2024 novemberében tapasztalati tanúságtételeket tartalmazó cikkeket vizsgáltam át a gyülekezetben. Egy nap eljött a felügyelőnk a csoportunk összejövetelére, és azt mondta, hogy a nemrég leadott cikkek alapján úgy látja, nem egészen fogtunk fel bizonyos alapelveket. Szeretett volna átvizsgálni velünk néhány cikket, hogy mindannyian közösen sajátíthassuk el az alapelveket. Kiválasztott néhány cikket, és megkért minket, hogy nézzük át őket, majd az alapelvek alapján osszuk meg az észrevételeinket. Amint meghallottam, hogy egyesével kell elmondanunk a véleményünket, kezdtem ideges lenni. Arra gondoltam: „Több cikkben is, amit mostanában néztem át, voltak nyilvánvaló problémák. Vajon ezt használja fel a felügyelő arra, hogy lássa, felfogtam-e az alapelveket, és hogy alkalmas vagyok-e erre a kötelességre? Ha rájön, hogy nem fogtam fel az alapelveket, biztosan el fog bocsáttatni.” Ezután nem tudtam lecsendesíteni a szívemet, hogy elolvassam a cikkeket. Csak azon járt az agyam, hogyan adhatnék átfogóbb választ, és mit mondjak, hogy ne leplezzem le a saját hiányosságaimat. Miután elolvastuk az első cikket, először Csang Jen osztotta meg a meglátásait. Rámutatott egy problémára, amit én nem vettem észre. Amikor láttam, hogy a felügyelő egyetértően bólint, azt gondoltam magamban: „Úgy tűnik, Csang Jen meglátása helyes. Amikor rám kerül a sor, én is hozzáteszem azt a szempontot, hogy a válaszom teljesebbnek tűnjön. Így a felügyelő nem fogja azt hinni, hogy annyira hozzá nem értő vagyok.” Ezután a felügyelő engem szólított fel. Megosztottam a problémákat, amiket észrevettem, és ügyeltem rá, hogy beleszőjem azt a pontot is, amit Csang Jen mondott. Amikor a felügyelő végül az alapelvekkel összevetve értékelte ezt a cikket, azt mondta, hogy Csang Jen meglátása helytálló. Kicsit megkönnyebbültem, de nagyon nyugtalan is voltam. Furdalt egy kicsit a lelkiismeret. Aztán a felügyelő megemlített más problémákat is, amiket nem vettem észre. Azonnal járni kezdett az agyam: „Még az ilyen egyszerű problémákat sem vettem észre. A felügyelő biztos azt gondolja, hogy nagyon gyenge a képességem, ha ennyi évnyi szövegalapú kötelesség után sem veszek észre ilyen nyilvánvaló problémákat. Legközelebb óvatosabbnak kell lennem, amikor elmondom a véleményemet.” Ahogy elkezdtünk foglalkozni a következő cikkel, sokáig tartott, mire megnyugodott a szívem; folyton az előző cikkel kapcsolatos gyenge válaszomon rágódtam. Hamarosan kezdtem elálmosodni, és nem igazán fogtam fel a cikk többi részét. A megbeszélés során, amikor a felügyelő a véleményemet kérdezte, csak keveset mondtam. Amikor arról kellett beszélni, milyen problémák vannak a szerző megértésével, csak dadogtam, és egy örökkévalóságnak tűnt, mire ki tudtam nyögni valamit. Eredetileg azt akartam mondani, hogy elbóbiskoltam, és nem figyeltem, de aztán aggódni kezdtem, hogy ha a felügyelő látja, hogy még egy ilyen helyzetben is elálmosodom, azt hiheti, hogy rossz állapotban vagyok, és nincs velem a Szentlélek munkája. Ha ez történne, biztosan úton lennék az elbocsátás felé. Így gyorsan megpróbáltam fedezni magam, és ezt mondtam: „Egy pillanat, próbálom megtalálni, hová írtam fel az észlelt problémát.” Görgettem az egérrel, gyorsan átfutottam a cikket, és az agyam zakatolt, hogy minél hamarabb találjak valami kulcsfontosságú problémát, amit válaszként adhatok a felügyelőnek. Végül a felügyelő türelmetlen lett, és azt mondta: „Csak mondd el, mit láttál. Miért esik ennyire nehezedre válaszolni?” Mivel nem volt más választásom, végül bevallottam: „Elkalandoztam, és kicsit elálmosodtam. Nem igazán fogtam fel a dolgokat.” A felügyelő ezután csak megkért egy másik nővért, hogy ossza meg a véleményét. Abban a pillanatban nagyon szégyelltem magam. Háborgott a szívem, és aggódtam, hogy a felügyelő el fog bocsáttatni a közelmúltbeli teljesítményem miatt. Csupán néhány óra elteltével kimerületem szellemileg. Már nem is akartam folytatni a cikkek átvizsgálását és a szakmai készségek tanulmányozását a felügyelővel.

Később elkezdtem töprengeni: „A felügyelő cikkeket vizsgál át és beszélget velünk az alapelvekről. Hát nem nagyszerű lehetőség ez arra, hogy pótoljam a hiányosságaimat? Miért vagyok ennyire ideges és kimerült?” Éppen abban az időben jelentek meg Isten legújabb szavai. A lelki áhítatom során olvastam egy részt Isten szavaiból: „Amikor az emberekkel csevegek és időnként felteszek néhány kérdést, a bonyolult gondolkodású emberek így tűnődnek: »A kérdésed nagyon közvetlen. Nem tudom, mit értesz alatta. Körültekintően kell válaszolnom!« Azt mondom, tévedsz. Bárkivel is beszélek vagy bármilyen kérdést teszek is fel, a végső cél mindig az, hogy feltárjam és megoldjam a problémákat, hogy segítselek titeket és útmutatást adjak nektek, és hogy segítselek titeket a problémák megoldásában. Először is, nem arról van szó, hogy leleplezzelek és bolondnak állítsalak be téged. Másodszor, nem azért teszem, hogy teszteljem, hogy igazat mondasz-e, vagy hogy jámbor ember vagy-e. Harmadszor, nem azért teszem, hogy kicsaljam belőled, hogy felfedd a valódi helyzetedet. Negyedszer, még kevésbé annak vizsgálatáról van szó, hogy alkalmas vagy-e a munka elvégzésére vagy hogy tudsz-e tényleges munkát végezni. Ami azt illeti, nem számít, hogyan csevegek veled, az egésznek az a célja, hogy segítsen és útmutatást adjon neked a kötelességed jó végzéséhez, a munka jó elvégzéséhez és a problémák megoldásához. Egyesek túlgondolják az egyszerű érdeklődésemet, és nagyon tartanak attól, hogy valami rejtett jelentés van benne. Vannak, akik ráadásul azt gyanítják, hogy mesterkedem ellenük. Nyilvánvalóan a problémák megoldásában akarlak segíteni, te mégis tévesen azt hiszed, hogy mesterkedem ellened. Hát nem igazságtalanság ez Velem szemben? (De az.) Nos, mi itt a gond? Az emberi szív csalárd! Bár lehet, hogy az emberek a következőt hangoztatják: »Te Isten vagy, igazat kell mondanom Neked és őszintének kell lennem Veled szemben. Követlek Téged, hiszek Benned!« – mélyen legbelül nem így gondolják. Lehetnek az Én kérdéseim bármilyen hétköznapiak és egyszerűek, az emberek gyakran túlérzékeny módon értelmezik őket. A feltételezéseik, majd az átvizsgálásuk során sokat csűrik-csavarják a dolgokat, és úgy tűnik, mintha megtalálták volna a végleges választ, valójában azonban az messze áll az Én szavaim eredeti szándékától. Nyilvánvalóan egy nagyon egyszerű kérdésről van szó, ők mégis túlgondolják. Hát nem túlérzékenyek az ilyen emberek? Bármit kérdezek, a szívük összefacsarodik, miután meghallották: »Miért kérdezed ezt? Hogyan válaszolhatok úgy, hogy eleget tegyek Neked, de ne fedjen fel semmilyen hiányosságot? Mit kellene mondanom elsőként, és mit később?« Három-öt másodpercen belül elhangoznak a szavak, késlekedés nélkül. Az agyuk gyorsabb a számítógépnél. Miért oly gyors? Ez a folyamat valójában már a második természetükké vált; ez a szokásos trükkjük és stílusuk abban, ahogyan az emberekkel bánnak és a dolgokat kezelik. Mindenki ellen mesterkednek. Ezért bármennyire egyszerűek is a kérdéseim, ők túlgondolják, és azt hiszik, hogy van valamilyen indítékom vagy célom. A szívük mélyén így tűnődnek: »Vajon nem fogom leleplezni a valódi helyzetemet, ha őszintén válaszolok? Az egyenlő azzal, hogy kiárusítom magam. Nem engedhetem, hogy megismerd a valódi helyzetemet. Hogy kellene megfelelően válaszolnom? Hogy tehetlek boldoggá és elégedetté, hogyan érhetem el, hogy jó benyomásod legyen rólam és továbbra is használj engem?« Nézd, milyen csalárdak ezek az emberek! Ezeknek az embereknek túl bonyolult a gondolkodásuk. Bárhogyan is beszélek hozzájuk, kételkedni és vizsgálódni fognak. Az ilyen emberek vajon tudják gyakorolni az igazságot? Alkalmasak lehetnek arra, hogy Isten használja őket? Egyáltalán nem. Ez azért van, mert az efféle emberek gondolkodása túlságosan összetett és egyáltalán nem egyszerű; bárki láthatja, aki hosszú időn át kapcsolatban van velük” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (26.)). Isten szavait olvasva úgy éreztem, hogy pontosan az én állapotomat írják le. Bár Isten azokat a gondolatokat és elképzeléseket leplezte le, amelyeket az emberek Krisztussal való érintkezésük során fednek fel, rájöttem, hogy gyakran én is ugyanezt a gondolkodásmódot mutatom, amikor másokkal érintkezem. Eszembe jutott, hogy a felügyelő már az elején elmondta: azért vizsgálja át velünk a cikkeket, hogy segítsen megtanulni az alapelveket, és hogy a véleményünk kikérése egy módja annak, hogy megértse a hiányosságainkat és eltéréseinket, így célzott közösséget és segítséget nyújthasson. De az én gondolkodásom annyira bonyolult volt. Folyton találgattam a szándékait, feltételezve, hogy azt teszteli, mennyire fogtuk fel az alapelveket, és próbálja megállapítani, alkalmasak vagyunk-e erre a kötelességre. Meg voltam győződve arról, hogy ha túl sok hiányosságot találna nálam, elbocsáttatna. Annak érdekében, hogy ne leplezzem le a hiányosságaimat, a véleményem kifejtésekor nem válaszoltam őszintén arról, hogy mennyi problémát vettem észre. Ehelyett mindent megtettem, hogy a felügyelő azt higgye, jól felfogtam az alapelveket, és átfogóan látom a problémákat. Még odáig is elmentem, hogy elloptam Csang Jen gondolatát. Amikor a második cikket vizsgáltuk, egyértelműen elbóbiskoltam, és nem azonosítottam semmilyen problémát, és egyszerűen őszintének kellett volna lennem ezzel kapcsolatban. De féltem, hogy ha elmondanám az igazat, a felügyelőnek még rosszabb véleménye lenne rólam, ezért hazudtam, és azt mondtam, elfelejtettem, hová jegyeztem fel az általam talált problémát. Még el is játszottam, hogy keresem, amivel csak vesztegettem mindenki idejét. A valóságban, amikor a felügyelő a véleményemet kérdezte, csak annyit kellett volna tennem, hogy őszintén válaszolok. Ha tévedtem volna, egyszerűen elemezhettem volna az eltérésemet, és kijavíthattam volna. De a gondolkodásom túl bonyolult volt: mindig a felügyelő szándékait próbáltam kitalálni. Minden mondatot újra és újra meg kellett forgatnom a fejemben, mielőtt megszólaltam. Ahogy elgondolkodtam, rájöttem, hogy ez a megnyilvánulás a múltban is jellemző volt rám. Amikor elkezdtem ezt a kötelességet, valahányszor a vezető a gondolataimat kérdezte bizonyos ügyekről, nagyon ideges lettem. Tudat alatt próbáltam kitalálni, vajon a képességemet és a látásmódomat méri-e fel, hogy megállapítsa, alkalmas vagyok-e a kötelességre. Gyorsan azon gondolkodtam magamban, hogyan beszéljek úgy, hogy a vezető ne lásson át rajtam. Minden egyes szót túl kellett gondolnom, és kimerítő volt így élni. Láttam, hogy ez nem csak a csalárd beállítottság pillanatnyi megnyilvánulása, hanem folyamatosan a számítgatás állapotában éltem. Maga a természetem volt csalárd. Eszembe jutottak az Úr Jézus szavai: „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Máté 18:3). Mindenható Isten azt is mondta: „Ha te nagyon csalárd vagy, akkor óvatos és gyanakvó leszel mindenkivel és mindennel szemben, és így a Bennem való hited gyanakváson fog alapulni. Soha nem lennék képes ilyen hitet elismerni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tulajdonképpen hogyan ismerjük meg Istent a földön?). Isten lényege hűséges; szereti a becsületes embereket, és gyűlöli a csalárd embereket. A csalárd ember nem menthető meg, és nem léphet be a mennyek országába. Rájöttem, hogy ha nem változom meg, és nem tudok becsületes emberré válni, akkor bármiről mondok is le, vagy bármit áldozok is fel, végül Isten ki fog vetni és vissza fog utasítani. E gondolatra elnehezült a szívem, és imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem, annyira csalárd vagyok. Minden szavam és tettem tele van számítgatással. Nem vagyok becsületes ember. Ha így folytatom, biztosan kivetsz majd engem. Szeretném levetni csalárd beállítottságomat, és becsületes emberré válni. Kérem az útmutatásodat.” Ezután megnyíltam, és feltártam az állapotomat a felügyelőnek. Egyáltalán nem dorgált meg; ehelyett az igazságról beszélt, hogy segítsen nekem, és bátorított, hogy gyakoroljam az igazságot, és legyek becsületes ember.

Később elgondolkodtam, hogy miért aggódom mindig annyira a hiányosságaim lelepleződése miatt? Eszembe jutott, hogy hallottam: néhány testvért nemrég elbocsátottak, mert a kötelességeik során következetesen elmulasztották elsajátítani az alapelveket, amivel akadályozásokat és megzavarásokat okoztak a munkában. Mivel a nemrég leadott cikkeimmel volt néhány probléma, azt sejtettem, hogy a felügyelő azért van ott, hogy megfigyeljen és felmérjen, és hogy ha felfedezi, hogy nem fogtam fel az alapelveket, el fog bocsáttatni. Hogy kezeljem ezt az állapotot, megkerestem Isten szavait. Mindenható Isten azt mondja: „Megvannak az alapelvek arra vonatkozóan, hogy Isten háza milyen embereket léptet elő és használ, és milyen embereket nem használ, hogy milyen embereket művel és milyen embereket nem: ez mind Isten háza munkájának szükségletein alapszik. Bárkit is léptetnek elő és használnak, a cél az illető művelése, hogy jól végezhesse a kötelességét és tudja, miként kell megtapasztalni Isten munkáját, valamint, hogy képes legyen munkát vállalni és az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni. Bármilyen probléma megoldása zajlik is éppen, a cél az, hogy lehetővé tegyék számára, hogy többet megértsen az igazságból, és hogy megtanulja, miként kell okulni és tisztánlátást nyerni a különféle emberekből, eseményekből és dolgokból, amelyekkel találkozik. Ily módon minden szempontból könnyebb számára belépni az igazságvalóságba. Nem arról van szó, hogy kihasználnának, hogy szolgálatot tégy, még kevésbé arról, hogy kihasználnának, hogy betölts egy nyitott pozíciót, mert nem találnak alkalmas személyt, csak azért, hogy kirúgjanak, amikor eljön az, aki alkalmas. Nem így megy ez. Valójában arról van szó, hogy lehetőséget kapsz, hogy képezd magad. Ha törekedsz az igazságra, szilárdan meg fogsz állni; ha nem törekedsz az igazságra, még mindig nem tudsz majd szilárdan megállni. Egyáltalán nem arról van szó, hogy mivel nem vagy tetszésére Isten házának, fogást fog találni rajtad és keresni fogja a lehetőséget a kiiktatásodra. Amikor Isten háza azt mondja, hogy művelni fog és elő fog léptetni téged, valóban művelni fog. Az számít, hogy miként törekedsz az igazságra. Ha a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, akkor Isten háza le fog mondani rólad és nem fog többé művelni téged. Egy ideig tartó művelést követően egyeseket elbocsátanak, mert gyenge képességűek és nem tudnak tényleges munkát végezni. Vannak, akik a művelésük időszaka alatt a legkevésbé sem fogadják el az igazságot, akaratosan viselkednek, valamint akadályozzák és zavarják Isten házának munkáját, és elbocsátják őket. Mások pedig egyáltalán nem törekednek az igazságra, az antikrisztusok útját járják, mindig hírnévért, nyereségért és státuszért dolgoznak, és elbocsátják és kiiktatják őket. Ezeket a helyzeteket mind Isten házának az emberek használatára vonatkozó alapelvei szerint kezelik. Isten háza továbbra is művelni fogja azokat, akik el tudják fogadni az igazságot és törekednek az igazságra, még akkor is, ha bizonyos hibákkal vétkeket követnek el. Ha nem olyan emberről van szó, akik el tudja fogadni az igazságot, és nem fogadja el az igazságot, amikor metszésben van része, akkor az illetőt azonnal el kell bocsátani és ki kell iktatni. [...] A helyzettől függetlenül, amikor Isten háza előlépteti ezeket az embereket, az mindig azért történik, hogy művelje és az igazságvalóságba vezesse őket, remélve, hogy jól tudják végezni a gyülekezet munkáját és teljesítik az általuk teljesítendő kötelességeket. Még ha nem is tudod, hogy bizonyos munkát hogyan kell végezni, mert ostoba vagy és nincs rálátásod, vagy mert gyenge a képességed, amíg törekedsz az igazságalapelvekre, megvan benned ez a felelősségérzet, hajlandó vagy jól végezni ezt a munkát és tudod védelmezni a gyülekezet munkáját, Isten háza továbbra is művelni fog, még ha a múltban tettél is ostoba dolgokat. [...] Nem számít, mennyi munkára vagy képes vagy milyen a képességed, az, hogy előléptetnek és használnak, nem a kihasználásod. Inkább az a szándék, hogy ezt a lehetőséget felhasználva gyakorolhasd a munkavégzést, valamint az igazságra való törekvésed, a szorgalmas munka és a nehéz terhek vállalása következtében tökéletesedj. Ez egyrészről a személyes tökéletesítésed; másrészről Isten háza munkájának elvégzése is. Jótetteket készítettél elő és a személyes életbe való belépésedben is eredményeket értél el. Milyen jó is ez! Két jó eredmény egy jó lépéssel” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (26.)). Isten szavaiban láttam, hogy amikor Isten háza előléptet valakit, akkor ténylegesen gondozza őt. A vezetők és felügyelők útmutatást és segítséget nyújtanak a hiányosságaikra vonatkozóan. Ha el tudják fogadni az igazságot, nemcsak a saját életükben fognak előrelépést tenni, hanem a munkájuk eredményei is egyre jobbak lesznek. Ráadásul Isten házának megvannak az alapelvei az emberek elbocsátására; nem bocsát el csak úgy valakit néhány hiányosság vagy elégtelenség miatt. A nemrég elbocsátott vagy kivetett emberek közül néhányat csak azért bocsátottak el, mert gyenge képességük feltartotta a munkát, és a gyülekezet aztán a képességük alapján egy megfelelőbb kötelességet rendezett el számukra; másokat azért bocsátottak el, mert különösen önfejűek voltak, nem voltak hajlandók elfogadni semmilyen, az alapelvekkel kapcsolatos közlést, és akadályozták és megzavarták a munkát. Visszagondolva a szövegalapú kötelességben töltött időmre, valahányszor a vezetők és a felügyelők látták, hogy rossz állapotban vagyok, vagy hogy a kötelességem eredményei gyengék, elbeszélgettek velem, hogy segítsenek. Amikor látták, hogy egy idő után előrelépést tettem, megengedték, hogy tovább gyakorolhassak ebben a kötelességben. Ezúttal, amikor a vezető látta, hogy folyamatosan problémáink vannak a kötelességünkben, elrendezte, hogy a felügyelő segítsen nekünk tanulmányozni az alapelveket. Ez abban a reményben történt, hogy a lehető leghamarabb fel tudjuk fogni az alapelveket, és teljesíteni tudjuk a kötelességeinket. Pontosan úgy van, ahogy Isten szavai mondják: „Amikor Isten háza azt mondja, hogy művelni fog és elő fog léptetni téged, valóban művelni fog. Az számít, hogy miként törekedsz az igazságra.” A saját átlagos képességemre gondoltam, és arra, hogy korlátozott a felfogásom néhány alapelvvel kapcsolatban. Az, hogy a felügyelő rámutat a dolgokra és segít, amikor problémák merülnek fel, és tanulmányozza velem az alapelveket, segíthet abban, hogy jobban végezzem a kötelességemet. Milyen csodálatos dolog ez! Isten embereket, eseményeket és dolgokat használt fel, hogy ténylegesen gondozzon engem. Meg kellene köszönnöm Istennek, de ehelyett mindent számítgatással és ellenséges érzülettel teli szívvel közelítettem meg. Igazán híján voltam a lelkiismeretnek és a józan észnek!

Ezután a felügyelő a hiányosságaink alapján tanulmányi tervet készített mindenki számára, és Isten releváns szavait kereste, hogy közösséget vállaljon velem és segítsen. Szívem mélyéből köszönetet mondtam Istennek. Ezután elkezdtem komolyan töprengeni a vonatkozó alapelveken a nővéreimmel. Egy bizonyos ideig tartó tanulmányozás révén világosabban megértettem az alapelveket, és a leadott cikkeimben jelentősen csökkent a problémák száma. E gyakorlati tapasztalat révén még mélyebben éreztem, hogy amikor Isten háza embereket léptet elő és gondoz, azt azért teszi, hogy segítsen nekünk felfogni az alapelveket és jól végezni a kötelességeinket, és ezzel egy időben segítsen megérteni az igazságot és előrelépést tenni az életünkben. Egy nap, miközben tapasztalati tanúságtételeket tartalmazó cikkeket vizsgáltam át, olvastam egy részt Isten szavaiból, és új megértést nyertem a problémámmal kapcsolatban. Mindenható Isten azt mondja: „Némelyek több éve hisznek Istenben, azonban cseppet sem értik az igazságot. A szemléletmódjuk ugyanaz marad, akárcsak a nem hívőké. Egy hamis vezető vagy antikrisztus felfedése és kirekesztése láttán azt gondolják, hogy »Isten hívőjeként és követőjeként Isten előtt élni olyan, mint vékony jégen járni! Olyan, mint borotvaélen táncolni!« Mások pedig azt mondják: »Kockázatos vezetőnek vagy dolgozónak lenni, és Istent szolgálni. Éppen ahogy a mondás tartja: ’A király közelében lenni éppoly veszélyes, mint tigris mellé feküdni.’ Ha valaki rosszat tesz vagy mond, megsérti Isten természetét, kivetik és megbüntetik.« Helyénvalóak ezek a megállapítások? »Vékony jégen járni« vagy »borotvaélen táncolni« – mit jelentenek ezek a szavak? Azt jelentik, hogy a helyzet nagyon veszélyes – hogy az embernek minden pillanatban nagy veszéllyel kell szembenéznie, és a legkisebb gondatlanság oda vezet, hogy az ember alól kicsúszik a talaj. »A király közelében lenni éppoly veszélyes, mint tigris mellé feküdni« egy közismert mondás a nem hívők körében. Azt jelenti, hogy veszélyes egy ördögkirály jelenlétében élni. Miben tévedett az, aki Isten szolgálatára vonatkoztatta ezt a mondást? Istenhez, a Teremtőhöz hasonlítani egy ördögkirályt – vajon nem istenkáromlás ez? Ez egy komoly probléma. Isten igazságos és szent Isten; az, hogy az ember büntetést kapjon azért, mert ellenáll Istennek és ellenséges vele szemben, tökéletesen természetes és indokolt. A Sátán és az ördögök az igazság foszlányával sem rendelkeznek; tisztátalanok és elvetemültek, ártatlanokat mészárolnak le, és jó embereket falnak fel. Hogyan lehetne Istennel egy lapon említeni őket? Miért torzítják el az emberek a tényeket és rágalmazzák Istent? Ez hatalmas istenkáromlás!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságainak levetésével nyerheti el az ember). Az állapotom pontosan olyan volt, amilyet Isten szavai lelepleztek. Bár már sok éve hittem Istenben, képtelen voltam az igazság szemszögéből tekinteni a dolgokra. Ehelyett a nem hívők nézőpontjaihoz ragaszkodtam, és e szerint a sátáni filozófia szerint éltem: „Sose legyen szándékodban ártani másoknak, de mindig óvakodj attól, hogy más árthasson neked.” Mindig résen voltam, amikor emberekkel érintkeztem, és folyamatosan aggódtam, hogy mesterkedni fognak ellenem, ha csak egy pillanatra is lankad a figyelmem. Pontosan így volt ez most is, amikor a felügyelő látta, hogy problémák és eltérések jelentkeznek a kötelességünkben, és át akart vizsgálni velünk néhány cikket, hogy segítsen felfogni az alapelveket. Én azonban azt feltételeztem, hogy ki akarja deríteni a valós helyzetemet, hogy bizonyítékként használhassa fel az elbocsáttatásomhoz. Ennek eredményeként a szívem tele volt vele szembeni ellenséges érzülettel. Minden pillanatban résen voltam, mintha egy félelmetes ellenséggel néznék szembe, és aggódtam, hogy ha akár csak egy másodpercre is óvatlan vagyok, talán rosszat válaszolok, ő pedig lecsap a hiányosságomra, és elbocsáttat. Azokon a helyeken, ahol a Sátánnak hatalma van, az emberi kapcsolatok tele vannak viszállyal és számítgatással. A legkisebb figyelmetlenség is oda vezethet, hogy mesterkednek ellened, elveszíted a hivatalos posztodat, sőt még az életedet is veszélybe sodorhatja. És itt voltam én, aki Isten házában végeztem a kötelességemet, mégis úgy védekeztem, mintha a világban uralkodó hatalmakkal állnék szemben. Egyáltalán nem hittem abban, hogy Isten házában az igazság uralkodik, vagy hogy Isten mindannyiunkkal szemben hiteles és őszinte. Ez Isten rágalmazása és káromlása volt! Ennek a természete borzalmas volt! Imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem, ennyi éven át, mióta a Te házadban végezem a kötelességemet, élvezem, hogy öntözöl és ellátsz, sok igazságot megértettem, és megismertem néhány alapelvet arról, hogyan viselkedjem. Ez mind a Te szereteted és üdvösséged. De még mindig védekezem Veled szemben, és olyan mély a szakadék Közted és köztem. Ez igazán elszomorít Téged. Istenem, hajlandó vagyok bűnbánatot tartani. Szeretnék arra törekedni, hogy becsületes ember legyek, hogy megvigasztaljam a szívedet. Kérlek, adj útmutatást!”

Egy másik alkalommal egy másik felügyelő tanulmányozta velünk a szakmai készségeket, és megkért minket, hogy sorban osszuk meg a meglátásainkat. Eleinte még mindig kicsit ideges voltam, aggódtam, hogy nem válaszolok jól, vagy hogy elkövetek valamilyen eltérést, és a felügyelő átlát rajtam. Abban a pillanatban eszembe jutottak Isten szavai: „A másokkal folytatott mesterkedés nélküli kommunikáció megvalósításához meg kell tanulnod a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és racionalitás körén belül kommunikálni. A kommunikáció célja az, hogy segítsünk másokat, és hogy mi is segítséget és előnyöket kapjunk tőlük. Ez normális kommunikáció, és így megvalósíthatod a mesterkedés nélküli kommunikációt” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (26.)). „Ahhoz, hogy őszinte legyél, először is félre kell tenned a személyes vágyaidat. Ahelyett, hogy arra összpontosítanál, hogy Isten hogyan bánik veled, fel kell fedned magad Isten előtt és ki kell mondanod, ami csak a szívedben van. Ne töprengj, és ne fontolgasd, hogy milyen következményekkel járnak majd a szavaid; mondd ki, amire gondolsz, tedd félre a motivációidat, és ne mondj dolgokat csupán azért, hogy elérj valamilyen célt. Túl sok személyes szándékod és hamisításod van; mindig előre eltervezed, hogyan beszélsz, és azt fontolgatod: »Erről kellene beszélnem és nem arról, óvatosnak kell lennem, hogy mit mondok. Úgy fogalmazom meg, hogy az nekem kedvezzen, elfedje a hiányosságaimat és jó benyomást keltsen istenben.« Ez nem az indítékok rejtegetése? Mielőtt kinyitnád a szádat, elméd tele van fondorlatos gondolatokkal, többször is átfogalmazod, amit mondani akarsz, így amikor a szavak elhagyják a szádat, már nem olyan tiszták és a legkevésbé sem őszinték, továbbá magukban foglalják a saját indítékaidat és a Sátán cselszövéseit. Az őszinteség nem ilyen; ez azt jelenti, hogy baljós indítékokkal és rossz szándékokkal rendelkezel” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Második rész)). Isten szavaiból láttam, hogy ahhoz, hogy felhagyjunk a számítgatással, gyakorolnunk kell a másokkal való beszélgetést a normális emberi mivolt lelkiismeretéből és észszerűségéből fakadóan, saját indítékok és célok nélkül, és anélkül, hogy elemeznénk vagy megmunkálnánk a szavainkat. Csak azt kell mondanod, amit gondolsz. A cél az, hogy segítsünk egymásnak, és hogy mindenki hasznára váljon. Rájöttem, hogy az, hogy a felügyelő ma a szakmai készségeket tanulmányozza velünk, lehetőség számunkra, hogy tanuljunk egymás erősségeiből, és az alapelvek megbeszélése révén pótoljuk a hiányosságainkat, hogy jobban fel tudjuk fogni azokat. Nyílt hozzáállással kellene ezt megközelítenem, annyit elmondanom, amennyit megértettem, és ha valami rosszat mondanék, egyszerűen el kell fogadnom a testvérek útmutatását és segítségét. Ez nagyszerű lehetőség volt a tanulásra és az eszmecserére; nem kellett annyit aggódnom. Ezért így imádkoztam magamban: „Ó, Istenem, kérlek, tartsd csendben a szívemet Teelőtted, és hadd fogadjam el a vizsgálatodat, miközben megosztom a nézeteimet.” Az ima után le tudtam csendesíteni magam, és el tudtam gondolkodni az alapelveken. Még új meglátásokat is nyertem néhánnyal kapcsolatban, és úgy éreztem, világosabban értem őket, mint korábban. A felügyelő közössége révén felfedeztem néhány saját hiányosságomat is. Egészen felszabadultnak éreztem magam azon a tanulmányi alkalmon, és nyertem is belőle valamit. Ezután, valahányszor a felügyelő csatlakozott hozzánk, hogy átnézzük a cikkeket, vagy kérdéseket tett fel nekem, tudatosan gyakoroltam, hogy Isten szavai szerint becsületes ember legyek. A szívem egyre felszabadultabbnak tűnt, és megízleltem valamit abból az örömből, hogy mit jelent becsületes embernek lenni. Hála Istennek!