2019 októberében a rendőrség letartóztatott egy összejövetelen, és két és fél év börtönbüntetésre ítéltek. Ekkor tizenkilenc éves voltam. Amikor letöltöttem a büntetésemet és szabadultam, anyám jött értem. Már több éve nem láttuk egymást, és amikor megláttam, hogy anyám sokkal megviseltebbnek tűnik, és a haja sokkal őszebb, mint korábban, olyan szomorúságot éreztem, amit nem tudtam szavakba önteni. A vonaton ülve az járt a fejemben, hogy szüleim gyerekkorom óta nagyon szerettek, és soha nem hagyták, hogy szenvedjek. Én voltam az egyetlen gyermek a családban, és mindig én voltam nekik az első. Például ha beteg lettem vagy megsérültem, még nálam is jobban aggódtak. Emlékszem, tizennégy éves koromban hegymászás közben eltörtem a lábam. A szüleim felváltva ápoltak a kórházban, és bár apámnak nem volt sok szabadnapja, azt a kevés szabadságát arra használta, hogy velem lehessen. Amikor láttam, hogy kimerülten fekszik a vendégágyon, megszakadt a szívem. Magamat hibáztattam, amiért ilyen bajkeverő vagyok, és gondot okozok nekik. Miután elkezdtem hinni Istenben, elhagytam az otthonomat, hogy végezzem a kötelességemet. Bár a szüleim nehezen engedtek el, mégis támogattak, sőt anyagilag is segítettek. Például amikor letartóztattak, a szüleim halálra aggódták magukat, és tudtam, hogy az elmúlt két és fél évet gyötrelemben és iszonyú aggodalomban töltötték. Mélyen az adósuknak éreztem magam. Arra gondoltam, hogy amíg felnőttem, soha nem tettem semmit a szüleimért. Ehelyett csak folyton aggodalmat okoztam nekik. Konkrétan amikor láttam, hogy anyám mélyen alszik a vonaton, tudtam, hogy a letartóztatásom óta nem volt egy nyugodt éjszakája sem. Eluralkodott rajtam az önvád, és úgy éreztem, nem tettem eleget gyermeki felelősségemnek. Most, hogy felnőttem, pénzt kellene keresnem, hogy támogassam őket, és ne kelljen többé aggódniuk miattam. Miután hazaértem, gyorsan munkát akartam keresni, hogy a keresetemmel anyagilag kárpótoljam őket. Amikor a szüleim megtudták ezt a tervet, nem támogatták, hogy munkába álljak. Azt akarták, hogy rendesen higgyek Istenben, és több időm legyen olvasni Isten szavait és végezni a kötelességemet. Minél jobban bántak velem, annál inkább az adósuknak éreztem magam. Amint arra gondoltam, hogy ennyi idősen még mindig a szüleim tartanak el, megerősödött az elhatározásom, hogy dolgozni fogok. Később különböző okokból, többek közt a világjárvány miatt, nem találtam munkát, de a szívemben folyamatosan úgy éreztem, tartozom a szüleimnek, és folyton azon járt az eszem, hogyan hálálhatnám meg nekik. Anyámnak hepatitisz B-je volt, ami nagyon legyengítette; apám súlyos hátfájással, cukorbetegséggel és szívbetegséggel küzdött, és az egészsége igencsak megromlott. Így segítettem nekik a mosásban, és elvégeztem néhány munkát, ami tőlem telt, valamint gua sha^[a] kezelést végeztem apámon, és vettem neki néhány gyógytapaszt. Nem sokkal a járványügyi lezárások feloldása után a rendőrség megtalált, és utasított, hogy írjam alá a „Három Nyilatkozatot”, hogy megtagadjam és eláruljam Istent, és megfenyegettek, hogy ha nem írom alá azokat, továbbra is üldözni fognak. Azt is mondták, mindig álljak készen arra, hogy jelentkeznem kell a rendőrségen. A szívem mélyén tudtam, hogy nem maradhatok tovább otthon.

Néhány hónappal később egy másik területre mentem, hogy végezzem a kötelességemet. Nehéz szívvel szakadtam el újra a szüleimtől: „Ha most elmegyek, nem tudom, mikor jöhetek vissza újra. A szüleim öregszenek, és az egészségük egyre romlik. Én vagyok az egyetlen gyermekük. Ha nem vagyok itt, nincs, aki gondoskodjon róluk. Mi lesz, ha történik velük valami? Az emberek gyakran mondják, hogy a gyermekneveléssel az ember bebiztosítja a saját öregkorát, de én egyáltalán nem teljesítettem a gyermeki kötelességeimet, így a szüleim tényleg hiába neveltek fel.” Amikor erre gondoltam, szívszaggató fájdalmat éreztem. Bár végeztem a kötelességemet, folyton hiányoztak a szüleim. Néha még az is felmerült bennem, hogy hazamegyek és ott végzem a kötelességemet, hogy velük lehessek. Tudtam, hogy a rendőrség még mindig keres, és nem térhetek haza, de amikor a betegeskedő szüleimre gondoltam, nem tudott megnyugodni a szívem, és nem tudtam a kötelességemre összpontosítani. Később a felügyelő megtudta, milyen állapotban vagyok, és keresett nekem egy passzust Isten szavaiból: „Ha a szüleid nem próbálják akadályozni az Istenbe vetett hitedet, és ők maguk is hívők, és valóban támogatnak és bátorítanak abban, hogy odaadóan végezd a kötelességed és teljesítsd Isten megbízatását, akkor a szüleiddel való kapcsolatod nem tipikus értelemben vett, a hús-vér testen alapuló rokoni kapcsolat, hanem inkább a gyülekezet testvérei közötti kapcsolat. Ebben az esetben amellett, hogy a testvéreidként érintkezel velük, néhány gyermeki felelősségedet is teljesítened kell velük szemben. Az is helyes, ha egy kicsit több törődést tanúsítasz irányukban. Amíg ez nincs hatással a kötelességed végzésére, vagyis ameddig nem korlátozzák a szívedet, felhívhatod a szüleidet, hogy megkérdezd, hogy vannak, illetve, hogy törődj velük egy kicsit, segíthetsz nekik megoldani pár nehézséget, és kezelheted néhány élettel kapcsolatos problémájukat, és segítheted őket az életbe való belépésüket illető nehézségek megoldásában – mindezt megteheted. Azaz, ha a szüleid nem akadályozzák az istenhitedet, fenn kell tartanod ezt a kapcsolatot velük és teljesítened kell a felelősségeidet irántuk. És miért kell törődnöd velük, gondoskodnod róluk és érdeklődnöd a hogylétük felől? Mert a gyermekük vagy. Mivel ilyen kapcsolatban vagy velük, másféle felelősséggel tartozol, ezért egy kicsit többet kellene érdeklődnöd a hogylétükről, és több segítséget kellene nyújtanod nekik. Mindaddig, amíg az nem befolyásolja a kötelességed végzését, és amíg a szüleid nem akadályozzák és nem zavarják az istenhitedet és a kötelességed végzését, és nem is hátráltatnak, addig természetes és megfelelő, hogy teljesíted az irántuk való felelősségedet, és ezt oly mértékben kellene tenned, hogy a lelkiismereted ne tegyen szemrehányást – ez a legalacsonyabb mérce, amelynek meg kellene felelned. Ha a körülményeid hatása és az általuk való akadályoztatás miatt nem tudod otthon biztosítani a szüleid számára a megbecsülést, akkor nem kell ragaszkodnod ehhez az előíráshoz. Ki kell szolgáltatnod magad Isten vezénylésének, és alá kell vetned magad az Ő rendezésének, s nem kell ragaszkodnod ahhoz, hogy becsüld a szüleidet. Isten elítéli ezt? Isten nem ítéli el ezt; nem kényszeríti az embereket arra, hogy ezt tegyék. Miről beszélgetünk most? Arról vállalunk közösséget, hogy az embereknek hogyan kell gyakorolniuk, amikor a szüleik megbecsülése ellentétbe kerül a kötelességük végzésével; a gyakorlás alapelveiről és az igazságról vállalunk közösséget. Megvan az a felelősséged, hogy becsüld a szüleidet, és ha a körülmények engedik, akkor eleget kell tenned ennek a felelősségnek, ám nem szabad, hogy a ragaszkodásod állandóan korlátozzon, és nem szabad vakon gyermeki hűséget mutatnod irántuk és ennek következtében halogatnod a kötelességed végrehajtását. Például, ha az egyik szülőd megbetegszik és kórházba kerül, téged pedig túlságosan leköt a kötelességed ahhoz, hogy hazamenj, mit kell tenned? Ilyen alkalmakkor nem korlátozhat a ragaszkodásod. Imádságban Isten elé kell vinned az ügyet, rá kell bíznod Istenre, és ki kell szolgáltatnod Isten vezénylésének. Ilyen hozzáállással kell rendelkezned. [...] Amikor olyan dolog történik veled, mint a szüleid megbetegedése, mindaddig, amíg ez nem késlelteti a kötelességed végrehajtását, és nem befolyásolja azt, hogy odaadással hajtsd végre, megtehetsz néhány dolgot, amire lehetőséged van, hogy gyermeki tiszteletet mutass irántuk, és eleget tehetsz azoknak a felelősségeknek, amelyekre képes vagy – vagyis megteszed azt, amit meg kell tenned, és amire képes vagy a lehetőségeid határain belül. De ha annyira rabjává válsz a ragaszkodásodnak, hogy az hátráltatja a kötelességed végrehajtását, akkor az teljesen ellentétes Isten szándékaival. Isten nem követeli meg tőled, hogy ezt tedd; Isten csak azt követeli meg tőled, hogy tegyél eleget a szüleid iránti felelősségednek, és ez minden. Ezt jelenti az igazi gyermeki tisztelet” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (4.)). Miután elolvastam Isten szavait, tudtam, hogyan kell gyakorolnom. A szüleim mindketten hisznek Istenben, és amikor a környezet lehetővé teszi, anélkül, hogy akadályozná a kötelességeimet, segíthetek nekik a házimunkában, és gondoskodhatom róluk a mindennapi életükben. Cseveghetek velük, és beszélgethetek velük Isten szavairól, segítve az életbe való belépésüket. Ha a környezet ezt nem teszi lehetővé, a kötelességemet kell előtérbe helyeznem, mert teremtett lényként az a legfontosabb, hogy teljesítsem Isten megbízatását, és jól végezzem a kötelességemet. Amikor ezt megértettem, hajlandó voltam Isten kezére bízni a szüleimet, és elsősorban a saját kötelességemmel foglalkozni.

Egyszer egy vezető eljött egy összejövetelre, és azt mondta, hogy semmiképpen sem mehetek haza. Azt mondta, hogy hét-nyolc rendőr ment el a házunkhoz, és kényszeríteni próbálták anyámat a hollétem elárulására, és azt is mondták, hogy az ügyemet a tartományi főosztály kezeli, és elhatározták, hogy mindenképpen el kell fogniuk engem. Még a nem hívő rokonaimat és barátaimat is kikérdezte a rendőrség. Tudtam, hogy ha a rendőrség nem talál meg, továbbra is folyamatosan vallatni fogják a szüleimet, és erős bűntudatom lett. A könnyeimmel küszködve folyton magamat hibáztattam: „Bajt hoztam a szüleimre. Ha én nem lennék, a szüleimnek nem kellene elviselniük ezt a sok szenvedést. Most, hogy nem vagyok otthon, a rendőrség nem talál meg, ezért a szüleimet vallatják és zaklatják. Ezek a rendőrök olyanok, mint a mérges kígyók. Ha egyszer kiszemeltek valakit, soha nem eresztik el. Lesz még valaha nyugodt élete a szüleimnek? Gyermekként sose hoztam áldást a szüleimre, csak terhet jelentettem nekik. Jobban jártak volna, ha fel sem nevelnek!” De azt is tudtam, hogy ez a környezet Isten engedélyével jött létre, és nem szabad panaszkodnom. Ezért némán imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy óvja meg a szívemet. Eszembe jutott az „Örömöt találni a szenvedés közepette” című film. A főszereplőt hátfájása miatt bénulás fenyegette, és mind testileg, mind lelkileg sokat szenvedett. Ebből a tapasztalatból azonban némi önismeretet nyert, és előrelépést ért el az életében. Rájöttem, hogy a látszólag rossz dolgok mögött Isten jó szándéka rejlik, és hajlandó voltam alávetni magam és tanulni a leckékből.

Ezután Isten szavait olvastam: „Talán mindannyian emlékeztek ezekre a szavakra: »Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk.« Mindannyian hallottátok már ezeket a szavakat, de egyikőtök sem értette meg valódi értelmét. Ma már mélyen tudatában vagytok ezek valódi jelentőségének. Ezeket a szavakat Isten az utolsó napokban fogja beteljesíteni, és azokon fognak beteljesedni, akiket a nagy vörös sárkány kegyetlenül üldözött azon a földön, ahol föltekeredve fekszik. A nagy vörös sárkány üldözi Istent, és Isten ellensége, ezért az emberek ezen a földön megaláztatásnak és üldöztetésnek vannak kitéve az Istenbe vetett hitük miatt, és ennek következtében ezek a szavak beteljesednek rajtatok, az emberek eme csoportján. Mivel Isten olyan földön hajtja végre a munkáját, amely ellenáll Istennek, minden munkája óriási akadályokba ütközik, és sok szava nem teljesülhet be azonnal; így az emberek Isten szavainak eredményeképpen finomodnak, ami szintén a szenvedés része. Istennek rendkívül nehéz véghez vinnie munkáját a nagy vörös sárkány földjén, de Isten ezen a nehézségen keresztül végzi munkájának egy szakaszát, hogy így felfedje a bölcsességét és a csodálatos tetteit, és Isten felhasználja ezt a lehetőséget arra, hogy teljessé tegye ezt az embercsoportot. Isten az emberek szenvedésén, képességén és e szennyes föld népének minden sátáni beállítottságán keresztül végzi megtisztító és hódító munkáját, hogy ebből dicsőséget nyerjen, és megnyerje azokat, akik tanúságot tesznek tetteiről. Ez a teljes jelentősége mindannak az árnak, amelyet Isten az emberek e csoportjáért fizetett” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája olyan egyszerű lenne, ahogyan azt az ember képzeli?). Isten szavain elgondolkodva megértettem, hogy az utolsó napokban Isten arra használja a nagy vörös sárkány általi letartóztatásokat és üldöztetést, hogy az Ő választott népét tökéletesítse, megláttatja az emberekkel a KKP csúf arcát, hogy felismerjék annak elvetemült, Istennel ellenséges lényegét, és ennek hatására még eltökéltebben követhessék Istent. Ezen környezet által Isten a hitüket is tökéletesíti, hogy felismerjék Isten minden feletti szuverenitását, megértsék Isten hatalmát, ne féljenek többé a Sátántól, tanuljanak a nyomorúságból, és elnyerhessék az igazságot. A szüleim üldözése Isten engedélyével történt, de Isten ezzel egyben lehetőséget adott nekik, hogy megtapasztalják az Ő munkáját, és bizonyságot tegyenek Mellette. Én azonban nem láttam tovább az orromnál, és nem láttam át a dolgokat, ezért folyton testi szemszögből tekintettem a dolgokra, aggódtam, hogy a szüleim szenvedni fognak-e, sőt mindenért magamat hibáztattam. Azt hittem, hogy én rángattam bele ebbe a szüleimet, ezért bűntudatom volt és az adósuknak éreztem magam, mintha a szüleimet nem üldözték volna, ha engem nem tartóztatnak le. Egyáltalán nem gondolkodtam racionálisan. A nagy vörös sárkánynak elvetemült természete van, és őrült módjára tartóztatja le és üldözi az Istenben hívőket. Még ha engem nem is tartóztattak volna le, a szüleimet akkor is üldözte volna a KKP az Istenbe vetett hitük miatt. Sok évvel ezelőtt, még gyerekkoromban a szüleimmel különböző helyeken bujkáltunk, hogy elkerüljük a letartóztatást az Istenbe vetett hitünk miatt, és sok évig nem mentünk vissza a saját otthonunkba. Egyáltalán nem éltünk stabil életet. Most, hogy a szüleimet újra zaklatta és üldözte a rendőrség, gyűlölnöm kell a nagy vörös sárkányt, és jól végeznem a kötelességemet, hogy megszégyenítsem. Később írtam egy levelet a szüleimnek, és megosztottam velük Isten szándékait és azt, hogyan értelmezem ennek a környezetnek a megtapasztalását, hogy bátorítsam őket. Később választ kaptam a szüleimtől. Azt írták, hogy félnek és rettegnek a rendőrség ismétlődő zaklatásai miatt, de azáltal, hogy ették és itták az Isten hatalmával kapcsolatos szavakat, rájöttek, hogy a Sátán csak egy játékszer Isten kezében, és a rendőrség semmit sem tehet Isten engedélye nélkül. Ez hitet és bátorságot adott nekik, hogy szembenézzenek vele, és még arra is, hogy meg merjék cáfolni a rendőrség alaptalan szóbeszédeit és téveszméit. Amikor láttam, mit nyertek a szüleim, mélyen meghatódtam. Nem voltam ott a szüleim mellett, de az életük még jobb volt, mert Isten szavai vezették őket, és láttam, hogy az aggodalmaim teljesen alaptalanok voltak. Ennek a gondolatnak a hatására már nem aggódtam annyira a szüleim miatt.

Egyszer Isten ezen szavait olvastam: „A felneveléseddel a szüleid felelősségnek és kötelezettségnek tesznek eleget. A felnőttkorig való felnevelésed az ő kötelezettségük és felelősségük, és ez nem nevezhető jószívűségnek. Mivel nem nevezhető jószívűségnek, elmondható, hogy ez olyasmi, aminek az élvezete megillet téged? (Igen.) Ez egyfajta jog, amelyet élvezned kell. Megérdemled, hogy a szüleid felneveljenek, mert mielőtt eléred a felnőttkort, az általad betöltött szerep a felnevelés alatt álló gyermeké. Ezért amit kapsz, az egyszerűen az, hogy a szüleid eleget tesznek a veled szembeni felelősségüknek, nem pedig szívesség vagy jószívűség tőlük. Bármely élőlény számára a gyermekszülés és -nevelés, a szaporodás és az utódok felnevelése egyfajta felelősség. Például a madaraknak, a szarvasmarháknak, a juhoknak, sőt még a tigriseknek is fel kell nevelniük az utódaikat, miután szaporodtak. Nincsenek olyan élőlények, amelyek ne nevelnék fel az utódaikat. Lehetséges, hogy vannak kivételek, de ezek ismeretlenek számunkra. Ez az élőlények túlélésének természetes jelensége, ez egy ösztön, amellyel az élőlények rendelkeznek, és nem tekinthető szívességnek. Ők csak betartják azt a törvényt, amelyet a Teremtő az állatok és az emberek számára előírt. Ezért az, hogy a szüleid felnevelnek téged, nem egyfajta kedvesség. Ezen az alapon elmondható, hogy a szüleid nem a hitelezőid. A veled szembeni felelősségüknek tesznek eleget. Függetlenül attól, hogy mennyit áldoznak érted a szívük véréből, és mennyi pénzt költenek rád, nem szabadna semmit kérniük tőled viszonzásul, mert ez szülői felelősségük. Mivel ez felelősség és kötelezettség, ingyenesnek kell lennie, és nem szabadna kérniük, hogy fizesd vissza nekik. A felneveléseddel a szüleid csak a felelősségüknek tesznek eleget és kötelezettségüket teljesítik; ennek ingyenesen kell történnie, nem pedig ügyletként. Tehát nem visszafizetésben kell gondolkodj azt illetően, ahogy a szüleiddel bánsz, vagy ahogyan a közted és köztük lévő kapcsolatot kezeled. Ha mégis ilyen gondolkodásmóddal bánsz a szüleiddel, törlesztesz nekik, és kezeled a közted és köztük lévő kapcsolatot, az valójában embertelen. Ugyanakkor, ha így teszel, az arra hajlamosít majd, hogy a testi érzéseid korlátozzanak és megkötözzenek, és nehéz lesz kikerülnöd ezekből a bonyodalmakból, olyannyira, hogy akár el is tévedhetsz. A szüleid nem a hitelezőid, ezért nem vagy köteles minden elvárásukat megvalósítani. Nem vagy köteles állni a számlát az ő elvárásaikért. Nekik meglehetnek a saját elvárásaik, viszont a saját döntéseidet neked kell meghoznod. Isten kijelölt a számodra egy életutat, elrendezett egy sorsot a számodra, és e dolgoknak egyáltalán semmi köze a szüleidhez” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Isten szavaiból megértettem, hogy a szüleim azért szültek meg, neveltek fel és gondoskodtak rólam, mert ez volt a feladatuk, amit teljesíteniük kellett. Ez nem kedvesség volt, és nem kell visszafizetni. Így vannak vele a madarak is az állatvilágban. Amikor egy anyamadár világra hozza fiókáit, eteti őket, és akár az életét is kockáztatja, hogy élelmet szerezzen és felnevelje őket. Amikor a kismadarak veszélyben vannak, az anyamadár kétségbeesetten védi őket, akár annak árán is, hogy ő maga megsérül. Az anyamadarak gondoskodása és szeretete fiókáik iránt tisztán ösztönből fakad. Ugyanez igaz az emberekre is, amikor utódaikat nevelik. Attól a pillanattól kezdve, hogy a szüleim világra hoztak, felelősségük volt felnevelni engem, és kötelességük volt gondoskodni rólam. Amikor felneveltek, a feladatukat teljesítették, és nem tartozom nekik semmivel, így nincs is mit visszafizetnem. Olyan hagyományos kulturális elképzelések befolyásoltak és kondicionáltak, mint például: „azért nevelj gyermeket, hogy idős korodban gondoskodjon rólad”, és „a gyermeki kötelességtudat olyan erény, amely minden mást felülmúl”. Szüleim gondoskodását kedvességnek tekintettem, és azt hittem, hogy meg kell hálálnom nekik, hogy energiát fordítottak rám, és áldozatot hoztak értem, olyannyira, hogy életem hátralévő részét mindenáron fel akartam áldozni emiatt. Tisztában voltam vele, hogy a fogdában töltött több mint két év alatt nem ettem és ittam Isten szavait, és nem végeztem a kötelességemet, és az életbe való belépés szempontjából messze lemaradtam, ezért most Isten szavait kell olvasnom, és megfelelően végeznem a kötelességemet. De amikor arra gondoltam, hogy a szüleim aggódnak miattam és szenvednek, másra se vágytam, csak dolgozni és pénzt keresni, hogy jó anyagi körülményekkel kárpótoljam őket. Ha nem lett volna a világjárvány, elmentem volna dolgozni és pénzt keresni. Később elhagytam az otthonomat, hogy végezzem a kötelességemet, de még mindig azon gondolkodtam, hogyan háláljam meg a szüleim erőfeszítéseit. Minden gondolatomat az foglalta le, hogyan róhatnám le a hálámat, mintha életem hátralévő részének egyedül az lenne az értelme, hogy visszafizessem szüleim kedvességét. Teremtett lény vagyok. A leheletemet Isten adta, és Isten volt az, aki megvédett, miközben felnőttem. Az utolsó napokban Isten kegyelemben részesített, hogy Elé járulhassak, és élvezhessem az ellátást, amit az Ő szavaitól kapok. Isten hatalmas áldozatot hozott értem, és jól kell végeznem a kötelességemet, hogy eleget tegyek Istennek. Bár a szüleim nagyszerűen gondoskodtak rólam, ma nem élnék Isten oltalma nélkül. Ott volt például az az eset, amikor tizennégy évesen hegyet másztam. Ha nem lett volna Isten oltalma, lezuhantam volna a hegy tövébe, és meghaltam volna. Leginkább Istennek tartozom, nem a szüleimnek. Nem azért kell élnem, hogy visszafizessem szüleim kedvességét, hanem jól kell végeznem a kötelességemet, hogy eleget tegyek Istennek. Amikor ezt megértettem, képes voltam helyesen kezelni azt a szeretetet és gondoskodást, amit a szüleim adtak nekem.

Később még többet olvastam Isten szavaiból: „Először is, az emberek többsége egyrészt olyan szélesebb körű, objektív körülmények miatt dönt a hazulról való elköltözés mellett a kötelessége végrehajtása végett, amelyek miatt szükség van arra, hogy elhagyják a szüleiket – és ezért nem tudnak a szüleik mellett maradni, hogy gondjukat viseljék, és mellettük legyenek. Nem arról van szó, hogy maguktól döntenek a szüleik elhagyása mellett. Ez egy objektív ok. Más tekintetben – szubjektíven szólva – nem azért mész el otthonról végezni a kötelességedet, hogy elkerüld a szüleid iránti felelősségeket, hanem Isten hívása miatt. Ahhoz, hogy együttműködj Isten munkájával, elfogadd az Ő hívását és végezd egy teremtett lény kötelességét, el kellett hagynod a szüleidet, nem volt más választásod; nem maradhattál mellettük, hogy együtt legyetek és a gondjukat viseld. Nem azért hagytad el őket, hogy kibújj a felelősségeid alól, igaz? Ha azért hagyod el őket, hogy kibújj a felelősségeid alól, és ha azért kell elhagynod őket, hogy elfogadd Isten hívását és végezd a kötelességedet, az két különböző természetű dolog, nem igaz? (De igen.) A szívedben igenis törődsz a szüleiddel és hiányoznak neked; az érzéseid nem üresek. Ha az objektív körülmények megengedik, és mellettük tudsz maradni, miközben a kötelességedet is végzed, akkor hajlandó lennél társaságot nyújtani nekik, rendszeresen gondoskodni róluk és eleget tenni a felelősségednek. Ám objektív körülményekből adódóan el kell hagynod őket, és nem tudsz mellettük maradni. Nem arról van szó, hogy ne akarnál eleget tenni gyermeki felelősségeidnek, hanem hogy nem tudsz. Hát nem más természetű dolog ez? (De igen.) Ha azért költöztél el hazulról, hogy ne kelljen kötelességtudónak lenned a szüleid iránt és teljesíteni a feladataidat, akkor az a szülők iránti tiszteletlenség és emberi mivolt nélkül való dolog. A szüleid felneveltek, te pedig alig várod, hogy kitárhasd a szárnyaid, és mielőbb kirepülhess. Nem akarsz találkozni a szüleiddel, a legkevésbé sem érdekel, ha azt hallod, hogy valamilyen nehézséggel találkoztak. Még ha van is módod rá, nem segítesz rajtuk; úgy teszel, mintha nem is hallottál volna róla, és nem érdekel, mit mondanak rólad mások – egyszerűen nem akarod teljesíteni a feladataidat. Ez a szülők iránti tiszteletlenség. De vajon ez most a helyzet? (Nem.) Sokan elköltöztek a megyéjükből, a városukból, a tartományukból, de akár még az országukból is azért, hogy végezzék a kötelességeiket; immár a szülővárosuktól messze élnek. Azonkívül, különböző okokból nem is kényelmes a számukra érintkezni a családjaikkal. Alkalmanként, ha a szülővárosukból származó emberekkel találkoznak, érdeklődnek náluk a szüleik hogyléte felől, és megnyugvással hallják, hogy egészségesek és elboldogulnak. Valójában nem vagy tiszteletlen a szüleid iránt. Nem arról van szó, hogy eljutottál arra a pontra, hogy nincs emberi mivoltod, azaz hogy nem is akarsz törődni a szüleiddel, és nem akarsz eleget tenni a felelősségednek irányukban. Különféle objektív okok miatt vagy képtelen eleget tenni a felelősségeidnek – ez nem azt jelenti, hogy tiszteletlen vagy a szüleid iránt. Ez két ok, és van még egy harmadik is: ha nem olyasfajta emberek a szüleid, akik kifejezetten üldöznek téged vagy akadályozzák az Istenben való hitedet, ha támogatnak az Istenben való hitben, vagy ha ők is testvérek, akik hozzád hasonlóan hisznek Istenben, ha ők maguk is tagjai Isten házának, akkor legbelül melyikőtök ne imádkozna csendesen Istenhez, amikor a szüleire gondol? Melyikőtök ne bízná Isten kezére a szüleit – az egészségükkel, a biztonságukkal és az életben adódó összes szükségükkel együtt? Ha Isten kezére bízod a szüleidet, az a legjobb módja az irántuk való gyermeki tisztelet kimutatásának. Nem azt reméled, hogy mindenféle nehézséggel fognak szembesülni az életben, és nem is azt, hogy rossz életük lesz, szegényesen étkeznek vagy rossz az egészségük. Bizonyosan abban reménykedsz a szíved mélyén, hogy Isten meg fogja óvni és biztonságban tartja őket. Ha istenhívők, reméled, hogy képesek végezni a maguk kötelességeit, és azt is, hogy szilárdan meg tudnak állni a bizonyságtételükben. Ez az emberi feladatok teljesítése; az emberek csak a saját emberi mivoltukkal képesek eljutni ide. Azonkívül, ami a legfontosabb: amikor évek óta hisznek Istenben és oly sok igazságot hallgattak már az emberek, legalább ezt a keveset meg kell érteniük és fel kell fogniuk: A Menny határozza meg az ember sorsát, az ember Isten kezében él, és Isten gondviselése és oltalma sokkal fontosabb, mint az a törődés, gyermeki kötelességtudat és társaság, amit a gyermekeitől kaphat az ember. Hát nem felszabadító a tudat, hogy a szüleid Isten gondviselését és oltalmát élvezik? Nem kell aggódnod miattuk. [...] nem kell, hogy bűntudata legyen vagy furdalja a lelkiismeret, csak mert objektív körülmények miatt nem tudja teljesíteni a feladatait a szülei felé. Ezeknek a kérdéseknek – akárcsak más hasonlóknak – nem kell gonddá válniuk az emberek istenhívő életében; el kell engedniük azokat. Ilyen helyes megértésekkel kellene bírniuk az embereknek a szülők irányában teljesítendő feladatokkal kapcsolatos témákat illetően, és nem kellene többé korlátozva érezniük magukat” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (16.)). Isten szavai segítettek, hogy a lelkem felszabaduljon, és megértettem, mi a szülőkkel szembeni valódi tiszteletlenség. Ha egy gyermeknek egyértelműen megvannak a feltételei, hogy gondoskodjon a szüleiről, de ő csak a saját élvezetével törődik, kibújik a felelőssége alól, és nem veszi figyelembe a szülei érdekeit, az valóban tiszteletlenség, és a lelkiismeret hiánya. De az, hogy én nem tudok gondoskodni a szüleimről, nem azt jelenti, hogy kibújok a felelősségem alól, és nem is azt, hogy nem akarom tisztelni őket. Az az oka, hogy üldöz a KKP, és emiatt nem térhetek haza. Emellett a szüleim is hisznek Istenben, és a legnagyobb elvárásuk velem szemben nem az, hogy gondoskodjak róluk idős korukban és vigyázzak rájuk életük végéig, hanem hogy higgyek Istenben, megfelelően végezzem a kötelességemet, és a helyes úton járjak az életben. Emiatt nem kell bűntudatot éreznem, és ha jól végzem a kötelességemet, az a legnagyobb vigasz, amit valaha is nyújthatok a szüleimnek. Ugyanakkor Isten szavaiban találtam egy utat a gyakorláshoz is, ami az, hogy helyezzem a szüleimet Isten kezébe, és hagyjam, hogy Isten vezesse őket, mert az én társaságom és gondoskodásom csak felszínes törődés, és nincs semmilyen tényleges hatása. Például amikor apámnak fájt a háta, nem tehettem többet, mint hogy gua sha kezelést végzek rajta, és veszek neki néhány gyógytapaszt. De amikor szívgörcse volt, nem voltak eszközeim, csak álltam ott tétlenül, és egyáltalán nem tudtam enyhíteni a fájdalmát. Akár a szüleimmel vagyok, akár nem, meg fognak betegedni, amikor meg kell betegedniük, és egészségesek maradnak, amikor egészségesnek kell maradniuk. Semmi sem fog változni csak azért, mert ott vagyok velük. Tehát a legbölcsebb választás, ha Isten kezére bízom őket. Bár a szüleim most szenvednek bizonyos betegségektől, együtt vannak, vigyázhatnak egymásra, és beszélgethetnek egymással Isten szavairól, így a lelkük örömteli. Ezt semmilyen gondoskodás vagy anyagi élvezet nem pótolhatja, és megkönnyebbülést érzek, hogy Istenre bízhatom őket.

A múltban a sátáni mérgek megkárosítottak és megkötöztek, a szüleimet hitelezőimnek tekintettem, és folyamatosan bűntudatot éreztem, mert nem tudtam gondoskodni róluk. Most Isten szavai feloldották lelkem béklyóit, így többé nem kötnek meg a szívességek. Szívem mélyéből hálás vagyok Istennek. Már régóta nem tudok kapcsolatba lépni a szüleimmel, és nem tudom, hogy vannak. Azonban, amikor arra gondolok, hogyan fogja vezetni őket Isten az előttük álló úton, a szívem sokkal nyugodtabb, és kész vagyok időmet és energiámat a kötelességemnek szentelni. Hála Istennek!

Lábjegyzetek:

a. Gua sha: Egy olyan technika, amelynek során egy sima eszközt kaparnak végig a bőrön a feszültség oldása, a vérkeringés javítása és az izomfájdalom csökkentése érdekében.