Szavak a Bibliából

„Azután ezt mondta Jahve Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Mózes 2:18)

„Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.” (1Mózes 2:21-24)

„Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1Mózes 3:16-19).

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

A házasság eredete és forrása Isten teremtésében van. Isten megteremtette az első embert, akinek szüksége volt egy társra, aki segíti és elkíséri, aki vele él, így Isten társat teremtett neki, majd pedig létrejött az emberi házasság. Ez minden. Ennyire egyszerű. Ez a házasság alapvető megértése, amellyel rendelkeznetek kell. A házasság Istentől származik; Ő rendezte és rendelte el. Annyi minimum elmondható, hogy nem negatív, hanem inkább pozitív dolog. Azt is pontosan el lehetne mondani, hogy a házasság helyénvaló, hogy egy helyénvaló szakasz az emberi élet során és az emberi lét folyamatában. Nem elvetemült dolog, és nem is az emberiség megrontására szolgáló mód vagy eszköz; helyénvaló és pozitív, mivel Isten teremtette és rendelte el, és természetesen Ő rendezte. Az emberi házasság Isten teremtéséből származik, és olyasvalami, amit Ő személyesen rendezett és rendelt el, így ebből a szemszögből nézve az egyetlen perspektíva, amellyel a házassággal kapcsolatban rendelkezni kellene, az az, hogy Istentől származik, hogy helyénvaló és pozitív, hogy nem negatív, elvetemült, önző vagy sötét dolog. Nem az embertől származik, és nem is a Sátántól, még kevésbé fejlődött ki szervesen a természetben, hanem Isten teremtette a Saját kezével, és személyesen Ő rendezte és rendelte el. Ez teljesen biztos. Ez a házasság legeredetibb, legpontosabb meghatározása és fogalma.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (9.))

A házasság igazi értelme nem csupán az emberi faj szaporodása, hanem, ami még fontosabb, az, hogy Isten minden férfinak és nőnek olyan társat intézzen, aki végigkíséri őket életük minden szakaszán, legyen az nehéz és fájdalmas, vagy könnyű, örömteli és boldog – mindezek során van kit a bizalmukba avatniuk, akivel szívben és lélekben egyek lehetnek, és aki osztozik bánatukban, fájdalmukban, boldogságukban és örömükben. Ez az értelme annak, hogy Isten házasságot rendez az emberek számára, valamint ez minden egyes ember szubjektív szükséglete. Amikor Isten megteremtette az emberiséget, nem akarta, hogy az emberek magányosak legyenek, ezért házasságot rendezett számukra. A házasságban a férfiak és a nők más-más szerepet töltenek be, a legfontosabb dolog pedig az, hogy kísérjék és támogassák egymást, minden egyes napon jól élve, jól haladva az élet útján. Egyrészt kísérhetik egymást, másrészt pedig támogathatják egymást – ez a házasság értelme, és létének szükségessége. Természetesen ez az a felfogás és hozzáállás is, amelyet az embereknek a házassággal szemben tanúsítaniuk kell, valamint ez az a felelősség és kötelezettség, amelynek a házassággal szemben eleget kell tenniük.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (9.))

A házasság kulcsfontosságú esemény minden ember életében; ez az az időszak, amikor az ember valóban elkezd különböző feladatokat vállalni és fokozatosan különböző küldetéseket teljesíteni. Az emberek sok illúziót dédelgetnek a házassággal kapcsolatban, mielőtt maguk is megtapasztalnák, és ezek az illúziók mind nagyon szépek. A nők azt képzelik, hogy a másik felük a szőke herceg lesz, a férfiak pedig azt, hogy Hófehérkét veszik feleségül. Ezek a fantáziák azt mutatják, hogy minden embernek vannak bizonyos elvárásai a házassággal szemben, saját igényei és normái. Bár ebben a gonosz korban az embereket folyamatosan torz üzenetekkel bombázzák a házasságról, amelyek még több plusz követelményt kreálnak, és mindenféle teherrel és furcsa hozzáállással ruházzák fel az embereket, minden ember, aki megtapasztalta a házasságot, tudja, hogy bárhogyan is értelmezzük, bárhogyan is viszonyulunk hozzá, a házasság nem egyéni döntés kérdése.

Az ember sok más emberrel találkozik életében, de senki sem tudja, hogy ki lesz a házastársa. Bár mindenkinek megvannak a saját elképzelései és személyes álláspontjai a házassággal kapcsolatban, senki sem láthatja előre, hogy ki lesz valóban és véglegesen a másik fele, és a saját elképzelései ebben a kérdésben vajmi keveset számítanak. Miután találkozol valakivel, aki tetszik neked, hajszolhatod őt; de hogy érdekled-e őt, hogy képes-e a társaddá válni, az nem a te döntésed. Vonzalmad tárgya nem feltétlenül az a személy, akivel képes leszel megosztani az életedet; közben valaki, akire sosem számítottál, csendben beléphet az életedbe, és a társaddá válhat, sorsod legfontosabb elemévé, a másik feleddé, akihez a sorsod elválaszthatatlanul hozzáköt. És így, bár több millió házasság van a világon, mindegyik más és más: sok házasság nem kielégítő, sok boldog; sok van, mely átível Kelet és Nyugat között, vagy Észak és Dél között; sok tökéletes pár van, sok azonos társadalmi rangú; sok boldog és harmonikus, sok fájdalmas és szomorú; sok házasság felkelti mások irigységét, sokat pedig félreértenek és rosszallnak; sok örömteli, sok pedig könnyekkel teli és kétségbeejtő... E számtalanféle házasságban az emberek hűséget és élethosszig tartó elkötelezettséget mutatnak a házasság iránt; szerelmet, ragaszkodást és elválaszthatatlanságot, vagy épp lemondást és meg nem értést. Egyesek elárulják a házasságukat, vagy akár gyűlöletet is éreznek iránta. Akár boldogságot, akár fájdalmat hoz a házasság, a Teremtő mindenkinek előre megszabta a házasságban betöltött küldetését, amely nem változik; ezt a küldetést mindenkinek be kell töltenie. Minden egyes ember sorsa, amely minden házasság mögött ott áll, változatlan és a Teremtő által már régen előre elrendelt.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

A házasság fontos fordulópont az ember életében. A házasság az ember sorsának terméke és az ember sorsának döntő fontosságú láncszeme; nem az egyén saját akaratán vagy preferenciáin alapul, és nem befolyásolják semmilyen külső tényezők, hanem teljes mértékben a két fél sorsa határozza meg, a Teremtőnek azon rendelkezései és eleve elrendelései, amelyek a pár mindkét tagjának sorsára vonatkoznak. A felszínen a házasság célja az emberi faj fenntartása, de valójában a házasság nem más, mint egy rituálé, amelyen az ember a küldetése teljesítése során átesik. A házasságban az emberek nem csupán a következő nemzedék felnevelésének szerepét játsszák; elfogadják a házasság fenntartásával járó összes különféle szerepet és a küldetéseket, amelyeket ezek a szerepek megkövetelnek tőlük. Mivel az ember születése befolyásolja az őt körülvevő emberek, események és dolgok változását, a házassága is elkerülhetetlenül hatással lesz ezekre az emberekre, eseményekre és dolgokra, sőt, különböző módokon át is alakítja őket mind.

Amikor az ember függetlenné válik, elindul a saját életútján, amely lépésről lépésre elvezeti őt azokhoz az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, amelyek kapcsolódnak a házasságához. Ugyanakkor a másik személy, aki abban a házasságban fog élni, lépésről lépésre közeledik ugyanezen emberek, események és dolgok felé. A Teremtő szuverenitása alatt két, egymástól független, de összefüggő sorsú ember fokozatosan belép egy házasságba, és csodával határos módon családdá válik: „egy hajóban eveznek”. Amikor tehát valaki házasságra lép, az életútja befolyásolja és érinti a másik felét, és ugyanígy a partner életútja is befolyásolja és érinti az ő sorsát az életben. Más szóval, az emberi sorsok összekapcsolódnak, és senki sem tudja teljesíteni az életfeladatát vagy betölteni a szerepét másoktól teljesen függetlenül. Az ember születése kapcsolatok hatalmas láncolatára van hatással; a felnőtté válás szintén kapcsolatok összetett láncolatát foglalja magában; és hasonlóképpen, egy házasság elkerülhetetlenül emberi kapcsolatok hatalmas és összetett hálójában létezik és működik, ami a háló minden tagját magában foglalja, és befolyásolja mindazok sorsát, akik annak részei. A házasság nem a két fél családjának, felnőtté válásuk körülményeinek, megjelenésüknek, életkoruknak, képességüknek, tehetségüknek vagy bármilyen más tényezőnek a terméke; sokkal inkább egy közös küldetésből és közös sorsból fakad. Ez a házasság eredete, a Teremtő által vezényelt és elrendezett emberi sors terméke.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Semmilyen szubjektív vagy irreális ábrándodnak nem szabad lennie a házasságról, arról, hogy ki a társad, illetve, hogy milyen ember a társad. Az Istennek való alávetettség hozzáállásával kell rendelkezned, alá kell vetned magad Isten intézkedéseinek és elrendelésének, és bíznod kell benne, hogy Isten a számodra legmegfelelőbb embert készíti elő neked. Vajon nem szükséges az alávetett hozzáállás? (De igen.) Másodsorban el kell engedned a társadalom elvetemült irányzatai által beléd ültetett kritériumokat a partnerválasztást illetően, majd ki kell alakítanod a helyes partnerválasztási kritériumokat. Vagyis, az a legkevesebb, hogy a társad olyan ember legyen, aki hozzád hasonlóan hisz Istenben, és aki veled azonos úton jár – általános szempontból ennyi. A társadnak továbbá képesnek kell lennie a férfi, illetve a nő feladatait teljesíteni a házasságban; képesnek kell lennie teljesíteni egy társ feladatait. Hogyan tudod megítélni ezt a szempontot? Meg kell nézned az illető emberi mivoltának minőségét, azt, hogy van-e felelősségérzete és hogy van-e lelkiismerete. És hogyan ítéled meg, hogy valakinek van-e lelkiismerete és emberi mivolta? Ha nem vagy kapcsolatban vele, akkor nem áll módodban megismerni az emberi mivolta milyenségét, és még ha kapcsolatban is vagy vele, ám az csak rövid ideig tart, akkor nem biztos, hogy képes leszel felfedezni, hogy milyen. Akkor hát hogyan ítéled meg, hogy valakinek van-e emberi mivolta? Megnézed, hogy felelősséget vállal-e a kötelességéért, Isten megbízatásáért, valamint Isten házának munkájáért, és megnézed, hogy képes-e védelmezni Isten házának érdekeit és hogy hű-e a kötelességéhez – ez a legjobb módja annak, hogy valaki emberi mivoltának minőségét megítéljük. Tegyük fel, hogy az illetőnek igen egyenes a jelleme, és amikor az Isten háza által rábízott munkáról van szó, az illető rendkívül elhivatott, felelősségteljes, komoly és buzgó, nagyon aprólékos, egyáltalán nem gondatlan és nemtörődöm, valamint törekszik az igazságra, és figyelmesen és lelkiismeretesen odafigyel mindenre, amit Isten mond. Amint világos számára és megérti, azonnal gyakorlatba ülteti azt. Bár lehet, hogy egy ilyen embernek nincs nagy képessége, de legalább olyasvalaki, aki nem felületes a kötelességét és a gyülekezet munkáját illetően, és aki komolyan felelősséget tud vállalni. Ha a kötelessége irányában lelkiismeretes és felelősségteljes, akkor bizonyára teljes szívből éli majd az életét veled, és a végsőkig felelősséget vállal érted – egy ilyen ember jelleme kiállja a próbákat. Még amikor megbetegszel, megöregedsz, elcsúnyulsz, illetve hibáid és hiányosságaid vannak is, ez az ember mindig helyesen fog bánni veled és elvisel, és mindig minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy védelmezzen téged és a családodat, valamint óvjon téged, stabil életet biztosítson számodra, hogy nyugalomban élhess. Egy férfi vagy egy nő számára ez a legboldogabb dolog a házaséletben. Az illető nem feltétlenül lesz képes jómódú, fényűző vagy romantikus életet adni neked, és nem feltétlenül tud majd bármi különbet nyújtani neked a ragaszkodás vagy bármely más szempont tekintetében, de legalább megnyugvást, és azt biztosítja számodra, hogy az életed rendezett lesz vele, és nem lesz veszély, illetve a nyugtalanság érzése. Amikor ránézel az illetőre, láthatod, hogy 20-30 év múlva, sőt akár idős korában milyen lesz az élete. A társválasztáskor efféle ember kell legyen a mércéd. A társválasztásnak ez a mércéje persze egy kicsit magas, és a modern emberiség körében nem könnyű ilyen embert találni, ugye? Annak megítéléséhez, hogy valakinek milyen a jelleme, illetve, hogy képes lesz-e teljesíteni a feladatait a házasságban, meg kell nézned a kötelességéhez való hozzáállását – ez egy szempont. Egy másik megvizsgálandó szempont az, hogy Istent félő szíve van-e. Ha igen, akkor az a legkevesebb, hogy semmi embertelen, illetve erkölcstelen vagy etikátlan dolgot nem fog tenni, és így biztosan jól fog bánni veled. Ha nincs Istent félő szíve, és pimasz, akaratos, vagy az emberi mivolta ádáz, csalárd és arrogáns; ha a szívében nincs ott Isten és felsőbbrendűnek tartja magát másoknál; ha hanyagul, a saját akarata szerint kezeli a munkát, a kötelességeket, sőt még Isten megbízatását és Isten házának bármely fontos ügyét is, önkényesen cselekszik, sosem óvatos, nem keresi az alapelveket, és különösképp, amikor a felajánlásokkal foglalkozik, vakmerően elviszi és eltulajdonítja azokat, semmitől sem félve – nos, ilyen embert semmiképp sem kereshetsz. Istent félő szív nélkül az illető bármire képes. Egy ilyen férfi most talán még mézesmázos szavakat mond és a halhatatlan szerelmét ígéri neked, ám ha eljön a nap, amikor nem boldog, amikor nem tudod kielégíteni az igényeit és nem vagy többé a kedvese, akkor azt mondja majd, hogy nem szeret, többé semmit sem érez irántad, és egyszerűen fogja magát, és elhagy téged, amikor csak akar. Még ha egyelőre nem is váltatok el, ő akkor is megy, és keres valaki mást – ez mind lehetséges. Bármikor, bárhol elhagyhat téged, és bármire képes. Az ilyen férfiak nagyon veszélyesek, és nem érdemes rájuk bíznod az egész életedet. Ha ilyen férfit találsz szeretődül, a kedvesedül, a választott társadul, akkor bajban leszel. Még ha magas, gazdag és jóképű, hihetetlenül tehetséges, és gondoskodik is rólad és figyelmes is veled szemben, és felületesen szólva különösképp megállja a helyét akár a barátod, akár a férjed, ám nincs Istent félő szíve, akkor ez az ember nem lehet a választott társad. Ha belehabarodsz és randizni kezdesz vele, majd összeházasodtok, akkor egész életedben egy rémálom és egy csapás lesz számodra. Azt mondod: „Nem félek, én az igazságra törekszem.” Egy ördög karjaiba estél, és ő gyűlöli Istent, dacol Istennel és mindenféle módot bevet, hogy megzavarja a hitedet Istenben – vajon képes vagy felülkerekedni ezen? A kicsike érettséged és hited képtelen állni a kínzását, és néhány nap elteltével olyannyira gyötrődsz, hogy irgalomért könyörögsz, és képtelen vagy továbbra is hinni Istenben. Elveszíted a bizalmadat, az elméd pedig megtelik ezzel a huzavonával. Olyan, mintha egy húsdarálóba dobtak, majd darabokra szaggattak volna, emberi hasonlatosság nélkül, teljességgel elmerülsz benne, amíg végül ugyanarra a sorsra leszel kárhoztatva, mint az az ördög, akihez hozzámentél, és annyi lesz az életednek.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (10.))

A házastársi boldogság hajszolása vajon az a cél, amelyre az embereknek a megházasodást követően törekedniük kell? Van ennek bármi köze az Isten által elrendelt házassághoz? (Nincs.) Isten házasságot adott az embernek, és egy olyan környezetet adott neked, amelyben eleget tehetsz a férfi vagy a nő felelősségeinek és kötelezettségeinek a házasság keretei között. Isten házasságot adott neked, ami azt jelenti, hogy társat adott neked. Ez a társ elkísér téged ennek az életnek a végéig, és az élet mindegyik szakaszában melletted lesz. Mit értek az alatt, hogy „elkísér”? Úgy értem, a társad segíteni fog és gondoskodni fog rólad, minden dologban osztozik veled, amivel az életben találkozol. Vagyis, nem számít, hány dologgal találkozol, többé nem egyedül nézel szembe velük, hanem ketten együtt néztek szembe velük. Ha így élsz, az valamivel könnyebbé és nyugodtabbá teszi az életet, ahol mindkét ember megteszi, amit tennie kell, mindegyikük beveti a képességeit és az erősségeit, és elkezdik a közös életüket. Ennyire egyszerű ez. Isten azonban soha nem támasztott követelést az emberekkel szemben, ezt mondván: „Adtam neked házasságot. Most már házas vagy, úgyhogy feltétlenül szeretned kell a társadat a végsőkig, és állandóan hízelegned kell neki – ez a küldetésed.” Isten adott neked házasságot, adott társat és másféle életkörülményeket. Eme életkörülményeken és helyzeten belül ráveszi a társadat, hogy mindenben osztozzon és mindennel együtt nézzen szembe veled, hogy te szabadabban és könnyebben élhess, miközben megengedi neked, hogy értékelj egy másik életszakaszt. Isten azonban nem adott el téged a házasságnak. Hogy értem ezt? Úgy értem, hogy Isten nem vette el az életedet, a sorsodat, a küldetésedet, az életben követett utadat, az általad választott irányt az életben, sem azt a fajta hitet, amid van, és nem adta mindezeket a társadnak, hogy döntsön helyetted. Nem mondta azt, hogy egy nő sorsának, törekvéseinek, életútjának és életszemléletének milyenségéről, a férjének kell határoznia, illetve, hogy egy férfi sorsának, törekvéseinek, életszemléletének és életének milyenségéről a feleségének kell határoznia. Isten sosem mondott ilyesmiket, és nem így rendelte el a dolgokat. Látod: mondott Isten bármi ilyesmit, amikor az emberiség számára megalkotta a házasságot? (Nem.) Isten soha nem mondta, hogy a nő vagy a férfi küldetése az életben a házastársi boldogságra való törekvés, és hogy jól kell őrizned a házasságod boldogságát az életed küldetésének beteljesítéséhez, valamint ahhoz, hogy sikerüljön teremtett lényként viselkedned – Isten sosem mondott semmi ilyesmit. Isten azt sem mondta, hogy: „Az életutadat a házasság keretei között kell megválasztanod. A házasságod és a házastársad fogja eldönteni, hogy eléred-e az üdvösséget vagy sem. A házastársad határoz majd az életszemléletedről és a sorsodról.” Mondott Isten valaha ilyesmit? (Nem.) Isten házasságot rendelt számodra és adott egy társat neked. Házasságra lépsz, ám az Isten előtti identitásod és státuszod nem változik – te továbbra is te vagy. Ha nő vagy, akkor továbbra is nő vagy Isten előtt; ha férfi vagy, akkor továbbra is férfi vagy Isten előtt. Egy dolog azonban mindkettőtökben közös, mégpedig az, hogy akár férfi vagy, akár nő, a Teremtő előtt mind teremtett lények vagytok. A házasság keretei között elviselitek és szeretitek egymást, segítitek és támogatjátok egymást, ez pedig a felelősségeiteknek való eleget tevés. Isten előtt azonban a teljesítendő feladataid és a megvalósítandó küldetésed nem helyettesíthetők a társaddal szemben teljesített feladataiddal. Ezért, ha a társadat illető feladataid összeütközésbe kerülnek azzal a kötelességgel, amelyet egy teremtett lénynek kell végrehajtania Isten előtt, a teremtett lény kötelességének végrehajtását kell választanod, nem pedig a társadat illető feladatok teljesítését. Ez az az irány és cél, amelyeket választanod kell, és persze ez az a küldetés is, amelyet teljesítened kell. Egyesek azonban tévesen a házastársi boldogág hajszolását, vagy a társukat illető feladataik teljesítését, a társukkal való törődést, a róla való gondoskodást és azt teszik életük küldetésévé, hogy szeretik őt, és a társukat életük egének, a sorsuknak tekintik – ez helytelen. A te sorsod Isten szuverenitása alá tartozik, és nem a társad irányítja. A házasság nem változtathat a sorsodon, sem azon a tényen, hogy a sorsodat Isten irányítja. Ami azt a fajta életszemléletet illeti, amellyel rendelkezned kell, és azt az utat, amelyet követned kell, ezeket Isten tanításainak és követelményeinek szavaiban kell keresned. Ezek a dolgok nem a társadtól függenek, és nem ő dönt róluk. Amellett, hogy teljesíti a téged illető feladatait, nem szabad irányítania a sorsodat, és azt sem szabad követelnie, hogy változtass az irányodon az életben, arról sem dönthet, milyen utat követsz, illetve milyen életszemléleted kell legyen, az üdvösségre való törekvésedben pedig még kevésbé korlátozhat vagy akadályozhat. Ami a házasságot illeti, az emberek csak annyit tehetnek, hogy elfogadják azt Istentől, és tartják magukat a házasságnak ahhoz a meghatározásához, amelyet Isten rendelt az ember számára, amelyben férj és feleség egyaránt eleget tesz az egymás iránti felelősségeinek és kötelezettségeinek. Amit nem tehetnek, az az, hogy a társuk sorsáról, előző életéről, jelen életéről vagy következő életéről, és még kevésbé, hogy az örökkévalóságról döntsenek. A rendeltetési helyedről, a sorsodról és az általad követett útról csak a Teremtő dönthet. Teremtett lényként ezért akár a feleség, akár a férj szerepe a tiéd, az a boldogság, amelyre ebben az életben törekedned kell, abból fakad, hogy a teremtett lény kötelességét végzed és a teremtett lény küldetését teljesíted. Nem magából a házasságból fakad, abból pedig még kevésbé, hogy a feleség vagy a férj feladatait teljesíted a házasság keretei között. Az út, amelynek követését választod, valamint az életszemlélet, amelyet magadévá teszel, természetesen nem épülhet a házastársi boldogságra, és még kevésbé határozhatja meg azt a házastársak valamelyike – ez olyasmi, amit meg kell értened. Azoknak a házasságra lépő embereknek tehát, akik csak a házastársi boldogságra törekszenek és ezt a törekvést tekintik a küldetésüknek, el kell engedniük az efféle gondolatokat és nézeteket, változtatniuk kell a gyakorlásuk módján, valamint azon, hogy merre tartanak az életben. Isten elrendelése szerint lépsz házasságra és élsz együtt a társaddal – ennyi az egész, és elegendő a feleség vagy a férj feladatait teljesíteni, amíg együtt éltek. Ami az általad követett utat és a magadévá tett életszemléletet illeti, a társad nem köteles, és nincs joga ezekről a dolgokról dönteni. Még akkor is, ha már házas vagy és van házastársad, az úgynevezett házastársad csak a házastárs Isten által elrendelt jelentését hordozhatja. Ő csak a házastárs feladatait teljesítheti, és minden más, a házastársadtól független dolgot te választhatsz meg és dönthetsz róla. Ami persze még fontosabb, hogy a választásaid és a döntéseid nem alapulhatnak a saját preferenciáidon és megértéseden, hanem Isten szavain kell alapulniuk. Értitek a közlést erről a kérdésről? (Igen.) Ezért Isten nem fog megemlékezni az olyan házastárs tetteiről, aki a házasság keretei között mindenáron a házastársi boldogságra törekszik, vagy annak érdekében bármilyen áldozatra hajlandó. Nem számít, milyen jól vagy milyen tökéletesen teszel eleget a kötelezettségeidnek és a feladataidnak a társaddal szemben, vagy mennyire felelsz meg a társad elvárásainak – más szóval nem számít, milyen jól vagy milyen tökéletesen tartod fenn a házastársi boldogságodat, vagy az mennyire irigylésre méltó –, ez nem jelenti azt, hogy teljesítetted a teremtett lény küldetését, sem azt nem bizonyítja, hogy megfelelő színvonalon álló teremtett lény vagy. Lehet, hogy tökéletes feleség vagy tökéletes férj vagy, ez azonban a házasság kereteire korlátozódik. A Teremtő az alapján méri le, hogy miféle ember vagy, hogy hogyan végzed a teremtett lény kötelességét Előtte, milyen utat követsz, milyen az életszemléleted, mire törekszel az életben és hogyan teljesíted a teremtett lény küldetését. Isten ezekkel a dolgokkal méri az általad teremtett lényként követett utat és a jövőbeli rendeltetési helyedet. Nem az alapján méri ezeket a dolgokat, hogy feleségként vagy férjként hogyan teljesíted a feladataidat és a kötelezettségeidet, sem az alapján, hogy a társad iránti szereteted tetszik-e a társadnak.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.))

Nem azért beszélgetünk a házastársi boldogságra való törekvés elengedéséről, hogy lemondj a házasságról, mint formalitásról, nem is azért, hogy válásra ösztönözzünk, hanem inkább azért, hogy feladd a házastársi boldogságot illető törekvéseket. Mindenekelőtt azokat a nézeteket kell elengedned, amelyek a házastársi boldogságra való törekvésedben uralnak, majd pedig a házastársi boldogságra való törekvés gyakorlását kell elengedned, és az időd és az energiád nagy részét a teremtett lény kötelessége végzésének és az igazságra való törekvésnek kell szentelned. Ami a házasságot illeti – amíg az nem ütközik és nem áll ellentétben az igazságra való törekvéseddel, addig nem fognak változni azok a kötelezettségek, amelyeket teljesítened kell, az a küldetés, amelyet meg kell valósítanod, sem az a szerep, amelyet játszanod kell a házasság keretei között. Ezért, amikor arra kérlek, hogy engedd el a házastársi boldogságra való törekvést, az nem azt jelenti, hogy arra kérlek, hogy hagyd el a házasságot vagy válj el a formalitás miatt, hanem azt jelenti, hogy arra kérlek, teljesítsd a küldetésed teremtett lényként, valamint végezd megfelelően az általad végzendő kötelességet azzal a feltétellel együtt, hogy teljesíted a házasságban teljesítendő feladataidat. Természetesen, ha a házastársi boldogságra való törekvésed befolyásolja, akadályozza, sőt akár rombolja a teremtett lényi kötelességed végzését, akkor nemcsak a házastársi boldogságra való törekvésedet, hanem az egész házasságodat el kell hagynod. Mi a végső célja és értelme annak, hogy ezekről a kérdésekről beszélgetünk? Az, hogy a házastársi boldogság ne akadályozza a lépéseidet, ne kösse meg a kezed, ne vakítsa el a szemed, ne torzítsa el a látásodat, ne zavarja meg és ne foglalja le az elmédet; hogy a házastársi boldogságra való törekvés ne töltse ki az életutadat és az életedet, hogy helyesen közelíts a házasságban teljesítendő feladataidhoz és kötelezettségeidhez, és a helyes döntéseket hozd meg az általad teljesítendő feladatok és kötelezettségek vonatkozásában. Még jobb gyakorlási mód az, ha több időt és energiát szentelsz a kötelességednek, elvégzed a kötelességet, amelyet el kell végezned, és teljesíted az Isten által rád bízott küldetést. Soha nem szabad megfeledkezned arról, hogy teremtett lény vagy, hogy Isten az, aki eddig a pillanatig elvezetett az életen át, és Isten az, aki házasságot adott neked, aki családot adott neked, és Isten az, aki rád ruházta a házasság keretei között teljesítendő feladatokat, és nem te vagy az, aki a házasságot választotta, nem arról van szó, hogy egyszer csak varázsütésre megházasodtál, illetve, hogy a saját képességeidre és erődre hagyatkozva megőrizheted a házastársi boldogságodat. Most már világosan elmagyaráztam ezt? (Igen.) Érted, mit kell tenned? Most már világos számodra az út? (Igen.) Ha nincs ellentét és ellentmondás a házasságban teljesítendő feladataid és kötelezettségeid, valamint a teremtett lényi kötelességed és küldetésed között, akkor ilyen körülmények között teljesítened kell a házaság keretei között fennálló feladataidat, bárhogyan is kell teljesíteni őket, és jól kell teljesítened a feladataidat, vállalnod kell a felelősségeket, amelyeket vállalnod kell, és nem szabad megpróbálnod kibújni alóluk. Felelősséget kell vállalnod a társadért, és felelősséget kell vállalnod a társad életéért, az érzéseiért, és mindenért vele kapcsolatban. Ha azonban a házasság keretei között vállalt felelősségeid és kötelezettségeid ütköznek a teremtett lényi küldetéseddel és kötelességeddel, akkor nem a kötelességedet és a küldetésedet kell elengedned, hanem a házasság keretei között fennálló felelősségeidet. Isten ezt várja el tőled, ez Isten megbízatása a számodra és persze ez az, amit Isten minden férfitől és nőtől megkövetel. Csak akkor fogsz törekedni az igazságra és akkor fogod követni Istent, ha képes vagy erre. Ha nem vagy rá képes és nem tudsz így gyakorolni, akkor csupán névleges hívő vagy, nem követed igaz szívvel Istent, és nem vagy az, aki az igazságra törekszik. Most megvan a lehetőséged és a feltételeid, hogy elhagyd Kínát a kötelességed végzése érdekében, és egyesek ezt mondják: „Ha elmegyek Kínából, hogy a kötelességemet végezzem, akkor itthon kell hagynom a házastársamat. Soha többé nem látjuk egymást? Vajon nem külön kell élnünk? Nem lesz többé házasságunk?” Egyesek ezt gondolják: „Ó, hogy fog az én társam élni nélkülem? Hát nem fog szétesni a házasságunk, ha nem vagyok ott? Annyi lesz a házasságunknak? Mit fogok csinálni a jövőben?” Vajon a jövőről kellene gondolkodnod? Miről kellene leginkább gondolkodnod? Ha olyasvalaki akarsz lenni, aki az igazságra törekszik, akkor a leginkább azon kellene gondolkodnod, hogy hogyan engedd el azt, amit Isten kér, hogy elengedj, és hogyan valósítsd meg azt, amire Isten kér. Ha a jövőben, az elkövetkező napokban házasság és a melletted lévő társad nélkül kell lenned, attól még idős korodig élhetsz, és ugyanúgy jól élhetsz. Ha azonban lemondasz erről a lehetőségről, az egyenlő azzal, hogy elhagyod a kötelességed és a küldetést, amellyel Isten megbízott téged. Isten számára ekkor nem olyasvalaki lennél, aki az igazságra törekszik, aki igazán akarja Istent és aki törekszik az üdvösségre. Ha aktívan le akarsz mondani az üdvösség elérésének lehetőségéről és jogáról, valamint a küldetésedről, és ehelyett a házasságot választod, azt választod, hogy férj és feleség egységében maradsz, azt választod, hogy a házastársaddal leszel és neki teszel eleget, és azt választod, hogy megőrzöd a házasságod épségét, akkor a végén majd nyersz néhány dolgot, néhány dolgot pedig elveszítesz. Azt érted, hogy mit fogsz elveszíteni, igaz? Sem a házasság, sem a házastársi boldogság nem a mindened – az nem dönthet a sorsodról, nem dönthet a jövődről és még kevésbé dönthet a rendeltetési helyedről. Annak eldöntése tehát, hogy az embereknek mit kell választaniuk, hogy el kell-e engedniük a házastársi boldogságra való törekvést és végezniük a teremtett lény kötelességét vagy sem, az embereken múlik.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (10.))

Isten csak azért rendelt házasságot számodra, hogy megtanulj eleget tenni a felelősségeidnek, megtanulj békésen együtt élni egy másik emberrel és osztozni az életen, és megtapasztald, milyen a társaddal közös élet, valamint hogyan kell kezelni mindazokat a dolgokat, amelyekkel együtt találkoztok, ezzel gazdagabbá és másabbá téve az életedet. Ő azonban nem ad téged el a házasságnak, és természetesen nem ad el a társadnak, hogy a rabszolgája légy. Nem vagy a rabszolgája, ő pedig nem a rabszolgatartód. Egyenlőek vagytok. A társaddal szemben csak feleségként vagy a férjként vannak felelősségeid, és ha ezeknek a felelősségeknek eleget teszel, Isten megfelelő feleségnek vagy férjnek tart. Nincs semmi, ami a társadnak van, neked pedig nincs, és nem vagy rosszabb, mint a társad. Ha hiszel Istenben és az igazságra törekszel, végezni tudod a kötelességed, gyakran jársz összejövetelekre, imádkozva olvasod Isten szavait és Isten színe elé járulsz, akkor ezek olyasmik, amiket Isten elfogad, és ezek azok a dolgok, amelyeket egy teremtett lénynek tennie kell, valamint az a normális élet, amelyet egy teremtett lénynek élnie kell. Ebben semmi szégyenletes nincs, nem szabad úgy érezned, hogy bármivel is tartozol a társadnak azért, mert ilyen életet élsz – semmivel sem tartozol neki. Ha szeretnéd, kötelességed bizonyságot tenni a társadnak Isten munkájáról. Ha azonban ő nem hisz Istenben, nem ugyanúgy gondolkodik, és nem ugyanazt az utat követi, amelyiket te, akkor nem szükséges és nem is kötelességed, hogy bármit vagy bármilyen információt elmondj vagy elmagyarázz neki a hitedről, illetve az általad követett útról, és nincs is joga tudni róla. Az ő felelőssége és kötelezettsége az, hogy támogasson, bátorítson és védjen téged. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor nincs emberi mivolta. Miért? Mert te a helyes utat követed, a családod és a társad pedig azért áldott és élvezi veled együtt Isten kegyelmét, mert te a helyes utat követed. Csak az a helyes, ha a társad hálás ezért, ahelyett, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesítene vagy megfélemlítene téged a hited miatt, illetve amiatt, mert üldöznek, vagy azt hinné, hogy több házimunkát és egyéb dolgokat kell végezned, illetve, hogy valamivel tartozol neki. Sem érzelmileg, sem szellemileg, sem pedig más módon nem tartozol neki – ő tartozik neked. A te Istenbe vetett hited miatt élvez ő különleges kegyelmet és áldásokat Istentől, és kivételes módon nyeri el ezeket a dolgokat. Hogy értem azt, hogy „kivételes módon nyeri el ezeket a dolgokat”? Úgy értem, hogy egy ilyen ember nem érdemli meg, hogy elnyerje ezeket a dolgokat és nem kellene elnyernie ezeket a dolgokat. Miért nem kellene elnyernie? Mert nem követi Istent és nem ismeri el Istent, ezért a te Istenbe vetett hited miatt részesül abban a kegyelemben, amelyet élvez. Veled együtt profitál és élvezi az áldásokat, és csak hálás lehet neked. Más szóval – mivel élvezi ezeket a különleges áldásokat és ezt a kegyelmet – jobban eleget kell tennie a felelősségeinek, és jobban támogatnia kell az istenhitedet. Mivel a házban van egy ember, aki hisz Istenben, egyeseknek jól megy a családi vállalkozása és igen sikeresek lesznek. Sok pénzt keresnek, a családjuk jól él, anyagilag gazdagodnak és javul az életminőségük. Hogyan jöttek létre mindezek a dolgok? Képes lenne a családod megszerezni mindezeket, ha egyikőtök sem hinne Istenben? Egyesek azt mondják: „Isten gazdag sorsot rendelt nekik.” Így igaz, hogy Isten rendelte el ezt, ám ha a családjukban nem lenne az az egy valaki, aki hisz Istenben, a vállalkozásuk nem részesülne ilyen kegyelemben és nem lenne ilyen áldott. Mivel velük van az az egy ember, aki hisz Istenben, mivel annak, aki hisz Istenben, igaz hite van, őszintén törekszik és hajlandó Istennek szentelni és feláldozni magát Istenért, a nem hívő házastársa kivételesen kapja a kegyelmet és az áldásokat. Istennek igen könnyű megtennie ezt az apró dolgot. Akik nem hisznek, mégsem elégedettek, sőt még el is nyomják és zaklatják azokat, akik hisznek Istenben. Már így is csapás a hívők számára az üldöztetés, amelynek az ország és a társadalom kiteszi őket, ám a családtagjaik még messzebb mennek, és tetézik a nyomást. Ha ilyen körülmények között te még mindig úgy gondolod, hogy cserben hagyod őket és a házasságod rabszolgájává akarsz válni – ezt aztán valóban nem kellene tenned. Ők tehát nem támogatják az istenhitedet, rendben; nem védelmezik az istenhitedet, az is rendben. Szabadságukban áll nem megtenni ezeket a dolgokat, azonban nem szabad rabszolgaként bánniuk veled azért, mert hiszel Istenben. Nem vagy rabszolga, emberi lény vagy, méltóságteljes és egyenes ember. Az a legkevesebb, hogy egy teremtett lény vagy Isten előtt, nem pedig valakinek a rabszolgája. Ha rabszolgának kell lenned, akkor csakis az igazság rabszolgája, Isten rabszolgája lehetsz, nem pedig bármely ember rabszolgája, a házastársad pedig még kevésbé lehet a rabszolgatartód. A testi kapcsolatok tekintetében a szüleiden kívül a házastársad az, aki a legközelebb áll hozzád ezen a világon. Mivel azonban hiszel Istenben, a társad ellenségként kezel, támad és üldöz téged. Ellenzi, hogy összejövetelekre járj, ha hall valami pletykát, hazajön, hogy leszidjon és rosszul bánjon veled. Még akkor is, amikor otthon imádkozol vagy olvasod Isten szavait, és egyáltalán nem befolyásolod az élete normális működését, akkor is leszid és szembeszegül veled, sőt meg is ver. Mondd meg Nekem, miféle dolog ez? Hát nem egy démon ez a másik? Ez az az ember, aki a legközelebb áll hozzád? Megérdemli egy ilyen ember, hogy bármilyen felelősségednek is eleget tegyél vele szemben? (Nem.) Nem, nem érdemli meg! És így, egyesek, akik ilyen házasságban élnek, még mindig a társuk kénye-kedve szerint ugrálnak, hajlandóak mindent feláldozni, feláldozzák az időt, amelyet a kötelességük végzésével kellene tölteniük, a lehetőséget, hogy végezzék a kötelességüket, sőt, még azt a lehetőségüket is, hogy elérjék az üdvösséget. Nem szabadna ezeket tenniük, és az lenne a legkevesebb, hogy feladják az efféle elgondolásokat. Azon kívül, hogy Istennek tartoznak, az emberek senkinek semmivel nem tartoznak. Nem tartozol a szüleidnek, a férjednek a feleségednek, a gyerekeidnek, még kevésbé a barátaidnak – senkinek nem tartozol semmivel. Mindannak a forrása, ami az embereké, Istenben van, a házasságukat is beleértve. Ha tartozásról kell beszélnünk, az emberek csak Istennek tartoznak. Isten természetesen nem követeli meg, hogy fizesd vissza Neki, ő csak annyit kér, hogy a helyes utat kövesd az életben. A házasságot illetően Isten legnagyobb szándéka az, hogy ne veszítsd el a méltóságodat és a tisztességedet a házasságod miatt, ne válj olyanná, akinek nincs helyes útja, amelyre törekszik, akinek nincs saját életszemlélete vagy saját törekvési iránya, és ne válj olyanná, aki még az igazságra való törekvést is feladja, aki feladja az esélyét az üdvösség elérésére, és feladja az Isten által neki adott megbízatást és küldetést, hogy ezek helyett a házasság készséges rabszolgájává váljon. Ha így kezeled a házasságodat, jobb lett volna, ha egyáltalán meg sem házasodsz, és az egyedülálló élet jobban illene hozzád. Ha nem tudsz megszabadulni ettől a fajta házastársi helyzettől, illetve szerkezettől, bármit is teszel, akkor az lenne a legjobb, ha teljességgel kiszabadítanád magad a házasságból, és jobb lenne, ha szabad emberként élnél. Amint mondtam, Isten célja a házasság elrendelésével az, hogy legyen társad, hogy a partnered társaságában menj át az élet hullámvölgyein és haladj keresztül minden életszakaszon, hogy ne légy egyedül és ne légy magányos az élet minden egyes szakaszában, hogy legyen melletted valaki, valaki, akire rábízhatod a legbensőbb gondolataidat, és valaki, aki vigasztal és gondoskodik rólad. Ugyanakkor Isten nem használja arra a házasságot, hogy megkössön téged, vagy gúzsba kösse kezed-lábad, hogy ne legyen jogod megválasztani a saját utadat, és a házasság rabszolgájává válj. Isten házasságot rendelt és egy társat intézett számodra; nem egy rabszolgatartót talált neked, és azt sem akarja, hogy korlátok közé legyél szorítva a házasságodban a saját törekvéseid, saját életcéljaid, a törekvéseid helyes iránya, illetve az üdvösség kereséséhez való jog nélkül. Ellenkezőleg; függetlenül attól, hogy házas vagy-e vagy sem, az Isten által neked ajándékozott legnagyszerűbb jog az ahhoz való jog, hogy a saját életcéljaidra törekedj, hogy megalkosd a helyes életszemléletet és hogy keresd az üdvösséget. Ezt a jogot senki sem veheti el tőled, és senki sem avatkozhat bele, a házastársadat is beleértve. Közületek azoknak tehát, akik rabszolgai szerepet játszotok a házasságotokban, fel kell adnotok ezt az életmódot, fel kell adnotok az azt illető elgondolásaitokat, illetve gyakorlataitokat, hogy a házasságotok rabszolgái akartok lenni, és magatok mögött kell hagynotok ezt a helyzetet. A társad ne kényszerítsen, és ne befolyásoljanak, ne szorítsanak határok közé, ne korlátozzanak és ne kössenek a társad érzelmei, nézetei, szavai, hozzáállása vagy akár tettei. Hagyd magad mögött mindezt, és bátran, bizodalommal hagyatkozz Istenre. Amikor olvasni akarod Isten szavait, olvasd Isten szavait, amikor összejöveteleken kell részt venned, vegyél részt összejöveteleken, hiszen emberi lény vagy, nem pedig kutya, és nincs szükséged senkire, hogy szabályozza a viselkedésedet, vagy korlátozza, illetve irányítsa az életedet. Jogod van megválasztani a saját céljaidat és irányodat az életben – Isten megajándékozott ezzel a joggal, és főképp, a helyes úton jársz. A legfontosabb dolog az, hogy amikor Isten házának szüksége van arra, hogy elvégezz egy bizonyos munkát, amikor Isten háza kötelességet ad neked, választás vagy fenntartás nélkül kötelességtudóan fel kell adnod mindent, és elvégezni az elvégzendő kötelességet, és teljesíteni az Istentől kapott küldetésedet. Ha ez a munka azt kívánja meg, hogy tíz napra vagy egy hónapra elhagyd az otthonod, akkor azt kell választanod, hogy jól végzed a kötelességedet, teljesíted a megbízatást, amelyet Isten rád bízott, és megelégíted Isten szívét – az igazságra törekvőknek ezzel a hozzáállással, eltökéltséggel és vággyal kell rendelkezniük. Ha ez a munka azt követeli meg tőled, hogy hat hónapig, egy évig vagy ismeretlen ideig távol legyél, akkor kötelességtudóan le kell mondanod a családodról és a házastársadról, és menned kell, hogy elvégezd az Istentől kapott küldetésed. Ez azért van, mert ez az az idő, amikor Isten háza munkájának és a kötelességednek van a legnagyobb szüksége rád, nem pedig az az idő, amikor a házasságodnak és a társadnak van a legnagyobb szüksége rád. Ezért nem szabad azt gondolnod, hogy ha házas vagy, akkor a házasságod rabszolgája kell legyél, vagy hogy szégyen, ha a házasságod véget ér vagy felbomlik. Valójában nem szégyen, és látnod kell a házasság megszűnésének körülményeit, illetve azt, hogy mi volt Isten intézkedése. Ha Isten rendelte el és irányította, nem pedig ember okozta, akkor az dicsőséges, megtiszteltetés, mivel egy igazságos ügyért adtad fel a házasságodat és vetettél véget neki, azt keresve, hogy eleget tegyél Istennek és teljesítsd teremtett lényi küldetésedet. Ez olyasmi, amire Isten emlékezni fog és amit elfogad, és ezért mondom, hogy dicsőséges dolog, nem pedig szégyen! Még ha egyesek házassága azért is ér véget, mert a társuk elhagyja és elárulja – köznyelven szólva lapátra teszi és kirúgja őket –, ez egyáltalán nem szégyenteljes. Inkább azt kell mondanod: „Enyém a megtiszteltetés. Miért? Azt, hogy a házasságom ide jutott és így ért véget, Isten rendelte el és irányította. Isten útmutatása volt, ami elvezetett ehhez a lépéshez. Ha Isten nem tette volna ezt, és nem rúgatott volna ki a férjemmel az utcára, nem lett volna meg a hitem és a bátorságom, hogy meglépjem ezt. Hála Isten szuverenitásának és vezetésének! Minden dicsőség Istennek!” Ez megtiszteltetés. Mindenféle házasságban lehet ilyen tapasztalatod, választhatod a helyes út követését Isten útmutatása mellett, teljesítheted az Istentől kapott küldetésedet, ilyen előfeltétel mellett és ezzel az indítékkal elhagyhatod a házastársadat és véget vethetsz a házasságodnak, és ehhez gratulálni kell. Legalább egy dolognak érdemes örülni, mégpedig, hogy többé nem vagy a házasságod rabszolgája. Megmenekültél a házasságod rabszolgaságából, és nem kell többé aggódnod, bánkódnod és küzdened amiatt, hogy a házasságod rabszolgája vagy, és ki akarsz szabadulni, de képtelen vagy rá. Ettől a pillanattól kezdve megmenekültél, szabad vagy, és ez jó dolog. Ezek után remélem, hogy azok, akiknek a házassága korábban fájdalommal végződött, és akikre még mindig ennek a dolognak az árnya vetül, valóban el tudják engedni a házasságukat, el tudod engedni az árnyakat, amelyek emiatt ott maradtak veled, el tudod engedni a gyűlöletet, a dühöt, sőt a gyötrelmet is, amelyet ez benned hagyott, és nem érzel többé fájdalmat és haragot amiatt, hogy a társadért vállalt összes áldozatodat és erőfeszítésedet az hűtlenséggel, árulással és gúnyolódással viszonozta. Remélem, hogy magad mögött hagyod mindezt, örvendezel, hogy nem vagy többé a házasságod rabszolgája, örvendezel, hogy többé semmit nem kell tenned, és nem kell szükségtelen áldozatokat hoznod a házasságod rabszolgatartójáért, hanem ehelyett Isten útmutatása és szuverenitása alatt a helyes utat követed az életben, végzed a teremtett lényi kötelességedet, és többé nem vagy zaklatott, és semmi más miatt nem kell aggódnod. Természetesen nincs többé szükség arra, hogy a házastársaddal törődj, aggódj vagy nyugtalankodj miatta, vagy hogy a róla szóló gondolatok foglalják le az elmédet; mostantól minden jó lesz, és nem kell többé a házastársaddal megbeszélned a személyes ügyeidet, többé nem kell, hogy korlátozzon téged. Csak az igazságot kell kutatnod, valamint az alapelveket és az alapot keresned Isten szavaiban. Már szabad vagy, és nem vagy többé a házasságod rabszolgája. Szerencse, hogy magad mögött hagytad a házasság e rémálmát, hogy őszintén Isten elé járultál, nem korlátoz többé a házasságod, és több időd van Isten szavait olvasni, összejöveteleken részt venni és lelki áhítatokat végezni. Teljesen szabad vagy, nem kell többé senki más hangulataitól függően bizonyos módon viselkedned, nem kell többé senki csúfos gúnyolódását hallgatnod, nem kell többé senki más hangulataival és érzéseivel törődnöd – az egyedülállóak életét éled, nagyszerű! Nem vagy többé rabszolga, kikerülhetsz abból a környezetből, ahol különféle felelősségeknek kellett eleget tenned az emberekkel szemben, igazi teremtett lény lehetsz, teremtett lény lehetsz a Teremtő uralma alatt és végezheted a teremtett lény kötelességét – milyen csodálatos is tisztán tenni ezt! Soha többé nem kell vitatkoznod, aggódnod, bajlódnod, tűrnöd, elviselned, szenvedned vagy dühösnek lenned a házasságod miatt, soha többé nem kell abban a gyűlöletes környezetben és bonyolult helyzetben élned. Ez nagyszerű, ezek mind jó dolgok, és minden jól megy. Amikor valaki a Teremtő elé járul, Isten szavai szerint és az igazságalapelvekkel összhangban cselekszik és beszél. Minden simán megy, nincs több zűrös vita, és a szíved elcsendesedhet. Ezek mind jó dolgok, az azonban szégyen, hogy egyes emberek továbbra is készek rabszolgák lenni egy ilyen gyűlöletes házastársi környezetben, és nem menekülnek el, illetve nem hagyják azt maguk mögött. Mindenesetre Én még mindig remélem, hogy ha ezek az emberek nem is vetnek véget a házasságuknak és nem élnek felbomlott házassággal, legalább nem lesznek a házasságuk rabszolgái. Nem számít, ki a házastársad, nem számít, milyen tehetsége és emberi mivolta van, milyen magas a státusza, milyen képzett és alkalmas, ő akkor sem az urad. Ő a házastársad, az egyenrangú társad. Nem nemesebb nálad, és te sem vagy alantasabb nála. Ha nem képes eleget tenni a házastársi felelősségeinek, akkor jogodban áll megfeddeni, és kötelességed irányítani és kioktatni. Ne alacsonyítsd le magad, és ne engedd, hogy kihasználjanak azért, mert azt gondolod, hogy a másik túlságosan veszélyes, vagy mert félsz, hogy megun, elutasít vagy elhagy téged, vagy mert fenn akarod tartani a házastársi kapcsolatotok folytonosságát, készségesen megalkudva önmagaddal, hogy a férjed rabszolgája és a házasságod rabszolgája legyél – ez nem helyénvaló. Az embernek nem így kell viselkednie, és nem is ez az a felelősség, amelynek a házasság keretei között eleget kell tennie. Isten nem kéri azt, hogy rabszolga legyél, és azt sem kéri, hogy úr legyél. Csak azt kéri, hogy tegyél eleget a felelősségeidnek, és ezért kell helyesen megértened a házasságban teljesítendő feladataidat, valamint a házasságban játszott szerepedet is helyesen kell értened és világosan kell látnod. Ha az általad játszott szerep eltorzult és nem áll összhangban az emberi mivolttal, illetve azzal, amit Isten elrendelt, akkor meg kell vizsgálnod magad, és el kell gondolkodnod azon, hogyan kerülj ki ebből az állapotból. Ha meg lehet feddeni a házastársadat, akkor fedd meg; ha a házastársad megfeddése révén kellemetlen következményeket szenvedsz el, akkor hozz egy bölcsebb, megfelelőbb döntést.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.))

Amikor az emberek megházasodnak, mind szerencsésnek és boldognak gondolják magukat. A legtöbb ember azt hiszi, hogy amikor megházasodik, a társa a választott jövőbeli életének jelképe, a házassága pedig természetesen az a rendeltetési hely, amelyet ebben az életben keres. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy mindenki, aki házasságot köt, azt hiszi, hogy a házasság a rendeltetési helye, és ha egyszer ilyen házasságot kötött, az a házasság a rendeltetési helye. Mit jelent a „rendeltetési hely”? Támpontot jelent. Az emberek a házasságra, valamint arra a társra bízzák a kilátásaikat, a jövőjüket és a boldogságukat, akivel házasságra léptek, így aztán miután megházasodnak, úgy gondolják, hogy soha többé nem nélkülöznek majd semmit, és nem fognak többé aggódni. Ez azért van, mert úgy érzik, már megtalálták a rendeltetési helyüket, ez a rendeltetési hely pedig a társuk és az otthon, amelyet ezzel az emberrel együtt építenek. Mivel megtalálták a rendeltetési helyüket, többé nem kell törekedniük semmire, illetve nem kell reménykedniük semmiben. [...] Ha valaki, amikor házasságra lép, a házasságát tekinti a rendeltetési helyének, miközben valamennyi törekvését, az életszemléletét, az életben követett útját, valamint az Isten által tőle megkövetelt dolgokat felesleges szabadidős dolognak tekinti, akkor nem jó dolog az, hogy észrevétlenül a házassága lett a rendeltetési helye. Az ugyanis épp ellenkezőleg akadállyá, botláskővé és gátló tényezővé válik a helyes életcélokra való törekvésében, a helyes életszemlélete kialakításában, sőt az üdvösségre való törekvésében is. Ez azért van, mert amikor az, aki megházasodik, a társát tekinti a rendeltetési helyének és a sorsának ebben az életben, úgy hiszi, hogy a társa különféle érzelmei, boldogsága és boldogtalansága saját magához kötődik, a saját boldogsága és boldogtalansága és különféle érzelmei pedig a társához kötődnek, és így a társa élete, halála, boldogsága és öröme összekapcsolódik az ő saját életével, halálával, boldogságával és örömével. Ezért aztán ezeknek az embereknek az elgondolása – miszerint a házasságuk a rendeltetési céljuk az életben – igen lomhává és passzívvá teszi az életútjukra, a pozitív dolgokra és az üdvösségre való törekvésüket. Ha egy Istent követő ember társa a házasságban úgy dönt, hogy nem követi Istent, hanem helyette világi dolgok hajszolását választja, akkor a társa súlyos hatást gyakorol arra, aki igenis Istent követi. [...] Ez azért van, mert a szívében a férje a lelke, ő az élete, sőt, mi több, ő a mennyországa, a mindene. A szívében élő férje szereti őt a legjobban, és ő az, aki a férjét a legjobban szereti. Most azonban egy problémába ütközött: ha a férje ellenzi az istenhitét, és az imádságai hasztalanok, mi lesz akkor? Sokat aggódik emiatt. Amikor el kell mennie, hogy az otthonától távol végezze a kötelességét – bár Isten házában is szeretné végezni a kötelességét –, amikor meghallja, hogy a kötelessége végzéséhez el kell mennie otthonról és messzire kell utaznia, és hogy hosszú időn át távol kell maradnia hazulról, hihetetlen gyötrődés fogja el. Miért van ez? Aggódik, hogy ha elmegy otthonról, a férjének nem lesz senkije, aki gondoskodjon róla, neki hiányozni fog a férje, és képtelen lesz felhagyni az érte való aggódással. Aggódni fog érte és vágyakozni fog utána, sőt úgy fogja érezni, hogy nem tud nélküle élni, hogy elveszíti a reményt és az irányt az életben, és a kötelességét sem lesz képes teljes szívéből végezni. Most már elég, ha csak rágondol, és fáj a szíve, függetlenül attól, hogy ez tényleg megtörténik-e. A gyülekezetben tehát sosem meri azt kérni, hogy máshová menjen a kötelességét tenni, illetve, ha van olyan feladat, amely azt követeli, hogy valaki hosszú időn át távol maradjon, és az otthonától távol éjszakázzon, soha nem mer ilyen feladatra jelentkezni, illetve nem mer igent mondani egy ilyen kérésre. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy leveleket kézbesítsen a testvéreinek, vagy néha vendégül látja őket egy-egy összejövetelre az otthonában, de soha nem mer egy egész napra elválni a férjétől. [...] Ezek az emberek úgy érzik, hogy ha nézhetik a társukat, foghatják a kezét és vele élhetnek, az azt jelenti, hogy életre szóló támaszuk van, mintha megnyugtatnák és megvigasztalnák őket. Úgy gondolják, hogy nem aggódnak majd az élelem és a ruházat miatt, nem lesznek gondjaik, és hogy a társuk a rendeltetési helyük. A nem hívőknek van egy szólása, miszerint: „Ha itt vagy nekem ebben életben, akkor semmi másra nincs szükségem.” Ezek az emberek így éreznek a házasságuk és a társuk iránt a szívük legmélyén; boldogok, amikor a társuk boldog, nyugtalanok, amikor a társuk nyugtalan, és szenvednek, amikor a társuk szenved. Ha a társuk meghal, ők sem akarnak élni többé. Ha pedig a társuk lelép és szerelmes lesz valaki másba, mit tesznek? (Nem akarnak élni.) Egyesek nem akarnak tovább élni, ezért öngyilkosságot követnek el, és vannak, akik elvesztik az eszüket. Mondd meg Nekem, miről szól ez az egész? Miféle ember veszíti el az eszét? Ha valaki elveszíti az eszét, az azt jelenti, hogy megszállott. Egyes nők azt hiszik, hogy a férjük a rendeltetési helyük az életben, és hogy ha egyszer találtak egy ilyen embert, soha többé nem fognak más férfit szeretni – ez a helyzet azzal, hogy „ha itt van nekem ő ebben életben, akkor semmi másra nincs szükségem”. A nő férje azonban csalódást okoz neki, lelép, hogy mást szeressen, és nem akarja őt többé. És mi történik a végén? A nő ezután teljességgel gyűlöli az ellenkező nem minden tagját. Amikor egy másik férfit lát, le akarja köpni, meg akarja átkozni és meg akarja ütni. Erőszakos hajlamokat alakít ki, és eltorzul a józan esze. Vannak, akik tényleg elveszítik az eszüket. Ezek a következményei annak, ha az emberek nem helyesen értelmezik a házasságot.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.))

Hogyan kell kezelned azt, ha hűtlen a házastársad? Nem szabad veszekedned és balhéznod, sem jelenetet rendezned és a földön fetrengened. Meg kell értened, hogy ha ez megtörténik, az ég nem omlik össze, sem a rendeltetési helyedről szóló álmod nem foszlik szerte, és természetesen azt sem jelenti, hogy a házasságodnak véget kell érnie és fel kell bomlania, azt pedig még kevésbé jelenti, hogy a házasságod zátonyra futott, vagy zsákutcába jutott. Csupán arról van szó, hogy mivel mindenkinek vannak romlott beállítottságai, és mivel az embereket befolyásolják a világ elvetemült irányzatai és bevett gyakorlatai, és nincs védettségük, hogy megvédjék magukat az elvetemült irányzatokkal szemben, nem kerülhetik el, hogy hibázzanak, hűtlenek legyenek, eltévelyedjenek a házasságukban és cserben hagyják a társukat. Ha ebből a szemszögből nézed a problémát, akkor nem olyan nagy ügy. Minden házasságban élő családra hatással van a világ általános környezete, valamint a társadalom elvetemült irányzatai és bevett gyakorlatai. Az egyén szemszögéből nézve pedig az embereknek vannak szexuális vágyaik, és emellett afféle jelenségek befolyásolják őket, mint a férfiak és nők közötti szerelmi viszonyok a filmekben és a tévéjátékokban, valamint a pornográfia irányzata a társadalomban. Az emberek számára nehéz ragaszkodni azokhoz az alapelvekhez, amelyeket be kellene tartaniuk. Más szóval, az embereknek nehéz fenntartaniuk egy erkölcsi alapot. A szexuális vágy határai könnyedén áttörnek; a szexuális vágy maga nem romlott, ám mivel az embereknek romlott beállítottságai vannak, kiegészülve azzal a ténnyel, hogy az emberek ilyen általános környezetben élnek, könnyedén hibáznak, amikor a férfiak és nők közötti viszonyokról van szó, és ez olyasmi, amit világosan meg kell értened. Egyetlen romlott beállítottságú ember sem képes ellenállni a kísértésnek és a csábításnak egy ilyen általános környezetben. Az emberi szexuális vágy bármikor és bárhol túlcsordulhat, az emberek pedig bármikor és bárhol hűtlenségbe esnek. Ez nem azért van, mert gond van magával a szexuális vággyal, hanem mert magukkal az emberekkel nincs rendben valami. Az emberek arra fogják használni a szexuális vágyaikat, hogy olyasmiket tegyenek, ami miatt elveszítik az erényességüket, az erkölcsiségüket és a tisztességüket – például hűtlenkednek, viszonyaik vannak, szeretőik vannak és így tovább. Tehát ha Istenben hívőként helyesen tudod szemlélni ezeket a dolgokat, akkor racionálisan kell kezelned őket. Romlott emberi lény vagy, és ő is egy romlott emberi lény, ezért nem követelheted azt, hogy olyan legyen mint te, és maradjon hűséges csak azért, mert te képes vagy hűnek maradni a házasságodhoz, azt követelve, hogy soha nem szabad hűtlennek lennie. Amikor ilyesmi történik, helyesen kell szembenézned vele. Miért van ez? Mindenkinek adódik lehetősége, hogy ilyen környezettel vagy kísértéssel találkozzon. Sólyomként figyelheted a házastársadat, de nem fog számítani, és minél szorosabb megfigyelés alatt tartod, annál gyorsabban és hamarabb megtörténik. Ez azért van, mert mindenkinek vannak romlott beállítottságai, mindenki az elvetemült társadalomnak ebben az általános környezetében él, és igen kevesen nem könnyűvérűek. Csak a helyzetük vagy a feltételeik tartják vissza őket. Az emberek nem sok dologban állnak a vadállatok felett. Az a legkevesebb, hogy egy vadállat természetesen reagál a szexuális ösztöneire, az emberekkel azonban nem így áll a dolog. Az emberek tudatosan képesek szabados nemi életet élni és vérfertőzést elkövetni – csak az emberek élnek szabados nemi életet. Ezért ennek az elvetemült társadalomnak az általános környezetében nemcsak azok képesek efféle dolgokra, akik nem hisznek Istenben, hanem szinte minden ember. Ez vitathatatlan tény, és az ember nem tud megmenekülni ettől a problémától. Mivel tehát bárkivel megtörténhet efféle dolog, miért nem engeded, hogy a férjeddel megtörténjen? Ez valójában egy nagyon is normális dolog. Csak azért nem tudsz erőt venni magadon és elviselni azt, amikor elhagy és kidob, mer érzelmileg össze vagy gabalyodva vele. Ha valaki mással történne ilyesmi, egyszerűen egy fanyar mosollyal ennyit gondolnál: „Ez teljesen normális. Hát nem mindenki ilyen a társadalomban?” Hogy is szól az a mondás? Az a káposztával kapcsolatos? (A kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.) Ezek mind a világ elvetemült irányzatainak népszerű szavai és dolgai. Olyasmi, ami egy férfi számára dicséretes. Ha egy férfi nem tuja megtartani a káposztát, és közben a kecske nem tud jóllakni, az azt mutatja, hogy a férfi képességek híján van, az emberek pedig kinevetik. Amikor tehát efféle dolog történik egy nővel, lehet, hogy jelenetet rendez, fetreng földön, és kiengedi a gőzt, sír, balhézik, és nem eszik, amiért ez történt, és keresni akarja a halált, felakasztani magát és öngyilkosságot elkövetni. Egyes nők annyira dühösek lesznek, hogy elveszítik az eszüket. Ez észrevétlenül összefüggésben áll a házassághoz való viszonyukkal, és természetesen azzal az elgondolásukkal is közvetlen kapcsolatban áll, miszerint „a házastársuk az ő rendeltetési helyük”. A nő azt hiszi, hogy a házasságuk felbontásával a férje tönkretette az élete rendeltetési helyét illető megbízatást és csodálatos vágyat. Mivel a férje volt az első, aki tönkretette a házasságuk egyensúlyát, az első, aki megszegte a szabályokat, mivel kidobta őt, megsértette a házassági fogadalmakat, az ő csodálatos álmát pedig rémálommá változtatta, emiatt így fejezi ki magát, és ilyen szélsőséges viselkedésformákat tanúsít. Ha az emberek elfogadják Istentől a házasság helyes értelmezését, akkor valamivel racionálisabban fognak viselkedni. Amikor efféle dolog történik velük, a normális emberek megbántva érzik magukat, sírni és szenvedni fognak. Amikor azonban megnyugszanak és elgondolkodnak Isten szavain, elgondolkodnak az általános társadalmi környezeten, majd elgondolkodnak a fennálló helyzeten, hogy mindenkinek vannak romlott beállítottságai, racionálisan és helyesen fogják kezelni az ügyet, és inkább elengedik, mintsem ragaszkodnak hozzá, mint kutya a csonthoz. Hogy értem azt, hogy „elengedik”? Úgy értem, hogy mivel a férjed ezt tette és hűtlen volt a házasságotokhoz, el kell fogadnod ezt a tényt, le kell ülnöd vele beszélgetni, és megkérdezni: „Mik a terveid? Mit tegyünk most? Folytassuk és tartsuk fenn a házasságunkat, vagy vessünk véget neki, és válasszuk a különélést?” Csak ülj le és beszélj; nem kell harcolni és balhézni. Ha a férjed ragaszkodik a házasság megszüntetéséhez, akkor az nem nagy ügy. A nem hívők gyakran mondják: „Rengeteg hal van a tengerben”, „A férfiak olyanok, mint a busz – mindig hamarosan jön a következő”, és mi is az a másik szólás? „Ne add fel az egész erdőt egyetlen fa kedvéért.” És ez a fa nemcsak csúnya, hanem belülről rothadt is. Igazak ezek a szólások? A nem hívők ezek segítségével vigasztalják magukat, de van ezeknek bármi közük az igazsághoz? (Nincs.) Mi legyen tehát a helyes gondolkodás és nézet? Amikor ilyen eseménnyel találkozol, először is, nem szabad forrófejűvé válnod, és vissza kell tartanod a haragodat s így szólnod: „Nyugodjunk meg és beszéljünk. Mit tervezel?” Ő azt mondja, úgy tervezi, hogy tovább próbálkozik veled. Erre te azt mondod: „Ha így van, akkor próbálkozzunk. Ne legyen több viszonyod, férjként tegyél eleget a felelősségeidnek, és húzhatunk egy vonalat ebben az ügyben. Ha nem tudod megtenni ezt, akkor szakítunk és elválnak az útjaink. Lehet, Isten úgy rendelte, hogy a házasságunk itt véget érjen. Ha így van, én hajlandó vagyok alávetni magam az intézkedésének. Te követheted azt az utat, amelyik széles, én az Istenben való hit útját fogom követni, és nem befolyásoljuk egymást. Én nem foglak zavarni, te pedig ne korlátozz engem. A sorsom nem tőled függ, és nem te vagy a rendeltetési helyem. A sorsomról és a rendeltetési helyemről Isten dönt. Amelyik megállót ebben az életben elérem, az lesz a végállomásom, és a rendeltetési helyem megérkezése – Istent kell kérdeznem, Ő tudja, Ő gyakorol szuverenitást, én pedig alá szeretném vetni magam az Ő vezényléseinek és intézkedéseinek. Mindenesetre, ha nem akarod folytatni velem ezt a házasságot, akkor békében elválunk. Bár nincs különösebb képességem, és anyagilag tőled függ ez a család, akkor is képes vagyok tovább élni nélküled, és jól fogok élni. Isten egy verebet sem enged éhezni, hát mennyivel többet tesz majd értem, egy élő emberi lényért. Van kezem, lábam, tudok magamról gondoskodni. Nem kell aggódnod. Ha Isten úgy rendelte, hogy életem hátralévő részében magányos legyek és ne legyél mellettem, akkor hajlandó vagyok alávetni magam és panasz nélkül hajlandó vagyok elfogadni ezt a tényt.” Hát nem jó dolog így tenni? (De igen.) Nagyszerű, nem igaz? Nem szükséges vitatkozni és veszekedni, még kevésbé végtelen balhét csapni miatta, hogy végül mindenki tudjon róla – ezek közül egyikre sincs szükség. A házasság csak rád és a férjedre tartozik, senki másra. Ha konfliktus merül fel a házasságban, akkor nektek kettőtöknek kell megoldani és viselni a következményeket. Istenhívő emberként alá kell vetned magad Isten vezényléseinek és intézkedéseinek a kimeneteltől függetlenül. Természetesen, amikor a házasságról van szó, nem számít, milyen repedések tűnnek fel vagy milyen következmények adódnak, hogy a házasság folytatódik-e vagy sem, hogy új életet kezdesz-e a házasságodon belül, vagy ott és akkor véget ér a házasságod, sem a házasságod nem a rendeltetési helyed, sem a házastársad nem az. Isten csak arra rendelte őt, hogy megjelenjen az életedben és a létedben, hogy eljátssza azt a szerepet, hogy elkísér az életutadon. Ha egészen az út végéig el tud kísérni, és eljut veled a legvégéig, akkor nincs annál jobb, és köszönetet kell mondanod Istennek a kegyelméért. Ha probléma adódik a házasság során, ha repedések tűnnek fel vagy valami olyasmi történik, ami nem tetszik neked, és végül a házasságod véget ér, az nem azt jelenti, hogy többé nincs rendeltetési helyed, hogy az életed most sötétségbe borult, vagy hogy nincs fény és nincs jövőd. Lehetséges, hogy a házasságod vége egy csodálatosabb élet kezdete. Ez mind Isten kezében van, és Istennek kell ezt vezényelnie és elrendeznie. Lehetséges, hogy a házasságod megszűnése a házasság mélyebb felfogását és megismerését adja számodra, egy mélyebb megértés mellett. Persze lehetséges, hogy a házasságod megszűnése egy fontos fordulópont az életcéljaidban és az irányodban, valamint az általad járt úton. Nem szomorú emlékeket, még kevésbé fájdalmas emlékeket hoz neked, sem csupa negatív tapasztalatot és eredményt, hanem inkább pozitív és aktív tapasztalatokat hoz neked, amelyeket nem szerezhettél volna meg, ha még mindig házas lennél. Ha a házasságod kitartana, talán mindig ezt az egyszerű, középszerű és unalmas életet élnéd a napjaid végéig. Ha azonban a házasságod véget ér és felbomlik, az nem feltétlenül rossz dolog. Azelőtt korlátozott a házasságoddal járó boldogság és felelősség, valamint a házastársadért való törődéssel járó érzelmek és életmód, a róla való gondoskodásod, az iránta tanúsított figyelmed, a vele való törődésed és a miatta való nyugtalankodásod. A házasságod megszűnésének napjától kezdve azonban az életed összes körülménye, az életcéljaid és az élettörekvéseid egy alapos és teljes változáson esnek át, és meg kell mondani, hogy ezt a változást a házasságod megszűnése hozta el neked. Lehetséges, hogy Isten szándéka az, hogy ezt az eredményt, változást és átalakulást nyerd abból a házasságból, amelyet számodra rendelt, és Isten szándéka az, hogy ezt nyerd azzal, hogy a házasságod felbontásához vezet téged. Bár megbántottak és gyötrelmes utat jártál, és bár vállaltál néhány szükségtelen áldozatot és kompromisszumot a házasság keretei között, amit végül kapsz, az a házaséleten belül nem szerezhető meg. Ezért aztán bárhogyan is álljon a helyzet, helyes elengedni azt a gondolatot és nézetet, miszerint „a házasságod a rendeltetési helyed”. Hogy a házasságod folytatódik-e vagy válsággal néz szembe, illetve, hogy a házasságod felbomlással áll-e szemben vagy már véget is ért – bármi is legyen a helyzet –, a házasság maga nem a rendeltetési helyed. Ez olyasmi, amit meg kell érteniük az embereknek.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.))

Isten csak azért adott neked rendezett életet és társat, hogy jobban élhess és legyen valaki, aki gondoskodik rólad, legyen melletted valaki, nem pedig azért, hogy elfelejtsd Istent és elfelejtsd az Ő szavait, illetve feladd azon kötelezettségedet, hogy végezd a kötelességedet és teljesítsd az üdvösségre való törekvést illető életcélodat, ha már van házastársad, majd a házastársadért élj. Ha valóban így cselekszel, ha valóban így élsz, akkor remélem, a lehető leghamarabb irányt fogsz változtatni. Bármennyire is fontos valaki a számodra, illetve az életed, a megélhetésed vagy az életutad számára, ő nem a rendeltetési helyed, mivel csak egy romlott emberi lény. A jelenlegi házastársadat Isten intézte számodra, és együtt élhetsz vele. Ha Isten hangulata megváltozna és valaki mást intézne neked, akkor is ugyanolyan jól élhetnél, így tehát a jelenlegi házastársad nem az egyetlened és nem is a rendeltetési helyed. Egyedül Isten az, akire a rendeltetési helyed bízva van, és egyedül Isten az, akire az emberiség rendeltetési helye bízva van. Akkor is túlélhetsz és élhetsz, ha elhagyod a szüleidet, és persze akkor is ugyanolyan jól élhetsz, ha elhagyod a társad. Sem a szüleid, sem a társad nem a rendeltetési helyed. Csak azért, mert van társad, valaki, akire rábízhatod a szellemed, a lelked és a tested, ne feledkezz meg a legfontosabb dolgokról az életben. Ha megfeledkezel Istenről, elfelejted, mivel bízott meg, megfeledkezel a kötelességről, amelyet egy teremtett lénynek végeznie kell, és megfeledkezel az identitásodról, akkor minden lelkiismeretet és értelmet el fogsz veszíteni. Függetlenül attól, hogy most milyen az életed, hogy házas vagy-e vagy sem, a Teremtő előtti identitásod soha nem fog megváltozni. Senki sem lehet a rendeltetési helyed, és senkire sem bízhatod rá magad. Csakis Isten adhat neked megfelelő rendeltetési helyet, csakis Isten az, akire az emberiség túlélése bízva van, és ez mindig is így lesz.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.))