Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

A káros befolyások, amelyeket több ezer év során „a nacionalizmus magasztos szelleme” hagyott hátra az emberi szív mélyén, továbbá az embereket megkötöző és láncra verő feudális gondolkodásmód, amely egy csepp szabadságot sem enged, sem akaratot törekedni vagy kitartani, sem vágyat az előrehaladásra, úgyhogy az ember inkább negatív marad és visszafejlődik, rabszolga-mentalitásba betonozva be magát, és így tovább – ezek az objektív tényezők kitörölhetetlenül mocskos és rút külsőt kölcsönöztek az emberiség ideológiai kilátásainak, ideáljainak, erkölcsiségének és beállítottságának. Úgy tűnik, az emberek a terrorizmus sötét világában élnek, amit egyikük sem igyekszik túllépni, és egyikük sem gondol arra, hogy továbbléphetne egy ideális világ felé; hanem meg vannak elégedve a maguk osztályrészével, hogy azzal telnek a napjaik, hogy gyerekeket szülnek és nevelnek, küszködnek, izzadnak, intézik a tennivalóikat, kényelmes és boldog családról álmodoznak, hitvesi ragaszkodásról, kötelességtudó gyermekekről, örömről életük alkonyán, miközben békésen leélik az életüket... Évtizedek, évezredek és több tízezer év óta mindmáig így tékozolják az emberek az idejüket, miközben egyikük sem teremt tökéletes életet, hanem mindannyian csakis azzal törődnek ebben a sötét világban, hogy egymást mészárolják, versenyt fussanak a hírnévért és vagyonért, és áskálódjanak egymás ellen. Ki kereste valaha Isten szándékait? Figyelt-e bárki Isten munkájára valaha is? Az emberiség minden része, amelyet a sötétség befolyása elfoglalt, már régen emberi természetté vált, ezért elég nehéz véghez vinni Isten munkáját, és az emberek szíve még kevésbé képes odafigyelni arra, amit Isten ma rájuk bízott.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (3.))

Az ebben a valós társadalomban élő embereket a Sátán mélyen megrontotta. Attól függetlenül, hogy iskolázottak-e vagy sem, a hagyományos kultúra nagy része beleivódott az emberek gondolataiba és nézeteibe. Különösen a nőktől elvárás az, hogy kiszolgálják a férjüket és neveljék gyermekeiket, legyenek jó feleségek és szerető anyák, egész életüket férjüknek és gyermekeiknek szenteljék és értük éljenek, gondoskodjanak arról, hogy a család naponta háromszor kiadósan étkezzen, valamint a mosást, takarítást és minden egyéb házimunkát is jól végezzenek. Ez a jó feleség és szerető anya elfogadott mércéje. Minden nő azt gondolja, hogy ez a dolgok rendje, és ha nem így tesz, akkor nem rendes asszony, beszennyeződik a lelkiismerete, és megsérti az erkölcsi normákat. Ezeknek az erkölcsi normáknak a megsértése nyomni fogja néhányuk lelkiismeretét; úgy érzik majd, hogy cserbenhagyták a férjüket és a gyermekeiket, és hogy nem rendes asszonyok. De ha már hiszel Istenben, sokat olvastad az Ő szavait, megértettél néhány igazságot, és átláttál néhány dolgon, azt fogod gondolni: „Teremtett lény vagyok, ekként kell teljesítenem a kötelességemet, és fel kell áldoznom magamat Istenért.” Van-e most konfliktus aközött, hogy jó feleség és szerető anya legyél, és hogy teremtett lényként végezd a kötelességedet? Ha jó feleség és szerető anya akarsz lenni, akkor nem tudod főállásban a kötelességedet végezni, míg ha főállásban a kötelességedet akarod végezni, akkor nem tudsz jó feleség és szerető anya lenni. Mit teszel hát most? Ha úgy döntesz, hogy Isten iránti hűséggel, jól végzed a kötelességedet, és felelősséget vállalsz a gyülekezeti munkáért, akkor le kell mondanod arról, hogy jó feleség és szerető anya legyél. Mit gondolnál most? Miféle békétlenség lenne úrrá az elméden? Úgy éreznéd-e, mintha cserbenhagytad volna a gyermekeidet, a férjedet? Vajon honnan jön ez a bűntudat és nyugtalanság? Úgy érzed-e, mintha cserbenhagytad volna Istent, amikor nem teljesíted a teremtett lény kötelességét? Nincs benned bűntudat vagy szemrehányás, mert a szívedben és az elmédben a legcsekélyebb nyoma sincs az igazságnak. Szóval, mit is értesz meg? Hagyományos kultúra, valamint jó feleség és szerető anya. Így az elmédben az az elképzelés fog felmerülni: „Ha nem vagyok jó feleség és szerető anya, akkor nem vagyok jó és tisztességes nő.” Ettől kezdve ez az elképzelés megkötöz és bilincsbe ver, az ilyen elképzelések pedig még akkor is megmaradnak, ha már hiszel Istenben és végzed a kötelességedet. Amikor konfliktus van a kötelességed végzése és aközött, hogy jó feleség és szerető anya legyél, habár vonakodva úgy dönthetsz, hogy talán egy kis Isten iránti hűséggel végzed a kötelességedet, mégis ott lesz a nyugtalanság és a vád érzése a szívedben. Ezért, amikor kötelességed végzése közben van egy kis szabadidőd, keresed majd a lehetőséget, hogy gondoskodj a gyermekeidről és a férjedről, még inkább kárpótolni akarod őket, és úgy gondolod, hogy mindaddig, amíg nyugodt a lelked, nem baj, ha még többet kell szenvedned. Vajon ezt nem a hagyományos kultúra jó feleségről és szerető anyáról szóló eszméinek és elméleteinek hatása idézte elő? Azt szeretnéd, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon: jól akarod teljesíteni a kötelességedet, de jó feleség és szerető anya is akarsz lenni. Isten előtt azonban csak egyetlen felelősségünk és kötelezettségünk, egyetlen küldetésünk van, az, hogy megfelelően teljesítsük a teremtett lény kötelességét. Jól teljesítetted-e ezt a kötelességet? Miért tértél le megint a helyes útról? Tényleg nincs szemrehányás vagy vád a szívedben? Kötelességed végzése során letérhetsz a helyes útról, mivel az igazság még nem vetett alapot a szívedben, és még nem uralkodik fölötte. Bár most már képes vagy végezni a kötelességedet, valójában még mindig messze elmaradsz az igazság normáitól és Isten követelményeitől. Most már tisztán látod-e ezt a dolgot? Mire gondol Isten, amikor azt mondja: „Isten az ember életének forrása”? Arra, hogy mindenki felismerje: életünk és lelkünk egyaránt Istentől származik, Ő teremtette – nem a szüleinktől, és bizonyosan nem a természettől kaptuk, hanem Isten adta. Csak a hús-vér testünk született a szüleinktől, ahogyan a gyermekeink is tőlünk születnek, de a sorsuk teljes mértékben Isten kezében van. Hogy hinni tudunk Istenben, az egy olyan lehetőség, amelyet Ő adott nekünk; Ő rendelte el, és ez az Ő kegyelme. Ezért szükségtelen, hogy bárki mással szemben tegyél eleget a kötelezettségednek vagy felelősségednek; teremtett lényként csak Istennel szemben kell teljesítened a kötelességedet. Az embereknek mindenekelőtt ezt kell megtenniük, ez a legfontosabb, amit az ember életének elsődleges feladataként meg kell tennie. Ha nem teljesíted jól a kötelességedet, akkor nem minősülsz teremtett lénynek. Lehet, hogy mások szemében jó feleség és szerető anya, kiváló háziasszony, hálás gyermek és a társadalom derék tagja vagy, Isten előtt azonban olyasvalaki vagy, aki lázad Ellene, aki egyáltalán nem teljesítette kötelezettségét, illetve a kötelességét, aki elfogadta ugyan Isten megbízatását, de nem teljesítette azt, aki félúton feladta. Elnyerheti-e Isten jóváhagyását valaki, aki ilyen? Az ilyen emberek értéktelenek.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha felismeri saját téves nézeteit)

Ha a gyermekek szemszögéből tekintjük, azok élete és teste a szüleiktől származik, akik szintén vannak oly kedvesek, hogy felnevelik és oktatják őket, úgyhogy a gyermekek engedelmeskedjenek minden szavuknak, tegyenek eleget gyermeki kötelességüknek, és ne keressenek hibát a szüleikben. E szavak rejtett értelme az, hogy ne ismerd fel, hogy kik is valójában a szüleid. Ha ebből a szemszögből elemezzük, vajon helyes ez a nézet? (Nem, helytelen.) Hogyan kellene ezt a kérdést az igazsággal összhangban kezelnünk? Mi lenne a helyes megfogalmazása? A szüleik adják a gyermekeknek a testüket és az életüket? (Nem.) Az ember hústeste a szüleitől születik, de vajon honnan származik a szülők arra való képessége, hogy gyermekeik legyenek? (Ezt Isten adja és Istentől származik.) Mi a helyzet az ember lelkével? Az honnan származik? Az is Istentől származik. Tehát alapvetően az embereket Isten teremtette, és mindezt Ő rendelte el előre. Isten rendelte el előre, hogy ebbe a családba szüless. Isten küldött egy lelket ehhez a családhoz, és te aztán ebből a családból születtél, és ez az eleve elrendelt kapcsolatod van a szüleiddel – ezt Isten rendelte el előre. Annak oka, hogy a szüleidnek te lehettél, és te ebbe a családba születtél, Isten szuverenitása és eleve elrendelése. Ez van, ha az alapjaitól nézzük. De mi van akkor, ha Isten eleve nem így rendelte volna el a dolgokat? Akkor te sosem lettél volna a szüleidnek, és soha nem lett volna ez a szülő-gyermek viszonyod velük. Nem lett volna vérségi kapcsolat, családi szeretet és semmiféle kapcsolat. Ezért aztán tévedés azt mondani, hogy az ember a szüleitől kapja az életét. Egy másik aspektus az – ha a gyermek szemszögéből nézzük –, hogy a szülei egy nemzedékkel idősebbek nála. Ami azonban az összes emberi lényt illeti, a szülők olyanok, mint mindenki más, amennyiben mind a romlott emberi faj tagjai, és mindegyikükben ott vannak a Sátán romlott beállítottságai. Nem különböznek senkitől, és nem különböznek tőled. Bár fizikailag ők adtak életet neked, és a hús-vér kapcsolatotok vonatkozásában egy nemzedékkel idősebbek nálad, mégis, az emberi beállítottság-lényeg vonatkozásában mindannyian a Sátán hatalma alatt éltek, mindannyiótokat megrontotta a Sátán, és mind romlott, sátáni beállítottsággal rendelkeztek. Annak a ténynek a tükrében, hogy minden embernek romlott, sátáni a beállítottsága, minden ember lényege ugyanaz. A rangidősséget és az életkort illető különbségektől, illetve attól függetlenül, hogy valaki milyen korán vagy későn érkezett erre a világra, az emberek alapvetően ugyanazzal a romlott beállítottság-lényeggel bírnak, mind emberi lények, akiket a Sátán megrontott, és e tekintetben nincs különbség közöttük. Attól függetlenül, hogy az emberi mivoltuk jó vagy gonosz-e, mivel romlott a beállítottságuk, ugyanazokat a nézőpontokat és álláspontokat fogadják el, amikor az emberek és a dolgok szemléléséről, valamint az igazság megközelítéséről van szó. Ebben az értelemben nincs különbség közöttük. Emellett mindenki, akik ennek a gonosz emberi fajnak a körében él, elfogadja az ezt a gonosz világot elárasztó különféle eszméket és nézeteket, akár szavak vagy gondolatok, akár formaiság vagy ideológia tekintetében, és elfogad a Sátántól származó mindenféle eszmét, akár az állami oktatás, akár a társadalmi szokások kondicionálása révén. Ezek a dolgok egyáltalán nem állnak összhangban az igazsággal. Nincs bennük igazság, és az emberek biztosan nem értik, mi az igazság. Ebből a szempontból a szülők és a gyermekeik egyenlők, és azonos eszmékkel és nézetekkel rendelkeznek. Csupán arról van szó, hogy a szüleid 20-30 évvel korábban fogadták el ezeket az eszméket és nézeteket, míg te egy kicsivel később fogadtad el őket. Vagyis az azonos társadalmi háttérre tekintettel, amennyiben normális ember vagy, te és a szüleid egyaránt ugyanazt a sátáni rontást, a társadalmi szokások kondicionálását, valamint ugyanazokat az eszméket és nézeteket fogadtátok el, amelyek a társadalom különféle gonosz irányzataiban gyökereznek. Ebből a szempontból a gyermekek a szüleikkel azonos fajták. Isten szempontjából, eltekintve attól a feltevéstől, hogy Ő előre elrendel, eleve elrendel és válogat, Isten szemében a szülők és a gyermekeik hasonlók abban, hogy teremtett lények, és akár olyan teremtett lények, akik imádják Istent, akár nem, együttesen mind teremtett lényekként ismeretesek, és mind elfogadják Isten szuverenitását, vezényléseit és intézkedéseit. Ebből a szempontból a szülők és a gyermekeik Isten szemében valójában egyenrangúak, és mind azonos és egyenlő módon elfogadják Isten szuverenitását és intézkedéseit. Ez objektív tény. Ha Isten mindannyiójukat kiválasztotta, mindannyiuknak egyenlő esélye van arra, hogy az igazságra törekedjen. Természetesen arra is egyenlő esélyük van, hogy elfogadják Isten fenyítését és ítéletét, és egyenlő eséllyel lesznek megmentve. A fenti hasonlóságoktól eltekintve csupán egyetlen különbség van a szülők és gyermekeik között, mégpedig az, hogy a szülők a gyermekeiknél magasabb helyet foglalnak el az úgynevezett családi hierarchiában. Mit jelent a családi hierarchiában elfoglalt helyük? Azt jelenti, hogy csupán egy nemzedékkel, 20-30 évvel idősebbek – ez nem több egy nagy korkülönbségnél. A gyermekeknek pedig a szüleik különleges státusza miatt kell kötelességtudónak lenniük, és teljesíteniük a szüleikkel szembeni kötelezettségeiket. Az ember ezzel az egyetlen felelősséggel tartozik a szülei iránt. Ám mivel a gyermekek és a szülők mind ugyanannak a romlott emberi fajnak a részei, a szülők nem szolgálnak erkölcsi például a gyermekeik számára, sem mércét, sem példaképet nem jelentenek a gyermekeik igazságra való törekvésében, sem pedig Isten imádatát és a Neki való alávetettséget illetően nem példaképek a gyermekeik számára. Persze a szülők nem az igazság megtestesülései. Az embereknek nem kötelessége, sem felelőssége erkölcsi példának, illetve olyan alakoknak tekinteniük a szüleiket, akiknek feltétel nélkül engedelmeskedniük kell. A gyermekek ne féljenek tisztán látni a szüleik magatartását, cselekedeteit és a beállítottságuk lényegét. Vagyis amikor a saját szüleik kezeléséről van szó, az embereknek nem szabad afféle eszmékhez és nézetekhez tartaniuk magukat, mint hogy „a szülőnek mindig igaza van”. Ez a nézet azon a tényen alapul, hogy a szülők különleges státusszal bírnak, azzal, hogy Isten előre elrendelése szerint életet adtak neked, és 20, 30 vagy akár 40-50 évvel is idősebbek nálad. Csak ennek a hús-vér kapcsolatnak a szempontjából, a státuszuk és a családi hierarchiában elfoglalt helyük tekintetében különböznek a gyermekeiktől. E különbség miatt azonban az emberek úgy tekintenek a szüleikre, mint akiknek semmiféle hibájuk nincsen. Hát helyes ez? Ez helytelen, irracionális, és nem áll összhangban az igazsággal. Egyesek eltűnődnek, hogyan kellene az embernek kezelnie a szüleit, tekintve, hogy megvan ez a vérségi kapcsolat a szülők és gyermekek között. Ha a szülők hisznek Istenben, akkor ennek megfelelően, hívőkként kell bánni velük; ha nem hisznek Istenben, akkor annak megfelelően, nem hívőkként kell kezelni őket. Bármiféle emberek is a szülők, a megfelelő igazságalapelvek szerint kell bánni velük. Ha ördögök, meg kell mondanod, hogy ördögök. Ha nincs emberi mivoltuk, meg kell mondanod, hogy nincs emberi mivoltuk. Ha azok az eszmék és nézetek, amelyeket neked tanítanak, nem állnak összhangban az igazsággal, nem kell meghallgatnod ezeket a dolgokat, sem elfogadnod, és fel is ismerheted a valódi mivoltukat, és leleplezheted őket. Ha a szüleid azt mondják, hogy a te érdekedben tesznek valamit, és dührohamot kapnak, és cirkuszt csapnak, érdekelni fog? (Nem, nem fog érdekelni.) Ha a szüleid nem hisznek, egyszerűen ne törődj velük, és hagyd annyiban. Ha ekkora felhajtást csinálnak, meglátod, hogy ördögök és semmi más. Az Istenbe vetett hitet illető eme igazságok azok az eszmék és nézetek, amelyeket az embereknek leginkább el kell fogadniuk. Nem tudják elfogadni, és nem tudják figyelembe venni ezeket, akkor hát miféle dolgok ők? Nem értik Isten szavait, így hát nem érnek fel az emberhez, nem igaz?

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (13.))

Nem számít, hogy a szüleid mennyire gondoztak, amíg felneveltek, és mennyire tettek eleget a felelősségüknek veled szemben; csak azt tették, amit a teremtett ember képességeinek keretein belül meg kellett tenniük – ez volt az ösztönük. Csak nézd meg a madarakat, a párzási időszak előtt több mint egy hónapig folyamatosan biztonságos hely után kutatnak, hogy elkészítsék fészkeiket. A hím és a nőstény madarak váltásokban járnak ki, különféle növényeket, tollakat és gallyakat hordva, hogy viszonylag sűrű fák között elkezdjék felépíteni fészkeiket. A különböző fajta madarak által épített kicsiny fészkek mind hihetetlenül tartósak és kidolgozottak. A madarak mindezt az erőfeszítést, hogy fészkeket és menedékeket építenek, az utódaik kedvéért teszik. Miután megépítették fészkeiket és eljön a költés ideje, állandóan van egy madár minden fészekben; a hím és a nőstény madár váltásban van a nap 24 órájában, és hihetetlenül figyelmesek – miután az egyikük visszatér, a másik hamarosan elrepül. Nem sokkal ezután néhány fióka kikel és kidugja a fejét a tojáshéjból, és hallható, ahogy csiripelni kezdenek a fák között. A kifejlett madarak oda-vissza repdesnek, most visszatérnek, hogy kukacokkal táplálják a fiókáikat, most pedig ismét visszatérnek, hogy valami mással etessék őket, hihetetlen figyelmességet tanúsítva. Pár hónap elteltével néhány madárfióka már nőtt egy kicsit, és kiállhat a fészke peremére a szárnyait csapdosni; a szüleik pedig oda-vissza repkednek, váltásban etetve és őrizve fiókáikat. [...] Mindenféle élőlény és állat rendelkezik ezekkel az ösztönökkel és törvényekkel, és nagyon jól be is tartják, tökéletesen végrehajtva azokat. Ez olyasvalami, amit egyetlen ember sem tud elpusztítani. Van néhány különleges állat is, mint a tigrisek és oroszlánok. Amikor ezek az állatok felnőttkorba lépnek, elhagyják szüleiket, néhány hím még riválissá is válik, harap, verseng és harcol, ha szükséges. Ez normális, ez törvény. Nem az érzéseik irányítják őket, és nem az érzéseik közepette élnek, ahogy az emberek, akik ezt mondják: „Meg kell hálálnom a szüleimnek a kedvességüket, viszonoznom kell nekik – engedelmeskednem kell a szüleimnek. Ha nem tanúsítok gyermeki jámborságot irántuk, mások elítélnek, szidnak engem, és a hátam mögött kritizálnak majd. Nem tudnám elviselni ezt!” Az állatvilágban nem mondanak ilyeneket. Az emberek miért mondanak ilyen dolgokat? Azért, mert a társadalomban és az embercsoportokon belül különféle helytelen eszmék és megegyezések vannak. Miután ezek a dolgok befolyásolták, szétmarták és megrohasztották az embereket, a szülő-gyermek kapcsolat különféle értelmezési és kezelési módjai alakulnak ki bennük, és végül úgy bánnak a szüleikkel, mint a hitelezőikkel – olyan hitelezőkkel, akiknek egész életükben soha nem lesznek képesek törleszteni. Még olyan emberek is vannak, akik a szüleik halála után az egész életükben bűntudatot éreznek, és méltatlannak vélik magukat a szüleik jóságára egy olyan dolog miatt, amit tettek, és ami nem tette boldoggá a szüleiket, vagy ami nem úgy ment, ahogy a szüleik akarták. Mondd meg Nekem, nem túlzás ez? Az emberek az érzéseik közepette élnek, ezért csak az ezekből az érzésekből fakadó különféle elgondolások tolakodhatnak be és zavarhatják meg őket. Az emberek olyan környezetben élnek, amelyet a romlott emberiség ideológiája tarkít, ezért különféle megtévesztő eszmék férkőznek beléjük és zavarják meg őket, melyek miatt életük kimerítő és kevésbé egyszerű, mint a többi élőlényé. Jelenleg azonban, mivel Isten munkálkodik, és mivel Ő kifejezi az igazságot, hogy elmondja az embereknek mindezen tények igazságát, és hogy képessé tegye őket az igazság megértésére, miután megérted az igazságot, ezek a megtévesztő eszmék és nézetek többé nem fognak terhelni téged, és többé nem szolgálnak majd útmutatóul a szüleiddel való kapcsolatod kezelésére. Ezen a ponton az életed nyugodtabbá fog válni. Ha nyugodt életet élsz, az nem azt jelenti, hogy nem fogod tudni, hogy mik a felelősségeid és kötelezettségeid – továbbra is tudni fogod ezeket a dolgokat. Csak azon múlik, hogy melyik nézőpontot és módszereket választod a felelősségeid és kötelezettségeid megközelítésére. Az egyik út az érzések útját választani, és érzelmi eszközök alapján foglalkozni ezekkel a dolgokkal, valamint azon módszerek, eszmék és nézetek alapján, amelyek felé a Sátán vezeti az embert. A másik út azon szavak alapján foglalkozni ezekkel a dolgokkal, melyeket Isten tanított az embereknek. Amikor az emberek ezeket az ügyeket a Sátán megtévesztő eszméi és nézetei szerint kezelik, akkor csupán az érzéseik kuszaságában tudnak élni, és soha nem képesek megkülönböztetni a jót a rossztól. Ilyen körülmények között nincs más választásuk, mint kelepcében élni, folyton ilyen dolgokba bonyolódva, mint: „Neked van igazad, én tévedek. Te többet adtál nekem, én kevesebbet adtam neked. Hálátlan vagy. Túl sokat tettél értem.” Következésképpen, soha nincs olyan alkalom, amikor világosan beszélnek. Miután azonban az emberek megértik az igazságot, és miután kiszabadulnak a téves eszméikből és nézeteikből, valamint az érzések hálójából, ezek a dolgok egyszerűvé válnak számukra. Ha olyan igazságalapelvhez, olyan eszméhez, illetve olyan nézethez tartod magad, amely helyes és Istentől származik, akkor az életed nagyon nyugodt lesz. Sem a közvélemény, sem a lelkiismereted hangja, sem az érzéseid terhe nem fog többé meggátolni abban, ahogyan a szüleiddel való kapcsolatodat kezeled; ellenkezőleg, ezek a dolgok képessé tesznek majd arra, hogy helyes és racionális módon nézz szembe ezzel a kapcsolattal. [...] Nem azért beszélek erről, hogy rávegyelek arra, hogy eláruld a szüleidet, és természetesen nem azért teszem, hogy rávegyelek, hogy határokat húzz önmagad és a szüleid közé – nem indítunk mozgalmat, nincs szükség határok meghúzására. Csak azért beszélek erről, hogy helyes megértéshez juttassalak téged ezekről a dolgokról, és hogy segítsek, hogy helyes elgondolást és nézetet fogadj el. Továbbá, azért beszélek erről, hogy amikor ezek a dolgok megesnek veled, akkor ne nyugtalanítsanak téged, illetve ne kössék meg kezed-lábad, és ami még fontosabb, hogy amikor találkozol ezekkel a dolgokkal, ne legyenek hatással a teremtett lényként való kötelességtevésedre. Így a közlésem el fogja érni a célját.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.))

A gyermeki jámborság kimutatása a szülők felé az igazság? (Nem, nem az.) A szülőkkel szembeni gyermeki jámborság helyes és pozitív dolog, de miért mondjuk, hogy ez nem az igazság? (Azért, mert az emberek nem alapelvekkel tanúsítanak gyermeki jámborságot a szüleik iránt, és nem képesek tisztán látni, hogy valójában milyen emberek a szüleik.) Az, hogy valakinek hogyan kellene a szüleivel bánnia, az igazsággal van kapcsolatban. Ha a szüleid hisznek Istenben és jól bánnak veled, akkor gyermekinek kellene lenned velük? (Igen.) Hogyan vagy gyermeki? Máshogy bánsz velük, mint a testvérekkel. Mindent megteszel, amit mondanak, ha pedig idősek, akkor mellettük kell maradnod a gondjukat viselni, ami megakadályozza, hogy kimenj, és végezd a kötelességedet. Helyes ezt tenni? (Nem.) Mit kellene tenned ilyenkor? Ez a körülményektől függ. Ha még képes vagy gondoskodni róluk, miközben az otthonodhoz közel végzed a kötelességedet, és a szüleid nem tiltakoznak az Istenbe vetett hited ellen, akkor fiukként vagy lányukként eleget kell tenned a felelősségednek, és valamennyi munkával be kell segítened a szüleidnek. Ha betegek, gondozd őket; ha valami bántja, vigasztald őket; ha az anyagi helyzeted megengedi, vegyél nekik táplálékkiegészítőket, ami belefér a költségvetésedbe. Mit kellene választanod azonban, hogy mit tegyél akkor, ha elfoglalt vagy a kötelességeddel, és nincs senki, aki vigyázna a szüleidre, és ők is hisznek Istenben? Milyen igazságot kellene gyakorolnod? Mivel gyermekinek lenni a szülőkhöz nem az igazság, hanem csak emberi felelősség és kötelezettség, mit kellene tenned akkor, ha a kötelezettséged ütközik a kötelességeddel? (Előtérbe helyezem a kötelességemet; a kötelességet teszem az első helyre.) Egy kötelezettség nem szükségszerűen az ember kötelessége. A kötelesség végzését választani az igazság gyakorlása, míg a kötelezettség teljesítése nem az. Ha ilyen helyzetben vagy, akkor eleget tehetsz ennek a felelősségnek vagy kötelezettségnek, de ha a jelen környezet nem teszi lehetővé, akkor mit kellene tenned? Azt kellene mondanod: „Tennem kell a kötelességemet – ez az igazság gyakorlása. Ha gyermeki vagyok a szüleimhez, az a lelkiismeretem szerint való élet, ez pedig elmarad az igazság gyakorlásától.” Tehát előtérbe kell helyezned a kötelességedet, és fenn kell tartanod azt. Ha most nincs kötelességed, és nem dolgozol távol az otthonodtól, valamint közel laksz a szüleidhez, akkor találd meg a módját, hogy gondjukat viseld. Tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy segíts nekik egy kicsit jobban élni, és csökkentsd a szenvedésüket. De ez attól is függ, hogy milyen emberek a szüleid. Mit kellene tenned, ha a szüleid emberi mivolta szegényes, ha folyton akadályoznak az Istenbe vetett hitben, és folyamatosan elrángatnak téged az Istenbe vetett hittől és a kötelességed végzésétől? Melyik az az igazság, amelyet gyakorolnod kellene? (Az elutasítás.) Ekkor el kell utasítanod őket. Teljesítetted a kötelezettségedet. A szüleid nem hisznek Istenben, így nem kötelezettséged gyermeki tiszteletet tanúsítani irántuk. Ha hisznek Istenben, akkor ők a családod, a szüleid. Ha nem, akkor különböző utakon jártok: ők a Sátánban hisznek, és az ördögkirályt imádják, és a Sátán útját járják; olyan emberek ők, akik más utakon járnak, mint azok, akik hisznek Istenben. Többé már nem vagytok egy család. Ellenfeleiknek és ellenségeiknek tekintik az Istenben hívőket, ezért nincs több kötelezettséged arra, hogy gondjukat viseld, és teljesen le kell válnod róluk. Melyik az igazság: gyermekinek lenni a szülőkhöz, vagy a kötelesség végzése? Természetesen az ember kötelességének végzése az igazság. Isten házában a kötelesség végzése nem egyszerűen arról szól, hogy az ember teljesíti a kötelezettségét és azt teszi, amit tennie kell. A teremtett lény kötelességének végzéséről szól. Ebben rejlik Isten megbízatása; ez a te kötelezettséged, a te felelősséged. Ez egy valódi felelősség, ami az, hogy tegyél eleget a felelősségednek és kötelezettségednek a Teremtő előtt. Ez a Teremtő követelménye az emberekkel szemben, és ez az élet nagy ügye. A gyermeki tisztelet tanúsítása a szülők felé azonban csupán a lány vagy a fiú felelőssége és kötelezettsége. Ez biztosan nem Isten megbízatása, és még kevésbé van összhangban Isten követelményével. Ezért a gyermeki tisztelet tanúsítása a szülők felé, valamint az ember kötelességének végzése közül kétségkívül a kötelesség végzése az, és egyedül az, ami az igazság gyakorlása. Az ember kötelességének végzése teremtett lényként az igazság, és ez egy szent kötelesség. A gyermeki tisztelet tanúsítása a szülők felé arról szól, hogy gyermekinek kell lenni az emberekkel. Nem jelenti azt, hogy valaki végzi a kötelességét, és azt sem jelenti, hogy az igazságot gyakorolja.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi az igazságvalóság?)

Ha az életkörülményed és a környezeted alapján a szüleid megbecsülése nem áll ellentétben azzal, hogy teljesítsd Isten megbízatását és a kötelességedet – vagyis, másképp fogalmazva, ha a szüleid megbecsülése nem befolyásolja a kötelességed hű végzését – akkor egyszerre mindkettőt gyakorolhatod. Nem kell formálisan elválnod a szüleidtől, és nem kell formálisan lemondanod róluk, illetve elutasítanod őket. Milyen helyzetben érvényes ez? (Amikor a szülők megbecsülése nem áll ellentétben az ember kötelességének végzésével.) Helyes. Vagyis, ha a szüleid nem próbálják akadályozni az Istenbe vetett hitedet, és ők maguk is hívők, és valóban támogatnak és bátorítanak abban, hogy hűen végezd a kötelességed és teljesítsd Isten megbízatását, akkor a szüleiddel való kapcsolatod nem a rokonok közötti testi kapcsolat a szó megszokott értelmében, hanem a gyülekezet testvérei közötti kapcsolat. Ebben az esetben amellett, hogy a gyülekezeti testvéreidként érintkezel velük, néhány gyermeki kötelességedet is teljesítened kell velük szemben. Némi plusz törődést is tanúsítanod kell irányukban. Amíg ez nincs hatással a kötelességed végzésére, vagyis ameddig nem korlátozzák a szívedet, felhívhatod a szüleidet, hogy megkérdezd, hogy vannak, illetve, hogy törődj velük egy kicsit, segíthetsz nekik megoldani pár nehézséget, és kezelheted néhány élettel kapcsolatos problémájukat, sőt az életbe való belépésüket illető nehézségek megoldásában is segítheted őket – mindezt megteheted. Azaz, ha a szüleid nem akadályozzák az istenhitedet, fenn kell tartanod ezt a kapcsolatot velük és teljesítened kell a kötelességeidet irántuk. És miért kell törődnöd velük, gondoskodnod róluk és érdeklődnöd a hogylétük felől? Mert a gyermekük vagy és megvan ez a kapcsolatod velük, másféle felelősséggel tartozol, és e felelősség okán egy kicsit többet kell kérdezősködnöd róluk, és érdemi segítséget kell nyújtanod nekik. Mindaddig, amíg az nem befolyásolja a kötelességed végzését, és amíg a szüleid nem akadályozzák és nem zavarják az istenhitedet és a kötelességed végzését, és nem is hátráltatnak, addig természetes és megfelelő, hogy teljesíted az irántuk való kötelességedet, és ezt oly mértékben kell tenned, hogy a lelkiismereted ne tegyen szemrehányást – ez a legalacsonyabb mérce, amelynek meg kell felelned. Ha a körülményeid hatása és akadályoztatása miatt nem tudod otthon biztosítani a szüleid számára a megbecsülést, akkor nem kell ragaszkodnod ehhez a szabályhoz. Isten vezénylésének irgalmára kell bíznod magad, és alá kell vetned magad az Ő rendezésének, s nem kell ragaszkodnod ahhoz, hogy becsüld a szüleidet. Isten elítéli ezt? Isten nem ítéli el ezt; nem kényszeríti az embereket arra, hogy ezt tegyék. [...] Ha a szüleid nem hisznek Istenben és nem beszélnek közös nyelvet veled, illetve nem osztoznak a törekvéseidben és a céljaidban, és nem járnak veled egy úton, sőt még akadályozzák és üldözik is az istenhitedet, akkor felismerheted őket, beleláthatsz a lényegükbe és elutasíthatod őket. Természetesen, ha gyalázzák Istent vagy átkoznak téged, a szívedben átkozhatod őket. Mire utal tehát a „szülők megbecsülése”, amiről Isten beszél? Hogyan kell azt gyakorolnod? Úgy, hogy ha eleget tudsz tenni a kötelezettségeidnek, akkor némileg tegyél eleget azoknak, ha pedig nincs lehetőséged erre, vagy a súrlódás a kapcsolatotokban már túlságosan nagyra nőtt és ellentét van közöttetek, és arra a pontra jutottatok, hogy nem tudtok találkozni többé, akkor igyekezz elhatárolódni tőlük. Amikor Isten az ilyen típusú szülők megbecsüléséről beszél, arra gondol, hogy gyermeki helyzeted szempontjából kell eleget tenned gyermeki kötelezettségeidnek, és azokat a dolgokat kell megtenned, amelyek egy gyermektől elvárhatók. Nem szabad rosszul bánnod a szüleiddel és veszekedned velük, nem szabad megütnöd őket és kiabálnod velük, nem szabad bántalmaznod őket, és a legjobb képességed szerint kell teljesítened a velük szemben fennálló kötelezettségeidet. Ezeket a dolgokat kell megvalósítani az emberi mivolt körén belül; ezeket az alapelveket kell gyakorolni a „szülők megbecsülése” tekintetében. Nem könnyű megvalósítani ezeket? Nem kell forrófejűen bánnod a szüleiddel, mondván: „Ti ördögök és álhívők, Isten a tűz és a kénkő tavába és a feneketlen mélységbe átkoz titeket, a pokol tizennyolcadik bugyrába küld titeket!” Erre nincs szükség, nem kell ilyen szélsőségesnek lenned. Ha a körülmények engedik és a helyzet úgy kívánja, teljesítheted a gyermeki kötelezettségeidet a szüleid felé. Ha ez nem szükséges, vagy a körülmények nem engedik és nem lehetséges, eltekinthetsz ettől a kötelezettségtől. Csupán annyit kell tenned, hogy teljesíted a gyermeki kötelezettségeidet, amikor találkozol a szüleiddel és kapcsolatba kerülsz velük. Ha ezt megtetted, elvégezted a feladatodat. Mit gondolsz erről az alapelvről? (Jó.) Kell lennie elveknek abban, ahogyan az emberekkel bánsz, a szüleidet is ideértve. Nem cselekedhetsz indulatosan és nem szidalmazhatod a szüleidet, csak mert üldözik az istenhitedet. Oly sok ember van a világon, aki nem hisz Istenben, oly sok a nem hívő, és oly sokan vannak, akik sértegetik Istent – vajon mindegyiküket elátkozod és rájuk kiabálsz? Ha nem, akkor a szüleiddel sem szabad kiabálnod. Ha a szüleiddel kiabálsz, ám a többiekkel nem, akkor a forrófejűség jegyében élsz, ami nem tetszik Istennek. Ne hidd, hogy Isten elégedett lesz veled, ha alapos ok nélkül szidalmazod és átkozod a szüleidet, és azt mondod, hogy ördögök, élő Sátánok és a Sátán csatlósai, majd a pokolra átkozod őket – ez nem így van. A proaktivitás e hamis megnyilvánulása miatt Isten nem tart majd elfogadhatónak, és nem fogja azt mondani, hogy emberséges vagy. Ehelyett azt mondja majd, hogy a cselekedeteid érzelmeket és forrófejűséget hordoznak magukban. Istennek nem fog tetszeni, ha így cselekszel, ez túl szélsőséges és nem egyezik az Ő szándékaival. Kell lenniük alapelveknek abban, ahogyan az emberekkel, és ezzel együtt a szüleiddel bánsz – attól függetlenül, hogy hisznek-e Istenben vagy sem, és attól függetlenül, hogy gonosz emberek-e vagy sem, elvszerűen kell bánnod velük. Isten a következő alapelvet közölte az emberrel: a másokkal való igazságos bámásmódról van szó – viszont az ember plusz felelősséggel tartozik a szülei iránt. Mindössze annyit kell tenned, hogy teljesíted ezt a felelősséget. Függetlenül attól, hogy a szüleid hívők-e vagy sem, függetlenül attól, hogy követik-e a hitüket vagy sem, hogy az életszemléletük és az emberi mivoltuk egyezik-e a tiéddel vagy sem, neked teljesítened kell a kötelezettségedet velük szemben. Nem kell kerülnöd őket, csak hagyd, hogy minden folyjon a maga útján Isten vezénylése és intézkedései szerint. Ha akadályozzák az Istenbe vetett hitedet, akkor is a legjobb tudásod szerint teljesítened kell gyermeki kötelezettségeidet, hogy legalábbis a lelkiismereted ne érezze adósnak magát feléjük. Ha nem akadályoznak, és támogatnak istenhitedben, akkor is az alapelvek szerint kell gyakorolnod, jól kell bánnod velük, amikor az helyénvaló. Összegezve, bármi is legyen, Isten követelményei az emberrel szemben nem változnak, és az emberek által gyakorlandó igazságalapelvek sem változhatnak. Ezekben az ügyekben egyszerűen az alapelveket kell követned, és teljesítened azon kötelezettségeidet, amelyeket tudsz.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (4.))

Vajon mit kérnek Isten szavai, az emberek milyen alapelv szerint bánjanak másokkal? Szeressétek, amit Isten szeret, és gyűlöljétek, amit Isten gyűlöl. Ez az az alapelv, amelyet be kell tartani. Isten szereti azokat, akik törekednek az igazságra, és képesek követni az Ő akaratát; nekünk is ezeket az embereket kell szeretnünk. Azok, akik nem képesek követni Isten akaratát, akik gyűlölik Istent, és lázadnak Ellene – ezeket az embereket Isten utálja és nekünk is utálnunk kell őket. Ez az, amit Isten kér az embertől. Ha a szüleid nem hisznek Istenben, ha nagyon jól tudják, hogy az Istenbe vetett hit a helyes út, hogy ez vezethet az üdvösséghez, és mégsem fogadják el, akkor kétségtelen, hogy ők olyan emberek, akik idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt, olyan emberek, akik ellenállnak Istennek és gyűlölik Őt – és Isten nyilvánvalóan utálja és gyűlöli őket. Tudnád-e utálni az ilyen szülőket? Szembeszegülnek Istennel, és gyalázzák Őt – így ők bizonyosan démonok és sátánok. Tudnád-e gyűlölni és átkozni őket? Ezek mind valós kérdések. Ha a szüleid megakadályoznak abban, hogy higgy Istenben, hogyan kellene velük bánnod? Ahogyan Isten kéri, szeretned kell, amit Isten szeret, és gyűlölnöd kell, amit Isten gyűlöl. Az Úr Jézus a Kegyelem Korában azt mondta: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” „Mert aki követi az Én mennyei Atyám akaratát, az az Én testvérem, nővérem és anyám.” Ezek a szavak már a Kegyelem Korában is megvoltak, és most Isten szavai még nyilvánvalóbbak: „Szeressétek, amit Isten szeret, és gyűlöljétek, amit Isten gyűlöl.” Pontosan a lényegre tapintanak ezek a szavak, az emberek azonban gyakran képtelenek felfogni valódi értelmüket. Ha valaki olyan ember, aki megtagadja Istent, és szembeszegül Vele, akit Isten megátkozott, de ő a te szülőd vagy rokonod, és nem tűnik gonosz embernek, már amennyire azt meg tudod állapítani, és jól bánik veled, akkor lehet, hogy képtelen leszel gyűlölni őt, sőt még szoros kapcsolatban is maradhatsz vele, a viszonyotok nem változik. Aggodalommal tölt el, amikor hallod, hogy Isten utálja az ilyen embereket, képtelen vagy Isten oldalára állni, és könyörtelenül elutasítani az illetőt. Mindig korlátoznak az érzések, és nem tudod teljesen elengedni őt. Vajon mi ennek az oka? Az, hogy az érzéseid túl erősek, és meggátolnak abban, hogy gyakorold az igazságot. Ez az ember jó hozzád, így nem tudod rávenni magad, hogy gyűlöld őt. Csak akkor gyűlölhetnéd, ha bántana. Vajon ez a gyűlölet összhangban lenne-e az igazságalapelvekkel? A hagyományos elképzelések is megkötöznek, azt gondolod, hogy mivel ők a szüleid vagy a rokonaid, ezért, ha gyűlölnéd őket, a társadalom megvetne, a közvélemény gyalázna, és elítélne, mint hálátlant, lelkiismeret nélkülit, aki még csak nem is ember. Azt gondolod, hogy isteni ítélet és büntetés sújtana rád. Még ha gyűlölni akarod is őket, a lelkiismereted nem engedi. Vajon miért működik így a lelkiismereted? Azért, mert már gyermekkorod óta beléd ültettek egy gondolkodásmódot, a családi örökséged, a szülői nevelés és a hagyományos kultúra tanítása által. Ez a gondolkodásmód nagyon mélyen gyökerezik a szívedben, és arra késztet, hogy tévesen elhidd, hogy a gyermeki jámborság teljesen természetes és indokolt, és hogy mindig jó mindaz, amit az őseidtől örököltél. Ezt tanultad meg elsőként, és ez marad a domináns, óriási akadályt és zavart okozva a hitedben és az igazság elfogadásában, képtelenné téve arra, hogy gyakorlatba ültesd Isten szavait, és hogy szeresd, amit Isten szeret, és gyűlöld, amit Isten gyűlöl. Valójában a szíved mélyén tudod, hogy az életed Istentől származik, nem a szüleidtől, és azt is tudod, hogy a szüleid nemcsak hogy nem hisznek Istenben, hanem még ellen is állnak Neki, hogy Isten gyűlöli őket, és neked alá kellene vetned magad Istennek, az Ő oldalán kellene állnod, de te egyszerűen nem tudod rávenni magad arra, hogy gyűlöld őket, még ha akarod is. Nem tudsz túllépni ezen, nem tudod megacélozni a szívedet, és nem tudod gyakorolni az igazságot. Vajon mi képezi ennek a gyökerét? A Sátán ezt a fajta hagyományos kultúrát és erkölcsi felfogást használja arra, hogy megkötözze a gondolataidat, az elmédet és a szívedet, így képtelenné téve arra, hogy elfogadd Isten szavait; hatalmukba kerítettek ezek a sátáni dolgok, és képtelenné tettek Isten szavainak elfogadására. Ha gyakorolni akarod Isten szavait, ezek a dolgok felzaklatnak, arra késztetnek, hogy szembeszegülj az igazsággal és Isten követelményeivel, valamint tehetetlenné tesznek abban, hogy kiszabadulj a hagyományos kultúra igájából. Miután egy ideig küzdöttél, kompromisszumot kötsz. Inkább hiszel abban, hogy a hagyományos erkölcsi felfogás helyes, és összhangban van az igazsággal, így elutasítod Isten szavait, és lemondasz azokról. Nem fogadod el igazságként Isten szavait, és semmire nem tartod az üdvösséged, úgy érzed, hogy még mindig ebben a világban élsz, és csak ezekre a dolgokra támaszkodva maradhatsz életben. Képtelen vagy elviselni a társadalom vádaskodását, inkább úgy döntesz, hogy lemondasz az igazságról és Isten szavairól, átadva magad a hagyományos erkölcsi elképzeléseknek és a Sátán befolyásának, inkább megsérted Istent, és nem gyakorolod az igazságot. Mondd meg Nekem, hát nem szánalmas az ember? Vajon nincs-e szüksége Isten üdvösségére? Vannak, akik már hosszú évek óta hisznek Istenben, de még mindig nem látják át a gyermeki jámborság kérdését. Ők valójában nem értik meg az igazságot. Soha nem tudják áttörni a világi kapcsolatoknak ezt a korlátját; nincs meg a bátorságuk, sem a hitük, az elszántságukról nem is beszélve, ezért nem tudják szeretni Istent, és nem tudnak engedelmeskedni Neki. Vannak, akik képesek átlátni ezen, és valóban nem könnyű számukra azt mondani: „A szüleim nem hisznek Istenben, és megakadályoznak abban, hogy higgyek. Ők ördögök.” Egyetlen nem hívő sem hisz abban, hogy van Isten, vagy hogy Ő teremtette a mennyet és a földet és minden dolgot, vagy hogy Isten teremtette az embert. Sőt, egyesek azt mondják: „Szüleinktől kaptuk az életet, és tisztelnünk kell őket.” Vajon honnan származik egy ilyen gondolat vagy nézet? A Sátántól származik-e? Évezrednyi hagyományos kultúra nevelte és vezette félre az embereket ily módon, arra késztetve őket, hogy megtagadják Isten teremtését és szuverenitását. A Sátán félrevezetése és irányítása nélkül az emberiség megvizsgálná Isten munkáját és olvasná az Ő szavait, és tudnák, hogy Isten teremtette őket, hogy az életüket Istentől kapták; tudnák, hogy Istentől kapták mindazt, amijük van, és Istennek kell hálát adniuk. Ha valaki jót tesz velünk, azt Istentől kell elfogadnunk – különösen a szüleinket, akik világra hoztak és felneveltek bennünket; ezek mind Isten intézkedései. Isten gyakorol szuverenitást minden felett; az ember csak a szolgálat egy eszköze. Ha valaki képes mellőzni a szüleit, vagy férjét (vagy feleségét) és gyermekeit, hogy feláldozza magát Istenért, akkor erősebbé válik, és nagyobb lesz az igazságérzete Őelőtte.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha felismeri saját téves nézeteit)

Egy nap, amikor megértesz valamennyit az igazságból, már nem fogod azt gondolni, hogy az édesanyád a legjobb ember, vagy hogy a szüleid a legjobb emberek. Rá fogsz jönni, hogy ők is a romlott emberi faj tagjai, és ugyanolyan romlott beállítottságúak. Mindössze a hozzád fűződő testi, vérségi kapcsolat teszi őket mássá. Ha nem hisznek Istenben, akkor ugyanolyanok, mint a nem hívők. Többé nem a családtagok szemszögéből vagy a testi kapcsolatotok szemszögéből fogsz rájuk tekinteni, hanem az igazság oldaláról. Melyek azok a fő szempontok, amelyeket meg kell vizsgálnod? Meg kell vizsgálnod az Istenbe vetett hitükkel kapcsolatos nézeteiket, a világról alkotott nézeteiket, az ügyek kezelésével kapcsolatos nézeteiket, és ami a legfontosabb, az Istenhez való hozzáállásukat. Ha pontosan értékeled ezeket a szempontokat, akkor világosan láthatod, hogy jó vagy rossz emberek-e. Egy nap talán tisztán látod, hogy ők ugyanolyan romlott beállítottságú emberek, mint te. Az talán még világosabb lesz, hogy ők nem is olyan jószívű emberek, akik valódi szeretettel viseltetnek irántad, mint ahogy képzelted, és egyáltalán nem képesek elvezetni téged az igazsághoz vagy a helyes útra az életben. Világosan láthatod, hogy amit érted tettek, az nem igazán válik előnyödre, és nincs haszna a helyes útra lépésedhez az életben. Azt is észreveheted, hogy sok gyakorlásuk és véleményük ellentétes az igazsággal, hogy a hús-vér testből valók, és emiatt megveted őket, taszítanak és idegenkedsz tőlük. Ha meglátod ezeket a dolgokat, akkor képes leszel helyesen bánni a szüleiddel a szívedben, és többé nem fognak hiányozni, nem fogsz aggódni értük, és nem leszel képtelen külön élni tőlük. Már befejezték a szülői küldetésüket, így nem fogod őket többé a hozzád legközelebb álló emberként kezelni, vagy bálványozni. Ehelyett hétköznapi emberként fogod őket kezelni, és ekkor teljesen megszabadulsz az érzések kötöttségétől, és valóban felülemelkedsz az érzéseiden és a családi ragaszkodáson. Ha ezt megtetted, rá fogsz jönni, hogy ezeket a dolgokat nem érdemes becsben tartani. Ezen a ponton a rokonokat, a családot és a vérségi kapcsolatokat úgy fogod látni, mint az igazság megértésének és az érzésektől való megszabadulásodnak a buktatóit. A hozzájuk fűződő családi kapcsolatod miatt – a vérségi kapcsolat, amely megbénít, tévútra vezet, és elhiteti veled, hogy ők bánnak veled a legjobban, ők állnak hozzád a legközelebb, jobban törődnek veled, mint bárki más, és ők szeretnek téged a legjobban – nem tudod világosan felismerni, hogy ők jó vagy rossz emberek-e. Ha egyszer valóban eltávolodtál ezektől az érzésektől – bár időről időre még lehet, hogy gondolsz rájuk – vajon akkor is teljes szívedből hiányozni fognak, gondolsz majd rájuk, és úgy fogsz vágyakozni utánuk, mint most? Nem. Nem fogod azt mondani: „Az a személy, aki nélkül igazán nem tudok meglenni, az az édesanyám; ő az, aki a legjobban szeret, gondoskodik rólam, és a legjobban törődik velem.” Ha ilyen érzékeléssel rendelkezel, akkor továbbra is sírni fogsz, amikor rájuk gondolsz? Nem. Ez a probléma megoldódik. Tehát azokkal a problémákkal vagy ügyekkel kapcsolatban, amelyek nehézséget okoznak neked, ha nem nyerted el az igazságnak ezt az aspektusát, és ha nem léptél be az igazságvalóságnak ezen aspektusába, akkor csapdába fogsz esni az ilyen nehézségekben vagy állapotokban, és soha nem tudsz majd kijönni belőlük. Ha az ilyen jellegű nehézségeket és problémákat az életbe való belépés kulcsproblémáiként kezeled, majd az igazságot keresed a megoldásukhoz, akkor képes leszel belépni az igazságvalóságnak ebbe az aspektusába; akaratlanul is megtanulod a leckét ezekből a nehézségekből és problémákból. Amikor a problémák megoldódnak, úgy fogod érezni, hogy nem állsz olyan közel a szüleidhez és a családtagjaidhoz, tisztábban fogod látni a természetüket és a lényegüket, és látni fogod, hogy milyen emberek ők valójában. Amikor tisztán látod a szeretteidet, azt fogod mondani: „Az anyám egyáltalán nem fogadja el az igazságot; valójában idegenkedik az igazságtól, és gyűlöli azt. Lényegét tekintve ő egy gonosz ember, egy ördög. Apám egy embereknek megfelelni akaró ember, aki anyám oldalán áll. Egyáltalán nem fogadja el és nem is gyakorolja az igazságot; ő nem olyan ember, aki törekszik az igazságra. Anyám és apám a viselkedésük alapján mindketten álhívők; mindketten ördögök. Teljesen fel kell lázadnom ellenük, és világosan meg kell húznom a határokat velük szemben.” Ily módon az igazság oldalán fogsz állni, és képes leszel lemondani róluk. Amikor képes leszel felismerni, hogy kik ők, miféle emberek, akkor még mindig lesznek érzéseid irántuk? Továbbra is ragaszkodást érzel majd irántuk? Továbbra is lesz velük vérségi kapcsolatod? Nem. Továbbra is meg kell fékezned az érzéseidet? (Nem.) Mire támaszkodsz hát valójában ezeknek a nehézségeknek a megoldásában? Az igazság megértésére, az Istentől való függésre és az Istenre való felnézésre támaszkodsz. Ha a szívedben tisztában vagy ezekkel a dolgokkal, akkor még mindig szükséges megfékezdned magad? Még mindig úgy érzed, hogy megbántottak? Még mindig ilyen nagy fájdalmat kell elszenvedned? Még mindig szükséged van arra, hogy közösséget vállalj másokkal, és ideológiai munkát végezz? Nincs, mert már magad elintézted a dolgokat – gyerekjáték volt. Visszatérve, hogyan kellene megoldanod ezt a kérdést, hogy ne gondolj rájuk, illetve ne hiányozzanak? (Keresnem kell az igazságot, hogy megoldjam.) Ezek nagy szavak, amelyek nagyon hivatalosan hangzanak – de beszéljetek egy kicsit gyakorlatiasabban. (Isten szavait alkalmazzuk, hogy átlássuk a lényegüket; vagyis a lényegük alapján ismerjük fel őket. Akkor képesek leszünk félretenni a ragaszkodásunkat, és a vérségi kapcsolatunkat.) Így van. Az emberek természetlényegének felismerését Isten szavaira kell alapoznod. Az Isten szava általi leleplezés nélkül senki sem lát át mások természetlényegén. Csak Isten szavaira és az igazságra alapozva lehet átlátni az emberek természetlényegét; csak így lehet az emberi érzések problémáját a gyökerénél megoldani. Kezdd azzal, hogy magad mögött hagyod a ragaszkodást és a vérségi kapcsolataidat; aki iránt az érzéseid a legerősebbek, azt kell először elemezned és felismerned. Mit gondolsz erről a megoldásról? (Azt, hogy jó.) Egyesek azt mondják: „Felismerni és elemezni azokat az embereket, akik iránt az érzéseim a legerősebbek – ez olyan érzéketlenség!” Az, hogy felismered őket, nem azért van, hogy elvágd velük a kötelékeket – nem azért van, hogy megszakítsd a szülő-gyermek kapcsolatodat, és nem is azért, hogy teljesen lemondj róluk, és soha többé ne érintkezz velük. Teljesítened kell a szeretteiddel szembeni kötelességeidet, de nem korlátozhatnak vagy zavarhatnak össze, mert te Isten követője vagy; rendelkezned kell ezzel az alapelvvel. Ha mégis korlátoznak vagy összezavarnak, akkor nem tudod jól végezni a kötelességedet, és nem tudod szavatolni, hogy tudod követni Istent az út végéig. Ha nem lennél Isten követője vagy az igazság szerelmese, akkor senki nem követelné ezt tőled.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazi átalakulást csak az ember romlott beállítottságának feloldása hozhatja el)

Jób hogyan bánt a gyermekeivel? Csak az apai feladatát teljesítette, megosztotta velük az evangéliumot, és beszélt nekik az igazságról. Azonban akár hallgattak rá, akár nem, akár engedelmeskedtek neki, akár nem, Jób nem erőltette őket, hogy higgyenek Istenben – nem kényszerítette őket tűzzel-vassal, és nem avatkozott bele az életükbe. Az elgondolásaik és véleményük különbözött az övétől, így nem szólt bele abba, hogy mit tesznek, és nem szólt bele abba sem, hogy milyen utat választanak. Vajon Jób ritkán beszélt a gyermekeinek az Istenbe vetett hitről? Minden bizonnyal elég sok mondanivalója lett volna róla, de nem voltak hajlandóak meghallgatni, és nem fogadták el. Mi volt Jób hozzáállása ehhez? „Én eleget tettem a felelősségemnek; ami azt illeti, hogy milyen utat választanak, az az ő döntésükön, valamint Isten irányításán és vezénylésein múlik. Ha Isten nem munkálkodik rajtuk, illetve nem indítja meg őket, akkor én nem próbálom erőltetni őket.” Ezért Jób nem imádkozott értük Isten előtt, nem hullatott gyötrelmes könnyeket értük, nem böjtölt értük, illetve semmilyen módon sem szenvedett. Nem tette ezeket a dolgokat. Vajon miért nem tette Jób egyiket sem ezek közül? Azért, mert ezek egyike sem volt az Isten szuverenitásának és intézkedéseinek való alávetettség módja; ezek mind emberi elgondolásokból fakadtak, és a dolgok tevékeny erőltetésének módjai voltak. Ilyen volt Jób hozzáállása akkor, amikor a gyermekei nem akarták ugyanazt az utat járni, mint ő; vajon milyen volt a hozzáállása akkor, amikor a gyermekei meghaltak? Sírt vagy nem? Szabadjára engedte az érzéseit? Megsértődött? A Bibliában ezek egyike sincs megírva. Úgy érezte-e, hogy megszakad a szíve, és szomorú volt-e Jób, amikor látta, hogy a gyermekei meghalnak? (Igen.) Ha a gyermekei iránt érzett szeretetére gondolunk, bizonyára érezte azt a kis szomorúságot, de mégis alávetette magát Istennek. Hogyan fejezte ki az alávetettségét? Azt mondta: „Ezeket a gyermekeket Isten adta nekem. Akár hittek Istenben, akár nem, az életük Isten kezében van. Ha hittek volna Istenben, és Isten el akarta volna venni őket, akkor is így tett volna; ha nem hittek volna Istenben, akkor is elvette volna őket, ha Isten azt mondta volna, hogy elveszi őket. Mindez Isten kezében van, máskülönben ki vehetné el az emberek életét?” Röviden, mit is jelent ez? „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” (Jób 1:21). Ezt a hozzáállást a gyermekeivel való bánásmódjában is megőrizte. Akár éltek, akár haltak, az ő hozzáállása továbbra is ilyen volt. Helyes volt a gyakorlási módszere; mindig az alávetettség, a várakozás, a keresés, majd a tudás elérésének helyzetében és állapotában volt minden egyes gyakorlási módjában, a nézőpontban, a hozzáállásban és az állapotban, amellyel mindent kezelt. Ez a hozzáállás nagyon fontos. Ha az embereknek soha semmiben, amit tesznek, nem ilyen a hozzáállásuk, és különösen erős személyes elgondolásaik vannak, valamint a személyes szándékaikat és hasznukat minden más elé helyezik, akkor vajon valóban alávetik-e magukat? (Nem.) Az ilyen emberekben nem lehet észrevenni igazi alávetettséget; képtelenek elérni az igazi alávetettséget.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istennek való alávetés gyakorlásának alapelvei)

Jób emberi mivoltának egy másik oldalát mutatja be a közte és a felesége közötti párbeszéd: „A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! De ő így felelt neki: Úgy beszélsz, mint a bolond asszonyok egyike. Hogyan? Fogadjuk el a jót Isten keze által, a bajt pedig ne fogadjuk el?” (Jób 2:9-10). Jób felesége, látva az elszenvedett kínokat, megpróbált tanácsokat adni Jóbnak, hogy segítsen neki szabadulni a gyötrelmektől, de „jó szándékai” nem nyerték el Jób tetszését, hanem inkább felszították haragját, mert felesége tagadta az ő Jahve Istenbe vetett hitét és a Neki való alávetettséget, továbbá tagadta Jahve Isten létezését is. Ez elviselhetetlen volt Jób számára, hiszen soha nem engedte meg magának, hogy bármi olyat tegyen, ami Istennel szembeszegült volna vagy bántotta volna Őt, egyebekről nem is beszélve. Hogyan maradhatott volna közömbös, amikor látta, hogy mások Istent káromló és sértő szavakat mondanak? Ezért nevezte a feleségét „bolond asszonynak”. Jób hozzáállása a feleségéhez a harag és a gyűlölet volt, valamint a szemrehányás és a megfeddés. Ez Jób emberi mivoltának természetes kifejeződése volt – különbséget téve szeretet és gyűlölet között –, és hűen tükrözte becsületes emberi mivoltát. Jób olyan igazságérzettel rendelkezett, amely gyűlölte a gonoszság irányzatait és árját, utálta, elítélte és elutasította az abszurd eretnekséget, a nevetséges érveket és a röhejes állításokat, és igazságérzete lehetővé tette számára, hogy kitartson saját, helyénvaló elvei és álláspontja mellett, amikor a tömegek elutasították, a hozzá közel állók pedig elhagyták őt.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)

Minden embernek megvan a saját sorsa, és Isten ezt mind előre elrendelte; senki sem veheti a kezébe más sorsának az irányítását. Nem szabad tovább aggódnod a családod miatt: meg kell tanulnod elengedni a dolgokat és lemondani róluk. Hogyan tedd ezt meg? Az egyik módja az, hogy imádkozol Istenhez. Azon is el kell gondolkodnod, hogy az Istenben nem hívő rokonaid hogyan törekszenek a világi dolgokra, a gazdagságra és az anyagi jólétre. Ők a Sátánhoz tartoznak, és más típusú emberek, mint te vagy. Szenvedéssel teli életet fogsz élni, ha nem hajtod végre a kötelességed, és közöttük élsz. Mivel te másképp szemléled a dolgokat, mint ők, nem fogtok jól kijönni egymással, helyette kínlódni fogtok. Csak fájdalom lesz, boldogság nem. Hozhat-e a ragaszkodás békét és örömöt neked? A hús-vér test kiszolgálása csak szenvedést, ürességet és élethosszig tartó bánkódást hozhat. Ez olyasvalami, amit teljesen fel kell fognod. Tehát az, hogy hiányzik a családod, egyoldalú érzés; felesleges érzelgősködés! Te más úton jársz, mint ők. Életszemléleted, világnézeted, életutad és a törekvésed céljai mind különbözik. Most nem vagy a családoddal, de mivel vérrokonok vagytok, mindig úgy érzed, hogy közel állsz hozzájuk, és hogy egy család vagytok. Amikor azonban ténylegesen velük élsz, akkor elég, ha csak néhány napot foglalkozol velük, máris teljesen felbosszantanak. Tele vannak hazugságokkal; amit mondanak, az mind hamis, szépelgés és megtévesztés. Viselkedésük és a világgal való bánásmódjuk mind sátáni filozófián és életvezetési alapelveken alapul. A gondolataik és nézeteik mind tévesek és abszurdak, és egyszerűen elviselhetetlen hallgatni őket. Akkor majd azt gondolod: „Régebben mindig rajtuk járt az eszem, és állandóan attól féltem, hogy nem élnek jól. Most azonban tényleg elviselhetetlen együtt élni ezekkel az emberekkel!” Visszataszítónak fogod őket találni. Nem jöttél még rá, hogy milyen emberek ők, ezért még mindig úgy gondolod, hogy a családi kötelékek mindennél fontosabbak és valóságosabbak. Még mindig korlátoz a ragaszkodás. Próbáld meg elengedni ezeket a ragaszkodással kapcsolatos dolgokat, amennyire csak tudod. Ha nem tudod, akkor legyen a kötelességed az első. Isten megbízatása és a küldetésed a legfontosabb. Legyen a kötelességed teljesítése minden másnál előbbre való, és egyelőre ne foglalkozz hús-vér testi rokonaid dolgaival! Amikor a megbízatásod és a kötelességed elvégezted, az igazság egyre világosabbá válik számodra, az Istennel való kapcsolatod egyre normálisabbá válik, az Istennek alávetett szíved egyre nagyobb lesz, az Istent félő szíved pedig egyre nagyobb és nyilvánvalóbb lesz, akkor a belső állapotod megváltozik. Mihelyt az állapotod megváltozik, a világi nézeteid és ragaszkodásaid elhalványulnak, nem fogod többé ezeket a dolgokat keresni, és a szíved csak azt akarja majd keresni, hogyan szeresse Istent, hogyan tegyen eleget Neki, hogyan éljen Neki tetsző módon, és hogyan éljen az igazsággal. Mihelyt a szíved efelé törekszik, a hús-vér test ragaszkodással kapcsolatos dolgai lassan elhalványulnak, és nem lesznek képesek többé arra, hogy gúzsba kössenek vagy irányítsanak téged.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Azok, akik az egyáltalán nem hívő gyermekeiket és rokonaikat a gyülekezetbe hurcolják, mind rendkívül önzők, és csak játsszák a kedvességet. Ezek az emberek csak arra koncentrálnak, hogy kedvesek legyenek, függetlenül attól, hogy hisznek-e vagy sem, és függetlenül attól, hogy ez Isten szándéka-e. Vannak, akik a feleségüket viszik Isten elé, vagy a szüleiket rángatják Isten elé, és attól függetlenül, hogy a Szentlélek egyetért-e vagy sem ezzel, vagy dolgozik-e bennük, vakon folytatják a „tehetséges emberek örökbefogadását” Isten számára. Miféle jó származhat abból, ha kedvességet tanúsítunk e nem hívők iránt? Még ha ezek az álhívők, akik nélkülözik a Szentlélek jelenlétét, vonakodva követik is Istent, akkor sem menthetők meg, ahogyan azt egyesek esetleg hinnék. Azok, akik elnyerhetik az üdvösséget, valójában nem is olyan könnyen nyerhetők meg. Azok az emberek, akik nem mentek át a Szentlélek munkáján és próbáin, és akiket a megtestesült Isten nem tökéletesített, teljesen alkalmatlanok arra, hogy teljessé tegyék őket. Ezért attól a pillanattól kezdve, hogy névlegesen elkezdik követni Istent, ezek az emberek nélkülözik a Szentlélek jelenlétét. A körülményeik és tényleges állapotuk fényében egyszerűen nem tehetők teljessé. Ezért a Szentlélek úgy határoz, hogy nem fordít rájuk sok energiát, nem ad nekik semmilyen megvilágosodást, és nem is vezeti őket semmilyen módon; csupán megengedi nekik, hogy kövessék, és végül feltárja kimenetelüket – ez elég. Az emberiség lelkesedése és szándékai a Sátántól származnak, és ezek a dolgok semmiképpen sem tudják beteljesíteni a Szentlélek munkáját. Nem számít, milyenek az emberek, a Szentlélek munkájának meg kell lennie bennük. Vajon képesek-e az emberek teljessé tenni az embereket? Miért szereti a férj a feleségét? Miért szereti egy feleség a férjét? Miért kötelességtudóak a gyerekek a szüleikkel szemben? Miért dédelgetik a szülők a gyermekeiket? Valójában milyen szándékok rejlenek az emberekben? Nem az a szándékuk, hogy saját terveiket és önző vágyaikat kielégítsék? Valóban Isten irányítási terve érdekében akarnak cselekedni? Valóban Isten munkája érdekében cselekszenek? Az a szándékuk, hogy teljesítsék egy teremtett lény kötelességeit? Azok, akik attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtek hinni Istenben, nem képesek elérni a Szentlélek jelenlétét, soha nem nyerhetik el a Szentlélek munkáját; ezek az emberek kétségkívül pusztulásra ítélt tárgyak. Bármennyi szeretetet is érez valaki irántuk, az nem helyettesítheti a Szentlélek munkáját. Az emberek lelkesedése és szeretete emberi szándékokat képvisel, de nem képviselheti Isten szándékait, és Isten munkáját sem helyettesítheti. Még ha valaki a lehető legnagyobb szeretetet vagy irgalmasságot tanúsítja is azok iránt az emberek iránt, akik névlegesen hisznek Istenben, és úgy tesznek, mintha követnék Őt, anélkül, hogy tudnák, mit jelent valójában hinni Istenben, ők akkor sem fogják elnyerni Isten együttérzését, mint ahogy a Szentlélek munkáját sem. Még ha az Istent őszintén követő emberek gyenge képességekkel rendelkeznek is, és nem képesek sok igazságot megérteni, alkalmanként mégis elnyerhetik a Szentlélek munkáját; azonban azok, akiknek meglehetősen jó képességük van, de nem hisznek őszintén, egyszerűen nem nyerhetik el a Szentlélek jelenlétét. Az ilyen embereknél egyáltalán nincs lehetőség az üdvösségre. Még ha olvassák is Isten szavait vagy időnként prédikációkat hallgatnak, sőt, még ha dicséretet énekelnek is Istennek, végső soron nem lesznek képesek megmaradni a megnyugvás idejéig.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba)

Azok a múltban elhangzott szavak, hogy „Ha valaki hisz az Úrban, az egész családjára rámosolyog a szerencse”, a Kegyelem Korára illenek, de nem kapcsolódnak az emberiség rendeltetési helyéhez. Ezek csak a Kegyelem Korának egy szakaszában voltak megfelelőek. E szavak jelentéstartalma a békére és az anyagi áldásokra irányult, amelyeket az emberek élveztek; nem azt jelentették, hogy annak, aki az Úrban hisz, az egész családja üdvösségre jut, és azt sem, hogy amikor valaki áldásban részesül, az egész családja is nyugalomra térhet. Azt, hogy valaki áldásban részesül-e vagy szerencsétlenséget szenved, saját lényege határozza meg, nem pedig valamiféle közös lényeg, amelyen esetleg másokkal osztozik. Az ilyen mondásnak vagy szabálynak egyszerűen nincs helye a királyságban. Ha valaki végül képes életben maradni, az azért van, mert eleget tett Isten követelményeinek, ha pedig végül nem tud fennmaradni a megnyugvás idejéig, az azért van, mert lázadozott Isten ellen, és nem tett eleget Isten követelményeinek. Mindenkinek megvan a megfelelő rendeltetési helye, amelyet az egyes emberek lényege határoz meg, és egyáltalán semmi köze sincs más emberekhez. Egy gyermek gonosz viselkedését nem lehet átruházni a szüleire, sem egy gyermek igazságosságában nem osztozhatnak a szülei. Egy szülő gonosz viselkedése nem vihető át a gyermekeire, és a szülő igazságossága sem osztható meg a gyermekeivel. Mindenki viseli a saját bűneit, és mindenki élvezi a maga áldásait. Senki sem helyettesítheti a másik embert; ez az igazságosság. Az ember szemszögéből nézve, ha a szülők áldásban részesülnek, akkor a gyermekeiknek is képesnek kell lenniük erre, és ha a gyermekek rosszat követnek el, akkor a szüleiknek kell vezekelniük ezekért a bűnökért. Ez egy emberi nézőpont és a dolgok intézésének emberi módja; ez nem Isten nézőpontja. Mindenki sorsát a viselkedéséből fakadó lényege határozza meg, és ez mindig megfelelően meghatározott. Senki sem viselheti más bűneit; még inkább, senki sem kaphat büntetést más helyett. Ez megkérdőjelezhetetlen. Egy szülőnek a gyermekei iránt érzett odaadó gondoskodása nem jelenti azt, hogy a gyermekei helyett is végezhet igaz tetteket, és a gyermek szülei iránti kötelességtudó odaadása sem jelenti azt, hogy a szülei helyett is cselekedhet igaz tetteket. Ezt jelentik valójában a következő szavak: „Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” Az emberek nem vezethetik megnyugvásra gonosztevő gyermekeiket az irántuk érzett mélységes szeretetük alapján, és senki sem vezetheti megnyugvásra feleségét (vagy férjét) saját igaz magatartása alapján. Ez egy adminisztratív szabály; ez alól senki sem lehet kivétel. Végső soron az igazságot cselekvők az igazságot cselekvők, a gonosztevők pedig a gonosztevők. Az igazságot tevők végül életben maradhatnak, míg a gonosztevők elpusztíttatnak. A szentek szentek; ők nem mocskosak. A mocskosak mocskosak, és egy részük sem szent. Azok az emberek, akiket el fognak pusztítani, mind a gonoszok, és azok, akik életben maradnak, mind az igazak – még akkor is, ha a gonoszok gyermekei igaz tetteket követnek el, és még akkor is, ha az igazak szülei gonosz tetteket követnek el. Nincs kapcsolat egy hívő férj és egy nem hívő feleség között, és nincs kapcsolat hívő gyermekek és nem hívő szülők között; ez a kétféle ember teljesen összeegyeztethetetlen. Mielőtt az ember bemenne a nyugalomba, van hús-vér testi, családi ragaszkodása, de ha egyszer bement a nyugalomba, akkor már nem lesz semmilyen hús-vér testi, családi ragaszkodása, amelyről beszélhetnénk. Azok, akik teszik a kötelességüket, ellenségei azoknak, akik nem teszik; azok, akik szeretik Istent, és azok, akik gyűlölik Őt, ellentétben állnak egymással. Azok, akik majd nyugalomra térnek, és azok, akiket majd elpusztítanak, két összeférhetetlen típusú teremtett lény. Azok a teremtett lények, akik jól végzik kötelességeiket, képesek lesznek a túlélésre, míg azok, akik nem végzik jól kötelességeiket, a pusztulás tárgyává válnak; mi több, ez az örökkévalóságon át fog tartani. Azért szereted-e a férjedet, hogy jól végezd a teremtett lényként rád háruló kötelességet? Azért szereted-e a feleségedet, hogy jól végezd a teremtett lényként rád háruló kötelességet? Azért vagy-e kötelességtudó a nem hívő szüleiddel szemben, hogy jól végezd teremtett lényként vállalt kötelességedet? Helyes vagy helytelen az Istenbe vetett hitről alkotott emberi szemlélet? Miért hiszel Istenben? Mit szeretnél elérni? Hogyan szereted Istent? Azok, akik nem tudják teljesíteni a teremtett lényekként rájuk háruló kötelességüket, és akik nem képesek minden erőfeszítést megtenni, pusztítás tárgyává válnak. A mai emberek között léteznek fizikai kapcsolatok, valamint vérségi kötelékek, de a jövőben ezek mind meg fognak szűnni. A hívők és a nem hívők összeegyeztethetetlenek, sőt, inkább szemben állnak egymással. A nyugalomban lévők hinni fognak abban, hogy van Isten, és alávetik magukat Istennek, míg az Isten ellen lázadók mind a pusztuláséi lesznek. Nem léteznek majd többé családok a földön; hogyan is létezhetnének szülők, gyermekek vagy házastársi kapcsolatok? A hit és a hitetlenség összeférhetetlensége teljesen megszakítja majd az ilyen fizikai kapcsolatokat!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba)

Amint az emberiség majd nyugalomra tér, a gonosztevőket addigra elpusztítják, és az egész emberiség a helyes útra kerül; minden embertípus a saját fajtájával lesz, összhangban azokkal a feladatokkal, amelyeket el kellene végezniük. Csak ez lesz az emberiség nyugalmának napja, ez lesz az emberiség fejlődésének a szükségszerű iránya, és csak, amikor az emberiség nyugalomra tér, akkor fog Isten nagy és végső alkotása beteljesedni; ez lesz az Ő munkájának az utolsó része. Ez a munka véget vet az emberiség egész dekadens testi életének, csakúgy, mint a romlott emberiség életének. Az emberek attól fogva egy új birodalomba lépnek. Bár minden ember a hús-vér testben fog élni, jelentős különbségek lesznek ennek az életnek a lényege és a romlott emberiség élete között. E lét és a romlott emberiség létének jelentősége szintén különbözik. Bár ez nem egy újfajta ember élete lesz, mégis azt lehet mondani, hogy az üdvösségben részesült emberiség élete lesz, valamint olyan élet, amelyben helyreállt az emberi mivolt és az értelem. Olyan emberekről van szó, akik egykor lázadoztak Isten ellen, akiket Isten meghódított, majd megmentett; ők olyan emberek, akik meggyalázták Istent, majd később tanúságot tettek Róla. Miután elviselték és túlélték az Ő próbáját, létük a legértelmesebb lét lesz; ők azok az emberek, akik a Sátán előtt tanúságot tettek Istenről, és azok az emberek, akik alkalmasak az életre. A pusztuláséi azok lesznek, akik nem tudnak tanúságot tenni Istenről, és nem alkalmasak arra, hogy tovább éljenek. Az ő pusztulásuk a gonosz viselkedésük következménye lesz, és ez a megsemmisülés a legjobb vég a számukra. A jövőben, amikor az emberiség belép a gyönyörű birodalomba, már nem lesz olyan kapcsolat férj és feleség, apa és lánya vagy anya és fia között, mint amilyet az emberek elképzelnének. Akkoriban minden ember a saját fajtáját fogja követni, és a családok addigra szétesnek. Miután teljesen elbukott, a Sátán soha többé nem fogja zavarni az emberiséget, és az embereknek nem lesznek többé romlott sátáni beállítottságaik. Azok a lázadó emberek addigra elpusztulnak, és csak az engedelmes emberek maradnak meg. Mint ilyen, nagyon kevés család marad fenn érintetlenül; hogyan létezhetnek továbbra is fizikai kapcsolatok? Az emberiség korábbi testi élete teljesen tiltott lesz; hogyan létezhetnek akkor az emberek között fizikai kapcsolatok? A romlott sátáni beállítottságok nélkül az emberi élet már nem a régi, múltbeli élet lesz, hanem egy új élet. A szülők elveszítik a gyermekeket, és a gyermekek elveszítik a szülőket. A férjek elveszítik a feleségeket, és a feleségek elveszítik a férjeket. Jelenleg léteznek fizikai kapcsolatok az emberek között, ezek azonban nem fognak többé létezni, ha egyszer mindenki nyugalomra tér. Csak ez a fajta emberiség fog rendelkezni igazsággal és szentséggel; csak ez a fajta emberiség tudja imádni Istent.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba)

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Olyannak látni a szüleimet, amilyenek igazából

A ragaszkodásom elhomályosította az ítélőképességemet

Kapcsolódó himnuszok

Isten az emberek sorsát a lényegük alapján dönti el