2005 novemberében, amikor a lányom kilenc hónapos volt, a férjemet váratlanul M5-ös típusú akut myeloid leukámiával diagnosztizálták. Kevesebb mint egy hónappal később meghalt. Csak 23 éves voltam ekkor, és nagy gyötrelem volt ez a számomra. Nagyon fiatalon veszítettem el a férjemet. Hogy fogom így leélni az életemet? Azért, hogy a lányomnak egészséges gyerekkora legyen jó családi körben, az anyósomék unszoltak, hogy éljek együtt a gyermek nagybátyjával. A férjem halála után egy évvel beleegyeztem, hogy férjhez megyek a sógoromhoz. Akkoriban aggasztott, hogy vajon a lányomban lehet-e hajlam az apja betegségére, ezért tanácsot kértem egy szakértőtől. A szakértő ezt mondta: „Van rá esély, hogy a hajlam öröklődik. De a lánya még túl kicsi ahhoz, hogy megvizsgáljuk. Amikor úgy tízéves lesz, tudunk tőle csontvelőmintát venni.” Nagyon aggódtam, hogy a lányom is leukémiás lesz, és az apjához hasonlóan itt hagy, ezért állandó aggodalomban és szorongásban éltem.

2008 novemberében anyám és egy nővér Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát hirdette nekem. Elkezdtem arról beszélni, hogy mi történt a családommal, hogy mennyire aggódom és szorongok a lányom miatt, és hogy az anyósom sokszor nem jó hozzám, és gyakran lesz mérges rám. Arról is beszéltem, hogy úgy érzem, nincs értelme az életnek, és többször is gondoltam a halálra, de a gyermekem kedvéért kényszerítem magam, hogy tovább éljek. A nővér közösséget vállalt velem: „Az emberek által megtapasztalt összes szenvedést a Sátán okozza. Az embert Isten teremtette, és mivel Isten nem bírja elviselni az emberi szenvedés látványát, lejött a mennyből a földre, hogy megmentse az embereket, és segítsen nekik megszabadulni a Sátán által okozott károktól. Mostantól, ha hiszünk Istenben, követjük Istent, gyakran olvassuk Isten szavait és megértjük az igazságot, akkor nem fogunk többé szenvedni. Isten az emberiség támasza.” A nővér Isten szavainak egy fejezetét is elolvasta nekem, melynek címe: „Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett.” Amikor Isten szavait hallottam, olyan volt, mintha bevettem volna egy gyógyszert, ami csodával határos módon lecsendesíti az elmémet. Most már volt, aki támogatott! Istennek hatalma és ereje van. Meg tudta alkotni a mennyet és a földet, és minden dolgokat. Isten irányítja minden ember sorsát. Ha kellőképpen hiszek Istenben, és a lányomat Istenre bízom, akkor Isten megvédi őt. Ezután otthagytam az állásomat, aktívan látogattam az összejöveteleket, és végeztem a kötelességemet. Egyáltalán nem korlátoztak sem a nehézségek, sem az, hogy a férjem üldözött volna. Tiszta szívemből csak a kötelességemet akartam jól végezni. Úgy éreztem, hogy Isten biztos megáld, amikor látja az erőfeszítéseimet és áldozathozatalomat. A következő néhány évben a lányom nagyon jó egészségnek örvendett. Alig volt még náthás is. Arra gondoltam, hogy milyen jó hinni Istenben, és a szándék, hogy Istent kövessem, még erősebb lett bennem.

Egy szempillantás alatt elérkezett 2014, és a lányom tízéves lett. Az újév megünneplése után a férjemmel vidékre mentünk. Még csak egy pár napja voltunk távol, amikor az anyósom telefonált, hogy a lányom belázasodott, meg van fázva, és nem javul az állapota. Azt gondoltam magamban: „Ez csak egy hétköznapi betegség. Csak vigye be a kórházba, hogy megvizsgálják, és rendbe fog jönni.” Egyáltalán nem vettem komolyan a dolgot. Két héttel később az anyósom egyszer csak telefonált, és arra kért minket, hogy azonnal menjünk vissza. Azt mondta, hogy elvitték a lányomat a megyei kórházba kivizsgálásra, és a vérvétel azt mutatta, hogy túl magas a fehérvérsejtszintje. Elképzelhető, hogy leukémia van a háttérben, és be kell mennie a városi kórházba további kivizsgálásokra. Teljesen leforrázott, amikor meghallottam ezt a hírt, és azt gondoltam: „Leukémia? Ez ugyanaz a betegség, ami az apjának is volt, nem? Ha ez a baja, akkor itt a vég? Az apja kevesebb mint egy hónappal a diagnózis után meghalt. Mennyi ideig fog élni a lányom ezzel a betegséggel?” Rémület és félelem költözött a szívembe. Aggódtam, hogy a lányom bármikor elhagyhat. Gyorsan átadtam a munkámat annak a nővérnek, akivel be voltam osztva, és sietve buszra szálltam, hogy hazautazzak. A buszon megállás nélkül sírtam. A szívem mélyén folyamatosan Istenhez imádkoztam, arra kérve Őt, oltalmazza a szívemet, hogy meg tudjon nyugodni, és alá tudja vetni magát ennek a helyzetnek. Azután megint elgondolkodtam: „Épp most választottak meg vezetőnek, és a kötelességemet végzem. Ez lehet, hogy egy próbatétel Isten részéről. Hinnem kell Istenben. Ha Isten látja a hitemet, lehet, hogy megszabadítja a lányomat a betegségétől. Vagy talán kiderül, hogy csak vérszegény.” A szívem mélyén így szóltam Istenhez: „Édes Istenem! Tudod, hogy kicsi az érettségem. Kérlek, óvd meg a lányomat a leukémiától! Visszamegyek, hogy elvigyem a lányomat egy kivizsgálásra, és pár nap múlva visszatérek, hogy végezzem a kötelességemet.” Az imádság után már nem volt olyan szomorú a szívem. Amikor hazaértem, láttam, hogy a lányom arcbőre sápadt és fakó. Az ajkai kifehéredtek, és volt egy gennyes seb a szája sarkában. Borzalmasan szomorú voltam, és félrefordítottam az arcom, ahogy próbáltam visszafojtani a könnyeimet. A férjemmel elvittük a lányomat a városi kórházba kivizsgálásra. Útközben mindent megtettem, hogy féken tartsam legbelsőbb érzelmeimet, attól tartva, hogy ha nem tudom visszatartani a könnyeimet, elvesztem az önuralmamat. A kórházi kivizsgálás után az orvos azt mondta, hogy a lányom fehérvérsejtszáma különösen magas, a vörösvérsejtszáma pedig túl alacsony; a vérlemezkeszáma csupán úgy egy tucat volt. Az orvos pillanatnyi feltételezése az volt, hogy ez valószínűleg leukémia. A leukémia lehet limfocitás vagy myeloid, és az orvos a csontvelőből való mintavételt javasolta, ami viszont bizonyos kockázattal jár. Mivel a lányom nagyon gyenge volt, az orvos aggódott, hogy nem fog tudni megbirkózni ezzel, és kérte, hogy készüljünk fel erre mentálisan. Amikor ezt meghallottam, minden erő kiszállt belőlem. Azt gondoltam magamban: „Akkor ez leukémia? Már csak egy csontvelővizsgálat választ el minket attól, hogy kiderüljön. Hogy érhette utol ez a betegség a lányomat?” Minél többet gondolkodtam, annál jobban aggódtam, és nem bírtam megállni sírás nélkül. A szívem mélyén folyamatosan vitatkoztam Istennel: „Istenem! Őszintén és komolyan hiszek Benned, és Rád bíztam a lányomat. Hogy érhette mégis őt utol egy ilyen komoly betegség? Istenem! Csak néhány éve hiszek Benned, és kicsi az érettségem. Ha elveszteném a gyermekemet, azt nem bírnám elviselni!” Miközben gyötrődve és kínok között vártam, folyamatosan Istenhez imádkoztam, hogy csendesítse el a szívem Maga előtt.

Eszembe jutott egy mondat: Jóbot próbára tették, és elvesztette gyermekeit, mégsem panaszkodott Istenre... Titokban bekapcsoltam az MP5 lejátszómat, és a takaró alatt Isten szavait olvastam. „Miután Isten azt mondta a Sátánnak, hogy »Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet«, a Sátán távozott, és nem sokkal később Jóbot váratlan és heves támadások érték: először elrabolták az ökreit és a szamarait, és megölték néhány szolgáját; ezután a juhai és még több szolgája a tűz martalékává vált; majd elvették a tevéit és megölték még több szolgáját; végül pedig elvették fiai és lányai életét. Ez a támadássorozat volt az a gyötrelem, amelyet Jób az első megkísértés alatt szenvedett el. Isten parancsának megfelelően a Sátán e támadások során csak Jób vagyonát és gyermekeit vette célba, magát Jóbot nem bántotta. Mindazonáltal Jób egy nagy vagyonnal rendelkező, gazdag emberből azonnal nincstelenné vált. Senki sem tudta volna átvészelni ezt a megdöbbentő, meglepetésszerű csapást, vagy megfelelően reagálni rá, Jób mégis megmutatta rendkívüli oldalát. A Szentírás a következőképpen számol be: »Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult.« Ez volt Jób első reakciója, miután megtudta, hogy elvesztette gyermekeit és minden vagyonát. Ráadásul nem tűnt meglepettnek vagy pánikba esettnek, még kevésbé mutatott haragot vagy gyűlöletet. Látjátok tehát, hogy szívében már felismerte, hogy ezek a katasztrófák nem véletlenek, nem emberi kéztől származnak, még kevésbé a megtorlás vagy a büntetés érkeztét jelentik. Inkább Jahve próbatételei érkeztek el; Jahve volt az, aki el akarta venni a vagyonát és a gyermekeit. Jób akkor nagyon nyugodt és józan volt. Tökéletes és becsületes emberi mivolta lehetővé tette számára, hogy racionális és természetes módon hozzon pontos ítéleteket és döntéseket az őt ért katasztrófákkal kapcsolatban, és ennek következtében szokatlan nyugalommal viselkedett: »Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult.« Az, hogy »megszaggatta köntösét« azt jelenti, hogy ruhátlan volt, és nem volt semmije; az, hogy »megnyírta a fejét«, azt jelenti, hogy újszülöttként tért vissza Isten elé; az, hogy »a földre esve leborult«, azt jelenti, hogy meztelenül jött a világra, és ma sincs semmije, úgy tért vissza Istenhez, mint egy újszülött. Jób hozzáállását mindahhoz, ami vele történt, Isten egyetlen teremtett lénye sem tudta volna megvalósítani. Az ő Jahvéba vetett hite túlmutatott a hiedelemvilágon; ez az ő istenfélelme volt, az Isten iránti alávetettsége; nemcsak azért volt képes hálát adni Istennek, hogy Ő adott neki, hanem azért is, hogy elvett tőle. Sőt, képes volt vállalni azt is, hogy visszaadja Istennek mindazt, amije volt, beleértve az életét is” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.). „Jób istenfélelme és Istennek való alávetettsége példaértékű az emberiség számára, tökéletessége és becsületessége pedig az emberi mivolt tetőpontja volt, amellyel az embernek rendelkeznie kellene. Bár nem látta Istent, felismerte, hogy Isten valóban létezik, e felismerés miatt félte Istent, és istenfélelme miatt képes volt alávetni magát Istennek. Szabad kezet adott Istennek, hogy elvegye tőle, amije van, mégis zokszó nélkül leborult Isten előtt és azt mondta Neki, hogy még ha ebben a pillanatban el is venné tőle a testét, ő szívesen, panaszkodás nélkül megengedné ezt Neki. Egész viselkedése tökéletes és becsületes emberi mivoltának volt köszönhető” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.). Láttam, hogy amikor utolérte Jóbot a gyermekei halála és a vagyonának elkobzása, egyszer sem vitázott vagy panaszkodott, és nem mondta azt, hogy „hiszek Istenben, akkor miért vesztettem el a gyerekeimet és a vagyonomat?” Megértette, hogy ezek az események Isten engedélyével történtek meg vele, és képes volt nyugodtan kezelni őket. Nem vétkezett a szavaival, sőt, arra is képes volt, hogy a földre borulva imádja Istent, mondván: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” (Jób 1:21). Jób igaz hitet és igazi engedelmességet tanúsított Isten iránt. Amikor megtudtam, hogy a lányomnak nagy valószínűséggel leukémiája van, attól féltem, hogy bármikor itt hagyhat, és arra panaszkodtam, hogy Isten nem óvta és nem áldotta meg őt. A szívem mélyén vitába szálltam Istennel, mert nem akartam elveszíteni a lányomat. Láttam, hogy semmi alávetettség nincs bennem Isten felé. Nemcsak panaszkodtam Istenre, hanem vitatkoztam is Vele, és követeléseket támasztottam Vele szemben. Jóbhoz képest belőlem tényleg teljesen hiányzott a józan ész! A múltban úgy éreztem, hogy igazán szeretem Istent. Csak akkor láttam meg, hogy a hitemben tisztátalanságok vannak, amikor ez az esemény bekövetkezett. Áldásokat és kegyelmet akartam kapni Istentől, és azt akartam, hogy Isten őrizze meg a lányomat attól, hogy ő is leukémiás legyen, mint az apja. Láttam, hogy az Istenbe vetett hitem valójában annyi, hogy megpróbálom kihasználni Istent, próbálok alkudozni Istennel, és becsapni Őt. Nem voltam igazi istenhívő. Amikor megértettem ezt, szorongás töltötte be a szívemet. Úgy éreztem, hogy tartozom Istennek. Gyorsan elrejtőztem valahol, ahol senki sem látott, és könnyek között imádkoztam Istenhez: „Édes Istenem! Köszönöm, hogy lehetővé tetted számomra e szavak elolvasását. Hajlandó vagyok úgy viselkedni, mint Jób, és alávetni magam a Te szuverenitásodnak és elrendezésednek. Ha a lányom leukémiás, ez a Te szuverenitásod, és én hajlandó vagyok ezt elfogadni, és alávetni magamat.” Isten szavainak vezetésével lelkileg sokkal jobban éreztem magam, és hajlandó voltam szembenézni a valósággal.

Később azt mondta a hematológus, hogy a lányom betegsége nem a szokásos leukémia, hanem M5-ös típusú myeloid leukémia. Az orvos azt mondta: „Túl régóta lázas a gyermek, és túl későn jöttek el vele a kórházba. Az állapota rosszabbodott, és még a kemoterápia elvégzése is veszélyes. Ha ki tudják fizetni, el tudjuk végezni a lányán a csontvelőátültetést, de még ez sem biztos, hogy megmenti az életét. Ennek a betegségnek a túlélési aránya 1:1.000.000, és legfeljebb három hónapja lehet hátra. Ráadásul a kemoterápia alatt a lánya nem fog tudni enni, hányni fog, és kihullik a haja. A lánya nagyon gyenge, és ha nem tudja elviselni a kemoterápiát, fennáll a veszély, hogy bármelyik pillanatban meghalhat. Erre fel kell készülnie mentálisan.” Amikor ezt hallottam az orvostól, teljesen kétségbeestem. Olyan fiatal volt a lányom, és ha a kemoterápia túl sok neki, bármikor meghalhat. Könyörögve kértem Istent: „Édes Istenem! Az orvos azt mondta, hogy a lányomnak legfeljebb három hónapja van hátra. Ha nem bírja ki a kemoterápiát, bármikor itt hagyhat minket. Édes Istenem! Az utóbbi években folyamatosan távol voltam az otthonomtól a kötelességemet végezve, és nem voltam együtt a gyermekemmel. Soha nem panaszkodtam, amikor a családom akadályozni próbált, vagy a szomszédok gúnyolódtak velem. Nem hagyhatnád, hogy még éljen egy ideig a gyermekem az erőfeszítéseim és áldozathozatalom kedvéért? Kérlek, hadd vigyázzak rá még egy kicsit, és hadd törlesszem neki a tartozásomat!” Az imádság után rájöttem, hogy talán oktalanság ilyet követelni Istentől. Isten szavaira gondoltam: „Te azt reméled, hogy az Istenbe vetett hited nem jár majd kihívásokkal, megpróbáltatásokkal vagy a legcsekélyebb nehézséggel sem”, „ne érje homok az arcodat”. Amikor az emberek nem figyeltek, gyorsan bekapcsoltam az MP5 lejátszómat, és Isten szavait olvastam. „Te azt reméled, hogy az Istenbe vetett hited nem jár majd kihívásokkal, megpróbáltatásokkal vagy a legcsekélyebb nehézséggel sem. Te mindig azokat a dolgokat hajszolod, amelyek értéktelenek, és nem tulajdonítasz értéket az életnek, ehelyett a saját szertelen gondolataidat az igazság elé helyezed. Annyira értéktelen vagy! Úgy élsz, mint egy disznó – mi a különbség közted, a disznók és a kutyák között? Azok, akik nem törekednek az igazságra, helyette a testet szeretik, vajon nem mind vadállatok? Vajon azok a lelketlen halottak nem mind két lábon járó hullák? Hány szó hangzott el köztetek? Csak egy kevés munka valósult meg a körötökben? Mennyi mindent adtam nektek? Akkor miért nem nyertétek el? Mi okotok van panaszkodni? Vajon nem azért nem nyertetek el semmit, mert túlságosan szerelmesek vagytok a testbe? És nem azért, mert túlságosan szertelenek a gondolataitok? Nem azért, mert túlságosan ostobák vagytok? Ha képtelen vagy elnyerni ezeket az áldásokat, vajon hibáztathatod Istent, hogy nem ment meg téged? Te arra törekszel, hogy az Istenben való hit nyomán békére lelj, hogy gyermekeid ne legyenek betegek, a férjednek jó munkája legyen, a fiad jó feleséget találjon, a lányod tisztességes férjet találjon, az ökreid és lovaid jól szántsák a földet és az időjárás jó legyen a termésedhez. Ez az, amit keresel. Csak arra törekszel, hogy kényelmesen élj, hogy ne érje baleset a családodat, ne fújjon rád a szél, ne érje homok az arcodat, ne vigye el az ár a családod termését, ne érjen téged semmilyen katasztrófa, hogy Isten ölelésében élj és egy kényelmes fészekben. Egy ilyen gyáva embernek, mint te, aki mindig a testi dolgokra törekszik: van neked szíved, van neked lelked? Nem pusztán vadállat vagy-e? Az igaz utat adom neked, anélkül, hogy bármit is kérnék cserébe, de mégsem törekszel rá. Azok közé tartozol, akik hisznek Istenben? Igazi emberi életet ajándékozok neked, de te mégsem törekszel rá. Nem különbözöl egy disznótól vagy egy kutyától? A disznók nem törekszenek az emberi életre, nem törekszenek a megtisztulásra, és nem értik, mi az élet. Mindennap, miután jóllaktak, egyszerűen csak alszanak. Megadtam neked az igaz utat, de te mégsem nyerted el: üres a markod. Hajlandó vagy folytatni ezt az életet, a disznók életét? Mi a jelentősége annak, hogy élnek ilyen emberek?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Isten szavai pontosan leleplezték az állapotomat. Úgy éreztem, nagyon megítélnek. Sok éven át hittem Istenben, és serényen végeztem a kötelességemet, de nem azért, hogy az igazságra törekedjek, és alávessem magam Istennek, hanem a családom biztonságáért, és hogy a lányom ne legyen beteg. Miután elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, rájöttem, hogy Isten irányítja az emberek sorsát, és meg tudja menteni az embereket. A támaszomként tekintettem Istenre, és úgy éreztem, hogy biztonságba kerültem azáltal, hogy hiszek Istenben. Aktívan végeztem a kötelességemet, hogy elnyerjem Isten áldásait, és bármennyire is próbált akadályozni a családom, bármennyire kigúnyoltak a rokonaim és szomszédaim, ez nem korlátozott. Amikor az orvos azt mondta, hogy a lányomnak legfeljebb három hónapja van hátra, és hogy bármikor meghalhat, ha a kemoterápia túl sok neki, megpróbáltam alkudozni Istennel a feltételekről, mert féltem, hogy elveszítem a lányomat. Azt akartam, hogy Isten adjon még időt a lányomnak az erőfeszítéseim és áldozathozatalom miatt. A lányom betegsége teljes mértékben feltárta azt a látásmódomat, hogy áldásokat akarok szerezni. Azzal, hogy hittem Istenben, és végeztem a kötelességemet, csak ki akartam használni, és be akartam csapni Istent. A vallás berkeiben az emberek csupán azért hisznek Istenben, hogy áldásokat nyerjenek Tőle. Nem értik Isten munkáját és Isten természetét, és lehet, hogy akár a végsőkig hisznek, mégsem fogják sohasem elnyerni Isten jóváhagyását. Isten ma az ítélet és megtisztítás munkáját végzi. Ha nem törekednék az igazságra és arra, hogy megváltoztassam a beállítottságaimat, hanem csak az áldásokat akarnám elnyerni, akkor nem ugyanolyan lennék, mint a vallásos emberek? Csak ekkor ébredtem rá, hogy Isten arra használta ezt a helyzetet, hogy megtisztítson és megmentsen. Máskülönben soha nem értettem volna meg a bennem rejlő romlottságot, tisztátalanságokat és sátáni beállítottságokat. Nagy lelkiismeret-furdalásom támadt, és megtértem Isten előtt. Többé nem fogok követeléseket támasztani Istennel szemben. A kötelességem olyasmi, amit jog szerint végre kell hajtanom. Nem szabad követeléseket támasztanom Istennel szemben az általam tett erőfeszítésekre alapozva. Hajlandó voltam rábízni a lányomat Istenre, és hagyni, hogy érvényesüljön Isten szuverenitása mindenek felett, és hogy Isten mindent elrendezzen. Mindennap ápolni fogom a lányomat, amíg él. Az, hogy meddig fog élni, Isten vezénylésére volt bízva.

Nem hányt a kemoterápia alatt, és nem volt semmilyen fájdalmas reakciója. Jól tudott enni. Mindeközben néhány körülötte lévő beteg borzalmas sokat hányt, nem tudott enni, és belázasodott. Ez nagyon komoly komplikációkhoz vezetett. Amikor mindezt megtapasztaltam, rájöttem, hogy ez Isten oltalma. Ám egy hónappal később a lányom megvakarta az orrát, ami elfertőződött. Először azt mondta, hogy fáj az orra, azután pár nappal később azt, hogy fáj a feje. Az orvos azt mondta, hogy alacsony az immunválasza, mert kevesebb fehérvérsejtje van. Az orrában lévő fertőzés szisztémás gyulladásos reakciót váltott ki, ami más szövődményekhez is vezethet. A fejfájása vírusfertőzés lehet, amely elérte az agyát. Ha a vírus szétterjedne az agyában, nagyon nehéz lenne megfékezni. Ha súlyos a baj, koponyaműtétre lehet szükség. Ez sok pénzbe kerül, és akár bele is halhat. Miután elment az orvos, a férjem így szólt: „Ha lenne pénzünk, a lányunk kaphatna több kör kemoterápiát, és élhetne még pár hónapig, de egy kör kemoterápiára sincs elég pénzünk.” Utána engem okolt, hogy nem keresek pénzt, mert ha keresnék, akkor ki tudnánk több kemoterápiás kezelést is fizetni a lányunknak. Ennek hallatán nagyon feldúlt lettem a szívem mélyén. Ha a vírus valóban megfertőzte az agyát, akkor a pénzünk még egy kemoterápiára sem lenne elég. Honnan szereznénk utána több pénzt? Ha lemondunk a kemoterápiáról, akkor bármikor meghalhat a lányunk, és soha többé nem látjuk őt. Minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban gyötrődtem. Amióta néhány évvel korábban otthagytam az állásomat, ahelyett, hogy dolgozni jártam volna, hogy pénzt keressek, újonnan érkezetteket öntöztem, és az evangéliumot hirdettem. Ha akkor nem hagytam volna ott az állásomat, akkor vajon nem kerestem volna eleget az évek során ahhoz, hogy a lányomat hosszabb ideig kezeltethessem? Rájöttem, hogy helytelenek a gondolataim. Hát nem Istenre panaszkodtam? Csendben Istenhez imádkoztam, és könyörögtem Hozzá, hogy óvja meg a szívemet. Ráébredtem, hogy Isten szavait kell olvasnom. Isten szavai nélkül nem leszek képes szilárdan megállni. Azt mondtam a lányomnak: „Elszaladok, hogy készítsek neked valami ennivalót. Keresztény fiatal vagy: ha fáj a fejed, Istenhez kell imádkoznod.” Ő azt felelte: „Anya, hajlandó vagyok imádkozni.”

Amikor hazaértem, bekapcsoltam az MP5 lejátszómat, és Isten szavait olvastam: „Mivel az emberek nem ismerik el Isten vezényléseit és Isten szuverenitását, mindig dacosan és lázadó hozzáállással néznek szembe a sorssal, és mindig le akarják vetni Isten hatalmát és szuverenitását, és azt, amit a sors tartogat számukra, hiába remélve, hogy megváltoztathatják jelenlegi körülményeiket és sorsukat. De ez soha nem sikerülhet nekik, és minden lépésnél kudarcot vallanak. Ez a küzdelem, amely az ember lelke mélyén zajlik, mély, csontig hatoló fájdalommal jár, miközben az ember egész idő alatt csak az életét fecsérli. Mi az oka ennek a fájdalomnak? Isten szuverenitása miatt van, vagy azért, mert valaki szerencsétlennek született? Nyilvánvalóan egyik sem igaz. Alapvetően az emberek által választott utak okozzák, az emberek életvezetési döntései” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). Isten szavaiból megtudtam, hogy Isten minden ember sorsát eleve elrendeli. Bár a felszínen úgy tűnt, hogy a lányom az apjától örökölte a hajlamát erre a betegségre, igazából Isten szuverenitásáról volt szó. A lányom sorsa az volt, hogy így szenvedjen. Én azonban arra akartam használni a saját képességeimet, hogy megváltoztassam a gyermekem sorsát. Azt gondoltam, hogy ha lenne pénzem, több kemoterápiás kezelést ki tudnék fizetni neki, és életben tudnám tartani. Ez azért volt, mert nem értettem meg Isten szuverenitását. Eszembe jutott egy gyermek az egyik szomszédos faluból, aki leukémiás lett. A családjának volt pénze, hogy fizessen a kezelésért, de ő mindössze pár hónapnyi kezelés után mégis meghalt. A pénz nem hosszabbítja meg az ember életét. Isten szuverén az emberek élete és halála felett, és Ő rendezi el ezeket. Amikor az embernek lejár a rendelkezésére álló idő, semmilyen pénzösszeg nem mentheti meg. Arra gondoltam, amikor Jób elvesztette a gyermekeit. Bár nagy volt a fájdalma és a szomorúsága, soha nem vétkezett a szavaival, és soha nem panaszkodott Istenre. Képes volt alávetni magát Isten szuverenitásának és elrendezésének. Ábrahám százéves korában nemzett egy fiúgyermeket. Amikor Isten megkérte, hogy áldozza fel Érte a fiát, Ábrahám fájdalmat érzett, és vonakodott, de képes volt alávetni magát Isten szuverenitásának. Nem vitázott Istennel, nem alkudozott a feltételekről, és végül feláldozta Izsákot. A gyötrelem óráiban képesek voltak alávetni magukat Isten szuverenitásának és elrendezésének. Ez azért volt, mert félték Istent, alávetették magukat Neki, és nem a ragaszkodást követve éltek. Attól kezdve, hogy elkezdtem hinni Istenben, egészen mostanáig, egyszer sem vetettem alá magam Isten vezénylésének. Folyamatosan a ragaszkodást követve éltem. Azt akartam, hogy Isten óvja a lányomat, és megpróbáltam alkudozni Vele a feltételekről. Teljes mértékben hiányzott belőlem a józan ész! Amikor rájöttem erre, már nem aggódtam annyira a gyermekem betegsége miatt.

Amikor visszaértem a kórházba, a lányom azt mondta: „Anya, megtapasztaltam Isten mindenhatóságát. Miután elmentél, megint elkezdett fájni a fejem, és én Istenhez imádkoztam. Az imádság után már nem fájt a fejem.” Onnantól fogva soha többé nem fájt a gyermekem feje, és a vírus nem terjedt szét az agyában. A szívem mélyén folyamatosan hálálkodtam Istennek. Amikor a gyermekem kórházban volt, mindennap imádkozott Istenhez, és lassacskán alkalmazkodott a kemoterápiához. Az állapota alapvetően stabilizálódott. Villámgyorsan eltelt egy év, és a lányom állapota nem romlott. Egy szempillantás alatt elérkezett 2016 áprilisa. A lányom kicsit köhögött, és eljött az idő a hetedik kemoterápiás kezelésre. Amikor meglettek a vizsgálati eredmények, azt mutatták, hogy visszatért a vírus, és megfertőzte a tüdejét. A helyzet súlyosabb volt, mint első alkalommal. Ez már így is egy kockázatos időszak volt, és az élete minden pillanatban veszélyben volt. Amikor ezt meghallottam, leírhatatlan szomorúság lett úrrá rajtam. Rájöttem, hogy lehet, hogy itt van vége a lányom számára kijelölt időnek. Imádkoztam Istenhez, hogy adjon erőt, hogy ne panaszkodjak Rá, és vessem magam alá Neki. Ez alkalommal nagyon magasak voltak az orvosi költségek, és már nem volt pénzünk kifizetni. Az ápolók a számlák kifizetését sürgették. A lányom meghallotta, és szomorúan azt kérdezte: „Anya, ha nem kapom meg a gyógyszereimet, meg fogok halni?” Később írt egy üzenetet, amely így szólt: „Miért ért utol ez a betegség? Olyan fiatal vagyok, iskolába akarok járni. Nem akarok meghalni. Még nem élveztem ki ezt a világot...” Amikor ezt olvastam, annyira elkeseredtem, hogy úgy éreztem, darabokra törik a szívem. Bár tudtam, hogy a gyermekem élete Isten kezeiben van, mégsem akartam elveszíteni őt.

Később Isten szavait olvastam. „Egy élőlény halála – a fizikai élet befejezése – azt jelenti, hogy az élőlény az anyagi világból a szellemi birodalomba lépett át, míg egy új fizikai élet születése azt jelenti, hogy egy élőlény a szellemi birodalomból az anyagi világba érkezett, és elkezdte vállalni és játszani a szerepét. Legyen szó akár egy lény távozásáról, akár érkezéséről, mindkettő elválaszthatatlan a szellemi birodalom munkájától. Mire valaki az anyagi világba érkezik, Isten a szellemi birodalomban már kialakította a megfelelő intézkedéseket és meghatározásokat arra vonatkozóan, hogy az illető melyik családba kerül, milyen korszakban érkezik, milyen órában érkezik, és milyen szerepet fog játszani. Ily módon ennek a személynek az egész élete – a dolgok, melyeket megtesz, és az utak, melyeket választ – a szellemi birodalomban hozott intézkedések szerint fog zajlani, a legkisebb eltérés nélkül. Továbbá, az idő, amikor a fizikai élet véget ér, valamint annak módja és helye, ahol és ahogyan véget ér, világos és felismerhető a szellemi birodalom számára. Isten uralja az anyagi világot, és Ő uralja a szellemi birodalmat is, és Ő nem fogja késleltetni a lélek életének és halálának normális ciklusát, s nem is követhet el hibákat e ciklus rendezésében. A szellemi birodalom hivatalos posztjain lévő segítők mindegyike Isten utasításai és szabályai szerint végzi egyéni feladatát, és teszi, amit tennie kell. Így az emberiség világában minden anyagi jelenség, amelyet az ember szemlél, rendben van, és nincs benne káosz. Mindez annak köszönhető, hogy Isten minden dolog felett rendet tart, valamint annak, hogy az Ő tekintélye uralkodik minden felett. Az Ő uralma magában foglalja az anyagi világot, amelyben az ember él, sőt, az emberiség mögött álló láthatatlan szellemi birodalmat is. Ezért, ha az emberek jó életet szeretnének élni, és remélik, hogy szép környezetben élhetnek, a teljes látható anyagi világ biztosítása mellett a szellemi birodalmat is biztosítani kell számukra, amelyet senki sem láthat, amely az emberiség nevében minden élőlényt irányít, és amely rendezett. Így, miután azt mondtuk, hogy Isten az élet forrása minden dolog számára, nem fokoztuk tudatosságunkat és megértésünket »minden dolog« tekintetében? (De igen.)” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló X.). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy Isten szuverén az emberek élete felett, és Ő rendezi azt el. Minden egyes léleknek küldetése van, ahogy jön, majd eltávozik, vagy eltávozik, hogy újra eljöjjön. Az ember életét és halálát Isten a legkisebb hiba nélkül rendezi el a szellemi birodalomban. Az, hogy mikor tér vissza az ember lelke a szellemi birodalomba, szintén Isten kezében van, aki megtette a megfelelő elrendezéseket. Isten minden ember számára előre megszabja a neki szánt élettartam hosszát. Alá kell vetnem magamat Isten szuverenitásának és elrendezésének, és higgadtan kell szembenéznem a lányom halálával. Amikor ezt megértettem, közösséget vállaltam a lányommal: „A szellemi birodalomban mindannyian magányos kóborlók vagyunk. Isten hozott minket ebbe az anyagi világba, és lehetővé tette számunkra, hogy élvezzünk mindent, amit megteremtett. Isten adta a tüdőnkben lévő levegőt. Ha Isten nem adta volna neked ezt a levegőt, akkor még azután sem lettél volna képes élni, hogy megszültelek. Tudod, néhány gyermek meghal, amint megszületik. Te legalább eddig éltél, és élvezted mindazt, amit Isten teremtett. Azokhoz képest, akik közvetlenül a születésük után meghaltak, szerencsések vagyunk.” Miután ezt meghallgatta a lányom, már nem félt. Miután kiengedték a kórházból, a barátaival játszott. Nagyon vidámnak tűnt. Azt mondta nekem: „Anya, minden egyes nap, amikor Isten megengedi, hogy éljek, megköszönöm Neki a lélegzetvételemet. Ha egy nap lejár a számomra kijelölt élettartam, alávetem magam.” Két hónappal később, 2016. június 26-án a lányom örökre itt hagyott. Mivel Isten szavai vezettek, képes voltam megfelelően kezelni a lányom halálát, és a szívem nagyon békés volt.

Azokból a szomorú napokból Isten szavai vezettek ki lépésről lépésre, és tettek képessé arra, hogy Isten szavaival összhangban tekintsek a dolgokra, hogy megértsem a téves nézőpontomat azt illetően, hogy az áldásokra törekszem a hitemben, hogy ráébredjek az élet és a halál eredetére, hogy békésen nézzek szembe a lányom halálával, és hogy magam mögött hagyjam a gyötrődést. Igazán megtapasztaltam, hogy Isten szavai jelentik az igazságot, az utat és az életet.