2023 novemberében prédikátornak választottak. Mivel gyakran nyomon követtem Anna gyülekezetvezető munkáját, és eligazítottam azt, észrevettem, hogy haladást ért el a kötelessége végzésében, hatékonyabban valósította meg a munkát, mint korábban, és jobb eredményeket ért el munkájában. Úgy gondoltam, hogy ez a nővér felvállalja a terhet a kötelességében, és meglehetősen keményen dolgozik, ezért elég nyugodt voltam vele kapcsolatban. Ezt követően már csak a többi gyülekezetvezető munkájának nyomon követésére és felügyeletére összpontosítottam, Anna munkájának felügyeletét és nyomon követését pedig abbahagytam. Egy idő után a felelősségi körömbe tartozó gyülekezetek evangelizációs munkájának eredményei hanyatlani kezdtek. Találkoztam a gyülekezetvezetőkkel, hogy megtudjam, hogyan oldják meg a problémákat, és amikor problémákat fedeztem fel, közösséget nyújtottam nekik, rámutattam a problémákra, és segítettem nekik. Mivel azonban Annában megbíztam, nem mentem el, hogy tájékozódjak a munkájáról, és csak egyszerűen emlékeztettem, hogy foglalja össze az evangelizációs munka eltéréseit és problémáit. Anna akkor beleegyezett. Az Anna felelősségi körébe tartozó munka korábban eredményes volt, de ezúttal az eredményei visszaestek, ezért, amikor a felsőbb vezetők tudomást szereztek arról, hogy nem összpontosítok Anna munkájának nyomon követésére, külön emlékeztetőt küldtek, hogy a lehető leggyorsabban végezzek tényleges ellenőrzést a munkájával kapcsolatban. Azt gondoltam magamban: „Épp a minap emlékeztettem. Ha most odamegyek és ellenőrzöm a munkáját, vajon azt fogja gondolni, hogy nem bízom benne?” Amikor erre gondoltam, nem mentem el ellenőrizni a munkáját. Ennek eredményeként egy idő után az Anna felelősségi körébe tartozó evangelizációs munka eredményei folyamatosan romlottak. Csak amikor ténylegesen tájékozódtam a munkájáról, akkor fedeztem fel, hogy Anna csupán utasítások továbbításával valósította meg a munkát, és hogy egyszerűen egyáltalán nem oldott meg tényleges problémákat, és a testvérek által az evangélium hirdetése során tapasztalt problémák és nehézségek nem oldódtak meg. Ez hatással volt az evangelizációs munkára. Csak ekkor jöttem rá, hogy egyszerűen én magam sem végeztem semmilyen tényleges munkát, és némi önvád ébredt a szívemben. Találkoztam Annával, hogy közösséget vállaljak vele, és rámutattam a problémáira. Ezt követően azt láttam, hogy Anna változtatott a dolgokon, és végzett némi konkrét munkát, ezért nem foglaltam össze a saját problémáimat, és nem gondolkodtam el rajtuk.

2024 áprilisában a felsőbb vezetők elintézték, hogy további két gyülekezet evangelizációs munkájáért is én feleljek. Egy ideig tartó nyomon követés után felfedeztem, hogy az egyik gyülekezet vezetője, Martha, viszonylag jó képességű, időben el tudja végezni a szükséges munkát, és képes felfedezni a problémákat, amikor összefoglalja a munkáját. Ennek eredményeként jó véleménnyel voltam róla, és úgy éreztem, hogy ő alkalmasabb a tényleges munkavégzésre, mint a többi gyülekezetvezető. Amikor láttam, hogy a Martha felelősségi körébe tartozó evangelizációs munka eredményei meglehetősen jók, még jobban megbíztam benne, és nagyon ritkán érdeklődtem részletesen a munkájáról. Júniusban annak a gyülekezetnek, amelyért Martha felelt, az evangéliumhirdetési eredményei némileg visszaestek. Akkoriban találkoztam vele, hogy tájékozódjak a helyzetről, és megtudtam, hogy nehézségekkel küzd, mert problémái adódnak az internettel, amikor a munkát próbálja végezni, és hogy már nem vállalja fel a terhet a kötelessége végzésében. Rámutattam a problémáira, és közösséget vállaltam vele arról, hogyan támaszkodjon Istenre a kötelessége végzése során, amikor ilyen nehézséggel szembesül; a munkát nem késleltethette. Egy héttel később Wilma nővér, akivel együtt dolgoztam, emlékeztetett, hogy kövessem nyomon Martha munkájának helyzetét, és tájékozódjak róla. Azt gondoltam magamban: „Néhány nappal ezelőtt közösséget vállaltam vele – valószínűleg éppen most próbál változtatni a dolgokon. Van némi munkaképessége, így nem lesznek komolyabb problémák.” Ezért aztán nem találkoztam vele. Csak néhány nappal később, amikor Wilma újra emlékeztetett, próbáltam megszervezni egy találkozót Marthával, hogy tájékozódjak a munkájáról. A találkozót azonban továbbra sem tudtam megszervezni. Folyamatosan azt mondta, hogy problémái vannak az internettel, vagy hogy még mindig elfoglalt. Akkoriban nem sokat gondolkodtam ezen. Úgy gondoltam, hogy amíg dolgozik, addig minden rendben van. Nem számítottam rá, hogy két héttel később annak a gyülekezetnek, amelyért Martha felelt, az evangelizációs munkaeredményei drámaian visszaesnek. Csak ekkor kezdtem aggódva kutatni az okát, és felfedeztem, hogy az evangéliumi diakónus és több evangéliumi munkás csupán személyes ügyekkel van elfoglalva, és nem hirdeti az evangéliumot. Emiatt Martha negativitásban élt, és nem vállalt közösséget a problémák időbeni megoldása érdekében. Ez azt jelentette, hogy az evangéliumi munkások egyre kevesebb terhet vállaltak, és valójában nem végezték a kötelességüket. Megdöbbentem, amikor ilyen súlyos problémákat láttam a nővérem felelősségi körében. Elkerülhetetlen felelősségem volt e problémák kialakulásában: mindezeket az én mulasztásom okozta, hogy nem követtem nyomon időben a nővérem munkáját. Rendkívül szomorú voltam, és könnyek között imádkoztam Istenhez: „Drága Istenem, jól akarom végezni a kötelességemet, de nézd, milyen zűrzavart okoztam! Úgy érzem, igazán nem érdemlem meg, hogy ezt a kötelességet végezzem. Kérlek, vezess és adj útmutatást, hogy tanuljak ebből az ügyből, hogy tudjam, mit kell tennem legközelebb, hogy jól végezzem ezt a kötelességet!”

Egyszer a felsőbb vezetők eljöttek, hogy összejövetelt tartsanak velünk, és Isten szavainak egy olyan részletét olvastuk, amely kifejezetten az én állapotomra vonatkozott. Mindenható Isten azt mondja: „A hamis vezetők soha nem érdeklődnek azokról a felügyelőkről, akik nem végeznek tényleges munkát, illetve akik nem a megfelelő munkájukkal foglalkoznak. Azt gondolják, hogy csak meg kell választaniuk egy felügyelőt, és ezzel készen is vannak, és hogy a felügyelő azután már maga tudja kezelni az összes munkával kapcsolatos dolgot. A hamis vezetők tehát mindössze összejöveteleket tartanak időnként, és nem felügyelik a munkát, nem is kérdeznek rá, hogy az hogy megy, hanem olyan főnökként viselkednek, aki kivonja magát a munkából. Ha valaki jelent egy felügyelővel kapcsolatos problémát, egy hamis vezető azt fogja mondani: »Ez csak egy kisebb probléma, minden rendben van. Ti magatok is el tudjátok intézni. Ne engem kérdezzetek.« Az, aki jelentette a problémát, azt mondja: »Ez a felügyelő egy tunya haspók. Csak az ételre és a szórakozásra összpontosít, és rendkívül lusta. Még csak egy kis nehézséget sem akar elszenvedni a kötelességében, és mindig csalárdul lazsál és kifogásokat talál ki, hogy elkerülje a munkáját és kibújjon a felelősségei alól. Nem alkalmas arra, hogy felügyelő legyen.« A hamis vezető azt fogja válaszolni: »Amikor megválasztották felügyelőnek, akkor ő nagyszerű volt. Nem igaz, amit mondasz, vagy ha igaz is, az csak egy átmeneti megnyilvánulás.« A hamis vezető nem próbál többet megtudni a felügyelő helyzetéről, hanem az illetőről szerzett korábbi benyomásai alapján ítéli meg az ügyet és hoz róla ítéletet. Függetlenül attól, hogy ki jelzi a felügyelővel kapcsolatos problémákat, a hamis vezető figyelmen kívül hagyja azokat. A felügyelő nem végez tényleges munkát, és majdnem holtpontra jut a gyülekezet munkája, a hamis vezető azonban nem törődik ezzel, olyan, mintha nem is lenne köze hozzá. Már az is elég hányingerkeltő, hogy amikor valaki jelenti a felügyelővel kapcsolatos problémákat, akkor ő szemet huny felette. De mi a leginkább megvetendő? Az, hogy amikor valóban súlyos problémákat jelentenek neki az emberek a felügyelővel kapcsolatban, nem próbálja megoldani azokat, sőt, mindenféle kifogásokkal áll elő: »Ismerem ezt a felügyelőt; igazán hisz Istenben, soha nem lenne semmi problémája. Még ha lenne is egy kis problémája, Isten megóvná és megfegyelmezné. Ha bármilyen hibát követ el, az rá és Istenre tartozik – nekünk nem kell foglalkoznunk vele.« Így dolgoznak a hamis vezetők a saját elképzeléseik és képzelődéseik szerint. [...] a hamis vezetőknek van egy végzetes hibájuk: könnyen megbíznak emberekben a saját képzelődéseik alapján. Ez pedig amiatt van, hogy nem értik az igazságot, ugye? Hogyan fedi fel Isten szava a romlott emberiség lényegét? Miért kellene emberekben bízniuk, amikor Isten sem bízik bennük? A hamis vezetők túlságosan arrogánsak és önelégültek, nem igaz? Ezt gondolják: »Biztosan nem ítéltem meg tévesen ezt az illetőt, nem lehet semmi probléma ezzel az emberrel, akit én megfelelőnek ítéltem; egész biztosan nem olyasvalaki, aki elmerül az evésben, ivásban és szórakozásban, vagy aki a kényelmet szereti, a kemény munkát pedig gyűlöli. Teljességgel megbízható, és lehet rá számítani. Nem fog megváltozni; ha megváltozna, az azt jelentené, hogy tévedtem vele kapcsolatban, nem igaz?« Miféle logika ez? Talán valamiféle szakértő vagy? Talán röntgenszemed van? Rendelkezel ezzel a különleges képességgel? Egy vagy két évig együtt élhetsz valakivel, de vajon képes lennél meglátni, hogy ki is ő valójában anélkül, hogy adódna egy megfelelő körülmény, amely teljességgel leleplezi az illető természetlényegét? Ha Isten nem fedné fel, három vagy akár öt éven át is élhetnél mellette, és még mindig nehezen látnád csak meg, hogy pontosan miféle természetlényege is van. És mennyivel inkább igaz ez, ha ritkán látod az illetőt, ha ritkán vagy együtt vele? A hamis vezetők könnyelműen megbíznak egy emberben egy pillanatnyi benyomás alapján vagy azért, mert valaki más pozitívan értékelte őt, és rá merik bízni egy ilyen emberre a gyülekezet munkáját. Vajon nem rendkívül vakok, amikor így tesznek? Nem vakmerően viselkednek ilyenkor? És vajon nem rendkívül felelőtlenek a hamis vezetők, amikor így végzik a munkájukat?” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Amikor Isten leleplező szavaival szembesültem, rendkívül kényelmetlenül éreztem magam a szívemben. Isten leplezte, hogy egy hamis vezető elképzelésekre és képzelődésekre támaszkodva dolgozik, és könnyen megbízik az emberekben. Amikor látja, hogy valaki egy ideig jól teljesít, azonnal azt gondolja, hogy az illető minden tekintetben jó, és mindig is jó lesz. Még ha mások azt is mondják, hogy ennek a személynek problémája van, a szívében tagadni fogja, és nem fogja komolyan felügyelni és ellenőrizni ennek a személynek a munkáját. Arra gondoltam, hogy abban az időszakban én pontosan így, vakon bíztam meg az emberekben, amikor a kötelességemet végeztem. Láttam, hogy Anna képes némi tényleges munkát végezni, és meglehetősen keményen dolgozik, ezért nem követtem nyomon és nem ellenőriztem a munkáját, sőt, még akkor sem vettem azt komolyan, amikor a felsőbb vezetők emlékeztettek. A szívem mélyén még mindig bíztam Annában, azt gondolva, hogy el fogja végezni a munkát. Ezért csak röviden emlékeztettem, hogy foglalja össze az evangelizációs munka problémáit, anélkül, hogy konkrétan nyomon követtem volna a munkáját. Arra nem számítottam, hogy Anna a munkája közben csak szavakat ad tovább, és nem old meg tényleges problémákat. Ez azt jelentette, hogy az evangelizációs munka eredményei hanyatlottak. Mindez annak a következménye volt, hogy vakon bíztam Annában, és nem követtem nyomon a munkáját. Később ugyanez történt, amikor Martha munkáját követtem nyomon. Azt gondoltam, hogy van némi munkaképessége, és képes némi tényleges munkát végezni, ezért nagyon megbíztam benne. Ritkán kérdeztem a kötelessége végzésének részleteiről, nem ellenőriztem és nem felügyeltem a munkáját. Amikor a nővér, akivel együtt dolgoztam, emlékeztetett, nem törődtem vele, és nem követtem nyomon Martha munkáját. Ennek eredményeként a testvérei problémái nem oldódtak meg időben, és ő negativitásban élt, ami befolyásolta a munkát. Isten azt mondta, hogy a vezetőknek és dolgozóknak gyakran nyomon kell követniük a munkát, tájékozódniuk kell a testvéreik lelkiállapotáról és nehézségeiről, meg kell ragadniuk azokat a problémákat és eltéréseket, amelyek mindenki kötelességében fellelhetők, valamint személyesen is látogatást kell tenniük, hogy tájékozódjanak és útmutatást adjanak a munkához, azonnal megoldva a problémákat, amint felfedezik azokat. Ez az a felelősség, amelynek a vezetőknek és dolgozóknak eleget kell tenniük: csak az így végzett kötelesség van összhangban Isten szándékával. Én azonban állandóan a saját elképzeléseimre és képzelgéseimre támaszkodva éltem, vakon bízva az emberekben. Azt hittem, hogy Anna és Martha képesek némi tényleges munkát végezni, nem igényelnek felügyeletet és ellenőrzést, ezért ritkán követtem nyomon konkrétan a munkájukat. Vajon az én viselkedésem nem egy hamis vezetőé volt? Nem láttam át az emberek lényegét, mégis állandóan könnyelműen bíztam az emberekben, nem követve nyomon a munkájukat. Igazán vak voltam! Olyan arrogáns! Amikor ezt megértettem, a szívem annyira fájt, mintha késsel döfködték volna. Felelőtlenül bántam a kötelességemmel, de Isten nem iktatott ki, hanem esélyt adott a bűnbánatra. Továbbra is el kellett gondolkodnom magamon, és meg kellett értenem magam.

Egy nap Isten szavainak egy másik részletét olvastam, és tisztább képet kaptam a problémáimról. Mindenható Isten azt mondja: „A legtöbb ember igazságnak tekinti a »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz« frázist, és ez félrevezeti és gúzsba köti őket. Megzavarja és befolyásolja őket, amikor kiválasztják az embereket, vagy amikor alkalmazzák őket, sőt hagyják, hogy ez diktálja a cselekedeteiket. Ennek eredményeképpen sok vezetőnek és dolgozónak mindig nehézségei és kételyei vannak, amikor ellenőrzik a gyülekezeti munkát, és amikor embereket léptetnek elő és alkalmaznak. Végső soron csak annyira képesek, hogy megnyugtassák magukat ezekkel a szavakkal: »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Valahányszor ellenőrzik a munkát vagy érdeklődnek róla, azt gondolják: »’Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.’ Bíznom kell a testvéreimben, és végül is a Szentlélek átvizsgálja az embereket, ezért nem szabadna mindig kételkednem másokban és felügyelnem őket.« Ugye befolyásolta őket ez a frázis? Milyen következményekkel jár ennek a mondatnak a befolyása? Először is, ha valaki a »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz« eszmét vallja, akkor vajon fogja-e ellenőrizni és utasítani mások munkáját? Fogja-e felügyelni és nyomon követni az emberek munkáját? Ha ez a személy mindenkiben megbízik, akit alkalmaz, és soha nem ellenőrzi vagy utasítja őket a munkájuk során, és soha nem felügyeli őket, akkor vajon hűen végzi a kötelességét? Képes-e hozzáértő módon végezni a gyülekezeti munkát és betölteni Isten megbízatását? Hűséges-e Isten megbízatásához? Másodszor, ez nem pusztán Isten szavának és a kötelességeidnek a be nem tartása, ez a Sátán mesterkedéseinek és világi ügyekre vonatkozó filozófiájának igazságként való elfogadása, valamint ezek követése és gyakorlása. A Sátánnak engedelmeskedsz és sátáni filozófia szerint élsz, nem igaz? Nem olyan ember vagy, aki aláveti magát Istennek, még kevésbé olyan ember, aki betartja Isten szavait. Egy igazi gazember vagy. Isten szavait félretenni, és helyette venni egy sátáni frázist és azt gyakorolni igazságként az igazság és Isten elárulása! Isten házában dolgozol, mégis a sátáni logika és a világi ügyekre vonatkozó filozófia képezi a cselekedeteid alapelveit; miféle ember vagy akkor? Olyasvalaki, aki elárulja és súlyosan meggyalázza Istent. Mi ennek a cselekedetnek a lényege? Isten nyílt elítélése és az igazság nyílt tagadása. Talán nem ez a lényege? (De igen.) Amellett, hogy nem követed Isten akaratát, azt is megengeded, hogy a Sátán ördögi mondásai és a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák egyike elszabaduljon a gyülekezetben. Ezzel a Sátán bűntársává leszel és támogatod a Sátánt abban, hogy véghez vigye tevékenységeit a gyülekezetben, hogy megzavarja és akadályozza a gyülekezeti munkát. Nagyon súlyos ennek a problémának a lényege, nem igaz?” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első exkurzus: Mi az igazság). Miután elgondolkodtam Isten szavain, megértettem, hogy azért nem ellenőriztem ennek a két nővérnek a munkáját, mert a „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” sátáni filozófiája befolyásolt. Korábban, amikor nyomon követtem a munkát, láttam, hogy képesek megoldani néhány tényleges problémát, és rendelkeznek bizonyos fokú munkaképességgel, ezért nagyon megbíztam bennük. Azt hittem, hogy nem kell állandóan nyomon követnem és ellenőriznem a munkájukat, elég, ha időnként röviden megkérdezem őket az állapotukról és nehézségeikről, és rendben lesz. Mivel nem felügyeltem és nem ellenőriztem a munkájukat, és nem tudtam időben felfedezni és megoldani a tényleges nehézségeiket, ezért ez hatással volt a munka haladására. Tisztában voltam vele, hogy a munka nyomon követése és ellenőrzése az én felelősségem, és hogy időben fel kell fedeznem és meg kell oldanom a munka nehézségeit és problémáit. Csak így haladhatott tovább a munka. Én azonban a „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” gondolatára és nézetére támaszkodtam a magatartásomban és cselekedeteimben. Rendkívül tiszteletlenül bántam a kötelességemmel, felületes voltam, és nem volt felelősségérzetem. Nem követtem nyomon és nem ellenőriztem azt a munkát, amelyet nyomon kellett volna követnem és ellenőriznem kellett volna, befolyásolva ezzel az evangelizációs munka haladását. Valójában néha, amikor láttam, hogy az evangelizációs munka eredményei hanyatlanak, vagy a testvérek nem túl proaktívak a kötelességük végzésében, rájöttem, hogy nyomon kellene követnem és ellenőriznem kellene a munkájukat. Azonban az elképzeléseim és képzelgéseim alapján azt hittem, hogy meg fogják csinálni, és nem kell nyomon követnem őket, ezért nagyon megbíztam bennük. Azt a nézetet, hogy „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, igazságnak tekintettem, eszerint gyakoroltam, és ehhez tartottam magam; nem az alapelvek szerint végeztem a kötelességemet, és végül tudtomon kívül késleltettem a munkát. Állandóan a „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiára támaszkodva éltem, és azt gondoltam, hogy ha nyomon követem a munkájukat, akkor bizalmatlankodom velük. Nem Isten szavai szerint gyakoroltam. A cselekedetem természete az igazság tagadása. Ez Istennel szembeni ellenállás! Ha továbbra is e gondolatok és nézetek szerint éltem volna, nem tudtam volna jól végezni a kötelességemet, és végül csak felfednének és kiiktatnának. Amikor erre gondoltam, megbánást és önvádat éreztem, és állandóan sírtam. Isten elé járultam imádkozni: „Drága Istenem, könnyelműen bíztam az emberekben, és nem végeztem jól a kötelességemet, vétkeket hagyva magam után. Hajlandó vagyok bűnbánatot tartani Előtted.” Miután imádkoztam, a szívem nagyon megnyugodott. Később állandóan nyomon követtem és ellenőriztem a munkájukat, apránként megoldva a problémákat. A testvéreim is proaktívabbak voltak a kötelességükben, mint korábban.

Egy reggeli áhítat során egy tapasztalati tanúságtételcikket olvastam. Isten szavainak egy olyan részletét idézte, amely gyökeresen megváltoztatta a dolgokról alkotott nézetemet. Mindenható Isten azt mondja: „Úgy hiszitek, hogy helyes az a nézet, hogy »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz«? Ez a frázis az igazság? Miért használta ezt a frázist Isten házának munkája és kötelességének teljesítése során? Mi itt a probléma? Ez, hogy »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz«, egyértelműen a nem hívők szavai, a Sátántól származó szavak – akkor miért kezeli ezeket igazságként? Miért nem tudja megítélni, hogy ezek a szavak helyesek vagy helytelenek? Ezek nyilvánvalóan az ember szavai, a romlott emberiség szavai, ezek egyszerűen nem az igazság, teljesen ellentétesek Isten szavaival, és nem szabadna az emberek cselekedeteinek, magatartásának és Isten iránti imádatának mércéjeként szolgálniuk. Hogyan kellene tehát megközelíteni ezt a frázist? Ha valóban képes vagy a tisztánlátásra, akkor milyen igazságalapelvet kellene használnod helyette, hogy a gyakorlásod alapelveként szolgáljon? Azt, hogy »teljes szíveddel, teljes lelkeddel és teljes elméddel, jól végezd a kötelességedet«. Teljes szíveddel, teljes lelkeddel és teljes elméddel cselekedni azt jelenti, hogy senki sem korlátoz téged; azt jelenti, hogy egy szívvel és lélekkel kell lenni, nem többel. Ez a te felelősséged és kötelességed, és ezt jól kell végezned, hiszen ez tökéletesen természetes és indokolt. Bármilyen problémával is találkozol, az alapelvek szerint kell cselekedned. Kezeld azokat úgy, ahogyan szükséges; ha metszésre van szükség, hát legyen, és ha elbocsátásra van szükség, hát legyen. Röviden, cselekedj Isten szavai és az igazság alapján. Nem ez az alapelv? Ez nem éppen az ellentéte annak, hogy »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz«? Mit jelent az, hogy ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz? Azt jelenti, hogy ha alkalmaztál valakit, ne kételkedj benne, engedd el a gyeplőt, ne ellenőrizd, és hagyd, hogy azt tegye, amit akar; ha pedig kételkedsz benne, akkor ne alkalmazd. Nem ezt jelenti? Ez borzasztóan helytelen. Az emberiséget mélyen megrontotta a Sátán. Minden ember rendelkezik sátáni beállítottsággal, és képes elárulni Istent és ellenállni Istennek. Mondhatni, senki sem megbízható. Még ha valaki égre-földre megesküszik is, az sem ér semmit, mert az embereket korlátozzák romlott beállítottságaik, és nem tudnak uralkodni magukon. El kell fogadniuk Isten ítéletét és fenyítését, mielőtt megoldhatnák romlott beállítottságuk problémáját, és teljes mértékben megoldhatnák az Istennel szembeni ellenállásuk és árulásuk problémáját – azaz feloldhatnák az emberek bűneinek gyökerét. Mindazok, akik nem estek át Isten ítéletén és a megtisztuláson, és nem érték el az üdvösséget, nem megbízhatók. Nem méltók a bizalomra. Következésképpen, ha alkalmazol valakit, akkor felügyelned és irányítanod kell őt. Emellett meg kell metszened őt, és gyakran el kell beszélgetned vele az igazságról, és csak így láthatod majd tisztán, hogy továbbra is hasznát veheted-e. Ha vannak néhányan, akik képesek elfogadni az igazságot, elfogadni a metszést, képesek hűen végrehajtani a kötelességüket, és akik életében folyamatos a fejlődés, akkor csak ezek az emberek a valóban használhatók” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első exkurzus: Mi az igazság). Miután elgondolkodtam Isten szavain, megértettem, hogy nem számít, milyen egy személy munkaképessége, milyen a képessége, tudja-e, hogyan kell végezni a munkát, vagy mennyi igazságot ért meg, a munkáját mindig nyomon kell követni. Ez azért van, mert az embereket mind túl mélyen megrontotta a Sátán, és mindannyian hajlamosak a romlott beállítottságukra támaszkodva cselekedni. Akárki is legyen, egyetlen ember sem megbízható vagy hitelt érdemlő, mielőtt elnyerte volna az igazságot és elérte volna az üdvösséget. Vezetőkként és dolgozókként közvetlenül felügyelnünk és ellenőriznünk kell a munkát, tájékozódnunk kell a munka haladásáról, rá kell mutatnunk a problémákra, és segítséget kell nyújtanunk, ahol szükséges, amikor problémákat fedezünk fel, meg kell metszenünk az embereket súlyos problémák esetén, valamint azonnal fel kell fedeznünk és meg kell oldanunk a problémákat. Csak ez a valódi munkavégzés. Ezután ténylegesen nyomon követtem, felügyeltem és ellenőriztem a testvérek munkáját.

Egyszer, amikor Martha munkáját követtem nyomon és tájékozódtam róla, felfedeztem, hogy egy evangéliumi diakónus nem végez tényleges munkát, és el kell bocsátani. Így Martha és én elbocsátottuk a diakónust. Az elbocsátás után időközi választásokat kellett tartanunk a diakónusi pozícióra, és megkértem Marthát, hogy elnököljön, és közösséget vállaltam vele arról, hogyan kell konkrétan végezni a munkát a továbbiakban. Azt gondoltam magamban: „Korábban is végzett már ilyen feladatokat. Most közösséget is vállaltam vele ezekről, így biztosan jól fogja csinálni. Nem kell tovább felügyelnem.” Ekkor rájöttem, hogy a gondolataim helytelenek. Eszembe jutott, amikor vakon bíztam az emberekben, és nem ellenőriztem és követtem nyomon a munkájukat, ami súlyosan befolyásolta a munkát. Nem engedhettem, hogy a régi problémám újra felüsse a fejét. Eszembe jutott Isten szavainak egy részlete: „Akik még nem nyerték el az igazságot, nem megbízhatóak és nem szavahihetőek. Mit jelent az, hogy nem szavahihetőek? Azt jelenti, hogy amikor nehézségekkel vagy kedvezőtlen fordulatokkal találkoznak, hajlamosak elbukni, valamint negatívvá válni és elgyengülni. Vajon szavahihető az, aki gyakran negatív és gyenge? Egész biztosan nem. Ám az igazságot értő emberek mások. Azoknak az embereknek, akik igazán értik az igazságot, bizonyosan istenfélő és Istennek alávetett szívük van, és csak az istenfélő szívű emberek szavahihetőek; akinek nincs istenfélő szíve, az nem szavahihető. Hogyan kell közeledni az istenfélő szív nélküli emberekhez? Természetesen szeretetteljes segítségben és támogatásban kell részesíteni őket. Többször kell őket ellenőrizni, miközben a kötelességüket végzik, és több segítséget és utasítást kell adni nekik; csakis így garantálható, hogy hatékonyan végezzék a kötelességüket. És mi ennek a célja? Az a fő cél, hogy fenn legyen tartva Isten házának a munkája. Másodikként következik ezután a problémák haladéktalan azonosítása, a haladéktalan ellátás, támogatás vagy metszés biztosítása a részükre, az elhajlásaik helyreigazítása, valamint a hibáik és hiányosságaik kipótlása. Ez előnyös az emberek számára; ebben nincs semmi rosszindulatú” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (7.)). Ahogy Isten szavain töprengtem, többé nem mertem bízni magamban. Sietve találkoztam Marthával, hogy tájékozódjak a diakónusválasztással kapcsolatos helyzetről. Ennek eredményeként megtudtam, hogy más munkával volt elfoglalva, és a diakónusválasztást felfüggesztette. Később lelepleztem őt, amiért nem vállal terhet a kötelességében, és késlelteti a munkát, mire sietve elment megtartani a diakónusválasztást. Ezután ténylegesen tájékozódtam a többi feladatról is, amelyekért Martha felelt, és azokban is felfedeztem néhány problémát. Azonnal közösséget vállaltam e problémák megoldásáról, és egy idő után a gyülekezet munkája némi előrelépést mutatott. Amikor így gyakoroltam, a szívem sokkal nyugodtabb lett.

Azon időszakban, amikor ezt megtapasztaltam, világosan felismertem, hogy az az elképzelés, amelyet a Sátán ültetett az emberekbe, miszerint „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, téves és abszurd. Továbbá ellenséges az igazsággal szemben. Azt is megértettem, hogyan kell felügyelni és nyomon követni a munkát az igazság alapelveivel összhangban. Hála Istennek!