Írta: Vang Jin, Kína

Az 1970-es években születtem egy átlagos vidéki családba. Sok testvérem volt, és szegénységben éltünk. Ezzel szemben a falunkban volt néhány család, akik a megyeszékhelyen dolgoztak. Nekik volt fizetésük, jól ettek, és jól öltözöttek voltak. A falubeliek is rendkívül udvariasak és tisztelettudóak voltak velük. Amikor mindezt láttam, elkezdtem gondolkodni: „Egyszerűen jobb, ha van pénzed. Bőségben élsz, és az emberek felnéznek rád.” Anyám gyakran unszolt: „Nincs egyetlen gazdag rokonunk sem, és nincs lehetőségünk munkát találni. Keményen kell tanulnod, egyetemre kell menned, és a jövőben munkát kell találnod. Ha sikerül, az nekem nagy megkönnyebbülés lesz.” Ezért az egyetemre való bejutást tekintettem az egyetlen reményemnek, hogy megváltoztassam a sorsomat. Azonban éppen az egyetemi felvételi vizsga közeledtével valami váratlan történt. Anyámnál nyelőcsőrákot diagnosztizáltak, és kórházba kellett mennie műtétre, ami rengeteg pénzbe került. A családomnak tényleg nem volt pénze, hogy iskolába küldjön. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha rám zuhant volna az ég. A következő napokban elkísértem anyámat a kórházba kezelésre és kemoterápiára, de ő mégis elhunyt. Az álmom, hogy egyetemre megyek, szertefoszlott, és valaki még a szemembe is vágta gúnyosan: „Olyan a sorsod, mint Csing-vené »A vörös szoba álma« című műben. Az égig érnek az ambícióid, de a sorsod vékonyabb a papírnál. Törődj bele!” Ezzel a gúnnyal szembesülve megéreztem, milyen változékony és önző a világ. Ha nincs pénzed, mindenki lenéz. Akkor elhatároztam: lesz bennem annyi tartás, hogy kiállok a becsületemért! Mindenképpen találnom kellett egy módot a pénzkeresésre, hogy egy napon elérjem, hogy azok, akik gúnyoltak, más szemmel nézzenek rám!

Miután férjhez mentem, jó lehetőségnek találtam az orvosi hivatást. Jól lehetett vele keresni, és az emberek is tisztelték. Ezért megkértem a férjemet, hogy a kapcsolatait felhasználva segítsen beiratkoznom az orvosi egyetemre. Hároméves orvosi képzésem befejezése után saját rendelőt nyitottam. Kedves voltam másokkal, és fokozatosan egyre többen jöttek a rendelőmbe kezelésre. Folyamatosan tanultam a szakmát, különböző képesítéseket szereztem. Az orvosi tudásom is folyamatosan fejlődött, és hamarosan helyi szinten ismert orvossá váltam. Több pénzt kerestem a rendelőmmel, mint a férjem a munkájával, a betegeim tiszteltek, a rokonaim és a barátaim pedig csodáltak. Egy barátom felesége még személyesen is megdicsért: „Most olyan elegánsan öltözködsz. Pár évvel ezelőtthöz képest mintha egy teljesen más ember lennél!” Szinte észrevétlenül egyre több barátom lett, és egyre többen kértek tőlem szívességet. Még az az ember is, aki korábban gúnyolt, csupa mosoly és hízelgés volt, amikor meglátott. Nagyon igaz, hogy „a pénz mozgatja a világot”, és hogy „szegényen a nyüzsgő városban sem törődik veled senki, de gazdagon a hegyek mélyén is rokonokra lelsz”. A rendelő megnyitása hírnevet és hasznot is hozott, és a hiúságom nagyban kielégült.

Az évek során az orvosi tudásom folyamatosan fejlődött, és egyre többen jöttek hozzám kezelésre. Egy közeli iskola néhány tanára meghívott, hogy nyissak rendelőt az iskolájukban. Természetesen nem hagytam ki egy ilyen jó pénzkereseti lehetőséget. Egyszerre két rendelőt vezettem, és egyre több munkám lett. A sógornőm tanúságot tett nekem Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumáról, de nem volt időm utánajárni, mivel minden időmet és energiámat a rendelőnek szenteltem. Egyszer, miután beadtam egy injekciót egy kétéves kislánynak, lejárt a munkaidőm. Miközben ettem, hirtelen kaptam egy hívást a családjától, hogy a kislány szája habzik és egész testében görcsöl, és a Központi Kórházban kap sürgősségi ellátást. Azt kérték, hogy minél hamarabb menjek oda. Annyira megijedtem, hogy elsápadtam, és a kórházba siettem. Az ügyeletes orvos azt mondta: „Most már minden rendben. A kislánynak valószínűleg allergiás reakciója volt a gyógyszerre.” Egy másik alkalommal egy betegen bőrtesztet végeztünk, ami nem mutatott reakciót. Azonban az infúzió beadása közben hirtelen egész testében remegni kezdett. Az egész ágy rázkódott, és a szívem a torkomban dobogott. A beteg csak a sürgősségi kezelés után tért lassan magához. E két eset után mindennap feszültek voltak az idegeim, és egész nap tűkön ültem, attól rettegve, hogy orvosi műhiba történik. Bár a rendelők vezetésével tudtam némi pénzt keresni, és az, hogy mások csodáltak és tiszteltek, kielégítette a hiúságomat, egy fárasztó nap végén többnyire csak ürességet és tanácstalanságot éreztem. Gyerekkorom óta hiszek az Úr Jézusban, és a rendelő megnyitása előtt gyakran imádkoztam és olvastam a Bibliát. De most egész nap csak azon járt az agyam, hogyan legyek elővigyázatos az orvoslás gyakorlása közben, és hogyan fejlesszem az orvosi tudásomat, hogy felülkerekedhessek rajtuk a szakmai versenyben. Többé nem imádkoztam, és nem olvastam a Bibliát; a szívem egyre távolabb sodródott Istentől, és pont úgy éltem, mint egy nem hívő. Változtatni akartam, de egész nap annyira elfoglalt voltam, hogy nem volt erőm kitörni ebből.

Az istenhitemben a fordulópont 2008-ban jött el. Akkor 36 éves voltam, és a második gyermekemmel voltam várandós. A terhesség negyedik hónapjában magas vérnyomást állapítottak meg nálam, a hatodik-hetedik hónapra pedig az egész testem vizesedett, a fogaim meglazultak, és észrevétlenül a hajam is megszürkült. Kórházba kerültem, mert a vérnyomásom folyamatosan emelkedett. Egy éjjel több fogam is vérezni kezdett, és a hasam is megfájdult. Megjelentek a súlyos vérzés előjelei, és az orvosom a kollégáival konzultálva úgy döntött, azonnal császármetszést hajt végre. Azt is mondta, fennáll a veszélye, hogy egyikünk sem éli túl a műtétet, sem én, sem a baba. Ahogy a műtőasztalon feküdtem, és a sebészeti eszközök csörgését hallgattam, zavaros gondolatok kavarogtak a fejemben: „Még csak 36 éves vagyok, és mindig a pénzt, a hírnevet és a hasznot hajszoltam. Ha elveszítem az életemet, mit ér az a sok pénz, amit kerestem? Semennyi pénz nem mentheti meg az életemet! A pénz, a hírnév, a haszon és mások elismerése nem mind csupán múló délibáb?” A műtét alatt az orvos meglepetten mondta: „A méhlepény háromnegyede levált, és nincs erős vérzés. Ön is és a gyermeke is biztonságban vannak. Micsoda áldás!” Miután kiengedtek a kórházból, nagyon gyenge voltam, és otthon kellett lábadoznom. A sógornőm újra tanúságot tett nekem Mindenható Isten utolsó napokban végzett munkájáról. A közlését hallgatva megértettem, hogy Isten az utolsó napokban testet öltött, hogy kifejezze az igazságot és megmentse az embereket. Az emberek romlott beállítottsága csak úgy tisztulhat meg és alakulhat át, ha elfogadják az igazságot; csak így óvhatja meg őket Isten a katasztrófákban, és csak így maradhatnak életben, hogy egy csodálatos rendeltetési helyet kaphassanak. Visszatekintettem azokra az évekre, amikor minden időmet és energiámat a praxisomnak szenteltem. Soha nem kerestem, hogy utánajárjak Isten utolsó napokban végzett munkájának. Ha kizárom az igaz Istent, azzal Istennek állok ellen! Ez a gondolat kissé megrémített, így elhatároztam, hogy utánajárok az igaz útnak. A következő napokban Mindenható Isten sok szavát olvastam el, és megbizonyosodtam arról, hogy az Úr Jézus Mindenható Istenként tért vissza. Ekkor elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokban végzett munkáját, és elkezdtem gyülekezeti életet élni.

Egy idő után a testem felépült, és hamarosan öntözési diakónusnak választottak. Nagyon hálás voltam Istennek, hogy így felemelt, és végezhettem a kötelességemet. Mivel sok összejövetelen vettem részt, gyakran nem voltam a rendelőkben, és egyre kevesebb beteg jött. Nagyon szorongtam, és azt gondoltam: „Mi lesz, ha ez így folytatódik?! Ha a régi betegeim mind máshova mennek kezelésre, hogyan fogok a jövőben pénzt keresni? Ha ez így megy tovább, nem kell majd bezárnom a rendelőket? Ez így nincs rendben! Beszélnem kell a gyülekezeti vezetőkkel, és meg kell kérnem őket, hogy kevesebb összejöveteli csoportért feleljek.” De aztán arra gondoltam: én egy teremtett lény vagyok, és a tőlem telhető legjobban kell végeznem a kötelességemet; ekkor mondhatnánk el, hogy van lelkiismeretem és józan eszem. Így hát nem szóltam a vezetőknek. Az összejövetelek alatt kényelmetlenül és nyugtalannak éreztem magam, és titokban számolgattam, mennyi pénztől estem el az összejövetel miatt. Egyáltalán nem tudtam lecsendesíteni a szívemet Isten előtt, hogy elgondolkodjak az Ő szavain. Tudtam, hogy az állapotom nem helyes, ezért Istenhez imádkoztam és Őt kerestem. Egy nap Isten szavainak két szakaszát olvastam, amelyek nagyon sokat segítettek. Mindenható Isten azt mondja: „Ha nem keresed a lehetőségeket arra, hogy Isten tökéletesítsen, és ha nem törekszel arra, hogy az élen járj a tökéletesedésre való törekvésedben, akkor végül bánni fogod. Az emberek tökéletesítésére a jelen a legjobb lehetőség; a mostani rendkívül jó időszak. Ha nem törekszel buzgón arra, hogy Isten tökéletesítsen, amint a munkája befejeződik, már elszalasztottad a lehetőséget – túl késő lesz. Bármilyen nagy is az eltökéltséged, ha Isten már nem végez munkát, soha nem leszel képes elérni a tökéletességet, még akkor sem, ha megszakadsz bele. Meg kell ragadnod ezt a lehetőséget, és együtt kell működnöd, miközben a Szentlélek nagyban munkálkodik. Ha elszalasztod ezt az esélyt, nem fogsz kapni egy másikat, bármilyen erőfeszítéseket is teszel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Légy tekintettel Isten szándékaira, hogy elérd a tökéletességet). „Ha most elétek tennék egy kis pénzt, és megadnám nektek a választás szabadságát – és nem ítélnélek el benneteket a választásotokért –, akkor legtöbben a pénzt választanátok, és lemondanátok az igazságról. A jobbak közületek lemondanának a pénzről, és vonakodva az igazságot választanák, míg azok, akik a kettő között vannak, egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg. Nem válna így nyilvánvalóvá a valódi énetek? Amikor az igazság és bármi más között kell választanotok, amihez hűek vagytok, mindannyian így választanátok, és a hozzáállásotok ugyanaz maradna. Nem így van ez? Sokan vannak köztetek, akik ingadoztak már a helyes és a helytelen között, nem így van? Minden küzdelemben pozitív és negatív, fekete és fehér között – család és Isten, gyermekek és Isten, harmónia és széthullás, gazdagság és szegénység, státusz és hétköznapiság, támogatottság és elutasítás, és egyebek között – bizonyára nem arról van szó, hogy ne lennétek tisztában a döntésekkel, amelyeket meghoztatok! A harmonikus és a széthullott család közül az előbbit választottátok, és ezt minden habozás nélkül tettétek; a vagyon és a kötelesség közül ismét az előbbit választottátok, még csak nem is akartatok visszatérni a rossz útról; a luxus és a szegénység közül az előbbit választottátok; amikor gyermekeitek, feleségeitek és férjeitek, illetve Én közöttem választottatok, az előbbieket választottátok; az elképzelések és az igazság közül pedig mégis az előbbit választottátok. Szembesülve mindenféle gonosz tetteitekkel, egyszerűen elvesztettem a belétek vetett hitemet, egyszerűen megdöbbentem. Váratlan, hogy a szívetek ennyire képtelen ellágyulni. A szívem vére, amit sok éven át áldoztam, meglepő módon nem adott Nekem mást, mint azt, hogy elhagytatok Engem és lemondtatok Rólam, de reményeim irántatok minden egyes nappal nőnek, mert az Én napom mindenki előtt teljesen feltárult. Ti azonban még mindig sötét és gonosz dolgokra törekedtek, és nem vagytok hajlandóak lazítani szorításotokon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Pontosan kihez vagy hű?). Isten szavaiból láttam Isten sürgető szándékát, hogy megmentse az emberiséget. Most Isten munkája elérkezett ahhoz a kritikus pillanathoz, amikor Ő eldönti az emberek sorsát. Különféle katasztrófák sújtanak le mindenütt, beleértve a gyakori földrengéseket, éhínségeket és járványokat. Isten munkája a végéhez közeledik, és Isten követése és az Ő üdvösségének elfogadása az egyetlen esélyünk az üdvözülésre. Ha elszalasztjuk ezt a lehetőséget, örökre megbánjuk. Az, hogy öntözési kötelességet végeztem, Isten kegyelme. Az volt a szándéka, hogy a kötelességem végzése által több igazságot szerezzek. Én azonban attól féltem, hogy ha túl sok összejövetelen veszek részt, elszalasztom a pénzkereseti lehetőséget. Az összejövetelek alatt nem tudtam lecsendesíteni a szívemet, hogy elgondolkodjak Isten szavain, sőt, felmerült bennem, hogy megkérem a vezetőimet, hogy kevesebb összejöveteli csoportért feleljek. A pénz és a kötelesség között őrlődve még mindig az olyan külsőségekhez ragaszkodtam, mint a pénz, a hírnév és a haszon, és nem tudtam elengedni őket. Ha Isten munkája befejeződik, és eljönnek a nagy katasztrófák, és én nem nyertem el az igazságot, akkor el fogok veszni a katasztrófákban. Akkor pedig már hiába a sírás és a fogaknak csikorgatása, és hiába bánom meg bármilyen keserűen is, már késő lesz. Isten szavaiból azt is megértettem, hogy bár a pénz, a hírnév és a haszon hajszolása jó testi élvezetet nyújthat, és elnyerheted vele mások tiszteletét és elismerését, ez csak átmeneti kielégülés. Amikor a katasztrófa lesújt, a pénz egyáltalán nem mentheti meg az életedet. Arra gondoltam, hogy bár kerestem némi pénzt a rendelőimmel, a szülés során majdnem meghaltam súlyos vérzésben. Ha nem lett volna Isten gondoskodása és oltalma, semennyi pénz nem menthette volna meg az életemet. Egy barátom felesége tanár volt, és a 30-as éveiben mellrákot diagnosztizáltak nála. Még a drága import gyógyszerek sem tudták megmenteni az életét, és végül 36 éves korában elhunyt. Az egyik évfolyamtársam pedig egy ortopédiai kórházat vezetett, és elég ismert volt a megyénkben. Váratlanul májrákot diagnosztizáltak nála, és mindössze hat hónappal később sajnálatos módon elhunyt. Eszembe jutottak az Úr Jézus szavai: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (Máté 16:26). A katasztrófák az utóbbi években egyre súlyosabbá váltak, földrengések, éhínségek és járványok sújtják a világot. Rengetegen halnak meg hirtelen ezekben a katasztrófákban. Mindegy, mennyi pénzed van, tehetetlen vagy a halállal szemben. A pénz senki életét nem mentheti meg. Isten üdvösségét csak úgy nyerheted el, és csak úgy maradhatsz életben, ha követed Őt, törekszel az igazságra, és jól végzed egy teremtett lény kötelességét; csak akkor lehet jó sorsod és rendeltetési helyed. Most Isten emberiséget megmentő munkája még nem fejeződött be. Komolyan kell törekednem az igazságra, és meg kell becsülnöm a jelenlegi lehetőségemet a kötelességem végzésére. Ezután, amikor időm engedte, többet olvastam Isten szavait, és az összejövetelek alatt képes voltam lecsendesíteni a szívemet.

Később az Egészségügyi Hivatal előírta, hogy minden közösségi rendelőt egyesíteni kell, egységes irányítás alá kell vonni, és be kell vezetni az együttműködő egészségügyi visszatérítési rendszert; a betegek többé nem igényelhettek orvosi költségtérítést a magánrendelőkben történő kezelésért. Néhány orvos, akik a lakóhelyem közelében vezettek rendelőt, megkeresett, hogy megvitassuk a rendelőink egyesítését. Arra gondoltam, hogy a rendelők egyesítése után a méretük megnő, és biztosan több pénzt fogok keresni. A rendelők egyesítése nagy kísértés volt számomra. Azonban arra gondoltam, hogy most az öntözési kötelességet végzem, és szinte mindennap vannak összejöveteleim. Mivel a saját rendelőimet vezetem, a beosztásom viszonylag rugalmas, de ha a rendelők egyesülnének, a partnereim a saját hasznuk érdekében biztosan megakadályoznának abban, hogy rendszeresen eljárjak az összejövetelekre, és többé nem lennék olyan szabad, hogy összejövetelekre járjak és a kötelességeimet végezzem. Az életem biztosan kárt szenvedne. Az biztos, hogy ha egyesítem a rendelőket, az akadályozni fogja az összejövetelekre járást és a kötelességem végzését. Azonban, ha nem egyesítem a rendelőimet, akkor biztosan egyre kevesebb betegem lesz, mert látni fogják, hogy a rendelőimben nem kaphatnak költségtérítést az orvosi kiadásaikra. Idővel a rendelőm biztosan csődbe menne, és akkor teljesen elveszíteném a pénzkereseti forrásomat. Ezzel a választással szembesülve haboztam, és azt mondtam nekik: „Hadd gondolkodjak még rajta!” A következő napokban a szívemet olyan nehéznek éreztem, mintha egy hatalmas szikla nyomná. Így imádkoztam Istenhez: „Drága Mindenható Isten, most azzal a helyzettel nézek szembe, hogy a rendelőimet egyesíteni kellene. Nagyon vívódom ebben az ügyben, és nem tudom, mit tegyek. Kérlek, vezess engem!”

Ezután elolvastam Isten szavainak egy szakaszát, és nyertem némi megértést a pénz, hírnév és nyereség utáni törekvésem eredendő okáról. Mindenható Isten azt mondja: „»A pénz mozgatja a világot.« Ez vajon egy irányzat? Az általatok említett divat- és gasztronómiai trendekhez képest ez nem erőteljesebb? Az, hogy »a pénz mozgatja a világot«, a Sátán filozófiája. Ez nagyon elterjedt az emberek körében, minden társadalomban; mondhatnánk, hogy ez egy irányzat. Ez azért van, mert ez minden ember szívébe beleivódott, aki először nem fogadta el ezt a mondást, de aztán hallgatólagosan elfogadta, amikor kapcsolatba került a valós élettel, és azt kezdte érezni, hogy ezek a szavak valójában igazak. Ez vajon nem az a folyamat, amely során a Sátán megrontja az embert? Lehet, hogy az embereknek nem egyforma szintű tapasztalati tudása van ezzel a mondással kapcsolatban, de mindenkinek megvan a maga értelmezési és elfogadási szintje – ami ezt a mondást illeti – a körülötte történt dolgok és a saját személyes tapasztalatai alapján. Nem így van? Függetlenül attól, hogy milyen mély tapasztalata van az embernek ezzel a mondással kapcsolatban, milyen negatív hatást gyakorolt a szívére? Azt, hogy az emberek ebben a világban – és elmondható, hogy ez mindannyiótokra kivétel nélkül érvényes – felfednek valamit a beállítottságukból. Mit? A pénz imádata. Könnyű ezt kiirtani az emberek szívéből? Nem, nem könnyű! Ez azt mutatja, hogy az ember Sátán általi megrontása valóban mély! A Sátán a pénzt használja az emberek elcsábítására, és mindannyiukat megrontja, hogy a pénzt és az anyagi dolgokat imádják. És hogyan nyilvánul meg ez a pénzimádat az emberekben? Vajon nem úgy gondoljátok, hogy ebben a világban nem tudnátok életben maradni pénz nélkül, és hogy egyetlen napot sem bírnátok ki nélküle? Az, hogy kinek mennyi pénze van, meghatározza, milyen magas a státusza, és mennyire tekintélyes. A szegények nem érzik úgy, hogy emelt fővel és büszkén járhatnak, míg a gazdagok magas státusszal rendelkeznek, emelt fővel és büszkén járnak, hangosan beszélhetnek, és arrogáns, valamint féktelen módon élhetnek. Mit hoz ez a mondás és ez az irányzat az emberek számára? Vajon nem igaz, hogy sokan hajlandók bármilyen áldozatot meghozni azért, hogy pénzt keressenek? Nem veszítik el sokan a méltóságukat és a tisztességüket a több pénzre törekvés során? A pénz kedvéért nem szalasztják el sokan a lehetőséget, hogy végezzék a kötelességüket és kövessék Istent? Nem a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az esélyt az igazság elnyerésére és arra, hogy üdvözüljenek? Csupán ezzel a módszerrel és ezzel a mondással a Sátán ilyen mértékben megrontja az embert. Nem aljas a Sátán szándéka? Hát nem egy rosszindulatú csel ez?” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.). Isten szavai rádöbbentettek arra, hogy valahányszor választanom kellett a kötelesség és a pénz között, mindig a pénzt és a hasznot választottam. Ennek gyökere a sátáni gondolatok és eszmék által okozott kár volt. Gyerekkorom óta a szívembe vésődtek az olyan sátáni gondolatok és eszmék, mint hogy „a pénz mozgatja a világot”, és hogy „szegényen a nyüzsgő városban sem törődik veled senki, de gazdagon a hegyek mélyén is rokonokra lelsz”. Úgy hittem, a pénz ad valakinek státuszt mások szemében, és csak pénzzel járhat az ember emelt fővel, élhet kiemelkedő, fényűző, csillogó életet; ha nincs pénzed, alacsonyabb rendűnek érzed magad másokkal szemben. Gyerekkoromban, mivel a családom szegény volt, elhatároztam, hogy egyetemre megyek, és megváltoztatom a sorsom. Azonban az egyetemi tanulmányokról dédelgetett álmom szertefoszlott, amikor anyámnál az egyetemi felvételi vizsga előtt halálos betegséget diagnosztizáltak. A világi emberek gúnya tovább szította bennem az elhatározást, hogy gazdag legyek. Amikor láttam, hogy orvosként hírnévre és haszonra is szert tehetek, orvosi egyetemre mentem, letettem a képesítő vizsgákat, és rendelőt nyitottam. Néhány évvel később már elértem némi sikert, és az emberek elismerése és dicsérete kielégítette a hiúságomat. Még inkább meggyőződtem arról, hogy a pénz teszi nemessé az ember életét. A pénzt, a hírnevet és a hasznot tekintettem életem céljának. Azokban az években minden időmet és energiámat a rendelőm ügyeinek szenteltem a gazdagság hajszolása közben. Mivel egész nap nagy stressz alatt álltam, magas vérnyomásom lett, és a szülés során terhességi magas vérnyomás szövődményétől szenvedtem. Ha nem lett volna Isten gondoskodása és oltalma, már rég meghaltam volna. Nyolc éven át a sógornőm újra és újra komolyan tanúságot tett nekem az evangéliumról, de én azzal voltam elfoglalva, hogy pénzt keressek. Mintha köd borult volna a lelkemre, és nem foglalkoztatott az, hogy az igaz utat kutassam; újra és újra visszautasítottam Isten üdvösségét, és majdnem elszalasztottam a nagy lehetőséget, hogy Isten megmentsen. Még azután is, hogy elkezdtem hinni Istenben, a dolgokról alkotott nézőpontom nem változott. Attól féltem, hogy ha túl sokat végzem a kötelességemet vagy túl sok összejövetelre járok, elszalasztom a pénzkeresést, ezért nem akartam annyi összejöveteli csoportért felelős lenni. Az összejövetelek alatt nem tudtam lecsendesíteni a szívemet, hogy elgondolkodjak Isten szavain, és az életbe való belépésem kárt szenvedett. Pontosan úgy, ahogy Isten leleplezte: „A pénz kedvéért nem szalasztják el sokan a lehetőséget, hogy végezzék a kötelességüket és kövessék Istent? Nem a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az esélyt az igazság elnyerésére és arra, hogy üdvözüljenek?” A túlélés sátáni szabályai szerint éltem, és a pénz, a hírnév és a haszon hajszolásának téves útját jártam. Ez szenvedést hozott a testemnek, és ami még nagyobb baj, veszteséget az életemnek. A tények azt bizonyítják, hogy az olyan gondolatok, mint „a pénz mozgatja a világot”, és „a pénz nem minden, de pénz nélkül tehetetlen az ember”, sátáni téveszmék, amelyek félrevezetik, megrontják és felfalják az embereket. Ha továbbra sem látom át, hogyan árt a Sátán az embereknek, és továbbra is a pénzért, a hírnévért és a haszonért küzdök, akkor végül a Sátán biztosan foglyul ejt, és elveszítem az üdvözülés esélyét. Amikor ezt megértettem, eldöntöttem, hogy nem egyesítem a rendelőket, és hogy amikor lejár a bérleti szerződés, be fogom zárni őket, és a kötelességemre fogok összpontosítani. Amikor a kollégáim újra felhívtak, egyértelművé tettem, hogy nem egyesítem a rendelőket. Bár kevesebb pénzt kerestem, szabadon járhattam összejövetelekre és végezhettem a kötelességemet. Ettől a szívem nagyon békés és nyugodt lett.

Hamarosan lejárt a bérleti szerződés, és újra habozni kezdtem. Arra gondoltam, hogy egy teljes évtizedbe telt, amíg az orvosi tanulmányoktól eljutottam a rendelők megnyitásáig, és arra, hogy mennyi nehézségen mentem keresztül és mennyit áldoztam a szívem véréből a rendelőim megnyitásáért. Nagyon vonakodtam elengedni őket. Arra is gondoltam, hogy ha bezárom a rendelőket, nemcsak az anyagi életem lesz rosszabb, mint korábban, hanem mások dicséretét és elismerését is elveszítem. Harc tombolt a szívemben, és nem tudtam, mit tegyek, ezért letérdeltem, és buzgón imádkoztam Istenhez: „Drága Mindenható Isten, egyszer azt mondtam, hogy bezárom a rendelőket, hogy megfelelően végezzem a kötelességemet, amikor lejár a bérleti szerződés. De még mindig nem tudom őket teljesen elengedni. Kérlek, világosíts meg és vezess engem, és adj hitet és erőt!” Aznap elmentem dolgozni a rendelőbe. Útközben hirtelen megláttam egy koromfekete koporsót egy magánkórház előtt, mellette koszorúkkal. Sírás elhaló hangját hallottam, és megdöbbentem. Orvosi műhiba történt! Miután érdeklődtem, megtudtam, hogy egy asszony és a csecsemője halt meg szülés közben ebben a kórházban. Akaratlanul is visszagondoltam arra, hogy bár az évek során voltak kisebb balesetek a rendelőimben, mindegyik komolyabb baj nélkül múlt el. Ez nem azért volt, mert kiváló orvosi tudásom lett volna, és nem is azért, mert körültekintően gyakoroltam az orvoslást. Mindez Isten gondoskodása és oltalma miatt volt! Isten gondoskodása és oltalma nélkül egyetlen orvosi műhiba is elegendő lett volna ahhoz, hogy csődbe menjek. Nagyon hálás voltam Istennek a szívemben, és tudtam, hogy viszonoznom kell Isten szeretetét. Arra gondoltam, hogy Isten munkája a végéhez közeledik, és a testvéreim mind sietve végzik a kötelességeiket, hogy elegendő jó cselekedetet készítsenek elő a saját rendeltetési helyük érdekében. Én azonban a rendelőkkel voltam elfoglalva, és nem tudtam több időt és energiát szentelni a kötelességeimnek. A langyos hitem nemcsak a kötelességem útjába állt, hanem a saját életemet is károsította. Ezután Isten szavait olvastam, és rájöttem, hogyan éljek értelmes életet. Isten azt mondja: „Te egy teremtett lény vagy – természetesen imádnod kell Istent, és értelmes életre kell törekedned. Ha nem imádod Istent, hanem a tisztátalan hús-vér testedben élsz, vajon nem csupán egy emberi ruhába öltözött vadállat vagy? Mivel emberi lény vagy, fel kell áldoznod magad Istenért, és el kell viselned minden szenvedést! Örömmel és bizonyossággal kell fogadnod azt a kis szenvedést, amelynek ma ki vagy téve, és értelmes életet kell élned, mint Jób és Péter. [...] Ti olyan emberek vagytok, akik a helyes útra törekedtek és igyekeztek fejlődni. Felemelkedtek a nagy vörös sárkány országában, és azok vagytok, akiket Isten igazságosnak nevez. Hát nem ez a legértelmesebb élet?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (2.)). Isten szavainak olvasása által megértettem, hogy teremtett lényként, ha úgy tudok dönteni, hogy egész életemben Istent követem, és jól végzem egy teremtett lény kötelességét, az a legértékesebb és legértelmesebb élet. Péterre gondoltam. Amikor Jézus elhívta, eldobta a halászhálóit, és elengedte azokat az eszközöket, amelyekkel a kenyerét kereste. Mindent hátrahagyott, hogy kövesse az Úr Jézust, és végül elnyerte az igazságot, és Isten tökéletesítette őt. Ezzel szemben, amikor magamra néztem, láttam, hogy sátáni gondolatok és eszmék szerint éltem, pénzt, hírnevet és hasznot hajszolva. Fokozatosan Isten elvesztette a helyét a szívemben, és egy álhívővé züllöttem. Isten irgalma hozott vissza az Ő házába, és most teljes mértékben meg kell becsülnöm a lehetőséget, hogy a kötelességemet végezzem. Eszembe jutott, amit Isten mondott: „A világra jött emberek ritkán találkoznak Velem, és az is ritka, hogy lehetőségük van az igazság keresésére és elnyerésére. Miért ne értékelnétek kincsként ezt a gyönyörű időt, olyan helyes útként, mint amire törekedni kell ebben az életben?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek). Igaz. Ez volt az egyetlen esélyem az üdvözülésre. Ha ekkor sem kezdek komolyan foglalkozni azzal, hogy kövessem Istent és törekedjek az igazságra, akkor amikor a katasztrófák lesújtanak, elveszítem az életemet. Akkor pedig, még ha a világ minden pénzét meg is keresném, mi értéke vagy értelme lenne annak? A rendelőimet vezettem, miközben a kötelességeimet végeztem, és nem volt sok időm Isten szavait olvasni és az igazságot keresni, hogy feloldjam a saját romlott beállítottságomat. Olyan emberként, aki csak a szabadidejében hisz Istenben, mikor tudnám megérteni az igazságot? Csak az igazságra való törekvéssel és egy teremtett lény kötelességének jó elvégzésével nyerhetünk üdvösséget, és lehet csodálatos rendeltetési helyünk. Ez a helyes út az életben. El kellett engednem a rendelőket, és minden időmet arra kellett fordítanom, hogy Istenért áldozzam magam. Ezután bezártam a rendelőket.

Isten szavai mutattak nekem utat és vezettek arra a felismerésre, hogy a Sátán aljas szándékból pénzzel, hírnévvel és haszonnal akarja félrevezetni és megrontani az embereket, és segítettek megértenem az igazságra való törekvés értékét és jelentőségét az életben. Hálás vagyok Istennek a szavai által nyújtott vezetésért és útmutatásért, amelyek lehetővé tették számomra, hogy bölcs döntést hozzak az üzlet és a kötelesség között. Az elmúlt néhány évben folyamatosan a gyülekezetben végeztem a kötelességemet. Sok romlottságot fedtem fel, és az Istenhez való imádkozás, az igazság keresése, valamint az önmagamon való elgondolkodás és önmagam megismerése által a romlott beállítottságaim valamennyire megváltoztak, és fokozatosan elkezdtem megélni némi emberi hasonlatosságot. Mindaz a változás, amin keresztülmentem, Isten szavainak az eredménye. Hálát adok Istennek az Ő üdvösségéért!