Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Sokan a hátam mögött sóvárognak a státusszal járó előnyök után, falják az ételt, szeretnek aludni, és minden figyelmüket a testnek szentelik, mindig attól félve, hogy a test számára nincs kiút. Nem töltik be megfelelő szerepüket a gyülekezetben, hanem a gyülekezeten élősködnek, vagy pedig az Én szavaimmal intik testvéreiket, és a magasból korlátoznak másokat. Ezek az emberek folyton azt mondják, hogy Isten akaratát követik, és mindig azt állítják, hogy ők Isten közeli barátai – nem abszurd ez? Ha a motivációd helyes, de nem vagy képes Isten szándékainak megfelelően szolgálni, akkor ostoba vagy; de ha a motivációd nem helyes, és mégis azt mondod, hogy Istent szolgálod, akkor olyasvalaki vagy, aki szembeszáll Istennel, és meg kellene, hogy büntessen téged Isten! Az ilyen embereket nem sajnálom! Isten házában élősködnek, mindig a test kényelmét kívánják, és nem veszik figyelembe Isten érdekeit. Mindig azt keresik, ami nekik jó, és nem törődnek Isten szándékaival. Nem képesek elfogadni Isten Lelkének vizsgálatát semmiben, amit tesznek. Mindig elvetemültek és csalárdak, becsapják testvéreiket, kétszínűek, mint a róka a szőlőben, amely mindig szőlőt lop és letapossa a szőlőskertet. Lehetnek-e az ilyen emberek Isten közeli barátai? Alkalmas vagy arra, hogy részesülj Isten áldásaiban? Nem vállalsz terhet az életedért és a gyülekezetért, alkalmas vagy arra, hogy megkapd Isten megbízatását? Ki merne bízni egy ilyen emberben, mint te? Amikor így szolgálsz, bízhatna-e rád Isten nagyobb feladatot? Nem okozna ez késedelmet a munkában?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kell Isten szándékaival összhangban szolgálni?)

A „státusz” szó önmagában nem jelent sem próbatételt, sem kísértést. Ez attól függ, hogy az emberek hogyan kezelik a státuszt. Ha a vezetői munkát kötelességednek tekinted, olyan felelősségnek, amelyet teljesítened kell, akkor a státusz nem fog korlátozni. Ha hivatalos címként vagy tisztségként fogadod el, akkor bajba kerülsz, és biztosan a földre zuhansz. Akkor mi az a mentalitás, amelyet az embernek az egyház vezetőjeként és munkásaként magáévá kell tennie? Hová kellene összpontosítanod a törekvéseidet? Kell, hogy legyen egy utad! Ha nem keresed az igazságot, és nincs gyakorlási utad, akkor a státuszod csapdává válik számodra, te pedig el fogsz bukni. Egyesek másak lesznek, amint státuszra tesznek szert, és megváltozik a mentalitásuk. Nem tudják, hogyan öltözzenek fel, hogyan beszéljenek másokkal, milyen hangnemet vegyenek fel, hogyan lépjenek kapcsolatba az emberekkel, vagy milyen arckifejezéseket öltsenek magukra. Ennek eredményeképpen elkezdenek felépíteni magukról egy képet. Vajon ez nem perverzió? Vannak, akik a nem hívők frizuráját, ruházatát, beszédük és viselkedésük jellegzetességeit nézik. Utánozzák őket, és a nem hívők irányát követik ezen az úton. Pozitív dolog ez? (Nem.) Mi történik itt? Bár ezek felszínes gyakorlatoknak tűnnek, valójában egyfajta törekvésről van szó. Ez utánzás. Ez nem a helyes út. Nos, meg tudjátok különböztetni a jót a rossztól ezeknél a nyilvánvaló képeknél és álcáknál, de el tudjátok-e utasítani a rosszat és fel tudtok-e lázadni ellene? (Igen, ha tudatában vagyunk.) Ez a ti jelenlegi érettségetek. Amikor ezek az eszmék frissen élnek a szívedben, fel tudod ismerni és azonosítani tudod őket. Ha a státusz hajszolása motivál, akkor magad is mérsékelheted ezt a vágyat, így nem leszel olyan, mint a megszállott rajongó, aki úgy kergeti a bálványát, mint egy vadállat, amely elvesztette az eszét. Szubjektív módon képes vagy azonosítani ezeket az elgondolásokat. Minden kísértés fellázadhatsz a test ellen, ha nem vesznek körül emberek. De mi lenne, ha az emberek követnének téged, körülötted sürögnének, gondoskodnának a mindennapi szükségleteidről, táplálnának és ruháznának téged, és kielégítenék minden szükségletedet? Milyen érzések kavarognának a szívedben? Nem élveznéd-e a státusz előnyeit? Képes lennél-e akkor is fellázadni a test ellen? Amikor az emberek körülötted csoportosulnak, amikor úgy sürögnek körülötted, mintha sztár lennél, akkor hogyan kezeled a státuszodat? A tudatodban lévő dolgokat, vagyis azokat a dolgokat, amelyek a gondolataid és eszméid között vannak – a státusz megbecsülése, a státusz élvezete, a státusz iránti mohóság vagy akár a státusz iránti rajongás –, meg tudod vizsgálni a szívedet, hogy megtaláld ezeket a dolgokat? Felismered őket? Ha meg tudod vizsgálni a szívedet, és felismered benne ezeket a dolgokat, fel tudsz-e lázadni a test ellen ebben a helyzetben? Ha nincs meg benned az akarat, hogy gyakorold az igazságot, akkor nem fogsz fellázadni ezek ellen. Élvezni fogod őket, és dőzsölni fogsz bennük. Önelégültséggel telve azt fogod mondani: „Istenhívőként státusszal rendelkezni valóban csodálatos. Vezetőként mindenki azt teszi, amit mondok. Micsoda nagyszerű érzés. Én vagyok az, aki vezeti és öntözi ezeket az embereket. Most már engedelmeskednek nekem. Amikor azt mondom, hogy menjetek keletre, senki sem megy nyugatra. Amikor azt mondom, imádkozzatok, senki sem mer énekelni. Ez egy eredmény.” Ekkor már el is kezdted élvezni a státusz előnyeit. Mi lesz akkor a státusz számodra? (Méreg.) És bár méreg, nem kell félned tőle. Pontosan ebben a helyzetben van szükséged a helyes törekvésre és a helyes gyakorlási módszerekre. Gyakran előfordul, hogy amikor az emberek rendelkeznek státusszal, de a munkájuk még nem hozott eredményt, azt mondják: „Nem élvezem a státuszt, és nem élvezem mindazt, amit a státusz ad nekem.” Amint azonban a munkájuk felmutat némi sikert, és úgy érzik, hogy a státuszuk biztos, elveszítik a józan eszüket, és élvezik a státusz előnyeit. Azt hiszed, hogy csak azért, mert felismered a kísértést, fel tudsz lázadni a test ellen? Tényleg rendelkezel ilyen érettséggel? Tény, hogy nem. A felismerésed és lázadásod nem mással érhető el, mint az emberi lelkiismerettel és az ember által birtokolt alapvető racionalitással. Ezek mondják azt neked, hogy ne cselekedj így. A lelkiismeret normája és az a csekély racionalitás, amit az Istenbe vetett hit megtalálásából nyersz, az, ami segít neked, vagy ami távol tart a rossz úttól. Mi ennek a háttere? Arról van szó, hogy amikor szereted a státuszt, de még nem szerezted meg, akkor még mindig lehet némi lelkiismereted és józan eszed. Ezek a szavak még mindig megfékezhetnek, és rádöbbenthetnek arra, hogy a státusz élvezete nem jó, és nem illeszkedik az igazsághoz, hogy ez nem a helyes út, ez ellenállás Istennek és nem tetszik Neki. Ekkor tudatosan fellázadhatsz a test ellen és elengedheted a státusz élvezetét. Fellázadhatsz a test ellen, amikor nincsenek felmutatható teljesítményeid vagy érdemeid, de ha már érdemleges munkát végeztél, vajon a szégyenérzeted, a lelkiismereted, a racionalitásod és az erkölcsi fogalmaid visszatartanak-e téged? A csekély lelkiismereti norma, amellyel rendelkezel, meg sem közelíti azt, hogy az embernek Istent félő szíve van, és a te kis hited egyáltalán semmit sem fog érni.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan oldjuk meg a státusz kísértéseinek és rabságának problémáját?)

Számotokra mi a különleges abban, hogy vezetők és dolgozók vagytok? (Több felelősséget vállalunk.) A felelősségvállalás része ennek. Ennek mindannyian tudatában vagytok, de hogyan tudjátok jól teljesíteni a felelősségeteket? Hol kezditek? Ennek a felelősségnek a megfelelő teljesítése valójában a kötelesség megfelelő teljesítése. A „felelősség” szó úgy hangozhat, mintha valami különleges dolog lenne, de végső soron ez az ember kötelessége. Számotokra nem könnyű dolog jól teljesíteni a kötelességeteket, mert sok minden van előttetek, ami akadályoz, olyan dolgok, mint például a státusz akadálya, amit a legnehezebb áttörnötök. Ha nincs semmilyen státuszod, és csak egy egyszerű hívő vagy, akkor kevesebb kísértéssel kell szembenézned, és könnyebb lesz jól teljesítened a kötelességedet. Élhetsz lelki életet minden nap, mint az átlagemberek, ehetsz és ihatsz Isten szavaiból, beszélhetsz az igazságról, és jól teljesítheted a kötelességeidet. Ennyi elegendő. Ha azonban van státuszod, akkor először át kell törnöd a státusz által jelentett akadályt. Először át kell menned ezen a vizsgán. Hogyan tudod áttörni ezt az akadályt? Ez nem könnyű a hétköznapi emberek számára, mert a romlott beállítottság mélyen gyökerezik az emberben. Minden ember a romlott beállítottsága szerint él, és eredendően szerelmes a hírnév, a nyereség és a státusz hajszolásába. Miután végre ilyen nehézségek árán elnyerték a státuszt, ki ne élvezné annak előnyeit a legteljesebb mértékben? Ha a szívedben ott az igazság szeretete, és valamelyest Istent félő a szíved, akkor óvatosan és körültekintően fogod kezelni a státuszodat, miközben képes leszel keresni az igazságot a kötelességed teljesítése során. Ily módon a hírnév, a nyereség és a státusz nem fog helyet találni a szívedben, és nem fogja gátolni a kötelességed teljesítését. Ha túl csekély az érettséged, akkor gyakran kell imádkoznod, visszafognod magad Isten szavaival. Meg kell találnod a módját, hogy bizonyos dolgokat megtegyél, vagy tudatosan elkerülj bizonyos környezeteket és bizonyos kísértéseket. Tegyük fel például azt, hogy vezető vagy. Amikor több hétköznapi testvér társaságában vagy, vajon nem fogják azt gondolni, hogy valamivel felsőbbrendűbb vagy náluk? A romlott emberiség így látná ezt, és ez máris kísértés számodra. Ez nem próbatétel, hanem kísértés! Ha te is azt hiszed, hogy felsőbbrendűbb vagy náluk, az nagyon veszélyes, de ha azt gondolod, hogy ők egyenrangúak veled, akkor a mentalitásod normális, és nem fog megzavarni a romlott beállítottság. Ha úgy gondolod, hogy vezetőként a te státuszod nagyobb, mint az övék, hogyan fognak bánni veled? (Felnéznek majd a vezetőre.) Csak felnéznek rád és csodálni fognak, semmi több? Nem. Ennek megfelelően kell majd beszélniük és cselekedniük. Például, ha megfázol, és egy közönséges testvér szintén megfázik, kit fognak előbb ellátni? (A vezetőt.) Hát ez nem előnyben részesítés? Vajon Ez nem a státusz egyik előnye? Ha vitába keveredsz egy testvérrel, vajon tisztességesen fognak bánni veled a státuszod miatt? Vajon az igazság oldalára fognak állni? (Nem.) Ezek a dolgok olyan kísértések, amelyekkel szembesülsz. El tudod-e kerülni őket? Hogyan kellene kezelned ezeket? Ha valaki rosszul bánik veled, akkor lehet, hogy nem kedveled őt, és azon gondolkodsz, hogyan támadhatnád meg, zárhatnád ki, és állhatnál bosszút rajta, holott valójában semmi baj nincs azzal a személlyel. Másrészt, egyesek hízeleghetnek neked, s te talán nemcsak hogy nem tiltakozol ellene, de még élvezed is ezt az érzést. Hát nem aggasztó ez? Nem kezdenéd-e el azonnal támogatni és képezni a hízelgőt, hogy bizalmasod legyen, és a parancsaidat teljesítse? Ha így tennél, milyen úton járnál? (Antikrisztusok útján.) Ha beleesel ezekbe a kísértésekbe, veszélyben vagy. Jó dolog-e, ha egész nap emberek keringenek körülötted? Hallottam, hogy egyesek, miután vezetővé válnak, nem végzik el a saját munkájukat vagy nem oldanak meg gyakorlati problémákat. Ehelyett csak a test örömeire gondolnak. Néha még olyan ételeket is esznek, amelyeket csak nekik készítettek, miközben másokkal mosatják ki a szennyes ruháikat. Egy idő után végül felfedik és kirekesztik őket. Mit kell tennetek, ha ilyesmivel találkoztok? Ha van státuszod, az emberek hízelegni fognak neked, és különös figyelemmel bánnak veled. Ha képes vagy legyőzni és visszautasítani ezeket a kísértéseket, és továbbra is tisztességesen bánsz az emberekkel, függetlenül attól, hogy ők hogyan bánnak veled, ez azt bizonyítja, hogy jó ember vagy. Ha van státuszod, egyesek majd felnéznek rád. Mindig körülötted lesznek, törleszkedve és hízelegve. Véget tudsz vetni ennek? Hogyan kezeled az ilyen helyzeteket? Amikor nincs szükségetek arra, hogy gondoskodjanak rólatok, de valaki „segítő kezet” nyújt nektek és bájolog, titokban talán örültök, mert azt gondoljátok, hogy a státuszotok miatt másak vagytok, és hogy a különleges bánásmódot a lehető legjobban ki kell élveznetek. Vajon nem történnek ilyen dolgok? Nem egy valós probléma ez? Amikor ilyen dolgok történnek veled, szemrehányást tesz-e neked a szíved? Érzel-e undort és utálatot? Ha valaki nem érez undort és utálatot, nem utasítja el, és szívében mentes a vádaskodástól és a hibáztatástól, ehelyett szereti élvezni ezeket a dolgokat, és úgy érzi, hogy jó, ha van státusza, akkor az ilyen embernek vajon van lelkiismerete? Van benne racionalitás? Vajon olyasvalaki, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Mit mutat ez? Ez a státuszból származó előnyök utáni vágy. Bár ez még nem minősít téged antikrisztusnak, már antikrisztusok útjára léptél. Amikor megszoktad, hogy különleges bánásmódot élvezel, s egy nap nem kaphatsz többé ilyen különleges bánásmódot, vajon nem leszel dühös? Ha néhány testvér szegény, és nincs pénzük arra, hogy vendégül lássanak téged, vajon tisztességesen fogsz bánni velük? Ha olyan igazságot mondanak neked, ami nem tetszik, használni fogod-e a hatalmadat ellenük, és azon töprengsz, hogyan büntesd meg őket? Fogsz-e érezni nemtetszést amikor meglátod őket, és meg akarod-e őket leckéztetni? Ha egyszer ezek a gondolatok eszedbe jutnak, akkor már nem állsz messze attól, hogy gonoszságot kövess el, nem igaz? Könnyű az embereknek antikrisztusok útját járni? Könnyű antikrisztussá válni? (Igen.) Ez nagyon bosszantó! Vezetőként és munkásként, ha nem keresitek az igazságot mindenben, akkor antikrisztusok útját járjátok.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan oldjuk meg a státusz kísértéseinek és rabságának problémáját?)

Miután hinni kezdett Istenben, sok ember folyton a státuszra, valamint arra törekszik, hogy mások nagyra tartsák őt. Isten házában mindig ki akarnak tűnni a tömegből, és falkavezérek akarnak lenni. Ezek kedvéért lemondanak a családjukról, a karrierjükről, nehézséget szenvednek és árat fizetnek, majd végül teljesül a kívánságuk, és vezetők lesznek. A vezetővé válást követően ezeknek az embereknek az élete igen megváltozik. Annak a képnek és stílusnak minden aspektusa megnyilvánul bennük, amit egykor a hivatali emberekről alkottak a fejükben, attól kezdve, hogy hogyan öltöznek és sminkelnek, egészen a beszéd- és a viselkedésmódjukig. Megtanulják, hogyan beszéljenek tisztviselőként, megtanulják, hogyan dirigáljanak az embereknek, és megtanulják, hogyan vegyék rá az embereket, hogy elintézzék helyettük a magánügyeiket. Egyszerűen szólva megtanulják, hogyan legyenek tisztviselők. Amikor elmennek valahová vezetőnek, az azt jelenti, hogy tisztviselőnek mennek oda. Mit jelent tisztviselőnek lenni? Azt, hogy „fáradságos erőfeszítéseket tesznek, hogy tisztséget nyerjenek az étel és a ruházat kedvéért”. Ez testi örömökhöz kapcsolódó dolog. Miután vezetők lettek, miben különbözik az életük a korábbitól? Más az, amit esznek, viselnek, illetve más dolgokat használnak. Amikor esznek, ügyelnek arra, hogy az tápláló és ízletes legyen. Megválogatják az általuk hordott ruhák márkáját és stílusát. Miután egy éven át vezetők voltak egy bizonyos helyen, sápadtak és kövérek lesznek; tetőtől talpig márkás ruhába öltöznek; a mobiltelefonjuk, a számítógépük és a háztartási készülékeik mind csúcskategóriás márkájúak. Vajon ilyen körülményeik voltak, mielőtt vezetővé lettek? (Nem.) Miután vezetők lettek, nem fektettek erőfeszítést a pénzkeresésbe; honnan szerezték hát a pénzt, hogy megvegyék mindezeket? A testvérek adományozták nekik ezeket a dolgokat, vagy Isten háza osztotta ki nekik őket? Hallottatok-e valaha arról, hogy Isten háza ilyen dolgokat oszt minden vezetőnek és dolgozónak? (Nem.) Akkor hogy szerezték őket? Mindenesetre nem a saját szorgalmas munkájuk révén szerezték ezeket a dolgokat, hanem olyasmik ezek, amikhez a státusz elnyerését és a „tisztviselővé” válást követően jutottak hozzá – ahol élvezték a státusz előnyeit –, mások zsarolásával, valamint csalás és elkobzás révén. A gyülekezetekben mindenütt voltak vajon ilyen emberek a vezetők és dolgozók különböző sorai között, akikkel kapcsolatba kerültetek? Amikor először vezetők lesznek, semmijük sincs, ám kevesebb mint három hónapon belül csúcskategóriás, márkás számítógépeik és mobiljaik vannak. Miután vezetővé váltak, egyesek úgy vélik, hogy magas szintű bánásmódot kell élvezniük – ha elmennek valahová, autóval kell utazniuk, az általuk használt számítógépeknek és mobiltelefonoknak jobbnak kell lenniük az átlagemberek által használtnál, csúcsmárkásnak kell lenniük, amikor pedig a modell elavul, újra kell cserélniük. Vannak Isten házának ilyen szabályai? Isten házának soha nem voltak ilyen szabályai, és egyetlen testvér sincs, aki így gondolja. Akkor hát honnan származnak ezek a vezetők által élvezett dolgok? Egyrészt a testvérek zsarolásával, valamint úgy szerezték ezeket, hogy gazdag emberekkel megvetették maguknak ezeket a dolgokat, annak égisze alatt, hogy Isten házának munkáját végzik, továbbá maguknak vették ezeket a dolgokat, a felajánlások hűtlen kezelése és ellopása révén. Hát nem söpredék ők, akik csalással szereznek ételt és italt? Különbözik ez bármiben az Általam az előzőekben megosztott pár esetben szereplő emberektől? (Nem.) Mi a közös bennük? Mindannyian arra használták a pozíciójukat, hogy elsikkasszanak és zsarolással szerezzenek felajánlásokat. Egyesek ezt kérdezik: „Azáltal, hogy Isten házában munkálkodnak és vezetők, illetve dolgozók, vajon nem jogosultak arra, hogy élvezzék ezeket a dolgokat? Nem jogosultak arra, hogy Istennel együtt osztozzanak a Neki szánt felajánlásokban?” Mondjátok meg Nekem, jogosultak vajon? (Nem.) Ha venniük kell pár dolgot, hogy Isten házának munkáját végezzék, ebben az esetben Isten házának megvannak a szabályai, amelyek értelmében megvehetik azokat a dolgokat, de ezek az emberek vajon a szabályok előírásai szerint vásárolnak dolgokat? (Nem.) Mit láttok, ami azt mutatja, hogy nem? (Ha valóban a munkához lenne rá szükségük, úgy gondolkodnának, hogy egy adott dolog rendben van, amíg használható. Amire azonban az antikrisztusok törekednek, azok csúcskategóriás dizájner dolgok, és mindenből a legjobbat használják. Ebből ítélve láthatjuk, hogy a státuszukat használják fel ezeknek az anyagi dolgoknak az élvezetéhez.) Így van. Ha valamire a munkához lenne szükség, az megtenné addig, amíg használható. Miért kell nekik ilyen menő és drága dolgokat használniuk? Ráadásul, amikor megvették ezeket a dolgokat, vajon mások részt vettek a döntésben és egyetértettek vele? Vajon nem probléma ez? Ha mások részt vettek volna a döntésben, vajon mind beleegyeztek volna, hogy megvegyék ezeket a csúcskategóriás dolgokat? Biztosan nem. Igen nyilvánvaló, hogy felajánlások ellopásával szerezték ezeket a dolgokat. Világos, mint a nap. Továbbá Isten házának van egy szabálya – akár az egyes gyülekezetek őrzik a felajánlásokat, akár együttműködnek a munkában, ez sohasem egyetlen ember feladata. Akkor hát egyénekként hogyan tudtak ezek az emberek tetszésük szerint felhasználni és elkölteni felajánlásokat? Ez nem áll összhangban az alapelvekkel. Vajon nem a felajánláslopás a természete ezeknek a dolgoknak, amiket tesznek? Más vezetők és dolgozók beleegyezése és jóváhagyása nélkül vásárolták és szerezték ezeket a dolgokat, arról nem is beszélve, hogy értesítettek volna másokat, illetve hogy bárki más tudta volna, mit tesznek. Nem a lopáshoz hasonló egy kicsit ennek a természete? Ezt a felajánlások ellopásának nevezik. A lopás becsapás. Miért nevezzük becsapásnak? Azért, mert annak zászlaját lobogtatva vásárolták ezeket a menő dolgokat és szerezték meg őket, hogy Isten házának munkáját végzik. Az efféle viselkedést csalásnak, valamint becsapásnak nevezzük. Vajon túl messzire mentem ezzel a meghatározással? Nagy ügyet csinálok a semmiből? (Nem.) Nemcsak erről van szó, hanem miután ezek az úgynevezett vezetők egy ideig a helyükön maradnak, igen világosan kipuhatolják, hogy milyen munkát is végeznek az ottani testvérek a világban, milyen társas kapcsolataik vannak, és hogy milyen előnyöket tudnak kicsalni és szerezni ezektől az emberektől, és milyen kapcsolatokat használhatnak fel. Például igen világosan kipuhatolják, ha valamelyik testvér kórházban, kormányhivatalban vagy bankban dolgozik, vagy ha valaki vállalkozó, valaki családjának boltja, autója vagy nagy háza stb. van. Vajon beletartoznak ezek a dolgok ezeknek a vezetőknek a munkakörébe? Mit tesznek azzal, hogy kipuhatolják ezeket a dolgokat? Használni akarják ezeket a kapcsolatokat, valamint a világban különleges pozíciót betöltő testvéreket, hogy szolgálatot tegyenek nekik, szolgálják őket, és lássák el őket kényelmes dolgokkal. Úgy gondolod, hogy a gyülekezet munkájának végzése érdekében teszik ezt, és azért beszélgetnek az igazságról, hogy Isten választott népének nehézségeivel foglalkozzanak? Ezt teszik vajon? Minden általuk tett dolog mögött van egy szándék és egy cél. Amikor igaz vezetők és dolgozók munkálkodnak, ők a problémamegoldásra koncentrálnak, és arra összpontosítanak, hogy jól végezzék a gyülekezet munkáját. Nem szentelnek figyelmet azoknak a dolgoknak, amelyeknek semmi közük a gyülekezet munkájához. Csak arra összpontosítanak, hogy megkérdezzék, ki teszi őszintén a kötelességét a gyülekezetben, ki végzi hatékonyan a kötelességét, ki tudja elfogadni és gyakorolni az igazságot, és ki hűséges a kötelessége végzésében. Ezután előléptetik őket, azokat pedig, akik bomlasztanak és zavart okoznak, megvizsgálják, és elvszerűen foglalkoznak velük. Csak azok igaz vezetők és dolgozók, akik így gyakorolnak. Az antikrisztusok ezeket a dolgokat teszik? (Nem.) Mit tesznek? Azért tesznek dolgokat és előkészületeket, hogy kívánatos dolgokat gyűjtsenek maguknak, valamint a saját érdekeik kedvéért, a gyülekezet munkájában azonban nem teszik oda magukat, és nem tartják fontosnak azt. Ezért mire egy bizonyos helyen megvetik a lábukat, addigra már nagyjából kipuhatolták, hogy melyik testvér milyen szolgálatot tehet nekik. Például aki egy gyógyszergyárban dolgozik, az ingyen adhat nekik orvosságot, amikor betegek, és jó minőségű import gyógyszert hozhat nekik; aki bankban dolgozik, az kényelmessé teheti számukra a befizetést vagy a pénzfelvételt és így tovább. Igen világosan kipuhatolják mindezeket a dolgokat. Maguk elé gyűjtik ezeket az embereket, függetlenül attól, hogy azoknak az emberi mivolta jó-e vagy sem. Ameddig ezek az emberek követik őket, és hajlandóak arra, hogy a segítőik és a szárnysegédeik legyenek, az antikrisztusok kívánatos dolgokat adnak nekik, maguk mellett tartják, táplálják és oltalmazzák őket, miközben ezek az emberek azért dolgoznak, hogy megszilárdítsák ezeknek az antikrisztusoknak a pozícióját a gyülekezetben, és hogy fenntartsák ezeknek az antikrisztusoknak az erőit. Amikor tehát azt akarod megnézni, hogy egy gyülekezetvezető valódi munkát végez-e, kérdezd őt az adott gyülekezetben lévő testvérek valódi helyzetéről és arról, hogy miként megy a gyülekezeti munka, és világosan láthatod majd, hogy tényleg olyan valaki-e, aki valódi munkát végez. Egyesek világosan kipuhatolják a gyülekezetben lévő testvérek családi ügyeit és életkörülményeit. Ha megkérdezed őket, hogy ki dolgozik gyógyszergyárban, ki családjának van üzlete, ki családjának van autója, ki családjának van nagy vállalkozása, vagy ki dolgozik valamelyik helyi hivatalban és tud elintézni dolgokat a testvéreknek, pontosan meg tudják mondani neked. Ha arról kérdezed őket, hogy ki törekszik az igazságra, ki felületes a kötelességében, ki antikrisztus, ki próbálja megnyerni magának az embereket, ki terjeszti eredményesen az evangéliumot, vagy ott helyben hány potenciális befogadója van az evangéliumnak, ezeket a dolgokat nem tudják. Miféle emberek ezek? Az összes társas kapcsolatot fel akarják használni ott, ahol épp vannak, egy kis társas csoporttá egyesítve azokat. Következésképp az a hely, ahol ezek a vezetők vannak, nem nevezhető gyülekezetnek. Miután végeztek vele, társas csoporttá vált. Amikor ezek az emberek összejönnek, nem nyitják meg a szívüket, és nem egymás tapasztalatairól és megértéséről beszélgetnek, hanem azt nézik, hogy kinek vannak erősebb kapcsolatai, ki élvez magas társadalmi rangot és ki igen ügyes, ki jól ismert a társadalomban, kinek van befolyása a társadalomban, és ki tud különösen kényelmes szolgáltatásokat és kívánatos dolgokat nyújtani a vezetőnek. Bárkik is legyenek ezek az emberek, helyük van a vezető szívében. Hát nem ezt csinálják az antikrisztusok? (De igen.) Mit csinálnak az antikrisztusok? Építik a gyülekezetet? Rombolják és tönkreteszik a gyülekezetet, valamint megzavarják és akadályozzák Isten házának munkáját. Saját független királyságot, saját privát csoportot és klikket alkotnak. Ezt csinálják az antikrisztusok.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Ötödik rész))

Egyeseknek nincs státuszuk és hétköznapi kötelességeket végeznek, amikor pedig szereznek valamilyen képzettséget, ők is azt akarják, hogy mások szolgálják őket. Egyesek végeznek néhány kockázatos kötelességet, és ők is utasítani akarják a többieket, hogy szolgálják őket. Olyanok is vannak, akik különleges kötelességeket végeznek, és alapfeltételnek, alkualapnak, valamint olyan tőkének tekintik a kötelességeiket, amivel elérhetik, hogy a testvérek szolgálják őket. Egyesek például ismernek olyan különleges szakmai készségeket, amelyeket mások nem tanultak, illetve nem értettek meg. Amikor ezekkel a szakmai készségekkel kapcsolatos kötelességet kezdenek végezni Isten házában, úgy gondolják, hogy ők mások, mint a többiek, hogy őket fontos pozícióba helyezték Isten házában, hogy most feljebb állnak a ranglétrán, és különösképp úgy érzik, hogy megduplázódott az értékük, valamint hogy tiszteletre méltók. Következésképp úgy vélik, hogy vannak bizonyos feladatok, amelyeket nem szükséges maguknak elvégezniük, hogy teljesen természetes, hogy másokat utasítanak arra, hogy fizetség nélkül szolgálják őket, amikor olyan hétköznapi teendőkről van szó, mint az, hogy ételt hoznak nekik vagy kimossák a szennyesüket. Olyanok is vannak, akik kifogásként használják azt, hogy elfoglalja őket a kötelességük, azért, hogy ezt vagy azt megcsináltassanak a testvérekkel. Azon dolgokat leszámítva, amelyeket mindenképp maguknak kell elvégezniük, minden mást, ahol rávehetnek másokat, hogy kiszolgálják őket, illetve megparancsolhatják másoknak, hogy végezzék el, másokkal csináltatnak meg. Miért van ez? Így gondolják: „Van tőkém, tekintélyes vagyok, ritka tehetség vagyok isten házában, különleges kötelességet végzek, és én vagyok isten háza művelésének elsődleges címzettje. Közületek senki sem olyan jó, mint én, ti mind alacsonyabb szinten álltok nálam. Én különleges hozzájárulást tudok tenni isten házának, ti pedig nem. Ezért szolgálnotok kell engem.” Hát nem túlzó és szégyentelen követelések ezek? Mindenki ott rejtegeti a szívében ezeket a követeléseket, de az antikrisztusok persze kíméletlenül és szégyentelenül még inkább követelik ezeket a dolgokat, és bárhogyan is beszélgetsz velük az igazságról, nem fogják feladni ezeket. A hétköznapi emberekben is megvannak az antikrisztusoknak ezek a megnyilvánulásai, és ha van egy kis tehetségük, vagy tesznek valami kis hozzájárulást, úgy hiszik, hogy jogosultak valamiféle különleges bánásmód élvezetére. Nem mossák a saját ruháikat és zoknijaikat, hanem másokkal csináltatják meg ezt, valamint az emberi mivoltnak ellentmondó észszerűtlen követelményeket támasztanak – annyira híján vannak a józan észnek! Ezek az elgondolások és követelmények, amelyekkel az emberek rendelkeznek, nem esnek a racionalitás tartományába; ha előbb a skála alsó végét nézzük, nem felelnek meg az emberi mivolt és a lelkiismeret normáinak, a skála felső végén pedig nem felelnek meg az igazságnak. Ezek a megnyilvánulások mind besorolhatók abba a kategóriába, ahol az antikrisztusok a saját előnyeikért küzdenek. Mindenki, aki romlott beállítottságokkal rendelkezik, képes megtenni ezeket a dolgokat, és meg is meri tenni őket. Ha valakinek van egy kis tehetsége és tőkéje, valamint tesz némi hozzájárulást, akkor ki akarja zsákmányolni a többieket, arra akarja használni a kötelességtevése lehetőségét, hogy saját előnyökért harcoljon, készen akarja kapni a dolgokat, valamint élvezni akarja azt a boldogságot és bánásmódot, ami abból fakad, hogy másokat az ő szolgálatára utasít. Még olyanok is vannak, akik feladják a családjukat és a munkájukat, hogy tegyék a kötelességüket, ez idő alatt pedig valami kisebb betegség alakul ki bennük, ami miatt lobbanékonyak lesznek, és panaszkodnak, hogy senki sem foglalkozik velük, illetve senki sem gondoskodik róluk. Magadért végzed a kötelességedet, a saját kötelességed végzed és a saját felelősségednek teszel eleget – mi köze ennek másokhoz? Bármely kötelességet tesz is valaki, azt soha nem valaki másért vagy más szolgálatára teszi, így hát senki sem köteles másokat ellentételezés nélkül szolgálni, illetve senkinek sem parancsolgathatnak mások. Hát nem ez az igazság? (De igen.) Bár Isten megköveteli, hogy az emberek legyenek szeretetteljesek, valamint türelmesek és elnézőek mások irányában, az ember nem követelheti meg szubjektíven másoktól, hogy ilyenek legyenek, így tenni pedig oktalan. Ha valaki elnéző és türelmes tud lenni veled, és szeretetet mutat irányodban anélkül, hogy követelnéd, akkor az rajta múlik. Ha azonban azért szolgálnak téged a testvérek, mert megköveteled tőlük, ha erőszakkal utasítod és kizsákmányolod őket, vagy azon az alapon szolgálnak, hogy rászeded őket, akkor gond van veled. Egyesek még a kötelességük végzésével járó lehetőségből is hasznot húznak, és gyakorta kifogásként használják arra, hogy bizonyos tehetős testvérektől dolgokat zsaroljanak ki, rávéve őket arra, hogy megvegyenek ezt-azt és szolgáltatásokat nyújtsanak nekik. Ha például több ruhára van szükségük, így szólnak egy testvérhez: „Te tudsz ruhákat készíteni, nem igaz? Menj, és csinálj nekem valamit, amit hordhatok.” Az illető testvér ezt válaszolja: „Akkor vedd elő a tárcádat. Az anyagot te veszed meg, és én csinálok valamit neked.” Ők nem veszik elő a pénzüket, hanem rákényszerítik a testvért, hogy vegye meg nekik az anyagot – hát nem csalárd ennek a viselkedésnek a természete? A testvérek közötti kapcsolat kizsákmányolása, a saját tőkéjük kihasználása, a kötelességtevésük lehetőségének kihasználása, hogy mindenféle szolgáltatást és bánásmódot követeljenek a testvérektől, a testvérek utasítgatása, hogy dolgozzanak nekik – ezek mind az antikrisztusok alantas jellemének megnyilvánulásai.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Negyedik rész))

A hétköznapi embereknek talán nincs ilyen hatalmuk és rangjuk, de ők is azt kívánják, bárcsak mások kedvező színben látnák őket, bárcsak nagyra tartanák és magas rangra emelnék őket az emberek a szívükben. Ez romlott beállítottság, és ha az emberek nem értik az igazságot, akkor képtelenek felismerni ezt. A romlott beállítottságokat a legnehezebb felismerni. Könnyű felismerni a saját hibáidat és hiányosságaidat, azonban a saját romlott beállítottságodat nem könnyű felismerni. Azok az emberek, akik nem ismerik magukat, soha nem beszélnek a romlott állapotukról – mindig azt gondolják, hogy rendben vannak. És anélkül, hogy felismernék, elkezdenek felvágni: „A hitem évei alatt oly sok üldöztetésen mentem át, és oly sok nehézséget szenvedtem el. Tudjátok, hogyan kerekedtem felül mindezen?” Ez arrogáns beállítottság? Milyen motiváció húzódik meg amögött, hogy mutogatják magukat? (Az, hogy az emberek nagyra tartsák őket.) Mi motiválja őket annak elérésében, hogy nagyra tartsák őket az emberek? (Az, hogy státuszt szerezzenek az ilyen emberek elméjében.) Ha státuszt kapsz valaki más elméjében, akkor amikor veled vannak, tiszteletteljesek az irányodban, és különösen udvariasak, amikor beszélnek hozzád. Mindig felnéznek rád, mindig mindenben előre engednek, elállnak az utadból, hízelegnek és engedelmeskednek neked. Mindenben kikérik a véleményedet és engedik, hogy te hozz döntéseket. Te pedig egyfajta élvezetet lelsz ebben – úgy érzed, hogy mindenki másnál erősebb és jobb vagy. Mindenki szereti ezt az érzést. Ez annak az érzése, hogy státuszod van valakinek a szívében; az emberek bele szeretnének merülni ebbe. Ezért versengenek az emberek a státuszért, és szeretnének státuszt kapni mások szívében, hogy mások becsüljék őket és hódoljanak nekik. Ha nem származna ebből ilyen élvezetük, akkor nem törekednének a státuszra. Ha például nincs státuszod valakinek a lelkében, akkor egyenlő félként érintkezik veled, egyenrangúként kezel. Ellentmond neked, amikor szükséges, nem lesz veled udvarias vagy tiszteletteljes, és még az is lehet, hogy elmegy, mielőtt befejezed a mondandódat. Ez bosszantana? Nem szereted, amikor így bánnak veled az emberek; az tetszik, amikor minden pillanatban hízelegnek neked, felnéznek rád és dicsőítenek téged. Szereted, amikor te vagy mindennek a középpontja, minden körülötted forog, és mindenki hallgat rád, felnéz rád, és aláveti magát az irányításodnak. Vajon nem arra irányuló vágy ez, hogy királyként uralkodj, hogy hatalmad legyen? A szavaidat és a tetteidet a státuszra való törekvés, annak megszerzése hajtja, és ezért küzdesz, meg akarod ragadni és versengsz érte másokkal. A célod valamilyen pozíció megszerzése, és az, hogy Isten választott népe hallgasson rád, támogasson téged és hódoljon neked. Ha már megszerezted ezt a pozíciót, akkor hatalomra is szert tettél, és élvezheted a státusz előnyeit, mások csodálatát, valamint az adott pozícióval járó összes többi előnyt. Az emberek mindig álcázzák magukat, felvágva mások előtt, jobbnak színlelve magukat, látszatokat felépítve, és szépítve magukat, hogy mások tökéletesnek gondolják őket. Ezzel az a céljuk, hogy rangot szerezzenek, és élvezhessék a státusz előnyeit. Ha nem hiszed el, gondold át alaposan: miért akarod mindig azt, hogy nagyra tartsanak az emberek? Azt akarod, hogy hódoljanak neked és felnézzenek rád, hogy végül átvedd a hatalmat és élvezd a státusz előnyeit. Ez a rang, amelyre oly kétségbeesetten törekszel, sok előnyt hoz majd neked, és mások pontosan ezeket az előnyöket fogják irigyelni és kívánni. Amikor az emberek megízlelik a rangból fakadó sok előnyt, az mámorossá teszi őket, és belevetik magukat ebbe a fényűző életbe. Az emberek azt gondolják, hogy csupán az ilyen élet nincs elpazarolva. A romlott emberiség örömét leli az e dolgokban való elmerülésben. Ennélfogva amint valaki szert tesz egy bizonyos pozícióra, és élvezni kezdi az azzal járó különböző előnyöket, könyörtelenül epekedni kezd ezen bűnös élvezetek után, mígnem soha nem ereszti el őket. A hírnévre és a rangra való törekvést lényegében annak vágya hajtja, hogy sütkérezzen az adott pozícióból eredő előnyökben, hogy királyként uralkodjon, hogy ellenőrzést gyakoroljon Isten választott népe felett, hogy minden felett uralma legyen, hogy önálló királyságot alapítson meg, ahol kiélheti magát a státuszának előnyeiben és elmerülhet a bűnös élvezetekben. A Sátán sokféle módszert használva téveszti meg az embereket, szedi rá őket, és nézi őket bolondnak, hamis benyomásokat adva nekik. Még megfélemlítést és fenyegetéseket is felhasznál arra, hogy csodálják és féljék az emberek, annak végső céljával, hogy alávessék magukat és hódoljanak neki. Ebben leli kedvét a Sátán; és ez a célja azzal is, hogy vetélkedik Istennel, hogy embereket nyerjen meg magának. Így hát, amikor rangért és hírnévért küzdötök mások körében, akkor miért küzdötök? Tényleg a jó hírnévért? Nem. Valójában azon előnyökért küzdesz, amelyeket a jó hírnév hoz neked. Ha mindig élvezni akarod ezeket az előnyöket, akkor meg kell küzdened értük. Ám ha nem értékeled ezeket az előnyöket, és azt mondod: „Nem számít, hogy bánnak velem az emberek. Csak egy hétköznapi ember vagyok. Nem érdemlem meg ezt a fajta jó bánásmódot, és nem kívánok hódolni valakinek. Isten az egyetlen, akit igazán imádnom és félnem kell. Csak Ő az én Istenem és az én Uram. Nem számít, mennyire jó valaki, milyen nagyszerű képességei vannak, milyen óriási tehetsége, vagy milyen pompás vagy tökéletes az imázsa, nem ő a tiszteletem tárgya, mert nem ő az igazság. Nem ő a Teremtő; nem ő a Megváltó, és nem tud vezényelni, vagyis szuverén módon uralkodni az ember sorsa felett. Nem ő a hódolatom tárgya. Egyetlen emberi lény sem érdemli ki a hódolatomat” – ez vajon nem felel meg az igazságnak? Ha viszont nem hódolsz másoknak, hogyan bánj velük, ha ők hódolni kezdenek neked? Meg kell találnod a módját, hogy leállítsd őket ebben, és segíts nekik kitörni ebből a mentalitásból. Meg kell találnod a módját, hogy megmutasd nekik az igazi arcod, és engedd, hogy lássák a rútságodat és az igazi természetedet. A kulcs az, hogy megértesd az emberekkel: nem számít, milyen jó a képességed, milyen magas az iskolázottságod, milyen tájékozott vagy milyen intelligens vagy, attól még mindig csupán hétköznapi ember vagy. Nem vagy tárgya senki csodálatának vagy hódolatának. Elsősorban szilárdan meg kell állnod a pozíciódban, és nem visszavonulni, miután hibákat vétesz vagy megszégyenülsz. Miután hibákat vétesz és megszégyenülsz, ha nem csupán elszalasztod beismerni ezt, hanem megtévesztést is használsz azért, hogy elfedd vagy szépítgesd, akkor tetézed a hibádat és még rondábbnak tünteted fel magad. Még nyilvánvalóbbá válik az ambíciód.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene)

Abban a pillanatban, amikor egy antikrisztus státuszt szerez, nem lehet többé visszafogni – más embereket csak dolgoknak lát, amikre rá lehet taposni, és mindenben, amit tesz, el akarja lopni a rivaldafényt, és minden előnyt élvezni akar. Mindenben, amit tesz, és akkor is, amikor beszél, arra törekszik, hogy felülkerekedjen. Bármilyen székben ül, azt akarja, hogy az különleges legyen. Bármilyen bánásmódot élvez Isten házában, azt akarja, hogy az jobb legyen, mint amiben bárki más részesül. Azt akarja, hogy mindenki többre tartsa őt és jobb véleménnyel legyen róla, mint bárki másról. Amikor épp nincs státusza, meg akar kaparintani egyet, és mihelyt megvan, hihetetlenül arrogánssá válik. Aki beszél vele, annak fel kell néznie rá; senki nem mehet mellette, hanem egy-két lépéssel le kell maradnia tőle; senki nem emelheti fel a hangját vele szemben, nem szólhat hozzá keményen, meg kell válogatnia a szavait, és az sem mindegy, hogyan néz rá. Mindenbe beleköt, és mindenhez van hozzáfűznivalója. Őt senki nem sértheti meg és nem bírálhatja, hanem mindenkinek tisztelettel kell felé fordulnia, törleszkednie kell hozzá, hízelegnie kell neki. Mihelyt egy antikrisztus státuszra tesz szert, önkényesen és szeszélyesen kezd cselekedni, bárhová is megy, és hivalkodik, hogy mások nagyra becsüljék. Nemcsak a státuszban tobzódik és a másoktól érkező megbecsülést értékeli nagyra, hanem az anyagi természetű örömök is rendkívül fontosak számára. Olyan vendéglátóknál akar megszállni, akik a legjobb ellátást nyújtják. Bárki is látja őt vendégül, neki különleges étkezési igényei vannak, és ha az ennivaló nem elég jó, alkalmat keres rá, hogy megmetssze a házigazdát. Olyan örömöket nem hajlandó elfogadni, amelyek nem ütik meg a mércét: az ő ennivalójának, ruházatának, szállásának, közlekedésének mind átlagon felülinek kell lennie, az átlagos nem felel meg. Képtelen elfogadni olyasmit, ami megegyezik azzal, amiben a közrendű testvérek részesülnek. Ha mások hajnali 5 vagy 6 órakor kelnek, ő nem kel fel 7 vagy 8 óra előtt. A legjobb ételeket és tárgyakat az ő számára kell félretenni. Még az emberek által tett felajánlásokat is neki kell először átválogatnia, ő pedig lefölözi belőle mindazt, ami szép, értékes, vagy amin megakad a szeme, és csak a maradékot hagyja meg a gyülekezetnek. És van még egy rendkívül visszataszító dolog, amit az antikrisztusok művelnek. Mi az? Mihelyt státuszra tesznek szert, megnő az étvágyuk, kiszélesedik a látóterük, és megtanulják jól érezni magukat; ezután pedig feltámad bennük a pénzköltés és a fogyasztás vágya, és ennek következtében maguknak akarják az összes pénzt, amit a gyülekezet a munkájához használ, ők akarják azt tetszésük szerint kiosztani és kívánságaik szerint ellenőrizni. Az antikrisztusok különösen nagy kedvüket lelik ebben a fajta hatalomban és bánásmódban, és mihelyt hatalomhoz jutnak, mindent ők akarnak aláírni, például az összes csekket és a különféle megállapodásokat. Élvezni akarják azt az érzést, hogy szüntelenül a saját aláírásukat körmölik egy tollal, és úgy szórják a pénzt, mintha nem lenne holnap. Amikor egy antikrisztusnak nincs státusza, senki nem láthatja benne ezeket a megnyilvánulásokat, illetve azt, hogy ő ilyen embertípus, hogy ilyen beállítottsága van, hogy ilyen dolgokra képes. Mihelyt azonban státuszra tesz szert, mindez feltárul. Ha egy nap reggelén megválasztják, már aznap délutánra hihetetlenül arrogáns lesz, fenn hordja az orrát, fejébe száll a dicsőség, és semmibe veszi a hétköznapi embereket. A változás nagyon gyorsan történik. Valójában azonban szó sincs változásról – egyszerűen csak fel lett fedve. Ilyen arrogáns modort ölt magára, és mit tesz a továbbiakban? A gyülekezetből akar élni, el akar merülni a státusz előnyeiben. Valahányszor valaki telerakja az asztalt ízletes ételekkel, ő nekilát falatozni, miközben étrend-kiegészítőket követel, hogy karbantartsa bűzlő hús-vér testét. Gyakran előfordul, hogy az antikrisztusok tobzódnak a különleges előjogokban; csak a jelenség súlyosságának mértéke különbözik. Amikor egy olyan ember válik vezetővé, aki ragaszkodik a testi örömökhöz, az tobzódni akar a különleges előjogokban. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága. Abban a pillanatban, amikor státuszra tesznek szert, teljesen más emberré válnak. A státusszal járó minden örömöt és különleges bánásmódot szilárdan és rendíthetetlenül szem előtt, illetve a markukban tartják, és nem engedik el; egy morzsányi előjog sincs, amihez kevésbé ragaszkodnának, vagy amit hagynának kicsúszni a kezükből. Az antikrisztusok e megnyilvánulásai és gyakorlatai közül melyik nevezhető az igazságalapelvek szerinti cselekvésnek? Egyik sem. Mindegyik gyomorforgató és utálatos látvány; nemcsak hogy a gyakorlataik és megnyilvánulásaik nem állnak összhangban az igazságalapelvekkel, de ők maguk is teljességgel híján vannak a lelkiismeretnek, a józan észnek és a szégyenérzetnek. Amikor az antikrisztusok státusszal rendelkeznek – nem számítva azt, hogy felelőtlenül visszaéléseket követnek el, valamint hogy a saját hatalmukat és státuszukat építik –, nemcsak hogy nem tesznek semmi olyasmit, ami elősegíteni a gyülekezet munkáját vagy a testvérek belépését az életbe, hanem tobzódnak a státusz előnyeiben, a testi örömökben, az emberek nagyrabecsülésében és tiszteletében. Egyes antikrisztusok még olyan embereket is keresnek maguknak, akik kiszolgálják őket, másokkal készíttetik el maguknak a teát, másokkal mosatják a ruháikat, sőt, egy külön embert tartanak arra a célra, hogy fürdéskor megmossa a hátukat, és egy másikat arra, hogy étkezéskor felszolgáljon nekik. Még ennél is van rosszabb: egyesek a napi három étkezés mindegyikére meghatározott menüt igényelnek, és ennek tetejébe étrend-kiegészítőket is akarnak szedni, és mindenféle leveseket főzetnek maguknak. Van az antikrisztusokban szégyenérzet? Nem, nincs! Mondanátok, hogy az ilyen emberrel szemben az egyszerű metszés egészen kíméletes eljárás? A metszés hatására vajon elszégyelli majd magát? (Nem.) Hogyan lehet tehát megoldani ezt a kérdést? Egészen egyszerűen. Metszés után leplezzétek le őt, és mondjátok a szemébe, hogy mi ő. Akár enged ennek, akár nem, el kell őt küldeni, és mindenkinek el kell őt utasítania.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenegyedik tétel)

A romlott ember szereti hajszolni a státuszt és élvezni annak előnyeit. Ez minden emberre érvényes, függetlenül attól, hogy jelenleg van-e státuszod vagy nincs: rendkívül nehéz lemondani a státuszról és megszabadulni annak kísértéseitől. Ez sok együttműködést igényel az ember részéről. Mit jelent ez az együttműködés? Elsősorban az igazság keresését, az igazság elfogadását, Isten szándékainak megértését, és a problémák lényegébe való egyértelmű behatolást. Ezekkel a dolgokkal az embernek meglesz a hite, hogy legyőzze a státusz kísértését. Ezenkívül hatékony módszereket kell kitalálnod, hogy megszabadulj a kísértéstől, és eleget tégy Isten szándékainak. Rendelkezned kell gyakorlási utakkal. Ez a helyes úton tart majd. A gyakorlás útjai nélkül gyakran kísértésbe fogsz esni. Bár a helyes utat akarod választani, erőfeszítéseid végül nem fognak sokat érni, bármennyire is igyekszel. Nos, mik azok a kísértések, amelyekkel gyakran találkoztok? (Amikor sikereket érek el a kötelességem teljesítésében, és elnyerem a testvérek nagyrabecsülését, önelégültnek érzem magam, és nagyon élvezem ezt az érzést. Néha nem veszem észre, néha pedig rájövök, hogy ez az állapot rossz, de mégsem tudok fellázadni ellene.) Ez egy kísértés. Ki fog még beszélni? (Mivel vezető vagyok, a testvéreink néha különleges bánásmódban részesítenek.) Ez is egy kísértés. Ha nem vagy tudatában a kísértéseknek, amelyekkel találkozol, hanem rosszul kezeled őket, és nem tudsz helyes döntéseket hozni, akkor ezek a kísértések bánatba és nyomorúságba sodornak téged. Mondjuk, például, hogy a testvérek különleges bánásmódja veled szemben magában foglalja az anyagi előnyöket: etetnek, öltöztetnek, elszállásolnak, és biztosítják a mindennapi szükségleteidet. Ha az, amit élvezel, kellemesebb, mint amit ők adnak neked, akkor lenézed azt, és lehet, hogy visszautasítod az ajándékaikat. Ha azonban találkoznál egy gazdag emberrel, és ő egy szép ruhát adna neked, mondván, hogy ő nem hordja, vajon meg tudnál állni szilárdan egy ilyen kísértéssel szemben? Lehet, hogy átgondolnád a helyzetet, és azt mondanád magadban: „Ő gazdag, és ezek a ruhák semmit sem jelentenek neki. Úgysem hordja őket. Ha nem adja nekem, akkor csak elpakolja őket valahova. Úgyhogy megtartom őket.” Mit gondolsz erről a döntésről? (Már élvezi a státusz előnyeit.) Ez miért a státusz előnyeinek élvezete? (Mert elfogadott finom dolgokat.) Vajon pusztán a neked felajánlott finom dolgok elfogadása a státusz előnyeinek élvezete? Ha valami hétköznapi dolgot ajánlanak fel neked, éppen azt, amire szükséged van, ezért elfogadod, vajon az is a státusz előnyeinek élvezetének számít? (Igen. Amikor valaki elfogad dolgokat másoktól, hogy kielégítse saját önző vágyait, az is annak számít.) Úgy tűnik, nem vagy tisztában ezzel. Gondoltál valaha is erre: ha nem lennél vezető, és nem lenne státuszod, akkor is felajánlaná neked ezt az ajándékot? (Nem.) Biztosan nem tenné. Azért ajánlja fel ezt az ajándékot neked, mert vezető vagy. A dolog természete megváltozott. Ez nem normális jótékonyság, és itt van a probléma. Ha megkérdeznéd tőle: „Ha nem lennék vezető, hanem egyszerűen csak egy közönséges testvér, felajánlanál nekem egy ilyen ajándékot? Ha erre a tárgyra egy testvérnek lenne szüksége, odaadnád neki?” Azt felelné: „Nem tehetném. Nem adhatok dolgokat összevissza bárkinek. Azért adom neked, mert te a vezetőm vagy. Ha nem rendelkeznél ezzel a különleges státusszal, miért adnék neked ilyen ajándékot?” Most nézd, mennyire nem értetted meg a helyzetet. Hittél neki, amikor azt mondta, hogy nincs szüksége arra a szép ruhára, de ő becsapott téged. Az a célja, hogy elfogadd az ajándékát, hogy a jövőben jó legyél hozzá, és különleges bánásmódot biztosíts neki. Ez a szándék áll az ajándéka mögött. Az a helyzet, hogy te a szíved mélyén tudod, hogy soha nem adna neked ilyen ajándékot, ha nem lenne státuszod, de mégis elfogadod. A nyelveddel azt mondod: „Hála Istennek. Elfogadtam ezt az ajándékot Istentől, ez Isten jóindulata felém.” Nemcsak a státuszból származó előnyöket élvezed, hanem az Isten választott népének dolgaiban is örömödet lelted, mintha az neked járna. Nem szégyentelen dolog ez? Ha az embernek nincs lelkiismerete és hiányzik belőle minden szégyenérzet, akkor ez a probléma. Vajon ez csak viselkedés kérdése? Talán egyszerűen rossz dolog elfogadni másoktól dolgokat, és helyes visszautasítani őket? Mit kellene tennetek, ha ilyen helyzettel találkoztok? Meg kell kérdezned ezt az ajándékozót, hogy amit tesz, megfelel-e az alapelveknek. Mondd neki: „Keressünk útmutatást Isten szavából vagy az egyház adminisztratív rendeleteiből, és nézzük meg, hogy amit teszel, az összhangban van-e az alapelvekkel. Ha nem, akkor nem fogadhatok el ilyen ajándékot.” Ha ezek a források tájékoztatják az ajándékozót, hogy cselekedete megsérti az alapelveket, de ő mégis szeretné neked adni az ajándékot, mit kell tenned? Az alapelvek szerint kell cselekedned. A hétköznapi emberek ezen nem tudnak úrrá lenni. Mohón vágynak arra, hogy mások többet adjanak nekik, és szeretnének még több különleges bánásmódot élvezni. Ha te jó ember vagy, azonnal imádkoznod kell Istenhez, amikor ilyen helyzettel szembesülsz, mondván: „Ó, Istenem, amivel ma szembesülök, az bizonyára a Te jóakaratod jele. Ez egy lecke, amit Te adtál nekem. Hajlandó vagyok keresni az igazságot, és az alapelvek szerint cselekedni.” A státusszal rendelkezők előtt álló kísértések túl nagyok, és ha egyszer jön a kísértés, akkor azt valóban nehéz legyőzni. Szükséged van Isten védelmére és segítségére; imádkoznod kell Istenhez, keresned kell az igazságot is, és gyakran el kell gondolkodnod önmagadon. Ily módon megalapozottnak és békésnek fogod érezni magad. Viszont, ha megvárod, amíg megkapod ezeket az ajándékokat, és csak azután imádkozol, vajon akkor is érezni fogod ezt a megalapozottságot és békét? (Többé már nem.) Mit fog Isten akkor gondolni rólad? Vajon a cselekedeteid tetszeni fognak Istennek, vagy utálni fogja őket? Meg fogja utálni a cselekedeteidet. A probléma vajon csupán az, hogy elfogadsz egy dolgot? (Nem.) Akkor hol van a probléma? A probléma abban a véleményben és hozzáállásban rejlik, amelyet elfogadsz, amikor szembesülsz egy ilyen helyzettel. A magad érdekében döntesz, vagy az igazságot keresed? Van-e bármilyen lelkiismereti normád? Istent félő szíved van-e egyáltalán? Imádkozol-e Istenhez, amikor szembesülsz a helyzettel? Vajon először a saját vágyaidat akarod kielégíteni, vagy először imádkozol és Isten szándékait keresed? Ebben a kérdésben lelepleződsz. Hogyan kellene kezelned egy ilyen helyzetet? Lenniük kell gyakorlati alapelveidnek. Először is, külsőleg vissza kell utasítanod ezeket a különleges anyagi juttatásokat, ezeket a kísértéseket. Még akkor is, ha olyasmit ajánlanak fel neked, amire különösen vágysz, vagy pontosan azt, amire szükséged van, azt is vissza kell utasítanod. Mit értünk anyagi dolgok alatt? Élelem, ruházat és szállás, valamint a mindennapi használatra szolgáló tárgyak mind ide tartoznak. Ezeket a különleges anyagi javakat vissza kell utasítani. Miért kell visszautasítanod őket? Vajon így tenni, csupán cselekedvés kérdése? Nem, hanem az együttműködő hozzáállásod kérdése. Ha gyakorolni akarod az igazságot, eleget akarsz tenni Istennek, és el akarod kerülni a kísértést, akkor először is rendelkezned kell ezzel az együttműködő hozzáállással. Ezzel a hozzáállással képes leszel elkerülni a kísértést, és a lelkiismereted nyugodt lesz. Ha felajánlanak neked valamit, amit szeretnél, és elfogadod, a szíved bizonyos fokig érezni fogja a lelkiismereted szemrehányását. Ugyanakkor a kifogásaid és önigazolásaid miatt azt fogod mondani, hogy ezt a dolgot meg kell kapnod, hogy ez jár neked. És akkor a lelkiismeret-furdalásod nem lesz olyan helytálló vagy nyilvánvaló. Néha bizonyos érvek vagy gondolatok és nézetek befolyásolhatják a lelkiismeretedet, így annak furdalása nem nyilvánvaló. Vagyis a lelkiismereted vajon megbízható mérce? Nem az. Ez egy vészharang, amely figyelmezteti az embereket. Milyen figyelmeztetést ad? Arra figyelemeztet, hogy nem biztonságos, ha csak a lelkiismereti érzésekre hagyatkozunk; az igazságalapelveket is keresni kell. Ez az, ami megbízható. Az őket korlátozó igazság nélkül az emberek még mindig kísértésbe eshetnek, különféle indokokat és kifogásokat hozva fel, amelyekkel kielégíthetik a státuszból származó előnyök iránti mohóságukat. Ezért vezetőként a szívedben ragaszkodnod kell ehhez az egyetlen alapelvhez: mindig visszautasítok, mindig elkerülök és teljes mértékben elutasítok minden különleges bánásmódot. A teljes elutasítás az előfeltétele annak, hogy elkerüljük a rosszat. Ha rendelkezel a rossz elkerüléséhez szükséges előfeltételekkel, akkor bizonyos fokig már Isten védelme alatt állsz. És ha rendelkezel ilyen gyakorlati alapelvekkel, és ragaszkodsz hozzájuk, akkor már gyakorlod az igazságot, és eleget teszel Istennek. Már a helyes úton jársz. Ha a helyes úton jársz, és már eleget teszel Istennek, vajon akkor is szükséged van még a lelkiismereted próbájára? Az alapelvek szerint cselekedni és az igazságot gyakorolni magasabb rendű, mint a lelkiismeret normája. Ha valakiben megvan az elhatározás, hogy együttműködő legyen, és képes az alapelvek szerint cselekedni, akkor már eleget tett Istennek. Ez az a norma, amit Isten megkövetel az emberektől.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan oldjuk meg a státusz kísértéseinek és rabságának problémáját?)