Vidéki családban nőttem fel. Kis koromban a családunk annyira szegény volt, hogy elegendő ennivalóhoz is nehezen jutottunk, és mindenki lenézett minket. Azt gondoltam magamban: „Amikor felnőtt leszek, sok pénzt fogok keresni, és megkönnyítem a családom életét, és akkor az emberek nem fognak lenézni minket, és nem fognak gúnyolódni rajtunk.” Nem sokkal később anyám beteg lett, és minden félretett pénzünket elköltöttük. A barátok és a rokonaink attól tartottak, hogy pénzt kérünk tőlük, ezért kifogásokat kerestek, hogy elkerülhessenek minket. Épp amikor már kifogytunk a lehetőségekből, a nénikém az Úr Jézus evangéliumát hirdette nekünk. Anyám csodálatos módon felépült, miután megtalálta az Urat, és az én hitem is ekkor kezdődött. Bár akkor még fiatal voltam, a gazdagságról szóló álmaim soha nem változtak. Hogy több pénzt keressek, és hírnevet szerezzek magamnak, 13 évesen elkezdtem gyufát, cigarettát és szotyit árulni a piacon; 15 évesen már standokat húztam fel mindenfelé; és 18 évesen kipróbáltam magam a fűrészáru-kereskedelemben. De mivel nem volt elég tőkém, a bátyám elvitt egy osztálytársához a megyében, hogy pénzt kérjünk kölcsön. Egy gazdag családot láttam, sok háztartási eszközzel, ahogy görögdinnyét esznek és légkondícionálót használnak a forró nyári napokon, és mélységesen irigyeltem őket. A mi otthonunkban még elektromos ventilátor sem volt. Akármilyen hőség volt, csak legyezőt használhattunk, és csak kútvizünk volt a szomjúságunk oltására. Miért volt ennyire más a két család? A gazdagok jól éltek – mikor élhetek majd én is úgy, mint ők? Innentől kezdve felerősödött bennem a vágy, hogy a gazdagok életét éljem. Miután megházasodtam, még mindig nem kerestem elég pénzt a munkámmal. A feleségemmel máshová mentünk dolgozni, és mellékesként riksát hajtottunk, hogy több pénzünk legyen. De teltek az évek, és amit kerestünk, még mindig alig volt elég ahhoz, hogy megéljünk.

2000 februárjában történt. Láttam néhány embert, akik sokat kerestek ügynökként a ruhakereskedelemben, és én is részt akartam venni benne. Végül a tartomány általános ügynökévé dolgoztam fel magam. Eleinte egyetlen vásárló sem jött rendelést feladni, úgyhogy elkezdtem kilincselni, hogy bemutassam a termékeimet. Hogy jól menjen az üzlet, minden egyes dologról magam gondoskodtam: a termékek beszerzéséről, a számlaírásról, a rendelések csomagolásáról és kiszállításáról... Majdnem 16 órát dolgoztam minden nap. Gyakran még az evésre sem volt időm. De néhány év kemény munka után végül elkezdtem jó pénzt keresni. Autót és házat vettem, a társaim, a barátaim, a családtagjaim mind felnéztek rám, és dicsérték a képességeimet. Az emberek mindenhol szívélyesen fogadtak. Amikor hazamentem holdújévkor, a mindenhonnan érkező emberek mind csodálattal néztek rám, és „Nagymenő úrnak” hívtak, akárhová mentem. Ettől a sok dicsérettől igazán boldog voltam, és azt éreztem, hogy megérte annyit szenvedni. De mivel egész évben sokat dolgoztam, nagyon rendszertelenül étkeztem, súlyos gyomorbetegségem lett, ami éles fájdalmat okozott, amikor ettem. A hosszú ideig tartó, megterhelő munka miatt az egyik ágyéki porckorongom is deformálódott, és néha a kezem elzsibbadt vagy görcsbe rándult, de az üzlet fejlesztése és a még több pénz érdekében nem törődtem a betegségeimmel, és folytattam a munkát. Néha úgy éreztem, hogy a testem már nem bírja tovább, de amikor láttam, hogy az eladási adatok évről évre nőnek, és hogy a vállalat nettó bevétele évi több mint egymillió jüan, megfeledkeztem az állapotomról, és dolgoztam tovább. Az egyik évben a mi leányvállalatunk az ország második legjobb értékesítője lett, és díjat kaptunk, több mint 300000 jüant csak bónuszban. A többi ügynök mind irigykedve nézett rám. A vállalat ezután még magasabb értékesítési célt tűzött ki számomra, és azt követelte, hogy az első helyért küzdjek. Én is ezt a célt akartam elérni, mert minél jobban teljesítettem, annál többet kerestem, és annál nagyobb bónuszokat kaptam. Bárhová is mentem, a többiek csodálattal tekintettek rám, és egyre nagyobb hírnevem lett. De épp amikor nagyon elégedett voltam magammal, és az első helyért küzdöttem, az egészségem megromlott. A gyomorbetegségem egyre súlyosbodott, gyakran fájt a hátam, és nem bírtam sokáig állni. Elmentem a kórházba, hogy megvizsgáljanak, és az orvos azt mondta: „Az ágyéki porckorongja deformálódott. Többet kell pihennie, és nem szabad túl sokat dolgoznia. Ha nem fogadja meg a tanácsaimat, az idegösszenyomás valószínűleg bénulást fog eredményezni.” Annyira sok munkám volt akkoriban, hogy lett volna időm pihenni? Csak vonszoltam a beteg testemet, miközben dolgoztam. Reggel az első dolog, amire gondoltam, a pénzkeresés volt, és egy fárasztó nap után, amikor a párnára hajtottam a fejem, általában rögtön aludtam is. A feleségem azt mondta, hogy többre értékelem a pénzt, mint az életet. Napközben annyira lefoglalt a munka, hogy megfeledkeztem az állapotomról, de amikor éjjel az ágyamban fekve nem tudtam aludni, és hánykolódtam a fájdalomtól, azt gondoltam: „Sok pénzt kerestem, kényelmesebb életet élek, és az emberek csodálnak, de összeroppanok, és még 40 sem vagyok. Ki tudja, milyen állapotban leszek öreg koromra.” Az állapotommal járó fájdalom, a lelki megterhelés, és az, hogy a munkám része volt a megtévesztés és a rivalizálás, gyakran elviselhetetlen fájdalmat és kimerültséget okozott. Miért nem tett boldoggá a vagyonom? Nem éreztem a belső békét vagy nyugalmat, és igazán semmire sem tudtam támaszkodni. Tényleg üresen és fájdalomban éltem le az egész életemet, a pénzt és a hírnevet hajkurászva? Vajon ezt az életet akartam?

Fájdalomban és összezavarodva éltem, mikor 2009-ben a feleségemmel megkaptuk Mindenható Isten evangéliumát az utolsó napokról. Isten szavának olvasása és a gyülekezeti élet által megértettem, hogy Isten testet öltött az utolsó napokban, hogy kifejezze az igazságot, és elvégezze az emberek megítélésének és megtisztításának munkáját, és hogy csak azokat vezeti jó rendeltetési helyre, akik elfogadják az Ő ítéletét és megtisztítását. A feleségemmel gyorsan biztosak lettünk Isten utolsó napokbeli munkájában. Minden nap buzgón olvasom Isten szavát, élvezve az Ő szavának öntözését. A szívem megtelt békével és örömmel. Akkoriban így tűnődtem: „Azelőtt csak gazdag akartam lenni, és boldog életet élni, de miután megkerestem rá a pénzt, miért éreztem ürességet és fájdalmat a boldogság helyett?” Elolvastam Mindenható Isten szavának egy szakaszát, amely feloldotta a zavaromat. Mindenható Isten azt mondja: „Van egy hatalmas titok a szívedben, amelynek soha nem voltál a tudatában, mivel ez idáig világosság nélküli világban éltél. A szívedet és a lelkedet elragadta a gonosz. A szemedet elhomályosította a sötétség, és sem a napot nem látod az égen, sem az éjszaka fénylő csillagát. A füledet hamis szavak torlaszolják el, és nem hallod sem Jahve mennydörgő hangját, sem a trónból fakadó vizek hangját. Mindent elvesztettél, ami jogosan a tiéd, mindent, amit a Mindenható rád ruházott. A nyomorúság végtelen tengerére jutottál, nincs erőd, hogy megmentsd magad, nincs reményed a túlélésre, csak küszködsz, és ide-oda futkosol... Attól a pillanattól kezdve arra voltál kárhoztatva, hogy a gonosz sanyargasson téged, távol a Mindenható áldásaitól, kívül a Mindenható gondoskodásán, egy olyan úton haladva, ahonnan nincs visszatérés. [...] Fogalmad sincs, honnan jöttél, miért születtél, vagy miért halsz meg. Idegenként tekintesz a Mindenhatóra; nem ismered az Ő eredetét, azt pedig végképp nem tudod, mi mindent tett érted. Minden, ami tőle származik, gyűlöletessé lett előtted: nem becsülöd meg, és nem ismered az értékét. A gonosz oldalán jársz attól a naptól kezdve, hogy megkaptad a Mindenható gondoskodását. Több ezer évnyi vihart és zivatart vészeltél át a Gonosszal, és mellette állsz Istennel szemben, aki pedig az életed forrása volt. Mit sem tudsz a bűnbánatról, és még kevesebbet arról, hogy a pusztulás peremén egyensúlyozol. Elfelejtetted, hogy a gonosz elcsábított és sanyargatott téged; elfelejtetted, honnan indultál. Ekképpen sanyargatott téged a gonosz az út minden egyes lépésénél egészen a mai napig. A szíved és a lelked eltompult és szétmállott. Már abbahagytad a panaszkodást az ember világának bosszúságai miatt; és már nem hiszed, hogy a világ igazságtalan lenne. És még ennél is kevésbé törődsz azzal, hogy a Mindenható létezik-e. Ez azért van, mert már régóta a gonoszt tartod az igazi atyádnak, és nem tudsz tőle elválni. Ez a szívedben rejlő titok” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Mindenható sóhajtása). Az embert Isten teremtette, és régen az Ő gondoskodása és védelme alatt éltünk. De a Sátán félrevezetése és romlottsága miatt az ember elárulta Istent, és eltávolodott Tőle, elképzelése sem volt, hogy mi az élet értéke és jelentése, a Sátán gazdagságról, hírnévről és földi örömökről szóló gonosz törekvéseit követte, és a Sátán bántalmazásában élt. A Sátán hatalmának befolyása alá kerültem. Gazdag akartam lenni, és elit életet élni, és a még több pénzt hajszolva teljesen elhanyagoltam a testemet. Még amikor a betegségem elviselhetetlen fájdalmat okozott, akkor sem hagytam ki a lehetőséget, hogy pénzt keressek. Üres és fájdalmas életet éltem a Sátán trükkje és bántalmazása miatt. Az utolsó napokban Isten még egyszer testet öltött, hogy kimondja az igazságot, hogy megmentse az embert a Sátán befolyásától, hogy az ember kiszabadulhasson a Sátán megrontásából és bántalmazásából, és hogy Ő elvezesse az embert egy jó rendeltetési helyre. Isten üdvösségének és felém tanúsított irgalmának köszönhetően olyan szerencsés voltam, hogy üdvözölhettem az Úr visszatérését, és meghallhattam a Teremtő hangját. Ezek után lassan elengedtem az üzleti ügyeket, és több időt töltöttem összejövetelek látogatásával és Isten szavának olvasásával. Fokozatosan kezdtem megérteni néhány igazságot. Az utolsó napokban Mindenható Isten igazságokat fejez ki, és az ítélet munkáját végzi, és ez a végső szakasza Isten 6000 éves irányítási tervének, és akik nem fogadják el Isten utolsó napokbeli ítéletét, és nem tisztulnak meg, azok elpusztulnak a katasztrófákban, és végül büntetés lesz a részük. De sokan voltak körülöttem, akik még nem hallották Isten hangját, és akik még nem üdvözölték az Úr visszatérését. Ez nagyon aggasztott. És amikor láttam a többieket evangéliumot hirdetni és Istenről tanúskodni, miközben én a cég dolgaival foglalkoztam, és nem teljesítettem egy kötelességet sem, úgy éreztem, cserbenhagytam Istent, de nem tudtam, mit csináljak. Ezért imáimban Isten elé tártam a gondolataimat és problémáimat, kérve Őt, hogy vezessen ki ebből a helyzetből.

Imádkozás után Isten szavának egy szakaszát olvastam. Mindenható Isten azt mondja: „Tudatában vagy-e a vállaidra nehezedő súlynak, a megbízatásodnak és a felelősségednek? Hol van a történelmi küldetéstudatod? Hogyan fogsz mesterként megfelelően szolgálni a következő korban? Erősen tudatában vagy-e mesteri mivoltodnak? Hogyan magyaráznád meg a »mindenek ura« jelentését? Valóban minden élőlény és minden fizikai dolog ura a világon? Milyen terveid vannak a munka következő szakaszának folytatására? Hány ember vár rád, hogy a pásztoruk légy? Nehéz-e a feladatod? Ők szegények, szánalomra méltók, vakok és tanácstalanok, és jajgatnak a sötétségben: merre van az út? Mennyire áhítoznak a világosságra, amely mint egy hullócsillag, hirtelen alászáll, és eloszlatja a sötétség erőit, amelyek már oly sok éve elnyomás alatt tartják az embert! Ki tudhatja, milyen szorongva reménykednek, és éjjel-nappal mennyire epekednek ez után? Még azon a napon is, amikor a fény tovasuhan, ezek a mélységesen szenvedő emberek tovább raboskodnak egy sötét tömlöcben a szabadulás reménye nélkül – mikor szűnik meg a sírásuk? Rettenetes eme törékeny lelkek szerencsétlensége, akik sohasem pihenhettek meg, és akiket régóta ebben a megkötözött állapotban tartottak a könyörtelen kötelékek és a dermedt történelem. Ki hallotta hát meg a jajveszékelésük hangját? Ki tekintett nyomorúságos állapotukra? Eszedbe jutott-e valaha, hogy milyen bánatos és aggódó Isten szíve? Hogyan tudja elviselni az ártatlan emberiség látványát, amit a saját kezével teremtett, miközben az ilyen kínokat szenved el? Elvégre az emberi lények áldozatok, akiket megmérgeztek. És jóllehet az ember a mai napig fennmaradt, ki gondolta volna, hogy az emberiséget már rég megmérgezte a gonosz? Már elfelejtetted, hogy te is az áldozatok egyike vagy? Nem akarsz-e azért küzdeni Isten iránti szeretetedből, hogy megmentsd ezeket a túlélőket? Nem akarod-e minden energiádat annak szentelni, hogy visszafizesd Istennek, Neki, aki úgy szereti az emberiséget, akár a saját testét és vérét? Mindent összevetve hogyan értelmeznéd, hogy Isten felhasznál téged, hogy rendkívüli életedet megéld? Valóban megvan-e benned az elszántság és a bizalom ahhoz, hogy egy kegyes, Istent szolgáló ember tartalmas életét éld?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kell a jövőbeni küldetésedhez hozzáállnod?). Isten szavából megéreztem az Ő sürgető akaratát. Istennek az emberiség megmentésére irányuló munkája hamarosan befejeződik, de még mindig nagyon sokan vannak, akik nem hallották az Ő hangját, vagy nem üdvözölték az Ő megjelenését, és akik még mindig sötétségben szenvednek, különösen azok, akik évek óta hisznek az Úrban. Ők az Úr Jézus megjelenésében és munkájában reménykednek, ami megmenti őket a sötétségtől, de mivel a lelkészek és a vének félrevezették őket, még nem üdvözölték az Úr visszatérését, és kétségbeesetten szükségük van valakire, aki tanúsítja nekik Isten utolsó napokbeli munkáját, és Isten elé vezeti őket, hogy elfogadják az Ő üdvösségét. Teremtett lényként értelemmel és lelkiismerettel kell rendelkeznem, Isten akaratára kell figyelnem, hogy viszonozzam az Ő szeretetét, és még több embert kell elé vezetnem, hogy elfogadják az Ő üdvösségét. Ez a legméltányosabb ügy és a rendíthetetlen kötelességem és felelősségem. Isten akaratával és elvárásaival szembesülve megértettem, hogy ha közömbös maradok, aki nem képes viszonozni Isten szeretetét, az valóban a lelkiismeret és az értelem hiányát jelentené, és nem érdemelném meg az ember elnevezést. Felismertem a felelősségem mértékét, és sürgősen hirdetni akartam az evangéliumot. Ezért beszéltem a feleségemmel a cég átadásáról, hogy több időm és energiám legyen az igazság keresésére és a kötelesség teljesítésére. Azt mondta nekem: „Olyan nagyon élveztük Isten kegyelmét és áldását ezekben az években, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy terjesszük a királyság evangéliumát. Ha nem vállaljuk a felelősséget, és nem dolgozunk Istennel, viszonozva az Ő szeretetét a kötelesség által, akkor valóban cserbenhagyjuk Őt, és a lelkiismeretünk nem lesz képes megbirkózni ezzel.” Amkor ezt hallottam a feleségemtől, megerősödött az elhatározás, hogy elengedem a céget. De amikor dolgozni mentem, és láttam, hogy a munkások szorgosan árut csomagolnak és adnak fel, hirtelen úgy éreztem, elveszítem ezt a vállalatot, amit a két kezemmel építettem fel. Nem volt könnyű felépíteni ekkorára, és megszerezni ezeket az eszközöket, ezért vonakodtam megválni tőle. Azokra az évekre gondoltam, amikor riksát hajtottam, aprópénzért dolgoztam, és igáslóként bántak velem, és hogy a sok évnyi kemény munka után most saját cégem van, hogy felépítettem egy nagy vásárlóbázist, és stabil jövedelmet biztosítottam magamnak. Ha tényleg elengedném a céget, vajon nem veszíteném el az egész jövedelemforrásomat, és nem élném fel gyorsan a megtakarításaimat, amíg semmim sem maradna? Végül vajon nem ugyanolyan szenvedéssel teli életet élnék, mint korábban? Nem csak hogy nem csodálnának az emberek; de le is néznének. De az üzleti élettel és pénzkeresettel töltött napjaimban nem maradt időm kötelességet teljesíteni, és nem tudtam megnyugodni Isten előtt. Hogyan érhettem volna el az igazságot egy ilyen hittel? Később kigondoltam egy megoldást. Megbízhatnék két menedzsert, akik a cég adminisztrációját és vezetését intéznék, így a cég irányítása még mindig az én kezemben maradna. Ilyen módon a vezetőség osztalékának levonása után még mindig 1,6 millió jüant kapnék évente. Így lehetne stabil bevételem és időm a kötelesség teljesítésére. Két legyet egy csapásra, nem igaz? De később attól féltem, hogy összefoghatnak ellenem. Így nem csak jövedelmem nem lenne, de elveszíthetem a cég induló értékét is. Ezzel nem tépném fel még jobban a sebeimet? Erre gondolva még mindig nem voltam képes átadni a céget.

Imádkozva Isten elé vittem a cég átruházásának ügyét: „Istenem! Szeretném jól teljesíteni a kötelességemet, hogy viszonozzam a szeretetedet, de félek, hogy nélkülözni fogok, ha átadom a cégemet. Kutyaszorítóba kerültem, és nem tudom, mit tegyek. Kérlek, vezess a gyakorlás útjára!” Ezután Isten szavának ezen szakaszát olvastam. Isten azt mondja: „Ha most elétek tennék egy kis pénzt, és megadnám nektek a választás szabadságát – és nem ítélnélek el benneteket a választásotokért –, akkor legtöbben a pénzt választanátok, és elhagynátok az igazságot. A jobbak közületek lemondanának a pénzről, és vonakodva az igazságot választanák, míg azok, akik a kettő között vannak, egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg. Nem válna így nyilvánvalóvá a valódi énetek? Amikor az igazság és bármi más között kell választanotok, amihez az hűek vagytok, mindannyian így döntenétek, és a hozzáállásotok ugyanaz maradna. Nem így van ez? Hát nincsenek sokan köztetek, akik a helyes és a helytelen között ingadoznak? A pozitív és negatív, a fekete és fehér közötti versenyben bizonyára tisztában vagytok azokkal a döntésekkel, amelyeket meghoztatok például család és Isten, gyermekek és Isten, béke és szakadás, gazdagság és szegénység, státusz és hétköznapiság, támogatottság és félreállítás között. A békés és a széthullott család közül az előbbit választottátok, és ezt minden habozás nélkül tettétek; a vagyon és a kötelesség közül ismét az előbbit választottátok, még csak nem is akartatok visszatérni a rossz útról; a luxus és a szegénység közül az előbbit választottátok; amikor fiaitok, lányaitok, feleségetek és férjetek, valamint Én közöttem választottatok, az előbbieket választottátok; a vélekedés és az igazság közül pedig ismét az előbbit választottátok. Szembesülve mindenféle gonosz tetteitekkel, egyszerűen elvesztettem a belétek vetett hitemet. Egyszerűen megdöbbent Engem, hogy a szívetek ennyire ellenáll annak, hogy ellágyuljon. Sok évnyi odaadás és erőfeszítés nyilvánvalóan nem adott Nekem mást a részetekről, mint elhagyatottságot és csüggedést, de reményeim irántatok minden egyes nappal nőnek, mert az én napom mindenki előtt teljesen kendőzetlenül feltárul. Ti mégis kitartotok a sötét és gonosz dolgok hajszolása mellett, és nem vagytok hajlandóak lazítani ezen a szorításon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok? Továbbra is a korábbi? Még mindig csalódást és keserves bánatot okoznátok Nekem? Szívetek még mindig csak egy csöppnyi melegséget hordozna? Még mindig nem lennétek tudatában, mit tegyetek, hogy megvigasztaljátok a szívemet? Ebben a pillanatban mit választotok? Alávetitek magatokat szavaimnak, vagy idegenkedtek tőlük?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Kihez vagy hű?). Úgy éreztem, mintha szemtől szembe állnék Istennel, és Ő őszintén azt kérdezné, hogy a vagyont vagy az igazságot választanám-e. Isten jó választ remélt, de én a vagyont választottam. Erre gondolva bűntudat árasztott el. Eszembe jutott pár testvér. Amikor megértették Isten akaratát, képesek voltak mindent feladni, hogy kövessék Istent, hogy kötelességet teljesítsenek, és hogy Isten királyságának evangéliumát terjesszék. De ami engem illet, az én hitem csak az összejövetelekig és Isten szavának olvasásáig terjedt. Nem teljesítettem a teremtett lény kötelességét, és úgy éreztem, nincs lelkiismeretem és értelmem. Nem akartam elhalasztani a kötelességemet, de a bevételi forrásomról sem akartam lemondani. Olyan voltam, akiről Isten azt mondja: „az ingatagok egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg.” Csak kenyeret kerestem éhségem elverésére, így nem tudtam elnyerni az igazságot. Végül úgy végeztem volna, hogy Isten kivet engem. Lót feleségére gondoltam, aki Szodomából menekült. A szégyen szimbólumává válva sóoszloppá változott, mert nem tudta elengedni a gazdagságot, és hátranézett. Vajon miben voltam más, mint ő? Eszembe jutott, hogy az Úr Jézus azt mondta: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára” (Lukács 9:62). Isten jelentős vagyont adott nekem, táplált és ruházott, de még mindig gazdagságra vágytam, és nem teljesítettem a kötelességemet. Olyan voltam, mint az elefántot megenni próbáló kígyó, ami soha nem elégedett! Hajlandó voltam küzdeni, és az életemet adni a gazdagságért, de nem voltam hajlandó semmit sem feláldozni az igazságért. Valóban méltatlan voltam Isten királyságára. Később olvastam egy szakaszt Isten szavából: „Ébredjetek, fivérek! Ébredjetek, nővérek! Az én napom nem késik; az idő élet, és az időt visszaszerezni annyi, mint életet menteni! Az idő nincs messze! Ha megbuktok a főiskolai felvételi vizsgán, akkor tanulhattok, és annyiszor ismételhetitek meg, ahányszor csak akarjátok. Az Én napom azonban nem tűr további halasztást. Emlékezzetek! Emlékezzetek! Ezekkel a hasznos szavakkal buzdítalak benneteket. A világ vége a szemetek előtt bontakozik ki, és a nagy katasztrófák gyorsan közelednek. Mi a fontosabb: az életetek, vagy az alvásotok, ételetek, italotok és ruházatotok? Eljött az idő, hogy mérlegeljétek ezeket a dolgokat. Ne kételkedjetek tovább, és ne zárkózzatok el a bizonyosságtól!” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 30. fejezet). Isten minden egyes szavától elszorult a szívem, és belegondoltam, hogy melyik a fontosabb, az élet vagy a vagyon. Az utolsó napokban Isten testet öltött, hogy igazságokat tegyen közzé, és elvégezze az ítélet munkáját. Ez jó lehetőséget kínált, hogy teljesítsem a kötelességemet, elnyerjem az igazságot és Isten tökéletesítését. Ha elszalasztanám ezt az esélyt, örökre megbánnám. Amikor a nagy katasztrófák eljönnek, mi haszna lenne akkor az egész vagyonomnak? Vajon nem halnék meg mindenképp? Ezután imádkozva ismét Isten elé vittem a cégátadás ügyét, és elhatároztam, hogy átadom a vállalatot, kérve Istent, hogy nyisson utat számomra.

Úgy hallottam, hogy az apósod, amikor megtudta, hogy átadod a céget, nagyon ellened fordult. Dühbe gurult, és haraggal telve ezt mondta: „Képes vagy átadni ezt a céget, amiért olyan keményen dolgoztál, valaki másnak? A cég nettó bevétele több mint 2 millió jüan volt évente; nem hagyom, hogy csak úgy odaadd valakinek!” Nagyon megrendültem, amikor ezt hallottam tőle. Az üzlet felülmúlta a várakozásaimat, és különösen jó volt abban az évben, és nem lehetett tudni, milyen jól alakulhatnak a dolgok. Ha csak úgy átadnám az üzletet, és végül felélnénk a pénzünket, a barátaink és családtagjaink közül ki tisztelne még minket? Azon gondolkodtam, hogy átadom a felelősséget, miközben megtartok néhány részvényt, és így kaphatnánk valamennyi osztalékjövedelmet évente. Elmondtam a javaslatomat a feleségemnek, aki azt válaszolta nekem: „Én azt mondom, add fel az egészet, hogy ne a részvényeken járjon az eszed. Akkor lesz energiád az igazság keresésére, és a kötelességedet sem fogod halogatni. Amikor a katasztrófák megérkeznek, nincs az a pénz, ami megmenthet minket. Egyértelműen kell kezelned ezt a dolgot.” Így folytatta: „Most az a legfontosabb tennivalónk, hogy több időt töltsünk az igazság keresésével. Az igazság elnyerése és a jótettek előkészítése fontosabb, mint az anyagi gazdagság.” A gyerekeim is ezt a nézetet támogatták, és azt mondták, hogy adjam át a céget. Több napig gondolkodtam rajta. Imádkozva Isten elé vittem az ügyet: „Istenem! Elméletben tudom, hogy Te irányítod és döntöd el, hogy egy ember gazdagságban vagy szegénységben él-e, de számomra nagyon nehéz feladni a vagyonomat. Kérlek, adj hitet a helyes döntéshez!”

Ezután Isten szavának egy szakaszát olvastam. Isten azt mondja: „Minden nap azt számolgatjátok, hogyan kaphatnátok valamit Tőlem. Minden nap azt számoljátok, hogy mennyi vagyont és mennyi anyagi dolgot kaptatok Tőlem. Minden nap azt várjátok, hogy egyre több áldás szálljon le rátok, hogy nagyobb mennyiségben és magasabb színvonalon élvezhessétek azokat a dolgokat, amelyeket lehet. Nem Én és nem a Tőlem származó igazság van minden egyes pillanatban a gondolataitokban, hanem a férjetek vagy feleségetek, a fiaitok, lányaitok és a dolgok, amelyeket esztek és viseltek. Arra gondoltok, hogyan juthatnátok egyre nagyobb, egyre fokozottabb élvezethez. De még akkor is, amikor pukkadásig megtöltöttétek a gyomrotokat, nem vagytok-e még mindig hullák? Még ha külsőleg olyan gyönyörű öltözékben ékesítitek is magatokat, nem vagytok-e még mindig két lábon járó, élettelen hullák? Addig fáradoztok a gyomrotokért, amíg a hajatok őszbe nem borul, de egyikőtök sem áldoz fel egyetlen hajszálat sem a munkámért. Állandóan úton vagytok, fárasztjátok a testeteket és erőltetitek az agyatokat, a saját testetek, valamint a fiaitok és a lányaitok érdekében – de egyikőtök sem aggódik az Én szándékaim miatt, és nem törődik vele. Mi az, amit még mindig reméltek, hogy elnyeritek Tőlem?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak). Isten szava feltárta a pontos állapotomat. A gazdagság és a kötelesség közötti döntésben mindig tétováztam. Előbb mindig a saját anyagi javaimról akartam gondoskodni, mielőtt eszembe jutott volna, hogy feláldozzam magam Istenért. Megértettem, hogy túlságosan összezavarodott a hitem, és hogy nem áldozom fel magam őszintén Istenért. Isten teljes szívével dolgozik az emberiség megmentésén, még az életét is odaadva értünk. De én soha nem szenteltem az egész szívemet Istennek. Soha nem értettem meg és nem vettem figyelembe az Ő akaratát. Számomra a gazdagság mindennél fontosabb volt. Megértettem, hogy igazán önző voltam! Eszembe jutott, amit az Úr Jézus mondott: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (Máté 16:26). Nem számít, mennyi pénzt kerestem, milyen anyagi gazdagságot élveztem, vagy milyen csodálatot értem el, ha nem nyerem el az igazságot, ha nem változtatok a romlott beállítottságomon, mit jelent akkor mindez? Végül vajon nem pusztulnék el amúgy is? Nincs az a pénz, ami megmentheti az életemet, vagy esélyt adhatna az üdvösségre. Eszembe jutott egy világhírű vállalkozó, akinek vagyona volt a világ számtalan országában, és akit a vállalatai percről percre egyre gazdagabbá tettek. Elképesztően gazdag volt, bejárta a világot, és anyagi örömökben dúskáló életet élt, de akármilyen vagyont szerzett is, üresnek érezte magát. Nem talált semmilyen értéket vagy értelmet az életében, ezért az óceánba ölte magát. Minél inkább a gazdagságra és hírnévre törekszik valaki, lelkileg annál inkább elkeseredett és üres lesz, és végül ez tönkreteszi őt. Arra gondoltam, hogyan dolgoztam megállás nélkül, egész nap, mint egy gép, a pénzért és a hírnévért, és hogy ez mennyire megbetegített. Nem tudtam rendesen enni és aludni, és állandó fájdalommal éltem. Az utolsó napokban Isten eljött az ember feletti ítélet munkáját elvégezni, de én attól féltem, hogy elszegényedek, és mások lenéznek. Egyszerűen nem tudtam elengedni a pénzemet. Nem számít, mennyi pénzt kerestem, ha végül elveszítem az igazságot és a megmenekülésem esélyét, mi értelme lehet akkor bármennyi pénznek? Az utolsó napokban Isten testet öltött, hogy igazságokat tegyen közzé, és elvégezze az ítélet munkáját. Isten reményei szerint egyre több ember fog előlépni és az Ő evangéliumát terjeszteni, így aztán akik vágyakoznak az Ő megjelenésére, meghallják a hangját, és visszatérnek Hozzá, a Teremtőhöz. Ezen túl Isten azt is reméli, hogy megtisztulunk és megváltozunk az Ő munkája által, és hogy végül Ő megment minket. De én nem értettem Isten sürgető akaratát, és ragaszkodtam a pénzemhez. Olyan ostoba és vak voltam! Fel kellett volna adnom mindent, hogy feláldozzam magam Istenért, és hogy kövessem az igazságot. Csak ez számít igazán. Nem vettem tudomást az apósom heves ellenkezéséről, és átadtam a cégemet a bátyámnak.

Azóta egyáltalán nem foglalkoztam a cég vezetésével. Sok-sok év terhe és feszültsége hirtelen elszállt rólam, az életem kicsit szabályosabb lett, és lassan, de csodálatos módon meggyógyultam a különféle betegségekből, amik előtte gyötörtek. Ez valóban Isten kegyelme volt. Csatlakoztam az evangélium dolgozóinak sorához, és másokkal harmóniában dolgoztam, terjesztve Isten királyságának evangéliumát, és tanúságot téve mellette. Így élve nagyon elégedettnek éreztem magam. Később, Isten szavainak ítélete és leleplezése által megtapasztaltam és tisztán megértettem a hitemben annak gyökerét, hogy miért voltam képtelen elengedni a gazdagságot. Mindenható Isten azt mondja: „Az, hogy »a pénz mozgatja a világot«, a Sátán filozófiája. Ez uralkodik az egész emberiség körében, minden emberi társadalomban; mondhatnánk, hogy ez egy irányzat. Ez azért van, mert minden olyan ember szívébe beleivódott, aki először nem fogadta el ezt a mondást, de aztán hallgatólagosan elfogadta, amikor kapcsolatba került a valós élettel, és azt kezdte érezni, hogy ezek a szavak valójában igazak. Ez vajon nem az a folyamat, amely során a Sátán megrontja az embert? [...] A Sátán a pénzt használja arra, hogy az embereket kísértse, és megrontja őket, hogy imádják a pénzt és tiszteljék az anyagi dolgokat. S hogyan nyilvánul meg ez a pénzimádat az emberekben? Úgy érzitek, hogy pénz nélkül nem tudnátok életben maradni ebben a világban, hogy akár egyetlen nap is lehetetlen lenne pénz nélkül? Az emberek státusza azon alapul, hogy mennyi pénzük van, akárcsak a tisztelet, amit kivívnak. A szegények háta szégyenteljesen meggörnyed, míg a gazdagok élvezik a magas státuszukat. Büszkén kihúzzák magukat, hangosan beszélnek és arrogánsan élnek. Milyen hozadéka van ennek a mondásnak és irányzatnak az emberek számára? Nem úgy van-e, hogy sokan bármilyen áldozatot meghoznak a pénz hajszolása közben? Nem veszítik-e el sokan a méltóságukat és a tisztességüket a még több pénz utáni hajszában? Nem veszítik-e el sokan a pénz miatt a lehetőséget, hogy teljesítsék kötelességüket és kövessék Istent? Nem az-e a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az igazság és az üdvösség lehetőségét? Nem gonosz-e a Sátán, hogy ezt a módszert és ezt a mondást használja arra, hogy az embert ilyen mértékben megrontsa? Hát nem egy aljas csel ez? [...] Érzed-e tehát, amikor a Sátán félrevezet és megront téged? Nem érezheted. Ha nem látod, hogy a Sátán közvetlenül előtted áll, vagy nem érzed, hogy a Sátán az, aki titokban tevékenykedik, hogyan lennél képes – látni a Sátán gonoszságát? Felismernéd-e hogyan rontja meg a Sátán az emberiséget? A Sátán mindenkor és mindenhol megrontja az embert. A Sátán lehetetlenné teszi az ember számára, hogy védekezzen ez ellen a romlás ellen, és tehetetlenné teszi az embert ezzel szemben. A Sátán rávesz arra, hogy elfogadd a gondolatait, a nézőpontjait és a tőle származó elvetemült dolgokat olyan helyzetekben, amikor tudatlan vagy, és amikor nem veszed észre, hogy mi történik veled. Az emberek elfogadják ezeket a dolgokat, és nem tesznek kivételt. Dédelgetik és kincsként ragaszkodnak ezekhez a dolgokhoz, hagyják, hogy ezek a dolgok manipulálják és játszadozzanak velük; így élnek az emberek a Sátán hatalma alatt, és öntudatlanul engedelmeskednek a Sátánnak, a Sátán pedig egyre mélyebben megrontja az embert” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.). Isten szava feltárta a mai társadalmat és az én igazi állapotomat. Gyerekkortól kezdve az olyan sátáni mérgek, mint „A pénz mozgatja a világot”, „A pénzes ember magasabb, mint a szegény”, „A pénz nem minden, de nélküle semmit nem tehetsz”, ezek ravasz módon befolyásoltak, és arra tanítottak, hogy a pénzt minden másnál többre becsüljem. Elhitették velem, hogy minden a pénz, hogy ha van pénzed, akkor könnyebben élhetsz, és felemelt fejjel járhatsz, akkor bárhová mész is, támogatni, tisztelni és dicsérni fognak, és hogy így egy méltóságteljes, értékes életet élhetsz. Azt hittem, hogy ha nincs pénzed, az emberek tiszteletlenek veled, és gúnyolódnak rajtad, úgyhogy a pénzt tekintettem az egyetlen követésre alkalmas célnak. Eleinte azon törtem az agyamat, hogy hogyan tudok pénzt és ügyfeleket keresni, hízelgést és mézédes hazugságokat használtam fel, és folyton fejvesztve rohangáltam. Ettől fáradt, kimerült és beteg lettem. Egy napot sem tudtam pihenni, és ennek következtében a testem összeroppant. Mindenféle problémám volt a gyomrommal, és végig a hátam alsó és felső részével, ami olyan fájdalmassá tette az életemet, hogy nem tudtam rendesen enni és aludni. De még ebben az állapotban is keményen dolgoztam, hogy pénzt keressek. A Sátán túlélési törvényei szerint éltem, és teljesen önzővé és kapzsivá váltam. A pénz rabszolgája lettem. Sátán a pénzzel és a hírnévvel teljesen megrontott engem. Hogy képes voltam feladni a cégemet és a pénzt a kötelesség teljesítéséért, mindezt Isten szavának megvilágosítása és vezetése eredményezte. Őszintén hálás vagyok Istennek, hogy megmentett. Becsben kell tartanom ezt a ritka lehetőséget, és jól kell végeznem a kötelességemet, hogy viszonozzam Isten szeretetét.

Ezek után elolvastam Isten szavának néhány szakaszát, amelyek igazán motiváltak. Isten azt mondja: „Normális emberként, és mint aki az Isten iránti szeretetre törekszik, az igazi jövőtök a királyságba való belépés, hogy Isten népéhez tartozzatok, és egy olyan élet, amely a legnagyobb értékkel és jelentőséggel bír; senki sem áldottabb, mint ti. Miért mondom ezt? Mert azok, akik nem hisznek Istenben, a testnek és a Sátánnak élnek, de ti ma Istennek éltek, és azért éltek, hogy Isten akaratát kövessétek. Ezért mondom, hogy a ti életetek a legnagyobb jelentőséggel bír” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Ismerd meg Isten legújabb munkáját, és kövesd az Ő nyomdokait). „Most minden egyes nap, amelyet megéltek, sorsdöntő, és rendkívül fontos a rendeltetési helyetek és sorsotok szempontjából, ezért óvnotok kell mindent, amitek ma van, és meg kell becsülnötök minden eltelt percet. Annyi időt kell szakítanotok, amennyit csak tudtok, hogy a legnagyobb nyereséget szerezzétek magatoknak, hogy ne hiába éljétek ezt az életet” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Kihez vagy hű?). Isten szava még világosabbá tette számomra, hogy a helyes utat választottam, mikor úgy döntöttem, hogy felhagyok az üzlettel, Istent követem és kötelességet teljesítek, és hogy ez a legértékesebb és legértelmesebb módja az életnek. Ma már végre egyértelmű számomra, hogy a hit és a kötelesség természetes és helyes, és hogy ez az ember életének küldetése. Az élet legértékesebb és legjelentőségteljesebb módja az, ha követjük Isten akaratát, és Ő ezt mindenek felett meg fogja áldani, és emlékezni fog rá. Nem sok lehetőségem van arra, hogy most a kötelességemben az igazságra törekedjek. Minden napot meg kell becsülnöm, többet kell olvasnom Isten szavát, hirdetnem kell az evangéliumot, és keményen kell dolgoznom, hogy viszonozzam Isten szeretetét és vigasztaljam az Ő szívét a hátralévő időmben.