2023 áprilisának végén Tongcsengben több gyülekezet ellen is nagyszabású razziát tartottak, és azt hallottam, hogy sok vezetőt, dolgozót és testvért letartóztattak. Ekkor a felsőbb vezetők levelet küldtek, amelyben arra kértek, hogy végezzem el az utómunkálatokat. A levelet olvasva egyszerre éreztem boldogságot és idegességet. Boldog voltam, mert ez a kötelesség Isten felmagasztalása volt. Bár már sok éve hittem Istenben, nem végeztem jól a kötelességemet, és nemrég elbocsátottak a gyülekezeti munka akadályozása és megzavarása miatt, ami által vétkeket hagytam magam után. De Isten nem a vétkeim szerint bánt velem, és lehetőséget adott arra, hogy ilyen fontos kötelességet végezzek. Nagyon hálás voltam, és kész voltam az együttműködésre. De amikor a sok testvérre gondoltam, akiket letartóztattak ezekből a gyülekezetekből, önkéntelenül is kivert a hideg veríték. Az elmúlt években a KKP rendőrsége több alkalommal is letartóztatott testvéreket szerte Tongcsengben, a város tele volt nagy felbontású kamerákkal, és úgy éreztem, hogy most elmenni az utómunkálatokat elvégezni olyan lenne, mintha egyenesen a tűzvonalba sétálnék. Ráadásul az utómunkálatok elvégzése a felajánlások és az Isten szavait tartalmazó könyvek áthelyezésével is járt, és fogalmam sem volt, hogyan kínozna meg a rendőrség, ha letartóztatnának! Egy testvért pusztán azért vertek halálra a rendőrök, mert Isten szavait tartalmazó könyveket szállított, és aggódtam, hogy ha letartóztatnak, nem lehet tudni, életben maradok, vagy meghalok. Azon tűnődtem: „Ha meghalok, lehetséges lesz-e még, hogy megmeneküljek?” De arra gondoltam, hogy a kötelességem alóli kibúvás nem felelne meg Isten szándékával, ezért imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Az, hogy ilyen fontos kötelességet végezhetek, a Te felmagasztalásod, de félénknek érzem magam, és félek a letartóztatástól, kérlek, adj nekem hitet!” Imádkozás után a szívem kicsit nyugodtabb lett. A sok letartóztatott testvérre és a sürgősen elvégzendő utómunkálatokra gondoltam. Elég jól ismertem a gyülekezeti helyzetet, és nem lehettem önző és aljas, hogy csak a saját biztonságomra gondoljak. Minden tőlem telhetőt meg kellett tennem, imádkoznom kellett Istenhez, és Rá kellett támaszkodnom, hogy jól végezzem el ezeket az utómunkálatokat.

Másnap este találkoztam egy nővérrel, aki elmondta, hogy ebben a rajtaütésben több mint száz testvért tartóztattak le Tongcsengben, és több mint tíz otthonból kellett áthelyezni a könyveket. Azt gondoltam: „Annyi testvért tartóztattak le, hogy lehetetlen lesz azonnal befejezni az utómunkálatokat. Még találnom kell testvéreket az együttműködéshez, de nem tudom, kit tartóztattak le, és kit figyelnek meg, és miközben mi nyílt terepen vagyunk, a rendőrség a sötétben rejtőzik. A városban mindenhol térfigyelő kamerák vannak, és ha túl sokáig maradunk itt, csak idő kérdése, hogy mikor tartóztatnak le minket is!” Aznap éjjel az ágyban feküdtem, és egyáltalán nem tudtam aludni. Cikáztak a gondolataim, próbáltam kitalálni, melyik testvéreket találhatnám meg az együttműködéshez, és csak gyorsan be akartam fejezni az utómunkálatokat, és elmenni. Mivel sok testvér veszélyben volt, számos nehézségbe ütköztünk, amikor a könyveket tároló otthonokat kerestük, és a munka nagyon lassan haladt. Igazán elnyomottnak éreztem magam, és úgy éreztem, ha ez így folytatódik, előbb-utóbb biztosan letartóztatnak. Nem is beszélve a fizikai szenvedésről – ha nem bírom a kínzást, és végül júdássá válok, elveszítem a jó kimenetelemet és rendeltetési helyemet. Erre gondolva igazán gyengének éreztem magam, és úgy gondoltam, hogy ez a kötelesség túl nehéz. Ezért beszéltem Istennek az állapotomról, és útmutatást kértem Tőle, hogy alávethessem magam. Isten ezen szavait olvastam: „Ha híján vagy a hamisítatlan hitnek, akkor nem fogod kiállni az idő vagy a környezet próbáját. Ha nem tudod kiállni az Istentől kapott próbát, akkor Isten nem fog szólni hozzád, illetve nem fog megjelenni neked. Isten látni akarja, hogy hiszel-e az Ő létezésében, hogy elismered-e az Ő létezését, és hogy van-e a szívedben hamisítatlan hit. Isten így vizsgálja át az emberek szívének mélyét. Vajon az emberek Isten kezében a menny és a föld között élnek? Mind Isten kezében vannak. Pontosan így van. Legyél bár a pusztában vagy a holdon, Isten kezében vagy. Ez így van. Ha Isten nem jelent meg neked, akkor honnan láthatod Isten létezését és szuverenitását? Hogyan teheted lehetővé, hogy az igazság, miszerint »Isten létezik és mindenek felett szuverenitással bír«, gyökeret eresszen a szívedben és soha ne halványuljon el? Hogyan teheted az életeddé ezt a kijelentést, az életed mozgatórugójává, valamint azon bizalommá és erővé, amely lehetővé teszi számodra az életed folytatását? (Imádkozással.) Ez gyakorlatias. Ez a gyakorlat ösvénye. Amikor a legnehezebb időt éled át, amikor a legkevésbé sem tudod érezni Istent, amikor a legtöbb fájdalmat és magányt érzed, amikor úgy érzed, hogy messze vagy Istentől, akkor mit tegyél meg elsősorban? Szólítsd Istent! Isten megszólítása erőt ad neked. Isten megszólítása lehetővé teszi számodra, hogy érezd az Ő létezését. Isten megszólítása lehetővé teszi számodra, hogy érezd Isten szuverenitását. Amikor Istent szólítod, Istenhez imádkozol, és Isten kezébe teszed az életed, akkor érezni fogod, hogy Isten melletted van, és hogy nem hagyott magadra téged. Amikor érzed, hogy Isten nem hagyott magadra, amikor valóban érzed, hogy Ő ott van melletted, akkor vajon gyarapodni fog a bizalmad? Ha valódi bizalmad van, akkor az vajon az idő múltával megkopik és elhalványul? Egyáltalán nem. Mostanra megoldottuk a bizalom problémáját? Vajon az emberek rendelkezhetnek valódi bizalommal csupán azáltal, hogy magukkal hordozzák a Bibliát és szóról szóra, hajthatatlanul megtanulnak belőle verseket? E probléma megoldásához imádkoznod is kell Istenhez és Őrá kell támaszkodnod. Mózes hogyan vészelte át a pusztában töltött negyven évet? Akkoriban nem volt Biblia, és nagyon kevés ember volt körülötte. Csupán juhok voltak vele. Mózest minden bizonnyal Isten vezette. Bár a Biblia nem jegyzi fel, Isten hogyan vezette őt, hogy Isten megjelent-e neki, hogy Isten szólt-e hozzá, vagy Isten megengedte-e Mózesnek, hogy megértse, miért kell negyven éven át a pusztában élnie, az tagadhatatlan tény, hogy Mózes túlélte a pusztában töltött negyven évet. Ennek tényét senki nem tagadhatja. Hogyan tudott negyven évig életben maradni a pusztában úgy, hogy nem volt körülötte senki, akivel megoszthatta volna, ami a szívében van? Hamisítatlan hit nélkül ez bárki számára lehetetlen lett volna – ez egy csoda volt! Bárhogy is töprengjenek az emberek ezen, úgy érzik, hogy ez soha nem történhetett meg. Egyáltalán nincs összhangban az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel! Azonban ez nem legenda, nem képzeletbeli mese, hanem valóságos, megváltoztathatatlan, tagadhatatlan tény. Mit mutat az embereknek ennek a ténynek a létezése? Ha Istenbe vetett hamisítatlan hited van, akkor Isten egészen az utolsó leheletedig nem fog magadra hagyni. Ez Isten létezésének az egyik ténye. Ha ilyen valós bizalommal rendelkezel, és igazán érted Istent, akkor elég nagy a bizalmad. Találd magad bármily környezetben, legyél bármily hosszan ebben a környezetben, a bizalmad nem fog elkopni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak igaz alávetettséggel lehet valakinek valódi bizalma). Isten azt mondja, hogy az igaz hit kiállja az idő és a környezet próbáját. Eszembe jutott, hogy mielőtt Tongcsengbe jöttem volna, azt mondtam, Istenre fogok támaszkodni ennek a megtapasztalásában, de amikor láttam, milyen szörnyű a helyzet, és hogy a munka nem halad, elvesztettem a hitemet Istenben, attól félve, hogy ha túl sokáig maradok itt, letartóztatnak. Mindig a saját biztonságomra gondoltam. Mózesre gondoltam, aki negyven évet töltött a pusztában. Kietlen volt, és az életkörülmények rendkívül kemények voltak ott, de ő Istenre támaszkodva túlélte. Ez alatt a negyven év alatt Mózes igazán megtapasztalta, hogy az emberrel kapcsolatos minden dolog Isten kezében van, a hite és a kitartása pedig tökéletesedett. Ma azt, hogy ilyen helyzettel találkoztam, szintén Isten engedte meg, és ez a helyzet azért jött létre, hogy tökéletesítse a hitemet, és nem lehettem többé félénk és ijedt. Követnem kellett Mózes példáját, és Istenre támaszkodva kellett megtapasztalnom ezt, és függetlenül attól, hogy elfognak-e vagy sem, alá kellett vetnem magam Isten vezényléseinek és elrendezéseinek.

Később vállaltuk a kockázatot, hogy megkeressük az eredeti gyülekezetvezetőt, Li Csent, hogy többet megtudjunk a megőrző házakról. Miután találkoztam Li Csennel, megtudtam, hogy a rendőrség járt az otthonában, hogy a közelben lévő testvérek több otthonában is razziát tartottak, és hogy a rendőrség egy másik, a könyveket tároló házban is járt, de Isten oltalmának köszönhetően az Isten szavait tartalmazó könyveket nem foglalták le. Miután azonban a rendőrség távozott, a könyveket őrző nővér férje, aki nem hívő volt, azt mondta neki, hogy gyorsan vigye el a könyveket, és üldözte őt, mondván, ha még egyszer látja, hogy bárki, aki hisz Istenben, a házukba jön, hívni fogja a rendőrséget. Arra gondoltam, hogy a nővér házában tárolt könyveket gyorsan el kell szállítani, de aztán eszembe jutott: „A rendőrség már járt ebben a házban, és a nővér nem hívő férje azt mondta, hogy hívni fogja a rendőrséget. Ha odamegyek, nem sétálok-e egyenesen a tűzvonalba? Ha tényleg elkapnak, nem vernek-e halálra a rendőrök? Még ha nem is vernek halálra, akkor is súlyos büntetést kapok. De az Isten szavait tartalmazó könyveket gyorsan el kell szállítani, és ha a halálfélelmem miatt a nagy vörös sárkány lefoglalja az Isten szavait tartalmazó könyveket, akkor vétkeztem.” Csendben imádkoztam Istenhez a szívemben, és kértem Tőle, hogy adjon nekem hitet. Isten szavaira gondoltam: „Nem kell félned ettől meg amattól; nem számít, mennyi nehézséggel és veszéllyel szembesülhetsz, képesnek kell lenned szilárdan megmaradni Énelőttem, gátló körülményektől nem korlátozva, hogy akaratom akadálytalanul végrehajtható legyen. Ez a te kötelességed [...] Mindent el kell viselned; Értem készen kell állnod arra, hogy lemondj mindenről, és minden erőddel kövess Engem, készen kell állnod arra, hogy minden árat megfizess. Itt az ideje, hogy próbára tegyelek téged: Felajánlod-e Nekem hűségedet? Tudsz-e hűségesen követni Engem az út végéig? Ne félj; Velem mint támaszoddal ki tudná valaha is eltorlaszolni ezt az utat? Emlékezz erre! Emlékezz! Mindenben ott vannak az Én jó szándékaim, és minden az Én átvizsgálásom alatt áll. Követi minden szavad és tetted az Én szavamat? Amikor a tűzpróbák rád törnek, letérdelsz-e és felkiáltasz-e? Vagy meglapulsz és képtelen vagy továbblépni?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 10. fejezet). Isten szavai hitet és erőt adtak nekem. Ha Isten a támaszom, mitől kellene félnem? Az életem Isten kezében volt, és Istenen múlt, hogy elfognak-e. Annyit kellett tennem, hogy teljes szívvel cselekedjek, és megtegyem, amit meg kell tenni. A többit Istenre bíztam. Ezután megbeszéltük, hogy akkor szállítjuk el a könyveket, amikor a nővér férje nincs otthon. Aznap, amikor a nővér férje elment, siettünk a könyveket tároló házhoz, de meglepetésünkre, még mielőtt pár szót válthattunk volna a nővérrel, a férje visszatért. Nagyon ideges lettem, és magamban imádkoztam Istenhez, hogy vezéreljen minket. Kezdeményeztem, és köszöntem a nővér férjének, és meglepetésemre nemcsak hogy nem jelentett fel minket, hanem még segített is elszállítani az Isten szavait tartalmazó könyveket. Így az első, könyveket tároló házból biztonságosan elszállítottuk a könyveket. Ez a tapasztalat éreztette velem Isten útmutatását, és az Istenbe vetett hitem egy kicsit növekedett.

Ezután elmentem a második, könyveket tároló házhoz, hogy tájékozódjam a helyzetről. A rendőrség ezen a helyen is razziát tartott, de szerencsére nem találták meg az Isten szavait tartalmazó könyveket. Aggódtunk, hogy a rendőrség visszajön újabb házkutatást tartani, ezért a lehető leghamarabb el akartuk szállítani a könyveket. Azonban több térfigyelő kamera is volt a hely mellett, és az egyik pont a nővér ajtaja előtt volt. Ráadásul a nővér háza egy sikátor legvégén volt, és bárhonnan is jöttünk a sikátorba, a kamerák mindent tisztán láttak. Nagyon ideges voltam, és arra gondoltam: „Mindenhol térfigyelő kamerák vannak, zsákutcába mennénk, ha bemennénk a nővér háza felé vezető sikátorba. Ha egy ember bemegy, nehéz elmenekülni, hát ha még a könyveket is mozgatjuk, nem lesz még nehezebb kijutni? Ha a nagy vörös sárkány rájön, nincs menekvés!” Ebben a pillanatban megbánást éreztem, és arra gondoltam: „Miért jöttem ide ellenőrizni ezt a helyet? Most úgy tűnik, a könyvek elszállítása rám hárul.” Aggódtam és féltem, és nem volt merszem jobban körülnézni. Nem mertem egy perccel sem tovább maradni, és sietve távoztam onnan. Amikor hazaértem, őszintén elmondtam a vezetőnek, amit láttam, és közöltem vele, hogy a jelenlegi helyzetben lehetetlen elszállítani a könyveket. De meglepetésemre a vezető már járt abban a könyveket tároló házban, és azt mondta: „A nővér háza melletti sikátor nem zsákutca. Van egy kis mellékösvény, ahová be lehet menni, és amit a kamerák nem látnak.” Ezt hallva kissé elszégyelltem magam. Kiderült, hogy a nővér háza valójában nem zsákutcában van. Azt gondoltam: „Személyesen ellenőriztem a környéket, hogy kerülte el a figyelmemet, hogy van egy gyalogút, ami kivezet a sikátorból?” Visszagondolva rájöttem, hogy megfélemlítettek a kamerák, és mivel félénk és ijedt voltam, nem volt merszem bemenni a sikátorba, hogy teljesen ellenőrizzem. Rájöttem, hogy ilyen állapotban lehetetlen lenne jól végeznem ezt a munkát, ezért imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem, amikor láttam a kamerákat mindenhol, félénk és ijedt lettem, és folyton attól féltem, hogy letartóztatnak és szenvedni fogok. Ó, Istenem, kérlek, világosíts meg és adj útmutatást, hogy megismerhessem magam, és tanulhassak a leckéből!”

Ezután Isten szavait kerestem, hogy megoldjam a problémáimat. Isten ezen szavait olvastam: „A saját biztonságuk mérlegelése mellett mire gondolnak még bizonyos antikrisztusok? Azt mondják: »A környezetünk jelenleg kedvezőtlen, úgyhogy mutatkozzunk kevesebbet és hirdessük kevesebbet az evangéliumot. Így kevésbé valószínű, hogy elkapnak, és a gyülekezet munkája nem megy tönkre. Ha elkerüljük, hogy elkapjanak, nem fogunk Júdássá változni, és meg tudunk majd maradni a jövőben, nem igaz?« Nincsenek vajon antikrisztusok, akik ilyen kifogásokkal élnek, hogy félrevezessék a testvéreiket? Egyes antikrisztusok nagyon félnek a haláltól és elnyújtják a gyalázatos létüket, [...] Nem hiszi, hogy Isten meg tudja óvni az emberek biztonságát, és biztosan nem hiszi, hogy ha az ember odaszánja magát, hogy feláldozza magát Istenért, az ugyanaz, mintha az igazságnak szenteli magát, és hogy ez olyasmi, amit Isten elismer. A szívében nem féli Istent; csak a Sátántól és az elvetemült politikai pártoktól fél. Nem hisz Isten létezésében, nem hiszi, hogy minden Isten kezében van, és persze nem hiszi, hogy Isten elismeri az olyan embert, aki mindent feláldoz az Ő kedvéért és azért, hogy az Ő útját kövesse és elvégezze az Ő megbízatását. Semmit sem lát ebből. Miben hisz vajon? Úgy hiszi, hogy ha a nagy vörös sárkány kezébe kerül, rossz vég vár rá, hogy elítélhetik, sőt akár az életét kockáztatja. A szívében csakis a saját biztonságára gondol, nem pedig a gyülekezet munkájára. Hát nem álhívők ezek? (De igen, azok.) Mit mond a Biblia? »[...] aki [...] elveszti életét énértem, az megtalálja azt« (Máté 10:39). Elhiszik vajon ezeket a szavakat? (Nem.) Ha arra kérik őket, hogy vállaljanak kockázatot, mialatt a kötelességüket végzik, szeretnének elbújni, hogy senki ne lássa őket – láthatatlanok akarnak lenni. Ilyen mértékben meg vannak rettenve. Nem hiszik, hogy Isten az ember támasza, hogy minden Isten kezében van, hogy ha valami tényleg rosszul sül el vagy tényleg elfogják őket, azt Isten engedi meg, és hogy az emberekben meg kell lennie az önmagát alávető szívnek. Ezeknek az embereknek nincs ilyen szívük, ilyen megértésük és ilyen felkészültségük. Igazán hisznek ők Istenben? (Nem.) Ennek a megnyilvánulásnak a lényege vajon nem egy álhívőé? (De igen.) Így áll a helyzet. Az ilyen emberek rendkívül gyávák, szörnyen meg vannak rémülve, valamint félnek a testi szenvedéstől és attól, hogy valami rossz történik velük. Megrettennek, mint a félős madarak, és többé nem tudják végezni a munkájukat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). „Az antikrisztusok rendkívül önzők és hitványak. Nem hisznek igazi hittel Istenben, és még kevésbé hűségesek Istenhez; amikor problémával találkoznak, csak magukat védik és óvják. Semmi sem fontosabb számukra, mint a saját biztonságuk. Mindaddig, amíg élni hagyják és nem tartóztatják le őket, nem foglalkoznak azzal, hogy mekkora kár éri a gyülekezet munkáját. Ezek az emberek rendkívül önzőek, egyáltalán nem gondolnak a testvérekre, sem a gyülekezet munkájára, csakis a saját biztonságukra. Ők antikrisztusok” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok önzők és aljasok, és hiányzik belőlük az Isten iránti hűség, hogy nem hiszik el, hogy minden Isten kezében van, és hogy amikor veszéllyel szembesülnek, csak a saját érdekeiket tartják szem előtt, és egyáltalán nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit. Ebben az állapotban voltam. Tudtam, hogy a könyveket tároló házakban már razziát tartott a rendőrség, és hogy a könyveket a lehető leghamarabb át kell helyeznem, de amikor láttam, hogy a ház körül mindent több kamera figyel, félni kezdtem attól, hogy elkapnak, rettegésben és félelemben éltem, és nem volt merszem ellenőrizni a környezetet. Még azt is megbántam, hogy eljöttem ellenőrizni a helyzetet. A tényekkel szembesülve rájöttem, hogy csak a saját biztonságommal törődöm, és egyáltalán nem gondolok arra, hogyan lehetne biztonságosan áthelyezni a könyveket, mintha csak az számítana, hogy engem ne kapjanak el. Teljesen önző és aljas voltam, és antikrisztusi beállítottságot mutattam! Arra gondoltam, hogyan munkálkodott Isten Kínában ennyi éven át. A KKP vadászik Krisztusra, üldözi a keresztényeket, és kifosztja az Istennek szánt felajánlásokat, de sok testvér még ilyen szörnyű helyzetekben sem törődött a saját biztonságával. Nem törődtek saját életükkel és halálukkal, és képesek voltak helytállni a kötelességükben, hogy megóvják a gyülekezet munkáját, jól végezzék a kötelességeiket, hogy eleget tegyenek Istennek, és zengő bizonyságot tegyenek Isten mellett. Újra magamba néztem, és láttam, hogy csak egy gyáva vagyok, mint a madár, amely már az íjhúr pendülésétől is megriad, és egyáltalán nincs érettségem. Annyira szégyelltem magam, és szívem mélyéből gyűlöltem magam, és nem akartam többé ilyen önző és aljas módon élni. Hajlandó voltam a lehető leghamarabb áthelyezni az Isten szavait tartalmazó könyveket.

Másnap elmentünk, hogy megbeszéljük a könyvek áthelyezését a könyveket őrző nővérrel, de meglepetésünkre a nővér fia, aki nem volt hívő, hajlandó volt segíteni, sőt még le is hozta a könyveket az emeletről a kocsijába, hogy elszállítsa őket. Így abból a házból is biztonságosan elszállítottuk a könyveket. Mélyen megtapasztaltam, hogy Isten Maga tartja fenn a munkáját, és éreztem, hogy Isten azért rendezte el ezt a helyzetet, hogy megtisztítsa és megváltoztassa a romlott beállítottságomat, lehetővé téve számomra, hogy a gyakorlatban megtapasztaljam Isten munkáját és megértsem a tetteit. Szívem mélyéből köszönetet mondtam Istennek, és dicsértem Őt!

Ezután azon tűnődtem: „Folyamatosan aggódom, hogy elkapnak és halálra vernek, hogyan kellene megoldani ezt a problémát?” Felidéztem Isten szavainak egy szakaszát: „Hogyan haltak meg az Úr Jézus tanítványai? A tanítványok közül voltak olyanok, akiket megköveztek, ló mögött húztak, fejjel lefelé megfeszítettek, öt lóval szétszaggattak – a halál különféle formái érték őket. Mi okból haltak meg? Vajon azért, mert valami rosszat tettek és utána a törvény által kivégezték őket? Nem. Az Úr evangéliumát népszerűsítették, de a világi emberek azt nem fogadták el, és helyette kárhoztatták, megverték és gyalázták őket, sőt halálba küldték őket – így jutottak vértanúságra. Ne arról beszéljünk, hogy végül mi lett a sorsa ama vértanúknak, vagy hogy Isten milyen ítéletet mondott a cselekedeteikről, hanem ezt kérdezzük meg: amikor elérkezett ama vértanúk számára a vég, vajon az emberi elképzeléseknek megfelelően fejeződött be az életük? (Nem.) Az emberi elképzelések szemszögéből nézve azok a mártírok óriási árat fizettek Isten munkájának népszerűsítéséért, de végül olyannyira súlyosan ártott nekik a Sátán, hogy belehaltak. Ez nincs összhangban az emberi elképzelésekkel. Azonban pontosan ezek a dolgok történtek velük – ez volt az, amit Isten megengedett. Milyen igazságot lehet keresni ebben? Isten átka és kárhoztatása, vagy az Ő elrendezése és áldása volt-e az, hogy engedte őket így meghalni? Egyik sem. Akkor mi volt? Szívfájdalmat okoz az embereknek, ha azoknak a mártíroknak a halálára gondolnak, mégis ezek a tények. Hogyan lehet megmagyarázni, hogy Istenben hívő emberek ilyen módon halnak meg? Amikor szóba kerül ez a téma, beleképzelitek magatokat a helyükbe, feldúlt-e ezért a szívetek, és éreztek-e egy kis rejtett fájdalmat? Ezt gondoljátok: »Ezek az emberek Isten evangéliuma népszerűsítésére vonatkozó kötelességüket tették, és jó embereknek kell tekinteni őket, akkor hogy juthatott nekik ilyen vég és ilyen sors?« Valójában a testük halt meg és hunyt el így; ily módon távoztak az emberi világból, de ez nem azt jelenti, hogy ugyanez volt a sorsuk is. Nem számít, mi volt a haláluk és a távozásuk módja, és hogy az miként történt, Isten nem így határozta meg ezeknek az életeknek, ezeknek a teremtett lényeknek a végső sorsát. Ezt világosan kell látnod. Éppen ellenkezőleg: ez pontosan az a mód volt, amellyel kárhoztatták a világot és tanúságot tettek Isten cselekedetei mellett. Ezek a teremtett lények a mindennél drágább életüket – életük utolsó pillanatát – arra használták, hogy tanúságot tegyenek Isten cselekedetei mellett, hogy tanúságot tegyenek Isten nagy ereje mellett, és hogy kihirdessék a Sátán és a világ felé, hogy Isten cselekedetei helyesek, hogy az Úr Jézus Isten, hogy Ő az Úr és Isten megtestesült hús-vér teste. Életük utolsó pillanatáig sohasem tagadták meg az Úr Jézus nevét. Vajon ez nem az e világ fölötti ítélet egyik formája volt? Arra használták az életüket, hogy kihirdessék a világnak és bizonyítsák az emberi lények előtt, hogy az Úr Jézus az Úr, hogy az Úr Jézus a Krisztus, hogy Ő Isten megtestesült hús-vér teste, hogy az egész emberiség megváltásáért végzett munkája révén maradhat fenn ez az emberiség – ez a tény örökre változhatatlan. Vajon milyen mértékig hajtották végre a kötelességüket azok, akik vértanúvá lettek az Úr Jézus evangéliumának népszerűsítése miatt? A maximális mértékig?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium hirdetése az a kötelesség, amit minden hívő köteles jól végezni). Az Úr Jézus tanítványait a római kormány és a vallási közösség üldözte az evangélium népszerűsítése közben, de bármennyire is üldözték őket a Sátán erői, ők továbbra is népszerűsítették az evangéliumot, és bizonyságot tettek Isten munkájáról. Inkább feláldozták a saját életüket, minthogy engedjenek a Sátánnak. Volt, aki megkövezés által halt meg, mást lovak vonszoltak halálra, megint másokat pedig keresztre feszítettek. Életükkel zengő bizonyságot tettek Isten mellett. Bár testileg meghaltak, a lelkük Isten kezében volt. A bizonyságtételükre gondolva nagyon elszégyelltem magam, és mélyen meghatódtam. Isten eljött, hogy az utolsó napokban munkálkodjon, és számos igazságot fejezett ki, feltárva előttünk minden igazságot és misztériumot. Évek óta követtem Istent, élvezve Isten szavainak öntözését és ellátását, de nem tudtam bizonyságot tenni Isten mellett. A nagy vörös sárkány őrjöngő üldözése közepette aggódtam, hogy elkapnak és halálra vernek, mindig a saját testi érdekeimet tartottam szem előtt, és egyáltalán nem voltam hűséges Istenhez. Nyomába sem érhettem a múlt korok szentjeinek, és méltatlan voltam arra, hogy Isten követője legyek. Az ember élete és halála Isten kezében van, és Isten elismeri azokat, akik életüket adják azért, hogy teljesítsék az Ő megbízatását. Isten szavainak útmutatása alatt már nem korlátozott a letartóztatástól való félelem, és nagyfokú felszabadultságot éreztem. Ezután együttműködtem a testvérekkel, és a több mint tíz, könyveket tároló házból származó összes könyvet biztonságosan elszállítottuk.

November elején levelet kaptam a körzetemben lévő vezetőktől, amelyben az állt, hogy a rendőrség két gyülekezetből több mint harminc embert tartóztatott le, és hogy három gyülekezetvezető már eltűnt. Megkértek, hogy menjek, és végezzem el az utómunkálatokat. Éreztem némi vonakodást, és arra gondoltam: „Miért megint engem küldtök? Tényleg nincs senki más, aki mehetne?” De aztán megnyugodtam, és átgondoltam a dolgot. Mivel oly sok vezetőt, dolgozót és testvért tartóztattak le, valóban nehéz volt megfelelő embereket találni, és mivel elég jól ismertem az ottani gyülekezeteket, én voltam a legalkalmasabb személy a feladatra. Nem bújhattam ki többé ez alól a kötelesség alól. De miközben ténylegesen együttműködtem, még mindig nagyon félénk voltam, ezért imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy adjon útmutatást. Isten szavaira gondoltam: „Akármilyen »mérhetetlenül hatalmas erejű« is a Sátán, akármilyen arcátlan és nagyravágyó is, akármilyen nagy is a károkozási képessége, akármilyen széles körűek is a képességei az ember megrontására és elcsábítására, akármilyen ravaszak is a trükkjei és cselszövései az ember megfélemlítésére, akármilyen változatos formában is létezik, soha nem volt képes megteremteni egy árva élőlényt sem, soha nem volt képes törvényeket vagy szabályokat lefektetni minden dolog létezése számára, és soha nem volt képes uralkodni és szuverenitást gyakorolni egyetlen dolog fölött sem, legyen az akár élő, akár élettelen. A világegyetemben és az égbolton nincs egyetlen olyan személy vagy tárgy sem, akit vagy amelyet ő hívott volna életre, vagy neki köszönhetné a létét, nincs egyetlen személy vagy tárgy sem, amely fölött ő uralkodna vagy gyakorolna szuverenitást. Épp ellenkezőleg, a Sátánnak nemcsak hogy Isten uralma alatt kell léteznie, hanem ráadásul még engedelmeskednie is kell Isten minden parancsának és utasításának. Isten engedélye nélkül a Sátán akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet sem tud egykönnyen megérinteni a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán még a földön a hangyákat sem zaklathatja, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget. Isten szemében a Sátán alacsonyabb rendű, mint a hegy liliomai, mint a levegőben szálló madarak, mint a halak a tengerben és mint a férgek a föld színén. Szerepe a dolgok összessége között az, hogy minden dolgot szolgáljon, az emberiséget szolgálja, valamint hogy Isten munkáját és az Ő irányítási tervét szolgálja. Bármilyen rosszindulatú is a természete, bármilyen elvetemült is a lényege, mindössze annyit tehet, hogy kötelességtudóan betölti funkcióját, amely nem más, mint szolgálatot végezni Istennek – Isten ellenpontjaként jól szolgálni. Ilyen a Sátán lényege és eredeti pozíciója. Lényegének semmi köze az élethez, az erőhöz vagy a hatalomhoz; nem több ő, mint játékszer Isten kezében, csupán egy gép, amelyet Isten szolgálatra használ!” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.). Isten azt mondta, hogy a Sátán egy eszköz, amely szolgálatot tesz Isten munkájának, és bármilyen agresszív is a Sátán, és bármilyen elvetemült is a természete, Isten engedélye nélkül a Sátán nem mer hozzányúlni egy hajszálunkhoz sem. Ha Isten megengedné, hogy letartóztassanak, alá kellene vetnem magam Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, és követnem kellene az Úr tanítványait azzal, hogy életemet adom, de mivel nem tartóztattak le, jól kellett végeznem az utómunkálatokat. Arra gondoltam, hogy már régóta együttműködtünk itt, és bár a helyzet valóban szörnyű volt, sikerült biztonságosan elszállítanunk néhány könyvet. Ez mind Isten volt, aki lépésről lépésre vezetett minket, és ez Isten szuverenitása és oltalma volt. Ennek tudatában hajlandó voltam Istenre támaszkodni, hogy megtapasztaljam ezt a helyzetet.

Később megtudtam, hogy két vezető júdássá vált a letartóztatásuk után, és eladták a gyülekezet összes testvérét és az összes könyveket tároló házat. Három könyveket tároló házból a rendőrség lefoglalta az Isten szavait tartalmazó könyveket, míg egy másik házban nem találtak könyveket, amikor a rendőrség kijött, és a testvérek később, az éjszaka folyamán szállították el a könyveket. Azonban ez a könyveket tároló ház azóta rendőrségi megfigyelés alatt állt. A rendőrség azzal is fenyegetőzött, hogy elkerülhetetlen csapdát állítottak, hogy lecsapjanak a Mindenható Isten Egyházára. Volt egy másik könyveket tároló ház is, ahol a rendőrség szintén nem találta meg az Isten szavait tartalmazó könyveket, és ezeket is gyorsan el kellett szállítani. Ilyen szörnyű helyzettel szembesülve kissé megijedtem, és arra gondoltam: „Gyakran érintkeztem azokkal, akiket letartóztattak, és a rendőrség bármelyik pillanatban célba vehet; vajon engem is letartóztatnak, amikor megyek, hogy elszállítsam az Isten szavait tartalmazó könyveket?” Kezdtem úgy érezni, hogy szeretnék megfutamodni. Azonban tudtam, hogy az állapotom nem helyes, ezért folyamatosan imádkoztam Istenhez. Isten szavaira gondoltam: „A hit olyan, mint egy egyetlen fatörzsből álló híd. Azok, akik ragaszkodnak az élethez és félik a halált, nehezen fognak átkelni rajta, de azok, akik készek odaadni az életüket, biztos lábbal és gond nélkül átkelhetnek. Ha az emberek bátortalan és félénk gondolatokat dédelgetnek, az azért van, mert a Sátán bolonddá teszi őket; attól fél, hogy átmegyünk a hit hídján, hogy belépjünk Istenbe” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 6. fejezet). „Nem számít, mit kér tőled Isten, csak minden erődet bele kell adnod, és remélem, meg fogod mutatni az Isten iránti odaadásodat Őelőtte ezekben az utolsó napokban. Amíg látod Isten elégedett mosolyát, amint trónján ül, még ha ez a pillanat a halálod kijelölt időpontja is, nevetned és mosolyognod kell, miközben lehunyod a szemed. Amíg élsz, meg kell tenned végső kötelességedet Istennek. A múltban Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre Istenért; de neked eleget kell tenned Istennek ezekben az utolsó napokban, és ki kell merítened minden energiádat Őérte. Mit tehet egy teremtett lény Istenért? Ezért előre át kell adnod magadat Istennek, hogy Ő úgy vezényeljen téged, ahogyan szeretne. Mindaddig, amíg ez boldoggá és elégedetté teszi Istent, engedd, hogy azt tegyen veled, amit akar. Milyen joga van az embernek panaszkodni?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak kinyilatkoztatásai 41. fejezet). Isten szavai inspiráltak engem. Bár nem voltam Péterhez hasonlítható, követnem kellett a példáját, és hagynom kellett, hogy Isten mindent úgy vezényeljen le számomra, ahogyan Ő kívánja. Kockára kellett tennem az életemet, és el kellett szállítanom a könyveket. Ezután a testvérekkel biztonságosan elszállítottuk a könyveket.

E tapasztalat révén valódi megértést szereztem Isten tekintélyéről, valamint mindenhatóságáról és bölcsességéről, és az Istenbe vetett hitem is növekedett. Ugyanakkor megismertem önző és aljas természetemet. Ezeket a felismeréseket és nyereségeket kényelmes környezetben nem szerezhettem volna meg.