A megfelelő egyházi élet szükségességét gyakran említik a prédikációkban. Akkor miért van az, hogy az egyház élete még mindig nem fejlődött, és még mindig csak a rég megszokott dolog? Miért nincs egy teljesen új és más életvitel? Lehet-e normális, hogy a kilencvenes évek embere úgy él, mint egy letűnt kor császára? Bár amit most esznek és isznak az emberek, azok olyan finomságok, amelyeket a korábbi korszakokban ritkán kóstoltak, az egyházi életben nem történtek jelentős fordulatok. Olyan ez, mint régi bort új üvegekbe tölteni. Mi haszna van akkor, hogy Isten ilyen sokat mond? A gyülekezetek a legtöbb helyen egyáltalán nem változtak. A saját szememmel láttam, és a szívemben is világos; bár én magam nem tapasztaltam meg az egyházi életet, úgy ismerem a gyülekezeti összejövetelek körülményeit, mint a tenyeremet. Nem sokat haladtak előre. Visszatérve arra a mondásra – ez olyan, mint régi bort új üvegekbe tölteni. Semmi sem változott! Amikor valaki pásztorolja őket, akkor úgy égnek, mint a tűz, de amikor nincs ott senki, aki támogatná őket, akkor olyanok, mint egy jégtömb. Nem sokan tudnak gyakorlati dolgokról beszélni, és nagyon ritkán képes valaki a kormányrudat átvenni. Bár a prédikációk magasztosak, ritkán érte el valaki a belépést. Kevés ember becsüli Isten igéjét. Könnybe lábadnak, amikor felveszik Isten igéjét, vidámak, amikor félreteszik, és ízetlenek és fényüket vesztettek, amikor eltávolodnak tőle. Őszintén szólva, egyszerűen nem becsülitek meg Isten igéjét, és soha nem tekintitek kincsnek az Ő szájából ma elhangzó igéket. Egyszerűen csak szorongani kezdtek, amikor az Ő igéjét olvassátok, és megerőltetőnek érzitek a megtanulását, és amikor Isten igéjének gyakorlatba ültetéséről van szó, olyan, mintha egy kút kerekének a fogantyúját úgy próbálnátok megforgatni, hogy egy ló farkából vett szőrszállal rángatjátok – bármennyire is igyekeztek, egyszerűen nem tudtok elég erőt kifejteni. Isten igéjének olvasása mindig erővel tölt el, a gyakorlásakor azonban feledékeny vagy. Valójában ezeket a szavakat nem kell olyan fáradságosan kimondani és olyan türelmesen ismételgetni; de az, hogy az emberek csak hallgatják anélkül, hogy Isten igéjét a gyakorlatba ültetnék, akadálya lett az Ő munkájának. Nem tudom nem felhozni, nem tudok nem beszélni róla. Kénytelen vagyok ezt tenni; nem arról van szó, hogy élvezem mások gyengeségeinek leleplezését. Ti úgy gondoljátok, hogy a gyakorlásotok többé-kevésbé megfelelő – hogy amikor a kinyilatkoztatások a csúcson vannak, akkor a ti belépésetek is csúcson van? Ennyire egyszerű ez? Soha nem vizsgáljátok meg az alapot, amelyre a tapasztalataitok végső soron épülnek! Ettől a pillanattól kezdve a ti összejöveteleitek egyáltalán nem nevezhetők megfelelő gyülekezeti életnek, és a legkevésbé sem jelentenek megfelelő lelki életet. Ez csak egy csomó ember összejövetele, akik élvezik a csevegést és az éneklést. Szigorúan véve nincs benne sok valóság. Hogy még világosabbá tegyem: ha nem az igazságot gyakorlod, akkor hol van a valóság? Nem dicsekvés azt állítani, hogy neked van valóságod? Azok, akik mindig munkát végeznek, felfuvalkodottak és gőgösek, míg azok, akik mindig engedelmeskednek, csendben maradnak, és lehajtott fejjel járnak, minden lehetőség nélkül a gyakorlásra. Azok, akik munkát végeznek, nem tesznek mást, csak beszélnek, szüntelenül folytatják nagyhangú beszédeiket, a követők pedig csak figyelnek. Nincs szó semmiféle átalakulásról; ezek mind csak a múlt útjai! Az, hogy ma képes vagy engedelmeskedni, és nem mersz beleszólni, vagy úgy cselekedni, ahogy akarsz, az Isten adminisztratív rendeletei megérkezésének köszönhető; ez nem olyan változás, amin a tapasztalatok révén keresztülmentél. Az a tény, hogy ma már nem mersz olyan dolgokat tenni, amelyek sértik az adminisztratív rendeleteket, annak köszönhető, hogy Isten igéinek munkája egyértelmű hatást fejtett ki, és meghódította az embereket. Hadd kérdezzek meg valakit: mennyit érdemeltél ki a mai teljesítményedből a saját kemény munkád verejtékével? Mennyit mondott belőle neked közvetlenül Isten? Hogyan válaszolnál? Döbbenten és szótlanul állnál? Miért van az, hogy mások sok tényleges tapasztalatukról képesek beszélni, hogy neked táplálékot nyújtsanak, míg te egyszerűen csak élvezed a mások által főzött ételeket? Nem szégyelled magad? Elvégezhetsz egy tényfeltáró vizsgálatot, megvizsgálva azokat, akik hozzád képest jók: mennyi igazságot értesz meg? Végül mennyit ültetsz át a gyakorlatba? Kit szeretsz jobban, Istent vagy önmagadat? Gyakrabban adsz, vagy gyakrabban kapsz? Amikor a szándékod rossz volt, hányszor lázadták fel a régi éned ellen, és tettél eleget Isten szándékainak? Már ez a néhány kérdés is sok embert zavarba hoz. A legtöbb ember, még ha fel is ismeri, hogy a szándéka rossz, akkor is tudatosan rosszul cselekszik, és közel sem lázad fel a saját teste ellen. A legtöbb ember hagyja, hogy a bűn féktelenül tomboljon benne, engedi, hogy a bűn irányítsa minden cselekedetét. Képtelenek legyőzni a bűneiket, és továbbra is bűnben élnek. Elérve ezt a jelenlegi szakaszt, ki ne tudná, hogy mennyi rossz dolgot követtek el? Ha azt mondod, hogy nem tudod, akkor hazudsz, mint a vízfolyás. Őszintén szólva, ez az egész abból fakad, hogy nem vagy hajlandó fellázadni a régi éned ellen. Mi értelme van annyi bűnbánó „szívből jövő” szót mondani, ami semmit sem ér? Segít ez neked fejlődni az életedben? Kimondhatjuk, hogy önmagad megismerése a teljes munkaidős állásod. Én az embereket az alázatosságuk és Isten igéinek gyakorlása által tökéletesítem. Ha csak úgy viseled Isten igéjét, mint a ruháidat, csak azért, hogy okosnak és elegánsnak tűnj, nem csapod-e be magadat és másokat? Ha csak beszélsz, és soha nem ülteted át a gyakorlatba, mit fogsz elérni?

Sokan tudnak beszélni egy kicsit a gyakorlásról, és beszélhetnek a személyes benyomásaikról, de a legtöbbet a mások szavaiból nyert megvilágítás teszi ki. Egyáltalán nem tartalmaz semmit a saját személyes gyakorlatukból, és azt sem, amit a tapasztalataikból látnak. Ezt a kérdést már korábban boncolgattam; ne gondold, hogy nem tudok semmit. Te csupán egy papírtigris vagy, mégis a Sátán legyőzéséről, győzedelmes tanúságtételről és Isten képmásának megéléséről beszélsz? Ez mind badarság! Azt hiszed, hogy Isten minden igéje, amit ma kimondott, azért van, hogy csodáld? A szád arról beszél, hogy fellázadsz a régi éned ellen, és az igazságot a gyakorlatba ülteted, de a kezed más tetteket hajt végre, és a szíved más terveket szövöget – miféle ember vagy te? Miért nem egy és ugyanaz a szíved és a kezed? Oly sok prédikáció vált üres szavakká; hát nem szívszorító ez? Ha képtelen vagy Isten szavát a gyakorlatba átültetni, az azt bizonyítja, hogy még nem léptél arra az útra, amelyen a Szentlélek munkálkodik, még nem munkálkodott benned a Szentlélek, és még nem kaptad meg az Ő útmutatását. Ha azt mondod, hogy csak megérteni tudod Isten szavát, de képtelen vagy azt a gyakorlatba átültetni, akkor olyan ember vagy, aki nem szereti az igazságot. Isten nem azért jön, hogy az ilyen embereket megmentse. Jézus hatalmas kínokat szenvedett, amikor keresztre feszítették, hogy megmentse a bűnösöket, hogy megmentse a szegényeket, és hogy megmentse azokat az alázatos embereket. Keresztre feszítése vétekáldozatként szolgált. Ha nem tudod gyakorolni Isten igéjét, akkor mihamarabb el kell menned; ne időzz ingyenélőként Isten házában. Sokan még azt is nehezen tudják megállni, hogy ne tegyenek olyan dolgokat, amelyek egyértelműen ellenállnak Istennek. Nem a halált kérik? Hogyan beszélhetnek Isten királyságába való belépésről? Lenne-e merszük Isten arcát meglátni? Megenni azt az ételt, amit Isten ad neked, elvetemült dolgokat tenni, amelyek ellenkeznek Istennel, rosszindulatúnak, alattomosnak és cselszövőnek lenni, még akkor is, amikor Isten megengedi, hogy élvezd az áldásokat, amelyeket Ő adományozott neked – nem érzed, hogy égeti a kezedet, amikor megkapod őket? Nem érzed, hogy az arcod elpirul? Miután tettél valamit Istennel szemben, miután cselszövéseket hajtottál végre, hogy „szélhámoskodj”, nem érzed-e, hogy megijedtél? Ha semmit sem érzel, hogyan beszélhetnél bármilyen jövőről? Már régen nem volt számodra jövő, akkor milyen nagyobb elvárásaid lehetnek még? Ha valami szégyenletest mondasz, mégsem érzel semmi szégyent, és a szívedben nincs tudatosság, akkor ez nem azt jelenti, hogy Isten már elhagyott téged? Természeteddé vált, hogy könnyelműen és féktelenül beszélsz és cselekszel; hogyan tudna Isten így valaha is tökéletessé tenni téged? Képes lennél-e járni a világot? Kit győzhetnél meg te? Azok, akik ismerik az igazi természetedet, távol tartanák magukat. Ez vajon nem Isten büntetése? Mindent egybevetve, ha csak beszéd van, és nincs gyakorlat, akkor nincs fejlődés. Bár a Szentlélek munkálkodhat benned, miközben beszélsz, de ha nem gyakorolsz, a Szentlélek abbahagyja a munkát. Ha továbbra is így folytatod, hogyan lehet szó a jövőről, vagy arról, hogy egész lényedet Isten munkájának add? Csak arról beszélhetsz, hogy egész lényedet felajánlod, mégsem adtad oda Neki az igazi istenszerető szívedet. Ő csak szóbeli odaadást kap tőled; nem kapja meg az igazság gyakorlására irányuló szándékodat. Lehet, hogy ez a te tényleges érettséged? Ha így folytatnád, mikor válnál tökéletessé Isten által? Nem érzel aggodalmat a sötét és borús jövőd miatt? Nem érzed, hogy Isten elvesztette a hozzád fűzött reményt? Nem tudod, hogy Isten egyre több embert és újabb embereket kíván tökéletesíteni? A régi dolgok megállnák a helyüket? Ma nem figyelsz Isten szavaira: a holnapra vársz?