2021-ben vezetői kötelességet végeztem a gyülekezetben. Akkoriban Li Hua nővér volt a társam a munkában. Én elsősorban az evangelizációs munkáért feleltem, míg Li Hua a gyülekezet megtisztításának munkájáért. Más feladatokon együtt dolgoztunk. Egy nap levelet kaptam egy nővértől, amely arról tájékoztatott, hogy Fang Hszia nem haladt előre a tisztogatási munka anyagainak rendszerezésében, és ez akadályozta a munkafolyamatot. A levél arra kért minket, mérlegeljük, szükség van-e az áthelyezésére. Tudtam, hogy Fang Hszia képességei nem túl jók, és a tisztogatási munka anyagainak rendszerezése meglehetősen megterhelő feladat volt számára, tehát valóban szükség volt az áthelyezésére. De aztán arra gondoltam, hogy a megtisztítási munka Li Hua felelőssége. Ha bármilyen probléma adódna ezen a területen, neki kellene azokat közösségben megbeszélnie és megoldania. Az én felelősségembe tartozó evangelizációs munka sok mindent magában foglalt, és sok problémát tartalmazott. Korábban a felsőbb vezetők még meg is metszettek, mert néhány munkát nem valósítottam meg. Ha azt nem követem nyomon és nem valósítom meg hamarosan, talán újra megmetszenek. Azt gondoltam, fontosabb, hogy az időmet és energiámat az evangelizációs munkára fordítsam. Azon a két napon valamilyen ügy miatt Li Hua nem lakott a vendéglátó házunkban, így megkértem egy másik nővért, adja át neki az üzenetet, hogy amint visszajön, gyorsan tájékozódjon Fang Hszia helyzetéről, és időben helyezze át. Ezután azzal a munkával foglalkoztam, amelyért én feleltem. Egy idő után egy másik nővér jelentett problémákat Fang Hsziával kapcsolatban, azt mondva, hogy nem visel terhet a kötelessége végrehajtásában, és amikor a nővérek rámutattak a problémáira, nem fogadta el azt, sőt, még hevességet is feltárt. Mindenki kissé korlátozva érezte magát miatta. Azt gondoltam magamban: „Lehetséges, hogy Li Hua legutóbb nem járt utána, hogy mi történik? Miért nem bocsátották még el Fang Hsziát? Már akadályozza és zavarja a testvéreinket, sürgősen el kell bocsátani.” Akkoriban Li Hua biztonsági kockázatok miatt nem tudott elmenni otthonról, hogy a kötelességét végezze. Hogy ezt ellensúlyozzuk, választottunk egy másik vezetőt, Ting Jent, hogy vegye át azt a munkát, amelyért Li Hua felelt. Azt gondoltam magamban: „Ting Jen korábban végzett már megtisztítási munkát, és tisztábban látja az embereket, mint én. Majd Ting Jenre bízom Fang Hszia elbocsátását.” Nem is sejtettem, hogy amikor Ting Jen visszajön az összejövetel után, azt mondja: „Aggódtam, hogy ha az első találkozásunkkor elbocsátom Fang Hsziát, rossz véleménnyel lesz rólam, ezért nem bocsátottam el.” Akkoriban csak arra gondoltam, hogy a megtisztítási munka Ting Jen felelőssége, és ha nem bocsátja el Fang Hsziát, akkor azzal ő nem tesz eleget a felelősségének, és ez nem az én problémám, így nem avatkoztam bele ebbe az ügybe. Később a felsőbb vezetők tudomást szereztek erről az ügyről, és elintézték, hogy valaki gyorsan elbocsássa Fang Hsziát. Levelet is küldtek, amelyben megkérdezték tőlünk, miért nem bocsátottuk el és helyeztük át időben az alkalmatlan embereket, és arra kértek minket, hogy írjunk önvizsgálatot és felismeréseket erről az ügyről. Akkoriban a legcsekélyebb önismeretem sem volt. Azt hittem, ez a munka nem az én hatáskörömbe tartozik, és még ha valakit felelősségre is vonnának, az nem én lennék. Li Hua és Ting Jen volt az, aki nem bocsátotta el Fang Hsziát időben. A felsőbb vezetők látták, hogy vitatkozom, elhárítom a felelősséget, és a legcsekélyebb önismeretem sincs. És hogy ráadásul arrogáns beállítottságom van, és nem fogadom el a testvéreim metszését és útmutatását. Nem az alapelvek szerint végzem a kötelességemet, és kárt okoztam Isten házának munkájában és a testvéreim életbe való belépésében. Ezért elbocsátottak.

Áhítatom során Isten szavainak egy olyan részletét olvastam, amely nagyon illett a saját állapotomra. Mindenható Isten azt mondja: „Hogyan nyilvánul meg az antikrisztusok önzése és aljassága? Igyekeznek megtenni, illetve kimondani, ami csak szükséges bármivel kapcsolatban, ami a státuszukra vagy a hírnevükre nézve előnyös, és bármilyen szenvedést hajlandóak elviselni ezekért. Ha azonban az Isten háza által szervezett munkáról van szó, illetve olyan munkáról, amely Isten választott népének életben való növekedését szolgálja, teljesen figyelmen kívül hagyják azt. Sőt, amikor a gonosz emberek bomlasztanak, megzavarnak és mindenféle gonoszságot elkövetnek, súlyosan befolyásolva ezzel a gyülekezet munkáját, ők még akkor is érzéketlenek és közömbösek maradnak, mintha ennek semmi köze sem lenne hozzájuk. Ha pedig valaki felfedezi és jelenti egy gonosz ember gonosz tetteit, azt mondják, hogy nem láttak semmit, és tudatlanságot színlelnek. Ha azonban valaki feljelenti őket, és leleplezi, hogy nem végeznek valós munkát és csak a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekednek, akkor dühbe gurulnak. Sietve összejöveteleket hívnak össze, hogy megbeszéljék, hogyan reagáljanak, vizsgálatokat tartanak, hogy kiderítsék, ki intézkedett a hátuk mögött, ki volt a főkolompos, és kik voltak benne. Nem esznek és nem alszanak addig, amíg a végére nem járnak a dolognak, és teljesen le nem zárják az ügyet – sőt, csak akkor fogják boldognak érezni magukat, ha mindenkit leszereltek, aki csak részt vett a feljelentésükben. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nemde? Gyülekezeti munkát végeznek-e? Egyszerűen csak a saját hatalmuk és státuszuk érdekében cselekszenek. A saját vállalkozásukkal foglalkoznak. Függetlenül attól, hogy milyen munkára vállalkoznak, az antikrisztusok soha nem törődnek Isten házának érdekeivel. Csak arra gondolnak, hogy az a munka a saját érdekeikre hatással lesz-e, csak arra az előttük lévő kis munkára gondolnak, amely a hasznukra van. Számukra a gyülekezet elsődleges munkája pusztán olyasvalami, amit ők a szabadidejükben végeznek. Egyáltalán nem veszik komolyan. Csak akkor mozdulnak, amikor cselekvésre ösztökélik őket, csak azt teszik, ami nekik tetszik, és csak olyan munkát végeznek, amely a saját státuszuk és hatalmuk fenntartásának érdekét szolgálja. Az ő szemükben bármely, Isten háza által elrendezett munka, az evangéliumterjesztési munka és Isten választott népének életbe való belépése lényegtelen. Nem számít, milyen nehézségeik vannak másoknak a munkájuk terén, hogy milyen problémákat azonosítottak ők maguk vagy jelentettek nekik, hogy mennyire őszinték a szavaik, az antikrisztusok nem foglalkoznak vele, nem avatkoznak bele, mintha annak semmi köze sem lenne hozzájuk. Akármilyen nagy problémák merülnek is fel a gyülekezeti munkában, az teljesen hidegen hagyja őket. Még ha közvetlenül előttük következik is be egy probléma, felületesen foglalkoznak csak vele. Csak akkor fognak vonakodva egy kis valóságos munkát végezni és valami láthatót produkálni a Fennvalónak, amikor közvetlenül megmetszi és egy probléma elrendezésére utasítja őket a Fennvaló; nem sokkal később már újra a saját dolgaikkal foglalkoznak. Ami a gyülekezet munkáját és a szélesebb körben fontos dolgokat illeti: ezek nem érdeklik őket, és figyelmen kívül hagyják ezeket a dolgokat. Még az általuk felfedezett problémákról sem vesznek tudomást; felületes válaszokat adnak vagy hímeznek-hámoznak, amikor a problémákról kérdezik őket, és csak nagy vonakodással foglalkoznak velük. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nemde?” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész)). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok rettenetesen önzők és aljasok. Csak olyan dolgokért hajlandók keményen dolgozni, nehézségeket elviselni és áldozatot hozni, amelyek jó színben tüntetik fel őket, és amelyekkel elnyerik mások megbecsülését. Egyáltalán nem törődnek a gyülekezet munkájával, sem a testvérek nehézségeivel, és mindezt felületesen kezelik. Teljesen érdektelenek még akkor is, ha tudják, hogy valaki akadályozást és megzavarást okoz. Az általam feltárt beállítottság ugyanolyan volt, mint egy antikrisztusé. Tisztában voltam vele, hogy Fang Hszia nem ért el eredményeket a kötelességeiben, és gyorsan át kellett volna helyezni, de úgy éreztem, hogy a megtisztítási munka Li Hua felelőssége, és minden problémát neki kellene megoldania. Úgy éreztem, hogy még ha időt is fordítanék e problémák megoldására, az nem tüntetne fel engem jó színben, és időpocsékolás lenne. Így hát felelőtlenül cselekedtem, és nem foglalkoztam az üggyel. Később Li Hua képtelenné vált a kötelességei végzésére. Ting Jent éppen csak megválasztották vezetőnek, és nekem vele kellett volna mennem, hogy elbocsássuk Fang Hsziát. De én csak röviden beszéltem vele erről. Utána hallottam, hogy azt mondta, aggályai voltak, ezért nem bocsátotta el Fang Hsziát, de én továbbra sem oldottam meg időben az ügyet. Felületes voltam a gyülekezeti munkában, és nem kezeltem azt lelkiismeretesen. Amikor a felsőbb vezetők eljöttek megmetszeni engem, nemcsak hogy nem gondolkodtam el magamon, hanem próbáltam mást is hibáztatni, azt mondva, hogy a velem dolgozó nővérek voltak azok, akik nem bocsátották el Fang Hsziát időben. Ezzel próbáltam tisztára mosni magam az ügyben. Ha a felsőbb vezetők nem bocsátották volna el Fang Hsziát azonnal, bizonytalan, meddig okozott volna még zavart a csapatban, és mennyi kárt okozott volna a megtisztítási munkának és a testvérek életének. Több mint két éve voltam vezető, és már felfogtam néhány alapelvet. Nagyobb gondot kellett volna fordítanom arra, hogy eleget tegyek a felelősségeimnek, hogy megóvjam a gyülekezet különféle munkáit. Amikor láttam, hogy valaki zavarja és akadályozza a gyülekezet munkáját, azonnal meg kellett volna állítanom, és korlátoznom kellett volna őt. Azokat, akik alkalmatlanok voltak, időben át kellett volna helyezni, vagy el kellett volna bocsátani. Ha nem látom tisztán a dolgokat, kérdeznem kell a munkatársaimtól, és tanácskoznom kell velük. Ez jelenti azt, ha valaki eleget tesz a felelősségének. De miközben a hírnévre, a státuszra, valamint a felsőbb vezetők megbecsülésére törekedtem, csak a saját elsődleges felelősségi körömbe tartozó munkával törődtem, és amikor más munkaterületeken problémákat láttam felmerülni, nem törődtem velük. Valóban nem volt semennyi emberi mivoltom se! Teljesen önző voltam! Ha a felsőbb vezetők nem lepleztek volna le, nem metszettek volna meg és nem bocsátottak volna el, még mindig nem tudtam volna elgondolkodni magamon. Nem értettem volna meg, milyen mélységesen megrontott engem a Sátán, vagy milyen aljas és hitvány módon éltem. Amikor ezt megértettem, mély megbánást és önvádat éreztem. Ugyanakkor hálával a szívemben imádkoztam Istenhez: „Drága Istenem, az elbocsátásom a Te igazságosságod. Nem a vétkeim szerint bántál velem, hanem még esélyt is adtál a bűnbánatra, hogy elgondolkodhassak magamon, és megismerhessem magam. Ez a Te szereteted és üdvösséged. Drága Istenem, vezess engem, hogy megismerjem magam ebben az ügyben, és valódi bűnbánatot tartsak!”

Később Isten következő szavait olvastam: „Isten házában mindazok, akik az igazságra törekednek, egységesek Isten előtt, nem megosztottak. Mindannyian közös célért dolgoznak: a kötelességük teljesítéséért, a rájuk eső munka elvégzéséért, az igazságalapelvek szerinti cselekvésért, hogy azt tegyék, amit Isten megkövetel, és eleget tegyenek az Ő szándékainak. Ha a te célod nem ennek a kedvéért, hanem a saját érdekedben van, a saját önző vágyaid kielégítéséért, akkor ez a romlott sátáni beállítottság feltárulása. Isten házában az emberek az igazságalapelvek szerint teszik a kötelességeiket, míg a nem hívők tetteit a sátáni beállítottságuk irányítja. Ez két nagyon különböző ösvény. A nem hívők a saját mesterkedéseiket dédelgetik, mindegyiküknek megvannak a saját célkitűzései és tervei, és mindenki a saját érdekeiért él. Ezért van az, hogy mindannyian tülekednek a saját előnyeikért és egy cseppet sem hajlandóak engedni abból, amire szert tettek. Megosztottak, nem egységesek, mivel nem közös cél vezérli őket. A tetteik mögött ugyanaz a szándék és természet húzódik meg. Mindannyian saját magukkal törődnek. Nincs igazság, amely uralkodna ebben, a romlott sátáni beállítottság uralkodik és irányít. Romlott sátáni beállítottságuk irányítja őket, és nem tudnak segíteni magukon, ezért egyre mélyebbre és mélyebbre süllyednek a bűnbe. Ha Isten házában a tetteitek alapelvei, motivációja és kiindulópontja nem különbözne a nem hívőkétől, ha veletek is a romlott sátáni beállítottság játszadozna, az irányítana és manipulálna titeket, és ha a tetteitek kiindulópontját a saját érdekeitek, hírnevetek, kevélységetek és státuszotok adná, akkor nem végeznétek a kötelességeteket másképp annál, ahogy a nem hívők teszik a dolgokat” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ahogy Isten szavain töprengtem, rájöttem, hogy bár hittem Istenben, követtem Istent, és kötelességeket végeztem a gyülekezetben, a gondolataim és nézeteim nem változtak meg. Még mindig olyan sátáni mérgek szerint éltem, mint „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” és „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”. Önző, aljas és romlott beállítottságom szerint éltem, csak a saját hírnevemmel és státuszommal törődtem. Amikor megtudtam, hogy Fang Hszia nem ér el semmilyen eredményt a kötelességvégzése közben, és zavar is más testvéreket, valamint akadályozza a megtisztítási munkát, tisztában voltam vele, hogy azonnal el kellene bocsátani, és egy megfelelő személlyel kellene helyettesíteni. Én azonban csak a saját felelősségi körömbe tartozó munkára gondoltam, és csakis a saját hírnevemre és státuszomra törekedtem. Azt hittem, hogy ha ezt a problémát megoldom, másoké lesz az érdem, és én nem kapok lehetőséget a rivaldafényre. Ezért nem törődtem vele. Nem vettem figyelembe, mekkora kárt okozna a gyülekezet munkájának és a testvéreim életének, ha ezt a problémát nem oldanánk meg. Bár a megtisztítási munka főként a munkatársam felelőssége volt, ez nem jelentette azt, hogy nekem ne kellene törődnöm ezzel a munkával. Vezetőként ha bármely feladatban probléma merül fel, részt kell vennem benne, a munkatársaimmal együtt meg kell vitatnom azt, alapelveket kell keresnem, és meg kell oldanom a problémát. Ez az én felelősségem és a tisztségemmel járó kötelességek. Azonban én csak a saját hírnevemért és státuszomért éltem. Önző és aljas voltam, nem óvtam a gyülekezet érdekeit, és nem vettem figyelembe az átfogó munkát. Nem csapattagként közelítettem meg a gyülekezet munkáját. A nem hívők saját terveket dédelgetnek a munkájukban, és mindent a saját érdekükben tesznek. Ahogyan én akkoriban dolgoztam, az semmiben sem különbözött attól, ahogyan a nem hívők dolgoznak.

Egy nap Isten szavainak egy részletét olvastam egy tapasztalati tanúságtételről készült videóban: „Isten oly nagy feladatot végzett el az igazság kifejezésével és az emberek megmentésével, és szívének az utolsó vércseppjét is beletette ebbe. Isten nagyon komolyan veszi ezt a valóban igaz ügyet; szívének az utolsó vércseppjét is ezekért az emberekért áldozta, akiket meg akar menteni, minden reményét is ezekbe az emberekbe helyezi, valamint a hatezer éves irányítási tervéből nyerni kívánt végeredmények és dicsőség is mind ezeken az embereken valósul majd meg. Ha valaki versengeni kezd Istennel, szembeszáll ennek az ügynek az eredményével, megzavarja vagy tökreteszi azt, Isten vajon meg fog bocsátani neki? (Nem.) Sérti ez vajon Isten természetét? Ha folyton azt mondod, hogy Istent követed, az üdvösségre törekedsz, elfogadod Isten átvizsgálását és vezetését, valamint elfogadod Isten ítéletét és fenyítését és aláveted magad azoknak, ám miközben ezeket a szavakat mondod, mégis akadályozod, megzavarod és tönkreteszed a gyülekezet különféle munkáját, a zavarásod, akadályozásod és tönkretételed miatt pedig, amiatt, mert hanyagolod, illetve elmulasztod a kötelességet, vagy az önző vágyaid miatt és a saját érdekeid hajszolása kedvéért Isten házának érdekei, a gyülekezet érdekei és egyéb szempontok sokasága sérült, egészen addig a pontig, hogy Isten házának munkáját súlyosan megzavarták és tönkretették, hogyan kellene tehát Istennek mérlegelnie a sorsodat az életed könyvében? Hogyan kellene jellemezni téged? Az igazat megvallva, meg kell büntetni téged. Ezt úgy hívják, hogy azt kapod, amit megérdemelsz. Mit értetek most? Milyenek az emberek érdekei? (Elvetemültek.) Az emberek érdekei valójában az extravagáns vágyaik. Őszintén szólva ezek mind kísértések, csupa hazugság, és mind csali, amelyeket a Sátán az emberek megkísértésére használ. A hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés és az ember saját érdekeire való törekvés – ez a Sátánnal való együttműködés és gonoszkodás, és ez Isten ellen szól. Isten munkájának akadályozása érdekében a Sátán különféle környezeteket szervez, hogy megkísértse, megzavarja és félrevezesse az embereket, és megakadályozza az embereket Isten követésében, illetve abban, hogy képesek legyenek alávetni magukat Istennek. Helyette azok a Sátánnal működnek együtt és azt követik, szándékosan fellázadva, hogy megzavarják és tönkretegyék Isten munkáját. Nem számít, mennyit beszél Isten az igazságról, akkor sem térnek észhez. Nem számít, milyen sokat metszi meg őket Isten háza, akkor sem fogadják el az igazságot. Egyáltalán nem vetik alá magukat Istennek, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy a dolgok az ő saját módjukon történjenek, és kedvük szerint cselekedjenek. Ennek eredményeképp megzavarják és tönkreteszik a gyülekezet munkáját, súlyos hatást gyakorolnak a gyülekezet különféle munkájának előrehaladására, valamint óriási kárt okoznak Isten választott népének életbe való belépését illetően. Ez túl nagy bűn és Isten biztosan megbünteti az ilyen embereket” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Isten szavain töprengve megértettem, hogy Isten minden gondos erőfeszítését az emberiség megmentésére fordította. Isten nem akarja látni, hogy munkáját bármilyen zavarás vagy kár érje. Isten megveti és gyűlöli mindazokat az embereket, akik zavarják és károsítják Isten munkáját, és ellenállnak Istennek. Az ilyen embereknek büntetést kell kapniuk. Isten szereti azokat, akik az igazságra törekednek, alávetik magukat Istennek, és hűséget mutatnak Isten iránt. Isten azt reméli, hogy képesek leszünk eleget tenni a felelősségünknek, hogy megóvjuk a gyülekezet munkáját. Elgondolkodtam azon, hogy vezetőként képtelen voltam eleget tenni annak a felelősségemnek, hogy Fang Hsziát időben elbocsássam, ezzel késleltetve a megtisztítási munkát. Olyanná váltam, aki akadályozta és zavarta a gyülekezet munkáját, akit Isten megvetett és gyűlölt. Amikor ezt megértettem, félelem fogott el, és Isten elé járultam, hogy imádkozzak Hozzá: „Drága Istenem, végtelenül önző vagyok. Nincs emberi mivoltom. Csak hírnévre és státuszra törekszem, és nem óvom Isten házának érdekeit. Olyan dolgokat tettem, amelyekkel fellázadtam Ellened, és ellenálltam Neked. Méltatlan vagyok a Te üdvösségedre. Drága Istenem, hajlandó vagyok bűnbánatot tartani. Vezess engem, hogy megtaláljam a gyakorlás útját!”

Ezután Isten további szavait olvastam: „Ha vezető vagy, függetlenül attól, hogy hány feladatért vagy felelős, a te felelősséged, hogy folyamatosan kérdéseket tegyél fel és érdeklődj róluk, egyidejűleg ellenőrizve is azokat, és azonnal megoldva a felmerülő problémákat. Ez a te feladatod. Így tehát, akár regionális vezető, akár kerületi vezető, akár gyülekezetvezető, vagy bármilyen csapatvezető, illetve felügyelő vagy, ha már megismerted a felelősségi körödet, gyakran meg kell vizsgálnod, hogy valódi munkát végzel-e, hogy eleget tettél-e azoknak a felelősségeknek, amelyeknek egy vezetőnek, illetve dolgozónak eleget kell tennie, valamint azt, hogy a rád bízott számos feladat közül melyeket nem végeztél el, melyeket nem akarsz elvégezni, melyek hoztak rossz eredményeket, és melyek alapelveit nem sikerült felfognod. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket gyakran meg kell vizsgálnod. Ugyanakkor meg kell tanulnod beszélgetni más emberekkel és kérdéseket tenni fel nekik, és meg kell tanulnod, hogyan azonosíts egy tervet, az alapelveket és a gyakorlás útját Isten szavaiban és a munkarendekben. Bármilyen munkarenddel kapcsolatban, legyen szó akár adminisztrációról, személyzeti vagy gyülekezeti életről, illetve bármilyen szakmai munkáról, ha az a vezetők és a dolgozók felelősségét érinti, akkor az olyan felelősség, amelynek a vezetőknek és a dolgozóknak eleget kell tenniük, valamint a vezetők és a dolgozók felelősségének körébe tartozik – ezek azok a feladatok, amelyekkel foglalkoznod kell. Természetesen a prioritásokat a helyzetnek megfelelően kell meghatározni; semmilyen munka nem maradhat el. Néhány vezető és dolgozó azt mondja: »Nincs három fejem és hat karom. Olyan sok feladat van a munkarendben; egyáltalán nem boldogulok, ha mindegyiket rám bízzák.« Ha vannak olyan feladatok, amelyekben nem tudsz személyesen részt venni, akkor gondoskodtál-e arról, hogy valaki más elvégezze ezeket? Miután ezt elrendezted, nyomon követted-e és érdeklődtél-e? Ellenőrizted-e a munkáját? Arra ugye volt időd, hogy érdeklődj és ellenőrzést végezz? Biztosan volt!” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (10.)). „Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés gyakorlásának legegyszerűbb módja az, ha mindenben Isten házának az érdekeire gondolnak, és elengedik önző vágyaikat, személyes érdekeiket, indítékaikat, kevélységüket és rangjukat. Isten házának az érdekei kerüljenek az első helyre – ez a legkevesebb, amit megtehet az ember. Ha még ennyit sem tud megtenni az, aki kötelességet végez, akkor hogyan mondhatnánk, hogy elvégzi a kötelességét? Ez nem a kötelességének az elvégzése. Először Isten házának az érdekeire gondolj, legyél tekintettel Isten szándékaira, és vedd figyelembe az egyház munkáját. Tedd ezeket a dolgokat az első és legfőbb helyre; csak ezután gondolhatsz a rangod stabilitására, illetve arra, hogy miként tekintenek rád mások. Nem érzitek, hogy ez egy kicsit könnyebbé válik, amikor két lépésre bontjátok és köttök némi kompromisszumot? Ha egy ideig gyakorlod ezt, akkor érezni fogod, hogy nem is olyan nehéz eleget tenni Istennek. Emellett arra is képesnek kell lenned, hogy eleget tegyél a felelősségeidnek, elvégezd a kötelezettségeidet és a kötelességed, és félretedd önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat. Vedd figyelembe Isten szándékait, és tedd első helyre Isten házának az érdekeit, az egyház munkáját, valamint az általad elvégzendő kötelességet. Miután ezt egy ideig megtapasztaltad, érezni fogod, hogy ez jó módja annak, ahogyan viselkedj. Nyíltan és becsületesen élsz, nem vagy alantas, hitvány ember. Igazságosan és tisztességesen élsz ahelyett, hogy alávaló, alantas és semmirekellő lennél. Érezni fogod, hogy ez az, ahogy az embernek cselekednie kell, és ezt a képet kell megélnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavaiból láttam, hogy Isten házának minden feladata nagyon fontos, és mindegyiknek a felügyelete és nyomon követése a vezetők és dolgozók felelősségi körébe tartozik. A feladatok felosztása csupán a munka szükséges része, hogy a munka még jobb eredményeket hozzon. Azonban én azt hittem, hogy a feladatok felosztása azt jelenti, hogy nekem nincs felelősségem a többi feladat iránt. Azt gondoltam, hogy ha problémák merülnek fel egy olyan munkában, amely valaki más felelőssége, akkor annak a személynek kell mennie és megoldania azt, és neki kell vállalnia a felelősséget érte. Ez a nézet helytelen, és nem felel meg Isten vezetőkkel és dolgozókkal szemben támasztott követelményeinek. A vezetők felelősek az átfogó munkáért, és a tisztogatási munka is az én munkám hatáskörébe tartozott. Ha bármilyen probléma adódik vele, eleget kell tennem a felelősségemnek: meg kell vitatnom és meg kell oldanom a problémákat a munkatársaimmal közösen. Ugyanakkor megértettem, hogy a kötelességem végzése közben Isten házának érdekeit kell előtérbe helyeznem, és figyelembe kell vennem az átfogó munkát. Nem hagyhattam, hogy a személyes érdekeimmel kapcsolatos nyereségek és veszteségek befolyásolják Isten házának munkáját, és késleltessék a testvéreim életbe való belépését. A jövőben Isten szavaival összhangban kell gyakorolnom. Nem számít, milyen feladatot végzek, mindig eleget kell tennem a saját felelősségeimnek. Többé nem vehetem figyelembe a személyes érdekeimet.

Később az újonnan érkezettek öntözéséért feleltem. A munkatársamnak, Jang Li nővérnek egy időre el kellett utaznia egy ügy miatt. Mielőtt elment, rám bízta az összes újonnan érkezettet, akit ő öntözött. Azt gondoltam magamban: „Néhány általam öntözött újonnan érkezett nincs jó állapotban. Meg kell oldanom a problémáikat. Hol fogok időt találni arra, hogy azokat az újonnan érkezetteket öntözzem, akikért te vagy a felelős? Ha ez akadályozza a kötelességemet, mit fognak gondolni rólam a vezetők? Azt fogják mondani, hogy nem viselek terhet, és nem végzek valódi munkát?” Amikor így gondolkodtam, rájöttem, hogy az állapotom helytelen. Újra a saját érdekeimet helyeztem előtérbe, és a saját hírnevemért és státuszomért dolgoztam. Eszembe jutottak Isten szavai: „Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés gyakorlásának legegyszerűbb módja az, ha mindenben Isten házának az érdekeire gondolnak, és elengedik önző vágyaikat, személyes érdekeiket, indítékaikat, kevélységüket és rangjukat. Isten házának az érdekei kerüljenek az első helyre – ez a legkevesebb, amit megtehet az ember. Ha még ennyit sem tud megtenni az, aki kötelességet végez, akkor hogyan mondhatnánk, hogy elvégzi a kötelességét? Ez nem a kötelességének az elvégzése” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Óvnom kellett Isten házának érdekeit. Többé nem vehettem figyelembe a saját hírnevemet és státuszomat. Azok az újonnan érkezettek, akiket Jang Li rám bízott, még nem vertek szilárd gyökeret az igaz úton. A KKP mindenhol letartóztatta és üldözte a keresztényeket, és alaptalan szóbeszédeket terjesztett a Mindenható Isten Egyházának lejáratására. Ha az újonnan érkezettek nem értik meg az igazságot, akkor a Sátán bármikor félrevezetheti és rabul ejtheti őket. Most, hogy Jang Li rám bízta ezeket az újonnan érkezetteket, az ő öntözésük és támogatásuk volt az a felelősség, amelynek eleget kellett tennem. Ha önző, aljas és felelőtlen viselkedésem miatt ezek az újonnan érkezettek visszalépnének, és nem hinnének tovább, akkor furdalna a lelkiismeret. Nem élhettem tovább az önző és aljas, romlott beállítottságomra támaszkodva. Nem számít, ki felelt ezekért az újonnan érkezettekért, jól kellett őket öntöznöm, hogy minél hamarabb szilárd gyökeret verhessenek. Ezért felszerelkeztem az igazsággal, és minden újonnan érkezettet az elképzelése és problémája szerint öntöztem és támogattam. Amikor így gyakoroltam, a szívem békés és nyugodt lett.

Ezeken a tapasztalatokon keresztül mélyen rádöbbentem, hogy amikor az emberek önző, aljas és romlott beállítottságban élnek, és csak a hírnévre és státuszra való törekvésre figyelnek, bár akkor talán tekintélyt élveznek, vétkeket hagynak maguk után, amikor nem tesznek eleget a felelősségüknek, és a szívük gyötrelemmel ég. De amikor elengeded a személyes érdekeket, és Isten szavai szerint gyakorolsz és lépsz be, a szíved békés és nyugodt. Köszönöm Neked, Istenem, hogy elvezettél ezekhez a megértésekhez és nyereségekhez!