1997 márciusában elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Sok éve hittem az Úrban, így rendkívül izgatott voltam, hogy végre üdvözölhetem a visszatérését. Amikor aztán rájöttem, hogy Isten azért tért vissza az utolsó napokban, hogy kifejezze az igazságot, alaposan megtisztítson, megmentsen, és megszabadítson minket a bűntől, és hogy a megmentésünkre és a mennyei királyságba való belépésünkre vonatkozó reményeink hamarosan megvalósulnak, elkezdtem lemondani a családomról és a karrieremről, hogy a kötelességemet végezzem. Ez idő alatt az évek óta gyötrő gyomorproblémáim és derékfájásom anélkül múltak el, hogy észrevettem volna, és még nagyobb buzgóságot éreztem a kötelességem végzésére. Később, miközben a kötelességemet végeztem, a rendőrség letartóztatott. A rendőrök addig kínoztak, hogy már majdnem a halálomon voltam. A kínzás következtében szívbeteg lettem, és kerülnöm kell a túlzott izgalmakat. Ha hirtelen zajt hallok, a szívem nem bírja, és pánikba esek. A szabadulásom után, bármilyen veszélyes is volt a helyzet, mindig kitartottam a kötelességem mellett. 2017 júniusára romlani kezdett az egészségem. Először mellkasi szorítást, légszomjat és általános fáradtságot éreztem. Egy egyszerű zuhanyzás után olyan fáradt voltam, hogy le kellett feküdnöm egy kicsit, hogy összeszedjem magam. A tarkóm forrónak érződött, a fejemet pedig olyan nehéznek éreztem, hogy nem tudtam felemelni. A vádlim csúnyán bedagadt, és ha megnyomtam, egy mélyedés maradt a helyén, estére pedig hőemelkedésem is lett. Később az egészségem egyre rosszabb lett. A testem fele zsibbadt, és még ülni sem tudtam sokáig. Néha fellángolt a nyaki meszesedésem, és az idegbecsípődés nyakmerevséget, elégtelen agyi vérellátást és szédülést okozott. Még egy vizespalackot sem tudtam felemelni, és egy tüsszentéstől is leizzadtam. Elmentem a kórházba egy kivizsgálásra, és az orvos nagyon komolyan azt mondta nekem: „A szisztolés vérnyomása elérte a 180 Hgmm-t, a diasztolés pedig 115 Hgmm. A pulzusa 128 ütés/perc. Ez nagyon veszélyes. Ha elesik, azonnal meghalhat, és még ha nem is hal meg, az elpattant erek súlyos következményeket okozhatnak, és féloldali bénuláshoz vezethetnek.” Amikor ezt hallottam az orvostól, azonnal az apám jutott eszembe. Ő is nagyjából ebben a korban halt meg hirtelen agyvérzésben, amit a magas vérnyomása okozott. Az anyósom is agyvérzést kapott, és fél oldalára megbénult. Nem tudta ellátni magát, és több évnyi ágyhoz kötöttség után elment. Rám tört a félelem, és azt gondoltam: „Hogy válhattam ilyen súlyos beteggé? Az ötvenes éveimben járok; vajon én is hirtelen agyvérzésben halok meg, mint az apám és az anyósom?” De aztán támadt egy másik gondolatom: „Ők nem hittek Istenben, és nem volt rajtuk az Ő oltalma. Én hívő vagyok, Isten nem hagyja, hogy meghaljak, amíg be nem fejezem a kötelességemet. Ő vigyázni és oltalmazni fog engem.” Később a gyógyszerezés és a testmozgás révén az egészségem fokozatosan javult. Sikerült a vérnyomásomat alapvetően kordában tartanom, de a pulzusom még mindig kissé szapora volt.

2022 közepén a KKP nagyszabású, egységes akcióval csapott le Mindenható Isten híveire, és a környékünkön több mint 30 vezetőt, dolgozót és testvért tartóztattak le. A gyülekezet munkája teljesen megbénult. Egy nap a felső vezető, Hszi Ji nővér, eljött hozzám, és azt mondta, hogy a testvérek prédikátornak választottak. Azt gondoltam magamban: „A szívem nem bírja a túlzott izgalmakat, és magas a vérnyomásom. Az egészségem egyre rosszabb. Az évek során mindig csak egyfeladatos kötelességet végeztem, a munka viszonylag nyugodt volt, így a testem bírta. Ha elvállalom a prédikátori kötelességet, a munkaterhelés nagy lesz. Ráadásul a gyülekezetet épp most érte egy hatalmas letartóztatási hullám, így sok a tennivaló. Aggódnom kell majd, és áldozatot kell hoznom, és az éjszakázást sem tudom majd elkerülni. Az orvos azt mondta, szívbetegségem és magas vérnyomásom van, és többet kell pihennem, így ha gyakran éjszakázom, az állapotom romlani fog. Mi van, ha egy nap hirtelen agyvérzést kapok, és meghalok, mint az apám? Akkor vajon az évekig tartó lemondásaim és áldozathozatalaim nem vesznének kárba? Még ha nem is halok meg, de maradandó károsodást szenvedek, ágyhoz kötött, fél oldalamra béna leszek, mint az anyósom, és nem tudom végezni a kötelességemet, akkor nem veszítem el a lehetőséget az üdvösségre és a királyságba való belépésre?” Ezekre a következményekre gondolva kifogásokat kerestem, hogy kibújjak a kötelességem alól, mondván: „Sekélyes a megértésem az igazságról, és nem tudok valódi munkát végezni. Magas vérnyomásom és szívbetegségem is van, így nem vagyok alkalmas erre a kötelességre. Keress valaki mást.” Látva, hogy folyton próbálok kibújni a kötelességem alól, Hszi Ji türelmesen közösséget vállalt velem, mondván, hogy nem talál azonnal megfelelő embert. Ezt hallva lelkiismeret-furdalásom támadt. Arra gondoltam, hogy bár az egészségem nem a legjobb, de nem olyan rossz, hogy ne tudnám végezni a kötelességemet, és ha időben beveszem a gyógyszeremet, rendbe teszem a napirendemet, és elég testmozgást végzek, akkor még képes leszek valamennyi munkát elvégezni. Most, hogy a vezetőket és a dolgozókat letartóztatták, és nincs megfelelő ember a gyülekezeti munkára, ebben a kritikus pillanatban nem veszem figyelembe Isten szándékát. Rendkívül önző és aljas vagyok! Így hát elfogadtam ezt a kötelességet. A súlyos helyzet miatt nem tudtunk a gyülekezetbe menni dolgozni, és szinte minden munkát levelek útján kellett végrehajtani és nyomon követni. Szerencsére Szu Ming testvér együtt dolgozott velem. Fiatal volt és jó képességű, és egyedül felelt sok feladatért. Én főleg szövegalapú munkákért feleltem, ami kevésbé volt stresszes számomra. Emellett, amikor időben bevettem a gyógyszereimet, a szívbetegségem és a magas vérnyomásom is kordában tartható volt, és fokozatosan hozzászoktam ehhez a kötelességhez.

2024 júliusában egy nap levelet kaptam a felső vezetőktől arról, hogy Szu Minget máshová szeretnék áthelyezni dolgozni. Amikor elolvastam a levelet, zúgni kezdett a fejem. Azt gondoltam: „Most, hogy Szu Minget áthelyezik, hogy fogok megbirkózni az összes rám váró munkával? Öreg vagyok, a munkaképességem korlátozott. Szu Ming áthelyezésével nehéz helyzetbe kerülök, nem?” De aztán arra gondoltam: „A felső vezetők biztosan a gyülekezet összes munkájának átfogó érdekét nézték, amikor így döntöttek. Ez megfelel az alapelveknek.” Ennek ellenére továbbra is aggasztott, hogy mennyivel lesz több munkám, miután Szu Ming elmegy. Mennyit kell majd aggódnom, és mennyi energiát kell majd ráfordítanom? Magas vérnyomásom és szívbetegségem van, mi van, ha az éjszakázás miatt elpattan egy ér, és agyvérzésben meghalok? Akkor nem érne véget az istenhitben járt utam? És még ha túl is élem, de valamilyen maradandó károsodással, akkor sem tudom majd végezni a kötelességemet. Akkor nem fognak kiiktatni? Annyira szorongtam, hogy se enni, se aludni nem tudtam. Miután Szu Ming elment, a következő napokban sok munkát kellett nyomon követni és végrehajtani. Munka közben kelletlenül tettem a dolgomat. Ráadásul a hőség miatt nehezen kaptam levegőt, és kissé szédültem. Épp csak lefeküdtem pihenni egy kicsit, amikor éreztem, hogy hevesebben ver a szívem, és forog velem a világ. Gyorsan felkeltem, és az ágynak támaszkodtam, olyan rosszul éreztem magam, hogy majdnem hánynom kellett. Eszembe jutott, ahogy apám meghalt. Még jobban aggódtam, hogy romlani fog az állapotom. Rettegtem, hogy hirtelen agyvérzést kapok, és holtan esek össze. Ezek után, valahányszor rosszul éreztem magam, gyötrelmet és szorongást éreztem, és állandóan attól tartottam, hogy a betegségem súlyosbodni fog. Konkrétan attól tartottam, mi lesz, ha a betegségem fellángol. Mivel priuszom van, és a rendőrség még mindig keres, nem mehetek orvoshoz. Mit tehetnék akkor? Volt, hogy megtudtam, hogy a testvéreim rossz állapotban vannak, és a szövegalapú munka eredményei romlanak. Szerettem volna levelet írni, hogy közösséget vállaljak velük, de aztán arra gondoltam, hogy ez mennyi időbe és szellemi energiába kerülne, és hogy emiatt későn kerülnék ágyba. Ha gyakran éjszakázom, előbb-utóbb összeesek a kimerültségtől. Úgy okoskodtam, fontosabb, hogy az egészségemmel törődjek. Ha összeesek a kimerültségtől, akkor még egy egyszerűbb kötelességet sem tudnék ellátni. Akkor nem iktatnának ki? Így amikor láttam a felgyülemlett leveleket, nem siettem a megválaszolásukkal. A vezetők, miután tudomást szereztek a rossz állapotomról, írtak nekem. Küldtek nekem Isten szavaiból is, hogy segítsenek. Én is imádkoztam Istenhez, kérve, hogy vezessen, hogy tanuljak ebből az ügyből.

Egy nap olvastam egy passzust Isten szavaiból, ami nagyon illett az állapotomra. Mindenható Isten azt mondja: „Aztán vannak olyanok, akiknek rossz az egészségi állapotuk, gyenge az alkatuk és nincs energiájuk, akik gyakran betegeskednek kisebb-nagyobb kórok miatt, akik még a mindennapi élethez szükséges alapvető dolgokat sem tudják elvégezni, akik nem tudnak úgy élni vagy mozogni, mint a normális emberek. Az ilyen emberek gyakran érzik magukat kényelmetlenül és rosszul a feladataik végzése közben; egyesek fizikailag gyengék, másoknak valódi betegségeik vannak, és természetesen vannak olyanok is, akiknek valamilyen ismert és lehetséges betegségük van. Az ilyen emberek, mivel ilyen gyakorlati fizikai nehézségeik vannak, gyakran süllyednek negatív érzelmekbe, és gyötrelmet, szorongást és aggodalmat éreznek. Miért éreznek gyötrelmet, szorongást és aggodalmat? Azért aggódnak, hogy ha továbbra is így végzik a kötelességüket, így fáradoznak és rohangálnak Istenért, és mindig ilyen fáradtnak érzik magukat, akkor vajon az egészségük egyre jobban meg fog romlani? Amikor elérik a 40 vagy az 50 éves kort, vajon ágyhoz lesznek kötve? Helytállóak-e ezek az aggodalmak? Tudna-e valaki konkrét megoldást adni arra, hogyan lehet ezt kezelni? Ki fog ezért felelősséget vállalni? Ki lesz a felelős? Akiknek rossz az egészségi állapotuk, és akik fizikailag alkalmatlanok, azok gyötrelmet, szorongást és aggodalmat éreznek az ilyen dolgok miatt. A betegségben szenvedő emberek gyakran gondolják, hogy »Ó, én eltökélt vagyok, jól teljesítem a kötelességemet, de van ez a betegségem. Kérem Istent, hogy őrizzen meg a bajtól, és Isten oltalmával nem kell félnem. De vajon, ha kimerülök a kötelességeim teljesítése közben, nem fog-e kiújulni a betegségem? Mit fogok tenni, ha a betegségem tényleg kiújul? Ha kórházba kell mennem, hogy megműtsenek, nincs pénzem, hogy kifizessem, és ha nem veszek fel kölcsönt, hogy kifizessem a kezelésemet, vajon még rosszabb lesz az állapotom? És ha igen súlyossá válik, meg fogok halni? Normális halálnak tekinthető-e egy ilyen halál? Ha tényleg meghalok, Isten emlékezni fog-e az elvégzett kötelességeimre? Vajon úgy tekint majd rám, mint aki jót cselekedett? Üdvösségre jutok-e majd?« Olyanok is vannak, akik tudják, hogy betegek, vagyis tudják, hogy valamilyen valódi betegségük van, például gyomorbetegség, derék- és lábfájás, ízületi gyulladás, reuma vagy bőrbetegség, nőgyógyászati betegség, májbetegség, magas vérnyomás, szívbetegség és így tovább. Ők azt gondolják: »Ha továbbra is teljesítem a kötelességemet, vajon Isten háza kifizeti-e a betegségem kezelését? Ha a betegségem súlyosbodik, és az befolyásolja a kötelességem teljesítését, meggyógyít-e Isten? Mások meggyógyultak, miután hittek Istenben – akkor én is meggyógyulok? Meggyógyít-e engem Isten ugyanúgy, ahogy másokkal is kedvesen bánik? Ha hűségesen teljesítem a kötelességemet, Istennek meg kell gyógyítania engem, de mi van akkor, ha csak én kívánom, hogy Isten meggyógyítson, és Ő nem gyógyít meg?« Amikor ezekre a dolgokra gondolnak, mélységes szorongás támad a szívükben. Annak ellenére, hogy soha nem hagyják abba a kötelességük teljesítését, és mindig megteszik, amit kell, állandóan a betegségükre, az egészségükre, a jövőjükre, az életükre és a halálukra gondolnak. Végül arra a következtetésre jutnak, hogy vágyakozva gondolkodnak: »Isten meggyógyít engem, Isten megőriz engem. Isten nem fog elhagyni, és Isten nem fogja tétlenül nézni, ha látja, hogy megbetegszem.« Az ilyen gondolatoknak semmi alapjuk sincs, sőt mondhatni, ezek egyfajta elképzelések. Ilyen elképzelésekkel és képzelgésekkel az emberek sosem lesznek képesek megoldani a gyakorlati nehézségeiket, és legbelül bizonytalanul gyötrődnek, szoronganak és aggódnak az egészségük és a betegségeik miatt; fogalmuk sincs, hogy ki fog felelősséget vállalni ezekért a dolgokért, vagy hogy egyáltalán vállalja-e valaki a felelősséget” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Isten szavai pontosan az én állapotomat leplezték le. Csüggedésben éltem, és folyton a betegségem miatt aggódtam. Amikor a testvérek prédikátornak választottak, aggódtam, hogy a munka sok lesz és szellemileg kimerítő, ami ártana az egészségemnek, ezért folyton kibújtam a kötelességem alól. Bár később elfogadtam, de amikor a felső vezetők áthelyezték Szu Minget, és több lett a munkám, ellenállást éreztem. Aggódtam, hogy a kötelességem túl fárasztó, és azon tűnődtem, mi történne, ha a betegségem rosszabbra fordulna, és már nem tudnám végezni a kötelességemet – és ennek következtében nem nyerhetném el az üdvösséget. Ráadásul a rendőrségnél már priuszom volt, és még mindig kerestek, így ha súlyosan megbetegednék, és nem mehetnék kórházba, mi történne, ha meghalnék? A gondolataimat teljesen a betegségem foglalta le. Bár látszólag végeztem a kötelességemet, a hozzáállásom már nem volt olyan pozitív, mint korábban, és amikor láttam, hogy a testvérek rossz állapotban vannak, és a szövegalapú munka eredményei romlanak, nem írtam, hogy nyomon kövessem vagy megoldjam a helyzetet, hanem felületesen kezeltem a kötelességemet. Nem imádkoztam, hogy a betegségemmel kapcsolatban Isten szándékát keressem, hanem állandóan a jövőmmel és a rendeltetési helyemmel kapcsolatos nyereségeken és veszteségeken rágódtam. Gyötrelemben és szorongásban éltem, nem találtam megnyugvást, és nem végeztem jól a kötelességemet. Rájöttem, hogy egyáltalán nem törekszem az igazságra.

A keresésem során olvastam két passzust Isten szavaiból: „Az antikrisztusok a hitükben csak áldottak akarnak lenni, és nem akarnak balsorstól szenvedni. Amikor látnak valakit, aki áldott, aki előnyöket élvez, aki kegyelemben részesült, és aki több anyagi örömöt, nagy előnyöket kapott, úgy hiszik, hogy ezt Isten tette. Ha pedig ők nem kapnak ilyen anyagi áldásokat, akkor az nem Isten műve. A burkolt célzás az, hogy »ha te tényleg isten vagy, akkor csak megáldhatod az embereket; el kell hárítanod az emberek balsorsát, és nem engedheted, hogy szenvedéssel találkozzanak. Csak ekkor van értéke és értelme annak, hogy az emberek higgyenek benned. Ha – miután követtek téged – az embereket továbbra is balsors gyötri, ha még mindig szenvednek, akkor mi értelme hinni benned?« Nem ismerik el, hogy minden dolog és esemény Isten kezében van, hogy Isten mindenek felett szuverenitást gyakorol. És vajon miért nem ismerik ezt el? Mert az antikrisztusok félnek attól, hogy balsorstól szenvedjenek. Ők csak hasznot akarnak, előnyt szerezni, áldásokat élvezni; Isten szuverenitását és vezénylését nem kívánják elfogadni, csak előnyöket akarnak szerezni Istentől. Ez az antikrisztusok önző és megvetendő nézőpontja” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Hatodik rész)). „Minden romlott ember önmagának él. Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög – ez az emberi természet summája. Az emberek a maguk érdekében hisznek Istenben; amikor elhagynak dolgokat, és áldozatot hoznak Istenért, azért teszik, hogy áldásban részesüljenek, és amikor odaadóak Iránta, az is a jutalom reményében történik. Összességében tehát mindent az áldás, a megjutalmazás és a mennyek országába való belépés céljából tesznek. A társadalomban az emberek a maguk javáért dolgoznak, Isten házában pedig azért tesznek egy-egy kötelességet, hogy áldást nyerjenek. Az áldások elnyerése végett adnak fel mindent és képesek sok szenvedést is elviselni: nincs ennél jobb bizonyíték az ember sátáni természetére” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok a „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” sátáni szabálya szerint élnek. Azt hiszik, hogy Istenbe vetett hitükért áldásokat és előnyöket kell kapniuk. Amikor haszonra vagy áldásra van kilátás, akkor mindenről lemondanak, és áldozatokat hoznak, de amint úgy gondolják, hogy nem kaphatnak áldásokat és előnyöket, és helyette nehézségeket és szerencsétlenséget kell elszenvedniük, már nem hajlandók áldozatot hozni, sőt, úgy gondolják, hogy Istenben hinni értelmetlen. Láttam, hogy az általam feltárt beállítottság ugyanolyan volt, mint az antikrisztusoké. Amióta csak rátaláltam az Úrra, arra törekedtem, hogy áldásokat nyerjek, és a mennybe jussak. Miután elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, és láttam, hogy az áldásokra és a mennyei királyságba való belépésre vonatkozó reményeim hamarosan megvalósulnak, mindent magam mögött hagytam, hogy a kötelességemet végezzem. Ez idő alatt meggyógyult az évek óta tartó gyomor- és derékfájásom, és még nagyobb lett a motivációm a kötelességvégzésre. Noha letartóztattak és megkínoztak, a szabadulásom után is kitartottam a kötelességem végzése mellett. De ahogy idősödtem, magas vérnyomásom és szívbetegségem lett, ezért aggódni kezdtem, hogy hirtelen agyvérzést kapok, és meghalok, vagy fél oldalamra lebénulok, elveszítve az esélyemet az üdvösségre és a mennyei királyságba való belépésre. Ezért inkább egy könnyebb kötelességet akartam. Amikor az akkori társamat, Szu Minget, áthelyezték, a munkaterhem hirtelen megnőtt, és féltem, hogy ha túl sokat aggódom, és túlságosan kimerülök, az állapotom rosszabbra fordul. Így amikor megtudtam, hogy a testvérek rossz állapotban vannak, nem siettem megoldani a problémáikat, és nem siettem végrehajtani azokat a munkákat, amelyeket végre kellett hajtani. És még ha végeztem is némi munkát, azt is ellenállással tettem, azon aggódva, hogy egészségügyi problémáim lesznek. Valójában Szu Ming áthelyezése, hogy máshol végezze a kötelességét, a gyülekezet munkájának javát szolgálta. Bárki, akinek lelkiismerete és józan esze van, félretette volna a személyes érdekeit, és a gyülekezet érdekeit helyezte volna előtérbe, elfogadva a gyülekezet intézkedéseit, és alávetve magát azoknak, de én a saját érdekeim miatt nem akartam elengedni Szu Minget, sőt ellenállást éreztem a felső vezetők áthelyezési döntésével szemben. Úgy gondoltam, a vezetők ezzel nehéz helyzetbe hoznak engem, és kétségbeesetten reméltem, hogy meggondolják magukat, és Szu Ming mégis marad. Rájöttem, hogy a „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” sátáni mérge szerint éltem, hogy mindent, amit tettem, a magam érdekében tettem, és egyáltalán nem törődtem a gyülekezet munkájával. Igazán önző és aljas voltam! Erről Isten szavai jutottak eszembe: „Isten mindörökké mindenek felett álló és mindörökké tiszteletreméltó, míg az ember örökké alantas és örökké értéktelen. Ez azért van így, mert Isten örökösen odaadja Magát és áldozatot hoz az emberiségért, míg az ember örökké csak könyörög, és csakis önmagáért törekszik. Isten örökösen az emberiség fennmaradásáért fáradozik, ám az ember soha nem járul hozzá semmivel az igazságossághoz vagy a világossághoz, és még ha az ember tesz is némi ideiglenes erőfeszítést, az egyetlen fuvallatnak sem állhat ellen, mert az ember erőfeszítése mindig a saját érdekében történik, nem pedig másokért. Az ember örökké önző, míg Isten örökké önzetlen. Isten az eredete mindannak, ami igazságos, jó és szép, míg az ember az, aki minden rútságot és rosszat átvesz és kifejezésre juttat. Isten soha nem fogja megváltoztatni az Ő lényegét, amely igazságosság és szépség, az ember azonban bármikor és bármilyen helyzetben elárulhatja az igazságosságot, és eltávolodhat Istentől” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igen fontos megérteni Isten természetét). Miközben Isten szavain töprengtem, rendkívül meghatódtam. Isten lényege önzetlen, és mindent, amit Isten tesz, az emberiségért teszi. Annak érdekében, hogy az emberiség fennmaradjon a földön, Isten megteremtette azt, amire az embernek a túléléshez szüksége van – a levegőt, a napfényt, az esőt, a napot, a holdat és a csillagokat, valamint az összes gyümölcsöt és zöldséget, és így tovább. Hogy megmentse az emberiséget, testté lett, hogy magára vegye a bűneinket, és értünk feszítették keresztre. Az utolsó napokban Isten ismét testté lett, és eljött a földre, hogy teljesen megmentse az emberiséget, kifejezve a megmentésünkhöz és megtisztulásunkhoz szükséges összes igazságot. Bár az emberek nem ismerik Istent, tagadják és elutasítják Őt, Isten csendben mégis végzi az emberek megmentésének munkáját, és továbbra is kifejezi az igazságot, hogy ellássa az embereket. Láttam, hogy Isten lényege valóban gyönyörű és jóságos, és hogy Isten olyannyira önzetlen! Én viszont mindig a „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” és a „jutalom nélkül soha ne mozdítsd az ujjad sem” sátáni gondolatai és eszméi szerint éltem. Bár a kötelességem során kis mértékben ugyan, de lemondtam dolgokról, áldozatokat hoztam, szenvedtem és árat fizettem, mindez csak azért történt, hogy áldásokat és kegyelmet nyerjek. Amikor az egészségem megromlott, és betegségtől szenvedtem, elkezdtem válogatni a kötelességeim között, és már nem adtam bele mindent. Lépten-nyomon csak magamra gondoltam, aggódtam a jövőm miatt, és nem tettem meg minden tőlem telhetőt. Amikor láttam, hogy a testvérek rossz állapotban vannak, és ez a kötelességük rovására megy, eszembe sem jutott megoldást keresni, és egyáltalán nem törődtem a gyülekezet érdekeivel. Ráébredtem, hogy a természetem önző, és minden tettem a saját érdekeimet szolgálta. Korábban azt hittem, hogy egészen jó vagyok, hiszen az Istenbe vetett hitem évei alatt hátrahagytam a családomat és a karrieremet, hogy a kötelességemet végezzem, és bár a KKP letartóztatott, üldözött és megkínzott, a szabadulásom után is folytattam az evangélium hirdetését és a kötelességem végzését. Úgy éreztem, hogy valamennyire megváltoztam, és valamennyire hűséges vagyok Istenhez. Ha nem lett volna ez a betegség, soha nem értettem volna meg a hitemben lévő tisztátalanságokat. Most értettem meg igazán Isten szavainak jelentését: „Ha betegség ér, az Isten szeretete, és bizonyára benne rejlik az Ő jóakarata” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 6. fejezet). Kiderült, hogy a betegségem mögött Isten szeretete és jó szándéka rejtőzött. Isten a betegséget arra használta, hogy megtisztítsa és átalakítsa a romlott beállítottságomat, arra késztetve engem, hogy elengedjem az Istennel szembeni észszerűtlen követeléseimet, és lemondjak a túlzó vágyaimról. Ez volt Isten szándéka és az Ő fáradságos gondoskodása! Amikor ezt megértettem, szégyent és bűntudatot éreztem, és gyűlöltem magam, hogy ennyire önző és aljas vagyok. Akkor megfogadtam, hogy mindenképpen jól fogom végezni a kötelességemet.

Ezek után azt kerestem, és azon töprengtem, hogyan kell helyesen hozzáállni a halálhoz. Isten szavait olvastam: „Mindenkinek szembe kell néznie a halállal ebben az életben, vagyis az út végén mindenkinek a halállal kell szembenéznie. A halálnak azonban sokféle tulajdonsága van. Ezek közül az egyik az, hogy az Isten által előre elrendelt időpontban befejezed a küldetésedet, Isten befejezettnek tekinti a testi életedet, és a testi életed véget ér, bár ez nem jelenti azt, hogy vége az életednek. Amikor egy ember hús-vér test nélkül van, akkor vége az életének – ez a helyzet? (Nem.) Az, hogy az életed milyen formában létezik a halál után, attól függ, hogyan bántál Isten munkájával és szavaival, amíg éltél – ez nagyon fontos. Az, hogy milyen formában fogsz létezni a halál után, vagy hogy létezni fogsz-e vagy sem, attól függ, hogyan viszonyultál Istenhez és az igazsághoz, amíg éltél. Ha az életed során, miközben a halállal és mindenféle betegséggel szembesülsz, az igazsághoz való hozzáállásod a lázadás, az ellenállás és az igazsággal szembeni idegenkedés, akkor hogyan fogsz létezni a halál után, ha eljön a testi életed vége? Biztosan más módon fogsz létezni, és az életed biztosan nem fog folytatódni. Ezzel szemben, az életed során mindaddig, amíg a hús-vér testben tudatos vagy, az igazsággal és Istennel szembeni hozzáállásod az alávetettség és a hűség, és igaz hited van, akkor, még ha a testi életed véget is ér, az életed tovább fog létezni egy másik formában egy másik világban. Ez a halál egyik magyarázata” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (4.)). „Bármilyen témával is foglalkozzanak az emberek, mindig pozitív hozzáállással kell viszonyulniuk hozzá, és ez még inkább igaz, amikor a halál témájáról van szó. A pozitív hozzáállás nem azt jelenti, hogy együtt kell haladni a halállal, hogy várni kell a halálra, vagy hogy pozitívan és aktívan keresni kell a halált. Ha tehát ez nem a halál keresését, a halállal való együtt haladást vagy a halálra való várakozást jelenti, akkor mit jelent? (Alávetettséget.) Az alávetettség egyfajta hozzáállás a halál kérdéséhez, és ennek legjobb kezelési módja elengedni a halált, és nem gondolni rá” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (4.)). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten szuverén a születés, az öregedés, a betegség és a halál felett, és előre elrendeli azokat. Ezekről mi nem dönthetünk. Ha nincs itt az időd, hogy meghalj, akkor sem halhatsz meg, ha akarsz; ha itt az időd, hogy meghalj, egy nappal sem élhetsz tovább, bármennyire is akarod. Teremtett lényekként józan ésszel kell elfogadnunk Isten szuverenitását és elrendezéseit, illetve alávetnünk magunkat ezeknek. Eszembe jutott a feleségem egyik kollégája. Munkából hazafelé menet látta, hogy valaki autóbalesetet szenvedett, és válságos állapotban van. Odament megnézni, mi történt, és végül elütötte egy elektromos bicikli, a feje a földhöz csapódott, és ott helyben meghalt. Emellett volt egy orvos ismerősöm, aki általában különös figyelmet fordított az egészségére, és mindennap edzett. Nagyszerű egészségnek örvendett, de egy nap, amikor edzeni ment, véletlenül elütötte egy autó, és a helyszínen meghalt. Ezekből a dolgokból láthatjuk, hogy az ember egészségének és élettartamának nincs köze egymáshoz, és amikor eljön az időd, meghalsz, bármilyen egészséges is vagy. És még ha beteg is vagy, akkor sem halhatsz meg, mielőtt eljönne az időd. Senki sem menekülhet a születés, az öregedés, a betegség és a halál Istentől elrendelt törvényei elől. Én azonban nem láttam át ezeket a dolgokat, és mindig aggódtam a szívbetegségem és a magas vérnyomásom miatt, és amiatt, hogy egy nap hirtelen agyvérzést kapok, ha nem tartom be az orvos utasításait, hogy többet pihenjek, és jobban vigyázzak magamra. Ha az agyvérzés enyhe, lehet, hogy fekvőbeteg leszek, mint az anyósom, és nem tudom ellátni magam, ha pedig súlyos, meghalhatok, mint az apám. Sok éve hittem Istenben, de nem hittem, hogy az életem és a halálom Isten kezében van, és az Ő szuverenitása alatt áll. Ehelyett annak hittem, amit az orvos mondott, és mindig emberi módszerekkel próbáltam megoldani a dolgokat. Azt hittem, hogy ha egyfeladatos kötelességet végzek, többet pihenek, és kevesebbet dolgozom, a betegségem nem fog rosszabbodni, és hogy nem fogok meghalni, amennyiben kordában tartom a betegségemet. Most már láttam, milyen teljesen abszurd gondolat ez! Volt egyáltalán igazi hitem Istenben? Most már megértettem, hogy ha Isten úgy rendelte, hogy lejárt az időm, akkor akkor is meghalok, ha teljesen egészséges vagyok. De ha a nekem rendelt élet még nem ért véget, nem fogok meghalni, még ha magas vérnyomásom vagy szívbetegségem van is, vagy akár valami olyan súlyos betegségem, mint a rák. Amikor egy nap a küldetésem véget ér, és eljön a nap, amit Isten elrendelt számomra, pozitívan kell szembenéznem vele, és el kell fogadnom Isten szuverenitását és elrendezéseit, illetve alá kell vetnem magamat ezeknek. Ez az a józan ész, amivel rendelkeznem kell. Jelenleg az a felelősségem, hogy jól végezzem a kötelességemet. Amikor megértettem ezeket a dolgokat, a kötelességemhez való hozzáállásom némileg megváltozott, és ténylegesen részt vettem a gyülekezet munkájának különböző feladataiban. Amikor problémák merültek fel, mindenkivel együttműködve kerestem a megoldást. Mostanában a júdások sok testvért árultak el a gyülekezetből, sok ház, ahol Isten szavainak könyveit őrizték, biztonsági kockázatokkal szembesült, és ezeket a könyveket a lehető leghamarabb biztonságos helyre kellett vinni. Mivel ez egy összetett feladat volt, sokat kellett leveleznem, hogy közösséget vállaljak a testvérekkel az alapelvekről, és emlékeztessem őket, hogy mire kell odafigyelniük. Azokban a napokban szinte minden éjjel sokáig fennmaradtam. Ráadásul ez egy sürgős ügy volt, és sok mindent kellett figyelembe venni. A szorongás és a sok éjszakázás miatt fejfájásom lett, és néha nem kaptam levegőt, így aggódni kezdtem, hogy ha ez így folytatódik, valami történni fog az egészségemmel. Később Isten szavait olvastam: „Akár beteg vagy, akár fájdalmaid vannak, amíg csak lélegzel, amíg még élsz, amíg még tudsz beszélni és járni, addig van energiád a kötelességed teljesítésére, és jól kell viselkedned a kötelességed teljesítése során, gyakorlatiasan végezve azt. Nem szabad lemondanod a teremtett lény kötelességéről és a felelősségről, amelyet a Teremtő adott neked. Amíg meg nem halsz, el kell végezned a kötelességedet, és jól kell teljesítened” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Isten szavai hitet és erőt adtak, és megértettem, hogy a kötelesség olyan küldetés, amelynek a teljesítése az ember számára tökéletesen természetes és indokolt. Teremtett lényként a kötelességem jól végzése a legértékesebb és legértelmesebb dolog, és enélkül nem vagyok arra méltó, hogy tovább éljek. Így hát imádkoztam, miközben írtam a leveleket. A testvér, akivel együtt dolgoztam, segített ellenőrizni és kiegészíteni a leveleket, és mindent a lehető legalaposabban szerveztünk meg. Miután egy ideig keményen dolgoztunk, Isten szavainak összes könyve biztonságba került. Mindannyian hálát adtunk Istennek a szívünkben, és megerősödött a hitem, hogy jól végezzem a kötelességemet.

Miután ez a betegség felfedett, némi megértést nyertem az istenhitemmel kapcsolatos téves nézeteimről, és egy kicsit jobban megértettem Isten szándékait. Megszabadulva a betegség és a halál korlátaitól, már képes voltam rendesen végezni a kötelességemet. Mindez Isten kegyelme és áldása volt! Hála Istennek!