Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Mi az antikrisztusok elvetemültségének az elsődleges megnyilvánulása? Az, hogy pontosan tudják, mi a helyes, és mi egyezik az igazsággal, de amikor tesznek valamit, mindig csak azt választják, ami megszegi az alapelveket, ami szembemegy az igazsággal, és ami a saját érdekeiket és státuszukat elégíti ki – ez az antikrisztusok elvetemült beállítottságának az elsődleges megnyilvánulása. Nem számít, hány szót és doktrínát értenek, hogy milyen kellemesen csengő szavakat használnak a prédikációkban, vagy hogy mások szerint mennyire bírnak lelki megértéssel, mert bármit is tesznek, csakis egy alapelvet és egy módszert választanak: éspedig azt, hogy szembemenjenek az igazsággal, hogy a saját érdekeiket óvják, és hogy mindvégig száz százalékban ellene álljanak az igazságnak – úgy döntenek, hogy eszerint az alapelv és módszer szerint cselekszenek. Emellett pontosan milyennek képzelik istent és az igazságot a szívükben? Úgy állnak hozzá az igazsághoz, hogy nem akarnak mást, mint azt, hogy tudjanak beszélni és prédikálni róla, és nem akarják a gyakorlatba ültetni. Csak beszélnek róla, azt akarják, hogy nagyra tartsa őket Isten választott népe, amit azután arra akarnak felhasználni, hogy magukhoz ragadják a gyülekezetvezető pozícióját és elérjék a céljukat, azaz uralmat nyerjenek Isten választott népe felett. A céljaik elérése használják a doktrína prédikálását – hát nem megvetést mutatnak ezzel az igazság iránt, nem játszanak-e az igazsággal, és nem lábbal tiporják azt? Nem sértik meg vajon Isten természetét azáltal, hogy így kezelik az igazságot? Mindössze felhasználják az igazságot. Az igazság egy szlogen a szívükben, néhány magasztos szó, amellyel félrevezethetik és megnyerhetik maguknak az embereket, amely kielégítheti az emberek csodás dolgok iránti szomjúságát. Azt gondolják, senki sincs ezen a világon, aki képes lenne gyakorolni vagy megélni az igazságot, hogy ez egyszerűen nem működik, hogy ez lehetetlen, és hogy csak az az igazság, amit mindenki elismer, és ami működőképes. Beszélnek ugyan az igazságról, de a szívükben nem ismerik el, hogy az az igazság. Hogyan teszteljük ezt a dolgot? (Nem gyakorolják az igazságot.) Soha nem gyakorolják az igazságot; ez az egyik aspektus. És mi fontos aspektus még? Amikor a valós életben találkoznak dolgokkal, az általuk megértett doktrína sohasem működőképes. Úgy tűnnek, mintha valóban lenne lelki megértésük, egyik doktrínát a másik után prédikálják, de amikor problémákkal találkoznak, eltorzultak a módszereik. Habár nem képesek gyakorolni az igazságot, annak, amit tesznek, legalább az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel, valamint az emberi normákkal és ízlésekkel összhangban kell lennie, és legalább másoknak meg kell felelnie. Ily módon stabil marad a pozíciójuk. A valós életben azonban rendkívül eltorzult dolgokat tesznek, és egyetlen pillantás is elég annak megállapításához, hogy nem értik az igazságot. Miért nem értik az igazságot? A szívükben ellenségesek az igazsággal szemben, nem ismerik el az igazságot, élvezik, amikor sátáni filozófiák szerint tesznek dolgokat, folyton emberi módszereket használva akarják kezelni az ügyeket, és ha meg tudnak győzni másokat, és presztízsre tudnak szert tenni azáltal, ahogy ezeket az ügyeket kezelik, akkor ez elég nekik. Ha egy antikrisztus elmegy egy helyre, és ott azt hallja, hogy valaki üres elméletet prédikál, nagyon izgatott lesz, de ha az igazságvalóságot prédikálja ott valaki, és olyan részletekre is kitér, mint az emberek különféle állapotai, akkor mindig azt érzi, hogy a szónok kritizálja és szíven szúrja őt, és így viszolygást érez, és nem akarja hallani. Ha megkérik, hogy beszéljen arról, hogy milyen volt az állapota az utóbbi időben, hogy fejlődött-e valamennyit, és hogy találkozott-e nehézségekkel a kötelessége végzése során, nincs mit mondania. Ha tovább beszélgetsz az igazságnak erről az aspektusáról, ő elalszik; nem élvezi, amikor erről hall. Vannak olyanok is, akik előrehajolnak, amikor cseverészel velük, de abban a pillanatban, amint az igazságról hallanak beszélni valakit, elrejtőznek a sarokban és szundikálnak egyet – egyáltalán semmi szeretet nincs bennük az igazság iránt. Milyen mértékig nincs bennük szeretet az igazság iránt? A dolog enyhébb oldala az, hogy nem érdekli őket az igazság, és elég számukra az, hogy munkások; a súlyosabb oldal az, hogy idegenkednek az igazságtól, különösen viszolyognak az igazságtól, és nem tudják azt elfogadni. Ha vezető az ilyesfajta ember, akkor antikrisztus; ha hétköznapi követő, akkor még mindig az antikrisztusok útján jár és antikrisztusok követője. Kívülről intelligensnek és tehetségesnek, némi jó adottsággal bíró embernek tűnik, de a természetlényege antikrisztusi – ez a helyzet.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész))

Melyek az antikrisztusok elvetemültségének a fő jellemvonásai? Az első az, hogy nem ismerik el a pozitív dolgokat, nem ismerik el, hogy van olyan, hogy igazság, és a maguk eretnek megtévesztéseit és elvetemült, negatív gondolatait gondolják igazságnak – ez az antikrisztusok elvetemültségének az egyik megnyilvánulása. Egyesek ezt mondják: „az ember saját kezében van a boldogsága” és hogy „csak hatalommal kaphat meg az ember mindent” – ez az antikrisztusok logikája. Azt hiszik, hogy a hatalommal együttjárnak majd az olyan emberek, akik bókolnak és hízelegnek nekik, az olyan emberek, akik ajándékokat adnak nekik és behízelgik magukat náluk, valamint a státuszból fakadó mindenféle előnyök és a mindenféle élvezetek is; azt hiszik, nem kell, hogy ezután bárki is ide-oda lökdösse vagy vezesse őket, és hogy ők vezethetnek másokat – ez a legfőbb prioritásuk. Mit gondoltok erről a számító viselkedésről? Hát nem elvetemült? (De igen.) Az antikrisztusok a sátáni logikájukat és eretnek megtévesztéseiket használják az igazság helyett – ez az elvetemültségük egyik aspektusa. Először is, nem ismerik el az igazságot, nem ismerik el, hogy vannak pozitív dolgok, és nem ismerik el a pozitív dolgok helyességét. Azonkívül, noha egyesek elismerik, hogy vannak pozitív dolgok és negatív dolgok ezen a világon, hogyan közelítik meg a pozitív dolgokat és az igazság létezését? Még mindig nem szeretik; az élet, amelyet választanak, és az út, amelyen járnak az Istenben való hitük során, továbbra is negatív és ellentétes az igazsággal. Csakis a saját érdekeiket védik. Akár pozitív, akár negatív dolog, ha meg tudja védeni a saját érdekeiket, akkor rendben van, akkor mindennél fontosabb. Hát nem elvetemült beállítottság ez vajon? Van egy másik aspektus is: az ilyen emberek, akiknek elvetemült a lényegük, természetükből eredően megvetik Isten alázatosságát és elrejtettségét, Isten hűségességét és jóságát; természetükből eredően megvetik ezeket a pozitív dolgokat. Például, nézzetek Rám: Én talán nem vagyok nagyon hétköznapi? Hétköznapi vagyok, miért nem meritek kimondani? Én Magam is elismerem, hogy hétköznapi vagyok. Sosem gondolok Magamra úgy, mintha rendkívüli vagy nagyszerű lennék. Én csak egy hétköznapi ember vagyok; mindig is elismertem ezt a tényt, és szembe merek nézni ezzel a ténnyel. Nem akarok emberfelettinek vagy valamilyen nagyszerű embernek tűnni – hogy az milyen kimerítő volna! Egyesek lenézik ezt a hétköznapi embert, aki vagyok, és folyton elképzeléseket táplálnak Velem kapcsolatban. Amikor azok, akik igazán hisznek Istenben, Elém járulnak, még mindig némi áhítattal jönnek, függetlenül attól, hogy kívülről hogy nézek ki. Vannak azután némelyek, akik annak ellenére megvető hozzáállást táplálnak Irántam a szívükben, hogy nagyon udvariasan beszélnek Velem, és ezt meg tudom mondani a hangvételükből és a testük mozdulataiból. Noha olykor nagyon tisztelettudónak tűnnek, bármit mondok nekik, mindig nemmel felelnek, mindig cáfolják, amit mondok. Azt mondom például, hogy nagyon meleg van ma, mire ők azt, hogy „Nem, nincsen. Tegnap volt igazán meleg.” Cáfolják, amit mondok, igaz? Bármit mondasz is nekik, mindig rácáfolnak. Ugye, hogy vannak errefelé ilyen emberek? (Igen, vannak.) Azt mondom: „Sós a mai étel. Túl sok só van benne, vagy túl sok szójaszósz?” Mire ők ezt mondják: „Egyik sem. Túl sok cukor van benne.” Nem számít, mit mondok, megcáfolják, ezért nem mondok semmi mást, nem értünk egyet, más nyelvet beszélünk. Vannak azután némelyek, akik, amikor hallják, ahogy az Istenben való hitről beszélek, ezt mondják: „Szakértőként beszélsz erről, úgyhogy figyelek.” Ha valami külső dologról beszélek egy kicsit, nem akarnak tovább hallgatni, mintha nem tudnék semmit a külső dolgokról. Rendben van, hogy nem figyelnek Rám, csendben akarok maradni. Nincs rá szükségem, hogy bárki is figyeljen Rám, csak teszem, amit tennem kell. Megvannak a Magam feladatai, és megvan a saját életmódom. Mondd meg Nekem, mit mutatnak az emberek ezen hozzáállásai? Látják, hogy nem nézek ki nagyszerű vagy hozzáértő embernek, és hogy úgy beszélek és cselekszem, mint egy hétköznapi ember, így ezt gondolják: „Hogy lehet az, hogy nem vagy olyan, mint isten? Nézz rám! Ha én lennék isten, nagyon is olyan lennék, mint ő.” Nem arról van szó, hogy olyan vagyok-e, mint Isten, vagy sem. Te vagy az, aki megköveteled, hogy olyan legyek, mint Isten; Én sosem mondtam, hogy olyan vagyok, mint Ő, és soha nem akartam olyan lenni, mint Ő; Én csak teszem, amit tennem kell. Ha elmegyek valahová, és egyesek nem ismernek fel Engem, az nagyszerű, mivel így eggyel kevesebb gondom lesz. Látod, az Úr Jézus régen olyan sokat beszélt és munkálkodott Júdeában, és akármilyen romlott beállítottságaik voltak is az Őt követő tanítványoknak, az emberek Istenhez való hozzáállásával viszonyultak Jézushoz – az ő kapcsolatuk normális kapcsolat volt. Mégis voltak néhányan, akik ezt mondták az Úr Jézusról: „Nem egy ács fia ő?”, és még az Őt már régóta követők között is voltak néhányan, akik folyamatosan ezt a hozzáállást táplálták Iránta. Olyasvalami ez, amivel hétköznapi, normális emberi lénnyé válva gyakran szembesül a megtestesült Isten, és ez megszokott jelenség. Egyesek olyan lelkesek, amikor először találkoznak Velem, és amikor elmegyek, leborulnak és zokognak, de ez valóságos interakció során nem működik, és gyakran el kell viselnem. Miért kell elviselnem? Azért, mert egyesek ostobák, egyeseket nem lehet kiművelni, egyesekre szolgálattevőkként van szükség, egyeseknél pedig minden észérv süket fülekre talál. Ezért kell néha elviselnem, és néha vannak bizonyos emberek, akiket nem engedhetek közel Magamhoz; ezek az emberek túlságosan visszataszítóak, és ellenséges beállítottságuk van. [...] Némelyeknek, akik már több éve hisznek Istenben, kellene, hogy legyen valami fogalmuk Isten munkájáról, a megtestesült Istenről és arról, hogy Isten megmenti az embereket, még sincs egyáltalán Istent félő szívük. Éppen ugyanolyanok, mint a nem hívők, és egyáltalán nem változtak meg. Mondjátok meg Nekem, mik ezek az emberek? Született ördögök, Isten ellenségei.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész))

Az antikrisztusok nem szeretik a pozitív dolgokat, amiből arra lehet következtetni, hogy ellenségesek az irányukban, és a negatív dolgokat szeretik. Milyen példákat lehet mondani a negatív dolgokra? Hazugságok és csalás – vajon nem negatív dolgok ezek? De igen, a hazugságok és a csalás negatív dolgok. Akkor hát mi a hazugságok és a csalás pozitív megfelelője? (A becsületesség.) Így van, a becsületesség. A Sátán szereti vajon a becsületességet? (Nem.) A Sátán a csalást szereti. Mi az első dolog, amelyet Isten megkövetel az emberektől? Isten ezt kérdezi: „Ha hinni akarsz Bennem és követni akarsz Engem, akkor elsősorban és mindenekelőtt milyen embernek kell lenned?” (Becsületes embernek.) No és mi az első dolog, amire a Sátán megtanítja az embereket? Az, hogy hazudjanak. Mi az első bizonyítéka az antikrisztusok elvetemült természetének? (A csalás.) Igen, az antikrisztusok szeretik a csalást, szeretik a hazugságokat, a becsületességet pedig megvetik és gyűlölik. Habár a becsületesség pozitív dolog, ők nem szeretik, hanem helyette viszolygást és gyűlöletet éreznek vele szemben. Ezzel ellentétben a csalást és a hazugságokat szeretik. Ha valaki gyakran beszél őszintén az antikrisztusok előtt, valami ilyesmit mondva: „Te szereted státuszt jelentő pozícióból végezni a munkát, és néha lusta vagy”, vajon hogyan éreznek ezzel kapcsolatban az antikrisztusok? (Nem fogadják el.) Az egyik hozzáállásuk az, hogy nem fogadják el, de ez minden? Milyen a hozzáállásuk ehhez az őszintén beszélő személyhez? Viszolyognak tőle, és nem szeretik. Némely antikrisztusok ezt mondják a testvéreknek: „Már egy ideje vezetlek benneteket. Legyetek szívesek, mindannyian mondjátok el nekem, hogy mi a véleményetek rólam.” Mindenki ezt gondolja: „Mivel ennyire komolyan beszélsz, adunk neked visszajelzést.” Egyesek ezt mondják: „Mindent igen komolyan és szorgalmasan teszel, és sok szenvedést elviseltél. Nézni is alig bírjuk, és nyugtalanságot érzünk miattad. Isten háza több hozzád hasonló vezetőnek is hasznát venné! Ha egy hiányosságra kellene rámutatnunk, az az lenne, hogy túlságosan komoly és szorgalmas vagy. Ha agyondolgozod magad és kiégsz, nem leszel képes folytatni a munkát, és akkor nekünk végünk lesz, nem igaz? Ki fog vezetni bennünket?” Amikor az antikrisztusok hallják ezt, elégedettséget éreznek. Tudják, hogy ez hazugság, hogy ezek az emberek hízelegnek nekik, de hajlandóak meghallgatni. Valójában azok, akik ezt mondják, a bolondját járatják ezekkel az antikrisztusokkal, ám ezek az antikrisztusok inkább játsszák a bolondot, semhogy felfedjék e szavak igazi természetét. Az antikrisztusok szeretik azokat az embereket, akik így nyalják a talpukat. Ezek az emberek nem hozzák fel az antikrisztusok hibáit, romlott beállítottságait vagy hiányosságait. Helyette titokban dicsérik és magasztalják őket. Noha világos, hogy hazugság és hízelgés minden szavuk, az antikrisztusok boldogan elfogadják e szavakat, mert megnyugtatónak és tetszetősnek találják azokat. Az antikrisztusok számára jobbak ezek a szavak, mint ha a legfinomabb ínyencségeket ízlelgetnék. Önelégültnek érzik magukat e szavak hallatán. Vajon mit mutat ez? Azt mutatja, hogy van az antikrisztusokban egy bizonyos beállítottság, amelyik szereti a hazugságokat. Tegyük fel, hogy valaki ezt mondja nekik: „Túlságosan arrogáns vagy, és igazságtalanul bánsz az emberekkel. Jó vagy azokhoz, akik támogatnak téged, de ha valaki megtartja tőled a tisztes távolságot, vagy nem hízeleg neked, lekicsinyled és figyelmen kívül hagyod.” Hát nem őszinte szavak ezek? (De igen.) Hogyan éreznek az antikrisztusok, miután hallották ezt? Boldogtalanná válnak. Nem akarják hallani, és nem tudják elfogadni. Megpróbálnak kifogásokat és érveket keresni, hogy kimagyarázzák és elsimítsák a dolgokat. Ami azokat illeti, akik személyesen folyamatosan hízelegnek az antikrisztusoknak, akik mindig szépen hangzó szavakat szólnak, hogy titokban dicsérjék őket, sőt egyértelműen be is csapják őket a szavaikkal: az antikrisztusok soha nem vizsgálják meg ezeket az embereket, hanem helyette fontos emberekként használják őket. Még megrögzött hazudozókat is fontos pozíciókba helyeznek, bizonyos jelentős és megbecsült kötelességek végzésével bízzák meg őket, miközben azokról, akik mindig őszintén beszélnek és gyakran jelentenek problémákat, úgy rendelkeznek, hogy kevésbé feltűnő pozíciókban végezzék a kötelességeiket, nehogy hozzáférésük legyen a felső vezetéshez, vagy ismerje őket a legtöbb ember, illetve közel legyenek a legtöbb emberhez. Nem számít, mennyire tehetségesek ezek az emberek, vagy hogy milyen kötelességeket tudnak végezni Isten házában – az antikrisztusok mindezt figyelmen kívül hagyják. Csak azzal törődnek, aki képes csalásra vetemedni és aki előnyös a számukra; ezeket a személyeket helyezik fontos pozíciókba, miközben egy pillanatra sem veszik fontolóra Isten házának az érdekeit.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész))

Az antikrisztusok szeretik a hazugságokat és a csalást – és még mit szeretnek? A taktikákat, a tervek kovácsolását és a cselszövést is szeretik. A Sátán filozófiája szerint működnek, soha nem keresik az igazságot, teljességgel hazugságokra és csalásra hagyatkoznak, valamint terveket kovácsolnak és cselt szőnek. Nem számít, milyen világosan beszélsz az igazságról: még ha elismerően bólogatnak is, akkor sem fognak az igazságalapelvek szerint cselekedni. Helyette egyre csak törik a fejüket, és tervek kovácsolásához, valamint cselszövéshez folyamodnak. Nem számít, milyen világosan beszélsz az igazságról, úgy látszik, nem képesek megérteni azt; egyszerűen úgy teszik a dolgokat, ahogy hajlandóak megtenni őket, ahogy akarják tenni őket, és ahogy az a saját érdekeiket szolgálja. Kellemes a beszédük, elrejtik vele az igazi arcukat és az igazi jellemvonásaikat, bolonddá téve és becsapva az embereket, és ha bedőlnek nekik mások, akkor elégedettséget éreznek, és akkor teljesültek az ambícióik és a vágyaik. Ez az antikrisztusok következetesen alkalmazott módszere és megközelítése. Ami azokat a becsületes embereket illeti, akik egyenesen beszélnek, akik őszintén beszélnek és nyíltan beszélgetnek a saját negativitásukról, gyengeségükről és lázadó állapotaikról, és akik a szívükből szólnak: az antikrisztusok legbelül viszolyognak tőlük és hátrányosan megkülönböztetik őket. Azokat szeretik, akik – hozzájuk hasonlóan – elvetemülten és csalárd módon beszélnek, és nem gyakorolják az igazságot. Amikor ilyen emberekkel találkoznak, örülnek a szívükben, mintha találtak volna valakit, aki olyan, mint ők. Nem aggódnak többé amiatt, hogy mások jobbak náluk, vagy hogy képesek felismerni őket. Talán nem az antikrisztusok elvetemült természetének a megnyilvánulása ez? Nem azt bizonyíthatja vajon, hogy elvetemültek? (De igen.) Miért illusztrálhatják ezek a dolgok, hogy az antikrisztusok elvetemültek? Egy lelkiismerettel bíró, racionális teremtett lénynek a pozitív dolgokat és az igazságot kell szeretnie. Az antikrisztusoknak azonban minden ilyen pozitív dolog púp a hátukon és tüske az oldalukban. Aki csak betartja vagy gyakorolja azokat, az ellenségükké válik, és ők ellenségesek az ilyen egyénekkel szemben. Nem hasonló természetű ez, mint a Sátán Jóbbal szembeni ellenségessége? (De igen.) Ugyanaz a természet, ugyanaz a beállítottság, mint a Sátáné, és ugyanaz a lényeg. Az antikrisztusok természete a Sátántól ered, és ők ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint a Sátán. Éppen ezért az antikrisztusok szövetségben állnak a Sátánnal. Túlzó vajon ez a kijelentés? Nem, egyáltalán nem az; teljességgel helytálló. Miért? Azért, mert az antikrisztusok nem szeretik a pozitív dolgokat. Csalásban szeretnek részt venni, a hazugságokat szeretik, az illuzórikus látszatokat és a színlelést. Ha valaki leleplezi az igazi arcukat, képesek vajon arra, hogy alávessék magukat és örömmel fogadják ezt? Nem csupán elfogadni nem tudnák, hanem még bántalmazást is zúdítanának válaszképpen az illetőre. Haragra gerjednek és dührohamot kapnak azok miatt, akik megmondják az igazat vagy leleplezik az igazi arcukat. Lehet például egy olyan antikrisztus, aki nagyon ügyesen színlel. Mindenki úgy tartja róla, hogy jó ember: szeretetteljes, együtt tud érezni az emberekkel, megérti mások nehézségeit, és gyakran támogató és segítőkész azok irányában, akik gyengék és negatívak. Valahányszor másoknak nehézségeik támadnak, ő képes figyelmet és elnézést tanúsítani irántuk. Ez az antikrisztus az emberek szívében nagyszerűbb Istennél. Ha leleplezed egy ennyire erényesnek tűnő ember színlelését és szélhámosságát, ha megmondod neki az igazat, vajon el tudja fogadni? Nemcsak hogy nem fogja elfogadni, de még fokozni is fogja a színlelést és a szélhámosságot. [...] Miért mondjuk azt, hogy az antikrisztusok elvetemültek? Az antikrisztusok elvetemültsége abban a tényben rejlik, hogy amikor hallanak valamit, ami igaz, nemcsak elfogadni képtelenek, hanem éppen ellenkezőleg: gyűlölik is azt. Azonkívül a maguk módszereihez folyamodnak, kifogásokat, érveket és különféle objektív tényezőket keresnek, amelyekkel megvédhetik és kimagyarázhatják magukat. Milyen célt akarnak elérni? Pozitívvá akarják változtatni a negatív dolgokat és negatívvá a pozitív dolgokat – visszájára akarják fordítani a helyzetet. Hát nem elvetemült dolog ez? Ezt gondolják: „Nem számít, mennyire van igazad, vagy mennyire vannak összhangban a szavaid az igazsággal, vajon ellene tudsz állni az én meggyőző beszédemnek? Noha nyilvánvalóan hamis, csalárd és félrevezető minden szó, amit kimondok, akkor is tagadni fogom és el fogom ítélni, amit mondasz.” Hát nem elvetemült dolog ez? De, nagyon is elvetemült. Azt gondoljátok, hogy amikor jó embereket látnak az antikrisztusok, akkor a szívükben nem tartják becsületesnek őket? Becsületes és az igazságra törekvő embereknek tartják őket, de miként definiálják a becsületességet és az igazságra való törekvést? Azt gondolják, hogy a becsületes emberek ostobák. Az antikrisztusok viszolyognak az igazságra való törekvéstől, megvetik azt és ellenségesen viszonyulnak hozzá. Úgy hiszik, hogy hamis dolog, hogy senki sem lehet olyan ostoba, hogy az igazságra törekedve mindenről lemondjon, bárkinek bármit elmondjon, és mindent Istenre bízzon. Senki sem ilyen ostoba. Úgy érzik, hogy e cselekedetek mindegyike hamis, és egyikben sem hisznek. Vajon elhiszik az antikrisztusok, hogy Isten mindenható és igazságos? (Nem.) Így aztán kérdőjeleket tesznek a fejükben mindezen dolgok mögé. Mire utal ez? Hogyan értelmezzük ezt a tömérdek kérdőjelet? Az antikrisztusok nem csupán kétségbe vonják vagy megkérdőjelezik, hanem végül tagadják is a fentieket, és az a céljuk, hogy a visszájára fordítsák a helyzetet. Mit értek azalatt, hogy a visszájára akarják fordítani a helyzetet? Ezt gondolják: „Mi haszna annak, ha ennyire igazságos valaki? Ha egy hazugságot ezerszer elismételnek, igazság lesz belőle. Ha senki sem mondja az igazságot, akkor az nem az igazság, és nincs haszna – akkor az csak egy hazugság!” Nem a jó és a rossz kiforgatása ez? Ez a Sátán elvetemültsége – a tények eltorzítása, valamint a jó és a rossz kiforgatása – ők ezt szeretik. Az antikrisztusok kiválóan értenek a színleléshez és a csaláshoz. Amiben kiemelkedőek, az természetesen a velejükben rejlik, a velejükben pedig pontosan az rejlik, ami a természetlényegükben. Mi több, ez az, ami után sóvárognak és amit szeretnek, és a világban való túlélésük módját is ez szabályozza. Hisznek az olyan mondásokban, mint az, hogy „A jók fiatalon halnak meg, a gonoszok ezer évig élnek”, hogy „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „Az ember sorsa a saját kezében van,” „Az ember diadalmaskodni fog a természet fölött”, és így tovább. Összhangban van vajon e kijelentések bármelyike is az emberi mivolttal vagy azokkal a természeti törvényekkel, amelyeket fel tudnak fogni a normális emberek? Egyik sincs. Akkor hát hogy lehetnek annyira oda az antikrisztusok ezekért a Sátántól eredő ördögi mondásokért, sőt, hogyan kezelhetik azokat jelmondatukként? Erre csak azt lehet mondani, hogy azért teszik, mert túlságosan elvetemült a természetük.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész))

Az antikrisztusok az eredendően elvetemült beállítottságuk miatt soha nem beszélnek vagy cselekszenek egyenesen. Nem kezelik becsületes hozzáállással és őszinteséggel a dolgokat, nem használnak egyenes szavakat, és nem cselekszenek szívből jövő hozzáállással. Sohasem egyenesen, hanem fondorlatosan és alattomosan beszélnek és cselekszenek, és sohasem fejezik ki nyíltan a gondolataikat vagy a motivációikat. Ennek az az oka, hogy úgy vélik, ha kifejeznék azokat, akkor teljesen megértetnék őket és átlátnának rajtuk, fény derülne az ambícióikra és a vágyaikra, és nem tekintenék őket magasztosnak vagy nemesnek a többi emberhez képest, vagy nem néznének fel rájuk, és nem imádnák őket. Ezért mindig igyekeznek álcázni és elrejteni a gyalázatos motivációikat és vágyaikat. Tehát hogyan fognak hozzá a beszédhez és a cselekvéshez? Különféle módszereket alkalmaznak. Ahogyan a mondás tartja a nem hívők között: „kipuhatolni a helyzetet” – az antikrisztusok is hasonló megközelítést alkalmaznak. Amikor meg akarnak tenni valamit, és van egy bizonyos nézőpontjuk vagy hozzáállásuk, azt soha nem fejezik ki nyíltan; inkább bizonyos módszereket, például kifinomult vagy érdeklődő technikákat alkalmaznak, vagy kiszedik az emberekből a dolgokat, hogy megszerezzék az általuk keresett információkat. Elvetemült beállítottságuk miatt az antikrisztusok soha nem keresik az igazságot, és nem is akarják megérteni azt. Egyedül a saját hírnevük, hasznuk és státuszuk érdekli őket. Olyan tevékenységekben vesznek részt, amelyek hírnevet, hasznot és státuszt biztosíthatnak számukra, és kerülik azokat, amelyek nem kínálnak ilyesmit. Lelkesen vállalnak olyan tevékenységeket, amelyek a hírnévhez, a státuszhoz, a kiemelkedéshez és a dicsőséghez kapcsolódnak, miközben kerülik azokat a dolgokat, amelyek a gyülekezet munkáját védik, vagy amelyekkel megsérthetnek másokat. Az antikrisztusok ezért semmihez sem viszonyulnak kereső hozzáállással; inkább a próbára tétel módszerét használják, hogy kipuhatolják a dolgokat, majd eldöntsék, folytassák-e – az antikrisztusok ennyire ravaszak és elvetemültek. Például amikor meg akarják tudni, hogy milyen embernek számítanak Isten szemében, akkor nem Isten szavain keresztül értékelik magukat azáltal, hogy megismerik önmagukat. Ehelyett másoktól kérdezősködnek és figyelik a burkolt megjegyzéseket, megfigyelik a vezetők és a Fennvaló hangnemét és hozzáállását, valamint keresik Isten szavaiban azt, hogyan határozza meg Isten a hozzájuk hasonló emberek sorsát. Ezeket az utakat és módszereket arra használják, hogy megtudják, hol a helyük Isten házában, és megtudják, mi lesz a jövőbeli sorsuk. Vajon ez nem jár együtt valaminemű próbára tétellel? Egyes emberek például a megmetszés után nem vizsgálják meg, miért metszették meg őket, nem vizsgálják meg a cselekedeteik során felfedett romlott beállítottságokat és hibákat, valamint azt, hogy az igazság mely aspektusait kellene keresniük ahhoz, hogy megismerjék magukat és helyrehozzák a korábbi hibáikat, ehelyett hamis benyomást keltenek másokban, közvetett eszközökkel próbálva kideríteni, hogyan viszonyul hozzájuk valójában a Fennvaló. Például, miután megmetszették őket, gyorsan felhoznak egy jelentéktelen kérdést, amellyel a Fennvalóhoz fordulhatnak, hogy megtudják, milyen a Fennvaló hangneme, türelmes-e, komolyan válaszol-e az általuk feltett kérdésekre, enyhébben viszonyul-e hozzájuk, megbízza-e őket feladatokkal, továbbra is nagyra tartja-e őket, és hogy mit gondol valójában a Fennvaló a korábban elkövetett hibáikról. Mindezek a megközelítések egyfajta próbára tételnek számítanak. Egyszóval, amikor az emberek ilyen helyzetekkel szembesülnek, és ezeket a megnyilvánulásokat mutatják, akkor vajon tudják ezt a szívükben? (Igen, tudják.) Tehát, amikor tudjátok és meg akarjátok tenni ezeket a dolgokat, azt hogyan kezelitek? Először is, a legegyszerűbb szinten: tudsz-e lázadni önmagad ellen? Egyes embereknek nehézséget okoz lázadni önmaguk ellen, amikor eljön az ideje; átgondolják: „Hagyjuk, ez most az áldásaimról és a sorsomról szól. Nem tudok fellázadni magam ellen. Majd legközelebb.” Amikor eljön a következő alkalom, és ismét találkoznak egy olyan problémával, amely az áldásaikat és a sorsukat érinti, még mindig úgy találják, hogy képtelenek fellázadni önmaguk ellen. Az ilyen egyéneknek van lelkiismeretük, és bár nem rendelkeznek antikrisztusi beállítottság-lényeggel, ez a helyzet akkor is meglehetősen kellemetlen és veszélyes számukra. Másrészt az antikrisztusok gyakran foglalkoznak ezekkel a gondolatokkal, és ilyen állapotban élnek, de soha nem lázadnak fel önmaguk ellen, mert hiányzik belőlük a lelkiismeret. Még ha valaki le is leplezi és meg is metszi őket, rámutatva az állapotukra, akkor is kitartanak, és semmiképpen sem lázadnak fel önmaguk ellen, nem fogják meggyűlölni magukat emiatt, vagy elengedni és feloldani ezt az állapotot. Egyes antikrisztusok, miután leváltották őket, azt gondolják: „Az elbocsátás normális dolognak tűnik, de kissé szégyenletesnek érzem. Bár ez nem egy jelentős ügy, van egy fontos dolog, amit nem tudok elengedni. Ha leváltanak, az azt jelenti, hogy isten háza nem fog többé művelni engem? Milyen ember leszek akkor isten szemében? Vajon lesz még reményem? Vajon hasznomat veszik még egyáltalán isten házában?” Elgondolkodnak ezen, és előállnak egy tervvel: „Van tízezer jüanom, és most eljött az ideje, hogy felhasználjam. Felajánlom ezt a tízezer jüant adományként, és meglátjuk, változhat-e valamelyest a fennvaló hozzáállása irántam, és tud-e némi kegyességet tanúsítani irányomban. Ha isten háza elfogadja a pénzt, az azt jelenti, hogy még van reményem. Ha elutasítja a pénzt, az azt bizonyítja, hogy nincs reményem, akkor pedig más terveket fogok készíteni.” Miféle megközelítés ez? Ez próbára tétel. Röviden: a próbára tétel az elvetemült beállítottság-lényeg viszonylag egyértelmű megnyilvánulása. Az emberek különböző eszközöket használnak arra, hogy megszerezzék a kívánt információkat, bizonyosságot nyerjenek, majd megnyugodjanak. A próbára tételnek többféle módja van. Lehet például szavakkal kicsikarni valamit Istenből, használhatsz tárgyakat arra, hogy próbára tedd Őt, vagy gondolkodhatsz és mérlegelhetsz az elmédben. Mi a leggyakoribb módja annak, ahogyan ti teszitek próbára Istent? (Néha, amikor Istenhez imádkozom, figyelem Isten irántam tanúsított hozzáállását, és megnézem, hogy békesség van-e a szívemben. Ezzel a módszerrel teszem próbára Istent.) Ez egy meglehetősen gyakran használt módszer. Egy másik módszer az, hogy az ember megnézi, van-e mondanivalója az összejövetelen történő beszélgetés során, nyújt-e Isten megvilágosítást vagy megvilágítást, ezáltal próbára téve, hogy még mindig vele van-e Isten, még mindig szereti-e őt. Továbbá, kötelességvégzése közben is figyeli, hogy Isten megvilágosítja-e vagy vezeti-e őt, vannak-e különleges gondolatai, elgondolásai vagy felismerései – ezekkel a módszerekkel teszi próbára, hogy milyen hozzáállást tanúsít iránta Isten. Mindezek a módszerek meglehetősen gyakoriak. Van még valami más? (Ha fogadalmat tettem Istennek imában, de nem teljesítem, és megfigyelem, hogy Isten a fogadalmamnak megfelelően bánik-e velem.) Ez is egy módszer. Nem számít, hogy az emberek milyen módszerrel bánnak Istennel, ha rossz miatta a lelkiismeretük, majd felismerik ezeket a cselekedeteket és beállítottságokat, és képesek gyorsan megváltoztatni őket, akkor a probléma nem olyan jelentős – ez egy normális romlott beállítottság. Ha azonban valaki képes következetesen és makacsul így cselekedni, még akkor is, ha tudja, hogy ez helytelen és Isten számára utálatos, de kitart mellette, soha nem lázad fel ellene, és nem adja fel, akkor antikrisztusi lényegről van szó. Az antikrisztusi beállítottság-lényeg abban különbözik a hétköznapi emberekétől, hogy egy antikrisztus soha nem gondolkodik el önmagán és nem keresi az igazságot, hanem következetesen és makacsul különböző módszereket alkalmaz, hogy próbára tegye Istent, az Ő emberekhez való hozzáállását, az egyénekkel kapcsolatos következtetéseit, valamint egy személy múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos gondolatait és elgondolásait. Soha nem keresi Isten szándékait, az igazságot, és főleg azt nem, hogy hogyan vesse alá magát az igazságnak, hogy változást érjen el a beállítottságában. Minden cselekedete mögött az a cél rejlik, hogy kipuhatolja Isten gondolatait és elgondolásait – ilyen egy antikrisztus. Az antikrisztusok ezen beállítottsága egyértelműen elvetemült. Amikor ilyen cselekedetekhez folyamodnak és ilyen megnyilvánulásokat mutatnak, nyoma sincs a bűntudatnak vagy a megbánásnak. Még ha össze is kapcsolják magukat ezekkel a dolgokkal, nem mutatnak megbánást vagy szándékot a leállásra, hanem továbbra is kitartanak a módszereik mellett. Az Istennel való bánásmódjukból, a hozzáállásukból és a megközelítésükből nyilvánvaló, hogy az ellenfelüknek tekintik Istent. Gondolataikban és nézeteikben nem jelenik meg az Isten megismerésének, az Isten szeretetének, az Istennek való alávetettségnek vagy az istenfélelemnek a gondolata vagy hozzáállása; egyszerűen csak meg akarják szerezni a kívánt információt Istentől, és a saját módszereikkel és eszközeikkel próbálják megállapítani Isten irántuk tanúsított pontos hozzáállását és róluk alkotott definícióját. Ami ennél is súlyosabb, hogy még ha össze is hangolják a saját megközelítéseiket Isten leleplező szavaival, és még ha halványan érzékelik is, hogy ez a viselkedés Isten számára utálatos, és nem az, amit az embernek tennie kellene, akkor sem hagyják abba.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Harmadik rész))

Az antikrisztusok elvetemült lényegének leggyakoribb megnyilvánulása az, hogy különösen jók a színlelésben és a képmutatásban. Bár rendkívül ádáz, alattomos, könyörtelen és arrogáns a beállítottságuk, kifelé nagyon is alázatosnak és jóságosnak mutatják magukat. Hát nem színlelés ez? Ezeknek az embereknek mindennap ilyesmiken jár az eszük: „Hogyan öltözködjek úgy, hogy keresztényibbnek, becsületesebbnek, emelkedettebb szellemiségűnek, felelősségteljesebb teherviselőnek és még inkább vezetőnek tűnjek? Hogyan étkezzek úgy, hogy az emberek eléggé kifinomultnak, előkelőnek, méltóságteljesnek és nemesnek gondoljanak? Milyen testtartással közlekedjek, hogy vezetői és karizmatikus kisugárzásom legyen, hogy ne közönséges, hanem rendkívüli embernek tűnjek? A beszélgetéseim során milyen hangnem, szókincs, tekintet és arckifejezés keltheti azt az érzést az emberekben, hogy előkelő vagyok, a társadalom krémjébe tartozom, vagy hogy magas rangú értelmiségi vagyok? Hogyan érhetem el az öltözékemmel, a stílusommal, a beszédemmel és a viselkedésemmel, hogy az emberek nagyra tartsanak, hogy kitörölhetetlen benyomást tegyek rájuk, és hogy örökre a szívükbe zárjanak? Mit mondjak, hogy elnyerjem és megmelengessem az emberek szívét, és hogy maradandó benyomást keltsek bennük? Többet kell segítenem másokon, és jót kell mondanom róluk, gyakran kell beszélnem isten szavairól, és használnom kell néhány spirituális szakkifejezést az emberek előtt, többet kell olvasnom másoknak isten szavaiból, többet kell imádkoznom értük, halkan kell beszélnem, hogy az emberek odafigyeljenek rám és meghallgassanak, továbbá azt kell éreztetnem velük, hogy szelíd, gondoskodó, szeretetteljes, nagylelkű és megbocsátó vagyok.” Hát nem színlelés ez? Ezek a gondolatok foglalkoztatják az antikrisztusok szívét. Kizárólag a nem hívő világ irányzatai töltik ki a gondolataikat, ami egyértelműen jelzi, hogy a gondolkodásmódjuk és a nézőpontjuk a világtól és a Sátántól való. Vannak, akik titokban úgy öltözködnek, mint egy prostituált vagy könnyűvérű nő; az öltözködésük kifejezetten a gonosz irányzatokat szolgálja, és különösen divatos. Amikor azonban eljönnek a gyülekezetbe, a testvérek között teljesen más öltözéket és viselkedést vesznek fel. Hát nem színlelnek rendkívül ügyesen? (De igen.) Amiről az antikrisztusok a szívükben töprengenek, amit tesznek, a különféle megnyilvánulásaik és az általuk felfedett beállítottságok mind azt mutatják, hogy a beállítottságlényegük elvetemült. Az antikrisztusok nem az igazságon, a pozitív dolgokon, a helyes úton vagy Isten követelményein elmélkednek. A gondolataik, a megközelítéseik, a módszereik és a választott céljaik mind elvetemültek – mind letérnek a helyes útról, és nem egyeztethetők össze az igazsággal. Még szembe is mennek az igazsággal, és általánosságban véve gonoszságnak tekinthetők; ennek a gonoszságnak a természete azonban elvetemült, ezért összefoglalóan elvetemültségként jellemezhetjük őket. Nem gondolkodnak azon, hogy becsületes emberek, tiszták, nyíltak, őszinték és hűségesek legyenek; ehelyett elvetemült módszereken jár az eszük. Vegyünk például egy olyan személyt, aki képes tisztán megnyílni önmagáról, ami egy pozitív dolog és az igazság gyakorlása. Vajon az antikrisztusok tesznek ilyet? (Nem.) Mit tesznek? Folyamatosan színlelnek, és amikor rosszat tesznek, és kezdik elárulni magukat, akkor dühödten takargatják a tettüket, igazolják és védik magukat, és elhallgatják a tényeket – majd végül megmagyarázzák, miért tették. Vajon ezek közül a gyakorlatok közül megfelel bármelyik az igazság gyakorlásának? (Nem.) Vajon összhangban van-e bármelyik az igazság alapelveivel? Még kevésbé.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Második rész))

Az antikrisztusok elvetemültségének van egy nyilvánvaló jellemzője, és most megosztom veletek a felismerése titkát: ez az, hogy sem a beszédükben, sem a cselekvésükben nem tudod kifürkészni a mélységeiket és nem tudsz a szívükbe látni. Amikor beszélnek hozzád, folyamatosan forgatják a szemüket, és nem tudod megmondani, milyen tervet szőnek épp. Időnként azt éreztetik veled, hogy hűségesek és egészen őszinték, ám erről szó sincs – sosem tudsz átlátni rajtuk. Egy különös érzés van a szívedben, annak érzete, hogy gondolataikat mélységes szövevényesség, kifürkészhetetlen mélység hatja át, hogy fondorlatosak. Ez az antikrisztusok elvetemültségének az első jellemzője, és azt mutatja, hogy az antikrisztusok az elvetemültség tulajdonságával bírnak. Mi az antikrisztusok elvetemültségének második jellemzője? Az, hogy minden nagyon félrevezető, amit csak mondanak és tesznek. Miben jelenik meg ez? Abban, hogy különösen ügyesen puhatolják ki az emberek pszichológiáját és mondanak olyan dolgokat, amelyek megfelelnek az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek, és amelyek könnyen elfogadhatóak. Van azonban egy dolog, amelyet fel kell ismerned: soha nem testesítik meg azokat a kellemes dolgokat, amelyeket mondanak. Például doktrínát prédikálnak másoknak, elmondják nekik, hogy miként legyenek becsületes emberek, és hogy miként imádkozzanak és engedjék, hogy Isten legyen az uruk, amikor éri őket valami, de amikor magukkal az antikrisztusokkal történik valami, akkor nem gyakorolják az igazságot. Nem tesznek mást, mint hogy a saját akaratuk szerint cselekszenek, és milliónyi módját gondolják ki annak, hogy miként kedvezzenek maguknak, miközben elérik, hogy mindenki más őket szolgálja és az ő ügyeiket kezelje. Soha nem imádkoznak Istenhez, és nem engedik, hogy Ő legyen az uruk. Olyan dolgokat mondanak, amelyek kedvesek a fülnek, ám a cselekedeteik nincsenek összhangban azzal, amit mondanak. Amikor cselekszenek, azon jár először az eszük, hogy maguknak kedvezzenek; nem fogadják el Isten vezényléseit és elrendezéseit. Az emberek látják, hogy nem engedelmesek, amikor különféle dolgokat tesznek, hogy folyton annak a módját keresik, hogy miként kedvezzenek maguknak és hogyan jussanak előre. Ez az antikrisztusoknak az a csalárd és elvetemült oldala, amelyet láthatnak az emberek. Amikor dolgoznak az antikrisztusok, néha képesek nehézséget kiállni és árat fizetni, sőt időnként még az alvásról és az ételről is lemondani, de ezt csak azért teszik, hogy státuszt nyerjenek vagy nevet szerezzenek maguknak. Az ambícióik és céljaik érdekében viszontagságokat szenvednek el, de azt a fontos munkát, amelyet Isten háza rendez el nekik, felületesen kezelik és alig végzik el. Alávetik akkor magukat Isten rendezéseinek mindenben, amit tesznek? Végzik a kötelességeiket? Van itt egy probléma. Van egy másik fajta viselkedés is, éspedig az, hogy amikor a testvérek különböző véleményekkel állnak elő, az antikrisztusok kerülőúton vetik el azokat, ugyanazt ismételgetve, amitől azt gondolják az emberek, hogy az antikrisztusok beszélgettek és megvitattak dolgokat velük – de amikor arra kerül a sor, mindenkinek azt kell tenni, amit ők mondanak. Mindig keresik a módját, hogy miként állítsák le mások javaslatait, hogy az ő elgondolásaikat kövessék az emberek, és azt tegyék, amit ők mondanak. Ez az igazságalapelvek keresése? Biztosan nem. Akkor hát mi a munkájuk alapelve? Az, hogy mindenkinek hallgatnia kell rájuk és engedelmeskednie kell nekik, hogy nincs náluk jobb, akire hallgatni lehetne, és hogy az ő elgondolásaik a legjobbak és a legmagasztosabbak. Az antikrisztusok mindenkivel azt éreztetik, hogy az a helyes, amit ők mondanak, és hogy ők maguk az igazság. Hát nem elvetemült dolog ez? Ez az antikrisztusok elvetemültségének a második jellemzője. Az antikrisztusok elvetemültségének a harmadik jellemzője az, hogy amikor maguk mellett tesznek tanúságot, gyakran a hozzájárulásaik, az általuk elszenvedett viszontagságok és azok mellett a jótékony dolgok mellett tanúskodnak, amelyeket mindenkiért tettek, hogy beleégessék azokat az emberek elméjébe, hogy azok az emberek emlékezzenek arra, hogy az antikrisztusok fényében sütkéreznek. Ha valaki megdicsér egy antikrisztust vagy köszönetet mond neki, akkor az antikrisztus akár még egy pár nagyon szellemi szót is mondhat, például azt, hogy „Köszönet istennek! Ez mind isten munkája. Elég nekünk isten kegyelme” – hogy mindenki lássa, mennyire szellemi, és hogy jó szolgája Istennek. Valójában saját magát magasztalja fel és önmaga mellett tanúskodik, és egyáltalán nincs hely a szívében Istennek. Mindenki más úgy gondolja, hogy az antikrisztus státusza már messze meghaladta Istenét. Nem valóságos bizonyítéka ez vajon annak, hogy az antikrisztus önmaga mellett tesz tanúságot? Azokban a gyülekezetekben, ahol egy antikrisztus van hatalmon és nála az irányítás, az emberek szívében neki van a legmagasabb státusza. Isten csak másodikként vagy harmadikként következhet. Ha Isten elmegy egy gyülekezetbe, ahol egy antikrisztus van hatalmon, és mond valamit, vajon eljut az ottani emberekhez az, amit mond? Szívből el fogják azt fogadni? Nehéz megmondani. Ez elég annak bizonyításához, hogy milyen sok erőfeszítést tesznek az antikrisztusok azért, hogy maguk mellett tanúskodjanak. Egyáltalán nem Isten mellett tanúskodnak, hanem amikor csak lehetőségük adódik Isten mellett tanúskodni, azt mindig arra használják, hogy maguk mellett tanúskodjanak helyette. Hát nem alattomos az antikrisztusoknak ez a taktikája? Nem hihetetlenül elvetemült? E három tulajdonság alapján, amelyekről itt beszélgettünk, könnyű felismerni az antikrisztusokat.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész))

Az antikrisztusok egyedül azért hisznek Istenben, hogy nyereségben és áldásokban részesüljenek. Még ha ki is állnak némi szenvedést és fizetnek is némi árat, azt mind azért teszik, hogy üzletet kössenek Istennel. Óriási bennük a vágy és a szándék, hogy áldásokat és jutalmakat kapjanak, és szorosan ragaszkodnak hozzá. Egyet sem fogadnak el abból a sok igazságból, amelyet Isten kimondott, a szívükben mindig azt gondolják, hogy Istenben hinni csak az áldások elnyeréséről és egy jó rendeltetési hely bebiztosításáról szól, hogy ez a legmagasabb rendű alapelv, és hogy semmi sem múlhatja azt felül. Azt gondolják, hogy nem kellene Istenben hinniük az embereknek, hacsak nem azért teszik, hogy áldásokban részesüljenek, és hogy az áldások nélkül értelmetlen és értéktelen lenne, vagyis elveszítené az értelmét és az értékét az Istenben való hit. Valaki más ültette el vajon az antikrisztusokban ezeket a gondolatokat? Valaki más tanításából vagy befolyásából merítenek vajon? Nem, a velük született antikrisztusi természetlényeg határozza meg őket, amely olyasvalami, amin senki sem változtathat. Annak ellenére, hogy a megtestesült Isten ma olyan sok szót szól, az antikrisztusok egyet sem fogadnak el közülük, hanem helyette ellenállnak nekik és elítélik azokat. A lényük igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő természete soha nem képes megváltozni. Ha nem tudnak megváltozni, az mit mutat? Azt mutatja, hogy elvetemült a természetük. Itt nem az a kérdés, hogy törekednek-e az igazságra vagy sem; ez egy elvetemült beállítottság, ez pimasz ágálás Isten ellen és szembeszegülés Istennel. Ez az antikrisztusok természetlényege; ez az igazi arcuk. Mivel az antikrisztusok képesek szemtelenül ágálni Isten ellen, milyen a beállítottságuk? Elvetemült. Miért mondom azt, hogy elvetemült? Az antikrisztusok veszik maguknak a bátorságot, hogy ellenálljanak Istennek és ágáljanak Ellene azért, hogy áldásokban részesüljenek, valamint a hírnévért, a nyereségért és a státuszért. Miért merészelnek ilyet művelni? Van egy erő a szívük mélyén, egy elvetemült beállítottság, amely irányítja őket, így képesek gátlástalanul cselekedni, vitatkozni Istennel és ágálni Ellene. Mielőtt Isten még azt mondaná, hogy nem ad nekik koronát, mielőtt még elvenné a rendeltetési helyüket, máris kitör a szívükből az elvetemült beállítottságuk, és ezt mondják: „Ha nem adsz nekem koronát és rendeltetési helyet, a harmadik égbe megyek és vitatkozni fogok veled!” Ha nem lenne az elvetemült beállítottságuk, honnan vennének ilyen energiát? Képes az emberek többsége ennyi energiát összeszedni? Miért nem hiszik el az antikrisztusok, hogy Isten szavai az igazság? Miért ragaszkodnak kitartóan az áldások iránti vágyukhoz? Nem megint csak az elvetemültségük miatt? (De igen.) Pontosan azok az áldások váltak az antikrisztusok ambíciójává és vágyává, amelyeket Isten odaígér az embereknek. Elhatározták, hogy megszerzik őket, de nem akarják Isten útját követni, és nem szeretik az igazságot. Helyette áldásokra, jutalmakra és koronákra törekednek. Még mielőtt azt mondaná Isten, hogy nem adja meg nekik ezeket a dolgokat, ők máris versengeni akarnak Istennel. Mi a logikájuk? „Ha nem szerezhetek áldásokat és jutalmakat, vitatkozni fogok veled, szembe fogok helyezkedni veled, és azt fogom mondani, hogy nem vagy isten!” Nem fenyegetik talán Istent, amikor ilyen dolgokat mondanak? Nem megbuktatni próbálják vajon Őt? Még ahhoz is veszik a bátorságot, hogy tagadják Isten mindenek feletti szuverenitását. Ha Isten cselekedetei nincsenek összhangban az akaratukkal, azt is tagadni merik, hogy Isten a Teremtő, az egyedül igaz Isten. Nem a Sátán természete ez? Nem a Sátán elvetemültsége? Van bármi különbség aközött, ahogyan az antikrisztusok cselekednek, valamint a Sátán Istenhez való hozzáállása között? Ez a két megközelítés teljesen megegyezik egymással. Az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten mindenek feletti szuverenitását, és áldásokat, jutalmakat és koronákat akarnak kiragadni Isten kezéből. Milyen beállítottság ez? Milyen alapon szeretnének így cselekedni és így megszerezni dolgokat? Honnan vesznek ennyi energiát? Immár össze tudjuk foglalni az okát: ez az antikrisztusok elvetemültsége. Az antikrisztusok nem szeretik az igazságot, mégis áldásokat és koronákat akarnak kapni, és ki akarják ragadni ezeket a jutalmakat Isten kezéből. Nem a halállal cimborálnak ilyenkor? Tudják vajon, hogy a halállal cimborálnak? (Nem tudják.) Még egy olyan halovány érzésük is lehet, hogy lehetetlen jutalmakat szerezni, így először egy efféle kijelentést tesznek: „Ha nem tudok áldásokat szerezni, a harmadik égbe megyek és vitatkozni fogok istennel!” Előre látják már, hogy lehetetlen lesz számukra áldásokat szerezni. Végtére is a Sátán is sok éven át ágált Isten ellen a középső égben, és mit adott neki Isten? Isten ezt az egyetlen kijelentést intézte hozzá: „Miután befejeződik a munka, le foglak vetni a feneketlen mélységbe. Te a feneketlen mélységbe tartozol!” Ez Isten egyetlen „ígérete” a Sátánnak. Hát nem elferdült dolog, hogy még mindig jutalmak után vágyik? Ez elvetemültség. Az antikrisztusok velük született lényege ellenséges Istennel szemben, és maguk az antikrisztusok még azt sem tudják, hogy miért van így. Egyedül az áldások és a koronák megszerzésére koncentrál a szívük. Ha bármiben is benne van az igazság vagy Isten, ellenállás és harag támad bennük. Ez elvetemültség. A normális emberek valószínűleg nem képesek megérteni az antikrisztusok belső érzéseit; elég nehéz dolguk van az antikrisztusoknak. Olyan hatalmas ambícióik vannak, olyan óriási elvetemült energiát táplálnak magukban, és olyan nagyon vágynak az áldásokra. Úgy lehetne jellemezni őket, hogy égnek a vágytól. Isten háza azonban folyamatosan az igazságról beszél – bizonyára nagyon fájdalmas és nehéz ezt hallgatniuk. Ártanak maguknak, és oly sokat színlelnek azért, hogy elviseljék. Hát nem egyfajta elvetemült energia ez? Ha a hétköznapi emberek nem szeretnék az igazságot, érdektelennek találnák a gyülekezeti életet, sőt még ellenszenvet is éreznének iránta. Inkább éreznék szenvedésnek, mintsem gyönyörűségnek Isten szavainak az olvasását és az igazságról való beszélgetést. Hogyan képesek hát ezt elviselni az antikrisztusok? Azért képesek rá, mert olyan hatalmas bennük az áldások utáni vágy, hogy arra készteti őket, hogy ártsanak maguknak és vonakodva elviseljék. Azonkívül besurrannak Isten házába, hogy a Sátán szolgáiként viselkedjenek, és odaszánják magukat arra, hogy megszakításokat és zavarokat okozzanak a gyülekezet munkájában. Úgy hiszik, hogy ez a küldetésük, és amíg el nem végzik azt a feladatukat, hogy ellenálljanak Istennek, rosszul érzik magukat, és úgy érzik, hogy cserben hagyták a Sátánt. Ezt az antikrisztusok természete határozza meg.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész))

Az utolsó napokban Isten megtestesül, hogy munkálkodjon, sok igazságot kifejez, Isten irányítási tervének összes misztériumát megnyitja az emberiség számára, valamint az összes olyan igazsággal ellát, amelyeket az embereknek meg kell érteniük és amelyekbe be kell lépniük az üdvösség érdekében. Ezek az igazságok és Isten e szavai mindenki számára kincsek, akik szeretik a pozitív dolgokat. Az igazságok a romlott emberiség szükségletei, és egyúttal felbecsülhetetlen kincsek az emberiség számára. Isten minden egyes szava, követelménye és szándéka olyasmi, amit az embereknek meg kell érteniük és fel kell fogniuk, olyasmik, amiket az embereknek követniük kell, hogy elérjék az üdvösséget, valamint olyan igazságok, amelyeket az emberi lényeknek el kell nyerniük. Az antikrisztusok azonban elméleteknek és szlogeneknek tekintik ezeket a szavakat, sőt, ezek süket fülekre találnak náluk, és ami még rosszabb, megvetik és tagadják őket. Az antikrisztusok az emberiség körében fellelhető legértékesebb dolgokat sarlatánok hazugságainak tekintik. Az antikrisztusok a szívükben azt hiszik, hogy a világon nincs Szabadító, nemhogy igazság vagy pozitív dolog. Úgy vélik, hogy bármilyen szép dolgot vagy bármely előnyt emberi kéznek kell elnyernie, és erőszakkal, emberi küzdelem árán kell elvenni. Az antikrisztusok szerint az ambíciókat és álmokat nélkülöző emberek soha nem fognak boldogulni, a szívük azonban az Isten által kifejezett igazsággal szembeni idegenkedéssel és gyűlölettel teli. Az Isten által kifejezett igazságokat elméleteknek és szlogeneknek tartják, a hatalmat, az érdekeket, az ambíciót és a vágyat pedig igazságos ügyeknek, amelyeket irányítani kell, és amelyekre törekedni kell. A tehetségükkel végzett szolgálatot is annak eszközéül használják, hogy ügyletet bonyolítsanak Istennel, abbéli próbálkozásukban, hogy belépjenek a menny királyságába, koronákat szerezzenek és nagyobb áldásokat élvezzenek. Hát nem elvetemült ez? Hogyan értelmezik Isten szándékait? Azt mondják: „Isten dönt arról, hogy ki a főnök, azzal, hogy látja, ki áldoz és szenved a legtöbbet érte, és ki fizeti a legmagasabb árat. Ő dönt arról, hogy ki mehet be a királyságba és ki kap koronákat azzal, hogy látja, ki képes sürgölődni, ékesszólón beszélni, valamint kiben van egy bandita lelke és ki tud erőszakkal megkaparintani dolgokat. Ahogyan Pál mondta: »Ama harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája« (2Timóteus 4:7-8).” Pál e szavait követik, és azt hiszik, az ő szavai igazak, Isten emberiségnek szóló összes követelményét és kijelentését pedig figyelmen kívül hagyják, ezt gondolva: „Ezek a dolgok nem fontosak. Csak az számít, hogy miután megharcoltam a harcomat és a futásomat elvégeztem, végül koronát kapok majd. Ez igaz. Hát isten nem erre gondol? Isten szavak ezreit szólta és számtalan prédikációt tartott. Végső soron azt akarja mondani az embereknek, hogy ha koronákat és jutalmakat akarsz, akkor rajtad múlik, hogy harcolj, küzdj, megkaparintsd és elvedd.” Hát nem ez az antikrisztusok logikája? A szívük mélyén az antikrisztusok mindig így látják Isten munkáját, valamint így értelmezik Isten szavát és irányítási tervét. Elvetemült a beállítottságuk, nem igaz? Kiforgatják Isten szándékait, az igazságot és minden pozitív dolgot. Isten emberiség megmentésére irányuló irányítási tervét puszta ügyletnek tekintik, azt a kötelességet pedig, amelynek végrehajtását a Teremtő megköveteli az emberiségtől, puszta kisajátításnak, agressziónak, megtévesztésnek és ügyletnek tekintik. Hát nem az antikrisztusok elvetemült beállítottsága ez? Az antikrisztusok szerint az áldások megszerzéséhez és a menny királyságába való belépéshez egy ügylet szükséges, és hogy ez igazságos, észszerű és teljesen jogszerű. Hát nem elvetemült logika ez? Nem sátáni logika vajon? Az antikrisztusok a szívük mélyén mindig efféle nézeteket és hozzáállásokat tartanak fenn, ami azt bizonyítja, hogy az antikrisztusok beállítottsága igen elvetemült.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész))

Az antikrisztusok elvetemült beállítottságúak; nem csupán az igazságot nem fogadják el, hanem arra is képesek, hogy ellenálljanak Istennek, hogy saját királyságokat alapítsanak, és kérlelhetetlenül szemben állnak Istennel – ez elvetemült beállítottság. Van bármilyen megértésetek az elvetemült beállítottságokat illetően? Az emberek többsége vélhetően nem tudja, hogyan ismerje fel őket, úgyhogy vegyünk egy példát. Némelyek általában nagyon normálisan viselkednek tipikus körülmények között: nagyon normálisan beszélnek és érintkeznek másokkal, normális embernek tűnnek, és nem tesznek semmi rosszat. Amikor azonban összejövetelekre jönnek, és ott Isten szavait olvassák, valamint az igazságról beszélgetnek, egyesek közülük nem hajlandóak figyelni, egyesek elálmosodnak, egyesek ellenségesen éreznek az igazsággal kapcsolatban és nehezen tudják azt elviselni, nem akarják hallani, némelyek pedig tudtukon kívül elalszanak és semmiről sincs tudomásuk – mi történik itt? Miért nyilvánul meg annyi abnormális jelenség, amikor elkezd az igazságról beszélgetni valaki? Ezek közül az emberek közül némelyek abnormális állapotban vannak, némelyek azonban elvetemülten viselkednek. Nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy gonosz szellemek szállták meg őket, és az emberek olykor nem tudják ezt teljes mértékben felfogni vagy egészen tisztán látni. Az antikrisztusokban gonosz szellemek lakoznak. Ha megkérdezed tőlük, hogy miért ellenségesek az igazsággal szemben, azt mondják, hogy nem ellenségesek az igazsággal szemben, és makacsul megtagadják ennek a beismerését, holott valójában tudják a szívükben, hogy nem szeretik az igazságot. Amikor senki sem olvassa Isten szavait, ők éppúgy kijönnek másokkal, mintha normális emberek volnának, és észre sem veszed, hogy mi lakozik bennük. Ha azonban Isten szavait olvassa valaki, ők nem akarják hallani, és viszolygás támad a szívükben. Ilyenkor lepleződik le a természetük – ők gonosz szellemek; ők ilyenek. Vajon Isten szavai felfedték ezeknek az embereknek a lényegét, vagy érzékeny pontra tapintottak? Egyik sem. Amikor összejöveteleken vesznek részt, nem akarják hallgatni, amikor valaki Isten szavait olvassa – hát nem elvetemültek ilyenkor? Mit jelent „elvetemültnek lenni”? Azt jelenti, hogy minden ok nélkül ellenségesek az igazsággal, a pozitív dolgokkal és a pozitív emberekkel szemben; még ők maguk sem tudják, hogy mi az oka, egyszerűen csak muszáj így cselekedniük. Ezt jelenti „elvetemültnek lenni”, magyarán megmondva pedig egyszerűen csak „aljasságot” jelent. Némely antikrisztusok ezt mondják: „Elég, ha valaki elkezdi olvasni isten szavait, és én nem akarom hallgatni. Elég, ha azt hallom, hogy isten mellett tesz tanúságot valaki, és máris viszolygást érzek, és én magam sem tudom, miért. Amikor látok valakit, aki szereti az igazságot és az igazságra törekszik, nem tudok kijönni vele, ellene akarok fordulni, mindig csak átkozni akarom, ártani akarok neki a háta mögött és halálra akarom kínozni.” Még ők maguk sem tudják, hogy miért éreznek így – ilyenkor ők elvetemültek. Mi ennek a tényleges oka? Az antikrisztusokban egyszerűen nem egy normális ember lelke lakozik, egyszerűen nincs normális emberi mivoltuk – végeredményben ilyenek ők. Ha egy normális ember azt hallja, hogy Isten olyan világosan és érthetően beszél az igazság különböző aspektusairól, ezt gondolja: „Egy ilyen elvetemült és szabados korban, ahol nem lehet különbséget tenni a helyes és a helytelen között, és ahol összekeverik egymással a jót és a rosszat, olyan drága és ritka dolog ennyi igazságot és ilyen kiváló szavakat hallani!” Miért drága ez? Isten szavai felébresztik a vágyakat és az inspirációt azokban, akiknek szívük és lelkük is van. Milyen inspirációt? Vágynak az igazságosság és a pozitív dolgok után, vágynak arra, hogy Isten előtt éljenek, hogy méltányosság és igazságosság legyen a világon, és hogy Isten eljöjjön és hatalmat gyakoroljon a világ fölött – ez után kiáltanak mindazok, akik szeretik az igazságot. De az antikrisztusok vajon ezekre a dolgokra vágynak? (Nem.) Mire vágynak az antikrisztusok? „Ha én lennék hatalmon, elpusztítanám mindazokat, akiket nem szeretek! Amikor valaki amellett tesz tanúságot, hogy krisztusban isten jelent meg és munkálkodik, hogy isten az emberiség legfőbb ura, hogy isten szavai az igazság, az emberiség életére vonatkozó legfőbb útmutatás és az emberi túlélés alapja, én viszolygást és gyűlöletet érzek, és nem akarom hallani!” Ez rejlik ott mélyen az antikrisztusokban. Nem ilyen beállítottságuk van az antikrisztusoknak? Ha valaki imádja őket, felnéz rájuk és követi őket, akkor az haver és a csapat tagja; ha valaki folyton az igazságról beszélget és Isten mellett tesz tanúságot, akkor az antikrisztusok kerülik őt, viszolyognak tőle, sőt megtámadják, kirekesztik és kínozzák is – ez elvetemültség. Amikor elvetemültségről beszélünk, az mindig a Sátán ravasz terveire utal; a Sátán elvetemült dolgokat tesz, a nagy vörös sárkány elvetemült dolgokat tesz, az antikrisztusok elvetemült dolgokat tesznek, és amikor azt mondjuk rájuk, hogy elvetemültek, akkor az elsősorban arra utal, hogy ellenségesek minden pozitív dologgal szemben, és különösen arra, hogy szembeszegülnek az igazsággal és Istennel – ez elvetemültség, és ez az antkrisztusok beállítottsága.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész))

Ha az antikrisztusok olyan embereket látnak, akik szeretik az igazságot és törekednek az igazságra, kényelmetlenül érzik magukat. Honnan ered ez a kényelmetlenségérzet? Az elvetemült beállítottságukból ered, vagyis van a természetükben egy elvetemült beállítottság, amely gyűlöli az igazságosságot, gyűlöli a pozitív dolgokat, gyűlöli az igazságot, és szembeszegül Istennel. Ezért mondják ezt, amikor azt látják, hogy az igazságra törekszik valaki: „Nem vagy valami képzett, és nem vagy valami szép látvány, de még mindig valóban törekedsz az igazságra.” Milyen hozzáállást mutat ez? Ez megvetés. Egyes testvéreknek például valamilyen tehetségük vagy különleges képességük van, és egy azzal kapcsolatos kötelességet akarnak végezni. Ez valójában helyénvaló a különféle állapotaik tekintetében, de hogyan kezelik az antikrisztusok az ilyen testvéreket? Ezt gondolják a szívükben: „Ha végezni akarod ezt a kötelességet, akkor először is össze kell barátkoznod velem, és a bandámhoz kell tartoznod, és csak azután fogom megengedni, hogy végezd ezt a kötelességet. Máskülönben csak álmodhatsz róla!” Talán nem így viselkednek az antikrisztusok? Miért taszítják ennyire az antikrisztusokat azok, akik őszintén hisznek Istenben, akiknek van némi igazságérzetük és emberi mivoltuk, és akik tesznek némi erőfeszítést az igazságra való törekvés érdekében? Miért állnak mindig ellentétben az ilyen emberekkel? Kényelmetlenül érzik magukat, amikor az igazságra törekvő és jól viselkedő embereket látnak, olyanokat, akik sosem negatívak, és akiknek kedvesek a szándékaik. Amikor olyan embereket látnak az antikrisztusok, akik pártatlanul cselekednek, akik képesek az alapelveknek megfelelően végezni a kötelességüket, és akik a gyakorlatba tudják ültetni az igazságot, miután megértették azt, nagyon mérgesek lesznek, erősen törik a fejüket azon, hogy miként kínozhatnák ezeket az embereket, és megpróbálják megnehezíteni számukra a dolgokat. Ha valaki átlát egy antikrisztuson és ellát annak természetlényegéig, álnokságáig és elvetemültségéig, és szeretné leleplezni és jelenteni az illetőt, akkor mit tesz majd az antikrisztus? Az antikrisztus mindenféle módot számba vesz, amellyel eltávolíthatná ezt a szálkát a szeméből és ezt a tüskét a testéből, és arra fogja uszítani a testvéreket, hogy utasítsák el ezt a személyt. Egy hétköznapi testvérnek se presztízse, se státusza nincs a gyülekezetben; mindössze némi tisztánlátással bír ezzel az antikrisztussal kapcsolatban, és nem jelent fenyegetést rá nézve. Akkor hát miért utálja és miért kezeli úgy az antikrisztus ezt az embert, mintha szálka volna a szemében vagy tüske a testében? Miképpen van ez az illető az antikrisztus útjában? Miért nem képes az antikrisztus befogadni az ilyen embereket? Azért nem, mert az antikrisztusokban elvetemült természet lakozik. Nem tudják elviselni az igazságra törekvő, illetve az igaz utat követő embereket. Mindenkivel szembehelyezkednek, aki csak az igaz utat akarja követni, szándékosan megnehezítik a dolgodat, és azon törik a fejüket, hogy miként szabadulhatnának meg tőled, vagy pedig elnyomnak, hogy negatív és gyenge légy, vagy pedig fogást találnak rajtad és elterjesztik, amit tudnak, hogy mások elutasítsanak téged, s akkor boldogok lesznek. Ha nem hallgatsz rájuk, vagy nem követed, amit mondanak, hanem továbbra is az igazságra törekedsz, a helyes utat követed és jó ember leszel, nyugtalanságot éreznek a szívükben, és zaklatottan és kényelmetlenül érzik magukat annak láttán, hogy a kötelességedet végzed. Miről szól ez? Talán felbosszantottad őket? Nem, nem tettél ilyet. Miért kezelnek így, amikor semmit sem tettél ellenük, és semmilyen módon nem sértetted meg az érdekeiket? Ez csak azt mutatja, hogy az ilyeneknek – az antikrisztusoknak – elvetemült természetük van, és hogy belülről fakadóan ellenkeznek az igazságossággal, a pozitív dolgokkal és az igazsággal. Ha megkérdezed tőlük, hogy pontosan mi történik, még csak nem is tudják; egyszerűen csak szándékosan megnehezítik a dolgodat. Ha azt mondod, hogy te így teszed a dolgokat, nekik muszáj másképpen tenniük; ha azt mondod, hogy ez és ez az illető nem sok mindenre képes, ők azt mondják rá, hogy nagyszerű ember; ha azt mondod, hogy ez remek módja az evangélium hirdetésének, ők rossznak mondják; ha azt mondod, hogy egy nővér, aki még csak egy-két éve hisz Istenben, negatívvá vált, elgyengült, és támogatni kellene, ők ezt mondják: „Semmi szükség rá, ő erősebb, mint te vagy.” Röviden: folyton ellentmondanak neked, és szándékosan veled ellentétesen cselekszenek. Milyen alapelvet követnek, amikor ellentmondanak neked? Azt, hogy amit te helyesnek mondasz, azt ők helytelennek, amit pedig helytelennek mondasz, azt ők helyesnek mondják. Vannak igazságalapelvek a cselekedeteikben? Egyáltalán nincsenek. Nem akarnak mást, mint hogy bolondot csinálj magadból, valamint leleplezni, megtörni és megverni téged, hogy ne járhass emelt fővel, hogy ne törekedj többé az igazságra, hogy elgyengülj és ne higgy többé, és akkor elérték a céljukat, és örömet éreznek a szívükben. Mi történik ilyenkor? Ez az elvetemült lényege az olyasfajta embereknek, akik antikrisztusok.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész))

Van az antikrisztusok elvetemült természetében valami, ami ismeretlen az emberek előtt: különféle eszközöket, beszédeket, módszereket, stratégiákat, módokat és téveszméket bevetve vesznek rá téged arra, hogy hallgass rájuk, hitetik el veled magukról, hogy igazuk van, korrektek és pozitívak, és még ha gonoszságot is művelnek, megszegik az igazságalapelveket és romlott beállítottságokat fednek fel, a végén megfordítják a dolgokat, és azt fogják gondolni róluk az emberek, hogy igazuk van. Megvan bennük ez a képesség. Mi ez a képesség? Az, hogy különösképp félrevezetőek legyenek. Ez az ő elvetemültségük, hogy rendkívül félrevezetőek. Bizonyos torz nézőpontok alakítják a szívükben, hogy mit kedvelnek, mit nem kedvelnek, mitől idegenkednek, mit becsülnek nagyra és mit imádnak. Ezek a nézőpontok egy sor elméletet hordoznak magukban, melyek mindegyike hihetőnek tűnő téveszme, amelyet hétköznapi emberek nehezen tudnak megcáfolni, mivel egyáltalán nem fogadják el az igazságot, sőt, szofisztikált érveket képesek felsorakoztatni a saját hibáik mellett. Az igazságvalóság nélkül nem tudod meggyőzni őket, hiába beszélgetsz velük az igazságról. Az lesz a végeredmény, hogy az üres elméleteikkel megcáfolnak téged, te pedig nem jutsz szóhoz, és fokozatosan megadod magad nekik. Az ilyen emberek elvetemültsége abban a tényben rejlik, hogy rendkívül félrevezetőek. Világos, hogy ők semmik, és minden általuk végzett kötelességet elrontanak, de végül mégiscsak félre tudnak vezetni és rá tudnak venni egyeseket, hogy imádják őket és a lábuknál „térdepeljenek”, valamint engedelmeskedjenek nekik. Az ilyen emberek képesek a rosszból jót, a feketéből fehéret csinálni. Meg tudják fordítani az igazságot és a hamisságot; képesek arra, hogy másoknak tulajdonítsák az általuk elkövetett rossz dolgokat, és learassák a babérokat mások jó cselekedeteiért, mintha ők vitték volna véghez azokat. Egy idő után összezavarodsz, és nem tudod, kik is ők valójában. A szavaik, a cselekedeteik és a megjelenésük alapján ítélve ezt gondolhatod: „Ez az ember rendkívüli; mi nem érhetünk fel hozzá!” Nem azt jelenti ez, hogy félre vagy vezetve? Amint félre lettél vezetve, veszélybe sodródtál. Hát nem rettentő elvetemültek az ilyen emberek, akik félrevezetnek másokat? Aki csak hallgat a szavukra, azt könnyen félrevezetik és megzavarják, és az illető jó darabig nehezen fog rendbe jönni. Egyes testvérek képesek felismerni az ilyen embert és látják, hogy félrevezet másokat, le tudják leplezni és el tudják utasítani az illetőt, azok viszont, akik félre lettek vezetve, talán még a védelmére is kelnek, ezt mondván: „Nem! Igazságtalan vele isten háza; ki kell állnom mellette!” Mi itt a probléma? Világos, hogy ezek az emberek félre lettek vezetve, mégis védik és igazolják azt, aki félrevezette őket. Nem olyan emberek ezek, akik hisznek Istenben, de egy emberi lényt követnek? Azt állítják, hogy hisznek Istenben, de akkor miért imádják annyira ezt az illetőt, és miért védik különösképpen? Ha nem tudnak felismerni egy ilyen nyilvánvaló dolgot, akkor nem lettek vajon bizonyos mértékig félrevezetve? Az antikrisztus annyira félrevezette az embereket, hogy többé már nem hasonlítanak emberi lényekre, és nem akarják Istent követni; helyette az antikrisztust imádják és követik. Vajon nem elárulják Istent ezek az emberek? Ha hiszel Istenben, de Ő nem nyert meg téged, hanem az antikrisztus nyerte meg a szívedet, te pedig őt követed teljes szívvel, az azt bizonyítja, hogy az antikrisztus elvett téged Isten házától. Ha egyszer elhagytad Isten gondviselését és oltalmát, valamint Isten házát, akkor tetszése szerint manipulálhat téged és játszadozhat veled az antikrisztus. Amikor aztán befejezte a veled való játszadozást, nem fog akarni téged többé, és továbblép, hogy másokat is félrevezessen. Ha egyre csak hallgatsz a szavaira, és van benned valami érték a számára, amelyet kiaknázhat, akkor talán megengedi, hogy kövesd még egy darabig. Ám ha nem lát benned több kiaknázható értéket, ha többé már nem tisztel téged, akkor el fog vetni. Vajon visszatérhetsz még ekkor az Istenben való hithez? (Nem.) Miért nem tudsz hinni többé? Azért, mert odalett és tovatűnt a kezdeti hited. Így vezetik félre az embereket az antikrisztusok, és így tesznek kárt bennük. Az emberek által imádott tudást és ismeretet, valamint az adottságaikat felhasználva félrevezetik és irányítják az embereket, éppúgy, ahogyan a Sátán is félrevezette Ádámot és Évát. Függetlenül az antikrisztusok természetlényegétől, függetlenül attól, hogy mit szeretnek, mit utálnak és mit becsülnek nagyra a természetlényegükben, egy dolog biztos: az, amit szeretnek, és amit az emberek félrevezetésére használnak, szembemegy az igazsággal, semmi köze az igazsághoz, és ellenséges Istennel szemben – ennyi egészen bizonyos. Jegyezd meg ezt: az antikrisztusok soha nem lehetnek összeegyeztethetőek Istennel.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Harmadik rész))