Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

A nagy vörös sárkány nemzetében a munkának olyan szakaszát végeztem el, amely az emberek számára felfoghatatlan, és emiatt a szélben ringatóznak, s ezután majd sokan csendben elsodródnak a szél fújásával. Valóban, ez az a „szérű”, amelyet meg fogok tisztítani; ez az, amire vágyom, és ez az Én tervem is. Mert sok gonosz osont már be a munkám során, de nem sietek elűzni őket. Inkább szétoszlatom majd őket, amikor eljön az ideje. Csak ezután leszek az élet forrása, és lehetővé teszem azoknak, akik igazán szeretnek Engem, hogy megkapják Tőlem a fügefa gyümölcsét és a liliom illatát. Azon a földön, ahol a Sátán tartózkodik, a por földjén, nem marad tiszta arany, csak homok, és így, látva ezeket a körülményeket, a munka egy ilyen szakaszát végzem. Tudnotok kell, hogy amit Én megszerzek, az tiszta, finomított arany, nem homok. Hogyan maradhatnak a gonoszok az Én házamban? Hogyan engedhetem meg, hogy a rókák élősködjenek az Én paradicsomomban? Minden módszert bevetek, hogy elűzzem őket. Mielőtt kinyilatkoztatom szándékaimat, senki sincs tisztában azzal, hogy mit szándékozom tenni. Megragadva ezt a lehetőséget, elűzöm a gonoszokat, és ők kénytelenek elhagyni jelenlétemet. Ezt teszem a gonoszokkal, de még lesz egy nap számukra, amikor Engem szolgálhatnak.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Zeng a hét mennydörgés – azt jövendöli, hogy a királyság evangéliuma elterjed majd az egész világegyetemben)

Most a lehető leghamarabb egy csoportot szeretnék létrehozni azokból, akik összhangban vannak az Én szándékaimmal, olyan emberek csoportját, akik képesek figyelembe venni az Én terheimet. Azonban nem tekinthetek el a gyülekezetem tisztogatásától és megtisztításától; a gyülekezet az Én szívem. Megvetek minden gonosz embert, aki megakadályoz titeket abban, hogy az Én szavamat egyétek és igyátok. Ez azért van, mert vannak néhányan, akik nem igazán akarnak Engem. Ezek az emberek tele vannak csalással, nem kerülnek közel Hozzám igaz szívükkel; gonoszak, és olyan emberek, akik akadályozzák akaratom végrehajtását; nem olyan emberek, akik az igazságot a gyakorlatba ültetik. Ezek az emberek tele vannak önelégültséggel és arroganciával, vadul ambiciózusak, szeretnek lekezelőek lenni, és bár szavaikat kellemes hallani, titokban nem gyakorolják az igazságot. Ezeket a gonosz embereket mind kivágják és elsodorják; elsorvadnak a katasztrófa közepette.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 24. fejezet)

Lehet, hogy az Istenbe vetett hited évei alatt egyszer sem átkoztál senkit vagy követtél el rossz cselekedetet, azonban a Krisztussal való kapcsolatodban nem tudsz igazat szólni, tisztességesen cselekedni, vagy alávetni magad Krisztus szavának. Ez esetben azt mondom, hogy a világ legvészjóslóbb és legrosszindulatúbb embere vagy. Lehet, hogy a rokonaid, barátaid, feleséged (vagy férjed), fiaid és leányaid, valamint a szüleid irányában rendkívül nyájas és odaadó vagy, és soha nem használsz ki másokat, azonban ha képtelen vagy a Krisztussal való összeférhetőségre, ha nem vagy képes arra, hogy összhangban cselekedj Ővele, akkor add bár oda mindened a felebarátaid megsegítésére, vagy viselj pedáns gondot apádra, anyádra és a házad népére, azt mondom, hogy még mindig gonosz ember vagy, sőt, ravasz trükkökkel teljes.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei)

A testvérek közül azok, akik mindig negativitásukat hangoztatják, a Sátán szolgái, és megzavarják a gyülekezetet. Az ilyen embereket egy napon ki kell közösíteni és ki kell rekeszteni. Ha az embereknek Istenbe vetett hitükben nincs Istent félő szívük, ha nincs Istennek alávetett szívük, akkor nemhogy nem lesznek képesek semmilyen munkát végezni Érte, hanem éppen ellenkezőleg, olyanokká válnak, akik megzavarják munkáját, és ellenállnak Neki. Hinni Istenben, de nem alávetettnek lenni Neki és nem félni Őt, hanem ellenállni Neki a legnagyobb szégyen egy hívő számára. Ha a hívők beszédükben és magatartásukban ugyanolyan nemtörődömök és gátlástalanok, mint a nem hívők, akkor még a nem hívőknél is gonoszabbak; ők archetipikus démonok. Akik a gyülekezeten belül mérgező, rosszindulatú beszédüknek adnak hangot, akik pletykákat terjesztenek, akik diszharmóniát szítanak, és klikkeket alkotnak a testvérek között – ők azok, akiket ki kellett volna zárni a gyülekezetből. Mivel azonban most Isten munkájának egy másik korszaka van, ezek az emberek korlátozva vannak, hiszen a biztos kiiktatás vár rájuk. Mindazoknak, akiket a Sátán megrontott, romlott beállítottságuk van. Egyeseknek csak romlott beállítottságaik vannak, de vannak, akik mások: nemcsak romlott sátáni hajlamaik vannak, hanem természetük is rendkívül rosszindulatú. Nemcsak szavaik és tetteik fedik fel romlott sátáni hajlamaikat; ezek az emberek maguk az igazi ördögök és Sátánok. Viselkedésük félbeszakítja és megzavarja Isten munkáját, megzavarja a testvérek életbe való belépését, és kárt tesz a gyülekezet normális életében. Előbb-utóbb ezeket a báránybőrbe bújt farkasokat el kell takarítani; kíméletlen hozzáállást, elutasító hozzáállást kell kialakítani a Sátán ezen szolgáival szemben. Csak így lehet Isten oldalán állni, és aki nem így tesz, az a Sátánnal együtt vergődik a mocsárban.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot)

A gonosz emberek a gonosz, bűnös és mérgező dolgokat szeretik; szeretnek mindent, ami a negatív dolgokkal kapcsolatos. Amikor pozitív dolgokról beszélsz nekik, vagy arról, hogy valami, ami Istentől származik, hogyan válik hasznára az embereknek, nem örülnek, és nem érdekli őket – nincs reményük az üdvösségre. Bárhogyan is beszél nekik valaki az igazságról, vagy bármilyen gyakorlatiasan is szól hozzájuk, egyszerűen nem érdekli őket, sőt, akár rosszindulatúak és ellenségesek is lehetnek. De felcsillan a szemük, amikor meghallják, hogy valaki a testi örömökről beszél, és tele lesznek energiával. Ez bűnös és gonosz beállítottság, és ők nem jószívűek. Így nem szerethetik a pozitív dolgokat. Vajon a szívükben hogyan tekintenek a pozitív dolgokra? Megvetik és lenézik őket, kigúnyolják ezeket a dolgokat. Amikor arról van szó, hogy becsületes emberek legyenek, azt gondolják: „A becsületesség csak hátrányos helyzetbe hoz. Ezt kihagyom! Bolond vagy, ha becsületes vagy. Nézz csak magadra, elviseled a nehézségeket, és keményen dolgozol, hogy végrehajtsd a kötelességedet, anélkül, hogy valaha is a saját jövődre vagy a saját egészségedre gondolnál. Kit érdekel majd, ha összeesel a kimerültségtől? Nem fáraszthatom ki magam.” Másvalaki talán ezt mondja: „Hagyjunk magunknak egy kis szabadidőt. Nem dolgozhatjuk halálra magunkat, mint az idióták. El kell készítenünk a tartaléktervünket, és aztán csak egy kissé több erőfeszítést kell tennünk.” Azok a gonoszok örülni fognak, ha ezt meghallják; ez pontosan kapóra jön nekik. Amikor azonban az Istennek való abszolút alávetettségről és a kötelességükért való hűséges áldozathozatalról van szó, akkor iszonyodnak, utálatot éreznek, és nem fogadják el azt. Hát nem bűnös az ilyen ember? Minden ilyen ember bűnös beállítottságú. Amint az igazságról és a gyakorlás alapelveiről beszélsz nekik, visszautasítóvá válnak, és nem hajlandóak meghallgatni. Azt gondolják majd, hogy ez sérti a büszkeségüket, megsebzi a méltóságukat, és semmilyen hasznuk nem származik belőle. Magukban azt mondják majd: „Folyton az igazságot, a gyakorlás alapelveit hajtogatod. Mindig arról beszélsz, hogyan legyünk becsületes emberek – vajon a becsületességgel jól lehet lakni? Hozhat-e pénzt neked az őszinte beszéd? Csalással fogok hasznot húzni!” Vajon milyen logika ez? Ez egy rabló logikája. Hát nem bűnös beállítottság ez? Vajon jószívű ez az ember? (Nem.) Az ilyen ember nem képes elnyerni az igazságot. Az a kevés, amit megtesz, feláldoz és elhagy, mind egy célt szolgál, amelyet jó előre kiszámított. Azt gondolja, hogy csak akkor jó üzlet valamit felajánlani, ha cserébe többet kap vissza. Vajon milyen beállítottság ez? Gonosz, bűnös beállítottság.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazságra törekvésben csak az önismeret segít)

Bárki, aki gyakran megzavarja a gyülekezeti életet és Isten választott népének életbe való belépését, álhívő és gonosz ember, és ki kell takarítani a gyülekezetből. Függetlenül attól, hogy ki az illető vagy miként viselkedett a múltban, ha gyakran megzavarja a gyülekezet munkáját és a gyülekezeti életet, visszautasítja a metszést, és folyton hibás érveléssel védekezik, akkor ki kell takarítani a gyülekezetből. Ez a megközelítés teljességgel a gyülekezeti munka normális előrehaladásának fenntartását, valamint Isten választott népe érdekeinek védelmét szolgálja, és teljes egészében megfelel az igazságalapelveknek és Isten szándékainak. Nem szabad, hogy néhány gonosz egyén vitái és oktalan bajkeverése befolyásolja Isten választott népének életbe való belépését és a gyülekezet munkáját – nem éri meg, és Isten választott népével szemben is igazságtalan.

[...] Egyeseknek ádáz a beállítottsága. Ha valaki valami olyasmit mond, ami bántja vagy sérti őket, akkor gyűlölni fogják az illetőt, és azon fognak gondolkodni, hogy miként támadhatnák és miként torolhatnák meg. Nem számít, miként közlik velük az igazságot vagy miként metszik meg őket, nem fogadják el azt. Előbb meghalnának, mintsem bűnbánatot tartsanak, és folytatják a gyülekezeti élet megzavarását. Ez azt bizonyítja, hogy gonosz emberek. Nem tűrhetjük tovább az ilyen gonosz embereket. Ki kell takarítani őket a gyülekezetből az igazságalapelvekkel összhangban. Ez a probléma alapos megoldásának az egyetlen módja. Bármilyen hibát vagy rossz dolgokat követtek is el, az ádáz beállítottságú emberek senkinek sem fogják engedni, hogy leleplezze vagy megmetssze őket. Ha valaki esetleg leleplezi és megsérti őket, feldühödnek, bosszút állnak és soha nem hagyják annyiban a dolgot. Nincs bennük türelem és tolerancia mások iránt, és nem tanúsítanak elnézést velük szemben. Milyen alapelvre épül a magatartásuk? „Inkább lennék áruló, mint elárult.” Más szóval: nem tűrik, hogy bárki is megsértse őket. Hát nem a gonosz emberek logikája ez? Ez pontosan a gonosz emberek logikája. Senkinek sem szabad megsértenie őket. Számukra elfogadhatatlan, hogy bárki a legcsekélyebb mértékben is megpiszkálja őket, és minden embert gyűlölnek, aki megteszi. Járni fognak az illető után és sosem hagyják annyiban az ügyet – a gonosz emberek ilyenek. A gonosz embereket el kell szigetelni, illetve ki kell takarítani, amint rájöttök, hogy gonosz emberek lényege lakozik bennük, mielőtt bármilyen nagy gonoszságot el tudnának követni. Ez minimálisra fogja csökkenteni az általuk okozott kárt; ez a bölcs döntés. Ha a vezetők és a dolgozók addig várnak a kezelésével, amíg egy gonosz ember valamiféle katasztrófát nem okoz, akkor passzívak. Ez azt bizonyítaná, hogy a vezetők és a dolgozók nagyon ostobák, a tetteik mögött pedig nincsenek alapelvek. Vannak olyan vezetők és dolgozók, akik egyszerűen ilyen ostobák és tudatlanok. Mielőtt kezelnék a gonosz embereket, ragaszkodnak hozzá, hogy megvárják, amíg meggyőző bizonyíték nincs a kezükben, ugyanis úgy vélik, hogy a lelkük csak ily módon lesz nyugodt. Valójában azonban nincs szükség meggyőző bizonyítékra ahhoz, hogy biztos lehess valaki gonoszságában. Megmondhatod a mindennapi szavaiból és tetteiből. Amint bizonyos vagy benne, hogy gonosz, kezdheted a korlátozásával vagy az elszigetelésével. Ez biztosítja majd, hogy sem a gyülekezet munkája, sem Isten választott népének életbe való belépése nem sérül. [...] Mondjátok meg Nekem, ha valakit gonosz emberként jellemeznek, vajon akkor is szükséges közölni vele az igazságot, hogy segítsenek neki? (Nem.) Nem szükséges esélyt adni neki. Egyesekben túl sok a „szeretet”, folyton lehetőséget adnak a gonosz embereknek a bűnbánatra, de el tud ez érni bármilyen hatást? Megfelel ez Isten szavai alapelveinek? Láttál már olyan gonosz embert, aki képes valódi bűnbánatot tartani? Olyat még senki sem látott. Abban reménykedni, hogy gonosz emberek bűnbánatot tartanak olyan, mintha megszánnád a mérges kígyókat; mintha fenevadakat sajnálnál. Ez azért van, mert a gonosz emberek lényege alapján eldönthető, hogy a gonosz emberek sosem fogják szeretni a pozitív dolgokat, soha nem fogják elfogadni az igazságot és soha nem fognak bűnbánatot tartani. A szótárjukban nem fogod megtalálni a „bűnbánat” szót. Bárhogyan is közlöd velük az igazságot, nem fogják félretenni a saját indítékaikat és érdekeiket, különféle okokat és kifogásokat fognak találni az önigazolásra, és senki sem tudja meggyőzni őket. Ha veszteséget szenvednek, az elviselhetetlen számukra, és vég nélkül gyötörni fognak másokat emiatt. Hogyan tudnának valódi bűnbánatot tartani az olyan emberek, akik semmilyen veszteséget nem hajlandóak elszenvedni? Rendkívül önző emberek azok, akik a saját érdekeiket mindenek fölé helyezik; gonosz emberek és soha nem fognak bűnbánatot tartani.

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (14.))

Miféle ember az, akiben semmiféle szeretet nincs a testvérek iránt? Miért nincs még csak egy szemernyi normális emberi kapcsolata sem a testvérekkel? Bárkivel is érintkezik, az efféle ember csak érdekekhez és ügyletekhez köti ezeket a kapcsolatokat; ha nincsenek benne érdekek vagy ügyletek, nem fog törődni az emberekkel. Hát nem gonosz ez a fajta ember? Egyesek nem törekednek az igazságra és csak érzések szerint élnek; aki jól bánik velük, ahhoz közelednek, és aki segít nekik, arra jóként gondolnak. Az ilyen embereknek normális emberi kapcsolataik sincsenek. Csupán érzésekre alapozva élnek, képesek tehát vajon méltányosan és igazságosan bánni a testvérekkel? Ez teljesen elérhetetlen. Ezért bárki, akinek nincs normális emberi kapcsolata a testvérekkel, illetve azokkal, akik őszintén hisznek Istenben, lelkiismeret és józan ész, normális emberi mivolt nélküli ember, és biztosan nem olyasvalaki, aki szereti az igazságot. Ezek az egyének nem különböznek a pitiáner csőcseléktől a nem hívők között; kapcsolatot tartanak bárkivel, aki hasznukra van, és figyelmen kívül hagyják azokat, akik nincsenek. Sőt, amikor látnak valakit, aki törekszik az igazságra, vagy valakit, aki tapasztalati tanúságtételeket tud megosztani – olyasvalakit, akit mindenki csodál és kedvel – féltékennyé és gyűlölködővé válnak, és mindent megpróbálnak, hogy muníciót gyűjtsenek, amivel megítélhetik és elítélhetik ezeket az igazságra törekvő embereket. Hát nem ezt teszik a gonosz emberek? Az efféle emberekből hiányzik a lelkiismeret és a józan ész – rosszabbak a fenevadaknál. Nem tudnak helyesen bánni az emberekkel, nem tudnak normálisan kijönni másokkal, képtelenek normális emberi kapcsolatokat építeni Isten választott népével, és ráadásul képesek gyűlölni azokat, akik az igazságra törekednek. Az ilyen emberek biztosan nagyon egyedül érzik magukat és magányosak a szívükben, folyton a Mennyre és más emberekre panaszkodva. Mi öröm vagy értelem van az életükben? Ezeknek az embereknek ádáz a beállítottsága, és bárkivel is érintkeznek, jelentéktelen ügyek miatt gyűlölet tud ébredni bennük, elítélve őt és bosszút forralva ellene, csapásokat hozva rá. Az efféle gonosz egyének ízig-vérig ördögök, minden egyes nappal csapást hoznak a gyülekezetre, amíg maradnak. Ha hosszú időn át maradnak, a csapások végtelenek lesznek. A csapások csak azzal háríthatók el, ha kitakarítják őket a gyülekezetből.

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (14.))

Azok az emberek, akik észszerűtlenek és szándékosan problémásak, csak a saját érdekeikre gondolnak, amikor cselekszenek, és azt teszik, ami nekik tetszik. Szavaik csak ostoba viták és eretnekségek, és érzéketlenek az észérvekre. Ádáz beállítottságuk túláradó. Senki sem mer érintkezni velük, és senki sem hajlandó az igazságról beszélgetni velük, mert félnek attól, hogy bajt hoznak magukra. Mások feszült állapotban vannak, valahányszor elmondják nekik a véleményüket, attól félve, hogy ha egyetlen olyan szót is kiejtenek, ami nem tetszik nekik, vagy nincs összhangban a kívánságaikkal, akkor belekapaszkodnak abba, és gyalázatos vádakkal illetik őket. Hát nem gonoszak ezek az emberek? Nem élő démonok ők? Akiknek ádáz a beállítottsága, és a józan esze nem ép, azok mind élő démonok. És amikor valaki kapcsolatba kerül egy élő démonnal, egy pillanatnyi figyelmetlenséggel bajba sodorhatja magát. Hát nem jelentene-e nagy bajt, ha ilyen élő démonok lennének a gyülekezetben? (De igen.) Miután ezek az élő démonok kitombolták magukat, és kiadták dühüket, egy ideig talán ember módjára beszélnek, és bocsánatot kérhetnek, de azután sem fognak megváltozni. Ki tudja, mikor fog elromlani a hangulatuk, és mikor kapnak újabb dührohamot, előadva ostoba érveiket. A dühkitörésük és a kirohanásuk célpontja minden alkalommal más és más, mint ahogyan a kirohanásuk kiváltó oka és háttere is. Vagyis bármi kiboríthatja őket, bármi elégedetlenséget kelthet bennük, és bármi dührohamot és kezelhetetlen viselkedést válthat ki belőlük. Milyen szörnyű! Milyen bosszantó! Ezek a zavarodott, gonosz emberek bármikor elveszíthetik az eszüket; senki sem tudja, hogy mire képesek. Az ilyen embereket gyűlölöm a legjobban. Mindannyiukat ki kell tisztítani – mindannyiukat el kell takarítani. Nem kívánok foglalkozni velük. Zavaros a gondolkodásuk és állatias a beállítottságuk, tele vannak ostoba érvekkel és ördögi szavakkal, ha pedig valami történik velük, akkor indulatosan kiadják magukból. Néhányuk sír, amikor hangot ad az érzelmeinek, mások kiabálnak, megint mások toporzékolnak, és vannak olyanok is, akik a fejüket rázzák és a végtagjaikkal hadonásznak. Egyszerűen vadállatok, nem emberek. Néhány szakács edényeket és tálakat dobál, ha elveszíti az önuralmát; mások, akik sertéseket vagy kutyákat nevelnek, ezeket az állatokat rugdossák és verik, ha elveszítik az önuralmukat, és minden dühüket rajtuk töltik ki. Ezek az emberek, bármi is történjék, mindig haraggal reagálnak; nem higgadnak le, hogy átgondolják a dolgot, és Istentől sem fogadják el. Nem imádkoznak, illetve nem keresik az igazságot, és nem keresik a másokkal való beszélgetést sem. Ha nincs más választásuk, akkor tűrnek; ha nem hajlandók tűrni, akkor megőrülnek, ontják magukból az ostoba érveket, vádolva és elítélve másokat. Gyakran mondanak ilyeneket: „Tudom, ti mind iskolázottak vagytok, és lenéztek engem”; „Tudom, hogy a családotok vagyonos, és megvettek engem, mert szegény vagyok”; vagy „Tudom, hogy megvettek engem, mert hiányzik a hitem alapja, és megvettek engem, mert nem törekszem az igazságra”. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan tudatában vannak saját számtalan problémájuknak, soha nem keresik az igazságot, hogy megoldják azokat, és önmaguk megismeréséről sem beszélnek, amikor másokkal beszélgetnek. Ha a saját problémáik kerülnek szóba, elterelik a szót és hamis ellenvádakkal állnak elő, minden problémát és felelősséget másokra kennek, sőt, még panaszkodnak is, hogy viselkedésük oka az, hogy mások rosszul bánnak velük. Mintha mások okoznák a dühkitöréseiket és értelmetlen bajkeveréseiket, mintha mindenki más lenne a hibás, nekik pedig egyszerűen nem lenne más választásuk, mint hogy így viselkedjenek, és ez jogos önvédelem volna. Valahányszor elégedetlenek, elkezdik levezetni a haragjukat, és ostobaságokat beszélnek, ragaszkodnak képtelen érveikhez, mintha mindenki más tévedne, mintha egyedül ők lennének a jó emberek, és mindenki más gazember volna. Bármennyit is hisztiznek, és bármennyi képtelen érvet is hoznak fel, megkövetelik, hogy szépen beszéljenek róluk. Még ha rosszat is tesznek, megtiltják másoknak, hogy leleplezzék vagy kritizálják őket. Ha akár csak egy apró hibájukra is rámutatsz, végtelen vitákba bonyolódnak, és akkor búcsút inthetsz a békés életnek. Miféle ember az ilyen? Olyasvalaki, aki észszerűtlen és szándékosan problémás, aki pedig így tesz, az gonosz ember.

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (26.))

Minden gyülekezetben gyakran feltűnik az a jelenség, hogy valakit önkényesen kárhoztatnak, megbélyegeznek és gyötörnek. Egyesek például előítéletet táplálnak egy bizonyos vezetővel vagy dolgozóval szemben, és a bosszúállás érdekében megjegyzéseket tesznek rá a háta mögött, az igazságról való beszélgetés leple alatt leleplezve és boncolgatva őt. Az efféle tettek mögötti szándék és célok rosszak. Ha valaki valóban az igazságról beszél azért, hogy tanúságot tegyen Isten mellett és mások javát szolgálja, a saját igazi tapasztalatairól kellene beszélnie, és önmaga boncolgatásával és megismerésével kellene mások javát szolgálnia. Az ilyen gyakorlat jobb eredményeket hoz, és Isten választott népe helyeselni fogja. Ha valakinek a közlése leleplez, támad és becsmérel egy másik embert, abbéli próbálkozásában, hogy lecsapjon rá vagy bosszút álljon rajta, akkor a közlés szándéka rossz, indokolatlan, Isten utálja, és nem építő jellegű a testvérek számára. Ha valakinek az a szándéka, hogy kárhoztasson másokat vagy gyötörje őket, akkor az gonosz ember és gonoszságot tesz. Isten választott népe összességének rendelkeznie kell tisztánlátással, amikor gonosz emberekről van szó. Ha valaki készakarva csap le emberekre, leplezi le vagy becsmérli őket, akkor szeretettel kell segíteni, el kell beszélgetni vele és boncolgatni kell, vagy meg kell metszeni. Ha képtelen elfogadni az igazságot és makacsul nem hajlandó javítani a szokásain, akkor az egy teljesen más dolog. Amikor gonosz emberekről van szó, akik gyakran önkényesen kárhoztatnak, megbélyegeznek és gyötörnek másokat, alaposan le kell leplezni őket, hogy mindenki megtanulhassa felismerni őket, majd pedig meg kell fékezni vagy ki kell közösíteni őket a gyülekezetből. Ez alapvető, ugyanis az ilyen emberek zavarják a gyülekezeti életet és a gyülekezeti munkát, és valószínű, hogy félrevezetik az embereket és káoszt hoznak a gyülekezetre. Különösen egyes gonosz emberek támadnak és ítélnek el gyakran másokat, kizárólag azért, hogy elérjék abbéli céljukat, hogy hivalkodjanak, mások pedig felnézzenek rájuk. Ezek a gonosz emberek gyakran ragadják meg a lehetőséget, hogy az összejöveteleken beszéljenek az igazságról, hogy közvetett módon leleplezzenek, boncolgassanak és elnyomjanak másokat. Ezt még meg is indokolják, mondván, hogy azért teszik, hogy segítsenek az embereknek és megoldják a gyülekezetben fennálló problémákat, és álcaként használják ezeket az ürügyeket, amellyel elérhetik a céljaikat. Ők azok a fajta emberek, akik támadnak és gyötörnek másokat, és nyilvánvalóan mind gonosz emberek. Mindazok, akik támadják és kárhoztatják az igazságra törekvő embereket, rendkívül ádázak, és csak azoknak van igazságérzetük és Isten csak azokat hagyja jóvá, akik leleplezik és boncolgatják a gonosz embereket Isten háza munkájának védelme érdekében. A gonosz emberek gyakorta igen ravaszok a gaztetteikben; mind ügyesen használják a doktrínát, hogy önigazolással éljenek és elérjék abbéli céljukat, hogy félrevezessenek másokat. Ha Isten választott népe nem ismeri fel őket és képtelen megfékezni ezeket a gonosz embereket, a gyülekezeti élet és a gyülekezet munkája teljes összevisszaságba, sőt akár zűrzavarba süllyed. Amikor gonosz emberek beszélnek problémákról és boncolgatják azokat, mindig van valami szándékuk és céljuk, és az mindig valakire irányul. Nem önmagukat boncolgatják vagy ismerik meg, nem is nyílnak meg és tárják fel magukat, hogy megoldják a saját problémáikat – ehelyett megragadják a lehetőséget, hogy másokat leplezzenek le, boncolgassanak és támadjanak. Gyakran használják ki a saját önismeretük közzétételét arra, hogy másokat boncolgassanak és kárhoztassanak, Isten szavai és az igazság közlése révén pedig lelepleznek, becsmérelnek és gyaláznak embereket. Különösen azoktól irtóznak és azokkal szemben éreznek gyűlöletet, akik törekednek az igazságra, akik terhet viselnek a gyülekezet munkájáért, és akik gyakran végzik a kötelességüket. A gonosz emberek mindenféle indokot és kifogást felhasználnak majd, hogy lecsapjanak ezeknek az embereknek a motivációjára és megakadályozzák, hogy gyülekezeti munkát végezzenek. Részben féltékenységet és gyűlöletet éreznek irántuk; másrészt attól tartanak, hogy ezek az emberek – azzal, hogy készek munkát végezni – fenyegetést jelentenek az ő hírnevükre, nyereségükre és státuszukra. Ezért feszülten igyekeznek minden lehetséges módon figyelmeztetni, elnyomni és fékezni őket, és akár odáig is elmennek, hogy muníciót gyűjtsenek, amellyel tőrbe csalják őket és eltorzítják a tényeket a kárhoztatásuk érdekében. Ez teljességgel felfedi, hogy ezeknek a gonosz embereknek a beállítottsága olyan, ami gyűlöli az igazságot és a pozitív dolgokat. Különös gyűlölettel viseltetnek azok iránt, akik törekednek az igazságra és szeretik a pozitív dolgokat, valamint azok iránt, akik eléggé jámborak, rendesek és becsületesek. Lehet, nem mondják, ám ilyen a gondolkodásmódjuk. Nos, miért kifejezetten az igazságra törekvőket, valamint a rendes és becsületes embereket veszik célba, hogy leleplezzék, becsméreljék, elnyomják és kizárják őket? Nyilvánvalóan arra tett kísérlet ez a részükről, hogy legyőzzék a jó embereket és azokat, akik az igazságra törekednek, és lecsapjanak rájuk, hogy lábbal tiporják őket, hogy ők irányíthassák a gyülekezetet. Egyesek nem hiszik, hogy ez így van. Hozzájuk egy kérdésem van: amikor ezek a gonosz emberek az igazságról beszélnek, vajon miért nem magukat leplezik le, illetve boncolgatják, és helyette miért mindig másokat vesznek célba és lepleznek le? Valóban az lenne a helyzet, hogy ők nem mutatnak romlottságot, vagy hogy nekik nincsenek romlott beállítottságaik? Biztosan nem. Akkor miért ragaszkodnak ahhoz, hogy másokat vegyenek célba leleplezés és boncolgatás céljából? Pontosan mit igyekeznek elérni? Ez a kérdés mély átgondolást igényel. Az ember azt teszi, amit kell, ha leleplezi a gyülekezetet zavaró gonosz emberek gaztetteit. Ezek az emberek azonban jó embereket lepleznek le és gyötörnek, az igazságról szóló beszéd ürügyén. Mi a szándékuk és a céljuk? Vajon dühösek, mert azt látják, hogy Isten a jó embereket menti meg? Valójában erről van szó. Isten gonosz embereket nem ment meg, ezért a gonosz emberek gyűlölik Istent és a jó embereket – ez egészen természetes. A gonosz emberek nem fogadják el az igazságot, illetve nem törekednek rá; ők maguk nem menthetők meg, mégis gyötrik azokat jó embereket, akik törekednek az igazságra és megmenthetők. Mi itt a probléma? Ha ezek az emberek ismernék önmagukat és az igazságot, meg tudnának nyílni és tudnának beszélgetni, ám ők folyton másokat vesznek célba és provokálnak – mindig hajlamosak másokat támadni –, és mindig a képzelt ellenségeikként állítják be azokat, akik az igazságra törekednek. Ezek a gonosz emberek ismertetőjegyei. Az efféle gonoszságra képes emberek a valódi ördögök és Sátánok, tipikus antikrisztusok, akiket meg kell fékezni, és ha sok gonoszságot követnek el, haladéktalanul kezelni kell őket – ki kell közösíteni őket a gyülekezetből. Mind rothadt almák azok, akik lecsapnak a jó emberekre és kizárják őket. Miért hívom rothadt almáknak őket? Azért, mert nagy valószínűséggel provokálnak szükségtelen vitákat és konfliktusokat a gyülekezetben, egyre súlyosbítva a dolgok ottani állását. Egyik nap az egyik ember a célpontjuk, másik nap a másik, és folyton másokat vesznek célba: azokat, akik szeretik az igazságot és az igazságra törekednek. Ez zavarhatja a gyülekezeti életet és visszahathat arra, hogy Isten választott népe normális módon egye és igya Isten szavait és normálisan beszélgessen az igazságról. Ezek a gonosz emberek gyakran kihasználják a gyülekezeti életet, hogy az igazság közlése nevében támadjanak másokat. Minden általuk mondott dologban ellenségesség lakozik; provokatív megjegyzéseket tesznek, hogy támadják és kárhoztassák azokat, akik az igazságra törekednek, valamint azokat, akik feláldozzák magukat Istenért. Mi lesz ennek a következménye? Akadályozni és zavarni fogja a gyülekezet életét, nyugtalanságot okoz az emberek szívében, és emiatt képtelenek lesznek elcsendesedni Isten előtt. Különösen azok a gátlástalan dolgok válthatnak ki ellenállást, amelyeket azért mondanak ezek a gonosz emberek, hogy kárhoztassanak, megsebezzenek másokat és lecsapjanak rájuk. Ez nem segíti elő a problémák megoldását; épp ellenkezőleg: félelmet és szorongást kelt a gyülekezetben és terheli az emberek közötti kapcsolatokat, ami miatt feszültség keletkezik közöttük, ők pedig viszályba keverednek. Ezeknek az embereknek a viselkedése nemcsak hatást gyakorol a gyülekezeti életre, hanem konfliktust is gerjeszt a gyülekezetben. Még az egyház egészének munkájára és az evangélium terjesztésére is hatással lehet. A vezetőknek és a dolgozóknak ezért figyelmeztetniük kell az efféle embert, valamint meg is kell fékezniük és kezelniük is kell őt. A testvéreknek egyrészt súlyos korlátozásokat kell bevezetniük ezekkel a gonosz emberekkel szemben, akik gyakorta támadnak és kárhoztatnak másokat. Másrészt a gyülekezetvezetőknek azonnal le kell leplezniük és le kell állítaniuk azokat, akik önkényesen lecsapnak másokra és kárhoztatnak másokat, ha pedig javíthatatlanok maradnak, ki kell takarítani őket a gyülekezetből. Elejét kell venni annak, hogy gonosz emberek megzavarják a gyülekezet életét az összejövetelek során, a zavarodott embereket pedig egyúttal vissza kell tartani az afféle beszédtől, amely hatást gyakorol a gyülekezeti életre. Ha gonosz embert gaztett elkövetésén kapnak, le kell leplezni őt. Semmiképp sem szabad hagyni, hogy szánt szándékkal cselekedjen, tetszése szerint gonoszkodjon. Ez szükséges a normális gyülekezeti élet fenntartásához és annak biztosításához, hogy Isten választott népe gyülekezhessen, ehesse és ihassa Isten szavait és normálisan beszélgethessen az igazságról, lehetővé téve, hogy tagjai normálisan teljesítsék a kötelességüket. Csak ekkor valósulhat meg Isten akarata a gyülekezetben, az Ő választott népe pedig csak így értheti meg az igazságot, léphet be a valóságba és nyerheti el Isten áldásait.

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (15.))

A jó emberek lelkiismerettel és józan ésszel mondanak és tesznek dolgokat, míg a gonosz embereknek nincs lelkiismeretük és józan eszük. Amikor a gonosz emberek valami rosszat tesznek és lelepleződnek, nem együttműködőek: „Nahát, még ha mindenki tudja is, tudnak bármit is tenni ellene? Azt teszek, amit akarok! Nem érdekel, hogy ki leplez le vagy kritizál. Mit is tehetne velem bárki?” Bármennyi rosszat is tesz egy gonosz ember, nem érez szégyent. Amikor egy átlagos ember valami rosszat tesz, leplezni akarja és el akarja tussolni. Ha valaki végül leleplezi, túlságosan szégyelli magát ahhoz, hogy bárkivel szembenézzen, és még csak élni sem akar tovább: „Ó, hogy tehettem ilyet? Igazán szégyentelen vagyok!” Rendkívüli bűntudatot érez, sőt átkozza magát, és megesküszik, hogy soha többé nem tesz ilyesmit. Ez a fajta viselkedés bizonyítja, hogy van benne szégyenérzet, hogy még mindig van benne némi emberi mivolt. Aki szégyentelen, annak nincs lelkiismerete és józan esze – és minden gonosz ember szégyentelen. Egy gonosz ember bármilyen rossz tettet követ is el, nem fog elvörösödni az arca vagy felgyorsulni a szívverése. Továbbra is gátlástalanul fogja védeni a tetteit, a negatív szempontokat pozitívvá torzítja, és úgy beszél a rossz tettekről, mintha jók lennének. Van az ilyen embernek szégyenérzete? (Nincs.) Ha ilyen a hozzáállása, akkor vajon igazán bűnbánatot tanúsít-e a jövőben? Nem, egyszerűen továbbra is úgy fog viselkedni, ahogyan eddig is. Ez azt jelenti, hogy szégyentelen – a szégyentelenség pedig azt jelenti, hogy nincs lelkiismerete és józan esze. Akiknek van lelkiismeretük és józan eszük, azok túlságosan szégyellik magukat ahhoz, hogy bárkivel szembenézzenek, miután lelepleződik, hogy valami rosszat tettek, és soha többé nem tesznek így. Miért van ez? Mert úgy érzik, hogy ez egy szégyenletes dolog volt, és túlságosan tele vannak szégyennel ahhoz, hogy bárkivel szembenézzenek: van egyfajta szégyenérzet az emberi mivoltukban. Nem ez a normális emberi mivolt minimális mércéje? (De igen.) Lehet-e még embernek nevezni valakit, aki szégyent sem érez? Nem lehet. Van-e normális elméje annak, aki nem érez szégyent? (Nincs.) Nincs normális elméje, nemhogy pozitív dolgok iránti szeretete.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Második tétel: Támadják és kizárják a másként gondolkodókat)

Van egy olyan típusú ember, aki mindenkivel szemben szeretetteljes és toleráns, és bárkinek hajlandó segíteni. Az egyetlen dolog, ami nem érdekli, az az igazság. Mindig szembeszegül Istennel, és összeegyeztethetetlen Vele. Isten megátalkodott ellensége. Miféle ember az ilyen? Álhívő és ördög. Az ördögök azok, akik a legjobban idegenkednek az igazságtól, és a legjobban gyűlölik az igazságot. Ha valami az igazsággal kapcsolatos, és azzal, amit Isten mond vagy követel, akkor nemcsak hogy nem fogadják el, hanem kételkednek is benne, ellenállnak annak, és terjesztik az arról alkotott elképzeléseiket. Sok olyasmit is tesznek, ami árt a gyülekezeti munkának, sőt, nyilvánosan lázonganak Isten ellen, ha személyes érdekeik sérülnek. Az ilyen emberek ördögök; olyanok, akik gyűlölik az igazságot, és gyűlölik Istent. Mindenkinek a természetében van egy olyan beállítottság, amely gyűlöli az igazságot; ezért mindenkinek van egy olyan lényege, amely gyűlöli Istent. Az egyetlen különbség ennek a gyűlöletnek a mértéke, hogy az enyhe vagy erős. Vannak, akik képesek gonoszságot elkövetni, hogy szembeszegüljenek Istennel, míg mások csak romlott beállítottságot és negatív érzelmeket tárnak fel. Miért képesek tehát egyesek gyűlölni Istent? Milyen szerepet játszanak? Azért képesek gyűlölni Istent, mert olyan beállítottságuk van, amely gyűlöli az igazságot. Az, hogy ilyen beállítottságuk van, azt jelenti, hogy ördögök és Isten ellenségei. Mi az ördög? Ördögök mindazok, akik gyűlölik az igazságot, és gyűlölik Istent. Vajon meg lehet-e menteni az ördögöket? Semmiképpen sem. Miközben Isten megmenti az emberiséget, sokan fellázadnak és Ellene fordulnak, és megzavarják Isten házának munkáját. Az ilyen emberek ördögök. Nevezhetjük őket élő démonoknak is. A gyülekezetekben mindenütt, aki megzavarja a gyülekezet munkáját, az ördög és élő démon. És aki zsarnokoskodik a gyülekezet felett, és egyáltalán nem fogadja el az igazságot, az élő démon. Ezért, ha helyesen azonosítjátok azokat, akik élő démonok, gyorsan kell cselekednetek, hogy kitakarítsátok őket. Ha vannak olyanok, akik általában nagyon jól viselkednek, de időnként rossz az állapotuk, vagy túlságosan csekély az érettségük, és nem értik az igazságot, és olyasvalamit tesznek, ami félbeszakítást és zavart okoz, de ez nem szokásuk, és természetüknél fogva nem ilyen emberek, akkor maradhatnak. Vannak olyanok, akiknek az emberi mivoltuk nem túl jó; ha valaki megsérti őket, azt soha nem engedik el. A végtelenségig vitatkoznak vele, és nem irgalmaznak neki, ha úgy érzik, hogy igazuk van. Ezeknek az embereknek mégis van egy érdemük, mégpedig az, hogy hajlandóak munkát végezni és elviselni a nehézségeket. Az ilyen emberek egyelőre maradhatnak. Ha gyakran tesznek gonoszságot, és megzavarják a gyülekezeti munkát, akkor az ördögöktől és a Sátántól valók, és semmiképpen sem lehet megmenteni őket. Ez száz százalékig biztos. Az ilyen embereket ki kell takarítani a gyülekezetből; semmiképpen sem szabad megengedni, hogy maradjanak.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Milyen hozzáállása legyen Istenhez az embernek)

Minden gyülekezetben vannak emberek, akik zavart okoznak az egyháznak, vagy félbeszakítják Isten munkáját. Ők mind Sátánok, akik álruhában beférkőztek Isten házába. Az ilyen emberek jól tudnak színészkedni: nagy tisztelettel járulnak Elém, hajbókolnak, úgy élnek, mint a rühes kutyák, és „mindenüket” saját céljaik elérésének szentelik – ámde a testvérek előtt megmutatják csúf oldalukat. Amikor olyan embereket látnak, akik gyakorolják az igazságot, lecsapnak rájuk, és félrelökik őket; viszont amikor náluk befolyásosabb embereket látnak, akkor hízelegnek és udvarolnak nekik. Szabadon garázdálkodnak a gyülekezetben. Elmondható, hogy ilyen „helyi zsarnokok”, ilyen „ölebek” az egyházak többségében léteznek. Ördögien viselkednek együtt, kacsintásokat és titkos jeleket küldve egymásnak, és egyikük sem gyakorolja az igazságot. Akiben a legtöbb méreg van, az a „fődémon”, akinek pedig a legnagyobb a tekintélye, az vezeti őket, a magasba lendítve zászlajukat. Ezek az emberek tombolnak a gyülekezetben, terjesztik a negativitásukat, halált lehelnek, azt teszik, ami nekik tetszik, azt mondanak, amit akarnak, és senki sem meri megállítani őket. Csordultig vannak a Sátán természetével. Amint zavart okoznak, a halál fuvallata száll a gyülekezetbe. A gyülekezetben azok, akik az igazságot gyakorolják, el vannak utasítva, képtelenek mindenüket beleadni, míg azok, akik zavarják a gyülekezetet és halált terjesztenek, tombolnak benne – sőt mi több, a legtöbb ember őket követi. Az ilyen gyülekezeteket a Sátán uralja, világos és egyszerű; az ördög az ő királyuk. Ha az ilyen gyülekezetek tagjai nem lázadnak fel és nem utasítják el a fődémonokat, akkor előbb-utóbb ők is tönkremennek. Mostantól kezdve intézkedéseket kell hozni az ilyen gyülekezetekkel szemben. Ha azok, akik egy kicsit is képesek gyakorolni az igazságot, nem keresik, akkor az a gyülekezet megszűnik. Ha egy gyülekezetben nincs senki, aki hajlandó gyakorolni az igazságot, és senki, aki szilárdan megállna bizonyságtételében Isten mellett, akkor azt a gyülekezetet teljesen el kell szigetelni, és el kell vágni kapcsolatait a többi gyülekezettel. Ezt a „halál eltemetésének” nevezik; ez az, ami a Sátán elutasítását jelenti.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot)

Azok az emberek hisznek valóban Istenben, akik hajlandóak Isten szavát a gyakorlatba átültetni, és hajlandóak az igazságot gyakorolni. Azok az emberek, akik valóban képesek szilárdan állni Istenről tett bizonyságtételükben, ugyanazok, akik hajlandók az Ő szavát a gyakorlatba átültetni, és valóban képesek az igazság oldalán állni. A csaláshoz és igazságtalansághoz folyamodó emberek mindannyian nélkülözik az igazságot, és mindannyian szégyent hoznak Istenre. Akik vitákat szítanak a gyülekezetben, a Sátán szolgái, ők a Sátán megtestesítői. Az ilyen emberek nagyon rosszindulatúak. Azok, akiknek nincs ítélőképességük, és képtelenek az igazság oldalára állni, mind gonosz szándékokat táplálnak, és bemocskolják az igazságot. Mi több, ők a Sátán archetipikus képviselői. Ők menthetetlenek, és természetesen kivetik őket. Isten családja nem engedi, hogy megmaradjanak azok, akik nem gyakorolják az igazságot, és azokat sem engedi megmaradni, akik szándékosan szétzilálják a gyülekezetet. Most azonban nincs itt az ideje a kiutasítás munkájának; az ilyen emberek végül egyszerűen fel lesznek fedve és ki lesznek vetve. Nem szabad több haszontalan munkát fordítani ezekre az emberekre; azok, akik a Sátánhoz tartoznak, nem állhatnak az igazság oldalára, míg azok, akik az igazságot keresik, igen. Azok az emberek, akik nem gyakorolják az igazságot, méltatlanok arra, hogy hallják az igazság útját, és méltatlanok arra, hogy tanúságot tegyenek az igazságról. Az igazság egyszerűen nem az ő fülüknek szól, hanem azoknak szól, akik gyakorolják azt. Mielőtt minden ember vége feltárul, azokat, akik megzavarják a gyülekezetet és félbeszakítják Isten munkáját, most egy időre félreteszik, hogy majd később foglalkozzanak velük. Amint a munka befejeződik, ezen emberek mindegyike lelepleződik, azután pedig ki fogják vetni őket. Egyelőre, amíg az igazságról gondoskodnak, nem törődnek velük. Amikor a teljes igazság feltárul az emberiség előtt, ezeket az embereket ki kell vetni; ez lesz az az idő, amikor minden embert a fajtája szerint osztályoznak majd. Az ítélőképesség nélküliek kicsinyes trükkjei a pusztulásukhoz vezetnek a gonoszok keze által, akik elcsalogatják őket, hogy soha többé ne térhessenek vissza. Ők ezt a bánásmódot érdemlik meg, mert nem szeretik az igazságot, mert képtelenek az igazság oldalán állni, mert gonosz embereket követnek és gonosz emberek oldalán állnak, és mert összejátszanak a gonosz emberekkel és ellenállnak Istennek. Pontosan tudják, hogy amit ezek a gonosz emberek sugároznak, az gonosz, mégis megkeményítik a szívüket, és hátat fordítanak az igazságnak, hogy őket kövessék. Vajon ezek az emberek, akik nem az igazságot gyakorolják, hanem pusztító és utálatos dolgokat tesznek, nem mind gonoszságot követnek-e el? Bár vannak közöttük olyanok, akik királyokként mutatják magukat, és vannak, akik követik is őket, vajon az Istennek ellenálló természetük nem ugyanolyan? Milyen kifogásuk lehet arra, hogy azt állítsák, Isten nem menti meg őket? Milyen kifogásuk lehet arra, hogy azt állítsák, Isten nem igazságos? Vajon nem a saját gonoszságuk-e az, ami elpusztítja őket? Nem a saját lázadó mivoltuk az, ami a pokolba húzza le őket? Azok az emberek, akik az igazságot gyakorolják, végül megmenekülnek és tökéletessé válnak az igazság miatt. Azok, akik nem gyakorolják az igazságot, végül az igazság miatt pusztulást hoznak önmagukra. Ez a két vég vár azokra, akik gyakorolják az igazságot, és azokra, akik nem. Azt tanácsolom azoknak, akik nem tervezik az igazság gyakorlását, hogy minél hamarabb hagyják el a gyülekezetet, hogy ne követhessenek el még több bűnt. Amikor eljön az idő, már túl késő lesz a megbánáshoz. Különösen azoknak kell mihamarabb távozniuk, akik a gyülekezeten belül klikkeket alkotnak és szakadásokat okoznak, valamint a helyi zsarnokoskodóknak. Az ilyen gonosz farkas természetű emberek képtelenek a változásra. Jobb lenne, ha a lehető leghamarabb elhagynák a gyülekezetet, hogy soha többé ne zavarják a testvérek normális életét, és ezáltal elkerüljék Isten büntetését. Akik idáig velük tartottatok, jól tennétek, ha kihasználnátok ezt az alkalmat, és magatokba néznétek. Elhagyjátok-e a gyülekezetet a gonoszokkal együtt, vagy maradtok és engedelmes követők lesztek? Alaposan meg kell fontolnotok ezt a kérdést. Megadom nektek még ezt az egy lehetőséget, hogy válasszatok, és várom a válaszotokat.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot)