2023-ban szövegalapú kötelességeket végeztem a gyülekezetben. Júniusban Jang Feng felügyelő közölte velem, hogy a vezetők azt tervezik, hogy őt egy másik helyre osztják be, és hogy engem tesznek meg felügyelőnek. Amikor ezt hallottam, rögtön elárasztottak az érzések, és arra gondoltam: „Hogy engem felügyelővé? Hogy lenne ez lehetséges? Amióta rátaláltam Istenre, és elkezdtem végezni a kötelességemet, mindig csak egy átlagos tagja voltam a gyülekezetnek. Soha nem voltam felügyelő. A felügyelőknek sok felelősségük és széles munkakörük van. Nemcsak a szakmai munkáért felelősek, hanem a testvérek állapotának feloldásáért és a munka során felmerülő különböző problémák megoldásáért is. Ez sokkal összetettebb, mint az átlagos tagok munkája. Általában nem vagyok jó az emberekkel való kommunikációban, és nem látok elég tisztán. A felügyelő munkájával kapcsolatban sok olyan dolog is van, amit nem értek, vagy nem tudom, hogyan kell csinálni. Nem túl sok ez a kötelesség nekem? Ráadásul a felügyelő felelőssége sokkal komolyabb, mint egy átlagos tagé. Amikor éppen csak elkezdtem a szövegalapú kötelességeket végezni, volt egy felügyelő, aki nem az alapelvek szerint szűrte a cikkeket, és aki mindig a saját akarata alapján selejtezte a testvérek tapasztalati tanúságtételekról szóló cikkeit. Ez akadályozta és megzavarta a munkát, ami a felügyelő elbocsátásához vezetett. Ha én végezném ezt a kötelességet, és az eredmények rosszak lennének, vagy bármilyen probléma merülne fel, nekem kellene viselnem a felelősséget. A legjobb esetben csak megmetszenének, de a legrosszabb esetben, ha akadályoznám és megzavarnám a munkát, a végén még a gyülekezetből is kitakarítanának. Ha ez megtörténne, a jövőmnek és a sorsomnak annyi lenne!” Minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább úgy éreztem, hogy ezt a kötelességet nehéz végezni, ezért azt mondtam Jang Fengnek: „Én nem tudom végezni ezt a kötelességet. Nem lehetséges áthelyezni egy felügyelőt máshonnan?” Jang Feng azt mondta, hogy éppen akkor nem találtak megfelelő személyt. Rájöttem, hogy ezt a helyzetet Isten engedte meg, és hogy helytelen, hogy egyszerűen csak vissza akarom utasítani, és nem alávetett hozzáállást tanúsítok. Ezért úgy döntöttem, hogy előbb alávetem magam. Bár beleegyeztem, hogy elvállalom a felügyelői kötelességet, amikor belegondoltam, hogy a szakmai munkán kívül nem sok más munkával kerültem kapcsolatba, nagy nyomást éreztem, és nem tudtam, hogyan kellene a továbbiakban végeznem a munkát, és csak reméltem, hogy a vezetők valaki mást fognak kijelölni a felügyelői pozíció átvételére.

Ezután tűnődni kezdtem: „Soha nem végeztem még ezt a kötelességet, és sok mindent nem értek belőle, akkor miért rendezte el Isten ezt a helyzetet számomra? És hogyan kellene kezelnem ezt az ügyet?” Miközben ezeken a dolgokon gondolkodtam, hirtelen Isten szavainak egy passzusa jutott eszembe: „Amikor még épp csak előléptettek valakit, nem tudja, milyen feladatokat kellene végeznie és miként végezze azokat, így kissé össze van zavarodva. Ez így normális; ki az, aki úgy született, hogy mindent meg tud csinálni? Ha mindent meg tudnál csinálni, akkor bizonyosan te lennél a legarrogánsabb és legbeképzeltebb ember, és senkinek sem engednél – ebben az esetben vajon el tudnád még fogadni az igazságot? Ha mindent meg tudnál csinálni, attól vajon még Istenre hagyatkoznál és Rá tekintenél fel? Vajon akkor is keresnéd az igazságot a saját romlottságodból eredő problémák megoldása végett? Egész biztosan nem. Éppen ellenkezőleg: arrogáns lennél és beképzelt, az antikrisztusok útján járnál, harcolnál a hatalomért és a státuszért, és senkinek sem engednél, félrevezetnéd és tőrbe csalnád az embereket, valamint akadályoznád és megzavarnád a gyülekezet munkáját – ebben az esetben tudna vajon még használni téged Isten háza? Ha tudod, hogy sok hiányosságod van, meg kell tanulnod engedelmeskedni, alávetni magad és Isten háza követelményei szerint végezni a különböző feladatokat; ez lehetővé teszi majd számodra, hogy fokozatosan eljuss arra a pontra, ahol már megfelelő színvonalon tudod végezni a kötelességedet” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Isten szavai azonnal világosságot hoztak a szívembe, és kezdtem egy kicsit jobban megérteni Isten szándékát. Rájöttem, hogy téves nézetet vallottam. Azt hittem, hogy csak azok, akik mindent tudnak és bármit meg tudnak csinálni, alkalmasak arra, hogy előléptessék őket, hogy felügyelői kötelességeket végezzenek. Valójában Isten háza sok embert előléptetett és művelt, és nem mindegyikük értett mindent, amikor elkezdte, hanem fokozatos képzéssel, apránként fogták fel az alapelveket. Normális dolog, hogy nem értünk és nem tudunk mindent, amikor egy új kötelességet kezdünk el, és helyes hozzáállást kellett tanúsítanom ehhez a kérdéshez. Visszagondolva, vajon nem ugyanez történt-e velem az évek során, amikor végeztem a kötelességemet? Bármilyen kötelességet is végeztem, nem értettem mindent, amikor elkezdtem a képzést, de azért osztottak be képzésre, mert képes voltam megérteni néhány alapelvet. Később, Isten megvilágosításának és a testvéreim segítségének köszönhetően, valamint kudarcok megtapasztalása, leleplezés, összegzés és elgondolkodás által fokozatosan megértettem és felfogtam néhány alapelvet. Ezúttal a gyülekezet úgy rendezte el, hogy a felügyelői kötelességet végezzem, és bár eleinte nem tudnám, hogyan kell ezt csinálni, és lennének nehézségeim, ez teljesen normális lenne, és azzal kellett kezdenem, hogy alávetem magam, és Istenre hagyatkozom, hogy képezzen. Isten szavaiból arra is rájöttem, hogy a sok hiányosságom ebben a kötelességben segíthet, hogy visszafogott maradjak, és amikor problémákkal szembesülök, jobban ki tudom kérni mások véleményét, ami által elkerülhetem, hogy arroganciám és önhittségem, valamint és a saját nézeteimhez való ragaszkodás miatt akadályozzam és megzavarjam a kötelességeimet. Mivel eléggé arrogáns voltam, és azt hittem, hogy van némi intelligenciám és jó képességem, és megértettem néhány igazságalapelvet, folyamatosan lenéztem másokat. Amikor eltérő véleményekkel találkoztam, azt hittem, hogy nekem van igazam, ezért gyakran ragaszkodtam a saját nézeteimhez. Ez akadályozta és megzavarta a munkát, és majdnem az elbocsátásomhoz vezetett. Ha mindent tudnék, és mindent képes lennék megcsinálni, akkor valóban hajlamos lennék arra, hogy az arrogáns beállítottságom alapján tegyek dolgokat. De ezúttal a felügyelői kötelességben sok területen hiányosságaim voltak, és még ha akartam volna, sem tudtam volna arrogánsan viselkedni. Ez valójában oltalmat jelentett számomra.

Később olvastam egy másik passzust Isten szavaiból: „Amikor Isten háza vezetővé léptet elő és vezetőnek művel ki valakit, azzal egyfajta terhet helyez rá, hogy képezze magát, hagyatkozzon Istenre és törekedjen az igazság felé; csakis így fog a lehető leggyorsabban növekedni az illető érettsége. Minél nagyobb teher nehezedik valakire, annál nagyobb nyomás alá kerül, és annál inkább rá lesz kényszerítve arra, hogy keresse az igazságot és hagyatkozzon Istenre. Végül képes lesz megfelelően végezni a munkáját és követni Isten akaratát, és így rálép majd a megmentés és tökéletesítés helyes útjára – ez a hatás érhető el azzal, amikor Isten háza előlépteti és műveli az embereket. E konkrét feladatok végzése nélkül nem tudnák, hogy minek vannak híján, nem tudnák, hogyan tegyék a dolgokat elvszerűen, és azt sem tudnák, hogy mit jelent az igazságvalóság birtokában lenni. A konkrét munka végzése tehát segít nekik felismerni a hiányosságaikat és meglátni, hogy az adottságaiktól eltekintve híján vannak az igazságvalóságnak; segít érzékelniük, hogy mennyire elszegényedettek és szánalmasak, ráébresztve őket arra, hogy ha nem hagyatkoznak rá Istenre és nem keresik az igazságot, akkor mindenféle munkára képtelenné válnak; általa igazán megismerik önmagukat és világosan látják, hogy ha nem törekednek az igazságra és a beállítottságuk megváltozására, akkor semmiképpen nem lehetnek alkalmasak arra, hogy Isten használja őket. Ezek mindazok a hatások, amelyeket el kell érni a vezetők és dolgozók művelése és képzése során. Csakis ezen aspektusok megértése által tudnak az emberek két lábbal a földön járva az igazságra törekedni, visszafogottan viselkedni, többé garantáltan nem dicsekedni magukkal, miközben a munkájukat végzik, következetesen Istent magasztalni és Isten mellett bizonyságot tenni a kötelességük végzése során, valamint lépésről lépésre belépni az igazságvalóságba. [...] Minél több lehetőség van a képzésre, annál több lesz az emberek tapasztalata, annál szélesebb lesz a rálátásuk a dolgokra, és annál gyorsabban fognak növekedni. Ha azonban nem végeznek vezetői munkát az emberek, akkor mindössze személyes létezéssel és személyes tapasztalatokkal fognak találkozni, csak ilyeneken mennek keresztül, és mindössze személyes romlott beállítottságokat és különféle személyes állapotokat fognak felismerni – amelyek mind csakis önmagukkal kapcsolatosak. Amint vezetővé válnak, több emberrel, több eseménnyel és több körülménnyel találkoznak, ami arra készteti őket, hogy gyakran járuljanak Isten elé az igazságalapelveket keresni. Számukra láthatatlan terhet képeznek ezek az emberek, események és dolgok, és természetesen rendkívül kedvező körülményeket teremtenek az igazságvalóságba történő belépésükhöz, ami jó dolog. Így aztán egy képességgel bíró, terhet hordozó és munkaképes illető hétköznapi hívőként lassabban fog belépni, vezetőként vagy dolgozóként pedig gyorsabban” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Miután olvastam Isten szavait, kezdtem egy kicsit megérteni annak a jelentőségét, hogy Isten háza előlépteti és műveli az embereket. Az emberek előléptetése és művelése Isten házában nem azért történik, hogy felfedje vagy kiiktassa az embereket, hanem azért, hogy terhet adjon az embereknek, és több lehetőséget biztosítson számukra a képzésre. A nagyobb felelősséggel nőnek a munka során felmerülő problémák, és gyakoribbak lesznek a metszések, kudarcok és bukások is. Úgy tűnhet, hogy a hús-vér testnek némi szenvedést kell elviselnie, de Isten pontosan arra használja az ilyen helyzeteket, hogy segítsen megismerni a romlott beállítottságainkat, felfedezni a hiányosságainkat és hibáinkat, és arra kényszerítsen, hogy jobban támaszkodjunk Rá, és keressük az igazságot. Ez hasznos számunkra, hogy megértsük önmagunkat, belépjünk az igazságvalóságokba, és elérjük az üdvösséget. Ha kevesebb dolgot tapasztalunk meg, és nincsenek nehézségeink, akkor romlott beállítottságaink ritkábban lesznek felfedve, ami megnehezíti számunkra, hogy tisztán lássuk a hiányosságainkat, és korlátozza a romlott beállítottságaink megértését, lassítva a növekedésünket minden területen. Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább rájöttem, hogy az, hogy Isten háza előlépteti és műveli az embert, Isten gondos szándékait tartalmazza. A gyülekezet nem azért intézkedett úgy, hogy elvállaljam a felügyelői kötelességet, hogy szándékosan megnehezítse a dolgomat, és nem is azért, hogy felfedjen vagy kiiktasson, hanem azért, hogy több képzést kapjak, hogy gyorsabban belépjek az igazságvalóságokba, és hogy jobban végezzem a kötelességeimet is. De én nem értettem Isten szándékát, és továbbra is panaszkodtam és ellenálltam. Tényleg nem volt emberi mivoltom és józan eszem!

Később tovább gondolkodtam: „Miért nem voltam hajlandó elvállalni a felügyelői kötelességet? Azon kívül, hogy helytelen nézeteim voltak, milyen más romlott beállítottságok álltak emögött?” Elmélkedésem során tovább olvastam Isten szavait: „Vannak, akik félnek a felelősségvállalástól, miközben a kötelességüket végzik. Ha a gyülekezet feladatot ad nekik, akkor először mérlegelni fogják, hogy a feladat megköveteli-e, hogy felelősséget vállaljanak, és ha igen, akkor nem fogadják el. A kötelességük végzésének feltételei a következők: először is, lazsálós munkáról legyen szó; másodszor ne legyen mozgalmas vagy fárasztó; harmadszor pedig bármit is tesznek, nem vállalnak semmilyen felelősséget. Egyedül ilyen kötelességet vállalnak el. Miféle ember ez? Nem sikamlós, csalárd ember? A legkisebb felelősséget sem akarja vállalni. Még attól is fél, hogy a levelek betörik a koponyáját, amikor leesnek a fáról. Milyen kötelességet tud egy ilyen ember végezni? Mi haszna lehet Isten házában? Isten házának munkája a Sátán elleni küzdelem munkájával, valamint a királyság evangéliumának terjesztésével kapcsolatos. Melyik kötelesség nem jár felelősséggel? Azt mondanátok, hogy vezetőnek lenni felelősséggel jár? Nem annál nagyobb-e a felelősségük, és nem kell-e annál inkább felelősséget vállalniuk? Függetlenül attól, hogy az evangéliumot hirdeted, bizonyságot teszel, vagy videókat készítesz és így tovább – bármilyen munkát végzel –, mindaddig, amíg az igazságalapelvekhez kapcsolódik, felelősséggel jár. Ha a kötelességed végzése híján van az alapelveknek, az ki fog hatni Isten házának munkájára. Ha pedig félsz a felelősségvállalástól, akkor semmilyen kötelességet nem tudsz végezni. Vajon az, aki fél felelősséget vállalni a kötelessége végzésében, az gyáva, vagy a beállítottságával van baj? Képesnek kell lenned különbséget tenni. Valójában ez nem gyávaság kérdése. Ha ez az ember a gazdagságra hajtana vagy a saját érdekében tenne valamit, hogyan lehet ennyire bátor? Bármilyen kockázatot vállalna. De amikor a gyülekezetért, Isten házáért tesz dolgokat, akkor egyáltalán nem vállal kockázatot. Az ilyen emberek önzőek és aljasak, mind közül a legalattomosabbak. [...] Ha mindig megóvod magad, amikor valami történik veled, és menekülési útvonalat, hátsó ajtót hagysz magadnak, akkor gyakorlatba ülteted-e az igazságot? Ez nem az igazság gyakorlása – ez alattomosság. Te most Isten házában végzed a kötelességedet. Mi a kötelességvégzés első alapelve? Az, hogy először is teljes szívvel, fáradságot nem kímélve kell végezned a kötelességet, és meg kell óvnod Isten házának érdekeit. Ez egy igazságalapelv, amelyet gyakorlatba kell ültetned. Ha úgy óvod magad, hogy menekülési útvonalat hagysz magadnak, egy hátsó ajtót, akkor a nem hívők által követett gyakorlásra vonatkozó alapelveket és a legmagasztosabb filozófiájukat követed. Mindenben először önmagára van tekintettel, a saját érdekeit helyezi mindenek elé, nem gondol másokra, nincs kapcsolata Isten házának érdekeivel és mások érdekeivel, először a saját érdekeire gondol, utána pedig egy menekülési útvonalon gondolkodik – hát nem pont ilyen egy nem hívő? Pontosan ilyen egy nem hívő. Az ilyen ember nem alkalmas kötelességvégzésre” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten szavaiból láttam, hogy amikor a kötelességeimet végzem, először azt kell megfontolnom, hogyan szenteljem a szívemet és az erőfeszítésemet a kötelességeimnek, és hogyan támogassam a gyülekezet érdekeit. Isten azt mondja, hogy ha az emberek állandóan félnek a felelősségvállalástól, ha mindig a személyes érdekeiket tervezik, és azokon gondolkodnak, ha visszautasítják a kötelességeiket, és kibújnak azok alól, akkor árulók, önzők, hitványak, és nem különböznek a nem hívőktől. Isten utálja az ilyen embereket, és undorodik tőlük. Eredetileg azt gondoltam, hogy mivel még soha nem végeztem felügyelői kötelességet, és nem volt tapasztalatom, normális lenne, ha visszautasítanám ezt a kötelességet, és ez nem lenne komoly dolog, de most rájöttem, hogy ezek csak a saját elképzeléseim és képzelgéseim, és nem felelnek meg az igazságnak. Visszagondoltam arra, amikor megtudtam, hogy felügyelőnek fognak kinevezni. Nem éreztem, hogy ezzel Isten felemel, és nem gondoltam arra, hogyan kell jól végezni ezt a kötelességet. Ehelyett az első gondolataim arról szóltak, hogy milyen sok felelősséget kell majd felvállalnom felügyelőként, hogy ha nem teljesítek jól, akkor meg fognak metszeni, és hogy ha bármilyen akadályozást és megzavarást okozok, akkor a jövőmnek és a sorsomnak annyi. Úgy éreztem, hogy átlagos csapattagként nagyobb biztonságban lennék, mivel így nem kellene olyan sok felelősséget vállalnom, és kevésbé lennék kitéve a felfedés és kiiktatás veszélyének. Később, bár vállaltam a kötelességet, nagy vonakodással tettem, és mindig reméltem, hogy a vezetők találnak majd valaki mást a helyemre. Arra gondoltam, hogy amikor a nem hívők egymással érintkeznek, mindig óvatosak egymással szemben, mindig attól félnek, hogy mások az érdekeik ellen cselekedhetnek, és ezért mindig próbálnak valamit a tarsolyukban tartani. De annak ellenére, hogy én rátaláltam Istenre, és végeztem a kötelességeimet, továbbra is állandóan óvatoskodtam Istennel szemben. Ha úgy éreztem, hogy a gyülekezet által rám bízott kötelességek nem jelentenek veszélyt a jövőmre nézve, akkor hajlandó voltam áldozatot hozni, és végezni őket, de amint úgy éreztem, hogy ezek a kötelességek valamiféle kockázatot hordozhatnak, nem akartam végezni őket. Gyakran kijelentettem, hogy figyelembe kell vennem Isten szándékait, de amikor olyan kötelességgel szembesültem, amely az együttműködésemet igényelte, csak a személyes jövőmet és sorsomat vettem figyelembe. A tapasztalatlanságomat ürügyként használtam arra, hogy kibújjak a kötelességeim alól, anélkül, hogy bármennyire is figyelembe vettem volna Istent. Láttam, hogy teljesen önző, hitvány, simlis és csalárd voltam. A nem hívők a személyes érdekeket helyezik mindenek fölé, és nem voltak-e ezek a gondolataim és az általam feltárt dolgok ugyanazok, mint a nem hívőkéi? Láttam, hogy valóban nincs bennem lelkiismeret és józan ész. Bár sok mindent nem értettem felügyelőként, először képeznem kellett magam, és megnézni, hogyan mennek a dolgok. Ha mindent megtettem, de mégsem felelnék meg a kötelességeimnek, akkor nem lesz mit megbánnom. Később Jang Feng körbevitt, hogy megismertesse velem a különböző csoportok munkáját. Eleinte nagyon össze voltam zavarodva, és nem tudtam, hogy mit és hogyan csináljak, de később, miközben éreztem az előre vezető irányt, megtaláltam az előre vezető utat.

Nem sokkal később a KKP újabb nagyszabású letartóztatásokat indított a hívők ellen, és sürgősen el kellett költöznünk, mert a hely, ahol laktunk, már nem volt biztonságos. Máshol is rossz volt a helyzet. A felső vezetők azt kérték, hogy a különböző helyeken lévő gyülekezetek biztosítsanak jó képességű személyzetet a szövegalapú kötelességekhez. Azt gondoltam magamban: „A mostani szörnyű helyzetben a gyülekezet munkájának egy részét már így is nehéz megvalósítani. Ha a jó képességű embereket végül áthelyezik máshova, hogyan várhatjuk el, hogy a munka hatékony legyen a továbbiakban? Ha Jang Feng is elmegy ebben a kritikus pillanatban, akkor, ha a munka nem lesz hatékony, vagy bármilyen probléma felmerül, nekem kell viselnem a felelősséget. Ha nagyon rosszul alakulnak a dolgok, lehet, hogy elbocsátanak vagy kiiktatnak, és akkor nem lesz jó jövőm és sorsom.” Ezt szem előtt tartva megbántam, hogy egyáltalán elvállaltam ezt a kötelességet. Úgy adódott, hogy Jang Feng biztonsági okokból egyelőre nem hagyhatta el a régiót, és arra gondoltam: „Ha nem megy el, akkor továbbra is ő lesz a felelős a munkáért. Még ha felügyelő is vagyok, én csak asszisztens lennék. Ha valami nagyon rosszul sülne el, a vezetők továbbra is hozzá fordulnának.” Ez idő alatt azt használtam kifogásként, hogy túlságosan lefoglal az aktuális munkám, és nem sok figyelmet fordítottam a munkára összességében. Azt gondoltam magamban: „Mivel Jang Feng még nem ment el, minden felmerülő problémát kezelni tud.” Nem sokkal később a vezetők megértették az állapotomat, és küldtek nekem néhány passzust Isten szavaiból. Isten azt mondja: „Az antikrisztusok fontosabbnak látják azt, hogy áldottak legyenek, mint a mennyet, mint az életet, mint az igazságra, a beállítottság megváltozására vagy a személyes üdvösségre való törekvést, és annál is, hogy jól végezzék a kötelességüket és megfelelő színvonalú teremtett lények legyenek. Azt gondolják, hogy megfelelő színvonalú teremtett lénynek lenni, jól végezni a kötelességüket és megmentve lenni csupa jelentéktelen, említésre és megjegyzésre is alig méltó dolog, miközben az áldások elnyerése az egyetlen dolog az egész életükben, amelyet sosem lehet elfelejteni. Bármivel találkoznak is, legyen az bármily nagy vagy kicsi dolog, az áldottsággal kötik össze; rendkívül óvatosak és figyelmesek, és mindig hagynak maguknak menekülőutat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk vagy nincs reményük az áldások elnyerésére). „Konkrétan olyanok is vannak, akik, amikor arra kérik őket, hogy vállaljanak felelősséget bizonyos munkáért, nem gondolkodnak azon, hogyan tudnák felajánlani a hűségüket, vagy hogyan tudnák ezt a kötelességet elvégezni és jól dolgozni. Inkább azon gondolkodnak, hogyan bújhatnak ki a felelősség alól, hogyan kerülhetik el, hogy megmetsszék őket, hogyan kerülhetik el a felelősségvállalást és hogyan úszhatják meg sértetlenül, amikor problémák vagy hibák merülnek fel. Először a saját menekülési útvonalukat tartják szem előtt, és azt, hogyan elégíthetik ki saját preferenciáikat és érdekeiket, nem pedig azt, hogyan végezzék jól a kötelességüket, és hogyan ajánlják fel a hűségüket. [...] Milyen emberek végzik tehát így a kötelességeiket? Az ilyen emberek az igazságra törekednek-e? Először is egy dolog biztos: az ilyen emberek nem törekednek az igazságra. Arra törekednek, hogy élvezzenek néhány áldást, híresek legyenek és Isten házában a reflektorfénybe lépjenek, pontosan úgy, mint amikor a társadalomban boldogultak. Lényegüket tekintve milyen emberek ők? Álhívők” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). „Ha az emberek nem értik meg az igazságot, akkor semmi sem nehezebb számukra, mint lemondani a saját érdekeikről. Ez azért van így, mert az az életfilozófiájuk, hogy »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« és »Az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért.« Nyilvánvaló, hogy a saját érdekeikért élnek. Azt gondolják, hogy a saját érdekeik nélkül – ha elveszítenék az érdekeiket – nem lennének képesek életben maradni. Mintha az életben maradásuk elválaszthatatlan lenne a saját érdekeiktől, ezért a legtöbb ember semmi mást nem lát, csak a saját érdekeit. A saját érdekeiket mindennél fontosabbnak tekintik, a saját érdekeikért élnek, és ha valaki rá akarja venni őket arra, hogy lemondjanak a saját érdekeikről, az olyan, mintha arra kérnék őket, hogy lemondjanak a saját életükről” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok az Istenben való hit céljának az áldások elnyerését tekintik. Nem tesznek erőfeszítést az igazságra való törekvésben, és mindent, ami történik, az áldásokhoz jutáshoz kötnek. Konkrétan a gyülekezet által rájuk bízott kötelességek tekintetében mindig félnek a felelősségvállalástól, a munka késleltetése miatti vétkektől, és állandóan óvatosak Istennel szemben, mert félnek attól, hogy kiiktatják őket, és elveszítik az áldások elnyerésének esélyét. Ez igazán elvetemült és csalárd dolog tőlük! Láttam, hogy a viselkedésem pont olyan, mint egy antikrisztusé. Amióta rám bízták a felügyelői kötelességet, csak arra tudtam gondolni, hogy ha nem csinálom jól, az árthat a munkának, és esetleg ahhoz vezethet, hogy felfednek és kiiktatnak, és elveszítem az áldások lehetőségét. Nem az járt a fejemben, hogyan ismerkedhetnék meg gyorsan a munkával, és hogyan oldhatnám meg a különböző problémákat a munkában. Csak a személyes érdekeimet vettem figyelembe. Visszagondolva a viselkedésemre rájöttem, hogy a „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” sátáni mérge irányít. Minden, amit tettem és mondtam, az önérdek alapelvén alapult, és én teljesen önző és hitvány voltam. Tisztában voltam vele, hogy amikor Jang Fenget áthelyezik, senki sem fogja felügyelni több gyülekezet szövegalapú munkáját, és hogy ez hatással lesz a munkára, de én mégis a személyes érdekeim miatt aggódtam, és vonakodtam elfogadni ezt a kötelességet. Bár olvastam Isten néhány szavát, és megértettem, hogy amikor a gyülekezet előléptet valakit, Isten szándéka az, hogy az illető képezze magát és megértse az igazságot, nem pedig az, hogy felfedje és kiiktassa az illetőt, mégis bizonytalannak éreztem magam, és nem volt bátorságom mindent Istenre bízni. Konkrétan azután, hogy a KKP letartóztatásokat hajtott végre, a munka különböző nehézségekkel szembesült, és egy lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember aktívan vállalta volna a felelősséget. De én csak a saját jövőmre gondoltam, és arra, hogyan hagyhatnék magamnak egy menekülési tervet. Hogy elkerüljem a felelősségvállalást, a jelenlegi munkámmal való elfoglaltságomat ürügyként használtam arra, hogy ne vegyek részt az átfogó munkában, és még azt is gondoltam, hogy mivel Jang Feng veszélyben van, nem lenne kézenfekvő, ha máshol végezné a kötelességét, így nem kell felügyelőnek lennem, és nem kell veszélynek kitennem magam. Csak a személyes érdekeimre gondoltam, és egyáltalán nem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját. Még rosszat is kívántam másoknak, és rosszindulatú gondolatokat tártam fel. Milyen értelemben volt egy csepp emberi mivoltom is? Láttam, hogy én csak azért hiszek Istenben, hogy áldásokat és jutalmakat kapjak, és hogy még akkor is, amikor végezhettem néhány kötelességet, csak alkudozni próbáltam Istennel. Amikor valóban szükség volt arra, hogy felelősséget vállaljak, messzire elbújtam. Nem volt őszinteség Isten és a kötelességem iránt a szívemben! Amiket mondogattam, mint például „megfelelően fogom végezni a kötelességeimet, és figyelembe veszem Isten szándékait”, mind csak üres szavak voltak. Csak szépen hangzó dolgokat mondtam, hogy megpróbáljam elnyerni Isten kegyét, hogy a jövőben jó rendeltetési helyet adjon nekem. Hát nem csak megpróbáltam becsapni és felhasználni Istent? Rájöttem, hogy nemcsak önző és hitvány vagyok, hanem valóban elvetemült beállítottságom is van. Minél többet gondolkodtam, annál inkább úgy éreztem, hogy az általam feltárt dolgok visszataszítóak és utálatosak Isten számára. A korlátozott érettségemre és tapasztalatomra gondoltam, és láttam, hogy Isten kegyelmet adott nekem azzal, hogy lehetőséget adott a felügyelői kötelességre való képzésre, és hogy ez azért volt, hogy gyorsan felfogjam az alapelveket, és belépjek az igazságvalóságokba. De én nem becsültem meg ezt a lehetőséget, amit Isten adott nekem, és nem gondoltam arra sem, hogyan végezzem jól a kötelességemet, és hogyan háláljam meg Isten szeretetét. Ehelyett visszautasítottam a kötelességemet, és kibújtam alóla. Tényleg nem volt lelkiismeretem és józan eszem, és nem tudtam megkülönböztetni a jót a rossztól! Ezt felismerve elöntött a bűntudat és a lekötelezettség érzése, és meg akartam ragadni a lehetőséget, hogy minél többet tanuljak Jang Fentől, amíg még itt van. Nem sokkal később Jang Fenget több testvérrel együtt letartóztatta a rendőrség, és minden munka az én vállamra nehezedett. Bár volt némi nyomás, tudtam, hogy nem menekülhetek el a helyzet elől, és hogy vállalnom kell a kötelességemet, ezért együttműködtem a testvéreimmel a kötelességek végzésében.

Egyszer egy tapasztalati tanúságtételről szóló cikket a saját elképzeléseim és képzelődéseim alapján selejteztem, és a felső vezetők küldtek egy levelet, hogy nyomon kövessék és megvizsgálják az ügyet. Azt gondoltam: „Ez nem kis dolog. Lehet, hogy nem csak egy metszést fogok kapni, és a legrosszabb esetben még az is lehet, hogy elbocsátanak.” Elgondolkodtam ennek a problémának az okain, miközben vártam, hogy a vezetők foglalkozzanak vele. A vezetők megtudták, hogy ez volt az első ilyen problémánk, ezért nem vontak minket felelősségre, de arra bátorítottak, hogy gondolkodjunk és összegezzünk többet. Abban a pillanatban azt gondoltam: „Túl nagy felelősséggel jár ez a kötelesség. Miért nem mondom meg egyszerűen a vezetőknek, hogy nem tudom ezt a kötelességet végezni, és kérem őket meg, hogy egy kisebb felelősséggel járó kötelességet vállalhassak helyette?” Ahogy erre gondoltam, rájöttem, hogy ezek a gondolatok helytelenek, és eszembe jutottak Isten szavai: „Te vajon hiszel abban, hogy Isten mindent átvizsgál? Mindenki követ el hibákat. Isten látja, ha valakinek, akinek a szándéka helyes, nincs tapasztalata és korábban nem foglalkozott valamilyen dologgal, de a legjobb tudása szerint járt el. Hinned kell, hogy Isten mindent és az ember szívét is átvizsgálja. Ha valaki még ebben sem hisz, az nem álhívő?” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten szavai megértették velem, hogy Isten nem kizárólag az események kimenetele alapján bánik velünk, hanem figyelembe veszi a kötelességeinkkel kapcsolatos szándékainkat, és azt a kontextust is, amelyben a problémák felmerülnek. Például előfordulhat, hogy egyesek csak most vállaltak el egy kötelességet, és mivel nem képezték őket sokáig, és csak korlátozottan ismerik az alapelveket, eltérések fordulhatnak elő a kötelességeikben, és először közösséget és segítséget kell adni nekik. Ha egy képzési időszak után még mindig nem javultak a viszonylag gyenge képeségeik miatt, akkor át kell helyezni őket egy alkalmasabb kötelességre. Ha azonban a képességeik elfogadhatóak, de a kötelességeikben folyamatosan a saját szándékaikra és romlott beállítottságukra támaszkodnak, megszegik az alapelveket, akadályozásokat és megzavarásokat okoznak, akkor meg kell őket metszeni. És ha továbbra sem térnek meg, akkor el kell bocsátani és ki kell iktatni őket. Isten házában az embereket az alapelvek szerint kezelik, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végeznek, vagy hogy felügyelők-e. Akárcsak az a felügyelő, akit akkor láttam, amikor először végeztem szövegalapú kötelességeket, és akit elbocsátottak, hosszú időn keresztül rossz állapotban élt, és arrogánsan, önelégülten és az alapelvek keresése nélkül végezte a kötelességét, és komolyan akadályozta a munkát. Ez vezetett az elbocsátásához. De Isten háza emiatt nem zárta ki őt, és amikor elkezdett gondolkodni magán, megismerni önmagát, és hajlandó volt bűnbánatot tartani, Isten háza adott neki még egy esélyt, és a mai napig végzi a kötelességét. Másrészt vannak olyanok, akik ámokfutók, akik rossz dolgokat tesznek a kötelességükben, akadályozzák és megzavarják a munkát, és nem hajlandók bűnbánatot tartani. Az ilyen emberek, még akkor is, ha kis felelősséget vállalnak fel, vagy ha nem felügyelők, sem vezetők és dolgozók, szintén ki lesznek iktatva. Ezt felismerve némileg megértettem Isten igazságos természetét. Régebben úgy tekintettem Istenre, mint egy kormánytisztviselőre, aki gyötri és elnyomja az embereket, ha azt látja, hogy valami rosszat tesznek, ami az ő érdekeit érinti, és aki egyáltalán nem veszi figyelembe a helyzetek összefüggéseit, még kevésbé kezeli az embereket a lényegük alapján. Azt hittem, hogy ha valaki csak rosszat mondott, vagy tett valamit, ami kissé ellenkezik a kívánságaival, akkor a hatalmát arra használhatja, hogy elbánjon azzal a személlyel. Istent ilyen nézőpontból megítélni rágalmazás és káromlás Ellene! Ezt felismerve elengedtem az Istennel szembeni óvatosságomat és félreértéseimet, és képesnek találtam magam arra, hogy nyugodtan szembenézzek a kötelességeimmel. Amikor a munkát kezeltem vagy a cikkeket ellenőriztem, komolyabban vettem a dolgokat, és megtettem, amit tudtam, és ha valóban felmerült egy probléma, amiért felelősséget kellett vállalnom, akkor alávetettem magam, szembenéztem vele, és megtapasztaltam azt.

Amikor most a kötelességeimet végzem, néha még mindig gondolok a jövőmre és a sorsomra, félek, hogy ha rosszul teljesítek, az akadályozást és megzavarást fog okozni, és lehet, hogy felfednek és kiiktatnak, de képes vagyok imádkozni Istenhez, fellázadok ezek ellen a gondolatok ellen, és normálisan végzem a kötelességeimet. Néha előfordulhat, hogy nem látom tisztán a dolgokat, vagy nem végzem lelkiismeretesen a kötelességeimet, ami problémákhoz vezet, de nem pusztán óvatosságban és félreértésben élek. Ehelyett képes vagyok helyesen kezelni a dolgokat, elgondolkodni magamon, időben megtalálni a problémák okait, és azonnal megváltoztatni a dolgokat, ha problémákat fedezek fel. Így gyakorolva békét és nyugalmat érzek a szívemben. Hála Istennek!