Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Pál említésekor az ő történetére gondoltok, és néhány róla szóló elbeszélésre, amelyek pontatlanok és nem felelnek meg a valóságnak. Szülei fiatal korától kezdve tanították őt, megkapta az Én életemet, és eleve elrendelésem eredményeként rendelkezett mindazon képességekkel, amelyeket megkövetelek. Tizenkilenc éves korában különféle könyveket olvasott az életről; így nem kell részleteznem, hogy képességeiből adódóan, valamint az Általam nyert megvilágosodás és megvilágítás miatt nemcsak szellemi dolgokról tudott némi éleslátással beszélni, hanem képes volt felfogni szándékaimat is. Természetesen ez nem zárja ki belső és külső tényezők kombinációját. Mindazonáltal egyetlen hibája az volt, hogy tehetsége miatt gyakran volt felszínes és hencegő. Ennek eredményeként, lázadó mivolta miatt – amelynek egy része közvetlenül az arkangyalt képviselte –, amikor először testet öltöttem, mindent elkövetett, hogy szembeszálljon Velem. Ő is azok közé tartozott, akik nem ismerik szavaimat, és az Én helyem már eltűnt a szívéből. Az ilyen emberek egyenesen szembeszállnak isteni mivoltommal; lecsapok rájuk, de csak a legvégén hajolnak meg és vallják be bűneiket. Ezért, miután felhasználtam erősségeit – vagyis miután egy ideig Nekem dolgozott –, ismét visszatért a régi szokásaihoz, és bár közvetlenül lázadt fel a szavaim ellen, fellázadt a belső útmutatásom és megvilágosításom ellen, és így minden, amit a múltban tett, hiábavaló volt; más szóval, a dicsőség koronája, amelyről beszélt, üres szólammá vált, saját képzeletének termékévé, mert még ma is az Én ítéletemnek van alávetve, az Én kötelékeim fogságában.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 4. fejezet)

Az életet keresők között Pál olyasvalaki volt, aki nem ismerte a saját lényegét. Semmiképpen sem volt alázatos vagy engedelmes, sem a lényegét nem ismerte, ami ellentétben állt Istennel. S így olyasvalaki volt, aki nem élt át alapos tapasztalatokat, és olyasvalaki volt, aki nem ültette át az igazságot a gyakorlatba. [...] Pál nem ismerte a saját lényegét vagy romlottságát, még kevésbé ismerte a saját lázadó mivoltát. Soha nem említette megvetendő Krisztussal szembeni dacát, és nem is volt túlzottan megbánó. Csak rövid magyarázatot adott, és szíve mélyén nem adta át magát teljesen Istennek. Bár elesett a damaszkuszi úton, nem nézett mélyen magába. Megelégedett pusztán azzal, hogy tovább dolgozott, és nem tartotta a legfontosabb kérdésnek, hogy megismerje önmagát és változtasson régi beállítottságán. Megelégedett azzal, hogy pusztán az igazságot mondja, hogy másokat táplálva balzsamozza saját lelkiismeretét, és nem üldözvén tovább Jézus tanítványait, megvigasztalja magát és megbocsássa magának a múltbéli bűneit. A cél, amelyet követett, nem volt más, mint egy jövőbeli korona és mulandó munka, a cél, amelyet követett, a bőséges kegyelem volt. Nem törekedett az elégséges igazságra, és nem is törekedett mélyebbre jutni abban az igazságban, amelyet korábban nem értett meg. Önmagáról való tudása ezért hamisnak mondható, és nem fogadta el sem a fenyítést, sem az ítéletet. Az, hogy képes volt dolgozni, nem jelenti azt, hogy rendelkezett a saját természetének vagy lényegének ismeretével; csak a külső gyakorlatokra összpontosított. Amire ráadásul törekedett, az nem a változás, hanem a tudás volt. Munkája teljes mértékben Jézus damaszkuszi útján történt megjelenésének eredménye volt. Nem olyasmi, amit eredetileg elhatározott, hogy megtesz, és nem is olyan munka volt, amely azután következett, hogy elfogadta régi beállítottságának megmetszését. Bárhogyan is dolgozott, a régi beállítottsága nem változott, és így a munkája nem a múltbéli bűneit tette jóvá, hanem csupán egy bizonyos szerepet játszott az akkori gyülekezetek között. Egy ilyen ember számára, akinek régi beállítottsága nem változott meg – vagyis aki nem nyerte el az üdvösséget, és még inkább nélkülözte az igazságot –, teljesen alkalmatlan volt arra, hogy az Úr Jézus által elfogadottak közé kerüljön. Nem olyan ember volt, aki telve lett volna Jézus Krisztus iránti szeretettel és félelemmel, sem olyan, aki ügyesen kereste az igazságot, még kevésbé volt olyan, aki a megtestesülés titkát kutatta. Ő csupán olyasvalaki volt, aki jártas a szofisztikában, és aki nem engedett senkinek, aki nála magasabb rendű volt, vagy aki az igazságot birtokolta. Irigyelte azokat az embereket vagy igazságokat, amelyek ellentétben álltak vele, vagy ellenségei voltak, és azokat a tehetséges embereket részesítette előnyben, akik nagyszerű képet mutattak és mélyreható tudással rendelkeztek. Nem szívesen keveredett olyan szegény emberekkel, akik az igaz utat keresték és csak az igazsággal törődtek, ehelyett inkább a vallási szervezetek vezető személyiségeivel foglalkozott, akik csak tanokról beszéltek, és akik bőséges tudás birtokában voltak. Nem szerette a Szentlélek új munkáját, és nem törődött a Szentlélek új munkájának mozgásával. Ehelyett azokat a szabályokat és tanokat részesítette előnyben, amelyek az általános igazságok felett álltak. A maga eredendő lényegében és annak teljességében, amit keresett, nem érdemli meg, hogy kereszténynek nevezzék, aki az igazságot követte, még kevésbé hűséges szolgának Isten házában, mert képmutatása túlságosan sok volt, lázadó mivolta pedig túlságosan nagy. Bár az Úr Jézus szolgájaként ismerik, egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy belépjen a mennyek országának kapuján, mert cselekedetei elejétől a végéig nem nevezhetők igaznak. Csupán úgy tekinthetünk rá, mint aki képmutató volt, és igazságtalanságot cselekedett, ugyanakkor Krisztusért dolgozott. Bár nem nevezhető gonosznak, mégis méltán nevezhető olyan embernek, aki igaztalanságot cselekedett. Sok munkát végzett, de nem a munka mennyisége alapján kell megítélni, hanem csak annak minősége és lényege alapján. Csak így lehet a dolog végére járni. Ő mindig így hitte: „Képes vagyok a munkára, jobb vagyok, mint a legtöbb ember; az Úr terhére úgy tekintettel vagyok, mint senki más, és senki sem tart olyan mély bűnbánatot, mint én, mert rám ragyogott a nagy világosság, és én láttam a nagy világosságot, s ezért az én bűnbánatom mélyebb, mint bárki másé.” Akkoriban ezt gondolta a szívében. Munkája végén Pál azt mondta: „A harcot megharcoltam, futásomat bevégeztem, és eltétetett nekem az igazság koronája.” Harca, munkája és pályája teljes egészében az igazság koronájáért folyt, és nem tört tevékenyen előre. Bár nem volt felületes a munkájában, mégis azt lehet mondani, hogy munkáját pusztán azért végezte, hogy jóvá tegye hibáit, hogy kárpótolja lelkiismerete vádjait. Csak azt remélte, hogy minél hamarabb bevégzi munkáját, befejezi a pályáját és megharcolja a harcát, hogy aztán annál hamarabb elnyerhesse az igazság vágyott koronáját. Nem arra vágyott, hogy tapasztalataival és igaz tudásával találkozzon az Úr Jézussal, hanem arra, hogy minél hamarabb befejezze a munkáját, hogy az Úr Jézussal való találkozáskor megkaphassa a munkájával kiérdemelt jutalmakat. A munkáját arra használta, hogy vigasztalja magát, és hogy alkut kössön egy jövőbeli koronáért cserébe. Nem az igazságra vagy Istenre törekedett, hanem csak a koronára. Hogyan lehetne egy ilyen törekvés megfelelő színvonalú? Ösztönzője, munkája, az ár, amit fizetett, és minden erőfeszítése – mindezt áthatották csodálatos ábrándjai, és teljes egészében a saját vágyai szerint dolgozott. Munkája egészét tekintve a legcsekélyebb hajlandóság sem volt az általa fizetett árban; ő csupán egy egyezség megkötésével foglalkozott. Erőfeszítéseit nem az a hajlandóság vezérelte, hogy végrehajtsa a kötelességét, hanem az a hajlandóság, hogy elérje az ügylet célját. Érdemesek-e az ilyen erőfeszítések? Ki hagyná jóvá az ő tisztátalan erőfeszítéseit? Kit érdekelnek az ilyen erőfeszítések? Munkája tele volt a jövőről szóló álmokkal, tele csodálatos tervekkel, és nem volt része olyan út, amelyen keresztül az emberi beállítottság változhatna. Jótékonyságának oly nagy része csak színlelés volt; munkája nem biztosította az életet, hanem az udvariasság látszatát keltette; egyezségkötés volt. Hogyan vezetheti az ilyen munka az embert arra az útra, hogy visszanyerje eredeti kötelességét?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember)

Amikor megnézed mindazon módokat, amelyeken Pál megmutatkozott, képesnek kell lenned meglátni az ő természetlényegét, és teljesen képesnek kell lenned arra a következtetésre jutni, hogy törekvéseinek iránya, céljai, forrása és motivációja helytelenek voltak, valamint hogy ezek a dolgok lázadók és Istennek ellenszegülők voltak, nem tetszettek Neki, és Isten utálta ezeket. Mi az első fő módja annak, ahogyan Pál megmutatkozott? (Koronáért cserébe fáradozott és munkálkodott.) Miből láttátok, hogy így mutatkozott, illetve hogy ebben az állapotban volt? (A szavaiból.) A híres mondásaiból. Általában a híres mondások pozitívak, hasznosak és előnyösek azok számára, akik elszántsággal, reménnyel és törekvéssel rendelkeznek, bátorítani és motiválni tudják az ilyen embereket; de mi volt Pál híres mondásainak a funkciója? Sok volt neki. Tudtok idézni egyet a leghíresebb mondásai közül? („Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” (2Timóteus 4:7-8).) Természetlényegének mely aspektusait képviselik ezek a szavak? Hogyan kellene az igazság szerint meghatároznunk? (Arrogáns, önelégült, és Istennel alkudozó.) Arrogáns természete késztette arra, hogy e szavakat szólja – nem végezné el a futását, nem dolgozna, sőt még csak nem is hinne Istenben, ha nem lenne a végén korona. Oly sok prédikáció meghallgatása után az embereknek most képesnek kellene lenniük arra, hogy felismerjék ezt a megnyilvánulást és ezt az állapotot, amit Pál felfedett, de vajon meg tudjátok határozni? Amikor azt mondjuk, „összefoglalni”, úgy értjük, hogy meghatározni valamit; a szavak, amelyeket arra használtok, hogy meghatározzatok valamit, az igazi megértés. Amikor pontosan meg tudsz határozni valamit, az azt bizonyítja, hogy tisztán látod a dolgot, amikor nem tudsz meghatározni valamit és csak más emberek meghatározásait másolod, azt bizonyítja, hogy nem érted igazán. Milyen gondolkodásmód vagy állapot késztette Pált arra, hogy kimondja azokat a szavakat abban a pillanatban? Milyen szándék késztette erre? Mi a törekvéseinek lényege, amelyet ezek a szavak megmutatnak neked? (Az áldások elnyerése.) Keményen futott, feláldozta magát és oly sokat adott magából, mivel a szándéka az áldások elnyerése volt. Ez volt a természetlényege, és az, ami szíve legbelső rejtekén lakozott. [...] Pál úgy tekintett a nemes harc megharcolására, a futása elvégzésére, a munkára, az önfeláldozására, sőt még a gyülekezet öntözésére is, mint zsetonokra, amelyeket felhasználhatott cserébe az igazság koronájáért, valamint az oda vezető utakra. Tehát nem számít, hogy szenvedett-e, feláldozta-e magát vagy elvégezte-e a futását, nem számít, mennyit szenvedett, egyetlen cél lebegett a szeme előtt, hogy megszerezze az igazság koronáját. Úgy kezelte az igazság koronájára és az áldásokra való törekvést, mint az Istenbe vetett hit helyes célját, a szenvedést, önmaga feláldozását, a munkát és a futás elvégzését pedig úgy, mint az oda vezető utakat. Minden külső jó magatartása csak a látszat kedvéért volt, azért tette, hogy cserébe áldásokat kapjon a legvégén. Ez az első Pál fő bűnei közül.

Mindabból, amit Pál mondott és tett, amit felfedett, mind munkájának, mind futásának szándéka és célja, valamint hozzáállása mindkettőhöz – összhangban van-e az igazsággal bármi ezekből a dolgokból? (Nem, nincs semmi.) Semmi nincs Pálban, ami megfelelne az igazságnak, és semmi, amit tett, nem volt összhangban azzal, amire az Úr Jézus utasította az embereket, hogy megtegyék, de vajon elgondolkodott ezen? (Nem, nem gondolkodott el.) Soha nem gondolkodott el ezen egyáltalán, nem is kutakodott, tehát milyen alapon feltételezte, hogy a gondolkodása helyes? (Az elképzelései és képzelgései alapján.) Van ezzel egy probléma: hogyan tehetett olyasvalamit az egész élete törekvésének céljává, amit elképzelt? Fontolóra vette-e valaha is ezt, vagy feltette-e magának a kérdést: „Helyes az, amit gondolok? Más emberek nem így gondolkodnak, csak én. Vajon ez probléma?” Nemcsak hogy nem voltak ilyen kételyei, hanem még le is írta a gondolatait levelekben, és elküldte őket az összes gyülekezetnek, hogy mindenki elolvashassa azokat. Milyen természetű a viselkedése? Van ezzel egy probléma: Miért nem kérdőjelezte meg soha, hogy gondolkodása összhangban van-e az igazsággal, miért nem kereste az igazságot vagy hasonlította össze azzal, amit az Úr Jézus mondott? Ehelyett azt kezelte követendő célként, amiket elképzelt, és amiket az elképzeléseiben helyesnek gondolt. Mi itt a probléma? Igazságként és követendő célként kezelte azokat, amiket elképzelt, és amiket helyesnek gondolt. Vajon ez nem rendkívül arrogáns és önelégült dolog? Volt még Istennek helye a szívében? Képes volt még Isten szavait az igazságként kezelni? Ha képtelen Isten szavait az igazságként kezelni, akkor mi lehet a hozzáállása Istenhez? Isten is akart lenni? Ha nem, akkor nem kezelné követendő célokként azokat, amiket elképzelt saját gondolataiban és elképzeléseiben, és nem is követné úgy az elképzeléseit, vagy amit elképzelt, mintha azok lennének az igazság. Hitte, hogy amit gondolt, az az igazság, és hogy az összhangban van az igazsággal és Isten szándékaival. Meg is osztotta a gyülekezetekben a testvérekkel, amit helyesnek gondolt, és beléjük csepegtette, hogy mindenki betartsa azokat a nevetséges dolgokat, amelyeket mondott; az Úr Jézus szavait a sajátjaival helyettesítette, és ezeket a nevetséges szavait használta arra, hogy tanúskodjon arról, hogy neki az élet krisztus. Talán nem ez Pál második fő bűne? Ez a probléma rendkívül súlyos!

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük fel Pál természetlényegét?)

Pálnak van egy másik súlyos bűne is, mégpedig az, hogy teljességgel a mentális képességére, tudományos ismereteire, teológiai tudásra és elméletére alapozva végezte a munkáját. Ez olyasvalami, ami a természetlényegéhez tartozik. Össze kellene foglalnotok ezt, majd megvizsgálni, milyen a hozzáállása ezekhez a dolgokhoz. Ez egy nagyon lényeges és fontos bűn, olyasmi, amit az embereknek meg kell érteniük. [...] Mit birtokolt Pál születése óta? (A veleszületett képességeit.) Pál természettől fogva okos volt, jól beszélt, jól fejezte ki magát, és nem volt lámpalázas. Összpontosítsunk most arra, hogy a veleszületett képességeiről, ajándékairól, intelligenciájáról, adottságairól, valamint az élete során elsajátított tudásáról beszéljünk. Mit jelent az a tény, hogy jó volt a beszédben? Milyen módon fedte fel és adta elő magát? Szeretett magasztos elméletekről fecsegni, folyamatosan mély szellemi doktrínákról, elméletekről és tudásról beszélt, valamint a híres szövegeiről és mondásairól, amelyeket az emberek gyakran emlegetnek. Mi az az egy szó, amely összefoglalja Pál szavait? (Üres.) Vajon az üres szavak építő jellegűek az emberek számára? Amikor meghalják azokat a szavakat, felbátorodnak, de egy idő után a kedvük elszáll. Azok a dolgok, amelyekről Pál beszélt, üresek és illuzórikusak voltak, olyan dolgok, amelyeket nem igazán tudsz konkrétan megfogalmazni. Azokban az elméletekben, amelyekről beszélt, nem találhatsz semmilyen utat vagy irányt a gyakorlásra; semmit sem találhatsz, amit pontosan alkalmazhatnál a valós életre – akár elméletek, akár alapok, egyik sem alkalmazható a valós életre. Ezért mondom, hogy a vallásos elméletek és szellemi doktrínák, amelyekről beszélt, üresek voltak, gyakorlatiatlan szavak. Mi volt Pál célja azzal, hogy ezekről a dolgokról beszélt? Egyesek azt mondják: „Azért beszélt mindig ezekről a dolgokról, mert több embert akart beszippantani, és rávenni őket, hogy tiszteljék és felnézzenek rá. El akarta foglalni az Úr Jézus helyét, és több embert akart megnyerni, azért, hogy áldott lehessen.” Erről a témáról akarunk ma beszélni? (Nem, nem erről.) Nagyon is normális egy olyan ember számára – aki nem volt megmetszve, akit nem ítéltek vagy fenyítettek meg, aki nem ment keresztül megpróbáltatásokon vagy finomításokon, akinek ilyen ajándékai vannak, mint neki, és egy antikrisztus természetlényegével rendelkezik – hogy úgy hivalkodjon, és olyan viselkedést tanúsítson, mint ő, ezért nem fogunk elmélyedni ebben a dologban. Miben fogunk elmélyedni? E problémájának a lényegében, abban a gyökérokban és motivációban, amely a mögött áll, hogy ezeket a dolgokat tette, és abban, ami arra késztette, hogy így cselekedjen. Mindegy, hogy az emberek ma mindazt, amiről beszélt, doktrínáknak, elméleteknek, teológiai tudásnak, veleszületett ajándékoknak, vagy a dolgokról alkotott saját magyarázatának tekintik-e, általánosságban szólva, Pál legnagyobb problémája az volt, hogy az igazságként kezelte azokat a dolgokat, amelyek emberi akaratból származtak. Ezért volt mersze ezeket a teológiai elméleteket ellentmondást nem tűrően, bátran és nyíltan használni, hogy beszippantsa és tanítsa az embereket. Ez a probléma lényege. Ez egy komoly probléma? (Igen, az.) Milyen dolgokat kezelt igazságként? Az ajándékokat, amelyekkel született, ahogyan a tudást és a teológiai ismereteket is, amelyeket az élete során elsajátított. A teológiai elméleteit tanítóktól tanulta, az írások olvasásából, valamint abból is származtak, amiket megértett és elképzelt. Emberi megértésének elképzeléseit és képzelgéseit az igazságként kezelte, de nem ez volt a legkomolyabb probléma, volt egy ennél még nagyobb is. Az igazságként kezelte azokat a dolgokat, de elgondolkozott-e azon akkor, hogy azok a dolgok voltak-e az igazság? Volt fogalma arról, hogy mi az igazság? (Nem, nem volt.) Akkor miként kezelte azokat a dolgokat? (Életként.) Mindazon dolgokat életként kezelte. Azt gondolta, hogy minél több prédikációt tud elmondani, vagy minél magasztosabbakat, annál nagyszerűbb lesz az élete. Életként kezelte azokat a dolgokat. Súlyos dolog ez? (Igen, súlyos.) Milyen hatása volt ennek? (Hatással volt arra az útra, amelyet követett.) Ez az egyik oldala. Mi van még? (Azt gondolta, hogy e dolgok megszerzése üdvösséget fog hozni neki és lehetővé teszi, hogy bemenjen a mennyek országába.) Ennek még mindig az áldások megszerzéséhez van köze, azt gondolta, minél nagyszerűbb az élete, annál nagyobb az esélye, hogy bemenjen a mennyek országába és mennybe emelkedjen. Hogyan lehet másképp mondani, hogy „mennybe emelkedni”? (Uralkodni és hatalmat gyakorolni Isten oldalán.) A mennyek országába való belépéssel az volt a célja, hogy uralkodjon és hatalmat gyakoroljon Isten oldalán, ám nem ez volt a végső célja, volt még egy. Beszélt róla. Hogy fogalmazta meg? („Mert nekem az élet krisztus, és a meghalás nyereség” (Filippi 1:21).) Azt mondta, neki az élet krisztus, és a meghalás nyereség. Mit jelent ez? Azt, hogy istenné fog válni, miután meghal? Az ambíciói nem ismernek határokat! Annyira súlyos a problémája! Nos, helytelen, hogy Pál esetét boncolgatjuk? Egyáltalán nem az. Soha nem szabadott volna az ajándékait és a megszerzett tudását életként kezelnie. Ez a harmadik fő bűne.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük fel Pál természetlényegét?)

„Pál, krisztus Jézusnak isten akaratából elhívott apostola.” Pál gyakran használta ezt a kifejezést, és ez kifejezés sok mindent magában hordoz. Egyelőre, azt tudjuk, hogy Pál az Úr Jézus Krisztus apostola. Pál szemszögéből ki tehát az Úr Jézus Krisztus? Ő az ember Fia, és a második Isten után a mennyben. Nem számít, hogy az Úr Jézus Krisztust Mesternek vagy Úrnak hívta-e, Pál szemszögéből Krisztus a földön nem Isten volt, hanem inkább ember, aki képes volt tanítani az embereket és rávenni őket, hogy kövessék Őt. Mi volt Pál szerepe apostolként egy ilyen ember számára? Az evangélium terjesztése, gyülekezetek látogatása, prédikációk tartása, és levelek írása. Úgy hitte, hogy ezeket a dolgokat az Úr Jézus Krisztus nevében teszi. Szívében ezt gondolta: „Segítek neked azzal, hogy elmegyek oda, ahová te nem tudsz elmenni, és megnézem helyetted azokat a helyeket, ahová te nem akarsz elmenni.” Ez volt Pál elképzelése egy apostolról. Szerinte a rangsor az volt, hogy mind ő, mind pedig az Úr Jézus hétköznapi emberek. Egyenrangúnak látta magát és az Úr Jézus Krisztust, emberi lényeknek. Szemében nem volt lényegi különbség a pozíciójuk között, sem az identitásukban, a szolgálatukról nem is beszélve. Csak nevük, koruk, családi körülményeik és hátterük különbözött, és különböző külső ajándékokkal és tudással rendelkeztek. Pál szerint minden más tekintetben ugyanaz volt, mint az Úr Jézus Krisztus, és őt is lehetett volna az ember Fiának nevezni. Az egyetlen ok, amiért a második volt az Úr Jézus Krisztushoz képest, az volt, hogy az Úr Jézus apostola volt; gyakorolta az Úr Jézus Krisztus erejét, valamint az Úr Jézus Krisztus elküldte gyülekezeteket látogatni és gyülekezeti munkát végezni. Pál ezt hitte a pozíciójának és ez volt az identitása apostolként – így értelmezte ezt. Valamint a mondatban is az „elhívott” szó szerepel: „Pál, krisztus Jézusnak [...] elhívott apostola.” Ebből a szóból láthatjuk Pál gondolkodásmódját. Miért használta ezt a három szót: „isten akaratából elhívott”? Nem azt gondolta, hogy az Úr Jézus Krisztus hívta el, hogy legyen az Ő apostola, hanem azt: „Az úr Jézus krisztusnak nincs meg a hatalma ahhoz, hogy bármit is megparancsoljon nekem. Nem cselekszem úgy, ahogyan ő parancsolta; semmit nem teszek érte. Inkább a mennyei isten akaratból teszem meg ezeket a dolgokat. Ugyanaz vagyok, mint az úr Jézus krisztus.” Ez egy másik dolgot jelez – Pál azt gondolta, hogy az Úr Jézus Krisztus is az ember fia, akárcsak ő. E három szó: „isten akaratából elhívott” felfedi, hogy Pál a szíve mélyén hogyan tagadta meg és vonta kétségbe az Úr Jézus Krisztus kilétét. Pál azt mondta, hogy ő az Úr Jézus Krisztus apostola Isten akaratából, hogy ezt Isten mondta neki, hogy ezt Isten rendelte el és alakította így, és azért vált az Úr Jézus Krisztus apostolává, mert Isten hívta el és akarta ezt. Pál szerint ez volt a kapcsolat közte és az Úr Jézus Krisztus között. Azonban nem éppen ez a legrosszabb része a dolognak. Mi a legrosszabb része? Az, hogy Pál azt gondolta, Isten akaratából volt az Úr Jézus Krisztus apostola, nem pedig az Úr Jézus Krisztus akaratából, hogy nem az Úr Jézus Krisztus hívta el, hanem a mennyei Isten tette ezt vele. Azt gondolta, hogy senkinek sincs hatalma vagy jogosultsága arra, hogy az Úr Jézus Krisztus apostolává tegye, csak Istennek a mennyben van erre hatalma, valamint azt, hogy közvetlenül a mennyei Isten vezeti őt. Tehát mit mutat ez? Azt, hogy Pál a szíve mélyén azt hitte, hogy Isten a mennyben az első, ő maga pedig a második. Hová helyezte tehát az Úr Jézus Krisztust? (Önmagával azonos pozícióba.) Ez a probléma. Szájával hirdette, hogy az Úr Jézus a Krisztus, de nem ismerte fel, hogy Krisztus lényege Isten lényege volt; nem értette a kapcsolatot Krisztus és Isten között. A megértés hiánya okozta ezt a súlyos problémát. Milyen tekintetben volt súlyos? (Nem ismerte el, hogy az Úr Jézus a megtestesült Isten volt. Megtagadta az Úr Jézust.) Igen, ez tényleg súlyos. Tagadta, hogy az Úr Jézus Krisztus a hús-vér testté lett Isten volt, hogy az Úr Jézus Krisztus volt Isten hús-vér teste, amikor lejött a mennyből a földre, és hogy az Úr Jézus volt Isten megtestesült teste. Vajon ebből nem az következik, hogy Pál tagadta Isten létezését a földön? (De igen.) Ha tagadta Isten létezését a földön, akkor vajon el tudta ismerni az Úr Jézus szavait? (Nem, nem tudta.) Ha nem ismerte el az Ő szavait, akkor el tudta-e fogadni? (Nem, nem tudta.) Nem fogadta el az Úr Jézus Krisztus szavait, tanításait, illetve kilétét, akkor vajon el tudta fogadni az Úr Jézus Krisztus munkáját? (Nem, nem tudta.) Nem fogadta el azt a munkát, amit Úr Jézus Krisztus tett, sem azt a tényt, hogy az Úr Jézus Krisztus Isten volt, mégsem ez volt a legrosszabb. Mi volt a legrosszabb? Kétezer évvel ezelőtt az Úr Jézus Krisztus azért jött a földre, hogy elvégezze a legnagyobb munkát mindenek közül – a megváltás munkáját a Kegyelem Korában, amelyben Ő testet öltött és a bűnös testhez hasonló formává lett, és az egész emberiségért vétekáldozatként a keresztre szögezték. Nagy munka volt ez? (Igen, az volt.) Ez az egész emberiség megváltásának munkája volt, és Maga Isten tette, Pál mégis makacsul tagadta ezt. Tagadta, hogy a megváltás munkáját – amelyet az Úr Jézus Krisztus véghez vitt – Maga Isten végezte el, ezáltal tagadta azt a tényt, hogy Isten már beteljesítette a megváltás munkáját. Vajon ez egy súlyos probléma? Rendkívül súlyos! Nem elég, hogy Pál nem próbálta megérteni az Úr Jézus Krisztus keresztre feszítésének tényét, de nem is ismerte el; nem elismerni pedig annyi, mint tagadni. Nem ismerte el, hogy Isten volt az, akit keresztre feszítettek, és aki megváltotta az egész emberiséget; azt sem ismerte el, hogy Isten szolgált vétekáldozatként az egész emberiség számára. Ez azt mutatja, hogy nem ismerte el, hogy az egész emberiség meg lett váltva, miután Isten elvégezte a munkáját, sem azt, hogy a bűneik megbocsátást nyertek. Ugyanakkor azt gondolta, hogy az ő bűnei nem lettek megbocsátva. Nem ismerte el azt a tényt, hogy az Úr Jézus megváltotta az emberiséget. Az ő álláspontjából az egész el lett törölve. Ez a legsúlyosabb dolog. Az imént említettem, hogy Pál volt a legnagyobb antikrisztus az elmúlt kétezer évben; ez a tény már feltárult. Ha ezek a tények nem lettek volna a Bibliában rögzítve, és Isten azt mondaná, hogy Pál ellenszegült Istennek és antikrisztus volt, vajon elhinnék az emberek? Egyáltalán nem. Szerencsére a Biblia megőrizte Pál leveleit, és tényszerű bizonyíték van itt azokban a levelekben; máskülönben semmi nem lenne, amivel alá lehetne támasztani azt, amit mondok, és talán nem fogadnátok el. Most, amikor előhozzuk Pál szavait és felolvassuk őket, hogyan tekintett Pál mindazokra, amiket az Úr Jézus mondott? Úgy gondolta, hogy azok a dolgok, amelyeket az Úr Jézus mondott, még Pál valamely saját vallásos doktrínájával sem értek fel. Miután tehát az Úr Jézus Krisztus elhagyta ezt a világot, Pál hirdette ugyan az evangéliumot, munkálkodott, prédikált, és pásztorolt gyülekezeteket, ám soha nem prédikálta az Úr Jézus szavait, nemhogy gyakorolta vagy megtapasztalta volna azokat. Ehelyett saját értelmezését prédikálta az Ószövetségről, amely idejétmúlt volt és üres szavakból állt. Az elmúlt kétezer évben azok, akik hisznek az Úrban, a Bibliával összhangban teszik ezt, és mindaz, amit elfogadnak, csupán Pál üres elméletei. Ennek eredményeképpen az emberek kétezer éve sötétségben vannak. Ha ma vallásos emberek egy csoportjának azt mondod, hogy Pál tévedett, tiltakozni fognak és nem fogják elfogadni, mivel mindannyian felnéznek Pálra. Pál a bálványuk és az alapító atyjuk, ők pedig Pál gyermekei és leszármazottai. Milyen mértékben lettek félrevezetve? Már ugyanazon az oldalon állnak, mint Pál, szemben Istennel; ugyanazok a nézeteik, mint Pálnak, ugyanaz a természetlényegük, valamint ugyanaz a törekvési módszerük. Alaposan igazodtak Pálhoz. Ez Pál negyedik fő bűne. Pál tagadta az Úr Jézus Krisztus kilétét, és tagadta azt a munkát, amelyet Isten a Kegyelem Korában, a Törvény Kora után végzett. Ez a legkomolyabb dolog. A másik súlyos dolog, hogy egy kalap alá vette magát az Úr Jézus Krisztussal. Abban a korban, amelyben Pál élt, találkozott az Úr Jézus Krisztussal, de nem tekintette Őt Istennek; ehelyett közönséges emberként kezelte az Úr Jézus Krisztust, mintha csak az emberi faj egy másik tagja lenne; olyan emberként, akinek ugyanaz a természetlényege, mint a romlott embereknek. Pál semmilyen módon nem kezelte Krisztusként az Úr Jézust, nemhogy Istenként. Ez egy nagyon súlyos dolog. Miért tett volna ilyet Pál? (Nem ismerte fel, hogy Isten megtestesülése Isten lényegével rendelkezett, ezért nem Istenként bánt az Úr Jézus Krisztussal.) (Nem úgy tekintett az Úr Jézus szavaira, mint az igazságra, azt sem látta, hogy az Úr Jézus Krisztus volt az igazság megtestesítője.) (A felszínen Pál azt vallotta, hogy hisz az Úr Jézusban, de amiben valójában hitt, az a homályos isten volt a mennyben.) (Nem kereste az igazságot, így képtelen volt felismerni, hogy Krisztus volt az igazság és az élet.) Folytassuk. (Pál azt mondta, neki az élet krisztus. Istenné akart válni és az Úr Jézus helyébe lépni.) Minden, amit mondtál, egybevág a tényekkel. Pál minden egyes megnyilvánulási formája és minden egyes bűne súlyosabb volt, mint az azt megelőző.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük fel Pál természetlényegét?)

Elemezzük ezt a mondatot, amit Pál mondott: „Eltétetett nekem az igazság koronája” Ezek mély benyomást keltő szavak. Nézd meg a szavakat, amelyeket választott: „az igazság koronája”. Általában már önmagában a „korona” szó használata is elég merész dolog, de ki merné jelzőként használni az „igazság” szót a korona meghatározására? Csak Pál merészelte ezt a szót használni. Miért használta ezt? Ennek a szónak eredete van, és gondosan lett megválasztva; mély másodlagos jelentések húzódnak a szavai mögött! Milyen másodlagos jelentések? (Megpróbálta kényszeríteni Istent ezzel a szóval.) Az, hogy Istent akarta kényszeríteni, az egyik aspektusa ennek. Szándéka egyértelműen egy csereügylet lebonyolítása volt, és van ebben egy olyan összetevő, hogy megpróbálta Istent is feltételek elé állítani. Volt-e valami mögöttes cél is emellett, amiért folyton az igazság eme koronájáról prédikált? (Félre akarta vezetni az embereket, és elhitetni velük, hogy ha ő nem kap koronát, akkor Isten nem igazságos.) Van egy uszító és félrevezető jellege annak, ahogy erről prédikált, és ez Pál vágyaival és ambícióival kapcsolatos. Azért, hogy végül megvalósítsa és beteljesítse az igazság koronájának megszerzésére irányuló vágyát, azt a taktikát használta, hogy mindenhol erről prédikált. E szavak prédikálásával részben az volt a célja, hogy felbujtsa és félrevezesse az embereket; továbbá, hogy egy bizonyos gondolatot sugalmazzon azoknak, akik hallgatják, mégpedig: „Olyasvalaki, mint én, aki ennyi áldozatot hoz, aki annyit utazik körbe, és arra az útra törekszik, amelyre én, képes lesz arra, hogy megkapja az igazság koronáját.” Az emberek, miután ezt meghallották, természetesen azt érezték, hogy Isten csak akkor lehet igazságos, ha egy olyan ember, mint Pál, koronát kap. Úgy érezték, úgy kell törekedniük, körbe utazniuk, és feláldozniuk magukat, ahogyan Pál tette, hogy nem hallgathatnak az Úr Jézusra, és hogy Pál a mérce, ő az úr, és ő az irány és a cél, amely felé az embereknek menniük kell. Azt is gondolták, hogy ha az emberek úgy tennék a dolgokat, ahogyan Pál tette, akkor ugyanazt a koronát, sorsot és rendeltetési helyet kapnák, mint ő. Egy tekintetben Pál felbujtotta és félrevezette az embereket. Egy másik tekintetben pedig egy igen sötét célja volt. Szíve mélyén azt gondolta: „Azon valószínűtlen körülmények között, ha nem kapok koronát, ha kiderül, hogy ez csak saját képzelődésem és vágyálmom volt, ez azt fogja jelenteni, hogy mindenki, aki krisztusban hisz, magamat is beleértve, félre lett vezetve a hitében. Ez azt fogja jelenteni, hogy a földön nem létezik isten, és tagadni fogom a te létezésedet a mennyben is, istenem, te pedig semmit sem tehetsz majd ez ellen!” Ezzel arra utalt: „Ha nem kapom meg ezt a koronát, nemcsak a testvérek fognak megtagadni téged, de azt is megakadályozom majd, hogy megnyerd mindazokat az embereket, akiket felbujtottam, és akik ismerik ezeket a szavakat. Azt is meg fogom akadályozni, hogy megnyerjenek téged, és ugyanakkor meg fogom tagadni az istenként való létezésedet a mennyben. Nem vagy igazságos. Ha én, Pál, nem kaphatok koronát, akkor senki sem!” Ez volt Pál sötét része. Vajon nem egy antikrisztus viselkedése ez? Ez egy antikrisztus démon viselkedése: az emberek felbujtása, félrevezetése és elcsábítása, valamint nyílt lármázás Isten ellen és a szembeszegülés Vele. Szíve mélyén Pál azt gondolta: „Ha én nem kapok koronát, isten nem igaz. Ha kapok koronát, csakis akkor az igazság koronája az, és csakis akkor igaz valóban isten igazsága.” Ez Pál „igazság koronájának” az eredete. Mit tett ezáltal? Nyíltan felbujtotta és félrevezette azokat, akik Istent követték. Ugyanakkor ezeket a módszereket arra használta, hogy nyíltan lármázzon és szembeszegüljön Istennel. Más szóval, a viselkedése lázadás volt. Mi volt ennek a természete? A felszínen a szavak, amelyeket Pál használt, előkelőnek és megfelelőnek tűntek, és úgy tűnik, semmi baj sincs velük – ki ne hinne Istenben, hogy megkapja az igazság koronáját és áldott legyen? Még a képesség nélküli emberek is a legkevesebb, hogy hisznek Istenben, azért, hogy a mennybe jussanak. Még akkor is boldogok lennének, ha azt kérnék tőlük, hogy az utcákat seperjék, vagy egy kaput őrizzenek ott. Ha valakinek az Istenbe vetett hitében ilyen szándék és cél van, az helyesnek és érthetőnek tekinthető. Azonban nem ez volt Pál egyetlen célja. Rengeteg erőfeszítést, energiát fektetett bele és nagy felhajtást csinált, amikor arra került sor, hogy az igazság koronájáról prédikáljon. Azok a dolgok, amelyeket Pál mondott, leleplezték rosszindulatú természetét, valamint a mélyen benne lakozó rejtett, sötét dolgokat. Abban az időben Pál nagy nevet szerzett magának és sokan bálványozták. Mindenfelé elment és prédikálta ezeket az elméleteket és hangzatos eszméket, az elképzeléseit és képzelődéseit, valamint azokat a dolgokat, amelyeket tanulmányai során tanult, és azokat, amelyekre az eszét használva következtetett. Amikor Pál ezeket a dolgokat prédikálta mindenhol, vajon milyen nagy hatással lehettek ezek az emberekre akkoriban, és milyen súlyosan árthattak és mérgezhették meg őket a szívük mélyén? Valamint milyen nagy hatással lehetett a későbbi generációk embereire, akik ezeket a dolgokat a leveleiből tanulták meg? Azok az emberek, akik olvasták a szavait, nem tudtak megszabadulni ezektől a dolgoktól, bármeddig is próbálkoztak – túl mélyen megmérgezték őket! Milyen mélyen? Megjelent egy jelenség, amelyet „Pál-effektusnak” neveznek. Mi az a Pál-effektus? Van a vallásban egy jelenség, ahol az embereket Pál gondolatai, nézetei, érvei és az általa feltárt romlott beállítottságok befolyásolják. Ez különösen azokat az embereket érinti, akiknek a családja több generáció óta hisz Istenben – olyan családokat, amelyek évtizedek óta követik Krisztust. Azt mondják: „A mi családunk generációk óta hisz az úrban, és nem követ világi irányzatokat. Elhatárolódtunk a szekuláris világtól, feladtuk a családunkat és karrierünket, hogy feláldozzuk magunkat istenért. Minden, amit teszünk, ugyanaz, mint amit Pál tett. Ha nem kapunk koronákat vagy nem jutunk be a mennybe, elszámolnivalónk lesz istennel, amikor eljön.” Nem így érvelnek az emberek? (De igen.) És ez az irányzat igen jelentős. Honnan jön ez az irányzat? (Abból, amiket Pál prédikált.) Ez a rosszindulatú eredménye a Pál által beültetett tumornak. Ha Pál nem bujtotta volna fel így az embereket, és nem mondta volna mindig, hogy „eltétetett nekem az igazság koronája” és „nekem az élet krisztus”, akkor annak a történelmi korszaknak a háttere nélkül az embereknek most nem lenne semmi ismeretük erről. Még ha így is gondolkodnának, nem lenne meg bennük Pál rosszindulata. Ez az egész Pál buzdításának és felbujtásának volt köszönhető. Ha eljön a nap, amikor nem részesülnek áldásban, ezeknek az embereknek lesz bátorságuk nyíltan kérdőre vonni az Úr Jézust, és még a harmadik mennybe is fel akarnak majd menetelni, hogy megvitassák ezt az ügyet az Úrral. Vajon ez nem a vallásos világ lázadása az Úr Jézus ellen? Világos, hogy Pál a vallásos világot komolyan befolyásolta! Most, hogy ennyit beszéltem, ki tudjátok már következtetni, hogy mi volt Pál ötödik bűne? Amikor az „igazság koronája” eredetének összefoglalására kerül sor, amelyről Pál beszélt, a hangsúly az „igazság” szón van. Miért említette az „igazságot”? A földön azért, mert fel akarta bujtani és félre akarta vezetni Isten választott népét, hogy úgy gondolkodjanak, ahogyan ő. A mennyben Istent akarta kényszeríteni ezzel a szóval, és lármázni akart Ellene. Ez volt Pál célja. Habár soha nem adott hangot ennek, az „igazság” szó már teljesen elárulta célját és hajlandóságát arra, hogy Isten ellen lármázzon. Ez már nyilvánosságra került; ezek mind tények. E tényekre alapozva, össze lehet-e foglalni Pál természetlényegét egyszerűen úgy, hogy arrogáns, öntelt, csalárd, és hogy nem szereti az igazságot? (Nem.) Ezek a kifejezések nem tudják összefoglalni. Azáltal, hogy Én felhozom ezeket a tényeket, boncolgatom, elemzem és meghatározom őket, világosabban és alaposabban kell látnotok Pál természetlényegét. Ezt a hatást érjük el egy lényeg tények alapján történő elemzésével. Amikor Pál Isten ellen lármázott, nem egy apróbb érzelmes pillanatról, egy kisebbfajta lázadó beállítottságról, vagy az alávetésre való képtelenségről volt szó, titokban. Ez nem egy romlott beállítottság feltárulásából adódó átlagos probléma volt; hanem odáig fajult, hogy nyíltan, mindenféle módszerrel felbujtotta és félrevezette az embereket levelek által és nyilvános helyeken, hogy mindenki haragra gerjedjen, szembeszálljon Istennel és lármázzon Ellene. Pál nemcsak lármázott Isten ellen, hanem mindenki mást is felbujtott, hogy jöjjön Isten ellen lármázni – nem csak arrogáns volt, hanem ördög is!

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük fel Pál természetlényegét?)

Pálnak van egy másik híres mondása is – melyik az? („Mert nekem az élet krisztus, és a meghalás nyereség” (Filippi 1:21).) Nem ismerte el az Úr Jézus Krisztus kilétét, azt, hogy az Úr Jézus Krisztus volt a földön élő, megtestesült Isten, sem azt a tényt, hogy az Úr Jézus Krisztus volt Isten megtestesülése. Ellenkezőleg, Pál magát látta krisztusként. Hát nem felháborító? (De az.) Felháborító, és e probléma lényege nagyon súlyos. Pál szerint ki volt pontosan Krisztus? Mi volt az Ő identitása? Hogyan lehetett Pál annyira megszállottja annak, hogy krisztus legyen? Ha Pál szerint Krisztus egy közönséges ember volt, romlott beállítottságokkal, vagy egy jelentéktelen ember, aki jelentéktelen szerepet játszott, akinek nem volt ereje, sem nemesi identitása, sem olyan képességei vagy adottságai, amelyek meghaladták a közönséges emberekét, vajon Pál akkor is krisztus akart volna lenni? (Nem, nem akart volna.) Biztosan nem akart volna. Jól képzettnek gondolta magát, és nem akart közönséges ember lenni, hanem emberfeletti, nagy ember akart lenni, és felül akart múlni másokat – hogyan kívánhatta, hogy Krisztus legyen, akit mások szerénynek és jelentéktelennek tartottak? Mindezek alapján, milyen státusza és szerepe volt Krisztusnak Pál szívében? Milyen identitással és státusszal kell rendelkeznie valakinek, milyen hatalmat, erőt, és tartást kell mutatnia ahhoz, hogy krisztus legyen? Ez leleplezi, hogy Pál milyennek képzelte Krisztust, és mit tudott Krisztusról, azaz hogyan határozta meg Krisztust. Ezért volt Pálnak olyan ambíciója és vágya, hogy krisztus legyen. Van egy bizonyos oka annak, amiért Pál krisztus akart lenni, és ez részben feltárul a leveleiben. Elemezzünk néhány kérdést. Amikor az Úr Jézus munkálkodott, tett néhány olyan dolgot, amelyek az Ő krisztusi kilétét képviselték. Ezek a dolgok olyan szimbólumok és fogalmak, amelyekkel Pál szerint Krisztus identitása rendelkezik. Mely dolgok voltak ezek? (Jeleket és csodákat tett.) Pontosan. Ezek a dolgok: Krisztus kigyógyította az embereket a betegségükből, démonokat űzött ki, jeleket és csodákat tett. Habár Pál elismerte, hogy az Úr Jézus Krisztus, ez csak azok miatt a jelek és csodák miatt volt, amelyeket tett. Ezért amikor Pál az Úr Jézus evangéliumát terjesztette, soha nem beszélt azokról a szavakról, amelyekről az Úr Jézus, sem arról, amit Ő prédikált. Az álhívő Pál szemében az a tény, hogy Krisztus olyan sok dolgot tudott mondani, annyit tudott prédikálni, olyan sok munkát tudott elvégezni, és olyan sok embert tudott rábírni a követésére, bizonyos tiszteletet kölcsönzött az Úr Jézus személyiségének és státuszának; határtalan dicsősége és nemessége volt, ami az Úr Jézus státuszát különösen naggyá és kiemelkedővé tette az emberek között. Ezt látta Pál. Abból, amit munkálkodása alatt az Úr Jézus Krisztus kinyilvánított és feltárt, valamint az identitásából és lényegéből, amit Pál látott, az nem Isten lényege, igazsága, útja vagy élete volt, sem Isten szeretetreméltósága vagy bölcsessége. Mit látott Pál? Egy modern szófordulattal élve, amit látott, az a hírnév csillogása volt, és az Úr Jézus rajongója akart lenni. Amikor az Úr Jézus beszélt vagy munkálkodott, oly sok ember hallgatta – milyen dicsőséges is lehetett ez! Ez olyasmi volt, amire Pál régóta várt, ennek a pillanatnak az eljötte után sóvárgott. Vágyott arra a napra, amikor vég nélkül prédikálhatott, mint az Úr Jézus, akit annyi ember nézett feszült figyelemmel, szemében csodálattal és vágyódással, követni akarván Őt. Pál meghökkent az Úr Jézus lenyűgöző tartásától. Valójában nem igazán hökkent meg tőle, inkább irigyelte, hogy olyan identitása és tartása van, amelyre az emberek felnéznek, amire figyelnek, amit bálványoznak és nagyra tartanak. Ez az, amit irigyelt. Tehát hogyan érhette ezt el? Nem hitte, hogy az Úr Jézus Krisztus az Ő lényege és identitása által érte el ezeket a dolgokat, hanem azt hitte, hogy az Ő titulusa miatt. Ezért Pál arra vágyott, hogy valaki legyen, és olyan szerepe legyen, amelyben a Krisztus nevet tudná viselni. Pál sok erőfeszítést fordított arra, hogy egy ilyen szerepbe kerüljön, ugye? (Igen.) Milyen erőfeszítéseket tett? Az egész környéken prédikált, és még csodákat is tett. Végül egy olyan mondással határozta meg magát, amely eleget tett a belső vágyainak és ambícióinak. Melyik mondással határozta meg magát? („Mert nekem az élet krisztus, és a meghalás nyereség.”) Élet – krisztus. Ez a fő dolog, amit el akart érni; legfőbb vágya az volt, hogy krisztus legyen. Milyen kapcsolata van ennek a vágynak személyes törekvéseivel és az úttal, amelyen járt? (Tisztelte az erőt, és arra törekedett, hogy az emberek felnézzenek rá.) Ez egy elmélet; beszélned kellene néhány tényről is. Pál arra irányuló vágyát, hogy krisztus legyen, gyakorlatias módokon nyilvánította ki; az Én meghatározásom róla nem csak egy általa mondott egyszerű mondaton alapul. Tetteinek stílusából, módszereiből és alapelveiből láthatjuk, hogy minden, amit tett, azon célja körül forgott, hogy krisztussá váljon. Ez a gyökere és lényege annak, hogy Pál miért mondott és tett olyan sok mindent. Pál krisztus akart lenni, és ez befolyásolta törekvéseit, útját az életben és hitét. Milyen módokon nyilvánult meg ez a befolyás? (Pál minden munkájában és prédikációjában kérkedett, és magáról tanúskodott.) Ez az egyik mód; Pál lépten-nyomon kérkedett. Nyilvánvalóvá tette az emberek számára, hogy miként szenvedett, hogyan tett dolgokat, és mik voltak a szándékai, hogy amikor az emberek ezeket hallják, azt gondolják, hogy teljesen hasonlít krisztusra, és tényleg krisztusnak akarják nevezni. Ez volt a célja. Ha az emberek tényleg krisztusnak hívták volna, vajon megtagadta volna ezt? Visszautasította volna ezt? (Nem, nem tette volna.) Biztosan nem tette volna – bizonyára megmámorosodott volna. Ez egyik módja annak, ahogy ez a befolyás megnyilvánult törekvéseiben. Milyen más módok voltak még? (Leveleket írt.) Igen, írt néhány levelet, hogy tovább öröklődjenek a korszakokon keresztül. Leveleiben, munkájában és a gyülekezetek pásztorolásának folyamata során egyszer sem említette az Úr Jézus Krisztus nevét, az Úr Jézus Krisztus nevében sem tett dolgokat, és az Úr Jézus Krisztus nevét sem magasztalta. Milyen negatív hatása volt annak, hogy mindig így dolgozott és így beszélt? Hogyan befolyásolta azokat, akik az Úr Jézust követték? Ez arra késztette az embereket, hogy megtagadják az Úr Jézus Krisztust, Pál pedig elfoglalta az Ő helyét. Arra vágyott, hogy azt kérdezzék az emberek: „Ki az az úr Jézus krisztus? Soha nem hallottam róla. Mi Pálban, a krisztusban hiszünk.” Így boldog lenne. Ez volt a célja, és az egyik olyan dolog, amit hajszolt. Egyik mód, ahogyan ez a befolyás megnyilvánult, az volt, ahogyan dolgozott; hamis eszmékről fecsegett, és üres elméletekről beszélt véget nem érően, hogy az emberek lássák, milyen alkalmas és lenyűgöző a munkájában, mennyit segít az embereknek, és hogy van egy bizonyos tartása, mintha az Úr Jézus Krisztus jelent volna meg újra. A másik mód, ahogyan ez a befolyás megnyilvánult, az, hogy soha nem magasztalta az Úr Jézus Krisztust, és bizonyosan nem magasztalta az Ő nevét, sem tanúságot nem tett az Úr Jézus Krisztus szavai és munkája mellett, vagy amellett, hogyan váltak az emberek javára ezek. Prédikált-e arról Pál, hogy hogyan kellene az embereknek megtérniük? Bizonyosan nem tette. Pál soha nem prédikált arról a munkáról, amelyet az Úr Jézus Krisztus véghez vitt, a szavakról, amelyeket szólt, vagy mindazokról az igazságokról, amelyre az embereket tanította – Pál megtagadta ezeket a dolgokat a szívében. Nemcsak hogy megtagadta Pál azokat a szavakat, amelyeket az Úr Jézus Krisztus mondott, és az igazságokat, amelyekre az embereket tanította, hanem saját szavait, munkáját és tanításait kezelte úgy, mint az igazságot. Ezekkel a dolgokkal helyettesítette az Úr Jézus szavait, és rávette az embereket, hogy az ő szavait gyakorolják, és azokhoz ragaszkodjanak, mintha azok lennének az igazság. Mi váltotta ki ezeket a megnyilvánulásokat és kijelentéseket? (Az a vágya, hogy krisztus legyen.) Abbéli szándéka, vágya és ambíciója sugallta ezeket, hogy krisztus legyen. Ez szorosan kapcsolódott gyakorlásához és törekvéseihez. Ez Pál hatodik bűne. Súlyos bűn ez? (Igen, az.) Valójában az összes bűne súlyos. Mind a halált jelentik.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük fel Pál természetlényegét?)

Onnantól, hogy a földre kényszerült, Pál elhitte, hogy az Úr Jézus Krisztus létezik, és hogy az Úr Jézus Krisztus Isten. Az az Isten, akiben hitt, a mennyei Istenről nyomban átváltott az Úr Jézus Krisztusra – átváltott a földi Istenre. Attól a pillanattól fogva nem utasíthatta el az Úr Jézus Krisztus megbízatását, és hajthatatlanul fáradozni kezdett a megtestesült Istennek – az Úr Jézusnak. Természetesen fáradozásának célja részben az volt, hogy felmentse magát bűnei alól, de részben az is, hogy eleget tegyen áldások utáni vágyának, valamint elérje azt a rendeltetési helyet, amelyet akart. Amikor Pál azt mondta: „isten akaratából”, akkor az „isten” Jahvét vagy Jézust jelenti? Egy kicsit összezavarodott, és azt gondolta: „Jahvéban hiszek, akkor miért Jézus kényszerített a földre? Jahve miért nem állította meg Jézust, amikor a földre kényszerített? Pontosan melyikük is isten?” Nem tudott rájönni. Akárhogy is, az Úr Jézust soha nem tekintené istenének. Még ha szóban el is ismerte Őt, szívében még mindig ott volt a kétség. Ahogy múlt az idő, fokozatosan visszatért ahhoz a hitéhez, hogy „csak Jahve az isten”, így Pál minden ezt követő levelében, amikor azt írta, hogy „isten akaratából”, az „isten” valószínűleg főként Jahve Istent jelenti. Mivel Pál soha nem állította egyértelműen, hogy az Úr Jézus Jahve, mindig Isten Fiaként tekintett az Úr Jézusra, úgy utalt Rá, mint a Fiúra, és soha nem mondott semmi olyasmit, hogy „a Fiú és az Atya egy”, ez azt bizonyítja, hogy Pál soha nem ismerte el az Úr Jézust, mint az egy igaz Istent; kételkedett, és csak félig hitt. Látva, hogy ilyen képe volt Istenről, valamint a törekvési módszerét, Pál nem olyasvalaki volt, aki az igazságra törekedett. Soha nem értette a megtestesülés misztériumát, és soha nem ismerte el az Úr Jézust, mint az egyetlen igaz Istent. Ebből nem nehéz megmondani, hogy Pál olyasvalaki volt, aki a hatalmat imádta, minden hájjal megkent és ravasz volt. Mit árul el nekünk az a tény, hogy Pál az elvetemültséget, a hatalmat és a státuszt imádta arról, hogy mi volt a hite? Volt igaz hite? (Nem.) Nem volt igaz hite, tehát létezett-e valójában az az Isten, akit a szívében meghatározott? (Nem.) Akkor mégis miért utazott körbe, miért áldozta fel magát és miért munkálkodott az Úr Jézus Krisztusért? (Az a szándéka irányította, hogy áldott legyen.) (Félt a büntetéstől.) Ismét visszakanyarodtunk ehhez a ponthoz. Mivel félt attól, hogy büntetést kap, és mert volt egy tövis a testében, amit nem tudott eltávolítani, ezért kellett folyton körbe utazgatnia és munkálkodnia, nehogy a tövis a testében jobban fájjon annál, mint amit el tudott viselni. Ezekből a megnyilvánulásaiból, szavaiból, a damaszkuszi úton történtekre adott reakciójából, valamint abból, hogy milyen hatással volt rá utólag az a tény, hogy a damaszkuszi úton a földre kényszerült, láthatjuk, hogy szívében nem volt hit; többé kevésbé biztosak lehetünk abban, hogy álhívő volt és ateista. Ez volt a szemlélete: „Akinek hatalma van, abban hiszek. Akinek hatalma van és le tud győzni engem, azért fogok megbízatásokat teljesíteni és minden tőlem telhetőt megtenni. Aki rendeltetési helyet tud nekem adni, koronát, és megelégíteni az áldottság iránti vágyamat, azt fogom követni. A végsőkig fogom követni.” Ki volt az isten a szívében? Bárki lehetett az istene, feltéve, hogy hatalmasabb volt nála és le tudta őt győzni. Nem ez volt Pál természetlényege? (De igen.) Szóval, ki volt az a lény, akiben végül hitt, aki képes volt földre kényszeríteni őt a damaszkuszi úton? (Az Úr Jézus Krisztus.) „Az Úr Jézus Krisztus” nevet használta, ám az a lény, akiben tényleg hitt, a szívében lévő isten volt. Hol van az ő istene? Ha megkérdeznéd tőle: „Hol van a te Istened? Ő a mennyekben van? Ő minden teremtett dolog közt van? Ő Az, aki szuverén az egész emberiség fölött?”, azt mondaná: „Nem, az én istenem a damaszkuszi úton van.” Ez volt valójában az ő istene. Annak oka, hogy Pál képes volt áttérni az Úr Jézus Krisztus üldözéséről a munkálkodásra, önfeláldozásra, sőt még élete feláldozására is az Úr Jézus Krisztusért – az ok, amiért képes volt ilyen nagy fordulatot tenni – vajon az volt, hogy hitében változás következett be? Azért volt, mert felébredt a lelkiismerete? (Nem.) Akkor mi okozta? Mi változott? Megváltozott a lelkitámasza. Azelőtt lelkitámasza a mennyekben volt; egy üres, homályos dolog volt. Ha az Úr Jézus Krisztus lépne a helyére, Pál azt gondolná, hogy Ő túl jelentéktelen – Jézus csak egy átlagos ember volt, Ő nem lehetett lelkitámasz – Pál pedig még kevésbé vette figyelembe a híres vallásos alakokat. Pál csak találni akart valakit, akire támaszkodhatott, aki képes volt leigázni őt és áldottá tenni. Úgy gondolta, hogy az a lény, akivel a damaszkuszi úton találkozott, a leghatalmasabb, és hogy benne kell hinnie. Lelkitámasza ugyanabban az időben változott meg, amikor a hite. Ez alapján, Pál valóban hitt Istenben, vagy sem? (Nem hitt.) Foglaljuk össze most egy mondatban, mi befolyásolta Pál törekvéseit és azt az utat, amelyen járt? (A lelkitámasza.) Akkor hogyan kellene meghatároznunk Pál hetedik bűnét? Pál hite minden tekintetben lelkitámasz volt; üres volt és homályos. Ízig-vérig álhívő és ateista volt. Miért nem hagyta hátra a vallásos világot egy ilyen ateista és álhívő? Az egyik dolog, hogy homályos képzeletében ott volt a rendeltetési hely kérdése. A másik pedig annak a kérdése, hogy legyen az életben ebédjegye. Ebben az életben a hírnévre, a nyereségre, a státuszra és az ebédjegyre törekedett, annak gondolata pedig, hogy az eljövendő világban lesz egy rendeltetési helye, vígaszt jelentett számára. Ezek a dolgok alkotják mindannak gyökerét és mankóját, amire az ilyen emberek törekednek és amit felfednek, valamint azét az útét, amelyen járnak. Ebből a szempontból mi volt Pál? (Egy álhívő. Egy homályos istenben hit.) (Egy ateista.) Pontos, ha azt mondjuk, hogy ateista volt, valamint álhívő és opportunista, aki a kereszténységben lapult meg. Ha csak farizeusnak nevezed, az vajon nem enyhe kifejezés? Ha megnézed a Pál által írt leveleket, látod, hogy a felszínen az áll bennük, hogy „isten akaratából”. Azt feltételezheted, hogy Pál a mennyei Istent tekintette a leghatalmasabbnak, és csupán az emberek elképzelései miatt, vagy azért osztották három szintre Istent – az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre – mert tudatlanok voltak és nem értették Istent, továbbá azt, hogy ez csak az emberek ostobasága, és nem egy nagyon komoly probléma, mivel az egész vallásos világ szintén így vélekedik. Azonban most, miután elemeztük ezt, erről van szó? (Nem.) Pál még Isten létezését sem ismerte el. Az ilyen ateista és álhívő, és ugyanazon kalap alá kellene venni őt, mint az ateistákat és a nem hívőket.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük fel Pál természetlényegét?)

Mi volt Pál természetlényege? Az a legkevesebb, ami elmondható, hogy volt benne némi elvetemültség. Megszállottan törekedett a tudásra és a státuszra, jutalmakra és koronára törekedett, és úgy sürgött-forgott, munkálkodott és fizette meg az árat azért a koronáért, hogy egyáltalán nem törekedett az igazságra. Azonkívül a munkája folyamán soha nem tett tanúságot az Úr Jézus szavai mellett, és arról sem tanúskodott, hogy az Úr Jézus a Krisztus, Isten, vagy hogy Ő a megtestesült Isten, hogy az Úr Jézus Istent képviseli, és hogy az Általa mondott szavak mind Isten által mondott szavak. Pál nem volt képes felfogni ezeket a dolgokat. Akkor hát milyen utat választott Pál? Makacsul törekedett a tudásra és a teológiára, ellenállt az igazságnak, nem volt hajlandó elfogadni az igazságot, és arra használta az ajándékait és a tudását, hogy olyan munkát végezzen, amellyel irányíthatja, fenntarthatja és megszilárdíthatja a státuszát. Mi volt az ő végső sorsa? Kívülről talán nem látod, hogy milyen büntetésben részesült a halála előtt, vagy hogy volt-e abnormális megnyilvánulása, de az ő végső sorsa különbözött Péterétől. Mitől függött ez a „különbség”? Az egyik dolog az ember természetlényege, a másik pedig az út, amelyet választ. Ami Pálnak az Úr Jézussal kapcsolatos hozzáállását és nézőpontját illeti: miben különbözött az ellenállása a normális emberekétől? Azonkívül mi a különbség aközött, ahogy Pál megtagadta és elutasította az Urat, és ahogyan Péter gyengeségből és félelemből háromszor megtagadta Isten nevét és nem ismerte el az Urat? Pál a tudást, a tanulást és az ajándékait használta fel a munkája elvégzéséhez. Egyáltalán nem gyakorolta az igazságot, és Isten útját sem követte. Éppen ezért megláttad a gyengeségét abban az időszakban, amelyet buzgón tevékenykedve és munkálkodva töltött, vagy éppen a leveleiben? Nem láttad, igaz? Újra meg újra tanította az embereket, hogy mit tegyenek, és biztatta őket, hogy törekedjenek a jutalmak, koronák és egy jó rendeltetési hely elnyerésére. Nem volt tapasztalati tudása, sem tapasztalata az igazság gyakorlásában. Péter ezzel szemben nagyon visszafogottan cselekedett. Neki nem voltak olyan mélyenszántó elméletei és olyan híres levelei sem, rendelkezett azonban az igazság némi valóságos felfogásával és gyakorlásával. Noha megtapasztalt gyengeséget és romlottságot az életében, sok megpróbáltatás után ember és Isten közti kapcsolattá lett az Istennel kialakított kapcsolata, amely teljességgel különbözött Páltól. Habár Pál munkálkodott, semmi olyat sem tett, aminek bármi köze lett volna Istenhez. Nem tett bizonyságot Isten szavairól, az Ő munkájáról, az Ő szeretetéről, az emberiség Isten általi megmentéséről, és még kevésbé Istennek az emberek felé irányuló szándékairól vagy az Ő követeléseiről. Még azt is gyakran mondta az embereknek, hogy az Úr Jézus Isten Fia, ami végül oda vezetett, hogy Szentháromságként tekintettek Istenre az emberek. A „Szentháromság” kifejezés Páltól eredt. Ha nincs olyan, hogy „Atya és Fiú”, akkor létezhet „Szentháromság”? Nem létezhet. Az emberi képzelődések tárháza túlságosan „gazdag”. Ha nem tudod megérteni Isten megtestesülését, akkor ne ítélj vakon és ne hozz vak ítéleteket. Csak hallgass az Úr Jézus szavaira és bánj Vele Istenként – mégpedig testben megjelenő és emberi lénnyé váló Istenként. Objektívebb így kezelni ezt.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Harmadik rész))

Miután annyi éven át tapasztalta a Szentlélek munkáját, Pálban szinte nem is léteztek változások. Még mindig majdnem természetes állapotában maradt, és még mindig a korábbi Pál volt. Csupán arról volt szó, hogy a sokéves munka viszontagságainak elviselése után megtanulta, hogyan kell „dolgozni”, és kitartást tanult, ám a régi természete – az erősen versengő és zsoldos természete – továbbra is megmaradt. A sokéves munka után sem ismerte romlott beállítottságát, és nem is szabadult meg a régi beállítottságától, ami még mindig jól látható volt a munkájában. Csupán több munkatapasztalat volt benne, de ez a kevés tapasztalat önmagában nem volt képes megváltoztatni őt, és nem tudta megváltoztatni a létezésről alkotott nézeteit vagy törekvésének jelentőségét. Bár sok éven át dolgozott Krisztusért, és soha többé nem üldözte az Úr Jézust, szívében nem történt változás az Istenről való ismeretében. Ez azt jelenti, hogy nem azért dolgozott, hogy Istennek szentelje magát, hanem inkább a jövőbeli rendeltetése miatt volt kénytelen dolgozni. Mert kezdetben üldözte Krisztust, és nem vetette alá magát Krisztusnak; eredendően lázadó volt, aki szándékosan szembeszállt Krisztussal, olyasvalaki, aki nem ismerte a Szentlélek munkáját. Amikor a munkája már majdnem befejeződött, még mindig nem ismerte a Szentlélek munkáját, hanem pusztán a saját belátása szerint, a saját jellemének megfelelően cselekedett, anélkül, hogy a legcsekélyebb figyelmet fordította volna a Szentlélek szándékaira. Így a természete ellenséges volt Krisztussal szemben, és nem vetette alá magát az igazságnak. Valaki, akit elhagyott a Szentlélek munkája, aki nem ismerte a Szentlélek munkáját, és aki ráadásul ellene szegült Krisztusnak – hogyan üdvözülhetne egy ilyen ember? Az, hogy az ember üdvözülhet-e vagy sem, nem attól függ, hogy mennyi munkát végez, vagy mennyit áldoz fel, hanem az határozza meg, hogy ismeri-e a Szentlélek munkáját, képes-e az igazságot a gyakorlatba átültetni, és hogy a kereséssel kapcsolatos nézetei összhangban állnak-e az igazsággal.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember)

Kapcsolódi filmrészletek

Valóban érted Pált?