Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Egy olyan személy, aki csak antikrisztusi beállítottsággal rendelkezik, nem jellemezhető úgy, mint aki lényegében antikrisztus. Csak azok tekinthetők valódi antikrisztusoknak, akiknek a természetlényege antikrisztusi. Az biztos, hogy vannak különbségek a két típus között az emberi mivolt szempontjából, és az eltérő emberi mivolt hatására az igazsághoz való hozzáállásuk is különbözik. Amikor pedig az emberek eltérően állnak hozzá az igazsághoz, akkor az útjukat is eltérően választják meg, és ha különböző utakat választanak, a cselekedeteikből fakadó alapelvek és következmények is eltérőek lesznek. Annak a személynek, aki csak antikrisztusi beállítottsággal rendelkezik, működik a lelkiismerete, van józan esze és becsületérzete, és viszonylagosan szólva szereti az igazságot. Emiatt, amikor romlott beállítottságot tár fel, a szívében elítéli a cselekedetét. Ilyen esetekben képes elgondolkodni magán, megismerni önmagát, képes beismerni a romlott beállítottságát és a romlottsága feltárulását, így pedig képes fellázadni a hús-vér test és a romlott beállítottsága ellen, és elkezdi gyakorolni az igazságot és alávetni magát Istennek. Egy antikrisztus esetében azonban ez nem így van. Mivel nem működik a lelkiismeretük, vagy nem érzékelik a lelkiismeretüket, és még kevésbé van becsületérzetük, amikor feltárul a romlott beállítottságuk, akkor nem mérik fel Isten szavai szerint, hogy a feltárulásuk helyes-e vagy sem, vagy hogy az romlott beállítottság-e vagy normális emberi mivolt, vagy hogy összhangban van-e az igazsággal. Sosem gondolkodnak el ezeken a dolgokon. Hogyan viselkednek tehát? Minden esetben azt állítják, hogy az általuk feltárt romlott beállítottság és az általuk választott út a helyes. Azt gondolják, hogy bármit is tesznek vagy mondanak, az helyes; makacsul ragaszkodnak a saját nézeteikhez. Ezért bármekkora hibát is követnek el, bármennyire súlyosan romlott beállítottságot is tárnak fel, nem ismerik fel a helyzet súlyosságát, és biztosan nem értik meg az általuk feltárt romlott beállítottságot. Természetesen a vágyaikat sem fogják félretenni, és nem fognak lázadni az ambíciójuk vagy a romlott beállítottságuk ellen azért, hogy olyan utat válasszanak, amely Istennek és az igazságnak való alávetettséghez vezet. Ebből a két különböző kimenetelből világosan látszik, hogy ha egy antikrisztusi beállítottsággal rendelkező ember szereti az igazságot a szívében, akkor van esély arra, hogy megértse és gyakorolja azt, és hogy elérje az üdvösséget. Az antikrisztusi lényeggel rendelkező embertípus azonban nem képes megérteni az igazságot, sem gyakorolni azt, és nem nyerheti el az üdvösséget. Ez a különbség a kettő között.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Második rész))

Melyik a halálos betegség: az, ha antikrisztusi lényeged, vagy ha antikrisztusi beállítottságod van? (Az antikrisztusi lényeg.) Az? (Igen.) Gondoljátok át alaposan, és válaszoljatok újra. (Ha valakinek antikrisztusi lényege és antikrisztusi beállítottsága van, az mindkettő halálos betegség.) Miért? (Azért, mert az antikrisztusok lényegével rendelkező emberek nem fognak az igazságra törekedni, és ugyanez érvényes azokra, akik antikrisztusi beállítottsággal rendelkeznek. Nem számít, milyen kérdéssel találkoznak, az antikrisztusi beállítottsággal rendelkező emberek soha nem az igazságra való törekvésre összpontosítanak, és az emberi mivoltnak és a józan észnek az abszolút minimuma sincs meg bennük; az ilyen emberek képtelenek elnyerni az igazságot és az üdvösséget sem tudják elérni – ez is halálos betegség.) Ki más szeretne szólni? (Én úgy értem, hogy e kettő egyike sem halálos betegség, ha azonban valaki nem törekszik az igazságra, az akkor halálos betegség.) Ez egy jó megközelítés. Ugyanakkor van ennek egy előfeltétele, ami az antikrisztusok lényege – azok az emberek, akik antikrisztusi lényeggel bírnak, egyszerűen nem törekednek az igazságra, ők álhívők – antikrisztusi lényeggel bírni a legveszélyesebb dolog. Mit értünk antikrisztusi lényeg alatt? Azt, hogy ezek az emberek egyszerűen nem törekednek az igazságra; csak a státuszt hajszolják, eredendően Isten ellenségei, antikrisztusok, a Sátán megtestesülései, születésükről fogva ördögök, emberi mivolt nélkül valók, materialisták, szabályos álhívők, és az ilyen emberek idegenkednek az igazságtól. Mit jelent az „igazságtól való idegenkedés”? Azt jelenti, hogy nem hiszik, hogy Isten az igazság, nem ismerik el azt a tényt, hogy Isten a Teremtő, azt a tényt pedig még kevésbé veszik tudomásul, hogy Isten minden dolog és minden felett szuverenitást gyakorol. Amikor tehát ilyen emberek kapnak lehetőséget arra, hogy az igazságra törekedjenek, meg tudják tenni vajon? (Nem.) Mivel nem tudnak az igazságra törekedni, és mivel örökre az igazság ellenségei és Isten ellenségei, soha nem lesznek képesek elnyerni az igazságot. Örökre képtelennek lenni az igazság elnyerésére halálos betegség. És mindazok, akiknek antikrisztusi beállítottságuk van, a beállítottság tekintetében azokhoz hasonlatosak, akik antikrisztusi lényeggel rendelkeznek: ugyanazok a megnyilvánulásaik, a megnyilatkozásaik, sőt még annak módja, is, ahogyan ezeket a megnyilvánulásokat és megnyilatkozásokat tanúsítják, a gondolkodásmódjuk, valamint az Istenről alkotott elképzeléseik és képzelődéseik is mind ugyanazok. Ami azonban az antikrisztusi beállítottsággal rendelkező embereket illeti – függetlenül attól, hogy el tudják-e fogadni az igazságot, és el tudják-e ismerni a tényt, miszerint Isten a Teremtő –, ameddig nem törekednek az igazságra, addig az antikrisztusi beállítottságuk halálos betegséggé válik, és emiatt van az, hogy a sorsuk ugyanaz lesz, mint az antikrisztusi lényeggel rendelkezőké. Ugyanakkor szerencsére vannak néhányan az antikrisztusi beállítottsággal rendelkezők között, akiknek van emberi mivoltuk, józan eszük, lelkiismeretük és szégyenérzetük, akik szeretik a pozitív dolgokat, és akikben megvannak az ahhoz szükséges feltételek, hogy Isten megmentse őket. Mivel törekednek az igazságra, ezek az emberek elérik a beállítottságbeli változást, levetik a romlott beállítottságaikat, és levetik az antikrisztusi beállítottságukat, az antikrisztusi beállítottságuk tehát többé nem halálos betegség számukra, és lehetőségük nyílik arra, hogy megmeneküljenek. Milyen körülmények között mondható az, hogy halálos betegség antikrisztusi beállítottsággal rendelkezni? Van ennek egy előfeltétele, mégpedig az, hogy bár ezek az emberek elismerik Isten létét, hisznek Isten szuverenitásában, hisznek mindabban és elismerik mindazt, amit Isten mond, valamint tudják tenni a kötelességeiket, van azonban egy dolog, ami nincs rendben: soha nem gyakorolják az igazságot, illetve nem törekednek az igazságra. Az antikrisztusi beállítottságuk tehát halálossá válik számukra, és az életükbe kerülhet. Amikor antikrisztusi lényeggel rendelkező emberekről van szó – a körülményektől függetlenül –, ezen emberek számára nem lehetséges, hogy szeressék az igazságot, illetve elfogadják az igazságot, és sohasem tudják elnyerni az igazságot. Értitek? (Igen.) Értitek. Ismételjétek el Nekem. (Az antikrisztusi lényeggel bíró emberek eredendően Isten ellenségei. Egyáltalán nem olyan emberek, akik szeretik és elfogadják az igazságot, és lehetetlen számukra, hogy valaha is elnyerjék az igazságot, ezért számukra az antikrisztusi beállítottságuk halálos betegség. Azonban bizonyos antikrisztusi beállítottsággal rendelkező emberek számára – azzal az előfeltétellel, hogy van bennük emberi mivolt, józan ész, lelkiismeret és szégyenérzet, valamint szeretik a pozitív dolgokat és törekednek az igazságra, majd az igazságra való törekvésen keresztül beállítottságbeli változást érnek el, a helyes utat követik – nem halálos betegség az antikrisztusi beállítottságuk. Mindezt ezeknek az embereknek a lényege, valamint az általuk követett út dönti el.) Vagyis az antikrisztusi lényeggel rendelkező emberek számára nem lehetséges, hogy valaha is az igazságra törekedjenek, és soha nem tudják elérni az üdvösséget, miközben az antikrisztusi beállítottsággal rendelkező emberek kétféleképp osztályozhatók: az egyik fajta törekszik az igazságra és elérheti az üdvösséget, a másik fajta pedig egyáltalán nem törekszik az igazságra és nem tudja elérni az üdvösséget. Azok, akik nem tudják elérni az üdvösséget, mind munkások; bizonyos hűséges munkások megmaradhatnak, és lehetséges, hogy esetleg más eredményre jutnak.

Miért nem érhetik el az üdvösséget az antikrisztusi lényeggel bíró emberek? Azért, mert ezek az emberek nem ismerik el az igazságot, és azt sem veszik tudomásul, hogy Isten az igazság. Ezek az emberek nem ismerik el, hogy vannak pozitív dolgok, és nem szeretik a pozitív dolgokat. Ehelyett elvetemült és negatív dolgokat szeretnek; minden elvetemült és negatív dolog megtestesülései, és minden negatív és elvetemült dolog kifejezői, és ezért idegenkednek az igazságtól, ellenségesek az igazsággal és gyűlölik az igazságot. Törekedhetnek vajon az igazságra ilyen lényeggel? (Nem.) Ezért aztán ezeket az embereket nem lehet rávenni, hogy törekedjenek az igazságra. Lehet vajon egy állatot egy másik fajta állattá változtatni? Lehetséges például egy macskát kutyává vagy egérré változtatni? (Nem.) Egy egér mindig egér lesz, amely gyakran rejtőzködik lyukakban, és az árnyékban él. A macska mindig is az egér természetes ellensége lesz, és ezen nem lehet változtatni – ez soha nem tud megváltozni. Mégis vannak néhányan az antikrisztusi beállítottsággal rendelkezők között, akik szeretik az igazságot és a pozitív dolgokat, akik hajlandóak mindent megtenni azért, hogy gyakorolják az igazságot és törekedjenek rá; bármit is mond Isten, ők gyakorolják, bárhogyan vezeti is őket Isten, követik, bármit megtesznek, amit Isten kér, az út, amelyet követnek, teljességgel összhangban áll az Isten által megkövetelt úttal, és az Isten által mutatott irány és célok szerint törekednek. Ami másokat illet, attól a ténytől eltekintve, hogy nem törekednek az igazságra, ők is az antikrisztusok útját követik, és nem kell sok ahhoz, hogy felismerjük, ezeknek az embereknek mi lesz a sorsa. Nemcsak hogy nem fogják elnyerni az igazságot, hanem annak esélyét is elveszítik, hogy megmeneküljenek – milyen szánalmasak ezek az emberek! Isten ad nekik lehetőségeket, valamint az igazsággal és élettel is ellátja őket, ők azonban nem becsülik meg ezeket a dolgokat, és nem követik a tökéletesedés útját. Nem arról van szó, hogy Isten egyeseket előnyben részesít másokkal szemben és nem ad esélyeket ezeknek az embereknek, hanem inkább az a helyzet, hogy azért veszítik el a lehetőséget, hogy megmeneküljenek, mert nem becsülik meg ezeket az esélyeket, illetve nem viselkednek az Isten által megkövetelt módon. Az antikrisztusi beállítottságuk ezért végzetessé válik, és az életük elvesztését okozza. Úgy vélik, hogy pár doktrína megértése, valamint néhány külsődleges cselekedetet és jó viselkedés tanúsítása azt jelenti, hogy Isten nem fogja megvizsgálni az antikrisztusi beállítottságuk ügyét, hogy elrejthetik azt, és hogy következésképpen természetes módon nem kell gyakorolniuk az igazságot, és azt tehetnek, amit csak akarnak, valamint hogy a saját megértésük, módszereik és kívánságaik szerint cselekedhetnek. Végül bármilyen esélyeket is ad nekik Isten, kitartóan ragaszkodnak a saját útjukhoz, az antikrisztusok útját követik, és Isten ellenségeivé lesznek. Nem azért válnak Isten ellenségeivé, mert Isten kezdettől fogva így határozta meg őket – Isten először nem határozta meg őket, mivel Isten szemében ők nem az Ő ellenségei, illetve nem antikrisztusi lényeggel rendelkező emberek voltak, hanem inkább csak sátáni, romlott beállítottsággal bíró emberek. Nem számít, Isten hány igazságot fejez ki, ők a törekvésükben továbbra sem igyekeznek az igazság felé. Nem tudnak az üdvösséghez vezető útra lépni, és helyette az antikrisztusok útját követik, végül pedig elveszítik az esélyüket, hogy megmentsék őket. Hát nem szégyen ez? Micsoda szégyen! Olyan szánalmasak ezek az emberek. Miért szánalmasak? Értenek egy pár szót és doktrínát, és azt hiszik, hogy értik az igazságot; fizetnek egy kevés árat és tanúsítanak némi jó viselkedést, miközben a kötelességüket végzik, és azt hiszik, hogy az igazságot gyakorolják; van némi tehetségük, képességük és adottságaik, valamint tudnak néhány szót és doktrínát szólni, némi munkát végezni, tenni néhány különleges kötelességet, és azt hiszik, életet nyertek; tudnak viselni egy kis szenvedést és fizetni egy kevés árat, és tévesen azt hiszik, hogy alá tudják vetni magukat Istennek és mindent fel tudnak adni Istenért. Az igazság gyakorlásának helyettesítésére használják a külsődleges jó viselkedésüket, az adottságaikat, valamint azokat a szavakat és doktrínákat, amelyekkel felvértezték magukat – ez a legnagyobb problémájuk, a végzetes hibájuk. Emiatt tévesen úgy hiszik, hogy már elindultak az üdvösséghez vezető úton, valamint hogy már rendelkeznek érettséggel és élettel. Mindenesetre, ha ezek az emberek végül nem képesek elérni az üdvösséget, akkor magukon kívül senki mást nem hibáztathatnak; azért van, mert ők maguk nem az igazságra összpontosítanak, nem az igazságra törekednek, és nagyon is hajlandóak az antikrisztusok útját követni.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Negyedik rész))

Mindazok, akik az antikrisztusok útját járják, antikrisztusi beállítottságú emberek, és amit az antikrisztusi beállítottságú emberek járnak, az az antikrisztusok útja – mégis van egy kis különbség az antikrisztusi beállítottságú emberek és az antikrisztusok között. Ha valaki antikrisztusi beállítottságú, és az antikrisztusok útját járná, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy antikrisztus. De ha nem tart bűnbánatot, és nem tudja elfogadni az igazságot, akkor antikrisztussá fejlődhet. Még van remény és lehetőség arra, hogy az antikrisztusok útját járó emberek bűnbánatot tartsanak, mert még nem váltak antikrisztussá. Ha sokféle gonosz dolgot tesznek, és antikrisztusokként jellemzik őket, és ezért azonnal eltakarítják és kiűzik őket, akkor már nem lesz esélyük a bűnbánatra. Ha valaki, aki az antikrisztusok útját járja, még nem tett sok gonosz dolgot, az legalábbis azt mutatja, hogy még nem gonosz ember. Ha el tudja fogadni az igazságot, akkor van egy szikrányi remény számára. Ha nem fogja elfogadni az igazságot, bármi történjék is, akkor nagyon nehéz lesz megmenteni őt, még akkor is, ha nem követett el mindenféle gonoszságot. Miért nem menthető meg egy antikrisztus? Mert a legkevésbé sem fogadja el az igazságot. Bárhogyan is beszél Isten háza arról, hogy becsületes embernek kell lenni – arról, hogy az embernek nyitottnak és őszintének kell lennie, elő kell állnia és ki kell mondania a mondandóját, és nem szabad csalárdságba bonyolódnia – ő egyszerűen nem tudja elfogadni. Folyamatosan úgy érzi, hogy az emberek veszítenek azzal, ha becsületesek, és hogy ostobaság kimondani az igazságot. Szilárdan eltökélte, hogy nem lesz becsületes ember. Ez az antikrisztusok természete, amely idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt. Hogyan lehet megmenteni valakit, ha a legkevésbé sem fogadja el az igazságot? Ha valaki, aki az antikrisztusok útját járja, el tudja fogadni az igazságot, akkor egyértelmű különbség van közte és egy antikrisztus között. Minden antikrisztus olyan ember, aki nem fogadja el az igazság egy kis részét sem. Nem számít, mennyi rossz vagy gonosz dolgot tettek, nem számít, milyen nagy veszteségeket okoztak a gyülekezet munkájának és Isten háza érdekeinek, soha nem fognak elgondolkodni önmagukon és nem fogják megismerni önmagukat. Még ha meg is metszik őket, egyáltalán nem fogadnak el semmilyen igazságot; a gyülekezet ezért jellemzi őket gonosz emberekként, antikrisztusokként. Egy antikrisztus legfeljebb csak azt ismeri el, hogy tettei megszegik az alapelveket és nincsenek összhangban az igazsággal, azt mégsem fogja soha, de soha elismerni, hogy szándékosan tesz gonoszságot, vagy szándékosan áll ellen Istennek. Csak a hibákat ismeri el, de nem fogadja el az igazságot; utána pedig ugyanúgy folytatja a gonoszságot, mint korábban, anélkül, hogy bármilyen igazságot is gyakorolna. Abból a tényből, hogy egy antikrisztus soha nem fogadja el az igazságot, látható, hogy az antikrisztusok természetlényege az, hogy idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. Továbbra is olyan emberek maradnak, akik ellenállnak Istennek, mint mindig, függetlenül attól, hogy hány éve hisznek Őbenne. Az átlagos, romlott emberiség viszont, bár mind antikrisztusi beállítottsággal rendelkezhet, van azonban különbség köztük és az antikrisztusok között. Jó pár olyan ember van, aki, miután hallotta Isten ítélő és leleplező szavait, szívébe tudja fogadni azokat, ismételten elgondolkodik rajtuk, és elgondolkodik önmagán. Akkor talán rájönnek: „Ez tehát egy antikrisztusi beállítottság; ilyen az, amikor az ember az antikrisztusok útját járja. Milyen komoly probléma! Bennem megvannak ezek az állapotok és viselkedésformák; bennem megvan az a fajta lényeg – én az a fajta ember vagyok!” Majd elgondolkodnak azon, hogyan vethetik le azt az antikrisztusi beállítottságot, és hogyan tarthatnak igazán bűnbánatot, ezzel pedig elhatározhatják, hogy nem az antikrisztusok útját járják. Munkájukban és életükben, az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, valamint Isten megbízatásához való hozzáállásukban elgondolkodhatnak saját cselekedeteiken és viselkedésükön, azon, hogy miért nem képesek alávetni magukat Istennek, miért élnek mindig sátáni beállítottság szerint, miért nem képesek fellázadni a hús-vér test és a Sátán ellen. És így imádkozni fognak Istenhez, és elfogadják az Ő ítéletét és fenyítését, és könyörögnek Istenhez, hogy mentse meg őket romlott beállítottságuktól és a Sátán befolyásától. Az, hogy megvan bennük az eltökéltség, hogy ezt megtegyék, azt bizonyítja, hogy képesek elfogadni az igazságot. Ők is romlott beállítottságot tárnak fel, és a saját akaratuk szerint cselekszenek; a különbség az, hogy egy antikrisztusnak nemcsak hogy ambíciói és vágyai vannak, hogy független királyságot hozzon létre, hanem az igazságot sem fogadja el, bármi történjék is. Ez egy antikrisztus Achilles-sarka. Ha viszont egy antikrisztusi beállítottságú ember képes elfogadni az igazságot, imádkozni Istenhez és bízni Őbenne, illetve ha le akarja vetni a Sátán romlott beállítottságát, és az igazságra való törekvés útját akarja járni, akkor milyen módokon lesz ez az imádság és ez az elhatározás hasznos az életbe való belépése szempontjából? Legalábbis arra fogja késztetni, hogy elgondolkodjon önmagán és megismerje önmagát, miközben a kötelességét végzi, és hogy az igazságot használja a problémák megoldására, hogy így eljuthasson oda, hogy oly módon végezze a kötelességét, ami megfelelő színvonalú. Ez az egyik módja annak, hogy a hasznára váljon. Ezen túlmenően a kötelessége végzése által nyújtott gyakorlattal képes lesz elindulni az igazságra való törekvés útján. Bármilyen nehézségekkel is szembesül, képes lesz keresni az igazságot, az igazság elfogadására és gyakorlására összpontosítani; képes lesz fokozatosan levetni sátáni beállítottságát, valamint alávetni magát Istennek és imádni Őt. Ilyen gyakorlással elérheti Isten üdvösségét. Az antikrisztusi beállítottságú emberek időnként romlottságot fedhetnek fel, és önkéntelenül még mindig a hírnevük, nyereségük és státuszuk érdekében beszélhetnek és cselekedhetnek, és még mindig a saját akaratuk szerint dolgozhatnak – de amint rájönnek, hogy felfedik romlott beállítottságukat, bűntudatot éreznek, és Istenhez imádkoznak. Ez azt bizonyítja, hogy ők olyasvalakik, akik el tudják fogadni az igazságot, akik alávetik magukat Isten munkájának; ez azt bizonyítja, hogy az életbe való belépésre törekednek. Nem számít, hogy hány évnyi tapasztalata van valakinek, és az sem, hogy mennyi romlottságot fed fel, végül képes lesz elfogadni az igazságot, és belépni az igazságvalóságba. Ő olyasvalaki, aki aláveti magát Isten munkájának. És amint mindezt teszi, az azt bizonyítja, hogy már alapot vetett az igaz úton. Néhányan azonban, akik az antikrisztusok útját járják, nem tudják elfogadni az igazságot. Számukra ugyanolyan nehéz lesz megszerezni az üdvösséget, mint az antikrisztusok számára. Az ilyen emberek Isten antikrisztusokat leleplező szavait hallván semmit sem éreznek, hanem közömbösek és érzéketlenek. Amikor a közlés az antikrisztusi beállítottság témájára terelődik, elismerik, hogy antikrisztusi beállítottságuk van, és hogy az antikrisztusok útját járják. Egész jól fognak beszélni róla. De amikor eljön az idő, hogy gyakorolják az igazságot, mégsem lesznek hajlandóak megtenni; még akkor is a saját akaratuk szerint fognak cselekedni, az antikrisztusi beállítottságukra hagyatkozva. Ha megkérdezed tőlük: „Viaskodsz-e a szíved mélyén, amikor antikrisztusi beállítottságot társz fel? Érzel-e önvádat, amikor azért beszélsz, hogy megvédd a státuszodat? Elgondolkodsz-e önmagadon és eljutsz-e önmagad megismeréséhez, amikor antikrisztusi beállítottságot társz fel? Szíved mélyén bűnbánó vagy-e, miután tudomást szereztél romlott beállítottságodról? Megbánod-e és megváltozol-e bármennyire is azután?” Biztos, hogy nem tudnak válaszolni, mert nem voltak ilyen tapasztalataik. Képtelenek lesznek bármit is mondani. Vajon képesek valódi megbánásra az ilyen emberek? Bizonyára nem lesz könnyű. Azokat, akik valóban törekednek az igazságra, fájdalmasan érinti majd, valahányszor antikrisztusi beállítottság tárul fel bennük, és nyugtalanná válnak; gondolkodóba esnek: „Miért nem tudom egyszerűen csak levetni ezt a sátáni beállítottságot? Miért tárok fel folyton romlott beállítottságot? Miért olyan makacs és megoldhatatlan ez a romlott beállítottságom? Miért olyan nehéz belépni az igazságvalóságba?” Ez azt mutatja, hogy az élettapasztalatuk sekélyes, és hogy a romlott beállítottságuk egyáltalán nem oldódott meg. Ezért tombol olyan heves harc a szívükben, amikor valami történik velük, és ezért is viselik ennek a gyötrelemnek a nehezét. Bár megvan bennük az elhatározás, hogy levessék sátáni beállítottságukat, bizonyosan nem tudnak meglenni anélkül, hogy szívük mélyén ne harcolnának ellene – és ez a harci állapot napról napra fokozódik. És ahogy az önmagukról való ismeretük elmélyül, és látják, hogy milyen mélyen romlottak, még jobban vágynak arra, hogy elnyerjék az igazságot, és még jobban becsülik azt, önmaguk és romlott beállítottságuk megismerése során pedig képesek lesznek elfogadni és töretlenül gyakorolni az igazságot. Fokozatosan növekedni fognak érettségben, és elkezd majd valóban megváltozni az életfelfogásuk. Ha továbbra is így próbálnak tapasztalni, akkor helyzetük évről évre jobb és jobb lesz, és végül képesek lesznek legyőzni a hús-vér testet és levetni a romlottságukat, sűrűn gyakorolni az igazságot és elérni az Istennek való alávetettséget. Nem könnyű az életbe való belépés! Olyan ez, mint egy haldokló újraélesztése. A felelősség, amelynek az ember eleget tehet, az az, hogy beszél az igazságról, támogatja őt, gondoskodik róla, illetve megmetszi. Ha el tudja fogadni és aláveti magát, akkor van remény számára; talán elég szerencsés ahhoz, hogy megmeneküljön, és nem fog odáig jutni a dolog, hogy meghaljon. De ha nem hajlandó elfogadni az igazságot, és egyáltalán nem ismeri önmagát, akkor veszélyben van. Egyes antikrisztusok egy-két évvel a kirekesztésük után sem ismerik meg önmagukat, és nem ismerik el a hibáikat. Ebben az esetben az életnek már semmi jele sem maradt bennük, ez pedig azt bizonyítja, hogy nincs többé reményük a megmenekülésre. El tudjátok-e fogadni az igazságot, amikor megmetszenek titeket? (Igen.) Akkor van remény – ez jó dolog! Ha el tudjátok fogadni az igazságot, akkor van reményetek arra, hogy megmeneküljetek.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész))

Egyes vezetők és dolgozók a múltban gyakran antikrisztusi beállítottságokat fedtek fel; akaratosak és önkényesek voltak, és mindig ez volt a hozzáállásuk: megszoksz, vagy megszöksz. De nem követtek el nyilvánvaló gonoszságokat, és emberi mivoltuk sem volt szörnyű. Azáltal, hogy megmetszették őket, hogy a testvérek segítettek nekik, hogy módosítva legyen a kötelességük vagy elbocsátották őket, hogy egy ideig negatívak voltak, végül tudatára ébredtek, hogy amit korábban felfedtek, azok romlott beállítottságok voltak. Hajlandóvá váltak bűnbánatot tanúsítani, és azt gondolták: „A legfontosabb, hogy kitartsak a kötelességem végzése mellett, bármi történjék is. Bár az antikrisztus útját jártam, mégsem jellemeztek antikrisztusként. Ez Isten irgalma, ezért keményen kell dolgoznom a hitemben és a törekvésemben. Semmi rossz nincs abban, ha az igazságra való törekvés útját járom.” Apránként megváltoznak, majd megtérnek. Vannak bennük jó megnyilvánulások, képesek az igazság alapelveit keresni, amikor a kötelességüket végzik, és akkor is az igazság alapelveit keresik, amikor másokkal kapcsolatba lépnek. Minden tekintetben pozitív irányba haladnak. Akkor tehát nem változtak meg? Az antikrisztusok útján való járásról az igazság gyakorlásának és az igazságra való törekvés útján való járásra tértek át. Van remény és van esélyük arra, hogy elérjék az üdvösséget. Jellemezheted-e antikrisztusokként az ilyen embereket azért, mert egykor egy antikrisztus bizonyos megnyilvánulásait mutatták, vagy az antikrisztusok útját járták? Nem. Az antikrisztusok inkább meghalnának, minthogy megtérjenek. Nincs bennük szégyenérzet; emellett a beállítottságuk ádáz és elvetemült, és a végletekig idegenkednek az igazságtól. Képes-e valaki, aki ennyire idegenkedik az igazságtól, a gyakorlatba ültetni azt, vagy bűnbánatot tanúsítani? Ez lehetetlen lenne. Az, hogy ilyen abszolút módon idegenkedik az igazságtól, azt jelenti, hogy soha nem fog bűnbánatot tanúsítani. Egy dolog biztos azokkal az emberekkel kapcsolatban, akik képesek bűnbánatot tanúsítani, mégpedig az, hogy hibáztak ugyan, de képesek elfogadni Isten szavainak ítéletét és fenyítését, képesek elfogadni az igazságot, és képesek a lehető legjobban igyekezni, hogy megtegyék a magukét a kötelességeik végzése során, Isten szavait személyes alapelveiknek tekintve, és Isten szavait életük valóságává téve. Elfogadják az igazságot, és mélyen legbelül nem idegenkednek tőle. Nem ez a különbség? Ez a különbség. Az antikrisztusok azonban nem állnak meg a metszés elutasításánál – senkire sem hallgatnak, akinek a szavai összhangban vannak az igazsággal, és nem hiszik, hogy Isten szavai az igazság, és nem is ismerik el őket igazságként. Milyen a természetük? Olyan, amelyik idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt, méghozzá szélsőséges mértékben. Amikor valaki az igazságot közli vagy tapasztalati tanúságtételről beszél, akkor rendkívül viszolyognak, és ellenségesek a beszélővel szemben. Ha valaki a gyülekezetben különböző képtelen és gonosz érveket terjeszt, ha abszurd, képtelen dolgokat mond, az nagyon boldoggá teszi őket: azonnal ők is beszállnak, és szoros együttműködésben velük henteregnek a pocsolyában. Ez a „madarat tolláról” alapján létrejött összefogás esete – a hasonló keresi a hasonlót. Ha meghallják, hogy Isten választott népe az igazságot közli, vagy az önismerete és az őszinte bűnbánata tapasztalati tanúságtételéről beszél, az az elkeseredésig felbosszantja őket, és elkezdenek azon gondolkodni, hogyan zárják ki és támadják meg az illetőt. Röviden: nem néznek jó szemmel senkire, aki az igazságra törekedik. Ki akarják zárni az illetőt, és az ellenségévé akarnak válni. Aki ügyes abban, hogy szavak és doktrínák hirdetésével hivalkodjon, azt nagyon kedvelik, és eléggé elismerik – mintha bizalmasra és útitársra leltek volna. Ha valaki azt mondja: „Aki a legtöbb munkát végzi és a leginkább közreműködik, az nagy jutalomban és koronában részesül, és együtt fog uralkodni istennel”, akkor végtelenül izgatottak lesznek és felforrósodik a vérük. Úgy fogják érezni, hogy magasan a többiek felett állnak, hogy végre kitűnnek a tömegből, hogy most már van helyük, hogy megmutassák magukat és hogy mennyit érnek. Akkor meglehetősen elégedettek lesznek. Ez nem az igazságtól való idegenkedés? Tegyük fel, hogy egy beszélgetés során azt mondod nekik: „Isten nem szereti az olyan embereket, mint Pál, és leginkább azoktól undorodik, akik az antikrisztusok útját járják, és akik egész nap azt hajtogatják: »Uram, Uram, hát nem végeztem sok munkát Érted?« Ő undorodik azoktól az emberektől, akik egész nap azon vannak, hogy jutalomért és koronáért könyörögjenek Neki.” Ezek a szavak bizonyára az igazság, de milyen érzés marad bennük azután, hogy ilyen közléseket hallanak? Mondanak-e áment az ilyen szavakra, és elfogadják-e őket? Mi az első reakciójuk? Szívből jövő undort éreznek, és nem hajlandóak meghallgatni – ez alatt azt értik: „Hogyan lehetsz ennyire biztos abban, amit mondasz? Tiéd az utolsó szó? Nem hiszem, amit mondasz! Azt teszem, amit teszek. Olyan leszek, mint Pál, és koronát kérek istentől. Így áldott lehetek, és jó rendeltetési helyem lesz!” Ragaszkodnak Pál nézeteinek a fenntartásához. Nem Isten ellen harcolnak-e így? Hát nem nyilvánvalóan Istennel való szembenállás ez? Isten leleplezte és boncolgatta Pál lényegét: annyi mindent mondott róla, és minden egyes része az igazság – ezek az antikrisztusok mégsem fogadják el az igazságot, sem azt a tényt, hogy Pál minden cselekedete és magatartása Istennel szemben állt. Az ő fejükben még mindig kérdéses: „Ha mondasz valamit, az azt jelenti, hogy helyes? Milyen alapon? Számomra az, amit Pál mondott és tett, helyesnek tűnik. Nincs benne semmi tévedés. Koronát és jutalmat hajszolok – erre vagyok képes! Meg tudsz állítani? Törekedni fogok a munkavégzésre: ha elérem, hogy sokat tettem, akkor lesz tőkém – hozzájárultam a dolgokhoz, és ha ez így van, akkor bemehetek a mennyek országába és jutalmat kapok. Nincs ezzel semmi baj!” Ennyire makacsok. A legkevésbé sem fogadják el az igazságot. Közölheted velük az igazságot, de nem fog eljutni hozzájuk: idegenkednek tőle. Ez az antikrisztusok hozzáállása Isten szavaihoz, az igazsághoz, és ez a hozzáállásuk Istenhez is. Milyen érzésetek van tehát, amikor hallottátok az igazságot? Úgy érzitek, hogy nem az igazságot követitek és hogy nem értitek. Úgy érzitek, hogy még mindig messze vagytok tőle és hogy az igazságvalóság felé kell törekednetek. És valahányszor Isten szavaihoz hasonlítjátok magatokat, akkor úgy érzitek, hogy túlságosan hiányosak vagytok, túl szerények a képességeitek és hiányzik belőletek a lelki megértés – hogy még mindig felületesek vagytok és hogy még mindig van bennetek elvetemültség. És akkor negatívvá váltok. Nem ez az állapototok? Az antikrisztusok viszont soha nem negatívak. Mindig nagyon lelkesek, soha nem tartanak önvizsgálatot, nem ismerik meg önmagukat, hanem azt hiszik, hogy nincsenek nagyobb problémáik. Ilyenek azok az emberek, akik mindig arrogánsak és önelégültek – amint hatalomra kerülnek, antikrisztussá válnak.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész))

Van-e valaki, aki egyáltalán nem vágyik a hatalomra? Van-e valaki, aki nem szereti a hatalmat? Van-e valaki, aki nem sóvárog a státuszból származó előnyök után? Nem, nincs. Mi ennek az oka? Az, hogy az embereket mind megrontotta a Sátán; mindannyian sátáni természetűek. Az egyik dolog, ami minden emberben közös, az, hogy szereti a hatalmat, a státuszt, és élvezi a belőle származó előnyöket. Ez egy olyan vonás, amely minden emberben közös. Akkor tehát miért tekintünk egyes embereket antikrisztusnak, míg mások csupán az antikrisztusi beállítottságot tárják fel vagy az antikrisztus útját járják? Milyen különbségek vannak e két csoport között? Először az emberi mivoltukban meglévő különbségről fogok beszélni. Van-e az antikrisztusoknak emberi mivoltuk? Mi a különbség az antikrisztus útját járó embereknek és maguknak az antikrisztusoknak az emberi mivolta között? (Az antikrisztusoknak nincs lelkiismeretük és józan eszük, nincs emberi mivoltuk, míg az antikrisztusok útját járó embereknek még van egy kis lelkiismeretük és józan eszük. Még elfogadhatják az igazságot, elfogadhatják Isten ítéletét és fenyítését, és valódi bűnbánatot is tanúsíthatnak.) A bűnbánat tanúsítása egy megkülönböztető jegy. Tudnak-e az antikrisztusok bűnbánatot tanúsítani? (Nem, nem tudnak.) Az antikrisztusok a legcsekélyebb mértékben sem fogadják el az igazságot: még ha falba is ütköznek, nem fognak bűnbánatot tanúsítani. Soha nem fogják megismerni önmagukat. Amikor az emberi mivoltról van szó, van egy másik dolog, amiben az antikrisztusok útját járó emberek különböznek az antikrisztusoktól, mégpedig az átlagos jó ember és a gonosz ember közötti különbség. A jó emberek lelkiismerettel és józan ésszel mondanak és tesznek dolgokat, míg a gonosz embereknek nincs lelkiismeretük és józan eszük. Amikor a gonosz emberek valami rosszat tesznek és lelepleződnek, nem együttműködőek: „Nahát, még ha mindenki tudja is, tudnak bármit is tenni ellene? Azt teszek, amit akarok! Nem érdekel, hogy ki leplez le vagy kritizál. Mit is tehetne velem bárki?” Bármennyi rosszat is tesz egy gonosz ember, nem érez szégyent. Amikor egy átlagos ember valami rosszat tesz, leplezni akarja és el akarja tussolni. Ha valaki végül leleplezi, túlságosan szégyelli magát ahhoz, hogy bárkivel szembenézzen, és még csak élni sem akar tovább: „Ó, hogy tehettem ilyet? Igazán szégyentelen vagyok!” Rendkívüli bűntudatot érez, sőt átkozza magát, és megesküszik, hogy soha többé nem tesz ilyesmit. Ez a fajta viselkedés bizonyítja, hogy van benne szégyenérzet, hogy még mindig van benne némi emberi mivolt. Aki szégyentelen, annak nincs lelkiismerete és józan esze – és minden gonosz ember szégyentelen. Egy gonosz ember bármilyen rossz tettet követ is el, nem fog elvörösödni az arca vagy felgyorsulni a szívverése. Továbbra is gátlástalanul fogja védeni a tetteit, a negatív szempontokat pozitívvá torzítja, és úgy beszél a rossz tettekről, mintha jók lennének. Van az ilyen embernek szégyenérzete? (Nincs.) Ha ilyen a hozzáállása, akkor vajon igazán bűnbánatot tanúsít-e a jövőben? Nem, egyszerűen továbbra is úgy fog viselkedni, ahogyan eddig is. Ez azt jelenti, hogy szégyentelen – a szégyentelenség pedig azt jelenti, hogy nincs lelkiismerete és józan esze. Akiknek van lelkiismeretük és józan eszük, azok túlságosan szégyellik magukat ahhoz, hogy bárkivel szembenézzenek, miután lelepleződik, hogy valami rosszat tettek, és soha többé nem tesznek így. Miért van ez? Mert úgy érzik, hogy ez egy szégyenletes dolog volt, és túlságosan tele vannak szégyennel ahhoz, hogy bárkivel szembenézzenek: van egyfajta szégyenérzet az emberi mivoltukban. Nem ez a normális emberi mivolt minimális mércéje? (De igen.) Lehet-e még embernek nevezni valakit, aki szégyent sem érez? Nem lehet. Van-e normális elméje annak, aki nem érez szégyent? (Nincs.) Nincs normális elméje, nemhogy pozitív dolgok iránti szeretete. Számára a lelkiismeret és a józan ész túl magas mérce, amelyet nem ér el. Nos, mi a legalapvetőbb különbség az antikrisztusok és azok között, akik az antikrisztusok útján járnak? Amikor az antikrisztus lényegét birtokló személyt valaki más leleplezi, mert Istennel verseng a státuszért, akkor nem fogja azt gondolni, hogy rosszat tett. Később nemhogy nem fogja levonni a tanulságokat és nem fordul Istenhez, hanem amint lehetősége lesz, hogy vezetőnek vagy dolgozónak válasszák meg, továbbra is versengeni fog Istennel a státuszért. Ugyanúgy folytatja, mint korábban, és hamarabb halna meg, mint hogy megtérjen. Van ezeknek az embereknek bármiféle racionalitásuk? (Nincs.) És akik nem rendelkeznek racionalitással, éreznek-e bármi szégyent? (Nem.) Az ilyen embereknek nincs racionalitásuk és nincs szégyenérzetük. Amikor a normális emberi mivolttal, lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberek hallják, hogy mások azt mondják róluk, hogy Istennel versengenek a státuszért, azt fogják gondolni: „Ó, ne, ez komoly dolog! Én Isten követője vagyok! Hogyan versenghetnék Vele a státuszért? Micsoda szégyen, hogy Istennel versengek a státuszért! Mennyire tompa, mennyire ostoba, mennyire esztelen lettem, hogy ezt teszem! Hogyan tehettem ilyet?” Zavarba jönnek és szégyenkezni fognak amiatt, amit tettek, és amikor hasonló helyzetekkel szembesülnek, a szégyenérzetük megfékezi a viselkedésüket. Minden ember természetlényege a Sátán természetlényege – de azoknak, akik a normális emberi mivolt észszerűségével rendelkeznek, van szégyenérzetük, és ez megfékezi a viselkedésüket. Ahogyan az ember fokozatosan elmélyül az igazság megértésében, és ahogyan Isten ismerete és megértése, valamint az igazságnak való alávetettség mélyebbé válik, nem ez a szégyenérzet lesz többé a minimális küszöb. Az igazság és az istenfélő szívük egyre inkább visszafogja őket. Folyamatosan fejlesztik magukat, és egyre inkább az igazságnak megfelelően cselekednek. Az antikrisztusok ugyanakkor az igazságra fognak törekedni? Egyáltalán nem fognak. Nem rendelkeznek normális emberi józan ésszel. Nem tudják, mit jelent az igazságra való törekvés, idegenkednek az igazságtól, és egy cseppnyi szeretet sincs bennük iránta – így hogyan is törekedhetnének az igazságra? Az igazságra való törekvés normális emberi szükséglet. Csak azok fogják szeretni az igazságot és fognak rá törekedni, akik éheznek és szomjaznak az igazságosságra. Akik nem rendelkeznek normális emberi mivolttal, azok soha nem fognak az igazságra törekedni.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Második tétel: Támadják és kizárják a másként gondolkodókat)

A hírnevük vagy a státuszuk ellen intézett támadás és annak elvesztése még annál is súlyosabban érinti az antikrisztusokat, mint ha az életüket próbálnák elvenni. Mindegy, hogy hány prédikációt hallgatnak meg, vagy hogy Istennek hány szavát olvassák el: nem fognak szomorúságot vagy megbánást érezni amiatt, hogy sosem gyakorolták az igazságot, és hogy az antikrisztusok útjára tértek, sem amiatt, hogy az antikrisztusok természetlényegével bírnak. Ehelyett folyton azon törik a fejüket, hogy miként tehetnének szert státuszra és növelhetnék a hírnevüket. Azt lehet mondani, hogy az antikrisztusok mindent azért tesznek, hogy felvágjanak mások előtt, nem pedig Isten előtt teszik a dolgokat. Miért mondom ezt? Azért, mert az ilyen emberek annyira szerelmesek a státuszba, hogy az életüknek és az életcéljuknak tekintik azt. Azonkívül, mivel ennyire szeretik a státuszt, soha nem hisznek az igazság létezésében, sőt még az is elmondható róluk, hogy Isten létezésében sincs egyáltalán hitük. Így aztán bármennyire kalkulálnak is a hírnév és a státusz elnyerése érdekében, és bármennyire próbálják is hamis látszatot keltve becsapni az embereket és Istent, a szívük mélyén nincs bennük tudatosság, sem önvád, szorongásról nem is beszélve. Miközben egyre csak a hírnévre és a státuszra törekednek, azt is könnyedén letagadják, amit Isten végzett el. Miért mondom ezt? Az antikrisztusok a szívük mélyén ezt hiszik: „Minden hírnévre és státuszra önerőből lehet szert tenni. Az emberek csak úgy élvezhetik isten áldásait, ha szilárdan megvetik a lábukat az emberek között, és ha hírnevet és státuszt szereznek. Az élet akkor értékes csupán, ha teljes hatalmat és státuszt szereznek az emberek. Csakis ez nevezhető emberi életnek. Ezzel szemben haszontalan lenne úgy élnie az embernek, amiről isten szava beszél – mindenben alávetnie magát isten szuverenitásának és elrendezéseinek, készségesen egy teremtett lény pozíciójába helyezkedni és normális emberként élni –; senki sem nézne fel egy ilyen személyre. Az embernek a saját küzdelmei árán kell státuszra, hírnévre és boldogságra szert tennie; mindenkinek pozitív és proaktív hozzáállással kell kiharcolnia és megragadnia ezeket. Senki más nem fogja megadni neked ezeket – a passzív várakozás csak kudarchoz vezethet.” Így kalkulálnak az antikrisztusok. Ez az antikrisztusok beállítottsága. Ha azt reméled, hogy az antikrisztusok elfogadják az igazságot, beismernek hibákat és valóságos megbánást tanúsítanak, ez lehetetlen – teljességgel képtelenek erre. Az antikrisztusok a Sátán természetlényegével bírnak, és gyűlölik az igazságot, úgyhogy bármerre mennek, még ha a föld széléig elmennek is, sosem fog változni az az ambíciójuk, hogy hírnévre és státuszra törekednek, ahogyan a dolgokkal kapcsolatos nézeteik sem változnak meg, és az sem, hogy melyik úton járnak. Némelyek ezt mondják: „Van néhány antikrisztus, aki meg tudja változtatni az ezzel kapcsolatos nézeteit.” Helyes ez a kijelentés? Ha igazán meg tudnak változni, akkor még mindig antikrisztusok? Akikben antikrisztusi természet van, azok sosem fognak megváltozni. Akik antikrisztusi beállítottsággal bírnak, csak akkor fognak megváltozni, ha törekednek az igazságra. Vannak némelyek, akik antikrisztusi úton járnak, elkövetnek valami gonoszságot, ami megzavarja a gyülekezet munkáját, de noha antikrisztusként jellemzik őket, az elbocsátásukat követően igazi megbánást éreznek, és elhatározzák, hogy legközelebb helyesen cselekszenek, majd némi gondolkodás, önismeret és bűnbánat után valóságos változáson mennek keresztül. Ebben az esetben ezeket az embereket nem lehet antikrisztusként jellemezni; mindössze antikrisztusi beállítottsággal rendelkeznek. Ha törekednek az igazságra, meg tudnak változni. Az viszont határozottan kijelenthető, hogy a legtöbben azok közül, akiket antikrisztusként jellemzett, kitakarított vagy kizárt a gyülekezet, nem fognak igazán bűnbánatot tartani vagy megváltozni. Ha így is tesz bármelyikük, az ritkaságszámba megy. Némelyek ezt kérdezik: „Akkor tévesen lettek jellemezve azok a ritka esetek?” Ez lehetetlen. Elkövettek valamilyen gonoszságot, és ezt végtére is nem lehet semmissé tenni. Ha azonban képesek igazán bűnbánatot tartani, ha hajlandóak kötelességet végezni, és ha igazi tanúságtételük van a bűnbánatuk mellett, akkor még mindig be tudja fogadni őket a gyülekezet. Ha ezek az emberek egyáltalán nem hajlandóak beismerni a hibáikat vagy bűnbánatot tartani azután, hogy antikrisztusként jellemezték őket, és továbbra is minden lehetséges eszközzel igazolni próbálják magukat, akkor pontos és teljességgel helyes antikrisztusként jellemezni őket. Ha elismerték volna a hibáikat és igazi megbánást éreztek volna, akkor hogyan tudná antikrisztusként jellemezni őket a gyülekezet? Ez lehetetlen volna. Akárkiről van is szó, akármennyi gonoszságot művelt, és bármilyen súlyosak voltak is a hibái, attól függően állapítják meg valakiről, hogy antikrisztus, vagy hogy antikrisztusi beállítottsággal rendelkezik, hogy képes-e elfogadni az igazságot és a metszést, és hogy van-e benne igazi megbánás. Ha el tudja fogadni az igazságot és a metszést, ha van benne igazi megbánás, és ha kész Istenért munkát végezve élni az egész életét, akkor ez tényleg némi bűnbánatot jelez. Egy ilyen embert nem lehet antikrisztusként jellemezni. A valódi antikrisztusok vajon igazán el tudják fogadni az igazságot? Egyáltalán nem. Pontosan azért nem lesznek sohasem képesek a hírnév és a státusz elengedésére, amely olyan szorosan összefonódott az egész életükkel, mert nem szeretik az igazságot, és mert idegenkednek az igazságtól. Az antikrisztusok szilárdan hiszik a szívükben, hogy csak hírnév és státusz birtokában lesz méltóságuk és lehetnek igazi teremtett lények, és hogy csak akkor lesznek megjutalmazva és megkoronázva, akkor lesznek méltók Isten elismerésére, akkor nyerhetnek el mindent és lesznek hiteles személyek, ha van státuszuk. Minek látják az antikrisztusok a státuszt? Azt látják az igazságnak; úgy tekintenek rá, mint a legfőbb célra, amelyre az embereknek törekedniük kell. Hát nem probléma ez? Azok, akik képesek ennyire a státusz megszállottjai lenni, igazi antikrisztusok. Ugyanabból a fajtából valók, mint Pál. Úgy hiszik, hogy az igazságra törekvés, az Istennek való alávetettség keresése, valamint a becsületesség keresése mind olyan folyamatok, amelyek a lehető legmagasabb státuszhoz vezetnek; csupán folyamatoknak tartják őket, amelyeket teljes egészében azért tesz az ember, hogy Isten lássa, nem pedig célnak és magatartási normának. Ez az értelmezés esztelen és nevetséges! Csak az igazságot gyűlölő, abszurd emberek tudtak ilyen nevetséges ötlettel előállni.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész))

A romlott emberi lények mindegyike romlott beállítottságú, és mindannyiuknál jelentkeznek a romlott beállítottság megnyilatkozásai és manifesztációi. A hétköznapi emberek elvetemült beállítottsága és az antikrisztusok elvetemült beállítottsága azonban különböző. Habár a hétköznapi emberek elvetemült beállítottságúak, a szívükben az igazság után vágyódnak és szeretik az igazságot, és miközben hisznek Istenben és végzik a kötelességeiket, képesek elfogadni az igazságot. Noha korlátozott az az igazság, amelyet a gyakorlatba tudnak ültetni, attól még képesek valamennyit gyakorolni, így fokozatosan megtisztulhatnak és igazán megváltozhatnak a romlott beállítottságaik, mígnem végül már alapvetően képesek lesznek alávetni magukat Istennek és eljutni az üdvösségre. Az antikrisztusok ezzel szemben egyáltalán nem szeretik az igazságot, sohasem fogadják el az igazságot, és sohasem ültetik azt gyakorlatba. Meg kell próbálnotok aszerint megfigyelni és felismerni az embereket, amit itt mondok; legyen szó gyülekezeti vezetőről vagy dolgozóról, vagy egy hétköznapi testvérről, figyeljétek meg, hogy képesek-e a gyakorlatba ültetni az általuk megértett igazságokat. Tegyük fel például, hogy valaki megért egy igazságalapelvet, de amikor eljön az ideje, hogy gyakorlatba ültesse, egyáltalán nem ülteti gyakorlatba, azt teszi, amit akar, és önkényesen cselekszik – ez elvetemültség, és az ilyen embert nehéz megmenteni. Egyesek nem igazán értik az igazságot, de a szívükben keresni akarják, hogy pontosan mit tegyenek, ami összhangban van Isten szándékaival és egyezik az igazsággal. A szívük mélyén nem szeretnének szembenni az igazsággal. Csak azért beszélnek és cselekednek az alapelveket megszegve, követnek el hibákat, sőt, tesznek olyan dolgokat is, amelyek bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak, mert nem értik az igazságot – milyen természetű dolog ez? Olyan természetű, aminek nincs köze a gonoszság műveléséhez; az ostobaság és a tudatlanság idézi elő. Az ilyen emberek teljes egészében azért teszik ezeket a dolgokat, mert nem értik az igazságot, mert képtelenek eljutni az igazságalapelvekhez, és mert az elképzeléseik és képzelődéseik alapján azt gondolják, hogy helyes ezeket a dolgokat tenni, ezért aztán így cselekednek, Isten pedig ostobaként, tudatlanként jellemzi őket, akiknek hiányos a képességük; nem arról van szó, hogy értik az igazságot és szándékosan szembemennek vele. Ami azokat a vezetőket és dolgozókat illeti, akik mindig az elképzeléseik és képzelődéseik szerint teszik a dolgokat, és akik gyakran megszakítják Isten házának a munkáját, mivel nem értik az igazságot, gyakorolnotok kell a felügyelet és a korlátozás bevezetését és gyakorolnotok kell, hogy többet kell beszélgessetek az igazságról a problémák megoldása végett. Ha valaki túlságosan hiányos képességű és nem tudja megérteni az igazságalapelveket, akkor ideje hamis vezetőként elbocsátani. Ha érti az igazságot, de szándékosan szembemegy vele, akkor meg kell metszeni az illetőt. Ha mindvégig képtelen marad elfogadni az igazságot, valamint nem mutat bűnbánatot, akkor gonosz emberként kell őt kezelni, és ki kell takarítani. Az antikrisztusok természete azonban sokkal súlyosabb, mint a gonosz embereké vagy a hamis vezetőké, mivel az antikrisztusok szándékosan és céllal zavarják meg a gyülekezet munkáját. Még ha értik is az igazságot, nem gyakorolják, senkire sem hallgatnak, és ha hallgatnak is, nem fogadják el, amit hallanak. Ha a felszínen úgy is tűnik, mintha elfogadnák, a szívük mélyén ellenállnak neki, és amikor cselekvésre kerül sor, még mindig a saját preferenciák szerint cselekednek, anélkül, hogy bármennyire is figyelembe vennék Isten házának az érdekeit. Amikor emberek között vannak, emberi szavakat szólnak, és van némi emberi hasonlatosságuk, de amikor az emberek háta mögött cselekednek, felszínre jön a démoni természetük – ezek antikrisztusok. Vannak, akik mindenféle gonoszságot elkövetnek és antikrisztusokká válnak, amikor státuszra tesznek szert. Némelyeknek nincs státuszuk, de a természetlényegük ugyanolyan, mint az antikrisztusoké – lehet azt mondani rájuk, hogy jó emberek? Amint státuszhoz jutnak, máris mindenféle gonoszságot elkövetnek – ők antikrisztusok.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész))

Mindannyiótoknak össze kellene vetnetek magatokat az antikrisztusok Általam leleplezett különféle megnyilatkozásaival, megnyilvánulásaival és gyakorlataival; a kötelességeitek végzése során kétségkívül tanúsítani fogjátok e megnyilatkozások, megnyilvánulások és gyakorlatok némelyikét, de miben különböztök az antikrisztusoktól? El tudjátok fogadni Istentől azokat a dolgokat, amelyek veletek történnek? (Igen, el tudjuk.) Az arra való képesség, hogy elfogadjátok Istentől azt, ami veletek történik, a legritkább dolog. Meg tudtok-e fordulni, ha a rossz útra léptek, valami rosszat tesztek, tudatlan dolgokat tesztek vagy vétkeket követtek el? Tudtok bűnbánatot tartani? (Igen, tudunk.) A megbánásra és a megfordulásra való képesség a legértékesebb és legritkább dolog. Az antikrisztusokból azonban pontosan ez hiányzik. Ez csak azokban van meg, akiket Isten meg fog menteni. Mely dolgoknak a legfontosabb a birtokában lenni? Az első az abban való hit, hogy Isten az igazság; ez a legalapvetőbb dolog. Meg tudjátok ezt tenni? (Igen, meg tudjuk.) Az antikrisztusoknak nincs a birtokában ez a legfontosabb dolog. A második annak elfogadása, hogy Isten szava az igazság; ezt is a legalapvetőbb dolognak tekinthetjük. A harmadik az Isten vezénylésének és intézkedéseinek való alávetés. Ez az antikrisztusok számára teljességgel elérhetetlen, de számotokra itt kezd nehézzé válni a dolog. A negyedik az, hogy mindent elfogadtok Istentől vita, önigazolás, indoklás vagy panaszkodás nélkül. Az antikrisztusok számára ez teljességgel lehetetlen. Az ötödik a lázadást, illetve a vétkek elkövetését követő megbánás. Ezt biztosan nehéz lesz elérnetek. Olyankor van ez, amikor a vétkek elkövetése után az emberek fokozatosan szereznek némi ismeretet a saját romlott beállítottságaikról az elmélkedés, valamint a keresés, a szomorúság, a negativitás és a gyengeség időszakán keresztül. Ehhez természetesen időre van szükség. Ez lehet egy-két év vagy hosszabb. Az ember csak azt követően tud igazi bűnbánatot tartani, miután teljességgel megértette a romlott beállítottságait és szívből engedett. Bár ez nem könnyű, a megbánás megnyilvánulásai végül megláthatók azokban, akik törekednek az igazságra, akik megkaphatják Isten üdvösségét. Az antikrisztusokban azonban ez nincs meg. Gondolj bele, melyik antikrisztus nem bolygatja fel az elmúlt öt-tíz, sőt akár tíz-húsz évet, miután valami rosszat tett? Nem számít, mennyi idő telt el, miután ismét találkozol vele, még mindig csak a saját érveiről beszél. Még mindig nem ismeri fel és nem fogadja el a saját gaztetteit, és a legcsekélyebb bűntudatot sem tanúsítja. Ez a különbség az antikrisztusok és a hétköznapi romlott emberek között. Miért nem tudnak az antikrisztusok bűntudatot tanúsítani? Mi ennek az alapvető oka? Nem hiszik, hogy Isten az igazság, ami ahhoz vezet, hogy képtelenek elfogadni az igazságot. Ez reménytelen, és az antikrisztusok lényege határozza meg ezt. Amikor halljátok, amint az antikrisztusok különféle megnyilvánulásait boncolgatom, erre gondoltok: „Végem van. Nekem is antikrisztusi beállítottságom van – hát nem vagyok én is antikrisztus?” Vajon nem a tisztánlátás hiánya ez? Igaz, hogy antikrisztusi a beállítottságod, ám amiben különbözöl az antikrisztusoktól, az az, hogy benned még mindig vannak pozitív dolgok. El tudod fogadni az igazságot, tudsz gyónni, megbánni és változni, és ezek a pozitív dolgok lehetővé tehetik számodra, hogy levesd az antikrisztusok beállítottságait, és lehetővé tehetik, hogy megtisztulj a romlott beállítottságaidtól és elérd az üdvösséget. Hát nem azt jelenti ez, hogy van reményed? Még mindig van remény számodra!

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész))

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Isten szavai megszüntették a félreértéseimet