Miután hinni kezdtem Istenben, azt láttam, hogy a gyülekezetvezetők gyakran Isten szavaival vállaltak közösséget a testvérekkel, hogy megoldják a problémáikat és nehézségeiket. Ezért azt hittem, hogy azok, akik vezetők a gyülekezetben, értik az igazságot, Isten minden bizonnyal jóváhagyja őket, és reményük van az üdvösség elnyerésére. 2021 márciusában vezetővé választottak a gyülekezetben. Nagyszerű érzés töltött el, és arra gondoltam, hogy ha így folytatom a törekvésemet, fényes jövőm lesz Isten házában, és elnyerhetem Isten jóváhagyását. Arra azonban nem számítottam, hogy később elbocsátanak a gyenge képességeim miatt, és mert nem tudtam tényleges munkát végezni. Ez a hír derült égből villámcsapásként ért, és nem tudtam abbahagyni a sírást. Arra gondoltam: „A gyenge képesség végzetes probléma. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben már nem lesz esélyem vezetőnek lenni?” Több mint egy hónap elteltével a gyülekezet az általános ügyekért felelős munkával bízott meg. Úgy éreztem, hogy az, hogy egész nap általános ügyekkel foglalkozom, nem fog jót tenni az életbe való belépésemnek. Ez nem olyan lesz, mint a vezetői kötelesség, ahol az ember képezheti magát arra, hogy közösséget vállaljon az igazságról és megoldjon különféle problémákat, több igazságot nyerjen el, és nagyobb esélye legyen az üdvösségre. Különösen rosszul éreztem magam, amikor szembetalálkoztam azzal a nővérrel, akivel korábban a vezetői kötelességben együttműködtem, és hallottam, ahogy a gyülekezet egyes problémáinak kezeléséről és megoldásáról beszél. Azt gondoltam, hogy igazán nagyszerű dolog olyan vezetői kötelességet végezni, mint ő, de én csak általános ügyekkel foglalkozhattam, amit nem szerettem. Amikor eszembe jutott, hogy a felsőbb vezetők azt mondták, hogy gyengék a képességeim, és hiányoznak a feltételeim ahhoz, hogy vezető legyek, gyötrelmet éreztem a szívemben, és némán sírtam. Úgy éreztem, a jövőm kilátástalan, és csekély az esélyem az üdvösségre. Nem tudtam összeszedni az erőmet a kötelességem végzéséhez, csak gépiesen dolgoztam, és nem értem el semmilyen eredményt. Később rájöttem, hogy az állapotom nem helyes, és elkezdtem töprengeni: „Miért érzek veszteséget, amikor másokat vezetőnek látok? Pontosan mire törekszem az Istenbe vetett hitemben?”

Egy nap elolvastam Isten szavainak két szakaszát, és némi megértésre jutottam az állapotommal kapcsolatban. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor elbocsátanak egy antikrisztust, olyan az első reakciója, mintha villám csapott volna belé, mintha a fejére szakadt volna az égbolt, és mintha összedőlt volna körülötte a világ. Odavan, amibe azelőtt a reménységét vethette, miképpen annak a lehetősége is, hogy a státuszból fakadó összes előnnyel éljen, s ezzel együtt az is, ami arra késztette, hogy ámokfutó módjára rossz dolgokat műveljen. Ez a legelfogadhatatlanabb az antikrisztusok számára. [...] Amikor azt gondolják, hogy szertefoszlottak vagy súlyosan megfogyatkoztak az azzal kapcsolatos reményeik, hogy áldottak lesznek, az olyan, mintha fel akarna robbanni a fejük, mintha kalapáccsal ütnék a szívüket, és olyan fájdalmas, mintha késsel vagdosnák őket. Amikor a mennyek országába való belépés áldásának elvesztése vár rájuk, amelyre éjjel-nappal annyira vágytak, az derült égből villámcsapásként érkező, borzasztó hírnek látszik a számukra. Az antikrisztusok számára ugyanaz a státusz hiánya, mint amikor nincs arra reménye az embernek, hogy áldást nyerjen, ezért olyanok lesznek, mint a járkáló hullák: üres burokká válik a testük, amelyből hiányzik a lélek, és nincs, ami vezérelné az életüket. Nincs reményük, nincs mire várakozással tekinteniük. Amikor leleplezéssel és elbocsátással néznek szembe az antikrisztusok, az jut először eszükbe, hogy minden reményüket elveszítették az áldások elnyerését illetően. Nos, vajon ezen a ponton egyszerűen feladják? Hajlandóak alávetni magukat? Kihasználják ezt az alkalmat arra, hogy lemondjanak az áldások utáni vágyukról, elengedjék a státuszt, készségesen átlagos követővé váljanak, és boldogan végezzenek munkát Istenért, valamint jól végezzék a kötelességüket? (Nem.) Fordulópont lehet ez a számukra? Arra készteti vajon őket e fordulópont, hogy jó irányba és pozitív módon fejlődjenek, vagy pedig arra, hogy rosszabb irányba és negatív módon változzanak? Az antikrisztusok természetlényege alapján nyilvánvaló, hogy az elbocsátásuk semmiképpen nem annak a kezdete lesz, amikor elengedik az áldások utáni vágyukat, vagy elkezdik szeretni és keresni az igazságot. Ehelyett még keményebben dolgozva fognak küzdeni az áldások elnyerésének lehetőségéért és reményéért; ragaszkodni fognak minden lehetőséghez, amelyből áldásuk származhat, amely segíthet nekik a visszatérésben, és képessé teheti őket a státuszuk visszanyerésére. Ezért van az, hogy amikor elbocsátással szembesülnek, akkor a zaklatottság, csalódottság és ellenségesség mellett még foggal-körömmel harcolnak is az ellen, hogy elbocsássák őket, és igyekeznek megfordítani és megváltoztatni a helyzetet” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk vagy nincs reményük az áldások elnyerésére). „Az efféle emberek nem törekednek az igazságra, mégis mindig azt akarják, hogy léptessék elő őket és adjanak nekik fontos szerepet Isten házában. Azt hiszik a szívükben, hogy minél inkább munkaképes valaki, minél fontosabb pozíciókat kap, és minél inkább előléptetik és megbecsülik Isten házában, annál nagyobb esélye van arra, hogy áldásokban, koronában és jutalmakban részesüljön. Azt hiszik, hogy ha valakinek nincs munkaképessége, vagy ha nincs egy bizonyos erőssége, akkor nincs joga arra, hogy áldott legyen. Azt gondolják, hogy az ember ajándékai, erősségei, képességei, készségei, képzettségének szintje, munkaképessége, sőt, még az emberi mivoltán belüli úgynevezett erősségei és érdemei is, amelyeket a világban értékelnek, így például az az elhatározása, hogy felülmúljon másokat, valamint a hajthatatlan hozzáállása, tőkeként szolgálhat az áldások és jutalmak elnyeréséhez. Miféle norma ez? Olyan norma, amely összhangban van az igazsággal? (Nem.) Nincs összhangban az igazság normáival. Akkor ez vajon nem a Sátán logikája? Nem egy elvetemült kor és az elvetemült világi irányzatok logikája? (De igen.) Abból ítélve, hogy az ilyen emberek milyen logika, módszerek és kritériumok alapján mérik fel a dolgokat, valamint hogy milyen a hozzáállásuk és a megközelítésük ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, úgy tűnik, hogy sosem hallották vagy olvasták Isten szavait, és hogy semmit sem tudnak azokról. Valójában azonban minden egyes nap hallgatják, olvassák és imádkozva olvassák Isten szavait. Akkor hát miért nem változik meg soha a nézőpontjuk? Egy dolog biztos: akárhogy hallgatják vagy olvassák is Isten szavait, sosem lesznek biztosak a szívükben afelől, hogy Isten szavai jelentik az igazságot, valamint a kritériumot minden dolog megméréséhez; nem értik meg és nem fogadják el szívből ezt a tényt. Ezért van az, hogy bármennyire abszurd és eltorzult a kilátásuk, örökké ragaszkodnak hozzá, és bármennyire helyesek is Isten szavai, ők elvetik és elítélik azokat. Ez az antikrisztusok ádáz természete. Amint nem kapnak meg egy fontos szerepet, és nem teljesülnek a kívánságaik és az ambícióik, fel lesz fedve a patás lábuk, megmutatkozik ádáz természetük, és tagadni akarják Isten létezését. Valójában még azelőtt, hogy tagadnák Isten létezését, azt tagadják, hogy Isten szavai jelentik az igazságot” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk vagy nincs reményük az áldások elnyerésére). Isten leleplezi, hogy amint az antikrisztusokat elbocsátják, úgy vélik, nincs reményük az áldások elnyerésére. Nemcsak hogy képtelenek alávetni magukat és elgondolkozni magukon, hanem még negatívvá is válnak, és ellenállnak, vad délibábokat kergetve a visszatérésről és a státusz visszaszerzéséről. Az antikrisztusok sátáni logikát használnak az emberek, események és dolgok mérésére. Azt hiszik, hogy minél inkább előléptetik és megbecsülik őket Isten házában, annál nagyobb az esélyük az áldások és a korona elnyerésére. Ahogy Isten szavain töprengtem, rájöttem, hogy az elbocsátásom utáni viselkedésem pontosan olyan volt, mint egy antikrisztusé, és a dolgokról alkotott nézőpontom is pontosan megegyezett egy antikrisztuséval. Elgondolkodtam azon, miért törődtem annyira a vezetői státusszal. Azért, mert azt hittem, hogy ha előléptetnének vezetővé Isten házában, képzést kaphatnék arról, hogyan használjam napi szinten az igazságot a problémák megoldására, az életem növekedése gyors lenne, és nagyobb lehetőségem lenne az üdvösségre és az áldások elnyerésére. Amikor vezetővé választottak, nagyon boldog voltam, és azt gondoltam, hogy az Istenbe vetett hitemnek fényes jövője van. Amíg vezető voltam, minden kemény munkát panasz nélkül viseltem, és gondosan óvtam a vezetői státuszomat, rettegve attól, hogy lelepleznek és elbocsátanak. Amikor hallottam, hogy a vezetők az elbocsátásomkor azt mondják, hogy gyenge a képességem, és nincsenek meg bennem a vezetői pozícióhoz szükséges feltételek, azt hittem, hogy a gyenge képesség végzetes probléma, és hogy a jövőben talán soha többé nem lesz esélyem arra, hogy előléptessenek és megbecsüljenek, ezért a szívem nagy fájdalmat érzett. Úgy éreztem, hogy a jövőm az istenhitben kilátástalan, és az áldások elnyerésére való reményem csekély. Mivel ezek a téves gondolataim és elképzeléseim voltak, amikor a vezetők az általános ügyek intézésével bíztak meg, azt hittem, hogy ez a kötelesség csak annyit jelent, hogy naponta külső ügyekkel vagyok elfoglalva, és nem segít nekem az igazság elnyerésében és az üdvösségben. Szívem mélyéből utáltam, és nem tudtam összeszedni az erőmet a kötelességemben. Rájöttem, hogy az Istenbe vetett hitemben státuszt és áldásokat kerestem. A státuszt az áldásokkal tettem egyenlővé, és amint elvesztettem a státuszomat, úgy éreztem, hogy elvesztettem minden reményt az áldások elnyerésére, és elviselhetetlen fájdalmat éreztem a szívemben. Sátáni szemszögből mértem fel a dolgokat. A hitetlenek világában az a helyzet, hogy minél inkább előléptetnek, annál több lehetőséged van a fejlődésre. Azt hittem, hogy Isten házában is ugyanez a helyzet, és hogy vezetővé való előléptetés nagyobb lehetőséget jelent az üdvösségre és az áldások elnyerésére. Ez egyáltalán nem egyezik Isten szavaival. Annak, hogy üdvözülsz-e vagy sem az Istenbe vetett hited által, semmi köze ahhoz, hogy milyen kötelességet végzel, vagy hogy van-e státuszod. A kötelesség egy feladat, amelyet egy teremtett lénynek teljesítenie kell; egy tökéletesen természetes és jogos dolog. Nem szabad alkudozási alapként használni áldások vagy jutalmak elnyerésére. Azonban amikor az általános ügyek intézésével bíztak meg, azt hittem, hogy ez a kötelesség nem segít nekem áldásokat nyerni az Istenbe vetett hitemben, ezért panaszkodtam Istenre, és nem viseltem terhet a kötelességemben. Még arra is gondoltam, hogy feladom a kötelességemet. Rájöttem, hogy a saját természetem ugyanolyan önző és öncélú, mint egy antikrisztusé. Amint nem tudtam áldásokat nyerni, elfordultam Istentől, és elárultam Őt. Ez nagyon veszélyes volt!

Később elolvastam Isten szavainak két másik szakaszát. Mindenható Isten azt mondja: „Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent üdvözülni. Egyesek azt hiszik, hogy ha régóta hisznek Istenben, akkor valószínű, hogy üdvözülni fognak. Egyesek azt gondolják, hogy ha sok szellemi doktrínát értenek, akkor valószínűleg üdvözülni fognak, illetve egyesek azt hiszik, hogy a vezetők és dolgozók minden bizonnyal üdvözülnek majd. Ezek mind emberi elképzelések és képzelgések. A döntő dolog, hogy az embereknek meg kell érteniük, mit jelent az üdvösség. Üdvözülni elsősorban azt jelenti, hogy megszabadulunk a bűntől, megszabadulunk a Sátán befolyása alól, őszintén Istenhez fordulunk és alávetjük magunkat Istennek. Mivel kell rendelkezned ahhoz, hogy szabad legyél a bűntől és a Sátán befolyásától? Az igazsággal. Ha az emberek abban reménykednek, hogy szert tesznek az igazságra, akkor fel kell vértezniük magukat Isten sok szavával, képesnek kell lenniük megtapasztalni és gyakorolni azokat, hogy megérthessék az igazságot és bemehessenek a valóságba. Csak ekkor üdvözülhetnek. Annak, hogy valaki üdvözülhet-e vagy sem, semmi köze ahhoz, hogy milyen régóta hisz Istenben, mennyi ismerete van, vannak-e adottságai vagy erősségei, illetve hogy mennyit szenved. Az egyetlen dolog, amelynek közvetlen kapcsolata van az üdvösséggel, az az, hogy az ember szert tud e tenni az igazságra vagy sem. Tehát ma hány igazságot értettél meg igazán? Isten szavaiból pedig hány vált az életeddé? Isten összes követelménye közül melyikbe sikerült belépned? Az Istenben való hited évei alatt mennyire mentél be Isten szavának valóságába? Ha nem tudod, illetve ha Isten egyetlen szavának a valóságába sem sikerült belépned, akkor őszintén, nincs reményed az üdvösségre. Nem lehet téged megmenteni. Nem számít, hogy magas fokú tudással rendelkezel-e, sem az, hogy régóta hiszel-e Istenben, jó-e a megjelenésed, jól beszélsz-e, illetve hogy évek óta vezető vagy dolgozó vagy-e. Ha nem törekszel az igazságra és nem megfelelően gyakorlod és tapasztalod Isten szavait, és nincs valós tapasztalati bizonyságtételed, akkor nincs reményed arra, hogy üdvözülj” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten szavainak becsben tartása az Istenbe vetett hit alapja). „Végső soron az, hogy az emberek elérhetik-e az üdvösséget, nem attól függ, hogy milyen kötelességet végeznek, hanem attól, hogy képesek-e megérteni és elnyerni az igazságot, és attól, hogy végső soron képesek-e teljesen alávetni magukat Istennek, kiszolgáltatni magukat az Ő vezénylésének, nem gondolva saját jövőjükre vagy sorsukra, és hogy képesek-e megfelelő színvonalú teremtett lényekké válni. Isten igazságos és szent, és ezek azok a mércék, amivel Ő az egész emberiséget méri. És jegyezd meg jól, ezek a mércék nem változtathatók meg. Vésd e mércéket az elmédbe, és soha ne gondolj arra, hogy más utat keress, hogy valami valótlan dologra törekedj. A normák, melyeket Isten mindenkitől megkövetel, aki üdvözülni szeretne, örökre változatlanok. Ezek ugyanazok maradnak, bárki is vagy” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavain elgondolkodva megértettem, hogy Isten nem aszerint méri fel, hogy egy ember üdvözül-e vagy sem, hogy milyen kötelességet végez, mennyit szenved, vagy milyen adottságai vagy képességei vannak, hanem aszerint, hogy képes-e megérteni az igazságot, elnyerni az igazságot, és teljesen aláveti-e magát Isten vezénylésének és elrendezéseinek. Isten soha nem mondta, hogy a vezetőknek nagyobb reményük van az üdvösségre. A kulcs az, hogy megnézzük, milyen úton jár az illető. Vezetőnek lenni azt jelenti, hogy sok emberrel kerülsz kapcsolatba, és sok mindennel találkozol. Ha az igazságra való törekvésre összpontosítasz, több lehetőséged lesz elnyerni az igazságot, és a lehető leghamarabb beléphetsz az igazságvalóságba és üdvözülhetsz. Ha nem törekszel az igazságra, és csak megelégszel azzal, hogy néhány szóval és doktrínával vértezed fel magad anélkül, hogy elfogadnád az igazságot vagy gyakorolnád Isten szavait, akkor nem számít, hány évig végzed a vezetői kötelességet, nem fogod elnyerni az üdvösséget. Továbbá, más kötelességek végzése nem jelenti azt, hogy kisebb esélyed van az üdvösségre. Nem számít, milyen kötelességet végzel, amíg az igazságra való törekvésre és a romlott beállítottságaid megoldására összpontosítasz, Isten szavai szerint szemléled az embereket és a dolgokat, azok szerint viseled magad és cselekszel, és belépsz Isten szavainak valóságába, lesz esélyed az üdvösségre. Ahogyan Isten mondja: „Ezek az emberek, akik előléptetésben és művelésben részesülnek, pusztán csak a képességük és a különféle állapotaik miatt léphetnek be korábban az igazságvalóságba. Azonban ez a korai belépés nem azt jelenti, hogy ők az egyedüliek, akik beléphetnek az igazságvalóságba. Azt jelenti csupán, hogy korábban nyerhetnek egy kicsit többet, és egy kicsit korábban léphetnek be az igazságvalóságba. Azok, akik nem lettek előléptetve, egy kissé lemaradnak majd mögöttük, de ez nem azt jelenti, hogy ők nem léphetnek be az igazságvalóságba. Az, hogy valaki be tud-e lépni az igazságvalóságba vagy sem, a törekvéseitől függ” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Eszembe jutottak azok a vezetők, akiket korábbról ismertem. Néhányuknak volt némi képessége és tehetsége, és gyakran megoldották a testvéreik problémáit és nehézségeit. Ők maguk azonban nem gyakorolták az igazságot, és a kötelességüket a romlott beállítottságaikra támaszkodva végezték. Akadályozták és megzavarták a gyülekezet munkáját, makacsul elutasították, hogy bűnbánatot tartsanak, és végül eltávolították őket a gyülekezetből. Ezzel szemben néhány testvér kevésbé szembetűnő kötelességeket végez, de az igazság keresésére összpontosítanak, a megértésüknek megfelelően gyakorolnak, a legjobb képességeik szerint jól végzik a kötelességüket, és védik a gyülekezet munkáját. Egy idő után képesek előrehaladást elérni a kötelességeikben és az életbe való belépésben, és ugyanúgy képesek elnyerni az igazságot és Isten jóváhagyását. Az, hogy egy embert Isten jóváhagy-e, nem attól függ, hogy milyen szintű vezető, hanem az Istenhez, az igazsághoz és a kötelességéhez való hozzáállása határozza meg; attól függ, hogy az igazságra való törekvés útján jár-e. Ebből láttam meg Isten természetének szentségét és igazságosságát. Az igazság előtt mindenki egyenlő, és ha nem törekszel az igazságra, és nem gyakorlod az igazságot, akkor nem számít, milyen nagyszerű vezető vagy, végül nem fogsz tudni szilárdan megállni. Amikor ezt megértettem, a szívem felderült. Bár a képességeim átlagosak, meg tudom érteni Isten szavait, és nem számít, milyen kötelességet végzek, amíg az igazság keresésére és gyakorlására összpontosítok, van reményem az üdvösségre.

Ezután elolvastam Isten szavainak két másik szakaszát. Mindenható Isten azt mondja: „A teremtett lényként való aktív kötelességteljesítésre való törekvés a sikerhez vezető út; az Isten iránti igaz szeretet útjának keresése a leghelyesebb út; a régi beállítottságukat illető változásra törekvés és az Isten iránti tiszta szeretet keresése a sikerhez vezető út. A sikerhez vezető ilyen út az eredeti kötelesség, valamint a teremtett lényhez illő eredeti küllem visszaszerzéséhez vezető út. Ez a helyreállás útja, és ez egyben Isten egész munkájának célja is, elejétől a végéig. Ha az ember törekvését szertelen személyes igények és irracionális vágyak szennyezik be, akkor az elért hatás nem az ember beállítottságában bekövetkező változások sora lesz. Ez ellentétes a helyreállítás munkájával. Ez kétségtelenül nem a Szentlélek által végzett munka, és így ez azt bizonyítja, hogy az ilyen jellegű törekvést Isten nem hagyja jóvá. Milyen jelentősége van egy olyan törekvésnek, amelyet Isten nem hagy jóvá?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember). „Teremtett lényként az embernek törekednie kell arra, hogy teljesítse egy teremtett lény kötelességét, és törekednie kell arra, hogy szeresse Istent, másféle választások nélkül, mert Isten méltó az ember szeretetére. Azoknak, akik arra törekszenek, hogy Istent szeressék, nem szabad személyes előnyökre törekedniük, vagy arra törekedniük, amire személyesen vágynak; ez a törekvés leghelyesebb eszköze. Ha az, amire törekszel, az igazság, ha az, amit a gyakorlatba ültetsz, az igazság, és ha az, amit elérsz, a beállítottságodban bekövetkező változás, akkor az út, amelyen jársz, a helyes út. Ha a test áldásaira törekszel, és amit a gyakorlatba ültetsz, az a saját elképzeléseid igazsága, és ha nem történik változás a beállítottságodban, és egyáltalán nem vagy engedelmes Istennek a testben, és továbbra is homályban élsz, akkor amire törekszel, az biztosan a pokolba visz, mert az út, amelyen jársz, a kudarc útja. Az, hogy tökéletessé tesznek vagy kiiktatnak, a te saját törekvésedtől függ, ami azt is jelenti, hogy a siker vagy a kudarc attól az úttól függ, amelyen az ember jár” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember). Isten szavain elgondolkodva megértettem, hogy rendkívül fontos, milyen utat választasz az Istenbe vetett hitedben. Isten megköveteli az emberektől, hogy teremtett lényként teljesítsék kötelességüket, és Péterhez hasonlóan törekedjenek Isten megértésére és szeretetére. Csak így érhet el az ember változást a beállítottságában, és vetheti alá magát Isten minden vezénylésének és elrendezésének; nem szabad csak azért dolgozni és feláldozni magunkat, hogy áldásokat és koronákat szerezzünk, mint Pál. Pál törekvése ellentétes volt Isten követelményeivel. A végsőkig hitt, de a beállítottságában nem ért el változást, még mindig tele volt követelésekkel és kérésekkel Isten felé, és a természete továbbra is Istennel szembeni ellenállás volt. Én Pál sikertelen útján jártam. Mindig is azt hittem, hogy vezetőként sok lehetőségem lesz a képzésre, ami nagyobb reményt ad az üdvösségre. Ezért állandóan vezető akartam lenni. Az Istenbe vetett hitemben az áldások és a korona megszerzésére törekedtem, nem pedig az igazságra és a beállítottságom megváltozására. Így, amikor a gyenge képességeim miatt elbocsátottak, és úgy éreztem, hogy talán soha többé nem lesz lehetőségem vezetőnek lenni, és az áldások elnyerésére való reményeim csekélyek, negatívvá és apatikussá váltam, és egyáltalán nem törődtem a kötelességemmel. Rájöttem, hogy egyáltalán nem mutatok őszinteséget Isten felé. Ha tovább haladok a téves úton, és nem törekszem az igazságra, az életfelfogásom nem fog megváltozni, és egyáltalán nem fogok alávetettséget mutatni Isten vezénylése és elrendezései iránt. Végül a kimenetelem nem pont olyan lenne, mint Pálé? Amikor ezt megértettem, a szívem mélyéről köszönetet mondtam Istennek, hogy ilyen környezetet teremtett, hogy leleplezze a téves törekvésemet. Ez megmentett engem! Amikor ezt megértettem, már nem éreztem kétségbeesést amiatt, hogy a képességeim gyengék, és nincsenek meg bennem a vezetővé váláshoz szükséges feltételek. Teremtett lény vagyok, és nem szabad áldásokra törekednem és megpróbálnom alkudozni Istennel. Ehelyett teremtett lényként teljesítenem kell a kötelességemet, és törekednem kell arra, hogy szeressem Istent, és alávessem magam Neki. Csak ez a helyes út az életben, és így kell viselkednie egy teremtett lénynek. Ezután a hozzáállásom az általános ügyekkel kapcsolatos kötelességemhez sokkal megfelelőbb lett, és képes voltam két lábbal a földön járva végezni a kötelességeimet. Miután az állapotom megfordult, a munkában való hatékonyságom is javult egy kicsit.

Később, valahányszor az általános ügyekkel kapcsolatos kötelességemben sok dolgom lett, még mindig úgy éreztem, hogy ez a kötelesség főként külső ügyekkel való foglalatosságból áll, és nem tesz jót az életbe való belépésemnek. Tudtam azonban, hogy ez a nézet nem helyes, ezért kerestem, hogyan kellene az életbe való belépésre összpontosítanom e kötelesség végzése közben. Elolvastam Isten szavainak egy szakaszát: „Tapasztaltok-e olyan állapotokat, ahol mindegy, mi történik, vagy hogy milyen kötelességet végeztek, képesek vagytok gyakran lecsendesedni Isten előtt, a szíveteket beletenni az Ő szavain való elmélkedésbe és az igazság keresésébe, valamint annak átgondolásába, hogyan kell végeznetek azt a kötelességet úgy, hogy összhangban legyen Isten szándékaival, és mely igazságokkal kell rendelkeznetek ahhoz, hogy megfelelő színvonalon végezzétek azt a kötelességet? Sokszor előfordul, hogy ily módon keresitek az igazságot? (Nem.) Az, hogy a szívedet beleteszed a kötelességedbe és képes vagy a felelősségvállalásra, megköveteli tőled, hogy szenvedj és árat fizess – nem elég egyszerűen csak beszélni ezekről a dolgokról. Ha nem teszed bele a szíved a kötelességedbe, mindig csak fáradozni akarsz helyette, akkor a kötelességed biztosan nem lesz jól elvégezve. Egyszerűen csak rutinszerűen végrehajtod majd, semmi több, és nem fogod tudni, hogy vajon jól végezted-e a kötelességedet vagy sem. Ha beleteszed a szívedet, akkor fokozatosan meg fogod érteni az igazságot; ha nem, akkor nem fogod. Amikor beleteszed a szíved a kötelességed végzésébe és az igazságra való törekvésbe, akkor fokozatosan megérted majd Isten szándékait, hogy felfedezd saját romlottságodat és hiányosságaidat, és uralni tudd az összes különböző állapotodat. Amikor kizárólag az erőfeszítésre összpontosítasz, és nem teszed a szíved abba, hogy elgondolkodj magadon, képtelen leszel felfedezni a szívedben lévő valódi állapotokat, valamint a számtalan reakciót és a romlottság kinyilatkoztatásait, amelyekkel a különböző környezetekben találkozol. Ha nem tudod, mik lesznek a következményei annak, amikor a problémák megoldatlanok maradnak, akkor nagy bajban vagy. Ezért nem jó zavaros módon hinni Istenben. Állandóan Isten előtt kell élned, mindenhol; bármi történjék is veled, mindig az igazságot kell keresned, és mialatt ezt teszed, el is kell gondolkodnod magadon és tudnod kell, milyen problémák vannak az állapotodban, és azonnal keresned kell az igazságot, hogy megoldd azokat. Csak így tudod jól végezni a kötelességedet és elkerülni a munka hátráltatását. Nemcsak arra leszel képes, hogy jól végezd a kötelességed, hanem ami a legfontosabb, lesz életbe való belépésed és képes leszel feloldani a romlott beállítottságodat. Csak így tudsz bemenni az igazságvalóságba” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak azáltal tudja valaki megélni az emberi hasonlatosságot, hogy becsületes ember). Isten szavaiból rájöttem, hogy az igazság elnyerése és az üdvösség elérése nem attól függ, hogy milyen kötelességeket végzünk. Ehelyett attól függ, hogy keressük-e az igazságalapelveket a kötelességeink végzése során, elgondolkodunk-e a saját romlottságunkon és hiányosságainkon, és keressük-e az igazságot a saját problémáink megoldására, ezáltal elérve az életbe való belépést a kötelességünk végzése közben. Ha az igazság keresésére és Isten szavainak gyakorlására összpontosítunk a kötelességeink végzése során, akkor nem számít, milyen kötelességet végzünk, elnyerhetjük az igazságot. Például mostanában többet foglalkozom az általános ügyekkel. Ha mindent felületesen és zavarosan végzek, és nem állok hozzá lelkiismeretesen, valószínűleg kárt okozok a gyülekezet érdekeinek. Ráadásul az általános ügyekkel kapcsolatos kötelesség végzése nem jelenti azt, hogy légüres térben élek. Még mindig nap mint nap találkozom emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, amelyek mindenféle aktív gondolatokat tárnak fel. Ha arra tudok összpontosítani, hogy a naponta feltáruló romlott beállítottságaimon, gondolataimon és elképzeléseimen keresztül elgondolkodjak magamon és megismerjem magam, és belépjek az igazságvalóságba, akkor sok leckét tanulhatok, és elnyerhetem az igazságot. Amikor ezt megértettem, sokkal nyugodtabb lettem.

Ezután a kötelességem végzése közben arra összpontosítottam, hogy mindennap megvizsgáljam a gondolataimat és elképzeléseimet. Amikor megmetszettek, szintén aktívan kerestem az igazságot, és megnéztem a testvérek tapasztalati tanúságtételeit, figyelve, hogyan gondolkodtak el magukon mások, és hogyan tanultak leckéket, amikor dolgok történtek velük. Például korábban a testvérek rámutattak, hogy arrogáns beállítottságú vagyok, és hajlamos vagyok visszavágni, amikor dolgok történnek velem. Ezt elfogadtam, elgondolkodtam magamon és megismertem magam, és kerestem Isten szavait ebben a vonatkozásban, hogy olvassam őket. Megnyíltam a testvérek előtt is, és kerestem, hogyan oldjam meg azt a problémámat, hogy hajlamos vagyok visszavágni. Gyakran szakítok időt arra is, hogy tapasztalati tanúságtételeket írjak, és így világosabb és mélyebb megértésre jutottam a sátáni romlott beállítottságomról. Békét és nyugalmat érzek a szívemben, amikor így végzem a kötelességemet. Minél többet képzem magam így, annál élesebb lesz az elmém. Könnyebben fel tudom időben fedezni a problémákat a kötelességemben, a kötelességem végzésében Isten vezet, és az Ő áldása van rajtam. Hála Istennek!