Régebben ez volt az elképzelésem a kötelességemben: azt gondoltam, hogy amíg jó szándékaim vannak, és végezni akarom a kötelességemet, addig a jó szándékaim miatt Isten jóváhagyásával és elfogadásával fogok találkozni, és Ő jó eredményekkel fogja megáldani a kötelességemet. De amikor az erőfeszítéseim eredményeképpen kritizáltak, megdorgáltak, sőt, meg is metszettek, úgy éreztem, hogy megbántottak. Elgondolkodtam: „Isten nem vizsgálja át az emberek szívének legmélyét? Miért érdemelnek a jó szándékaim hideg zuhanyt?” Utána negatívvá, passzívvá és túl óvatossá váltam a kötelességemben. Gyakran frusztrációval fogadtam az ilyen helyzeteket, és soha nem voltam tisztában azzal, hogy hol rontottam el, amikor így végeztem a kötelességemet. Ez gúzsba kötötte a szívemet. Csak akkor értettem meg némileg ezt a kérdést, amikor nemrégiben átéltem néhány tapasztalatot.

Az elmúlt két évben én felügyeltem a videós munkát, és idén májusban megtudtam, hogy az egyik énekes videóban használt felvételek nem illenek a témához, és hogy újra kell készíteni őket. Később megnéztem a videót. Úgy találtam, hogy a felhasznált felvételek egy része elég újszerű volt, de nem illett ahhoz a hangulathoz, amit a dal közvetíteni akart. Azt gondoltam, hogy talán újítani akartak, de nem fogták fel az alapelveket. Másnap a vezető részletesen beszélt a videóval kapcsolatos problémákról, és meg is metszette a videógyártó csapatot. Egy általa említett kulcsfontosságú pont nagyon szíven ütött. A vezető azt mondta, hogy semmilyen alapelveket nem követnek a kötelességeikben, hogy nem értik az igazságot, nincs tisztánlátásuk, és nem keresnek. Csak az elképzeléseik, képzelődéseik és jó szándékaik szerint cselekedtek, és ennek eredményeképpen akadályozásokat és megzavarásokat okoztak. Amikor ezt meghallottam, elgondolkodtam: „Vajon nem ezt a hibát követem el én is gyakran a kötelességemben?” A közelmúltban készített videóink meglehetősen egyhangúak voltak a megjelenítés formáját tekintve, és sok testvér javasolta, hogy újítanunk kellene. Amikor ezt hallottam, arra gondoltam: „Ez igaz, valóban van ilyen problémánk. Tanuljunk tehát, és készítsünk egy merész újítást! Mutassuk meg mindenkinek, hogy kreatívak vagyunk, és nem ragadtunk le a múltban!” Ezért kerestem néhány referenciavideót, és úgy gondoltam, hogy újíthatunk a formátumon. Amikor megmutattuk a tervezeteket néhány testvérnek, azt mondták: „Ez elég újító.” Azonban úgy gondoltam, hogy mivel ezúttal új formátumokat használtunk, talán a vezető is ránézhetne. De aztán aggódni kezdtem: „Mi van, ha a vezető alapelvekkel kapcsolatos problémákat talál, és visszautasítja ezeket a formátumokat? Talán nem kellene megmutatnunk a vezetőnek, és csak feltöltjük, ha szerintünk rendben van.” Később emiatt nem voltam nyugodt, ezért idegesen benyújtottam a videót a vezetőnek ellenőrzésre. A vezető végül rengeteg problémára mutatott rá. Azt mondta, hogy néhány formátum nem illik a témához, hogy az ötleteink túl egyszerűek, és hogy nem látunk tisztán. Eléggé elkeseredtem. Tudtam, hogy még mindig vannak problémák a videóval, de a szándékaink jók voltak, és újítani akartunk. Miért nem tudott néhány bátorító szót mondani a vezető, hogy jobban érezzük magunkat?

Utána elgondolkodtam: „Amikor szenvedélyesen próbálom jól végezni a munkámat, de végül a vezető megró és megmetsz, miért érzem megbántva magam, és miért gondolom, hogy a vezető nem ért meg engem?” Imádkoztam Istenhez, hogy megértsem, hol rontottam el a kötelességemet. Az áhítataim során Isten szavait olvastam. „A kötelességed végzése során semmiképpen nem veheted alapul a személyes preferenciáidat, azt téve, amit szeretnél, amit örömmel csinálnál, vagy ami jó fényt vet rád. Ez a saját akaratod szerint való cselekvés. Ha a saját személyes preferenciáidra hagyatkozol a kötelességed végzése során, azt gondolva, hogy ez az, amit Isten megkövetel és ami Istent boldoggá teszi, továbbá, ha erőszakkal ráerőlteted a személyes preferenciáidat Istenre, vagy úgy gyakorlod őket, mintha azok lennének az igazság, és igazságalapelvekként tekintesz rájuk, akkor ez vajon nem hiba? Ez nem a kötelességed végzése, és Isten nem fog emlékezni a kötelességed ily módon történő végzésére. Egyesek nem értik az igazságot, és nem tudják, mit jelent jól végezni a kötelességeiket. Úgy érzik, hogy erőfeszítést tettek, beleadták szívüket-lelküket, fellázadtak hús-vér testük ellen, és szenvedtek, akkor miért nem tudják soha megfelelő színvonalon végrehajtani a kötelességüket? Isten miért elégedetlenkedik mindig? Hol rontották el ezek az emberek? Az volt a hibájuk, hogy nem derítették ki Isten követelményeit, ehelyett a saját elképzeléseik szerint cselekedtek – ez az oka. Saját vágyaikat, preferenciáikat és önző indítékaikat kezelték az igazságként, és úgy bántak velük, mintha azok lennének azok, amiket Isten szeret, mintha azok lennének az Ő mércéi és követelményei. Azt tekintették az igazságnak, amit ők helyesnek, jónak és szépnek hittek; ez helytelen. Valójában, még ha az emberek néha úgy is gondolják, hogy valami helyes és összecseng az igazsággal, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az összecseng Isten szándékaival. Minél inkább azt gondolják az emberek, hogy valami helyes, annál óvatosabbnak kell lenniük, és annál jobban kell az igazságot kutatniuk, hogy lássák, hogy amit gondolnak, megfelel-e Isten követelményeinek. Ha az pontosan ellentétes az Ő követelményeivel és az Ő szavaival, akkor elfogadhatatlan, még akkor is, ha te azt gondolod, hogy helyes, ez csak egy emberi gondolat, és nem fog megfelelni az igazságnak, bármennyire is helyesnek gondolod. Azt, hogy valami helyes vagy helytelen, Isten szavai alapján kell eldönteni. Nem számít, mennyire vélsz valamit helyesnek: ha nincs alapja Isten szavaiban, helytelen, és el kell vetned. Csak akkor elfogadható, ha összhangban van az igazsággal, és csak az igazságalapelvek ily módon való betartásával felelhet meg a kötelességed végzése a megfelelő színvonalnak. Mi is az a kötelesség? Isten által az embereknek adott megbízatás, Isten házának munkájához tartozik, valamint olyan felelősség és kötelezettség, amelyet Isten választott népe minden egyes tagjának viselnie kell. A kötelesség a karriered? Személyes családi ügy? Jogos-e az a kijelentés, hogy ha egyszer rád bíztak egy kötelességet, akkor ez a kötelesség a te személyes ügyeddé válik? Egyáltalán nem ez a helyzet. Hogyan kellene tehát végezned a kötelességedet? Úgy, hogy Isten követelményeinek, szavainak és mércéinek megfelelően cselekszel, és úgy, hogy viselkedésedet az igazságalapelvekre alapozod szubjektív emberi vágyak helyett. Egyesek azt mondják: »Ha egyszer már rám bíztak egy kötelességet, az nem az én dolgom? A kötelességem az én feladatom, és az, amivel megbíztak, nem az én dolgom? Ha a kötelességemet a saját dolgomként kezelem, nem azt jelenti, hogy megfelelően fogom csinálni? Vajon jól végezném, ha nem a saját dolgomként kezelném?« Helyesek vagy helytelenek ezek a szavak? Helytelenek; ellentétben állnak az igazsággal. A kötelesség nem a te személyes ügyed, hanem Isten ügye, Isten munkájának része, és úgy kell végezned, ahogy Isten kéri; csak akkor felelhetsz meg a mércének, ha a kötelességedet Istennek alávetett szívvel végzed. Ha mindig a saját elképzeléseid és képzelődéseid, valamint a saját hajlamaid szerint végzed a kötelességedet, akkor soha nem fogsz megfelelni a mércének. Ha mindig csak úgy végzed a kötelességedet, ahogyan szeretnéd, akkor nem végzed a kötelességedet, mert amit te csinálsz, az nem tartozik Isten irányításának körébe, nem Isten házának munkája; ehelyett a saját működésedet irányítod, a saját feladataidat végzed, és így Isten erről nem fog megemlékezni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságalapelvek kutatásával végezheti jól a kötelességét). Miután olvastam Isten szavait, megértettem, hogy az én gondolkodásmódom pontosan az, amit Isten leleplezett, hogy amíg erőfeszítést teszek, gondolkodom, és áldozatot hozok azért, hogy kitaláljam a dolgokat, addig jól végzem a kötelességemet, és akkor Istennek elégedettnek kellene lennie. De nem vettem figyelembe, hogy a „jó szándékaim” megfelelnek-e az alapelveknek. Néha a pillanat hevében úgy gondoltam, hogy valami megfelelő vagy jó, és csak úgy nekiláttam és megcsináltam, anélkül, hogy komolyan kerestem volna az alapelveket, vagy megnyugodtam volna, hogy információkat keressek, tanulmányozzam vagy összegezzem a dolgokat. Ennek eredményeképpen az általam készített munkák gyakran nem feleltek meg az alapelveknek. Például a himnuszvideók készítésekor a nem hívők az emberek figyelmének felkeltésére és az átkattintási arány növelésére összpontosítanak, látványos összekötő képeket és fejlett szerkesztési technikákat használnak, hogy a videókat feltűnőbbé tegyék. De a mi elsődleges célunk a videógyártással az, hogy segítsünk az embereknek elcsendesedni és Isten szavaira figyelni. Ez Isten szavainak népszerűsítése és a Róla való tanúságtétel. Ha személyes preferenciáinkat vagy a nem hívők kritériumait tekintjük az alapelveknek, amelyek alapján végezzük a kötelességeinket, gyakran előfordulnak eltérések, és az eredmény nem tesz tanúságot Istenről. Az én képességem is korlátozott, és nem tudom tisztán látni az ítéleteket. Bár szeretném jól végezni a kötelességemet, követni akarom az alapelveket a cselekedeteimben, újítani akarok, és elkerülni az ismétléseket, mivel nem értem az igazságot, és nem látom tisztán a dolgokat, gyakran vannak eltéréseim az alapelvek megértésében, és a munkám eredményei nem jók. Ez alkalommal például újítani akartunk a videó formátumán, ezért siettem, hogy a videómban felhasználjam a tanult új elemeket, de valójában csak az alapokat fogtam fel a tanultakból, és nem vettem figyelembe, hogy ezek összhangban vannak-e a videó témájával, vagy hogy egyes technikákat az alapelveknek megfelelően alkalmaztam-e. Ennek eredményeképpen a videó hatékonysága gyenge volt, és még alapvető hibák is előfordultak. A vezető rámutatott a problémáimra, mondván, hogy egyszerűen gondolkodom, és nem látok tisztán. Még megbántva is éreztem magam, és úgy gondoltam, hogy a vezető meggondolatlanul viselkedik. Úgy éreztem, hogy a szándékaim jók, így még ha voltak is eltérések vagy problémák, a vezetőnek néhány vigasztaló szót kellett volna mondania a jó szándékaim miatt. Ezen a ponton azt gondoltam magamban: „Vajon ez a követelésem valóban összhangban van-e az alapelvekkel?” Isten házában a dolgokat az alapelvek gondos figyelembevételével kell elvégezni, és a helyes az helyes, a helytelen pedig helytelen. Ha a munkám az alapelveket követi és jó eredményeket ér el, Isten háza természetesen át fogja venni azt. De ha megszegi az alapelveket, és nem tud tanúságot tenni Istenről, akkor a vezető nem fogja használni, és egyértelműen rá is fog mutatni a problémáimra. Egy ilyen közvetlen rámutatás célja nem az, hogy leleplezze a gyengeségeimet vagy megtámadjon, hanem hogy segítsen tisztán látni a hiányosságaimat és hibáimat, hogy a jövőben jobban tudjak az alapelvek keresésére és a képességeim fejlesztésére összpontosítani. Így jobb videókat tudok majd készíteni. Az ilyen útmutatások és metszések a legjobb módjai annak, hogy segítsük az embereket a kötelességvégzésükben. De képtelen voltam megkülönböztetni a helyest a helytelentől, és szerettem vigasztaló és megértő szavakat hallani. Amikor mások szigorúan szóltak hozzám, ellenállás volt bennem, mintha addig, amíg a szándékaim jók, még ha hibáztam is, nem érhetne kritika, és meg kellene hagyni a tekintélyemet. Ez nem a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiája? Ha jobban belegondolunk, az ilyen követelések valóban nélkülözik a józan észt, és ez nem az igazságot elfogadó ember viselkedése. Emellett a kötelességeink nem magánügyek. Minden kötelesség Isten házának munkáját és az Istenről való tanúságtételt érinti, ezért óvatosan és gondosan, istenfélő szívvel kell kezelnünk, többet kell keresnünk, és többet kell konzultálnunk másokkal, hogy elkerüljük, hogy elképzeléseink vagy képzelődéseink alapján Istent megszégyenítő műveket alkossunk. A jó szándékra és a lelkesedésre való hagyatkozás az alapelvek keresése nélkül akadályozásokat okozhat az ember kötelességeiben.

Később elgondolkodtam: „Amióta elkezdtem a kötelességeimet, tudom, hogy minden kérdésben az alapelveket kell keresnem, de néha úgy gondolom, hogy valami jó, és csak úgy rögtön megcsinálom, anélkül, hogy keresni akarnék. Miért vagyok ilyen akaratos?” Később elolvastam Isten szavainak egy passzusát, és némileg megértettem a kötelességemmel kapcsolatos szándékaimat. Mindenható Isten azt mondja: „Az a megfelelő kiindulópont, ha valaki folyamatosan mutogatni akarja a szakértelmét és dicsekedni akar a képességeivel Isten házában? (Nem, nem az.) Milyen értelemben helytelen ez? Kérlek, magyarázzátok el az okát. (Az a szándékuk, hogy felvágjanak és kitűnjenek – a saját karrierjüket hajszolják. Nem gondolkodnak azon, hogyan tudják jól teljesíteni a kötelességeiket, vagy hogy miként cselekedjenek úgy, hogy az hasznára váljon Isten házának munkáját. Ehelyett a saját preferenciáik szerint akarnak cselekedni, anélkül, hogy megvédenék Isten házának érdekeit vagy keresnék az igazságalapelveket.) Mások hogy látják ezt a dolgot? (Mindig dicsekedni, amikor valami történik, az sátáni természet. Nem gondolkodnak azon, hogyan tegyék a kötelességeiket, és hogyan tegyenek tanúbizonyságot Isten mellett. Mindig saját maguk mellett akarnak tanúbizonyságot tenni, ez az út pedig természeténél fogva téves.) Ez a kiinduló pont természeténél fogva téves, ez biztos. Milyen értelemben helytelen? Ez egy olyan dolog, amelyet nem tudtok cáfolni. Úgy tűnik, hogy mindannyiótok elnyomva érzi magát, és mindannyiótok mutogatni akarja a szakértelmét, hogy megcsillogtassátok a képességeiteket – nem így van? Van a nem hívőknek egy mondása, hogy is hangzik? »Egy idős hölgy kirúzsozza magát, hogy legyen mit nézned.« Nem ezt jelenti a »képességeid csillogtatása«? (De igen.) A képességeid csillogtatása azt jelenti, hogy mutogatni akarod a képességeidet és dicsekedni, hogy presztízsre és státuszra tegyél szert a többiek között, és nagyra becsüljenek. Legalábbis arról szól, hogy valaki ki akarja használni a lehetőséget, hogy csillogtassa a képességeit, tájékoztatva és értesítve másokat, hogy »Van pár valódi készségem, nem vagyok hétköznapi ember, ne nézzetek le, tehetséges egyén vagyok.« Legalábbis ez a jelentés bújik meg mögötte. Tehát ha valakinek ilyen szándékai vannak, és mindig csillogtatni akarja a képességeit, milyen természetről van szó? A saját karrierjét akarja hajszolni, a saját státuszát akarja menedzselni, hogy megvesse a lábát, és presztízsre tegyen szert a többiek körében. Ilyen egyszerű. Nem azért csinálja, hogy végezze a kötelességét, nem is Isten háza érdekében teszi, továbbá nem keresi az igazságot, s nem Isten háza alapelvei és követelményei szerint cselekszik. Önmagáért teszi, hogy még szélesebb körben elismerjék, hogy növelje saját értékét és hírnevét. Azért csinálja, hogy az emberek felügyelővé vagy vezetővé válasszák. Miután vezetővé vagy dolgozóvá választották, vajon nem lesz státusza? Nem lesz akkor a rivaldafényben? Erre törekszik, ilyen egyszerű a kiindulópontja – nem más, mint a státuszra való törekvés. Elszántan hajszolja a státuszt, és nem védi meg Isten háza munkáját vagy érdekeit” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (6.)). Isten szavaiból láttam, hogy az ember szándékai és indítékai nagyon fontosak a kötelességeiben. Ha valaki a kötelességét arra használja, hogy felvágjon, mutogassa a tehetségét, hogy csodálatot szerezzen és a hírnevét fényezze, akkor valószínűleg meggondolatlanul fog cselekedni, és a hírnevére és a státuszára fog összpontosítani. Az így végzett kötelesség az illető személyes érdekét szolgálja. Azon is gondolkodtam: „Miért merül fel annyi probléma, amikor végzem a kötelességemet?” Azért, mert a szándékaim problémásak voltak. A kötelességemben nem arra gondoltam, hogyan tegyek tanúságot Istenről, vagy hogyan érjek el jobb eredményeket. Ehelyett arra akartam használni a munkámat, hogy bebizonyítsam, hogy vannak ötleteim, és kreatív vagyok, és hogy nem ragadtam le a régi elképzeléseknél. Mindezt azért tettem, hogy elnyerjem mások dicséretét. Például néhány testvér nemrégiben adott nekünk néhány javaslatot, mondván, hogy az általunk készített videók formátuma nem változatos. Azt gondoltam magamban: „Biztos azt hiszik, hogy nem vagyok kreatív.” Hogy elkerüljem, hogy ez a benyomás maradjon bennük, elkezdtem videókat tanulmányozni, átvettem azokat a stílusokat, amelyek népszerűnek tűntek és magas kattintási arányt mutattak, és arra gondoltam, hogy a következő videóban megpróbálok áttörést elérni, hogy az emberek új megvilágításban lássanak. Amikor mintákat mutattunk néhány testvérnek a videóból, azt mondták, hogy elég újító, így elégedett voltam magammal, és nagyon szerettem volna, hogy minél előbb még többen lássák a videót. Nem is akartam elküldeni a vezetőnek ellenőrzésre, mert attól tartottam, hogy miután megnézi, esetleg az alapelvekkel kapcsolatos problémákra fog rámutatni, és megakadályozza a videó feltöltését. Egyszerűen nem akartam tőle keresni. Mikor mindezeken elgondolkodtam, rettegés fogott el. Rájöttem, hogy a kötelességemmel kapcsolatos szándékaim helytelenek, és hogy túlságosan akaratos vagyok. Majdnem feltöltöttem egy problémás videót, ami szégyent hozott volna Istenre ahelyett, hogy tanúságot tett volna Róla. Ennek a következményei elképzelhetetlenek lettek volna.

Később Isten e szavai jutottak eszembe. „Tudjátok-e, hogy mi a legnagyobb tabu az ember Istennek végzett szolgálatában? Néhány vezető és dolgozó mindig más akar lenni, mindig a többiek fölé akar emelkedni, hencegni és új trükköket kitalálni, hogy Isten lássa, mennyire rátermettek is ők valójában. Arra ugyanakkor nem összpontosítanak, hogy megértsék az igazságot és belépjenek Isten szavainak valóságába. Ez a legostobább viselkedésmód. Vajon nem pontosan ez tárja fel az arrogáns beállítottságot? [...] Ezért soha, de soha ne tedd hirtelen felindulásból, amit csak akarsz. Hogyan ne vennéd figyelembe a kimenetelt? Amikor megsérted Isten természetét és megszeged az adminisztratív rendeleteit, és ezt követően kivetnek, akkor nem marad számodra semmi, amit mondhatsz” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten azt mondja, hogy a kötelességteljesítésben a leginkább kerülendő az, hogy állandóan különbözőek akarjunk lenni, és fel akarjunk vágni. Az ember, hogy megmutassa, mennyire alkalmas és ügyes, gyakran vakon és elhamarkodva cselekszik a saját akarata alapján. Ez egy arrogáns hajlam feltárulása. Akárcsak most, amikor a videót készítettük, nem értettem az igazságot, így csak felületes ismereteim voltak az ezzel kapcsolatos készségekről, nem kutattam alaposan több programformátum és prezentációs módszer után, és csak ötleteket kölcsönöztem az alapján, amit én jónak éreztem. Különösen akkor, amikor a videóhoz olyan ötleteim voltak, amelyeket kreatívnak vagy ihletettnek gondoltam, elégedett voltam magammal, és nagyon bíztam magamban, és úgy gondoltam, hogy ennek a videónak az elkészítése biztosan új megvilágításba helyez majd engem. Ha észszerű lettem volna, és felismertem volna, hogy nem értem az igazságot, és nem vagyok tisztában a dolgokkal, akkor egy új technika vagy formátum kipróbálása előtt alaposan utánanéztem volna annak, és konzultáltam volna másokkal, hogy a gyártás megkezdése előtt megbizonyosodjak arról, hogy nincs probléma. A vak önbizalom az ostobaság és a tudatlanság jele. Igazán arrogáns és tudatlan voltam! Nem értettem a saját képességeimet, és nem kerestem, amikor cselekedtem. Könnyen akadályozásokat okozhattam azáltal, hogy a saját preferenciáimra alapozva végeztem a kötelességeimet. Nagyon veszélyes volt így végezni a kötelességemet!

Az áhítataim során két olyan passzust olvastam Isten szavaiból, amelyek világosabbá tették számomra a gyakorlás útját. Mindenható Isten azt mondja: „Ha nem az igazságalapelvek alapján cselekszel, hanem helyette a nem hívők helytelen gondolatai és nézőpontjai felé hajlasz, és ezekre a dolgokra alapozod a cselekedeteidet, akkor hiábavalóak lesznek az erőfeszítéseid. Még ha magas árat fizettél és sok energiát fektettél is be, akkor is hiábavaló lesz a végeredményed. Vajon hogyan látja Isten ezt a dolgot? Hogyan jellemzi? Hogyan foglalkozik vele? Annyi bizonyos, hogy a cselekedeteid nem jók, nem tesznek bizonyságot Isten mellett, és nem szereznek dicsőséget Neki, és Isten nem fog megemlékezni arról, hogy milyen árat fizettél, és milyen mentális erőfeszítéseket tettél; hiábavaló lesz az egész. Érted? (Igen.) Mielőtt bármit is tennél, szakíts időt az alapos elgondolkodásra, beszélgess többet másokkal, keresd a tisztánlátást az alapelvek tekintetében, mielőtt cselekednél, és ne cselekedj forrófejűen vagy impulzívan, a saját önzésedtől és vágyaidtól vezérelve. Függetlenül a kimeneteltől, neked kell majd azt végül elviselned, és bármi lesz is az eredmény, lesz egy ítélet Istentől. Ha azt reméled, hogy nem lesznek hiábavalóak a cselekedeteid, hogy Isten meg fog róluk emlékezni, vagy ami még jobb: olyan jó cselekedetekké lesznek, amelyekkel Isten elégedett, akkor gyakrabban kell keresned az alapelveket. Ha nem törődsz ezekkel a dolgokkal, ha nem számít neked, hogy jók-e a cselekedeteid, vagy hogy elégedett-e velük Isten, és még csak az sem érdekel, hogy megbüntetnek-e, hanem ezt gondolod: »Nem számít, most úgysem leszek képes ezt meglátni vagy érezni« – ha ezek a gondolataid és nézőpontjaid vannak, akkor nem Istent félő szívvel fogsz cselekedni. Bátor, féktelen és vakmerő leszel, semmivel sem törődsz, és semmitől sem riadsz vissza. Istenfélő szív nélkül nagy valószínűséggel eltérő irányt választasz majd, amikor cselekszel. Az emberi természet és ösztönök szerint valószínűleg az lesz a végeredmény, hogy a cselekedeteid nemcsak hogy nem nyerik el Isten tetszését, sem azt, hogy Isten megemlékezzen róluk, de ráadásul megszakításokká, zavarásokká és gonosz tettekké is válnak. Elég nyilvánvaló tehát, hogy mi lesz a véged, és hogy miként fogja kezelni és intézni Isten. Éppen ezért mielőtt bármit is tennél, mielőtt bármilyen dolgot kezelnél, gondolkozz el először azon, hogy mit akarsz, gondold át alaposan, hogy mi lesz ennek a dolognak a végeredménye, és csak azután lépj tovább. Mi tartozik hát bele ebbe? Az, hogy milyen a hozzáállásod és milyen alapelveket követsz, amikor bármit is teszel. Az a legjobb hozzáállás, ha gyakrabban keresed az alapelveket, és nem alapozod a magad érzékeire, preferenciáira, szándékaira, vágyaira vagy közvetlen érdekeire az ítéletedet; ehelyett keresned kell az alapelveket, gyakrabban kell imádkoznod és keresned Isten előtt, gyakrabban kell a testvérek elé vinned dolgokat, valamint beszélgetned azokkal a testvéreiddel, és keresned azokat a testvéreidet, akik együtt munkálkodnak veled a kötelességek végzésén. Rakd rendbe az alapelveket, mielőtt cselekednél; ne cselekedj elhamarkodottan, ne zavarodj össze! Miért hiszel Istenben? Nem azért, hogy ételhez juss, hogy eltöltsd az idődet, hogy haladj a divattal, vagy hogy kielégítsd a szellemi szükségleteidet. Azért hiszel Benne, hogy megmenekülj. Hogyan menekülhetsz meg hát? Amikor bármit is teszel, annak kapcsolatban kell állnia az üdvösséggel, Isten követelményeivel és az igazsággal, nem igaz?” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (15.)). „Mivel ez Isten háza, csakis az a helyes és megfelelő, ha az emberek végzik a kötelességüket, amelyeket itt végezniük kellene. De az emberek ezt nem önmagukért teszik, a mindennapi létükért, életükért, családjukért vagy karrierjükért. Akkor miért teszik? Isten munkájáért és Isten irányításáért. Függetlenül attól, hogy konkrétan melyik szakmát foglalja magában vagy miféle munkát érint, akár olyan kicsi, mint a mondat végi pont vagy egy formázási stílus, vagy olyan jelentős, mint egy konkrét munkadarab, mind Isten munkájának hatókörébe esik. Ezért, ha rendelkezel józan ésszel, először fel kellene tenned magadnak a kérdést, hogy »Miként kellene elvégeznem ezt a munkát? Mik Isten követelményei? Milyen alapelveket határozott meg Isten háza?« Aztán listázd ki egyesével a vonatkozó alapelveket, és cselekedj szigorúan összhangban minden egyes szabállyal és alapelvvel. Amíg ez összhangban van az alapelvekkel, és nem haladja meg azok hatókörét, addig minden, amit teszel, megfelelő lesz, és Isten úgy fogja kezelni és minősíteni, hogy tetted a kötelességedet. Nem olyasmi ez, amit az embereknek meg kellene érteniük? (De igen.) Ha megérted ezt, akkor nem kell folyton azon elmélkedned, hogy miként szeretnéd csinálni a dolgokat, vagy hogy mit szeretnél csinálni. Ha így gondolkodsz és cselekszel, abból hiányzik a józan ész. Kellene olyan dolgokat művelni, amikből hiányzik a józan ész? Nem, nem kellene. Ha szeretnél ilyeneket csinálni, akkor mit kellene tenned? (Lázadni magam ellen.) Lázadnod kellene magad ellen, és el kellene engedned saját magadat, és a kötelességedet, valamint Isten házának követelményeit és alapelveit kellene első helyre tenned” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (6.)). Miután elolvastam Isten szavait, felderült a szívem, és megértettem, mi a jó cselekedet. Nevezetesen az, hogy az alapelveknek és Isten követelményeinek megfelelően cselekszünk, ezáltal tanúságot teszünk Istenről, és dicsőítjük Őt. Egy cselekedet csak akkor jó cselekedet, ha eléri ezeket a pozitív eredményeket, és csak akkor fogja Isten jóváhagyni és elfogadni. Ha vakon, saját akaratunk vagy szenvedélyeink alapján cselekszünk, anélkül, hogy az igazság alapelveit keresnénk, akkor, függetlenül az erőfeszítéstől vagy a meghozott áldozattól, minden hiábavaló, és egyáltalán nincs összhangban Isten szándékaival. Még az is lehet, hogy az alapelvekkel ellentétes, megzavarásokat és akadályozásokat okoz. Rájöttem, hogy az ember cselekedeteinek szándékai döntő fontosságúak, és hogy az út, amelyen jár, szintén nagy jelentőséggel bír. Ezen felül a kötelességvégzésem Isten házában nem a személyes dolgaimról szól, és nem cselekedhetek csak úgy, ahogy akarok. Ahogy Isten mondja, még egy olyan apróság esetében is, mint egy írásjel vagy egy formátum, meg kell keresni a vonatkozó alapelveket. Ez ahhoz kapcsolódik, hogy valaki hogyan viszonyul a kötelességéhez, és hogy van-e istenfélő szíve. Ezért mielőtt bármit is tenne, az embernek először el kell gondolkodnia azon, hogy milyen alapelvek tartoznak ide, mit követel meg Isten, hogyan lehet a munkát úgy végezni, hogy eleget tegyen Istennek, és hogyan lehet pozitív eredményeket elérni. Ha valaki többet gondolkodik ezeken a kérdéseken, akkor óvatosabban tud cselekedni, erősebb vágyat érez az imádkozásra és a keresésre, és tudatosan fogja keresni a kapcsolódó alapelveket is. Még ha egyelőre nem is talál egyértelmű alapelveket, akkor is keresheti a közösséget azokkal, akik megértik az igazságot vagy ismerik ezeket a készségeket, és kereshet egy viszonylag megfelelő utat, amely alapján cselekedhet. Kereshet a Fennvalótól, ha a legtöbb ember nem látja tisztán a kérdést, a képessége határain belül meg kell tennie mindent, és ha később eltéréseket talál, összegeznie kell és ki kell javítania azokat. Ez biztosítja a kötelesség pontos végrehajtását. Később, amikor a kötelességemet végeztem, tudatosan imádkoztam Istenhez, és kerestem, hogyan érhetek el pozitív eredményeket. Különösen az olyan dolgok tekintetében bíztam egyre kevésbé magamban, amelyekről úgy gondoltam, jók és kielégítőek, és több embert is megkerestem megerősítésért. Ha a legtöbben egyetértettek azzal, hogy ez megfelelő, akkor maradtam ennél. Azáltal, hogy így végeztem a kötelességemet, sokkal nyugodtabb lettem. Nemrég például kipróbáltunk egy új plakátformátumot, és beépítettünk néhány új elemet. Átbeszéltem a dolgokat a testvérekkel, és először több tervet is készítettünk. Nem voltunk biztosak abban, hogy a választott irányunk megfelelő, ezért kerestünk a vezetőtől. A készítési folyamat során néhányan kérdéseket vetettek fel, és mi tovább kerestünk azokról a kérdésekről, amelyekkel nem voltunk tisztában. A keresésünk során a vezető rámutatott a plakátjaink hiányosságaira, mi pedig tanulmányoztuk a vonatkozó készségeket és ismereteket ezen a területen, és végül az általunk készített plakátok valamivel megfelelőbbek lettek.

Ezen a tapasztalaton keresztül rájöttem, hogy a kötelességvégzés folyamata az igazság alapelveinek keresése, és hogy az embernek istenfélő szívvel kell rendelkeznie, és a helyes alapelveket kell követnie. Csak így tud Isten szándékainak megfelelően cselekedni. Ez megnyugvást hoz, és segít a szakmai készségek fejlesztésében. A legfontosabb, hogy a keresés által az ember több időt tölt elcsendesedve Isten előtt, jobban összpontosít a tényleges munkára, és az Istennel való kapcsolata is szorosabbá válik. Ezek az alapelvek szerinti cselekvés gyümölcsei! Hála Istennek!