Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Törekvésetek folyamán túl sok egyéni elképzelésetek, reményetek és jövőbeni kilátásotok van. A jelenlegi munka arra szolgál, hogy a státusz iránti vágyatokat és túlzó vágyaitokat megmetssze. A remények, a státusz és az elképzelések mind a sátáni természet klasszikus megnyilvánulásai. Ezek a dolgok kizárólag azért léteznek az emberek szívében, mert a Sátán mérge folyamatosan emészti az emberek gondolatait, és az emberek sohasem képesek lerázni magukról a Sátán e kísértéseit. A bűn kellős közepén élnek, de nem hiszik, hogy ez bűn, mindeközben mégis így gondolkodnak: „Hiszünk Istenben, ezért Neki áldásokat kell adnia nekünk, és mindent megfelelően el kell rendeznie számunkra. Hiszünk Istenben, ezért bizonyára felsőbbrendűek vagyunk másoknál, és bárki másnál magasabb státuszunk és nagyszerűbb jövőnk kell, hogy legyen. Mivel hiszünk Istenben, Neki korlátlan áldásokban kell részesítenie minket. Máskülönben ezt nem neveznénk istenhitnek.” Azok a gondolatok, amelyekre az emberek túlélésük érdekében támaszkodtak, sok éven át marták a szívüket, míg végül álnokok, gyávák és megvetendőek lettek. Nemcsak az akaraterő és az elszántság hiányzik belőlük, hanem mohókká, arrogánsakká és akaratosakká is váltak. Teljesen hiányzik belőlük bármiféle, az énjükön túlmutató elhatározás, sőt, mi több, egy csipetnyi bátorság sincs bennük, hogy lerázzák magukról e sötét befolyások kötelékeit. Az emberek gondolatai és élete olyannyira rohadtak, hogy az Istenbe vetett hittel kapcsolatos perspektíváik még mindig elviselhetetlenül rútak, és még amikor az istenhittel kapcsolatos perspektíváikról beszélnek is egyesek, egyszerűen még hallani is elviselhetetlen. Az emberek mind gyávák, inkompetensek, megvetendőek és gyarlók. Nem éreznek undort a sötétség erői iránt, és nem éreznek szeretetet a világosság és az igazság iránt; ehelyett minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy kiűzzék azokat. Hát nem épp ilyenek a mostani gondolataitok és perspektíváitok? „Mivel hiszek Istenben, egyszerűen záporozniuk kellene rám az áldásoknak, és biztosítva kellene legyen, hogy a státuszom soha nem csúszik meg és magasabb marad, mint a nem hívőké.” Nem csupán egy vagy két évig, de évek hosszú során át dédelgettétek magatokban ezt a fajta perspektívát. Túlfejlett az ügyletközpontú gondolkodásmódotok. Habár ma eljutottatok ehhez a lépéshez, még mindig nem engedtétek el a státuszt, hanem folyamatosan küszködtök, hogy erről érdeklődjetek és mindennap ezt figyeljétek, mélységes félelemmel, hogy egy nap a státuszotok elvész és a nevetek romba dől. Az emberek soha nem tették félre a gondtalanság iránti vágyukat. [...] Minél inkább így törekedtek, annál kevesebbet fogtok aratni. Minél nagyobb egy személy vágya a státuszra, annál komolyabban meg kell őt metszeni, és annál inkább szüksége van arra, hogy nagy finomításon essen át. Az ilyen emberek értéktelenek! Meg kell metszeni, és megfelelően meg kell ítélni őket, hogy teljesen elengedjék ezeket a dolgokat. Ha mindvégig így törekedtek, semmit nem fogtok aratni. Akik nem törekednek az életre, azok nem formálhatók át, és akik nem szomjaznak az igazságra, nem nyerhetik el az igazságot. Te nem a személyes átformálódásra és a belépésre törekszel, inkább a túlzó vágyakra és olyan dolgokra, amelyek korlátozzák Isten iránti szeretetedet és megakadályozzák, hogy közeledj Hozzá. Képesek ezek a dolgok átformálni téged? Képesek eljuttatni téged a királyságba?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?)

Mindegyikőtök a sokaság csúcsára emelkedett; felemelkedtetek, hogy a tömegek ősei legyetek. Ti rendkívül önkényesek vagytok és ámokfutók vagytok az összes féreg között, keresitek a kényelmes helyet, és megpróbáljátok felfalni a nálatok kisebb férgeket. Rosszindulatúak és gonoszak vagytok a szívetekben, még a tenger fenekére süllyedt szellemeket is felülmúljátok. A trágya alján laktok, és addig zavarjátok a kukacokat fentről lefelé, amíg nincs nyugtuk, egy ideig harcolva egymással, majd megnyugodva. Ti nem tudjátok a helyeteket, mégis harcoltok egymással a trágyában. Mit nyerhettek az ilyen harcból? Ha valóban lenne félelem a szívetekben az Én irányomban, hogyan harcolhatnátok egymással a hátam mögött? Nem számít, milyen magas pozícióban vagy, nem vagy-e még mindig egy büdös kis féreg a trágyában? Képes leszel-e szárnyakat növeszteni, és galambbá válni az égen?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Amikor a lehulló levelek visszatérnek a gyökereikhez, te megbánod majd mindazt a gonoszságot, amit tettél)

Az ember soha nem szeretett Engem őszintén. Amikor felmagasztalom őt, méltatlannak érzi magát, de ez nem készteti arra, hogy megpróbáljon eleget tenni Nekem. Ő csupán a kezében tartja a „státuszt”, amit adtam neki, és átvizsgálja azt; közömbös az Én szeretetreméltóságommal szemben, ehelyett belemerül a státusza nyújtotta előnyökbe. Nem az ember hiányossága ez? Amikor a hegyek megmozdulnak, tudnának-e tenni egy kitérőt a te státuszod kedvéért? Amikor a vizek áradnak, meg tudnak-e állni az ember státusza előtt? Vajon az ember státusza által megfordulhat az ég és a föld? Egykor újra meg újra irgalmas voltam az emberhez – ezt azonban senki sem becsüli vagy értékeli. Csak hallgatták, mint egy történetet, vagy olvasták, mint egy regényt. Tényleg nem érintik meg szavaim az ember szívét? Tényleg nincs hatása a kijelentéseimnek? Lehetséges, hogy senki sem hisz a létezésemben? Az ember nem szereti önmagát; hanem szövetkezik a Sátánnal, hogy megtámadjon Engem, és a Sátánt „eszközként” használja, amellyel Engem szolgálhat. Leleplezem a Sátán minden csalárd tervét, és megakadályozom azt, hogy a Sátán félrevezesse a föld népét, hogy ne szegüljenek szembe Velem annak létezése miatt.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 22. fejezet)

Nem számít, Mennyire magasztosak az ember ideáljai, lehetnek bármilyen realisztikusak vagy helyénvalóak az ember vágyai, mindaz, amit az ember el akar érni, mindaz, amire törekszik, kibogozhatatlanul kapcsolódik két szóhoz. E két szó életbevágóan fontos minden ember életét tekintve, és ezeket akarja a Sátán belenevelni az emberbe. Melyik két szóról van szó? A „hírnév” és a „nyereség”. A Sátán egy igen szelíd módszert használ, egy olyan metódust, amely nagyon is összhangban van az emberek elképzeléseivel, és a legkevésbé sem radikális, mely által eléri, hogy az emberek tudtukon kívül elfogadják az ő életmódját, az ő szabályait, hogy azok szerint éljenek, és hogy életcélokat és az életük számára irányt tűzzenek ki, és tudtukon kívül ambícióik is kialakulnak az életben. Bármilyen nagyszabásúnak tűnnek ezek az életambíciók, kibogozhatatlanul kötődnek a „hírnévhez” és a „nyereséghez”. Minden, amit bármely nagyszerű vagy híres ember – valójában minden ember – követ az életben, csak ezzel a két szóval kapcsolatos: „hírnév” és „nyereség”. Azt hiszik az emberek, hogy amint hírnévre és nyereségre tesznek szert, tőkét kovácsolhatnak ezekből, hogy magas státusznak és hatalmas vagyonnak örvendhessenek, és élvezhessék az életet. Szerintük a hírnév és a nyereség olyan tőkét jelentenek, amely által gyönyörkereső és a test buja élvezkedéséről szóló életre tehetnek szert. Ennek az emberiség által olyannyira sóvárgott hírnévnek és nyereségnek a kedvéért az emberek önként, bár tudtukon kívül, átadják a testüket, elméjüket, mindenüket, a jövőjüket és sorsukat a Sátánnak. Őszintén és pillanatnyi habozás nélkül teszik ezt, és mindvégig nincs tudomásuk arról, hogy szükséges lenne visszaszerezni mindazt, amit átadtak. Meg tudnak tartani az emberek bármilyen irányítást önmaguk felett, miután ily módon menedéket találtak a Sátánban, és hűségesek lettek hozzá? Biztosan nem. Teljesen és maradéktalanul a Sátán irányítja őket. Teljesen és maradéktalanul ingoványba süllyedtek, és képtelenek kiszabadítani magukat. Amint valaki a hírnév és nyereség mocsarába süllyedt, többé nem keresi azt, ami fényes, ami igazságos, sem azokat a dolgokat, amelyek szépek és jók. Ez azért van, mert a hírnév és nyereség túlságosan nagy vonzerővel bírnak az emberek számára; olyan dolgokká válnak, amelyekre az emberek egész életükben, sőt még az egész örökkévalóságon át is vég nélkül törekednek. Nem így van ez? [...]

[...] A Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az emberek másra sem tudnak gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, és ezeket a béklyókat viselve nekik sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és nagy nehézségek árán vánszorognak egyre előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre elvetemültebbé válik. Így aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette. Ha most a Sátán cselekedeteire tekintünk, baljós szándékai nem végképp megvetendőek-e? Lehet, hogy ma még mindig nem láttok át a Sátán gonosz indítékain, mert úgy vélitek, hogy nem lehet hírnév és nyereség nélkül élni. Azt hiszitek, hogy ha az emberek maguk mögött hagyják a hírnevet és a nyereséget, akkor többé nem látják majd az előttük lévő utat, többé nem látják majd a céljaikat, hogy a jövőjük elsötétül, homályos és borús lesz. De lassanként, egy nap mindannyian felismeritek majd, hogy a hírnév és a nyereség hatalmas béklyók, amelyekkel a Sátán megkötözi az embert. Amikor az a nap eljön, teljes mértékben ellen fogsz állni a Sátán irányításának, és teljesen ellen fogsz majd állni azoknak a béklyóknak, amelyekkel a Sátán megkötöz. Amikor eljön az ideje, hogy le akarod vetni mindazokat a dolgokat, amiket a Sátán beléd nevelt, akkor majd teljesen szakítasz a Sátánnal, és igazán utálni fogod mindazt, amit a Sátán hozott neked. Az emberiség csak akkor fogja igazán szeretni Istent és igazán sóvárogni Utána.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Amikor olyasvalamiről van szó, ami hírnevet, rangot vagy csillogási lehetőséget foglal magában – amikor például azt halljátok, hogy Isten háza különféle tehetséges egyéneket tervez nevelni –, akkor a várakozástól mindegyikőtöknek felgyorsul a szívverése, mindannyian mindig hírnévre szeretnétek szert tenni és rivaldafénybe lépni. Mind küzdeni akartok a rangért és a hírnévért. Szégyenkeztek emiatt, de ha nem így tennétek, akkor rosszul éreznétek magatokat. Irigységet, gyűlöletet éreztek és panaszkodtok, amikor azt látjátok, hogy valaki kitűnik, és méltánytalanságnak vélitek: „Én miért nem tudok kitűnni? Miért mindig másokra esik a rivaldafény? Én miért nem kerülök soha sorra?” És miután neheztelést éreztek, megpróbáljátok elfojtani, de nem tudjátok. Imádkoztok Istenhez, és egy ideig jobban érzitek magatokat, amikor azonban újra ilyen helyzetbe kerültök, még mindig nem tudtok felülkerekedni rajta. Vajon ez nem az éretlenség megnyilvánulása? Amikor az emberek ilyen állapotba kerülnek, vajon nem estek a Sátán csapdájába? A Sátán romlott természetének a béklyói ezek, amelyek megkötözik az embert. Ha az emberek levetik ezeket a romlott beállítottságokat, akkor vajon nem fogják szabadnak és felszabadultnak érezni magukat? Gondoljatok csak bele! Ha el szeretnétek kerülni, hogy belekerüljetek a hírnévért és a nyereségért folyó versengés ezen állapotába – ha ki szeretnétek szabadulni ezekből a romlott állapotokból, és meg szeretnétek szabadulni a hírnév, a nyereség és a státusz gyötrelméből és fogságából –, akkor milyen igazságokat kell megértenetek? Mely igazságvalóságokkal kell rendelkeznetek ahhoz, hogy szabaddá váljatok? Először is látnotok kell, hogy a Sátán az emberek megrontására használja a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, hogy csapdába ejtse, bántalmazza, lealacsonyítsa és bűnbe rántsa őket. Továbbá, az emberek csakis az igazság elfogadásával tudnak lemondani a hírnévről, a nyereségről és a státuszról, és csak így tudják félretenni ezeket. Mindenkinek nehéz félretenni ezeket a dolgokat, nem számít, hogy az illető fiatal vagy idős, új vagy régi hívő. Némelyek ugyan befelé fordulók, és úgy tűnik, nem sokat beszélnek, valójában azonban még másoknál is több nehézséget rejtegetnek a szívükben. A hírnévről, a nyereségről és a státuszról való lemondás mindenki számára nehéz; senki nem tud felülkerekedni ezek kísértésén – az emberek belső állapota mind egyforma. A Sátán csupán a hírnevet és a nyereséget felhasználva megrontotta az embert; a hagyományos kultúra több ezer éven át egyszerűen belenevelte ezeket a dolgokat az emberekbe. Ennélfogva az ember romlott természete szereti hírnevet, a nyereséget és a státuszt, és törekszik ezekre, csupán abban van eltérés, hogy ki milyen módon törekszik rájuk és juttatja ezeket kifejezésre. Vannak, akik soha nem beszélnek róla és a szívükbe rejtik, míg mások felfedik a szavaikkal. Vannak, akik minden lelkiismeretfurdalás nélkül készek harcolni ezekért a dolgokért, míg mások nem harcolnak értük, azonban titkon panaszkodnak, elégedetlenkednek és összetörnek dolgokat. Más-más emberekben ugyan másként mutatkozik meg, de a természetük teljesen ugyanaz. Mindannyian romlott emberek, akik ellenállnak Istennek. Ha állandóan hírnévre, nyereségre és státuszra összpontosítasz, ha túlságosan nagyra értékeled ezeket a dolgokat, ha elfoglalják a szívedet, és ha nem vagy hajlandó feladni ezeket, akkor ezek fognak irányítani és megkötözni. A rabszolgájukká válsz, és végül teljesen romba döntenek. Meg kell tanulnod elengedni és félretenni ezeket a dolgokat, másokat ajánlani és engedni, hogy kitűnjenek. Ne küzdj vagy rohanj azért, hogy kihasználd a kitűnésre és a csillogásra adódó lehetőségeket. Félre kell tudnod tenni ezeket a dolgokat, és a kötelességed teljesítményét sem szabad felmutatnod. Legyél olyasvalaki, aki csendes ismeretlenségben dolgozik, és nem henceg mások előtt, miközben hűségesen végzed a kötelességed. Minél inkább elengeded a büszkeségedet és a státuszodat, és minél inkább elengeded az érdekeidet, annál békésebbnek fogod érezni magad, annál több világosság lesz a szívedben, és annál jobb lesz az állapotod. Minél inkább küzdesz és versengsz, annál sötétebb lesz az állapotod. Ha nem hiszel Nekem, akkor próbáld ki és nézd meg! Ha vissza akarod fordítani ezt a fajta romlott állapotot, hogy ne irányítsanak ezek a dolgok, akkor az igazságot kell keresned, és világosan meg kell értened e dolgok lényegét, majd félre kell tenned ezeket és le kell mondanod róluk. Különben minél inkább küzdesz, annál sötétebbé válik a szíved, annál több irigységet és gyűlöletet fogsz érezni, és csak megerősödik benned a vágy, hogy megszerezd ezeket a dolgokat. Minél erősebben vágysz ezek megszerzésére, annál kevésbé leszel képes megszerezni őket, és amikor ez bekövetkezik, akkor növekedni fog benned a gyűlölet. A gyűlöleted növekedésével egyre sötétebb lesz a bensődben. Minél sötétebb vagy a bensődben, annál rosszabb lesz a kötelességed végrehajtása, és minél rosszabb lesz a kötelességed végrehajtása, annál kevésbé leszel hasznos Isten háza számára. Ez egy egymásba fonódó ördögi kör. Ha soha nem végzed jól a kötelességed, akkor fokozatosan ki leszel rekesztve.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember)

A legtöbb embernek az igazság keresése helyett megvan a maga kicsinyes napirendje. Saját érdekeik, imázsuk, valamint az a hely, illetve pozíció, amit mások elméjében elfoglalnak, nagyon nagy jelentőségűek számukra. Csak ezeket a dolgokat becsülik meg. Vasmarokkal ragaszkodnak ezekhez a dolgokhoz, és úgy tekintenek ezekre, mint az életükre. Az pedig, hogy Isten hogyan látja vagy kezeli őket, másodlagos jelentőségű; egyelőre figyelmen kívül hagyják ezt, egyelőre csak az érdekli őket, hogy ők-e a főnökök a csoportban, hogy más emberek felnéznek-e rájuk, illetve, hogy van-e súlya a szavaiknak. Első gondjuk ennek a pozíciónak az elfoglalása. Amikor csoportban vannak, majdnem minden ember ilyenfajta pozíciót keres, ilyenfajta lehetőségeket. Amikor nagyon tehetségesek, természetesen nagykutyák akarnak lenni, ha közepes képességűek, még akkor is magasabb pozíciót akarnak betölteni egy csoporton belül, és ha alacsony pozíciójuk van a csoportban, átlagos képességekkel és készségekkel, akkor is azt akarják majd, hogy mások felnézzenek rájuk, nem akarják, hogy mások lenézzék őket. Ezek az emberek az imázsuknál és a méltóságuknál húzzák meg a határt: ragaszkodniuk kell ezekhez a dolgokhoz. Lehet, hogy nincs integritásuk, és nem rendelkeznek sem Isten jóváhagyásával, sem elfogadásával, ám a tiszteletet, státuszt vagy megbecsülést, amit kivívtak maguknak a többiek között, semmiképpen nem veszthetik el – ez pedig a Sátán beállítottsága. Ám az emberek nincsenek ennek tudatában. Az a hiedelmük, hogy a végsőkig ragaszkodniuk kell ehhez az imázsfoszlányhoz. Nincsenek tudatában annak, hogy csak akkor válnak valódi emberré, ha ezekről a hiábavaló és felszínes dolgokról teljesen lemondanak és félreteszik azokat. Ha valaki ezeket a dolgokat, amelyeket el kellene dobnia, úgy őrizgeti, mint az életét, az élete elveszett. Nem tudja, mi forog kockán. És így, amikor cselekszik, mindig visszatart valamit, mindig próbálja megvédeni a saját imázsát és státuszát, ezeket helyezi előre, csak a saját céljai érdekében beszél, saját hamis védelmére. Minden, amit tesz, önmagáért van. Minden után rohan, ami fénylik, tudatja mindenkivel, hogy részese volt annak. Ennek valójában semmi köze nem volt hozzá, de ő sosem akar a háttérben maradni, mindig attól tart, hogy mások lenézik őt, mindig fél attól, hogy mások azt mondják, ő semmi, hogy mindenre alkalmatlan, hogy nincsenek képességei. Vajon ezt az egészet nem a sátáni beállítottságai irányítják? Amikor képes vagy elengedni az olyan dolgokat, mint az imázs és a státusz, sokkal nyugodtabb és szabadabb leszel, ráléptél a becsületesség útjára. De sokaknak ezt nem könnyű elérni. Például, amikor megjelenik a kamera, az emberek előre tülekednek, szeretik az arcukat a tévében látni, minél több a lefedettség, annál jobb, félnek attól, hogy nem kapnak elég lefedettséget, és minden árat megfizetnének a lehetőségért, hogy megkapják azt. Vajon ezt az egészet nem a sátáni beállítottságaik irányítják? Ezek az ő sátáni beállítottságaik. Szóval megvan a lefedettséged – mi van akkor? Az emberek jó véleménnyel vannak rólad – és akkor mi van? Bálványoznak téged – és akkor mi van? Vajon bizonyítja ezek közül bármelyik is, hogy rendelkezel az igazságvalósággal? Ezek közül egyiknek sincs semmi értéke. Amikor le tudod küzdeni ezeket a dolgokat – amikor közönyös leszel irántuk, és többé már nem érzed őket fontosnak, amikor az imázs, a hiúság, a státusz és az emberek csodálata többé már nem irányítja a gondolataidat és a viselkedésedet, még kevésbé azt, hogy hogyan végzed a kötelességedet – ekkor a kötelességed végrehajtása egyre hatékonyabbá és egyre tisztábbá válik.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

A romlott emberiség szereti a hírnevet és a státuszt. Mindannyian hatalomra törekszenek. Ti, akik most vezetők és munkások vagytok, nem érzitek-e, hogy a pozíciótok vagy rangotok befolyásolja a tetteiteket? Így tesznek az antikrisztusok és a hamis vezetők is, akik mind Isten házának tisztviselőinek érzik magukat, akik egy fejjel a többiek felett állnak, felsőbbrendűek náluk. Ha nem lenne hivatalos pozíciójuk és rangjuk, akkor nem éreznék a felelősség terhét feladataik ellátásában, és nem végeznék komolyan a munkájukat. Mindenki úgy tekint a vezető vagy a dolgozó szerepére, mintha egyenértékű lenne a tisztviselő szerepével, és mindenki készséggel cselekszik tisztviselőként. Kedvező fénybe helyezve ezt karrierépítésnek nevezzük, kedvezőtlenebb fényben feltüntetve viszont úgy hívjuk, hogy valaki a saját dolgával foglalkozik. Ez egy független királyság felállítása a saját ambíciók és vágyak kielégítése érdekében. Végül is jó vagy rossz dolog a státusz birtoklása? Az emberek szemében jó dolog. Ha hivatalos címet viselsz, másképp beszélsz és viselkedsz. A szavaidnak ereje van, és az emberek odafigyelnek rájuk. Hízelegni fognak neked, kiabálva vonulnak előtted, és hátulról támogatnak. De a státuszod és a pozoíciód nélkül a szavaid süket fülekre találnának. Bár a szavaid igazak lehetnek, értelemmel teliek és hasznosak az emberek számára, senki sem fog hallgatni rád. Mit mutat ez? Minden ember fejet hajt a rang előtt. Mindannyiuknak vannak ambícióik és vágyaik. Mindannyian mások imádatára törekszenek, és szeretik az ügyeket státuszuk helyzetéből intézni. Vajon el lehet érni jó dolgokat a státusz helyzetéből? Tudnak-e olyan dolgokat tenni, amelyek hasznosak az emberek számára? Nem biztos. Ez attól függ, hogy milyen utat választasz, és hogyan kezeled a státuszt. Ha nem az igazságra törekszel, hanem mindig mások kegyeit akarod elnyerni, saját ambícióidat és kívánságaidat kívánod kielégíteni, és a státusz utáni vágyadat beteljesíteni, akkor antikrisztusok útját járod. Vajon megfelelhet-e törekvésében és kötelessége teljesítésében az igazságnak az, aki antikrisztusok útját járja? Egyáltalán nem. Ez azért van, mert az út, amelyet választunk, mindent meghatároz. Ha valaki a rossz utat választja, semmilyen erőfeszítése, kötelességteljesítése és törekvése nincs összehangban az igazsággal. Mi van bennük, ami ellentmond az igazságnak? Mit akarnak elérni a tetteikkel? (Státuszt.) Mit tesznek azok az emberek, akik a státusz kedvéért végeznek dolgokat? Egyesek azt mondják: „Mindig szavakat és doktrínákat szólnak, soha nem beszélgetnek igazságvalóságról, folyton hivalkodnak, mindig a saját érdekükben beszélnek, soha nem magasztalják Istent és nem tesznek bizonyságot Istenről. Azok az emberek, akikben ilyen dolgokat mutatkoznak meg, a státusz kedvéért cselekszenek.” Így van ez? (Igen.) Miért mondogatnak szavakat és doktrínákat, és miért hivalkodnak? Miért nem magasztalják Istent és miért nem tesznek bizonyságot Istenről? Mert a szívükben csak a státusz, a hírnevük és a nyereségük van – Isten teljesen hiányzik belőle. Az ilyen emberek különösen a státuszt és a hatalmat bálványozzák. A hírnevük és a nyereségük óriási jelentőséggel bír számukra; a hírnevük, a nyereségük és a státuszuk az életükké vált. Isten hiányzik a szívükből, nem félik Istent, még kevésbé vetik alá magukat neki; csakis magukat magasztalják, önmagukról tesznek bizonyságot, és mások csodálatának elnyerése érdekében hivalkodnak. Így gyakran dicsekednek magukról, hogy mit csináltak, mennyit szenvedtek, hogyan tettek eleget Istennek, mennyire türelmesek voltak, amikor megmetszették őket – mindezt azért, hogy elnyerjék az emberek szimpátiáját és csodálatát. Ezek az emberek ugyanolyan típusú emberek, mint az antikrisztusok, Pál útját járják.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan oldjuk meg a státusz kísértéseinek és rabságának problémáját?)

Ha vezetők vagy munkások vagytok, féltek-e attól, hogy Isten háza kérdezősködik a munkátokról és felügyeli azt? Féltek-e attól, hogy Isten háza hibákat és eltéréseket fedez fel a munkátokban, és meg fog metszeni? Féltek-e attól, hogy miután a Fennvaló megismeri a valódi képességeteket és érettségeteket, más fényben lát majd benneteket, és nem fogja fontolóra venni az előléptetéseteket? Ha ilyen félelmeid vannak, az azt bizonyítja, hogy a motivációid nem a gyülekezeti munka érdekét szolgálják, hanem a hírnév és a státusz érdekében dolgozol, ami azt bizonyítja, hogy antikrisztusi beállítottságod van. Ha antikrisztusi beállítottságod van, akkor hajlamos vagy az antikrisztusok útját járni, és elkövetni minden olyan gonoszságot, amit az antikrisztusok tesznek. Ha szíved mélyén nem félsz attól, hogy Isten háza felügyelje a munkádat, és képes vagy valódi válaszokat adni a Fennvaló kérdéseire és érdeklődéseire anélkül, hogy bármit is eltitkolnál, és elmondasz annyit, amennyit csak tudsz, akkor függetlenül attól, hogy amit mondasz, az helyes vagy helytelen, függetlenül az általad felfedett romlottságtól – még akkor is, ha antikrisztusi beállítottságot fedtél fel –, egyáltalán nem leszel antikrisztusként jellemezve. Kulcsfontosságú az, hogy képes vagy-e felismerni a saját antikrisztusi beállítottságodat, és képes vagy-e keresni az igazságot e probléma megoldása érdekében. Ha olyasvalaki vagy, aki elfogadja az igazságot, akkor az antikrisztusi beállítottságodat meg lehet javítani. Ha nagyon jól tudod, hogy antikrisztusi beállítottságod van, és mégsem keresed az igazságot, hogy megoldd azt, ha még el is próbálod titkolni a felmerülő problémákat, vagy hazudni próbálsz azokkal kapcsolatban és kibújni a felelősség alól, és ha nem fogadod el az igazságot, amikor metszésnek vagy kitéve, akkor ez komoly probléma, és nem különbözöl egy antikrisztustól. Tudva, hogy antikrisztusi beállítottságod van, miért nem mersz szembenézni azzal? Miért nem tudsz őszintén hozzáállni, és azt mondani: „Ha a Fennvaló kérdezősködik a munkámról, elmondok mindent, amit csak tudok, és még ha napvilágra is kerülnek a rossz dolgok, amelyeket tettem, és a Fennvaló nem használ többé engem azután, hogy megtudja, és elveszítem a státuszomat, akkor is világosan elmondom, amit el kell mondanom”? Ha félsz attól, hogy Isten háza felügyeli a munkádat és kérdezősködik arról, az azt bizonyítja, hogy jobban becsülöd a státuszodat, mint az igazságot. Nem antikrisztusi beállítottság ez? A státusz mindenek feletti becsben tartása antikrisztusi beállítottság. Miért tartod olyan nagy becsben a státuszt? Milyen előnyökkel járhat számodra a státusz? Ha a státusz katasztrófát, nehézségeket, szégyent és fájdalmat hozna neked, akkor is nagy becsben tartanád? (Nem.) Nagyon sok előnnyel jár az, ha valakinek státusza van, például irigykedés, tisztelet, megbecsülés és hízelgés mások részéről, valamint csodálat és hódolat. Ott van még a státuszoddal járó felsőbbrendűségi érzés és a kiváltságok is, ami büszkeséget és önbecsülést ad. Ráadásul olyasmiket is élvezhetsz, amit mások nem, például a státusz és a különleges bánásmód előnyeit. Ezek azok a dolgok, amikre még gondolni sem mersz, és amikre álmaidban vágytál. Becsben tartod-e ezeket a dolgokat? Ha a státusz csupán üres, nincs valós jelentősége, és annak védelme nem szolgál valós célt, nem ostobaság-e becsben tartani azt? Ha el tudod engedni az olyan dolgokat, mint a hús-vér test érdekei és élvezetei, akkor a hírnév, a nyereség és a státusz nem fog többé lekötözni. Mit kell tehát elsőként megoldani, hogy a státusz megbecsülésével és az arra való törekvéssel kapcsolatos problémákat megoldd? Először is lásd át a probléma természetét, hogy gonoszságot cselekszel és trükközésbe bocsátkozol, elrejtőzöl és titkolózol, valamint elutasítod Isten házának felügyeletét, kérdezősködését és vizsgálatát, hogy élvezhesd a státusz előnyeit. Hát nem nyilvánvaló ellenállás és szembeszegülés ez Istennel? Ha képes vagy átlátni a státusz előnyeire való vágyakozás természetét és következményeit, akkor a státuszra való törekvés problémája megoldódik. Ha nem látod át a státusz előnyeire való vágyakozás lényegét, akkor ez a probléma soha nem fog megoldódni.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész))

Ez a hírnév, nyereség és státusz érdekében cselekvő embertípus ért a legjobban mások félrevezetéséhez. Amikor először találkozol velük, nem tudsz átlátni rajtuk. Jól hangzik a doktrína, amelyről beszélnek, gyakorlatiasnak tűnik, amit mondanak, nagyon is megfelelően szervezik a munkát, és úgy látszik, vannak képességeik, te pedig csodálod őket egy kicsit. Az ilyen típusú emberek készek árat is fizetni, amikor a kötelességüket végzik. Minden nap keményen dolgoznak, de sosem panaszkodnak fáradtságra. Egy szemernyi törékenység sincs bennük. Amikor mások gyengék, ők nem azok. Nem vágynak testi kényelemre, és nem válogatnak az asztalnál. Ha valami különleges étket készít nekik a vendéglátó család, visszautasítják és nem hajlandók megenni. Kizárólag hétköznapi étkeket esznek. Aki csak látja, csodálja őket. Hogyan lehet akkor megállapítani róluk, hogy vajon a státusz érdekében teszik-e, amit tesznek? Először is, meg kell nézni, hogy olyan emberek-e, akik az igazságra törekednek. Ez miből látszik? (A szándékukból és a cselekedeteik kiindulópontjából.) Részben ebből is. Elsősorban abból látszik, hogy milyen célra törekednek. Ha az igazság elnyerése érdekében cselekednek, akkor fontosnak fogják tartani, hogy gyakran olvassák Isten szavait, hogy megértsék az igazságot és hogy megismerjék magukat Isten szavain keresztül. Ha gyakran beszélgetnek önmaguk megismeréséről, képesek lesznek felismerni, hogy nagyon sok mindennek híján vannak és nincsenek az igazság birtokában, s akkor ösztönösen igyekezni fognak az igazságra törekedni. Minél nagyobb önismerettel rendelkeznek az emberek, annál inkább képesek az igazságra törekedni. Azok, akik folyton csak a státusz érdekében mondanak és teszek dolgokat, nyilvánvalóan nem az igazságra törekvő emberek. Nem fogadják el, amikor megmetszik őket – nagyon félnek attól, hogy csorba esik a hírnevükön. Képesek tehát elfogadni Isten ítélő és fenyítő szavait és elgondolkodni önmagukon? Igazán meg tudják érteni, hol térnek el a saját tapasztalataik? Ha e megnyilvánulások egyike sem jellemző rájuk, akkor bizonyosak lehetünk afelől, hogy nem az igazságra törekvő emberek. Mondjátok csak, milyen egyéb megnyilvánulásaik vannak azoknak, akik nem szeretik az igazságot és a státuszra törekednek! (Nem fogadják el, amikor kritikával illetik őket, hanem helyette védekező állásba helyezkednek, magukat igazolják és magyarázkodnak. Azért beszélnek, hogy megőrizzék a büszkeségüket és fenntartsák a státuszukat. Ha valaki nem támogatja őket, rátámadnak és ítélkeznek felette.) Amikor egyesek támadnak és elítélnek másokat, és saját büszkeségük érdekében beszélnek és védekeznek, nyilvánvalóan helytelen szándék és cél húzódik a cselekedeteik mögött, és teljes egészében a státuszért élnek. Képesek vajon tekintettel lenni Isten szándékaira azok a fajta emberek, akik mindent a státusz érdekében mondanak és tesznek? El tudják fogadni az igazságot? Egyáltalán nem. Azt gondolják, hogy ha tekintettel vannak Isten szándékaira, akkor gyakorolniuk kell az igazságot, ha pedig gyakorolják az igazságot, akkor szenvedniük kell és árat kell fizetniük. Akkor aztán elveszítik a státusszal járó örömöket, és nem tudják majd élvezni a státuszból fakadó előnyöket. Éppen ezért elhatározzák, hogy inkább csak a hírnévre, nyereségre és státuszra, valamint arra fognak törekedni, hogy jutalmat nyerjenek. Milyen egyéb módokon nyilvánulnak még meg a státuszra törekvő emberek? Mi mást tesznek még? (Ha tehetséges egyéneket látnak maguk körül, akik komolyabban veszik az igazságra törekvést, akik megérdemlik, hogy táplálják őket, és akiknek a támogatására jobban hajlanak a testvérek, akkor – attól való félelmükben, hogy ezek felállnak majd, a helyükre lépnek és fenyegetik a státuszukat – kigondolják, hogy miként nyomhatnák el e tehetséges egyéneket, és mindenféle okot és kifogást találnak a lejáratásukra. Többnyire felettébb arrogánsnak, önelégültnek és másokat folyton korlátozónak bélyegzik őket, elhitetik az emberekkel, hogy ez mind igaz, és nem hagyják, hogy Isten háza támogassa vagy táplálja ezeket a személyeket.) Ez a leggyakoribb megnyilvánulásuk. Szeretnétek még hozzátenni valamit? (Szeretnek folyton maguk mellett tanúságot tenni és felvágni. Csupa csodálatos dologról beszélnek magukkal kapcsolatban; soha nem beszélnek a rút oldalukról, és ha valami rosszat tesznek, nem gondolkodnak el a cselekedeteiken és nem elemzik azokat.) Mindig arról beszélnek, hogy miként szenvednek és fizetnek árat, hogy Isten hogyan vezeti őket, és az elvégzett munkájukat mutogatják. Ezzel is a státuszukat próbálják védeni és megszilárdítani. Van egy másik – mindennél szembetűnőbb – jellemvonása is azoknak az embereknek, akik az igazságra törekednek és a státusz érdekében tesznek dolgokat, mégpedig az, hogy bármi történjék is, az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Azért törekednek státuszra, mert azt akarják, hogy az övék legyen az utolsó szó. Azt akarják, hogy ők diktálhassanak, és egyedül nekik legyen hatalmuk. Bármilyen helyzet álljon is elő, rájuk kelljen hallgatnia mindenkinek, és bárkinek adódjék is problémája, hozzájuk kelljen jönnie és tőlük kelljen útmutatást kérnie. Ezeket a státuszból fakadó előnyöket akarják élvezni. Nem számít, milyen helyzetről van szó, az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Nem számít, hogy igazuk van-e vagy sem – ha nincs igazuk, akkor is az övék kell, hogy legyen az utolsó szó, s muszáj elérniük, hogy a többiek hallgassanak rájuk és engedelmeskedjenek nekik. Ez súlyos probléma. Nem számít, milyen helyzetről van szó, az övék kell, hogy legyen az utolsó szó; nem számít, hogy értik-e az adott helyzetet vagy sem, bele kell ütniük az orrukat és az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Bármilyen témáról beszélgessenek is a vezetők és a dolgozók, nekik kell meghozniuk a döntést, és másoknak nem lehet beleszólásuk. Bármilyen megoldást javasoljanak is, muszáj mindenkivel elfogadtatniuk, ha pedig mások nem fogadják el, megharagudnak rájuk és megmetszik őket. Ha kritika vagy vélemény merülne fel bárkiben, még ha az jogos és az igazsággal egyező is, muszáj mindenféle módot találniuk arra, hogy ellentmondjanak neki. Különösen jók a bölcselkedésben, mások ügyes szavakkal történő meggyőzésében, mígnem végül az ő elképzelésük szerint cselekednek. Mindenben az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Soha semmit nem beszélnek meg a munkatársaikkal és a partnereikkel; nem demokratikusak. Ez önmagában is elegendő annak bizonyításához, hogy felettébb arrogánsak és önelégültek, hogy egyáltalán nem képesek elfogadni az igazságot, és hogy egyáltalán nem vetik alá magukat az igazságnak. Ha valami nagy dolog történik, vagy olyasvalami, ami döntő fontosságú, ők pedig képesek mindenkinek lehetőséget adni az adott helyzet megítélésére és saját véleményének megfogalmazására, majd végül a többség véleményének megfelelő gyakorlási módban megállapodni, valamint biztosítani, hogy az ne ártson Isten háza munkájának, hanem összességében hasznára legyen a munkának – ha ilyen a hozzáállásuk, akkor olyan emberek, akik óvják Isten házának munkáját, és akik el tudják fogadni az igazságot, mivel alapelvek szerint cselekednek így. De vajon így tennék-e a dolgokat, akik státuszra törekednek? (Nem.) Akkor hogyan? Őket nem érdekelné mások tanácsa, ha történne valami. Már jóval azelőtt megszületne a fejükben a megoldás és a döntés, hogy az emberek megoszthatnák a tanácsaikat. Már korábban eldöntenék a szívükben, hogy mit fognak tenni. Bármit mondanának is ekkor az emberek, ügyet sem vetnének rá. Egyáltalán nem törődnének azzal sem, ha valaki megfeddené őket. Az ilyen emberek nem figyelnek az alapelvekre, sem arra, hogy javára válik-e valami az egyház munkájának, vagy hogy el tudják-e azt fogadni a testvérek. Ezekre a dolgokra nem terjed ki a figyelmük. Akkor mire terjed ki? Arra, hogy az övék legyen az utolsó szó; arra, hogy ők legyenek a döntéshozók az adott kérdésben; arra, hogy az ő elképzelésük szerint legyen elvégezve az adott dolog; arra, hogy az előnyös-e a státuszukra nézve vagy sem. Ebből a szemszögből nézik a dolgokat. Olyasvalaki az ilyen ember, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Amikor az igazságra nem törekvő emberek különféle dolgokat tesznek, mindig a saját státuszukra, hírnevükre és nyereségükre figyelnek; mindig arra figyelnek, hogy nekik mennyiben származik azokból előnyük. Cselekedeteikben ez a kiindulópont a számukra.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság gyakorlásában van belépés az életbe)

Az, ahogyan az antikrisztusok dédelgetik a hírnevüket és a státuszukat, túlmegy a normális emberek hasonló viselkedésén, és valami olyasmi, ami a beállítottságuk lényegében van; nem egy ideiglenes érdeklődés vagy a környezetük átmeneti hatása – az életükben, a zsigereikben lévő valami, így tehát a lényegük. Ez azt jelenti, hogy mindenben, amit az antikrisztusok tesznek, az első megfontolásuk a saját hírnevük és státuszuk, semmi más. Az antikrisztusoknak a hírnév és a státusz az életük és az egész életen át tartó céljuk. Mindenben, amit tesznek, ez az első szempontjuk: „Mi történik majd a státuszommal? És a hírnevemmel? Ha ezt teszem, azzal jó hírnevet szerzek magamnak? Vajon emelni fogja a státuszomat az emberek fejében?” Ez az első dolog, amire gondolnak, ami kellőképp bizonyítja, hogy az antikrisztusok beállítottságával és lényegével bírnak; ezért tekintik így a dolgokat. Azt lehet mondani, hogy az antikrisztusok számára nem holmi plusz követelmény a hírnév és a státusz, és még kevésbé olyan dolgok, amelyek külsődlegesek számukra, amelyek nélkül ellennének. Ezek részei az antikrisztusok természetének, a zsigereikben, a vérükben vannak, velük született dolgok. Az antikrisztusok nem közömbösek aziránt, hogy van-e hírnevük és státuszuk; nem ez a hozzáállásuk. Akkor mi a hozzáállásuk? A hírnév és a státusz szorosan kapcsolódik a mindennapi életükhöz, a naponkénti állapotukhoz, ahhoz, hogy mire törekednek napi szinten. Az antikrisztusok számára tehát a státusz és a hírnév az élet. Nem számít, hogyan élnek, nem számít, milyen környezetben élnek, nem számít, milyen munkát végeznek, nem számít, mire törekednek, mik a céljaik, mi az életük iránya, minden a jó hírnév és a magas státusz körül forog. Ez a cél pedig nem változik; soha nem tudják az ilyen dolgokat félretenni. Ez az antikrisztusok valódi arca és lényege. Kitehetnéd őket a hegyek mélyén egy őserdőben, még akkor sem tennék félre a hírnév és a státusz hajszolását. Bármilyen embercsoportba helyezheted őket, még mindig csak a hírnévre és a státuszra tudnak gondolni. Habár az antikrisztusok is hisznek Istenben, egyenértékűnek tekintik a hírnévre és státuszra való törekvést az Istenbe vetett hittel, és ugyanolyan fontosnak tartják. Ami annyit tesz, hogy miközben az Istenben való hit útját járják, a saját hírnevüket és státuszukat is hajszolják. Elmondható, hogy az antikrisztusok azt hiszik szívükben, hogy az Istenbe vetett hitükben az igazságra való törekvés a hírnév és státusz hajszolását jelenti; hogy a hírnév és státusz hajszolása egyben az igazságra való törekvés, hírnevet és státuszt nyerni pedig annyi, mint elnyerni az igazságot és az életet. Ha úgy érzik, hogy nincs hírnevük, nyereségük vagy státuszuk, hogy senki sem csodálja, értékeli vagy követi őket, akkor nagyon csalódottak, azt hiszik, nincs értelme hinni Istenben, nincs értéke, és ezt mondják maguknak: „Vajon az ilyen hit istenben kudarc? Reménytelen?” Gyakran fontolgatnak ilyen dolgokat a szívükben, azt latolgatják, hogyan hasíthatnának ki egy helyet maguknak Isten házában, hogyan lehetne előkelő hírnevük a gyülekezetben, hogy az emberek figyeljenek rájuk, amikor beszélnek, támogassák őket, amikor cselekszenek, és kövessék őket, bárhová is mennek; hogy az övék legyen a végső döntés a gyülekezetben, és legyen hírnevük, nyereségük és státuszuk – valójában ilyen dolgokra összpontosítanak a szívükben. Ezekre törekednek az ilyen emberek. Miért gondolkodnak mindig ilyen dolgokon? Miután olvasták Isten szavait, miután prédikációkat hallgattak, tényleg nem értik mindezt, tényleg nem képesek tisztán látni mindezt? Isten szavai és az igazság tényleg nem képesek megváltoztatni az elképzeléseiket, az elgondolásaikat és a véleményüket? Egyáltalán nem ez a helyzet. A probléma bennük van, ez teljességgel azért van, mert nem szeretik az igazságot, mert a szívükben idegenkednek az igazságtól, és ennek eredményeképp egyáltalán nem fogékonyak az igazságra – ezt a természetlényegük határozza meg.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész))

Mi az antikrisztusok mottója, bármelyik csoport tagjai is? „Versengenem kell! Versengeni! Versengeni! Versengenem kell, hogy a legfelsőbb és a legnagyobb legyek!” Ilyen az antikrisztusok beállítottsága; ahová csak mennek, versengenek és megpróbálják elérni a céljaikat. A Sátán szolgái, és megzavarják a gyülekezet munkáját. Az antikrisztusok beállítottsága ilyen: azzal kezdik, hogy körülnéznek a gyülekezetben, hogy lássák, ki az, aki sok éve hisz Istenben és van tőkéje, kinek van némi adottsága vagy tehetsége, ki válik a testvérek hasznára az életbe való belépésükben, kinek van több tekintélye, ki rangidős, kiről mondanak jót a testvérek között, kiben van több pozitív dolog. Ezek az emberek lesznek a vetélytársaik. Összefoglalva, az antikrisztusok minden olyan alkalommal, amikor emberek csoportjában vannak, mindig ezt teszik: versengenek a státuszért, versengenek a jó hírnévért, versengenek azért, hogy övék legyen az utolsó szó a dolgokban és joguk legyen döntéseket hozni a csoportban, ami, miután megszerezték, boldoggá teszi őket. Képesek-e vajon tényleges munkát végezni, miután megszerzik ezeket a dolgokat? Egyáltalán nem: nem azért versengenek és küzdenek, hogy tényleges munkát végezzenek; az ő céljuk az, hogy mindenki máson felülkerekedjenek. „Nem érdekel, hogy hajlandó vagy-e engedni nekem vagy sem; ami a tőkét illeti, én vagyok a legnagyobb, ami a beszédkészséget illeti, én vagyok a legjobb, ami pedig az adottságokat és a tehetséget illeti, nekem van a legtöbb.” Bármilyen területről van is szó, mindig az első helyért akarnak versenyezni. Ha a testvérek felügyelőnek választják őket, versenyezni fognak a társukkal, hogy övék legyen az utolsó szó és a döntéshozás joga. Ha a gyülekezet bizonyos munkával bízza meg őket, ragaszkodni fognak hozzá, hogy ők dirigáljanak a megvalósítás módját illetően. Törekedni akarnak majd, hogy minden, amit mondanak, és minden általuk eldöntött dolog sikerüljön és valóra váljon. Ha a testvérek valaki másnak az ötletét fogadják el, azon túllépnek vajon? (Nem.) Ez bajt jelent. Ha nem hallgatsz rájuk, megleckéztetnek, azt éreztetik veled, hogy nélkülük nem boldogulnál, és megmutatják, milyen következményekkel jár, ha nem engedelmeskedsz nekik. Ilyen önhitt, gyűlöletes és oktalan az antikrisztusok beállítottsága. Sem lelkiismeretük, sem józan eszük nincs, sőt, egy szemernyi igazságuk sem. Egy antikrisztus cselekedeteiben és tetteiben az ember láthatja, hogy abban, amit tesz, a normális ember józan eszéből semmi sincs, és bár az ember beszélhet neki az igazságról, ő nem fogadja el azt. Akármennyire helyes is, amit mondasz, nem jut el hozzá. Az egyetlen dolog, amire törekedni szeret, a hírnév és a státusz, amit nagyra tart. Amíg élvezni tudja a státusz előnyeit, elégedett. Úgy hiszi, hogy az a létének az értéke. Függetlenül attól, hogy emberek mely csoportjában van épp, meg kell mutatnia az embereknek az általa nyújtott „világosságot” és „melegséget”, a tehetségét, az egyediségét. És mivel különlegesnek hiszi magát, természetszerűleg úgy gondolja, hogy vele jobban kell bánni, mint a hétköznapi emberekkel, hogy meg kell kapnia az emberek támogatását és csodálatát, hogy az embereknek fel kell nézniük rá, imádniuk kell őt – úgy gondolja, hogy mindez jár neki. Vajon nem pimaszok és szégyentelenek az ilyen emberek? Nem baj az vajon, ha ilyen emberek vannak jelen a gyülekezetben? Amikor történik valami, a józan ész szerint az embereknek arra kell hallgatniuk, aki helyesen beszél, annak kell alávetniük magukat, aki olyan javaslatot tesz, amely hasznára válik Isten háza munkájának, és annak a javaslatát kell elfogadniuk, akié összhangban áll az igazságalapelvekkel. Ha az antikrisztusok olyasmit mondanak, ami nem áll összhangban az alapelvekkel, akkor lehetséges, hogy senki más nem hallgat rájuk vagy nem fogadja el a javaslatukat. Ebben az esetben mit tesznek majd az antikrisztusok? Továbbra is próbálják majd megvédeni és igazolni magukat, illetve kitalálni a módját, hogy meggyőzzenek másokat, valamint elérjék, hogy a testvérek hallgassanak rájuk és elfogadják a javaslatukat. Nem fogják fontolóra venni, hogy milyen hatással lehet a gyülekezet munkájára, ha az ő javaslatukat fogadják el. Ez nem tartozik a megfontolásuk körébe. Mi az egyetlen dolog, amit fontolóra vesznek? „Ha nem fogadják el a javaslatomat, hol tudom majd megmutatni magam? Tehát versengenem kell és küzdenem azért, hogy elfogadják a javaslatomat.” Így gondolkodnak és cselekednek minden olyan alkalommal, amikor valami történik. Soha nem gondolkodnak el azon, hogy az összhangban áll-e az alapelvekkel vagy sem, és soha nem fogadják el az igazságot. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész))

Ha valaki azt mondja, hogy szereti az igazságot és az igazságra törekszik, de lényegében arra a célra törekszik, hogy kitűnjön, hencegjen és elérje, hogy az emberek nagyra tartsák és hogy a saját érdekeit érvényesítse, továbbá, ha a kötelességének teljesítése nem azt jelenti, hogy aláveti magát és eleget tesz Istennek, hanem azt, hogy hírnévre, nyereségre és státuszra tesz szert, akkor a törekvése nem jogos. Ebben a helyzetben – az egyház munkájának vonatkozásában – vajon az ő cselekedetei akadályt jelentenek vagy segítenek előmozdítani a munkát? Egyértelműen akadályt jelentenek; nem mozdítják elő a munkát. Egyesek lengetik a zászlót, hogy ők az egyház munkáját végzik, mégis a saját személyes hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, a saját vállalkozásukkal foglalkoznak, létrehozzák a saját kis csoportjukat, a saját kis királyságukat – az efféle ember vajon a kötelességét teszi? Minden általuk végzett munka lényegében megszakítja, megzavarja és károsítja az egyház munkáját. Mi a következménye annak, hogy a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekednek? Először is, ez hatást gyakorol arra, hogy Isten választott népe általában hogyan eszi és issza Isten szavát és hogyan érti meg az igazságot, akadályozza az életbe való belépésüket, visszatartja őket attól, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjenek – ez árt a választottaknak és tönkreteszi őket. És végső soron mit okoz az egyház munkájában? Zavart, kárt és bomlást. Ez a következménye annak, ha az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek. Amikor így teszik a kötelességüket, vajon az nem úgy határozható meg, mint az antikrisztus útján járás? Amikor Isten azt kéri, hogy az emberek tegyék félre a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, az nem azt jelenti, hogy megfosztja őket a választás jogától, hanem az az oka, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés közben az emberek félbeszakítják és megzavarják az egyház munkáját és Isten választott népének életbe való belépését, sőt több ember esetében befolyásolhatják Isten szavainak evését és ivását, az igazság megértését és így Isten üdvösségének elnyerését. Ez vitathatatlan tény. Amikor az emberek a saját hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, biztos, hogy nem az igazságra fognak törekedni és nem fogják hűen teljesíteni a kötelességüket. Csakis a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében fognak szólni és cselekedni, és minden általuk végzett munka, a legkisebb kivétel nélkül, ezen dolgok érdekét szolgálja. Az ilyen típusú viselkedés és cselekvés kétséget kizáróan az antikrisztusok útján járás; Isten munkájának a félbeszakítása és zavarása, és azok mindennemű következménye gátolja a királyság evangéliumának terjesztését és Isten akaratának végrehajtását az egyházon belül. Biztosan kijelenthető tehát, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra törekvők által járt út az Istennel szembeni ellenállás útja. Szándékos ellenállás Istennel szemben, tiltakozás Ellene – együttműködés a Sátánnal az Istennel szembeni ellenállásban és a Vele való ellenkezésben. Ez a természete az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésének. A saját érdekeikre törekvő emberekben az a hiba, hogy a célok, amelyekre törekednek, a Sátán céljai, és hogy ezek gonosz és jogtalan célok. Amikor az emberek olyan személyes érdekekre törekednek, mint a hírnév, a nyereség és a státusz, akaratlanul is a Sátán eszközévé, a Sátán kiáramlásává, sőt a Sátán megtestesülésévé válnak. Negatív szerepet játszanak az egyházban; az egyház munkájára, a normális gyülekezeti életre és Isten választott népének normális törekvésére zavaró és károsító hatásuk van; ellenséges és negatív hatást gyakorolnak. Amikor valaki az igazságra törekszik, képes figyelemmel lenni Isten szándékaira és az Ő terhére. Amikor teszi a kötelességét, minden tekintetben támogatja az egyház munkáját. Képes magasztalni Istent és tanúságot tenni Mellette, hasznot hajt a testvérek számára és támogatja, ellátja őket, Isten pedig dicsőséget és tanúságtételt nyer, ami szégyent hoz a Sátánra. Törekvése eredményeként Isten elnyer egy teremtett lényt, aki igazán képes félni Istent és kerülni a rosszat, aki képes imádni Istent. Szintén a törekvése eredményeként Isten akarata megvalósul, Isten munkája pedig előrehaladhat. Isten szemében az ilyen törekvés pozitív és tisztességes. Az ilyen törekvés óriási hasznára van Isten választott népének, és teljes mértékben előnyös az egyház munkája számára is: segít előrevinni a dolgokat, Isten pedig helyesli.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész))

A hírnév és a státusz hajszolása nem a helyes út – pontosan az igazságra való törekvéssel ellentétes irányba halad. Összegezve, függetlenül attól, hogy mi törekvésed iránya vagy célja, ha nem gondolkodsz el a státuszra és a hírnévre való törekvésen, és ha nagyon nehéznek találod félretenni ezt, akkor ezek befolyásolni fogják az életbe való belépésedet. Ameddig szívedben helye van a státusznak, addig képes less teljesen irányítani és befolyásolni az életed irányát és a törekvésed céljait, mely esetben nagyon nehéz lesz számodra bemenni az igazságvalóságba, nem beszélve arról, hogy változásokat érj el a beállítottságodban; az pedig, hogy végül el tudod-e majd nyerni Isten jóváhagyását, természetesen már szóba sem kerül. Mi több, ha soha nem vagy képes feladni a státusz utáni törekvésedet, akkor ez befolyásolni fogja azt a képességedet, hogy oly módon tedd a kötelességed, ami megfelelő színvonalú, ami nagyon meg fogja nehezíteni számodra azt, hogy olyan teremtett lénnyé válj, aki megfelelő színvonalú. Miért mondom ezt? Isten semmit nem gyűlöl jobban annál, mint amikor az emberek a státuszra törekednek, mivel a státusz hajszolása egy sátáni beállítottság, rossz út, a Sátán romlottságából született, olyasmi, amit Isten elítél, és pontosan az a dolog, amit Isten megítél és megtisztít. Isten semmit nem gyűlöl jobban annál, mint amikor az emberek a státuszt hajszolják, te mégis csökönyösen versengsz a státuszért, hűségesen dédelgeted és óvod, mindig megpróbálod megszerezni magadnak. Nincs-e ebben egy kis Istennel ellentétes minőség? A státuszt nem Isten rendelte el az emberek számára; Isten biztosítja az igazságot, az utat és az életet az emberek számára, hogy végül megfelelő színvonalú teremtett lénnyé váljanak, egy kicsi és jelentéktelen teremtett lénnyé – ne pedig olyasvalakivé, akinek státusza vagy tekintélye van, és akit emberek ezrei tisztelnek. Így pedig, bármilyen szempontból tekintünk is rá, a státusz hajszolása zsákutca. Nem számít, mennyire észszerű is a mentséged a státusz hajszolására, ez az út akkor is rossz, és Isten nem hagyja jóvá. Bármilyen keményen próbálkozol és bármilyen nagy árat fizetsz is, ha státuszra vágysz, Isten nem fogja neked megadni azt; ha Isten nem adja meg, elbuksz a megszerzéséért folytatott harcban, ha pedig tovább harcolsz, csak egy kimenetel lesz: felfednek és kiiktatnak majd, és zsákutcába fogsz jutni. Érted ezt, ugye?

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész))

Akár arrogánsak és önelégültek az emberek, nem hajlandók meghajolni az igazság előtt, csalárdak, elvetemült szándékkal cselekszenek, kapzsik vagy ambícióval és vággyal teljesek – mi az, ami mindezeket a bűnöket kiváltja? (A Sátán romlott természete.) A Sátán romlott természetéből erednek, és az embert irányító sátáni természet hozza őket létre. Az ember pozícióra való törekvése ennek csak az egyik megnyilvánulása. Ez a megnyilvánulás, akárcsak az ember arrogáns beállítottsága, akárcsak az Istennel szembeni lázadása és ellenállása, a sátáni természetéből fakad. Milyen módszerrel lehet ezt megoldani? Továbbra is a legalapvetőbb módszert kell használnod. Mindaddig, amíg Isten útját követed, és az igazságra törekvés ösvényén jársz, mindezen problémák megoldhatók. Ha nincs pozíciód, akkor gyakran elemezheted magad, és megismerheted önmagad. Ebből mások is profitálhatnak. Ha van státuszod, és mégis gyakran tudod boncolgatni és megérteni önmagad, lehetővé téve az embereknek, hogy lássák az erősségeidet, hogy érted az igazságot, hogy vannak gyakorlati tapasztalataid, és valóban megváltozol, abból vajon nem tudnak mások is profitálni? Nem számít, hogy van-e pozíciód vagy nincs, mindaddig, amíg gyakorolni tudod az igazságot, és valódi tapasztalati tanúságtétellel rendelkezel, lehetővé téve az embereknek, hogy megértsék Isten szándékait és az igazságot a te tapasztalatodból, az vajon nem válik az emberek hasznára? Tehát, mit jelent számodra a pozíció? Valójában a pozíció egyszerűen egy extra, kiegészítő dolog, mint egy ruhadarab vagy egy kalap. Csak egy dísz. Nincs valódi haszna, és a jelenléte nem befolyásol semmit. Akár van pozíciód, akár nincs, ugyanaz a személy vagy. Annak, hogy az emberek meg tudják-e érteni az igazságot, el tudják-e nyerni az igazságot és az életet, semmi köze a pozícióhoz. Amíg nem tartod túl nagy dolognak a pozíciót, addig az nem korlátozhat téged. Ha szereted a pozíciót, és különös hangsúlyt fektetsz rá, mindig fontos kérdésként kezeled, akkor az irányítása alá kerülsz; nem leszel hajlandó megnyílni, felfedni magad, megismerni önmagad, vagy félretenni vezetői szerepedet, hogy cselekedj, beszélj és érintkezz másokkal, és végezd a kötelességedet. Miféle probléma ez? Nem arról van-e szó, hogy a pozíció korlátoz? Ez azért történik meg, mert a pozíciódból beszélsz és cselekszel, és nem tudsz leszállni a magas lóról. Vajon nem csak kínzod magadat ezzel? Ha valóban érted az igazságot, és ha lehet pozíciód anélkül, hogy úgy tartod magad, ahogy tartod, ehelyett arra tudsz összpontosítani, hogy hogyan végezd jól a kötelességeidet, hogyan tegyél meg mindent, amit kell, és hogyan teljesítsd a teljesítendő kötelességedet, valamint, ha úgy tekintesz önmagadra, mint egy közönséges testvérre, akkor vajon nem fog korlátozni a státusz? Ha nem korlátoz a státusz, és normális belépésed van az életbe, vajon akkor is összehasonlítanád magad másokkal? Amikor mások magasabb pozíciót foglalnak el, vajon akkor is kényelmetlenül éreznéd magad? Keresned kell az igazságot, és meg kell szabadulnod a pozíció korlátaitól, és minden más ember, esemény és dolog általi korláttól. Nincs jobb dolog, mint jól végezni a kötelességedet. Csak akkor leszel olyan ember, aki birtokában van az igazságvalóságnak.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan oldjuk meg a státusz kísértéseinek és rabságának problémáját?)

Hogyan oldható meg az a probléma, hogy az antikrisztusok útját járja? (Egyrészről meg kell értenie ezt a dolgot, és Isten elé kell járulnia, hogy imádkozzon, amikor a státuszért való küzdelem gondolatai mutatkoznak nála. Továbbá fel kell fednie magát a testvéreknek, majd tudatosan fel kell lázadnia ezek ellen a helytelen gondolatok ellen. Arra is meg kell kérnie Istent, hogy ítélje, fenyítse, metssze meg és fegyelmezze őt. Ezután képes lesz rálépni a helyes útra.) Ez egy egész jó válasz. Ám ezt nem könnyű megvalósítani, azok számára pedig még nehezebb, akik túlságosan szeretik a hírnevet és a státuszt. Nem egyszerű elengedni a hírnevet és a státuszt – az emberek csak az igazságra való törekvés révén érhetik ezt el. Csak az igazság megértése által juthat el valaki önmaga megismerésére és láthatja tisztán a hírnév, nyereség és státusz keresésének ürességét, valamint az emberiség romlottságának igazságát. Csak akkor tudja valaki elhagyni a státuszt és a hírnevet, ha igazán megismeri önmagát. Nem könnyű levetni a romlott beállítottságot. Ha felismerted, hogy híján vagy az igazságnak, tele vagy hiányosságokkal, és túl sok romlottságot társz fel, mégsem teszel erőfeszítést az igazságra való törekvésre, hanem álcázod magad és képmutatásba kezdesz, elhitetve az emberekkel, hogy bármit meg tudsz tenni, akkor ez veszélybe fog sodorni téged – és előbb vagy utóbb el fog jönni az idő, amikor akadályba ütközöl és elbuksz. El kell ismerned, hogy nem rendelkezel az igazsággal, és elég bátornak kell lenned ahhoz, hogy szembenézz a valósággal. Vannak gyengeségeid, romlottságot fedsz fel, és tele vagy mindenféle hiányossággal. Ez normális, mivel átlagos ember vagy, nem vagy emberfeletti vagy mindenható, és ezt fel kell ismerned. Amikor más emberek semmibe vesznek vagy gúnyt űznek belőled, ne reagálj azonnal ellenszenvvel csak azért, mert amit mondanak, kellemetlen, és ne állj ellen neki azért, mert rátermettnek és tökéletesnek hiszed magadat – nem kellene, hogy ilyen legyen a hozzáállásod az efféle szavakhoz. Milyennek kellene lennie hát a hozzáállásodnak? Azt kellene mondanod magadnak: „Megvannak a hibáim, minden, ami velem kapcsolatos, romlott és hibás, én pedig egyszerűen csak egy közönséges ember vagyok. A megvetésüket és csúfolódásukat leszámítva van-e ebben valami igazság? Ha egy része igaz annak, amit mondanak, akkor el kell fogadnom azt Istentől.” Ha ilyen a hozzáállásod, akkor ez azt bizonyítja, hogy képes vagy helyesen kezelni a státuszt, hírnevet és amit mások mondanak rólad. A státuszt és a hírnevet nem könnyű félretenni. Azok számára, akik valamelyest tehetségesek, van valamilyen fokú képességük, illetve valamennyi munkatapasztalatuk, még nehezebb félretenni ezeket a dolgokat. Bár időnként talán azt állítják, hogy félretették őket, a szívükben nem tudják megtenni ezt. Amint a helyzet engedi és van rá lehetőségük, továbbra is küzdeni fognak a hírnévért, a nyereségért és a státuszért, ahogyan korábban is tették, hiszen minden romlott ember szereti ezeket a dolgokat; csak arról van szó, hogy azokban, akiknek nincsenek adottságaik vagy tehetségük, egy kissé gyengébb a státuszra való törekvés iránti vágy. A tudással, tehetséggel, jó külsővel és különleges tőkével rendelkezőkben különösen erős a hírnév és a státusz iránti vágy, oly mértékig, hogy eltölti őket ez az ambíció és vágy. Ezt a legnehezebb félretenniük. Amikor nincs státuszuk, a vágyuk a születés szakaszában van. Amint státuszt szereznek, amikor Isten háza megbízza őket valamilyen fontos feladattal, és különösen akkor, ha sok éven át dolgoztak, és sok tapasztalatuk és tőkéjük van, a vágy többé nem születőben van, hanem már gyökeret eresztett, kivirágzott, és hamarosan gyümölcsöt terem. Ha valakiben állandó a vágy és az ambíció, hogy nagy dolgokat tegyen, hogy híressé váljon, hogy valami nagy alak legyen belőle, akkor amint elkövet egy nagy gonoszságot, és annak következményei hatni kezdenek, az illetőnek teljesen vége lesz és kiiktatják. És így, mielőtt ez nagy szerencsétlenséghez vezetne, gyorsan fordítania kell a helyzeten, amíg még van idő. Bármit is teszel bármikor és bármilyen összefüggésben, az igazságot kell keresned, gyakorolnod kell, hogy olyan ember légy, aki becsületes és engedelmes Istennek, és félre kell tenned a státusz és a hírnév hajszolását. Ha állandóan a státuszért való versengés gondolata és vágya él benned, akkor rá kell jönnöd arra, hogy ez a fajta állapot milyen káros következményekhez fog vezetni, ha megoldatlan marad. Ne vesztegesd tehát az időt, hanem keresd az igazságot, győzd le a státuszért való versengésre irányuló vágyadat, amíg az még kialakulóban van, és helyettesítsd azt az igazság gyakorlásával. Ha gyakorlod az igazságot, abbéli vágyad és ambíciód, hogy a státuszért versengj, csökkenni fog, és nem fogod a gyülekezet munkáját megzavarni. Ily módon Isten emlékezni fog a cselekedeteidre és el fogja ismerni azokat. Mit próbálok tehát hangsúlyozni? Ezt: meg kell szabadulnod a vágyaidtól és az ambícióidtól, mielőtt azok kivirágoznak, meghozzák a gyümölcsüket és nagy szerencsétlenséghez vezetnek. Ha nem foglalkozol velük, amíg még gyerekcipőben járnak, nagy lehetőséget szalasztasz el; és ha már nagy szerencsétlenséghez vezettek, túl késő lesz megoldani őket. Ha még az elhatározás is hiányzik belőled, hogy fellázadj a hús-vér test ellen, igen nehéz lesz rálépned az igazságra való törekvés útjára; ha a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésedben kedvezőtlen fordulatokkal és kudarccal találkozol, és nem térsz észhez, akkor ez veszélyes: megvan a lehetősége, hogy ki fognak rekeszteni. Amikor az igazságot szeretők a hírnevük és a státuszuk vonatkozásában egy-két kudarccal és kedvezőtlen fordulattal találják szemben magukat, világosan látják, hogy a hírnévnek, a nyereségnek és a státusznak egyáltalán nincs értéke. Képesek teljesen lemondani a státuszról és a hírnévről, és elhatározzák azt, hogy még ha soha nem is lesz státuszuk, akkor is folytatni fogják az igazságra való törekvést és megfelelően végzik a kötelességüket, valamint megosztják a tapasztalati tanúságtételüket, és ezáltal elérik azt az eredményt, hogy tanúságot tesznek Isten mellett. Még ha átlagos követők is, akkor is képesek a végsőkig követni, és csak annyit akarnak, hogy megkapják Isten elismerését. Csak ezek az emberek szeretik őszintén az igazságot, és csak bennük van elhatározás. Isten háza már sok antikrisztust és gonosz embert kiiktatott, és néhányan, akik törekednek az igazságra, miután látták az antikrisztusok bukását, elgondolkodnak azon az úton, amelyen azok az emberek jártak, valamint elgondolkodnak magukon is és megismerik önmagukat. Ebből megértést nyernek Isten szándékáról, elhatározzák, hogy közönséges követők lesznek, és arra összpontosítanak, hogy az igazságra törekedjenek, és jól tegyék a kötelességüket. Még ha Isten azt is mondja, hogy ők szolgálattevők vagy alantas senkik, számukra az is rendben van. Egyszerűen megpróbálnak majd alázatos emberek lenni, kicsiny, jelentéktelen követők Isten szemében, akiket végül megfelelő színvonalú teremtett lényeknek hív majd Isten. Az ilyenek a jó emberek és azok, akiket Isten elismer.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész))

Amikor Isten megköveteli, hogy az emberek jól teljesítsék a kötelességüket, akkor nem arra kéri őket, hogy végezzenek el bizonyos számú feladatot vagy valósítsanak meg valami hatalmas törekvést, és nem is azt, hogy valami nagy vállalkozást vigyenek véghez. Isten azt akarja, hogy az emberek képesek legyenek gyakorlatiasan megtenni mindent, amit csak tudnak, és éljenek az Ő szavai szerint. Istennek nem arra van szüksége, hogy hatalmas vagy nemes legyél, vagy csodákat tegyél, és kellemes meglepetéseket sem akar látni benned. Nincs szüksége ilyen dolgokra. Istennek mindössze arra van szüksége, hogy rendületlenül az Ő szavai szerint gyakorolj. Isten szavai hallatán tedd meg azt, amit megértettél, végezd el azt, amit felfogtál, emlékezz jól arra, amit hallottál, és amikor majd eljön a gyakorlás ideje, akkor Isten szavai szerint gyakorolj. Váljanak az életeddé, a valóságaiddá, és azzá, amit megélsz. Így fog megelégedni Isten. Mindig a nagyságot, a nemességet és a státuszt hajszolod, mindig arra törekszel, hogy mások felett állj. Vajon hogyan érez Isten ennek láttán? Utálja ezt, és el fog határolódni tőled. Minél inkább olyan dolgokra törekszel, amilyen a nagyság, a nemesség, és az, hogy másoknál felsőbbrendű, kiváló, kiemelkedő és figyelemre méltó legyél, annál utálatosabbnak talál téged Isten. Ha nem tartasz önvizsgálatot és bűnbánatot, akkor Isten utálni fog és el fog hagyni téged. Kerüld el, hogy olyan valakivé válj, akit undorítónak talál Isten. Legyél olyan ember, akit szeret Isten. Hogyan nyerhető el Isten szeretete? Az igazság engedelmes elfogadásával, a teremtett lény pozíciójának elfoglalásával, az Isten szavai szerinti cselekvéssel két lábbal a földön állva, a kötelességünk megfelelő elvégzésével, azzal, hogy becsületes emberek vagyunk és megéljük az emberi hasonlatosságot. Ez elegendő, Isten meg lesz elégedve. Az embereknek meg kell győződniük arról, hogy nem dédelgetnek ambíciókat vagy haszontalan álmokat, nem keresik a hírnevet, a nyereséget, a státuszt vagy azt, hogy kitűnjenek a tömegből. Még kevésbé szabad megpróbálkozniuk azzal, hogy hatalmasok vagy emberfelettiek legyenek, felsőbbrendűek az emberek között, elérve, hogy mások hódoljanak nekik. Erre vágyik a romlott emberiség, és ez a Sátán ösvénye. Isten nem menti meg az ilyen embereket. Ha az emberek állandóan hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek anélkül, hogy bűnbánatot tartanának, akkor nincs számukra gyógymód és ennek csak egy kimenetele lehet: kirekesztik őket. Ma, ha gyorsan bűnbánatot tartotok, akkor még van idő, azonban el fog jönni a nap, amikor Isten befejezi a munkáját, és még ennél is nagyobbak lesznek a csapások, akkor már nem lesz többé esélyetek. Amikor eljön ez az idő, akkor akik hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek, azonban makacsul visszautasítják a bűnbánatot, azokat kiiktatják majd. Mindannyiótoknak tisztában kell lennie azzal, hogy milyen embereket ment meg Isten munkája, és mit jelent az Ő üdvössége. Isten arra kéri az embereket, hogy járuljanak Elé, hallgassák meg a szavait, fogadják el az igazságot, vessék le a romlott beállítottságukat, és gyakoroljanak úgy, ahogy Isten mondja és parancsolja. Ez azt jelenti, hogy a szavai szerint élnek, nem pedig saját elképzeléseik, képzelgéseik és sátáni filozófiáik szerint, és nem az emberi „boldogságra” törekednek. Aki nem hallgat Isten szavaira, illetve nem fogadja el az igazságot, hanem továbbra is bűnbánat nélkül, a Sátán filozófiái szerint és sátáni beállítottsággal él, az ilyen embert nem tudja megmenteni Isten. Istent követed, de természetesen ez is azért van, mert Isten kiválasztott téged – vajon mi a jelentése annak, hogy Isten kiválasztott téged? Az, hogy olyan valakivé változtasson, aki bízik Istenben, aki valóban követi Istent, aki mindent el tud hagyni Istenért, és aki képes követni Isten útját. Olyan valakivé, aki levetette sátáni beállítottságát, és már nem követi a Sátánt, nem él az uralma alatt. Ha követed Istent és teljesíted a kötelességedet az Ő házában, azonban minden tekintetben megszeged az igazságot, és nem az Ő szavai szerint gyakorolsz vagy tapasztalsz, sőt, talán ellen is állsz Neki, akkor vajon el tud fogadni téged Isten? Semmiképp sem. Mit értek ez alatt? A kötelességed teljesítése valójában nem nehéz, és az sem nehéz, hogy ezt hűségesen tedd, elfogadható mérce szerint. Nem kell feláldozni az életedet, illetve bármi különlegeset vagy nehezet tenned, csupán becsületesen és rendületlenül követned kell Isten szavait és utasításait, nem adva hozzá a saját ötleteidet, és nem a saját vállalkozásodat működtetve, hanem az igazságra való törekvés ösvényét járva. Ha az emberek meg tudják tenni ezt, akkor alapvetően emberi hasonlatosságuk lesz. Ha valóban alávetik magukat Istennek, és becsületes emberré váltak, akkor övék lesz az igazi emberi lény hasonlatossága.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő teljesítése összehangolt együttműködést kíván)

Minthogy ma így ítéllek meg benneteket, milyen fokú megértéssel fogtok a végén rendelkezni? Azt mondjátok majd, hogy bár a státuszotok nem magas, attól még Isten felemelt benneteket. Mivel alacsony származásúak vagytok, nincs státuszotok, de státuszt nyertek azért, mert Isten felemel benneteket – ez olyasmi, amit Ő ajándékozott nektek. Ma képesek vagytok személyesen megkapni Istentől a kiképzést, fenyítést és ítéletet. Ez még inkább az Ő felemelése. Képesek vagytok személyesen megkapni az Ő megtisztítását és égetését. Ez Isten nagy szeretete. Az idők során egyetlen személy sem volt még, aki részesült volna az Ő megtisztításában és égetésében, és egyetlen személy sem volt képes tökéletessé válni az Ő szavai által. Isten most szemtől szemben beszél veletek, megtisztítva benneteket, feltárva belső lázadó mivoltotokat – ez valóban az Ő felemelése. Milyen képességeik vannak az embereknek? Akár Dávid fiai, akár Móáb leszármazottai, összességében véve az emberek teremtett lények, akiknek semmi dicsekednivalójuk nincs. Mivel teremtett lények vagytok, egy teremtett lény kötelességét kell végeznetek. Nincs más követelmény veletek szemben. Így imádkozzatok: „Ó, Istenem! Akár van státuszom, akár nincs, most már értem magamat. Ha a státuszom magas, az azért van, mert Te felemeltél, ha pedig alacsony, az azért van, mert Te így rendelted. Minden a Te kezedben van. Nekem nincs sem választásom, sem panaszom. Te rendelted el, hogy ebben az országban, ennek a népnek a körében szülessek meg, és mindössze annyi a teendőm, hogy teljesen engedelmes legyek a Te uralmad alatt, mert minden azon belül van, amit Te elrendeltél. Nem gondolok a státuszra; végtére is csak teremtett lény vagyok. Ha Te a feneketlen mélységbe helyezel is engem, a tűz és kénkő tavába, én nem vagyok más, csak teremtett lény. Ha Te használsz engem, teremtett lény vagyok. Ha Te tökéletessé teszel engem, még mindig teremtett lény vagyok. Ha nem tökéletesítesz engem, akkor is szeretni foglak, mert nem vagyok több, mint teremtett lény. Semmi több nem vagyok, csak egy apró teremtett lény, akit a teremtés Ura teremtett, csupán egy az összes teremtett ember közül. Te teremtettél engem, és most újra a kezedbe helyeztél engem, hogy azt tegyél velem, amit akarsz. Kész vagyok a Te eszközöd és a Te ellenpontod lenni, mert minden úgy van, ahogy Te elrendelted. Ezen senki nem változtathat. Minden dolog és esemény a Te kezedben van.” Amikor eljön az ideje annak, hogy nem gondolsz többé a státuszra, akkor megszabadulsz tőle. Csak akkor leszel képes magabiztosan és merészen törekedni, és csak akkor lehet szabad a szíved mindenféle korlátozástól. Mihelyt az emberek kivergődtek ezekből a dolgokból, nem lesznek többé aggályaik.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?)

A teremtett emberiség tagjaként az embernek meg kell tartania a saját pozícióját, és jól nevelten kell viselkednie. Őrizd kötelességtudóan, amit a Teremtő rád bízott. Ne légy fegyelmezetlen, ne tegyél olyasmit, ami meghaladja a képességeidet, vagy ami utálatos Isten számára. Ne próbálj nagy ember lenni, superman vagy nagyszerű személyiség, és ne törekedj arra, hogy Istenné válj. Erre az embereknek nem lenne szabad vágyniuk. Arra törekedni, hogy nagyok vagy supermanek legyünk, abszurd. Arra törekedni, hogy Istenné váljunk, még szégyenletesebb; visszataszító és megvetésre méltó. Ami becses, és amihez a teremtett lényeknek mindennél inkább tartaniuk kellene magukat, az az igaz teremtett lénnyé válás; ez az egyetlen cél, amelyre mindenkinek törekednie kellene.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Kapcsolódi filmrészletek

A hírnév és a státusz elengedése Isten ítélete és fenyítése által

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Megtaláltam a helyem

Az ítélet és a fenyítés Isten szeretete

Mire kellene törekednünk az életben?