Gyerekkoromban a családunkban mindig a férfiak parancsoltak, és apámé volt a végső szó mindenben. Ő soha nem végzett semmilyen házimunkát; az olyan dolgok, mint a főzés, a mosás és a takarítás, anyám és a nővérem feladatai voltak. Gyakran tanította nekem és a bátyáimnak, hogy „A férfinak a házon kívül kell dolgoznia, a nőnek pedig a házimunkát kell végeznie”, és hogy a földművelés és a pénzkeresés a férfi dolga, míg a főzés és a mosás a nőknek való házimunka. Apám szavai és tettei hatására a bátyáim a házasságkötés után mind a háztartás urai lettek, és soha nem végeztek semmilyen házimunkát. Én is pont olyan akartam lenni, mint ők, mivel úgy éreztem, ez az egyetlen módja annak, hogy egy férfi megfelelő tartással és méltósággal rendelkezzen. Miután megnősültem, a feleségem nagyon erényes és rátermett háziasszony volt, aki magára vállalta az összes házimunkát. Néha étkezés közben még az ételt is elém tette. Ez még erősebben éreztette velem, hogy férfiként nem szabad olyan munkákat végeznem, mint a mosás, a ruhajavítás vagy a gyerekek gondozása. Hogy ez mind női munka. Ha én csinálnám, az megalázó és rangon aluli lenne számomra. Később, miután a feleségem szült, mikor hazaértem a munkából, láttam, ahogy küszködik a főzéssel és a házimunkával, miközben a babát tartja. Segíteni akartam neki, de aztán arra gondoltam, milyen megalázó lenne, ha az emberek megtudnák, hogy egy ilyen felnőtt férfi, mint én, efféle munkát végez. Így hát inkább kimentem kártyázni, ahelyett hogy segítettem volna a feleségemnek a teendőkben. Miután elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, nagyon élveztem Isten szavainak olvasását. A szavaiból rájöttem, hogy Istenben hinni annyit tesz, mint mindenben gyakorolni az igazságot, és megélni a normális emberi mivoltot. Nem hagyhatom, hogy mások szolgáljanak ki – ez igazán észszerűtlen lenne. Ettől kezdve elkezdtem segíteni a feleségemnek néhány házimunkában, megtanultam főzni, zöldséget tisztítani és takarítani.

Egy nap 2023 januárjában a vezető azt mondta, hogy egy vendéglátó otthon biztonsági kockázatokkal néz szembe, és az ott tartózkodó fiatal nővéreket azonnal el kell költöztetni. Megkért, hogy átmenetileg lássam vendégül őket, és azt mondta, hogy az újév ünnepe után kiköltöznek, amint találnak egy megfelelő vendéglátó otthont. Azt gondoltam magamban: „Férfitestvér vagyok. Egész nap a tűzhely mellett állni – milyen lealacsonyító és kínos! Miért osztotta rám a vezető a vendéglátást? Hát nem csak meg akarja nehezíteni a dolgomat?” De aztán arra gondoltam: „Már sok éve hiszek Istenben. Ha visszautasítom ezt a kötelességet, nem fogja azt mondani a vezető, hogy nem vagyok olyan ember, aki törekszik az igazságra? Ráadásul az otthonom egészen alkalmas a vendéglátásra. És bár a feleségemet kitakarították a gyülekezetből, támogat engem a kötelességem végzésében, és a két gyerekem sem ellenzi. Tökéletes lenne a fiatal nővéreknek, ha nálam töltenék az újév ünnepét. Sőt, a vezető csak arra kért, hogy átmenetileg lássam vendégül őket. Kiköltöznek, amint találnak megfelelő vendéglátó otthont.” Erre gondolva beleegyeztem. De amikor eljött a vendéglátás ideje, újra felszínre tört bennem az a gondolkodásmód, hogy „A férfinak a házon kívül kell dolgoznia, a nőnek pedig a házimunkát kell végeznie”. Mivel a feleségem egy reggelizőhelyen dolgozott, minden nap én főztem otthon a reggelit és az ebédet. A feleségem sokszor emlékeztetett: „Fel kellene venned egy kötényt és karvédőt, amikor főzöl, különben koszos lesz a ruhád, és nehéz lesz kimosni.” Szóban egyetértettem, de soha, egyszer sem vettem fel. Azt gondoltam: „Azt akarja, hogy karvédőt és kötényt viseljek? Hogy néznék ki? Úgy festenék, mint egy öreg háziasszony! Ha a nővérek így látnának, milyen kínos lenne! A főzés és a mosás olyan feladatok, amelyeket a nővéreknek kellene végezniük, nem a férfitestvéreknek. Ha a testvérek megtudnák, hogy vendéglátást végzek, biztosan lenéznének. Nem hiszem el, hogy én, egy férfitestvér, aki szövegalapú munkát végez, most hivatásos szakács lettem!” Egy idő után a vezető elrendezte, hogy egy másik fiatal nővér költözzön hozzám, és úgy tűnt, a nővérek egyáltalán nem tervezik a kiköltözést. Azt gondoltam magamban: „Nem azt mondták, hogy az újév ünnepe után kiköltöznek? Miért hoznak még több embert a házamba? Ez a mindennapos főzés annyira lealacsonyító. Mikor lesz ennek vége?” A negativitás fojtogatott, és már nem adtam bele a szívemet a főzésbe, hanem elkezdtem felületesen végezni. A rizs, amit pároltam, vagy túl kemény volt, vagy túl puha, az ételek pedig, amiket pirítottam, vagy túl sósak voltak, vagy teljesen ízetlenek. De egyáltalán nem gondolkodtam el magamon; sőt úgy éreztem, hogy az is épp elég, ha sikerül ételt tenni az asztalra. Később elkezdtek visszajelzést adni, mondván, hogy a tészta, amit főztem, nem főtt meg rendesen, és a hidegtálakban a sókristályok nem oldódtak fel. Ezt hallva még rosszabbul éreztem magam. „Épp elég megalázó egy magamfajta felnőtt férfinak egész nap rátok főzni, és most még mindenben hibát is kerestek? Ez elviselhetetlen!” A szívemben csak azt kívántam, bárcsak minél előbb kiköltöznének. Később rájöttem, hogy az állapotom helytelen, ezért imádkoztam Istenhez, hogy adjon útmutatást a saját problémáim megértéséhez.

Ekkor hallottam egy himnuszt Isten szavaiból:

„Az eredeti emberiség szellemmel rendelkező élőlény volt”

1  Kezdetben megteremtettem az emberiséget, vagyis az emberiség ősét, Ádámot. Őt formával és képmással ruháztam fel, telve volt energiával, telve életerővel, és ráadásul dicsőségem társaságában volt. Ez volt az a dicsőséges nap, amikor az embert teremtettem. Ezután Ádám testéből Éva is létrejött, és ő is az ember őse volt, és így az emberek, akiket teremtettem, telve voltak az Én leheletemmel, és tele voltak az Én dicsőségemmel.

2  Ádám eredetileg az Én kezemből született, és az Én képmásomat képviselte. Így „Ádám” eredeti jelentése Általam teremtett lény volt, amelyet átjárt az Én életerőm, átjárt az Én dicsőségem, és amelynek alakja és képe, szelleme és lehelete volt. Ő volt az egyetlen teremtett lény, aki szellemmel rendelkezett, aki képes volt Engem képviselni, képmásomat hordozni és leheletemet befogadni.

3  Kezdetben Éva volt a második emberi lény, akit lélegzettel láttam el, akinek a teremtését Én rendeltem el, így „Éva” eredeti jelentése egy olyan teremtett lény volt, aki folytatja dicsőségemet, tele van az Én életerőmmel, és ráadásul fel van ruházva dicsőségemmel. Éva Ádámtól származott, tehát ő is az Én képmásomat hordozta, mivel ő volt a második ember, aki az Én képmásomra lett teremtve. „Éva” eredeti jelentése egy élő emberi lény volt, lélekkel, hússal és csonttal, az Én második tanúságtételem, valamint az Én második képmásom az emberiség között. Ők voltak az emberiség ősei, az ember tiszta és értékes kincsei, kezdettől fogva szellemmel felruházott élőlények.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit jelent igazi embernek lenni?)

Ahogy a szövegen elmélkedtem, rájöttem, hogy amikor Isten megteremtette az emberiséget – Ádámot és Évát –, soha nem mondta, hogy a férfiak nemesebbek a nőknél, vagy hogy a nőknek alacsonyabb a státuszuk, mint a férfiaknak. Isten szemében férfi és nő egyenlő. Ugyanígy van ez Isten házában is. Függetlenül attól, hogy ki milyen kötelességet hajt végre, Isten soha nem mondta, hogy bizonyos kötelességeket férfitestvéreknek kell végezniük, másokat pedig csak nővéreknek. De engem kiskorom óta apám szavai és tettei tanítottak, és hímsoviniszta elképzelések szerint éltem. Mindig lebecsültem a nőket, és lenéztem az olyan feladatokat, mint a főzés és a mosás, azt gondolva, hogy ezek mind női munkák. Ezért voltam annyira ellenálló a vendéglátói kötelességemmel szemben, és még amikor végeztem is, csak felületesen tettem. Semmi, amit gondoltam vagy tettem, nem volt összhangban Isten szándékaival. Ezt felismerve hajlandó voltam alávetni magam, és szorgalmasan, jól végezni a vendéglátói kötelességemet. Ezután, amikor tésztát főztem, egy kicsit tovább hagytam főni, a hidegtálakat pedig előre bepácoltam. Elkezdtem azon is gondolkodni, hogyan variálhatnám az elkészített ételeket. Amikor láttam, hogy néhány fiatal nővér beteg és köhög, készítettem nekik kandiscukros körteitalt. Épp amikor kezdtem megváltozni, a fiatal nővérek kiköltöztek.

Miután elmentek, gyakran tűnődtem: „Miért mutattam ennyi ellenállást a vendéglátásom ideje alatt?” Később olvastam Isten szavait, amelyek leleplezték a hímsovinizmus problémáját, és némi megértést nyertem önmagamról. Mindenható Isten azt mondja: „Sokan azt gondolják, hogy »a mosás és a foltozás mind női munka. Hadd kezeljék a nők ezeket. Bosszús vagyok, amikor nekem kell végeznem ezeket a feladatokat; úgy érzem, kevésbé vagyok férfi.« [...] A férfiaknak ilyen soviniszta gondolataik vannak és lenéznek bizonyos feladatokat, mint például a gyermekekről való gondoskodás, a ház rendbetétele, a mosás és a takarítás. Egyesek erősen soviniszta irányultságúak és megvetik ezeket a házimunkákat, nem hajlandóak elvégezni őket, vagy ha el is végzik, húzódozva teszik azt, attól tartva, hogy mások esetleg kevesebbre tartják őket. Azt gondolják: »Ha folyton ezeket a házimunkákat végzem, nem fogok-e majd elnőiesedni?« Milyen gondolat és nézőpont uralja ezt? Nincs itt probléma a gondolkodásukkal? (De igen, van.) Problematikus a gondolkodásuk. [...] Bizonyos vidékeken, ahol a sovinizmus különösen erős, a családi kondicionálás és befolyás tagadhatatlanul elrontja a férfiakat. Vajon megmentette őket, vagy ártott nekik ez a kondicionálás? (Ártott nekik.) Ártalmas volt számukra” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (14.)). „Ha például testvér vagy, és megkérnének, hogy készíts naponta ételt más testvéreknek és mosogass el utánuk, alávetnéd magad? (Azt hiszem, igen.) Rövid távon talán képes lennél rá, de vajon akkor is alávetnéd magad, ha arra kérnének, hogy hosszú távon végezd ezt a kötelességet? (Alkalmanként alá tudnám magam vetni, de az idő múlásával talán nem lennék rá képes.) Ez azt jelenti, hogy nem vetetted alá magad. Mi miatt nem vetik alá magukat az emberek? (Azért, mert hagyományos elképzelések vannak a szívükben. Azt gondolják, hogy a férfiaknak a házon kívül kellene dolgozniuk, és a nőknek kellene intézniük a házimunkát, hogy a főzés a nők dolga, és egy férfi elveszíti a tekintélyét a főzéssel. Ezért nem könnyű alávetni magukat.) Így van. Nemi előítéletek befolyásolják a munkamegosztást. A férfiak ezt gondolják: »Nekünk, férfiaknak odakint kell megélhetést teremtenünk. A főzéshez és a mosáshoz hasonló dolgokat a nőknek kell végezniük, és nem szabad, hogy velünk végeztessék azokat.« Ezek azonban különleges körülmények, és ha téged kérnek meg rá, mit csinálsz? Milyen gátlásokon kell felülkerekedned ahhoz, hogy alá tudd magad vetni? Ez a dolog lényege. A nemi előítéleteden kell felülkerekedned. Nincs olyan munka, amit mindenképpen a férfiaknak kellene végezniük, és olyan sincs, amelyet mindenképpen a nőknek. Ne így oszd fel a munkákat! Azt, hogy mely kötelességet kell végezniük az embereknek, nem a nemük szerint kell meghatározni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság gyakorlásában van belépés az életbe). Isten szavai pontosan leleplezték az állapotomat. Arra gondoltam, hogy apám szavai és tettei, valamint a családi neveltetésem hatására gyerekkorom óta mindig is azt hittem, hogy „A férfiak magasabb rendűek, mint a nők”, és hogy „A férfinak a házon kívül kell dolgoznia, a nőnek pedig a házimunkát kell végeznie”. Azt hittem, az olyan házimunkák, mint a mosás, a főzés és a takarítás, mind a nők dolgai, míg a férfiaknak csak a földet kell művelniük, vagy dolgozniuk kell, hogy pénzt keressenek. Hittem abban, hogy a férfi státusza magasabb a nőénél, ezért a feleségének természetes módon ki kell szolgálnia őt, és hogy ha egy férfi házimunkát végez, az lealacsonyító, és lenézik érte. Ezért, mielőtt hitem lett Istenben, soha nem végeztem semmilyen házimunkát. Amikor láttam a feleségemet lótni-futni, házimunkát végezni, miközben a gyerekünket tartja, rosszul éreztem magam, és segíteni akartam, de aztán eszembe jutott, hogy egy magamfajta felnőtt férfinak rendelkeznie kell egy igazi férfi tartásával és méltóságával, amit meg kell őriznie. Arra gondoltam, mekkora szégyen lenne, ha mások látnák, hogy női munkát végzek, ezért inkább elmentem kártyázni és szórakozni ahelyett, hogy segítettem volna neki a teendőkben. A feleségem mindazok alatt az évek alatt csendben szenvedett, kimerítő és keserű életet élt. A legfontosabb, hogy mivel annyira a hímsoviniszta elképzelések hatása alatt álltam, nem tudtam alávetni magam Isten vezénylésének és elrendezéseinek. Amikor a vezető elrendezte, hogy ideiglenesen lássam vendégül a nővéreket, a házimunkát női feladatnak tekintettem, és úgy éreztem, megalázó és rangon aluli számomra, hogy férfitestvérként vendéglátói kötelességet végezzek. Hogy megvédjem a férfias imázsomat, még kötényt vagy karvédőt sem mertem felvenni főzés közben, mert féltem, hogy a nővérek lenéznének. A belső ellenállásom miatt felületesen végeztem a kötelességemet; még a tésztát sem tudtam rendesen megfőzni, és a só nem oldódott fel a hidegtálakban. Amikor a nővérek javaslatokat tettek, azt gondoltam, túl sokat követelnek, és csak azt kívántam, bárcsak minél előbb kiköltöznének. Láttam, hogy mivel e hagyományos kulturális elképzelések szerint éltem, csak hogy megvédjem az úgynevezett férfias méltóságomat és státuszomat, hihetetlenül önzővé és hideggé váltam, és híján voltam minden normális emberi mivoltnak. A legcsekélyebb alávetettség vagy odaadás sem volt bennem a kötelességem iránt. Ezt felismerve imádkoztam, kérve Istent, hogy adjon útmutatást az igazság megértéséhez, és hogy kitörjek a hímsoviniszta elképzeléseim rabságából és korlátaiból.

Ezután elolvastam egy passzust Isten szavaiból, és rátaláltam a gyakorlás ösvényére. Mindenható Isten azt mondja: „Kell-e, hogy a férfiak és nők társadalmi feladatai különbözőek legyenek? Legyen-e a férfiaknak és a nőknek egyenlő társadalmi státuszuk? Tisztességes dolog-e méltánytalanul kiemelni a férfiak státuszát és kisebbíteni a nők jelentőségét? (Nem, nem tisztességes.) Akkor hát pontosan hogyan kell tisztességes és észszerű módon kezelni a férfiak és nők társadalmi státuszát? Mi ennek az alapelve? (Az, hogy a férfiak és a nők egyenlők, és méltányosan kell bánni velük.) A méltányos bánásmód az elméleti alap, de hogyan kell ezt oly módon átültetni a gyakorlatba, hogy az méltányosságot és észszerűséget tükrözzön? Nincs ennek köze gyakorlati problémákhoz? Először is le kell szögeznünk, hogy a férfiak és nők státusza egyenlő – ez nem vita tárgya. Ezért a férfiak és nők közötti társadalmi munkamegosztásnak is egyenlőnek kell lennie, és képességük, valamint a munka elvégzésére való alkalmasságuk szerint kell fontolóra venni és elrendezni. Különösen az emberi jogokat illetően szükséges az egyenlőség, vagyis a nőknek is részesülniük kell mindabban, amiben a férfiak részesülnek, hogy a férfiak és nők egyenlő státusza a társadalomban biztosítva legyen. Aki képes elvégezni a munkát, vagy aki alkalmas rá, hogy vezető legyen, annak lehetővé kell tenni, hogy csinálja, akár férfi az illető, akár nő. Mit gondoltok erről az alapelvről? (Jó.) Ez a férfiak és nők közötti egyenlőséget tükrözi. Például, ha két férfi és két nő pályázik egy tűzoltói állásra, kit vegyenek fel? Az elméleti alap és alapelv a méltányos bánásmód. Akkor hát valójában hogyan álljon neki ennek az ember? Ahogy az imént mondtam, hadd végezze az a munkát, aki alkalmas rá, adottságai és képessége szerint. Egyszerűen válasszunk e szerint az alapelv szerint, megvizsgálva, hogy a jelöltek közül ki az, aki jó fizikai kondícióban van, és nem ügyetlen. A tűzoltói munka lényege, hogy vészhelyzetben tudni kell gyorsan cselekedni. Ha túlságosan ügyetlen, tompa agyú és lomha vagy, mint valami teknős vagy kivénhedt tehén, késedelmet fogsz okozni. Miután megbizonyosodtunk minden jelölt tulajdonságairól, ami a képességüket, adottságaikat, tapasztalatukat, tűzoltási munkára való alkalmasságuk szintjét illeti, és így tovább, arra a következtetésre jutunk, hogy egy férfi és egy nő nagyon is megfelelő. A férfi magas, fizikailag erős, van tapasztalata a tűzoltói munkában, és már több tűzoltási és mentési műveletben is részt vett; a nő fürge, kemény kiképzést teljesített, megbízható ismeretei vannak a tűzoltásról és a kapcsolódó munkaeljárásokról, van erre képessége, más munkakörökben pedig már kitüntette magát és díjakat nyert. Végül tehát mindkettőjüket beválogatjuk. Helyes ez így? (Igen.) Ezt hívják úgy, hogy a legjobbak közül is a legjobbakat választjuk, részrehajlás nélkül. [...] Először is, ami a legfontosabb: amikor egy ügyet kezelsz, nincs benned előítélet sem a férfiakkal, sem a nőkkel szemben. Hiszed, hogy sok kiemelkedő és tehetséges nő létezik, és ismersz is jó néhány ilyen személyt. Ezért a belátásod arról győz meg téged, hogy a nők munkaképessége nem alsóbbrendű a férfiakénál, és hogy a nők által a társadalomhoz hozzáadott érték nem kevesebb a férfiak által hozzáadottnál. Ha már megvan benned ez a belátás és megértés, pontos ítéleteket és döntéseket fogsz hozni e tény alapján, valahányszor a jövőben cselekszel. Más szóval: ha nem kedvezel senkinek, és nincs benned nemek szerinti részrehajlás, akkor az emberi mivoltod ebből a szempontból viszonylag normális lesz, és képes leszel méltányosan cselekedni. A hagyományos kultúra tiltásai abban az értelemben, hogy a férfiakat a nőkhöz képest felsőbbrendűnek tekintik, megszűnnek, a hagyományos kultúrának ez az aspektusa többé nem korlátozza a gondolataidat, és többé nem befolyásol téged” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (11.)). Miután elolvastam Isten szavait, nagy világosságot éreztem, és megértettem, hogy ahhoz, hogy kitörjek az olyan hagyományos kulturális elképzelések béklyóiból, mint „A férfiak magasabb rendűek, mint a nők” és „A férfinak a házon kívül kell dolgoznia, a nőnek pedig a házimunkát kell végeznie”, először is el kell fogadnom azt a tényt, hogy férfi és nő egyenlő. A férfiaknak nem szabad előítéletesnek lenniük a nőkkel szemben, még kevésbé lebecsülniük vagy elnyomniuk őket. Ez erkölcstelen, és híján van az emberi mivoltnak. A férfiaknak igazságosan kell bánniuk a nőkkel, és nem szabad úgy tekinteniük a házimunkára, mint amit természetüknél fogva a nőknek kell végezniük, miközben a tekintélyes munkákat férfimunkának tartják. Az ilyen nézőpont a Sátán egyik eretneksége és téveszméje, és teljesen ellentétes az igazsággal. Isten házában nincs olyan szabály, amely kimondaná, mely kötelességeket kell férfitestvéreknek, és melyeket nővéreknek végezniük. Isten házában a kötelességek elrendezése soha nem nemi alapon történik, hanem észszerűen, mindenki képessége, erősségei, munkaképessége és a gyülekezeti munka szükségletei alapján. A vezető például azért osztotta rám a vendéglátói kötelességet, mert a vendéglátó otthon, ahol a nővérek laktak, biztonsági kockázatokkal nézett szembe, és nem lehetett azonnal biztonságos otthont találni. Az én otthonom viszont alkalmas volt, és a feleségem és a gyermekeim támogattak a kötelességem végzésében. A vezető elrendezése egyrészt biztonságban tartotta a nővéreket, másrészt lehetővé tette számukra, hogy normálisan végezzék a kötelességeiket, biztosítva, hogy a gyülekezet munkája ne szenvedjen csorbát. Azzal, hogy vendégül láttam őket, én is fenntartottam a gyülekezet munkáját, és végeztem a kötelességemet. El kellett volna fogadnom az elrendezést és alá kellett volna vetnem magam, elengedve „A férfiak magasabb rendűek, mint a nők” és „A férfinak a házon kívül kell dolgoznia, a nőnek pedig a házimunkát kell végeznie” téves elképzeléseit és nézőpontjait, és Isten szavai szerint jól kellett volna végeznem a vendéglátói kötelességemet.

Ezután még több szót olvastam Istentől, és megtanultam, hogyan viszonyuljak helyesen a kötelességemhez. Mindenható Isten azt mondja: „Bármi legyen is a kötelességed, ne tégy különbséget magasztos és alantas feladatok között. Tegyük fel, hogy ezt mondod: »Habár ez a feladat Istentől kapott megbízatás és Isten házának munkája, ha elvégzem, lenézhetnek miatta az emberek. Mások olyan munkát kapnak, amellyel kitűnhetnek. Nekem ezt a feladatot adták, amivel nem tudok kitűnni, hanem a színfalak mögött kell fáradoznom vele, és ez igazságtalan! Nem fogom elvégezni ezt a kötelességet. Olyannak kell lennie a kötelességemnek, amivel ki tudok tűnni mások előtt, és amivel nevet szerezhetek magamnak – és még ha nem is szerzek nevet magamnak és nem tűnök ki, akkor is legalább profitálnom kell belőle és testileg megnyugtatónak kell éreznem.« Elfogadható hozzáállás ez? Aki válogat, nem fogadja el a dolgokat Istentől, hanem a saját preferenciái szerint választ. Ez nem a kötelességed elfogadása; ez a kötelességed megtagadása és az Isten elleni lázadó mivoltod megnyilvánulása. Az efféle válogatósságba az egyéni preferenciáid és vágyaid vegyülnek. Amikor a magad érdekét, a magad jó hírét, és így tovább, veszed figyelembe, nem engedelmesen viszonyulsz a kötelességedhez. Miként kell hozzáállnod a kötelességedhez? Először is, nem szabad elemezned, megpróbálva megállapítani, hogy ki is volt az, aki rád osztotta; helyette Istentől kell elfogadnod mint Isten megbízatását és mint a kötelességedet, és engedelmeskedned kell Isten irányításának és rendeléseinek, és el kell fogadnod Istentől a kötelességed. Másodszor, ne tégy különbséget magasztos és alantas feladatok között, ne törődj a kötelesség természetével, azzal, hogy ki tudsz-e tűnni vele vagy sem, vagy hogy a nyilvánosság szeme láttára vagy a színfalak mögött kell végezni! Ne gondolkodj efféle dolgokon! Van egy másik hozzáállás is: az alávetettség és az aktív együttműködés” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő színvonalú végzése?). „Ha például az a feladatod, hogy ételt készíts a testvéreidnek, akkor ez a kötelességed. Hogy kezeld ezt a feladatot? (Az igazságalapelveket kell kutatnom.) Hogyan kutatod az igazságalapelveket? A valósághoz és az igazsághoz van köze ennek. Bele kell gondolnod, hogyan ültesd gyakorlatba az igazságot, hogyan végezd jól ezt a kötelességet, és az igazság mely aspektusait érinti ez a kötelesség. Első lépésként, először is tudnod kell ezt: »Nem magamnak főzök. A kötelességemet végzem.« Az itt jelenlévő aspektus a vízió. Mi a helyzet a második lépéssel? (Bele kell gondolnom, hogyan főzzem meg jól az ételt.) Mi a jó főzés kritériuma? (Ki kell derítenem Isten követelményeit.) Így van. Csak Isten követelményei az igazság, a mérce és az alapelv. Az Isten követelményei szerinti főzés az igazság egyik aspektusa. Először is fontolóra kell venned az igazság ezen aspektusát, majd belegondolnod ebbe: »Isten ezt a kötelességet adta nekem, hogy végezzem. Mi az Isten által megkövetelt mérce?« Előfeltétel ez az alap. Akkor hát hogyan főzz úgy, hogy az megfeleljen Isten mércéjének? Az általad főzött étel legyen egészséges, ízletes, tiszta, és ne ártson a testnek – ezekből a részletekből tevődik össze. Ameddig ezen alapelv szerint főzöl, addig Isten követelményei szerint készül el az általad főzött étel. Miért mondom ezt? Mert e kötelesség alapelveit kerested, és nem lépted túl az Isten által kijelölt hatáskört. Ez a főzés helyes módja. Jól és megfelelő színvonalon végezted el a kötelességedet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságalapelvek kutatásával végezheti jól a kötelességét). Isten házában egyetlen kötelesség sem a nem alapján kerül elrendezésre, és nincsenek nemes vagy alantas kötelességek. A kötelességedhez való helyes hozzáállás az, ha elfogadod azt Istentől, és aláveted magad. Függetlenül attól, hogy ki rendezi el, vagy hogy reflektorfényben vagy-e, az igazságalapelveket kell keresned, hogy jól végezd a kötelességedet. Ez a gyakorlás helyes módja, és ez van összhangban Isten szándékaival. Amikor a vezető elrendezte számomra a vendéglátói kötelességet, nem kellett volna amiatt aggódnom, hogy lenéznek, hanem az igazságalapelveket kellett volna keresnem, és minden tőlem telhetőt meg kellett volna tennem, hogy jól végezzem a kötelességemet. Először is mindent meg kellett tennem, hogy biztonságos környezetet tartsak fenn a nővérek számára. Továbbá tisztán kellett tartanom a házat, és főzéskor figyelembe kellett vennem, hogyan készítsem az ételeket táplálóra és egészségesre. A vendéglátói kötelességem végzése egyrészt helyreigazította a hímsoviniszta téves nézőpontomat, így többé nem tekintettem a nőkre „A férfiak magasabb rendűek, mint a nők” hagyományos lencséjén keresztül. Másrészt javította a gyakorlati készségeimet is. Most már sokkal ügyesebben tisztítok és aprítok zöldséget, és otthon alapvetően én végzem a főzést és a takarítást. Emlékszem, egyszer ebéd közben a feleségem mosolyogva mondta: „Régen én főztem neked, de sosem gondoltam volna, hogy ez most fordítva lesz.” A gyerekeim is azt mondták, hogy megváltoztam. Néha átjön néhány nővér az otthonomba, hogy megbeszéljék a prédikációikat, és legtöbbször én főzök. Már egyáltalán nem érzem ezt lealacsonyítónak vagy megalázónak. A nővérek még azt is mondják, hogy finom halat készítek. Mindaz, hogy képes voltam kitörni ezekből a hagyományos hímsoviniszta elképzelésekből, és megélni egy kis normális emberi mivoltot, Isten szavainak köszönhető eredmény. Hála Istennek!