Idén áprilisban súlyosbodott a fejfájásom, és amikor reggel felébredtem, a fejemet kezdtem duzzadtnak érezni, és fájt, az agyam ködös volt, és kissé szédültem. Éjszaka gyakran zsibbadtak a karjaim és a kezeim, és a nyakam is annyira fájt, hogy nem tudtam elfordítani a fejem. Azt gondoltam: „Már korábban is fájt a fejem, de általában reggelre jobban éreztem magam. Miért érzem mostanában a fejemet duzzadtnak és nehéznek, amikor felébredek?” Elmentem a kórházba kivizsgálásra, és az orvos azt mondta, hogy az agyam vérellátása elégtelen, és a vérnyomásom is magas. Az agy elégtelen vérellátása életveszélyes betegség az idősek számára, és ha nem kezelik, bármikor életveszélyessé válhat. Az orvos azonnal adott egy vérképzést segítő készítményt, hogy igyam meg. Bevettem az orvosságot, kissé idegesen, és erre gondoltam: „Tényleg ennyire komoly a baj? Hogy lehet ez? Ez az orvos ijesztgetni próbál engem? Ráadásul hiszek Istenben, és Ő vigyáz rám, és megóv engem!” Így hát szedtem néhány gyógyszert.

De egy idő után nem láttam semmi javulást. Rákerestem az interneten, és azt találtam, hogy ha az agy elégtelen vérellátása és a magas vérnyomás súlyosbodik, akkor agyvérzés alakulhat ki, és az agy elégtelen vérellátása iszkémiás sztrókhoz is vezethet. Az információk szerint ennek a betegségnek nagyon magas a halálozási aránya. Nyugtalanságot éreztem a szívemben. Folyton szédültem és ködös volt az agyam. Mindig álmos voltam, és soha nem volt energiám. Még a gépelési sebességem is nagyon lelassult, és a reakcióim lassabbá váltak. Arra is emlékeztem, hogy nyolcéves koromban apámnak agyvérzése volt. Amikor megbetegedett, először fájt a feje, és néhány nappal később a demencia jeleit kezdte mutatni. A karjai és a lábai zsibbadni kezdtek, és egy idő után egy szélütés miatt az egyik oldalára lebénult. Több hónapos kezelés után végül is elhunyt. Gondjaim és aggodalmaim hirtelen felszínre törtek, és eltűnődtem: „Vajon én is szélütést fogok kapni, mint az apám? Ha iszkémiás sztrókot kapok, nem az lesz-e számomra a vég? Akkor hogyan fogok törekedni az igazságra, és hogyan fogom végezni a kötelességemet? Ha végül félig lebénulok, mint apám, nemcsak hogy nem fogom tudni végezni a kötelességemet, de még az életemet is elveszíthetem egy napon. Miután oly sok éven át hittem Istenben, nem fogom-e végül elszalasztani az üdvösséget? Majdnem 60 éves vagyok, és olyan krónikus betegségeim vannak, mint a reumás ízületi gyulladás, és nyaki és ágyéki gerincproblémák. Több gyülekezetben is felelős vagyok az evangelizációs munkáért, de ilyen sok tennivalóval, ha folyton felidegesítem magam, nem fog-e súlyosbodni a betegségem?” Ekkor eszembe jutott valaki, akivel fiatal koromban együtt dolgoztam, és aki jósolt. A tenyeremből olvasott, és azt mondta, hogy 60 éves koromban fogok meghalni egy betegségben. Akkoriban nem vettem ezt komolyan, de ahogy közeledem ehhez a korhoz, tényleg igaz lehet, hogy csak 60 évig fogok élni? Úgy éreztem, hogy ha tényleg meghalok, nem leszek képes bizonyságot tenni Isten királyságának szépségéről. Zavartak és felzaklattak ezek a gondolatok, és még panaszkodtam is: „Éveken át végeztem a kötelességemet, még a gyengélkedéseimmel együtt is – miért nem szüntette meg Isten a betegségemet?” Minél többet gondolkodtam rajta, annál csüggedtebb lettem. Ezért módosítottam az alvási időbeosztásomat, és próbáltam pihenni, amennyit csak tudtam. Tornáztam is, és népi gyógymódokat kerestem, hogy kiegészítsem a kezelésemet. Mielőtt észrevettem volna, a gondolataim csak a testem gondozására koncentráltak, és már nem viseltem terhet a kötelességeimben. Csak azon aggódtam, hogy a túlhajszoltság tényleg a halálomat okozza. Mivel nagyon lassan követtem nyomon a munkát, az evangelizációs munka hatékonysága fokozatosan csökkent, és mégsem éreztem sürgetőnek a problémák megoldását, ami azt eredményezte, hogy az evangelizációs munka több gyülekezetben majdnem holtpontra jutott. Sőt még ez is eszembe jutott: „Öregszem, és olyan sok betegségem van. Talán azt kellene mondanom a vezetőknek, hogy hazamegyek a kötelességemet végezni, hogy ha rosszabbodik az állapotom, ott legyen a családom, hogy gondoskodjon rólam.” De aztán láttam, hogy több evangéliumi munkás is rossz állapotban van, és hogy az evangelizációs munka hatékonysága folyamatosan csökken, kicsit megijedtem, rájöttem, hogy az állapotom nem megfelelő, és akkor gyorsan Isten elé járultam, hogy imádkozzam: „Istenem, mivel elégtelen agyi vérellátást és magas vérnyomást diagnosztizáltak nálam, attól félek, hogy szélütést kapok, lebénulok, és meghalok, mint az apám. Emiatt nem akartam erőfeszítést tenni és idegeskedni a kötelességeim miatt, aminek következtében az evangelizációs munka hatékonysága jelentősen csökkent. Istenem, hajlandó vagyok bűnbánatot tartani és keresni az igazságot, hogy megoldjam a betegséggel kapcsolatos gondjaimat és aggodalmaimat. Kérlek, vezess engem.”

Ezután tudatosan kerestem Isten betegségről szóló szavait, hogy elolvassam őket. Isten következő szavait olvastam: „Aztán vannak olyanok, akiknek rossz az egészségi állapotuk, gyenge az alkatuk és nincs energiájuk, akik gyakran betegeskednek kisebb-nagyobb kórok miatt, akik még a mindennapi élethez szükséges alapvető dolgokat sem tudják elvégezni, akik nem tudnak úgy élni vagy mozogni, mint a normális emberek. Az ilyen emberek gyakran érzik magukat kényelmetlenül és rosszul a feladataik végzése közben; egyesek fizikailag gyengék, másoknak valódi betegségeik vannak, és természetesen vannak olyanok is, akiknek valamilyen ismert és lehetséges betegségük van. Az ilyen emberek, mivel ilyen gyakorlati fizikai nehézségeik vannak, gyakran süllyednek negatív érzelmekbe, és gyötrelmet, szorongást és aggodalmat éreznek. Miért éreznek gyötrelmet, szorongást és aggodalmat? Azért aggódnak, hogy ha továbbra is így végzik a kötelességüket, így fáradoznak és rohangálnak Istenért, és mindig ilyen fáradtnak érzik magukat, akkor vajon az egészségük egyre jobban meg fog romlani? Amikor elérik a 40 vagy az 50 éves kort, vajon ágyhoz lesznek kötve? Helytállóak-e ezek az aggodalmak? Tudna-e valaki konkrét megoldást adni arra, hogyan lehet ezt kezelni? Ki fog ezért felelősséget vállalni? Ki lesz a felelős? Akiknek rossz az egészségi állapotuk, és akik fizikailag alkalmatlanok, azok gyötrelmet, szorongást és aggodalmat éreznek az ilyen dolgok miatt” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). „Annak ellenére, hogy a születés, az öregség, a betegség és a halál állandó az emberiség körében, és elkerülhetetlenek az életben, vannak olyan fizikai alkattal vagy különleges betegséggel rendelkezők, akik – akár teljesítik kötelességüket, akár nem – gyötrelembe, szorongásba és aggodalomba süllyednek a test nehézségei és betegségei miatt; aggódnak a betegségük miatt, és a sok nehézség miatt, amit a betegségük okozhat nekik, aggódnak, hogy a betegségük súlyos lesz-e, milyen következményei lesznek, ha súlyosbodik, és hogy belehalnak-e. Különleges helyzetekben és bizonyos körülmények között ez a kérdéssorozat azt eredményezi, hogy gyötrelembe, szorongásba és aggodalomba merülnek, amiből képtelenek szabadulni; egyesek már azért is a gyötrelem, szorongás és aggodalom állapotában élnek, mert tudják, hogy súlyos vagy lappangó betegségük van, semmit sem tehetnek, hogy elkerüljék, és ezek a negatív érzelmek hatnak rájuk, befolyásolják és irányítják őket” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Amit Isten leleplezett, az pontosan az én állapotom volt. Felismertem, hogy sok betegségem van, és az orvos is azt mondta, hogy életveszélyes a betegségem, és azt tapasztaltam, hogy a gyógyszerek nem segítenek. Ennek eredményeként állandó gondban és aggodalomban éltem, és minden gondolatomat a testem gondozására összpontosítottam. Már nem viseltem terhet a kötelességeimben, és nem voltam hajlandó erőfeszítéseket tenni, vagy áldozatokat hozni. Attól tartottam, hogy minél több erőfeszítést teszek, annál rosszabb lesz az állapotom, ami az agy elégtelen vérellátásából és a magas vérnyomásból adódik, és hogy ha iszkémiás sztrókom lesz, nem leszek képes végezni a kötelességeimet. Akkoriban mindennap zsibbadást éreztem a karjaimban és a kezeimben, és aggódtam, hogy ha ezek a tünetek súlyosbodnak, félig lebénulok, mint az apám, és végül meg is halok. Még akkor is, ha nem halok meg, hanem csak vegetálok, hogyan tudnám végezni a kötelességeimet, és hogyan tudnék jó cselekedeteket előkészíteni, hogy üdvözüljek és bemenjek a mennyek országába? Arra is emlékeztem, hogy amikor fiatal voltam, valaki jósolt nekem, és azt mondta, hogy 60 éves koromban betegségben fogok meghalni, és most, hogy közeledtem a hatvanhoz, még jobban aggódtam, hogy vajon tényleg meg fogok-e halni. A gond és az aggodalom állapotában éltem, és nem a kötelességeimre összpontosítottam. Amikor a munkám során problémák merültek fel, nem éreztem, hogy sürgősen meg kell oldanom őket, ami miatt az evangelizációs munka hatékonysága jelentősen csökkent. Gyorsan Isten elé járultam, hogy az igazságot keressem a gondjaim és aggodalmaim megoldása érdekében.

Isten következő szavait olvastam: „Amikor megbetegszel, az azért van, hogy felfedje minden észszerűtlen követelésedet, irreális képzelődésedet és elképzelésedet Istenről, továbbá azért, hogy próbára tegye az Istenbe vetett hitedet és a Neki való alávetettségedet. Ha átmész a próbán ezekben a dolgokban, akkor igazi bizonyságtételed és valódi bizonyítékod van az Istenbe vetett hitedről, az Isten iránti hűségedről és a Neki való alávetettségedről. Ez az, amit Isten akar, és ez az, amit birtokolnia kell és meg kell élnie egy teremtett lénynek. Hát nem mind pozitív dolgok ezek? (De igen.) Ezek mind olyasmik, amikre az embereknek törekedniük kell. Sőt, ha Isten megengedi, hogy megbetegedj, vajon nem tudja-e a betegségedet bármikor és bárhol el is venni? (De igen.) Isten bármikor és bárhol elveheti a betegségedet, nem teheti-e meg tehát azt is, hogy a betegséged megmaradjon, és soha ne múljon el? (Megteheti.) És ha Isten miatt ez a betegség soha nem múlik el, akkor is el fogod tudni végezni a kötelességedet? Képes leszel-e megtartani az Istenbe vetett hitedet? Vajon nem próbatétel ez? (De az.) Ha megbetegszel, majd néhány hónap múlva meggyógyulsz, akkor az Istenbe vetett hited, valamint az Őhozzá való hűséged és a Neki való alávetettséged nincs próbára téve, és nincs bizonyságtételed. Könnyű elviselni a betegséget néhány hónapig, de ha a betegséged két vagy három évig tart, és a hited, valamint a vágyad, hogy alávetett és hűséges legyél Istenhez, nem változik, hanem egyre valóságosabbá válik, ez nem azt mutatja-e, hogy növekedett az életed? Nem aratod-e le ezt a termést? (De igen.) Tehát, ha valaki, aki valóban az igazságra törekszik, beteg, akkor átéli és személyesen megtapasztalja a betegségéből fakadó rengeteg hasznot. Nem próbál aggódva menekülni a betegsége elől, és nem aggódik amiatt, hogy mi lesz a sorsa, ha a betegsége elhúzódik, hogy milyen problémákat fog okozni, hogy rosszabbodik-e, vagy hogy meg fog-e halni – nem aggódik ilyen dolgok miatt. Amellett, hogy nem aggódik ilyen dolgok miatt, képes pozitívan bemenni, képes igazán hinni Istenben, képes arra, hogy igazán alávetett legyen Neki, és hűséges Hozzá. Azáltal, hogy így gyakorol, eljut oda, hogy bizonyságtétele lesz, ez szintén nagyban elősegíti az életbe való belépést és a beállítottság megváltozását, ez pedig szilárd alapot teremt számára az üdvösség elnyeréséhez. Milyen csodálatos is ez!” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (4.)). „Isten a betegség által meg akar menteni és meg akar tisztítani téged. Mit szeretne megtisztítani benned? Szeretne megtisztítani az összes túlzó vágyadtól és követelésedtől Istennel szemben, sőt megtisztítani a különböző számításoktól, ítéletektől és tervektől is, amelyekkel a túlélés és életben maradás érdekében mindenáron előállsz. Isten nem kéri, hogy terveket készíts, nem kéri, hogy ítélkezz, és nem engedi meg neked, hogy túlzó vágyaid legyenek Vele szemben; Ő csak azt várja el tőled, hogy alávesd magad Neki, és az alávetettség gyakorlása és megtapasztalása során megismerd a saját hozzáállásodat a betegséghez és ezekhez a testi feltételekhez, amelyeket Ő ad számodra, valamint hogy megismerd a saját személyes vágyaidat. Amikor megismered ezeket a dolgokat, akkor fogod tudni érzékelni, hogy mennyire a javadra válik, hogy Isten így intézte számodra a betegség körülményeit, vagy hogy ezt a testi állapotot adta neked; és akkor fogod tudni érzékelni, hogy ezek mennyire hasznosak a beállítottságod megváltoztatását, az üdvösséged elérését és az életbe való belépésedet illetően. Éppen ezért, amikor a betegség jelentkezik, nem szabad mindig azon gondolkodnod, hogyan úszhatod meg vagy menekülhetsz el előle, illetve hogyan zárhatod ki” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Isten szavaiból megértettem Isten szándékát. Azzal, hogy Isten betegséget okozott nekem, függetlenül attól, hogy hosszú vagy rövid időbe telik, amíg felépülök belőle, és attól, hogy Isten meggyógyított-e vagy sem, Isten azt akarta, hogy a betegségemben igazi alávetettséget mutassak. Isten meg akarta vizsgálni, hogy hűséges vagyok-e a kötelességeimben, és ami még fontosabb, meg akarta tisztítani és változtatni a romlott beállítottságomat. De amikor meghallottam, hogy az orvos szerint életveszélyes betegségem van, azonnal a gond és az aggodalom állapotába estem. Féltem, hogy a betegségem súlyosbodik, vagy akár részleges bénuláshoz is vezet, és attól féltem, hogy ha az állapotom rosszabbodik, és meghalok, akkor nem üdvözülök, és nem megyek be a mennyek országába. Nemcsak a hit, és az Istennek való alávetettség hiányzott belőlem, hanem azt is alkualapként használtam, hogy hazamegyek a kötelességemet végezni, így próbálva érvelni Isten előtt. Panaszkodtam, hogy Isten nem szünteti meg a betegségemet, és még az is megfordult a fejemben, hogy elhagyom az aktuális feladatokat, és elmegyek, hogy otthon végezzem a kötelességeimet. Hol volt az alávetettségem, és az Isten iránti hűségem? Amikor korábban rövid ideig tartó, enyhe fejfájásaim voltak, még képes voltam kitartani a kötelességeim mellett, és úgy éreztem, hogy elég hűséges vagyok Istenhez, de amikor idén utánaolvastam a betegségemnek, és azt találtam, hogy a halálozási arány igencsak magas, nem akartam áldozatot hozni a kötelességeimben, kényelmes és felületes lettem a kötelességeimben, ami jelentősen hátráltatta több gyülekezet evangelizációs munkáját. Rájöttem, hogy mennyire önző és megvetendő vagyok, és mennyire hiányzik belőlem az Istennek való igazi alávetettség. Teljesen feltárultam e betegség által, és ha ez nem történik meg velem, akkor szégyentelenül a hűség és az Istennek való alávetettség koronáját tettem volna a fejemre. Ez a betegség gazdag lakoma volt, amit Isten rendezett nekem! Megértve Isten szándékát, sokkal nyugodtabbnak éreztem magam a szívem mélyén. Imádkoztam Istenhez: „Istenem, akár javul a betegségem, akár rosszabbodik, hajlandó vagyok félretenni gondjaimat és aggodalmaimat, alávetni magam a Te vezénylésednek és elrendezéseidnek, és hamarosan szívemet-lelkemet beleadom a kötelességeimbe. Te vezess engem arra, hogy továbbra is elgondolkodjak magamon, és levonjam a tanulságokat.”

Ismét elgondolkodtam magamon. Megkérdeztem magamtól, hogy annyi évnyi Istenben való hit után, amikor a betegségem nem javult, miért veszítettem el a hitemet Istenben, és miért nem volt motivációm a kötelességeimben? Elmélkedésem során Isten szavaira gondoltam: „Csak szavakban vagytok hűségesek, tudásotok csupán gondolkodásból és elképzelésekből áll, fáradozásotok a mennyei áldások elnyerésére irányul – hát akkor mégis milyen lenne a hitetek? Még ma is süket fülekre talál nálatok az igazság minden egyes szava” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mire meglátod Jézus szellemi testét, Isten újjáteremti a mennyet és a földet). Isten szavai valóban fején találták a szöget, amikor az én megvetendő szándékaimról volt szó. Úgy tűnt, mintha sok éven át végeztem volna a kötelességeimet, áldozatokat hoztam volna, és megerőltettem volna magam, de legbelül az volt a szándékom, hogy áldásokat szerezzek. Azt gondoltam, hogy mivel ennyi éven át kitartottam a kötelességeim mellett, miközben beteg voltam, hogy ha nem is volt érdemem, legalább keményen dolgoztam, és megpróbáltam ezeket a dolgokat tőkeként felhasználni, hogy alkudozzam Istennel a mennyek országának áldásaiért. Amikor láttam, hogy a betegségemből könnyen szövődmények adódhatnak, amelyek bénuláshoz vagy akár halálhoz is vezethetnek, és a reményeim, hogy bemegyek a mennyek országába, szertefoszlóban vannak, az Istent eláruló természetem teljesen lelepleződött. Egyre kevésbé viseltem terhet a kötelességeimben, és az elmém arra összpontosított, hogy népi gyógymódokat találjak a betegségemre. Nem akartam bajlódni az evangelizációs munka csökkenő hatékonyságának megoldásával, és csak attól féltem, hogy ha túl keményen dolgozom, és meghalok, nem kapom meg a mennyek országának áldásait. Még a tartaléktervemet is fontolóra vettem, és arra gondoltam, hogy feladom a feladatokat, és hazamegyek. Rájöttem, hogy valójában nincs bennem hűség, és hogy csak azért végzem a kötelességeimet, hogy elnyerjem az áldásokat. Ha nem az történt volna, hogy ezen a betegségen keresztül feltárulok, akkor nem eszméltem volna rá arra a megvetendő szándékomra, hogy csak áldásokat keresek a hitemben, vagy azokra az észszerűtlen követelésekre, amelyeket Istennel szemben támasztottam. Az, hogy olyasvalaki, mint én, aki tele van romlott beállítottságokkal, mégis be akar menni a királyságba, és élvezni akarja Isten áldásait, igazán szégyenletes! Adósnak éreztem magam, és bűntudatom volt. Teremtett lény vagyok, és a kötelességeim végzése tökéletesen természetes és indokolt. Nagyon élveztem az Istentől kapott igazság ellátását, ezért feltétel nélkül végeznem kell a kötelességeimet, hogy viszonozzam Isten szeretetét.

Később, Isten szavait olvasva, világosabban megértettem a halált. Mindenható Isten azt mondja: „A halál kérdése ugyanolyan természetű, mint más kérdések. Nem az emberekre van bízva, hogy maguk döntsenek róla, még kevésbé változtatható meg az ember akaratával. A halál ugyanolyan, mint az élet bármely más fontos eseménye: teljes mértékben a Teremtő eleve elrendelése és szuverenitása alatt áll. Ha valaki könyörögne a halálért, nem biztos, hogy meghalna; ha könyörögne az életért, nem biztos, hogy élne. Mindez Isten szuverenitása és eleve elrendelése alatt áll, és mindez Isten hatalma, Isten igazságos természete, Isten szuverenitása és intézkedései alapján változik és dől el. Ezért, mondjuk, ha súlyos betegség ér, egy végzetesnek tűnő súlyos betegség, nem fogsz feltétlenül meghalni – ki dönti el, hogy meghalsz-e vagy sem? (Isten.) Isten dönti el. És mivel Isten dönti el, és az emberek nem dönthetnek ilyesmiről, miért szoronganak és gyötrődnek az emberek? Olyan ez, mint az, hogy kik a szüleid, és mikor és hol születtél – ezeket a dolgokat sem választhatod meg. A legbölcsebb döntés ezekben a kérdésekben az, ha hagyjuk, hogy a dolgok a maguk természetes útját járják, ha alávetjük magunkat, és nem választunk, ha nem áldozunk erre a kérdésre semmilyen gondolatot vagy energiát, és nem gyötrődünk, szorongunk vagy aggódunk emiatt. Mivel az emberek nem képesek maguk választani, ezért ostobaság és bölcstelenség ennyi energiát és gondolatot fordítani erre a kérdésre. Az embereknek, amikor a halál roppant fontos kérdésével szembesülnek, nem azt kellene tenniük, hogy gyötrődnek, bosszankodnak miatta, vagy félnek tőle, hanem mit? Az embereknek várniuk kellene, igaz? (Igen.) Így van? Vajon a várakozás azt jelenti, hogy várni a halálra? Várni a halálra, amikor a halál közeledik? Így van ez? (Nem, az embereknek pozitívan kell szembenézniük vele, és alá kell vetniük magukat.) Így van, ez nem a halálra való várakozást jelenti. Ne rémüljetek meg a haláltól, és ne használjátok minden energiátokat arra, hogy a halálra gondoljatok. Ne arra gondoljatok egész nap, hogy »Vajon meg fogok halni? Mikor fogok meghalni? Mit fogok tenni a halálom után?« Egyszerűen ne gondoljatok rá. Egyesek azt mondják: »Miért ne gondoljak rá? Miért ne gondoljak rá, amikor meg fogok halni?« Mert nem tudni, hogy meg fogsz-e halni vagy sem, és nem tudni, hogy Isten megengedi-e, hogy meghalj – ezek ismeretlen dolgok. Konkrétan, nem tudni, mikor fogsz meghalni, hol fogsz meghalni, vagy hogy a tested mit fog érezni, amikor meghalsz. Az, hogy az agyadat töröd, hogy olyan dolgokon gondolkodsz és töprengsz, amiket nem tudsz, hogy szorongsz és aggódsz miattuk, vajon nem tesz téged ostobává? Mivel ostobává tesz, nem kellene ezeken a dolgokon törnöd a fejed” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (4.)). „Követed Istent és azt mondod, hogy hiszel Benne, de ugyanakkor babonák irányítanak és zavarnak. Akár olyan gondolatokat is képesek vagytok követni, amelyeket a babonák ültetnek el az emberekben, vagy ami még súlyosabb: némelyikőtök fél ezektől a babonás gondolatoktól és tényektől. Ez a legnagyobb káromlás Istennel szemben. Nem csak hogy nem vagy képes Isten mellett tanúságot tenni, hanem még követed is a Sátánt az Isten szuverenitásának való ellenállásban – ez káromlás Istennel szemben” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (16.)). Isten szavainak ítélete riadalmat és félelmet keltett bennem. Arra gondoltam, hogy az állapotom a közelmúltban súlyosbodott, és az orvos azt mondta, hogy életveszélyes a betegségem, és eszembe jutott, amit egy tenyérjós egyszer mondott – hogy 60 éves koromban betegségben fogok meghalni, és így rögtön azon kaptam magam, hogy a gond és az aggodalom állapotában élek. Féltem, hogy valóban meghalhatok, ezért mindenféle kezelést kipróbáltam, remélve, hogy gyorsan megszabadulok ettől a betegségtől. Most visszatekintve, látom, hogy valóban vak és tudatlan voltam. Életem és halálom Isten kezében van, és az, hogy mikor és hogyan halok meg, mind Isten eleve elrendelése és szuverenitása alatt áll. Akár beteg vagyok, akár nem, amikor eljön az eleve elrendelt időm, meg fogok halni, még akkor is, ha nem vagyok beteg. De ha még nem értem el az eleve elrendelt időt, még ha súlyos betegséget kapok is, nem fogok meghalni. De én nem értettem Isten hatalmát és szuverenitását, és befolyásolt és megzavart az, amit egy tenyérjós mondott, attól féltem, hogy amit mondott, az tényleg valóra válik. Hol volt Isten helye a szívemben? Nem tagadtam-e ezzel Isten eleve elrendelését és szuverenitását? Ez Isten káromlása volt! Olyan bolond voltam, legszívesebben megpofoztam volna magam. Apámra gondoltam, aki csak 40 éves volt. Rengeteg pénzt költött kezelésekre, de nem tudta meggyógyítani a betegségét, és amikor eljött az eleve elrendelt ideje, senki sem tudta életben tartani. Ezzel szemben azt is láttam, hogy az egyik nővér nagyapja több mint 10 éve rákos volt. Az orvosok azt mondták, hogy nem fog sokáig élni, de a diagnózis után még sok évig élt kezelés nélkül. Még 70 éves kora elmúltával is rendszeresen járt a piacra. Bár több betegségem is van, az, hogy az állapotom romlik-e, szélütéssé, bénulássá fejlődik-e, vagy akár halálhoz vezet-e, olyan dolgok, amiket nem tudok megjósolni vagy irányítani. De a gond és aggodalom csapdájába estem, és nem végeztem szívvel-lélekkel a kötelességemet. Nem volt ez ostobaság tőlem? Akár élek, akár meghalok, alá kell vetnem magam Isten eleve elrendelésének és elrendezéseinek, és nem kellene aggódnom vagy zaklatottnak lennem olyan dolgok miatt, amelyeket nem tudok megjósolni vagy irányítani. Tekintve, hogy az elmém még normálisan működik, és még van energiám a kötelességeim végzésére, gyorsan meg kellett változtatnom az állapotomat, átállítani a gondolkodásmódomat, szívvel-lélekkel végezni a kötelességeimet, mindent megtenni, hogy megoldjam az evangelizációs munkában felmerülő problémákat, megoldani a testvérek negatív állapotát, motiválni őket, hogy hirdessék az evangéliumot és tegyenek tanúságot Isten mellett, és még több embert elhozni az Ő házába, akik szomjazzák Isten megjelenését, hogy megkapják az Ő üdvösségét. Ily módon, még ha meg is halok, nem fogok semmit megbánni.

Később tovább olvastam Isten szavait: „Mi az értéke egy ember életének? Pusztán annyi, hogy a testi örömöknek, például az evésnek, ivásnak és a szórakozásnak hódolhasson? (Nem.) Akkor mi? Kérlek, fejtsétek ki a gondolataitokat! (Egy embernek legalább annyit kell elérnie az életében, hogy teljesítse egy teremtett lény kötelességét.) Úgy van. [...] Egy tekintetben a teremtett lény kötelességének teljesítéséről van szó. Más tekintetben arról, hogy a képességeiteknek és adottságaitoknak megfelelően mindent tegyetek meg a lehető legjobban, legalább odáig jussatok el, ahol a lelkiismeretetek nem vádol titeket, ahol megbékéltek a saját lelkiismeretetekkel, és ahol mások szemében elfogadhatónak bizonyultok. Egy lépéssel továbbhaladva, egész életed során, függetlenül attól, hogy milyen családba születtél, milyen a tanulmányi háttered vagy a képességed, valamelyest meg kell értened azokat az alapelveket, amelyeket az embereknek fel kellene fogniuk az életben. Például, hogy az embereknek milyen úton kellene járniuk, hogyan kellene élniük, és hogyan kell értelmes életet élni – legalább egy kicsit meg kellene ismerned az élet igazi értékét. Az ember nem élheti ezt az életet hiába, és nem jöhet hiába erre a földre. Más tekintetben, életed során teljesítened kell a küldetésedet; ez a legfontosabb. Nem valami nagy küldetés, kötelesség vagy felelősség teljesítéséről beszélünk, de legalább valamit el kell érned. Az egyházban például egyesek minden erőfeszítésüket az evangélium terjesztésének munkájába fektetik, ennek szentelik egész életük energiáját, nagy árat fizetnek érte és sok embert megnyernek. Emiatt úgy érzik, hogy nem hiába élték az életüket, és az értéket és vigaszt tartogat számukra. Amikor szembenéznek egy betegséggel vagy a halállal, amikor összegzik az életüket és felidézik mindazt, amit valaha tettek, az utat, amelyen jártak, vigaszt találnak a szívükben. Nem élnek át vádaskodást vagy megbánást. [...] Az emberi élet értéke és a követendő helyes út valamilyen értékes dolog megvalósítását és egy vagy több értékes munka elvégzését foglalja magában. Ezt nem karriernek hívják, hanem helyes útnak és helyes feladatnak is. Mondjátok meg Nekem, megéri az embernek megfizetni az árat azért, hogy valamilyen értékes munkát végezzen, értelmes és értékes életet éljen, továbbá az igazságra törekedjen és elérje azt? Ha valóban vágysz arra, hogy az igazságra törekedj és megértsd azt, hogy az életben a helyes útra lépj, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, és értékes és tartalmas életet élj, akkor nem kellene haboznod, hogy minden erődet beleadd, megfizesd az árat, és minden idődet és a napjaid egészét odaadd. Ha ebben az időszakban megtapasztalsz egy kis betegséget, az nem számít majd, nem fog megtörni téged. Nem sokkal magasabb rendű ez, mint egy egész életen át tartó kényelem és semmittevés, a fizikai test etetése addig a pontig, amíg jól táplált és egészséges lesz, majd végül a hosszú élet elérése? (De.) E két lehetőség közül melyik segíti elő jobban az értékes életet? Melyik hozhat vigaszt és melyik nem okoz megbánást az emberekben, amikor a legvégén szembenéznek a halállal? (Ha értelmes életet élünk.) Értelmes életet élni azt jelenti, hogy eredményeket és vigaszt érzünk a szívünkben” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (6.)). Isten szavainak útmutatása alapján megértettem, hogyan élhet az ember értelmes és értékes életet, és nagyon felbuzdult a szívem. Én a Sátán által megrontott ember vagyok, de Isten ma felemelt, és végezni tudom a teremtett lény kötelességét, élhetek, hogy hirdessem az evangéliumot és tanúságot tegyek a Teremtőről, elvezessem a szenvedésben és sötétségben élőket Istenhez, hogy megkapják az Ő üdvösségét, és oltalomban részesüljek Istentől, hogy túlélhessem a nagy szerencsétlenségeket. Ez olyan értékes és jelentőségteljes dolog! Kevesebbek vagyunk a pornál, Isten mégis kegyelemmel bánik velünk. Az, hogy ehetjük, ihatjuk, és élvezhetjük Isten szavainak ellátását, megérthetünk oly sok igazságot és misztériumot, és képesek vagyunk végezni a teremtett lény kötelességét, ezek olyan áldások, amelyeket a történelem során még a királyok sem élvezhettek! Igazán megtisztelő számunkra, hogy találkozhatunk ezzel az elképzelhetetlenül ritka lehetőséggel! Ha csak a testemnek viselem gondját, és nem akarok erőfeszítést tenni, vagy áldozatot hozni a kötelességemben, még ha hazamegyek is, és ápolom a testemet, hogy meggyógyuljak ha nem végeztem jól a kötelességemet, és elvesztettem a teremtett lény funkcióját, akkor nem úgy fogok-e élni, mint egy két lábon járó hulla? A lélek fájdalmát nem lehet helyrehozni. Ezután gyorsan beszéltem Isten szándékairól az evangéliumi munkásoknak, és amikor problémákat és eltéréseket fedeztem fel az evangelizációs munkájukban, azonnal megoldásokat ajánlottam, és az evangelizációs munka fokozatosan javulni kezdett. Két hónappal később az evangelizációs munka eredményei ezekben a gyülekezetekben megduplázódtak. Ezután abbahagytam a gyógyszerek szedését, a vérnyomásom normálisra állt vissza, és a fejemet már nem éreztem duzzadtnak, és nem fájt. Amikor nem volt sok munka, akkor egy kicsit többet pihentem, és alkalmanként, amikor sok volt a munka, és sokáig fenn kellett maradnom, másnap reggel, amikor felébredtem, a fejemet már nem éreztem olyan duzzadtnak, és nem fájt annyira, mint korábban. A karjaim és a kezeim éjszakai zsibbadása is megszűnt, és igazán hálás voltam Istennek.

Később kaptam egy levelet a felsőbb vezetőktől, amelyben megkértek, hogy legyek felelős Sujjüan körzet több mint egy tucat gyülekezete evangelizációs munkájának nyomon követéséért. Amikor elolvastam a levelet, erre gondoltam: „Ilyen sok gyülekezet evangelizációs munkájának nyomon követése nagyobb áldozatvállalást, több erőfeszítést és több szellemi energiát igényel. Ha túlságosan igénybe veszem az agyamat, vajon nem fog visszatérni a betegségem?” Ezen gondolkodva felismertem, hogy valami nincs rendben az állapotommal. Hát nem épp az imént szabadultam meg a betegségemmel kapcsolatos gondoktól és aggodalmaktól? Miért aggódom újra? Ezért imádkoztam Istenhez, hajlandó voltam alávetni magam. Utána elolvastam Isten szavait: „Akár beteg vagy, akár fájdalmaid vannak, amíg csak lélegzel, amíg még élsz, amíg még tudsz beszélni és járni, addig van energiád a kötelességed teljesítésére, és jól kell viselkedned a kötelességed teljesítése során, szilárdan megállva abban. Nem szabad lemondanod a teremtett lény kötelességéről és a felelősségről, amelyet a Teremtő adott neked. Amíg meg nem halsz, el kell végezned a kötelességedet, és jól kell teljesítened” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Isten szavai hitet és erőt adtak nekem, és amíg élek, képes vagyok beszélni és járni, engedelmesnek és gyakorlatiasnak kell lennem, és végeznem kell a teremtett lény kötelességét. Ha belegondolok, a betegségeim ekkorra már lényegében meggyógyultak, és bár a munkaterhelés egy kicsit nagyobb volt, észszerűen meg tudtam szervezni az időbeosztásomat, és függetlenül attól, hogy a jövőben kiújul-e a betegségem, hagytam, hogy Isten úgy vezényeljen és rendezzen el, ahogyan kívánja. Ezért küldtem egy választ a vezetőknek, hogy hajlandó vagyok engedelmeskedni az egyház intézkedéseinek, és hajlandó vagyok harmonikusan együttműködni mindenkivel, hogy jól végezzük a kötelességet.