen megnyugodni. Ez az, ami a legalattomosabb és legrosszindulatúbb az antikrisztusokban. A legnagyobb félelmet és aggodalmat azok az emberek keltik bennük, akik az igazságra törekednek, akik valóságos tapasztalati tanúságtétellel rendelkeznek, mert az ilyen bizonyságtétellel rendelkező emberek azok, akiket Isten választott népe a leginkább elismer és támogat, nem pedig azok, akik üres szavakat és doktrínákat fecsegnek. Az antikrisztusok nem rendelkeznek valódi tapasztalati tanúságtétellel, és az igazság gyakorlására sem képesek. Legfeljebb néhány jótettre képesek, hogy az emberek kegyeit elnyerjék. De bármennyi jó cselekedetet hajtanak is végre vagy bármennyi szépen hangzó dolgot mondanak, ezek még mindig nem foghatók azokhoz az előnyökhöz és hasznokhoz, amelyeket egy jó tapasztalati tanúságtétel biztosíthat az embereknek. Semmi sem helyettesítheti annak az ellátásnak és öntözésnek a hatását, amelyet Isten választott népe számára nyújtanak azok, akik képesek beszélni tapasztalati tanúságtételükről. Ezért amikor az antikrisztusok meglátnak valakit, aki a tapasztalati tanúságtételéről beszél, a tekintetük szikrát hány. Düh lobban lángra a szívükben, gyűlölet támad bennük, és azon vannak, hogy elhallgattassák a beszélőt és megakadályozzák, hogy tovább beszéljen. Ha tovább beszél, az antikrisztusok hírneve teljesen tönkremegy, és a rút arcuk mindenki számára látható módon teljesen lelepleződik. Ezért az antikrisztusok ürügyet találnak arra, hogy megzavarják a bizonyságtételt mondó személyt, és elnyomják. Az antikrisztusok csak maguknak engedik meg, hogy szavakkal és doktrínákkal félrevezessék az embereket; nem engedik, hogy Isten választott népe a tapasztalati tanúságtételéről szólva dicsőítse Istent. Ez jelzi, hogy az antikrisztusok milyen embereket gyűlölnek és kiktől félnek a legjobban. Amikor valaki egy kis munkával kitűnik, vagy amikor valaki képes a valódi tapasztalati tanúságtételről beszélni, Isten választott népe pedig javakat, épülést és támogatást kap belőle, és mindenki az égig magasztalja az illetőt, akkor az antikrisztusok szívében növekszik az irigység és a gyűlölet, és megpróbálják kizárni és elnyomni ezt az embert. Semmilyen körülmények között nem engedik, hogy az ilyen emberek bármilyen munkát elvállaljanak: így akarják megakadályozni, hogy veszélyeztessék a státuszukat. Az igazságvalósággal rendelkező emberek az antikrisztusok szegénységének, nyomorúságának, csúfságának és elvetemültségének kiemelésére és hangsúlyozására szolgálnak, amikor a jelenlétükben vannak, ezért amikor az antikrisztusok partnert vagy munkatársat választanak, soha nem választanak olyan embereket, akiknek van igazságvalósága, soha nem választanak olyanokat, akik tudnak a tapasztalati tanúságtételükről beszélni, és soha nem választanak becsületes embereket vagy olyanokat, akik képesek az igazság gyakorlására. Ezeket az embereket irigylik és gyűlölik a legjobban az antikrisztusok, és ők tüskék az antikrisztusok oldalában. Bármennyi jót vagy az Isten házának munkájára nézve hasznosat tesznek is ezek az emberek, akik gyakorolják az igazságot, az antikrisztusok mindent megtesznek, hogy eltussolják ezeket a tetteket. Még a tényeket is kiforgatják, hogy a jó dolgokért járó dicsőséget maguknak követeljék, míg a rossz dolgokért másokra hárítják a felelősséget, hogy ezzel felemeljék önmagukat és másokat lekicsinyeljenek. Az antikrisztusok nagy irigységgel és gyűlölettel viseltetnek azok iránt, akik az igazságra törekednek és képesek beszélni a tapasztalati tanúságtételükről. Félnek, hogy ezek az emberek fenyegetést jelentenek a saját státuszuknak, ezért minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megtámadják és kizárják őket. Megtiltják a testvéreknek, hogy kapcsolatba lépjenek velük, hogy közel kerüljenek hozzájuk, vagy hogy támogassák, illetve dicsérjék ezeket az embereket, akik képesek beszélni a tapasztalati tanúságtételükről. Ez az, ami leginkább feltárja az antikrisztusok sátáni természetét, amely idegenkedik az igazságtól és gyűlöli Istent. Amúgy az is bizonyítja, hogy az antikrisztusok gonosz ellenáramlatot jelentenek a gyülekezetben, hogy ők felelősek a gyülekezeti munka megzavarásáért és Isten akaratának akadályozásáért.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész))

Amikor az antikrisztusokat leváltják vagy kiiktatják, felveszik a kesztyűt és féktelenül panaszkodnak, a démoni oldaluk pedig lelepleződik. Milyen démoni oldaluk lepleződik le? A múltban egyáltalán nem azért végezték a kötelességüket, hogy az igazságra törekedjenek és elérjék az üdvösséget, hanem azért, hogy áldásokat nyerjenek, most pedig elmondják az igazat erről és felfedik a valós helyzetet. Így szólnak: „Ha nem próbálnék bejutni a menny királyságába, illetve áldásokat és nagy dicsőséget nyerni a későbbiekben, vajon keveredtem volna én veletek, akik még a trágyánál is lejjebb vagytok? Méltóak vagytok ti az én jelenlétemre? Nem képeztek, illetve nem léptettek elő engem, és ki akartok iktatni. Egy napon megmutatom neked, hogy megfizeted majd az árát annak, hogy kiiktatsz engem, és a következményeket, amelyeket emiatt elszenvedsz majd!” Az antikrisztusok ezeket az elgondolásokat terjesztik, és ezek az ördögi szavak csúsznak ki a szájukon. Amint felveszik a kesztyűt, lelepleződik a rosszindulatú természetük és ádáz beállítottságuk, és elképzeléseket kezdenek terjeszteni. Elkezdik fűzni azokat, akik új hívők, akik viszonylag kicsi érettséggel rendelkeznek és akikből hiányzik a tisztánlátás, akik nem törekednek az igazságra, és akik gyakran negatívak és gyengék, és azokat is fűzni kezdik, akik következetesen felületesek a kötelességükben, és akik nem hisznek igazán Istenben. Ahogy maguk megmondták: „Ha kiiktatsz engem, többeket magammal kell rántanom!” Vajon nem tárult fel a sátáni természetük? Normális emberek tennének ilyet? A romlott beállítottsággal rendelkező emberek általában csak szomorúak és zokon veszik, amikor elbocsátják őket, reménytelennek hiszik magukat, a lelkiismeretük azonban erre a gondolatra készteti őket: „A mi hibánk, nem végeztük a kötelességünket. A jövőben igyekezni fogok, hogy jobban teljesítsek, ami pedig azt illeti, hogy Isten hogyan bánik velem és milyen elhatározásokat hoz velem kapcsolatban, az Isten dolga. Az embereknek nincs joguk követeléseket támasztani Istennel szemben. Isten tettei vajon nem az emberek megnyilvánulásain alapulnak? Ha valaki a rossz úton jár, akkor azt fegyelmezni és fenyíteni kell, ez magától értetődik. Jelenleg az a szomorú dolog, hogy gyenge a képességem és nem tudok eleget tenni Isten szándékainak, valamint, hogy nem értem az igazságalapelveket, és a romlott beállítottságaim szerint önkényesen és szánt szándékkal cselekszem. Megérdemlem, hogy kiiktassanak, de remélem, hogy lesz lehetőségem helyrehozni ezt a jövőben!” Az egy kevés lelkiismerettel is bíró emberek ilyen úton fognak járni. Azt választják, hogy így mérlegelik a dolgot, végül pedig amellett is döntenek, hogy így oldják meg a dolgot. Ebben persze nincs meg sok eleme az igazság gyakorlásának, mivel azonban ezeknek az embereknek van lelkiismerete, nem mennek olyan messzire, hogy ellenálljanak Istennek, káromolják Istent vagy szembeszálljanak Istennel. Az antikrisztusok azonban nem ilyenek. Mivel ádáz természetük van, eredendően ellenségesek Istennel szemben. Amikor a kilátásaik és a sorsuk fenyegetett vagy elveszik tőlük, amikor semmi esélyt nem látnak az életre, azt választják, hogy elképzeléseket terjesztenek, megítélik Isten munkáját, valamint a velük szövetségben álló álhívőket ráveszik, hogy velük együtt zavarják Isten házának munkáját. Sőt, a múltbeli gaztetteikért és vétkeikért sem hajlandóak felelősséget vállalni, ahogyan az Isten háza munkájának, illetve vagyonának okozott veszteségekért sem. Amikor Isten háza foglalkozik velük és kiiktatja őket, az antikrisztusok által leggyakrabban szólt egy mondatot mondják. Mi az? (Ha ez a hely nem tart meg engem, van számomra hely a külvilágban.) Nem egy másik ördögi mondat ez? Olyasmi, amit egy normális emberi mivolttal, szégyenérzettel és lelkiismerettel bíró ember nem tudna mondani. Mi ördögi szavaknak hívjuk ezeket. Különféle megnyilvánulásai vannak azoknak az ádáz beállítottságoknak, amelyeket az antikrisztusok felfednek, amikor megmetszik őket, és úgy érzik, hogy a státuszuk és a hírnevük veszélyben van, hogy fenyegetik a státuszukat és a tekintélyüket, és különösen, hogy meg fogják fosztani őket a kilátásaiktól és a sorsuktól; ezzel egyidejűleg lelepleződik az álhívő lényegük.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész))

Nem számít, hogyan vannak próbára téve, azok hűsége, akiknek a szívében van Isten, változatlan marad; viszont ami azokat illeti, akiknek a szívében nincs Isten, amint Isten munkája már nem előnyös a testüknek, megváltoztatják Istenről alkotott nézetüket, és még el is távolodnak Istentől. Az ilyenek azok, akik a végén nem fognak szilárdan állni, akik csak Isten áldásait keresik és nem kívánják feláldozni magukat Istenért, és odaszánni magukat Neki. Az ilyen alávaló emberek mind kizáratnak, amikor Isten munkája véget ér, és ők méltatlanok minden együttérzésre. Azok, akiknek nincs emberi mivoltuk, képtelenek igazán szeretni Istent. Amikor a környezet biztonságos és védett, vagy hasznot lehet húzni valamiből, akkor teljesen engedelmesek Isten irányában, ám amint az, amire vágynak, veszélybe kerül vagy végleg meghiúsul, azonnal lázonganak. Akár egyetlen éjszaka leforgása alatt egy mosolygós, „jószívű” emberből egy ronda, vérengző gyilkossá válhatnak, hirtelen halálos ellenségként bánva tegnapi jótevőjükkel, teljesen indokolatlanul. Ha ezek a démonok nincsenek kiűzve, ezek a démonok, amelyek szemrebbenés nélkül ölnének, nem válnak-e rejtett veszéllyé? Az ember megváltásának munkája nem a hódítás munkájának befejezése után történik. Habár a hódítás munkája véget ért, az ember megtisztításának munkája nem; az ilyen munka csak akkor fejeződik be, amikor az ember teljesen megtisztul, amint azok, akik tényleg alávetik magukat Istennek, teljessé váltak, és amint azok az álszentek, akiknek a szívében nincs ott Isten, ki lettek takarítva. Azokat, akik nem tesznek eleget Istennek az Ő munkájának utolsó szakaszában, teljességgel kiiktatják, és azok, akiket kiiktatnak, az ördögöktől valók. Minthogy képtelenek eleget tenni Istennek, lázadóak Istennel szemben, és bár ezek az emberek ma követik Istent, ez nem bizonyítja azt, hogy ők azok, akik végül meg fognak maradni.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

A mindennapi életetekben mely ügyekben rendelkeztek istenfélő szívvel? És mely ügyekben nem? Képes vagy gyűlölni valakit, ha az illető megbánt téged, vagy ha az érdekeidet sérti? És amikor gyűlölsz valakit, képes vagy megbüntetni és bosszút állni? (Igen.) Akkor elég félelmetes vagy! Ha nem rendelkezel istenfélő szívvel, és képes vagy gonosz dolgokat tenni, akkor a rosszindulatú beállítottságod túlságosan súlyos! A szeretet és a gyűlölet olyan dolgok, amelyekkel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kell, de világosan meg kell különböztetned, hogy mit szeretsz és mit gyűlölsz. A szívedben szeretned kell Istent, szeretned kell az igazságot, szeretned kell a pozitív dolgokat, és szeretned kell a testvéreidet, míg a Sátánt és az ördögöket, a negatív dolgokat és az antikrisztusokat gyűlölnöd kell, akárcsak a gonosz embereket. Ha gyűlöletből képes volnál elnyomni a testvéreidet és bosszút állni rajtuk, az nagyon ijesztő lenne, ez a gonosz ember beállítottsága. Egyeseknek egyszerűen vannak gyűlölködő gondolataik és eszméik – gonosz eszméik, ám soha nem tennének semmi gonoszat. Ők nem gonosz emberek, mert amikor valami történik, képesek keresni az igazságot, és odafigyelnek az alapelvekre abban, ahogyan viselkednek és ahogyan a dolgokat kezelik. Amikor másokkal érintkeznek, nem kérnek tőlük többet, mint kellene; ha jól kijönnek az illetővel, akkor továbbra is érintkeznek vele; ha nem jönnek ki vele, akkor nem. Ez alig befolyásolja a kötelességük teljesítését vagy az életbe való belépésüket. Isten a szívükben van, és istenfélő szívvel rendelkeznek. Nem akarják megbántani Istent, és félnek attól, hogy megteszik. Bár ezek az emberek táplálhatnak bizonyos helytelen gondolatokat és eszméket, képesek fellázadni ezek ellen és elhagyni őket. Önuralmat gyakorolnak cselekedeteikben, és egyetlen olyan szót sem ejtenek ki, amely nem helyénvaló, vagy amely sérti Istent. Aki így beszél és így cselekszik, annak vannak alapelvei, és az igazságot gyakorolja. Lehet, hogy a személyiséged összeférhetetlen egy másik emberével, és lehet, hogy nem kedveled őt, de amikor együtt dolgozol vele, elfogulatlan maradsz, és nem engeded ki a frusztrációdat a kötelességed teljesítése közben, illetve nem Isten családjának érdekein vezeted le a frusztrációdat; az ügyeket az alapelvek szerint tudod intézni. Minek a megnyilvánulása ez? Az istenfélő szív megnyilvánulása. Ha ennél egy kicsit több van benned, akkor olyan esetekben, amikor látod, hogy valaki másnak vannak hiányosságai vagy gyengeségei, és még ha meg is sértett téged, vagy elfogult veled szemben, akkor is megvan benned az a képesség, hogy helyesen bánj vele és szeretettel segítsd. Ez azt jelenti, hogy van benned szeretet, hogy olyan ember vagy, akiben megvan az emberi mivolt, és olyan ember vagy, aki kedves és képes gyakorolni az igazságot, továbbá őszinte ember vagy, aki birtokában van az igazságvalóságoknak, és olyan ember vagy, aki istenfélő szívvel rendelkezik. Ha még alacsony az érettséged, de van akaratod, és hajlandó vagy az igazságra törekedni, illetve arra, hogy a dolgokat az alapelvek szerint végezd, továbbá képes vagy viselkedni, a dolgokkal foglalkozni, és másokat az alapelvek szerint kezelni, akkor ez is annak számít, hogy valamelyest istenfélő szívvel rendelkezel; ez a legalapvetőbb dolog. Ha még ezt sem tudod elérni, és nem tudod visszafogni magad, akkor nagy veszélyben vagy, és elég ijesztő vagy. Ha pozíciót kapnál, lehet, hogy megbüntetnéd az embereket, és megnehezíthetnéd a dolgukat; akkor bármikor képes lennél antikrisztussá válni.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az öt feltétel, amelynek teljesülnie kell, hogy az ember az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen)

Mi a legegyértelműbb megnyilvánulása egy elvetemült beállítottságú személynek? Az, amikor egy naiv emberrel találkozik, akit könnyű bosszantani, és el is kezd kötekedni és szórakozni vele. Ez általánosan elterjedt jelenség. Amikor egy ember, aki viszonylag jószívű, lát egy naiv és gyáva személyt, részvétet érez iránta, és még ha nem is tud segíteni rajta, legalább nem zaklatja. Amikor látod, hogy valamelyik testvéred naiv, hogyan bánsz vele? Zaklatod vagy ugratod? (Én valószínűleg lenézném.) Lenézni másokat annak egy módja, ahogy látod, ahogy szemléled őket, egyfajta mentalitás, de hogy miként cselekszel irányukban és hogyan beszélsz velük, az a beállítottságodat jellemzi. Mondjátok, hogyan cselekedtek olyan emberek irányában, akik félénkek és gyávák? (Én parancsolgatok nekik és beléjük kötök.) (Amikor látom, hogy rosszul végzik a kötelességüket, diszkriminációval sújtom és kirekesztem őket.) Az általatok említett dolgok az elvetemült beállítottság megnyilvánulásai, és az emberek beállítottságaihoz kapcsolódnak. Ezekből még sokkal több is van, úgyhogy nem szükséges részletezni őket. Találkoztatok már olyan emberrel, aki a halálát kívánta annak, aki megsértette őt, és még Istenhez is imádkozott, arra kérve Őt, hogy ítélje el az illetőt és törölje el a föld színéről? Bár egyetlen embernek sincs ilyen hatalma, a szívében mégis arra gondol, milyen jó lenne, ha neki lenne, vagy pedig Istenhez imádkozik, és Őt kéri arra, hogy tegye meg. Nektek vannak ilyen gondolataitok a szívetekben? (Amikor az evangéliumot terjesztjük, és gonosz emberekkel találkozunk, akik ránk támadnak és feljelentenek minket a rendőrségen, én gyűlöletet érzek irántuk, és ilyen gondolataim vannak: „eljön majd a nap, amikor Isten megbüntet benneteket”.) Ez egy elég objektív eset. Megtámadtak, szenvedtél, fájdalmat éltél át, sárba tiporták személyes integritásodat és önbecsülésedet – ilyen körülmények között a legtöbb ember nem tudná egykönnyen túltenni magát a dolgon. (Egyesek híreszteléseket terjesztenek a gyülekezetünkről az interneten, sok mindent állítanak rólunk, engem pedig nagyon feldühít, amikor ezeket olvasom, és sok gyűlölet van a szívemben.) Ez vajon elvetemültség, forrófejűség vagy normális emberi mivolt? (Normális emberi mivolt. Ha nem gyűlöljük a démonokat és Isten ellenségeit, az nem normális emberi mivolt.) Így van. Ez a normális emberi mivolt feltárulása, megnyilvánulása és reakciója. Ha az emberek nem gyűlölik a negatív dolgokat vagy nem szeretik a pozitív dolgokat, ha nincsenek lelkiismereti normáik, akkor nem is emberek. Ilyen körülmények között milyen cselekedeteket hajthat végre valaki, hogy elvetemült beállítottság alakuljon ki benne? Ha ez a gyűlölet és utálat egy bizonyos fajta viselkedéssé alakul át, ha minden józan eszedet elveszíted, és a cselekedeteid túlmennek az emberi mivolt egy bizonyos határán, ha még arra is képes vagy, hogy megöld őket és megszegd a törvényt, az már elvetemültség, az már forrófejű cselekvés. Amikor az emberek értik az igazságot, és képesek felismerni a gonosz embereket, és gyűlölik az elvetemültséget, az normális emberi mivolt. De ha az emberek forrófejűen kezelik a dolgokat, akkor elvek nélkül cselekednek. Különbözik-e ez bármiben is a gonosztettek elkövetésétől? (Igen.) Van különbség. Ha egy ember rendkívül rossz, rendkívül elvetemült, rendkívül gonosz, rendkívül erkölcstelen, te pedig erős antipátiát érzel iránta, és ez az antipátia eléri azt a pontot, hogy te arra kéred Istent, hogy átkozza meg az illetőt, az rendben van. De az rendben van-e, ha Isten nem tesz semmit, miután már kétszer-háromszor is imádkoztál, ezért a saját kezedbe veszed a dolgot? (Nem.) Azt megteheted, hogy imádkozol Istenhez és kifejezed a nézeteidet és véleményedet, aztán kutatod az igazságalapelveket, és ez esetben képes leszel helyesen kezelni a dolgokat. De ne követeld Istentől és ne próbáld rákényszeríteni Őt, hogy fizessen meg a nevedben, és még kevésbé engedd, hogy a forrófejűséged ostobaságokra vegyen rá. Közelítsd meg racionálisan a dolgot. Légy türelmes, várd ki Isten idejét, és tölts több időt azzal, hogy Istenhez imádkozol. Nézd, hogyan cselekszik Isten bölcsességgel a Sátán és az ördögök irányában, és így te is képes leszel türelmes maradni. Racionálisnak lenni annyit tesz, mint mindezt Istenre bízni és engedni, hogy Isten cselekedjen. Ezt kell tennie egy teremtett lénynek. Ne cselekedj indulatból. Indulatból cselekedni nem elfogadható Isten számára, Isten ezt elítéli. Ilyenkor a beállítottság, amely az emberekben megnyilvánul, nem emberi gyengeség vagy múló harag, hanem elvetemült beállítottság. Ha egyszer megállapításra kerül, hogy ez elvetemült beállítottság, bajban vagy, és nem valószínű, hogy megmenekülsz. Ez azért van így, mert amikor az embereknek elvetemült beállítottságaik vannak, hajlamosak a lelkiismeretükkel és értelmükkel ellentétben cselekedni, és nagy valószínűséggel megszeghetik a törvényt és megsérthetik Isten adminisztratív rendeleteit. Hogyan lehet tehát ezt elkerülni? Minimum három határt nem szabad átlépni. Az első: nem szabad olyasmit tenni, ami ellentétben áll a lelkiismerettel és a józan ésszel; a második: nem szabad megszegni a törvényt; a harmadik pedig: nem szabad megszegni Isten adminisztratív rendeleteit. Továbbá ne tégy semmi szélsőségeset és semmit, ami megzavarná a gyülekezet munkáját. Ha ezeket az alapelveket betartod, akkor legalábbis a biztonságod garantálva lesz, és nem fognak kivetni. Ha elvetemülten ellenállsz, amikor megmetszenek, mert mindenféle gonosztetteket követtél el, akkor az még veszedelmesebb. Valószínű, hogy egyenesen Isten természetét sérted meg, és kisöpörnek vagy kiűznek a gyülekezetből. Az Isten természetének megsértéséért járó büntetés sokkal súlyosabb, mint a törvény megszegéséért járó – ez a sors rosszabb a halálnál is. A törvény megszegése legfeljebb börtönbüntetést von maga után; néhány nehéz év, aztán már kinn is vagy, ennyi volt. De ha Isten természetét sérted meg, örök büntetést fogsz elszenvedni. Ezért, ha az elvetemült beállítottságú emberekben nincs racionalitás, rendkívüli veszélyben vannak, hajlamosak gonosztetteket elkövetni, és biztosan utoléri őket a büntetés és a megtorlás. Ha az emberekben van egy kis racionalitás, képesek az igazságot keresni és alávetni magukat neki, és képesek megállni, hogy ne kövessenek el túl sok gonoszságot, akkor mindenképpen van reményük a megmenekülésre. Az ember számára létfontosságú, hogy legyen benne józan ész és racionalitás. Egy értelmes ember valószínűleg elfogadja az igazságot, és helyén kezeli azt, ha megmetszik. Akiben viszont nincs józan ész, az veszélyben van, amikor megmetszik. Mondjuk, például, valaki nagyon dühös, miután egy vezető megmetszette. Kedve volna mendemondákat terjeszteni és megtámadni a vezetőt, de nem meri megtenni, mert fél, hogy bajt okoz. Ez a beállítottság azonban már megvan a szívében, és nehéz megmondani, hogy eszerint fog-e cselekedni vagy sem. Ha egyszer ott van valakinek a szívében ez a fajta beállítottság, ha egyszer léteznek ezek a gondolatok, akkor az illető már veszélyben van, még akkor is, ha épp nem cselekszik ezek szerint. Amikor a körülmények megengedik, amikor lehetősége nyílik rá, nagyon is meglehet, hogy megteszi. Amíg elvetemült beállítottsága létezik, ha nem oldódik meg, ez az ember előbb-vagy utóbb gonosztettet fog elkövetni. Nos, milyen egyéb helyzetek vannak, amelyekben valaki elvetemült beállítottságot hoz felszínre? Mondjátok! (Én felületesen végeztem a kötelességemet, és nem sikerült eredményeket felmutatnom, így aztán az alapelveknek megfelelően a vezető leváltott engem, én pedig némiképp ellenszegülőnek éreztem magam. Aztán, amikor láttam, hogy ő romlott beállítottságot mutatott ki, arra gondoltam, írok egy levelet és feljelentem őt.) Ez az ötlet a semmiből jön? Egyáltalán nem. Ezt a természeted termelte ki magából. Előbb-utóbb az emberek természetében lévő dolgok feltárulnak, és nem lehet tudni, milyen esetben vagy kontextusban kerülnek napvilágra és válnak tettekké. Néha az emberek nem tesznek semmit, de csak mert a helyzet nem teszi lehetővé. Ha azonban az illető olyasvalaki, aki az igazságra törekszik, akkor képes lesz az igazságot keresni, hogy ezt megoldja. Ha nem olyan ember, aki az igazságra törekszik, akkor úgy fog tenni, ahogy kedve tartja, és mihelyt a helyzet megengedi, gonosztettet fog elkövetni. Ezért, ha egy romlott beállítottság nem oldódik meg, rendkívül valószínű, hogy az emberek bajt hoznak a saját fejükre, és ez esetben le is kell majd aratniuk, amit elvetettek. Egyesek nem törekednek az igazságra, és állandóan felületesen végzik a kötelességeiket. Nem fogadják el, amikor megmetszik őket, sohasem tartanak bűnbánatot, végül pedig kizárják őket a közösségből, hogy elgondolkodjanak. Egyeseket azért menesztenek a gyülekezetből, mert folyamatosan zavarják a gyülekezet életét, és rothadt almává váltak; másokat azért űznek ki, mert mindenféle gonoszságot cselekednek. Ezért, bármilyen ember is valaki, ha gyakran mutat romlott beállítottságot, és nem keresi az igazságot, hogy megoldja azt, akkor hajlamos arra, hogy gonosztetteket kövessen el. Az emberiség romlott beállítottsága nemcsak arroganciából áll, hanem alávalóságból és elvetemültségből is. Az arrogancia és az elvetemültség csak közös tényezők.

Tehát hogyan kellene megoldani a feltáruló elvetemült beállítottság problémáját? Az embereknek fel kell ismerniük, hogy mi a saját romlott beállítottságuk. Egyesek beállítottsága különösen elvetemült, rosszindulatú és arrogáns, és ezek az emberek teljesen gátlástalanok. Ez a gonosz emberek természete, és ezek az emberek mind közül a legveszélyesebbek. Amikor ilyen emberek vannak hatalmon, az ördögök vannak hatalmon, Sátánok vannak hatalmon. Isten házában minden gonosz embert felfednek és kiiktatnak, mert mindenféle gonosztetteket követnek el. Amikor a gonosz emberekkel próbálod közölni az igazságot vagy próbálod megmetszeni őket, nagy az esélye, hogy rád támadnak vagy elítélnek téged, vagy akár még bosszút is állnak rajtad, ami mind annak a következménye, hogy olyan rosszindulatú a beállítottságuk. Ez valójában nagyon is elterjedt. Például lehet, hogy két ember nagyon jól kijön egymással, nagyon figyelmesek és megértőek egymás iránt – de végül egyetlen, az érdekeiket érintő dolog szembefordítja őket egymással, és megszakítják egymással a kapcsolatot. Egyesek még ellenséggé is válnak, és megpróbálnak egymáson bosszút állni. Ezek mind rendkívül elvetemültek. Ami az emberek kötelességteljesítését illeti, észrevettétek-e, milyen dolgok nyilvánulnak meg és tárulnak fel, amelyek az elvetemült beállítottság körébe sorolhatók? Ezek a dolgok kétségkívül léteznek, és ki kell gyomlálnotok őket. Ez segíteni fog nektek megkülönböztetni és felismerni ezeket a dolgokat. Ha nem tudjátok, hogyan gyomláljátok ki és ismerjétek fel őket, soha nem lesztek képesek felismerni a gonosz embereket. Miután antikrisztusok vezették félre őket és az irányításuk alá kerültek, egyesek élete kárt szenved, és csak akkor tudják meg, mi is egy antikrisztus, és mi az elvetemült beállítottság. Az igazságról alkotott megértésetek túlságosan felületes. Megértésetek a legtöbb igazságról megreked a beszéd vagy leírás szintjén, vagy pedig csak a szavakat és doktrínákat értitek, de azok egyáltalán nem illeszkednek a valósághoz. Miután sok igehirdetést meghallgattatok, úgy tűnik, van a szívetekben megértés és megvilágosodás; de mihelyt a valósággal kerültök szembe, még mindig nem tudjátok a maguk valójában felismerni a dolgokat. Elméletileg mindannyian tudjátok, melyek egy antikrisztus megnyilvánulásai, de amikor egy valódi antikrisztus kerül a szemetek elé, képtelenek vagytok antikrisztusként felismerni. Ez azért van, mert túl kevés tapasztalattal rendelkeztek. Amikor már több tapasztalatot szereztél, amikor már elég kárt tettek benned az antikrisztusok, akkor már nagyszerűen fel tudod majd ismerni őket igazi valójukban. Ma, bár a legtöbb ember lelkiismeretesen hallgatja az igehirdetéseket az összejöveteleken, és az igazságra akar törekedni, mégis, miután hallották az igehirdetést, csak a szó szerinti jelentését értik, nem jutnak tovább az elméleti szintnél, és képtelenek megtapasztalni az igazság gyakorlati oldalát. Ezért az igazságvalóságba való belépésük nagyon felületes, ami azt jelenti, hogy hiányzik belőlük a gonosz emberek és antikrisztusok felismerésének képessége. Az antikrisztusok a gonosz emberek lényegével rendelkeznek, de az antikrisztusokon és a gonosz embereken kívül vajon más embereknek nincs elvetemült beállítottságuk? A valóságban nincsenek jó emberek. Amikor semmi baj nincs, csupa mosoly az arcuk, de mihelyt olyasmivel kerülnek szembe, ami sérti a saját érdekeiket, mindjárt rút ábrázatot öltenek. Ez egy elvetemült beállítottság. Ez az elvetemült beállítottság bármikor felszínre törhet, hiszen akaratlan. Tehát mi is történik itt pontosan? Talán arról van szó, hogy az embert gonosz szellemek szállják meg? Vagy démoni reinkarnációról? Ha e kettő közül valamelyikről, akkor az illető egy gonosz ember lényegével rendelkezik, és nem lehet rajta segíteni. Ha a lényege nem egy gonosz ember lényege, hanem csak ez a romlott beállítottság van meg benne, akkor az állapota nem végzetes, és ha képes elfogadni az igazságot, még van remény, hogy megmenthető. Hogyan kell tehát megoldani egy elvetemült, romlott beállítottságot? Először is, amikor dolgokkal kerülsz szembe, gyakran kell imádkoznod és reflektálnod arra, hogy milyen motivációid és vágyaid vannak. El kell fogadnod Isten vizsgálatát, és kordában kell tartanod a viselkedésedet. Továbbá nem szabad gonosz szavakat vagy viselkedést kinyilvánítanod. Ha valaki úgy találja, hogy rosszindulat és helytelen szándékok vannak a szívében, és rossz dolgokat akar tenni, akkor az igazságot kell keresnie, hogy megoldja ezt, meg kell találnia Isten erre vonatkozó szavait, hogy megértse és megoldja ezt a dolgot, imádkoznia kell Istenhez, az Ő védelmét kell kérnie, esküt kell tennie Istennek, és meg kell átkoznia magát, amikor nem fogadja el az igazságot, és gonosztettet követ el. Ha ily módon közösségben van Istennel, az védelmet ad az embernek, és megakadályozza, hogy gonoszságot tegyen. Ha valakivel történik valami, és gonosz szándékok bukkannak felszínre benne, de ő rájuk sem hederít, csak hagyja, hogy menjen minden a maga útján, vagy természetesnek veszi, hogy így kell cselekednie, akkor ő gonosz ember és nem olyasvalaki, aki őszintén hisz Istenben és szereti az igazságot. Az ilyen ember még mindig akar hinni Istenben, követni Őt, áldást nyerni és belépni a mennyei királyságba – lehetséges ez? Álmodozik.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak a hatféle romlott beállítottság ismerete a valódi önismeret)

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

A bosszúból elkövetett támadás tanulságai

Hogyan tettem félre gyűlöletes érzelmeimet?