Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Az antikrisztusok igazsághoz való hozzáállásának fő jellemzője a beállítottságuk tekintetében nem csupán az érdektelenség, hanem az idegenkedés. Az érdektelenség csupán egy viszonylag mérsékelt hozzáállás az igazsághoz, amely nem éri el az ellenségesség, a kárhoztatás vagy az ellenkezés szintjét. Csupán az igazság iránti érdeklődés hiányát jelenti, azt, hogy nem akarnak odafigyelni rá, és azt mondják: „Miféle pozitív dolgok, miféle igazság? Még ha el is nyerném ezeket a dolgokat, mit érnék velük? Jobbá tennék az életemet vagy fejlesztenék a képességeimet?” Nem érdeklik őket ezek a dolgok, és ezért nem foglalkoznak velük, de ez még nem idegenkedés. Az idegenkedés egy bizonyos hozzáállást jelez. Milyen hozzáállást? Amikor hallanak bármilyen pozitív dologról és bármiről, ami az igazsággal kapcsolatos, akkor gyűlöletet, taszítást és ellenállást éreznek, és nem hajlandóak meghallgatni őket. Sőt, még bizonyítékot is kereshetnek azért, hogy kárhoztathassák és becsmérelhessék az igazságot. Ez az igazságtól idegenkedő beállítottság-lényegük.

A többi emberhez hasonlóan az antikrisztusok is olvashatják Isten szavait, hallhatják, amit Isten mond, és megtapasztalhatják Isten munkáját. A felszínen úgy tűnik, ők is képesek megérteni Isten szavainak szó szerinti jelentését, tudják, mit mondott Isten, és tudják, hogy ezek a szavak lehetővé teszik az emberek számára, hogy a helyes útra lépjenek, és jó emberekké váljanak. Ezek a dolgok azonban csupán elméleti szinten maradnak számukra. Mit jelent az, hogy elméleti szinten maradnak? Ez ahhoz hasonló, mint amikor egyes emberek azt hiszik egy könyvben olvasott bizonyos elméletről, hogy az jó, de amikor összehasonlítják a valós élettel, és elgondolkodnak a gonosz tendenciákon, az emberi romlottságon és az egész emberiség különböző szükségletein, akkor úgy találják, hogy az elmélet nem praktikus és nincs kapcsolata a valós élettel, továbbá rájönnek, hogy nem segít abban, hogy az embereknek alkalmazkodjanak ezekhez a gonosz tendenciákhoz és a gonosz társadalomhoz vagy hogy kövessék őket. Ezért úgy érzik, hogy ez az elmélet jó, de csak arra, hogy beszélni lehessen róla, és ezzel ki lehessen elégíteni az emberiség szép dolgokkal kapcsolatos vágyait és fantáziáját. Például, ha valaki szereti a státuszt, és hivatalnok akar lenni, valamint azt szeretné, hogy az emberek felmagasztalják és imádják őt, akkor e cél elérése érdekében olyan rendellenes módszerekre kell támaszkodnia, mint a hazugság, a magamutogatás, a másokon való átgázolás és hasonlók. Ezek azonban pontosan azok a dolgok, amelyeket az igazság kárhoztat. Kárhoztatja és tagadja az emberek ilyen vágyait és ambícióit. A való életben az emberek azt gondolják, hogy a többiek közül való kitűnés legitim dolog, azonban Isten és az igazság kárhoztatja az ilyen igényeket. Ezeket az igényeket ezért nem fogadják el Isten házában, nincs lehetőség arra, hogy érvényesüljenek, és nincs lehetőség arra, hogy megvalósuljanak. De vajon az antikrisztusok lemondanak róluk? (Nem fognak lemondani róluk.) Így van, nem fognak lemondani róluk. Amint az antikrisztusok rájönnek erre, azt gondolják: „Most már értem. Az igazság tehát azt követeli az emberektől, hogy önzetlenek legyenek, feláldozzák magukat, toleránsak és nagylelkűek legyenek, feladják az egójukat és másokért éljenek. Ez az igazság.” Miután így definiálják az igazságot, vajon az érdekelni vagy taszítani kezdi őket? Taszítani fogja őket az igazság és Isten is, és azt mondják: „Isten mindig az igazságot mondja, mindig leleplezi az olyan tisztátalan dolgokat, mint az emberi vágyak és ambíciók, és mindig leleplezi az emberi lelkek mélyén rejlő dolgokat. Úgy tűnik, isten azzal a céllal közli az igazságot, hogy megfossza az embereket a státuszra, vágyakra és ambíciókra való törekvésüktől. Kezdetben azt hittem, hogy isten eleget tud tenni az emberek vágyainak, teljesíteni tudja a kívánságaikat és az álmaikat, és meg tudja adni az embereknek, amit akarnak. Nem számítottam arra, hogy isten ilyen isten. Nem tűnik olyan nagyszerűnek. Tele vagyok ambíciókkal és vágyakkal: vajon tud szeretni isten egy olyan embert, mint én? Abból ítélve, amit isten mindig is mondott, és szavainak sorai közt olvasva úgy tűnik, hogy isten nem szereti a hozzám hasonló embereket, és nem is tud kijönni egy hozzám hasonlóval. Úgy tűnik, nem tudok kijönni egy ilyen gyakorlati istennel. A szavak, amiket mond, a munka, amit végez, cselekedeteinek alapelvei és a természete – miért találom ezeket olyan kellemetlennek? Isten azt kéri az emberektől, hogy legyenek becsületesek, legyen lelkiismeretük, keressék istent, engedelmeskedjenek neki és féljék őt, amikor dolgok történnek velük, továbbá engedjék el ambícióikat és vágyaikat – ezek olyan dolgok, amiket én nem tudok megtenni! Amit isten követel, az nem csak összeegyeztethetetlen az emberi elképzelésekkel, hanem érzéketlen is az emberi érzésekkel szemben. Hogyan hihetnék benne?” Miután így végiggondolják a dolgokat, vajon jó érzés alakul ki bennük Istennel kapcsolatban, vagy eltávolodnak Tőle? (Eltávolodnak.) Egy tapasztalattal teli időszak után az antikrisztusok egyre inkább úgy érzik, hogy a hozzájuk hasonló, ambíciókkal és vágyakkal rendelkező, törekvésekkel teli embereket nem látják majd szívesen Isten házában, hogy itt nem tudják kamatoztatni a képességeiket, és hogy itt nem adhatnak teret a törekvéseiknek. Azt gondolják: „Isten házában nem tudom felfedni a kivételes tehetségemet. Sosem lesz esélyem kitűnni. Azt mondják, nincs lelki megértésem, hogy nem értem meg az igazságot, és hogy antikrisztusi beállítottságom van. Nemcsak hogy nem léptettek elő, vagy nem helyeztek fontos pozícióba, de még kárhoztattak is. Mi a baj azzal, ha megalapítom a saját független királyságomat? Mi a baj azzal, hogy gyötrök másokat? Mivel hatalmam van, így kell cselekednem! Ki ne tenné ezt, ha hatalma lenne? Mi a baj azzal, ha tisztességtelen eszközöket alkalmazok és csalok a választásokon? Hát nem ugyanezt teszi az összes nem hívő is? Miért nincs ez megengedve isten házában? Még azt is mondják, hogy ez szégyentelen. Hogyan lehet ezt szégyentelennek tekinteni? Az ember felfelé törekszik, a víz lefelé folyik. Ez így van rendjén! Isten háza nem szórakoztató. De az emberek e világban elég ádázak, és nem könnyű kijönni velük. Ehhez képest isten házában egy kicsit jobban viselkednek az emberek. Ha nem lenne isten, csodálatos lenne itt időzni; ha nem lenne isten és nem lenne igazság, amely irányítja az embereket, akkor én lennék a főnök isten házában, az úr és a király.” Miközben Isten házában végzik a kötelességeiket, folyamatosan különböző dolgokat tapasztalnak, állandóan megmetszik őket, és váltogatják a különféle kötelességeket, végül pedig rájönnek valamire, és azt mondják: „Isten házában minden, ami történik, az igazság alapján kerül mérlegelésre és megoldásra. Mindig az igazságra helyezik a hangsúlyt, és isten mindig erről beszél. Itt nem adhatok szabad teret a törekvéseimnek!” Ahogy a tapasztalataik hatására eljutnak erre a pontra, egyre inkább idegenkednek az igazságtól, az igazság uralmától, attól, hogy minden, amit Isten tesz, az igazság, valamint az igazság keresésétől. Milyen mértékben idegenkednek ezektől a dolgoktól? Még csak elismerni vagy elfogadni sem akarják az igazságok doktrínáit, amelyeket kezdetben elismertek, és rendkívüli undort éreznek a szívükben. Ezért, amint eljön az összejövetel ideje, álmosak és nyugtalanok lesznek. Miért nyugtalanok? Azt gondolják: „Ezek az összejövetelek három – négy órán keresztül tartanak – mikor lesz ennek vége? Nem akarom tovább hallgatni!” Van egy kifejezés, amely leírja a hangulatukat: „tűkön ülnek”. Rájönnek, hogy amíg az igazság uralkodik Isten házában, addig soha nem lesz esélyük kitűnni, hanem korlátozva lesznek, kárhoztatni fogják őket, és mindenki el fogja őket utasítani, és bármennyire is tehetségesek, nem fognak fontos szerepeket kapni. Ennek következtében fokozódik az igazság és Isten iránti utálatuk. Valaki megkérdezheti: „Miért nem éreztek utálatot már kezdettől fogva?” Valóban, kezdettől fogva utálatot éreztek, de akkoriban minden ismeretlen volt számukra Isten házában. Nem volt fogalmuk róla, de ez nem jelenti azt, hogy nem éreztek utálatot, illetve nem idegenkedtek. Valójában a természetlényegük idegenkedett az igazságtól, csak ők maguk sem ismerték ezt fel. Ezeknek az embereknek a természetlényege kétségtelenül idegenkedik az igazságtól. Miért mondom ezt? Mert eredendően szeretik az igazságtalanságot, az elvetemültséget, a hatalmat, a gonosz tendenciákat, az irányítást, az emberek ellenőrzését és az összes ehhez hasonló negatív dolgot. Ezekből az általuk szeretett dolgokból ítélve kétségtelen, hogy az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól. Továbbá, ami a törekvéseiket illeti, státuszra törekszenek, ki akarnak tűnni, glóriát akarnak a fejükre, vezetők akarnak lenni az emberek között, hogy tekintélyük és hatalmuk legyen, bárhol is beszélnek és cselekednek, presztízst és erőt akarnak, az emberek irányítására való képességgel együtt – ezekre a dolgokra törekednek. Ez szintén az igazságtól való idegenkedés megnyilvánulása.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Harmadik rész))

Az antikrisztusok igazságtól való idegenkedésének elsődleges megnyilvánulása az igazsághoz való hozzáállásukban mutatkozik meg, és természetesen a szokásos mindennapi életükben és tevékenységükben is megnyilvánul, különösen abban, ahogyan a kötelességeiket végzik. Többféle megnyilvánulást mutatnak. Először is, soha nem keresik az igazságot, még akkor sem, ha világosan tudják, hogy kellene. Másodszor, soha nem gyakorolják az igazságot. Mivel nem keresik az igazságot, hogyan is gyakorolhatnák? Csak keresés révén lehet megértés, és csak a megértés vezethet a gyakorláshoz; ők nem keresik, és egyáltalán nem is veszik komolyan az igazság alapelveit. Sőt, megvetik őket, idegenkednek tőlük, és ellenségesen tekintenek rájuk. Ennek eredményeként még csak nem is foglalkoznak soha az igazság gyakorlásával, és még ha időnként meg is értik az igazságot, nem gyakorolják azt. Például, amikor történik velük valami, és mások javasolnak nekik egy jó cselekvési módszert, így vághatnak vissza: „Mi ebben a jó? Ha ezt teszem, akkor vajon nem vesznek kárba a saját ötleteim?”. Egyesek azt mondhatják: „Ha a te módszered szerint cselekszünk, veszteségek fogják érni Isten házát; az alapelvek szerint kell cselekednünk”. Erre ők így válaszolnak: „Milyen alapelvek?! Az én módszerem az alapelv; amit én gondolok, az az alapelv!” Hát nem azt jelenti ez, hogy nem gyakorolják az igazságot? (De igen.) Egy másik elsődleges megnyilvánulásuk az, hogy soha nem olvassák Isten szavait, vagy nem folytatnak lelki csendességet. Egyesek, amikor elfoglaltak a munkájukkal, és nem találnak időt Isten szavainak olvasására, akkor csendben elmélkednek vagy elénekelnek néhány himnuszt, ha pedig néhány napig nem olvassák Isten szavait, ürességet éreznek. Elfoglaltságuk közepette egy lopott pillanatban elolvasnak egy szakaszt, hogy feltöltődjenek, és addig elmélkednek, amíg meg nem érzik Isten jelenlétét, amíg meg nem nyugszik a szívük. Az ilyen emberek nincsenek túl távol Istentől. Másrészt, az antikrisztusok nem érzik magukat szomorúnak, ha egy napig nem olvassák Isten szavait. Még akkor sem éreznek semmit, ha 10 napig nem olvassák Isten szavait. Egy évig is egészen jól el tudnak lenni Isten szavainak olvasása nélkül, sőt, akár három évig is, és nem éreznek semmit – nem éreznek félelmet vagy ürességet a szívükben, és továbbra is kényelmesen élnek. Bizonyára erősen idegenkednek Isten szavaitól! Az ember eltölthet egy napot úgy, hogy nem olvassa Isten szavait az elfoglaltságai miatt, vagy talán 10 napot is ugyanebből az okból. Ha azonban valaki képes egy egész hónapig meglenni Isten szavainak olvasása nélkül, és mégsem érez semmit, akkor baj van. Ha egy év telik el úgy, hogy valaki nem olvassa Isten szavait, akkor nem csak az Isten szavai utáni vágyakozás hiányzik belőle – az ilyen ember idegenkedik az igazságtól.

Az antikrisztusok igazságtól való idegenkedésének másik megnyilvánulása a Krisztus iránti megvetésük. Korábban már beszélgettünk a Krisztus iránti megvetésükről. Mit tett tehát velük Krisztus, amiért megvetik Őt? Vajon megbántotta vagy megsértette őket, vagy tett valamit, ami ellenkezik a kívánságaikkal? Vajon ártott valamilyen érdeküknek? Nem. Krisztus nem neheztel személyesen rájuk, sőt, még csak nem is találkoztak Vele. Akkor hát hogyan vethetnék meg Őt? A kiváltó ok az antikrisztusok igazságtól idegenkedő lényegében rejlik. Az antikrisztusok igazságtól való idegenkedésének másik megnyilvánulása az, hogy megvetik az összes pozitív dolog valóságát. Az összes pozitív dolog valósága a dolgok széles skáláját foglalja magában, például az összes dolgot, amelyet Isten teremtett, és azok törvényeit, a különböző élőlényeket és az életüket szabályozó törvényeket, és elsősorban az embernek nevezett élőlények életét szabályozó különböző törvényeket. Például a születés, az öregedés, a betegség és a halál kérdései, amelyek a legközelebb állnak az emberi élethez – a normális emberek lábai egyre gyengébbek lesznek, ahogy öregszenek, az egészségük romlik, a szemük elhomályosul, a hallásuk megromlik, a fogaik meglazulnak, és úgy gondolják, hogy meg kell békélniük az öregséggel. Isten szuverén mindezek felett, és senki sem mehet szembe ezzel a természeti törvénnyel – a normális emberek képesek mindezt tudomásul venni és elfogadni. Azonban, függetlenül attól, hogy mennyi ideig él az ember, illetve testének egészségi állapotától, bizonyos dolgok nem változnak, például annak módja, ahogyan a kötelességét kell végeznie, a pozíció, amelyet el kell foglalnia, valamint a hozzáállás, amellyel a kötelességét kell végeznie. Az antikrisztusok viszont nem hajlandók engedni. Azt mondják: „Ki vagyok én? Én nem öregedhetek meg. Mindig különböznöm kell az átlagemberektől. Neked úgy tűnik, öreg vagyok? Bizonyos dolgokat ti nem tudtok megtenni ebben a korban, én viszont igen. Lehet, hogy a ti lábaitok elgyengülnek az ötvenes éveitekben, de az enyémek fürgék maradnak. Még a háztetőről háztetőre ugrálást is gyakorlom!” Mindig meg akarják kérdőjelezni ezeket az Isten által elrendelt normális törvényeket, folyamatosan próbálják megszegni őket, és megmutatni másoknak, hogy ők mások, rendkívüliek és felsőbbrendűek az átlagembereknél. Miért teszik ezt? Meg akarják kérdőjelezni Isten szavait, és tagadni akarják, hogy az Ő szavai az igazság. Hát nem az antikrisztusok lényegének megnyilvánulása az, hogy idegenkednek az igazságtól? (De igen.) Van egy másik aspektus is, mégpedig az, hogy az antikrisztusok imádják a gonosz tendenciákat és a sötét befolyásokat; ez még inkább megerősíti, hogy ők az igazság ellenségei. Az antikrisztusok mélyen csodálják és imádják a Sátán rendszerét, valamint a legendákban emlegetett gonosz lelkek különböző képességeit, készségeit és tetteit, továbbá a gonosz tendenciákat és sötét befolyásokat. Hitük ezekben a dolgokban megingathatatlan, és soha nem kételkednek bennük. A szívük nemcsak mentes az idegenkedéstől, hanem tele van tisztelettel, hódolattal és irigységgel irántuk. Még a szívük mélyén is szorosan követik ezeket a dolgokat. Az antikrisztusok ilyen módon viszonyulnak ezekhez a gonosz és sötét dolgokhoz a szívük mélyén – hát nem azt jelenti ez, hogy idegenkednek az igazságtól? Dehogynem! Hogyan is szerethetné az igazságot az, aki szereti ezeket az elvetemült és sötét dolgokat? Ezek az emberek a gonosz erőkhöz és a Sátán bandájához tartoznak. Természetesen rendíthetetlenül hisznek a Sátán dolgaiban, miközben a szívük tele van undorral és megvetéssel az igazság és a pozitív dolgok iránt.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Harmadik rész))

Miért nevezik őket antikrisztusoknak? Mit jelent az „anti”? Azt jelenti, hogy ellentétes és gyűlöletes. Azt jelenti, hogy ellenséges Krisztussal szemben, ellenséges az igazsággal szemben és ellenséges Istennel szemben. Mit jelent az „ellenséges”? Azt jelenti, hogy az ellenkező oldalon áll, ellenségként kezel, mintha nagy és mélységes gyűlölettel lenne tele. Azt jelenti, hogy szöges ellentétben áll veled. Ilyen mentalitással kezelik az antikrisztusok Istent. Hogyan viszonyulnak az igazsághoz az ilyen emberek, akik gyűlölik Istent? Képesek-e szeretni az igazságot? Képesek-e elfogadni az igazságot? Határozottan nem. Az Istennel szemben álló emberek tehát olyanok, akik gyűlölik az igazságot. Az első számú dolog, ami megmutatkozik bennük, az az igazságtól való idegenkedés és az igazság gyűlölete. Amint meghallják az igazságot vagy Isten szavait, gyűlölet támad a szívükben. Amikor pedig valaki felolvassa nekik Isten szavait, a harag és a düh kifejezése jelenik meg az arcukon, ugyanúgy, mint amikor Isten szavait felolvassák egy démonnak, amikor az emberek az evangéliumot hirdetik. A szívükben az igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő emberek a legnagyobb ellenszenvet érzik Isten szavaival és az igazsággal szemben. Hozzáállásuk az ellenállás, és még odáig is elmennek, hogy gyűlölnek bárkit, aki felolvassa nekik Isten szavait, vagy közli velük az igazságot – sőt ellenségként kezelik az illetőt. Rendkívüli ellenszenvet éreznek a különböző igazságokkal és a pozitív dolgokkal szemben. Az összes igazság, mint például az Istennek való alávetettség, a kötelességeik hűséges végzése, becsületes embernek lenni, mindenben az igazságot keresni, és így tovább – van-e bennük egy kis szubjektív vágyakozás vagy szeretet? Nem, a legcsekélyebb mértékben sincs. Ezért, mivel ilyen fajta természetlényegük van, máris közvetlenül szemben állnak Istennel és az igazsággal. Kétségtelen, hogy az ilyen emberek mélyen legbelül nem szeretik az igazságot, sem bármilyen pozitív dolgot. Mélyen legbelül még idegenkednek is az igazságtól, és gyűlölik. A vezetői pozícióban lévő embereknek például el kell tudniuk fogadni a testvéreik eltérő véleményét. Képesnek kell lenniük megnyílni és felfedni magukat a testvérek előtt. Képesnek kell lenniük elfogadni a szemrehányásaikat, és nem szabad a státuszukat hangoztatniuk. Mit mondana egy antikrisztus mindezekről a helyes gyakorlási módokról? Azt mondaná: „Ha meghallgatnám a testvérek véleményét, akkor továbbra is vezető lennék? Lenne továbbra is státuszom és tekintélyem? Ha nincs tekintélyem, akkor milyen munkát végezhetek?” Egy antikrisztus pontosan ilyen beállítottsággal rendelkezik. A legapróbb mértékben sem fogadja el az igazságot, és minél helyesebb egy gyakorlási mód, annál jobban ellenáll neki. Nem fogadja el, hogy az alapelvelvek szerint való cselekvés az igazság gyakorlása. Mit gondol, mit jelent az igazság gyakorlása? Azt gondolja, hogy cselszövést, fortélyokat és erőszakot kell alkalmaznia mindenkivel szemben, ahelyett, hogy Isten szavaira, az igazságra és a szeretetre támaszkodna. Minden eszköze és útja elvetemült. Mindez teljes mértékben tükrözi az antikrisztusok természetlényegét. Az általuk gyakran felfedett indítékok, vélemények, nézetek és szándékok mind az igazságtól való idegenkedés és az igazság iránti gyűlölet beállítottságai, ami az antikrisztusok természetlényege. Mit jelent tehát az igazsággal és Istennel szemben állni? Az igazság és a pozitív dolgok gyűlöletét jelenti. Hogyan gondolkodik egy antikrisztus, amikor például valaki azt mondja: „Teremtett lényként teljesíteni kell egy teremtett lény kötelességét. Isten bármit is mond, az embereknek alá kell vetniük magukat, hiszen teremtett lények vagyunk.” „Alávetni? Nem valótlan, hogy teremtett lény vagyok, de ami az alávetettséget illeti, az a helyzettől függ. Mindenekelőtt, valamilyen hasznom kell származzon belőle, nem kerülhetek hátrányba, és az én érdekeimnek kell az első helyen állniuk. Ha jutalom vagy nagy áldások várnak rám, akkor alávethetem magam, de jutalom és rendeltetési hely nélkül miért kell alávetnem magam? Nem tudom alávetni magam.” Ez az igazság el nem fogadásának a hozzáállása. Az Istennek való alávetettségük feltételes, és ha a feltételeik nem teljesülnek, akkor nemcsak hogy nem vetik alá magukat, hanem hajlamosak szembe is szállni Istennel és ellenállni Neki. Isten például azt kéri, hogy az emberek legyenek becsületesek, de ezek az antikrisztusok úgy vélik, hogy csak a bolondok próbálnak becsületesek lenni, és hogy az okos emberek nem próbálnak becsületesek lenni. Mi a lényege az ilyen hozzáállásnak? Az igazság gyűlölete. Ez az antikrisztusok lényege, és a lényegük határozza meg, hogy milyen úton járnak. Az út pedig, amelyen járnak, minden cselekedetüket meghatározza.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első tétel: Megpróbálják megnyerni az emberek szívét)

Az antikrisztusok, természetlényegüket tekintve, ellenségesek az igazsággal szemben. Hogyan tárul fel ez az igazsággal szemben ellenséges természetlényeg? Úgy, hogy amikor Isten szavait hallják, azok taszítják őket, elálmosodnak, és a megvetés, a türelmetlenség és a hallgatással szembeni vonakodásuk különféle megnyilvánulásait tárják fel. Így tárul fel démoni viselkedésük. Kívülről úgy tűnik, hogy a kötelességüket végzik, és Isten követőinek vallják magukat. Miért válnak hát engedetlenekké, amikor az igazságot közlik, Isten szavait közlik? Miért nem tudnak akkor nyugodtan ülni? Olyan, mintha Isten szavai kardot hordoznának. Vajon átdöfték őket Isten szavai? Vajon Isten szavai elítélték őket? Nem. E szavak többsége az emberek táplálására való, és az emberek, ha hallják őket, képesek felébredni, utat találni az életre, és újjáéledni, hogy emberi hasonlatossággal éljenek. Miért reagálnak tehát egyesek abnormálisan e szavak hallatán? Ez az ördög, amint felfedi valódi viselkedését. Nem taszítja őket, amikor teológiáról, eretnekségekről, téveszmékről vagy a Jelenések könyvéről beszélsz. Még az sem taszítja őket, ha arról beszélsz, hogy valaki jámbor, hogy embereknek akar megfelelni, illetve amikor hősies történeteket mesélsz. Ám abban a pillanatban, amikor Isten szavait hallják felolvasni, viszolyognak, felállnak, és távozni akarnak. Ha arra inted őket, hogy figyeljenek oda rendesen, támadóvá válnak, és dühösen merednek rád. Miért nem képesek az ilyen emberek befogadni Isten szavait? Nem tudnak nyugodtan ülni, amikor Isten szavait hallják – mi folyik itt? Ez bizonyítja, hogy a bennük lévő lélek abnormális, olyan lélek, amely idegenkedik az igazságtól és ellenséges Istennel. Amint meghallják Isten szavait, nyugtalanná válnak belül, és a bennük lévő démon megmozdul, így képtelenek nyugodtan ülni. Ilyen egy antikrisztus lényege. Tehát kívülről az antikrisztusok megvetik Isten azon szavait, amelyek nincsenek összhangban az elképzeléseikkel. De mire utal valójában ez, hogy „nincs összhangban az elképzeléseikkel”? Egyértelműen azt jelzi, hogy elítélik ezeket a szavakat, nem ismerik el, hogy Istentől származnak, és nem ismerik el őket az igazságként vagy az élet útjaként, amely megmenti az embereket. Az, hogy nincs összhangban az elképzeléseikkel, csupán kifogás, egy felszíni jelenség. Mit jelent az, hogy nincs összhangban az elképzeléseikkel? Vajon van egyetlen egy ember is, akinek nincsenek elképzelései mindezekről az Isten által mondott szavakról? Mindenki képes elfogadni őket Isten szavaiként, az igazságként? Nem – kisebb-nagyobb mértékben, valamilyen szinten minden embernek vannak olyan gondolatai, elképzelései vagy nézetei, amelyek ütköznek Isten szavaival vagy ellentmondanak nekik. A legtöbb ember azonban normális racionalitással rendelkezik, ez a racionalitás pedig segíthet nekik legyőzni azt a hozzáállást, amely akkor bukkan fel, amikor Isten olyan szavaival szembesülnek, amelyek nincsenek összhangban az elképzeléseikkel. A racionalitásuk azt mondja nekik: „Még ha nincsenek is összhangban az elképzeléseimmel, attól ezek még Isten szavai; még ha nincsenek is összhangban az elképzeléseimmel, ha vonakodva hallgatom és helytelennek érzem őket, továbbá úgy érzem, hogy ellentmondanak a gondolataimnak, ezek a szavak akkor is az igazság. Lassan el fogom fogadni őket, egy napon pedig, amikor mindezt felismerem, elengedem majd az elképzeléseimet.” A racionalitásuk azt mondja nekik, hogy először tegyék félre a saját elképzeléseiket; az elképzeléseik nem az igazság, és nem helyettesíthetik Isten szavait. Racionalitásuk azt mondja nekik, hogy az alávetettség és az őszinteség hozzáállásával fogadják el Isten szavait, ahelyett, hogy ellenállnellentmondanának Isten szavainak saját elképzeléseikkel és nézőpontjaikkal. Így, amikor hallják Isten szavait, képesek elfogadni azokat, amelyek összhangban vannak az elképzeléseikkel, és képesek leülni, hogy csendben meghallgassák őket. Azokra pedig, amelyek nincsenek összhangban az elképzeléseikkel, szintén megoldást keresnek, igyekeznek félretenni saját elképzeléseiket, és összeegyeztethetővé válni Istennel. Ez a legtöbb racionális ember normális viselkedése. Azonban az antikrisztusok által emlegetett „nincs összhangban az elképzeléseikkel” nem ugyanazt jelenti, mint a hétköznapi emberek esetében. Az antikrisztusok esetében ez komoly problémákat rejt; ez olyasvalami, ami teljesen ellentétes Isten tetteivel, szavaival, lényegével és természetével, olyasvalami, ami sátáni beállítottságlényegtől való.természetlényeghez tartozik. Az ő esetükben ez Isten szavainak elítélése, káromlása és kigúnyolása. Úgy vélik, hogy ez az Isten által beszélt átlagos és könnyen érthető emberi nyelv nem az igazság, és nem érhet el embereket megmentő hatást. Ez a pontos jelentése annak, amit az antikrisztusok a „nincs összhangban az elképzeléseikkel” alatt értenek. Mi tehát a lényege ennek? Ténylegesen Isten elítélése, tagadása és káromlása.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Ötödik rész))

Az antikrisztusok eredendően idegenkednek az igazságtól, és minden szó, amelyet Isten kimond, az igazság, amit ők a szívük mélyén teljesen visszataszítónak találnak, és nem hajlandók meghallgatni vagy elfogadni. Istennek emberiséghez szóló leleplező és megítélő szavai ezeknek az antikrisztusoknak és gonosz embereknek a kárhoztatása, és számukra ezek a szavak kárhoztatást, ítéletet és átkokat jelentenek, amelyek miatt kényelmetlenül és nyugtalanul érzik magukat, amikor hallják őket. Mit gondolnak a szívükben? „Mindezek a szavak, amelyeket Isten szól, megítélnek és elítélnek engem. Úgy tűnik, hogy a magamfajtát nem lehet megmenteni; én vagyok az a típus, akit kivetnek és elutasítanak. Mivel nincs reményem az üdvözülésre, mi értelme van hinni istenben? De tény, hogy ő még mindig isten, ő az a hús-vér test, amelyben isten megtestesült, aki annyi szót szólt és annyi követője van. Mihez kezdjek ezzel?” Ez a kérdés nyugtalanítja őket; ha valamit nem tudnak megszerezni, azt akarják, hogy másoknak se legyen. Ha mások elnyerhetik, míg ők nem, akkor keservesen gyűlölködővé és boldogtalanná válnak. Abban reménykednek, hogy a megtestesült Isten ne legyen Isten, és hogy az Általa végzett munka hamis legyen, és ne Isten műve legyen. Ha ez lenne a helyzet, akkor belül kiegyensúlyozottnak éreznék magukat, a probléma pedig gyökerestől megoldódna. Azt gondolják magukban: „Ha ez az ember nem a megtestesült Isten lenne, akkor vajon ez nem azt jelentené, hogy az őt követőket becsapták? Ha ez lenne a helyzet, akkor előbb-utóbb ezek az emberek szétszélednének. Ha szétszélednének, és egyikük sem nyerne semmit, akkor nyugodtan pihenhetnék és kiegyensúlyozottnak érezhetném magam, tudván, hogy nem nyertem semmit, igaz?” Ez az ő mentalitásuk; ők nem nyerhetnek semmit, ezért nem akarják, hogy mások bármit is nyerjenek. A legjobb módja annak, hogy megakadályozzanak másokat abban, hogy bármit is nyerjenek, az, hogy tagadják Krisztust, tagadják Krisztus lényegét, tagadják a Krisztus által elvégzett munkát, és tagadnak minden szót, amelyet Krisztus mondott. Ily módon nem lesznek elítélve, és beletörődnek abba, hogy nem nyernek semmit, megbékélnek vele, így többé nem kell aggódniuk e kérdés miatt. Ez az antikrisztusokhoz hasonló emberek természetlényege. Vannak-e tehát elképzeléseik Krisztusról? Amikor pedig vannak elképzeléseik, eloszlatják-e őket? Vajon el tudják engedni őket? Nem tudják. Hogyan alakítják ki az elképzeléseiket? Könnyen alkotnak elképzeléseket: „Amikor beszélsz, átvizsgállak téged, próbálom megérteni a szavaid mögött húzódó indítékot, és azt, hogy honnan származnak. Vajon olyasmik ezek, amiket hallottál vagy tanultál, vagy valaki utasított, hogy ezeket mondd? Valaki jelentést tett vagy panaszt nyújtott be nálad? Kit leplezel le?” Ily módon vizsgálnak át. Megérthetik-e az igazságot? Soha nem érthetik meg az igazságot; a szívükben ellenállnak neki. Idegenkednek az igazságtól, ellenállnak neki és gyűlölik, és ilyen természetlényeggel hallgatnak prédikációkat. Az elméleteken és doktrínákon kívül csak elképzeléseket fognak fel. Miféle elképzeléseket? „Így beszél krisztus, néha még vicceket is mond; ez nem tiszteletteljes! Időnként allegorikus mondásokat használ; ez komolytalan! A beszéde nem ékesszóló; ő nem magasan képzett! Néha meg kell fontolnia és át kell gondolnia, hogyan válogatja meg a szavait; nem járt egyetemre, ugye? Néha a beszéde konkrétan célba vesz valakit – vajon kit? Talán valaki panaszt tett? Ki volt az? Miért kritizál engem mindig krisztus, amikor beszél? Vajon egész nap szemmel tart és megfigyel engem? Az egész napot azzal tölti, hogy emberekről elmélkedik? Mit gondol krisztus a szívében? A megtestesült isten beszéde nem úgy hangzik, mint a mennyei isten megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, mennydörgő hangja – miért tűnik annyira emberinek az, amit megnyilvánít? Ő csupán egy ember, bárhogy is nézem. Vannak-e gyengeségei a megtestesült istennek? Gyűlöli-e az embereket a szívében? Az emberekkel való érintkezésében vannak-e világi ügyekre vonatkozó filozófiák?” Hát nem bőségesek ezek az elképzelések? (De igen.) Az antikrisztusok gondolatai tele vannak olyan dolgokkal, amelyek nem kapcsolódnak az igazsághoz, amelyek mind a Sátán gondolkodásából, logikájából, a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiájából származnak. Mélyen belül tele vannak elvetemültséggel, tele vannak olyan állapottal és beállítottsággal, amely idegenkedik az igazságtól. Nem azért jönnek, hogy keressék vagy megnyerjék az igazságot, hanem azért, hogy átvizsgálják Istent. Az elképzeléseik bármikor, bárhol felmerülhetnek, és elképzeléseket alkotnak, miközben megfigyelnek, átvizsgálnak. Az ítéletük és az elítélésük során formálódnak az elképzeléseik, és a szívükben szorosan ragaszkodnak ezekhez az elképzelésekhez. Amikor megfigyelik a megtestesült Isten emberi oldalát, elképzeléseket alkotnak. Amikor az isteni oldalt látják, kíváncsivá válnak és elképednek, ami szintén ahhoz vezet, hogy elképzeléseket alkotnak. A hozzáállásuk Krisztushoz és ahhoz a testhez, amelyben Isten megtestesült, nem a szívük mélyéről fakadó alávetettségből vagy őszinte elfogadásból származik. Ehelyett szemben állnak Krisztussal, megfigyelik és átvizsgálják az Ő tekintetét, gondolatait és tartását, sőt megfigyelik és átvizsgálják Krisztus minden egyes arckifejezését, figyelnek mindenféle hangnemére, a beszéde hangvételére és a szóválasztásra, arra, amire Krisztus a beszédében utal, és így tovább. Amikor az antikrisztusok ilyen módon figyelik és vizsgálják át Krisztust, akkor a hozzáállásuk nem az igazság keresésének és megértésének szándékából fakad, hogy elfogadhassák Krisztust Istenükként, és elfogadják Krisztust igazságuknak és életüknek. Éppen ellenkezőleg, át akarják vizsgálni ezt az embert, hogy alaposan átvizsgálják és megértsék Őt. Mit próbálnak megérteni? Átvizsgálják, mennyire hasonlít ez az ember Istenre, és ha valóban hasonlít Istenre, akkor elfogadják Őt. Ha függetlenül attól, hogy mennyire vizsgálják át, Ő nem tűnik Istennek, akkor teljesen feladják az elgondolást, és továbbra is a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelésekhez ragaszkodnak, vagy, mivel úgy hiszik, hogy nincs remény az áldások elnyerésére, lehetőséget keresnek arra, hogy gyorsan távozzanak.

Teljesen normális, hogy az antikrisztusok elképzeléseket alkotnak arról a testről, amelyben Isten megtestesült. Az antikrisztusi lényegük miatt, az igazságtól idegenkedő lényegük miatt lehetetlen számukra, hogy elengedjék elképzeléseiket. Amikor semmi sem történik, akkor Isten szavainak könyvéből olvasnak, és ezeket a szavakat Istennek tekintik, amikor azonban kapcsolatba kerülnek a megtestesült Istennel és úgy találják, hogy Ő nem hasonlít Istenre, azonnal elképzeléseket alkotnak, a hozzáállásuk pedig megváltozik. Amikor nincsenek kapcsolatban a megtestesült Istennel, akkor csupán Isten szavainak könyvét tartják a kezükben, és az Ő szavait tekintik Istennek, továbbá még mindig táplálhatnak egy homályos fantáziát és egy szándékot az áldások elnyerésére, hogy vonakodva fáradozzanak egy kicsit, végezzenek valamennyi kötelességet, és szerepet játsszanak Isten házában. De amint kapcsolatba kerülnek azzal a hús-vér testtel, amelyben Isten megtestesült, az elméjük elképzelésektől hemzseg. Még ha nem is metszik meg őket, lelkesedésük a kötelességeik végzése iránt jelentősen apadhat. Így bánnak az antikrisztusok Isten szavaival és azzal a hús-vér testtel, amelyben Isten megtestesült. Gyakran különválasztják Isten szavait attól a hús-vér testtől, amelyben Isten megtestesült, Isten szavait Istenként kezelik, a hús-vér testet pedig, amelyben Isten megtestesült, emberként. Amikor az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, nem egyezik meg az elképzeléseikkel vagy sérti azokat, gyorsan Isten szavaihoz fordulnak és imádkozva olvassák őket, megpróbálják erőszakkal elfojtani és elzárni az elképzeléseiket. Ezután úgy imádják Isten szavait, mintha Magát Istent imádnák, és úgy tűnik, mintha eloszlottak volna az elképzeléseik. A valóságban azonban belső engedetlenségük és Krisztus iránti megvetésük egyáltalán nem oszlott el. A Krisztussal való bánásmódjukban az antikrisztusok folyamatosan elképzeléseket alkotnak és makacsul ragaszkodnak hozzájuk mindhalálig. Amikor nincsenek elképzeléseik, akkor átvizsgálnak és elemeznek; amikor vannak elképzeléseik, akkor nemcsak átvizsgálnak és elemeznek, hanem makacsul ragaszkodnak is azokhoz. Sem az elképzeléseiket nem oszlatják el, sem az igazságot nem keresik; meg vannak győződve arról, hogy igazuk van. Hát nem sátáni ez? (De igen.) Ezek az antikrisztusok megnyilvánulásai, amikor elképzeléseik vannak a megtestesült Istenről.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Harmadik rész))

Isten sok szót szólt és sok munkát végzett, de bármennyire is gyakorlatiasak a szavai, bármennyire is építőek az Általa mondott igazságok az emberek számára, bármennyire sürgősen meg kell érteniük azokat, az antikrisztusokat nem érdeklik, és nem veszik a szívükre azokat. Valójában minél többet beszél Isten, minél konkrétabb munkát végez, annál inkább taszítja őket, annál ingerlékenyebbnek és ellenállóbbnak érzik magukat. Sőt, még Isten elítélése és káromlása is felmerül bennük; zúgolódni fognak Ellene: „Vajon a te mindenhatóságod van ezekben a szavakban? Ez minden, amit teszel – szavakat mondasz ki? Ha nem beszélnél, akkor nem lennél mindenható? Ha mindenható vagy, akkor ne beszélj. Ne használd a beszédet vagy az igazságról való közlést és az ember igazsággal való ellátását arra, hogy képessé tegyél minket az élet elnyerésére és a beállítottságbeli változás elérésére. Ha egyik napról a másikra mindannyiunkat angyalokká, a te hírnökeiddé változtatnál – na, az mindenhatóság lenne!” Ahogy Isten kimondja a szavait és végzi a munkáját, az antikrisztusok természete apránként, minden rejtegetés nélkül feltárul és lelepleződik, és az igazságtól idegenkedő és annak ellenálló lényegük szintén teljesen feltárul. Az antikrisztusok beállítottságát, amely megveti Isten identitását és lényegét, apránként, az idő múlásával, valamint azzal a szüntelen, előrehaladó fejlődéssel, amit Isten az Ő munkájában véghez visz, szintén leleplezik és feltárják. Az antikrisztusok homályos dolgokat hajszolnak; a jelek és csodák látványát hajszolják – és ezen ambíció és vágy által vezérelve, amely nem felel meg a valóságnak, napvilágra kerül az igazságtól idegenkedő és azt gyűlölő természetük. Ellenben azok, akik igazán a valóságra és az igazságra törekszenek, akik hisznek a pozitív dolgokban és szeretik azokat, látják Isten mindenhatóságát az Ő munkájának és szavainak folyamatában – és ezek az emberek pontosan azt láthatják, azt nyerhetik el és azt ismerhetik meg, amit az antikrisztusok örökre képtelenek megismerni és képtelenek elnyerni. Az antikrisztusok úgy hiszik, hogy ahhoz, hogy az emberek elnyerjék az életet Istentől, jelekre és csodákra van szükség; úgy hiszik, hogy jelek és csodák nélkül, egyedül Isten szavaiból lehetetlen elnyerni az életet és igazságot, és ezáltal lehetetlenség elérni a beállítottságbeli változást és az üdvösséget. Egy antikrisztus számára ez örökkévaló lehetetlenség – nem állja meg a helyét. Ezért várnak és imádkoznak fáradhatatlanul, abban a reményben, hogy Isten jeleket és csodákat tár majd fel számukra, és csodálatos dolgokat tesz – ha pedig nem teszi, akkor az Ő mindenhatósága nem létezik. E mögött az a burkolt célzás áll, hogy ha Isten mindenhatósága nem létezik, akkor Isten biztosan nem létezik. Ez az antikrisztusok logikája. Elítélik Isten igazságosságát és elítélik az Ő mindenhatóságát.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Első rész))

Az antikrisztusok a legkevésbé sem ismerik el az Isten beállítottság-lényegében lévő igazságosságot és mindenhatóságot, illetve a legkevésbé sem hisznek azokban, még kevésbé van bármilyen ismeretük azokról. Természetesen még nehezebb hinniük Isten szentségében és egyedülállóságában, valamint elismerni és megismerni azokat. Amikor tehát Isten megemlíti, hogy Ő azt szeretné, ha az emberek becsületesek lennének, hogy azt szeretné, ha két lábbal a földön járó teremtett lények lennének, akik meg tudnak maradni a helyükön, akkor az antikrisztusokban gondolatok ébrednek, és egyfajta hozzáállás és érzés alakul ki bennük. Azt mondják: „Hát nem magasztos isten? Nem áll mindenek fölött? Ha igen, akkor az emberrel szemben támasztott követelményeinek nagyszabásúnak és magasztosnak kell lenniük. Azt gondoltam, hogy isten annyira titokzatos; nem hittem volna, hogy ilyen jelentéktelen követelményeket támaszt az emberrel szemben. Lehet ezekre úgy tekinteni, mint az igazságra? Túlságosan egyszerűek! Jó lenne, ha isten követelményei emelkedettek lennének. Emberfeletti embernek, nagyszerű embernek, rátermett embernek kellene lenni – istennek ezt kellene megkövetelnie az embertől. Ő azt szeretné, ha az ember becsületes lenne – tényleg ez isten munkája? Nem hamisítvány ez?” A szívük mélyén az antikrisztusok nemcsak ellenállnak az igazságnak, hanem ahogyan ezt teszik, káromlás is támad bennük. Nem azt jelenti ez, hogy megvetik az igazságot? Tele vannak megvetéssel és lenézéssel Isten követelményei iránt; a megvetés, a közöny, a szarkazmus és a gúny hozzáállásával határozzák meg és kezelik azokat. Nyilvánvaló, hogy az antikrisztusok a beállítottságuk lényegét tekintve utálatosak; képtelenek elfogadni az igaz, szép és gyakorlatias dolgokat vagy szavakat. Isten lényege igaz és gyakorlatias, az emberekkel szemben támasztott követelményei pedig összhangban vannak az emberek szükségleteivel. „Nagyszabású és magasztos”, ahogy az antikrisztusok említik – mi az? Hamis, üres és sivár; megrontja és félrevezeti az embereket; bukásra készteti és távol viszi őket Istentől. Ezzel szemben az Isten által kimondott igazságok és az Ő élete hűséges, szeretetreméltó és gyakorlatias. Miután valaki egy ideig megtapasztalta és átélte Isten szavait, rájön, hogy egyedül Isten élete a legszeretetreméltóbb, hogy egyedül az Ő szavai képesek megváltoztatni az embereket és az életükké válni, és hogy ezekre van az embereknek szükségük – míg azok a nagyszabású, magasztos vélemények és mondások, amelyeket a Sátán és az antikrisztusok hirdetnek, homlokegyenest ellenkeznek Isten emberrel szemben támasztott követelményeinek igazságával és gyakorlatiasságával. Ezért az antikrisztusok ilyen jellegű lényege alapján egyáltalán nem képesek elfogadni Isten szentségét és egyedülállóságát. Teljességgel kizárt, hogy elismerjék ezeket a dolgokat. Ami pedig az emberek romlott beállítottságának és romlott lényegének különböző, Isten által leleplezett oldalait illeti – a hajthatatlanságukat és arroganciájukat, a csalárd, elvetemült, az igazságtól idegenkedő és ádáz beállítottságukat –, ezeket az antikrisztusok egyáltalán nem fogadják el. Ami pedig az Isten emberek feletti ítéletét és szigorú megfeddését illeti, az antikrisztusok nem csupán képtelenek felismerni azokban Isten szentségét és szeretetreméltóságát – ellenkezőleg, szívük mélyén idegenkednek azoktól a szavaktól, amelyeket Isten szól, és ellenállnak nekik. Minden alkalommal, amikor Istennek azokat a szavait olvassák, amelyek megfenyítik, megítélik és leleplezik az ember romlott beállítottságát, gyűlölik azokat, és szitkozódni akarnak. Ha valaki azt mondja róluk, hogy arrogáns emberek, hajthatatlan emberek, elvetemült emberek, akik idegenkednek az igazságtól, akkor vitatkozni fognak az illetővel és szidni fogják az őseit; ha pedig valaki leleplezi és elítéli a romlott lényegüket, az olyan, mintha az illető meg akarná gyilkolni őket – egyáltalán nem fogják elfogadni azt. Ez azért van, mert az antikrisztusoknak olyan lényegük van és olyan dolgokat tárnak fel, hogy a tudtukon kívül beazonosítják, és akaratlanul is elkülönítik és felfedik őket Isten házában és a gyülekezetben. Ambíciójuk és vágyuk gyakran beteljesületlen marad, ezért gyűlöletük egyre nő Isten szavai, az Ő létezése, valamint az „Isten házában az igazság uralkodik” kifejezés iránt. Ha ezt a kifejezést mondod nekik, a halálig harcolni akarnak veled, hogy halálra gyötörjenek és büntessenek téged. Hát nem azt mutatja ez már önmagában, hogy az antikrisztusok ellenségesek Istennel szemben? De igen!

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Első rész))

Az antikrisztusok archetipikus hozzáállása a metszéshez az, hogy vehemensen elutasítják annak elfogadását, illetve elismerését. Nem számít, mennyi gonoszságot tesznek, illetve mennyi kárt okoznak Isten háza munkájának és Isten választott népe életbe való belépésének, a legcsekélyebb bűntudatuk sincs, illetve nem érzik úgy sem, hogy bármivel tartoznának. Ebből a szempontból vajon van az antikrisztusoknak emberi mivoltuk? Egyáltalán nincs. Mindenféle kárt okoznak Isten választott népének, és ártanak a gyülekezet munkájának – Isten választott népe a napnál világosabban látja ezt, és látja az antikrisztusok gonosztetteinek sorát is. Az antikrisztusok azonban mégsem fogadják el és nem ismerik el ezt a tényt; makacsul megtagadják annak beismerését, hogy tévednek, vagy hogy felelősek. Nem azt jelzi ez vajon, hogy idegenkednek az igazságtól? Az antikrisztusok ilyen mértékben idegenkednek az igazságtól – bármennyi rossz dolgot tesznek is, makacsul megtagadják annak beismerését, és a végsőkig megingathatatlanok maradnak. Ez kellően bizonyítja, hogy az antikrisztusok soha nem veszik komolyan Isten házának munkáját, illetve nem fogadják el az igazságot. Nem jutottak el az Istenben való hitre, ők a Sátán szolgái, akik azért jönnek, hogy megzavarják és akadályozzák Isten házának munkáját. Az antikrisztusok szívében csakis a hírnév és a státusz létezik. Úgy hiszik, hogy ha be kellene ismerniük a tévedésüket, akkor felelősséget kellene vállalniuk, és ezáltal a státuszuk és a hírnevük komolyan sérülne. Következésképp a „mindhalálig tagadni” hozzáállásával állnak ellen. Bárhogyan is leplezik le vagy boncolgatják őket az emberek, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy tagadják. Akár szándékos a tagadásuk, akár nem, röviden szólva ezek a viselkedések egyrészt leleplezik az antikrisztusok természetlényegét, miszerint idegenkednek az igazságtól és gyűlölik az igazságot. Másrészt ez megmutatja, hogy mennyire nagy becsben tartják az antikrisztusok a saját státuszukat, hírnevüket és érdekeiket. Eközben milyen hozzáállást tanúsítanak a gyülekezet munkája és érdekei iránt? Megvetőek és felelőtlenek. Mindenféle lelkiismeret és józan ész híján vannak. Vajon nem szemlélteti ezeket a problémákat az, hogy az antikrisztusok kibújnak a felelősség alól? A felelősség alóli kibújás egyrészt azt bizonyítja, hogy a természetlényegük idegenkedik az igazságtól és gyűlöli az igazságot, másrészt pedig azt mutatja meg, hogy hiányzik belőlük a lelkiismeret, a józan ész és az emberi mivolt. Nem számít, mennyire károsítja a testvérek életbe való belépését a zavarásuk és a gonosztetteik, nem éreznek szégyent, és ez sosem zaklatná fel őket. Miféle teremtmény az ilyen? Még a hibájuk részleges beismerése is úgy számítana, hogy van egy kevés lelkiismeretük és józan eszük, az antikrisztusokban azonban még ez a legcsekélyebb emberi mivolt sincs meg. Nos, mit mondanátok, mik ők? Az antikrisztusok lényegében ördögök. Bármennyi kárt okoznak is Isten háza érdekeinek, nem látják azt. Távolról sem szomorkodnak emiatt a szívükben, szemrehányást sem tesznek maguknak, adósnak pedig még kevésbé érzik magukat. Ez egyáltalán nem az, amit a normális emberekben látni kellene. Ezek ördögök, az ördögökből pedig hiányzik bármiféle lelkiismeret és józan ész. Nem számít, mennyi rossz dolgot tesznek, és nem számít, milyen nagy veszteségeket okoznak a gyülekezet munkájának, vehemensen visszautasítják ennek beismerését. Úgy vélik, hogy ha beismernék, az azt jelentené, hogy valamit rosszul csináltak. Erre gondolnak: „Valamit rosszul csinálnék? Én soha semmit nem csinálok rosszul! Ha el kellene ismernem a hibámat, az vajon nem ejtene foltot a jellememen? Bár benne voltam abban az incidensben, nem én okoztam azt, és nem én voltam a fő felelős. Menj, keress, akit csak akarsz, de hozzám ne gyere. Akárhogy is, nem ismerhetem el ezt a hibát. Nem vállalhatom ezt a felelősséget!” Úgy gondolják, hogy ha elismerik a hibájukat, el fogják ítélni őket, halálra ítélik őket, és leküldik őket a pokolba és a tűz és kénkő tavába. Mondjátok meg Nekem, az ilyen emberek vajon el tudják fogadni az igazságot? Lehet valódi megbánást várni tőlük? Függetlenül attól, hogy mások hogyan beszélnek az igazságról, az antikrisztusok akkor is ellenállnak, szembeszállnak, és a szívük mélyén dacolnak vele. Még miután elbocsátják őket, akkor sem ismerik be a hibáikat, és a megbánás semmilyen megnyilvánulását nem tanúsítják. Amikor az ügy tíz évvel később említésre kerül, még akkor sem ismerik magukat, és nem ismerik be, hogy hibáztak. Amikor az ügyet húsz évvel később felhozzák, még akkor sem ismerik magukat, és továbbra is megpróbálják igazolni és megvédeni magukat. És ami még utálatosabb, amikor az ügyet harminc évvel később megemlítik, még akkor sem ismerik magukat, és még mindig megpróbálnak érvelni maguk mellett és önigazolással élni, mondván: „Én nem hibáztam, így nem ismerhetem el. Nem az én felelősségem volt, nem nekem kell vállalnom.” És mindenki meglepetésére, harminc évvel az elbocsátásuk után, ezek az antikrisztusok még mindig ellenálló hozzáállást tanúsítanak annak módjával szemben, ahogyan a gyülekezet kezelte őket. Még harminc év után sem változtak semmit. Hogyan töltötték tehát azt a harminc évet? Lehetséges, hogy nem olvasták Isten szavát, illetve nem gondolkodtak el önmagukon? Lehetséges, hogy nem imádkoztak Istenhez és nem avatták Őt a bizalmukba? Lehetséges, hogy nem hallgattak prédikációkat és beszélgetéseket? Lehetséges, hogy esztelenek, és nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodás? Valóban rejtély, hogy miként töltötték el azt a harminc évet. Az eset bekövetkezte után harminc évvel még mindig teli vannak nehezteléssel, és úgy vélik, hogy a testvérek ártottak nekik, hogy Isten nem érti meg őket, hogy Isten háza rosszul bánt velük, problémákat okozott nekik, megnehezítette a dolgukat és igazságtalanul hibáztatta őket. Mondjátok meg Nekem, meg tudnak változni az ilyen emberek? Egyáltalán nem tudnak változni. A szívük ellenségességgel teli a pozitív dolgokkal szemben, és teli van ellenállással és ellenkezéssel. Úgy vélik, hogy a gonosztetteik leleplezésével és a megmetszésükkel a többiek megsértették a jellemüket, megbecstelenítették a hírnevüket, és mérhetetlen kárt tettek a hírnevükben és a státuszukban. Soha nem fognak Isten elé járulni, hogy imádkozzanak, keressenek, és felismerjék a saját hibáikat ebben a dologban, és soha nem fognak úgy hozzáállni, hogy megbánják, illetve elismerjék a hibáikat. Isten szavainak ítéletét és fenyítését pedig még kevésbé fogják elfogadni. Ma még mindig engedetlenséget, elégedetlenséget és sérelmeket táplálnak, amint önigazolást keresnek Isten előtt, és arra kérik Istent, hogy orvosolja ezeket a károkat, tárja fel ezt az ügyet, és ítélje meg pontosan, kinek volt igaza és ki tévedett, egészen odáig, hogy ez ügyből kifolyólag még Isten igazságosságát is kétségbe vonják és tagadják, valamint kétségbe vonják és tagadják azt a tényt, hogy Isten házát az igazság és Isten uralja. Ez a végső kimenetele az antikrisztusok megmetszésének – vajon elfogadják az igazságot? Egyáltalán nem fogadják el az igazságot; határozottan ellene vannak, hogy elfogadják. Ebből láthatjuk, hogy egy antikrisztus természetlényege idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész))

Az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. Lehetséges-e számodra, hogy valakit, aki idegenkedik az igazságtól, rávegyél arra, hogy elfogadja és gyakorolja azt? (Nem.) Ezt tenni egyenértékű azzal, mint egy disznót rávenni a repülésre, vagy egy farkast a szénaevésre – vajon lehetetlent kérnél tőlük? Néha azt látod majd, hogy egy farkas bevegyül a nyáj közé, hogy ott legyen a bárányokkal. Csak trükközik, várva az alkalmat, hogy megehesse a bárányokat. A természete soha nem fog megváltozni. Hasonlóképpen, ha egy antikrisztus gyakorolja az igazságot, az egyenértékű azzal, mintha egy farkas szénát enne, és felhagyna a bárányevő ösztönével: ez lehetetlen. A farkasok ragadozók. Bárányt esznek – mindenféle állatot megesznek. Ez a természetük, és ezen nem lehet változtatni. Ha valaki azt mondja: „Nem tudom, hogy antikrisztus vagyok-e, de valahányszor hallom, amint az igazságot közlik, a szívemben fellobban a harag, és gyűlölöm azt – aki pedig meg akar metszeni engem, azt még jobban gyűlölöm”, akkor az az ember antikrisztus-e? (Igen.) Valaki azt mondja: „Amikor valami történik veled, alá kell vetned magad, és keresned kell az igazságot”, az az előbbi ember pedig azt mondja: „Alávetni magad, marhaság! Fejezd be!” Miféle dolog ez? Rossz vérmérséklet? (Nem.) Miféle beállítottság ez? (Az igazság gyűlölete.) Még az arról való beszédet sem tűri el, és mihelyt az igazságot közlöd, természete kirobban, és megmutatja igazi formáját. Nem szereti hallani, ha az igazság keresését vagy az Istennek való alávetettséget említik. Mennyire nem szereti? Ha ilyen beszédet hall, akkor kitör. Elillan az udvariassága, nem fél attól, ha kibújik a szög a zsákból. Ilyen messzire megy a gyűlölete. Akkor tudja-e gyakorolni az igazságot? (Nem.) Az igazság nem a gonoszoknak szól; azoknak szól, akik lelkiismeretesek és józan ésszel rendelkeznek, akik szeretik az igazságot és a pozitív dolgokat. Megköveteli azoktól az emberektől, hogy elfogadják és gyakorolják. Ami pedig azokat az elvetemült, antikrisztusi lényegű embereket illeti, akik rendkívül ellenségesek az igazsággal és a pozitív dolgokkal szemben, ők soha nem fogják elfogadni az igazságot. Akárhány éve is hisznek Istenben, akárhány prédikációt is hallgatnak, nem fogják elfogadni, sem pedig gyakorolni az igazságot. Ne gondoljátok, hogy azért nem gyakorolják az igazságot, mert nem értik, és hogy ha többet hallanak róla, akkor majd megértik. Ez lehetetlen, mert mindenki, aki idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt, a Sátán fajtájából való. Soha nem fog megváltozni, és senki sem tudja megváltoztatni. Pontosan úgy, ahogyan az arkangyal, miután elárulta Istent. Hallottátok-e valaha, hogy Isten azt mondta, hogy megmenti az arkangyalt? Isten soha nem mondta ezt. Akkor mit tett Isten a Sátánnal? Levetette a levegőbe, hogy szolgálatot végezzen Őneki a földön, hogy azt tegye, amit tennie kell. Amikor pedig befejezte a szolgálatvégzést, és Isten irányítási terve teljesült, elpusztítja őt, és ezzel vége. Tesz-e hozzá ehhez Isten egyetlenegy további szót is? (Nem.) Miért nem? Röviden azért, mert haszontalan lenne. Felesleges lenne bármit is hozzátenni. Isten átlátott rajta: az antikrisztus természetlényege soha nem tud megváltozni. Ez így működik.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész))