Írta: Vang Csin, Kína

Egy nap 2021 júniusában szédültem és rosszul éreztem magam, ezért megmértem a vérnyomásomat. A szisztolés érték 200 fölött volt, a diasztolés pedig 120. Később bevettem gyógyszert, és lement, de a szisztolés érték néha még így is felugrott 160-ra, amitől fájt a fejem és szédültem. Elkezdtem aggódni. Mivel ilyen magas volt a vérnyomásom, és mindennap számítógépnél kellett dolgoznom, arra gondoltam: „Ha ez így folytatódik, mi lesz, ha rosszabbodik az állapotom, és nem tudom többé végezni a kötelességemet? Vajon Isten akkor is meg fog menteni?” Ezért nem akartam túlhajszolni magam. Akkoriban gyülekezetvezető voltam, és mindennap nyomon kellett követnem a munkát. Ráadásul az a két testvér, akikkel együtt dolgoztam, éppen akkor kezdte a képzést, így nagyobb teher hárult rám. Kezdtem kicsit neheztelni, és aggódtam, hogy ettől a sok stressztől még feljebb megy majd a vérnyomásom. Folyamatosan a betegségem miatt aggódtam, így nem adtam bele a szívemet a kötelességembe. Gyorsan átfutottam a különböző alapelveket, de csak a szó szerinti jelentésüket értettem meg, a kötelességemben nem tudtam őket ténylegesen alkalmazni. Amikor láttam, hogy a munkánk nem hoz jó eredményeket, nem fektettem valódi erőfeszítést abba, hogy megoldást keressek a problémáinkra, mert állandóan attól féltem, hogy ha sok energiát fordítok erre, megugrik a vérnyomásom.

2023 februárjában a gyakori fejfájásom és szédüléseim miatt a vendéglátó családomból való testvér sürgetett, hogy menjek el kórházi kivizsgálásra. Ezután az orvos közölte velem, hogy agyi infarktusom volt, és sürgős kezelésre van szükségem. Figyelmeztetett, hogy ha rosszabbodik, az bénuláshoz vezethet, vagy akár életveszélyes is lehet. Aggódtam, hogy ha tényleg komolyra fordul a dolog, nem leszek képes végezni a kötelességemet, és ez vajon nem jelenti majd azt, hogy semmi reményem nem marad a megmenekülésre? Azonnal kezeltetni akartam magam, de aztán kaptam egy levelet, amelyben az állt, hogy az egyik gyülekezetvezetőt letartóztatták, Júdássá vált, és nekem azonnal költöznöm kell. Ezek után nem mertem visszamenni a kórházba. Később elkezdtem szövegalapú kötelességet végezni. Egy reggel megpróbáltam felkelni az ágyból, de olyan szédülés és hányinger tört rám, hogy nem bírtam megállni a lábamon. Vissza kellett feküdnöm. Azt gondoltam magamban: „Már így is magas a vérnyomásom, és volt egy agyi infarktusom. Lehetséges, hogy az agyi infarktus súlyosbodott, és elzáródott egy ér?” Haza akartam menni kezeltetni magam, de a rendőrség még mindig üldözött. Nem mehettem vissza. Így Istenhez imádkoztam, és olvastam azokat a szavait, amelyekben a betegség megtapasztalásáról ír. Másnapra a szédülésem kicsit enyhült. Két hónappal később már nagyjából egészséges voltam, de még mindig eltöltött az aggodalom és a szorongás. Féltem, hogy a többlet szellemi erőfeszítés kimerít, és ront az állapotomon, ezért nem voltam hajlandó nagy árat fizetni a kötelességemben. Csak felületesen végeztem a munkát, hogy mielőbb letudjam az aktuális feladatokat. Nem figyeltem eléggé oda a cikkek szűrésekor, aminek következtében gyenge minőségűeket választottam ki. 2024 áprilisában Cseng testvér csatlakozott a csapatomhoz, hogy velem dolgozzon, és éreztem, hogy kicsit kevesebb teher van rajtam. Látva, hogy ő teljesen a kötelességére összpontosít, irigység töltött el. „Bárcsak én is olyan egészséges lennék, mint ő!” – gondoltam. „Az elmúlt néhány évben sokat romlott az egészségem. A magas vérnyomás és az agyi infarktus mellett még a fülem is zúg. Gyakran szédülök és ködös a fejem a kötelességem végzése közben. A jobb karom is zsibbad egy kicsit – talán a rossz keringés okozza. Már elmúltam hatvan, és az immunrendszerem is gyenge. Ilyen egészségi állapotban, ha egy nap lebénulok, és nem tudom végezni a kötelességemet, biztosan hasznavehetetlenné válok, és elveszítem az esélyemet arra, hogy megmeneküljek, és belépjek a menny királyságába. Hiábavaló lett volna az az ár, amit fizettem, és a szenvedés, amit elviseltem ennyi éven át?” Erre gondolva kissé elcsüggedtem. Cseng testvér arról beszélt nekem, hogy amikor betegséggel nézünk szembe, keresnünk kell Isten szándékát. Kicsit zaklatott voltam, és az járt a fejemben, hogy ő nem értheti, min megyek keresztül. De aztán elgondolkodtam azon, hogy évekig folyamatosan gyötrődtem és aggodalmaskodtam az egészségem miatt, anélkül, hogy valaha is teljes szívvel kerestem volna Isten szándékát. Tudtam, hogy a hozzáállásom nem megfelelő, ezért imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Tudom, hogy a Te szándékod van abban, hogy ebben a betegségben szenvedek. Kérlek, vezess engem, hogy megértsem az igazságot, és megtanuljam a leckét!”

Ezután olvastam Isten szavait, és kezdtem egy kicsit jobban megérteni a szándékát. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor Isten úgy rendezi el, hogy megbetegedj, legyen az súlyos vagy enyhe, ezzel nem az a célja, hogy megtapasztaltassa veled a betegség minden velejáróját, a kárt, amit a betegség okoz neked, a különféle kényelmetlenségeket és nehézségeket, amelyeket a betegség okoz neked, és mindazokat a különféle érzéseket, amelyeket a betegség vált ki belőled – nem az a célja, hogy megtapasztald a betegséget a betegség folyamatában. Inkább az a célja, hogy leckéket tanulj a betegségből, hogy megtanuld, hogyan fogd fel Isten szándékait, hogy megismerd a romlott beállítottságokat, amelyeket felfedsz, és a helytelen hozzáállásokat, amelyeket Isten iránt tanúsítasz, amikor beteg vagy, és hogy megtanuld, hogyan vesd alá magad Isten szuverenitásának és elrendezéseinek, hogy elérhesd az Istennek való igaz alávetettséget, és képes legyél szilárdan állni a bizonyságtételedben – ez kulcsfontosságú. Isten a betegség által meg akar menteni és meg akar tisztítani téged. Mit akar megtisztítani benned? Meg akar tisztítani az összes túlzó vágyadtól és követelésedtől, amelyeket Istennel szemben támasztasz, sőt megtisztítani a különböző számításoktól, ítéletektől és tervektől is, amelyekkel a túlélés és az életben maradásod érdekében mindenáron előállsz. Isten nem engedi, hogy terveket készíts, nem engedi, hogy ítélkezz, és nem engedi meg neked, hogy bármilyen túlzó dolgot kívánj Tőle; Ő csak azt várja el tőled, hogy alávesd magad Neki, és az alávetettség gyakorlása és megtapasztalása során megismerd a saját hozzáállásodat a betegséghez és ezekhez a testi feltételekhez, amelyeket Ő ad számodra, valamint, hogy megismerd a személyes kívánságaidat. Amikor megismered ezeket a dolgokat, akkor fogod tudni érzékelni, hogy mennyire a javadra válik, hogy Isten így alakította számodra a betegség körülményeit, vagy hogy ezt a testi állapotot adta neked; és akkor fogod tudni érzékelni, hogy ezek mennyire hasznosak a beállítottságod megváltoztatását, az üdvösséged elérését és az életbe való belépésedet illetően. Éppen ezért, amikor betegség tör rád, nem szabad mindig azon gondolkodnod, hogyan szabadulhatsz meg tőle vagy menekülhetsz el előle, illetve hogyan utasíthatod el” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Isten szavaiból láttam, hogy a betegségeink mögött mindig az Ő jó szándékai állnak, és azért történnek, hogy átformáljanak és megtisztítsanak bennünket. Az igazságra törekvők tanulhatnak a betegségből, és eljuthatnak az Isten iránti őszinte alávetettségre. De amikor a betegség utolért, nem kerestem Isten szándékát, és nem gondolkodtam el magamon, hogy megismerjem önmagamat. Csak mindig a betegségem foglalkoztatott, és aggódtam, hogy ha lebénulok, és nem tudom végezni a kötelességemet, vagy akár meghalok, teljesen szertefoszlik a reményem, hogy megmeneküljek, és belépjek a menny királyságába. Mivel aggódtam, hogy az állapotom rosszabbodni fog, nem vállaltam terhet a kötelességemben, félve attól, hogy kifárasztom a testemet. Amikor a testvérek arról beszéltek nekem, hogy tanuljak a betegségből, még mindig nem fogadtam el azt. Azt gondoltam: „Könnyen beszéltek; nem ti vagytok betegek, és nem ti szenvedtek.” Mindig irigyeltem mások jó egészségét, és panaszkodtam, hogy Isten nem adott nekem egészséges testet. A legkevésbé sem kerestem az igazságot, és nem próbáltam tanulni a leckéből. Hogyan is remélhetném, hogy elnyerem az igazságot, megtisztulok vagy átformálódom?

Később elkezdtem keresni az igazságot a problémáimmal kapcsolatban. Olvastam Isten szavait: „Bármilyen betegség is éri az ember öreg testét, milyen mértékben szenved, vagy hogy meg lehet-e gyógyítani ezt a betegséget – ezek közül egyik sem rajta múlik, mindez Isten kezében van. Amikor betegség ér, akár alá tudod vetni magad Isten vezényléseinek, akár nem, akár hajlandó vagy elfogadni ezt a tényt, akár nem, a betegség akkor is a testedben van; nem tudsz megszabadulni tőle. Tehát a napok ugyanúgy telnek, akár pozitívan, akár negatívan nézel szembe a betegségeddel, és nem tudod megváltoztatni a tényt, hogy ez a betegség a testedben van. Azt azonban megválaszthatod, milyen hozzáállást tanúsítasz iránta” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (4.)). „Amikor a normális emberek megbetegszenek, mindannyian szenvednek és kétségbe esnek, és van egy bizonyos határa annak, amit el tudnak viselni. De ha az emberek mindig a saját erejükre akarnak támaszkodni, hogy megszabaduljanak a betegségüktől és elmeneküljenek előle, mi lesz a végeredmény? Nemcsak hogy képtelenek lesznek enyhíteni a szenvedésükön, hanem még inkább szenvedni fognak és kétségbe fognak esni. Ezért minél inkább szenvedsz a betegségtől, annál inkább keresned kell az igazságot, és kutatnod kell, hogyan gyakorolj összhangban Isten szándékaival. Minél inkább szenvedsz a betegségtől, annál inkább Isten elé kell járulnod, és meg kell ismerned a saját romlottságodat és az Istennel szemben támasztott indokolatlan követeléseidet. Minél inkább szenvedsz a betegségtől, annál inkább próbára van téve az igaz alávetettséged. Ezért, ha még a betegség elviselése közben is képes vagy alávetni magad Isten vezényléseinek, és tartózkodni tudsz az Istenre való panaszkodástól, valamint el tudod engedni a Vele szemben támasztott indokolatlan követeléseidet még akkor is, ha halálos beteg vagy, az azt mutatja, hogy olyan valaki vagy, aki őszintén törekszik az igazságra és aláveti magát Istennek, hogy van bizonyságtételed, és hogy az Isten iránti hűséged és a Neki való alávetettséged valóságos, hogy ezek nem jelmondatok vagy doktrínák, hanem kiállják a próbát. Ezt kellene gyakorolniuk az embereknek, amikor megbetegszenek. Amikor megbetegszel, az egyrészt arra szolgál, hogy felfedje minden indokolatlan követelésedet, valamint az Istenről alkotott irreális képzelődéseidet és elképzeléseidet, másrészt pedig arra, hogy próbára tegye az Istenbe vetett hitedet és a Neki való alávetettségedet. Ha e tekintetekben átmész a próbán, akkor igaz bizonyságtételed és valós bizonyítékod van az Istenbe vetett hitedről, az Isten iránti hűségedről és a Neki való alávetettségedről. Ez az, amit Isten akar, és ez az, amit egy teremtett lénynek birtokolnia kell és meg kell élnie. Hát nem mind pozitív dolgok ezek?” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (4.)). Isten szavai rámutattak, hogyan tekintsünk a helyzetre és hogyan gyakoroljunk, amikor betegséggel nézünk szembe: őszintén higgyünk Isten szuverenitásában és elrendezéseiben, vessük alá magunkat azoknak, és ne próbáljunk egyedül megszabadulni a betegségtől – az csak még több szenvedést hoz. Nekem is volt némi gyakorlati tapasztalatom Isten szavaival kapcsolatban. Amikor a vérnyomásom 200 fölé ment, megrémültem. Arra gondoltam, hogy ha nem figyelek oda magamra, vagy véletlenül elesem, lebénulok, vagy akár meg is halhatok. Féltem, hogy ha túl nagy szellemi erőfeszítést tennék a kötelességemben, az rontana az állapotomon, és súlyos következményekkel járna, ezért folyamatosan a gyötrelem és a szorongás negatív érzelmei uraltak. Ez nagy testi-lelki nyomást és fájdalmat okozott nekem, és kihatott a kötelességemre is. Vajon nem azért volt mindez, mert nem ismertem Isten szuverenitását? Igazság szerint az, hogy az állapotom súlyos vagy enyhe, vagy hogy mikor halok meg, nem befolyásolható aggódással vagy gyötrődéssel. Minden Isten szuverenitása és elrendezései alá tartozik. Például, miután magas lett a vérnyomásom, volt egy hét, amikor kétszer is leestem a bicikliről, és ezek igazán nagy esések voltak. Akkor azt gondoltam: „Ennyi volt, valószínűleg le fogok bénulni.” De kiderült, hogy csak kisebb horzsolásaim lettek; közel sem volt olyan súlyos, mint képzeltem. Vajon nem Isten oltalma volt ez? Meg kellett változtatnom a téves nézőpontomat, és helyesen kellett szembenéznem a betegségemmel. Kezeltetnem kell magam, amikor szükséges, de ami azt illeti, hogy meggyógyulok-e, vagy hogy élek-e vagy meghalok, nem támaszthatok követeléseket Istennel szemben, és semmiképpen sem szabad félreértenem Őt és panaszkodnom Rá. Alá kell vetnem magam Isten szuverenitásának és elrendezéseinek, és a betegség közepette jobban kell keresnem az igazságot, el kell gondolkodnom magamon, és meg kell ismernem önmagamat. Csak így tehetek szert valódi nyereségre.

Ezután tovább gondolkoztam azon, mi a gyökere annak, hogy negatív érzelmekbe süllyedtem. Olvastam Isten szavait: „Az emberek mind azért hisznek Istenben, hogy áldásokat, jutalmakat és koronákat nyerjenek. Vajon nincs meg minden ember szívében ez a szándék? A valóságban minden emberben megvan. Ez tény. Bár az emberek nem gyakran beszélnek erről, sőt még el is fedik az áldások elnyerésére irányuló szándékukat és vágyukat, ez a vágy, ez a szándék és indíték, amely mélyen az emberek szívében rejlik, soha nem rendült meg. Függetlenül attól, hogy mennyi spirituális elméletet értenek meg az emberek, milyen tapasztalati ismerettel rendelkeznek, milyen kötelességet tudnak végezni, mennyi szenvedést viselnek el, vagy mekkora árat fizetnek, soha nem engedik el az áldások elnyerésére irányuló szándékot, amely mélyen a szívükben rejtőzik, és mindig csendben fáradoznak és serénykednek a szolgálatában. Hát nem ez a dolog van a legmélyebben eltemetve az emberek szívében? Ezen áldások elnyerésére irányuló szándék nélkül hogyan éreznétek magatokat? Milyen hozzáállással végeznétek a kötelességeteket és követnétek Istent? Mi lenne az emberekkel, ha ezt a szívükben rejtőző, áldások elnyerésére irányuló szándékot teljesen kiirtanák? Lehetséges, hogy sok ember negatívvá válna, és egyesek elveszítenék a motivációjukat a kötelességeikben, és elveszítenék az érdeklődésüket az Istenbe vetett hitükben. Úgy tűnne, mintha elveszítették volna a lelküket, és mintha elvették volna tőlük a szívüket. Ezért mondom azt, hogy az áldások elnyerésére irányuló szándék olyasmi, ami mélyen az emberek szívében rejtőzik” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az élet növekedésének hat mutatója). „Mielőtt a kötelességük végzése mellett döntenének, a szívük mélyén az antikrisztusokban buzognak az elvárások a kilátásaik, az áldások elnyerése, a jó rendeltetési hely, sőt, még egy korona tekintetében is, és maximális önbizalmuk van azt illetően, hogy elérik ezeket a dolgokat. Ilyen szándékokkal és becsvágyakkal jönnek Isten házába, hogy végezzék a kötelességüket. Akkor vajon a kötelességük végzésében benne van az Isten által megkövetelt őszinteség, hamisítatlan hit és hűség? Ezen a ponton még nem látható a hamisítatlan hűségük, hitük, avagy őszinteségük, mivel a kötelessége végzése előtt mindenki teljességgel ügyletekben gondolkodik, mindenki érdekektől hajtva, valamint túláradó ambícióinak és vágyainak előfeltétele alapján dönt a kötelessége végzéséről. Mi az antikrisztusok szándéka a kötelességük végzésével? Az, hogy alkut kössenek, hogy csereberéljenek. Elmondható, hogy ezekhez a feltételekhez kötik a kötelesség végzését: »Ha végzem a kötelességemet, akkor áldásokat kell nyernem, és jó rendeltetési helyet kell kapnom. El kell nyernem mindazon áldásokat és előnyöket, amelyekről isten azt mondta, hogy elő lettek készítve az emberiség számára. Ha nem tudom elnyerni ezeket, akkor nem fogom végezni ezt a kötelességet.« Ilyen szándékokkal, ambíciókkal és vágyakkal jönnek Isten házába, hogy végezzék a kötelességüket. Némileg őszintének tűnnek, és persze ami az új hívőket illeti, akik épp csak elkezdik végezni a kötelességüket, náluk ez lelkesedésnek is nevezhető. Azonban ebben nincs hamisítatlan hit vagy hűség, csupán bizonyos fokú lelkesedés. Ez nem nevezhető őszinteségnek. Ebből a hozzáállásból ítélve, amelyet az antikrisztusok tanúsítanak a kötelességük végzését illetően, ez teljességgel ügylet alapú, és tele van olyan előnyökre irányuló vágyakkal, amilyen az áldások elnyerése, a menny királyságába való belépés, a korona elnyerése, valamint a jutalmakban való részesülés” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész)). Isten szavaiból láttam, hogy az antikrisztusok csakis az áldások elnyerése érdekében jönnek a gyülekezetbe végezni a kötelességüket. Az áldások elnyeréséért egy antikrisztus képes mindent elhagyni, áldozatot hozni és megfizetni az árat, de abban a pillanatban, amikor úgy érzi, nem kaphat áldásokat, képes elárulni Istent. Magamon elgondolkodva rájöttem, hogy az Istenbe vetett hitemben az én szándékaim és céljaim is pontosan ugyanezek voltak: áldásokat nyerni és belépni a menny királyságába. A hitben töltött mindezen évek alatt nem korlátozott, hogy a KKP üldöz, sem az, hogy a világ gúnyolódik rajtam és rágalmaz, kitartóan követtem Istent, és végeztem a kötelességemet. Mindezt abban a hiszemben tettem, hogy az az áldozathozatalom és az ár, amit fizettem, kiérdemli számomra Isten kegyelmét és áldásait, és biztosítja a belépésemet a menny királyságába. Amikor magas vérnyomásom és agyi infarktusom lett, aggódtam, hogy ha a vérnyomásom megemelkedik, lebénulok, még ha nem is halok meg, és ha nem tudom végezni a kötelességemet, elveszítem a menny királyságába való belépés áldását. Ezért voltam mindig csüggedt. Amikor láttam, hogy a kötelességem nem hoz jó eredményeket, nem emiatt szorongtam; inkább attól tartottam, hogy a szellemi túlerőltetés ront az állapotomon, és elveszítem az esélyemet az áldások elnyerésére. Láttam, hogy minden gondolatom és tettem a saját testem érdekeit szolgálta. Az áldások megszerzése érdekében hittem, hagytam el dolgokat, és hoztam áldozatot. Aszerint a sátáni túlélési szabály szerint éltem, hogy „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”. Az áldások elnyeréséért képes voltam elhagyni dolgokat és áldozatot hozni anélkül, hogy bármi mással törődtem volna, de ha valami nem kecsegtetett áldással, akkor csak negatívvá és hanyaggá váltam. Vajon nem egy antikrisztus beállítottságát fedtem fel? Az utolsó napokban Isten kifejezi az igazságot, hogy elvégezze az emberiség megmentésének munkáját. Isten szándéka nem az, hogy csak az áldások megszerzése miatt kövessem Őt és végezzem a kötelességemet. Azt reméli, hogy a kötelességem végzése közben törekedni fogok az igazságra, hogy feloldjam a romlott beállítottságaimat, megváltoztassam a hittel kapcsolatos téves nézeteimet, levessem a Sátántól való dolgokat, és olyan emberré váljak, aki összhangban van Isten szándékaival. Csak akkor nyerhetem el Isten elismerését. Ezzel szemben én mindig önző, önérdekű sátáni beállítottsággal éltem, és mindig csak az áldásokra törekedtem. Vajon nem Pál útján jártam? Pál hitt Istenben, de nem törekedett az igazságra és az életre. Minden Istenért végzett munkáját és fáradozását alkualapként kezelte, hogy koronát és áldásokat nyerjen, és üzletet próbált kötni Istennel. A hitben töltött évek után sátáni romlott beállítottsága jottányit sem változott. Arcátlanul követelőzött Istennel szemben, koronát követelve, ezzel megsértette Isten természetét, és büntetést kapott. Ha hiszek Istenben, de nem törekszem az igazságra és az életre, hanem mindig csak áldásokra törekszem, és alkudozni próbálok Istennel, engem is büntetés vár, ha nem tartok bűnbánatot. Felismerve, milyen következményekkel jár, ha ezen az úton folytatom, imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Tudom, hogy a Te jó szándékod áll e betegség mögött. Azért hoztad rám, hogy leleplezzen és megmentsen engem. Valójában a Te szeretetedet hoztad rám, hogy tisztán láthassam: mind ez idáig csak áldásokra törekedtem, és rossz úton jártam. Ó, Istenem, hajlandó vagyok bűnbánatot tartani. Mostantól az igazságra törekvésre fogok összpontosítani.” Imádkozás után sokkal nagyobb békét és nyugalmat éreztem a szívemben.

Később elgondolkodtam egy másik téves nézeten, amelyet vallottam: azon a gondolaton, hogy ha a betegségem súlyosbodik, és nem tudom végezni a kötelességemet, akkor nem menekülhetek meg. Tovább kerestem az igazságot, hogy ezt feloldjam. Olvastam Isten szavait: „A megmentés elnyerése elsősorban azt jelenti, hogy az ember kiszabadul a bűnből és a Sátán befolyása alól, és őszintén Istenhez fordul, valamint aláveti magát Istennek. Mivel kell rendelkezniük az embereknek ahhoz, hogy kiszabaduljanak a bűnből és a Sátán befolyása alól? Az igazsággal. Ahhoz, hogy elnyerjék az igazságot, az embereknek fel kell vértezniük magukat Isten sok szavával, és képesnek kell lenniük megtapasztalni Isten szavait és gyakorlatba ültetni azokat, hogy megérthessék az igazságot és bemehessenek a valóságba – csak akkor lesznek megmentve. Az, hogy valaki megmenthető-e vagy sem, nincs összefüggésben azzal, hogy mióta hisz Istenben, milyen magas szintű a tudása, rendelkezik-e adottságokkal és erősségekkel, vagy mennyit szenved. Az egyetlen dolog, ami közvetlen kapcsolatban áll a megmentés elnyerésével, az az, hogy az ember elnyeri-e az igazságot vagy sem” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten szavainak becsben tartása az Istenbe vetett hit alapja). Isten kristálytisztán megmondja, milyen mérce alapján dől el, hogy ki menekül meg. Elsősorban azt nézi, hogy az emberek képesek-e megélni az Ő szavainak valóságát; hogy vajon mindenben felhagynak-e azzal, hogy sátáni filozófiák szerint éljenek, és ehelyett az Ő szavai és az igazság alapelvei szerint szemlélik-e az embereket és a dolgokat, és azok szerint viselkednek és cselekednek-e; hogy megvan-e bennük az istenfélelem, és az Iránta való engedelmesség, hűség és szeretet; és hogy megélik-e a valódi emberi hasonlatosságot. Isten csak azokat menti meg, akik birtokolják ezeket az igazságvalóságokat. De ami engem illet, a hitben töltött éveim után sem vetettem le semmit az olyan romlott beállítottságaimból, mint az arrogancia, az önhittség, az önzés vagy az aljasság. Bár képes voltam egy kicsit szenvedni és fizetni egy kis árat a kötelességem végzése közben, valójában alkudozni próbáltam Istennel, az áldások elnyerésére vágyva. Egész lényem még mindig a Sátán sötét befolyása alatt élt, és közel sem voltam a megmeneküléshez. Ha nem oldom fel ezeket a romlott beállítottságokat, ha az áldások utáni vágy még mindig ott van a szívemben, akkor még ha végzem is a kötelességemet, végül akkor sem fogok megmenekülni. Az igazságra való törekvésre kell összpontosítanom. Ez az egyetlen módja annak, hogy esélyem legyen a megmenekülésre.

Emellett az állandó aggodalmam, hogy ha súlyosan megbetegszem és meghalok, nem menekülhetek meg, szintén abból fakadt, hogy nem értettem az igazságot. Ezért kerestem a vonatkozó szavakat Istentől, hogy elolvassam őket. Mindenható Isten azt mondja: „Ha abban a pillanatban, amikor el akarják venni tőled az életed, nyugodt vagy, készséges, és panasz nélkül aláveted magad, ha úgy érzed, hogy a végsőkig eleget tettél a felelősségeidnek, kötelezettségeidnek és kötelességeidnek, és a szíved boldog és békés – ha így mész el –, akkor Isten szemében egyáltalán nem is távoztál az élők sorából, hanem inkább egy másik birodalomban és egy másik formában élsz tovább. Mindössze annyi történt, hogy az életformád megváltozott – nem vagy igazán halott. Az emberek így látják: »Ez az illető nagyon fiatalon halt meg, milyen kár!« Isten szemében viszont nem haltál meg, és nem jutottál szenvedésre, hanem eltávoztál, hogy áldásokat élvezz és közelebb kerülj Istenhez. Azért van ez így, mert teremtett lényként Isten szemében már megfelelő színvonalú vagy a kötelességed végzése tekintetében, elvégezted a kötelességed, Istennek pedig nincs szüksége többé arra, hogy tovább végezd ezt a kötelességet a teremtett lények soraiban. Isten számára nem »elmenetel« az »elmeneteled«, hanem »elvitel«, »elhozatal« vagy »elvezetés«, és ez jó dolog” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium hirdetése az a kötelesség, amit minden hívő köteles jól végezni). Isten szavaiból megértettem, hogy vannak emberek, akik amíg élnek, képesek kitartani a kötelességük mellett, bármivel is nézzenek szembe – legyen az üldöztetés, nyomorúság, a betegség gyötrelme vagy anyagi nehézség – anélkül, hogy panaszkodnának Istenre, vagy elárulnák Őt. Az ilyen emberek igaz bizonyságot tettek. Még ha a hús-vér testük meg is hal, valójában Isten egy másik térbe viszi őket, ahol tovább élnek. Mindig attól tartottam, hogy a halállal elveszítem az esélyemet a megmenekülésre, de valójában az ember halál utáni kimenetelét az határozza meg, hogyan állt hozzá életében Istenhez és az igazsághoz. Jóbra gondoltam. Hitte, hogy Isten a menny és a föld és minden dolog Legfőbb Ura. Egész életében követte Istent, és az istenfélelem és a rossz kerülésének útján járt. Amikor szembenézett a halállal, nem volt benne se aggodalom, se félelem, mert hitte, hogy Isten gyakorol szuverenitást az ember élete és halála felett, és Ő rendezi el azokat. Ezért nyugodtan tudott szembenézni a halállal. Jób olyan ember volt, aki félte Istent és kerülte a rosszat. Szilárdan megállt a bizonyságtételében a Sátán kísértései során, és bár meghalt, Isten megmentette őt. Mivel nem értettem az igazságot, és nem láttam át az élet, a halál és az üdvösség kérdéseit, mindig aggódtam, hogy a halál azt jelenti, nem menekülhetek meg. Milyen ostoba voltam! Valójában hiába élek, ha nem törekszem az igazságra, nem félem Istent és nem kerülöm a rosszat, és Istenbe vetett hitemben csak azért hagyok el dolgokat és hozok áldozatot, hogy koronát és áldásokat nyerjek, akkor Isten szemében nincs különbség aközött, hogy élek vagy halott vagyok. Ennek semmi köze az üdvösséghez. Ugyanis az ilyen áldozathozatal a hús-vér test javát szolgálja; önző, és nem tesz eleget egy teremtett lény kötelességének és felelősségének. Most Isten még ad nekem esélyt az életre. Többé nem emészthetnek fel az élettel, halállal vagy áldásokkal kapcsolatos aggodalmak. Amíg élek, komolyan kell törekednem az igazságra, és jól kell végeznem teremtett lényként a kötelességemet, hogy eleget tegyek Istennek. Ezzel kell foglalkoznom, és erre kell a leginkább összpontosítanom. Csak az igazság elnyerése és az igazságvalóság megélése által lesz öröm és béke a szívemben; csak akkor nem fogok többé félni a haláltól.

Manapság még mindig megfájdul a fejem és szédülök, ha sokáig végzem a kötelességemet, de már nem foglalkoztat annyira a betegség. Ha fáj a fejem, pihenek egy kicsit. A mindennapi életemben próbálok többet mozogni is, és már nem aggódom és nem szorongok amiatt, hogy mi lesz a testemmel, és hogy élek-e vagy meghalok. Mindennap, amíg élek, a legjobb képességem szerint fogom végezni a kötelességemet. Hála Istennek!