2022 májusában gyülekezetvezetővé választottak. Hálás voltam Isten kegyelméért, és úgy éreztem, jól kell végeznem a kötelességemet. Eleinte nagyon aktív voltam a kötelességemben, és amikor nem értettem valamit, megbeszéltem a felügyelővel. Miután megértettem a dolgot, közösség által oldottam meg a problémát. Később, amikor a lezárásokat kezdték feloldani, sok újonnan érkezett állt munkába, és nem tudták normálisan végezni a kötelességeiket. Amikor ezzel a helyzettel szembesültem, kissé tanácstalan voltam, és azt gondoltam magamban: „Vezetőként támogatnom és segítenem kell a testvéreimet, és megoldást kell találnom az állapotukra és a nehézségeikre.” Ezután egyesével közösséget vállaltam a testvérekkel, de ennek nem lett semmi eredménye, ezért nem akartam többé kapcsolatba lépni velük. Úgy éreztem, hogy mivel munkába kell járnom, és emellett az evangéliumot is hirdetem, ha még azokat is támogatnom kell, akik nem vesznek részt rendszeresen az összejöveteleken, akkor alig lesz időm pihenni. Nagyon fáradtnak éreztem magam, és még az is megfordult a fejemben, hogy felhagyok a gyülekezetvezetéssel. Negatív állapotban éltem, azt gondolva, hogy nem jók a képességeim, nem tudom megoldani a problémákat, és nincs munkaképességem. Ezért azt akartam, hogy a felügyelő más kötelességet bízzon rám.

Később megosztottam a gondolataimat a felügyelővel, és miután meghallgatott, elküldte nekem Isten szavainak egy passzusát. „A becsületes ember legfontosabb megnyilvánulása az, hogy mindenben keresi az igazságot és gyakorolja azt – ez létfontosságú. Azt mondod, hogy becsületes vagy, de mindig háttérbe szorítod Isten szavait, és csak azt teszed, amit akarsz. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Azt mondod: »Bár a képességem gyenge, de a szívem őszinte.« És mégis, amikor rád hárul egy kötelesség, félsz a szenvedéstől és a felelősségvállalástól, ha nem jól teszed meg, így kifogásokat keresel, hogy kibújj a kötelességed alól, vagy azt javasolod, hogy tegye meg valaki más. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Egyértelműen nem. Hogyan kell tehát egy becsületes embernek viselkednie? Alá kell vetnie magát Isten intézkedéseinek, hűnek kell lennie az elvégzendő kötelességéhez, és törekednie kell arra, hogy eleget tegyen Isten szándékainak. Ez többféleképpen is megnyilvánul. Az egyik az, hogy őszinte szívvel vállalod a kötelességedet, nem gondolva a testi érdekeidre, nem félgőzzel csinálod, és nem a saját hasznodra szövetkezel. Ezek a becsületesség megnyilvánulásai. A másik az, hogy teljes szívedet és erődet beleadod, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, hogy megfelelően végezd a dolgokat, valamint a szívedet és a szeretetedet is beleadod a kötelességedbe, hogy eleget tegyél Istennek. Ezek azok a megnyilvánulások, amelyekkel egy becsületes embernek a kötelességei teljesítése során rendelkeznie kell. Ha nem valósítod meg azt, amit tudsz és megértesz, és ha csak ötven vagy hatvan százalékos az erőfeszítésed, akkor nem adod bele a teljes szívedet és erődet. Hanem inkább sunyi vagy, és lazsálsz. Vajon becsületesek azok az emberek, akik így teljesítik a kötelességeiket? Egyáltalán nem. Isten semmi hasznát nem veszi az ilyen ravaszkodó és csalárd embereknek; ki kell őket iktatni. Isten a kötelességek végzésére csak becsületes embereket használ. Még a hűséges munkásoknak is becsületesnek kell lenniük. Azok, akik állandóan felületesek és sunyik, és keresik a módot arra, hogy lazsáljanak, mind csalárdak, és mind démonok. Egyikük sem hisz igazán Istenben, és mindannyian ki lesznek iktatva” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai arról szólnak, hogy a becsületes emberek minden dologban az igazságot keresik, és alávetik magukat Isten elrendezéseinek a kötelességükben. Teljes szívüket és minden erejüket beleadják, hogy jól végezzék a kötelességüket, és megbízhatóak. Amikor egy csalárd ember végzi a kötelességét, és személyes érdekeket vagy szenvedést érintő ügyekkel szembesül, kifogásokat fog keresni, hogy kibújjon a felelősség alól. Még ha végzi is a kötelességét, nem ad bele mindent, és csak az energiája egy részét használja fel. Ez azt jelenti, hogy megbízhatatlan és lazsál. Összehasonlítottam ezt a saját viselkedésemmel. Amikor láttam, hogy az újonnan érkezettek nem járnak rendszeresen az összejövetelekre, és nem láttam eredményeket a közösség után, nem akartam több mentális energiát fordítani a támogatásukra. Sőt, azt mondtam, hogy a képességem nem elég ahhoz, hogy megoldjam a nehézségeiket, hogy hiányzik belőlem a munkaképesség, és azt akartam, hogy a felügyelő más kötelességet bízzon rám. Valójában kifogásokat kerestem, hogy elfedjem a nehézségek elkerülésére irányuló szándékomat, és hogy elkerüljem a felelősségvállalást, hogy eleget tegyek a hús-vér testemnek. Vezetőként jól kellett volna öntöznöm és támogatnom őket. De nem akartam szenvedni, és megfizetni az árat. Mindig a saját testi érdekeimre gondoltam, és a kényelemre vágytam. Felületes voltam, megbízhatatlan, és lazsáltam, amikor így végeztem a kötelességemet Amit felfedtem, az egy önző, hitvány és csalárdság beállítottság volt. Mindezek tudatában némi bűntudatom támadt. Nem tettem bele a szívem-lelkem az újonnan érkezettek támogatásába, és lazsáltam. Ez olyasvalami, amit Isten gyűlöl. Istenhez imádkoztam: „Istenem! Sok újonnan érkezett nem jár rendszeresen az összejövetelekre, és nagyon kevés evangéliumi munkás van. Bár közösséget vállaltam velük, mivel félek a fizikai nehézségektől, és nem akarom megfizetni az árat, nem tettem meg minden tőlem telhetőt, hogy megoldjam a tényleges nehézségeiket. Hajlandó vagyok megváltoztatni a felületes hozzáállásomat. Kérlek, vezess!” Az imádság után a szívem sokkal vidámabb lett, és elkezdtem támogatni azokat, akik nem jártak rendszeresen az összejövetelekre. Azokat az állapotokat és problémákat, amelyeket nem tudtam megoldani, megbeszéltem a partneremmel, és Isten odaillő szavait kerestem, amelyekről közösséget vállalhattam az újonnan érkezettekkel. Miután ezt egy ideig így csináltam, néhány újonnan érkezett elkezdett rendszeresen járni az összejövetelekre, és néhány kötelességet is el tudtak végezni. Az egyik újonnan érkezett nagyon aktív volt az evangélium hirdetésében, így a társammá választottam. Fokozatosan mindenki aktívabbá vált az evangélium hirdetésében, és már nem éreztem olyan nehéznek a dolgokat. Rájöttem, hogy ha minden energiámat a kötelességemnek szentelem, Isten is vezetni fog. Azáltal, hogy így gyakoroltam, nem éreztem többé fáradtnak magam, és nyugalmat éreztem a szívemben. Eredetileg azt gondoltam, hogy mivel megtapasztaltam ezt a dolgot, most már valamennyire megértettem a testi élvezetekre áhítozó romlott beállítottságomat, és egy kicsit megváltoztam, de amikor egy adott helyzetbe kerültem, ismét romlott beállítottságot fedtem fel ebben a tekintetben.

Egyszer egy nővér azt akarta, hogy prédikátornak képezzem ki magam, és elsősorban több gyülekezet evangelizációs munkáját irányítsam. Amikor ezt meghallottam, vegyes érzelmeim támadtak. Úgy éreztem, hogy mivel a munkabeosztásom rendszertelen, és bármikor behívhatnak műszakba, és mivel a prédikátori elfoglaltság több munkával járna, így kevesebb szabadidőm lesz majd. Az evangélium hirdetésében és a bizonyságtételben egyébként is voltak hiányosságaim. Még mindig többet kellett tanulnom és képeznem magamat, és ez is sok időmet emésztette fel. Ezeket a dolgokat szem előtt tartva szerettem volna kibújni ez alól a kötelesség alól. Ki is fejtettem hangosan a gondolataimat, és miután a nővér meghallgatta az aggodalmaimat, felolvasott nekem egy passzust Isten szavaiból. „Meg kell értenetek, hogy függetlenül attól, hogy Isten milyen időben vagy milyen szakaszban végzi a munkáját, mindig szüksége van az emberek egy részére, hogy Vele együtt dolgozzanak. Azt, hogy ezek az emberek együttműködjenek Isten munkájával, vagy együttműködjenek az evangélium terjesztésében, Ő rendeli el előre. Tehát Istennek minden egyes ember számára van egy megbízatása, amelyet előre elrendelt? Mindenkinek van küldetése és felelőssége; mindenkinek van megbízatása. Amikor Isten megbízást ad neked, az a te felelősségeddé válik. Ezt a felelősséget fel kell vállalnod; ez a te kötelességed. Mi az a kötelesség? A küldetés, amelyet Isten adott neked. Mi az, hogy küldetés? (Isten megbízatása az ember küldetése. Az embernek az életét Isten megbízatásáért kell élnie. Ez a megbízatás az egyetlen dolog az ember szívében, és nem szabad másért élnie.) Isten megbízatása az ember küldetése; ez a helyes értelmezés. Az Istenben hívő emberek azért kerültek a földre, hogy beteljesítsék Isten megbízatását. Ha csak arra törekszel ebben az életben, hogy feljebb juss a társadalmi ranglétrán, vagyont halmozz fel, jó életet élj, élvezd a családod közelségét, és lubickolj a hírnévben, nyereségben és státuszban – ha társadalmi státuszt szerzel, a családod előkelővé válik, és a családodban mindenki biztonságban van, azonban figyelmen kívül hagyod a küldetést, amelyet Istentől kaptál, akkor van-e bármi értéke ennek az általad élt életnek? Hogyan fogsz felelni Istennek halálod után? Nem leszel képes rá, és ez a legnagyobb lázadás, ez a legnagyobb bűn! Melyikőtök végzi most éppen véletlenszerűen a kötelességét Isten házában? Bármilyen háttérrel is érkeztetek a kötelességetek végzéséhez, egyik sem volt véletlen. Ezt a kötelességet nem lehet úgy végezni, hogy találomra találunk néhány hívőt; ezt Isten már az idők kezdete előtt előre elrendelte. Mit jelent az, hogy valami előre el van rendelve? Mit jelent konkrétan? Azt, hogy Isten az Ő teljes irányítási tervében már régen megtervezte, hogy hányszor leszel a földön, mely nemzetségbe és mely családba fogsz születni az utolsó napokban, milyenek lesznek ennek a családnak a körülményei, férfi vagy nő leszel-e, mik lesznek az erősségeid, milyen iskolai végzettséged lesz, mennyire leszel beszédes, milyen képességgel rendelkezel, és hogyan fogsz kinézni. Megtervezte, hogy milyen életkorban jössz el Isten házába, hogy elkezdd végrehajtani a kötelességedet, és azt is, hogy melyik kötelességedet mikor fogod végrehajtani. Isten minden egyes lépést jó előre elrendelt számodra. Amikor még meg sem születtél, és amikor az utolsó néhány életedben a Földre jöttél, Isten már akkor elrendezte számodra, hogy milyen kötelességet fogsz végezni a munka ezen utolsó szakaszában. Ez egyáltalán nem tréfa! Azt, hogy hallhatod ezt a prédikációt, Isten rendelte el előre. Nem szabad ezt félvállról venni! Ezenkívül a testmagasságodat, a megjelenésedet, a szemedet, az alakodat, az egészségi állapotodat, azt, hogy milyen élettapasztalatokkal rendelkezel, és milyen kötelességeket vagy képes vállalni egy bizonyos életkorban, és hogy milyen képességgel és adottságokkal rendelkezel – ezeket Isten már régen előre elrendelte számodra, és biztosan nem most rendezi el. Isten már régen előre elrendelte ezeket számodra, ami azt jelenti, hogy ha használni szándékozik téged, akkor már azelőtt felkészített téged, hogy ezt a megbízatást és küldetést adta volna neked. Elfogadható-e tehát, hogy elfuss előle? Elfogadható-e, hogy félgőzzel csináld azt? Mindkettő elfogadhatatlan; ez Isten cserbenhagyása lenne! A lázadás legrosszabb fajtája, ha az emberek felhagynak a kötelességükkel. Szörnyűséges cselekedet. Isten megfontoltan és komolyan munkálkodott, ősidők óta előre elrendelte, hogy eljuss a mai napig, és megkapd ezt a küldetést. Akkor ez a küldetés nem a te felelősséged-e? Hát nem ez az, ami értéket ad az életednek? Ha nem végzed el a küldetést, amelyet Isten ad neked, akkor elveszíted az élet értékét és értelmét; olyan, mintha hiába éltél volna” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Megértettem, hogy valójában, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végzek egy adott időben, mindent Isten rendel el, és ezt el kell fogadnom, mert ez az ember kötelezettsége. De amikor szembesültem a kötelességemmel, megpróbáltam elkerülni, mert féltem a fizikai nehézségektől. Elutasítottam Isten megbízatását, teljes mértékben lázadó voltam. Isten nem kényszeríti az embereket arra, hogy olyasmit tegyenek, ami nehéz, vagy hogy a képességeiken felül teljesítsenek. Ha valaki kezdő az evangélium hirdetésében, normális, hogy vannak hiányosságok, és ha valamit nem értek a képzés során, rákérdezhetek. Ha valóban teljesítem a feladataimat, Isten elégedett lesz. Eszembe jutott a korábbi felületességem, és hogy milyen bűntudatot okozott ez nekem. És most lehetőségem nyílt arra, hogy prédikátor legyek; ez teljesen váratlanul ért. Igazán méltatlannak éreztem magam. Nem bújhattam ki a kötelességem alól; el kellett engednem a testi érdekeimet, és figyelembe kellett vennem Isten szándékát.

Később egy nővér arról beszélt nekem, hogy folyton ki akar bújni a kötelessége alól, és hogy nem gondolkodott el ezen, és nem is értette meg jobban. Arra gondoltam, hogy én is hasonló állapotban vagyok. Minden alkalommal, amikor egy nehéz kötelességgel kellett szembenéznem, az első dolog, amit felfedtem, az volt, hogy el akarom kerülni, és nem akarom, hogy a hús-vér testem szenvedjen. Miért voltak ilyen megnyilvánulásaim? Az áhítataim során Isten szavait olvastam. „Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzéseid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – egyesek azt felelik: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). „Az ember teste olyan, mint a kígyó: lényege, hogy ártson az életének – és amikor teljes mértékben megkapja, amit akar, oda az életed. A test a Sátáné. Mindig féktelen vágyakat hordoz magában, csak magára gondol, mindig a könnyedségre vágyik, és el akar merülni a kényelemben, lustaságban és tétlenségben dagonyázik, és ha egy bizonyos pontig kielégítetted, végül felfal téged. Ez azt jelenti, hogy ha most kielégíted, legközelebb megint azt fogja kérni, hogy elégítsd ki. Mindig vannak féktelen vágyai és új követelései, és kihasználja, ha cinkosa vagy a testnek, eléri, hogy még inkább dédelgesd, és kényelmében élj – és ha soha nem tudod legyőzni, végül tönkreteszed magad. Hogy életet nyerhetsz-e Isten előtt, és hogy mi lesz a végső sorsod, az attól függ, hogyan hajtod végre lázadásodat a test ellen. Isten megmentett, kiválasztott és előre elrendelt téged, de ha ma vonakodsz megfelelni Neki, vonakodsz átültetni az igazságot a gyakorlatba, vonakodsz fellázadni saját hús-vér tested ellen egy őszinte istenszerető szívvel, végül tönkreteszed magad, és így rendkívüli fájdalmat szenvedsz majd el. Ha mindig a testnek kedvezel, a Sátán fokozatosan elnyel, élet nélkül és a Lélek érintése nélkül hagy téged, míg végül eljön a nap, amikor már teljesen sötét vagy belül. Amikor sötétségben élsz, már foglyul ejtett a Sátán, többé nincs ott a szívedben Isten, és akkor tagadni fogod Isten létezését, és elhagyod Őt” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Isten szavai leleplezik, hogy a Sátán mérge szerinti élet önzővé teszi az embereket, és mindenben először a saját érdekeiket veszik figyelembe, ami arra készteti őket, hogy kibújjanak az olyan kötelességek alól, amelyek megterhelőek vagy megerőltetőtek a hús-vér testüknek. Olyan sátáni mérgek szerint éltem, mint: „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” és „az élet rövid, élj a mának”. Amikor nehézségekkel szembesültem, először a testi érdekeimet igyekeztem kielégíteni. Sőt, azt gondoltam, hogy ezek a nézetek helyesek, és hogy ezeket követve okosabb vagyok másoknál. Tehát minden alkalommal, amikor szembesültem a kötelességeimmel, először arra gondoltam, vajon a hús-vér testem szenvedni fog-e, és ha a testem szenvedett volna, vagy megterhelő lett volna a dolog, akkor kibújtam alóluk. Mint amikor az újonnan érkezettek abnormális állapotban voltak, és szükségük volt Isten szavainak közösségére, én pedig nem akartam árat fizetni azért, hogy átgondoljam, hogyan oldjam meg ezt a problémát, és ennek eredményeként a közösségemnek nem volt hatása, és néhány újonnan érkezett nem kapta meg időben a támogatást. Amikor a nővér megszervezte, hogy magamra vállaljam a prédikátori kötelességet, arra gondoltam, hogy mennyivel több munkám lesz prédikátorként, és arra, hogy ez több időt és energiát fog felemészteni, és hogy ezért nem leszek képes a hús-vér testemet kényeztetni, így ismét arra gondoltam, hogy kibújok a kötelességem alól. Láttam, hogy az ilyen sátáni mérgek szerint élek, hogy túlságosan dédelgetem a hús-vér testemet, belenyugszom a jelen állapotba, kerülöm a fejlődést, önzővé és csalárddá válok. A normális emberi mivolttal rendelkező embereknek nem így kellene ezt megélnie. Kényelemre áhítoztam, és nem tettem meg, amit meg tudtam volna tenni, ennek következtében pedig késedelmet szenvedett a gyülekezeti munka. Isten gyűlölte az olyan embereket, mint én. Meg akartam változtatni a kötelességeimhez való hozzáállásomat, és nem akartam többé a testi kényelmet áhítozni, így hát Istenhez imádkoztam: „Istenem, többé már nem a hús-vér testemnek akarok eleget tenni. Hajlandó vagyok megváltoztatni az állapotomat és jól végezni a kötelességeimet.”

Később volt egy wa nyelvű gyülekezet, amelynek felügyelőre volt szüksége, és az egyik nővér azt javasolta, hogy ebben a gyülekezetben kövessem nyomon a munkát. Amikor először hallottam ezt a javaslatot, ki akartam bújni alóla, mivel felelősséget vállalni ezért a gyülekezetért sok időbe és szenvedésbe kerülni, és bár a wa etnikai csoporthoz tartozom, nem beszélem a nyelvet, és csak az alapvető mindennapi kifejezéseket értem. Arra gondoltam, hogy sok nehézséggel járna, ha én lennék ott a felügyelő, és nem akartam energiát fektetni a nyelv megtanulásába, így ismét arra gondoltam, hogy kibújok a kötelességem alól. Rájöttem, hogy rossz az állapotom, ezért Istenhez imádkoztam: „Istenem! Kérlek, világosíts meg és vezess, hogy megértsem a szándékodat, és lázadjak a hús-vér testem ellen ennek a kötelességnek az elfogadásában!” Később egy nővér küldött nekem egy passzust Isten szavaiból: „Minél inkább tekintettel vagy Isten szándékaira, annál nagyobb terhet viselsz, és minél nagyobb terhet viselsz, annál gazdagabb tapasztalatod lesz. Amikor tekintettel vagy Isten szándékaira, Isten terhet rak rád, majd megvilágosít téged a feladatokról, amelyeket rád bízott. Amikor Isten ezt a terhet adja neked, akkor Isten igéinek evése és ivása közben az összes ehhez kapcsolódó igazságra figyelni fogsz. Ha a fivéreid és nővéreid életének állapotával kapcsolatos terhet viselsz, akkor ez egy olyan teher, amelyet Isten bízott rád, és ezt a terhet mindig magaddal fogod vinni a napi imáidban. Amit Isten tesz, az rád nehezedett, és te hajlandó vagy megtenni azt, amit Isten tenni akar; ez jelenti azt, hogy Isten terhét sajátodként magadra veszed” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Légy tekintettel Isten szándékaira, hogy elérd a tökéletességet). Isten szavaiból megértettem, hogy minél inkább figyelembe vesszük Isten szándékait a kötelességeinkkel kapcsolatban, annál több terhet tesz ránk. Az igazság keresése révén a különböző kérdésekben, amelyekkel találkozunk, kialakulhat bennünk a testvéreink állapota iránti teherérzet, és így a szívünk fokozatosan a kötelességeinkre összpontosíthat, és gyorsabban fejlődhetünk az életünkben. Ezt szem előtt tartva elfogadtam a nővér javaslatát, és átmentem a wa nyelvű gyülekezetbe. Eleinte nehéznek találtam, de együttműködtem a gyülekezet vezetőivel és dolgozóival, és a kötelességeimet kezdtem kevésbé nehéznek érezni. Nagyon hálás voltam Istennek. Így végezve a kötelességeimet nyugodtabbnak éreztem magam.

Miután megéltem ezt a tapasztalatot, rájöttem, hogy a kényelemre való sóvárgás miatt nem akarok terhet vállalni a kötelességemben, és kibújok a nehéz, szenvedést igénylő kötelességek alól. Ha továbbra is a fizikai kényelemre sóvárognék, és nem lázadnék a hús-vér testem ellen, akkor végül el fogom veszíteni a kötelességeimet, és romlásba döntöm magamat. Amikor elengedtem a testi érdekeimet, elfogadtam a kötelességeimet, és képessé váltam arra, hogy az igazságot keressem a problémák megoldásához, akkor így gyakorolva nyugodtabbnak éreztem magam, és gyorsabban haladtam.