Gyerekkoromban gyakran láttam, hogy apám segít más családoknak a munkájukban, és bárki is fordult hozzá segítségért, mindig igent mondott. Néha még akkor is, amikor családi ügyekkel volt elfoglalva, túl kínosnak érezte, hogy visszautasítson másokat, így végül nagyon szerették az emberek. Arra gondoltam: „Ha segítő kezet nyújtunk a bajbajutottaknak, azzal csodálatot és elismerést vívunk ki. Amikor felnövök, én is olyan jó ember akarok lenni, mint apám.” Felnőttkoromban, mivel szerettem bütykölni az elektromos készülékeket, valahányszor elromlott egy rádió, tévé vagy lámpa a szomszédban, a szomszédok hozzám jöttek segítségért, és én nem küldtem el őket egykönnyen. Úgy gondoltam, hogy ha mások a segítségemet kérik, az azt jelenti, hogy bíznak bennem és nagyra becsülnek, és nem szabad csalódást okoznom nekik. Miután megtaláltam Istent, elkezdtem kötelességeket végezni a gyülekezetben. Mivel értettem egy kicsit a számítógépekhez, a legtöbb általános problémát meg tudtam oldani, és bárhová is mentem, a testvérek mindig megkértek, hogy segítsek a számítógépes gondjaikban. Minden kérésbe beleegyeztem, mert úgy éreztem, hogy mivel a testvérek hozzám fordulnak, megbíznak bennem, ezért minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy segítsek, és ne okozzak nekik csalódást. Később máshová osztottak be a kötelességeim végzésére, és amikor néha hazajöttem, a feleségem elmondta, hogy több testvér is azt szeretné, ha segítenék megjavítani a számítógépüket, mondván, hogy mivel jók a képességeim, megvárták, hogy visszatérjek és megjavítsam azokat. Miután ezt hallottam, még inkább úgy éreztem, hogy a testvérek bíznak bennem, és még ha el is voltam foglalva a kötelességeimmel, előbbre helyeztem azt, hogy segítsek nekik a számítógépes problémáikban.

2024 márciusában visszatértem a szülővárosomba, hogy újonnan érkezetteket öntözzek. De mivel még csak a képzés elején jártam, nem tudtam, hogyan oldjak meg néhány problémát és nehézséget, amivel szembesültek, és jobban fel kellett vérteznem magam a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal. A testvérek tudták, hogy visszatértem, így amikor problémájuk akadt a számítógépükkel, mindannyian hozzám jöttek megoldásért. Egy nap, miközben próbáltam megérteni az újonnan érkezettek problémáit és felvértezni magam az igazságokkal, miközben arra készültem, hogy beszélgessek az újonnan érkezettekkel a következő összejövetelen, egy testvér odajött hozzám, mondván, hogy problémája van a számítógépével, és szüksége van a segítségemre, hogy megjavítsam. Kissé zavarban voltam, és arra gondoltam: „Az újonnan érkezettek problémáit sürgősen meg kell oldani, és még fel kell vérteznem magam a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal. Szorít az idő, de ha egyenesen visszautasítom, az nem fog csalódást okozni a testvérnek? Nem fog rosszat gondolni rólam, mondván, hogy nincs bennem szeretet?” Így hát félretettem a kötelességeimet, és elmentem a testvérrel, hogy a számítógépes problémájával foglalkozzak, és egészen este tizenegy-tizenkét óráig tartott, mire végre megjavítottam. Másnap délben ismét visszasietett, hogy a gépével újra gondok vannak, és megkért, hogy nézzem meg még egyszer. Eredetileg azt akartam mondani, hogy nincs időm, és keressen valaki mást, aki megjavítja, de a szavak a torkomon akadtak. Arra gondoltam: „Bízik bennem, hogy megjavítom a számítógépet. Hogy hagyhatnám, hogy csalódottan távozzon?” Így ismét félretettem a kötelességeimet, hogy megjavítsam a számítógépet. Egy alapos ellenőrzés és javítás után a számítógép normálisan használható volt. A testvér boldogan mondta: „Ha te itt vagy, nyugodt a szívem.” Ezt hallva nagyon elégedett lettem, és úgy éreztem, hogy a testvérek nagyra tartanak, és hogy megbízható ember vagyok a szemükben. De mivel segítettem a testvérnek megjavítani a számítógépet, nem vérteztem fel magam a látomásokkal kapcsolatos szükséges igazságokkal, az újonnan érkezettek problémái nem oldódtak meg kellő időben, én pedig némi bűntudatot éreztem, és arra gondoltam: „Bár kielégítettem a testvér igényeit, elhanyagoltam a saját kötelességeimet. Vajon amit tettem, összhangban volt Isten szándékával?” Egy másik alkalommal egy nővér keresett fel otthon kora reggel, mondván, hogy a számítógépe nem tud rendesen csatlakozni az internethez, és megkért, hogy nézzem meg. Azt is mondta, hogy most, hogy visszatértem, sokkal kényelmesebb megkérni engem, hogy javítsam meg a számítógépét. Kissé zavarban voltam, és arra gondoltam: „A vezetők az utóbbi időben ellenőrzik a munkát, és megállapították, hogy több újonnan érkezettnek, akiknek az öntözéséért én felelek, vannak megoldatlan elképzelései és problémái. Sürgettek, hogy gyorsan vértezzem fel magam a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal, és az újonnan érkezettek problémáit sürgősen meg kell oldani; hogy találjak időt a nővér számítógépének megjavítására? Ráadásul a nővér számítógépére nincs sürgősen szükség, és ezt a problémát át lehet adni azoknak a testvéreknek, akik a számítógép-javításra szakosodtak.” Vissza akartam utasítani a nővért, de egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy kimondjam, és arra gondoltam: „A nővér boldogan jött, hogy megkeressen. Ha visszautasítom, nem okozok neki igazán nagy csalódást? Mit gondolna rólam akkor?” Így hát elmentem segíteni megjavítani a számítógépét, és egészen este tíz óra utánig tartott, mire végre befejeztem a javítást. Mivel a nővérnek segítettem a számítógépével, nem volt időm elgondolkodni az újonnan érkezettek problémáin, így az összejövetel nem volt igazán eredményes. Így hát, valahányszor a testvérek segítségért jöttek hozzám, mindig félretettem a fő kötelességemet, és megjavítottam a számítógépeiket. Bár tudtam, hogy ez komolyan hátráltatja a saját kötelességeimet, valahányszor hozzám fordultak, mindig túlságosan zavarban voltam ahhoz, hogy visszautasítsam őket.

Megnyíltam az állapotomról, és megbeszéltem azt a feleségemmel, aki megmutatott nekem egy tapasztalati tanúságtételről szóló videót. Ebben olvastam Isten szavainak egy szakaszát: „A család vagy a társadalom minden emberbe beoltja a mondást, hogy »Tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak«, mint az erkölcsi magatartás egy olyan formáját, amellyel az embereknek rendelkezniük kell abban, ahogyan viselik magukat. Ha rendelkezel ezzel az erkölcsi magatartással, az emberek azt mondják, hogy nemes, becsületes, tisztességes vagy, és hogy a társadalom értékel és nagyra becsül. Mivel a mondás, hogy »Tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak«, az emberektől és a Sátántól származik, ez lesz a tárgya annak, amit boncolgatunk és megvizsgálunk, majd pedig az, amiről lemondunk. Miért vizsgáljuk meg ezt a mondatot, és miért mondunk le róla? Először is vizsgáljuk meg, hogy helyes-e ez a mondat, és hogy helyesen cselekszik-e az, aki ezt követi. Valóban nemes dolog-e olyan embernek lenni, aki azzal az erkölcsi jellemzővel rendelkezik, hogy »tegyen meg mindent, hogy hűségesen kezelje mindazt, amit mások rá bíztak«? Vajon az ilyen személy rendelkezik az igazságvalósággal? Rendelkezik-e azzal az emberi mivolttal és viselkedési elvekkel, amellyel a teremtett lényeknek rendelkezniük kell, valamint azokkal a magatartási alapelvekkel, amelyekhez ragaszkodnia kell, amelyekről Isten beszél? Értitek-e mindannyian a mondatot, hogy »Tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak«? Először magyarázzátok el saját szavaitokkal, hogy mit jelent ez a mondat. (Azt jelenti, hogy ha valaki rád bíz egy feladatot, akkor ne sajnáld az energiát, hogy elvégezd.) Hát nem így kellene lennie? Ha valaki rád bíz egy feladatot, vajon nem tart nagyra téged? Nagyra tart téged, hisz benned, és úgy gondolja, hogy megbízható vagy. Tehát bármit is kérnek tőled mások, hogy megtedd, bele kell egyezned, majd jól és teljesen el kell végezned az elvárásaiknak megfelelően, hogy boldogok és elégedettek legyenek. Ha így teszel, akkor jó ember vagy. Ebből az következik, hogy a feladatot rád bízó személy elégedettsége a mérce annak meghatározásához, hogy jó ember vagy-e. Lehet ezt így magyarázni? (Igen.) Tehát nem könnyű-e mások szemében jó embernek lenni, és a társadalom által elismertnek lenni? (De igen.) Mit jelent az, hogy ez »könnyű«? Azt jelenti, hogy a mérce nagyon alacsony és egyáltalán nem nemes” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (14.)). Isten szavain töprengve elgondolkodtam azon, hogyan hatott rám apám gyerekkorom óta. Láttam, hogy amikor a falusiak apámhoz fordultak segítségért, inkább félretette a saját családi ügyeit, hogy rendesen elintézze másokét, végül kiérdemelve a körülötte lévők bizalmát. Így hát azt gondoltam, hogy az ember attól lesz megbízható és jó, ha a „Tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” elv szerint viselkedik. Mivel szerettem bütykölni az elektromos készülékeket, valahányszor elromlott valakinek a lámpája, rádiója, tévéje vagy más készüléke, ha hozzám fordultak, mindig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy segítsek megjavítani ezeket. Hittem abban, hogy csak így lehetek méltó a belém vetett bizalomra. Valahányszor megjavítottam mások dolgait, és hallottam a dicséretüket és köszönetüket, nagyon boldog voltam, és úgy éreztem, hogy a szívükben megbízható és jó embernek tartanak. Miután hinni kezdtem Istenben, továbbra is e nézőpont szerint éltem. Újonnan érkezetteket öntöztem, és mivel még csak a képzés elején jártam, sok hiányosságom volt, és néhány igazságról nem tudtam világosan közösséget vállalni, ezért továbbra is fel kellett vérteznem magam a látomásokkal kapcsolatos igazsággal, mert csak így tudtam jól végezni a kötelességemet. Azonban nem fektettem energiát a fő kötelességembe. Amikor a testvérek számítógépes problémákkal fordultak hozzám, hogy ne okozzak nekik csalódást és fenntartsam a rólam alkotott jó képet, azonnal félretettem a kötelességeimet, hogy segítsek nekik a számítógépes gondjaikban. Ennek eredményeként nem kerestem az újonnan érkezettek problémáihoz kapcsolódó igazságokat és nem vérteztem fel magammat velük, és az összejövetelek nem sikerültek túl jól. A „Tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” nézőpont irányított, mindig azt fontolgattam, mit gondolnak rólam a testvérek, és többre becsültem azt, amit az emberek rám bíztak, mint a saját kötelességemet. Nem végeztem megfelelően a saját kötelességemet. Hogyan nevezhettem magam jó embernek?

Később elgondolkodtam: „Miért hátráltatom inkább a kötelességemet, ahelyett hogy visszautasítanám mások kéréseit? Milyen probléma ez?” Aztán Isten szavait olvastam: „Egyesek azt mondják: »Azok között, akik ’mindent megtesznek, hogy hűségesen kezeljék mindazt, amit mások rájuk bíztak’, sokan vannak olyanok is, akik nem akarnak mások kárára hasznot húzni. Egyszerűen csak arra törekednek, hogy mindent megtegyenek, hogy jól kezeljék a dolgokat, ezek az emberek valóban rendelkeznek ezzel az erkölcsi magatartással.« Ez az állítás helytelen. Még ha nem is törekszenek gazdagságra, anyagi javakra vagy bármilyen előnyre, a hírnévre igenis törekszenek. Mi ez a »hírnév«? Azt jelenti: »Elfogadtam a feladatot, amit az az illető rám bízott. Függetlenül attól, hogy az a személy jelen van-e vagy nincs, amíg mindent megteszek, hogy jól végezzem a feladatot, és hűségesen kezelem, amit rám bízott, addig jó hírnevem lesz. Legalább néhány ember tudni fogja, hogy jó ember vagyok, kiváló erkölcsű személyiség, és olyasvalaki, akit érdemes utánozni. Jó pozíciót foglalhatok el az emberek között, és jó hírnevet hagyhatok magam után egy embercsoportban. Ez megéri!« Mások azt mondják: »’Tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak’, és mivel az emberek ránk bízták, akár jelen vannak, akár nem, jól kell kezelnünk a feladataikat, és a végsőkig ki kell tartani mellette. Még ha nem is tudunk maradandó örökséget hagyni, legalább nem kritizálhatnak minket a hátunk mögött azzal, hogy nem vagyunk megbízhatóak. Nem hagyhatjuk, hogy a jövő generációit diszkriminálják, és ilyen durva igazságtalanságot szenvedjenek el.« Mit keresnek ezek az emberek? Továbbra is a hírnevet keresik. Egyesek nagy jelentőséget tulajdonítanak a gazdagságnak és a vagyonnak, míg másoknak a hírnév és a nyereség a fontos. Mit jelent a »hírnév«? Milyen konkrét kifejeződései vannak a »hírnévnek« az emberek között? Azt jelenti, hogy jó embernek és kiváló erkölcsű személynek, mintaképnek, erényes embernek vagy szentnek nevezik őket. Sőt, vannak olyan emberek is, akiknek, mivel egy dologban sikerült »mindent megtenniük, hogy hűségesen kezeljék mindazt, amit mások rájuk bíztak«, és ilyen erkölcsi jellemmel rendelkeznek, örökké dicsérik őket, és az utódaiknak is hasznára válik a hírnevük. Látjátok, ez sokkal értékesebb, mint az a kevés haszon, amit jelenleg kaphatnak. Ezért nem ilyen egyszerű a kiindulópont mindazok számára, akik ahhoz az úgynevezett erkölcsi mércéhez tartják magukat, hogy »tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak.« Ők nem csupán arra törekednek, hogy teljesítsék az egyéni kötelezettségeiket és felelősségüket, hanem vagy a személyes haszon, vagy a jó hírnév érdekében tartják magukat ahhoz, akár ebben az életben, akár a következő életben. Természetesen vannak olyanok is, akik szeretnék elkerülni, hogy a hátuk mögött kritizálják őket, és el akarják kerülni a gyalázatot. Egyszóval, az emberek kiindulópontja az ilyesmihez nem egyszerű, nem igazán az emberiség szemszögéből történik, és nem is az emberiség társadalmi felelősségvállalásából indul ki” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (14.)). „A társadalom bármely közösségében vagy csoportjában az emberek azt szeretnék, hogy mások úgy tekintsék őket, mint akik kiváló erkölcsűek, jó emberek, megbízhatóak, és akik méltóak arra, hogy rájuk bízzák a feladatokat. Mindannyian olyan képet akarnak kialakítani, amely tiszteletet érdemel és elhiteti másokkal, hogy ők méltóságteljes hús-vér emberek érzésekkel és hűséggel, és nem hidegvérűek vagy idegenek. Ha be akarsz illeszkedni a társadalomba, és azt akarod, hogy elfogadjanak és elismerjenek, akkor először is el kell érned, hogy jó erkölcsű, feddhetetlen és hiteles emberként ismerjenek el téged. Tehát, függetlenül attól, hogy milyen kéréseket intéznek hozzád, igyekszel a lehető legjobban eleget tenni nekik, boldoggá tenni őket, és akkor dicsérni fognak, hogy jó erkölcsű, megbízható személy vagy, és hogy az emberek szívesen társulnak veled. Ily módon úgy érzed, hogy tudatosan jelen vagy az életedben. Ha a társadalom, a tömegek, a munkatársaid és a barátaid elfogadnak téged, akkor különösen tápláló és kielégítő életet élhetsz” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (14.)). Isten szavai leleplezték a probléma gyökerét. Amikor az emberek képesek arra, hogy „hűségesen kezeljék mások ügyeit”, az nem azért van, mert eleget akarnak tenni a felelősségüknek, hanem mert jó hírnevet akarnak szerezni. Elgondolkodtam magamon, és láttam, hogy gyerekkorom óta apám hatása alatt álltam. Valahányszor elromlott valakinek a készüléke, és a segítségemet kérték, mindig beleegyeztem. Mindezt azért tettem, hogy jó hírnevem legyen a faluban, és hogy mások dicsérjenek. Miután elkezdtem végezni a kötelességemet, valahányszor a testvérek számítógépes problémákkal fordultak hozzám, úgy éreztem, nem tudom visszautasítani őket, bármennyire is lefoglalt a kötelességem, Különösen, amikor a testvérek azt mondták, hogy jól értek a javításokhoz, nagyon elégedett voltam, és arra gondoltam, hogy ez a bizalmuk jele. Hogy fenntartsam a jó képet a testvérek szívében, bár tisztában voltam vele, hogy az újonnan érkezettek problémái még megoldatlanok, és hogy jobban fel kell vérteznem magam, mivel a látomásokkal kapcsolatos igazság még mindig nem volt világos számomra, amikor a testvérek számítógépes segítségért jöttek hozzám, bár vissza akartam utasítani őket, egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy ezt ki is mondjam, mert féltem, hogy csalódást okozok nekik, hogy azt gondolják, nemtörődöm vagyok, és rossz benyomást keltek bennük. A valóságban, ha sürgősen szükségük lett volna a számítógépükre, rendben lett volna, ha néha segítek megoldani a problémáikat, de néhányuknak nem volt sürgősen szükségük a gépeikre, és átadhatták volna azokat a számítógép-javítási kötelességet végző testvéreknek. De mivel nem akartam csalódást okozni nekik, mindig beleegyeztem, függetlenül attól, hogy ez befolyásolta-e a kötelességemet, és ennek eredményeként a kötelességeim akadályozva voltak. Nagyon nagyra értékeltem a saját hírnevemet és nyereségemet, és inkább hátráltattam a kötelességemet, csak hogy fenntartsam a jó képet mások szívében, és hogy mások azt gondolják, megbízható és szeretetteljes, jó ember vagyok. Igazán önző és aljas voltam! A kötelesség egy Istentől kapott megbízatás. Ez az a felelősség, amelyet egy teremtett lénynek mindenek felett teljesítenie kellene, de én fontosabbnak tartottam az emberek által rám bízott dolgokat, mint a kötelességemet. Bármennyire is nehezek vagy időigényesek voltak a mások által rám bízott ügyek, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy jól végezzem el azokat, és nem gondoltam arra, hogyan végezzem a saját kötelességemet úgy, hogy az Istennek tetsző legyen. Jó képet tartottam fenn az emberek szívében, de Isten szemében olyan emberré váltam, aki könnyedén veszi a kötelességét, hűség és megbízhatóság nélkül végzi azt. Tényleg összekevertem a fontosat a kevésbé fontossal, és teljesen rosszul álltam a dolgokhoz! Isten kegyelméből lehetőséget adott, hogy újonnan érkezetteket öntözzek, remélve, hogy keresem az igazságot, hogy megoldjam a különféle elképzeléseiket és problémáikat, lehetővé téve számukra, hogy megismerjék Isten munkáját és korán gyökeret verjenek az igaz úton. Figyelembe kellett volna vennem Isten szándékait, és minden körülmények között megfelelően kellett volna végeznem a kötelességeimet.

Később újra elgondolkodtam: „Hogyan kellene kezelnem azokat a dolgokat, amelyeket mások rám bíznak?” Keresés közben Isten szavait olvastam: „Ha a rád bízott feladat nem emészti fel túlságosan az idődet és az energiádat, és a képességed keretei között van, vagy ha a környezeted és a körülményeid megfelelőek, akkor emberi lelkiismeretből és észérvekből kifolyólag a legjobb tudásod szerint megtehetsz bizonyos dolgokat másokért, és eleget tehetsz az észszerű és megfelelő elvárásaiknak. Ha azonban a rád bízott feladat jelentős időt és energiát vesz igénybe, és az időd nagy részét elveszi, oly mértékben, hogy az már az életed feláldozását jelenti, és az életben vállalt felelősségeid és kötelezettségeid, valamint a teremtett lényként vállalt kötelességeid semmivé válnak és felcserélődnek, akkor mit fogsz tenni? Vissza kell utasítanod, mert ez nem a te felelősséged vagy kötelezettséged. Ami az ember életének felelősségeit és kötelezettségeit illeti, azon kívül, hogy gondoskodik a szülőkről és gyermekeket nevel, valamint a társadalomban és a törvény keretein belül szociális felelősségeket teljesít, a legfontosabb dolog az, hogy az ember energiáját és idejét, valamint életét teremtett lényi kötelességének végrehajtására fordítsa, nem pedig arra, hogy valaki más bízza meg egy feladattal, ami elveszi az idejét és az energiáját. Ez azért van így, mert Isten teremti meg az embert, ad neki életet, és hozza erre a világra, és az ember dolga nem az, hogy mások számára megtegyen dolgokat és feladatokat teljesítsen. Amit az embereknek leginkább el kell fogadniuk, az Isten megbízatása. Csak az Isten általi megbízatás valódi megbízatás, és az emberre bízott feladat elfogadása azt jelenti, hogy nem törődnek a tulajdonképpeni kötelességeikkel. Senkinek sem áll jogában arra kérni téged, hogy hűségedet, energiádat, idődet, vagy akár fiatalságodat és egész életedet az általuk rád bízott feladatokra fordítsd. Egyedül Isten jogosult arra, hogy az embereket arra kérje, hogy tegyék a kötelességüket, mint teremtett lények. Miért van ez így? Ha bármilyen rád bízott feladat jelentős mennyiségű időt és energiát igényel, az akadályozni fog téged abban, hogy megtedd teremtett lényi kötelességedet, sőt abban is, hogy a helyes utat kövesd az életben. Ez megváltoztatja az életed irányát és céljait. Ez nem jó dolog, ez átok” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (14.)). Isten szavai megmutatták nekem a gyakorlás útját. Ebben az életben a legfontosabb dolog, amit el kell fogadnunk, az Isten megbízatása, amelyet teljes szívünkkel és elménkkel kell teljesítenünk. Ami a mások által ránk bízott ügyeket illeti, mérlegelnünk kell, hogy nem vesznek-e el túl sok időt, és hogy nem akadályozzák-e a fő kötelességünket. Ha nem vesznek el túl sok időt, és nem vagyunk túlságosan elfoglaltak a kötelességünkkel, akkor emberi lelkiismeretből és józan észből segíthetünk megoldani őket. Azonban, ha a másoknak való segítségnyújtás befolyásolja a fő kötelességünket, akkor az előbbit vissza kell utasítanunk, és nem szabad, hogy a „Tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” hagyományos kulturális eszméje korlátozzon minket. A múltban azonban egyáltalán nem voltak alapelveim a mások által rám bízott dolgok kezelésében. Bárki is kért tőlem segítséget, soha nem utasítottam vissza őket, és ennek eredményeként akadályoztam a saját kötelességemet. Bár nincs abban semmi rossz, ha segítek a testvéreimnek megjavítani a számítógépeket, ha ez sok időt vesz igénybe és késlelteti a kötelességemet, akkor vissza kell utasítanom, és el kell magyaráznom a helyzetet a testvéreimnek; meg fogják érteni. Nem szabad mindig azt fontolgatnom, hogy mások hogyan vélekednek rólam, hanem Isten szavai és alapelvei szerint kell gyakorolnom.

Egy este két testvér jött a házamhoz, mondván, van egy új számítógép, ami nem kapcsol be, és meg kell néznem. Zavarba jöttem, és arra gondoltam: „Van még néhány sürgős munkám, amit nem fejeztem be, és ha beleegyezem, hogy segítsek megjavítani a számítógépüket, az biztosan eléggé feltartana, de ha egyenesen visszautasítom, mit fognak gondolni rólam? Boldogan érkeznének, de csalódottan távoznának. Nem keltenék ezzel rossz benyomást magamról?” Rájöttem, hogy megint a státuszomat és a mások szívében rólam alkotott képet fontolgatom, ezért csendben imádkoztam Istenhez a szívemben, kérve Őt, hogy vezessen engem, hogy az alapelvek szerint gyakoroljak, és a kötelességemet helyezzem előtérbe. Eszembe jutott Isten szavainak egy szakasza, amit olvastam: „Ha a rád bízott feladat nem emészti fel túlságosan az idődet és az energiádat, és a képességed keretei között van, vagy ha a környezeted és a körülményeid megfelelőek, akkor emberi lelkiismeretből és észérvekből kifolyólag a legjobb tudásod szerint megtehetsz bizonyos dolgokat másokért, és eleget tehetsz az észszerű és megfelelő elvárásaiknak. Ha azonban a rád bízott feladat jelentős időt és energiát vesz igénybe, és az időd nagy részét elveszi, oly mértékben, hogy az már az életed feláldozását jelenti, és az életben vállalt felelősségeid és kötelezettségeid, valamint a teremtett lényként vállalt kötelességeid semmivé válnak és felcserélődnek, akkor mit fogsz tenni? Vissza kell utasítanod, mert ez nem a te felelősséged vagy kötelezettséged” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (14.)). Isten szavainak útmutatása révén rátaláltam a gyakorlás útjára. Először meg kellett néznem, mi a probléma a számítógéppel, és ha nem vesz el túl sok időt, és egyszerű dologról van szó, akkor segítek megoldani. De ha komolyabb probléma, aminek a javítása sokáig tartana, akkor elküldöm őket azokhoz a testvérekhez, akik számítógépeket javítanak. Így hát bekapcsoltam a számítógépet, hogy ellenőrizzem a problémát, és megállapítottam, hogy a rendszerrel van gond. Ezt nem lehetett gyorsan megjavítani, ezért elmondtam a testvéreknek, hogy el vagyok foglalva a kötelességemmel, és nincs időm megjavítani, és megkértem őket, hogy forduljanak más testvérekhez segítségért. Miután ezt hallották, beleegyeztek. Amikor Isten szavai szerint gyakoroltam, a testvérek nem gondoltak rólam semmi rosszat, ahogy azt képzeltem, és nagyon szégyelltem magam.

Ezen tapasztalat által tisztánlátásra tettem szert a „Tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” hagyományos kulturális eszméjével kapcsolatban, és megértettem azt is, hogy attól, hogy valaki pusztán rendesen elvégzi, amit az emberek rábíznak, még nem lesz igazán jó ember. Csak az az igazán jó ember, aki a kötelességét megfelelően, teljes szívével és erejével végzi, hogy eleget tegyen Istennek. Ezenkívül többé már nem késleltetem a kötelességemet azért, mert próbálom menteni a tekintélyemet, és ezért kényszert érzek arra, hogy mindig igent mondjak másoknak. Ez a változás és megértés Isten szavainak útmutatása által valósult meg. Hála legyen Istennek!