2022 júniusában a gyülekezetünk a KKP súlyos letartóztatásait szenvedte el. Rendkívül szomorú voltam, amikor megtudtam, hogy a körülöttem lévő testvéreket sorra tartóztatják le. Ugyanakkor a saját biztonságom miatt is aggódtam, és arra gondoltam: „Kapcsolatban álltam több testvérrel, akit letartóztattak. Néhányukkal még a kötelességet is együtt végeztem, és egy autóban is utaztunk. Ha a rendőrség ellenőrzi a térfigyelő kamerák felvételeit, akkor semmi esélyem elkerülni, hogy én is belekeveredjek. Lupuszom van, és fel vannak dagadva a lábaim. Ha letartóztatnának és megkínozna a rendőrség, a testem biztosan nem bírná ki. Ráadásul a börtönben nem ehetnék és aludhatnék rendesen. Az egészségem amúgy is nagyon rossz, szóval ha a rendőrség nem is verne agyon, a börtönben meghalnék valamilyen betegségben. Ha meghalok, akkor elveszíteném az esélyemet az üdvösségre.” Amikor erre gondoltam, nagy félelem fogott el a szívemben. Egy nap elmentem, hogy átadjak egy levelet egy vezetőnek, Csao Jen nővérnek. Elmondta, hogy amikor kint járt, észrevette, hogy mintha követné őt valaki. Később sok helyen körözött, és csak akkor tért haza, amikor látta, hogy lerázta azt az embert. Amikor ezt hallottam, kicsit ideges lettem. Azt gondoltam magamban: „Naponta kétszer-háromszor kell levelet hoznom neki. Ha követik, én is bajba fogok kerülni?” El akartam rejtőzni, és nem akartam többé leveleket kézbesíteni. De aztán arra gondoltam, hogy mivel a környezet nagyon ellenséges, a vezetők nem végezhetik személyesen a munkájukat. Sok feladatot leveleken keresztül kellett intézni. Ha a levelek nem jutnak el időben a vezetőkhöz, a munka késedelmet szenved. Törtem a fejemet, és úgy döntöttem, hogy muszáj összeszednem a bátorságomat, és folytatnom kell ezt a kötelességet. A levelek küldése és fogadása mellett újonnan érkezőket is öntöztem. Az újonnan érkezettek egyik összejöveteli helyét egyszer meglátogatta egy nővér, akit letartóztattak. Mivel nem találtunk megfelelő vendéglátó családot, és az újonnan érkezettek összejöveteleit nem lehetett leállítani, az átfogó helyzet mérlegelése után úgy döntöttünk, hogy ezt az összejöveteli helyet továbbra is lehet használni, ha figyelünk a körülményekre. Folytattuk az ottani összejöveteleket. Én azonban aggódtam, hogy ha a rendőrség tudomást szerez erről az összejöveteli helyről, bármikor jöhetnek letartóztatni minket. Amikor összegyűltünk, nem tudtam lecsendesíteni a szívemet. Akkoriban néhány újonnan érkezőt lefoglalt a munka, némelyeket pedig a családjuk üldözött. Nem töprengtem azon, hogyan beszélgessek velük az állapotuk megoldása érdekében. Amikor összejövetelekre mentem, csak felületesen letudtam a dolgot. Fokozatosan abbahagyták a rendszeres összejöveteleket. Később rájöttem, hogy a saját állapotom helytelen, és kerestem az igazságot a saját problémáim megoldására.

A lelki áhítatom során olvastam Isten ezen szavait: „Amikor hivatalosan megkezdem munkámat, minden ember úgy mozog, ahogyan Én mozgok, úgy, hogy az emberek az egész világegyetemben Velem együtt foglalatoskodnak, az egész világegyetem »örömteli zsongás« állapotában van, és az embereket Én ösztönzöm előre. Következésképpen magát a nagy vörös sárkányt is Én korbácsolom az őrület és zavarodottság állapotába, és az Én munkámat szolgálja, és bár nem akarja, képtelen követni a saját vágyait, így nem marad más választása, mint hogy »alávesse magát az Én vezényléseimnek«. A nagy vörös sárkány minden tervemben az Én ellenpontom, az Én ellenségem, és egyben az Én szolgám is; mint ilyen, soha nem engedtem a vele szemben támasztott »követelményeimből«. Ezért az Én megtestesülésem munkájának végső szakasza az ő házában valósul meg – ez jobban elősegíti, hogy a nagy vörös sárkány megfelelően szolgáljon Nekem, amin keresztül meg fogom hódítani, és beteljesítem a tervemet. Minden angyal a döntő csatába indul Velem munkám során, és elhatározza, hogy a végső szakaszban eleget tesz a szándékaimnak, hogy a földön élő emberek az angyalokhoz hasonlóan behódoljanak Nekem, és ne akarjanak szembeszegülni Velem, és ne tegyenek semmit, ami elárul Engem. Ez az Én munkám dinamikája az egész világegyetemben” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 29. fejezet). Isten szavainak olvasása után megértettem, hogy a nagy vörös sárkány Isten munkájának szolgáló alanya. Isten a nagy vörös sárkány üldözését arra használja, hogy mindenféle ember felfedését szolgálja. Felfedi, hogy ki konkoly és ki búza. Azok az emberek, akik igazán hisznek Istenben és akiknek igaz hitük van Istenben, képesek kitartani a kötelességük végzése mellett, függetlenül attól, hogy milyen környezettel néznek szembe, vagy mennyire veszélyes a környezetük. Azok az emberek, akik nem hisznek igazán Istenben, bátortalanok lesznek és meghátrálnak, ha letartóztatással és üldözéssel szembesülnek. Láttam, hogy amikor veszélyes környezettel szembesültem, a bátortalanság és a félelem miatt még a kötelességemet sem akartam végezni, és állandóan el akartam rejtőzni. Az egyetlen dolog, amit figyelembe vettem, a személyes biztonságom volt. Egyáltalán nem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját. Még felületes is voltam az újonnan érkezők öntözésekor. A viselkedésem nem Isten elárulása volt? Ha így folytatom, nem lennék konkoly, akit kigyomlálnak?

Még többet olvastam Isten szavaiból: „Akármilyen »mérhetetlenül hatalmas erejű« is a Sátán, akármilyen arcátlan és nagyravágyó is, akármilyen nagy is a károkozási képessége, akármilyen széles körűek is a képességei az ember megrontására és elcsábítására, akármilyen ravaszak is a trükkjei és cselszövései az ember megfélemlítésére, akármilyen változatos formában is létezik, soha nem volt képes megteremteni egy árva élőlényt sem, soha nem volt képes törvényeket vagy szabályokat lefektetni minden dolog létezése számára, és soha nem volt képes uralkodni és szuverenitást gyakorolni egyetlen dolog fölött sem, legyen az akár élő, akár élettelen. A világegyetemben és az égbolton nincs egyetlen olyan személy vagy tárgy sem, akit vagy amelyet ő hívott volna életre, vagy neki köszönhetné a létét, nincs egyetlen személy vagy tárgy sem, amely fölött ő uralkodna vagy gyakorolna szuverenitást. Épp ellenkezőleg, a Sátánnak nemcsak hogy Isten uralma alatt kell léteznie, hanem ráadásul még engedelmeskednie is kell Isten minden parancsának és utasításának. Isten engedélye nélkül a Sátán akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet sem tud egykönnyen megérinteni a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán még a földön a hangyákat sem zaklathatja, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.). Isten szavainak olvasása után megértettem, hogy minden dolog és esemény Isten kezében van. Bármennyire féktelen is a Sátán, nem mer önkényesen cselekedni Isten engedélye nélkül. Jób tapasztalatára gondoltam. Amikor a Sátán fogadást kötött Istennel, Isten nem engedte meg a Sátánnak, hogy elvegye Jób életét, így a Sátán nem mert úgy cselekedni. Az Isten által megengedett keretek között cselekszik, és egy hajszálnyival sem meri ezt túllépni. Láttam, hogy nem értettem Isten szuverenitását. Állandóan úgy éreztem, hogy nem tartóztatnak le, ha otthon rejtőzködöm, miközben ha odakint járva dolgozom, akkor a letartóztatást kockáztatom. Amikor egy nap több levelet kellett kézbesítenem, vagy el kellett mennem öntözni az újonnan érkezőket, ellenállást éreztem a szívemben. Úgy éreztem, hogy azzal, hogy mindig ezt csinálom, fennáll a veszélye, hogy a rendőrség megfigyel, majd letartóztat. Isten szavainak olvasása után megértettem, hogy bár mindennap mindenféle térfigyelő kamerák tekintete alatt haladok el, a rendőrség nem tudna letartóztatni Isten engedélye nélkül. Eszembe jutott egy nővér tapasztalata. A rendőrök megállították egy ellenőrzőponton, és le akarták tartóztatni. Úgy tűnt, nincs mód a menekülésre, de ő simán átcsúszott a szemük előtt. Sok éve hittem Istenben, de nem volt valós megértésem Isten mindenhatóságáról, szuverenitásáról és tekintélyéről. Amikor veszélyes helyzettel szembesültem, ki akartam térni és el akartam rejtőzni, hogy megóvjam magam, mint egy teknős, aki visszahúzódik a páncéljába. Túl kevés hitem volt! Ahogy Isten szavain töprengtem, az állapotom valamelyest javult. Később, amikor újra leveleket kézbesítettem, nem féltem annyira. Csak a lehető leggyorsabban kézbesíteni akartam a leveleket, hogy a gyülekezet munkája ne szenvedjen késedelmet. Amikor félénk gondolataim támadtak, miközben az újonnan érkezőket mentem öntözni, tudatosan imádkoztam Istenhez, és kértem Istent, óvja meg a szívemet, hogy lecsendesedhessen. Szívemben Isten szavainak átgondolására összpontosítottam, és a beszélgetésem során ötvöztem azokat az újonnan érkezők problémáival. Az újonnan érkezők mind azt mondták, hogy épültek az összejövetelekből; újra képesek voltak rendszeresen összegyűlni.

Később elgondolkodtam magamon. Miért csak a saját biztonságommal foglalkoztam mindig, amint veszélyes helyzettel szembesültem? Isten ezen szavait olvastam: „A kontinentális Kína környezetében lehetséges vajon elkerülni a kockázatvállalást, valamint biztosítani, hogy semmi rossz ne történjen, mialatt az ember a kötelességét végzi? Még a legelővigyázatosabb ember sem garantálhatja azt. Az elővigyázatosság azonban szükséges. Ha az ember előre jól felkészült, az egy kicsit javít a dolgokon és segíthet a veszteségek lehető legkisebbre csökkentésében, ha valami tényleg balul üt ki. Ha egyáltalán nincs előkészület, a veszteségek jelentősek lesznek. Világosan látjátok a különbséget e két helyzet között? Ezért akár összejövetelekről, akár bármiféle kötelesség végzéséről van szó, a legjobb az elővigyázatosság, és szükség van néhány megelőző intézkedésre. Amikor egy hűséges ember végzi a kötelességét, egy kicsit átfogóbban és alaposabban tud gondolkodni. A tőle telhető legjobban akarja intézni ezeket a dolgokat, hogy ha valami rosszul sül el, a lehető legkisebb legyen a veszteség. Úgy érzi, hogy ezt az eredményt kell elérnie. Az olyan ember, akiből hiányzik a hűség, nem törődik ezekkel a dolgokkal. Úgy gondolja, hogy ezek nem számítanak, és nem kezeli őket felelősségeként, illetve kötelességeként. Ha valami balul üt ki, egyáltalán nem érzi úgy, hogy hibáztatnia kellene magát. Ez a hűség hiányának megnyilvánulása. Az antikrisztusok nem tanúsítanak hűséget Isten iránt. Amikor munkát osztanak rájuk, egész boldogan elfogadják és tesznek pár szép nyilatkozatot, amikor azonban veszély közeleg, ők futnak el a leggyorsabban; ők az elsők, akik futnak, az elsők, akik menekülnek. Ez azt mutatja, hogy az önzőségük és a hitványságuk különösen súlyos. Egyáltalán nincs bennük felelősségérzet és hűség. Amikor problémával szembesülnek, csak azt tudják, hogyan kell menekülni és hogyan kell elbújni, csak a saját védelmükre gondolnak, a feladataikat és a kötelességeiket soha nem mérlegelve. A saját személyes biztonságuk miatt az antikrisztusok folyamatosan megmutatják önző és hitvány természetüket. Nem helyezik előtérbe Isten házának munkáját és a saját kötelességeiket, Isten házának érdekeit pedig még ennél is kevésbé teszik az első helyre. Ehelyett a saját biztonságuk az első” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten szavai leleplezik, hogy az antikrisztusok mennyire önzőek és aljasok. Bármivel is néznek szembe, csak a személyes hasznukat veszik figyelembe. Különösen, amikor veszélyes környezettel szembesülnek, amint a veszély legkisebb jele mutatkozik, elsőként a személyes biztonságukkal törődnek. Egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy a gyülekezet munkája sérül-e. Láttam, hogy az általam feltárt beállítottság ugyanaz, mint egy antikrisztusé. Ezúttal sok testvért tartóztattak le. Az volt az első dolog, amire gondoltam, hogy kapcsolatban álltam a letartóztatott emberekkel, így a biztonságom potenciális veszélyben van. Amikor a vezetők úgy rendezték, hogy leveleket kézbesítsek, féltem, hogy letartóztat és agyonver a rendőrség. Akkor a jövőben nem lenne jó kimenetelem és rendeltetési helyem. Úgy éreztem, hogy ezt a kötelességet végezve halálos veszélybe sodrom magam: túl sok kockázattal járt. Ezért vissza akartam utasítani ezt a kötelességet. Később, bár külsőleg úgy tűnt, hogy alávetem magam, kényszerítettem magam rá. Amint a veszély legkisebb jele mutatkozott, bátortalan és ijedt lettem, és mindig el akartam rejtőzni. Teljesen tisztában voltam vele, hogy az újonnan érkezők öntözése a kötelességem része. Azonban a bátortlanság és félelem miatt nem tudtam lecsendesíteni a szívemet, és nem tudtam összejövetelt tartani az újonnan érkezőkkel. Ez azt jelentette, hogy az újonnan érkezők problémái nem oldódtak meg, és ők negativitásban éltek, nem voltak hajlandóak részt venni az összejöveteleken. Minden alkalommal a saját biztonságomra gondoltam, és arra, hogyan óvjam meg magam. Félretettem a gyülekezet munkáját és a testvéreim életbe való belépését. Tényleg nem volt emberi mivoltom! Olyan önző és aljas voltam! Szívem mélyéből bűnbánatot éreztem. Hajlandó voltam elengedni a személyes érdekeimet, és jól végezni a kötelességemet, akár letartóztatnak, akár nem. Amikor erre gondoltam, a szívem sokkal nyugodtabb lett.

Később folyamatosan híreket hallottam arról, hogy testvéreket tartóztatnak le, és a szívem újra összeszorult. Az egyik letartóztatott testvér ismert több összejöveteli helyet. Néhány nappal korábban még el is kísértem egy összejöveteli helyre, és nem voltam biztos benne, hogy láttak-e és követtek-e. Úgy éreztem, bármikor letartóztathatnak. Ha letartóztatnának, akkor még ha nem is vernének agyon, a börtönben meghalnék betegen. Ahogy erre gondoltam, egyre jobban féltem, és újra el akartam rejtőzni. De aztán egy másik gondolatom támadt: „Ha elmegyek, mi lesz az itteni munkával? Nem élhetek önző és aljas módon, mint egy antikrisztus. Nem hagyhatom figyelmen kívül a gülekezet munkáját, hogy megóvjam magam.” Bár kívülről nézve végeztem a kötelességemet, a szívemben még mindig bátortalan és ijedt voltam. Egyszer a lelki áhítatom során Isten ezen szavait olvastam: „A szárazföldi Kínában Isten választott népe mind megtapasztalta a nagy vörös sárkány elnyomását és letartóztatásait, és megtapasztalt néhány kísértést is. Nem számít, hányszor voltak gyengék és hányszor vallottak kudarcot, mindazok, akik képesek az igazságra törekedni, fokozatosan nőttek érettségükben, és megtörtént az életbe való belépésük. Ha újra találkoznak a múltban tapasztalt környezetekkel és kísértésekkel, lesz némi hitük. Ha egy nap a tapasztalatuk révén eljutnak oda, hogy már nem félnek a haláltól, és világosan látják, hogy az emberek élete és halála valóban Isten kezében van, valamint Isten által vezényelt és elrendezett, ez nem azt jelenti-e, hogy a hitük nagyobb lett? Éppen úgy, mint az Ószövetség korában – miért nem haraptak bele az oroszlánok Dánielbe, amikor az oroszlánok barlangjába vetették? Azért, mert hitt abban, hogy Isten nem engedi, hogy megharapják az oroszlánok. Mit gondolt tehát Dániel a szívében? Nem panaszkodott Istenre. A szívében azt mondta: »Isten az oroszlánok barlangjába vetett engem. Én és az oroszlánok egyaránt teremtmények vagyunk. Ha Isten engedi, hogy megegyenek, akkor itt az idő, hogy meghaljak. Ha Isten nem engedi, az oroszlánok nem fognak megenni engem. Ez azt bizonyítja, hogy továbbra is Isten kezében kell élnem, és hogy az életem még nem ért véget – és nem kell meghalnom. Ezt a Teremtő határozza meg.« Amikor Dániel szembesült ezzel a helyzettel, először is nem tagadta meg Isten nevét; másodszor nem volt gyanakvó azzal szemben, amit Isten tett, nem ítélkezett erről, nem ítélte el ezt, nem lázadt ellene, és képes volt alávetni magát Isten elrendezéseinek. Ezzel legyőzte és megalázta a Sátánt. Mik voltak tehát Dániel cselekedetei és megnyilvánulásai? Bizonyságtétel voltak. Csak akkor fogsz ilyen próbatételekkel szembesülni, ha már rendelkezel ilyen érettséggel. Vagyis ha Isten az oroszlánok barlangjába helyez is, nem félsz, és az oroszlánok nem mernek megenni téged, akkor ez azt bizonyítja, hogy igaz hited van, és hogy elindultál a tökéletessé válás útján. Az élet növekedése pontosan ilyen. Amikor az oroszlánok barlangjába vetnek valakit, az is egy próbatétel, éppúgy, mint Jób hatalmas vagyonának elvétele. Mi volt Jób megnyilvánulása? (Alávetettség.) Miért volt képes alávetni magát? Azért, mert Jóbnak nem voltak kétségei azzal kapcsolatban, amit Isten tett. Akár jutalmazott Isten, akár elvett, az Jóbnak megfelelt. Még ha Isten az egyik nap adni akar, és másnap elveszi, Jób akkor is aláveti magát. Bárhogyan is cselekedett Isten, az megfelelt Jób számára; képes volt hagyni, hogy Isten úgy vezényeljen, ahogyan Ő akart, és képes volt alávetni magát Istennek. Jób összeegyeztethető volt Istennel. Nem számított, hogy Isten hogyan cselekedett, még ha Isten játszott is vele, akkor is alá tudta vetni magát. ... Az igaz hit magában foglalja a valódi alávetettséget, a valódi alávetettség pedig igaz hitet szül. Ha igaz hited van, és képes vagy elérni a valódi alávetettséget, akkor milyen próbatétel győzhet le téged? Milyen környezet győzhet le téged? Egyik sem győzhet le téged. Még ha az oroszlánok barlangjába vetnek is, az oroszlánok nem mernek majd megenni téged. Hát nem jó dolog ez? (De igen.)” (Isten közlése). Isten szavai megértették velem, hogy ha valaki Kínában, egy ateista országban hisz Istenben, nem kerülheti el a letartóztatást és az üldöztetést. De bármilyen veszélyes is a környezet, ha képes vagy kockáztatni az életedet, nem félve a haláltól, az az őszinte hit Istenben. Mint például Dániel esete. Ő hitt Isten szuverenitásában, és hite volt Istenben. Amikor az oroszlánok vermébe vetették, nem panaszkodott Istennek. Akár élt, akár meghalt, kiszolgáltatta magát Isten vezénylésének. Isten azért engedte meg, hogy megtapasztaljuk ezt az üldöztetést és nyomorúságot, hogy ezáltal az Istenbe vetett igaz hitünk tökéletességre jusson. Olyannak kell lennem, mint Dániel, és Isten kezébe kell helyeznem az életemet vagy halálomat. Ha Isten megengedi, hogy letartóztasson a rendőrség, akkor alávetem magam Isten elrendezéseinek. Ha Isten nem engedi meg, hogy letartóztassanak, akkor kész vagyok jól végezni a kötelességemet.

Később hallottam egy gyülekezeti éneket, ami nagyon megérintett.

Krisztust követve mindhalálig soha nem fordulok vissza

Az utolsó napok Emberfia kifejezi az igazságot, számtalan szívet felébresztve. Látom, hogy Isten szavai mind az igazság, ezért követem Őt. A Sátán, a nagy vörös sárkány eszeveszetten elnyomja és letartóztatja Isten választott népét. Akik követik Krisztust és végzik a kötelességüket, az életüket kockáztatva teszik ezt. Egy nap talán letartóztatnak és üldözni fognak, mert tanúságot teszek Isten mellett. A szívemben világosan értem, hogy ez az igazságosságért való üldöztetés. Egy nap talán letartóztatnak és bebörtönöznek az evangélium hirdetéséért. Ez olyan szenvedés, amelyet Isten rendelt el azok számára, akik követik Őt. Nem tudom, meddig járhatok még az evangélium hirdetésének ezen az útján, de amíg élek, népszerűsíteni fogom Isten szavait, és tanúságot teszek Krisztus mellett. Csak azért áldozom fel magam, hogy az igazságra törekedjek, és teljesítsem Isten megbízatását. Ebben az életben Krisztust követni és tanúságot tenni Mellette büszkeséggel tölti el a szívemet. Még ha nem is láthatom a napot, amikor a királyság megvalósul, elég az, hogy ma képes vagyok bizonyságot tenni, és megalázni a Sátánt. Isten velem van az üldöztetésben és a nyomorúságban; Ő az én támaszom. Talán az életem úgy tűnik el, mint egy múló tűzijáték, de mártírhalált halni Istenért annyit tesz, mint zengő bizonyságot tenni. Felajánlottam csekély erőmet a királyság evangéliumának terjesztésére. Nincsenek panaszaim, és nem bánok semmit. Mivel képes vagyok bizonyságot tenni Istenről, az életem nem volt hiábavaló. Ez Isten elrendelése, és én dicséretet és hálát zengek Neki.

[...]

(Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket)

Újra és újra meghallgattam ezt a dalt. Inspirált, de szégyelltem is magam. A testvéreim készek voltak feláldozni az életüket, hogy hirdessék az evangéliumot, és bizonyságot tegyenek Isten mellett. Még ha mártírhalált is kellett volna halniuk, szilárdan megálltak volna bizonyságtételükben. Ezzel szemben én csak néhány lehetséges fenyegetéssel néztem szembe a biztonságomat illetően – szó sem volt az életem feláldozásáról. De még így is annyira megijedtem, hogy nem akartam többé végezni a kötelességeimet. Semmi sem voltam ezekhez a testvérekhez képest. Túlságosan féltettem a saját életemet! A Kegyelem Kora tanítványaira gondoltam, akik annyi üldöztetést szenvedtek el, hogy bizonyságot tegyenek az Úr Jézus munkájáról. Azonban soha nem hagyták abba az evangélium hirdetését és az Isten melletti bizonyságtételt azért, mert féltek a haláltól. Végül mártírhalált haltak Istenért. Bár hús-vér testük meghalt, lelkük nem halt meg; más módon éltek tovább. Bizonyságtételük elnyerte Isten jóváhagyását, haláluk pedig értékes és jelentőségteljes volt. Ezzel szemben azok az emberek, akik bátortalanok, ijedtek voltak, és akik csak a saját életük mentésével törődtek, júdássá váltak és elárulták Istent, hogy megóvják a saját életüket. Bár egy ideig tovább éltek, szellemük, lelkük és testük végül örökre elpusztult. Miután ezt megértettem, többé nem voltam bátortalan, és nem korlátozott a halál. Ha egy nap tényleg letartóztatnának, az egy olyan bizonyságtétel lenne, amit tennem kell. Inkább meghalnék, minthogy júdássá váljak, és eláruljam Istent. Eszembe jutott egy részlet Isten szavaiból: „Nem számít, mit kér tőled Isten, csak minden erődet bele kell adnod, és remélem, meg fogod mutatni az Isten iránti odaadásodat Őelőtte ezekben az utolsó napokban. Amíg látod Isten elégedett mosolyát, amint trónján ül, még ha ez a pillanat a halálod kijelölt időpontja is, nevetned és mosolyognod kell, miközben lehunyod a szemed” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak kinyilatkoztatásai 41. fejezet). Bármilyen helyzettel is nézek szembe, teremtett lény vagyok, és jól kell végeznem a kötelességemet. Követnem kell Istent, és jól kell végeznem a kötelességemet, még akkor is, ha az életemet adom érte. Később normálisan végeztem a kötelességemet. Sietve értesítettem a vendéglátó családokat, akiknél a letartóztatott testvér járt, hogy elköltözhessenek. Emiatt egyetlen más testvér sem keveredett bajba. Amikor néhány testvér rossz állapotban volt, mert féltek a letartóztatástól, megkerestem őket, és beszélgettem velük. Ahogy egyre többen fogadták el Isten utolsó napokbeli munkáját, a vezetők megkértek, hogy öntözzem ezeket az újonnan érkezőket. Aktívan együttműködtem.

Ezen a tapasztalaton keresztül némi megértést nyertem Isten tekintélyéről, valamint saját önző és aljas sátáni természetemről. Szívem mélyéből köszönöm Mindenható Istennek!