2023 novemberének végén két nővérrel együttműködve felügyeltem az öntözési munkát több gyülekezetben. Minden alkalommal, amikor összefoglaltuk a munkánkban lévő eltéréseket és problémákat, nagy nyomást éreztem. Munkaképességeim nem voltak túl jók, hajlamos voltam lassan észrevenni a problémákat, és nem voltam olyan gyors eszű, sem olyan jó képességű, mint a két nővérem, akikkel együttműködtem. Például néha az új hívők nem jártak rendszeresen összejövetelekre, az öntözők pedig néhány objektív okot említettek, csak az új hívők problémáira mutatva rá, és nem gondolkodtak el azon, hogy nekik voltak-e eltéréseik a kötelességeikben. Mivel hiányzott belőlem a tisztánlátás, egyszerűen csak elfogadtam, amit az öntözők mondtak, és az új hívőkre összpontosítottam. Azonban a velem együttműködő nővéreim képesek voltak elemezni az öntözők által említett problémák részleteit, azonosítva a problémák gyökerét. Ez hatékonyabb problémamegoldáshoz vezetett. Valahányszor összehasonlítottam magam a nővérekkel, elégtelennek éreztem magam, és bár a nővérek nem mondtak semmit, zavarban voltam. Állandóan aggódtam: „Mit fognak gondolni rólam? Azt fogják mondani, hogy még nem sokat fejlődtem, noha már képeznek egy ideje? Azt fogják gondolni, hogy nem elegendő a képességem?” Minden alkalommal, amikor összefoglaltuk a munkánkat, nagyon lehangoltnak éreztem magam, és nagyon vonakodtam szembenézni ezekkel a helyzetekkel.

Egy nap, 2024 januárjában, összegyűltünk, hogy összefoglaljuk a munkánkat. Azt gondoltam magamban: „Kizárt, hogy most én legyek az első, aki közösséget vállal. Megvárom, amíg a nővérek előterjesztik az összefoglalóikat, és én majd utoljára beszélek. Miután nagyjából összefoglalták a pontokat, ha vannak közös problémák, a végén csak tartok egy rövid összefoglalást. Így nem fognak olyannak látni, amilyen valójában vagyok.” Így hát, amikor An Zsan nővér megkérdezte, ki adja elő először az összefoglalóját, csendben maradtam. Ezután An Zsan elkezdte részletesen összefoglalni mindegyik gyülekezetet és minden egyes problémát. Minél részletesebbek lettek az összefoglalói, annál jobban aggódtam, és arra gondoltam: „Miután An Zsan ilyen alapos összefoglalót ad, az én egyszerű közösségvállalásom nem fogja azt eredményezni, hogy elégtelennek tűnök? Azt fogják vajon mondani, hogy nem látom át eléggé a dolgokat, és gyenge a képességem?” Nem tudtam az An Zsan által összefoglalt problémákra összpontosítani, mert annyira nyugtalan voltam. Egy idő után An Zsan befejezte a beszédet, és Jang Hszi folytatta utána. Bár Jang Hszi összefoglalója nem volt olyan alapos, mint An Zsané, rá tudott mutatni néhány kulcsfontosságú problémára az öntözési munkában. Ekkor már nagyon aggódtam, és úgy éreztem, mintha gyorsan telne az idő. Nemsokára Jang Hszi is befejezte, és azt mondta: „Az ezekben a gyülekezetekben fennálló problémák meglehetősen hasonlóak.” An Zsan helyeselt, mondván: „Igaz.” Hallva, amit a nővérek mondtak, megragadtam a lehetőséget, és arra gondoltam: „Mivel mindannyian azt mondják, hogy a problémák hasonlóak, ez azt jelenti, hogy nekem nem kell összefoglalót adnom? Így elkerülhetem, hogy túlságosan egyszerű közösségvállalásommal kínos helyzetbe hozzam magam.” Gyorsan megragadtam az alkalmat, hogy azt mondjam: „Az én összefoglalóm is ugyanezekről a problémákról szól, mint a tiétek.” Az órára nézve láttam, hogy már elmúlt éjfél, és mindenki kissé fáradtnak tűnt. Így hát arra gondoltam: „Most, hogy mindenki álmos, még ha észre is veszik, hogy az összefoglalóm egyszerű, talán azt fogják gondolni, hogy csak azért van, mert nem volt tiszta a fejem. Így egyszerűen átvészelhetem a dolgot.” Ezért azt mondtam: „Már túl késő van, és a fejem kissé ködös. Az összefoglalóm hasonló a tiétekhez, ezért csak nagyjából mondom el.” De váratlanul An Zsan azt mondta: „Ha most végeznénk az összefoglalást, az nem hozna jó eredményeket, tegyük ezt meg holnap reggel.” De én akkor arra gondoltam: „Holnap reggel, amikor mindenki energikusabb lesz, azonnal észreveszik majd, milyen egyszerű az összefoglalóm. Mit fognak akkor gondolni rólam? Jobb, ha most foglalom össze, így még ha egyszerű is az összefoglalóm, talán nem veszik észre. Így megmenthetek valamennyit a tekintélyemből.” Gyorsan azt mondtam: „Fejezzük be az összefoglalást ma este, holnap reggel más dolgunk van.” A nővérek nem válaszoltak semmit, álmosnak tűntek, ahogy tovább hallgatták az összefoglalómat. Miután beszéltem, végre megkönnyebbülést éreztem.

Később, egy összejövetelen, megosztottam ezt a tapasztalatot, miközben az állapotomról beszéltem. Beszéd közben rájöttem, hogy milyen csúnyán belegabalyodtam a dolgokba egyetlen munka összefoglalása miatt! A velem együttműködő nővéreim is rámutattak erre, mondván: „Nézd, hogy összekuszálódtak a gondolataid a sok túlgondolástól! Tudod, miért nem tudtad azonosítani a problémákat? Egyszerűen azért, mert az imázsod védelmére összpontosítottál, és az elméd nem a megfelelő feladaton járt.” Amit a nővérek mondtak, valóban igaz volt. Az utóbbi időben a munkánk hatékonysága gyenge volt, és nem gondolkodtam azon, hogyan foglaljam össze világosan a problémákat és eltéréseket, és hogyan érjek el hatékony megoldásokat, és azt sem vettem figyelembe, hogyan fedezték fel és foglalták össze a problémákat a velem együttműködő nővéreim, és nem tanultam tőlük. Ehelyett minden gondolatomat arra összpontosítottam, hogyan védjem az imázsomat és a státuszomat. Ekkor eszembe jutott egy tapasztalati tanúságtételcikk, amelyet néhány nappal korábban olvastam, és amely Isten szavainak egy olyan részletét idézte, amely egy nagyon hasonló állapotot boncolgatott, mint az enyém. Gyorsan megkerestem, hogy elolvassam. Mindenható Isten azt mondja: „Az antikrisztusok emberi mivolta nem becsületes, ami azt jelenti, hogy a legkevésbé sem szavahihetőek. Mindaz, amit mondanak és tesznek, meghamisított, benne vannak a saját szándékaik és céljaik, és benne rejlenek a megnevezhetetlen és kimondhatatlan trükkjeik és cselszövéseik. Az antikrisztusok szavai és tettei tehát túlságosan is szennyezettek, és túlságosan is tele vannak hamissággal. Bármennyit beszélnek is, nem lehet tudni, hogy melyik szavuk igaz, melyik hamis, melyik helyes és melyik helytelen. Ez azért van, mert nem becsületesek, a gondolkodásmódjuk pedig rendkívül bonyolult, tele van alattomos cselszövésekkel, és bővelkedik a trükkökben. Semmi sem egyértelmű abból, amit mondanak. Nem mondják, hogy az egy az egy, a kettő az kettő, az igen az igen, a nem pedig nem. Helyette minden kérdésben kerülgetik a forró kását, és elméjükben többször is átgondolják a dolgokat, fejtegetik a következményeket, minden szempontból mérlegelik az előnyöket és a hátrányokat. Aztán úgy módosítják a mondanivalójukat, hogy elég nehézkesnek hangzik mindaz, amit mondanak. A becsületes emberek soha nem értik, amit mondanak, így könnyen megtéveszthetik és becsaphatják őket, aki pedig ilyen emberekkel beszélget, és ilyenekkel van kapcsolatban, az fárasztónak és fáradságosnak találja az élményt. Soha nem mondják, hogy az egy az egy, és a kettő az kettő, soha nem mondják ki, hogy mire gondolnak, és soha nem írják le a dolgokat úgy, ahogyan vannak. Mindaz, amit mondanak, kifürkészhetetlen, tetteik céljai és szándékai pedig nagyon bonyolultak. Ha kiderül az igazság – ha mások átlátnak rajtuk, és tetten érik őket –, akkor gyorsan kitalálnak egy másik hazugságot, hogy megkerüljék a dolgot” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész)). Isten leleplezte az emberek egy bizonyos típusát, akiknek antikrisztusi beállítottságuk van. Szavaikból és tetteikből hiányzik minden őszinteség, mindig személyes szándékkal és céllal cselekszenek, és gondolataik mind össze vannak kuszálódva. Még egy egyszerű ügy is bonyolulttá válik a számukra. Beállítottságuk nagyon csalárd. Én pontosan az a fajta ember voltam, akit Isten leleplezett. Munkaösszefoglalás közben, mivel nem sok problémát azonosítottam, aggódtam, hogy közösségvállalásom egyszerűsége miatt a többi nővér lenéz majd, ezért az elmémben pörögni kezdtek a tervek és fortélyok, azt gondolva, hogy megvárhatom, amíg a nővérek befejezik a közösségvállalásukat, és én majd a végén egy általános közösségvállalást tartok. Amikor láttam, hogy a nővérek eltéréseket és kulcsfontosságú problémákat azonosítottak a munkában, hogy elkerüljem a megszégyenülést amiatt, hogy felfedezik, milyen egyszerű a problémáról alkotott megértésem, bár voltak olyan problémák, amelyeket nem vettem észre, mégis egyetértettem a nővérek megjegyzéseivel, azt állítva, hogy az én összefoglalóm ugyanolyan, mint az övék. Sőt, úgy döntöttem, hogy akkor tartok összefoglalót, amikor mindenki álmos, hogy azt higgyék, az összefoglalóm egyszerűsége nem az én hibám, hanem inkább a késői órának és a nem tiszta fejemnek köszönhető. Amikor An Zsan azt javasolta, hogy másnap tartsuk az összefoglalót a jobb eredmények érdekében, attól féltem, hogy ha elszalasztom ezt a lehetőséget, nem tudom majd blöffökkel megúszni a dolgot, ezért ragaszkodtam az aznap esti összefoglaláshoz, azt állítva, hogy a halasztás késleltetné a másnapi munkát. Rájöttem, hogy gondolataimból, szavaimból és tetteimből hiányzik minden őszinteség, és hogy az elmém összekuszálódott. Valójában, nem számít, hány problémát tudtam volna azonosítani, őszintén kellett volna beszélnem, és ha voltak olyan problémák, amelyeket nem azonosítottam, kereshettem volna a saját eltéréseimet, és utólag pótolhattam volna őket. De én túlbonyolítottam ezt az ügyet. Úgy éreztem, minden szót, amit mondani akarok, jóval azelőtt mérlegelnem kell, hogy kimondanám, és minden gondolatom akörül forgott, hogyan mentsem a tekintélyemet. Az elmém tele volt ármányos tervekkel, és olyan csalárd voltam!

Később Isten szavainak evése és ivása által némi megértést nyertem arról, miért voltam csalárd, valamint a csalárdság természetéről és következményeiről. Mindenható Isten azt mondja: „Mit mondtok – nem fárasztó az élet a csalárd emberek számára? Minden idejüket azzal töltik, hogy hazudnak, majd még többet hazudnak, hogy elfedjék a hazugságokat, és trükközésbe bonyolódnak. Ők hozzák saját magukra ezt a kimerültséget. Tudják, hogy így élni kimerítő – akkor miért akarnának továbbra is csalárdok lenni, és miért nem vágynak arra, hogy becsületesek legyenek? Gondolkodtatok valaha ezen a kérdésen? Ez annak a következménye, hogy az embereket becsapja a sátáni természetük; megakadályozza őket abban, hogy megszabadítsák magukat ettől a fajta élettől, ettől a fajta beállítottságtól. Az emberek hajlandóak elfogadni, hogy így becsapják őket, és hogy ebben éljenek; nem akarják gyakorolni az igazságot, és nem akarnak a fény útján járni. Úgy gondolod, hogy így élni kimerítő, és hogy szükségtelen így viselkedni – de a csalárd emberek szerint ez feltétlenül szükséges. Azt gondolják, hogy ha nem így tennének, az megaláztatást eredményezne a számukra, hogy ártana az imázsuknak, a hírnevüknek és az érdekeiknek is, és hogy túl sokat veszítenének. Nagy becsben tartják ezeket a dolgokat, nagy becsben tartják a saját imázsukat, a saját hírnevüket és státuszukat. Ez az igazi arca azoknak az embereknek, akik nem szeretik az igazságot. Röviden, amikor az emberek nem hajlandók becsületesnek lenni vagy gyakorolni az igazságot, az azért van, mert nem szeretik az igazságot. A szívükben olyan dolgokat becsülnek, mint a hírnév és a státusz, szeretnek világi trendeket követni, és a Sátán hatalma alatt élnek. Ez a természetükből fakadó probléma. Vannak most olyan emberek, akik évek óta hisznek Istenben, akik sok prédikációt hallottak, és tudják, hogy pontosan mit jelent az Istenben való hit. De továbbra sem gyakorolják az igazságot, és egy cseppet sem változtak meg – miért van ez? Azért, mert nem szeretik az igazságot. Még ha értenek is egy keveset az igazságból, akkor sem képesek gyakorolni azt. Az ilyen emberek számára mindegy, hány évig hisznek Istenben, semmit nem ér majd. Megmenekülhetnek azok az emberek, akik nem szeretik az igazságot? Ez teljességgel lehetetlen. Ha valaki nem szereti az igazságot, az a szívével, a természetével kapcsolatos probléma. Ezt nem lehet megoldani. Az, hogy valakit meg lehet-e menteni a hitében, vagy sem, elsősorban attól függ, hogy szereti-e az igazságot vagy sem. Csak azok tudják elfogadni az igazságot, akik szeretik az igazságot; csak ők képesek nehézségeket átélni és árat fizetni az igazságért, valamint egyedül ők tudnak Istenhez imádkozni és Rá támaszkodni. Csak ők tudják keresni az igazságot, és a tapasztalataikon keresztül önvizsgálatot tartani és megismerni önmagukat, csak nekik van bátorságuk lázadni a test ellen, és csak ők képesek elérni az igazság gyakorlását és az Istennek való alávetettséget. Csak azok, akik szeretik az igazságot, képesek ilyen módon törekedni rá, járni az üdvösség útján, és elnyerni Isten jóváhagyását. Nincs más út, mint ez. Azok számára, akik nem szeretik az igazságot, nagyon nehéz elfogadni azt. Ez azért van, mert természetüknél fogva idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. Ha fel akarnának hagyni az Istennek való ellenállással, vagy nem akarnának rosszat tenni, nagyon nehéz lenne megtenniük, mert a Sátántól valók, és már ördögökké és Isten ellenségeivé váltak. Isten az emberiséget menti meg, az ördögöket és a Sátánt nem menti meg. Néhányan ilyen kérdéseket tesznek fel: »Én tényleg értem az igazságot. Csak nem tudom a gyakorlatba ültetni. Mit kell tennem?« Ez olyasvalaki, aki nem szereti az igazságot. Ha valaki nem szereti az igazságot, akkor nem tudja gyakorlatba ültetni még akkor sem, ha megérti azt, mert a szíve mélyén nem hajlandó erre, és nem kedveli az igazságot. Az ilyen ember számára elérhetetlen az üdvösség. Egyesek azt mondják: »Nekem úgy tűnik, hogy sokat veszítesz azzal, ha becsületes ember vagy, ezért én nem akarok az lenni. A csalárd emberek soha nem veszítenek – sőt, még hasznot is húznak abból, hogy másokat kihasználnak. Úgyhogy én szívesebben lennék csalárd ember. Nem vagyok hajlandó másokkal megismertetni a magánügyeimet, hogy megfoghassanak vagy megérthessenek engem. A sorsomnak a saját kezemben kell lennie.« Akkor hát mindenképpen próbáld ki, és meglátod. Nézd meg, milyen kimenetelre jutsz; nézd meg, ki megy a pokolba, és ki kap büntetést a végén” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Miután elolvastam Isten szavait, rájöttem, hogy a csalárd emberek természetüknél fogva nem szeretik az igazságot, és nem hajlandók gyakorolni az őszinteséget. Napjaikat számítgatással és megtévesztéssel töltik, hogy megvédjék imázsukat és státuszukat, és így fárasztó és fájdalmas életet élnek. Mindezt a sátáni természetükből fakadó gyötrelem és fondorlatosság okozza. A munka összefoglalása, melynek célja a problémák és eltérések azonosítása volt, arra szolgált, hogy a jövőben javítsa az öntözési munkát. Én azonban mindig attól tartottam, hogy összefoglalóm egyszerűsége miatt nővéreim lenéznek majd, ezért állandóan számítgattam és tervezgettem. Világos volt, hogy nem azonosítottam semmilyen problémát, mégsem mertem nyíltan kimondani az igazságot. A velem együtt dolgozó nővéreim azt javasolták, hogy ahhoz, hogy egy összefoglaló eredményes legyen, akkor kellene összefoglalást tartanunk, amikor elegendő energiánk van. Tudtam, hogy a nővér javaslata a munka javát szolgálná, mégis fortélyhoz folyamodtam, hogy mentsem a tekintélyemet. Annyira csalárd voltam! Látszólag mások ellen mesterkedtem, de lényegében Istent próbáltam becsapni. Ahogyan a velem dolgozó nővéreim mondták, a munka összefoglalása során nem a megfelelő feladatra összpontosítottam, és nem is arra használtam az összefoglalót, hogy azonosítsam a problémákat és eltéréseket a munka jövőbeli javítása érdekében. Ehelyett csak a személyes imázsomra és státuszomra gondoltam, aprólékosan tervezgetve, hogyan fedjem el a hiányosságaimat. Nemcsak hogy kimerítő módon éltem, de Istentől sem tudtam megvilágosítást vagy útmutatást nyerni. Valójában nemcsak ennek a konkrét összefoglalásnak a során voltam csalárd és megtévesztő. Még a szokásos megbeszéléseink során is gyakran cselekedtem csalárdul, hogy elkerüljem a hiányosságaim lelepleződését. Azokkal a problémákkal kapcsolatban, amelyeket nem azonosítottam be, csak visszhangoztam, amit a nővérek mondtak, vagy találtam valamilyen elfogadhatónak hangzó okot, hogy kimentsem magam. Arra gondoltam, hogy Isten annyi igazságot fejezett ki, arra vezetve minket, hogy törekedjünk az igazságra, legyünk őszinték, és éljünk meg valódi emberi hasonlatosságot, de én állandóan szembementem Isten követelményeivel, és sátáni beállítottságom szerint éltem. Látszólag erős álcát öltöttem, hogy velem dolgozó nővéreim ne lássák a hiányosságaimat, és egy pillanatig fenn tudjam tartani imázsomat és státuszomat. De Isten mindent átvizsgál. A csalárd beállítottság miatt, amelyet felfedtem, valamint az érdekeim védelmére irányuló aljas szándékom miatt Isten megutált és megvetett engem. Eszembe jutott, amit az Úr Jézus mondott: „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Máté 18:3). Isten természete igazságos és szent, és Ő azokat helyesli, akik egyszerűek és őszinték. Ha továbbra is csalárd beállítottságom szerint élnék, és továbbra is megpróbálnék embereket és Istent becsapni anélkül, hogy gyakorolnám az őszinteséget, végül Isten elhagyna és kiiktatna.

Később Isten szavai által találtam egy utat a gyakorlásra és a belépésre. Mindenható Isten azt mondja: „Az, hogy Isten azt kéri az emberektől, legyenek becsületesek, azt bizonyítja, hogy Ő tényleg utálja és ellenszenvesnek tartja a csalárd embereket. Isten irtózása a csalárd emberektől irtózás attól, ahogyan ők teszik a dolgokat, a beállítottságaiktól, szándékaiktól és csaló módszereiktől; Isten utálja mindezeket a dolgokat. Ha a csalárd emberek képesek elfogadni az igazságot, beismerni csalárd beállítottságaikat, és hajlandóak elfogadni Isten üdvösségét, akkor arra is van reményük, hogy üdvözüljenek – mert Isten minden emberrel egyformán bánik, ahogy az igazság is. És így, ha olyanok akarunk lenni, akik Isten tetszésére vannak, először is viselkedésünk alapelveit kell megváltoztatnunk. Többé nem élhetünk sátáni filozófiák szerint, nem boldogulhatunk többé hazugságokkal és trükkökkel. Valamennyi hazugságunkat le kell vetnünk és becsületes emberré kell válnunk. Akkor Isten véleménye rólunk meg fog változni. Korábban az emberek mindig hazugságokra, színlelésre és trükközésre hagyatkoztak a mások közötti élet során, és sátáni filozófiákat vettek alapul a létükhöz, az életükként és alapként a magatartásukban. Ez olyasmi volt, amit Isten utált. Ha a nem hívők között őszintén beszélsz, az igazságot mondod és becsületes ember vagy, akkor rágalmazni fognak, elítélnek és elhagynak. Ezért világi irányzatokat követsz és sátáni filozófiák szerint élsz; egyre ügyesebben és ügyesebben hazudsz, és egyre csalárdabbá válsz. Azt is meganulon, hogy álnok eszközökkel érd el céljaidat és védelmezd önmagadat. A Sátán világában egyre inkább gyarapodni fogsz, és ennek eredményeként egyre mélyebbre és mélyebbre zuhansz a bűnben, amíg már képtelen vagy kimenteni magad. Isten házában a dolgok ennek szöges ellentétei. Minél többet hazudsz és minél több csalárd játékot űzöl, Isten választott népe annál inkább undorodni fog tőled és elhagy téged. Ha nem vagy hajlandó megtérni, és továbbra is a sátáni filozófiákhoz és logikához ragaszkodsz, ha trükköket és bonyolult cselszövéseket használsz, hogy álcázd és becsomagold magad, akkor nagyon valószínű, hogy felfednek és kivetnek. Ez azért van, mert Isten utálja a csalárd embereket. Isten házában csak a becsületes emberek tudnak gyarapodni, a csalárd embereket pedig végül elhagyják és kivetik. Mindezt Isten rendelte el előre. Csak a becsületes emberek részesülhetnek a mennyek országában. Ha nem próbálsz meg becsületes ember lenni, és nem tapasztalsz és gyakorolsz az igazságra való törekvés irányában, ha nem leplezed le saját rútságodat, és ha nem tárulkozol ki teljesen, akkor soha nem kaphatod meg a Szentlélek munkáját és nyerheted el Isten jóváhagyását” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy Isten azt követeli tőlünk, hogy gyakoroljuk az igazságot, és őszinte emberek legyünk. Ha felmerül egy helyzet, képesnek kell lennünk elfogadni, hogy Isten átvizsgál minket; a szándékaink gyökerétől kell megváltoznunk, amikor beszélünk és cselekszünk, és nem szabad becsapnunk másokat vagy Istent, hogy megvédjük saját testi érdekeinket, imázsunkat vagy státuszunkat. Ehelyett gyakorolnunk kell az igazságot, és képeznünk kell magunkat, hogy őszinte emberek legyünk. Amikor beszélünk és cselekszünk, egyenesnek és őszintének kell lennünk, mindenféle elhallgatás vagy képmutatás nélkül. Csak az ilyen emberek nyerhetik el Isten tetszését. A továbbiakban gyakorolnom kellett az őszinteséget; többé nem álcázhattam vagy rejthettem el a hiányosságaimat, annyit kellett mondanom, amennyit tudtam, és amikor hiányosságaim és fogyatékosságaim lelepleződtek, össze kellett foglalnom az eltéréseimet, és tanulnom kellett mások erősségeiből. Később, amikor eljött az ideje, hogy megosszuk a véleményünket a munka összefoglalása közben a nővérekkel, kevésbé éreztem magam korlátozva. Elmondtam, amikor nem értettem dolgokat, megnyíltam, és segítséget kértem a nővérektől. A nővérek nem néztek le engem, sőt, útmutatást adtak és segítettek. Segítségükkel tisztább megértést nyertem néhány probléma gyökeréről, és elkezdtem találni néhány utat a munka összefoglalásához és a problémák megoldásához.

Később azt kerestem, hogyan kellene gyakorolnom és belépnem ezzel a problémával kapcsolatban: mindig azt hittem, hogy a képességem gyengébb, mint munkatársaimé, és konkrétan amikor problémákat foglaltam össze, nem tudtam úgy azonosítani a problémákat, ahogyan a nővérek, ezért mindig korlátozva éreztem magam, amikor velük működtem együtt. Isten szavainak egy szakaszát olvastam: „A dal következő sora így szól: »Bár képességem gyenge, a szívem őszinte.« Ezek a szavak nagyon is valóságosan hangzanak, és egy olyan követelményről szólnak, amelyet Isten az emberekkel szemben támaszt. Vajon mi ez a követelmény? Hogy ha az emberek híján vannak a képességnek, az még nem a világ vége, de becsületes szívvel kell rendelkezniük, és ha az megvan, akkor képesek lesznek elnyerni Isten jóváhagyását. A helyzetedtől vagy a hátteredtől függetlenül becsületes embernek kell lenned, őszintén kell beszélned, becsületesen kell cselekedned, képesnek kell lenned teljes szívedből és elmédből teljesíteni a kötelességedet, hűnek kell lenned a kötelességedhez, nem szabad trükköznöd, nem szabad megbízhatatlan és csalárd embernek lenned, nem szabad hazudnod vagy csalnod, és nem szabad köntörfalaznod. Az igazságnak megfelelően kell cselekedned, és olyan valakinek kell lenned, aki törekszik az igazságra. Sokan úgy gondolják, hogy gyenge képességűek, és hogy soha nem teljesítik jól vagy megfelelő színvonalon a kötelességüket. A tőlük telhető legjobbat nyújtják abban, amit tesznek, de soha nem képesek felfogni az alapelveket, és még nem tudnak nagyon jó eredményeket produkálni. Végső soron csak arra képesek, hogy panaszkodjanak, hogy túlságosan gyenge képességűek, és negatívvá válnak. Nos, vajon nincs előre vezető út, ha valaki gyenge képességű? A gyenge képesség nem halálos betegség, és Isten soha nem mondta azt, hogy nem üdvözíti a gyenge képességű embereket. Amint Isten korábban megmondta, Ő azok miatt bánkódik, akik becsületesek, de tudatlanok. Mit jelent tudatlannak lenni? A tudatlanság sok esetben a gyenge képességből fakad. Ha az emberek gyenge képességűek, akkor sekélyes a megértésük az igazságról. Nem elég konkrét vagy gyakorlati, és sokszor csak felszínes vagy szó szerinti megértésre korlátozódik – a doktrínára és előírásokra korlátozódik. Ezért sok problémát nem tudnak tisztán látni, és a kötelességük teljesítése során soha nem képesek felfogni az alapelveket, illetve nem tudják jól végezni a kötelességüket. Akkor vajon Isten nem akarja a gyenge képességű embereket? (De igen.) Vajon milyen utat és irányt mutat Isten az embereknek? (Azt, hogy becsületes emberek legyenek.) Vajon lehetsz-e becsületes ember, ha csak beszélsz róla? (Nem, a becsületes ember megnyilvánulásaival kell rendelkezned.) Melyek a becsületes ember megnyilvánulásai? Először is az, hogy nem kételkedik Isten szavaiban. Ez a becsületes ember egyik megnyilvánulása. Ezenkívül a legfontosabb megnyilvánulás az, hogy mindenben keresi az igazságot és gyakorolja azt – ez létfontosságú. Azt mondod, hogy becsületes vagy, de mindig háttérbe szorítod Isten szavait, és csak azt teszed, amit akarsz. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Azt mondod: »Bár a képességem gyenge, de a szívem őszinte.« És mégis, amikor rád hárul egy kötelesség, félsz a szenvedéstől és a felelősségvállalástól, ha nem jól teszed meg, így kifogásokat keresel, hogy kibújj a kötelességed alól, vagy azt javasolod, hogy tegye meg valaki más. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Egyértelműen nem. Hogyan kell tehát egy becsületes embernek viselkednie? Alá kell vetnie magát Isten intézkedéseinek, hűnek kell lennie az elvégzendő kötelességéhez, és törekednie kell arra, hogy eleget tegyen Isten szándékainak. Ez többféleképpen is megnyilvánul. Az egyik az, hogy őszinte szívvel vállalod a kötelességedet, nem gondolva a testi érdekeidre, nem félgőzzel csinálod, és nem a saját hasznodra szövetkezel. Ezek a becsületesség megnyilvánulásai. A másik az, hogy teljes szívedet és erődet beleadod, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, hogy megfelelően végezd a dolgokat, valamint a szívedet és a szeretetedet is beleadod a kötelességedbe, hogy eleget tegyél Istennek. Ezek azok a megnyilvánulások, amelyekkel egy becsületes embernek a kötelességei teljesítése során rendelkeznie kell” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai olyanok voltak, mint egy meleg áramlat, amely megvigasztalta a szívemet, és utat mutattak a gyakorláshoz. Isten azt mondja, hogy a gyenge képesség nem a fő probléma, és hogy Isten főként azt nézi, hogy egy személynek őszinte szíve van-e a kötelességében, és hogy képes-e hűséggel végezni a kötelességét, és legjobb képességei szerint együttműködni. Még ha olyasmivel is találkozunk, amit nem értünk vagy nem tudjuk, hogy kell csinálni, többet kell imádkoznunk Istenhez, és keresnünk az Ő útmutatását, minden dologban az igazságalapelvek keresésére kell összpontosítanunk, és közösséget kell vállalnunk azokkal a testvérekkel, akikkel együttműködünk. Miután megértést nyertünk, az igazságalapelvek szerint kell gyakorolnunk, és nem szabad védenünk személyes érdekeinket, imázsunkat vagy státuszunkat, hanem a lehető legjobban kell együttműködnünk, ahol csak tudunk. Ez az az őszinte emberi hasonlatosság, amelyről Isten reméli, hogy meg tudjuk élni, és ez a gyakorlásnak az az útja is, amelyet Isten mutatott nekünk, hogy jól végezzük a kötelességeinket. Valójában a velem dolgozó nővéreim nemcsak azért tudták megtalálni a részletes problémákat és eltéréseket, mert jobb képességűek voltak, hanem azért is, mert erőfeszítéseket tettek, és valóban átgondolták a dolgokat. Az én képességem átlagos volt, és a munka összefoglalása során a szívem nem volt nyugodt; mindig azon gondolkodtam, hogyan védjem meg a hírnevemet és státuszomat, ahelyett, hogy a munkára összpontosítottam volna. Emellett a kötelességemhez való hozzáállásom sem volt helyes, és fárasztónak találtam a problémák átgondolását, ezért nem akartam erőfeszítéseket tenni. Ennek eredményeként csak nagyon kevés problémát tudtam felfedezni, és még a meglévő képességeimet sem tudtam a legjobban kihasználni. Valójában a velem dolgozó nővéreim jól ismerték a képességemet, de soha nem néztek le engem a gyenge képességem miatt. Ehelyett gyakran bátorítottak, hogy kezeljem helyesen a hiányosságaimat, és mutassam meg jobban az erősségeimet. Amikor azt vették észre, hogy problémák vannak velem, türelmesen útmutatást adtak és segítettek, és megtanítottak arra, hogyan nézzem a dolgokat Isten szavai és az igazság alapján. Türelmes segítségük által találtam néhány utat a munkámban. Isten elrendezte, hogy ezekkel a nővérekkel együttműködve végezzem a kötelességemet, ezért hálás szívvel, harmonikusan kellett együttműködnöm velük, hogy együtt teljesítsük kötelességeinket, és Isten elégedett legyen velünk. Többé nem korlátozhatott a gyenge képességem; helyre kellett igazítanom a szándékaimat, és ki kellett használnom az erősségeimet.

Amikor Isten szavai szerint gyakoroltam és léptem be, képes voltam lecsendesíteni az elmémet, és gondosan átgondolni a dolgokat, amikor munkát foglaltam össze vagy problémákat vitattam meg. Néha proaktívan kifejeztem a véleményemet, annyit mondva, amennyit tudtam. Bár ezáltal sok hiányosságom lelepleződött, és kissé zavarban éreztem magam, most már képes voltam helyesen kezelni ezt az ügyet. Az őszinteség gyakorlása boldoggá tett, és a felszabadultság és szabadság érzését adta. Hála Istennek!