2023-ban Je Hszünnel együtt végeztem szövegalapú kötelességeket. Je Hszün hatékonyabb nálam, és a munkaképessége is jobb, mint az enyém. Általában, ha bármilyen rossz állapotba kerültem, Isten szavaival vállalt közösséget velem, hogy segítsen nekem. Nagyon jól kijöttünk egymással. 2024 februárjában egy összejövetel során Je Hszün Isten szavait felhasználva próbálta megérteni saját arrogáns beállítottságát, de a megértése nagyon általános volt. Miután befejezte, Lan Hszin rámutatott Je Hszün néhány arrogáns és másokat korlátozó viselkedésére, amelyet a kötelessége végzése közben tanúsított. Azt mondta, hogy általában, amikor Je Hszün rámutatott a problémáira, a hangjában volt némi megvetés, ami nagyon korlátozta őt. Volt, amikor úgy érezte, hogy a képessége gyenge, és nem elég jó a kötelességhez, mire Je Hszün megvetően azt mondta neki, hogy mondjon le, ha nem tudja megcsinálni, amitől ő nagyon negatív lett. Miközben Lan Hszin beszélt, Je Hszün arca lassan elkomorult. Amikor Lan Hszin befejezte a közösségvállalását, Je Hszün sírva mondta, hogy korlátozott másokat és gonoszat tett, és a hangulata levert volt. Azt gondoltam, hogy Je Hszün nem fogadta el teljesen a problémákat, amelyeket Lan Hszin felvetett, de aztán arra is gondoltam, hogy Je Hszün sokat ad a látszatra, így normális, hogy nem tudta azonnal elfogadni, amikor Lan Hszin rámutatott a hibáira. Egy kis idő múlva biztosan jobban lesz, ezért nem szóltam többet. Evés közben Lan Hszin többször is megpróbált beszélgetni Je Hszünnel, de Je Hszün tudomást sem vett róla. A hangulat kissé kínos volt. Je Hszün és én egy irodában dolgoztunk, és ebéd után Lan Hszin bejött az irodánkba, hogy segítsen nekem a számítógéppel. Je Hszün ekkor kiment, mintha szándékosan kerülné Lan Hszint. Korábban ő és Lan Hszin gyakran beszélgettek és nevettek együtt, de most mintha egy másik ember lett volna. Rájöttem, hogy Je Hszün neheztel Lan Hszinre. Meg akartam kérdezni az állapotáról, és rámutatni, hogy ez a hozzáállása azt jelenti, hogy nem fogadja el az igazságot, és ez korlátozni fogja az embereket. De aztán meggondoltam magam: „Lan Hszin épp most mutatott rá a hibáira, de ő még nem igazította helyre az állapotát. Ha én is kritizálom most, nem lesz még negatívabb? Ha később rossz véleménnyel lesz rólam, és nem vesz rólam tudomást, mit fogok tenni? Egy irodában vagyunk, lépten-nyomon látjuk egymást. Ha a kapcsolatunk fagyossá válik, nagyon nehéz lesz kijönnünk egymással a jövőben. Később, ha bármilyen rossz állapotba kerülök, vagy problémáim lesznek a munkámban, mit fogok tenni, ha nem segít nekem? Nem fogom így lejáratni magam?” Amikor erre gondoltam, nem mondtam ki a szavakat, amelyek már a nyelvem hegyén voltak. Azonban tisztán láttam, hogy Je Hszün állapota nem jó, és lelkiismeret-furdalást éreztem, amiért nem vállaltam erről közösséget vele. Így hát összeszedtem a bátorságomat, és megkérdeztem: „Úgy tűnik, nem vagy túl jó állapotban. Azért, mert a problémákat, amelyeket Lan Hszin felvetett, nehéz azonnal elfogadni? Ha vannak gondolataid, megnyílhatsz és közösséget vállalhatsz róluk. Ne tartsd magadban!” Je Hszün halkan azt mondta: „Jól vagyok. Éppen emésztem”, majd nem szólt többet. Látva, hogy nem akar megnyílni és közösséget vállalni, hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Aggódtam, hogy ha többet mondok, az ellenszenvet vált ki belőle, és rossz véleménnyel lesz rólam. Ezért csak néhány bátorító szót szóltam, és sietősen befejeztem a beszélgetést.

Ezután Je Hszün két napig csak evett és dolgozott, lehajtott fejjel. Alapvetően egyáltalán nem beszélt, kivéve, ha kérdeztünk tőle valamit, akkor mondott pár szót. Korábban, valahányszor olyan problémák voltak a munkánkban, amelyeket nem láttam át, Je Hszün proaktívan kifejezte a véleményét, és adott néhány javaslatot. Ha a munkával kapcsolatos leveleimben voltak olyan részek, ahol a közösségvállalásom nem volt világos, segített jobbá tenni őket. Azonban ezen a két napon Je Hszün még a munkánk során felmerülő problémákról sem vállalt közösséget. Fel akartam hozni őket, hogy megbeszéljük, de amikor láttam, hogy Je Hszün nincs jó hangulatban, azt gondoltam, hogy nehéz lenne eredményt elérni a munka megbeszélésével, ezért nem említettem őket. Ennek eredményeként a munka kárt szenvedett. Ezután le akartam leplezni Je Hszün viselkedését, hogy tudatára ébredjen, mi vele a probléma. De aztán arra gondoltam, hogy Lan Hszin csak röviden említette meg az arrogáns beállítottságát, és Je Hszün állapota ennek következtében lett ilyen rossz. Ha én ismét megemlítem, hogy nem fogadja el az igazságot, akkor nem válik előítéletessé irántam, és nem úgy fogja végezni a kötelességét, hogy fal lesz közöttünk? Mennyire lenne akkor nehéz kijönnünk egymással? Ezért tapintatosan azt mondtam Je Hszünnek: „Ha vannak gondolataid, beszélhetsz róluk. Ha továbbra is így hallgatsz, korlátozni fogod az embereket. Isten azért rendezte el ezt a környezetet, hogy elgondolkodjunk saját romlott beállítottságunkon. Ez hasznos az életbe való belépésünkhöz.” Ő halkan azt mondta: „Lassan emésztem. Jól vagyok. Jobb ez így. Ha a jövőben kevesebbet beszélek, nem fogom korlátozni az embereket.” Amikor láttam, hogy Je Hszün még mindig sértődötten beszél, újra habozni kezdtem. „Ha rámutatok arra, milyen problémák vannak vele, és nem fogadja el őket, akkor engem is figyelmen kívül fog hagyni? Hagyjuk, inkább megvárom, amíg hajlandó lesz megnyílni és beszélni róla.” Később, amikor együtt tárgyaltuk meg a munkát, Je Hszün még mindig nem sokat beszélt. Lan Hszin látta, hogyan viselkedik Je Hszün, és nem igazán tudta, mit tegyen. Úgy érezte, hogy ez az ő hibája, és nagyon vádolta magát. Az állapota is kissé csüggedt volt. Azokon a napokon csak ez a dolog járt a fejemben. Még a kötelességem végzése közben sem tudtam lecsendesíteni a szívemet. Imádkoztam Istenhez, és elmondtam Neki az állapotomat, hogy vezessen el engem önmagam megismerésére.

Később Isten ezen szavait olvastam: „A legtöbb ember akar törekedni az igazságra és akarja gyakorolni azt, ám legtöbbször csak az elhatározás és a vágy van meg bennük erre; az igazság nem vált az életükké. Ennek eredményeként, amikor gonosz erőkre akadnak vagy gonosztetteket elkövető gonosz emberekkel és rossz emberekkel találkoznak, illetve amikor az alapelveket sértő módon cselekvő – ezáltal a gyülekezet munkáját zavaró és Isten kiválasztottainak ártó – hamis vezetőkkel és antikrisztusokkal találkoznak, elveszítik a bátorságukat, hogy kiálljanak és felszólaljanak. Mit jelent az, amikor nincs bátorságod? Azt jelenti, hogy félénk vagy és nem tudod kifejezni, amit szeretnél? Vagy arról van szó, hogy nem érted alaposan a helyzetet, ezért nincs meg a magabiztosságod, hogy felszólalj? Egyik sem; ez elsősorban a romlott beállítottságok általi korlátozás eredménye. Az általad felfedett romlott beállítottságok egyike egy csalárd beállítottság; amikor valami történik veled, a saját érdekeidre gondolsz elsőként, elsőként a következményeket veszed fontolóra, hogy azok vajon előnyösek lesznek-e számodra. Ez egy csalárd beállítottság, nemde? Egy másik az önző és alantas beállítottság. Arra gondolsz: »Mi közöm nekem ahhoz, ha Isten házának érdekei sérülnek? Nem vagyok vezető, miért kellene, hogy érdekeljen? Semmi köze hozzám. Nem az én felelősségem.« Az efféle gondolatok és szavak nem olyasmik, amiket tudatosan gondolsz, hanem a tudatalattid termékei – ez a romlott beállítottság nyilvánul meg, amikor az emberek egy problémával találkoznak. Az ehhez hasonló romlott beállítottságok irányítják a gondolkodásmódodat, megkötözik a kezedet és a lábadat, és szabályozzák, hogy mit mondasz. A szíved mélyén ki akarsz állni és beszélni akarsz, de kétségeid vannak, és még ha fel is szólalsz, kerülgeted a forró kását és hagysz magadnak kibúvót, illetve köntörfalazol és nem mondod el az igazat. Azoknak, akik tisztán látnak, ez világos; valójában a szíved mélyén tudod, hogy nem mondtál el mindent, amit kellett volna, hogy amit mondtál, az nem ért el hatást, hogy pusztán ímmel-ámmal cselekedtél, és hogy a probléma nem oldódott meg. Nem teljesítetted a felelősségedet, mégis nyíltan mondod, hogy teljesítetted a felelősségedet, vagy hogy nem volt számodra világos, ami történt. Igaz ez? És ez az, amit valójában gondolsz? Akkor tehát nem teljességgel a sátáni beállítottságod irányít? Még ha az általad mondottak egy része összhangban áll is a tényekkel, a legfontosabb pontokon és a lényeges ügyekben hazudsz és becsapod az embereket, ami azt bizonyítja, hogy olyasvalaki vagy, aki hazudik és aki a sátáni beállítottsága szerint él” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten leleplezi, hogy az emberek sokszor hajlandóak gyakorolni az igazságot, de mivel önző és csalárd romlott beállítottságuk uralkodik rajtuk, túl sokat foglalkoznak a saját érdekeikkel, és bár tisztán látják a testvéreikkel fennálló problémákat, nem mernek rámutatni azokra és leleplezni azokat. Még ha rá is mutatnak azokra, kerülő úton teszik, a felét elhallgatva, és nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit. Én pontosan ebben az állapotban voltam. Láttam, hogy Je Hszün nem fogadta el Lan Hszin útmutatását, és figyelmen kívül hagyta, amikor az beszélt hozzá, ami korlátozta Lan Hszint. Időben kellett volna közösséget vállalnom vele és segítenem. Azonban aggódtam, hogy ha abban a pillanatban rámutatok, hogy nem fogadja el az igazságot, akkor nem fogadja el azonnal, és rossz véleménnyel lesz rólam, és így később nem segít nekem, ha nehézségeim adódnak. Ezért csak tapintatosan kérdeztem az állapotáról. Amikor láttam, hogy nem hajlandó megnyílni, újra aggódni kezdtem, hogy ha leleplezem a vele kapcsolatos problémákat, az ellenszenvet vált ki belőle irántam, és így nem mondtam ki a szavakat, amelyek már a nyelvem hegyén voltak. Később Je Hszün állapota még mindig nem fordult jóra. Több napon keresztül nem sokat beszélt velünk, és nem tudtunk normálisan kommunikálni a munkáról, se megbeszélni azt. A munka megvalósításában sem tudtunk jó eredményeket elérni. Tisztán láttam, mik a problémák Je Hszünnel, de nem mertem leleplezni őket, mert magamat akartam óvni. Végignéztem, ahogy Lan Hszin állapota és a gyülekezet munkája megsínyli ezt. A szívemben csak a saját érdekeim voltak. Egyáltalán nem védtem a gyülekezet munkáját. Túl csalárd és önző voltam!

Később elolvastam Isten szavait, és némi megértést nyertem arról, hogy annak, hogy képtelen voltam gyakorolni az igazságot, mi a gyökere. Mindenható Isten azt mondja: „A világi ügyekre vonatkozó filozófiák egyik tétele így szól: »A hosszú és jó barátság titka, hogy ne tedd szóvá a barátaid hibáit.« Ez azt jelenti, hogy ennek a jó barátságnak a fenntartása érdekében az embernek hallgatnia kell a barátja problémáiról, még akkor is, ha világosan látja őket. Betartja azokat az elveket, miszerint nem üt arcul másokat, és nem kritizálja a hiányosságaikat. Megtévesztik egymást, rejtőzködnek egymás elől és cselt szőnek egymás ellen. Bár kristálytisztán tudják, miféle ember a másik, nem mondják ki nyíltan, hanem ravasz módszereket használnak, hogy megőrizzék a kapcsolatukat. Miért akarna valaki ilyen kapcsolatokat megőrizni? Ez arról szól, hogy az ember nem akar ellenségeket szerezni ebben a társadalomban, a csoportján belül, ez ugyanis azt jelentené, hogy gyakran sodorja magát veszélyes helyzetekbe. Annak tudatában, hogy miután valakinek a hiányosságait szóvá tetted, vagy megbántottad az illetőt, az az ellenséged lesz és ártani fog neked, és nem akarván ilyen helyzetbe hozni magadat, a világi ügyekre vonatkozó filozófiáknak azt a tételét alkalmazod, amely így szól: »Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.« Ennek fényében, ha két ember ilyen kapcsolatban van egymással, azok igazi barátoknak tekinthetők? (Nem.) Nem igazi barátok, még kevésbé egymás bizalmasai. Akkor hát pontosan miféle kapcsolat is ez? Nem egy alapvető társas kapcsolat? (De.) Az ilyen társas kapcsolatokban az emberek nem bocsátkozhatnak bizalmas beszélgetésekbe, sem mély kapcsolatuk nem lehet, és nem beszélhetnek bármiről, amiről csak szeretnének. Nem mondhatják ki hangosan, ami a szívükben rejlik, vagy hogy milyen problémákat látnak másokban, vagy azokat a szavakat, amelyek másoknak hasznára lennének. Ehelyett kiválogatják a kedves mondanivalókat, hogy megtartsák mások jóindulatát. Nem merik kimondani az igazságot vagy betartani az alapelveket, így megakadályozva, hogy ellenséges gondolatokat ébresszenek másokban magukkal szemben. Amikor az emberre senki nem jelent fenyegetést, az illető nem él viszonylagos békében és nyugalomban? Nem ez az emberek célja, amikor ezt a mondást népszerűsítik: »Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«? (De.) Világos, hogy ez a túlélésnek egy elvetemült, csalárd módja, egy kis óvakodással, amelynek a célja az önfenntartás. Ha így élnek, az embereknek nincsenek bizalmasaik, nincsenek közeli barátaik, akiknek a társaságában bármit mondhatnak, amit csak szeretnének. Az emberek között csak kölcsönös óvakodás, kölcsönös kihasználás és kölcsönös cselszövés létezik minden egyes emberrel szemben, azt kivéve a kapcsolatból, amire szükségük van. Nem így van? Alapvetően annak a mondásnak, hogy »ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«, az a célja, hogy az ember ne sértsen meg másokat és ne szerezzen ellenségeket, hanem védje magát azzal, hogy nem bánt meg senkit. Ez egy technika és módszer, amit azért alkalmaz valaki, hogy ő maga ne sérüljön. Ha a lényegének ezt a többféle vetületét nézzük, akkor vajon az a követelmény az emberek erkölcsi magatartásával szemben, hogy »ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«, nemes követelmény? Pozitív? (Nem.) Akkor mit tanít az embereknek? Hogy ne sérts meg senkit, ne bánts meg senkit, különben a végén te fogod megjárni; továbbá, hogy ne bízz senkiben. Ha megbántod bármelyik jó barátodat, a barátság csendben változni kezd. Közeli jó barátodból idegen vagy az ellenséged lesz. Milyen problémákat oldhat meg az, ha arra tanítják az embereket, hogy így cselekedjenek? Még ha azáltal, hogy így cselekszel, nem is szerzel ellenségeket, sőt, elveszítesz néhányat, ettől majd csodálnak és elfogadnak az emberek, és mindig megtartanak barátjukként? Ez teljesen megvalósítja az erkölcsi magatartás normáját? Ez a legjobb esetben sem több, mint a világi ügyekre vonatkozó filozófia. Ha valaki ehhez a kijelentéshez és gyakorlathoz tartja magát, az jó erkölcsi magatartásnak tekinthető? Egyáltalán nem” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (8.)). Isten szavaiból láttam meg, hogy azért nem mertem közvetlenül rámutatni Je Hszün hibáira, mert a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák szerint éltem. Olyan maximákat fogadtam el, mint „a hosszú és jó barátság titka, hogy ne tedd szóvá a barátaid hibáit”, és „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, mint saját hozzáállásomat a világi ügyekhez. Azt hittem, hogy ahhoz, hogy jól kijöjjünk az emberekkel, tekintettel kell lennünk rájuk, úgy kell beszélni, hogy könnyen elfogadják, és nem szabad megbántani őket, és csak így védheti meg az ember a kapcsolatait, és találhatja meg a helyét az emberek között. Amikor még nem hittem Istenben, ha valaki rosszat tett, nem mertem közvetlenül rámutatni. Még ha meg is említettem valamit, azt nagyon tapintatosan tettem, és így nagyon jól kijöttem a kollégáimmal. Miután elkezdtem hinni Istenben, továbbra is ezekre a világi ügyekre vonatkozó filozófiákra támaszkodtam, hogy kijöjjek a testvérekkel. Amikor láttam, hogy a testvérek olyan dolgokat tesznek, amelyek ellentétesek az alapelvekkel, és nem hasznosak a gyülekezet munkája szempontjából, nem mertem rámutatni, nehogy megzavarjam a harmonikus légkört. Ebben a konkrét esetben, amikor láttam, hogy Je Hszün nem fogadja el a problémákat, amelyeket Lan Hszin felvetett, és romlott beállítottságban élve akadályozza a kötelességeinket, közösséget kellett volna vállalnom vele, útmutatást kellett volna adnom neki, és segítenem kellett volna megérteni az igazság el nem fogadásának súlyos következményeit. Azonban féltem, hogy ez hatással lesz a kapcsolatunkra, és ezért csak kerülő úton kérdeztem az állapotáról, anélkül, hogy rámutattam volna a hibáira. Ennek eredményeként állandóan sértődött volt, és nem végezte rendesen a kötelességét, ezzel akadályozva a munkát. Rájöttem, hogy aki a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák szerint él, az egyáltalán nem őszinte vagy segítőkész az emberekkel szemben, és nem védi a gyülekezet munkáját. Ráadásul ez egyre csalárdabbá és önzőbbé tesz engem. Ezzel valóban ártok másoknak és magamnak is! Amikor azok, akikben valódi emberség van, látják, hogy testvéreik romlott beállítottságban élnek, szereteten alapulva közösséget vállalnak Isten szavairól, és segítenek a testvéreiknek megérteni saját romlott beállítottságukat. Én azonban csak azt vettem figyelembe, hogy Je Hszünnek rossz véleménye lesz-e rólam, és hogy nehezebb lesz-e kijönnünk a jövőben, miután rámutattam a hibáira. Csak arra gondoltam, hogyan óvjam meg magam. Egyáltalán nem vettem figyelembe a nővérem életbe való belépését és a gyülekezet munkáját. Rájöttem, hogy bár sok éve hittem Istenben, egy cseppet sem változtam. Nem volt normális emberi mivoltom, és valóban megvetést váltottam ki Istenből. Amikor ezt megértettem, a szívem tele volt önváddal és megbánással. Imádkoztam Istenhez is az állapotomról, hogy Ő vezessen el engem ahhoz, hogy képes legyek gyakorolni az igazságot.

Ezután megnéztem egy tapasztalati tanúságtételvideót. Két részletet idéztek benne Isten szavaiból, amelyek különösen hasznosak voltak számomra. Mindenható Isten azt mondja: „Az összehangoltság időnként türelmet és toleranciát jelent, de azt is jelenti, hogy meg kell állnod a helyed és ki kell tartanod az alapelvek mellett. Az összehangoltság nem azt jelenti, hogy a dolgok elsimítása érdekében kompromisszumot kötsz az alapelvek terén, vagy megpróbálsz »embereknek megfelelni vágyó« lenni, vagy ragaszkodni a mértékletesség ösvényéhez – és semmiképpen sem jelenti azt, hogy behízelegsz valakinek. Ezek alapelvek. Ha egyszer felfogtad ezeket az alapelveket, akkor anélkül, hogy észrevennéd, Isten szándékainak megfelelően fogsz beszélni és cselekedni, és meg fogod élni az igazság valóságát, és ily módon könnyű elérni az egységet. Isten házában, ha az emberek a világi ügyekre vonatkozó filozófiáik szerint élnek, és ha saját elképzeléseikre, hajlamaikra, vágyaikra, önző indítékaikra, saját adottságaikra és okosságukra hagyatkoznak, hogy kijöjjenek egymással, akkor így nem lehet Isten előtt élni, és képtelenek az egység elérésére. Miért van ez? Ennek az az oka, hogy amikor az emberek sátáni beállítottság szerint élnek, nem tudnak egységet elérni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az összehangolt együttműködésről). „Ha egy kényszeres megfelelő szándékával és perspektívájával rendelkezel, akkor semmiben sem fogod az igazságot gyakorolni, illetve betartani az alapelveket, és akkor mindig kudarcot vallasz majd és elbuksz. Ha nem ébredsz fel és soha nem keresed az igazságot, akkor álhívő vagy, és soha nem nyered el az igazságot és az életet. Mit kell tehát tenned? Amikor ilyen dolgokkal kerülsz szembe, imádkoznod kell Istenhez és Hozzá kell kiáltanod, az Ő üdvösségéért könyörögve és arra kérve Őt, hogy adjon hitet és erőt, s hogy tegyen képessé arra, hogy betartsd az alapelveket, megtedd, amit meg kell tenned, az alapelvek szerint tudd kezelni a dolgokat, szilárdan megállj abban a helyzetben, amelyben meg kell állnod, megóvd Isten házának érdekeit, és megakadályozd, hogy Isten házának munkája bármiféle veszteséget szenvedjen. Ha fel tudsz lázadni a saját érdekeid, a büszkeséged, és a kényszeres megfelelő nézőpontod ellen, és ha őszinte és teljes szívvel megteszed, amit meg kell tenned, akkor már legyőzted a Sátánt, és elnyerted az igazságnak ezt az aspektusát. Ha mindenkor megmaradsz abban, hogy a Sátán filozófiája szerint élsz, a másokhoz fűződő kapcsolataidat véded, soha nem gyakorlod az igazságot, és nem mered betartani az alapelveket, akkor más dolgokban vajon képes leszel az igazságot gyakorolni? Akkor még mindig nem lesz hited és erőd. Ha soha nem vagy képes az igazság keresésére és elfogadására, akkor az efféle istenhit lehetővé teszi-e számodra az igazság elnyerését? (Nem.) És ha nem tudod elnyerni az igazságot, megmenekülhetsz-e vajon? Nem menekülhetsz meg. Ha mindig a Sátán filozófiája szerint élsz, teljességgel híján az igazságvalóságnak, akkor soha nem menekülhetsz meg. Világosnak kell lennie számodra, hogy az igazság elnyerése az üdvösség egyik szükséges feltétele. Hogyan nyerheted el hát az igazságot? Ha képes vagy gyakorolni az igazságot, ha képes vagy az igazság szerint élni, és az igazság válik az életed alapjává, akkor elnyered az igazságot és életed lesz, és így egy leszel azok közül, akik megmenekülnek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten azt mondta, hogy az igazi harmónia nem csupán türelem és tolerancia, és hogy alapelvekkel kell rendelkezned, és állnod kell a sarat. Nem ragaszkodhatsz a mértékletesség útjához, és nem lehetsz kényszeres megfelelő. Csak azáltal lehetsz összhangban Isten szándékával, ha az igazságalapelvek alapján kezeled az embereket és dolgozol együtt velük. Ha állandóan a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák szerint élsz, véded az emberi kapcsolataidat, nem tudod fenntartani az igazságalapelveket, és nem tudod gyakorolni Isten szavait, akkor végül biztosan nem fogod tudni elnyerni az igazságot, és azok közé fogsz tartozni, akiket Isten kiiktat. Én egy kényszeres megfelelő gondolatai és nézetei szerint éltem. Tisztában voltam vele, hogy rá kellene mutatnom Je Hszün hibáira, és segítenem kellene neki megérteni önmagát és megfordítani az állapotát, de állandóan aggódtam, hogy ha rámutatok azokra, az károsítja a kapcsolatunkat. Ezért nem gyakoroltam a megnyílást és a közösségvállalást. A felszínen úgy tűnt, hogy harmonikus a kapcsolatunk, de ő soha nem értette meg a hibáit, és az állapota egyre rosszabb lett. Mindenki korlátozva érezte magát, és a munka is megsínylette mindezt. Mindezek annak a következményei voltak, hogy nem gyakoroltam az igazságot. Nem folytathattam így. Isten szavai szerint kellett gyakorolnom, és rá kellett mutatnom Je Hszün azon viselkedésére, miszerint nem fogadja el az igazságot, és ennek természetére. Ha a közösségvállalás és a leleplezés után elfogadja az igazságot, az jó lenne neki – ez valódi segítség lenne. Azonban, ha a közösségvállalás után még mindig nem fogadja el, és továbbra is ellenállást érez, akkor nekem kell helyesen megítélnem a helyzetet. Aznap este imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy adjon nekem hitet, hogy rá tudjak mutatni Je Hszün hibáira. Az ima után kezdeményezően megkérdeztem Je Hszünt az állapotáról, és rámutattam arra a viselkedésére, hogy nem fogadja el az igazságot, és idegenkedik tőle. Miután Je Hszün meghallgatott, némi megértése támadt az állapotáról, és hajlandó volt változtatni. Láttam, hogy hajlandó elfogadni az igazságot, de kezdetben romlott beállítottságban élt, és nem tudott azonnal változni. Azt is megtapasztaltam, hogy amikor Isten szavai szerint gyakorolsz, a szíved nyugodt és békés.

A másnapi összejövetelen, amikor Je Hszün közösséget vállalt az állapotáról, elismerte, hogy arrogáns beállítottságával korlátozza az embereket, és nem fogadja el az igazságot. Azonban nem értette meg ennek a cselekvésnek a természetét és következményeit. Ismét dilemmába kerültem: „Talán újra rá kellene mutatnom a dolgokra, hogy jobban megértse a részleteket. Ha csak egy általános vázat ért meg, az nem segít neki a jövőbeni változtatásban és belépésben. De ha rámutatok, nem fogja azt gondolni, hogy túl sokat követelek tőle? Mi van, ha nem tudja elfogadni, és újra negatív lesz? Ha előítéletei támadnak velem szemben, hogyan fogunk kijönni egymással a jövőben? Talán hagynom kellene, hogy lassan, magától értse meg a dolgokat.” Amikor erre gondoltam, újra kissé meghátráltam. Ekkor rájöttem, hogy azért habozom még mindig, mert meg akarom őrizni a vele való kapcsolatomat. Csendben imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy adjon nekem hitet, és őszinte szívvel bánjak a nővéremmel. Eszembe jutottak Isten ezen szavai: „Hogyan fejeződik ki az építő beszéd? Ez elsősorban bátorítás, iránymutatás, vezetés, buzdítás, megértés és vigasztalás. Ugyanakkor, egyes különleges esetekben szükségessé válik, hogy közvetlenül leleplezzük mások hibáit és megmetsszük őket, hogy megismerjék az igazságot, és felébredjen bennük a vágy a bűnbánatra. Csak így érhető el a kellő hatás. Az efféle gyakorlás nagy hasznára van az embereknek. Valódi segítség számukra és építő számukra, nemde?” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (3.)). Isten szavaiból értettem meg, hogy nemcsak a bátorító és intő szavak hasznosak az embereknek. Nagyobb épülésükre szolgál, ha megmetsszük őket a hibáik miatt, és rámutatunk a hiányosságaikra és tökéletlenségeikre. Segíthet az embereknek jobban megérteni az állapotukat, keresni az igazságot a problémák megoldására, és hasznos az életbe való belépésük szempontjából is. Most Je Hszün nem értette meg annak a természetét és következményeit, hogy nem fogadja el az igazságot. Azzal, hogy rámutattam erre, segíthettem neki jobban megérteni önmagát. Ez hasznos lett volna mind a saját életbe való belépése, mind a gyülekezet munkája szempontjából. Bármit is gondol rólam Je Hszün, az nem fontos. A legfontosabb az, hogy gyakorolnom kell Isten szavait, és valódi segítséget kell nyújtanom a nővéremnek. Ezért Isten szavainak több részletét olvastam fel Je Hszün állapotára vonatkozóan, és rámutattam, hogy a felismerése általános és nem elég részletes. Aztán, Isten szavait felhasználva, közösséget vállaltam annak a természetéről és következményeiről, ha így viselkedik. A közösségvállalásunk nyomán Je Hszün beismerte, hogy jelenleg nincs túl mély megértése, és hajlandó változtatni és változni. A helyszínen bocsánatot kért Lan Hszintől is. Lan Hszin is közösséget vállalt a saját állapotáról. Mindenki megnyílt, és nem voltak többé gátak közöttünk. Igazán megtapasztaltam, hogyan hoz az embereknek segítséget és hasznot az Isten szavai szerinti gyakorlás. Amíg az emberek hajlandóak elfogadni az igazságot, addig a testvérek között a problémákra való rámutatás, egymás segítése, a közösségvállalás és a leleplezés nemcsak hogy nem teszi negatívvá az embereket, hanem valójában segít nekik jobban megérteni önmagukat, és mindenki előrehaladhat az életbe való belépésben. Ezek az igazság gyakorlásának nyereségei.