Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Mivel hiszel Istenben, hinned kell Isten minden szavában és minden munkájában. Ami azt jelenti, hogy mivel hiszel Istenben, alá kell vetned magad Neki. Ha erre nem vagy képes, akkor nem számít, hogy hiszel-e Istenben vagy sem. Ha évek óta hiszel Istenben, mégsem vetetted alá magad Neki soha, és nem fogadod el minden szavát, hanem azt kéred, hogy Isten hódoljon be neked, és a te elképzeléseid szerint cselekedjen, akkor te vagy a leglázadóbb mind közül; álhívő vagy. Hogyan tudnák az ilyen emberek alávetni magukat Isten munkájának és szavainak, amelyek nem felelnek meg az emberi elképzeléseknek?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azokat, akik igaz szívvel alávetik magukat Istennek, biztosan megnyeri Isten)

Akik valóban hisznek Istenben, ők azok, akiknek igaz hitük van Istenben. Érzelmeiket lelkiismeretük és értelmük vezérli; szívükben hiszik, hogy Isten szavai az igazság; hiszik, hogy minden, amit Isten tesz, helyes, és az emberek megmentését és megtisztítását szolgálja. Függetlenül attól, hogy ez összhangban van-e az emberek elképzeléseivel és képzelődéseivel, hasznukra válik. Akik nem hisznek igazán Istenben, azok nem rendelkeznek lelkiismerettel és értelemmel, és nem is érdekli őket, hogy van-e lelkiismeretük vagy értelmük. Mindig úgy viszonyulnak Isten szavaihoz, hogy félig hisznek, félig nem hisznek bennük; szívük képtelen azt érezni, hogy Isten szavai az igazság. Milyen nézeteket vallanak tehát Isten létezéséről? A szívükben azt gondolják: „Ha létezik isten, akkor hol van? Nem látom őt. Nem tudom, hogy isten valóban létezik-e. Ha hiszel benne, hogy létezik, akkor létezik; ha nem hiszel, akkor nem létezik.” Ez a nézetük. Aztán mégis eltöprengenek ezen, és azt gondolják: „Olyan sok ember hisz istenben és tett tanúságot róla. Talán tényleg van isten. Remélem, hogy van, mert akkor kihasználhatom a helyzetet, és áldásokat nyerhetek. Szerencsém lesz.” A szerencse és a szerencsejáték gondolkodásmódját használják, és csupán egy kis szórakozásból akarnak részt venni: úgy gondolják, még ha nem is áldják meg őket, az sem veszteség, mert nem fektettek be semmit. Az Isten létezésével kapcsolatos nézeteik és hozzáállásuk ez: „Vajon valóban létezik isten? Így sem, úgy sem tudom megmondani. Hol van isten? Nem tudom pontosan. Vajon mindezek az emberek, akik tanúskodtak, igazat mondanak? Vagy hazudnak? Ebben sem vagyok biztos.” Szívük kérdőjelet tesz minden ilyen téma fölé; nem képesek kiigazodni ezeken a dolgokon, és ezért állandóan kétségbe vonják. Az Istenbe vetett hitüket beszennyezi egy kételyeken és téves nézeteken alapuló hozzáállás. Amikor Isten beszél és kimondja az igazságot, vajon hogyan viszonyulnak az Ő szavaihoz? (Kétkedéssel és hitetlenséggel.) Nem ez a fő nézetük; nem látjátok tisztán ezt a dolgot. Vajon úgy tekintik Isten szavát, mint az igazságot? (Nem.) Mit gondolnak? „Olyan sokan olvassák szívesen isten szavait, vajon én miért nem találom érdekesnek? Mit lehet nyerni isten szavainak olvasásával és az igazság megértésével? Milyen előnyökkel jár? Tényleg bejuthatsz a mennyek országába? Az emberek nem láthatják a mennyek országát. Úgy vélem, hogy az istenbe vetett hitnek kell, hogy legyen valami tényleges haszna; kell, hogy legyen valami gyakorlati előnye.” Aggódnak amiatt, hogy ha nem értik meg az igazságot, akkor ki lesznek vetve, ezért időnként prédikációkat hallgatnak. De aztán eltöprengenek, és azt gondolják: „Azt mondják, hogy isten szavainak hatalma és ereje van, akkor én miért nem hallom vagy érzem ezt? Azt mondják, isten szavai képesek megváltoztatni az embereket, akkor engem miért nem változtattak meg az ő szavai? Még mindig ugyanúgy vágyom a hús-vér test kényelmére, mint régen; szeretem az ételt és a ruhákat; a vérmérsékletem ugyanolyan rossz, mint mindig is volt; továbbra is félek, amikor a nagy vörös sárkány gyötör. Miért nincs még mindig hitem? Isten azt kéri az emberektől, hogy legyenek becsületesek; azt kéri tőlük, hogy legyenek az igazság és az emberi mivolt népe. Vajon a becsületes emberek nem bolondok? Isten megköveteli az emberektől, hogy féljék istent és kerüljék a rosszat, de vajon hány ember képes ezt ténylegesen megvalósítani? Az emberi természet önző. Ha az emberi természetedre hallgatsz, akkor arra kell gondolnod, hogyan nyerhetsz áldást magadnak. Mesterkedned kell, hogy előnyhöz juss. Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigyel el az ördög. Saját kezedbe kell venned a sorsodat; magadnak kell megteremtened a boldogságodat. Ez a legreálisabb. Ha az emberek nem küzdenek, és nem veszik el a dolgokat maguknak, és ha nem a hírnévért, a nyereségért és a haszonért élnek, akkor nem lesz semmijük. Senki sem fogja helyetted kikaparni a gesztenyét. A valóságban soha nem hullik manna az égből!” Ilyenek a gondolataik és nézeteik, a világi ügyekre vonatkozó filozófiáik, valamint e logika és szabályok alapján élnek túl. Vajon azok, akik ilyen gondolatokkal és nézetekkel rendelkeznek, álhívők? Pontosan így viszonyulnak az igazsághoz az álhívők. Az elméjük nem tudja, mi az igazság, nem tudja, hol nyilvánul meg Isten szavainak hatalma és ereje, és nem tudja, hogyan rendezi el Isten az emberek sorsát. Ők csak a hatalmat imádják, és azokat az előnyöket keresik, amelyek közvetlenül előttük vannak. Azt gondolják, hogy ha hisznek Istenben, akkor áldottnak kell lenniük; és hogy csak az az igaz út, ha Isten szerencsét ad az embereknek, ha gazdagsággal és bőséggel tölti meg az életüket, és boldog életet ad nekik. Nem hisznek abban, hogy Isten szavai az igazság, és nem hisznek abban, hogy Isten szuverenitást élvez minden dolog felett, abban pedig pláne nem hisznek, hogy Isten szavai megváltoztathatják egy ember beállítottságát vagy sorsát. Ezért soha nem törekedtek az igazságra Istenbe vetett hitük során. Egyszóval, mivel nem fogadják el Isten szavait életüknek és életük céljának, az Istenbe vetett hitük egyre gyengébb; nem érdekli őket Isten szavainak olvasása, sem a prédikációk hallgatása; sőt, még el is alszanak, miközben az igazság közlése folyik. Ráadásul úgy érzik, hogy a kötelességük végzése további terhet ró rájuk, és hogy a semmiért munkálkodnak. Szívük epekedve várja azt az időt, amikor Isten munkája teljes lesz, amikor Isten kinyilatkoztatja majd a döntését, és kiderül, hogy valóban áldást nyernek-e. Ha rájönnek arra, hogy ha ilyen módon hisznek Istenben, akkor soha nem fognak áldást nyerni, biztosan ki lesznek vetve, és mégis katasztrófában fognak meghalni, akkor azonnal visszavonulhatnak. Habár azt mondják, hogy hisznek Istenben, a szívük kételkedik Benne. Azt mondják, hogy Isten szavai az igazság, de a szívük nem hisz az igazságban. Soha nem olvasták Isten szavait, és soha nem hallgattak meg igazán egy prédikációt sem. Soha nem beszéltek az igazságról, és soha nem keresték az igazságot kötelességük végzése közben; csak a saját erőfeszítéseiket használják. Ilyen egy tipikus álhívő. Nem különbözik a nem hívőktől.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy valaki jól végezze kötelességét, legalább lelkiismerettel és józan ésszel kell rendelkeznie)

Vannak emberek, akiknek a hite soha nem talált elismerésre Isten szívében. Más szóval, Isten nem ismeri el, hogy ők az Ő követői, mert nem dicséri a hiedelmeiket. Függetlenül attól, hogy hány éve követik Istent, ezeknek az embereknek az elképzelései és nézetei soha nem változtak; olyanok ők, mint a nem hívők, ragaszkodnak a nem hívők elveihez és az emberekkel való interakcióik módszereihez, valamint a nem hívők túlélési és hitbeli törvényeihez. Soha nem fogadták úgy Isten szavát, mint életüket, soha nem hitték el, hogy Isten szava igazság, soha nem akarták elfogadni Isten üdvösségét és soha nem ismerték el Istent Istenüknek. Az Istenbe vetett hitet valamiféle amatőr hobbinak tekintik, puszta szellemi táplálékként kezelik Őt; mivel ilyenek, nem gondolják, hogy érdemes próbálkozni Isten természetének vagy lényegének megértésével. Elmondható, hogy mindannak, ami összhangban van az igaz Istennel, semmi köze ezekhez az emberekhez; nem érdekli őket, és nem is akarnak odafigyelni rá. Ennek az az oka, hogy a szívük mélyén egy erős hang mindig azt mondja nekik: „Isten láthatatlan és érinthetetlen, és nem létezik.” Úgy gondolják, hogy nem érné meg az erőfeszítéseiket, ha megpróbálnák megérteni ezt a fajta Istent, és hogy csak saját magukat csapnák be ezzel. Azt hiszik, hogy nagyon okosak, amikor pusztán szavakkal elismerik Istent anélkül, hogy valódi álláspontot foglalnának el, vagy valódi tettekbe vetnék bele magukat. Hogyan tekint Isten az ilyen emberekre? Nem hívőknek tekinti őket. Egyesek azt kérdezik: „A nem hívők olvashatják Isten szavait? Tudják végezni a kötelességeiket? Ki tudják mondani e szavakat: »Istenért fogok élni«?” Amit az emberek legtöbbször látnak, azok az emberek felszíni megnyilvánulásai; nem látják az emberek lényegét. Isten azonban nem ezeket a felszínes megnyilvánulásokat nézi; Ő csak a belső lényegüket látja. Ezért viszonyul Isten ilyen módon ezekhez az emberekhez, és ezért határozza meg őket így.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?)

Aki cseppet sem fogadja el Isten szavait az életeként, az nem őszinte Istenhívő. Az ilyen ember álhívő, és nem számít, hány éve hisz Istenben, ez nincs hasznára. Ha valaki, aki hisz Istenben, csupán vallási rítusokban vesz részt, ám nem gyakorolja az igazságot, akkor az illető nem istenhívő, és Isten nem ismeri el. Mivel kell rendelkezned, hogy Isten elismerjen téged az Ő követőjeként? Vajon tudod, hogy Isten milyen mércével méri az embert? Isten kiértékeli, hogy mindent az Ő követelményei szerint teszel-e, hogy az Ő szavai alapján gyakorlod-e az igazságot és veted-e alá magad annak. Ez az a mérce, amivel Isten méri az embert. Isten mérése nem azon alapszik, hogy hány éve hiszel Őbenne, milyen messze jutottál, hány jó viselkedésed van, vagy hány szót és doktrínát értesz meg. Ő annak alapján mér, hogy törekszel-e az igazságra és milyen ösvényt választasz. A legtöbben verbálisan hisznek Istenben és dicsérik Őt, azonban a szívükben nem szeretik az Isten által mondott szavakat. Nem érdekli őket az igazság. Állandóan úgy hiszik, hogy a Sátán filozófiái, avagy különböző világi teóriák szerinti élet az, amit a normális emberek tesznek, hogy ily módon védi meg magát az ember, és hogy ily módon él értékkel a világban. Hát olyan emberek ezek, akik hisznek Istenben és követik Őt? Nem. A nagy és ismert emberek szavai különösen eszesnek hangzanak és könnyedén félrevezethetnek másokat. Lehet, hogy igazságként vagy betartandó jelmondatokként ragaszkodsz a szavaikhoz. Azonban ami Isten szavait, az Ő emberekre vonatkozó hétköznapi követelményét illeti, például, hogy legyenek tisztességes emberek, vagy szófogadóan és lelkiismeretesen maradjanak a helyükön, teremtett lényként teljesítsék a kötelességüket, és legyen kiegyensúlyozott és becsületes a magatartásuk, ha ezeket a szavakat nem tudod gyakorlatba ültetni, és nem tartod ezeket igazságnak, akkor nem vagy Isten követője. Azt állítod, hogy az igazságot gyakorlod, ám ha Isten ezt kérdezi tőled: „Vajon az általad gyakorolt »igazságok« Isten szavai? Vajon az általad fenntartott alapelvek Isten szavain alapszanak?” – akkor hogy adnál számot magadról? Ha nem Isten szavai jelentik számodra az alapot, akkor a Sátán szavai. A Sátán szavait éled meg, mégis azt állítod, hogy az igazságot gyakorlod és Istennek teszel eleget. Vajon nem Isten káromlása ez? Isten például azt az utasítást adja az embereknek, hogy legyenek becsületesek, azonban némelyek nem tűnődnek el azon, hogy valóban mivel jár az, ha valaki becsületes ember, hogyan gyakorolja valaki azt, hogy becsületes legyen, vajon mely általuk megélt és felfedett dolgok becstelenek, vagy hogy milyen általuk megélt és felfedett dolgok becsületesek. Az Isten szavaiban rejlő igazság lényegének átgondolása helyett a nem hívők könyveihez fordulnak. Azt gondolják: „A nem hívők mondásai is elég jók – ezek is arra tanítják az embereket, hogy legyenek jók! Például: »A jóknak békés az életük«, »A jámbor emberek mindig győzedelmeskednek«, »Másoknak megbocsátani nem ostobaság, utólag előnyökkel jár«. Ezek a megállapítások is igazak és megfelelnek az igazságnak!” Így hát ragaszkodnak ezekhez a szavakhoz. Vajon milyen emberként tudnak élni úgy, ha betartják a nem hívők e mondásait? Meg tudják-e élni az igazságvalóságot? (Nem, nem tudják.) Hát nem sok ilyen ember van? Szert tesznek némi tudásra; olvastak néhány könyvet és néhány híres művet; nyertek némi perspektívát, és hallottak néhány híres mondást és közmondást, aztán ezeket igazságnak veszik, e szavak szerint cselekednek és végzik a kötelességüket, istenhívőkként alkalmazzák ezeket az életükben, és azt gondolják, hogy eleget tesznek Isten szívének. Vajon nem az igazság hamissággal történő helyettesítése ez? Vajon nem megtévesztésben cselekvés? Isten számára ez káromlás! Ezek a dolgok mindenkiben megnyilvánulnak, nem is kevéssé. Aki fenntartandó igazságként kezeli ezeket az emberek közül érkező tetszetős szavakat és helytálló doktrínákat, miközben félreteszi és figyelmen kívül hagyja Isten szavait, nem téve azokat a magáévá, függetlenül attól, hogy hányszor olvassák, és nem tartja igazságnak Isten szavait, vajon hisz Istenben? Istent követi? (Nem.) Az ilyen emberek a vallásban hisznek; még mindig a Sátánt követik. Azt hiszik, hogy a Sátán által mondott szavak filozofikusak, hogy ezek nagyon is mélyrehatóak és klasszikusak. A legnagyobb igazsággal bíró híres mondásoknak tartják ezeket. Nem számít, mi másról mondanak le, ezeket a szavakat nem tudják elengedni. E szavak feladása olyan lenne, mintha elveszítenék az életük alapját, mintha kiürítenék a szívüket. Milyen emberek ők? A Sátán követői, és ezért fogadják el igazságként a Sátán híres mondásait.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember nem üdvözülhet vallásba vetett hit vagy vallásos szertartáson való részvétel által)

Ha az embereknek Istenbe vetett hitükben nincs Istent félő szívük, ha nincs Istennek alávetett szívük, akkor nemhogy nem lesznek képesek semmilyen munkát végezni Érte, hanem éppen ellenkezőleg, olyanokká válnak, akik megzavarják munkáját, és ellenállnak Neki. Hinni Istenben, de nem alávetettnek lenni Neki és nem félni Őt, hanem ellenállni Neki a legnagyobb szégyen egy hívő számára. Ha a hívők beszédükben és magatartásukban ugyanolyan nemtörődömök és gátlástalanok, mint a nem hívők, akkor még a nem hívőknél is gonoszabbak; ők archetipikus démonok.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot)

Hogyan tudjuk felismerni az álhívők azon típusát, akik csak azért hisznek Istenben, hogy opportunista módon áldásokat nyerjenek, és nem szeretnék elnyerni az igazságot? Nem számít, hány prédikációt hallanak, nem számít, hogyan közlik velük az igazságot, a gondolataik és a nézeteik az emberekről és a dolgokról, az életszemléletük és az értékeik soha nem változnak. Miért van ez? Mert soha nem töprengenek el komolyan Isten szavain, és egyáltalán nem elfogadók az Isten által kifejezett igazságokkal vagy azzal kapcsolatban, amit Isten mond a különböző kérdésekről. Csupán a saját nézeteikhez és a Sátán filozófiáihoz ragaszkodnak. A szívükben továbbra is azt hiszik, hogy a Sátán filozófiái és logikája helyes és megfelelő. Például „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „a hivatalnokok nem nehezítik meg azok dolgát, akik ajándékokat hoznak” vagy „a jóknak békés az életük”. Vannak még olyanok is, akik azt mondják: „Ha az emberek hisznek Istenben, akkor jónak kell lenniük, ami azt jelenti, hogy soha nem vesznek el életet; életet elvenni bűn, és Isten előtt megbocsáthatatlan.” Miféle nézet ez? Ez egy buddhista nézet. Bár a buddhista nézet illeszkedhet az emberek elképzeléseihez és képzelődéseihez, nélkülöz minden igazságot. Az Istenbe vetett hitnek Isten szavain kell alapulnia; csak Isten szavai az igazság. Istenbe vetett hitükben egyesek még a nem hívők abszurd nézeteit és a vallásos világ téves elméleteit is igazságként fogadják el, azokat becsben tartják és ragaszkodnak hozzájuk. Olyan emberek ezek, akik elfogadják az igazságot? Nem tudnak különbséget tenni az ember szavai és Isten szavai között, illetve az ördög és a Sátán, valamint az egy igaz Isten, a Teremtő között. Nem imádkoznak Istenhez, nem keresik az igazságot, és az Isten által kifejezett igazságok egyikét sem fogadják el. Soha nem változnak a gondolataik és a nézeteik az emberekről, a külvilágról és minden más dologról. Csak a hagyományos kultúrából eredő nézeteikhez ragaszkodnak, amelyeket mindig is vallottak. Nem számít, hogy mennyire nevetségesek ezek a nézetek, ezt nem tudják felfogni, és továbbra is szilárdan ragaszkodnak ezekhez a téves nézetekhez, és nem engedik el azokat. Ez az álhívők egyik megnyilvánulása. Mi a másik? Az, hogy a buzgalmuk, az érzelmeik és a hitük változik, ahogy az egyház mérete növekszik, és ahogy folyamatosan nő az egyház társadalomban betöltött státusza. Amikor például az egyház munkája átterjedt külföldre, és megnőtt a mérete, amikor az evangélium munkája teljesen elterjedt, ők látták ezt, és azonnal felélénkültek. Érezték, hogy az egyház egyre befolyásosabbá válik, és többé nem szenved majd a kormány elnyomásától és üldözésétől, úgy vélték, hogy van remény az Istenbe vetett hitük számára, hogy emelt fővel járhatnak; és így azt érezték, hogy jó lóra tettek az Istenbe vetett hitükkel, hogy végre ki fog fizetődni a szerencsejátékuk. Úgy érezték, hogy egyre nagyobbra nő az esélyük az áldások elnyerésére, és végre elkezdtek felvidulni. A korábbi években egyfolytában elnyomottnak, szomorúnak és meggyötörtnek érezték magukat, mert gyakran látták a keresztények nagy vörös sárkány általi letartóztatásait és elnyomását. Miért éreztek gyötrelmet? Mivel a gyülekezet annyira szorult helyzetben volt, és ők aggódtak, hogy vajon helyesen döntöttek-e azzal, hogy hittek Istenben, és még ennél is zaklatottabbak és aggódóbbak voltak amiatt, hogy maradjanak-e vagy hagyják el a gyülekezetet. Azokban az években mindegy volt, milyen kedvezőtlen körülményekkel nézett szembe a gyülekezet, az mindig kihatott az érzelmeikre; bármilyen munkát is végzett a gyülekezet, és bárhogyan ingadozott az egyház hírneve és státusza a társadalmon belül, az mindig kihatott az érzelmeikre és a hangulatukra. A kérdés, hogy maradjanak vagy menjenek, mindig ott motoszkált az elméjükben. Az ilyen emberek álhívők, nem igaz? Amikor az ország kormánya elítéli és elnyomja az egyházat, vagy amikor a hívőket letartóztatják, vagy a vallásos közösség megítéli, elítéli, rágalmazza és elutasítja őket, akkor mélyen kegyvesztettnek érzik magukat, sőt nagy szégyent és megaláztatást éreznek amiatt, hogy csatlakoztak a gyülekezethez; a szívük meginog, és bánják, hogy hittek Istenben és csatlakoztak a gyülekezethez. Soha nem áll szándékukban osztozni a gyülekezet örömeiben és nehézségeiben, vagy Krisztussal együtt szenvedni. Ehelyett, amikor a gyülekezet szárnyal, akkor úgy tűnik, hogy csordultig vannak hittel, de amikor a gyülekezetet üldözik, elutasítják, elnyomják és elítélik, akkor el akarnak menekülni, távozni akarnak. Amikor nem látnak semmi reményt áldások elnyerésére vagy a királyság evangéliumának terjedésére, akkor még inkább el akarnak menni. Amikor nem látják Isten szavainak beteljesedését, és nem tudják, hogy mikor fog bekövetkezni a nagy katasztrófa, és mikor lesz vége, vagy mikor fog megvalósulni Krisztus királysága, ők bizonytalanul ingadoznak, és képtelenek kötelességüket lelki békében végezni. Valahányszor ez történik, el akarják hagyni Istent, el akarják hagyni a gyülekezetet, és kiutat akarnak találni. Az ilyen emberek álhívők, nem igaz? Minden lépésük a saját testi érdekeiket szolgálja. Gondolataik és nézeteik soha nem fognak fokozatosan megváltozni Isten munkájának megtapasztalása, vagy az Ő szavainak olvasása, az igazság közlése és a gyülekezeti élet megélése által. Amikor történik velük valami, soha nem keresik az igazságot, nem kutatják, hogy mit mondanak arról Isten szavai, mik Isten szándékai, hogyan vezeti Isten az embereket vagy mit kér az emberektől. A gyülekezethez való csatlakozásuk egyetlen célja, hogy kivárják azt a napot, amikor az egyház „emelt fővel állhat”, hogy aztán megragadhassák azokat az előnyöket, amelyekre mindig is vágytak. Természetesen azért is csatlakoztak a gyülekezethez, mert látták, hogy Isten szavai az igazság – de egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és egyáltalán nem hisznek abban, hogy Isten minden szava be fog teljesedni. Szóval mit mondtok, álhívők az ilyen emberek? (Igen.) Mindegy, hogy mi történik a gyülekezetben vagy a külvilágban, ők felmérik, hogy ez mennyire érinti az érdekeiket, és mekkora hatással lesz a célokra, amelyekre törekednek. A baj legkisebb jelére is azonnal és nagyon éles elmével gondolkodnak el a saját kilátásaikon, érdekeiken, és azon, hogy maradjanak-e vagy hagyják el a gyülekezetet. Még olyanok is vannak, akik folyton azt kérdezgetik: „Tavaly azt mondták, hogy Isten munkája véget fog érni – akkor miért tart még mindig? Pontosan melyik évben ér véget Isten munkája? Nem áll jogomban tudni? Elég hosszan kitartottam, drága az időm, drága a fiatalságom – nem tarthattok ilyen bizonytalanságban, ugye?” Különösen érzékenyek arra, hogy Isten szavai beteljesedtek-e, hogy milyen az egyház helyzete, státusza és hírneve. Nem érdekli őket, hogy képesek-e elnyerni az igazságot, vagy hogy üdvözülhetnek-e, de nagyon is érzékenyek arra, hogy képesek lesznek-e túlélni, és hogy előnyökhöz és áldásokhoz juthatnak-e azáltal, hogy Isten házában maradnak. Az ilyen emberek opportunista módon vágynak arra, hogy áldásban részesüljenek. Még ha a végsőkig hisznek is, akkor sem fogják megérteni az igazságot, és nem lesz érdemi tapasztalati tanúságtételük. Találkoztatok már ilyen emberekkel? Valójában minden gyülekezetben vannak ilyen emberek. Vigyáznotok kell, hogy felismerjétek őket. Az ilyen emberek mind álhívők, veszedelmet jelentenek Isten házában, nagy kárt fognak okozni a gyülekezetnek, és semmi hasznot nem hoznak, és ki kell őket takarítani onnan.

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (23.))

Van az embereknek egy másik fajtája is, akik sem jónak, sem rossznak nem tekinthetők, és akik csak névlegesen hívők. Ha megkéred őket, hogy alkalmanként csináljanak meg valamit, meg tudják csinálni, de nem fogják proaktívan végezni a kötelességüket, ha nem rendezed el nekik. Amikor ráérnek, eljárnak összejövetelekre, de nem tudni, hogy a saját szabadidejükben vajon eszik és isszák-e Isten szavait, tanulnak-e himnuszokat vagy imádkoznak-e. Ugyanakkor viszonylag barátságosan viszonyulnak Isten házához és a gyülekezethez. Mit jelent az, hogy viszonylag barátságosan? Azt jelenti, hogy ha megkérik őket valamire a testvérek, beleegyeznek annak megtételébe; annak érdekében, hogy őket is hívőknek tekintsék, segíthetnek néhány dolog elvégzésében, a képességeik határain belül. Ha azonban nagy erőfeszítésre vagy valamiféle ár megfizetésére kérik őket, azt egyáltalán nem fogják megtenni. Ha valamilyen nehézségben van és segítségre szorul egy testvér, például arra, hogy valaki alkalmanként segítsen neki vigyázni a házra, ételt főzni vagy olykor néhány kisebb házimunkába besegíteni – vagy ha az illető tud egy idegen nyelven, és segíteni tud a testvéreknek levelek elolvasásában –, az efféle dolgokban képesek segíteni és viszonylag barátságosak. Általában elég jól kijönnek másokkal és nem tartják számon a szívességeket, de nem járnak el rendszeresen összejövetelekre, és nem kérik, hogy hadd végezzenek kötelességet, fontos vagy akár veszélyes munka elvállalásáról nem is beszélve. Ha arra kéred őket, hogy végezzenek el egy veszélyes feladatot, minden bizonnyal el fognak utasítani, ezt mondván: „Azért hiszek istenben, hogy békét keressek, hogy’ végezhetnék akkor ilyen veszélyes feladatokat? Talán nem magamnak keresném ezzel a bajt? Ezt semmiképp nem tudom megtenni!” Ha azonban valami apróságra kérik meg őket a testvérek vagy a gyülekezet, épp úgy tudnak segíteni és jelképes erőfeszítéseket tenni, mint egy barát. Az erőfeszítés és a segítségnyújtás ezen formája nem nevezhető kötelességvégzésnek, sem az igazságalapelvek szerinti cselekvésnek, az igazság gyakorlásának pedig még kevésbé; arról van csak szó ilyenkor, hogy ezeknek az embereknek kedvező benyomásuk van az Istenben hívőkről, és meglehetősen barátságosak irányukban, valamint képesek segítő kezet nyújtani, ha segítségre van szüksége valakinek. Mi az elnevezése az ilyesfajta embereknek? Isten háza a gyülekezet barátainak hívja őket. Hogyan kell bánni az olyasfajta emberekkel, akik a gyülekezet barátai? Ha rendelkeznek képességgel és bizonyos erősségekkel, valamint tudnak segíteni a gyülekezetnek néhány külső dolog intézésében, akkor ők szolgálattevők és a gyülekezet barátai. Azért van így, mert az efféle emberek nem számítanak Istenben hívőknek, és nem ismeri el őket Isten háza. Ha pedig nem ismeri el őket Isten háza, akkor Isten vajon elismerheti őket hívőkként? (Nem.) Éppen ezért soha, de soha ne kérd arra az ilyesfajta embereket arra, hogy álljanak be azok sorába, akik teljes időben végeznek kötelességet. Vannak, akik ezt mondják: „Némelyeknek kicsiny a hitük, és csak a gyülekezet barátai akarnak lenni, amikor épp csak elkezdenek hinni. Nem sok mindent értenek az Istenben való hittel kapcsolatban, akkor hát hogy’ lehetnek hajlandóak kötelességet végezni? Hogy’ lehetnek hajlandóak teljes szívükből feláldozni magukat?” Nem azokról az emberekről beszélünk, akik úgy három-öt hónapja vagy maximum egy éve hisznek Istenben, hanem azokról, akik névlegesen már több mit három éve, vagy akár öt-tíz éve hisznek már Istenben. Nem számít, hogy az ajkukkal mennyire ismerik el az ilyen emberek azt, hogy Isten az egyedül igaz Isten, és hogy a Mindenható Isten Egyháza az igaz egyház – ez nem bizonyítja azt, hogy igaz hívők volnának. Az ilyesfajta embereket a különféle megnyilvánulásaik és annak alapján, amilyen módon hisznek, a gyülekezet barátainak nevezzük. Ne bánj velük testvérekként – ők nem testvérek. Ne engedd az ilyen embereknek, hogy csatlakozzanak a teljes idejű kötelességet végző gyülekezethez, és ne hagyd, hogy beálljanak azok sorába, akik teljes időben végeznek kötelességet; Isten háza nem használ efféle embereket. Némelyek talán ezt mondják: „Te előítélettel vagy az ilyen emberek iránt? Habár kívülről langymelegnek tűnhetnek, belül valójában nagyon is buzgók.” A komoly hívők esetében lehetetlen, hogy öt vagy tíz éve higgyenek Istenben és még mindig langymelegek legyenek; az ilyesfajta embereknek már a viselkedése is teljes mértékben felfedi, hogy álhívők, hogy Isten szavain kívül eső emberek és nem hívők. Ha mégis testvéreknek nevezed őket, és még mindig azt mondod, hogy igazságtalanul bánnak velük, akkor az elképzelésed és az érzéseid beszélnek belőled.

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (6.))

Akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, azok lényege az álhívőé. Mik fémjelzik az álhívőket? Azért hisznek Istenben, hogy opportunizmust gyakoroljanak, a gyülekezetből éljenek meg, menedéket keressenek, támogatót és rendszeres élelmezést keressenek. Néhányuk még politikai célokat is hajszol, bizonyos ügyeken keresztül kapcsolatokat akarnak kiépíteni a kormánnyal, hogy pártfogást szerezzenek, és hivatalos kinevezéshez jussanak. Az ilyen emberek egytől egyig álhívők. Ezeket az indítékokat és szándékokat hordozzák Istenbe vetett hitükben, és nem hiszik teljes bizonyossággal a szívükben, hogy van Isten. Még ha el is ismerik Őt, azt kétkedve teszik, mert a nézetek, amelyekhez ragaszkodnak, ateisták. Csak olyan dolgokban hisznek, amelyeket az anyagi világban látni képesek. Miért mondjuk, hogy nem hisznek abban, hogy van Isten? Mert egyöntetűen nem hiszik és nem ismerik el a tényeket, hogy Isten teremtette a mennyet és a földet és minden dolgot, és hogy amióta megteremtette az emberiséget, Isten vezeti őket és szuverén módon uralkodik felettük. Ezért lehetetlen hinniük a tényben, hogy Isten testté lehet. Ha nem hiszik, hogy Isten testté lehet, akkor képesek-e hinni és elismerni az Isten által kimondott összes igazságot? (Nem képesek.) Ha nem hisznek az Isten által kimondott igazságokban, akkor hisznek-e abban, hogy Isten meg tudja menteni az emberiséget, és hisznek-e Istennek az emberiség megmentésére szolgáló irányítási tervében? (Nem hisznek.) Mindezek közül semmiben sem hisznek. Mi a gyökere a hitetlenségüknek? Az, hogy nem hisznek Isten létezésében. Ők ateisták és materialisták. Azt hiszik, hogy csak az anyagi világban általuk látható dolgok a valóságosak. Úgy hiszik, hogy a hírnév, a nyereség és a státusz csak cselszövésekkel és tisztességtelen eszközökkel érhető el. Abban hisznek, hogy a boldogulás és a boldog élet elérésének egyetlen módja a sátáni filozófiák szerinti élet. Úgy hiszik, hogy a sorsuk csakis a saját kezükben van, és hogy önmagukra kell hagyatkozniuk a boldog élet megteremtésében és biztosításában. Nem hisznek Isten szuverenitásában vagy mindenhatóságában. Azt gondolják, hogy ha Istenre hagyatkoznak, akkor semmijük nem lesz. Végső soron nem hisznek abban, hogy Isten szavai mindent meg tudnak valósítani, és nem hisznek Isten mindenhatóságában. Ezért fakadnak a szándékok és célok, mint például az opportunizmus gyakorlása, a gyülekezetből való megélés, menedék keresése, támogató keresése, barátkozás az ellenkező neműekkel és politikai célok hajszolása – hivatalos pozíciót és állandó élelmezést biztosítani maguknak – az Istenbe vetett hitükben. Éppen azért képesek arra, hogy saját szándékaikkal és céljaikkal vakmerően és gátlástalanul beszivárogjanak a gyülekezetbe, tehetségüket kamatoztatandó vagy kívánságaikat megvalósítandó a gyülekezetben, mert ezek az emberek nem hisznek abban, hogy Isten szuverén módon uralkodik mindenek felett. Ez azt jelenti, hogy azért szivárognak be a gyülekezetbe, hogy kielégítsék az áldások megszerzésére irányuló szándékukat és vágyukat; hírnevet, nyereséget és státuszt akarnak szerezni a gyülekezetben, és ezáltal jutnak hozzá az állandó betevőjükhöz. Viselkedésükből, valamint természetlényegükből is látható, hogy Istenbe vetett hitük céljai, indítékai és szándékai nem legitimek, és hogy egyikük sem fogadja el az igazságot, vagy hisz őszintén Istenben – még ha be is szivárognak a gyülekezetbe, csak a helyeket töltik fel, és semmilyen pozitív szerepet nem játszanak. Ezért a gyülekezetnek nem szabad befogadnia az ilyen embereket. Bár ezek az emberek beszivárogtak a gyülekezetbe, ők nem Isten választott népe, hanem mások hozták be őket jó szándékból. „Ők nem Isten választott népe” – hogyan kell ezt értelmezni? Ez azt jelenti, hogy Isten eleve nem rendelte el és nem választotta ki őket; nem úgy tekint rájuk, mint munkájának tárgyaira; és nem is rendelte el őket olyan emberi lényekként, akiket meg fog menteni. Ha már beszivárogtak ezek az emberek a gyülekezetbe, természetesen nem kezelhetjük őket testvérekként, mert ők nem azok, akik őszintén elfogadják az igazságot, vagy alávetik magukat Isten munkájának. Néhányan megkérdezhetik: „Mivel ők nem testvérek, akik valóban hisznek Istenben, miért nem takarítja ki vagy zárja ki őket a gyülekezet?” Isten szándéka az, hogy az Ő választott népe tanuljon meg tisztán látni ezek az emberek által, és ezáltal átlásson a Sátán cselszövésein, és utasítsa el a Sátánt. Amint Isten választott népe rendelkezik tisztánlátással, ezeket az álhívőket ki kell tisztítani. A tisztánlátás célja leleplezni ezeket az álhívőket, akik ambícióikkal és vágyaikkal beszivárogtak Isten házába, és kitakarítani őket a gyülekezetből, mert ezek az emberek nem igaz istenhívők, és még kevésbé olyanok, akik elfogadják az igazságot, és törekednek rá. Semmi jó nem származik abból, ha a gyülekezetben maradnak – nagy baj viszont fog származni. Először is, miután beszivárogtak a gyülekezetbe, ezek az álhívők soha nem eszik és nem isszák Isten szavait, és az igazság legapróbb morzsáját sem fogadják el. Mindig más dolgokról beszélnek, mint Isten szavai és az igazság, és ezzel megzavarják mások szívét. Csak akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, és ezzel ártanak Isten választott népe életbe való belépésének. Másodszor, ha a gyülekezetben maradnak, akkor a nem hívőkhöz hasonlóan féktelenkednek, gaztetteket követnek el, akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, és sok rejtett veszélynek teszik ki a gyülekezetet. Harmadszor, még ha a gyülekezetben maradnak is, nem fognak önként szolgálatot végezni, és bár talán végeznek egy kis szolgálatot, azt csak azért teszik, hogy áldást nyerjenek. Ha eljön a nap, amikor megtudják, hogy nem nyerhetnek áldást, dühbe gurulnak, megzavarják és hátráltatják a gyülekezet munkáját. Ahelyett, hogy ezt eltűrnétek, jobb, ha a lehető leghamarabb kitakarítjátok őket a gyülekezetből. Negyedszer, ezek az álhívők hajlamosak arra, hogy frakciókat alakítsanak, hogy antikrisztusokat támogassanak és kövessenek, gonosz erőt hozva létre a gyülekezeten belül, amely nagy veszélyt jelent annak munkájára. E négy megfontolás fényében fel kell ismerni és le kell leplezni ezeket az Isten házába beszivárgó álhívőket, majd ki kell őket takarítani. Ez az egyetlen mód a gyülekezeti munka normális előrehaladásának fenntartására, és annak hatékony biztosítására, hogy Isten választott népe ehesse és ihassa Isten szavait, hogy normálisan élhesse a gyülekezeti életet, és így az Istenbe vetett hit helyes útjára léphessen. Ez azért van így, mert ezeknek az álhívőknek a gyülekezetbe való beszivárgása nagyon károsan hat Isten választott népének az életbe való belépésére. Sokan vannak, akik nem tudják felismerni őket, és ehelyett testvérekként kezelik őket. Egyesek, látva, hogy van néhány adottságuk vagy erősségük, megválasztják őket, hogy vezetőként és dolgozóként szolgáljanak. Így keletkeznek hamis vezetők és antikrisztusok a gyülekezetben. A lényegüket vizsgálva látható, hogy egyikük sem hiszi, hogy Isten létezik, vagy, hogy az Ő szavai az igazság, vagy hogy Ő szuverén módon uralkodik mindenek felett. Isten szemében ők nem hívők. Nem törődik velük, és a Szentlélek nem fog munkálkodni rajtuk. Lényegük alapján tehát nem tárgyai Isten üdvösségének, és bizonyosan nem eleve elrendeltek vagy kiválasztottak Általa. Isten semmiképpen sem tudná megmenteni őket. Akárhogy is nézzük, ezek közül az álhívők közül senki sem Isten választott népe. Őket azonnal és pontosan fel kell ismerni, majd ki kell takarítani. Nem szabad hagyni, hogy a gyülekezetben ólálkodjanak és megzavarjanak másokat.

(Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (24.))

Vannak, akik híres és kiemelkedő embereket imádnak. Folyton kételkednek abban, hogy Isten szavai valóban üdvözíthetik-e az embereket, és mindig azt hiszik, hogy csak a híres és kiemelkedő emberek szavainak van súlya és varázsa. Mindig azt gondolják magukban: „Nézzétek, milyen lenyűgöző az államfőnk! Nézzétek országgyűléseink pompáját, ragyogását, látványosságát! Egyáltalán hasonlítható-e ehhez isten háza?” Ha képes vagy ilyent mondani, az azt jelzi, hogy nem vagy hívő. Nem látod világosan a politika gonoszságát, a nemzet sötétségét, illetve az emberiség romlottságát. Nem látod, hogy Isten házában az igazság uralkodik, és nem látod vagy nem érted meg azt, amit Isten választott népének tapasztalati tanúságtételei bizonyítanak. Isten házában igazság van és oly sok tanúságtétel, Isten választott népének egésze felébred és megváltozik, mindannyian kezdik megtapasztalni Isten munkáját, és belépnek az igazságvalóságba. Látod-e azt az eljövendő látványt, amint Isten népe aláveti magát Neki és imádja Őt? Ez felülmúlja a képzeleted. Mindaz, amivel Isten háza rendelkezik, százszor, ezerszer jobb a világnál, és a jövőben mindaz, amivel Isten háza rendelkezik, csak egyre jobb, egyre rendezettebb és tökéletesebb lesz. Mindezek a dolgok fokozatosan teljesülnek, és Isten szava fogja megvalósítani őket. Isten választott népének egészét Ő választotta ki, és eleve elrendelte, így minden bizonnyal sokkal jobbak, mint a világ népe. Ha valaki nem látja ezeket a tényeket, akkor az vajon nem vak? Vannak, akik mindig úgy érzik, hogy a világ nagyszerű, és a lelkük mélyén a világ híres és kiemelkedő embereit imádják. Vajon nem ördögöket és sátánokat imádnak ők? Hisznek-e ezek a híres és kiemelkedő emberek Istenben? Olyan emberek ők, akik alávetik magukat Istennek? Istent félő szívük van? Elfogadják az igazságot? Mind démonok ők, akik ellenállnak Istennek – tényleg nem látod ezt? Ha a világ híres és kiemelkedő embereit imádod, akkor miért hiszel Istenben? Valójában hogyan tekintesz mindazokra a szavakra, amelyeket Isten kimond? Hogyan tekintesz Isten mindenek feletti szuverenitására? Vannak, akik nem csak, hogy nem félik Istent, de még a legcsekélyebb tiszteletet sem tanúsítják Iránta. Vajon ők nem álhívők? Nem kellene az ilyen embereket felszólítani arra, hogy azonnal távozzanak? (De igen.) És mi a teendő, ha nem távoznak? Siess kiűzni őket, eltakarítani őket. Az álhívők olyanok, mint a büdös legyek, túl undorító a látványuk. Isten házában az igazság és az Ő szavai uralkodnak, a cselekedetek pedig az igazságalapelvek szerint történnek. El kell takarítani az ilyen embereket. Szavaikkal azt hangoztatják, hogy hisznek Istenben, de a szívük mélyén lenézik Isten házát és megvetik Istent. Hajlandóak vagytok rá, hogy ilyen álhívők keveredjenek közétek? (Nem.) Ezért kell őket azonnal kitakarítani. Nem számít, hogy mennyire műveltek vagy tehetségesek, ki kell őket takarítani. Némelyek azt kérdezik: „Nem szeretetlenség ez?” Nem, hanem az alapelvek szerinti cselekedet. Vajon mit értek ez alatt? Azt, hogy nem számít, milyen nagy az érettséged, nem számít, milyen erős az igazságra való törekvésre irányuló akaratod, vagy hogy hiszel-e Istenben, egy dolog biztos: Krisztus az igazság, az út és az élet. Ez örökké változatlan. Ez kell, hogy legyen a te sziklád, az Istenbe vetett hited legszilárdabb alapja; a szívedben biztosnak kell lenned ebben, és nem kételkedhetsz benne. Ha még ebben is kételkedsz, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy Isten házában maradj. Vannak, akik azt mondják: „A mi nemzetünk nagyszerű nemzet, a mi fajunk nemes, szokásaink és kultúránk páratlanul előkelőek. Nem szükséges elfogadnunk az igazságot.” Vajon nem az álhívők hangja-e ez? Ez az álhívők hangja, és az ilyen álhívőket ki kell takarítani. Vannak, akik gyakran romlott beállítottságot fednek fel, és a beállítottságuk időnként csapongó és féktelen, mégis igaz az Istenbe vetett hitük, és el tudják fogadni az igazságot. Ha átesnek némi megmetszésen, akkor képesek bűnbánatot gyakorolni. Az ilyen embereknek lehetőséget kell biztosítani. Az emberek egy kissé ostobák, vagy nem látják tisztán a dolgokat, vagy félrevezetik őket, vagy egy esztelen pillanatban esetleg valami zavaros dolgot mondanak, vagy zavarosan viselkednek, mert nem értik az igazságot. Ennek a romlott beállítottság az oka; az ostobaság, a tudatlanság és az igazság meg nem értése okozza. Az ilyen embereket azonban nem lehet egy kalap alá venni az álhívőkkel. Itt arra van szükség, hogy az igazságról való beszélgetésből merítve megoldjuk ezeket a problémákat. Vannak, akik már évek óta hisznek Istenben, de egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és egy cseppet sem változtak. Ők álhívők. Ők nem Isten házának népe, és Isten nem ismeri el őket.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az szereti Istent, aki teljes szívével, elméjével és lelkével jól végzi a kötelességét)

Ha azt mondod, hogy hiszel Istenben, mégis gyakran kábult a szíved, és nem tudod, hogyan munkálkodik Isten az ember megmentéséért, sem azt, hogy az embernek hogyan kellene az igazságra törekednie, sem azt, hogy szereted-e az igazságot, sem azt, hogy mely eseményeknek kell kiváltani azt, hogy imádkozz Istenhez; ha minden nap zűrzavarban vagy, mindenben komolytalan vagy, pusztán betartod az előírásokat; ha a szíved nem képes megnyugodni Isten előtt, és nem imádkozol vagy nem keresed az igazságot, valahányszor valami történik veled; ha gyakran saját akaratod szerint cselekszel, a sátáni beállítottságod szerint élsz, és felfeded az arrogáns beállítottságodat; és ha nem fogadod el Isten átvizsgálását vagy fegyelmezését, és nincs alávetett szíved, akkor legbelül mindig a Sátán előtt fogsz élni, és a Sátán és a romlott beállítottságod fog irányítani. Az ilyen emberekben a legcsekélyebb istenfélelem sincs meg. Egyszerűen képtelenek kerülni a rosszat, és még ha nem is tesznek gonosz dolgokat, minden, amit gondolnak, akkor is gonosz, és nincs köze az igazsághoz, és ellentétes azzal. Az ilyen embereknek tehát alapvetően nincs kapcsolatuk Istennel? Bár Ő uralja őket, szívük soha nem járult Eléje, és soha nem is imádkoztak igazán Hozzá; soha nem kezelték Istent Istenként, soha nem kezelték úgy, mint a felettük szuverenitást gyakorló Teremtőt, soha nem ismerték el, hogy Ő az ő Istenük és az ő Uruk, és soha nem gondoltak arra, hogy komolyan imádják Őt. Az ilyen emberek nem értik, mit jelent Istent félni, és azt hiszik, joguk van gonoszságot elkövetni. Azt mondják a szívükben: „Azt teszek, amit akarok. Majd én intézem a saját dolgaimat, ez senki máson nem múlik!” Az Istenbe vetett hitet valamilyen mantraként, egyfajta szertartásként kezelik. Ez vajon nem teszi őket álhívőkké? Ők álhívők! Isten tudatában ezek az emberek mind gonosztevők. Egész álló nap minden, amit gondolnak, gonoszság. Ők Isten házának elfajzottjai, és Ő nem ismeri el ezeket az embereket a háza tagjainak.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az üdvösség útjára csak istenfélelemmel lehet rálépni)

Amikor egyes emberek kedvezőtlen helyzetbe kerülnek, panaszkodni kezdenek, és másokat hibáztatnak. Soha nem gondolnak arra, hogy saját maguknak köszönhetik azt, hanem mindig másra hárítják a felelősséget. Aztán elégedettnek és nyugodtnak érzik magukat, és azt gondolják: „A probléma meg van oldva. Így hinni Istenben olyan kellemes és könnyű!” Mi a véleményed erről a problémamegoldási módszerről? Megszerezheti-e valaki az igazságot, ha így gyakorol? Ez az Istennek való alávetettség hozzáállását mutatja? Milyen szemszögből és milyen eszközökkel hisznek az ilyen emberek Istenben? Alkalmazták-e az „Isten szuverenitást gyakorol az emberiség sorsa felett, minden esemény és minden dolog az Ő kezében van” szavakat a mindennapi életükre? Amikor emberi ésszel elemzik a problémát, amikor emberi eszközökkel foglalkoznak a kérdéssel, hisznek-e Isten szuverenitásában? Alávetik-e magukat Isten szuverenitásának az emberek, események és dolgok felett és azok elrendezésében? Nyilvánvalóan nem. Először is, nem vetik alá magukat; már ez hiba. Másodszor, képtelenek elfogadni Istentől azt a helyzetet, embereket, eseményeket és dolgokat, amelyeket Ő rendez el számukra; nem néznek a felszín mögé. Csak azt nézik, hogy kívülről milyennek tűnik a helyzet, majd emberi elméjük segítségével elemzik, és emberi módszerekkel próbálják megoldani. Ez nem egy újabb hiba? Ez nagy hiba? (Az.) Miért van ez így? Nem hiszik el, hogy Isten minden felett szuverenitást gyakorol. Azt hiszik, minden véletlenszerűen történik. Az ő szemükben egyetlen dolgon sem uralkodik Isten, és a legtöbb dolog az emberek tettei miatt történik. Ez Istenben való hit? Van igaz hitük? (Nincs.) Miért nincs? Nem hiszik, hogy Isten szuverenitást gyakorol minden felett. Nem hiszik, hogy Isten szuverenitást gyakorol minden ügy és tárgy felett – hogy Isten szuverenitást gyakorol minden helyzet felett. Ha valami nem úgy megy, ahogy elképzelték, akkor nem tudják elfogadni Istentől. Nem hiszik, hogy Isten képes levezényelni ezeket a helyzeteket. Mivel nem látják Istent, úgy gondolják, hogy ezek a helyzetek véletlenszerűen történnek az emberek cselekedeteinek eredményeként, nem pedig Isten vezényletével. Nem hisznek Isten szuverenitásában. Akkor mi a hitük lényege? (Ők álhívők.) Így van, ők álhívők! Az álhívők semmit nem fogadnak el Istentől. Ehelyett azon törik a fejüket, hogy emberi nézőpontok, elmék és módszerek segítségével próbálják kezelni a dolgokat. Ez az álhívők viselkedése. Ha a jövőben ilyen személlyel találkoztok, akkor némi ítélőképességet kell kialakítonotok velük kapcsolatban. Az álhívők jól be tudják vetni az agyukat és ötletekkel előállni, ha problémák merülnek fel; folyamatosan tanulmányozzák az adott ügyet, és emberi módszerekkel próbálják megoldani azt. Mindig emberi érvelést és sátáni filozófiát használva szemlélik az embereket és a dolgokat, vagy a törvények alapján, és nem hiszik el, hogy Isten szava az igazság, vagy hogy Isten minden felett szuverenitást gyakorol és mindent vezényel. Mindent, ami történik, Isten enged meg, de az álhívők ezeket nem tudják elfogadni Istentől, és mindig emberi elképzelések és képzelődések alapján nézik a dolgokat. Bár az álhívők általában azt mondják, hogy hisznek abban, hogy az ember sorsa Isten kezében van, és hogy hajlandóak alávetni magukat Isten szuverenitásának és intézkedésének, de amikor a dolgok ténylegesen megtörténnek velük, képtelenek elfogadni ezeket Istentől, és elképzeléseket alkotnak Istenről. Ez az álhívők viselkedése.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A romlott beállítottság csak az igazság elfogadásával oldható meg)

Vajon nem hitvány dolog az, hogy némelyek szeretnek szőrszálat hasogatni és vakvágányon haladni, amikor valami történik velük? Ez egy nagy probléma. A tiszta gondolkodású emberek nem követik el ezt a hibát, de az abszurd emberek ilyenek. Mindig azt képzelik, hogy mások nehezítik meg számukra a dolgokat, hogy mások szándékosan betartanak nekik, ezért mindig ellenségeskednek másokkal. Vajon nem tévút ez? Nem tesznek erőfeszítést, amikor az igazságról van szó, inkább lényegtelen dolgokról köntörfalaznak, amikor valami történik velük, magyarázatokat követelnek, megpróbálják megőrizni a látszatot, és mindig emberi megoldásokat használnak e dolgok megközelítéséhez. Ez az életbe való belépés legnagyobb akadálya. Ha ily módon hiszel Istenben, vagy így gyakorolsz, akkor soha nem fogod elnyerni az igazságot, mert soha nem jössz Isten elé. Soha nem jössz Isten elé, hogy megkapd mindazt, amit Isten félretett neked, és az igazságot sem használod mindezek megközelítéséhez, inkább emberi megoldásokat használsz a dolgok megközelítéséhez. Ennélfogva Isten szemében túlságosan messze kóboroltál Tőle. Nemcsak a szíved kóborolt el Tőle, hanem a lényed egésze sem él az Ő jelenlétében. Így tekint Isten azokra, akik mindig túlelemzik a dolgokat, és szőrszálat hasogatnak. Vannak, akik nagy dumájúak, jól forog a nyelvük, gyors észjárásúak és agyafúrtak, és azt gondolják: „Jól tudok fogalmazni. A többiek mind igazán csodálnak, megbecsülnek és nagyra tartanak. Az emberek általában hallgatnak rám.” Ez vajon hasznos? Tekintélyre tettél szert az emberek között, de Istennek nem tetszik az, ahogyan Őelőtte viselkedsz. Isten azt mondja, hogy álhívő vagy, és hogy ellenséges vagy az igazsággal szemben. Lehet, hogy az emberek között elegáns vagy és kifinomult, talán igen jól kezeled a dolgokat és kijössz másokkal; lehet, hogy a helyzettől függetlenül mindig meg tudod találni a dolgok kezelésének és elrendezésének a módját, de nem jössz Isten elé és nem keresed az igazságot a problémák megoldásához. Az ilyen emberek nagyon zavaróak. Istennek csak egy mondandója van, amikor felméri a hozzád hasonlókat: „Álhívő vagy, megpróbálod kihasználni ezt a lehetőséget, hogy az Istenbe vetett hit álcája alatt áldásokra tegyél szert. Nem olyasvalaki vagy, aki elfogadja az igazságot.” Mit gondoltok erről a megítélésről? Ez az, amit szeretnétek? Bizonyára nem. Lehet, hogy némelyeket nem érdekel és azt mondják: „Nem számít, hogyan tekint ránk isten, mi úgysem látjuk őt. A legsürgetőbb problémánk az, hogy először is jóban legyünk a körülöttünk lévő emberekkel. Miután szilárdan megvetettük a lábunkat, akkor majd megnyerhetjük magunknak a vezetőket és a dolgozókat, hogy mindenki csodáljon minket.” Milyen ember ez? Olyasvalaki, aki hisz Istenben? Biztosan nem; ő álhívő.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az embernek csak úgy lehet normális kapcsolata Istennel, ha gyakorta Előtte él)

Sokan nem értik az igazságot, és nem is törekednek az igazságra. Hogyan állnak a kötelesség végzéséhez? Úgy kezelik, mint egyfajta munkát, egyfajta kedvtelést vagy érdeklődési kört. Nem úgy kezelik, mint küldetést, Istentől kapott feladatot, vagy felelősséget, amelyet teljesíteniük kell. Még kevésbé igyekeznek megérteni az igazságot vagy Isten szándékait a kötelességük végzése során, hogy jól végezzék a kötelességeiket és beteljesítsék Isten megbízatását. Ezért vannak olyanok, akik, amint egy kis nehézséget viselnek el a kötelességeik végzése során, elkezdenek ellenszegülni és menekülni akarnak. Amikor nehézségekbe ütköznek vagy kudarcot szenvednek, akkor meghátrálnak, és ismét menekülni akarnak. Nem keresik az igazságot; csak a menekülésen jár az eszük. Olyanok, mint a teknősök: ha valami rosszul sül el, egyszerűen elrejtőznek a páncéljukba, majd megvárják, amíg a probléma elmúlik, mielőtt újra előbújnak. Sok ilyen ember van. Konkrétan olyanok is vannak, akik, amikor arra kérik őket, hogy vállaljanak felelősséget bizonyos munkáért, nem gondolkodnak azon, hogyan tudnák felajánlani a hűségüket, vagy hogyan tudnák ezt a kötelességet elvégezni és jól dolgozni. Inkább azon gondolkodnak, hogyan bújhatnak ki a felelősség alól, hogyan kerülhetik el, hogy megmetsszék őket, hogyan kerülhetik el a felelősségvállalást és hogyan kerülhetnek ki sértetlenül, amikor problémák vagy hibák merülnek fel. Először a saját menekülési útvonalukat tartják szem előtt, és azt, hogyan elégíthetik ki saját preferenciáikat és érdekeiket, nem pedig azt, hogyan végezzék jól a kötelességüket, és hogyan ajánlják fel a hűségüket. Vajon az ilyen emberek elnyerhetik az igazságot? Nem tesznek erőfeszítést az igazsággal kapcsolatban, és nem ültetik gyakorlatba az igazságot, amikor a kötelességeik végzéséről van szó. Számukra a szomszéd füve mindig zöldebb. Ma ezt akarják csinálni, holnap azt akarják csinálni, és azt gondolják, hogy mindenki más kötelességei jobbak és könnyebbek, mint a sajátjuk. És mégsem tesznek erőfeszítést az igazsággal kapcsolatban. Nem gondolkodnak azon, hogy milyen problémák vannak ezekkel az elgondolásaikkal, és nem keresik az igazságot a problémák megoldására. Mindig azon jár az eszük, hogy mikor valósulnak meg a saját álmaik, ki áll a reflektorfényben, ki kap elismerést a Fennvalótól, ki végez munkát anélkül, hogy megmetszenék, és kit léptetnek elő. Ilyesmivel vannak tele a gondolataik. Vajon azok az emberek, akik mindig ezeken a dolgokon gondolkodnak, képesek-e megfelelő színvonalon végezni a kötelességeiket? Ezt soha nem tudják elérni. Milyen emberek végzik tehát így a kötelességeiket? Az ilyen emberek az igazságra törekednek-e? Először is egy dolog biztos: az ilyen emberek nem törekednek az igazságra. Arra törekednek, hogy élvezzenek néhány áldást, híresek legyenek és Isten házában a reflektorfénybe lépjenek, pontosan úgy, mint amikor a társadalomban boldogultak. Lényegüket tekintve milyen emberek ők? Álhívők. Az álhívők úgy végzik a kötelességeiket Isten házában, mintha a külvilágban végeznék a munkájukat. Az érdekli őket, hogy ki kap előléptetést, ki lesz csapatvezető, kiből válik gyülekezetvezető, kit dicsér mindenki a munkájáért, kit magasztalnak és emlegetnek. Ezek a dolgok érdeklik őket. Pontosan úgy, mint egy cégnél: ki kap előléptetést, ki kap fizetésemelést, ki kapja a vezető dicséretét és ki barátkozik a vezetővel – az emberek ezekkel a dolgokkal törődnek. Ha Isten házában is ezeket a dolgokat keresik és egész nap ezekkel vannak elfoglalva, akkor nem ugyanolyanok-e, mint a nem hívők? Lényegében ők is nem hívők; tipikus álhívők. Bármilyen kötelességet is végeznek, csak felületesen végzik a munkát és cselekednek. Bármilyen prédikációkat is hallanak, akkor sem fogják elfogadni az igazságot, és még kevésbé fogják az igazságot gyakorlatba ültetni. Sok éven át hittek Istenben anélkül, hogy bármilyen változáson mentek volna keresztül, és akárhány évig is végzik a kötelességüket, nem lesznek képesek a hűségüket felajánlani. Nincs igazi hitük Istenben, nincs hűségük, – ők álhívők.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész))

Egyesek nem lelik örömüket az igazságban, még kevésbé az ítéletben. Ehelyett a hatalom és a vagyon örvendezteti meg őket; az ilyen embereket hívjuk hatalomvágyóknak. Csak a befolyással bíró felekezeteket keresik a világban, és csak olyan pásztorokat és tanítókat keresnek, akik szemináriumokat végeztek. Bár elfogadták az igazság útját, csupán félig hívők; képtelenek teljes szívüket és lelküket odaadni, szájuk arról mond szavakat, hogy feláldozzák magukat Istenért, szemüket azonban a nagy pásztorokra és tanítókra függesztik, és egy újabb pillantásra sem méltatják Krisztust. Szívük a hírnéven, a vagyonon és a dicsőségen csügg. Kizártnak tartják, hogy egy ilyen kisember képes lenne oly sokakat meghódítani, hogy egy ilyen jelentéktelen valaki tökéletesíthetné az embert. Úgy gondolják, kizárt, hogy ezek a senkik a por és a trágyadombok között az Isten választotta emberek. Úgy hiszik, ha Isten üdvössége ilyen embereknek szólna, akkor az ég és a föld feje tetejére állna, és mindenki hülyére nevetné magát. Úgy hiszik, hogy ha Isten ilyen senkiket választana, hogy tökéletesítse őket, akkor azok a nagy emberek Magává Istenné válnának. Látásmódjuk hitetlenséggel szennyezett, ami több annál, mintha nem hinnének; egyszerűen ostoba bestiák. Hiszen csak a státuszt, a tekintélyt és a hatalmat értékelik, és csak a nagy csoportokat és felekezeteket becsülik. A legcsekélyebb figyelmet sem szentelik azoknak, akiket Krisztus vezet; egyszerűen árulók ők, akik hátat fordítottak Krisztusnak, az igazságnak és az életnek.

Amit csodálsz, az nem Krisztus alázatossága, hanem a magas pozícióban lévő hamis pásztorok. Nem Krisztus szeretetreméltóságát és bölcsességét imádod, hanem a züllött alakokat, akik a világ mocskában fetrengenek. Nevetsz Krisztus fájdalmán, akinek nincs hová lehajtania a fejét, miközben csodálod azokat a hullákat, amelyek adományokra vadásznak és kicsapongó életet élnek. Nem vagy hajlandó Krisztus oldalán szenvedni, de örömmel veted magad azoknak a meggondolatlan antikrisztusoknak a karjába, holott ők csupán testtel, szavakkal és irányítással látnak el téged. Még most is, a szíved továbbra is feléjük fordul, az ő hírnevük felé, az ő státuszuk felé, az ő befolyásuk felé. És mégis, továbbra is olyan hozzáálláshoz ragaszkodsz, amely nehéznek találja lenyelni Krisztus munkáját, és nem hajlandó elfogadni azt. Ezért mondom, hogy nincs meg benned a hit, hogy elismerd Krisztust. Az ok, amiért máig követted Őt, csak az, hogy nem volt más lehetőséged. A fennkölt képek sora örökké ott tornyosul a szívedben; nem feledheted összes szavukat és cselekedetüket, sem pedig befolyásos szavaikat és kezüket. A szívedben vannak, örökké felsőbbrendűn és örökké hősként. A ma Krisztusát illetően azonban ez nem így van. Ő örökké jelentéktelen a szívedben és sohasem érdemli meg a félelmet. Hiszen Ő túlságosan hétköznapi, túlságosan kevés befolyással bír, és messze áll a fennköltségtől.

Mindenesetre azt mondom, hogy mindazok, akik nem becsülik az igazságot, álhívők és az igazság elárulói. Az ilyen ember sosem kapja meg Krisztus jóváhagyását. Felismerted már, mennyi hitetlenség van benned, és mennyi árulással vagy Krisztus iránt? Így intelek: mivel az igazság útját választottad, teljes szívvel kötelezd el magad; ne légy ellentmondásos vagy lagymatag. Meg kellene értened, hogy Isten nem a világhoz, vagy egy bizonyos személyhez tartozik, hanem mindazokhoz, akik igazán hisznek Benne, mindazokhoz, akik imádják Őt, és mindazokhoz, akik elkötelezettek Iránta és hűségesek Hozzá.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazi istenhívő vagy?)