Ha egyszer megértetted az igazságot, a gyakorlatba kell ültetned azt
Isten munkája és igéje arra szolgál, hogy változást idézzen elő a beállítottságotokban; az Ő célja nem csupán az, hogy megértésre vagy ismeretre tétessen szert veletek. Ez nem elegendő. Egy olyan embernek, aki rendelkezik felfogóképességgel, nem lehet nehéz megértenie Isten szavát, mert Isten szavának nagy része emberi nyelven van kifejezve, és Ő nagyon egyszerűen beszél. Például tökéletesen képes megtanulni, hogy Isten mit akar, hogy megértsen és gyakoroljon; ez olyasvalami, amit egy normális embernek, aki rendelkezik felfogóképességgel, meg kell tudnia tenni. Különösen azok az igék, amelyeket Isten a jelen szakaszban mond, kiváltképp világosak és átláthatóak, és Isten sok olyan dologra mutat rá, amire az emberek nem gondoltak, csakúgy, mint mindenféle emberi állapotra. Szavai mindent áthatnak, és olyan tiszták, mint a telihold fénye. Tehát most már az emberek sok mindent megértenek, de még mindig hiányzik valami – az, hogy az emberek az Ő szavát a gyakorlatba ültessék. Az embereknek az igazság minden aspektusát részletesen meg kell tapasztalniuk, és egyre részletesebben fel kell fedezniük és keresniük kell azt, ahelyett, hogy egyszerűen csak arra várnának, hogy magukba szívják mindazt, ami elérhetővé válik számukra; különben nem lesznek mások, mint paraziták. Akik ismerik Isten igéjét, de nem gyakorolják azt, azok nem szeretik az igazságot, és végül ki lesznek iktatva. Ahhoz, hogy olyanok legyetek, mint az 1990-es évek Pétere, ez azt jelenti, hogy mindegyikőtöknek gyakorolnia kell Isten szavát, igazi belépésetek kell, hogy legyen a tapasztalataitokba, és még több és még nagyobb megvilágosodást kell nyernetek az Istennel való együttműködésben, ami egyre nagyobb segítséget jelent majd a saját életetekben. Ha sokat olvastátok Isten Igéjét, de csak a szavak jelentését értitek, és nem próbáljátok meg valós találkozásokon keresztül megtapasztalni Isten Igéjét, akkor nem fogod megismerni Isten Igéjét. Ami téged illet, Isten igéje nem élet, csupán élettelen szavak. Ha pedig csak az élettelen szavak betartatásában élsz, akkor nem fogod fel Isten szavának lényegét, és nem fogod megérteni az Ő szándékait sem. Csak akkor tárul fel előtted Isten igéjének spirituális jelentése, ha tényleges tapasztalataidban éled át az Ő szavát, és csakis a tapasztalaton keresztül ragadhatod meg sok igazság spirituális jelentését, és fejtheted meg Isten szavának titkait. Ha nem ülteted gyakorlatba, akkor bármennyire is világos az Ő igéje, mindaz, ami a kezedben van, csupán üres szavak és doktrínák, amelyek vallási előírásokká váltak számodra. Nem ezt tették-e a farizeusok? Ha gyakoroljátok és megtapasztaljátok Isten szavát, akkor az számotokra gyakorlatiassá válik; ha nem igyekszel gyakorolni, akkor Isten igéje számodra alig több, mint a harmadik ég legendája. Valójában az Istenben való hit folyamata az a folyamat, amikor megtapasztaljátok az Ő szavát, valamint azt, hogy Ő megnyert benneteket, vagy világosabban fogalmazva, hinni Istenben azt jelenti, hogy ismeritek és megértitek az Ő szavát, valamint megtapasztaljátok és megélitek az Ő szavát; ez az Istenbe vetett hitetek valósága. Ha hisztek Istenben és csupán reménykedtek az örök életben anélkül, hogy törekednétek Isten igéjének gyakorlására és az igazságvalóságba való belépésetekre, akkor bolondok vagytok. Ez olyan lenne, mintha elmennél egy lakomára, és csak nézegetnéd az ízletes ételeket és gondolatban feljegyeznéd őket, anélkül, hogy ténylegesen megkóstolnád bármelyiket, vagy bármelyiket megennéd vagy meginnád. Nem lenne bolond az ilyen ember?
Isten szavaiban találhatók az igazságok, amelyeket az embernek birtokolnia kell, azok a dolgok, amelyek a leghasznosabbak az ember számára és leginkább segítik őt, a frissítő és éltető szer, amire a testeteknek szüksége van, olyan dolgok, amik segítenek az embernek helyreállítani normális emberi mivoltát, és az igazságok, amelyekkel az embernek rendelkeznie kellene. Minél többet gyakoroljátok Isten igéjét, annál gyorsabban fog növekedni az életetek, és annál világosabbá válik az igazság. Ahogy növekszik az érettségetek, egyre tisztábban fogjátok látni a szellemi birodalom dolgait, és több erőtök lesz a Sátán feletti győzelemhez. Sok olyan igazság, amit nem értetek, világossá fog válni, ha gyakoroljátok Isten igéjét. A legtöbb ember megelégszik azzal, hogy pusztán megérti Isten szavának szövegét, és inkább összpontosít arra, hogy felvértezze magát doktrínákkal, mintsem arra, hogy elmélyítse tapasztalatait a gyakorlatban – vajon nem a farizeusok útja ez? Elnyerhetik-e azoknak a szavaknak a valóságát, hogy „Isten szava válik az ember életévé”, ha ezt teszik? Az ember élete nem növekedhet pusztán Isten igéjének olvasása által, hanem csak akkor, ha Isten igéjét a gyakorlatba ülteti. Ha úgy hiszed, hogy amennyiben megérted Isten szavát, akkor lesz életed és érettséged, akkor a megértésed tévútra tért. Isten igéjének valódi megértését akkor éred el, amikor gyakorlod az igazságot, és meg kell értened, hogy „csak az igazság gyakorlása által lehet azt valaha is megérteni”. Ma, miután olvastad Isten igéjét, csupán azt mondhatod, hogy ismered Isten igéjét, de azt nem mondhatod, hogy megérted azt. Egyesek azt mondják, hogy az embernek előbb meg kell értenie az igazságot, mielőtt gyakorolhatná, de ez csak részben helyes, és biztosan nem teljesen pontos. Mielőtt ismersz egy igazságot, még nem tapasztaltad meg azt az igazságot. Az érzés, hogy megértesz valamit, amit egy prédikációban hallasz, nem valódi megértés – ez csak az igazság szó szerinti szavainak birtokbavétele, és nem ugyanaz, mint az abban foglalt valódi jelentés megértése. Az igazság felületes ismerete még nem jelenti azt, hogy valóban érted vagy tudod azt; az igazság valódi jelentése annak megtapasztalásából fakad. Ezért csak akkor értheted meg az igazságot, ha megtapasztalod, és csak akkor foghatod fel annak rejtett részeit. A tapasztalatod elmélyítése az egyetlen módja annak, hogy megragadd az összefüggéseket, és megértsd az igazság lényegét. Ezért bárhová mehetsz az igazsággal, de ha nem rendelkezel az igazsággal, akkor szóba se jöhet, hogy sok a vallásos embert meggyőzz – még a saját családtagjaidat sem leszel képes meggyőzni. Az igazság nélkül olyan vagy, mint a szállingózó hópelyhek, ám az igazsággal boldog és szabad lehetsz, és senki sem támadhat meg téged. Bármilyen erős is egy elmélet, nem tudja legyőzni az igazságot. Az igazsággal maga a világ is megingatható, hegyek és tengerek mozgathatók, míg az igazság hiánya oda vezethet, hogy erős városfalakat a férgek zúznak rommá. Ez nyilvánvaló tény.
A jelenlegi szakaszban létfontosságú, hogy először megismerd az igazságot, majd aztán a gyakorlatba ültesd, és még jobban felvértezd magad az igazság valódi jelentésével. Törekednetek kell arra, hogy ezt elérjétek. Ahelyett, hogy pusztán arra törekednél, hogy mások kövessék a szavaidat, inkább arra kellene késztetned őket, hogy kövessék a gyakorlatodat. Ez valóban jelentőségteljes. Nem számít, mi történik veled, nem számít, kivel találkozol, amíg nálad van az igazság, addig képes leszel szilárdan állni. Isten igéje az, ami életet hoz az embernek, nem pedig halált. Ha Isten igéjének olvasása után nem kelsz életre, hanem még mindig halott vagy, akkor valami baj van veled. Ha egy idő után sokat olvastál Isten igéjéből, és sok olyan prédikációt hallgattál, ami a valóságot tartalmazza, de még mindig a halál állapotában vagy, akkor ez annak bizonyítéka, hogy te nem olyan ember vagy, aki értékeli az igazságot, sem nem olyan, aki az igazságra törekszik. Ha valóban Isten elnyerésére törekednétek, akkor nem arra összpontosítanátok, hogy doktrínákkal vértezzétek fel magatokat és magasztos tanokat használjatok mások tanítására, hanem inkább arra összpontosítanátok, hogy megtapasztaljátok Isten igéjét és az igazságot a gyakorlatba ültessétek. Hát nem ez az, amibe most törekednetek kell, hogy belépjetek?
Isten számára korlátozott idő áll rendelkezésre, hogy elvégezze munkáját az emberben, így mi lehet az eredmény, ha nem működsz együtt Vele? Miért van az, hogy Isten mindig azt akarja, hogy gyakoroljátok az Ő igéjét, ha egyszer már értitek azt? Ez azért van, mert Isten kinyilatkoztatta nektek az Ő igéit, és a következő lépés az, hogy gyakoroljátok őket. Ahogy gyakoroljátok ezeket az igéket, Isten elvégzi a megvilágosítás és az útmutatás munkáját. Ily módon történik a dolgok végrehajtása. Isten igéje lehetővé teszi az ember számára, hogy kivirágozzon az életben, és ne rendelkezzen olyan elemekkel, amelyek az ember elhajlását vagy negativitását okoznák. Azt mondod, hogy olvastad Isten igéjét és gyakoroltad, de még mindig nem kaptál semmilyen munkát a Szentlélektől. A szavaid csak egy gyermeket tudnának becsapni. Más emberek talán nem tudják, hogy a szándékaid helyesek-e, de lehetségesnek tartod, hogy Isten ne tudná? Hogy lehet az, hogy mások gyakorolják Isten igéjét, és megkapják a Szentlélek általi megvilágosodást, te viszont gyakorolod az Ő igéjét, és nem kapod meg a Szentlélek megvilágosítását? Vannak Istennek testi érzései? Ha a szándékaid valóban helyesek és együttműködő vagy, akkor Isten Lelke veled lesz. Vannak, akik mindig a saját zászlójukat akarják kitűzni, de miért nem engedi Isten, hogy felemelkedjenek és vezessék a gyülekezetet? Vannak, akik csupán betöltik funkciójukat és teljesítik kötelességüket, és mielőtt észrevennék, Isten méltónak találta őket. Hogyan lehetséges ez? Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét, és azoknak az embereknek, akik az igazságot keresik, ezt helyes szándékkal kell tenniük. Azok az emberek, akiknek nincsenek helyes szándékaik, nem tudnak szilárdan állni. A legalapvetőbb dolog, amire törekednetek kell, az, hogy hagyjátok, hogy Isten szava kifejtse bennetek hatását – más szóval, hogy valódi megértésetek legyen Isten szaváról abban, ahogy azt gyakoroljátok. Lehet, hogy szegényes a képességetek Isten igéjének megértésére, de azáltal, hogy gyakoroljátok az Ő szavát, Ő orvosolni tudja ezt a hiányosságot, ezért nem csak ismernetek kell sok igazságot, még annál is inkább gyakorolnotok kell azokat. Ez a legéletbevágóbb dolog, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Jézus sok megaláztatást és sok szenvedést állt ki harminchárom és fél éve alatt. Egyszerűen azért szenvedett ilyen sokat, mert gyakorolta az igazságot, mindenben Isten akaratát követte, és csak Isten szándékait vette figyelembe. Ha ismerte volna az igazságot anélkül, hogy gyakorolta volna, akkor nem ment volna át ezen a szenvedésen. Ha Jézus a zsidók tanításait és a farizeusokat követte volna, akkor nem szenvedett volna. Jézus cselekedeteiből megtanulhatod, hogy Isten emberen végzett munkájának hatásai az ember együttműködése révén érhetők el, és ez az, amit fel kell ismernetek. Vajon Jézus szenvedett volna úgy, mint ahogyan szenvedett a kereszten, ha nem gyakorolta volna az igazságot? Vajon imádkozhatott volna ilyen fájdalmas imát, ha nem Isten vágyai szerint cselekedett volna? Ezért szenvednetek kell az igazság gyakorlásáért; ez az a fajta szenvedés, amin egy embernek át kell esnie.