Évek óta színészként végeztem a kötelességemet. 2022 májusában a vezetők felkértek, hogy végezzem el a rendezői képzést, és részmunkaidőben videóellenőrzéssel is foglalkozzak. Akkoriban, bár némi nyomás nehezedett rám, kész voltam arra, hogy fejlődjek, és mindent megtegyek, hogy jól végezzem a feladatomat. Minden nap sok dolgom volt, és mindez nagyon kielégítő érzés volt.

2022 augusztusában elkezdtünk egy új filmet forgatni, és a rendezők felkértek engem és Judith nővért, hogy vegyünk részt a főszereplő-válogatáson, de én nem különösebben akartam ezt. Úgy éreztem, hogy két kötelesség már így is eléggé lefoglal, és ha átmegyek a meghallgatáson, és én leszek a főszereplő, a három kötelesség már biztosan túlterhelne. Később Judith-ot választották a főszerepre, engem pedig a harmadik szerepre. Nemcsak hogy nem voltam csalódott, amiért nem én lettem a főszereplő, de titokban még örültem is. Mivel ennek a harmadik karakternek kevesebb szövege volt, és nem volt túl fontos szerep, viszonylag könnyebbnek ígérkezett, így örömmel fogadtam el ezt a szerepet. Később a rendezők úgy látták, hogy Judith kissé mogorvának tűnik, és ez nem igazán illett a főszereplő pozitív és erős személyiségéhez, ezért azt javasolták, hogy menjek el egy újabb meghallgatásra a főszerephez. Amikor ezt a hírt meghallottam, az első gondolataim ezek voltak: „Ez a három kötelesség már így is eléggé lefoglal; ha engem tesznek meg főszereplőnek, nem lesz még több dolgom? Ráadásul a főszereplőnek vannak sírós jelenetei is, ami elég nehéz alakítást igényel. Ahhoz, hogy jól játsszam, sok energiára lenne szükség.” Miután végiggondoltam, azt mondtam a rendezőknek: „A főszereplő meglehetősen higgadt, de én kissé fiatal vagyok, nem túl higgadt, és nem vagyok alkalmas erre a szerepre. Judith már rengeteg energiát fektetett ebbe a szerepbe, és a kora és a temperamentuma is jobban illik hozzá. Csak a kifejezésmódja nem volt teljesen a helyén, de egy kis segítséggel ez javítható. Szóval nem érzem szükségét, hogy újra részt vegyek a meghallgatáson.” Később, némi megbeszélés után, mindenki arra a következtetésre jutott, hogy Judith valóban jobban illik a főszereplő temperamentumához, és hogy több segítségre van szüksége. Bár az ügy lezárult, a szívem mélyén tudtam, hogy azért nem akarok főszereplő lenni, mert félek a szenvedéstől. Kissé bűntudatom volt, de nem kerestem az igazságot, hogy megoldjam ezt.

Ezután minden napom be volt táblázva, és kissé vonakodtam. Néha a rendezők este találkoztak, hogy megbeszéljék a filmmel kapcsolatos kérdéseket, én pedig kelletlen és vonakodó voltam, és azt gondoltam magamban: „Fejezzétek már be gyorsan a megbeszélést! Ha végeztek, ti pihenhettek, de nekem még ellenőriznem kell a videókat. Mikor kell már kevesebb videót ellenőriznem?” Néha, hogy gyorsabban végezzek ezekkel a feladatokkal, a videók ellenőrzésekor gyorsítva néztem őket, hogy hamarabb befejezhessem és lefeküdhessek. A rendezői kötelesség megköveteli, hogy olyan dolgokon gondolkodjak, mint a beállítások és a megjelenítés, de én úgy éreztem, hogy ezek a dolgok túl sok agymunkát igényelnek, ezért nem akartam erőfeszítést tenni. Amikor a vezető színésznőnek nehézségei támadtak az alakításával, a többi rendező segített neki, hogy jól játssza a szerepét, de én csak lazítani akartam, és nem foglalkoztam a szereppel. Csak mondtam a nővérnek pár tapasztalatot, amit felhalmoztam, ami nem igazán felelt meg a rendezői szerepkörnek. Ami a harmadik szerepet illeti, amit játszottam, azzal a kifogással, hogy elfoglalt vagyok, nem fektettem energiát a szerep átgondolásába, ami nagyon gyenge alakítást eredményezett.

Egy nap egy nővér beszélgetett velem, és azt mondta, hogy a kötelességeimben nem vagyok hajlandó árat fizetni, átadom magam a testi kényelemnek, kisstílű trükköket alkalmazok, és elhanyagolom a feladataimat. Tudtam, hogy pontosan rámutatott, milyen problémák vannak velem, de nem fogtam fel a probléma súlyosságát. Azt gondoltam magamban: „Semmiképp sem bírok ennyi kötelességgel, és mivel rendezőként nem teszek hozzá semmit, előbb-utóbb elbocsátanak, és ha elbocsátanak, hát legyen. Eggyel kevesebb kötelesség kevesebb testi szenvedést jelentene, és több szabadidőm lenne. Jó lenne az is, ha egyetlen feladatból álló kötelességet végeznék.” Mivel nem változtattam a gondolkodásmódomon, még passzívabbá váltam a kötelességeimben. A forgatás során sok probléma adódott, ezért a haladás különösen lassú volt, de én csak arra összpontosítottam, hogy csökkentsem a kötelességeimet, és így közömbös maradtam ezekkel a kérdésekkel szemben. Később, mivel nem volt teherérzetem a kötelességeimben, a vezetők nem engedték tovább, hogy rendező legyek, és ehelyett arra kértek, hogy teljes mértékben a szerepemre koncentráljak. Bár kevesebb kötelességem volt, mégsem tudtam motivációt meríteni, és az alakításommal még mindig sok probléma volt. Végül a forgatási problémák, és a mi, főszereplők, nem megfelelő színvonalú alakítása miatt a forgatás megbukott. Néhány különleges ok miatt már nem folytathattam színészként, és videókat sem ellenőrizhettem. A kötelességeim egymás utáni elvesztése sem ébresztette fel az érzéketlen szívemet, és még mindig nem gondolkodtam el magamon rendesen. Ehelyett úgy éreztem, hogy objektív okai voltak a kötelességeim elvesztésének. Később a gyülekezet az evangelizációs munka felelősévé nevezett ki, és én meg akartam becsülni ezt a kötelességet, de egy idő után visszatértem a régi szokásaimhoz. Amikor szembesültem a testvérek által az evangélium hirdetése során tapasztalt nehézségekkel, az evangéliumi munkások közötti együttműködés problémáival, az evangélium lehetséges befogadóinak problémáival és így tovább, úgy éreztem, hogy mindig végtelen a munka, és újra lazsálni kezdtem. Minden alkalommal, amikor munkát kellett végrehajtanom, csak továbbadtam a feladatot. Minden nap arra gondoltam, hogy gyorsan befejezzem a vezetők által adott feladatokat, hogy hamarabb pihenhessek, és amikor fáradt voltam, azon tűnődtem: „Van-e könnyebb kötelesség, amit végezhetnék? Ebben a munkában mindig annyi a tennivaló. Mikor pihenhetek már? Mikor ér véget ez a kimerültség?” Nem számítottam rá, hogy ezek a „kívánságok” hamarosan valóra válnak.

2023. június 9-én, a lakóhelyemen történt néhány különleges esemény miatt, elszigetelődtem, nem tudtam kapcsolatba lépni sem a gyülekezettel, sem a testvérekkel, és kénytelen voltam abbahagyni a kötelességeim végzését. Ez a helyzet nagyon hirtelen jött, és sokáig nem tértem magamhoz. Hirtelen a túlterheltségből a tétlenségbe kerültem, és teljesen tanácstalan voltam, nem tudtam, mit tegyek. Bárhogy is gondolkodtam rajta, egyszerűen nem értettem: most az evangelizációs munkában annyi a tennivaló, és mindenkinek, aki a kötelességét végzi, annyi feladata van. Miért szűntek meg hirtelen a kötelességeim? Hirtelen eszembe jutottak Isten szavai: „Ha síkos vagy és lazítasz, ha nem végzed megfelelően a kötelességed, és mindig a rossz úton jársz, akkor Isten nem fog munkálkodni benned; el fogod veszíteni ezt a lehetőséget, és Isten ezt mondja majd: »Téged semmiképp nem lehet használni. Menj és állj félre! Szeretsz ügyeskedni és henyélni, igaz? Szeretsz lustálkodni és elmerülni a kényelemben, ugye? Nos, akkor merülj csak el a kényelemben mindörökre!« Isten valaki másnak fogja adni ezt a kegyelmet és lehetőséget. Mit mondotok? Veszteség ez vagy nyereség? (Veszteség.) Óriási veszteség!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavainak ítélete azonnal felébresztett. Hát nem mindig is pihenni akartam? Nem mindig is utáltam a nehézséget, féltem a kimerültségtől, és lazsáltam, csak a hús-vér testemmel törődve? Nos, most teljesen pihenhettem, egyáltalán semmilyen kötelességet nem tudtam végezni! Az elmém kiüresedett, és Isten szavai folyamatosan ismétlődtek a fejemben: „Nos, akkor merülj csak el a kényelemben mindörökre!” Kimondhatatlan érzés volt a szívemben. Csak ürességet éreztem. Visszatekintettem arra, hogyan végeztem korábban a kötelességeimet, és tele voltam megbánással, és a napjaimat bűntudatban és önvádaskodásban töltöttem: miért nem becsültem meg rendesen a kötelességeimet? Miért csak tessék-lássék csináltam a dolgokat?

Később Isten szavait olvastam. Mindenható Isten azt mondja: „Felületesnek lenni a kötelességeitek végzése közben szigorúan tilos. Ha mindig felületes vagy, amikor a kötelességedet teszed, akkor nincs módod arra, hogy kötelességedet megfelelő színvonalon végezd. Ha odaadással akarod végezni kötelességedet, akkor először is meg kell oldanod azt a problémádat, hogy felületes vagy. Amint észleled ennek a megnyilvánulásait, azonnal lépéseket kell tenned a helyzet orvoslására. Ha zavaros a fejed, soha nem vagy képes észrevenni a problémákat, mindig csak úgy túlesel rajtuk, és felületesen végzed a dolgokat, nem lesz módod arra, hogy jól végezd a kötelességed. Ezért szívvel-lélekkel kell tenned a kötelességed. Az emberek nehezen jutnak hozzá ahhoz a lehetőséghez, hogy a kötelességüket végrehajtsák! Ha Isten megadja nekik ezt a lehetőséget, de ők nem ragadják meg, akkor ez a lehetőség elveszett – és még ha a későbbiekben szeretnének is ilyen lehetőséget találni, akkor sem biztos, hogy újra felbukkan. Isten munkája senkire sem vár, ahogyan a kötelesség végrehajtásának esélye sem. Vannak, akik azt mondják: »Korábban nem végeztem jól a kötelességemet, de most mégis végezni akarom azt. Egyszerűen visszaszállok a nyeregbe.« Csodálatos dolog az ilyen elszántság, de tisztában kell lenned azzal, hogyan kell jól végrehajtani a kötelességed: az igazság felé kell igyekezned. Csak azok tudják jól végrehajtani a kötelességüket, akik megértik az igazságot. Ha valaki nem érti az igazságot, akkor még a munkavégzése sem lesz megfelelő színvonalú. Minél tisztábban látod az igazságot, annál hatékonyabban fogod végezni a kötelességed. Ha képes vagy átlátni ezt, akkor erőfeszítést fogsz fektetni az igazságba, és lesz reményed arra, hogy jól hajtsd végre a kötelességed. Jelenleg nem sok lehetőség van a kötelesség végzésére, ezért ragaszkodnod kell hozzá, amikor csak tudsz. Pontosan akkor kell valódi erőfeszítést tenned, amikor egy kötelességgel szembesülsz; akkor kell felajánlanod magad és feláldoznod magad Istenért, és akkor kell árat fizetned. Ne titkolj el semmit, ne tervelj ki semmilyen cselszövést, ne biztosíts magadnak mozgásteret, és ne hagyj magadnak kibúvót. Ha bármennyire is kibúvót hagysz magadnak, trükközöl, dörzsölt vagy és lazsálsz, akkor biztosan rossz munkát fogsz végezni. Tegyük fel, hogy azt mondod: »Senki sem látta, hogy csaltam és lazsáltam. Ez nagyszerű!« Miféle gondolkodásmód ez? Azt hiszed, hogy megtévesztetted az embereket és Istent is? A valóságban azonban tudja Isten, mit tettél? Tudja. Valójában bárki, aki egy ideig kapcsolatba kerül veled, tudomást szerez a romlottságodról és a visszataszító voltodról; csak lehet, hogy nem mondják ki nyíltan: a szívükben meglesz a véleményük rólad. Sokan voltak, akik fel lettek fedve és ki lettek vetve, mert a legtöbb ember átlátott a lényegükön, és így leleplezték ezeket az embereket, hogy kik is ők, és kitakarították őket a gyülekezetből. Tehát akár törekszenek az igazságra, akár nem, az embereknek a legjobb képességük szerint jól kell végezniük a kötelességüket; a lelkiismeretüknek kell vezetnie őket, és valódi dolgokat kell tenniük. Lehetnek hiányosságaid, de ha hatékony tudsz lenni a kötelességed végzésében, nem leszel kivetve. Ha mindig azt gondolod, hogy rendben vagy, hogy biztosan nem leszel kivetve, ha soha nem gondolkodsz el önmagadon és nem próbálod megismerni önmagad, továbbra is figyelmen kívül hagyod a megfelelő feladataidat, és mindig felületes vagy, akkor, amikor Isten választott népe valóban elveszíti a türelmét veled szemben, lelepleznek téged, hogy ki vagy, és ki leszel vetve. Akkor már túl késő lesz a megbánásra, mert mindenki átlátott rajtad, és elveszítetted minden méltóságodat és integritásodat. Ha senki sem bízik benned, vajon Isten bízna benned? Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét: Ő egyáltalán nem bízna meg egy ilyen emberben. [...] az embereknek mindig meg kell vizsgálniuk magukat a kötelességük végzésekor: »Megfelelő színvonalon végeztem ezt a kötelességet? Beletettem a szívemet? Felületes állapotban voltam?« Ha mindig felületes vagy, veszélyben vagy. Ez legalábbis azt jelenti, hogy nincs hiteled, és hogy az emberek nem bízhatnak benned. Ami még súlyosabb, ha mindig felületes vagy a kötelességed végzésekor, és ha mindig becsapod Istent, akkor nagy veszélyben vagy! Milyen következményei vannak a nyilvánvaló megtévesztésnek? Mindenki láthatja, hogy tudatosan cselekszel rosszat. Teljes mértékben a saját romlott beállítottságaid szerint élsz, és a kötelességedben semmi más nem vagy, csak felületes, és egyáltalán nem gyakorlod az igazságot – ez azt jelenti, hogy híján vagy az emberi mivoltnak! Ha ez végig megnyilvánul benned – nem követsz el nagy hibákat, de szüntelenül elköveted a kicsiket, és az elejétől a végéig nem tartasz bűnbánatot, akkor gonosz ember vagy, egy álhívő, és ki kell takarítani téged – ez súlyos következmény. Teljesen fel leszel fedve és ki leszel vetve mint álhívő és gonosz ember” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az életbe való belépés a kötelességvégzéssel kezdődik). Isten szavainak ezt a szakaszát már sokszor olvastam korábban, de soha nem éreztem, hogy ennyire szíven talált volna, mint akkor. Azzal, hogy felületesen végeztem a kötelességeimet és trükkökhöz folyamodtam, az embereket talán meg tudtam téveszteni, de Istent nem, és ha bűnbánat nélkül folytattam volna tovább, akkor kivetettek volna. Visszatekintettem azokra a pillanatokra, amikor a kötelességeimet végeztem. Amikor a kötelességeim megszaporodtak, és több időt és energiát igényeltek, panaszkodni kezdtem, úgy éreztem, nincs időm lazítani, és nem tudtam időben lepihenni, ezért kelletlen és vonakodó lettem, és mindig reménykedtem egy kis szünetben. A videók ellenőrzésekor felületesen néztem őket, hogy hamarabb pihenhessek. Bár ez nem okozott kárt, lazsáltam és felületes voltam a kötelességeimben, és Isten mindezt látta. Valóban nem voltam jámbor, és teljesen megbízhatatlan voltam! A gyülekezet lehetőséget adott, hogy rendezővé képezzenek, de én nem becsültem meg. Nem fektettem energiát abba, hogy a forgatókönyvön vagy a beállításokon gondolkodjak, csak panaszkodtam, hogy ez szellemileg kimerítő. Amikor a színészeknek segítettem a szerepeikben, lazsáltam, és a kevés múltbeli színészi tapasztalatomra támaszkodva próbáltam őket irányítani, de ennek nem volt valódi haszna. Valójában csak dísznek voltam ott, betöltöttem egy pozíciót, de semmi érdemlegeset nem tettem. Színészi kötelességemben tudtam, hogy a főszerep energiát követel, ezért elutasítottam a meghallgatás lehetőségét. Arról nem is beszélve, hogy kiválasztottak volna-e, de amikor Isten házának munkájához szükség volt rám, nem léptem elő aktívan, hogy együttműködjek. Ehelyett először azt fontolgattam, hogy a hús-vér testemnek kényelmes lesz-e, és amint láttam, hogy ez nem lesz előnyös a testem számára, nem akartam meghallgatásra menni, és csalárd módon kerestem a kifogásokat, és bújtam ki a felelősség alól. Annyira önző voltam! Még amikor később a harmadik szerepet játszottam, azt is hanyagul kezeltem. Nem készültem fel megfelelően, és a forgatások eredményei messze nem voltak jók. Valójában akkoriban, bár háromféle kötelességet láttam el, ha megfelelően beosztottam volna az időmet, és a józan észre támaszkodva végeztem volna a kötelességeimet, egyikben sem vallottam volna kudarcot. Bármennyire sok elfoglaltságot jelentettek a kötelességeim, csak fél órával vagy egy órával többet kellett volna dolgoznom, mint mások. De én még ezt a kis árat sem voltam hajlandó megfizetni, és mindig is utáltam a nehézségeket és féltem a kimerültségtől, és még akkor sem tartottam bűnbánatot, amikor egymás után veszítettem el a kötelességeimet. Végül, amikor az evangelizációs munkáért feleltem, folyton ugyanazokba a rossz szokásokba estem vissza. A testem kényelme érdekében mindig lazsáltam, és ahol csak lehetett, felületes voltam. Eltékozoltam a jellemem tisztaságát és a méltóságomat. Megbízhatatlan voltam, és teljességgel méltatlan a kötelességeim végzésére. Isten már régen visszautasított engem.

Visszagondolva arra, hogyan végeztem a kötelességeimet, mély szemrehányást éreztem a szívemben, és sírva imádkoztam Istenhez: „Istenem, látom, hogy nem végeztem megfelelő színvonalon a kötelességeimet. Mindez azért volt, mert felületes voltam, és átadtam magam a testi kényelemnek. Ma a kötelességeim hirtelen leállása által Te fenyítesz és fegyelmezel meg engem. Istenem, bűnbánatot akarok tartani. Kérlek, világosíts meg és vezess, hogy elgondolkodjak és megértsem magam!” Később tudatosan kerestem az igazságot a problémáimmal kapcsolatban, és Isten szavait olvastam: „A lusta emberek semmit sem tudnak csinálni. Két szóval összefoglalva: hasznavehetetlen emberek; másodosztályú fogyatékosságuk van. Nem számít, mennyire jó képessége van a lusta embereknek, az nem egyéb, mint puszta kirakat; még ha jó képességűek is, semmi haszna. Túlságosan lusták – tudják, hogy mit kellene tenniük, de nem teszik, és még ha tudják is, hogy probléma valami, nem keresik az igazságot a megoldása végett, és noha tudják, hogy milyen nehézségeket kellene elszenvedniük azért, hogy hatékony legyen a munka, mégsem hajlandóak ilyen érdemleges szenvedést elviselni – így aztán nem nyerhetnek el semmilyen igazságot, és nem végezhetnek valóságos munkát. Nem szeretnék elviselni azokat a nehézségeket, amelyeket viselniük kellene az embereknek; csak a kényelemben való elmerülést, az örömteli idők és a szabadidő élvezetét, valamint a szabad és nyugodt élet élvezetét ismerik. Hát nem hasznavehetetlenek? Azok az emberek, akik nem tudnak nehézséget elviselni, nem érdemlik meg az életet. Akik folyton csak parazitaként akarnak élni, lelkiismeret és józan ész nélkül valók; vadállatok, és az ilyen emberek még munkavégzésre is alkalmatlanok. Mivel nem tudnak nehézséget elviselni, még ha végeznek is munkát, nem képesek jól végezni azt, és ha el szeretnék nyerni az igazságot, erre még kevesebb remény van. Az, aki nem tud szenvedni és nem szereti az igazságot, hasznavehetetlen ember; még munkavégzésre sem alkalmas. Vadállat, és szemernyi emberi mivolt sincs benne. Az ilyen embereket ki kell iktatni; csakis ez felel meg Isten szándékainak” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). „Isten kezdettől fogva ezt mondja: »Amit Én akarok, az az emberek kiválósága, nem pedig a számuk nagysága.« Ez Istennek az Ő választott népétől megkövetelt normája, valamint a gyülekezetben lévő emberek létszámára vonatkozó követelmény és alapelv. »Amit Én akarok, az az emberek kiválósága« – a »kiválóság« itt a királyság jó katonáira vagy a győztesekre vonatkozik? Egyik sem pontos. Hogy pontosan fogalmazzunk, a »kiválóság« azokra vonatkozik, akik normális emberi mivolttal rendelkeznek, akik valóban emberek. Isten házában, ha el tudod végezni azokat a kötelességeket, amelyeket egy embernek el kell végeznie, ha használható vagy emberi lényként, és ha eleget tudsz tenni egy ember felelősségeinek, kötelességeinek és kötelezettségeinek anélkül, hogy mások húznának, vonnának, vagy tolnának, és nem vagy haszontalan szemét, nem vagy ingyenélő, nem vagy naplopó – képes vagy felvállalni egy ember felelősségeit és kötelezettségeit és vállalni egy ember küldetését – csak ez jelenti azt, hogy megfelelő színvonalú ember vagy! Képesek vajon vállalni egy ember küldetését ezek a naplopók és azok, akik nem a megfelelő feladatokkal foglalkoznak? (Nem.) Egyesek nem hajlandóak felelősséget vállalni; mások nem tudják vállalni – haszontalan szemetek. Nem lehet embernek nevezni azokat, akik nem képesek vállalni egy ember felelősségeit. [...] Azok, akik nem képesek felvállalni a saját kötelességüket Isten házában, nem normális emberek, és Isten nem akarja őket. Akár vezető, akár dolgozó vagy, vagy szakmai készségekkel járó speciális munkát végzel, képesnek kell lenned vállalni azt a munkát, amelyért felelős vagy. Azon túl, hogy képes vagy irányítani a saját életedet és túlélésedet, a létezésed nem csupán a lélegzésről, nem evésről, ivásról és szórakozásról szól, hanem arról, hogy képes legyél vállalni az Isten által neked adott küldetést. Csak az ilyen emberek méltók arra, hogy teremtett lényeknek és embernek nevezzük őket. Isten házában azok, akik mindig potyázni akarnak és mindig megpróbálják kidumálni magukat abban a reményben, hogy valahogy átvészelik a végéig és áldásokat nyernek, semmilyen munkát és semmilyen felelősséget nem tudnak vállalni, küldetésről nem is beszélve. Az ilyen embereket ki kell iktatni, és ez nem kár. Ez azért van, mert az, amit kiiktatnak, nem ember – ők nem alkalmasak arra, hogy embernek nevezzék őket. Hívhatod őket haszontalan embereknek, naplopóknak vagy léhűtőknek; mindenesetre, nem érdemesek arra, hogy embernek nevezzék őket. Amikor munkát osztasz ki nekik, nem tudják önállóan elvégezni; amikor pedig egy feladatot osztasz rájuk, nem tudnak felelősséget vállalni, és nem tudják teljesíteni a rájuk háruló kötelezettséget – az ilyen embereknek annyi. Nem méltóak az életre; halált érdemelnek. Már az is Isten kegyelme, egy kivételes kegy, hogy megkíméli az életüket” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (5.)). Isten leleplezi, hogy a lusta, tétlen emberek legfontosabb jellemzője, hogy nem végzik el a rendes munkájukat. Egy kifejezéssel összefoglalva, csak „elevickélnek”. Napjaikat csak az evés, ivás, szórakozás és a testi kényelem élvezete tölti ki, a helyénvaló dolgokkal nem foglalkoznak. Amikor csak lehetséges, ezek az emberek a kötelességeikben csak tessék-lássék dolgoznak, pihennek, és kerülik a felelősséget. Egyetlen kötelességet sem végeznek jól, és se nem hajlandóak, se nem képesek semmilyen munkát vállalni. Csak a szabadidőt és a kényelmet akarják, és a végén mégis áldásokat várnak. Az ilyen emberek méltatlanok arra, hogy embernek nevezzék őket, haszontalanok, és Isten utálja az ilyen embereket. Amikor elgondolkodtam a viselkedésemen, láttam, hogy pont olyan vagyok, mint ezek az emberek. Nem végeztem el a munkát, amit el tudtam volna, és kibújtam a felelősség és a terhek alól, amelyeket vállalnom kellett volna. Mindig csak a testi kényelemre vágytam, és féltem a nehézségektől és a kimerültségtől. Mindennap az volt a vágyam, hogy gyorsan befejezzem a munkámat, és korán lepihenjek. Csak olyan akartam lenni, mint egy disznó, enni, inni és jól aludni. A gyülekezet rám bízta a videók felülvizsgálatának fontos kötelességét, de hogy hamarabb ágyba kerüljek, gyorsítva néztem át a videókat. Ha a felelőtlenségem miatt megengedtem volna, hogy egy nem megfelelő színvonalú videó felkerüljön, az nemcsak hogy nem tett volna bizonyságot Istenről, hanem szégyent is hozott volna Rá, és ezt a következményt nem tudtam volna elviselni. Ráadásul a rendező a filmgyártó munka vezetője, és azzal, hogy egy ilyen fontos kötelesség elvégzésében képezhettem magam, Isten felemelt engem, de én felelőtlen voltam és lazsáltam. Rendezőként és színészként is tagadhatatlan felelősségem volt abban, hogy a film ilyen sokáig késett és rosszul sikerült. Ezáltal súlyosan vétkeztem a kötelességemben! A gyülekezet évekig képzett engem színésznek, mégis, amikor láttam, hogy nem találnak megfelelő főszereplőt az új filmhez, közömbös maradtam, nem éreztem szorongást vagy aggodalmat, sőt, a testi kényelmem érdekében nem voltam hajlandó meghallgatásra menni a főszerepért. Nem vettem figyelembe Isten szándékait, és nem védtem az Ő házának érdekeit. Teljesen hiányzott belőlem az emberi mivolt! Végigtekintve a különféle cselekedeteimen és a káron, amit Isten házának munkájában okoztam, úgy éreztem, pont olyan vagyok, ahogy Isten leírja, amikor azt mondja: „Nem méltóak az életre; halált érdemelnek. Már az is Isten kegyelme, egy kivételes kegy, hogy megkíméli az életüket.” Isten háza újra és újra lehetőséget adott nekem a kötelességeim elvégzésére, lehetővé téve, hogy elnyerjem az igazságot, és nagyobb fejlődést érjek el a kötelességeim által. De én mindig felületes voltam és csak tessék-lássék csináltam a dolgokat. Teljesen haszontalan voltam. Hiányzott belőlem a lelkiismeret és a józan ész! Egyetlen rám bízott kötelességet sem teljesítettem. Egyszerűen egy semmirekellő voltam. Az életemnek nem volt értéke, és akkor sem hiányoznék senkinek, ha meghalnék. Most az, hogy Isten lehetőséget ad az elgondolkodásra, már önmagában Isten kegyelme számomra.

Később még több szót olvastam Istentől: „Mielőtt az emberek megtapasztalják Isten munkáját és megértik az igazságot, a Sátán természete az, ami átveszi az irányítást és belülről uralja őket. Mit foglal magában konkrétan ez a természet? Például miért vagy önző? Miért óvod a saját státuszodat? Miért befolyásolnak annyira az érzéseid? Miért szereted azokat az igazságtalan dolgokat és azokat a gonosz dolgokat? Mi az alapja annak, hogy szereted az ilyen dolgokat? Honnan származnak ezek a dolgok? Miért szereted és fogadod el őket? Mostanra már mindannyian megértettétek: a fő oka ennek az, hogy a Sátán mérgei benne vannak az emberben. Tehát mik a Sátán mérgei? Hogyan fejezhetők ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – mindenki azt feleli: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Csupán ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, azt valójában saját magukért teszik – és így mindannyian önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet teljességgel a romlott emberiség létezésének alapzatává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). Isten szavaiból megértettem, hogy minden alkalommal, amikor kötelességek hárultak rám, utáltam a nehézségeket és féltem a kimerültségtől, és képtelen voltam igazán feláldozni magam Istenért – ez nemcsak a súlyos lustaságom miatt volt, hanem azért is, mert a Sátán mérgei vették át az irányítást bennem, mint például: „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „az élet arról szól, hogy jókat együnk, és szépen öltözködjünk”, „idd meg ma a mai nap borát, és ne aggódj a holnap miatt holnapig!”, „élj a mának, és tanulj meg kedves lenni magadhoz” és „a testi élvezet boldogság”. Ezen eszmék és nézetek szerint éltem, és egyre önzőbbé és aljasabbá váltam. Semmiért sem voltam hajlandó szenvedni vagy árat fizetni, és a testi kényelmet mindenek fölé helyeztem. Pontosan úgy, mint gyerekkoromban, amikor láttam, hogy néhány osztálytársam középiskolába megy – hajnal előtt keltek, hogy iskolába menjenek, és iskola után mindenféle házi feladatot kellett megcsinálniuk –, úgy éreztem, hogy így élni túl fárasztó lenne, és ráadásul, még ha sokat is szenvednek, talán be sem jutnak az egyetemre. Én csak élvezni akartam a jelent, és kényelmesen élni, és úgy éreztem, hogy ez elég lenne. Így az általános iskola befejezése után kimaradtam az iskolából. Házasságkötésem után sem voltam hajlandó aggódni az otthoni ügyek miatt, sem a nagyok, sem a kicsik miatt, és a férjem gondoskodott róluk. A családom azt mondta, szerencsés vagyok, hogy ilyen gondtalan életet élek, én pedig azt gondoltam, hogy így kell élni, és hogy egy gondoktól és feszültségtől mentes élet, amelyben szabadon és könnyedén telnek a napok, a legboldogabb élet, amit csak élni lehet. Láttam, hogy ezek a sátáni mérgek már a természetemmé és a cselekedeteim és viselkedésem mércéjévé váltak. Ezek szerint élve egyre inkább átadtam magam a testnek, és nagyon alantas módon éltem. Miután Isten házába jöttem, hogy a kötelességeimet végezzem, még mindig a testi érdekeimet helyeztem előtérbe, és csak addig voltam hajlandó némi árat fizetni a kötelességeimben, ameddig az nem érintette a testi kényelmemet, de amint a testi érdekeimet érintette, törtem a fejem, hogy kiutat találjak, és felületesen kezeltem a kötelességeimet. Ahogy egy himnusz mondja: „Az emberek hajlandóak az életüket adni a testért, de semmit sem akarnak feláldozni az igazságért” (Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket, Sirám egy sivár és tragikus világról). Még akkor is, amikor megszégyenítve éreztem magam, miután tessék-lássék tettem a dolgokat, és világosan tudtam, hogyan érjek el jó eredményeket, továbbra sem voltam hajlandó elviselni a szenvedést, se árat fizetni. Mindig úgy éreztem, hogy ebből az erőfeszítésből nem profitálnék eleget, ezért folyamatosan a kényelemre vágytam, aminek hatására a kötelességeimnek nem volt eredménye. Rendezőként és színészként eltöltött időm alatt olyan nagy károkat okoztam Isten házának munkájában, de semmit sem éreztem emiatt, nem éreztem semmilyen gyötrelmet, sőt azt gondoltam, hogy ennek objektív okai vannak. Ezen elgondolkodva kissé megijedtem. Ezek a sátáni mérgek önzővé és aljassá tettek. Bár a testem kényelmet élvezett, teljesen elvesztettem emberi méltóságomat és becsületemet, és most már arra sem volt lehetőségem, hogy a kötelességeimet végezzem. Ezek a korábbi kötelességeimmel kapcsolatos megbánások most folttá váltak az Istenbe vetett hitemen. Elgondolkodtam azon, hogy Isten, hogy megmentse az emberiséget, testet öltött és lejött a földre, személyesen megtapasztalva az emberi szenvedést, és azon, hogy mindenféle igazságot fejezett ki, hogy ellássa, megítélje és megtisztítsa az embereket, és útmutatást adjon nekik. Isten szívének annyi vérét áldozta az emberiségért, de én még azt a kötelességet sem voltam hajlandó elvégezni, amit egy teremtett lénynek kellene. Milyen lelkiismeretem vagy józan eszem volt nekem? Valóban méltatlan voltam arra, hogy Isten követője legyek!

Az elszigeteltségem alatt nem tudtam kapcsolatba lépni a gyülekezettel. Csak a testvérek által készített videókat nézhettem a YouTube-on. Láttam, hogy Isten házától egyre több film, tapasztalati tanúságtétel, himnusz és táncos videó jelenik meg, és minden nap új videókat töltenek fel. Úgy éreztem, hogy ezek a testvérek a Szentlélek munkájával, Isten áldásaival és útmutatásával rendelkeznek, és annyira irigyeltem őket! Hiányoztak azok a napok, amikor a testvérekkel együtt végeztem a kötelességeimet. Arra gondoltam, hogy régen én is közéjük tartoztam, de mivel nem becsültem meg a kötelességeimet, és újra és újra felületesen végeztem őket, elvesztettem a lehetőséget a kötelességeim végzésére. Nagyon feldúltnak éreztem magam. A megbánásaimat és vétkeimet töviseknek éreztem, amelyek a szívembe szúródnak, és annyira gyötörtek! Ekkor jöttem rá igazán, hogy az igazi boldogság nem arról szól, hogy mennyi testi kényelmet élvezünk, hanem arról, hogy mennyi jótettet készítünk elő, és mennyi mindent teszünk Isten megelégedésére. Visszatekintve láttam, hogy egyetlen dolgot sem tettem Isten megelégedésére, és valahányszor erre gondoltam, megbánás töltött el, és adósnak éreztem magam. Abban az időben Isten szavainak egy himnuszát hallgattam, amelynek címe: „Csak a kötelességed teljesítésével élheted meg az emberi élet értékét”, és a szívem derűsebb lett.

1  Mi az értéke egy ember életének? Egy tekintetben a teremtett lény kötelességének teljesítéséről van szó. Más tekintetben, életed során teljesítened kell a küldetésedet; ez a legfontosabb. Nem fogunk valami nagy küldetés, kötelesség vagy felelősség teljesítéséről beszélni, de legalább valamit el kell érned. Az ember élete során, miután megtalálta a helyét, szilárdan megáll a pozíciójában, megtartja azt, szívének minden vérét és minden erejét feláldozza, és jól végzi és befejezi azt, amin dolgoznia kell, és amit véghez kell vinnie. Amikor végül Isten elé áll számot adni, viszonylag elégedettnek érzi magát, a szívében nincs lelkiismeret-furdalás vagy megbánás. Vigaszt érez és úgy érzi, hogy nyert valamit, hogy értékes életet élt.

2  Tehát annak érdekében, hogy értékes életet éljen, és végül elérje ezt a fajta gyümölcsöt, megéri, hogy az ember fizikailag egy kicsit szenvedjen és megfizessen némi árat, még akkor is, ha megbetegszik a kimerültségtől vagy egészségügyi problémái vannak. Amikor az ember erre a világra jön, az nem a test élvezetéért történik, és nem is azért, hogy egyen, igyon és szórakozzon. Az embernek nem szabadna ezekért a dolgokért élnie; nem ez az emberi élet értéke, és nem is ez a helyes út. Az emberi élet értéke és a követendő helyes út valamilyen értékes dolog megvalósításában és egy vagy több értékes munkaelem elvégzésében áll. Ez nem nevezhető karriernek, hanem helyes útnak és a helyes feladatnak is. Megéri az embernek megfizetni akármekkora árat azért, hogy valamilyen értékes munkát végezzen, értelmes és értékes életet éljen, továbbá az igazságra törekedjen és elnyerje azt.

[...]

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (6.))

Ez a himnusz felnyitotta a szememet az élet értékére és jelentésére. A testi kényelem csak átmeneti, és igazán értelmes életet csak akkor találhatunk, ha teljesítjük a kötelességeinket, és vigasztalást találunk a szívünkben. Rájöttem, hogy ha a romlott beállítottságom megoldatlan marad, a lustaságom és a testi kényelemben való elmerülésem mindig megakadályoz abban, hogy jól végezzem a kötelességeimet. Ezért Istenhez imádkoztam, a gyakorlás útját keresve.

Később Isten szavait olvastam. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor úgy érzed, hogy felületesen végzed a dolgokat, kibúvókat keresel és lazsálsz, és próbálod elkerülni Isten vizsgálatát a kötelességed végzése közben, sietned kell Isten elé járulni, hogy imádkozz és elgondolkodj azon, helyes-e így tenni. Aztán gondolkodj el: »Mi a célom az Istenbe vetett hittel? A felületességem becsaphatja az embereket, de vajon Istent bolonddá teheti? Sőt mi több, nem azért hiszek Istenben és végzem a kötelességemet, hogy kibúvókat keressek és lazsáljak, hanem hogy elnyerjem az üdvösséget. Így cselekedni azt mutatja, hogy nincs normális emberi mivoltom, és ez nem olyasmi, amiben Isten gyönyörködik. Ez nem mehet így tovább. Az egy dolog lenne, ha a világban ravaszkodnék, lazsálnék és a saját akaratomat követném, de most Isten házában vagyok, Isten szuverenitása alatt, Isten szemeinek vizsgálata alatt, és emberi lény vagyok, tehát a lelkiismeretem és Isten szavai szerint kell cselekednem, és nem követhetem a saját akaratomat, nem lehetek felületes, nem kereshetem a kibúvókat, és nem lazsálhatok. Tehát hogyan kellene cselekednem, hogy ne keressek kibúvókat, ne lazsáljak, hogy ne legyek felületes? Erőfeszítést kell tennem. Az imént úgy éreztem, túl nagy fáradság így cselekedni, ezért el akartam kerülni a nehézséget, de most már értem: lehet, hogy nagyobb fáradság így tenni, de eredményeket hoz, tehát így kell tennem.« Amikor csinálod, és még mindig nem vagy hajlandó elviselni a nehézséget, ilyenkor imádkoznod kell Istenhez: »Édes Istenem! Lusta, kibúvókat kereső ember vagyok. Kérlek, fegyelmezz meg és dorgálj meg engem, hogy elnyerjem a lelkiismeret tudatosságát, és legyen szégyenérzetem! Nem akarok felületes lenni. Kérlek, adj útmutatást és világosíts meg engem, hogy lássam a lázadó mivoltomat és a rútságomat!« Amikor így imádkozol, és így elgondolkozol magadon és próbálod megismerni magad, ez a megbánás érzését fogja kelteni; képes leszel gyűlölni a rútságodat, és a helytelen állapotod változni kezd. Képes leszel elmélkedni: »Miért vagyok képes a felületességre? Miért próbálok mindig kibúvókat keresni és lazsálni? Az ilyen cselekvés annyira nélkülözi a lelkiismeretet és a józan észt – vajon még mindig olyan valaki vagyok, aki hisz Istenben? Miért nem tudom a dolgokat lelkiismeretesen végezni? Hát nem csak egy kicsit több időt és erőfeszítést kellene belefektetnem? Mi ebben olyan nehéz? Ezt kellene tennem; ha még erre sem vagyok képes, méltó vagyok arra, hogy emberi lénynek nevezzenek?« Ennek eredményeként elhatározást teszel, és esküt teszel Istennek: »Édes Istenem! Cserbenhagytalak Téged, igazán túl mélyen romlott vagyok, nincs lelkiismeretem és józan eszem, és nincs emberi mivoltom. Hajlandó vagyok bűnbánatot tartani. Kérlek, bocsáss meg nekem! Határozottan meg fogok változni. Ha nem tartok bűnbánatot, büntess meg engem!« Ezután a gondolkodásmódod megfordul, és elkezdesz változni. Amikor legközelebb végzed a kötelességedet, képes leszel lelkiismeretesen cselekedni, kevesebb felületességgel, és képes leszel szenvedni és megfizetni az árat. Úgy fogod érezni, hogy így végezni a kötelességedet csodálatos, és békesség és öröm lesz a szívedben. Amikor az emberek el tudják fogadni Isten vizsgálatát, amikor tudnak Hozzá imádkozni és Rá támaszkodni, az állapotuk hamarosan megváltozik. Amikor a negatív állapotod megfordult, és fellázadtál a saját szándékaid és a hús-vér test önző vágyai ellen, amikor képes vagy elengedni a test kényelmét és élvezeteit, és Isten követelményei szerint cselekedni, és többé nem cselekszel önkényesen és vakmerően, akkor békesség lesz a szívedben, és mentes leszel a lelkiismereted vádjától. Könnyű fellázadni a hús-vér test ellen és ily módon Isten követelményei szerint cselekedni? Amíg hatalmas vágyakozásod van Isten iránt, képes vagy fellázadni a hús-vér test ellen és gyakorlatba ültetni az igazságot. És ha így gyakorolsz, akkor anélkül, hogy észrevennéd, be fogsz menni az igazságvalóságba. Ez egyáltalán nem nehéz” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten szavainak becsben tartása az Istenbe vetett hit alapja). Isten szavainak elolvasása után találtam egy utat a gyakorláshoz: hogy a hitemben a kötelességemet végezzem, óriási vágyat kell éreznem Isten iránt, és a kötelességemet kell az első helyre tennem. Amikor felületesen akarom végezni a kötelességemet, gyorsan imádkoznom kell Istenhez, kérve Tőle, hogy adjon elszántságot a szenvedés elviselésére, és el kell fogadnom azt is, hogy Ő átvizsgál. E gyakorlat kitartó folytatásával az a probléma, hogy felületes vagyok, fokozatosan javulni kezd majd. Rájöttem, hogy Isten szándéka a kötelességeim elvesztésével az volt, hogy elgondolkodjak a problémáimon, és ez egy fordulópont volt a hitem útján. Törekednem kellett az igazságra, fel kellett lázadnom a testem ellen, jól kellett végeznem a kötelességemet, és emberi hasonlatosságot kellett megélnem. Letérdeltem és imádkoztam: „Istenem, most már világosan látom a kudarcaim gyökerét. Nem akarok többé sátáni beállítottság szerint élni. Felfelé akarok törekedni, és ha újra lehetőségem lesz a kötelességemet végezni, a kötelességemet fogom az első helyre tenni, és mindent megteszek, hogy a Te megelégedésedet keressem.”

2024 augusztusában végre sikerült kapcsolatba lépnem a gyülekezettel, és újra végezhettem a kötelességeimet. Annyira izgatott voltam, hogy nem tudtam kifejezni, mit érzek. Egy pillanatra a boldogság, a hála és a bűntudat keverékét éreztem. Tudtam, hogy ezzel Isten lehetőséget adott számomra a bűnbánatra, és titokban elhatároztam a szívemben, hogy soha többé nem adom át magam a testi kényelemnek a kötelességeimben, mint korábban, és hogy emlékeznem kell arra, hogy a kötelességemet helyezzem előtérbe, és elfogadjam, hogy Isten átvizsgál.

Később a gyülekezet színészi feladatot intézett a számomra, és tapasztalati tanúságtételi videókban való színészkedést tanultam, és részmunkaidőben más kötelességeket is vállaltam. Ezúttal már nem éreztem feleslegesnek a részmunkaidős kötelességeimet, és amikor csak időm engedte, végeztem őket. Láttam, hogy a testvérek, akiket korábban ismertem, mind nagy előrelépést tettek a kötelességeikben az elmúlt nagyjából egy év alatt. A tapasztalati tanúságtételi videók forgatásának haladása különösen gyors volt, és nem volt sok időnk próbálni. Rájöttem, hogy rengeteg hiányosságom van, és kissé lemaradtam. Emlékszem, hogy az első tapasztalati tanúságtételi videónak, amelyben szerepeltem, az előkészületi ideje nagyon rövid volt, és azt gondoltam: „Épp most kezdem a képzést, nem lehetnének megértőbbek? Hadd legyen több időm felkészülni! Tényleg ennyire sietnünk kell?” Elmondtam a gondolataimat a rendezőnek, és a rendező azt mondta: „Semmi baj, Istenre fogunk támaszkodni, és csak tegyük meg, ami tőlünk telik.” Abban a pillanatban rájöttem, hogy újra a testemet akartam kielégíteni azzal, hogy könnyű és kényelmes módon akartam végezni a kötelességeimet. A múltbeli kudarcaimra gondolva figyelmeztettem magam, hogy többé nem vehetem figyelembe a testemet, és még ha rövid is az idő, mindent megteszek az együttműködésért. Ezután gyorsan elmentem felkészülni. Hamarosan sikeresen leforgattuk az első videómat. Ezután, amikor hosszabb tapasztalati tanúságtételi videókban szerepeltem, néha még mindig nagy nyomást éreztem, és amikor szorított az idő, olyan gondolataim támadtak, hogy utálom a nehézségeket és félek a kimerültségtől, de miután ezek a gondolatok felmerültek, időben tudatosultak bennem, és gyorsan imádkoztam, kérve Istent, hogy védje meg a szívemet, és ne engedje, hogy újra a testemre gondoljak. Keményen gyakoroltam, újra és újra, és minden erőmmel az együttműködésre törekedtem. Bár az alakításaim a videókban, amelyekben most szerepelek, nem olyan természetesek és lazák, mint másokéi, a szívem már nem érez semmilyen önvádat, és ehelyett nyugodt és békés vagyok.

Attól, hogy több kötelességem volt, de nem becsültem meg őket, odáig, hogy elvesztettem őket, majd visszakaptam őket, igazán éreztem Isten gondos szándékait, és rájöttem, hogy a környezetek, amelyeket Isten teremt, mind arra szolgálnak, hogy levethessem romlott beállítottságomat, és lelkiismeretes és emberi mivolttal rendelkező emberré váljak. Hála Istennek, hogy ilyen lehetőséget adott, hogy megértsem magam és elnyerjem az igazságot! Kész vagyok megbecsülni az előttem álló időt, komolyan végezni a kötelességeimet, és nem maradni el Isten elvárásaitól.