2022 júliusában a vezetők észrevették, hogy elég jó az íráskészégem és elintézték, hogy szövegalapú munkát végezzek a gyülekezetben. Amikor arra gondoltam, hogy hatvanévesen még mindig képes vagyok szövegalapú munkát végezni, nagy boldogsággal töltött el. Azt gondoltam magamban: „Végeztem szövegalapú kötelességet a múltban, és valamennyire felfogom az alapelveket. Ha most komoly erőfeszítést teszek, és még inkább beleadom a szívemet-lelkemet, egész biztosan alkalmas leszek erre a kötelességre.” Onnantól fogva aktívan részt vettem a munkában. Amikor a testvéreimmel valamilyen bonyolult problémát elemeztünk, voltak megvalósítható javaslataim. A felügyelő megdicsért, hogy meg tudom osztani a gyakorlás útjait, és azt mondta, hogy van bennem potenciál. Felkértek, hogy irányítsam a többi szövegalapú munkát végző dolgozót. Később a felügyelő hozzám fordult, amikor problémákat beszéltünk meg, a testvéreim pedig az én közösségemet keresték, valahányszor problémákba ütköztek. Amikor láttam, hogy a szakmai képességeimet mindenki elismeri, ki sem tudtam fejezni, milyen boldogságot éreztem a szívemben, és megkettőzött energiával végeztem a kötelességemet.

Egy idő után a felügyelő megkért, hogy gondozzam Hszin Hszin testvért. Azt gondoltam magamban: „A felügyelő azt mondta, hogy van bennem potenciál, és arra is kiválasztott, hogy Hszin Hszin munkáját irányítsam. Ez azt mutatja, hogy a felügyelő igazán értékel.” Így beleegyeztem. Ezt követően elvittem magammal Hszin Hszint a vezetőkkel és dolgozókkal szervezett találkozókra, hogy közösséget vállaljunk a prédikációírás alapelveiről. Hszin Hszin oldalra húzódva figyelt, és időnként jegyzetelt. Amikor visszaértünk, közösséget vállaltunk a munkánkban jelentkező eltérésekről. Mi ketten, az idős és a fiatal, nagyon jól dolgoztunk együtt. Egy idő után rájöttem, hogy Hszin Hszin nagyon tapasztalatlan. Ha nem tudott valamit, kérdezett. Nagyon szívesen tanult új dolgokat. Jó képességű volt, és gyorsan felfogta az új dolgokat. Amikor a felügyelő az alapelvek alkalmazásáról vállalt közösséget, Hszin Hszin egyből megértette. Elég hamar felfogta az alapelvek fő szempontjait, és képes volt gyorsan alkalmazni ezeket a kötelességében. Azt gondoltam magamban: „Hszin Hszin olyan gyorsan halad, hogy hamarosan túlszárnyal. A jövőben több erőfeszítést kell tennem, különben lemaradok mögötte. Az milyen kínos lenne!” Később plusz órákat szántam az alapelvek tanulmányozására. Magas a vérnyomásom, és néha nem is pihentem, pedig éreztem, hogy a fejem annyira feszül, hogy szinte szétveti a fájdalom. Nem akartam semmilyen lehetőségről lemondani, hogy tanulhassak, mert féltem, hogy lemaradok Hszin Hszin mögött, és hogy le fognak nézni. Az egyik összejövetelen jelen voltak a vezetők. A felügyelő feltett egy kérdést, és választ várt rá tőlünk. Azt gondoltam magamban: „A vezetők is itt vannak. Jól kell válaszolnom, nem hagyhatom, hogy a vezetők lenézzenek.” Azonban minél inkább törtem a fejem egy jó válaszon, annál kevésbé voltam képes összefüggően beszélni. De Hszin Hszin nagyon világosan tudott az egyes alapelvek szerint beszélni. A felügyelő felsóhajtott, és azt mondta nekem: „Olyan régóta tart a kiképzésed. Hogy lehet, hogy kevésbé érted az alapelveket, mint egy olyan nővér, aki nemrég érkezett?” A vezetők és több más dolgozó, akik szövegalapú munkát végeztek, egy emberként fordultak felém és méregettek. Úgy éreztem, hogy ég az arcom a szégyentől. Nagyon szerettem volna, ha megnyílik a föld alattam. Azt gondoltam magamban: „Korábban én adtam útmutatást Hszin Hszinnek, és most minden szempontból túlszárnyalt. Hogyan mutatkozhatok az öreg arcommal mások előtt ezek után? Már két éve végeztem szövegalapú munkát, és még mindig nem vagyok olyan jó, mint egy olyan nővér, aki csak most kezdte a képzést. Micsoda szégyen!” A felügyelő sóhajtozása azt jelentette, hogy csalódott bennem. Bizonyára azt gondolta, hogy már milyen régóta tart a kiképzésem, és még mindig csak ilyen korlátozott képességgel rendelkezem. Akkoriban, bár extra időt szántam az alapelvek tanulmányozására, továbbra sem értem el túl sok haladást.

Később a vezetők elválasztottak Hszin Hszintől. Mindketten a prédikációk egy-egy részéért voltunk felelősek. Egy idő után Hszin Hszin egyre jobb eredményeket ért el a prédikációk feldolgozásában. Ha a felügyelő bármilyen problémáról közösséget akart vállalni, őt kereste. Eszembe jutott, hogy egyszer volt egy egész összejövetel, amelynek során a felügyelő csak azokat a kérdéseket vitatta meg, amelyeket Hszin Hszin vetett fel. Eszembe jutottak korábbi összejövetelek, amikor én voltam az, aki a legtöbb figyelmet kapta. Hszin Hszin most már elvette tőlem a dicsfényt, és én lettem a „csendes megfigyelő”, akivel senki sem beszélt. A szívemben hullámokat vert a fájdalom. Egy kitörni készülő erő tombolt a szívemben, amely mindenáron versenyezni akart Hszin Hszinnel, hogy eldőljön, ki a jobb. Később, amint meghallottam, hogy a felügyelő azt mondja egy összejövetelen, hogy ez vagy az a fajta prédikáció jó eredményeket hoz, fogtam magam, és sietve feldolgoztam azt a fajta prédikációt. Gyorsan akartam eredményeket elérni, hogy a testvéreim láthassák, nem vagyok kevésbé ügyes, mint mások. Mivel azonban eredményekre és nyereségre törekedtem, és nem az alapelveknek megfelelően végeztem a kötelességemet, végül a legtöbb prédikációval, amiket feldolgoztam, problémák adódtak. Mindezen idő alatt testben és lélekben is ki voltam merülve, és valamennyire depressziósnak éreztem magamat. „Nem kérdés, hogy bizonyos mértékig felfogom ezeket az alapelveket, de miért vannak mindig problémák azokkal a prédikációkkal, amiket én dolgoztam fel?” Ezután nem tudtam összeszedni az energiámat a kötelességem végzéséhez. Egy nap Hszin Hszin hozott nekem egy prédikációt, hogy nézzem meg, világos-e benne a közlés. Eredetileg nem akartam segíteni neki, de mivel megkért, nem tudtam visszautasítani. Ezért elolvastam, és rájöttem, hogy egy igazán figyelemre méltó prédikáció, de vannak vele problémák. Azt gondoltam magamban: „Ha felhívom a figyelmét a problémákra, akkor amint feldolgozza és leadja, megint ő kerül a rivaldafénybe. Vajon nem úgy fog tűnni, hogy szakmailag jobb, mint én?” Ezért csak néhány lényegtelen részletet említettem meg neki felületesen, és nem mondtam semmit a kulcsfontosságú részekről. Akkoriban egyfajta lelkiismeret-furdalást éreztem: „Világosan látom a problémákat, mégis visszafogom magam, és nem szólok semmit. Mit művelek?” De aztán azt gondoltam: „Ki mondta neki, hogy vegye el a dicsőségemet?” Amint ez a gondolat megfogalmazódott bennem, a szívemben lévő csekély önvád is eltűnt. Később ennek a prédikációnak a véglegesítése és leadása hosszú ideig elhúzódott. Ez alatt az idő alatt végig folyamatosan a Hszin Hszinnel való versengés állapotában éltem. A kötelességvégzésem eredményei egyre rosszabbak lettek, a szívemet pedig sötétség és levertség töltötte el. Egyáltalán nem éreztem a Szentlélek útmutatását. Egész nap zavarodott voltam. Később az összejövetelek során a felügyelő és több más szövegalapú munkát végző dolgozó Hszin Hszint dicsérte, hogy állandóan milyen gyorsan fejlődik. A szövegalapú munkát végző dolgozók közül többen meg is kérdezték Hszin Hszint erről meg arról. Úgy éreztem, hogy kívülállóként kezelnek, és hogy nem tudok emelt fővel állni a testvéreim előtt. A szívem egyre csüggedtebb és kétségbeesettebb lett. Néha fel akartam adni a kötelességemet, de nem mertem. Néha jól akartam végezni a kötelességemet, de nem volt meg a lelkesedés bennem. Egész nap levert és komor voltam, és egyáltalán nem vágytam arra, hogy végezzem a kötelességemet. Még akkor sem volt semmi mondanivalóm, amikor Istenhez imádkoztam. Amikor az összejövetelek alatt láttam, hogy a nővéreim megnyílnak, közösséget vállalnak, beszélnek és nevetnek, akkor különösen nagy volt a fájdalom a szívemben, úgy éreztem, mintha kést mártottak volna belé. Sőt, inkább haza szerettem volna menni. Később, mivel az állapotom már egy ideje rossz volt, és magas volt a vérnyomásom, a felügyelő megváltoztatta a kötelességemet.

Miután más kötelességet kaptam, soha nem tudtam megnyugtatni a szívemet, és csak akkor kezdtem elgondolkodni magamon. Visszatekintve örülnöm kellett volna, amikor Hszin Hszin sikeresen végezte a kötelességét. Miért voltam ehelyett negatív és kétségbeesett? A keresésem során elolvastam egy passzust Isten szavaiból, és végre valamennyire megértettem az állapotomat. Mindenható Isten azt mondja: „Senki ne gondolja magát tökéletesnek, kiemelkedőnek, nemesnek vagy másoktól különbözőnek; mindezt az ember arrogáns beállítottsága és tudatlansága idézi elő. Mindig különállóként gondol magára – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem tudja elfogadni a hiányosságait, és soha nem tud szembenézni a hibáival és a kudarcaival – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy fölé emelkedjenek vagy jobbak legyenek nála – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg, hogy mások erősségei felülmúlják vagy meghaladják az övéit – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy jobb gondolataik, javaslataik és nézeteik legyenek, mint neki, és amikor felfedezi, hogy mások jobbak nála, akkor negatívvá válik, nem kíván szólni, szorong és lehangolt, vagy felzaklatja magát – mindezt egy arrogáns beállítottság okozza. Egy arrogáns beállítottság a hírneved védelmezőjévé tehet téged, aki nem tudja elfogadni mások helyreigazításait, nem tud szembenézni a hiányosságaival, és nem tudja elfogadni a saját kudarcait és hibáit. Sőt, ha valaki jobb nálad, az gyűlöletet és féltékenységet kelthet a szívedben, és korlátozva érezheted magad, olyannyira, hogy nem kívánod megtenni a kötelességed, és hanyaggá válsz a teljesítésében. Egy arrogáns beállítottság kiválthatja belőled ezeket a viselkedéseket és gyakorlatokat” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Isten leleplezte, hogy az emberek tökéletesnek gondolják magukat az arrogáns beállítottságuk miatt, és állandóan azt gondolják, hogy jobbak másoknál, és kiemelkednek a tömegből. Amint valaki megelőzi őket, a hírnévre és státuszra irányuló vágyuk csapást szenved. Iriggyé válnak, és másokkal küzdenek. Ha valami nem sikerül nekik, negatívvá válnak, és még arra sincs energiájuk, hogy végezzék a kötelességeiket. Én pontosan ebben az állapotban voltam. Amikor elkezdtem prédikációkat feldolgozni, tudtam bizonyos útirányokról beszélni. A testvéreim nagyra értékeltek. Úgy éreztem, jobb vagyok náluk, és emiatt a megbecsülés a részükről teljesen megérdemelt. Amikor Hszin Hszinnek adtam útmutatást, eleinte képes voltam szerető szívvel irányítani őt. Később, amikor láttam, hogy jó képességű, és gyorsan fejlődik, hogy a kötelességében elért eredményei túlszárnyalják az enyéimet, és hogy gyakran dicsérik őt a felügyelők, úgy éreztem, hogy veszélybe kerül a saját hírnevem és státuszom, úgy éreztem, hogy túlságosan szégyellem magam, hogy megmutatkozzak, és nem éreztem jól magam lelkileg, ezért titokban vetélkedtem vele. Amikor hallottam, hogy a felügyelő megnevezi azt a fajta prédikációt, ami jó eredményeket hoz, időt és eneregiát kellett volna fektetnem az alapelvek figyelembevételére, valamint arra, hogy mi a legjobb módja a prédikációk feldolgozásának, hogy azok jó eredményt hozzanak. Azonban én az eredményekre és a nyereségre vágytam, hogy megőrizzem a tekintélyemet, és elnyerjem mások megbecsülését, ezért sok probléma akadt azokkal a prédikációkkal, amiket feldolgoztam. Hszin Hszin megkért, hogy segítsek neki leellenőrizni egy prédikációt, és mivel attól tartottam, hogy megint ő kerül a rivaldafénybe, és túlszárnyal, nem beszéltem vele őszintén, pedig észrevettem a problémákat. Bár volt önvád a szívemben, nem voltam hajlandó elengedni magamat és Isten felé fordulni. Azonban mindegy, hogy miként ármánykodtam, és milyen trükköket vetettem be, mindig lemaradtam mögötte. Nem tudtam elfogadni ezt a tényt, negatívvá és elkeseredetté váltam. Arra sem volt semmi energiám, hogy a kötelességeimet végezzem. Igazából Hszin Hszinnek mind a képességei, mind a felfogóképessége jobb, mint az enyém. Ezen kívül keményen dolgozott, és könnyen felfogta az alapelveket. Teljesen normális volt, hogy amikor a kötelességét végezte, jó eredményeket ért el. Mivel azonban túl erős volt a vágyam a hírnév és a státusz iránt, nyíltan és titokban is küzdöttem és viaskodtam vele. Túlságosan arrogáns és tudatlan voltam! A legkisebb önismeret sem szorult belém! Ezt neveztem kötelességvégzésnek? Világos volt, hogy a hírnévre és a státuszra törekszem, ami miatt Isten gyűlöl.

Később alaposan átgondoltam ezt. Eredetileg az motivált a kötelességem végzésében, hogy eleget tegyek Istennek, hogyan kezdtem el mégis a státuszért dolgozni, miután már egy ideig azon az úton jártam? A keresés során elolvastam egy passzust Isten szavaiból, és valamennyire megértettem az elhibázott törekvésemet. Mindenható Isten azt mondja: „A hírnevük vagy a státuszuk ellen intézett támadás és annak elvesztése még annál is súlyosabban érinti az antikrisztusokat, mint ha az életüket próbálnák elvenni. Mindegy, hogy hány prédikációt hallgatnak meg, vagy hogy Istennek hány szavát olvassák el: nem fognak szomorúságot vagy megbánást érezni amiatt, hogy sosem gyakorolták az igazságot, és hogy az antikrisztusok útjára tértek, sem amiatt, hogy az antikrisztusok természetlényegével bírnak. Ehelyett folyton azon törik a fejüket, hogy miként tehetnének szert státuszra és növelhetnék a hírnevüket. Azt lehet mondani, hogy az antikrisztusok mindent azért tesznek, hogy felvágjanak mások előtt, nem pedig Isten előtt teszik a dolgokat. Miért mondom ezt? Azért, mert az ilyen emberek annyira szerelmesek a státuszba, hogy az életüknek és az életcéljuknak tekintik azt. Azonkívül, mivel ennyire szeretik a státuszt, soha nem hisznek az igazság létezésében, sőt még az is elmondható róluk, hogy Isten létezésében sincs egyáltalán hitük. Így aztán bármennyire kalkulálnak is a hírnév és a státusz elnyerése érdekében, és bármennyire próbálják is hamis látszatot keltve becsapni az embereket és Istent, a szívük mélyén nincs bennük tudatosság, sem önvád, szorongásról nem is beszélve. Miközben egyre csak a hírnévre és a státuszra törekednek, azt is könnyedén letagadják, amit Isten végzett el. Miért mondom ezt? Az antikrisztusok a szívük mélyén ezt hiszik: »Minden hírnévre és státuszra önerőből lehet szert tenni. Az emberek csak úgy élvezhetik isten áldásait, ha szilárdan megvetik a lábukat az emberek között, és ha hírnevet és státuszt szereznek. Az élet akkor értékes csupán, ha teljes hatalmat és státuszt szereznek az emberek. Csakis ez nevezhető emberi életnek. Ezzel szemben haszontalan lenne úgy élnie az embernek, amiről isten szava beszél – mindenben alávetnie magát isten szuverenitásának és elrendezéseinek, készségesen egy teremtett lény pozíciójába helyezkedni és normális emberként élni –; senki sem nézne fel egy ilyen személyre. Az embernek a saját küzdelmei árán kell státuszra, hírnévre és boldogságra szert tennie; mindenkinek pozitív és proaktív hozzáállással kell kiharcolnia és megragadnia ezeket. Senki más nem fogja megadni neked ezeket – a passzív várakozás csak kudarchoz vezethet.« Így kalkulálnak az antikrisztusok. Ez az antikrisztusok beállítottsága. Ha azt reméled, hogy az antikrisztusok elfogadják az igazságot, beismernek hibákat és valóságos megbánást tanúsítanak, ez lehetetlen – teljességgel képtelenek erre. Az antikrisztusok a Sátán természetlényegével bírnak, és gyűlölik az igazságot, úgyhogy bármerre mennek, még ha a föld széléig elmennek is, sosem fog változni az az ambíciójuk, hogy hírnévre és státuszra törekednek, ahogyan a dolgokkal kapcsolatos nézeteik sem változnak meg, és az sem, hogy melyik úton járnak” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavaiból megértettem, hogy az antikrisztusok a hírnevet és a státuszt az életükként kezelik. Nem számít, hogy milyen csoportba kerülnek, mindig azt akarják, hogy nagyra becsüljék és imádják őket. Azt gondolják, hogy csak az ilyen életnek van értéke. Az antikrisztusok csak az emberek előtt cselekszenek, Istentől nem fogadják el az átvizsgálást. Amint megsérül a hírnevük és a státuszuk, küzdeni és kapkodni kezdenek, és mindenféle módon próbálják visszaszerezni ezeket. Soha nem végzik csupán megfontoltan és elégedetten a kötelességüket. Ez az antikrisztusok természetlényege. Igazán megindított és egyben meg is rémített az, amit Isten szavai lelepleztek. Láttam, hogy a viselkedésem ugyanolyan, mint az antikrisztusoké. Az iskola és a családom egészen gyerekkorom óta a létezés sátáni szabályaival oltott be, mint „emelkedj a többiek fölé”, „az ember felfelé törekszik, a víz lefelé folyik” és „törekedj arra, hogy kitűnj”. Nem számított, hogy milyen helyzetben vagy csoportban voltam, arra törekedtem, hogy megszerezzem mások nagyrabecsülését és dicséretét. Azt gondoltam, hogy a megbecsültség teszi az életet értékessé, míg ha lenéznek, akkor szánalmas az életed. Miután elkezdtem hinni Istenben, még mindig ezekre a sátáni szabályokra támaszkodva éltem. Például amikor abban az időben szövegalapú kötelességeket végeztem, eleinte elnyertem a felügyelő elismerését és a testvéreim nagyrabecsülését, ezért sok energiám volt, amikor a kötelességeimet végeztem. Később, amikor Hszin Hszin eredményei a kötelességeiben egyre jobbá váltak, és még túl is szárnyalt engem, az lett volna észszerű, ha erőt merítek belőle. Ha így cselekedtem volna, az a gyülekezeti munka javára vált volna, de amikor azt láttam, hogy a testvéreim Hszin Hszin köré gyűlnek, és mindenféle kérdéseket tesznek fel neki, úgy éreztem, hogy kívülállóként kezelnek, és figyelmen kívül hagynak. Úgy gondoltam, hogy elragadta a dicsfényt, ami eredetileg engem illetett. Nagyon kényelmetlenül éreztem magamat, és azt gondoltam, hogy szánalmas módon élek. Nem akartam lemaradni mögötte, és azon törtem a fejem, hogyan versenyezhetnék vele. Amikor felkeresett, hogy tanácsot kérjen a problémáival kapcsolatban, visszafogtam magam, és nem beszéltem vele őszintén. Ennek eredményeként csak hosszas késlekedés után készült el a jó prédikáció, ami akadályozta a haladást. Ezt neveztem kötelességvégzésnek? Ellenálltam Istennek! Hszin Hszin fiatal, jó képességű, és gyorsan felfogja az igazságalapelveket. Érdemes volt művelni őt, és teljesen normális volt, hogy a felügyelő több figyelmet szentelt neki az összejöveteleken. Én azonban azon törtem a fejemet, hogy miként tudnék küzdeni vele, hogy megtartsam a hírnevemet és a státuszomat. Végül a prédikáció leadása késedelmet szenvedett, miközben sötétségbe zuhantam. A Hszin Hszinnel való viselkedés valójában szenvedést hozott a számomra, és kimerített. Mégsem bírtam elviselni az érzéseimet, amikor figyelmen kívül hagytak, és be akartam bizonyítani, hogy ugyanolyan jó vagyok, mint ő, ha nem jobb. Amikor ezt nem tudtam elérni, a szívembe negativitás és gyötrelem költözött. Láttam, hogy szorosan gúzsba kötnek az olyan sátáni szabályok, mint „emelkedj a többiek fölé”, „az ember felfelé törekszik, a víz lefelé folyik” és „törekedj arra, hogy kitűnj”. A gondolataim teljesen eltorzultak. Hogy mindenki más fölé emelkedjek, minden tettemmel akadályoztam és megzavartam a gyülekezet munkáját, és ellenálltam Istennek. Tényleg elértem Istennél, hogy gyűlöljön. Ha nem térnék meg a lehető leghamarabb, Isten előbb vagy utóbb felfedne és kiiktatna. Amikor ezt megértettem, elárasztott a megbánás és az önvád. Bűnbánóan térdeltem le Isten elé: „Édes Istenem! Te felemeltél, hogy végezzem a kötelességemet, de bennem nem volt szégyenérzet. A hírnév és a státusz iránti törekvésem során a kötelességem a háttérbe szorult a gondolataimban. Mennyire gyűlölhetsz! Édes Istenem! Készen állok a megtérésre, hogy az igazságra való törekvés útját járjam, és harmóniában dolgozzak együtt a testvéreimmel, hogy jól végezzem a kötelességemet.”

A keresés során egy másik passzust is elolvastam Isten szavaiból, és világosabban láttam, hogy milyen fontos az igazságra való törekvés. Mindenható Isten azt mondja: „Ha az emberek csak a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekszenek – ha csak a saját érdekeiket hajszolják –, akkor soha nem fogják elnyerni az igazságot és az életet, és végül ők lesznek azok, akik veszteséget szenvednek. Isten megmenti azokat, akik az igazságra törekednek. Ha nem fogadod el az igazságot, és ha képtelen vagy elgondolkodni saját romlott beállítottságodon és megismerni azt, akkor nem fogsz valódi megbánást tanúsítani, és nem lesz életbe való belépésed. Az igazság elfogadása és önmagad megismerése az út az életben való növekedéshez és az üdvösség elnyeréséhez, ez a lehetőség számodra, hogy Isten elé járulj, hogy elfogadd az Ő átvizsgálását, ítéletét és fenyítését, és hogy elnyerd az igazságot és az életet. Ha a hírnévre, a nyereségre, a státuszra és a saját érdekeidre való törekvés miatt lemondasz az igazságra való törekvésről, az egyenértékű azzal, hogy lemondasz arról a lehetőségről, hogy elfogadd Isten ítéletét és fenyítését, és elnyerd az üdvösséget. A hírnevet, a nyereséget, a státuszt és saját érdekeidet választod, amiről azonban lemondasz, az az igazság, és amit elveszítesz, az az élet és az üdvösség esélye. Melyik fontosabb? Vajon nem ostobaság az, ha a saját érdekeidet választod, és lemondasz az igazságról? Hétköznapi nyelven fogalmazva, ez nagy veszteség elszenvedése egy kis előnyért. A hírnév, a nyereség, a státusz, a pénz és az érdekek mind-mind ideiglenesek, füstgomolyagként elillannak, míg az igazság és az élet örök és változatlan. Ha az emberek megoldják azokat a romlott beállítottságokat, amelyek a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésre késztetik őket, akkor van reményük az üdvösség elnyerésére. Ráadásul az általuk elnyert igazságok örökkévalóak; sem a Sátán, sem senki más nem tudja elvenni tőlük ezeket az igazságokat. Lemondasz az érdekeidről, viszont amit elnyersz, az az igazság és az üdvösség; ezek a te eredményeid, és te nyered el őket magadnak. Ha az emberek az igazság gyakorlását választják, akkor, még ha el is veszítették az érdekeiket, elnyerik Isten üdvösségét és az örök életet. Az ilyen emberek a legokosabbak. Ha az emberek az érdekeik miatt lemondanak az igazságról, akkor elveszítik az életet és Isten üdvösségét; az ilyen emberek a legostobábbak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). Miután alaposan átgondoltam Isten szavait, megértettem, hogy Isten azokat menti meg, akik az igazságra törekednek. Azok, akik görcsösen ragaszkodnak a hírnévhez és a státuszhoz, nem hajlandók elengedni ezeket, és lemondanak az igazságról, soha nem fogják elnyerni azt, bármennyi helyzetet tapasztalnak is meg. Végül Isten kiiktatja őket, mert ellenálltak Neki. Ők a legostobább emberek. Amikor Isten szavaihoz mértem magamat, láttam, hogy ostoba vagyok. Hszin Hszin fiatal és jó képességű. Teljesen természetes volt, hogy egy bizonyos ideig tartó képzés után jobb eredményeket fog elérni a kötelességvégzésben, mint én. Ugyanakkor nem értettem meg a saját korlátaimat, és nem tudtam elfogadni a tényt, hogy nem vagyok olyan jó, mint ő. A hírnévért és nyereségért folytatott harc és kapálódzás állapotában éltem. Ennek eredményeként elvesztettem a Szentlélek munkáját, és sötétségbe zuhantam. Nemcsak hogy nem fejlődtek a szakmai készségeim, hanem az életbe való belépésem is kárt szenvedett. A hírnevet és a státuszt fontosabbnak tekintettem, mint a kötelességem végzését és az igazság elnyerését. Végül semmit sem kaptam. Hát nem a legfőbb ostobaság volt ez? Most világosabban láttam a dolgokat. A hírnév és a státusz eltűnnek, mint a felhők és a köd, és nincs értelme arra törekedni, hogy mások megbecsüljenek miket. Ha elnyertem volna a nagyrabecsülést anélkül, hogy elnyerném az igazságot és életet, akkor Isten végül visszautasított és kiiktatott volna, és elvesztettem volna az esélyemet az üdvösségre. Nem lehettem továbbra is ostoba, és nem törekedhettem továbbra is a hírnévre és a státuszra. Az igazságalapelvekre kell helyeznem a hangsúlyt. Ez volt a bölcs döntés.

Kicsivel később újra elkezdtem szövegalapú kötelességeket végezni. Egy nap a felügyelő azt mondta, hogy Han Li nővér épp akkor kezdte a képzését a prédikációk feldolgozása terén, és nem fogta még fel megfelelően az alapelveket. Megkért, hogy segítsek többet neki. Ezután közösséget vállaltam Han Livel a prédikációk feldolgozásának alapelveiről. Együtt elemeztünk prédikációkat. Láttam, hogy Han Li tele van gondolatokkal és véleményekkel, és gyorsan felfogja az alapelveket. Ez boldoggá tett. Egy idő után a felügyelő állandóan Han Lit dicsérte, hogy milyen gyorsan halad. A vezető azt is mondta, hogy soha nem gondolta volna, hogy Han Li ilyen gyorsan fog fejlődni. Ennek hallatán az irigység keserű érzése költözött a szívembe. „A felügyelő és a vezető dicséri és nagyra értékeli Han Lit. Én pedig még mindig egy névtelen senki vagyok!” Amikor erre gondoltam, rájöttem, hogy ismét utolért a régi problémám, és ismét másokkal hasonlítgatom össze magamat. Csendben Istenhez imádkoztam. Isten ezen szavaira gondoltam: „Először Isten házának az érdekeire gondolj, legyél tekintettel Isten szándékaira, és vedd figyelembe az egyház munkáját. Tedd ezeket a dolgokat az első és legfőbb helyre; csak ezután gondolhatsz a rangod stabilitására, illetve arra, hogy miként tekintenek rád mások. Nem érzitek, hogy ez egy kicsit könnyebbé válik, amikor két lépésre bontjátok és köttök némi kompromisszumot? Ha egy ideig gyakorlod ezt, akkor érezni fogod, hogy nem is olyan nehéz eleget tenni Istennek. Emellett arra is képesnek kell lenned, hogy eleget tegyél a felelősségeidnek, elvégezd a kötelezettségeidet és a kötelességed, és félretedd önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat. Vedd figyelembe Isten szándékait, és tedd első helyre Isten házának az érdekeit, az egyház munkáját, valamint az általad elvégzendő kötelességet. Miután ezt egy ideig megtapasztaltad, érezni fogod, hogy ez jó módja annak, ahogyan viselkedj. Nyíltan és becsületesen élsz, nem vagy alantas, hitvány ember. Igazságosan és tisztességesen élsz ahelyett, hogy alávaló, alantas és semmirekellő lennél. Érezni fogod, hogy ez az, ahogy az embernek cselekednie kell, és ezt a képet kell megélnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Figyelembe kell vennem Isten szándékait, és Isten házának az érdekeit kell előtérbe helyeznem. Han Li gyorsan fejlődött, és jó eredményeket ért el a kötelessége végzésében. Ez hasznos volt a gyülekezet munkája szempontjából. Megvoltak a korlátai annak, hogy mit tudok egyedül elvégezni. A legfontosabb az lett volna, hogy közösséget vállaljak arról, amit Han Livel megértettem, anélkül, hogy bármit is visszatartanék. Ez segítene neki, hogy a lehető leghamarabb felfogja az alapelveket, és így az általa feldolgozott prédikációk megfelelő színvonalúak legyenek. Ez a jó tettek előkészítését is szolgálta. Amikor így gondolkodtam, megkönnyebbült a szívem. Már nem voltam irigy Han Lire, és nem hasonlítottam össze magamat vele. Később, amikor azt láttam, hogy a körülöttem lévő testvérek jobbak nálam, képes voltam ezt megfelelően kezelni. Amikor olyan dolgokba botlottam, amiket nem értettem, vagy nem tudtam megcsinálni, a hiúságom és büszkeségem elengedését gyakoroltam, valamint ezek megbeszélését a testvéreimmel. Miután egy ideig ezt gyakoroltam, úgy éreztem, hogy fejlődök a kötelességemben és az életbe való belépésemben, és a szívem különösképpen nyugodt és békés volt. Ma már kevésbé tartom fontosnak a hírnevet, a nyereséget és a státuszt. Ezeket az eredményeket Isten szavai által értem el. Hála Istennek!