2021 augusztusában az újonnan érkezetteket öntöztem a gyülekezetben. Egy ideig három újonnan érkezettet öntöztem online. Ez a három újonnan érkező nagyon buzgón vett részt az összejöveteleken, de a falujukban nem volt internet, így messzire fel kellett menniük a hegyekbe, hogy kapcsolatot találjanak, mégis részt vettek minden összejövetelen. Miközben beszélgettem velük, megtudtam, hogy egyenként a két szomszédos falujukban több mint száz ember nem hallotta még Isten utolsó napokbeli evangéliumát. Felelősséget éreztem azért, hogy bizonyságot tegyek Isten utolsó napokbeli munkájáról ezeknek az embereknek, és Isten elé hozzam őket. Egy összejövetel során beszélgettem ezzel a három újonnan érkezettel Istennek az emberiség megmentésére irányuló szándékáról, és felolvastam nekik egy részt Isten szavaiból: „Mindenféle csapás történik majd, egyik a másik után; minden ország és hely csapásokat fog tapasztalni: járvány, éhínség, árvíz, aszály és földrengések mindenütt. Ezek a csapások nem csupán egy-két helyen történnek, sem nem érnek véget egy-két napon belül; hanem egyre nagyobb területre terjednek ki, és egyre súlyosabbá válnak. Ez alatt az idő alatt mindenféle rovarcsapás tűnik fel, egyik a másik után, és a kannibalizmus jelensége mindenütt felbukkan. Ez az Én ítéletem az országok és népek sokasága felett” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 65. fejezet). Miután felolvastam Isten szavait, így vállaltam közösséget: „Isten szavai fokozatosan beteljesednek, és a csapások napról napra súlyosbodnak. Nemcsak más országok tapasztalnak csapásokat, hanem a mi Wa államunk is súlyos járványtól szenved. Most a városok és falvak le vannak zárva, és sokan karanténban vannak. Néhányan, mivel a karantén alatt nem volt élelmük és vizük, a halálba vetették magukat, mások pedig, miután elkapták a járványt, és nem tudták megfizetni a karantén költségeit, felakasztották magukat. Voltak, akik elmentek dolgozni, de a lezárás miatt nem tudtak hazatérni, a családtagjaik meghaltak, és nem is láthatták őket utoljára. Naponta számtalan ember fertőződik meg, és a halálozások száma mérhetetlen. Lehet, hogy ma még jól vagyunk, de senki sem tudja, mi történik holnap. Szerencsések vagyunk, hogy elfogadtuk Isten munkáját, és meghallottuk az Ő szavait. Gyorsan hirdetnünk kell Isten evangéliumát a családunknak, szomszédainknak és barátainknak, hogy ők is meghallhassák Isten hangját, Isten elé járulhassanak, elnyerhessék az igazságot, és részesülhessenek az Ő üdvösségében. Ha most nem osztjuk meg velük az evangéliumot, és egy nap megfertőződnek és elhunynak, nem fogjuk megbánni? De akkorra, még ha ki is sírjuk a szemünket, az már hiábavaló lesz. Hajlandóak vagytok hirdetni az evangéliumot a falutokban?” Miután ezt hallották, mindannyian beleegyeztek. Másnap este elhozták az evangélium több lehetséges befogadóját. Köztük volt a faluvezető fia és egy könyvelő, akinek viszonylag nagy tekintélye volt a faluban. Az evangéliumhirdető beszélgetett velük az igaz Isten és a hamis istenek közötti tisztán látás igazságáról, és arról, hogy csak az igaz Istenben való hit óvhatja meg az embert a csapásokban, és hogy azok, akik hamis istenekben hisznek, csak bele fognak hullani a csapásokba, és végül a tűz és kénkő tavába kerülnek. Néhányan közülük, miután hallották Isten szavait, megértették, hogy csak Mindenható Isten az egyetlen igaz Isten, aki megmentheti az egész emberiséget. Boldogok voltak, hogy hallhatták Isten szavait, és könnyekig hatódtak. Később elhozták viszonylag jó emberi mivolttal rendelkező rokonaikat és barátaikat is, hogy hallják Isten szavait. Alig több mint húsz nap alatt több mint száz ember jött el ebből a két faluból, hogy megvizsgálja Isten utolsó napokbeli munkáját, és én feleltem több mint hatvanuk öntözéséért. Soha nem képzeltem volna, hogy egyszerre ennyi ember fogadja el Isten utolsó napokbeli munkáját.

Később egyre többen jöttek a két faluból, hogy megvizsgálják az igaz utat. Egy szomszédos falu körzeti tisztviselője megtudta, hogy a falusiak hallgatják a prédikációinkat, és mozgósította a falusi milíciát, hogy járőrözzenek és tartsanak ellenőrzéseket. Tizenhat újonnan érkezettet, akik épp csak elkezdték vizsgálni az igaz utat, letartóztattak, és pénzbírságot is kiszabtak rájuk. Mivel a milícia éjjel-nappal járőrözött, a falusiak nem mertek prédikációkat hallgatni a faluban, és néhányan még a hegyre sem jöttek fel többé az összejövetelekre. Mivel a faluban nem volt internet, hacsak az újonnan érkezettek nem találtak módot arra, hogy csatlakozzanak az internethez és kapcsolatba lépjenek velem, nagyon nehéz volt elérni őket. Abban a pillanatban úgy éreztem, mindennek vége. Nemhogy másoknak nem tudjuk hirdetni az evangéliumot, de még azok az újonnan érkezettek sem biztos, hogy szilárdan meg tudnak állni, akik az elmúlt két napban fogadták el Isten munkáját. Épp ekkor egy összejöveteli csoportvezető felment a hegyre, ahol volt térerő, és felvette velem a kapcsolatot. Azt mondta: „A helyzet most nagyon rossz, a rendőrség és a milícia mindennap mindenhol járőrözik. Lehetne, hogy csak havonta egy összejövetelt tartunk?” Azt gondoltam magamban: „Ez nem fog menni. Az újonnan érkezetteknek még csekély az érettségük; nem értenek sok igazságot, és folyamatos öntözésre és támogatásra van szükségük. Bármi történjék is, biztosítanunk kell, hogy az újonnan érkezettek részt vehessenek az összejöveteleken.” A csoportvezető és én megnéztük az Az, Aki szuverén mindenek felett című dokumentumfilmet. Azt mondtam: „Amikor Mózes kivezette az izráelitákat Egyiptomból, előttük a Vörös-tenger volt, mögöttük pedig az üldöző csapatok. Nem volt út előre, de ők lecsendesítették magukat, imádkoztak Istenhez, Rá támaszkodtak, és Isten utat nyitott nekik. Tanúi voltak Isten hatalmának. Isten kettéválasztotta a Vörös-tengert, szárazföldet tárva fel középen. Az izráeliták átkeltek a Vörös-tengeren, míg az üldöző csapatok a vízbe fulladtak. Ez azt mutatja, hogy Isten biztosan vezérelni fogja azokat, akiket elhatározása szerint meg akar menteni.” Ezután felolvastam neki egy részt Mindenható Isten szavaiból: „Kívülről Isten embereken végzett munkájának minden lépése úgy tűnik, mintha emberek közti interakciókról lenne szó, mintha emberi elrendezésből vagy emberek általi zavarásból születne. Pedig a munka minden lépése és minden történés mögött egy-egy fogadás van, amelyet a Sátán tesz Isten előtt, és ezek megkövetelik, hogy az emberek szilárdan álljanak az Isten melletti bizonyságtételükben. Vegyük például Jób próbatételét: a színfalak mögött a Sátán fogadást kötött Istennel, a Jóbbal történtek pedig emberek tettei és emberi zavarások voltak. Isten rajtatok végzett munkájának minden egyes lépése mögött ott van a Sátán fogadása Istennel – a hátterében csata dúl” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Ezután így beszéltem: „A felszínen úgy tűnik, hogy a tisztviselő akadályozza az Istenbe vetett hitünket, de e mögött a Sátán zavarása áll. A Sátán nem akarja, hogy halljuk Isten szavait, ezért felhasználja a tisztviselőt arra, hogy üldözzön és tartóztasson le minket, arra kényszerítve, hogy feladjuk a hitünket. Éppúgy, mint amikor Jób megpróbáltatott, és elvesztette minden vagyonát: a felszínen ez rablók művének tűnt, de a valóságban a Sátán kísértette meg és támadta Jóbot. Amikor Jób szembenézett ezekkel a próbatételekkel, nem panaszkodott Isten ellen, hanem inkább dicsérte Jahve Isten nevét. Bárhogyan is zavarta a Sátán Jóbot, ő nem mondott le Istenről, és végül a Sátán megszégyenült és meghátrált. Most, a tisztviselő zavarásával és üldözésével szembesülve, ha annyira korlátozva lennénk, hogy csak havonta egyszer hallhatnánk Isten szavait, az nem azt jelentené, hogy a Sátán terve sikerrel járt? Ha kitartunk az összejövetelek mellett egy ilyen helyzetben, a Sátán meg fog szégyenülni.” Miután meghallgatta a közlésemet, a csoportvezető azt mondta, hogy hajlandó visszamenni, és meghívni ezeket az újonnan érkezetteket az összejövetelekre. A csoportvezető közlése által az újonnan érkezettek sorra ezt mondták: „Semmi sem történhet meg, hacsak Isten nem engedi.” „Hogy letartóztatnak-e minket vagy sem, az Isten kezében van.” „A Sátán a kormány általi zavarást arra akarja használni, hogy rávegyen minket, hogy lemondjunk a hitünkről, és a pokolba rántson minket. Bárhogyan is üldöznek minket, mi biztosan követni fogjuk Istent, és soha nem mondunk le a hitünkről.” Bár a helyzet nagyon ellenséges volt, néhány buzgóbb újonnan érkező mégis talált módot arra, hogy internetjelet fogjon, és részt vegyen az összejöveteleken. Mivel azonban az összejöveteli helyeik lelepleződtek, már nem tudtak hatvanan vagy hetvenen összegyűlni, mint korábban, és minden összejöveteli helyszínen legfeljebb csak körülbelül húsz ember lehetett. Épp amikor a kisebb összejövetelek megszervezésére készültünk, egy újabb nehézségbe ütköztünk. Mivel az újonnan érkezetteknek csak két olyan SIM-kártyájuk volt, amellyel elérhették az internetet, ha több csoportra váltak volna az összejövetelekhez, nem lett volna elég SIM-kártya mindenkinek, így néhány falusi továbbra sem hallhatta volna Isten szavait. Ráadásul, mivel húsz ember használt egyetlen telefont az összejöveteleken, amikor a kapcsolat rossz volt, néhányan nem hallották tisztán a beszélgetést, és az összejövetelek nem értek el jó eredményeket. Kezdtem elcsüggedni, mivel a dolgok igazán nehéznek tűntek. Akkor arra gondoltam: „Bárcsak elmehetnék oda én magam, akkor személyesen öntözhetném őket.” Ezután megosztottam a gondolataimat a felügyelővel, és a felügyelő beleegyezett, hogy elmenjek a helyszínre.

Aznap este megérkeztem a helyi vendéglátó otthonba. Épp ekkor az újonnan érkezettek csoportvezetői üzentek nekem, így megkértem őket, hogy hívják meg a testvéreket egy másnap déli összejövetelre, és mondtam nekik, hogy hívjanak meg annyi embert, amennyit csak tudnak, és találjanak egy rejtett helyet. Másnap megérkeztünk a megbeszélt helyre, és megdöbbentem. Nagy csodálkozásomra megjelent a több mint hatvan újonnan érkezőből álló csoport, és sorra odajöttek kezet fogni velem és megölelni engem, és mindegyikük lelkesen bemutatkozott. Olyanok voltak, mint egy csapat vidám madár, és ilyet még soha nem láttam korábban. Az aznapi összejövetel után egy másik faluból is meghívtak újonnan érkezőket, hogy jöjjenek meghallgatni az evangéliumot. A harmadik napon a csoportvezető egy hosszú hegyi ösvényen vezetett minket, és találtunk egy csendes, rejtett helyet. Körülbelül ötven újonnan érkező jött el. De miközben az összejövetelt tartottuk, meglátott minket egy nem hívő, aki teheneket terelt. Arra gondoltam: „Vajon fel fog jelenteni? Eljön a tisztviselő vagy a rendőrség, hogy letartóztasson?” Arra gondoltam, hogy elmenekülök. De abban a pillanatban eszembe jutott egy részlet Isten szavaiból, amelyet korábban olvastam: „Az antikrisztusok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy óvják a biztonságukat. Magukban erre gondolnak: »Mindenképp szavatolnom kell a biztonságomat. Bárkit is kapnak el, az nem lehetek én.« [...] Ha egy hely biztonságos, az antikrisztusok azt a helyet választják a munkához, és tényleg nagyon proaktívnak és pozitívnak fognak tűnni, megmutatva nagy »felelősségérzetüket« és »hűségüket«. Ha némelyik munka végzése azt jelenti, hogy kockázatokat kell vállalniuk, és valószínű, hogy veszélybe fognak botlani, hogy a nagy vörös sárkány felfedezi őket, kifogásokkal élnek és visszautasítják, és lehetőséget fognak keresni, hogy meneküljenek tőle. Amint veszély van, vagy amint veszély gyanúja merül fel, az összes lehetséges módját végigveszik magukban annak, hogy kivonják magukat és elhagyják a kötelességüket, nem törődve a testvérekkel, és csak azzal foglalkoznak, hogy kikerüljenek a veszélyből. Mentálisan talán már fel is készítették magukat: Amint veszély jelentkezik, azonnal el fogják dobni az összes munkát, amelyet épp végeznek, nem törődve azzal, hogyan megy a gyülekezeti munka, sem azzal, hogy ez milyen kárt tehet Isten háza érdekeiben, sem a testvérek biztonságával – nekik az számít, hogy meneküljenek. Még egy »aduászuk« is van, egy tervük, hogy megóvják magukat: amint veszély fenyegeti vagy letartóztatják őket, mindent elmondanak, amit tudnak, tisztázzák és minden felelősség alól felmentik magukat, hogy a saját biztonságukat megőrizzék. Ez a terv, amely készen áll” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Az antikrisztusok képesek a kötelességüket végezni és normálisan dolgozni, amikor nincs veszély, de amint veszély fenyeget, az első dolog, amire gondolnak, a saját biztonságuk. A saját biztonságukat tekintik a legfontosabbnak, és egyáltalán nincsenek tekintettel a gyülekezet érdekeire. Az antikrisztusok rendkívül önzőek és aljasok, és egyáltalán nincs lelkiismeretük, sem józan eszük. Az én viselkedésem is pont olyan volt, mint egy antikrisztusé. Kezdetben fel tudtam menni a hegyre az összejövetelekre az újonnan érkezettekkel, és úgy tűnt, végzek némi munkát és elviselek némi nehézséget, de amint a saját biztonságom kockán forgott, le akartam mondani a kötelességemről, és el akartam menekülni. A saját biztonságomat minden más fölé helyeztem, és nem foglalkoztam azzal, hogy először ezekről az újonnan érkezettekről gondoskodjam. Mivel olyan sok újonnan érkezőnek még csekély volt az érettsége, ha letartóztatnák őket, valószínűleg eltávolodnának, én mégis csak azzal törődtem, hogy magamat kimentsem a veszélyből. Igazán önző voltam! Erre gondolva gyorsan biztonságba helyeztem az újonnan érkezetteket. Néhányan árkokban bújtak el, néhányan a fűben, mások pedig az erdőben. Miután a pásztor elment, folytattuk az összejövetelt, és elrendeztük, hogy néhány testvér őrt álljon. Az összejövetel után kitűztük a következő összejövetel időpontját.

Később több mint száz ember fogadta el Isten utolsó napokbeli munkáját. Ekkorra a két faluból származó újonnan érkezettek száma majdnem elérte a kétszázat. Az, hogy ennyi ember jött el hallgatni Isten szavait, még inkább felkeltette a tisztviselő figyelmét, aki elrendelte, hogy a faluban élő nem hívők, sőt még az általános iskolás diákok is járőrözzenek a hegyen. A tisztviselő azt is mondta, hogy ha megtalálják az összejöveteli helyünket, fejenként száz jüan jutalmat kapnak. Akkoriban nemcsak a faluban, hanem a hegyen is járőröztek. Így a helyzet folyamatosan romlott, de az újonnan érkezettek továbbra is mindennap elhozták rokonaikat és barátaikat, hogy hallják Isten szavait, sőt mindkét faluból a faluvezető és a helyettes faluvezető is eljött, hogy hallja Isten szavait. A tisztviselő üldözése miatt állandóan változtatnunk kellett az összejöveteli helyünket. Néha a földeken gyűltünk össze, néha homokos területeken, néha az erdőben, és néha messzire be kellett mennünk a hegyekbe, hogy megtartsuk az összejövetelt. Amikor mentem öntözni az újonnan érkezetteket, mindennap elhaladtam a tisztviselő háza előtt. Nem tudtam elkerülni ezt az útvonalat, és gyakran aggódtam, hogy a tisztviselő és a rendőrség észrevesz, majd hirtelen feltartóztat és letartóztat közvetlenül a tisztviselő kapuja előtt. Mit tennék, ha letartóztatnának, és a családom megtudná? Már így is ellenezték a hitemet; vajon nem üldöznének még jobban, ha megtudnák, hogy letartóztattak? Ez a gondolat mindennap ott motoszkált a fejemben, és már az is megrémisztett, ha csak rágondoltam. Mindennap, amikor mentem öntözni az újonnan érkezetteket, nagyon feszült voltam. Amikor elhaladtam a tisztviselő háza előtt, alig mertem levegőt venni, és gyorsan elhajtottam a motorommal, még visszanézni sem mertem. Amikor féltem, magamban csendben Istenhez kiáltottam. Eszembe jutott Isten szavainak egy himnusza, az „Amit Isten tökéletessé tesz, az a hit.” „A munka ezen szakaszában a legnagyobb hitünkre és szeretetünkre van szükség, és előfordulhat, hogy a legkisebb figyelmetlenség miatt is megbotlunk, mert a munkának e szakasza különbözik az összes előzőtől: amit Isten tökéletesít, az az emberek hite, amely egyszerre láthatatlan és megfoghatatlan. Isten azt teszi, hogy a szavakat hitté, szeretetté és életté változtatja. Az embereknek el kell jutniuk arra a pontra, ahol már több száz finomítást elszenvedtek, és nagyobb hittel bírnak, mint Jóbé, ami megköveteli tőlük, hogy hihetetlen szenvedést és mindenféle kínzást viseljenek el, és mégse forduljanak el soha Istentől. Amikor mindhalálig alávetik magukat, és nagy hitük van Istenben, akkor Isten munkájának ez a szakasza befejeződött” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az út... (8.)). Amikor ezt a himnuszt énekeltem, éreztem, hogy megerősödöm belül. Megértettem, hogy Isten azért engedte meg ezt a helyzetet, hogy megtapasztalhassam az Ő szavait, és megerősítse a Belé vetett hitemet. Mielőtt ebbe a faluba jöttem, úgy éreztem, nagy a hitem Istenben, de a tények, amelyekkel szembesültem, felfedték valódi érettségemet. Láttam, hogy az Istenbe vetett hitem túl kicsi. Isten az üldöztetés ezen környezetét használta fel hitem tökéletesítésére. Hajlandóvá váltam Istenre támaszkodni, hogy megtapasztaljam ezt. Később a tisztviselő általi üldöztetés még súlyosabbá vált. Azt mondta a falusiaknak, hogy jelentsenek bárkit, akit összegyűlni látnak, és 500 jüan jutalmat kapnak egy hívő feljelentéséért, és 1000 jüant kettőért. Arra gondoltam, hogy ők teljesen elvetemültek. Semmilyen bűnt nem követtünk el azzal, hogy hiszünk Istenben, mégis bármeddig elmentek volna, hogy elfogjanak minket. A szívem mélyéből gyűlöltem őket. Hogy elkerüljük a lelepleződést, az összejövetelt délelőtt 10 óráról reggel 6 órára tettük át. December volt, és nagyon hideg, de az újonnan érkezettek mégis lelkesen jöttek az összejövetelekre. Néhányan elmúltak 60 évesek, és mégis kitartottak az összejövetel mellett, voltak, akik egész családjukkal jöttek, és voltak, akik alig egy hónapos csecsemőket hoztak a hegyre az összejövetelekre. Látva, hogy milyen aktívan vesznek részt az összejöveteleken, mélyen meghatódtam, és szégyelltem is magam, arra gondolva, hogy az én hitem nem olyan erős, mint az övék. Emellett gyűlöltem a sátáni rezsimet, amely azért, hogy megakadályozza az embereket Isten szavainak hallgatásában, még a falvak teljes lakosságát is mozgósította, hogy járőrözzenek és jelentsék a hívőket. Ennek ellenére az evangelizációs munkát ez egyáltalán nem befolyásolta, és Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliuma tovább terjedt ezen a területen. Ráadásul a járőrök egyszer sem találtak ránk. Igazán hálásak voltunk Istennek az oltalmáért!

Egy nap a nem hívő férjem hirtelen hazatért a seregből. Úgy volt, hogy újévre jön haza, de váratlanul korábban tért haza. Látta, hogy nem vagyok otthon, és felhívott, hogy megkérdezze, hová mentem, és mondta, hogy másnap reggel azonnal menjek haza. Másnap, amikor látta, hogy nem tértem vissza, üzenetet küldött. Akkor épp nem volt internetem, és nem válaszoltam neki, ő pedig nagyon dühös lett. Később a férjem folyamatosan hívogatott, sürgetett, hogy menjek haza, és még azzal is fenyegetőzött, hogy elválik tőlem, ha nem sietek vissza. Gyengének éreztem magam. A családom már így is ellenezte az Istenbe vetett hitemet, és az anyósom gyakran sürgette a férjemet, hogy váljon el tőlem. Ha nem megyek haza, a férjem tényleg elválik tőlem? A szívem tele volt fájdalommal, és azon tűnődtem: „Nem kellene egyszerűen hazamennem néhány napra?” De tudtam, hogy ha egyszer visszamegyek, nehéz lesz újra eljönnöm. Ki öntözné ezeket az újonnan érkezetteket? Nagyon gyötrődött a szívem, és nem tudtam megállítani a szívembe toluló panaszokat. „Miért engedte meg Isten, hogy ez történjen velem? A férjem folyamatosan kényszerít, hogy menjek haza, és azt mondja, ha nem teszem, elválik tőlem. De ha hazamegyek, hogyan végezhetem tovább a kötelességemet?” A szívemben folyamatosan azon töprengtem, mi lehet Isten szándéka. Ahogy töprengtem, hirtelen eszembe jutottak Isten szavai: „A kulcs annak mérésére, hogy az emberek alá tudják-e vetni magukat Istennek vagy sem, az, hogy vannak-e túlzott vágyaik vagy hátsó szándékaik Vele szemben. Ha az emberek állandóan követelnek valamit Istentől, az azt bizonyítja, hogy nem vetik alá magukat Neki. Ha nem fogadod el Istentől, bármi is történjék veled, és nem keresed az igazságot, mindig magad mellett érvelsz, és mindig úgy érzed, hogy csak neked van igazad, és ha még arra is képes vagy, hogy kételkedj abban, hogy Isten az igazság és az igazságosság, akkor bajban leszel. Az ilyen emberek a legarrogánsabbak és a leglázadóbbak Istennel szemben. Azok, akik állandóan követelnek valamit Istentől, nem tudják igazán alávetni magukat Neki. Ha követeléseket támasztasz Istennel szemben, az azt bizonyítja, hogy megpróbálsz alkut kötni Istennel, hogy a saját akaratodat választod, és aszerint cselekszel. Ez Isten elárulása, és alávetettség nélküli lét. Istennel szemben követeléseket támasztani önmagában véve észszerűtlenség; ha valóban hiszed, hogy Ő Isten, akkor nem mersz követeléseket támasztani Vele szemben – amelyhez egyébként sincs jogod –, függetlenül attól, hogy észszerűek vagy sem. Ha valóban hiszel Istenben, és hiszed, hogy Ő Isten, akkor csak Őt fogod imádni, és csak Neki fogod alávetni magad – nincs más választásod” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az emberek túl sokat követelnek Istentől). Rájöttem, hogy pontosan az vagyok, amit Isten leleplezett. Amikor Isten olyan helyzeteket alakított ki, amelyek összhangban voltak a vágyaimmal, hajlandó voltam alávetni magam, de amikor nem feleltek meg a vágyaimnak, nem voltam hajlandó alávetni magam, és folyamatosan észszerűtlen követeléseket támasztottam Istennel szemben. Azt hittem, hogy mivel végzem a kötelességemet és hirdetem az evangéliumot, Istennek vigyáznia kell rám, és meg kell óvnia a férjem üldözésétől és zavarásától, és nem szabad hagynia, hogy korán hazajöjjön, mivel nem tudnám többé hirdetni az evangéliumot, ha hazatérne. Azt akartam, hogy Isten teljesítse a követeléseimet, és amikor nem tette, panaszkodtam, hogy az elrendezései nem megfelelőek, és önfejűen vitatkoztam Vele. Igazán észszerűtlen voltam! Korábban, amikor el tudtam hagyni az otthonomat, hogy hirdessem az evangéliumot, úgy éreztem, hogy nőtt az érettségem, és hogy már képes vagyok alávetni magam Istennek. Most végre tisztán láttam a valódi érettségemet. Bár ez a dolog, ami történt velem, nem volt összhangban az elképzeléseimmel, jó lehetőség volt arra, hogy megértsem magam.

Arra gondoltam, hogy ezek az újonnan érkezettek mennyire buzgón vágynak Isten szavaira. Nem számított, milyen hideg az idő, milyen hosszú az út, vagy milyen szörnyű a helyzet, ők mégis kitartottak az összejövetelek látogatása mellett. Ha hazamennék, ki öntözné őket? De ha nem megyek vissza, lehet, hogy válással kell szembenéznem. Épp amikor vívódtam, eszembe jutott egy részlet Isten szavaiból, amelyet a felügyelő korábban megosztott: „Tudatában vagy a vállaidra nehezedő súlynak, a megbízatásodnak és a felelősségednek? Hol van a történelmi küldetéstudatod? Hogyan fogsz a következő kor gazdájaként megfelelően szolgálni? Erősen tudatában vagy gazda voltodnak? Hogyan kellene megmagyarázni a »mindenek gazdája« jelentését? Valóban minden élőlény és minden fizikai dolog gazdája a világon? Milyen terveid vannak a munka következő szakaszának folytatására? Hány ember vár rád, hogy pásztorold őket? Nehéz a feladatod? Ők szegények, szánalomra méltók, vakok és tanácstalanok, és jajgatnak a sötétségben – merre van az út? Mennyire áhítoznak a világosságra, amely mint egy hullócsillag, hirtelen alászáll, és eloszlatja a sötétség erőit, amelyek már oly sok éve elnyomás alatt tartják az embert! Szorongva reménykednek, és éjjel-nappal epekednek ez után – ki ismerheti meg ezt teljesen? Még azon a napon is, amikor a fény tovasuhan, ezek a mélységesen szenvedő emberek tovább raboskodnak egy sötét tömlöcben a szabadulás reménye nélkül – mikor szűnik meg a sírásuk? Rettenetes eme törékeny lelkek szerencsétlensége, akik sohasem pihenhettek meg, és akiket régóta ebben a megkötözött állapotban tartottak a könyörtelen kötelékek és a dermedt történelem. Ki hallotta hát meg a jajveszékelésük hangját? Ki látta a nyomorúságos állapotukat? Eszedbe jutott valaha, hogy milyen bánatos és aggódó Isten szíve? Hogyan tudja elviselni az ártatlan emberiség látványát, amit a saját kezével teremtett, miközben az emberiség ilyen kínokat szenved el? Elvégre az emberi lények áldozatok, akiket megmérgeztek. És jóllehet az ember a mai napig fennmaradt, ki gondolta volna, hogy az emberiséget már rég megmérgezte a gonosz? Már elfelejtetted, hogy te is az áldozatok egyike vagy? Nem akarsz azért küzdeni Isten iránti szeretetedből, hogy megmentsd mindezeket a túlélőket? Nem akarod minden erődet annak szentelni, hogy visszafizesd Istennek, Neki, aki úgy szereti az emberiséget, akár a saját testét és vérét? Pontosan hogyan fogod fel, hogy Isten felhasznál téged, hogy rendkívüli életedet megéld? Valóban megvan benned az elszántság és a hit ahhoz, hogy egy kegyes, Istent szolgáló ember tartalmas életét éld?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kell a jövőbeni küldetésedhez hozzáállnod?). Isten megjelent, és már oly sok éve munkálkodik, de sokan még mindig nem tudják, hamis isteneket imádnak, és a Sátán megtévesztésében élnek. Mi, akik először kaptuk meg Isten evangéliumát, felelősséggel tartozunk azért, hogy bizonyságot tegyünk nekik Isten munkájáról, hogy hallhassák Isten hangját, és minél előbb Isten elé járulhassanak. Visszagondolva az ezekkel az újonnan érkezettekkel tartott összejövetelekre, amikor felolvastuk nekik Isten szavait, kortól és nemtől függetlenül mindannyiuk szemében vágyakozás volt, mintha épp meglátták volna, ahogy fény hatol be a sötét világba, mintha nagyon régóta várták volna a fény eljövetelét, és végre reményre találtak volna. Még a kormány általi üldöztetéssel, valamint a letartóztatás és a pénzbírság kockázatával szembenézve is, még ha hosszú utat is kellett megtenniük, és még ha némelyiküknek épp csak egy hónapos csecsemője volt is, akkor sem voltak hajlandóak kihagyni egyetlen összejövetelt sem, és egész nap összejövetelen akartak lenni, hogy hallgassák Isten szavait. Nem a kormány általi üldöztetéstől féltek, inkább attól, hogy nem hallhatják Isten szavait, és nem gyűlhetnek össze. Néhány újonnan érkezett ezt mondta: „Nővér, ne félj! Gerillaharcot vívunk a Sátánnal. Ha ők felmennek a hegyre, mi lejövünk. Megtaláljuk a módot, hogy összejövetelt tartsunk.” Ezt hallani igazán megindító volt. Ha csak így elhagynám őket, és emiatt nem hallhatnák Isten szavait, a lelkiismeretem vádolna. Arra gondoltam, hogy Isten mennyi igazságot fejezett ki, hogy megtisztítsa és megmentse az emberiséget, és hogy én élveztem Isten szavainak öntözését és ellátását, megértettem az igazság számos misztériumát, és megkaptam az utat a romlott beállítottságom levetéséhez. Isten annyit adott nekem, és az Ő szeretete oly hatalmas volt! Folyton azt hajtogattam, hogy jól fogom végezni a kötelességemet, hogy viszonozzam Isten szeretetét, és hogy nem okozok csalódást Istennek, és nem hagyom cserben az irántam való szeretetét, de mivel féltem, hogy a férjem elválik tőlem, le akartam mondani a kötelességemről, és hátra akartam hagyni az újonnan érkezetteket. Bele sem gondoltam, mi történne, ha elmennék: a tisztviselő tovább üldözné őket, azzal fenyegetőzve, hogy ha elkapják őket, pénzbírságot kapnak vagy börtönbe kerülnek. Vajon elgyengülnének és félénkké válnának, és nem mernének eljárni az összejövetelekre? Ha nem lenne senki, aki öntözi őket, vajon negatívvá válnának és visszahúzódnának? Annyira vágytak az igazságra, hogy azért, hogy hallhassák Isten szavait, már hajnal előtt megérkeztek az összejövetel helyszínére, és vártak rám. Ha nem hallhatnák Isten szavait, vajon gyötrődnének és fájdalmat éreznének? Ha csak így elmennék, helyesen cselekednék Istennel és velük szemben? Ha a válástól való félelem miatt hagynám el ezeket az újonnan érkezetteket, ami miatt elgyengülnének és eltávolodnának, nem tudnék Isten színe elé állni! Minél többet gondoltam erre, annál inkább adósnak éreztem magam Istennek.

Később eszembe jutott egy szakasz Mindenható Isten szavaiból: „Amikor Isten munkálkodik – amikor Isten gondoskodik egy emberről, átvizsgálja őt, és amikor méltónak találja és jóváhagyja őt –, a Sátán ott ólálkodik a nyomában, igyekszik félrevezetni és súlyosan károsítani az illetőt. Mivel Isten meg kívánja nyerni ezt az embert, a Sátán minden tőle telhetőt megtesz, hogy akadályozza ebben; mindenféle aljas módszerrel zavarja meg és károsítja Isten munkáját, hogy megvalósítsa saját kimondhatatlan célját. Mi ez a cél? Ő nem akarja, hogy Isten bárkit is megnyerjen; meg akarja kaparintani azokat, akiket Isten meg szándékozik nyerni, hogy elfoglalhassa őket, irányíthassa őket, és átvehesse fölöttük az irányítást, hogy azok őt imádják, csatlakozzanak hozzá a gonosz tettekben, hogy ellenálljanak Istennek. Nem ez a Sátán baljós indítéka? [...] Miközben a háborúját vívja Istennel, és a nyomában ólálkodik, a Sátán célja, hogy leromboljon minden munkát, amelyet Isten el akar végezni, és hogy megszállja és ellenőrzése alá vegye mindazokat, akiket Isten meg akar nyerni. Teljesen el akarja pusztítani azokat, akiket Isten meg akar nyerni, vagy birtokolni és használni akarja őket, ha nem sikerül őket elpusztítania. Ez az ő célja” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.). Isten szavain elmélkedve rájöttem, hogy bárhová megy Isten munkája, a Sátán zavarása követi azt. Isten meg akarta nyerni azokat, akik igazán hisznek Benne, de a Sátán a kormányt használta fel az üldözésükre, és nem kímélte a fáradságot, hogy megakadályozza őket az Istenbe vetett hitben. Amikor a Sátán látta, hogy az ilyen üldözés nem éri el a célját, taktikát váltott, és rávette a férjemet, hogy válással fenyegessen, így próbálva kényszeríteni arra, hogy hagyjam el a falut, mivel így nem lenne senki, aki öntözné ezeket az újonnan érkezetteket. A Sátán célja az volt, hogy megakadályozza őket abban, hogy hallják Isten szavait, és elérje, hogy fokozatosan visszahúzódjanak. Ez igazán aljas és szégyentelen! Ha hazamennék, nem dőlnék be a Sátán trükkjeinek? Tisztán látva a Sátán gonosz szándékát, elhatároztam, hogy megfelelően fogom öntözni ezeket az újonnan érkezetteket. Ezután imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem, nem megyek haza. Rád fogok támaszkodni, hogy jól öntözzem az újonnan érkezetteket ebben a két faluban. Még ha a férjem el is válik tőlem, akkor sem megyek vissza.” Miután felkészültem a válásra, váratlan dolog történt, mert már másnap a férjem üzenetet küldött, amelyben azt írta, hogy vigyázzak magamra. Azt mondta, mivel hideg van, vegyek fel több ruhát, és legyek óvatosabb, amikor az evangéliumot hirdetem. Azt is mondta, hogy bármikor hazamehetek, amikor csak akarok, sőt küldött 4000 jüant, hogy vegyek téli ruhákat. Igazán hálás voltam Istennek!

A következő napokban, bár a férjem már nem korlátozott annyira, a tisztviselő üldözése nemhogy enyhült volna, de egyre súlyosabbá vált. Később hallottam egy himnuszt, amelynek címe: „Krisztust követve soha nem fordulok vissza, még ha halállal jár is”:

Az utolsó napok Emberfia kifejezi az igazságot, számtalan szívet felébresztve. Látom, hogy Isten szavai mind az igazság, ezért követem Őt. A Sátán, a nagy vörös sárkány eszeveszetten elnyomja és letartóztatja Isten választott népét. Akik követik Krisztust és végzik a kötelességüket, az életüket kockáztatva teszik ezt. Egy nap talán letartóztatnak és üldözni fognak, mert tanúságot teszek Isten mellett. A szívemben világosan értem, hogy ez az igazságosságért való üldöztetés. Egy nap talán letartóztatnak és bebörtönöznek az evangélium hirdetéséért. Ez olyan szenvedés, amelyet Isten rendelt el azok számára, akik követik Őt. Nem tudom, meddig járhatok még az evangélium hirdetésének ezen az útján, de amíg élek, népszerűsíteni fogom Isten szavait, és tanúságot teszek Krisztus mellett. Csak azért áldozom fel magam, hogy az igazságra törekedjek, és teljesítsem Isten megbízatását. Ebben az életben Krisztust követni és tanúságot tenni Mellette büszkeséggel tölti el a szívemet. Még ha nem is láthatom a napot, amikor a királyság megvalósul, elég az, hogy ma képes vagyok bizonyságot tenni, és megalázni a Sátánt. Isten velem van az üldöztetésben és a nyomorúságban; Ő az én támaszom. Talán az életem úgy tűnik el, mint egy múló tűzijáték, de mártírhalált halni Istenért annyit tesz, mint zengő bizonyságot tenni. Felajánlottam csekély erőmet a királyság evangéliumának terjesztésére. Nincsenek panaszaim, és nem bánok semmit. Mivel képes vagyok bizonyságot tenni Istenről, az életem nem volt hiábavaló. Ez Isten elrendelése, és én dicséretet és hálát zengek Neki.

Isten szavai elterjednek a világban; Krisztus királysága megjelent az emberek között. A csapások közepette Isten tökéletesítette a győztesek egy csoportját, akik mind bizonyságot tesznek Róla. A sötétség eloszlik, és felvirradt az igazságosság hajnala. Isten legyőzte a Sátánt, a nagy vörös sárkányt. Dicsérjétek Istent, Aki elnyerte a dicsőséget!

(Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket)

Igazán megindított és fellelkesített, miután meghallgattam ezt a himnuszt. Bár letartóztathatnak és üldözhetnek, amiért ebben a két faluban öntözöm az újonnan érkezetteket – akár a halálig is, mielőtt meglátnám Isten dicsőségének napját –, nem fogom megbánni. Micsoda megtiszteltetés, hogy képes vagyok elfogadni Isten utolsó napokbeli munkáját és népszerűsíteni a királyság evangéliumát! Ezt felismerve még nagyobb hitet nyertem, hogy megtapasztaljam mindazt, ami eljön.

A tisztviselő megtudta, hogy minden reggel 6-kor gyűlünk össze, ezért 5-kor tüzet gyújtott az udvarán, ránk várva. Amikor a motorommal elhaladtam a háza előtt, lekapcsoltam a lámpákat, vagy leállítottam a motort és toltam, attól félve, hogy meglát. Nem mertünk zseblámpát kapcsolni, amikor felmentünk a hegyre, és néha, amikor esett az eső, a faluban lévő testvérek félreeső otthonaiban gyűltünk össze. Hogy ne vegyenek észre minket, amikor az összejövetelek véget értek, néhány testvér tűzifát vitt haza, mások marhákat tereltek vissza, megint mások pedig vadnövényeket szedtek, hogy hazavigyék. Bár a tisztviselő tüzet gyújtott az udvarán, ránk várva, egyszer sem fedeztek fel minket. Tudtam, hogy mindez Isten kezében van, és Ő elvakította a tisztviselő szemét. Ezt a helyzetet megtapasztalva némi megértést nyertem Isten mindenhatóságáról és szuverenitásáról. Később ebben a két faluban az emberek – kivéve a tisztviselő, a felesége és néhány rossz emberi mivolttal rendelkező ember – mind elfogadták Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Még a tisztviselő fivére, nővére, sógornője és apósa is elfogadta. Végül rajtuk keresztül egy másik faluban is hirdettük az evangéliumot az embereknek, és akkoriban körülbelül hetven-nyolcvan ember fogadta el Isten munkáját. Bárhogy is üldözött minket a tisztviselő, ezek az újonnan érkezettek továbbra is aktívan eljártak az összejövetelekre, és az újonnan érkezettek száma folyamatosan nőtt. Ez valóban a Szentlélek munkájának eredménye volt. Láttam, hogy bármilyen módszert is használ a Sátán, nem akadályozhatja meg az evangéliumi munka terjedését.

Ez idő alatt, bár szenvedtem némi fizikai nehézséget, és megtapasztaltam a kormány üldözését és a férjem zavarását is, ami akkoriban elég fájdalmas volt, mégis sokat nyertem. Hála Istennek!