Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Milyen állapot van az emberekben, amikor hajthatatlan beállítottságuk van? Leginkább arról van szó, hogy makacsak és önelégültek. Mindig ragaszkodnak a saját ötleteikhez, mindig azt gondolják, hogy amit ők mondanak, az a helyes, teljesen rugalmatlanok és önfejűek. Ez a hajthatatlanság hozzáállása. Olyanok, mint egy elromlott lemez, nem hallgatnak senkire, megváltoztathatatlanul leragadnak egy bizonyos eljárásnál, ragaszkodnak ahhoz, hogy azt végigcsinálják, akár helyes, akár helytelen; van ebben valami megtéretlenség. Ahogy a mondás tartja: „A döglött disznó nem fél a forró víztől.” Az emberek nagyon is jól tudják, mi a helyes cselekvés, és mégsem azt csinálják, hanem rendületlenül elutasítják az igazságot. Ez egyfajta beállítottság: hajthatatlanság. Miféle helyzetekben mutattok hajthatatlan beállítottságot? Gyakran vagytok hajthatatlanok? (Igen.) Nagyon gyakran! És mivel a hajthatatlanság a beállítottságod, ez elkísér létezésed minden napjának minden másodpercében. A hajthatatlanság meggátolja, hogy az emberek képesek legyenek Isten színe elé járulni, meggátolja, hogy képesek legyenek elfogadni az igazságot, és meggátolja, hogy képesek legyenek belépni az igazságvalóságba. Ha pedig nem vagy képes belépni az igazságvalóságba, történhet-e változás a beállítottságodnak ebben az aspektusában? Csak nagy nehézségek árán. Volt-e most bármi változás a hajthatatlan beállítottságotoknak ebben az aspektusában? És mennyi változás történt benne? Mondjuk, például, hogy régen rendkívül makacs voltál, de most történt benned egy kis változás: Amikor valamilyen problémával találkozol, van némi lelkiismeretesség a szívedben, és azt mondod magadnak: „Ebben a dologban igazságot kell gyakorolnom. Mivel Isten leleplezte ezt a hajthatatlan beállítottságot – mivel hallottam, és most már tudok róla –, ezért meg kell változnom. Amikor a múltban néhányszor ilyesmikkel találkoztam, a hús-vér testemet követtem és elbuktam, és ezzel nem vagyok elégedett. Most az igazságot kell gyakorolnom.” Ilyen elhatározással lehetséges az igazságot gyakorolni, és ez maga a változás. Amikor egy ideig így tapasztalod a dolgokat, és képes vagy több igazságot is gyakorlatba ültetni, ami nagyobb változásokhoz vezet, lázadó és hajthatatlan beállítottságod pedig egyre kevésbé mutatkozik meg, akkor vajon történt változás az életfelfogásodban? Ha lázadó beállítottságod láthatólag egyre jobban csökkent, és Isten iránti alávetettséged egyre nagyobb lett, akkor valódi változás történt. Tehát milyen mértékben kell megváltoznod, hogy elérd az igazi alávetettséget? Akkor értél el sikert, ha már a legcsekélyebb hajthatatlanság sincs benned, csakis alávetettség. Ez egy lassú folyamat. A beállítottság változásai nem egyik napról a másikra történnek, hanem hosszú tapasztalási időszakok kellenek hozzájuk, talán még egy egész emberélet is. Néha sok nagy nehézség elszenvedésére van szükség, olyan nehézségekre, amelyek hasonlók a halálhoz és a halálból való visszatéréshez, és amelyek fájdalmasabbak és nehezebbek, mint a csontjaidról lekapartatni a mérget.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak a hatféle romlott beállítottság ismerete a valódi önismeret)

Amikor valaki arroganciát, csalárdságot és képmutatást tár fel Isten előtt, vajon szíve mélyén tudatában van-e ennek? (Igen.) Ha tudatában van, mit kezd vele? Visszafogja magát? Tartózkodik? Önvizsgálatot tart? (Nem.) Miféle beállítottság az, ha valaki tudja, hogy arrogáns beállítottságot tárt fel, de mégsem gondolkodik el önmagáról, és nem próbálja megismerni önmagát, ha pedig valaki rámutat erre, akkor sem fogadja el, hanem inkább próbálja megvédeni magát? (Hajthatatlanság.) Így van, ez hajthatatlanság. Függetlenül attól, hogy ez a fajta hajthatatlan beállítottság hogyan nyilvánul meg mások előtt, és függetlenül attól, hogy milyen kontextusban tárul fel ez a hozzáállás, ő egy hajthatatlan beállítottságú ember. Bármilyen ravaszak is az emberek és bárhogy is álcázzák magukat, ez a hajthatatlan beállítottság könnyen lelepleződik. Mivel nem légüres térben élnek, és akár mások előtt vannak, akár nem, mindenki Isten előtt él, és mindenki Isten átvizsgálása alatt áll. Ha valaki általában akaratos, kicsapongó, féktelen, és ilyen hajlamok, valamint romlottság tárul fel belőle, és ha nem fordul vissza még akkor sem, amikor ezt érzékeli, és amikor felismeri, nem tanúsít megbánást, nem nyílik meg a közösségre, és nem keresi az igazságot, hogy megoldja ezt a problémát, akkor ez hajthatatlanság. A hajthatatlanság megnyilvánulásainak szempontjából annak két különböző fajtája létezik: „önfejűség” és „keménység”^[a]. Az „önfejűség” azt jelenti, hogy valaki nagyon makacs, nem változtat az útirányán, és nem engedékeny. A „keménység” azt jelenti, hogy mások nem mernek hozzáérni, és fájdalmat éreznek, ha ezt megteszik. Általában az emberek nem szívesen érintkeznek azokkal, akik hajthatatlan beállítottságúak, ahogyan nem szívesen érintenek meg kemény dolgokat sem, és kényelmetlenül érzik magukat, ha azt megteszik; szeretik a puha dolgokat, a puha dolgok textúrája kellemes érzéssel tölti el őket, és örömet okoz nekik, míg a hajthatatlanság éppen az ellenkezője. A hajthatatlanság egy bizonyos magatartásra készteti őket, ez a magatartás pedig a csökönyösség és a makacsság. Milyen beállítottságról van itt szó? Ez a hajthatatlan beállítottság. Ez azt jelenti, hogy amikor az ember szembesül valamivel, bár tisztában van azzal, vagy homályosan érzi, hogy ez a hozzáállása nem jó és nem helyes, hajthatatlan beállítottsága arra készteti, hogy azt gondolja: „Na és ha valaki rájön? Én már csak ilyen vagyok!” Miféle hozzáállás ez? Tagadja a problémát, nem gondolja úgy, hogy ez a magatartás rossz, vagy lázadó Isten ellen, hogy a Sátántól származik, vagy hogy a Sátán természetének megnyilvánulása; nem érzékeli, vagy nem veszi észre, hogy Isten hogyan tekint erre, és hogy Isten mennyire megveti ezt – ez a probléma súlyossága. Vajon jó vagy rossz a hajthatatlan beállítottság? (Rossz.) Ez egy sátáni beállítottság. Megnehezíti az embereknek az igazság elfogadását, és még nehezebbé teszi számukra a megbánást. Minden sátáni beállítottság negatív dolog, Isten mindegyiket gyűlöli, és egyik sem pozitív közülük.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik)

Lábjegyzetek:

a. Az eredeti szöveg nem tartalmazza az „annak két különböző fajtája létezik: »önfejűség« és »keménység«” kifejezést.

Egy másik igen fontos dolgot is, ami minden ember beállítottság-lényegében benne van: a hajthatatlanságot. Ez is elég konkrétan és egyértelműen megnyilvánul, nemde? (De igen.) Az ember romlott beállítottsága e két fő módon nyilvánul meg és árad ki. Ezek a sajátos magatartásformák, ezek a sajátos nézetek, hozzáállások és egyebek ténylegesen és pontosan illusztrálják azt, hogy az ember romlott beállítottságában van egy olyan elem, amely idegenkedik az igazságtól. Természetesen, ami még inkább előtérbe kerül az ember beállítottságában, azok a hajthatatlanság megnyilvánulásai: bármit is mond Isten és bármilyen romlott emberi beállítottságot lepleznek is le Isten munkája során, az emberek makacsul elutasítják, hogy tudomásul vegyék azt, és ellenállnak neki. A nyilvánvaló ellenálláson vagy a megvető elutasításon kívül természetesen van egy másféle magatartás is, amikor az emberek nem foglalkoznak Isten munkájával, mintha Isten munkájának semmi köze nem lenne hozzájuk. Mit jelent az, ha valaki nem foglalkozik Istennel? Amikor valaki azt mondja: „Mondj, amit akarsz, nekem ehhez semmi közöm. Egyik ítéletednek vagy leleplezésednek sincs semmi köze hozzám. Nem fogadom el és nem ismerem el.” Nevezhetnénk az ilyen hozzáállást „hajthatatlannak”? (Igen.) Ez a hajthatatlanság megnyilvánulása. Ezek az emberek azt mondják: „Úgy élek, ahogyan nekem tetszik, ahogyan nekem kényelmes, és ahogyan engem boldoggá tesz. Azok a viselkedésformák, amelyekről Te beszélsz, mint az arrogancia, a csalárdság, az idegenkedés az igazságtól, az elvetemültség, az ádázság és egyebek – még ha meg is vannak bennem, mi van akkor? Nem fogom őket vizsgálni, sem megismerni vagy elfogadni. Én így hiszek Istenben, mit kezdesz Te ezzel?” Ez hajthatatlan hozzáállás. Amikor az emberek nem foglalkoznak Isten szavaival vagy nem figyelnek rájuk, ami azt jelenti, hogy egyöntetűen semmibe veszik Istent, függetlenül attól, hogy Ő mit mond, akár emlékeztetők, figyelmeztetések, illetve buzdítások formájában szól – függetlenül attól, hogy milyen beszédmódot alkalmaz vagy hogy mi a forrása és a célja az Ő beszédének – akkor a hozzáállásuk hajthatatlan. Ez azt jelenti, hogy ügyet sem vetnek Isten sürgető szándékára, és még kevésbé figyelnek az Ő őszinte, jóindulatú vágyára, hogy megmentse az embert. Bármit is tesz Isten, az emberekben nincs meg az elszántság az együttműködésre, és nem hajlandók az igazság felé törekedni. Még ha el is ismerik, hogy Isten ítélete és kinyilatkoztatása teljességgel tényszerű, akkor sincs lelkifurdalás a szívükben, és ugyanúgy hisznek tovább, ahogyan korábban. Végül, amikor már sok prédikációt hallottak, ugyanazt mondják: „Én mindenesetre igaz hívő vagyok, az emberi mivoltom nem gyenge, nem tennék szándékosan rosszat, képes vagyok lemondani dolgokról, tudom vállalni a nehézséget és hajlandó vagyok árat fizetni a hitemért. Isten nem fog lemondani rólam.” Nem épp úgy van ez, ahogyan Pál mondta: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája”? Az embereknek ilyen a hozzáállása. Milyen beállítottság rejlik egy ilyen hozzáállás mögött? A hajthatatlanság.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (1.))

Ha van az embereknek lelkiismeretük és értelmük, és sóvárognak az igazságra, de soha nem tudnak önvizsgálatot tartani és megfordulni, miután hibáztak, hanem azt hiszik helyette, hogy ami elmúlt, az elmúlt, és bizonyosan úgy érzik, hogy nem tévednek, az vajon milyen beállítottságot mutat? Miféle viselkedést? Mi az ilyen viselkedés lényege? (A hajthatatlanság.) Az ilyen emberek hajthatatlanok, és bármi történjék is, ezt az utat fogják követni. Isten nem szereti az ilyen embereket. Mit mondott Jónás, amikor Isten szavait szólta a niniveieknek? („Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” (Jónás 3:4).) Hogyan reagáltak a niniveiek ezekre a szavakra? Amikor látták, hogy Isten el akarja pusztítani őket, sietve zsákruhába öltöztek és leültek a hamuba, megvallották Neki a bűneiket és elhagyták a gonoszság útját. Ezt jelenti, amikor valaki bűnbánatot tart. Ha képes az ember bűnbánatot tartani, az óriási lehetőséget nyit meg előtte. Miféle lehetőség ez? A továbbélés lehetősége. Valódi megtérés nélkül nehéz lenne tovább folytatni – akár a kötelességed teljesítését, akár az üdvösségre törekvést. Minden szakaszban – akár akkor, amikor Isten fegyelmez vagy megfenyít, vagy amikor emlékeztet és buzdít téged –, amennyiben konfliktus keletkezett közted és Isten között, de te mégsem fordulsz meg, sőt továbbra is a saját elgondolásaidhoz, nézőpontjaidhoz és hozzáállásaidhoz ragaszkodsz, akkor, habár a lépéseid előre haladnak, a konfliktus közted és Isten között, a félreértéseid Róla, a panaszaid és Ellene lázadó mivoltod nincsenek helyreigazítva, és a szíved soha nem fordul meg. Akkor, ami Istent illeti, Ő ki fog iktatni téged. Habár nem engedted el az aktuális kötelességet, és még mindig tartod magad a kötelességedhez, és egy kicsit hű vagy az iránt, amivel Isten megbízott, az emberek pedig elfogadhatónak látják ezt, akkor is van még egy dolog: a vita közted és Isten között egy állandó problémát alakított ki. Nem alkalmaztad az igazságot, hogy megoldd azt, és igaz megértést nyerj Isten szándékairól. Ennek eredményeként félreértésed Istenről elmélyül, és mindig azt gondolod, hogy Isten téved és igazságtalanul bánik veled. Ez azt jelenti, hogy nem fordultál meg. A lázadó mivoltod, elképzeléseid és félreértésed Istenről még mindig fennállnak, ami ahhoz vezet, hogy ne legyen benned az alávetettség mentalitása, hogy mindig lázadó legyél és ellenkezzél Istennel. Vajon az ilyen ember nem olyasvalaki, aki lázad Isten ellen, ellenáll Istennek és makacsul elutasítja a bűnbánatot? Miért tulajdonít Isten ekkora jelentőséget annak, hogy az emberek megforduljanak? Milyen hozzáállással kellene egy teremtett lénynek a Teremtőhöz viszonyulnia? Olyan hozzáállással, amely elismeri, hogy a Teremtőnek igaza van, bármit tesz is. Ha nem ismered ezt el, akkor az, hogy a Teremtő az igazság, az út és az élet, csak üres szavak lesznek számodra. Ha ez a helyzet, elérheted még az üdvösséget? Nem. Méltatlan lennél, Isten nem menti meg az olyan embereket, mint te.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak elképzeléseinek eloszlatásával léphet az Istenbe vetett hit helyes útjára (3))

Némelyeket mindig a múltbéli vétkeik korlátozzák, és azt gondolják: „Képtelenség, hogy Isten megbocsásson bármit, ami sérti az Ő természetét. Az Ő szíve már rég visszautasít engem, és hiábavaló számomra az igazságra törekedni.” Miféle hozzáállás ez? Ezt Istennel szembeni gyanakvásnak és az Ő félreértésének nevezik. Tulajdonképpen már mielőtt bármit is tettél volna, ami sértette Isten természetét, udvariatlan, tiszteletlen és hanyag volt a hozzáállásod Őhozzá, és nem Istenként kezelted Istent. Az emberek egy pillanatnyi tudatlanság vagy lobbanékonyság miatt felfedik a sátáni beállítottságaikat, és ha senki nincs, aki fegyelmezze vagy megállítsa őket, akkor vétkeket követnek el. Miután a vétkeiknek következményei vannak, nem tudják, hogyan tartsanak bűnbánatot és feszengenek. Aggódnak a jövőbeli kimenetelük és rendeltetési helyük miatt, és a szívükben hordozzák mindezen dolgokat, mindig azt gondolva, hogy „végem van és tönkrementem, így hát egyszerűen leírom magam, mert reménytelen vagyok. Ha egy nap Isten nem akar és teljesen megundorodik tőlem, akkor a legrosszabb, ami történhet, az, hogy meghalok. Isten vezénylésének az irgalmára bízom magam.” A felszínen arról beszélnek, hogy Isten vezénylésének az irgalmára bízzák magukat és alávetik magukat az Ő rendelkezéseinek és szuverenitásának, azonban mi a valós állapotuk? Ellenállók, hajthatatlanok, és nem tartanak bűnbánatot. Mit jelent az, hogy valaki nem tart bűnbánatot? Azt jelenti, hogy ragaszkodik a saját elgondolásaihoz, nem hisz és nem fogad el semmit, amit Isten mond, mindig azt gondolva, hogy „Isten buzdító és vigasztaló szavai nem nekem szólnak, hanem másoknak. Ami engem illet, nekem végem, rólam már lemondtak, én értéktelen vagyok – Isten már rég lemondott rólam, nem számít, hogyan vallom be a bűneimet vagy sírok bűntudattal, Ő soha nem fog nekem másik esélyt adni.” Milyen hozzáállás ez, amikor méricskéli és felülbírálja Istent a szívében? A beismerés és a bűnbánat hozzáállása ez? Nyilvánvalóan nem. Ez a fajta hozzáállás a beállítottság egy típusát jelképezi – a hajthatatlanságét, a hihetetlen hajthatatlanságét. Kívülről kifejezetten önelégültnek tűnik, nem hallgat senkire, minden doktrínát megért, de semmit nem gyakorol. Lényegében hajthatatlan a beállítottsága. Isten szempontjából a hajthatatlanság vajon alávetettség vagy lázadó mivolt? Nyilvánvalóan lázadó mivolt. Az illető azonban úgy érzi, hogy nagy sérelmet szenvedett „Annyira szerettem Istent, azonban Ő nem képes elengedni egy apró hibát, amelyet vétettem, és most odaveszett az, ami a kimenetelem lett volna. Isten ítéletet mondott a hozzám hasonló emberekre. Pál vagyok.” Azt mondta Isten, hogy Pál vagy? Isten nem mondott ilyet. Te mondod, hogy Pál vagy – honnan jön ez? Azt mondod, hogy Isten le fog sújtani rád, meg fog büntetni és a pokolra küld majd. Ki döntötte el ezt a kimenetelt? Nyilvánvalóan te magad döntötted el, mivel Isten soha nem mondta, hogy a pokolra fogsz kerülni, amikor a munkája elvégeztetett, és hogy nem mehetsz be a menny királyságába. Ameddig Isten nem mondja, hogy visszautasít téged, addig lehetőséged és jogod van törekedni az igazságra, és egyszerűen csak el kell fogadnod Isten szavainak ítéletét és feddését. Legyen ilyen a hozzáállásod, mivel ez az igazság, valamint Isten üdvössége elfogadásának és a valódi bűnbánatnak a hozzáállása. Mindig ragaszkodsz az elképzeléseidhez, a képzelgéseidhez és a félreértéseidhez; már eltöltöttek és megszálltak ezek a dolgok, és még azt is eldöntötted, hogy Isten nem fog megmenteni téged. Ezt követően felületes gondolkodásmódot tápláltál a kötelességed teljesítése során, olyan gondolkodásmódot, amelyben lemondtál magadról, mint aki reménytelen, negatív és passzív gondolkodásmódot, a napról napra élés gondolkodásmódját, az elevickélés gondolkodásmódját. Szert tudsz tenni az igazságra? Ezzel a mentalitással nem leszel képes rá, hogy szert tegyél az igazságra, és nem leszel megmentve. Vajon nem szánalmas az ilyen ember? (De igen.) Mi tette őt ilyen szánalmassá? A tudatlanság. Amikor dolgok történnek, nem keresi az igazságot, hanem állandóan tanulmányoz és spekulál, sőt, még Isten szavaiba is bele akarja ásni magát, hogy megnézze, melyek beszélnek a helyzetéről, milyen Isten hozzáállása, hogyan hoz ítéleteket, és mi lesz a kimenetele – és ez által dönti el, hogy mi lesz a dolog eredménye. Vajon ez a hozzáállás az igazság keresése? Semmiképp sem. A saját fejük fölé függesztik Isten elítélő és elátkozó szavait, negativitásban élve – ami törékenységnek, gyöngeségnek és negativitásnak tűnik, azonban valójában egyfajta ellenállás. Milyen beállítottság van az ellenállás mögött? A hajthatatlanság. Isten szemében az ilyesfajta hajthatatlanság a lázadó mivolt egy típusa, és ez az, amit Ő a leginkább megvet.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekedve oszlathatja el elképzeléseit és félreértéseit Istenről)

Tudjátok-e, hogy milyen emberekről mond le végül Isten? (Azokról, akik folyamatosan hajthatatlanok és nem mutatnak bűnbánatot Isten előtt.) Mi az ilyen típusú emberek sajátos állapota? (Kötelességeik végzése során mindig felületesek, problémákkal szembesülve pedig nem keresik az igazságot, hogy megoldást találjanak. Nem veszik komolyan azt, hogy hogyan kellene gyakorolniuk az igazságot, és mindent hanyagul kezelnek. Megelégednek pusztán azzal, hogy nem tesznek gonosz vagy rossz dolgokat, és nem törekednek az igazságra.) A felületes viselkedés a helyzettől függ. Vannak, akik azért teszik ezt, mert nem értik az igazságot, és még azt is gondolják, hogy normális dolog felületesnek lenni. Vannak, akik szándékosan felületesek, tudatosan választják az ilyen viselkedést. Így járnak el, ha nem értik az igazságot, és még azután sem javítanak a viselkedésükön, amikor már értik. Nem gyakorolják az igazságot, következetesen így cselekednek, a legcsekélyebb változás nélkül. Nem hallgatják meg, ha bárki kritizálja őket, és nem fogadják el, hogy megmetsszék őket. Ehelyett makacsul tartják magukat a végsőkig. Hogy hívják ezt? Ezt hajthatatlanságnak hívják. Mindenki tudja, hogy a „hajthatatlanság” negatív kifejezés, becsmérlő kifejezés. Nem jó szó. Tehát szerintetek mi lenne valakinek a kimenetele, ha a „hajthatatlanság” kifejezést alkalmaznák rá, és az illető megfelelne a leírásnak? (Isten visszautasítja és félreállítja az ilyet.) Hadd mondjam el nektek, hogy amit Isten a legjobban megvet, és amiről le akar mondani, az az ilyen hajthatatlan emberek. Teljesen tisztában vannak vétkeikkel, de nem bánják meg, soha nem ismerik be hibáikat, mindig kifogásokat és érveket hoznak fel önmaguk igazolására és a hibáztatás elhárítására, és megpróbálnak zökkenőmentes és kerülő utakat találni a probléma körül, eltakarva tetteiket mások szeme elől, és folytonosan hibákat követve el a legkisebb bűnbánat vagy bűnvallás nélkül a szívükben. Az ilyen ember nagyon zavaró, és nem könnyű számára az üdvösség elérése. Pontosan ők azok az emberek, akiket Isten el akar hagyni. Miért hagyná el Isten az ilyen embereket? (Mert egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és tompa lett a lelkiismeretük.) Az ilyen embereket nem lehet megmenteni. Isten nem menti meg ezeket az embereket; Ő nem végez ilyen haszontalan munkát. Kívülről úgy tűnik, hogy Isten nem menti meg őket, és nem akarja őket, de valójában ennek gyakorlati oka van, mégpedig az, hogy ezek az emberek nem fogadják el Isten üdvösségét; elutasítják Isten üdvösségét és ellenállnak annak. Azt gondolják: „Mit nyerek abból, ha alávetem magam Neked, elfogadom az igazságot és gyakorolom az igazságot? Mi az előnye? Csak akkor teszem meg, ha hasznomra válik. Ha nincs hasznom, akkor nem teszem meg.” Milyen emberek ezek? Ők az önérdek által vezérelt emberek, akik pedig nem szeretik az igazságot, azokat mind az önérdek vezérli. Az önérdek által vezérelt emberek nem tudják elfogadni az igazságot. Ha megpróbálsz közösséget vállalni az igazságról egy önérdek által vezérelt emberrel, és arra kéred őt, hogy ismerje meg önmagát és ismerje el hibáit, hogyan fog reagálni? „Mi hasznom származik abból, ha beismerem a hibáimat? Ha ráveszel, hogy beismerjem, hogy valami rosszat tettem, és ráveszel, hogy megvalljam bűneimet és megtérjek, milyen áldásokat kapok? A hírnevem és az érdekeim sérülni fognak. Veszteségeket fogok szenvedni. Ki kárpótol majd engem?” Ez a mentalitásuk. Csak a személyes hasznot keresik, és úgy érzik, hogy egy bizonyos módon cselekedni annak érdekében, hogy Isten áldását megkapják, nagyon homályos dolog. Egyszerűen nem hiszik el, hogy ez lehetséges; csak azt hiszik el, amit a saját szemükkel látnak. Az ilyen embereket az önérdek vezérli, és a sátáni filozófia szerint élnek, miszerint „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”. Ez a természetlényegük. A szívükben Isten elismerése és az igazság elismerése azt jelenti, hogy hisznek Istenben. Az, hogy ne tegyenek rosszat, elfogadható számukra, de előnyöket kell kapniuk, és semmiképpen sem szenvedhetnek veszteséget. Csak akkor beszélnek az igazság gyakorlásáról és az Istennek való alávetettségről, ha érdekeiket ez nem érinti. Ha érdekeik sérülnek, nem tudják gyakorolni az igazságot, és nem tudják alávetni magukat Istennek. Még lehetetlenebb arra kérni őket, hogy áldozzák fel magukat, szenvedjenek vagy fizessenek valamilyen árat Istenért. Az ilyen emberek nem igaz hívők. Saját érdekeikért élnek, pusztán áldásokat és előnyöket keresnek, és nem hajlandók elviselni a szenvedést vagy árat fizetni, mégis helyet akarnak Isten házában, hogy elkerüljék a halál kimenetelét. Az ilyen emberek a legcsekélyebb igazságot sem fogadják el, és Isten nem mentheti meg őket. Vajon Isten mégis meg tudja menteni őket? Isten minden bizonnyal visszautasítja és kiveti őket. Vajon ez azt jelenti, hogy Isten nem menti meg őket? Elhagyták magukat. Nem törekednek az igazságra, nem imádkoznak Istenhez, és nem hagyatkoznak Istenre, akkor hogyan mentheti meg őket Isten? Az egyetlen út az, hogy lemond róluk, félreteszi őket, és hagyja, hogy elgondolkodjanak magukon. Ha az emberek üdvözülni akarnak, az egyetlen módja az, hogy elfogadják az igazságot, megismerjék önmagukat, bűnbánatot gyakoroljanak, és megéljék az igazságvalóságot. Ily módon elnyerhetik Isten elismerését. Gyakorolniuk kell az igazságot, hogy képesek legyenek alávetni magukat Istennek és félni Istent, ami az üdvösség végső célja. Az Istennek való alávetettségnek és az istenfélelemnek meg kell testesülnie az emberekben, és azok szerint kell élniük. Ha te nem az igazság követésének útját járod, akkor nincs második út, amit választhatsz. Ha valaki nem ezt az utat járja, akkor csak azt lehet mondani, hogy nem hiszi el, hogy az igazság megmentheti. Nem hiszi el, hogy Isten minden szava képes átalakítani és valódi személlyé tenni őt. Továbbá alapvetően nem hisz abban, hogy Isten az igazság, és nem hisz abban sem, hogy az igazság megváltoztathatja és megmentheti az embereket. Ezért, akárhogyan is boncolgatod, egy ilyen ember szíve túlságosan hajthatatlan. Nem hajlandó elfogadni az igazságot, bármi is történjék, nincs reménye az üdvösségre és lehetetlen megmenteni.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenben való hitben az Ő szavainak gyakorlása és megtapasztalása a legfontosabb)

Nehéz megváltoztatni a hajthatatlan beállítottságot? Van odavezető út? A legegyszerűbb és legközvetlenebb módszer az, ha átalakítod a hozzáállásodat Isten szavaihoz és Magához Istenhez. Hogyan tudod átalakítani ezeket a dolgokat? Úgy, hogy boncolgatod és megismered a hajthatatlan hozzáállásodból fakadó állapotokat és gondolkodásmódokat, és megvizsgálod, hogy mely tetteid és szavaid, hogy azok közül a nézőpontok és szándékok közül, amelyekhez ragaszkodsz, sőt, konkrétan azok közül a gondolatok és elképzelések közül, amelyeket árasztasz, melyek állnak a hajthatatlan beállítottságod befolyása alatt. Egyesével vizsgáld meg és oszlasd el ezeket a viselkedéseket, kiáramlásokat és állapotokat, majd fordítsd meg őket – amint megvizsgáltál és felfedeztél valamit, siess, hogy megfordítsd. Például épp arról beszéltünk, hogy valaki a preferenciái és hangulatai alapján cselekszik, ami szeszélyesség. A szeszélyes beállítottság magában hordozza az igazságtól való idegenkedés jellemzőjét. Ha rájössz, hogy ilyen ember vagy, effajta romlott beállítottsággal, és nem gondolkodsz el magadon, vagy nem keresed az igazságot, hogy eloszlasd azt, makacsul azt gondolva, hogy minden rendben van veled, az hajthatatlanság. E prédikációt követően hirtelen ráébredhetsz: „mondtam ilyen dolgokat és vannak ilyen nézeteim. Ez a beállítottságom olyan, amely idegenkedik az igazságtól. Mivel ez a helyzet, nekilátok, hogy feloldjam ezt a beállítottságot.” Akkor hogyan is fogj hozzá a feloldásához? Kezdd azzal, hogy elengeded a felsőbbrendűségi érzésedet, a szeszélyességedet és az önkényességedet; akár jó, akár rossz hangulatban vagy, nézd meg, hogy mik Isten követelményei. Ha képes vagy lázadni a test ellen és Isten követelményeinek megfelelően gyakorolni, hogyan fog Ő rád tekinteni? Ha valóban hozzá tudsz kezdeni, hogy eloszlasd ezeket a romlott viselkedésformákat, az annak a jele, hogy pozitívan és kezdeményezőn együttműködsz Isten munkájával. Tudatosan lázadsz ellene és feloldod azt a beállítottságot, amely idegenkedik az igazságtól, és ezzel egyidejűleg a hajthatatlan beállítottságodat is eloszlatod. Miután mindkét romlott beállítottságot eloszlattad, képes leszel alávetni magad és eleget tenni Istennek, ami örömöt szerez Neki.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (1.))

A hajthatatlanság a romlott beállítottság problémája; olyasvalami, ami benne van az ember természetében, és nem egyszerű megoldani. Ha valakinek hajthatatlan a beállítottsága, az főként abban nyilvánul meg, hogy hajlamos indoklásokat és megtévesztő érveket felhozni, ragaszkodik a saját elképzeléseihez és nem könnyen fogad el új dolgokat. Van, amikor az emberek tudják, hogy az elképzeléseik tévesek, mégis, a hiúságuk és a büszkeségük miatt ragaszkodnak hozzájuk, a végsőkig makacsok. Az ilyen hajthatatlan beállítottságot nehéz átalakítani, még akkor is, ha az ember tudatában van. A hajthatatlanság problémájának megoldása érdekében ismernünk kell az ember arroganciáját, csalárdságát, ádázságát, azt, hogy idegenkedik az igazságtól és más hasonló beállítottságokat. Ha valaki ismeri a saját arroganciáját, csalárdságát, ádázságát, azt, hogy idegenkedik az igazságtól, hogy nem hajlandó lázadni a test ellen, bár gyakorolni szeretné az igazságot, hogy folyton kifogásokkal él és megmagyarázza a nehézségeit, jóllehet alá kívánja vetni magát Istennek, annak könnyű lesz felismernie, hogy gondja van a hajthatatlansággal. Ahhoz, hogy megoldjuk ezt a problémát, először is rendelkeznünk kell normális emberi ésszel, és azzal kell kezdenünk, hogy megtanuljuk meghallgatni Isten szavait. Ha Isten juha szeretnél lenni, meg kell tanulnod hallgatni az Ő szavára. És hogyan kell hallgatnod? Úgy, hogy minden olyan problémára odafigyelsz, amelyet Isten a szavaiban leleplez, és amely érint téged. Ha találsz ilyet, akkor el kell fogadnod; nem szabad azt hinned, hogy ez mások problémája, mindenki problémája vagy az emberiség problémája, és hozzád semmi köze. Helytelen volna, ha ilyen meggyőződésed lenne. Isten szavainak kinyilatkoztatásán keresztül el kellene gondolkodnod azon, hogy vannak-e benned olyan romlott állapotok vagy eltorzult nézetek, amelyeket Isten leleplez. Például, amikor hallod, hogy Isten szavai a valakiből áradó arrogáns beállítottság megnyilvánulását tárják fel, akkor el kellene gondolkodnod magadban: „Vajon az arrogancia megnyilvánulásait mutatom? Romlott ember vagyok, ezért biztosan mutatok ilyen megnyilvánulásokat; el kell gondolkodnom azon, hogy hol teszem ezt. Az emberek azt mondják, hogy arrogáns vagyok, hogy folyton fölényesen viselkedem, hogy korlátozom az embereket, amikor beszélek. Valóban ilyen a beállítottságom?” Az elmélkedés révén végül rájössz, hogy Isten szavainak kinyilatkoztatása teljesen pontos – hogy egy arrogáns ember vagy. És mivel Isten szavainak kinyilatkoztatása teljesen pontos, mivel a legkisebb eltérés nélkül tökéletesen megfelel a helyzetednek, és további elmélkedés után még pontosabbnak tűnik, el kell fogadnod az Ő szavainak ítéletét és fenyítését, és azok alapján tisztán kell látnod és meg kell ismerned a romlott beállítottságod lényegét. Ezután leszel képes valódi lelkifurdalást érezni. Az Istenbe vetett hitben csak akkor ismerheted meg önmagad, ha ily módon eszed és iszod az Ő szavait. Ahhoz, hogy feloldd a romlott beállítottságaidat, el kell fogadnod Isten szavainak ítéletét és leleplezését. Ha nem tudod megtenni ezt, akkor nem lesz módod levetni a romlott beállítottságodat. Ha okos ember vagy, aki látja, hogy Isten szavainak kinyilatkoztatása általában helyes, vagy ha el tudod ismerni, hogy a fele helytálló, akkor azonnal el kell fogadnod, és alá kell vetned magad Isten előtt. Emellett imádkoznod kell Hozzá és önvizsgálatot kell tartanod. Csak akkor fogod megérteni, hogy Isten minden kinyilatkoztatott szava helyes, hogy mind tény, és azon kívül semmi más. Az emberek csak akkor tudnak igazán elgondolkodni magukon, ha Istent félő szívvel alávetik magukat Isten előtt. Csak ekkor lesznek képesek meglátni a bennük lévő romlott beállítottságok sokféleségét, valamint azt, hogy valóban arrogánsak és önelégültek, a legcsekélyebb ész nélkül. Ha valaki szereti az igazságot, képes lesz leborulni Isten előtt, beismerni Neki, hogy mélyen megromlott, és megvan benne az akarat, hogy elfogadja az Ő ítéletét és fenyítését. Ily módon kialakulhat benne a bűnbánó szív, tagadni és gyűlölni kezdi önmagát, és megbánja, hogy korábban nem törekedett az igazságra, azt gondolván: „Miért voltam képtelen elfogadni Isten szavainak ítéletét és fenyítését, amikor olvasni kezdtem őket? Ez a hozzáállás, amit az Ő szavaival szemben tanúsítottam, arrogancia volt, nem igaz? Hogyan lehettem ilyen arrogáns?” Miután egy ideig gyakran elmélkedett így önmagáról, felismeri, hogy tényleg arrogáns, hogy nem képes teljességgel elismerni, hogy Isten szavai az igazság és a tényeket, valamint azt, hogy valóban nincs egy csepp esze sem. Nehéz dolog azonban megismerni önmagunkat. Minden alkalommal, amikor az ember elgondolkodik, csupán egy kicsit több és kicsit mélyebb ismeretet szerezhet magáról. A romlott beállítottság világos megértése nem olyasmi, ami rövid idő alatt elérhető; többet kell olvasnunk Isten szavait, többet kell imádkoznunk és többet kell elmélkednünk magunkról. Az ember csak így ismerheti meg magát fokozatosan. Mindazok, akik igazán ismerik magukat, a múltban többször kudarcot vallottak és elbotlottak, ezek után pedig olvasták Isten szavait, imádkoztak Hozzá és elgondolkodtak magukon, és ezáltal világosan meglátták saját romlottságuk valódiságát, és megérezték, hogy valóban mélységesen romlottak, és teljességgel nélkülözik az igazságvalóságot. Ha így tapasztalod meg Isten munkáját, és imádkozol Hozzá és keresed az igazságot, amikor történik veled valami, akkor fokozatosan megismered majd magad. Aztán egy napon végre világosság gyúl a szívedben: „Lehet, hogy kicsit jobb képességű vagyok másoknál, de ezt Istentől kaptam. Mindig dicsekszem, igyekszem felülmúlni másokat, amikor beszélek, és megpróbálom rávenni az embereket, hogy az én módszerem szerit tegyék a dolgokat. Valóban nincs eszem – ez arrogancia és önelégültség! Az elmélkedés révén megismertem saját arrogáns beállítottságomat. Ez Isten megvilágosítása és kegyelme, és köszönöm Neki!” Jó vagy rossz dolog megismerni a saját romlott beállítottságodat? (Jó dolog.) Ebből kiindulva arra kell törekedned, hogyan beszélj és cselekedj ésszel és engedelmesen, hogyan légy egyenrangú másokkal, hogyan bánj igazságosan másokkal, anélkül, hogy korlátoznád őket, hogyan tekints helyesen a képességedre, az adottságaidra, az erősségeidre és egyebekre. Ily módon az arrogáns beállítottságod egy csapásra eloszlik, mint egy hegy, amelyet porrá zúznak. Ezután, amikor kapcsolatba kerülsz másokkal, vagy együtt dolgozol velük egy kötelesség végrehajtásán, képes leszel helyesen kezelni a nézeteiket, és figyelmesen, alaposan odafigyelni, miközben hallgatod őket. Amikor pedig azt hallod, hogy helyes véleményt hangoztatnak, rájössz: „Úgy tűnik, nem az én képességem a legjobb. A tény az, hogy mindenkinek megvannak a maga erősségei; egyáltalán nem alsóbbrendűek nálam. Korábban mindig úgy gondoltam, hogy jobb képességű vagyok másoknál. Ez önimádat és szűklátókörű tudatlanság volt. Igen korlátozott volt a rálátásom, mint egy békáé a kút mélyén. Az efféle gondolkodásból valóban hiányzott az ész – szégyentelen volt! Az arrogáns beállítottságom elvakított és süketté tett. Mások szavai nem jutottak el hozzám, és úgy gondoltam, jobb vagyok náluk, hogy igazam van, miközben valójában egyiküknél sem vagyok jobb!” Ettől kezdve valódi rálátásod lesz a hiányosságaidra és a gyenge érettségedre, és valóban ismerni fogod őket. Ezután pedig, amikor másokkal beszélgetsz, figyelmesen meghallgatod majd a nézeteiket, és rájössz: „Olyan sok ember van, aki jobb nálam. A képességem és a felfogóképességem a legjobb esetben is csak közepes.” Ezzel a felismeréssel vajon nem tettél szert egy kis önismeretre? Ha megtapasztalod ezt és gyakran elmélkedsz önmagadról Isten szavai szerint, akkor képes leszel valódi önismeretre jutni, amely egyre mélyül majd. Képes leszel átlátni a romlottságod valódiságát, a szegénységedet és a nyomorúságodat, a szánalmas rútságodat, és ekkor idegenkedni fogsz magadtól és meggyűlölöd a romlott beállítottságodat. Ezután könnyű lesz lázadnod magad ellen. Így tapasztalod meg Isten munkáját. Isten szavai szerint kell elgondolkodnod a romlottságod kiáramlásairól. Különösen miután felfedted a romlott beállítottságodat bármilyen helyzetben, gyakran kell elmélkedned magadról és meg kell ismerned magad. Ezután könnyű lesz világosan látnod a romlott lényegedet, és képes leszel szívből gyűlölni a romlottságodat, a testedet és a Sátánt. Képes leszel szívből szeretni az igazságot és törekedni rá. Így az arrogáns beállítottságod folyamatosan fogyatkozik majd, és fokozatosan leveted. Egyre több eszed lesz, és könnyebb lesz alávetned magad Istennek. Mások szemében szilárdabbnak és megalapozottabbnak tűnsz majd, és úgy tűnik majd, hogy tárgyilagosabban beszélsz. Képes leszel meghallgatni másokat, és adsz nekik időt, hogy beszéljenek. Amikor másoknak van igaza, könnyedén elfogadod a szavaikat, és az emberekkel való kapcsolataid nem lesznek olyan megterhelőek. Képes leszel bárkivel harmonikusan együttműködni. Ha így teszed a kötelességedet, akkor vajon nem lesz eszed és emberi mivoltod? Ez a módja annak, hogy eloszlasd ezt a fajta romlott beállítottságot.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (1.))

Vegyük például a konok beállítottságot. Kezdetben, amikor még nem történt változás a beállítottságodban, nem értetted az igazságot, és saját konok beállítottságodnak sem voltál tudatában; amikor pedig hallottad az igazságot, ezt gondoltad magadban: „Hogy lehet, hogy az igazság mindig felfedi az emberek sebhelyeit?” Miután hallottad, érezted, hogy Isten szavai helyesek, de ha egy vagy két év után még mindig nem szívleltél meg belőlük semmit, ha nem fogadtad el egyiket sem közülük, akkor ez bizony konokság, nem igaz? Ha két-három év után még nem került sor elfogadásra, ha nem történt változás benső állapotodban, és bár nem maradtál le kötelességed teljesítésében, és sokat szenvedtél, konok állapotod nem oldódott meg és a legcsekélyebb mértékben sem csökkent, akkor vajon történt bármi változás a beállítottságodnak ebben az aspektusában? (Nem.) Akkor miért futkosol ide-oda és munkálkodsz? Bármilyen okból is teszed, vakon futkosol és munkálkodsz, mert bár ilyen sokat futkostál és munkálkodtál már, mégsem történt a beállítottságodban a legcsekélyebb változás sem. Míg eljön a nap, amikor hirtelen ezt gondolod magadban: „Hogy lehet, hogy egyetlen szó bizonyságot sem vagyok képes szólni? Az életfelfogásom egyáltalán nem változott meg.” Ekkor megérzed, hogy valójában milyen súlyos ez a probléma, és ezt gondolod magadban: „Valóban lázadó és konok vagyok! Nem vagyok olyan ember, aki az igazságra törekszik! Nem tartok fenn helyet Istennek a szívemben! Hogy lehet ezt Istenben való hitnek nevezni? Évek óta hiszek Istenben, mégsem élem meg az ember hasonlatosságát, és a szívem sincs közel Istenhez! Isten szavait sem szívleltem meg; az önvád érzése vagy a megbánásra való hajlandóság sincs meg bennem, amikor valami rosszat teszek – hát nem konokság ez? Nem a lázadás fia vagyok-e?” Zaklatottnak érzed magad. És mit jelent az, hogy zaklatottnak érzed magad? Azt jelenti, hogy bűnbánatot akarsz tartani. Tisztában vagy saját konokságoddal és lázadó mivoltoddal. És ekkor kezd el változni a beállítottságod. Anélkül, hogy észrevennéd, vannak a tudatodban bizonyos gondolatok és vágyak, amelyeken változtatni akarsz, és most már nem vagy patthelyzetben Istennel. Észreveszed, hogy javítani akarod a kapcsolatodat Istennel, nem akarsz többé ilyen konok lenni, képes akarsz lenni arra, hogy mindennapi életedben átültesd a gyakorlatba Isten szavait, hogy igazságalapelvekként gyakorold őket – ezzel a tudatossággal rendelkezel. Jó, hogy tudatában vagy mindezeknek, de ez azt jelenti vajon, hogy azonnal képes is leszel megváltozni? (Nem.) Több év tapasztaláson kell keresztülmenned, amely idő alatt egyre világosabb tudatosság lesz a szívedben, erőteljes szükség támad benned, és a szívedben ezt gondolod majd: „Ez így nem jó – nem vesztegethetem többé az időmet. Az igazságra kell törekednem, valami helyénvalót kell tennem. A múltban elhanyagoltam helyénvaló kötelességeimet, csak olyan anyagi dolgokra gondoltam, mint az élelem és a ruházkodás, és csak a hírnévre és nyereségre törekedtem. Ennek eredményeként nem nyertem el semmiféle igazságot. Bánom ezt, és bűnbánatot kell tartanom!” Ezen a ponton elindulsz az Istenben való hit helyes útján. Amennyiben az emberek elkezdenek az igazság gyakorlására összpontosítani, nem viszi ez őket egy lépéssel közelebb a beállítottságukban beálló változásokhoz? Nem számít, milyen régóta hiszel Istenben, ha érzed a saját zavarosságodat – hogy mindig csak sodródtál az árral, de több évi sodródás után semmit nem nyertél, és még mindig üresnek érzed magad –, és ez kényelmetlen érzéssel tölt el, és elkezdesz önvizsgálatot tartani, és úgy érzed, hogy ha nem törekszel az igazságra, csak az idődet fecsérled, akkor ebben a pillanatban rájössz, hogy Isten buzdító szavai az Ő szeretete az ember iránt, és gyűlölni fogod magadat, amiért nem hallgatsz Isten szavaira, és amiért olyan hiányos a lelkiismereted és az értelmed. Megbánást érzel majd, és akkor vadonatúj módon akarsz majd viselkedni, és igazán Isten előtt élni, és ezt mondod magadban: „Többé nem bánthatom meg Istent. Isten oly sokat beszélt, és minden szava az ember javát szolgálta és azt, hogy a helyes útra irányítsa az embert. Isten olyan szeretetreméltó, és annyira méltó az ember szeretetére!” Ez az emberek átalakulásának kezdete. Olyan jó dolog, ha valakiben megvan ez a felismerés! Ha annyira tompa vagy, hogy még ezeket a dolgokat sem ismered, akkor bajban vagy, nem igaz? Ma az emberek rájönnek, hogy az Istenben való hit kulcsa az, hogy többet olvassanak Isten szavaiból, hogy az igazság megértése minden közül a legfontosabb, hogy az igazság megértése és az önismeret létfontosságú, és hogy csak az jelenti az Istenben való hit helyes ösvényére való belépést, ha képesek gyakorolni az igazságot és az igazságot tenni saját valóságukká. Tehát szerintetek hány év tapasztalattal kell rendelkeznetek ahhoz, hogy meglegyen a szívetekben ez a tudás és érzés? Az eszes, éleslátó, Istenre erősen vágyó emberek képesek lehetnek egy vagy két év alatt teljes fordulatot venni és megkezdeni a belépést. De a zavaros fejű, fásult, nehéz felfogású, éleslátást nélkülöző emberek akár három-öt évet is kábulatban töltenek, észre sem véve, hogy nem nyertek semmit. Ha lelkesen végzik kötelességeiket, akár több mint tíz évet is kábulatban tölthetnek, és még mindig nem könyvelhetnek el szemmel látható nyereséget, illetve nem képesek tapasztalati bizonyságtételeikről beszélni. Amikor elküldik vagy kivetik őket, akkor ébrednek csak fel végre, és ezt gondolják magukban: „Valóban nem rendelkezem semmiféle igazságvalósággal. Valóban nem voltam olyan ember, aki az igazságra törekszik!” Ezen a ponton egy kicsit nem késő már felébredniük? Egyesek kábulatban sodródnak az árral, folyamatosan remélik, hogy eljön Isten napja, de egyáltalán nem törekednek az igazságra. Ennek következményeként több mint tíz év is eltelik anélkül, hogy bármit nyernének, vagy bármilyen bizonyságtételt meg tudnának osztani. Csak amikor könyörtelenül megmetszik és figyelmeztetik őket, akkor érzik végre, hogy Isten szavai átdöfik a szívüket. Milyen konok a szívük! Hogy lehet rendben számukra, hogy nem metszik és büntetik meg őket? Hogy lehet rendben számukra, hogy nem részesülnek súlyos fegyelmezésben? Mit kell tenni, hogy tudatosuljon bennük, hogy reagáljanak? Akik nem törekednek az igazságra, egy könnycseppet sem ejtenek, amíg nem látják a koporsót. Amikor már rengeteg démoni és gonosz dolgot tettek, akkor éri csak utol őket a felismerés, és ezt mondják magukban: „Hát véget ért az Istenben való hitem? Isten nem akar engem többé? Elítéltettem?” Reflektálni kezdenek. Amikor negatívak, úgy érzik, hogy mindezek az Istenben való hitben töltött évek csak elpazarolt idő volt, tele vannak nehezteléssel, és hajlamosak feladni a reményt magukkal kapcsolatban. Amikor azonban észhez térnek, felismerik: „Nem csak bántom magamat? Talpra kell állnom. Azt mondták nekem, hogy nem szeretem az igazságot. Miért mondták ezt nekem? Hogyhogy nem szeretem az igazságot? Jaj, ne! Nemcsak, hogy nem szeretem az igazságot, de még azokat az igazságokat sem tudom a gyakorlatba ültetni, amelyeket értek! Ez az igazságtól való idegenkedés megnyilvánulása!” Így gondolkodva némi önmarcangolást és némi félelmet is éreznek: „Ha így folytatom, biztosan meg leszek büntetve. Nem, gyorsan bűnbánatot kell tartanom – Isten természetét nem szabad megsérteni.” Ekkor csökkent vajon a konokságuk szintje? Olyan, mintha egy tű döfte volna át a szívüket; éreznek valamit. És amikor ez az érzés van benned, a szíved megrezdül, és érdekelni kezd az igazság. Miért van benned ez az érdeklődés? Mert szükséged van az igazságra. Az igazság nélkül, amikor megmetszenek téged, nem tudod alávetni magad annak vagy elfogadni az igazságot, és nem tudsz szilárdan állni, amikor próbatételen mész keresztül. Ha vezető lenne belőled, képes lennél megállni, hogy ne légy hamis vezető, és ne járd egy antikrisztus útját? Nem lennél képes. Felül tudsz emelkedni azon, hogy státuszod van és mások dicsérnek? Felül tudsz emelkedni a helyzeteken vagy kísértéseken, amelyekkel szemben találod magad? Nagyon is jól ismered és érted magadat, és így szólsz majd: „Ha nem értem az igazságot, nem vagyok képes mindezen felülkerekedni – hulladék vagyok, semmire nem vagyok képes.” Miféle mentalitás ez? Ez az igazságra való rászorultság. Amikor szükséget szenvedsz, amikor a leggyámoltalanabb vagy, egyedül az igazságra akarsz támaszkodni. Úgy érzed, hogy senki másra nem lehet támaszkodni, és hogy csak az igazságra való támaszkodás oldhatja meg a problémáidat, csak ez teheti lehetővé, hogy átvészeld a metszéseket, a próbatételeket és kísértéseket, és csak ez segíthet, hogy átvészelj bármely helyzetet. És minél inkább az igazságra támaszkodsz, annál inkább érezni fogod, hogy az igazság jó, hasznos és a legnagyobb segítség számodra, és minden nehézségedet képes megoldani. Ilyenkor elkezdesz majd sóvárogni az igazság után. Amikor az emberek eljutnak erre a pontra, romlott beállítottságuk elkezd apránként csökkenni vagy változni? Attól kezdve, hogy elkezdik megérteni és elfogadni az igazságot, az emberek látásmódja változni kezd, ezt követően pedig a beállítottságaik is változni kezdenek. Ez egy lassú folyamat. A korai szakaszokban az emberek nem képesek észrevenni ezeket az apró változásokat; de amikor már igazán megértik és gyakorolni is képesek az igazságot, lényegi változások kezdenek történni, és ők érzik ezeket a változásokat. Attól a ponttól kezdve, amikor az emberekben sóvárgás támad az igazságra és éhség az igazság elnyerésére, és keresni szeretnék az igazságot, addig a pontig, amikor valami történik velük és az igazságról alkotott megértésük alapján képesek átültetni az igazságot a gyakorlatba és megelégíteni Isten szándékait, nem pedig a saját akaratuk szerint cselekednek, és képesek felülkerekedni a saját indítékaikon, és képesek felülkerekedni saját arrogáns, lázadó, hajthatatlan és áruló szívükön, akkor nem válik az igazság apránként az életükké? És amikor az igazság az életeddé válik, a benned lévő arrogáns, lázadó, hajthatatlan és áruló beállítottságok többé nem lesznek az életed, és nem tudnak téged irányítani. És mi vezérli ekkor a viselkedésedet? Isten szavai. Amikor Isten szavai már az életeddé váltak, történt változás? (Igen.) És ezután, minél többet változol, annál jobb lesz minden. Ez a folyamat, amelynek során az emberek beállítottságai megváltoznak, és ennek a hatásnak az elérése hosszú időt vesz igénybe.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak a hatféle romlott beállítottság ismerete a valódi önismeret)