Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Az antikrisztusok beállítottság-lényegének egy másik eleme az ádázság. Az antikrisztusok jellemezhetők egyetlen mondattal: az antikrisztusok gonosz emberek. Ha van státuszuk, akkor nyilvánvaló, hogy antikrisztusok. Ha nincs státuszuk, akkor hogyan tudod megítélni, hogy antikrisztusok-e? Az emberi mivoltukat kell nézned. Ha az emberi mivoltuk rosszindulatú, alattomos és mérgező, akkor száz százalékban antikrisztusok. [...] Az antikrisztusok ádázsága egy beállítottság, egy lényeg – egy valódi sátáni lényeg. Nem ösztön, nem testi szükséglet, hanem az antikrisztusok beállítottságának megnyilvánulása és jellemzője. Melyek tehát az antikrisztusok ádáz beállítottságának megnyilvánulásai, feltárulásai és hozzáállásai? Mely cselekedeteik jelzik, hogy ádáz beállítottsággal és a gonosz emberek lényegével rendelkeznek? Osszátok meg a gondolataitokat. (Gyötörnek másokat.) (Elnyomják és kizárják azokat, akik különböznek tőlük.) (Rágalmaznak másokat és csapdákat állítanak nekik.) (Irányítják és manipulálják az embereket.) (Klikkeket hoznak létre és viszályt szítanak.) A klikkek létrehozása és a viszály szítása némiképp alattomos; ezek az elvetemült beállítottság megnyilvánulásai, de nem jelentenek ádázságot. Az elképzelések terjesztése, a független királyságok létrehozása – ezek ádáz cselekedetek? (Igen.) A munkarenddel való szembehelyezkedés, Isten háza munkájának megzavarása, az Istennek szánt felajánlások lefoglalása és közvetlen szembeszegülés Istennel – ezek ádáz cselekedetek? (Igen.) A felajánlások lefoglalása nemcsak kapzsiság, hanem az ádáz beállítottság megnyilvánulása is. Az, hogy az antikrisztusok képesek lefoglalni a felajánlásokat, rendkívül ádáz, a banditákéval megegyező beállítottságot jelez. Fogalmazzátok meg újra az imént összefoglalt pontokat. (Másokat gyötörnek, elnyomják és kizárják azokat, akik különböznek tőlük, rágalmazzák őket és csapdákat állítanak nekik, irányítják és manipulálják az embereket, elképzeléseket terjesztenek, független királyságokat hoznak létre, szembehelyezkednek a munkarenddel, támadják Istent, és lefoglalják a felajánlásokat.) Összesen kilenc pont. Többé-kevésbé ezek az antikrisztusok ádáz beállítottságának megnyilvánulásai. Valójában van még néhány konkrét megnyilvánulás, de azok majdnem azonosak ezekkel, ezért nem sorolom fel őket részletesen. Röviden: azok, akik ezeket a megközelítéseket és stratégiákat alkalmazzák, gonosz emberek. Egyrészt alattomosak a megközelítéseik; például a rágalmazás, a csapdák felállítása és az elképzelések terjesztése viszonylag alattomos cselekedet. Másrészt a stratégiáik meglehetősen mérgezőek és kegyetlenek, ami igazolja, hogy ádáz beállítottsággal rendelkeznek.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Harmadik rész))

Az antikrisztusok természetének egyik fő vonása az ádázság. Mit jelent az „ádázság”? Azt jelenti, hogy különösen aljas módon viszonyulnak az igazsághoz – nemcsak hogy nem képesek alávetni magukat az igazságnak, és nemcsak hogy nem hajlandók elfogadni azt, hanem el is ítélik azokat, akik megmetszik őket. Ez az antikrisztusok ádáz beállítottsága. Az antikrisztusok úgy gondolják, hogy aki elfogadja, hogy megmetsszék, az ki van szolgáltatva a zaklatásnak, és hogy azok az emberek, akik folyton megmetszenek másokat, azok örökké piszkálni és zaklatni akarják az embereket. Tehát az antikrisztus ellenáll annak, aki megmetszi őt, és megnehezíti az illető életét. És arról, aki szóvá teszi az antikrisztusok hiányosságait vagy romlottságát, aki beszélget velük az igazságról és Isten szándékairól, vagy megismerteti velük önmagukat, azt gondolják, hogy az illető megnehezíti az életüket, és taszítónak találja őket. Szívből gyűlölik az ilyen embert, bosszút állnak rajta, és megnehezítik a dolgát. Ez egy másik megnyilvánulása annak, ahogyan az antikrisztusok a metszést kezelik, amiről beszélni fogunk. Gyűlölik azt, aki megmetszi és leleplezi őket. Ez egy nagyon nyilvánvaló megnyilvánulás az antikrisztusokban. Miféle embereknek van ilyen ádáz beállítottsága? A gonosz embereknek. Tény, hogy az antikrisztusok gonosz emberek. Ezért csak a gonosz emberek és az antikrisztusok rendelkeznek ilyen ádáz beállítottsággal. Amikor egy ádáz ember bármilyen jószándékú intéssel, váddal, tanítással vagy segítséggel szembesül, akkor nem hálával és az alázatos elfogadás hozzáállásával viszonyul ahhoz, hanem feldühödik szégyenében, szélsőséges ellenségességet, gyűlöletet érez, és egyenlíteni akar. Vannak olyanok, akik ezt mondva metszenek és lepleznek le egy antikrisztust: „Mostanában szabadon garázdálkodtál, nem viselkedtél elvszerűen, és folyamatosan kérkedtél a kötelességed végzése közben. A státusz kedvéért dolgoztál, és teljes káoszt csináltál a kötelességedből. Helyesen cselekedtél Isten előtt? Miért nem kerested az igazságot, amikor a kötelességed tetted? Miért nem viselkedtél elvszerűen? Miért nem fogadtad el, amikor a testvérek az igazságról beszélgetnek veled? Miért vetted semmibe őket? Miért azt csináltad állandóan, ami neked tetszik?” Ez a több miért, ezek a szavak, amelyek leleplezik a romlottságuk kinyilatkoztatását – a bőrük alá hatol: „Miért? Nincs »miért« – azt teszek, amit csak akarok! Mi jogosít fel arra, hogy megmetssz engem? Ki vagy te, hogy ezt tedd? Akaratos vagyok; mit tehetsz ellene? Most, hogy ebbe a korba értem, senki sem mer így beszélni velem. Így csak én beszélhetek másokkal; senki más nem beszélhet így velem. Ki merészel kioktatni engem? Az, aki engem kioktathat, még nem született meg! Tényleg azt hiszed, hogy kioktathatsz engem?” A szívük mélyén gyűlölet támad, és alkalmat keresnek a bosszúra. Az elméjükben számítgatnak: „Vajon van hatalma ennek az engem megmetsző embernek a gyülekezetben? Ha visszavágok neki, vajon lesz valaki, aki kiáll mellette? Ha szenvedést okozok neki, vajon a gyülekezet foglalkozni fog velem? Van egy megoldásom. Nem fogok személyesen visszavágni neki; majd teljes titokban teszek valamit. A családjával teszek valamit, hogy szenvedést és szégyent okozzak neki, ily módon megszabadulok ettől a nehezteléstől. Bosszút kell állnom. Most már nem hagyhatom annyiban a dolgot. Nem azért kezdtem hinni istenben, hogy packázzanak velem, és nem azért jöttem ide, hogy hagyjam, hogy az emberek úgy megfélemlítsenek, ahogy csak akarnak; azért jöttem, hogy áldásokat nyerjek és belépjek a menny királyságába! Az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg. Az embereknek legyen gerincük küzdeni a méltóságukért. Hogy merészelsz leleplezni engem! Ez megfélemlítés! Most, hogy nem kezelsz engem fontos személyiségként, pokollá teszem az életedet, és el fogom érni, hogy viseld a következményeket. Küzdjünk meg, és lássuk, ki az ádázabb!” Csupán pár egyszerű leleplező szó felbőszíti az antikrisztusokat, és ilyen nagy gyűlöletet vált ki belőlük, ami miatt ilyen messzire mennek a bosszúért. Az ádáz beállítottságuk teljességgel feltárul. Persze amikor gyűlölet miatt vágnak vissza valakinek, az nem azért van, mert gyűlölet vagy régi harag van bennük az illető iránt, hanem azért, mert az illető leleplezte a hibáikat. Ez azt mutatja, hogy egy antikrisztus leleplezésének puszta tette – függetlenül attól, hogy ki teszi meg, és függetlenül az antikrisztussal való viszonyától – kiválthatja a gyűlöletüket és bosszút szíthat bennük. Attól függetlenül, hogy ki az, hogy érti-e az igazságot, illetve, hogy vezető vagy dolgozó, illetve Isten választott népének átlagos tagja-e, amennyiben bárki leleplezi és megmetszi az antikrisztust, az ellenségként fogja kezelni az illetőt. Sőt, nyíltan kimondja: „Keményen fogok bánni azzal, aki megmetsz, bárki is az. Soha nem fogom békén hagyni azt, aki megmetsz, leleplezi a csontvázakat a szekrényemben, kizárat engem isten házával, illetve megfoszt az áldásokból való részemtől. Így működöm a szekuláris világban: senki sem mer gondot okozni nekem. Az, aki zavarni mer engem, még nem született meg!” Efféle könyörtelen szavakat mondanak az antikrisztusok, amikor metszéssel szembesülnek. Amikor ezeket a könyörtelen szavakat szólják, az nem azért van, hogy másokat fenyegessenek, és nem is azért vezetik le a feszültséget, hogy megóvják magukat. Valóban képesek gaztettekre, és minden rendelkezésükre álló eszköz felhasználásáig lealacsonyodnak. Ez az antikrisztusok ádáz beállítottsága.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész))

Amikor az antikrisztusokat megmetszik, a hozzáállásuk nem az elfogadás és az engedelmesség. Helyette ellenállók és idegenkednek tőle, ami gyűlöletet szül. A szívük mélyén gyűlölnek mindenkit, aki megmetszi őket, mindenkit, aki feltárja a csontvázakat a szekrényükben és leleplezi a tényleges körülményeiket. Milyen mértékben gyűlölnek téged? Gyűlölettel csikorgatják a fogaikat, azt kívánják, hogy tűnj a szemük elől, és úgy érzik, hogy ti ketten nem tudtok együtt létezni. Ha az antikrisztusok ilyenek az emberekkel, akkor vajon el tudják fogadni Isten szavait, amelyek leleplezik és elítélik őket? Nem, nem tudják. Aki leleplezi őket, azt gyűlölni fogják csak azért, mert leleplezte őket és kedvezőtlen számukra, és visszavágnak. Azt kívánják, hogy bárcsak eltüntethetnék a szemük elől az illetőt, aki megmetszette őket. Nem bírják látni, hogy az illetőnek jól mennek a dolgai. Boldogok lennének, ha ez az ember meghalna vagy csapás érné; amíg az illető él és még mindig teszi a kötelességét Isten házában, valamint minden a szokásos módon megy tovább, addig szenvedést, nyugtalanságot és bosszúságot éreznek a szívükben. Amikor nincs módjuk visszavágni valakinek, titokban átkozzák őt, sőt, azért imádkoznak Istenhez, hogy hozzon büntetést és megtorlást az illetőre, az ő sérelmeiket pedig orvosolja. Ha az antikrisztusokban kialakult ez a gyűlölet, az egy cselekvéssorhoz vezet. Ezek között a tettek között szerepel a visszavágás és az átok, és persze néhány egyéb tett, például mások befeketítése, rágalmazása és elítélése, ami a gyűlöletből fakad. Ha valaki megmetszi őket, a háta mögött áskálódni fognak az illető ellen. Amikor az illető azt mondja valamire, hogy helyes, ők azt fogják mondani, hogy téves. Az illető által tett összes pozitív dolgot el fogják torzítani és negatívvá fogják tenni, ezeket a hazugságokat terjesztve és zavarásokat okozva az illető háta mögött. Felbujtanak és csőbe húznak másokat – akik tudatlanok és nem látják át a dolgokat, illetve maguk nem tudnak különbséget tenni –, hogy az ő oldalukra álljanak és támogassák őket. Az őket megmetsző ember nyilvánvalóan semmi rosszat nem tett, ők azonban akkor is rá akarnak kenni valamilyen gaztettet az illetőre, hogy tévesen mindenki azt higgye, hogy efféle dolgokat tesz, majd elérjék, hogy mindenki összeálljon és elutasítsa az illetőt. Az antikrisztusok így zavarják a gyülekezeti életet és zavarják az embereket a kötelességük végzésében. Mi a céljuk? Az, hogy megnehezítsék az őket megmetsző ember dolgát, és elérjék, hogy mindenki elhagyja őt. Olyan antikrisztusok is vannak, akik ezt mondják: „Megmetszettél és megnehezítetted a dolgomat, úgyhogy én sem fogom megkönnyíteni a te dolgodat. Adok neked egy kis ízelítőt abból, hogy milyen az, amikor megmetszenek és elhagynak. Ahogyan te bánsz velem, én is úgy fogok bánni veled. Ha nem könnyíted meg a dolgomat, ne gondold, hogy neked majd könnyű dolgod lesz!” Amikor az antikrisztusok gonoszságot tesznek, egyes vezetők és dolgozók beszélgetésre hívják őket, elmondják nekik, hogy bűnbánatot kell tartaniuk, és Isten szavait olvassák nekik, hogy segítsék és támogassák őket. Ők nemcsak hogy nem fogadják el, hanem elkezdenek pletykálni, miszerint a vezető semmilyen valódi munkát nem végez és sosem használja Isten szavát a problémák megoldásához. A vezető valójában épp ilyen munkát végzett, ők azonban kifordítják és eltorzítják a tényeket, valamint rágalmazzák az őket segítő személyt. Hát nem ádáz ez? Ezek a gonosz emberek és antikrisztusok tágra nyílt szemmel állítják, hogy a pozitív dolgok negatívak, hogy a gaztetteik, hibáik, ádáz cselekedeteik és rosszindulatú viselkedésük pozitív dolgok, amelyek megfelelnek az igazságnak. Bármilyen nagy hibát is vétenek a kötelességük végzése közben, bármennyi kárt okoznak is a gyülekezet munkájának, egyáltalán nem ismerik el azt és nem veszik komolyan. Amikor beszélnek róla, elbagatellizálják és elkenik. Az őket megmetsző ember emiatt bűnössé válik a szemükben és inkább kritika célpontjává lesz. Hát nem azt jelenti ez, hogy fehérnek hívják a feketét? Egyes antikrisztusok még hamis viszonvádakat is megfogalmaznak, amikor egy vezető vagy egy dolgozó megmetszi őket, ezt mondván: „Bármilyen hibát is követünk el mi testvérek, azt mind tudatlanság és az okozza, hogy a vezetők és a dolgozók nem végeznek jó munkát. Ha a vezetők és a dolgozók tudnák, hogyan végezzék a munkájukat, időszerű emlékeztetőkkel látnának el és jól kezelnék a dolgokat, akkor nem csökkennének-e isten házának veszteségei? Ezért aztán nem számít, milyen hibákat vétünk, teljességgel a vezetők és a dolgozók a hibásak és nekik kell vállalniuk a legnagyobb felelősséget.” Hát nem hamis ellenérvek megfogalmazása ez? Ezek a hamis ellenérvek fehérnek nevezik a feketét, és ez egyfajta megtorlás.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész))

Amikor az antikrisztusokat leváltják vagy kiiktatják, felveszik a kesztyűt és féktelenül panaszkodnak, a démoni oldaluk pedig lelepleződik. Milyen démoni oldaluk lepleződik le? A múltban egyáltalán nem azért végezték a kötelességüket, hogy az igazságra törekedjenek és elérjék az üdvösséget, hanem azért, hogy áldásokat nyerjenek, most pedig elmondják az igazat erről és felfedik a valós helyzetet. Így szólnak: „Ha nem próbálnék bejutni a menny királyságába, illetve áldásokat és nagy dicsőséget nyerni a későbbiekben, vajon keveredtem volna én veletek, akik még a trágyánál is lejjebb vagytok? Méltóak vagytok ti az én jelenlétemre? Nem képeztek, illetve nem léptettek elő engem, és ki akartok iktatni. Egy napon megmutatom neked, hogy megfizeted majd az árát annak, hogy kiiktatsz engem, és a következményeket, amelyeket emiatt elszenvedsz majd!” Az antikrisztusok ezeket az elgondolásokat terjesztik, és ezek az ördögi szavak csúsznak ki a szájukon. Amint felveszik a kesztyűt, lelepleződik a rosszindulatú természetük és ádáz beállítottságuk, és elképzeléseket kezdenek terjeszteni. Elkezdik fűzni azokat, akik új hívők, akik viszonylag kicsi érettséggel rendelkeznek és akikből hiányzik a tisztánlátás, akik nem törekednek az igazságra, és akik gyakran negatívak és gyengék, és azokat is fűzni kezdik, akik következetesen felületesek a kötelességükben, és akik nem hisznek igazán Istenben. Ahogy maguk megmondták: „Ha kiiktatsz engem, többeket magammal kell rántanom!” Vajon nem tárult fel a sátáni természetük? Normális emberek tennének ilyet? A romlott beállítottsággal rendelkező emberek általában csak szomorúak és zokon veszik, amikor elbocsátják őket, reménytelennek hiszik magukat, a lelkiismeretük azonban erre a gondolatra készteti őket: „A mi hibánk, nem végeztük a kötelességünket. A jövőben igyekezni fogok, hogy jobban teljesítsek, ami pedig azt illeti, hogy Isten hogyan bánik velem és milyen elhatározásokat hoz velem kapcsolatban, az Isten dolga. Az embereknek nincs joguk követeléseket támasztani Istennel szemben. Isten tettei vajon nem az emberek megnyilvánulásain alapulnak? Ha valaki a rossz úton jár, akkor azt fegyelmezni és fenyíteni kell, ez magától értetődik. Jelenleg az a szomorú dolog, hogy gyenge a képességem és nem tudok eleget tenni Isten szándékainak, valamint, hogy nem értem az igazságalapelveket, és a romlott beállítottságaim szerint önkényesen és szánt szándékkal cselekszem. Megérdemlem, hogy kiiktassanak, de remélem, hogy lesz lehetőségem helyrehozni ezt a jövőben!” Az egy kevés lelkiismerettel is bíró emberek ilyen úton fognak járni. Azt választják, hogy így mérlegelik a dolgot, végül pedig amellett is döntenek, hogy így oldják meg a dolgot. Ebben persze nincs meg sok eleme az igazság gyakorlásának, mivel azonban ezeknek az embereknek van lelkiismerete, nem mennek olyan messzire, hogy ellenálljanak Istennek, káromolják Istent vagy szembeszálljanak Istennel. Az antikrisztusok azonban nem ilyenek. Mivel ádáz természetük van, eredendően ellenségesek Istennel szemben. Amikor a kilátásaik és a sorsuk fenyegetett vagy elveszik tőlük, amikor semmi esélyt nem látnak az életre, azt választják, hogy elképzeléseket terjesztenek, megítélik Isten munkáját, valamint a velük szövetségben álló álhívőket ráveszik, hogy velük együtt zavarják Isten házának munkáját. Sőt, a múltbeli gaztetteikért és vétkeikért sem hajlandóak felelősséget vállalni, ahogyan az Isten háza munkájának, illetve vagyonának okozott veszteségekért sem. Amikor Isten háza foglalkozik velük és kiiktatja őket, az antikrisztusok által leggyakrabban szólt egy mondatot mondják. Mi az? (Ha ez a hely nem tart meg engem, van számomra hely a külvilágban.) Nem egy másik ördögi mondat ez? Olyasmi, amit egy normális emberi mivolttal, szégyenérzettel és lelkiismerettel bíró ember nem tudna mondani. Mi ördögi szavaknak hívjuk ezeket. Különféle megnyilvánulásai vannak azoknak az ádáz beállítottságoknak, amelyeket az antikrisztusok felfednek, amikor megmetszik őket, és úgy érzik, hogy a státuszuk és a hírnevük veszélyben van, hogy fenyegetik a státuszukat és a tekintélyüket, és különösen, hogy meg fogják fosztani őket a kilátásaiktól és a sorsuktól; ezzel egyidejűleg lelepleződik az álhívő lényegük.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész))

Az antikrisztusok saját státuszukat és hírnevüket minden másnál fontosabbnak tartják. Ezek az emberek nem csak csalárdak, alattomosak és elvetemültek, hanem rendkívül ádázak is. Mit tesznek, amikor felfedezik, hogy státuszuk veszélyben van, vagy amikor elveszítik helyüket az emberek szívében, amikor elveszítik ezeknek az embereknek a támogatását és ragaszkodását, amikor az emberek többé már nem hódolnak nekik és nem néznek fel rájuk, és amikor gyalázatba süllyednek? Hirtelen megváltoznak. Amint elvesztik státuszukat, nem lesznek hajlandóak semmilyen kötelességük végrehajtására, minden, amit tesznek, felületes, és nem áll érdekükben bármit is tenni. De nem ez a legrosszabb megnyilvánulás. Mi a legrosszabb megnyilvánulás? Amint ezek az emberek elvesztik státuszukat, és már senki nem néz fel rájuk, és senkit sem tudnak tovább félrevezetni, előjön a gyűlölet, a féltékenység és a bosszú. Nemcsak hogy nincs Istent félő szívük, de az alávetettség legkisebb morzsája is hiányzik belőlük. Továbbá a szívükben hajlamosak gyűlölni Isten házát, a gyülekezetet, a vezetőket és a dolgozókat; arra vágynak, hogy a gyülekezet munkája problémákba ütközzön, vagy leálljon, nevetni akarnak a gyülekezeten és a testvéreken. Gyűlölnek is mindenkit, aki törekszik az igazságra és féli Istent. Támadnak és gúnyolnak bárkit, aki hűséges a kötelességében és hajlandó megfizetni az árat. Ez az antikrisztusok beállítottsága – és vajon ez nem ádázság? Egyértelműen gonosz emberek ők; az antikrisztusok lényegüknél fogva gonosz emberek. Még amikor online tartják is az összejöveteleket, ha azt látják, hogy jó a jel, csendesen szitkozódnak, és ezt mondják magukban: „Remélem, hogy elmegy a jel! Remélem, hogy elmegy a jel! Jobb, ha senki sem hallja a prédikációkat!” Mik ezek az emberek? (Ördögök.) Ördögök! Határozottan nem Isten házának emberei. Az efféle ördögök és gonosz emberek így keverik a bajt, bármelyik gyülekezetben is vannak. Még ha a tisztán látó emberek leleplezik és megszorítják is őket, akkor sem fognak elgondolkodni magukon vagy beismerni a hibáikat. Arra gondolnak, hogy csak egy pillanatnyi botlás volt a részükről, és hogy tanulniuk kell belőle. Egy ilyen ember, aki teljességgel elutasítja a megbánást, nem fogja alávetni magát, bárki is ismeri fel és leplezi le őt. Bosszút fog forralni az illető ellen. Amikor ő kényelmetlenül érzi magát, azt akarja, hogy a testvéreknek se legyen könnyű dolguk. Sőt, a szívében titokban átkozza a testvéreket, azt kívánja, hogy rossz dolgok történjenek velük, és átkozza Isten házának munkáját, azt kívánva, hogy baj érje. Amikor valami rosszul sül el Isten házában, titokban örvendezik és ünnepel, erre gondolva: „Hmm! Végre valami balul ütött ki. Mindez azért történik, mert leváltottál engem. Jó, hogy minden befuccsol!” Boldogok és örömüket lelik abban, ha azt látják, hogy mások gyengülnek és negatívvá válnak, gúnyos és csúfolódó szavakat szólnak, hogy becsméreljék az embereket, sőt a negativitás és a halál szavait terjesztik, mondván: „Mi, hívők, feladjuk a családunkat és a pályafutásunkat, hogy a kötelességünket végezzük és szenvedést viseljünk. Azt hiszed, hogy isten háza valóban felelősséget tud vállalni a jövőnkért? Gondoltál valaha erre? Vajon megéri az árat, amit fizetünk? Az egészségem jelenleg nem túl jó, és ha kizsigerelem magam, ki fog gondoskodni rólam idős koromban?” Efféle dolgokat mondanak, hogy mindenkit negatív érzések töltsenek el – csak ekkor lesznek boldogok. Hát nem rosszban sántikálnak, nem vészjóslók és rosszindulatúak? Nem járna megtorlás az ilyen embereknek? (De igen.) Úgy vélitek, hogy az ilyen embereknek valóban ott van Isten a szívében? Nem úgy tűnnek, mint akik őszinte hívei Istennek, alapvetően nem hisznek abban, hogy Isten átvizsgálja az emberek szíve mélyét. Nem álhívők vajon? Ha igazán hinnének Istenben, hogyan mondhatnának efféle dolgokat? Egyesek talán azt mondják, hogy azért, mert hiányzik belőlük az Istent félő szív – helytálló ez? (Nem, nem helytálló.) Miért nem helytálló? (Isten egyszerűen hiányzik a szívükből; szemben állnak Istennel.) Valójában azért mernek efféle dolgokat mondani, mert nem hisznek Isten létezésében. Azt még kevésbé hiszik, hogy Isten mindenkit átvizsgál, és nem hiszik, hogy Isten minden szavukat és tettüket, minden gondolatukat és elgondolásukat figyeli. Nem hiszik ezeket a dolgokat, ezért nem félnek, és szabadon és gátlástalanul szólnak efféle ördögi szavakat. Még a nem hívők is gyakran mondják, hogy „az Égnek szeme van”, és hogy „amikor az ember cselekszik, az Ég figyel”. Bárki, akinek csak egy kevés őszinte hite is van, nem ejtené ki könnyelműen az álhívőknek ezeket az ördögi szavait. Vajon nem érik súlyos következmények azokat a hívőket, akik így gondolkodnak és így beszélnek? Hát nem súlyos természetű dolog ez? Nagyon súlyos! Az, hogy ily módon képesek tagadni Istent, azt jelenti, hogy valódi ördögök és gonosz lények, akik beszivárogtak Isten házába. Csak az ördögök és az antikrisztusok merészelnek nyíltan zúgolódni Isten ellen. Isten házának érdekei Isten érdekeit képviselik, és minden, amit Isten háza tesz, Isten vezetősége alatt zajlik, az Ő engedélyével és az Ő útmutatásával – szorosan összefügg Isten irányítási munkájával és nem választható el attól. Azok az emberek, akik ily módon nyíltan átkozzák Isten házának munkáját, akik a szívükben rágalmazzák azt és nevetségessé akarják tenni Isten házát, akik azt kívánják, hogy Isten választott népét mind letartóztassák, hogy a gyülekezet munkája teljességgel megbénuljon és a hívők elforduljanak a hitüktől, akik akkor lesznek boldogok, ha ez megtörténik – miféle emberek ezek? (Ördögök.) Ördögök és gonosz démoni reinkarnációk! A hétköznapi emberek beállítottsága romlott, alkalmanként lázadók, és foglalkoztatja őket pár kis elgondolás, amikor negatívnak és gyengének érzik magukat – ez minden, de nem lennének ilyen rosszak, illetve nem engednének teret efféle elvetemült és rosszindulatú gondolatoknak. Az efféle lényeg csak az antikrisztusokban és az ördögökben van meg. Amikor az antikrisztusoknak ilyen elgondolásaik vannak, vajon gyanítják, hogy esetleg tévednek? (Nem.) Miért nem? (Azért, mert azt tartják az igazságnak, amit ők gondolnak és mondanak. Nem hisznek Istenben, hiányzik belőlük az Istent félő szív, és az a természetük, hogy ellenálljanak Istennek.) Pontosan, ez a természetük. Mikor kezelte a Sátán valaha is Istenként Istent? Mikor hitte, hogy Isten az igazság? Soha nem tette, és nem is fogja. Az antikrisztusok, ezek az ördögök ugyanilyenek; nem kezelik Istenként Istent, és nem hiszik, hogy Ő az igazság. Nem hiszik, hogy Isten az, aki minden dolgot teremtett és szuverenitást gyakorol mindenek felett. Ezért gondolják, hogy bármit mondanak is, az igaz. Gátlástalanul így gondolkodnak és cselekednek; ilyen a természetük. Amikor a romlott emberek ugyanezt teszik, belső konfliktust élnek meg. Van lelkiismeretük és emberi tudatosságuk. A lelkiismeretük, a tudatosságuk és az általuk megértett igazságok belsőleg hatást gyakorolnak rájuk, ez pedig konfliktust szül. Amikor ez a konfliktus előáll, harc zajlik a helyes és a helytelen, a jó és a rossz, valamint az igazság és az elvetemültség között, és elér egy eredményt: azok, akik az igazságra törekednek, Isten oldalán állnak, míg azok, akik nem törekednek az igazságra, a Sátán elvetemült erőinek oldalán állnak. Minden, amit az antikrisztusok tesznek, a Sátánnal való együttműködés. Negativitást hintenek el, szóbeszédeket terjesztenek és nevetségessé teszik Isten házát. Átkozzák és rágalmazzák Isten házának munkáját, és szidalmazzák a testvéreket. Mindezek megtétele közben még fesztelenül is érzik magukat, mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül, a legcsekélyebb bűntudat nélkül, és úgy hiszik, hogy a tetteik teljességgel helyénvalóak. Ez egészen felfedi az antikrisztusok sátáni természetét, és felfedi az Istennek ellenálló rút arcukat. Ezért nem túlzás azt állítani, hogy az antikrisztusok igazi ördögök és Sátánok. Az antikrisztusok született ördögök, és egyáltalán nem befogadói Isten üdvösségének. Egyáltalán nem a hétköznapi romlott emberiség részei. Az antikrisztusok reinkarnálódott ördögök, született gonosz démonok. Így állnak a dolgok.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész))

Az antikrisztusok lényegének egyik legnyilvánvalóbb jellemzője, hogy monopolizálják a hatalmat és saját diktatúrát működtetnek: senkire nem hallgatnak, senkit nem tisztelnek, és függetlenül attól, hogy az embereknek milyen erősségeik vannak, vagy milyen helyes nézeteket vagy bölcs véleményeket fejeznek ki, illetve milyen megfelelő módszereket javasolnak, nem figyelnek rájuk. Mintha senki sem lenne alkalmas arra, hogy együttműködjön velük, vagy részt vegyen bármiben, amit tesznek. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága. Egyesek azt mondják, hogy ez a rossz emberi mivoltból fakad – de hogyan is lehetne ez közönséges rossz emberi mivolt? Ez teljesen sátáni beállítottság, és az ilyen beállítottság mindennél ádázabb. Miért mondom, hogy az ő beállítottságuk mindennél ádázabb? Az antikrisztusok mindent kisajátítanak Isten házából és a gyülekezet vagyonából, és személyes tulajdonukként kezelik. Mindezt nekik kell kezelniük, és nem engedik, hogy bárki más beleszóljon ebbe. A gyülekezeti munka végzése közben csak a saját érdekeikre, a saját státuszukra és a saját büszkeségükre gondolnak. Nem engedik, hogy bárki is sértse az érdekeiket, még kevésbé engedik, hogy bárki, akinek jók a képességei vagy bárki, aki képes beszélni a tapasztalati tanúságtételéről, veszélyeztesse a hírnevüket és a státuszukat. Megpróbálják tehát elnyomni és versenytársként kizárni azokat, akik képesek tapasztalati tanúságtételről beszélni, akik közölni tudják az igazságot és képesek gondoskodni Isten választott népéről, és kétségbeesetten próbálják teljesen elszigetelni ezeket az embereket mindenki mástól, alaposan besározni a nevüket és lehúzni őket. Csak ekkor érzik az antikrisztusok nyugodtnak magukat. Ha ezek az emberek soha nem negatívak, ha képesek továbbra is végezni a kötelességüket, beszélni a bizonyságtételükről és támogatni másokat, akkor az antikrisztusok az utolsó megoldásukhoz fordulnak, ami nem más, mint hibát találni bennük és elítélni őket, vagy bemártani őket, okokat kitalálni, hogy gyötörjék őket, amíg ki nem takarítják őket a gyülekezetből. Csak ekkor fognak az antikrisztusok teljesen megnyugodni. Ez az, ami a legalattomosabb és legrosszindulatúbb az antikrisztusokban. A legnagyobb félelmet és aggodalmat azok az emberek keltik bennük, akik az igazságra törekednek, akik valóságos tapasztalati tanúságtétellel rendelkeznek, mert az ilyen bizonyságtétellel rendelkező emberek azok, akiket Isten választott népe a leginkább elismer és támogat, nem pedig azok, akik üres szavakat és doktrínákat fecsegnek. Az antikrisztusok nem rendelkeznek valódi tapasztalati tanúságtétellel, és az igazság gyakorlására sem képesek. Legfeljebb néhány jótettre képesek, hogy az emberek kegyeit elnyerjék. De bármennyi jó cselekedetet hajtanak is végre vagy bármennyi szépen hangzó dolgot mondanak, ezek még mindig nem foghatók azokhoz az előnyökhöz és hasznokhoz, amelyeket egy jó tapasztalati tanúságtétel biztosíthat az embereknek. Semmi sem helyettesítheti annak az ellátásnak és öntözésnek a hatását, amelyet Isten választott népe számára nyújtanak azok, akik képesek beszélni tapasztalati tanúságtételükről. Ezért amikor az antikrisztusok meglátnak valakit, aki a tapasztalati tanúságtételéről beszél, a tekintetük szikrát hány. Düh lobban lángra a szívükben, gyűlölet támad bennük, és azon vannak, hogy elhallgattassák a beszélőt és megakadályozzák, hogy tovább beszéljen. Ha tovább beszél, az antikrisztusok hírneve teljesen tönkremegy, és a rút arcuk mindenki számára látható módon teljesen lelepleződik. Ezért az antikrisztusok ürügyet találnak arra, hogy megzavarják a bizonyságtételt mondó személyt, és elnyomják. Az antikrisztusok csak maguknak engedik meg, hogy szavakkal és doktrínákkal félrevezessék az embereket; nem engedik, hogy Isten választott népe a tapasztalati tanúságtételéről szólva dicsőítse Istent. Ez jelzi, hogy az antikrisztusok milyen embereket gyűlölnek és kiktől félnek a legjobban. Amikor valaki egy kis munkával kitűnik, vagy amikor valaki képes a valódi tapasztalati tanúságtételről beszélni, Isten választott népe pedig javakat, épülést és támogatást kap belőle, és mindenki az égig magasztalja az illetőt, akkor az antikrisztusok szívében növekszik az irigység és a gyűlölet, és megpróbálják kizárni és elnyomni ezt az embert. Semmilyen körülmények között nem engedik, hogy az ilyen emberek bármilyen munkát elvállaljanak: így akarják megakadályozni, hogy veszélyeztessék a státuszukat. Az igazságvalósággal rendelkező emberek az antikrisztusok szegénységének, nyomorúságának, csúfságának és elvetemültségének kiemelésére és hangsúlyozására szolgálnak, amikor a jelenlétükben vannak, ezért amikor az antikrisztusok partnert vagy munkatársat választanak, soha nem választanak olyan embereket, akiknek van igazságvalósága, soha nem választanak olyanokat, akik tudnak a tapasztalati tanúságtételükről beszélni, és soha nem választanak becsületes embereket vagy olyanokat, akik képesek az igazság gyakorlására. Ezeket az embereket irigylik és gyűlölik a legjobban az antikrisztusok, és ők tüskék az antikrisztusok oldalában. Bármennyi jót vagy az Isten házának munkájára nézve hasznosat tesznek is ezek az emberek, akik gyakorolják az igazságot, az antikrisztusok mindent megtesznek, hogy eltussolják ezeket a tetteket. Még a tényeket is kiforgatják, hogy a jó dolgokért járó dicsőséget maguknak követeljék, míg a rossz dolgokért másokra hárítják a felelősséget, hogy ezzel felemeljék önmagukat és másokat lekicsinyeljenek. Az antikrisztusok nagy irigységgel és gyűlölettel viseltetnek azok iránt, akik az igazságra törekednek és képesek beszélni a tapasztalati tanúságtételükről. Félnek, hogy ezek az emberek fenyegetést jelentenek a saját státuszuknak, ezért minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megtámadják és kizárják őket. Megtiltják a testvéreknek, hogy kapcsolatba lépjenek velük, hogy közel kerüljenek hozzájuk, vagy hogy támogassák, illetve dicsérjék ezeket az embereket, akik képesek beszélni a tapasztalati tanúságtételükről. Ez az, ami leginkább feltárja az antikrisztusok sátáni természetét, amely idegenkedik az igazságtól és gyűlöli Istent. Amúgy az is bizonyítja, hogy az antikrisztusok gonosz ellenáramlatot jelentenek a gyülekezetben, hogy ők felelősek a gyülekezeti munka megzavarásáért és Isten akaratának akadályozásáért. Mi több, az antikrisztusok gyakran hazugságokat gyártanak, és kiforgatják a tényeket a testvérek között, lekicsinylik és elítélik azokat, akik képesek a tapasztalati tanúságtételükről beszélni. Bármilyen munkát végeznek is ezek az emberek, az antikrisztusok ürügyeket találnak arra, hogy kizárják és elnyomják őket. Elítélően nyilatkoznak róluk, mondván, hogy arrogánsak és önelégültek, hogy szeretnek felvágni és hogy ambíciókat táplálnak. Valójában ezeknek az embereknek van némi tapasztalati tanúságtételük, és rendelkeznek az igazságvalóság egy részével. Viszonylag jó az emberi mivoltuk, van lelkiismeretük és józan eszük, és képesek elfogadni az igazságot. És bár lehetnek hibáik és hiányosságaik, bár időnként romlott beállítottságot tárhatnak fel, képesek önvizsgálatot és bűnbánatot tartani. Ezek azok az emberek, akiket Isten meg fog menteni, és akiknek reményük van arra, hogy Isten által tökéletességre jussanak. Összességében ezek az emberek alkalmasak arra, hogy kötelességet végezzenek. Megfelelnek a kötelesség végzéséhez kapcsolódó követelményeknek és alapelveknek. Az antikrisztusok azonban azt gondolják magukban: „Ezt semmiképpen sem fogom eltűrni. Az én területemen akarsz szerepelni, versenyezni akarsz velem. Ez lehetetlen: ne is gondolj rá! Képzettebb vagy és érthetőbben beszélsz, mint én, népszerűbb vagy nálam, és nagyobb szorgalommal törekszel az igazságra, mint én. Ha együttműködnék veled, és te ellopnád a dicsőségemet, mit tennék akkor?” Vajon figyelembe veszik-e Isten házának érdekeit? Nem. Min gondolkodnak? Csak azon gondolkodnak, hogyan tarthatják meg a saját státuszukat. Bár az antikrisztusok tudják magukról, hogy képtelenek valódi munkát végezni, nem nevelik és nem támogatják a jó képességű embereket, akik az igazságra törekednek; csak azokat támogatják, akik hízelegnek nekik, akik hajlamosak mások előtt hódolni, akik a szívükben elismerik és csodálják őket, akik mézesmázosak, akik nem értik az igazságot és képtelenek a tisztánlátásra. Az antikrisztusok ezeket az embereket maguk mellé állítják, hogy szolgálják őket, hogy elvégezzék helyettük a dolgokat, és hogy minden napjukat körülöttük keringve töltsék. Ez hatalmat ad az antikrisztusoknak a gyülekezetben, és azt jelenti, hogy sokan közel húzódnak hozzájuk, követik őket, és senki nem meri őket megsérteni. Mindezek az emberek, akiket az antikrisztusok nevelnek, olyan emberek, akik nem törekednek az igazságra. Legtöbbjüknek nincs lelki megértése, és a szabályok követésén kívül nem ismernek mást. Szeretik követni az irányzatokat és a hatalmon lévőket. Abból a fajtából valók, akiket felbátorít, hogy van egy hatalommal bíró mesterük – egy zavaros fejű emberekből álló banda. Hogyan szól a nem hívők mondása? Jobb egy jó ember apródjának lenni, mint egy rossz ember hódolt felmenőjének. Az antikrisztusok pontosan az ellenkezőjét teszik – az ilyen emberek hódolt felmenőjeként viselkednek, és arra törekednek, hogy zászlóvivőikként és rajongóikként neveljék őket. Amikor egy gyülekezetben egy antikrisztus van hatalmon, mindig zavaros fejű embereket és vakon bolondozó embereket toboroz a segítőinek, miközben kizárja és elnyomja azokat a jó képességű embereket, akik képesek megérteni és gyakorolni az igazságot, akik képesek munkát vállalni – különösen azokat a vezetőket és dolgozókat, akik képesek a tényleges munkára. Ily módon két tábor alakul ki a gyülekezetben: az egyik táborban azok vannak, akiknek az emberi mivolta viszonylag becsületes, akik őszintén végzik a kötelességüket, és olyan emberek, akik az igazságra törekednek. A másik tábor az antikrisztusok által vezetett zavaros fejű, vakon bolondozó emberek bandája. Ez a két tábor addig fog egymással harcolni, amíg az antikrisztusokat fel nem fedik és ki nem rekesztik. Az antikrisztusok mindig azok ellen harcolnak és cselekednek, akik őszintén végzik a kötelességüket és az igazságra törekednek. Vajon nem zavarja ez súlyosan a gyülekezet munkáját? Vajon nem zavarja és akadályozza ez Isten munkáját? Az antikrisztusoknak ez az ereje vajon nem egy buktató és akadály, amely megakadályozza Isten akaratának megvalósulását a gyülekezetben? Vajon nem egy Istennel szemben álló gonosz erő ez?

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész))

Az emberek szívének irányítását célzó megközelítésükből megállapítható, hogy az antikrisztusok emberi mivolta aljas és önző, beállítottságuk pedig az igazságtól idegenkedő, ádáz és elvetemült. Az antikrisztusok mindenféle aljas és alattomos trükköt alkalmaznak céljaik elérése érdekében, mindenféle szégyenérzet nélkül – ez elvetemült természetük sajátja. Ráadásul, figyelmen kívül hagyva azt, hogy emberek akarják-e vagy sem, anélkül, hogy tájékoztatnák őket, vagy beleegyezésüket kérnék, mindig irányítani akarják az embereket, manipulálni és uralni őket. Azt akarják, hogy minden, amire az emberek gondolnak és amit a szívükben kívánnak, az ő manipulációjuknak legyen alávetve, azt akarják, hogy az emberek a szívükbe zárják őket, imádják őket, és mindenben felnézzenek rájuk. Szavaikkal és nézeteikkel korlátozni és befolyásolni akarják az embereket, és saját kívánságaik alapján manipulálni és irányítani akarják őket. Miféle beállítottság ez? Nem ádázság? Olyan ez, mint amikor egy tigris a fogai között tartja a nyakadat – bármennyire is próbálsz levegő után kapkodni és próbálsz megmozdulni, nem teheted azt, amit szeretnél, ehelyett kegyetlen szájának szoros, halálos szorításában vagy. Akárhogy is próbálsz szabadulni, nem tudsz, és bár könyörögsz a tigrisnek, hogy lazítson az állkapcsa szorításán, ez lehetetlen, nincs helye a vitának. Az antikrisztusok beállítottsága ugyanilyen. Tegyük fel, hogy beszélgetésbe elegyedsz velük, mondván: „Nem hagynád abba próbálkozásodat, hogy megtaláld a módját, hogyan irányíthatod az embereket? Nem tudnál jól viselkedni és követő lenni? Nem tudnál jól viselkedni, jól végezni a kötelességeidet, és megmaradni a pozíciódban?” Vajon bele tudnának egyezni ebbe? Képes lennél jó magaviselettel vagy az általad megértett igazság segítségével lebeszélni őket arról, hogy folytassák, amit megkezdtek? Van-e bárki, aki meg tudná változtatni az álláspontjukat? Az antikrisztusok ádáz beállítottságából ítélve senki nem volna képes megváltoztatni a gondolataikat és a szemléletüket, és senki nem volna képes megváltoztatni azt a vágyukat, hogy irányítsák az emberek szívét. Senki sem tudja őket megváltoztatni, és nem lehet velük egyezkedni – ezt nevezik „ádázságnak”.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenharmadik tétel: Irányítják a gyülekezet pénzügyeit, és irányítják az emberek szívét is)

Az antikrisztusoknak, ezeknek az ördögöknek és Sátánoknak a veleszületett természetlényege, hogy mindenért versengenek Istennel. A gyülekezeten belül az antikrisztusok amellett, hogy harcolnak Istennel az Ő választott népéért, megpróbálják elragadni azokat a felajánlásokat is, amelyeket az emberek Neki hoztak. A felszínen úgy tűnhet, hogy az antikrisztusok mohók, ám ez valójában azért van, mert ők az antikrisztusok beállítottságával és lényegével rendelkeznek. Az, hogy meg akarják kaparintani és el akarják fogyasztani az emberek által Istennek felajánlott összes pénzt és tárgyat – ez lényegét tekintve ádázság. Ez ugyanaz, mint amikor például veszel egy új bélelt kabátot, ami divatos és jó minőségű, majd valaki meglátja, és azt mondja: „Ez a te bélelt kabátod jobb, mint az enyém. Ez a vacak, amit én viselek, lyukas, és kiment a divatból. Hogyhogy a tiéd ilyen szép?” – majd miután ezt elmondta, erőszakkal lerántja rólad a bélelt kabátodat, és odaadja neked a tönkrement sajátját. Nem utasíthatod vissza, hogy cserélj vele – azt megbosszulná, megverne, még talán meg is ölne. Mernél ellenállni neki? Nem mernél ellenállni neki, és ő akaratod ellenére elvenné a dolgaidat. Szóval ennek a személynek milyen a beállítottsága? Ez egy ádáz beállítottság. Különbözik ez bármiben az antikrisztusok beállítottságától, amely a gyülekezeti vagyon megszerzésére és felhasználására sarkallja őket? (Nem, nem különbözik.) Az antikrisztusok tulajdonlási felfogása szerint a gyülekezet vagyona az övék lesz, amint vezetőkké és „tisztségviselőkké” válnak, és hozzáférnek a gyülekezet vagyonához. Függetlenül attól, hogy ki és mit ajánlott fel, az antikrisztusok magukhoz ragadják azt. Mit jelent az, hogy magukhoz ragadni valamit? Azt jelenti, hogy miután a gyülekezet vagyona – amelyet a gyülekezet előírásainak megfelelően kellene felhasználni és elosztani – az antikrisztusok irányítása alá kerül, egyedül ők rendelkeznek a vagyon felhasználásának kizárólagos jogával. Még amikor a gyülekezet munkájához vagy a gyülekezetben dolgozók számára van szükség erre a vagyonra, akkor sem engedik meg annak felhasználását az antikrisztusok. Egyedül ők használhatják azt. Ami a gyülekezeti vagyon felhasználását és elosztását illeti, az antikrisztusoké a döntés joga; ha megengedik, hogy felhasználd, akkor felhasználhatod, ha pedig nem, akkor nem használhatod fel. Ha a gyülekezeti felajánlások összege nem túl bőséges, és az azt birtokba vevő antikrisztusok személyes kiadásai teljesen felemésztik, akkor nem érdekli őket, hogy nem marad pénz a gyülekezeti munkára. Nem számolnak sem a gyülekezeti munkával, sem a gyülekezet szokásos kiadásaival. Semmi mást nem akarnak, mint fogni ezt a pénzt és magukra költeni, úgy kezelve azt, mintha a saját keresetük lenne. Nem szégyenletes módja ez a dolgok intézésének? (De, az.) Egyes, viszonylag jómódú környéken működő gyülekezetekben így gondolkodnak az antikrisztusok: „Egész jó kis hely ez. Ami a kiadásokat illeti, kedvemre költekezhetek, azt csinálhatok, amit akarok, és nem kell ragaszkodnom a gyülekezeti előírásokhoz és alapelvekhez. Úgy költhetem a pénzt, ahogyan akarom. Amióta vezető lettem, végre anélkül élvezhetem a pénzköltést, hogy számolgatnom kellene. Csupán ki kell jelentenem, hogy valamire pénzt akarok költeni, és nem kell aggódnom emiatt, megbeszélnem pedig főként nem kell senkivel.” Ami a gyülekezet vagyonának költését illeti, az antikrisztusok teljhatalommal bírnak, meggondolatlanul cselekednek, és szórják a pénzt. Amellett, hogy az antikrisztusok semmilyen munkát nem a gyülekezet alapelveinek vagy a munkarendnek megfelelően végeznek, a gyülekezeti tulajdonnal ugyanígy bánnak, minden alapelv nélkül. Lehet, hogy nem értik az alapelveket? Dehogy, nagyon is jól ismerik a gyülekezeti vagyon elosztására és felhasználására vonatkozó alapelveket, csak nem tudják kordában tartani kapzsiságukat és vágyaikat. Amíg hétköznapi, státusz nélküli emberek, addig alázatosak és egyszerű mindennapi életet élnek, de amint vezetőkké válnak, azonnal elbizakodnak, fontosnak gondolván magukat. Válogatósak lesznek az öltözködés és az étkezés terén – már nem esznek közönséges ételeket, és megtanulják, hogyan válasszanak öltözékként jó minőséget és neves márkákat. Mindennek csúcsminőségűnek kell lennie; csak akkor érzik úgy, hogy az összeegyeztethető az identitásukkal és státuszukkal. Amint az antikrisztusok vezetőkké válnak, mintha a testvérek mindannyian tartoznának nekik, és ajándékokat kellene felajánlaniuk nekik. Ha bármi jó történik, akkor övék az elsőbbség, a testvérektől pedig elvárják, hogy a pénzüket rájuk költsék. Az antikrisztusok úgy gondolják, hogy a vezetővé válás azt jelenti, hogy jár nekik a hatalom a gyülekezeti vagyon birtoklásának és használatának priorizálására. Nemcsak így gondolják, hanem így is viselkednek. Ráadásul komoly túlzásokba esnek, ami a többieket taszítja. Ebből a szempontból tekintve milyen az antikrisztusok jelleme? Miután vezetővé válnak, anélkül, hogy egy fikarcnyi munkát végeztek volna, birtokba akarják venni a felajánlásokat, és előnyt akarnak élvezni azok felhasználása terén. Miféle ember képes ilyesmire? Csak egy zsivány, egy zsarnok vagy egy helyi kiskirály tenne ilyet.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenharmadik tétel: Irányítják a gyülekezet pénzügyeit, és irányítják az emberek szívét is)