Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Az elvetemültséget a legnehezebb felismerni, mivel már az ember természetévé vált, az ember pedig kezdi dicsőíteni azt, és még több elvetemültség sem fog elvetemültnek tűnni a szemében. Az elvetemült beállítottságot tehát még a hajthatatlan beállítottságnál is nehezebb felismerni. Egyesek azt mondják: „Hogyhogy nem lehet könnyen felismerni? Mindenkinek vannak elvetemült vágyai. Hát nem ez az elvetemültség?” Ez felszínes. Vajon mi is az igazi elvetemültség? Milyen állapotok elvetemültek, amikor megnyilvánulnak? Elvetemült beállítottság-e az, ha az emberek hangzatos kijelentésekkel leplezik a szívük mélyén rejlő elvetemült és szégyenletes szándékokat, majd elhitetik másokkal, hogy ezek a kijelentések nagyon is jók, tisztességesek és helyénvalók, végül pedig megvalósítják hátsó szándékaikat? Vajon miért hívják ezt elvetemültségnek, és nem csalárdságnak? A beállítottság és a lényeg szempontjából a csalárdság nem olyan rossz. Az elvetemültség sokkal súlyosabb, mint a csalárdság, ez egy olyan magatartás, amely alattomosabb és aljasabb, mint a csalárdság, és az átlagember nehezen látja át azt. Például milyen szavakkal csábította el a kígyó Évát? Tetszetős szavakkal, amelyek kifogástalanul hangzanak, és úgy tűnik, mintha a te javadat szolgálnák. Nincs tudomásod arról, hogy ezekkel a szavakkal bármi gond is lenne, vagy bármilyen rosszindulatú szándék is állna mögöttük, ugyanakkor képtelen vagy elengedni ezeket a sátáni sugallatokat. Ez a kísértés. Ha kísértés ér, és hallgatsz az ilyen szavakra, akkor önkéntelenül is elcsábulsz, és valószínű, hogy csapdába fogsz esni, megvalósítva ezáltal a Sátán célját. Ezt hívják elvetemültségnek. A kígyó ezzel a módszerrel csábította el Évát. Ez vajon egyfajta beállítottság? (Igen.) Honnan származik ez a fajta beállítottság? A kígyótól, a Sátántól származik. Az ember természetében benne van ez a fajta elvetemült beállítottság. Vajon különbözik-e ez a gonoszság az emberek gonosz vágyaitól? Hogyan születnek a gonosz vágyak? Ez a testtel van összefüggésben. Az igazi gonoszság egy olyan, mélyen elrejtett beállítottság, amely teljesen észrevehetetlen azok számára, akiknek nincs tapasztalata, és akik nem értik meg az igazságot. Éppen ezért az ember beállítottságai közül ezt a legnehezebb felismerni. Vajon milyen típusú emberekben a legsúlyosabb a gonosz beállítottság? Azokban, akik szeretnek kihasználni másokat. Olyannyira jeleskednek a manipulációban, hogy az általuk manipulált emberek még csak nem is tudják, mi történt azután. Az ilyen típusú ember gonosz beállítottságú. Az elvetemült emberek a csalárdságra alapozva más módszerekhez folyamodnak, hogy elfedjék csalárdságukat, elrejtsék bűneiket, és palástolják titkos szándékaikat, céljaikat és önző vágyaikat. Ez elvetemültség. Sőt, különböző módszerekkel csábítanak, kísértenek és bájolnak el, hogy rávegyenek arra, hogy az ő kívánságaikat kövesd és kielégítsd önző vágyaikat, hogy céljaikat elérjék. Ez mind elvetemültség. Ez igazi sátáni beállítottság. Megmutatkozott-e nálatok e viselkedésformák valamelyike? Az elvetemült beállítottság melyik aspektusa mutatkozott meg jobban: a kísértés, a csábítás vagy a hazugságok elfedése más hazugságokkal? (Úgy érzem, hogy egy kicsit mindegyik.) Úgy érzed, hogy egy kicsit mindegyik. Vagyis érzelmi szinten úgy érzed, hogy ezek a viselkedésformák meg is mutatkoztak, meg nem is. Nem tudsz semmilyen bizonyítékot felhozni. A mindennapi életedben tehát felismered-e, ha valamivel szembesülve elvetemült beállítottságot társz fel? Valójában ezek a dolgok mindenkinek a beállítottságában ott vannak. Például van valami, amit nem értesz, de nem akarod, hogy mások megtudják, hogy nem érted, ezért különféle eszközökkel félrevezeted őket, hogy azt higgyék, érted. Ez csalás. Ez a fajta csalás az elvetemültség megnyilvánulása. Aztán van még a kísértés és a csábítás, amelyek mind a gonoszság megnyilvánulásai. Gyakran kísértetek meg másokat? Ha szabályszerűen próbáltok megérteni valakit, beszélgetni szeretnétek vele, és ez szükséges a munkátokhoz, valamint megfelelő a kommunikáció, akkor nem tekinthető kísértésnek. Ha azonban személyes szándékotok és célotok van, és nem igazán akarjátok megérteni ennek az embernek a beállítottságát, törekvéseit és tudását, hanem inkább ki akarjátok csikarni a legbensőbb gondolatait és valódi érzéseit, akkor ezt gonoszságnak, kísértésnek és csábításnak hívják. Ha ezt teszed, akkor gonosz beállítottságod van; vajon ez nem olyasmi, ami rejtve van? Könnyű-e megváltoztatni ezt a fajta beállítottságot? Ha képes vagy felismerni, hogy beállítottságod egyes aspektusainak milyen megnyilvánulásai vannak, hogy az egyes aspektusok gyakorta milyen állapotokat okoznak, majd összeveted ezeket önmagaddal, és érzed, hogy milyen szörnyű és veszélyes ez a fajta beállítottság, akkor kényszert érzel majd arra, hogy változtass ezen a téren, és képes leszel szomjazni Isten szavaira, valamint elfogadni az igazságot. Ez az a pillanat, amikor megváltozhatsz és elnyerheted az üdvösséget. Ha azonban az összevetést követően még mindig nem szomjazol az igazságra, nem érzed magad lekötelezettnek és vádoltnak – egyáltalán nem érzel bűnbánatot –, és nem szereted az igazságot, akkor nehéz lesz számodra megváltozni. A megértés pedig nem fog segíteni, mert mindaz, amit megértenél, csupán doktrína. Az igazság bármilyen aspektusáról is legyen szó, ha a megértésed megáll a doktrína szintjén, és nem kapcsolódik a gyakorlásodhoz és belépésedhez, akkor semmi haszna sem lesz az általad megértett doktrínának. Ha nem érted meg az igazságot, akkor nem fogod felismerni romlott beállítottságodat, nem fogod megbánni és megvallani bűneidet Isten előtt, és nem fogod lekötelezettnek érezni magad Istennel szemben, és meggyűlölni magad, így semmi esélyed sem lesz az üdvösségre. Ha felismered, hogy milyen súlyosak a problémáid, de nem törődsz vele, és nem gyűlölöd meg magad, ha belül még mindig eléggé eltompultnak és passzívnak érzed magad, nem fogadod el Isten ítéletét és fenyítését, nem imádkozol Hozzá, és nem bízol Benne, hogy feloldja romlott beállítottságodat, akkor nagy veszélyben vagy, és nem fogod elnyerni az üdvösséget.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazságra törekvésben csak az önismeret segít)

Az elvetemültség mélyebb szintre hatol, mint a csalárdság; alattomosabb, titokzatoskodóbb, félrevezetőbb, nehezebb kifürkészni, az elvetemültség magában hordozza a csábítást, a rábeszélést, a behúzást, a megnyerést, a megvesztegetést és a megkísértést is. Ezek a cselekedetek és viselkedésformák messze túlmutatnak a csalárdságon; kétségkívül elvetemültek. A férfi nem azt mondta: „Ha nem mondod el, megütlek, megrúglak, vagy megöllek!” Nem alkalmazott ilyen módszereket, és látszólag nem tűnt rosszindulatúnak. Ez azonban még a rosszindulatnál is félelmetesebb – ez elvetemültség. Miért mondom, hogy elvetemültség? Az emberek többsége általában felismeri a csalárdságot, az ő módszere azonban sokkal fondorlatosabb. Látszólag az emberi gyengédségnek megfelelően, udvariasan beszél, de valójában, mélyen legbelül, vannak dolgok, amelyek sokkal rejtettebbek. Tettei és módszerei sokkal leplezettebbek, alattomosabbak, mint a csalárdság, amelyet az emberek általában látnak és amellyel szembesülnek. A taktikája sokkal kifinomultabb, kétszínűbb és félrevezetőbb. Ez elvetemültség.

A mindennapi életben meg tudjátok-e különböztetni, és fel tudjátok-e ismerni mások elvetemült beállítottságának és elvetemült viselkedésének feltárulását? Bár a csalárd emberek meglehetősen tapintatosak lehetnek, az emberek többsége mégis átlát rajtuk, miután egy ideig kapcsolatba került velük. Az elvetemült beállítottságúakon azonban nem olyan könnyű átlátni. Ha nem vagy képes meglátni a lényeget és a következményeket, akkor nem áll módodban átlátni rajtuk. Az elvetemült emberek még alattomosabbak, mint a csalárdak. Egy-két mondat alapján nem áll módodban átlátni rajtuk. Egy elvetemült beállítottságú ember esetében lehetséges, hogy bizonyos ideig vagy ideig-óráig nem látod át, illetve nem ismered fel, hogy miért teszi azt a bizonyos dolgot, miért beszél vagy cselekszik így. Egy napon, amikor teljesen feltárul, és egészen lelepleződik, akkor végül mindenki rájön, hogy milyen ember az illető. Ez több mint csalárdság – ez elvetemültség. Ezért az elvetemült beállítottság felismeréséhez időre van szükség, és olykor az embernek először látnia kell a következményeket, mielőtt képes lenne felismerni azt – ez nem olyasmi, amit gyorsan fel lehet ismerni. A nagy vörös sárkány például évtizedeken keresztül vezette félre az embereket, és csak mostanra sikerült néhány embernek valamelyest felismernie. A nagy vörös sárkány gyakran mond olyasmiket, amik a legjobban hangzanak, és a leginkább összhangban vannak az emberi elképzelésekkel, a nép szolgálatának zászlaját lobogtatja, hogy félrevezesse az embereket, és az igazságosság zászlaját, hogy kiűzze a másként gondolkodókat, számtalan jó embert lemészárolva. Kevesen tudják azonban ezt felismerni, mert az, amit mond és tesz, az emberek számára helyesnek tűnik. Valamennyien azt gondolják, hogy minden, amit tesz, az igazságos és helyénvaló, jogos és ésszerű, valamint összhangban van az emberiességgel. Ennek következtében évtizedeken keresztül félrevezette az embereket. Amikor végül lelepleződik és összeomlik, az emberek meglátják majd, hogy az igazi arca az ördögé, a természetlényege pedig elvetemült. A nagy vörös sárkány oly sok éven át vezette félre az embereket, és a nagy vörös sárkány mérge mindenkiben ott van – az ivadékaivá váltak. Képes-e bármelyikőtök is olyan típusú dolgok megtételére, amilyeneket a nagy vörös sárkány tett? Vannak, akik úgy beszélnek, mint a nagy vörös sárkány, nagyon tetszetős szavakat használnak, valós munkát azonban nem végeznek. Minden szavuk tetszetős, valós munkát azonban nem végeznek. Különösen alattomosak és elvetemültek is. Az ilyen emberek, ha valaki megsérti őket, nem hagyják annyiban. Előbb-utóbb megtalálják a megfelelő alkalmat arra, hogy elérjék céljukat, a bosszúállást, de semmiképpen sem engedik át a hatalmat. Még az is előfordulhat, hogy úgy intézik a dolgot, hogy nem lépnek elő, és nem mutatkoznak. Hát nem elvetemültség ez? Az elvetemült emberek olyan alapelvekkel, módszerekkel, szándékokkal, indítékokkal és célokkal működnek, amelyek különösen titokzatoskodók és rejtettek. Az elvetemült emberek cselszövéseket használnak arra, hogy kárt okozzanak másoknak, időnként másokat használnak fel, hogy helyettük öljenek, olykor azzal gyötörnek másokat, hogy bűnök elkövetésére csábítják őket, néha pedig törvényeket alkalmaznak, vagy mindenféle aljas eszközhöz folyamodnak, hogy másokat gyötörjenek. Ezek mind-mind az elvetemültség megnyilvánulásai, és egyik sem igazságos vagy becsületes módszer. Valakinek közületek vannak-e ilyen viselkedésformái vagy megnyilvánulásai? Fel tudjátok-e ismerni azokat? Tudatában vagytok-e annak, hogy ezek elvetemült beállítottságot jelentenek? A csalárdság általában kívülről észrevehető: valaki kerülgeti a forró kását, vagy virágnyelven fogalmaz, és senki sem tudja kiolvasni belőle, hogy mire gondol. Ez csalárdság. Mi az elvetemültség elsődleges jellemzője? Az, hogy a szavai különösen tetszetősen hangzanak, és a felszínen minden rendben lévőnek tűnik. Látszatra nincs semmi probléma, és a dolgok minden szemszögből elég jól néznek ki. Amikor valamit tesz, nem látszik, hogy különösebb eszközöket használna, és látszólag nyoma sincs gyenge pontoknak vagy hibáknak, sőt, eléri a célját. Rendkívül titokzatoskodó módon intézi a dolgokat. Az antikrisztusok így vezetik félre az embereket. Az ilyen embereket és ügyeket a legnehezebb felismerni. Egyesek gyakran mondanak helyes dolgokat, jól hangzó kifogásokat használnak, és bizonyos doktrínákat, mondásokat vagy intézkedéseket alkalmaznak, amelyek megfelelnek az emberi gyengédségnek, hogy megtévesszék az embereket. Egyvalamit színlelnek, miközben mást tesznek, hogy megvalósítsák hátsó szándékukat. Ez elvetemültség, az emberek többsége azonban csalárdságnak tartja ezeket a viselkedésformákat. Az embereknek viszonylag korlátozott megértésük van az elvetemültségről, és kevésbé boncolgatják azt. Valójában az elvetemültséget nehezebb felismerni, mint a csalárdságot, mivel sokkal titokzatoskodóbb, a módszerei és gyakorlatai pedig kifinomultabbak. Ha valakiben csalárd beállítottság van, akkor mások, miután kapcsolatba kerültek vele, általában két-három napon belül észreveszik a csalárdságát, illetve a cselekedeteiből és szavaiból érzékelni tudják a csalárd beállítottsága feltárulását. Tegyük fel azonban, hogy ez az ember elvetemült. Ez nem olyasmi, amit néhány nap alatt fel lehet ismerni, mert ha rövid időn belül nem történik semmi jelentős esemény vagy különleges körülmény, akkor nem könnyű bármit is felismerni abból, hogy csak hallgatjuk, amint beszél. Mindig a helyes dolgokat mondja és teszi, egyik helyes doktrínát a másik után mutatja be. Miután néhány napig kapcsolatba kerültél vele, úgy gondolhatod, hogy ez az ember elég jó, képes lemondani dolgokról, illetve feláldozni önmagát, van lelki megértése, Istent szerető szíve van, valamint van lelkiismeret és észszerűség is abban, ahogyan cselekszik. Miután azonban elintéz néhány ügyet, látod, hogy a beszéde és a tettei túl sok mindennel, túl sok ördögi szándékkal keverednek. Ráébredsz, hogy ez az ember nem becsületes, hanem csalárd – egy elvetemült dolog. Gyakran használja a megfelelő szavakat és megnyerő kifejezéseket, amelyek összhangban vannak az igazsággal, és emberi gyengédséggel rendelkezik, amikor kapcsolatba lép az emberekkel. Egyrészt megalapozza önmagát, másrészt félrevezet másokat, presztízst és státuszt szerezve az emberek között. Az ilyen emberek hihetetlenül félrevezetőek, és amint hatalomra és státuszra tesznek szert, sok embert félrevezethetnek és árthatnak nekik. Az elvetemült beállítottságú emberek rendkívül veszélyesek. Vannak-e ilyen emberek a környezetetekben? Ti magatok is ilyenek vagytok? (Igen.) Akkor mennyire súlyos a helyzet? Bármilyen igazságalapelv nélkül beszélni és cselekedni, teljes mértékben az elvetemült természetetekre hagyatkozva cselekedni, mindig mások félrevezetésére és arra áhítozva, hogy álarc mögött éljetek, hogy mások ne tudjanak átlátni rajtatok, avagy felismerni benneteket, illetve megbecsüléssel és csodálattal tekintsenek az emberi mivoltotokra és a helyzetetekre – ez elvetemültség. Csak alkalmanként mutatjátok ki ezeket az elvetemült viselkedésformákat, vagy legtöbbször ilyenek vagytok? Ti már csak ilyenek vagytok, és kihívást jelent számotokra, hogy kitörjetek? Ha csak időnként alkalmaztok ilyen módszereket, az még megváltoztatható. Ha azonban ti már csak ilyenek vagytok, következetesen tapintatosan és csalárdul cselekedtek, és állandóan cselszövésekre támaszkodtok, akkor ti vagytok a legravaszabb ördög. Elmondom nektek az igazságot: az ilyen emberek soha nem fognak megváltozni.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik tétel: Félrevezetik, behúzzák, fenyegetik és irányítják az embereket)

Mondjátok meg Nekem: szükség van-e különféle kifogásokra és magyarázkodásra az igazság gyakorlásához, valamint a dolgok igazságalapelvek szerinti kezeléséhez? (Nem, nincsen.) Ha valaki őszinte szívű, az gyakorlatba tudja ültetni az igazságot. Elő szoktak-e állni különféle kifogásokkal azok, akik nem gyakorolják az igazságot? Például amikor valami rosszat tesznek, szembemennek az alapelvekkel, és valaki kiigazítja őket, képesek hallgatni rá? Nem hallgatnak rá. Annyiról van szó csupán, hogy nem hallgatnak rá? Miben nyilvánul meg az elvetemültségük? (Kifogást keresnek, hogy meggyőzzenek téged és elhitessék veled, hogy nekik van igazuk.) Találni fognak egy magyarázatot, amely összhangban van az elképzeléseiddel és a képzelődéseiddel, azután pedig egy sor lelki elmélettel, amelyeket el tudsz ismerni és fogadni, és amelyek összhangban vannak az igazsággal, megpróbálnak meggyőzni téged, valamint rávenni, hogy állj melléjük, hogy őszintén hidd el, hogy nekik van igazuk – mindezt azért, hogy elérjék azon céljukat, hogy félrevezessék és irányítsák az embereket. Hát nem elvetemültség ez? (De igen.) Ez elvetemültség a javából. Világos, hogy tettek valami rosszat, a cselekedeteikkel szembementek az alapelvekkel és az igazsággal, és nem gyakorolták az igazságot, ugyanakkor előállnak egy sor elméleti magyarázattal. Ez igazán elvetemült dolog. Olyan, mint amikor egy farkas megesz egy bárányt; a farkasnak eredetileg is ott volt a természetében, hogy bárányt egyen, és Isten úgy teremtette ezt az állatfajtát, hogy bárányt egyen – a bárány az eledele. A farkas mégis különféle kifogásokat keres, miután megette a bárányt. Van ezzel kapcsolatban bármilyen gondolatod? Ezt gondolod: „Megetted a bárányomat, most pedig azt akarod, hogy azt gondoljam, hogy meg kellett enned, hogy észszerű és helyénvaló volt a részedről, hogy megetted, és még köszönetet is kellene mondanom érte neked.” Nem érzel haragot? (De igen.) Miközben haragszol, milyen gondolataid vannak? Ezt gondolod: „Ez az alak szörnyen elvetemült! Ha meg akarod enni, rajta, hiszen te egyszerűen ilyen vagy; megenni a bárányomat egy dolog, de ráadásul egy csomó érvvel és kifogással is előállsz, és arra kérsz, hogy cserébe legyek hálás neked. Nem a jó és a rossz összekeverése ez?” Ez elvetemültség. Amikor egy farkas meg akar enni egy bárányt, milyen kifogásokat talál? A farkas ezt mondja: „Kisbárány, ma meg kell, hogy egyelek téged, mert meg kell, hogy büntesselek amiatt, hogy tavaly megsértettél.” A bárány igazságtalanságnak érzi ezt, és így szól: „Tavaly még meg sem születtem!” Amikor a farkas rájön, hogy rosszul mondta és tévesen becsülte meg a bárány életkorát, így szól: „Nos, akkor azt ne vegyük számításba, de akkor is meg kell, hogy egyelek, mivel amikor a legutóbb ebből a folyóból ittam, felkavartad a vizet, úgyhogy meg kell fizetnem neked ezért.” A bárány így felel: „Én a folyó lejjebbi részén vagyok, te pedig feljebb. Hogy tudnám tőlem feljebb felkavarni a vizet? Ha meg akarsz enni, csak rajta, egyél meg! Ne keress különféle kifogásokat.” Ez a farkas természete. Hát nem elvetemültség ez? (De igen, az.) Ugyanolyan a farkas elvetemültsége, mint a nagy vörös sárkányé? (Igen.) Ez a leírás illik legjobban a nagy vörös sárkányra. A nagy vörös sárkány le akarja tartóztatni azokat az embereket, akik hisznek Istenben; bűncselekményekkel akarja megvádolni ezeket az embereket. Így aztán először kitalál valamilyen fedősztorit, kieszel bizonyos pletykákat, aztán szétkürtöli azokat a világba, hogy az egész világ felkeljen és kárhoztasson téged. Sokféle váddal illeti azokat, akik hisznek Istenben, ilyen például „a közrend megzavarása”, „államtitkok kiszivárogtatása” és „az államhatalom megdöntése”. Olyan pletykákat is terjeszt rólad, hogy különféle bűncselekményeket követtél el, majd vádként hozza fel ezeket veled szemben. Rendben van az, ha nem vagy hajlandó beismerni ezeket a vádakat? Az a lényeg, hogy beismered-e őket vagy sem? Nem. Ha elhatározta, hogy letartóztat téged, akkor különféle kifogásokat fog keresni – épp úgy, mint a farkas, aki elhatározta, hogy megeszi a bárányt. A nagy vörös sárkány bizonyos fedősztorikat talál ki, azt állítva, hogy valami rosszat követtünk el, miközben azt valójában mások tették. Másra hárítja a felelősséget, és hamisan megvádolja az egyházat. Tudsz érvelni ellene? (Nem.) Miért nem tudsz érvelni ellene? Érvelhetsz világosan ellene? Azt gondolod, hogy ha érvelsz ellene és elmagyarázod a helyzetet, akkor nem fog letartóztatni téged? Túl jónak tartod őt. Még be sem fejezed a beszéded, a hajadnál fogva megragad, a falnak csapja a fejed, majd megkérdezi: „Tudod te, ki vagyok én? Én egy ördög vagyok!” Ezután súlyos verés következik, valamint napokon és éjszakákon át tartó kihallgatás és kínzás váltakozása, és akkor majd elkezdesz viselkedni. Ezen a ponton rájössz: „Itt nincs helye az érvelésnek; ez egy csapda!” A nagy vörös sárkány nem érvel neked – azt hiszed, hogy nem szándékosan, csak úgy véletlenül találja ki azokat a fedősztorikat? Összeesküvés van a hátterében, és már eltervezte a következő lépést. Ez csak a bevezetés ahhoz, amit tenni készül. Némelyek talán még mindig ezt gondolják: „Ő nem értik az Istenben való hittel kapcsolatos dolgokat; ha elmagyarázom neki, akkor majd minden rendben lesz.” El tudod világosan magyarázni? Ő hamisan megvádolt valamivel, amit nem követtél el – akkor is el tudod világosan magyarázni a dolgokat? Amikor megvádolt téged, nem tudta talán, hogy nem te követted el azt a dolgot? Talán nem tudja, hogy ki tette? Nagyon is jól tudja! Akkor hát miért téged hibáztat? Te vagy az, akit most elkapott. Azt gondolod, hogy amikor téged hibáztat, nem tudja, hogy igazságtalanul bánik veled? Ő igazságtalanul akar bánni veled, valamint le akar tartóztatni és üldözni akar téged. Ez elvetemültség.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Harmadik rész))

A gonosz beállítottságok másként is megnyilvánulnak. Egyesek látják, hogy az Isten házában tartott összejöveteleken mindig Isten szavát olvassák, az igazságot közlik, az önismeretről, a kötelesség megfelelő teljesítéséről beszélnek, vagy arról, hogyan kell az alapelvek szerint cselekedni, hogyan kell félni Istent és kerülni a rosszat, hogyan kell megérteni és gyakorolni az igazságot, valamint az igazság különféle egyéb aspektusairól. Miután éveken át ezt hallgatták, kezd belőle egyre inkább elegük lenni, minél többet hallgatják, és panaszkodni kezdenek, mondván: „Hát nem az az istenben való hit célja, hogy áldásokat nyerjünk? Miért mindig csak az igazságról beszélünk és isten szavával vagyunk közösségben? Vége lesz-e ennek valaha? Unom már!” A szekuláris világba azonban nem akarnak visszatérni. Ezt gondolják magukban: „Az istenben való hit annyira unalmas és egyhangú – hogyan tehetném kicsit érdekesebbé? Találnom kell valami érdekeset!” Ezért körbejárnak és ezt kérdezgetik: „Hány istenhívő van a gyülekezetben? Hány vezető és munkás van? Hányat váltottak le? Hány fiatal egyetemi hallgató van és hányan tanulnak tovább? Tudja valaki a számukat?” Ezeket a dolgokat és adatokat úgy kezelik, mint az igazságot. Milyen beállítottság ez? Ez gonoszság, elterjedtebb nevén „hitványság”. Oly sok igazságot hallottak, de egyik sem keltett bennük elegendő érdeklődést vagy figyelmet. Mihelyt valakinek van valami pletykája vagy bennfentes értesülése, mindjárt hegyezni kezdik a fülüket, és félnek, hogy kimaradnak belőle. Ez hitványság, nem igaz? (Igen.) Mi jellemzi a hitvány embereket? A legkevésbé sem érdekli őket az igazság. Csak külsődleges dolgok érdeklik őket, fáradhatatlanul és mohón keresik a pletykát és az olyan dolgokat, amelyeknek semmi közük nincs az életbe való belépésükhöz vagy az igazsághoz. Azt gondolják, hogy ha kiderítik ezt, mindezt az információt, és mind a fejükben tartják, az azt jelenti, hogy birtokában vannak az igazságvalóságnak, hogy valóban Isten házának tagjai, hogy Isten biztosan elismeri majd őket, és beléphetnek majd Isten királyságába. Gondoljátok, hogy ez tényleg így van? (Nem.) Ti átláttok ezen, de sok új istenhívő nem képes erre. Ők rátapadnak erre az információra, azt hiszik, hogy ha mindezt tudják, attól Isten házának tagjai lesznek – valójában azonban Isten az ilyen embereket utálja a leginkább, hiszen ők minden ember közül a leghiúbbak, legfelszínesebbek és legtudatlanabbak. Isten az utolsó napokban testté lett, hogy elvégezze az emberek megítélésének és megtisztításának munkáját, aminek a hatása az, hogy az embereknek az igazságot adja életként. De ha az emberek nem arra koncentrálnak, hogy Isten szavait egyék és igyák, hanem folyton a pletykákat akarják megtudni és a gyülekezet belső ügyeiről akarnak újabb értesülésekhez jutni, akkor vajon az igazságra törekednek? Vajon olyan emberek ők, akik megfelelő munkát végeznek? Az Én szememben ezek elvetemült emberek. Ezek álhívők. Az ilyen embereket hitványnak is lehetne nevezni. Mindig csak a mendemondákra koncentrálnak. Ez elégíti ki a kíváncsiságukat, Isten azonban utálja őket. Ezek nem olyan emberek, akik igazán hisznek Istenben, még kevésbé olyanok, akik az igazságra törekednek. Egész egyszerűen a Sátán szolgái, akik azért jönnek, hogy zavarják a gyülekezet munkáját. Sőt, mi több, azok az emberek, akik folyton Istent vizsgálják és kutatják, a nagy vörös sárkány szolgái és bérencei. Isten ezeket az embereket gyűlöli a leginkább, és ezektől undorodik a legjobban. Ha hiszel Istenben, miért nem bízol Benne? Vajon amikor Istent vizsgálod és kutatod, az igazságot keresed? Van-e bármi köze az igazság keresésének ahhoz a családhoz, amelybe Krisztus született, vagy a környezethez, amelyben felnőtt? Az emberek, akik folyton górcső alá veszik Istent – hát nem undorítóak? Ha egyfolytában elképzeléseid vannak a Krisztus emberi mivoltával kapcsolatos dolgokról, több időt kellene töltened azzal, hogy Isten szavainak megismerésére törekszel; csak ha megérted az igazságot, akkor leszel képes megoldani az elképzeléseid problémáját. Talán Krisztus családi hátterének vagy születési körülményeinek vizsgálata teszi lehetővé, hogy megismerd Istent? Vajon ez teszi lehetővé, hogy felfedezd Krisztus isteni lényegét? Egyáltalán nem. Azok az emberek, akik igazán hisznek Istenben, Isten szavainak és az igazságnak szentelik magukat, és egyedül ez vezet el Krisztus isteni lényegének ismeretéhez. De miért foglalkoznak állandóan hitványsággal azok, akik folyamatosan Istent vizsgálgatják? Ezek a szemét emberek, akikből hiányzik a lelki megértés, jobban teszik, ha sürgősen eltakarodnak Isten házából! Oly sok igazság fejeződött ki, oly sok hangzott el a közösségben összejövetelek és igehirdetések alkalmával – miért kell neked még mindig Istent vizsgálgatnod? Mit jelent az, hogy folyton Istent vizsgálgatod? Azt, hogy rendkívül gonosz vagy! Sőt, mi több, még olyanok is vannak, akik úgy gondolják, hogy ha ezt a sok lényegtelen információt mind megtudják, abból tőkét kovácsolhatnak, és aztán ezzel hivalkodnak mások előtt. És mi történik végül? Isten számára utálatosak és undorítóak. Hát emberek ezek egyáltalán? Nem eleven démonok? Hogy lennének ők olyan emberek, akik hisznek Istenben? Minden gondolatukat az elvetemültségnek és az aljasságnak szentelik. Mintha azt gondolnák, hogy minél több mendemondát ismernek, annál inkább tagjai lesznek Isten házának, és annál inkább értik az igazságot. Az ilyen emberek teljesen ostobák. Isten házában nincs náluk undorítóbb.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak a hatféle romlott beállítottság ismerete a valódi önismeret)

Melyik a legelvetemültebb beállítottság, amelyet feltárnak az emberek Isten előtt? Ez Isten próbára tétele. Néhányan attól tartanak, hogy talán nem jó rendeltetési helyre kerülnek, és nem garantált a sorsuk, mert eltévelyedtek, gonosz dolgokat tettek, és sok vétket követtek el, miután elkezdtek hinni Istenben. Aggódnak, hogy pokolra jutnak, és folyamatos félelemben élnek a sorsuk és a rendeltetési helyük miatt. Állandóan szoronganak, és folyamatosan azt latolgatják: „Vajon jó vagy rossz sorsom és rendeltetési helyem lesz? Vajon pokolra jutok, vagy a mennybe kerülök? Vajon isten népéhez tartozom, vagy szolgálattevő vagyok? Vajon el fogok veszni, vagy megmenekülök? Meg kell találnom, hogy mit mondanak erről isten szavai.” Látják, hogy Isten minden szava igazság, és hogy Isten minden szava leleplezi az emberek romlott beállítottságait, és nem találják a keresett válaszokat, ezért folyamatosan azon tűnődnek, hol tudhatnának meg többet. Később, amikor lehetőséget találnak arra, hogy előléptessék őket, és fontos szerepet kapjanak, puhatolózni akarnak a Fennvalónál, így gondolkodván: „Vajon mit gondol rólam a fennvaló? Ha kedvező véleménnyel van rólam, az azt bizonyítja, hogy isten nem jegyezte meg a múltban elkövetett gonoszságaimat és vétkeimet. Azt bizonyítja, hogy isten továbbra is meg fog menteni engem, és még van reményem.” Ezután a gondolatmenetüket folytatva egyenesen azt mondják: „Nálunk a legtöbb testvér nem igazán ért a hivatásához, és csak rövid ideje hisz istenben. Én hiszek istenben a legrégebb óta. Volt, hogy elbuktam és hibáztam, szereztem néhány tapasztalatot, és megtanultam néhány leckét. Ha kapnék egy esélyt, hajlandó lennék nagy terhet venni a vállamra, és figyelembe venni isten szándékait.” Ezekkel a szavakkal próbára teszik a Fennvalót, hogy megtudják, szándékában áll-e előléptetni őket, vagy már elhagyta-e őket. Valójában nem akarják őszintén vállalni ezt a felelősséget vagy terhet; pusztán azért mondják ezt, hogy kipuhatolják a helyzetet, és megtudják, van-e még remény arra, hogy megmeneküljenek. Ez próbára tétel. Milyen beállítottság rejlik a próbára tétel e megközelítése mögött? Ez egy elvetemült beállítottság. Függetlenül attól, hogy mennyi ideig tárul fel ez a megközelítés, hogyan és milyen mértékben valósul meg, a feltárult beállítottságuk mindenképpen elvetemült, mert sok gondolat, aggodalom és kétség övezi a cselekedetüket.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Második rész))

Tegyük fel, hogy egy ember haragra gerjed és dühbe gurul, amikor megemlítik Istent, akkor ő látta vajon Istent? Tudja, hogy Isten kicsoda? Nem tudja, hogy Isten ki, nem hisz Benne, és Isten nem szólította őt meg. Isten soha nem zavarta őt, akkor miért haragudna? Mondhatjuk, hogy ez az ember elvetemült? A világi trendek, az evés, az ivás, az élvezetek és a hírességek hajszolása – ezek közül egyik sem izgatna egy ilyen embert. Azonban már az „Isten” szó említésére, vagy Isten szavainak igazságára is dühbe gurul. Nem azt jelenti ez, hogy elvetemült természete van? Ez elegendő annak bizonyítására, hogy ez az ember elvetemült természete. Most pedig, a magatok nevében szólva, van olyan, amikor szóba kerül az igazság, vagy Isten emberiségre kiszabott próbatételei, vagy Isten embereket ítélő szavai, és ti ellenszenvet éreztek? Visszataszítónak érzitek, és nem akartok ilyesmiket hallani? A szíved azt gondolhatja: „Nem azt mondja minden ember, hogy Isten az igazság? E szavak némelyike nem igazság! Ezek nyilvánvalóan csak Isten intő szavai az ember felé!” Néhányan talán még erős ellenszenvet is éreznek a szívükben, és azt gondolják: „Mindennap erről beszélnek – az Ő próbatételei, az Ő ítélete –, mikor lesz már ennek vége? Mikor kapjuk meg a jó rendeltetési helyet?” Nem tudni, honnan ered ez az indokolatlan harag. Miféle természet ez? (Elvetemült természet.) A Sátán elvetemült természete irányítja és vezeti.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Minden gonosz embernek elvetemült beállítottságai vannak. Bizonyos elvetemültség ádáz beállítottságokon keresztül jut kifejeződésre – ilyen például a jámbor emberek gyakori megfélemlítése, a velük szemben tanúsított szatirikus vagy szarkasztikus bánásmód, az, amikor folyton viccek céltáblájává teszik és kihasználják őket. A gonosz emberek hajbókolnak és dörgölőznek, amikor egy másik gonosz embert látnak, de ha egy gyengét látnak, rátaposnak és latba vetik a befolyásukat. Ezek rendkívül ádáz és elvetemült emberek. Bárki, aki keresztényeket félemlít meg vagy nyom el, egy magát embernek álcázó ördög; lelketlen fenevad, és az ördög reinkarnációja. Ha vannak olyanok a gonosz emberek tömegében, akik nem félemlítenek meg jámbor embereket, nem kegyetlenkednek keresztényekkel, hanem csak azokon töltik ki a haragjukat, akik ártanak az érdekeiknek, akkor a nem hívők között ezeket jó embereknek tekintik. De miben tér el az antikrisztusok elvetemültsége? Az antikrisztusok elvetemültsége főként a versengésre való sajátos hajlamukban nyilvánul meg. A Mennyel, a földdel és más emberekkel is versenyre merészelnek kelni. Nem csupán nem engedik, hogy mások megfélemlítsék őket, hanem ők maguk is megfélemlítenek és gyötörnek másokat. Minden nap azt fontolgatják, hogy miként gyötörjék az embereket. Ha féltékenyek valakire, vagy gyűlölnek valakit, azt sosem hagyják annyiban. Ilyen módokon elvetemültek az antikrisztusok. Miben nyilvánul még meg ez az elvetemültség? Meglátható abban, hogy ravasz módon teszik a dolgokat, ami nehezen észrevehető azok számára, akiknek van némi eszük, némi tudásuk és némi társadalmi tapasztalatuk. Különösen ravasz módon teszik a dolgokat, és ez az elvetemültségig fajul; ez nem szokványos csalárdság. Képesek kétes játszmákat űzni és trükközni, és az emberek többségénél magasabb szinten művelik ezt. A legtöbb ember nem tud versenyre kelni és nem tud bánni velük Ez egy antikrisztus. Miért mondom, hogy a hétköznapi emberek nem tudnak bánni velük? Azért, mert olyan szélsőséges méreteket ölt az elvetemültségük, hogy hatalmas erejük van az emberek félrevezetésére. Képesek mindenféle módokat kitalálni azért, hogy önmaguk imádatára és követésére vegyék rá az embereket. Azonkívül képesek mindenféle embereket kihasználni, hogy megzavarják és megkárosítsák a gyülekezet munkáját. Ilyen körülmények között Isten háza újra meg újra beszélget az antikrisztusok mindenféle megnyilvánulásáról, beállítottságáról és lényegéről, hogy fel tudják ismerni őket az emberek. Szükség van erre. Egyesek nem értik és ezt kérdezik: „Minek folyton arról beszélgetni, hogy miként lehet felismerni az antikrisztusokat?” Azért, mert az antikrisztusok mind túlságosan félre tudják vezetni az embereket. Sok embert félre tudnak vezetni, akár egy halálos pestis, amely fertőzőképessége révén egyetlen kitörése során sokaknak árthat, és sokakat megölhet; nagyon fertőz, és széles körben terjed, továbbá igen magas a fertőzési és halálozási rátája. Hát nem súlyos következmények ezek? Ha nem beszélgetek így veletek, akkor vajon megszabadulhattok attól, hogy félrevezessenek és korlátozzanak benneteket az antikrisztusok? Igazán képesek vagytok Istenhez fordulni és alávetni magatokat Neki? Ez nagyon nehéz. Amikor hétköznapi emberek arrogáns beállítottságot fednek fel, akkor a többiek legfeljebb az arroganciájuk rút állapotát látják meg. Néha dicsekednek, néha hivalkodnak és mutogatják magukat, néha pedig szeretik érvényesíteni a státuszukat és szeretnek kioktatni másokat. De az antikrisztusokkal vajon ez a helyzet? A felszínen talán nem tűnik úgy, mintha a státuszukat érvényesítenék és odalennének érte, talán soha nem tűnik úgy, mintha érdekelné őket a státusz, de mélyen, legbelül erősen vágyakoznak utána. Olyanok, mintha a nem hívők valamiféle császárai vagy rablóvezérei lennének: amikor az országukért harcolva a társaikkal együtt nehézségeket szenvednek el, alázatosnak és ambíció nélkülinek látszanak. De láttad a szívük mélyén rejlő vágyakat? Miért képesek ilyen nehézségek elviselésére? A vágyaik sarkallják őket. Hatalmas ambíció rejlik bennük, képesek bármilyen szenvedést elviselni vagy bármilyen rágalmazást, becsületsértést, támadást és sértegetést kiállni, csak hogy egy nap majd a trónra emelkedhessenek. Hát nem ravasz dolog ez? Hagyhatják-e, hogy bárki is tudjon erről az ambícióról? (Nem.) Elrejtik és titokban tartják. A felszínen egy olyan ember látszik, akik el tudja viselni, amit mások nem, aki kibírhatatlan nehézségeket képes kibírni, aki kitartónak, ambíció nélkülinek, földhözragadtnak és a körülötte lévőkhöz jónak tűnik. De amint eljön az a nap, amikor trónra emelkednek és valóságos hatalomhoz jutnak, mindenkit megölnek, aki mellettük szenvedett és harcolt, hogy megszilárdítsák a tekintélyüket és elejét vegyék a trónbitorlásnak. Az emberek az igazság feltárásakor veszik csak észre, hogy ők mélyen legbelül mennyire ravaszok. Ha visszatekintesz és meglátod, hogy minden cselekedetükben az ambíció vezérelte őket, rá fogsz jönni, hogy elvetemült volt a beállítottságuk. Milyen taktika volt ez? Ravaszság volt. Az antikrisztusok ezzel a beállítottsággal működnek. Az antikrisztusok és a hivatalos hatalmat gyakorló ördögkirályok ugyanabból a fajtából valók; egyáltalán nem fognak csak úgy a semmiért szenvedni és bármit is elviselni a gyülekezetben, ha nem kapnak hatalmat és státuszt. Más szóval: ezek az emberek egyáltalán nem elégedettek azzal, hogy hétköznapi követők legyenek, és nem egyeznek ki azzal, hogy Isten átlagos imádói legyenek Isten házában, vagy hogy csöndben és névtelenül végezzenek valamilyen kötelességet; egész biztosan nem lennének hajlandóak erre. Ha valakit, akinek státusza van, elbocsátanak, mert antikrisztusi úton járt, és ezt gondolja: „Most, hogy már nincs státuszom, egyszerűen csak egyenesen, hétköznapi emberként fogok cselekedni, és elvégzek bármilyen kötelességet, amit tudok; státusz nélkül is épp annyira hihetek Istenben”, akkor ő vajon antikrisztus? Nem, az ilyen ember valaha antikrisztusi úton járt, valaha pillanatnyi ostobaság miatt a rossz utat választotta, de nem antikrisztus. Mit tenne egy igazi antikrisztus? Ha elveszíti a státuszát, nem fog hinni többé. Azonkívül különböző módokat gondolna ki arra, hogy félrevezessen másokat, rábírva őket, hogy őt imádják és kövessék, csak hogy teljesüljön az a vágya és ambíciója, hogy hatalommal rendelkezzen. Ez a különbség azok között, akik az antikrisztusok útján járnak és a tényleges antikrisztusok között. Azért elemezzük és boncolgatjuk az antikrisztusok ezen természetlényegeit és megnyilvánulásait, mert ez egy nagyon komoly természetű kérdés. Az emberek többsége nem tudja felismerni az antikrisztusokat. Nem is beszélve a hétköznapi testvérekről, sőt egyes vezetőkről és dolgozókról is, akik azt gondolják, hogy értenek némi igazságot, de nem sajátították el egészen az antikrisztusok felismerésének képességét. Nehéz megmondani, hogy mennyit sajátítottak el, ami azt mutatja, hogy túlságosan alacsony fokú az érettségük. Csak azok az igazi érettséggel bíró emberek, akik pontosan fel tudják ismerni az antikrisztusokat.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik tétel)

Az antikrisztusok elvetemült lényegének leggyakoribb megnyilvánulása az, hogy különösen jók a színlelésben és a képmutatásban. Bár rendkívül ádáz, alattomos, könyörtelen és arrogáns a beállítottságuk, kifelé nagyon is alázatosnak és jóságosnak mutatják magukat. Hát nem színlelés ez? Ezeknek az embereknek mindennap ilyesmiken jár az eszük: „Hogyan öltözködjek úgy, hogy keresztényibbnek, becsületesebbnek, emelkedettebb szellemiségűnek, felelősségteljesebb teherviselőnek és még inkább vezetőnek tűnjek? Hogyan étkezzek úgy, hogy az emberek eléggé kifinomultnak, előkelőnek, méltóságteljesnek és nemesnek gondoljanak? Milyen testtartással közlekedjek, hogy vezetői és karizmatikus kisugárzásom legyen, hogy ne közönséges, hanem rendkívüli embernek tűnjek? A beszélgetéseim során milyen hangnem, szókincs, tekintet és arckifejezés keltheti azt az érzést az emberekben, hogy előkelő vagyok, a társadalom krémjébe tartozom, vagy hogy magas rangú értelmiségi vagyok? Hogyan érhetem el az öltözékemmel, a stílusommal, a beszédemmel és a viselkedésemmel, hogy az emberek nagyra tartsanak, hogy kitörölhetetlen benyomást tegyek rájuk, és hogy örökre a szívükbe zárjanak? Mit mondjak, hogy elnyerjem és megmelengessem az emberek szívét, és hogy maradandó benyomást keltsek bennük? Többet kell segítenem másokon, és jót kell mondanom róluk, gyakran kell beszélnem isten szavairól, és használnom kell néhány spirituális szakkifejezést az emberek előtt, többet kell olvasnom másoknak isten szavaiból, többet kell imádkoznom értük, halkan kell beszélnem, hogy az emberek odafigyeljenek rám és meghallgassanak, továbbá azt kell éreztetnem velük, hogy szelíd, gondoskodó, szeretetteljes, nagylelkű és megbocsátó vagyok.” Hát nem színlelés ez? Ezek a gondolatok foglalkoztatják az antikrisztusok szívét. Kizárólag a nem hívő világ irányzatai töltik ki a gondolataikat, ami egyértelműen jelzi, hogy a gondolkodásmódjuk és a nézőpontjuk a világtól és a Sátántól való. Vannak, akik titokban úgy öltözködnek, mint egy prostituált vagy könnyűvérű nő; az öltözködésük kifejezetten a gonosz irányzatokat szolgálja, és különösen divatos. Amikor azonban eljönnek a gyülekezetbe, a testvérek között teljesen más öltözéket és viselkedést vesznek fel. Hát nem színlelnek rendkívül ügyesen? (De igen.) Amiről az antikrisztusok a szívükben töprengenek, amit tesznek, a különféle megnyilvánulásaik és az általuk felfedett beállítottságok mind azt mutatják, hogy a beállítottságlényegük elvetemült. Az antikrisztusok nem az igazságon, a pozitív dolgokon, a helyes úton vagy Isten követelményein elmélkednek. A gondolataik, a megközelítéseik, a módszereik és a választott céljaik mind elvetemültek – mind letérnek a helyes útról, és nem egyeztethetők össze az igazsággal. Még szembe is mennek az igazsággal, és általánosságban véve gonoszságnak tekinthetők; ennek a gonoszságnak a természete azonban elvetemült, ezért összefoglalóan elvetemültségként jellemezhetjük őket. Nem gondolkodnak azon, hogy becsületes emberek, tiszták, nyíltak, őszinték és hűségesek legyenek; ehelyett elvetemült módszereken jár az eszük. Vegyünk például egy olyan személyt, aki képes tisztán megnyílni önmagáról, ami egy pozitív dolog és az igazság gyakorlása. Vajon az antikrisztusok tesznek ilyet? (Nem.) Mit tesznek? Folyamatosan színlelnek, és amikor rosszat tesznek, és kezdik elárulni magukat, akkor dühödten takargatják a tettüket, igazolják és védik magukat, és elhallgatják a tényeket – majd végül megmagyarázzák, miért tették. Vajon ezek közül a gyakorlatok közül megfelel bármelyik az igazság gyakorlásának? (Nem.) Vajon összhangban van-e bármelyik az igazság alapelveivel? Még kevésbé.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Második rész))

Mi az antikrisztusok elvetemültségének az elsődleges megnyilvánulása? Az, hogy pontosan tudják, mi a helyes, és mi egyezik az igazsággal, de amikor tesznek valamit, mindig csak azt választják, ami megszegi az alapelveket, ami szembemegy az igazsággal, és ami a saját érdekeiket és státuszukat elégíti ki – ez az antikrisztusok elvetemült beállítottságának az elsődleges megnyilvánulása. Nem számít, hány szót és doktrínát értenek, hogy milyen kellemesen csengő szavakat használnak a prédikációkban, vagy hogy mások szerint mennyire bírnak lelki megértéssel, mert bármit is tesznek, csakis egy alapelvet és egy módszert választanak: éspedig azt, hogy szembemenjenek az igazsággal, hogy a saját érdekeiket óvják, és hogy mindvégig száz százalékban ellene álljanak az igazságnak – úgy döntenek, hogy eszerint az alapelv és módszer szerint cselekszenek. Emellett pontosan milyennek képzelik istent és az igazságot a szívükben? Úgy állnak hozzá az igazsághoz, hogy nem akarnak mást, mint azt, hogy tudjanak beszélni és prédikálni róla, és nem akarják a gyakorlatba ültetni. Csak beszélnek róla, azt akarják, hogy nagyra tartsa őket Isten választott népe, amit azután arra akarnak felhasználni, hogy magukhoz ragadják a gyülekezetvezető pozícióját és elérjék a céljukat, azaz uralmat nyerjenek Isten választott népe felett. A céljaik elérése használják a doktrína prédikálását – hát nem megvetést mutatnak ezzel az igazság iránt, nem játszanak-e az igazsággal, és nem lábbal tiporják azt? Nem sértik meg vajon Isten természetét azáltal, hogy így kezelik az igazságot? Mindössze felhasználják az igazságot. Az igazság egy szlogen a szívükben, néhány magasztos szó, amellyel félrevezethetik és megnyerhetik maguknak az embereket, amely kielégítheti az emberek csodás dolgok iránti szomjúságát. Azt gondolják, senki sincs ezen a világon, aki képes lenne gyakorolni vagy megélni az igazságot, hogy ez egyszerűen nem működik, hogy ez lehetetlen, és hogy csak az az igazság, amit mindenki elismer, és ami működőképes. Beszélnek ugyan az igazságról, de a szívükben nem ismerik el, hogy az az igazság. Hogyan teszteljük ezt a dolgot? (Nem gyakorolják az igazságot.) Soha nem gyakorolják az igazságot; ez az egyik aspektus. És mi fontos aspektus még? Amikor a valós életben találkoznak dolgokkal, az általuk megértett doktrína sohasem működőképes. Úgy tűnnek, mintha valóban lenne lelki megértésük, egyik doktrínát a másik után prédikálják, de amikor problémákkal találkoznak, eltorzultak a módszereik. Habár nem képesek gyakorolni az igazságot, annak, amit tesznek, legalább az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel, valamint az emberi normákkal és ízlésekkel összhangban kell lennie, és legalább másoknak meg kell felelnie. Ily módon stabil marad a pozíciójuk. A valós életben azonban rendkívül eltorzult dolgokat tesznek, és egyetlen pillantás is elég annak megállapításához, hogy nem értik az igazságot. Miért nem értik az igazságot? A szívükben ellenségesek az igazsággal szemben, nem ismerik el az igazságot, élvezik, amikor sátáni filozófiák szerint tesznek dolgokat, folyton emberi módszereket használva akarják kezelni az ügyeket, és ha meg tudnak győzni másokat, és presztízsre tudnak szert tenni azáltal, ahogy ezeket az ügyeket kezelik, akkor ez elég nekik. Ha egy antikrisztus elmegy egy helyre, és ott azt hallja, hogy valaki üres elméletet prédikál, nagyon izgatott lesz, de ha az igazságvalóságot prédikálja ott valaki, és olyan részletekre is kitér, mint az emberek különféle állapotai, akkor mindig azt érzi, hogy a szónok kritizálja és szíven szúrja őt, és így viszolygást érez, és nem akarja hallani. Ha megkérik, hogy beszéljen arról, hogy milyen volt az állapota az utóbbi időben, hogy fejlődött-e valamennyit, és hogy találkozott-e nehézségekkel a kötelessége végzése során, nincs mit mondania. Ha tovább beszélgetsz az igazságnak erről az aspektusáról, ő elalszik; nem élvezi, amikor erről hall. Vannak olyanok is, akik előrehajolnak, amikor cseverészel velük, de abban a pillanatban, amint az igazságról hallanak beszélni valakit, elrejtőznek a sarokban és szundikálnak egyet – egyáltalán semmi szeretet nincs bennük az igazság iránt. Milyen mértékig nincs bennük szeretet az igazság iránt? A dolog enyhébb oldala az, hogy nem érdekli őket az igazság, és elég számukra az, hogy munkások; a súlyosabb oldal az, hogy idegenkednek az igazságtól, különösen viszolyognak az igazságtól, és nem tudják azt elfogadni. Ha vezető az ilyesfajta ember, akkor antikrisztus; ha hétköznapi követő, akkor még mindig az antikrisztusok útján jár és antikrisztusok követője. Kívülről intelligensnek és tehetségesnek, némi jó adottsággal bíró embernek tűnik, de a természetlényege antikrisztusi – ez a helyzet.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész))

Az olyan emberek, mint az antikrisztusok, ellenségesen éreznek minden pozitív dolog és az igazság iránt, és utálják azokat. Az igazság és a pozitív dolgok iránti ellenséges érzületük és utálatuk nem feltétlenül indokolt, nem is valakinek a felbujtására történik, és bizonyosan nem annak az eredménye, hogy egy gonosz szellem szállta volna meg őket, hanem egyszerűen belülről fakadóan nem szeretik ezeket a dolgokat. Ellenségesen éreznek e dolgok iránt és utálják azokat; viszolygást éreznek belül, a csontjaikban, amikor pozitív dolgokkal találkoznak. Ha bizonyságot teszel nekik Isten mellett, vagy az igazságról beszélgetsz velük, gyűlölet alakul ki bennük irántad, és még az is lehet, hogy meg akarnak támadni téged. A legutóbbi beszélgetésünk során már lefedtük ezt az aspektust, hogy az antikrisztusok ellenségesen éreznek a pozitív dolgok iránt és utálják azokat, ezért most nem fogjuk ismét megvitatni. Ebben a beszélgetésben egy másik aspektust fogunk vizsgálni. Mi ez a másik aspektus? Az antikrisztusok ellenségesen éreznek a pozitív dolgok iránt és utálják azokat, de akkor mit szeretnek? Ma erről az oldalról és ebből a szempontból fogjuk elemezni és boncolgatni az antikrisztusok elvetemült természetét. Szükséges ez? (Igen.) Szükséges. Rá tudnátok jönni egyedül? (Nem.) Az antikrisztusok nem szeretik a pozitív dolgokat és az igazságot – ez az ő elvetemült természetük. Ennek alapján gondoljátok át alaposan, hogy mit szeretnek az antikrisztusok, és hogy miféle dolgokat szeretnek csinálni, valamint azt is, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel teszik a dolgokat, és miféle embereket szeretnek – nem jobb vajon ebből a szemszögből és erről az oldalról szemlélni az elvetemült természetüket? Ez konkrétabb és objektívabb képet ad róluk. Először is az antikrisztusok nem szeretik a pozitív dolgokat, amiből arra lehet következtetni, hogy ellenségesek az irányukban, és a negatív dolgokat szeretik. Milyen példákat lehet mondani a negatív dolgokra? Hazugságok és csalás – vajon nem negatív dolgok ezek? De igen, a hazugságok és a csalás negatív dolgok. Akkor hát mi a hazugságok és a csalás pozitív megfelelője? (A becsületesség.) Így van, a becsületesség. A Sátán szereti vajon a becsületességet? (Nem.) A Sátán a csalást szereti. Mi az első dolog, amelyet Isten megkövetel az emberektől? Isten ezt kérdezi: „Ha hinni akarsz Bennem és követni akarsz Engem, akkor elsősorban és mindenekelőtt milyen embernek kell lenned?” (Becsületes embernek.) No és mi az első dolog, amire a Sátán megtanítja az embereket? Az, hogy hazudjanak. Mi az első bizonyítéka az antikrisztusok elvetemült természetének? (A csalás.) Igen, az antikrisztusok szeretik a csalást, szeretik a hazugságokat, a becsületességet pedig megvetik és gyűlölik. Habár a becsületesség pozitív dolog, ők nem szeretik, hanem helyette viszolygást és gyűlöletet éreznek vele szemben. Ezzel ellentétben a csalást és a hazugságokat szeretik. Ha valaki gyakran beszél őszintén az antikrisztusok előtt, valami ilyesmit mondva: „Te szereted státuszt jelentő pozícióból végezni a munkát, és néha lusta vagy”, vajon hogyan éreznek ezzel kapcsolatban az antikrisztusok? (Nem fogadják el.) Az egyik hozzáállásuk az, hogy nem fogadják el, de ez minden? Milyen a hozzáállásuk ehhez az őszintén beszélő személyhez? Viszolyognak tőle, és nem szeretik. Némely antikrisztusok ezt mondják a testvéreknek: „Már egy ideje vezetlek benneteket. Legyetek szívesek, mindannyian mondjátok el nekem, hogy mi a véleményetek rólam.” Mindenki ezt gondolja: „Mivel ennyire komolyan beszélsz, adunk neked visszajelzést.” Egyesek ezt mondják: „Mindent igen komolyan és szorgalmasan teszel, és sok szenvedést elviseltél. Nézni is alig bírjuk, és nyugtalanságot érzünk miattad. Isten háza több hozzád hasonló vezetőnek is hasznát venné! Ha egy hiányosságra kellene rámutatnunk, az az lenne, hogy túlságosan komoly és szorgalmas vagy. Ha agyondolgozod magad és kiégsz, nem leszel képes folytatni a munkát, és akkor nekünk végünk lesz, nem igaz? Ki fog vezetni bennünket?” Amikor az antikrisztusok hallják ezt, elégedettséget éreznek. Tudják, hogy ez hazugság, hogy ezek az emberek hízelegnek nekik, de hajlandóak meghallgatni. Valójában azok, akik ezt mondják, a bolondját járatják ezekkel az antikrisztusokkal, ám ezek az antikrisztusok inkább játsszák a bolondot, semhogy felfedjék e szavak igazi természetét. Az antikrisztusok szeretik azokat az embereket, akik így nyalják a talpukat. Ezek az emberek nem hozzák fel az antikrisztusok hibáit, romlott beállítottságait vagy hiányosságait. Helyette titokban dicsérik és magasztalják őket. Noha világos, hogy hazugság és hízelgés minden szavuk, az antikrisztusok boldogan elfogadják e szavakat, mert megnyugtatónak és tetszetősnek találják azokat. Az antikrisztusok számára jobbak ezek a szavak, mint ha a legfinomabb ínyencségeket ízlelgetnék. Önelégültnek érzik magukat e szavak hallatán. Vajon mit mutat ez? Azt mutatja, hogy van az antikrisztusokban egy bizonyos beállítottság, amelyik szereti a hazugságokat. Tegyük fel, hogy valaki ezt mondja nekik: „Túlságosan arrogáns vagy, és igazságtalanul bánsz az emberekkel. Jó vagy azokhoz, akik támogatnak téged, de ha valaki megtartja tőled a tisztes távolságot, vagy nem hízeleg neked, lekicsinyled és figyelmen kívül hagyod.” Hát nem őszinte szavak ezek? (De igen.) Hogyan éreznek az antikrisztusok, miután hallották ezt? Boldogtalanná válnak. Nem akarják hallani, és nem tudják elfogadni. Megpróbálnak kifogásokat és érveket keresni, hogy kimagyarázzák és elsimítsák a dolgokat. Ami azokat illeti, akik személyesen folyamatosan hízelegnek az antikrisztusoknak, akik mindig szépen hangzó szavakat szólnak, hogy titokban dicsérjék őket, sőt egyértelműen be is csapják őket a szavaikkal: az antikrisztusok soha nem vizsgálják meg ezeket az embereket, hanem helyette fontos emberekként használják őket. Még megrögzött hazudozókat is fontos pozíciókba helyeznek, bizonyos jelentős és megbecsült kötelességek végzésével bízzák meg őket, miközben azokról, akik mindig őszintén beszélnek és gyakran jelentenek problémákat, úgy rendelkeznek, hogy kevésbé feltűnő pozíciókban végezzék a kötelességeiket, nehogy hozzáférésük legyen a felső vezetéshez, vagy ismerje őket a legtöbb ember, illetve közel legyenek a legtöbb emberhez. Nem számít, mennyire tehetségesek ezek az emberek, vagy hogy milyen kötelességeket tudnak végezni Isten házában – az antikrisztusok mindezt figyelmen kívül hagyják. Csak azzal törődnek, aki képes csalásra vetemedni és aki előnyös a számukra; ezeket a személyeket helyezik fontos pozíciókba, miközben egy pillanatra sem veszik fontolóra Isten házának az érdekeit.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész))

Az antikrisztusok az eredendően elvetemült beállítottságuk miatt soha nem beszélnek vagy cselekszenek egyenesen. Nem kezelik becsületes hozzáállással és őszinteséggel a dolgokat, nem használnak egyenes szavakat, és nem cselekszenek szívből jövő hozzáállással. Sohasem egyenesen, hanem fondorlatosan és alattomosan beszélnek és cselekszenek, és sohasem fejezik ki nyíltan a gondolataikat vagy a motivációikat. Ennek az az oka, hogy úgy vélik, ha kifejeznék azokat, akkor teljesen megértetnék őket és átlátnának rajtuk, fény derülne az ambícióikra és a vágyaikra, és nem tekintenék őket magasztosnak vagy nemesnek a többi emberhez képest, vagy nem néznének fel rájuk, és nem imádnák őket. Ezért mindig igyekeznek álcázni és elrejteni a gyalázatos motivációikat és vágyaikat. Tehát hogyan fognak hozzá a beszédhez és a cselekvéshez? Különféle módszereket alkalmaznak. Ahogyan a mondás tartja a nem hívők között: „kipuhatolni a helyzetet” – az antikrisztusok is hasonló megközelítést alkalmaznak. Amikor meg akarnak tenni valamit, és van egy bizonyos nézőpontjuk vagy hozzáállásuk, azt soha nem fejezik ki nyíltan; inkább bizonyos módszereket, például kifinomult vagy érdeklődő technikákat alkalmaznak, vagy kiszedik az emberekből a dolgokat, hogy megszerezzék az általuk keresett információkat. Elvetemült beállítottságuk miatt az antikrisztusok soha nem keresik az igazságot, és nem is akarják megérteni azt. Egyedül a saját hírnevük, hasznuk és státuszuk érdekli őket. Olyan tevékenységekben vesznek részt, amelyek hírnevet, hasznot és státuszt biztosíthatnak számukra, és kerülik azokat, amelyek nem kínálnak ilyesmit. Lelkesen vállalnak olyan tevékenységeket, amelyek a hírnévhez, a státuszhoz, a kiemelkedéshez és a dicsőséghez kapcsolódnak, miközben kerülik azokat a dolgokat, amelyek a gyülekezet munkáját védik, vagy amelyekkel megsérthetnek másokat. Az antikrisztusok ezért semmihez sem viszonyulnak kereső hozzáállással; inkább a próbára tétel módszerét használják, hogy kipuhatolják a dolgokat, majd eldöntsék, folytassák-e – az antikrisztusok ennyire ravaszak és elvetemültek. Például amikor meg akarják tudni, hogy milyen embernek számítanak Isten szemében, akkor nem Isten szavain keresztül értékelik magukat azáltal, hogy megismerik önmagukat. Ehelyett másoktól kérdezősködnek és figyelik a burkolt megjegyzéseket, megfigyelik a vezetők és a Fennvaló hangnemét és hozzáállását, valamint keresik Isten szavaiban azt, hogyan határozza meg Isten a hozzájuk hasonló emberek sorsát. Ezeket az utakat és módszereket arra használják, hogy megtudják, hol a helyük Isten házában, és megtudják, mi lesz a jövőbeli sorsuk. Vajon ez nem jár együtt valaminemű próbára tétellel? Egyes emberek például a megmetszés után nem vizsgálják meg, miért metszették meg őket, nem vizsgálják meg a cselekedeteik során felfedett romlott beállítottságokat és hibákat, valamint azt, hogy az igazság mely aspektusait kellene keresniük ahhoz, hogy megismerjék magukat és helyrehozzák a korábbi hibáikat, ehelyett hamis benyomást keltenek másokban, közvetett eszközökkel próbálva kideríteni, hogyan viszonyul hozzájuk valójában a Fennvaló. Például, miután megmetszették őket, gyorsan felhoznak egy jelentéktelen kérdést, amellyel a Fennvalóhoz fordulhatnak, hogy megtudják, milyen a Fennvaló hangneme, türelmes-e, komolyan válaszol-e az általuk feltett kérdésekre, enyhébben viszonyul-e hozzájuk, megbízza-e őket feladatokkal, továbbra is nagyra tartja-e őket, és hogy mit gondol valójában a Fennvaló a korábban elkövetett hibáikról. Mindezek a megközelítések egyfajta próbára tételnek számítanak. Egyszóval, amikor az emberek ilyen helyzetekkel szembesülnek, és ezeket a megnyilvánulásokat mutatják, akkor vajon tudják ezt a szívükben? (Igen, tudják.) Tehát, amikor tudjátok és meg akarjátok tenni ezeket a dolgokat, azt hogyan kezelitek? Először is, a legegyszerűbb szinten: tudsz-e lázadni önmagad ellen? Egyes embereknek nehézséget okoz lázadni önmaguk ellen, amikor eljön az ideje; átgondolják: „Hagyjuk, ez most az áldásaimról és a sorsomról szól. Nem tudok fellázadni magam ellen. Majd legközelebb.” Amikor eljön a következő alkalom, és ismét találkoznak egy olyan problémával, amely az áldásaikat és a sorsukat érinti, még mindig úgy találják, hogy képtelenek fellázadni önmaguk ellen. Az ilyen egyéneknek van lelkiismeretük, és bár nem rendelkeznek antikrisztusi beállítottság-lényeggel, ez a helyzet akkor is meglehetősen kellemetlen és veszélyes számukra. Másrészt az antikrisztusok gyakran foglalkoznak ezekkel a gondolatokkal, és ilyen állapotban élnek, de soha nem lázadnak fel önmaguk ellen, mert hiányzik belőlük a lelkiismeret. Még ha valaki le is leplezi és meg is metszi őket, rámutatva az állapotukra, akkor is kitartanak, és semmiképpen sem lázadnak fel önmaguk ellen, nem fogják meggyűlölni magukat emiatt, vagy elengedni és feloldani ezt az állapotot. Egyes antikrisztusok, miután leváltották őket, azt gondolják: „Az elbocsátás normális dolognak tűnik, de kissé szégyenletesnek érzem. Bár ez nem egy jelentős ügy, van egy fontos dolog, amit nem tudok elengedni. Ha leváltanak, az azt jelenti, hogy isten háza nem fog többé művelni engem? Milyen ember leszek akkor isten szemében? Vajon lesz még reményem? Vajon hasznomat veszik még egyáltalán isten házában?” Elgondolkodnak ezen, és előállnak egy tervvel: „Van tízezer jüanom, és most eljött az ideje, hogy felhasználjam. Felajánlom ezt a tízezer jüant adományként, és meglátjuk, változhat-e valamelyest a fennvaló hozzáállása irántam, és tud-e némi kegyességet tanúsítani irányomban. Ha isten háza elfogadja a pénzt, az azt jelenti, hogy még van reményem. Ha elutasítja a pénzt, az azt bizonyítja, hogy nincs reményem, akkor pedig más terveket fogok készíteni.” Miféle megközelítés ez? Ez próbára tétel. Röviden: a próbára tétel az elvetemült beállítottság-lényeg viszonylag egyértelmű megnyilvánulása. Az emberek különböző eszközöket használnak arra, hogy megszerezzék a kívánt információkat, bizonyosságot nyerjenek, majd megnyugodjanak. [...] Nem számít, hogy az emberek milyen módszerrel bánnak Istennel, ha rossz miatta a lelkiismeretük, majd felismerik ezeket a cselekedeteket és beállítottságokat, és képesek gyorsan megváltoztatni őket, akkor a probléma nem olyan jelentős – ez egy normális romlott beállítottság. Ha azonban valaki képes következetesen és makacsul így cselekedni, még akkor is, ha tudja, hogy ez helytelen és Isten számára utálatos, de kitart mellette, soha nem lázad fel ellene, és nem adja fel, akkor antikrisztusi lényegről van szó. Az antikrisztusi beállítottság-lényeg abban különbözik a hétköznapi emberekétől, hogy egy antikrisztus soha nem gondolkodik el önmagán és nem keresi az igazságot, hanem következetesen és makacsul különböző módszereket alkalmaz, hogy próbára tegye Istent, az Ő emberekhez való hozzáállását, az egyénekkel kapcsolatos következtetéseit, valamint egy személy múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos gondolatait és elgondolásait. Soha nem keresi Isten szándékait, az igazságot, és főleg azt nem, hogy hogyan vesse alá magát az igazságnak, hogy változást érjen el a beállítottságában. Minden cselekedete mögött az a cél rejlik, hogy kipuhatolja Isten gondolatait és elgondolásait – ilyen egy antikrisztus. Az antikrisztusok ezen beállítottsága egyértelműen elvetemült. Amikor ilyen cselekedetekhez folyamodnak és ilyen megnyilvánulásokat mutatnak, nyoma sincs a bűntudatnak vagy a megbánásnak. Még ha össze is kapcsolják magukat ezekkel a dolgokkal, nem mutatnak megbánást vagy szándékot a leállásra, hanem továbbra is kitartanak a módszereik mellett. Az Istennel való bánásmódjukból, a hozzáállásukból és a megközelítésükből nyilvánvaló, hogy az ellenfelüknek tekintik Istent. Gondolataikban és nézeteikben nem jelenik meg az Isten megismerésének, az Isten szeretetének, az Istennek való alávetettségnek vagy az istenfélelemnek a gondolata vagy hozzáállása; egyszerűen csak meg akarják szerezni a kívánt információt Istentől, és a saját módszereikkel és eszközeikkel próbálják megállapítani Isten irántuk tanúsított pontos hozzáállását és róluk alkotott definícióját. Ami ennél is súlyosabb, hogy még ha össze is hangolják a saját megközelítéseiket Isten leleplező szavaival, és még ha halványan érzékelik is, hogy ez a viselkedés Isten számára utálatos, és nem az, amit az embernek tennie kellene, akkor sem hagyják abba.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Harmadik rész))

Az antikrisztusok egyedül azért hisznek Istenben, hogy nyereségben és áldásokban részesüljenek. Még ha ki is állnak némi szenvedést és fizetnek is némi árat, azt mind azért teszik, hogy üzletet kössenek Istennel. Óriási bennük a vágy és a szándék, hogy áldásokat és jutalmakat kapjanak, és szorosan ragaszkodnak hozzá. Egyet sem fogadnak el abból a sok igazságból, amelyet Isten kimondott, a szívükben mindig azt gondolják, hogy Istenben hinni csak az áldások elnyeréséről és egy jó rendeltetési hely bebiztosításáról szól, hogy ez a legmagasabb rendű alapelv, és hogy semmi sem múlhatja azt felül. Azt gondolják, hogy nem kellene Istenben hinniük az embereknek, hacsak nem azért teszik, hogy áldásokban részesüljenek, és hogy az áldások nélkül értelmetlen és értéktelen lenne, vagyis elveszítené az értelmét és az értékét az Istenben való hit. Valaki más ültette el vajon az antikrisztusokban ezeket a gondolatokat? Valaki más tanításából vagy befolyásából merítenek vajon? Nem, a velük született antikrisztusi természetlényeg határozza meg őket, amely olyasvalami, amin senki sem változtathat. Annak ellenére, hogy a megtestesült Isten ma olyan sok szót szól, az antikrisztusok egyet sem fogadnak el közülük, hanem helyette ellenállnak nekik és elítélik azokat. A lényük igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő természete soha nem képes megváltozni. Ha nem tudnak megváltozni, az mit mutat? Azt mutatja, hogy elvetemült a természetük. Itt nem az a kérdés, hogy törekednek-e az igazságra vagy sem; ez egy elvetemült beállítottság, ez pimasz ágálás Isten ellen és szembeszegülés Istennel. Ez az antikrisztusok természetlényege; ez az igazi arcuk. Mivel az antikrisztusok képesek szemtelenül ágálni Isten ellen, milyen a beállítottságuk? Elvetemült. Miért mondom azt, hogy elvetemült? Az antikrisztusok veszik maguknak a bátorságot, hogy ellenálljanak Istennek és ágáljanak Ellene azért, hogy áldásokban részesüljenek, valamint a hírnévért, a nyereségért és a státuszért. Miért merészelnek ilyet művelni? Van egy erő a szívük mélyén, egy elvetemült beállítottság, amely irányítja őket, így képesek gátlástalanul cselekedni, vitatkozni Istennel és ágálni Ellene. Mielőtt Isten még azt mondaná, hogy nem ad nekik koronát, mielőtt még elvenné a rendeltetési helyüket, máris kitör a szívükből az elvetemült beállítottságuk, és ezt mondják: „Ha nem adsz nekem koronát és rendeltetési helyet, a harmadik égbe megyek és vitatkozni fogok veled!” Ha nem lenne az elvetemült beállítottságuk, honnan vennének ilyen energiát? Képes az emberek többsége ennyi energiát összeszedni? Miért nem hiszik el az antikrisztusok, hogy Isten szavai az igazság? Miért ragaszkodnak kitartóan az áldások iránti vágyukhoz? Nem megint csak az elvetemültségük miatt? (De igen.) Pontosan azok az áldások váltak az antikrisztusok ambíciójává és vágyává, amelyeket Isten odaígér az embereknek. Elhatározták, hogy megszerzik őket, de nem akarják Isten útját követni, és nem szeretik az igazságot. Helyette áldásokra, jutalmakra és koronákra törekednek. Még mielőtt azt mondaná Isten, hogy nem adja meg nekik ezeket a dolgokat, ők máris versengeni akarnak Istennel. Mi a logikájuk? „Ha nem szerezhetek áldásokat és jutalmakat, vitatkozni fogok veled, szembe fogok helyezkedni veled, és azt fogom mondani, hogy nem vagy isten!” Nem fenyegetik talán Istent, amikor ilyen dolgokat mondanak? Nem megbuktatni próbálják vajon Őt? Még ahhoz is veszik a bátorságot, hogy tagadják Isten mindenek feletti szuverenitását. Ha Isten cselekedetei nincsenek összhangban az akaratukkal, azt is tagadni merik, hogy Isten a Teremtő, az egyedül igaz Isten. Nem a Sátán természete ez? Nem a Sátán elvetemültsége? Van bármi különbség aközött, ahogyan az antikrisztusok cselekednek, valamint a Sátán Istenhez való hozzáállása között? Ez a két megközelítés teljesen megegyezik egymással. Az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten mindenek feletti szuverenitását, és áldásokat, jutalmakat és koronákat akarnak kiragadni Isten kezéből. Milyen beállítottság ez? Milyen alapon szeretnének így cselekedni és így megszerezni dolgokat? Honnan vesznek ennyi energiát? Immár össze tudjuk foglalni az okát: ez az antikrisztusok elvetemültsége. Az antikrisztusok nem szeretik az igazságot, mégis áldásokat és koronákat akarnak kapni, és ki akarják ragadni ezeket a jutalmakat Isten kezéből. Nem a halállal cimborálnak ilyenkor? Tudják vajon, hogy a halállal cimborálnak? (Nem tudják.) Még egy olyan halovány érzésük is lehet, hogy lehetetlen jutalmakat szerezni, így először egy efféle kijelentést tesznek: „Ha nem tudok áldásokat szerezni, a harmadik égbe megyek és vitatkozni fogok istennel!” Előre látják már, hogy lehetetlen lesz számukra áldásokat szerezni. Végtére is a Sátán is sok éven át ágált Isten ellen a középső égben, és mit adott neki Isten? Isten ezt az egyetlen kijelentést intézte hozzá: „Miután befejeződik a munka, le foglak vetni a feneketlen mélységbe. Te a feneketlen mélységbe tartozol!” Ez Isten egyetlen „ígérete” a Sátánnak. Hát nem elferdült dolog, hogy még mindig jutalmak után vágyik? Ez elvetemültség. Az antikrisztusok velük született lényege ellenséges Istennel szemben, és maguk az antikrisztusok még azt sem tudják, hogy miért van így. Egyedül az áldások és a koronák megszerzésére koncentrál a szívük. Ha bármiben is benne van az igazság vagy Isten, ellenállás és harag támad bennük. Ez elvetemültség. A normális emberek valószínűleg nem képesek megérteni az antikrisztusok belső érzéseit; elég nehéz dolguk van az antikrisztusoknak. Olyan hatalmas ambícióik vannak, olyan óriási elvetemült energiát táplálnak magukban, és olyan nagyon vágynak az áldásokra. Úgy lehetne jellemezni őket, hogy égnek a vágytól. Isten háza azonban folyamatosan az igazságról beszél – bizonyára nagyon fájdalmas és nehéz ezt hallgatniuk. Ártanak maguknak, és oly sokat színlelnek azért, hogy elviseljék. Hát nem egyfajta elvetemült energia ez? Ha a hétköznapi emberek nem szeretnék az igazságot, érdektelennek találnák a gyülekezeti életet, sőt még ellenszenvet is éreznének iránta. Inkább éreznék szenvedésnek, mintsem gyönyörűségnek Isten szavainak az olvasását és az igazságról való beszélgetést. Hogyan képesek hát ezt elviselni az antikrisztusok? Azért képesek rá, mert olyan hatalmas bennük az áldások utáni vágy, hogy arra készteti őket, hogy ártsanak maguknak és vonakodva elviseljék. Azonkívül besurrannak Isten házába, hogy a Sátán szolgáiként viselkedjenek, és odaszánják magukat arra, hogy megszakításokat és zavarokat okozzanak a gyülekezet munkájában. Úgy hiszik, hogy ez a küldetésük, és amíg el nem végzik azt a feladatukat, hogy ellenálljanak Istennek, rosszul érzik magukat, és úgy érzik, hogy cserben hagyták a Sátánt. Ezt az antikrisztusok természete határozza meg.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész))

Kétségkívül bizonyos, hogy az antikrisztusok nem fogadják el az igazságot; ha el tudnák fogadni az igazságot, akkor nem lennének antikrisztusok. Akkor miért teszik mégis a kötelességüket az antikrisztusok? Pontosan mi a szándékuk azzal, hogy végzik a kötelességüket? Az, hogy „százszorosát kapják ebben az életben és örök életet az eljövendő világban”. A kötelességükben teljességgel ezt a szólást követik. Nem egy ügylet ez vajon? Egyértelműen ügylet. Eme ügylet természetéből ítélve, vajon nem elvetemült beállítottság ez? (De az.) Nos, milyen módon elvetemültek? Meg tudja mondani Nekem valaki? (Bár az antikrisztusok oly sok Isten által kifejezett igazságot hallanak, sosem törekednek rájuk. Szorosan ragaszkodnak a státuszukhoz és nem engedik el, a kötelességüket csak a személyes hasznukért és azért végezve, hogy hatalmat gyakoroljanak mások felett.) Ez a válasz nagyjából helyes, nagyjából értitek, de nem eléggé konkrét. Ha igen jól tudják, hogy nem helyes dolog ügyleteket bonyolítani Istennel, mégis mindvégig ragaszkodnak ehhez és nem hajlandók bűnbánatot tartani, akkor ez a probléma súlyos. Manapság a legtöbb ember azzal a szándékkal végzi a kötelességét, hogy áldásokat nyerjen. Mind arra akarják használni a kötelességük végrehajtását, hogy megjutalmazzák őket és koronát kapjanak, és nem értik a kötelességtevés jelentőségét. Ez a probléma világos megbeszélést igényel. Először tehát beszéljünk arról, hogy miként is keletkezett az emberek kötelessége. Isten az emberiség irányításán és megmentésén munkálkodik. Természetesen Istennek vannak követelményei az emberekkel szemben, és ezek a követelmények képezik az ő kötelességüket. Nyilvánvaló, hogy az emberek kötelessége Isten munkájából és az emberiséggel szemben támasztott követelményeiből fakad. Függetlenül attól, hogy valaki milyen kötelességet végez, ez a legmegfelelőbb dolog, amit tehet, a legszebb és legigazabb dolog az emberiség körében. Teremtett lényként az embereknek teljesíteniük kell a kötelességüket, és csak ekkor kaphatják meg a Teremtő jóváhagyását. A teremtett lények a Teremtő uralma alatt élnek, és elfogadnak mindent, amit Isten biztosít számukra, és mindent, ami Istentől származik, ezért teljesíteniük kell a feladataikat és a kötelezettségeiket. Ez teljesen természetes és jogos, és Isten rendelte el. Ebből látható, hogy az emberek számára a teremtett lény kötelességének teljesítése igazabb, szebb és nemesebb, mint bármi más, amit a földi élet során tesznek; az emberiség körében semmi sem értelmesebb és méltóbb, és semmi sem ad nagyobb értelmet és értéket a teremtett ember életének, mint a teremtett lény kötelességének végzése. A földön csak az emberek azon csoportja veti alá magát a Teremtőnek, akik igazán és becsületesen teljesítik a teremtett lény kötelességét. Ez a csoport nem követi a világi irányzatokat; Isten vezetésének és útmutatásának vetik alá magukat, csak a Teremtő szavaira hallgatnak, elfogadják a Teremtő által kifejezésre juttatott igazságokat, és a Teremtő szavai szerint élnek. Ez a legigazabb, leghangosabb bizonyságtétel, és ez a legjobb bizonyságtétel az Istenbe vetett hitről. Az, hogy egy teremtett lény képes teljesíteni a teremtett lény kötelességét, képes eleget tenni a Teremtőnek, a legcsodálatosabb dolog az emberiség körében, és olyasvalami, amit mindenki által dicsőítendő történetként kellene terjeszteni. Bármit, amit a Teremtő a teremtett lényekre bíz, feltétel nélkül el kell fogadniuk; az emberiség számára ez egyszerre boldogság és kiváltság, és mindazok számára, akik teljesítik a teremtett lény kötelességét, nincs csodálatosabb és megjegyzésre méltóbb dolog – ez egy pozitívum. Ami pedig azt illeti, hogy a Teremtő hogyan bánik azokkal, akik képesek teljesíteni egy teremtett lény kötelességét, és mit ígér nekik, az a Teremtő dolga, a teremtett emberiségnek semmi köze hozzá. Hogy egy kicsit egyszerűbben és világosabban fogalmazzak, ez Istentől függ, és az embereknek nincs joguk beleavatkozni. Azt fogod kapni, amit Isten ad neked, és ha nem ad neked semmit, akkor sem szólhatsz egy szót sem. Amikor egy teremtett lény elfogadja Isten megbízatását, és együttműködik a Teremtővel, hogy teljesítse a kötelességét, és megtegye, amit tud, az nem egy tranzakció vagy üzlet; az embereknek nem szabad megpróbálniuk üzletelni a hozzáállásuk kifejezésével vagy a cselekedeteikkel és viselkedésükkel, hogy bármilyen ígéretet vagy áldást kapjanak Istentől. Amikor a Teremtő rátok bízza ezt a munkát, helyes és helyénvaló, hogy teremtett lényként elfogadjátok ezt a kötelességet és megbízatást. Van ebben valami üzleti jelleg? (Nincs.) A Teremtő részéről Ő hajlandó mindannyiótokra rábízni azokat a kötelességeket, amelyeket az embereknek el kell végezniük; a teremtett emberiség részéről pedig az embereknek örömmel el kell fogadniuk ezt a kötelességet, életük kötelezettségeként kezelve azt, mint azt az értéket, amelyet ebben az életben meg kell élniük. Itt nincs semmilyen tranzakció, ez nem egy egyenértékű csere, és még kevésbé tartalmaz bármilyen jutalmat vagy egyéb nyilatkozatot, amit az emberek elképzelnek. Ez semmiképpen sem üzlet; itt nem arról van szó, hogy az emberek által fizetett árat vagy az általuk a kötelességük teljesítése során nyújtott kemény munkát valami másra cserélnék. Isten soha nem mondott ilyet, és az embereknek nem is szabad ezt így érteniük. A Teremtő megbízatást ad az emberiségnek, és egy teremtett lény, miután megkapta a Teremtőtől az Istentől kapott megbízatást, vállalja, hogy teljesíti kötelességét. Ebben az ügyben, ebben a folyamatban nincs semmi üzleti jelleg; ez egy egészen egyszerű és helyénvaló dolog. Éppen úgy, mint a szülők, akik, miután világra segítették gyermeküket, feltétel és panaszok nélkül felnevelik. Ami azt illeti, hogy a gyermekben felnőve meglesz-e a gyermeki hűség, a szüleinek az ő születése napja óta nem voltak erre vonatkozó követelményei. Nincs egyetlen olyan szülő sem, aki a gyermek születése után azt mondja: „Csak azért nevelem fel, hogy a jövőben engem szolgáljon és tiszteljen. Ha nem fog engem tisztelni, akkor most azonnal megfojtom.” Egy ilyen szülő sincs. Tehát abból ítélve, ahogy a szülők nevelik a gyerekeiket, ez kötelezettség, felelősség, ugye? (Igen.) A szülők folytatják a gyermekük nevelését, függetlenül attól, hogy megvan-e benne a gyermeki hűség vagy sem, és bármilyen nehézségek árán is, addig nevelik, amíg fel nem nő, és a legjobbakat remélik a számára. Nincs semmi feltételhez kötött vagy üzleti jellegű abban a felelősségben és kötelezettségben, amit a szülők viselnek a gyermekükkel szemben. Akiknek van erre vonatkozó tapasztalatuk, megértik ezt. A legtöbb szülőnek nincsenek elvárt normái azzal kapcsolatban, hogy gyermekükben van-e gyermeki hűség. Ha megvan benne a gyermeki hűség, akkor egy kicsit vidámabbak lesznek, mint egyébként lennének, és egy kicsit boldogabbak lesznek idős korukban. Ha a gyermekükben nincs meg a gyermeki hűség, akkor elfogadják, hogy ez a helyzet. A legtöbb, viszonylag nyitott gondolkodású szülő így vélekedik. Mindent egybevetve, akár a szülők nevelik a gyermekeiket, akár a gyermekek támogatják a szüleiket, a kérdés a felelősségről, a kötelezettségről szól, ami egy személy elvárt szerepkörébe tartozik. Természetesen ezek mind jelentéktelen ügyek a teremtett lény kötelességének a teljesítéséhez képest, de az emberi világ ügyei közül ezek a legszebbek és legigazságosabbak közé tartoznak. Mondanom sem kell, hogy ez még inkább vonatkozik a teremtett lény kötelességének teljesítésére. Teremtett lényként, amikor valaki a Teremtő elé járul, teljesítenie kellene a kötelességét. Ez nagyon helyénvaló dolog, és teljesítenie kell ezt a felelősséget. Azzal a feltétellel, hogy a teremtett lények teljesítik a kötelességüket, a Teremtő még nagyobb munkát végzett az emberiség körében, a munka egy újabb lépését végezte el az embereken. És milyen munka ez? Ellátja az emberiséget az igazsággal, megengedve nekik, hogy a kötelességük teljesítése során elnyerjék Istentől az igazságot, és ezáltal levethessék romlott beállítottságaikat, és megtisztuljanak, eleget tegyenek Isten szándékainak, és az életben a helyes útra lépjenek, végül képesek legyenek félni Istent és kerülni a rosszat, elnyerjék a teljes üdvösséget, és többé ne legyenek kitéve a Sátán csapásainak. Ez az a hatás, amivel Isten ráveszi az emberiséget, hogy kötelességeket hajtson végre, amit végső soron el akar érni. Ezért a kötelességed végrehajtása során Isten nem pusztán arra késztet, hogy egy dolgot láss tisztán, és megérts egy kis igazságot, és nem is csupán hagyja, hogy élvezd a kegyelmet és áldásokat, amelyeket teremtett lényként a kötelességed végrehajtásával kapsz. Inkább lehetővé teszi számodra, hogy megtisztulj és megmenekülj, és végül eljuss oda, hogy a Teremtő arcának fényében élj. A Teremtő „arcának e fénye” nagy mennyiségű kiterjesztett jelentést és tartalmat hordoz magában – ebbe ma nem megyünk bele. Isten természetesen biztosan ad ígéreteket és áldásokat az ilyen embereknek, és különféle állításokat tesz róluk – ez egy további kérdés. Az itt és most vonatkozásában, mit kap vajon Istentől mindenki, aki Isten elé járul és végzi a teremtett lényi kötelességét? Igazságot és életet – a legértékesebb és legszebb dolgokat az emberiség körében. Az emberiség körében egyetlen teremtett lény sem kaphat egykönnyen ilyen áldásokat a Teremtő kezéből. Az antikrisztusok fajtája ügyletté alakít egy ilyen gyönyörű és nagyszerű dolgot, amelyben koronákat és jutalmakat kunyerál Isten kezéből. Ez az ügylet egy igen szépséges és igazságos dolgot tesz igen rúttá és elvetemültté. Hát nem ezt teszik az antikrisztusok? Ebből ítélve vajon nem elvetemültek az antikrisztusok? Bizony, igen elvetemültek!

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész))

A romlott beállítottság problémájának feloldását önmagad megismerésével kell kezdened. Figyelmességet igényel, arra összpontosítva, hogy apránként megvizsgáld a szándékaidat és állapotaidat, folyamatosan megvizsgálva a szándékokat és a szokásos beszédmódokat. Majd aztán egy napon hirtelen rádöbbensz: „Mindig szépeket mondok, hogy álcázzam magam, azt remélve, hogy státuszt szerzek mások szívében. Ez gonosz beállítottság. Ez nem egy normális emberi mivolt megnyilatkozása, és nem felel meg az igazságnak. Ez a gonosz beszédmód és szándék helytelen, meg kell változtatni, és meg kell szabadulni tőle.” Miután erre a felismerésre jutottál, egyre tisztábban fogod érezni, hogy gonosz beállítottságod nagyon súlyos. Azt hitted, hogy a gonoszság csak férfi és nő közötti kis gonosz vágyat jelenti, és úgy érezted, hogy bár ilyen szempontból volt gonosz megnyilvánulásod, mégsem vagy gonosz beállítottságú ember. Ez azt mutatja, hogy nem értetted meg a gonosz beállítottságot; úgy tűnt, hogy ismered a „gonosz” szó felszínes jelentését, de nem tudtad igazán felismerni vagy megkülönböztetni a gonosz beállítottságot; és valójában még mindig nem érted a „gonosz” szó jelentését. Amikor rájössz, hogy ilyen típusú beállítottságot tártál fel, elkezdesz önvizsgálatot tartani és felismerni azt, leásol mélyre az eredetéig, és látni fogod, hogy valóban ilyen beállítottságod van. Vajon mit kellene tenned ezután? Folyamatosan vizsgálnod kell szándékaidat a saját hasonló beszédmódban. Ezzel a folyamatos kutatással egyre hitelesebben és pontosabban azonosítod majd, hogy valóban ilyen beállítottságod és lényeged van. Azon a napon, amikor őszintén beismered, hogy valóban gonosz beállítottságod van, csak akkor kezd el gyűlölet és megvetés kialakulni benned iránta. Onnan, hogy valaki azt gondolja, hogy jó, egyenes magatartású, igazságérzettel felvértezett, erkölcsileg feddhetetlen, jámbor ember, eljut arra a felismerésre, hogy olyan természetlényegekkel rendelkezik, mint az arrogancia, makacsság, csalárdság, gonoszság és az igazságtól való idegenkedés. Ekkora már pontosan felmérte önmagát, és tudja, hogy mi is ő valójában. Ha csupán szóban, vagy felszínesen ismered fel, hogy vannak ilyen megnyilvánulásaid és állapotaid, az nem fog valódi gyűlöletet kiváltani. Csak akkor képes valaki igazán gyűlölni önmagát, ha felismeri, hogy ezeknek a romlott beállítottságoknak a lényege a Sátán visszataszító magatartása. Vajon milyen emberi mivolt kell ahhoz, hogy valaki valóban az öngyűlöletig megismerje önmagát? Szeretnie kell a pozitív dolgokat, szeretnie kell az igazságot, a méltányosságot és az igazságosságot, lelkiismeretesnek, tudatosnak és jószívűnek kell lennie, valamint képesnek kell lennie elfogadni és gyakorolni az igazságot – az ilyen emberek mind képesek igazán megismerni és gyűlölni önmagukat.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazságra törekvésben csak az önismeret segít)

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Végre látom a csalárdságomat

Őszintének kell lenned, hogy üdvözülj