Nem sokkal azután, hogy Istenre találtam, videókat kezdtem készíteni a gyülekezetben. Később szövegalapú kötelességet végeztem, és kapcsolatban álltam a felső vezetőkkel. Úgy hittem, hogy e kötelességek végzése révén több igazságot érthetek meg, és nőnek az esélyeim a megmenekülésre. Amikor olyan testvérekkel kerültem kapcsolatba, akik az általános ügyekkel foglalkoztak, láttam, hogy egész nap külsődleges dolgokkal vannak elfoglalva. Úgy éreztem, hogy ők csupán lelkesek, a legtöbbjük nem érti az igazságalapelveket, és nincs semmilyen életbe való belépése. Ez még inkább megerősített abban a bizonyosságomban, hogy azoknak, akik vezetők és munkások, illetve akik szövegalapú kötelességet végeznek, nagyobb esélyük van a megmenekülésre, és hogy én igazán szerencsés vagyok, amiért továbbra is végezhetem a szövegalapú kötelességet.

2023 áprilisában áthelyeztek, mert nem értem el eredményeket a szövegalapú kötelességemben. Ezt követően tisztogatási munkát végeztem a gyülekezetben. Egy nap az egyik vezető levelet írt, melyben ez állt: „Sürgősen szükségünk van olyanokra, akik értenek a hálózati technológiához. Te értesz ehhez, ezért azt tervezzük, hogy rád bízzuk ezt a kötelességet.” A levelet olvasva nyugtalanság fogott el, és a szívem megtelt ellenállással: „Tudjátok ti egyáltalán, hogyan kell elrendezni a dolgokat? Sok évig végeztem szövegalapú kötelességet, és elsajátítottam néhány alapelvet a tisztánlátással kapcsolatban. Miért nem az erősségeim alapján jelöltök ki számomra kötelességet?” A következő néhány napban már a puszta gondolattól is zaklatott lettem, hogy a hálózati technológiával kapcsolatos kötelességet kell végeznem. „Ennek a kötelességnek a végzése azt jelenti, hogy fáradoznom kell, és mindennap különböző szoftverekkel kell foglalkoznom, és mivel ebben a kötelességben kevesebbet érintkezem majd emberekkel és dolgokkal, kevesebb igazságot fogok nyerni, és akármilyen jól is végzem, csak egy munkás leszek, és végső soron mégis ki fognak rekeszteni. A vezetői és szövegalapú kötelességekben azonban mindennap foglalkozhatok Isten szavaival és az igazságalapelvekkel, és minél többet gyakorlok, annál jobban megértem majd az igazságalapelveket, gyorsabban fog fejlődni az életem, és így nagyobb lesz a reményem a megmenekülésre.” Végül azonban hallgatva a józan észre, vonakodva bár, de elfogadtam ezt a kötelességet.

Eleinte Csao Lej testvér tanított engem erre a technológiára. A tanulás során sok olyan oktatószoftverrel találkoztam, amelyet nem tudtam használni, és a legtöbb alapvető dolgot, amit korábban tanultam, már elfelejtettem. De nem akartam erőfeszítést tenni a kutatásba, és úgy gondoltam: „Ha a szívemet beleadva tanulok, és végül gyorsan elsajátítom ezt a technológiát, és a vezetők látják, hogy jól tanulok, akkor nem fogják majd azt akarni, hogy hosszú távon ezt a kötelességet végezzem?” Ezzel a gondolattal a fejemben kevésbé voltam szorgalmas a tanulásban, és motivációm sem volt arra, hogy megnézzem a Csao Lej által biztosított jó technikai oktatóanyagokat. Alig néhány nap tanulás után abba kellett hagynunk a képzést, mert a vendéglátó otthon veszélybe került. Szerencsésnek éreztem magam, mert ez azt jelentette, hogy nem kell ezt a kötelességet végeznem. Amikor beszámoltam a vezetőnek arról, hogyan haladok a tanulással, szándékosan kevesebbnek állítottam be az elsajátított készségeket, abban a reményben, hogy így a vezető látni fogja, hogy nem sok eredménnyel járt a tanulásom, azt hiszi majd, hogy nem értek ehhez, és más kötelesség végzésére oszt be. Váratlanul néhány nappal később a vezető azt mondta nekem: „Az a testvér, aki az elektronikai eszközöket javítja, máshová megy végezni a kötelességét, és sürgősen szükségünk van valakire, aki átveszi ezt a munkát. Mivel a hálózati technológiát nem sikerült elsajátítanod, meg kellene tanulnod számítógépeket javítani. Lássuk, meg tudod-e tanulni ezt.” Amikor ezt meghallottam, megdöbbentem, és arra gondoltam: „Hogyan alakulhattak így a dolgok? A javítást tanulni még rosszabb, mint a hálózati technológiát tanulni! Olyan lennék, mint egy nem hívő, aki fizikai munkát végez! Milyen igazságot nyerhetnék ebből? Hallottam egy testvérről, aki nyolc évig javított elektronikai eszközöket a testvéreknek. Ha képes leszek erre, én is itt ragadok majd ebben a kötelességben, mint az a testvér?” Abban a pillanatban teljesen reményvesztettnek éreztem magam, és arra gondoltam: „Lehet, hogy arra vagyok ítélve, hogy csak az általános ügyekkel foglalkozzak, és csupán egy munkás életét éljem? Mivel Isten munkája a végéhez közeledik, van még reményem a megmenekülésre?” Minél többet gondoltam erre, annál jobban kétségbeestem. A következő napokban még enni sem volt kedvem, és búslakodással töltöttem a napjaimat. A testvérek látták az állapotomat, és közösséget vállaltak velem, hogy rávegyenek, vessem alá magam ennek a helyzetnek. Én azonban nagy ellenállást éreztem, és azt gondoltam: „Amit mondtok, az jól hangzik, de ha levonom a tanulságot és alávetem magam, akkor itt ragadok ebben a kötelességben. Ha ez történik, vajon nem leszek más, csak egy munkás? Hogyan menekülhetnék meg akkor?” Később, miközben még mindig a csüggedtségemben dagonyáztam, elkezdtem tanulni a javítási technikákat, de nem volt bennem semmi lelkesedés. Arra gondoltam, hogy a hitemben eltöltött, szenvedélyes kötelességvégzéssel teli évek után végül csupán munkás válik belőlem. Belegondolni sem mertem, hogy mi lesz a kimenetelem. A következő napokban rájöttem, hogy képtelen vagyok bármiféle lelkesedést tanúsítani a kötelességem iránt. Éreztem, hogy az állapot, amelyben a kötelességemet végzem, nem helyes, és bűntudattal volt terhes a lelkiismeretem, ezért imádkoztam Istenhez: „Istenem! Nem tudom alávetni magam, és nagyon negatívnak érzem magam. Folyamatosan az az érzésem, hogy nem lesz jó se a jövőm, se a rendeltetési helyem, ha ezt a kötelességet végzem. Istenem, tudom, hogy az állapotom nem megfelelő. Kérlek, világosíts meg, és adj nekem útmutatást, hogy megértsem a szándékodat, hogy alávethessem magam ennek a helyzetnek, és jól végezhessem a kötelességemet!” Imádkozás után felidéztem egy szakaszt Isten szavaiból: „Mostantól kezdjetek el komolyan törekedni rá – de hogyan törekedjetek rá? El kell gondolkodnod azokon a kérdéseken, amelyekben gyakran lázadsz Isten ellen. Isten újra meg újra körülményeket alakított ki a számodra, hogy megtanítson valamire, hogy ezeken a dolgokon keresztül megváltoztasson, hogy beléd munkálja az Ő szavait, hogy beléptessen az igazságvalóság egyik aspektusába, és megakadályozza, hogy a Sátán romlott beállítottsága szerint élj azokban a dolgokban, hogy helyette Isten szavai szerint élj, az Ő szavai beléd munkálódjanak és az életeddé váljanak. Te azonban gyakran lázadsz Isten ellen ezekben a dolgokban, sem alá nem veted magad Istennek, sem az igazságot nem fogadod el, nem tekinted az Ő szavait követendő alapelveknek, és nem éled meg az Ő szavait. Ez fájdalmat okoz Istennek, te pedig újra meg újra elveszted az üdvösségre való lehetőségedet. Hogyan kellene hát megváltoznod? A mai nappal kezdődően azokban a dolgokban, amelyeket elgondolkodás által felismersz és tisztán érzékelsz, alá kell vetned magad Isten vezénylésének, el kell fogadnod az Ő szavait mint az igazságvalóságot, el kell fogadnod az Ő szavait mint az életet, és változtatnod kell az életmódodon. Amikor ilyen helyzetekkel találkozol, fel kell lázadnod a hús-vér tested és a preferenciáid ellen, és az igazságalapelvek szerint kell cselekedned. Vajon nem ez a gyakorlás útja? (De igen.)” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (20.)). Isten szavain elmélkedve megértettem, hogy ebben az időszakban, amikor a kötelességem folyamatosan módosult, minél kevésbé voltam hajlandó alávetni magam, annál inkább nem egyeztek a módosítások a vágyaimmal. Kiderült, hogy Isten szándéka húzódott meg emögött, ami az volt, hogy rávezessen: jöjjek aktívan Isten elé, hogy elgondolkodjam önmagamon, és keressem az igazságot. De félreértettem Istent, és ezt a Tőle kapott lehetőséget a tökéletesítésemre, hogy elnyerhessem az igazságot, úgy tekintettem, mint Isten szándékát a leleplezésemre és a kiiktatásomra. A gondolataim igazán bántóak voltak Isten számára! Először alá kellett vetnem magam, el kellett gondolkodnom azon a romlottságon, amelyet felfedtem azon alkalmakkor, amikor módosították a kötelességemet, és az igazság keresésére kellett összpontosítanom, hogy ezt megoldjam.

A következő napokban folyamatosan azt kérdeztem magamtól: „Miért nem tudtam alávetni magam a kötelességem módosításának? Mindig azt gondoltam, hogy azok, akik vezetői és szövegalapú kötelességeket látnak el, megmenekülhetnek, míg azok, akik általános ügyekkel foglalkoznak, nem. Vajon a nézőpontom összhangban van az igazsággal?” Keresésem során elolvastam egy szakaszt Isten szavaiból: „Sokan nem látják tisztán, mit jelent elnyerni az üdvösséget. Egyesek azt hiszik, hogy ha már régóta hisznek Istenben, akkor valószínűleg meg lesznek mentve. Egyesek azt hiszik, hogy ha sok lelki doktrínát értenek, akkor valószínűleg meg lesznek mentve. Mások pedig azt hiszik, hogy ha vezetők és munkások lesznek, akkor biztosan meg lesznek mentve. Ezek mind emberi elképzelések és képzelődések. A legfontosabb dolog az, hogy az embereknek meg kell érteniük, mit jelent elnyerni a megmentést. A megmentés elnyerése elsősorban azt jelenti, hogy az ember kiszabadul a bűnből és a Sátán befolyása alól, és őszintén Istenhez fordul, valamint aláveti magát Istennek. Mivel kell rendelkezniük az embereknek ahhoz, hogy kiszabaduljanak a bűnből és a Sátán befolyása alól? Az igazsággal. Ahhoz, hogy elnyerjék az igazságot, az embereknek fel kell vértezniük magukat Isten sok szavával, és képesnek kell lenniük megtapasztalni Isten szavait és gyakorlatba ültetni azokat, hogy megérthessék az igazságot és bemehessenek a valóságba – csak akkor lesznek megmentve. Az, hogy valaki megmenthető-e vagy sem, nincs összefüggésben azzal, hogy mióta hisz Istenben, milyen magas szintű a tudása, rendelkezik-e adottságokkal és erősségekkel, vagy mennyit szenved. Az egyetlen dolog, ami közvetlen kapcsolatban áll a megmentés elnyerésével, az az, hogy az ember elnyeri-e az igazságot vagy sem. Tehát hány igazságot értettél meg mostanra a szívedben? És Isten szavai közül mennyi vált az életeddé? Isten összes követelménye közül melyikbe léptél be? Ennyi évnyi Istenbe vetett hit után Isten szavainak valóságából mennyibe mentél be? Ha nem tudod, vagy ha nem léptél be Isten egyetlen szavának valóságába sem, akkor hadd mondjak neked valami igazat: a reményed a megmentésre nulla – lehetetlen, hogy elnyerd az üdvösséget. Még ha nagy tudással rendelkezel is, régóta hiszel Istenben, jó a megjelenésed, ékesszólóan tudsz beszélni, sőt akár több évig vezető vagy munkás is voltál – ha nem törekszel az igazságra, és nem gyakorlod és tapasztalod meg megfelelően Isten szavait, és nincs semmilyen valódi tapasztalati tanúságtételed, akkor a reményed az üdvösségre nulla marad” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten szavainak becsben tartása az Istenbe vetett hit alapja). Isten szavain elmélkedve megértettem, hogy nem számít, milyen kötelességet végez az ember, amíg az illető aláveti a szívét kötelességvégzés közben, arra összpontosít, hogy keresse az igazságot a romlott beállítottságok és téves gondolatok megoldására, amikor dolgok történnek, képes megtagadni a hús-vér testét, hogy az igazságalapelvekre támaszkodjon a kötelességében, és többé nem lázad Isten ellen, és nem áll ellen Neki, akkor az ilyen ember elnyeri az üdvösséget. Hogy valaki megmenekülhet-e, annak semmi köze ahhoz, hogy mennyi doktrínáról tud beszélni, vagy milyen kötelességet végez. Régen azt hittem, hogy vezetőnek lenni és szövegalapú kötelességet végezni azt jelenti, hogy mindennap kapcsolatban vagyok Isten szavaival, azon elmélkedem, hogyan oldjam meg a testvéreim különféle állapotait és problémáit, mindennap az életbe való belépéssel kapcsolatos témákról vállalok közösséget, és hogy így több igazságot nyerek, gyorsabban növekszem az életben, és nagyobb reményem van a megmenekülésre. Azt hittem, hogy az általános ügyek kötelességének végzése csupán fizikai munka, és egyáltalán nem eredményez életbe való belépést, és hogy ennek végzése során végül csak munkás válik belőlem. Ezért ez negatív és ellenálló állapotba vezetett, és nem voltam hajlandó végezni ezt a kötelességet. A nézeteim tévesek voltak, és nem voltak összhangban Isten szavaival. A gyülekezetből kizárt antikrisztusokra gondolva láttam, hogy legtöbbjük vezetői és dolgozói kötelességet végzett, képesek voltak sok szóról és doktrínáról beszélni, és jók voltak a másokkal való közösségvállalásban, de soha nem keresték az igazságot, hogy megoldják romlott beállítottságaikat. Még a vezetőként és dolgozóként végzett többéves kötelességteljesítés után sem változott soha az életfelfogásuk. Néhányan folyamatosan státuszra törekedtek, kirekesztették a más véleményen lévőket, és elnyomták testvéreiket, közben megzavarva és akadályozva a gyülekezet munkáját, ezért kizárták őket. Néhányan szavakat és doktrínákat hangoztattak, hogy felmagasztalják magukat, felvágjanak és félrevezessék az embereket, és az embereket maguk elé vezették. Megpróbáltak független királyságokat létrehozni, de végül kizárták őket. Mások, miután letartóztatták őket, személyes érdekeik miatt engedtek a rendőrség fenyegetéseinek és kísértéseinek, és aláírták a „Három Nyilatkozatot”, Júdásokká válva. Ezért kizárták őket. Visszagondolva a szövegalapú kötelességben eltöltött éveimre és arra, hogy mindennap Isten szavait olvastam, az elképzeléseim szerint nyernem kellett volna néhány igazságot, és szert kellett volna tennem némi igazságvalóságra, de amikor a kötelességem módosult, és megkértek, hogy vállaljam el az általános ügyek kezelését, képtelen voltam elfogadni és alávetni magam, és a negativitás és ellenállás állapotában éltem. Ez megmutatta, hogy egyáltalán nincs igazságvalóságom! Láttam, hogy a nézeteim, miszerint a vezetői és szövegalapú kötelességeket végzőknek nagyobb reményük van a megmenekülésre, teljesen alaptalanok. Csak miután elgondolkodtam ezen, akkor értettem meg, hogy ha valaki nem keresi az igazságot, és nem arra összpontosít, hogy levonja a tanulságokat romlott beállítottsága megoldása érdekében, miközben a kötelességét végzi, akkor bármilyen kötelesség teljesítése csupán robotolás. Rájöttem, hogy nem fontos, milyen kötelességet végez az ember, és hogy az számít, hogy az ember gyakran el tud-e gondolkodni magán a kötelessége során, és hogy aktívan tudja-e keresni az igazságot és gyakorolni azt, hogy megoldja romlott beállítottságát. Csak akkor érheti el valaki Isten üdvösségét, ha végül elnyeri az igazságot.

Később olvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból: „Ha így döntött a gyülekezet, az embereknek el kell fogadniuk és engedelmeskedniük kell, amikor kiigazítják a kijelölt kötelességeiket, el kell gondolkozniuk magukon és meg kell érteniük a probléma és a saját hiányosságaik lényegét. Ez nagyon hasznos az emberek számára, és olyasvalami, amit gyakorolni kellene. Egy ilyen egyszerű dologra a hétköznapi emberek is képesek rájönni, és képesek azt helyesen kezelni, anélkül, hogy sok nehézséggel vagy leküzdhetetlen akadállyal találkoznának. Amikor kiigazítják a kijelölt kötelességeiket, az a legkevesebb, hogy alávessék magukat az emberek, hogy – számukra hasznos módon – elgondolkozzanak magukon, valamint hogy pontosan mérjék fel azt, hogy a megfelelő színvonalon teljesítik-e a kötelességeiket. Az antikrisztusokkal azonban ez nem így van. Ők mást nyilvánítanak ki, mint a normális emberek, bármi történjék is velük. Miben rejlik ez a különbözőség? Ők nem engedelmeskednek, nem végzik proaktív módon saját részüket, és az igazságot sem keresik a legkevésbé sem. Ehelyett ellenszenvet éreznek a kiigazítással szemben és ellene állnak, elemzik, megfontolják és spekulálva törik rajta az agyukat: »Miért nem engedik, hogy ezt a kötelességet végezzem? Miért helyeznek át egy jelentéktelen kötelességbe? Talán fel akarnak fedni és ki akarnak iktatni ezzel?« Egyre csak forgatják az elméjükben, ami velük történt, és vég nélkül elemezgetik és rágódnak rajta. Amikor semmi sem történik, tökéletesen jól vannak, de ha történik valami, az kavarogni kezd a szívükben, mint palack a viharos tengeren, és kérdésekkel telik meg az elméjük. Kívülről úgy tűnhet, hogy másoknál jobban el tudnak gondolkodni a dolgokon, valójában azonban az antikrisztusok csupán elvetemültebbek a normális embereknél. Hogyan nyilvánul meg ez az elvetemültség? Szélsőségesek, összetettek és titkosak a megfontolásaik. Az antikrisztusok számára teljesen természetesek az olyan dolgok, amelyek egy normális, lelkiismerettel és józan ésszel bíró embernek nem jutnának az eszébe. Amikor egy egyszerű kiigazítás történik a kijelölt kötelességüket illetően, engedelmes hozzáállással kellene válaszolniuk az embereknek, és azt kellene tenniük, amit Isten háza mond nekik, illetve amire képesek, és bármit tesznek is, azt a tőlük telhető lehető legjobban, teljes szívükkel és teljes erejükből kellene megtenniük. Amit Isten tett, az nem volt tévedés. Még a kevés lelkiismerettel és józan ésszel bíró emberek is képesek egy ilyen egyszerű igazságot gyakorolni, az antikrisztusok képességeit azonban meghaladja. [...] Az antikrisztusok sosem engedelmeskednek Isten háza rendezéseinek, és mindig szorosan összekapcsolják a kötelességüket, a hírnevüket, a nyereségüket és a státuszukat az áldások elnyerésének reményével és a jövőbeni rendeltetési helyükkel, mintha abban az esetben, ha elveszítik a hírnevüket és a státuszukat, nem is lenne semmi reményük arra, hogy áldásokat és jutalmakat nyerjenek, ez pedig olyan érzés a számukra, mintha az életüket veszítenék el. Ezt gondolják: »Gondosnak kell lennem, nem lehetek gondatlan! Isten házára, a testvérekre, a vezetőkre és a dolgozókra, de még istenre sem lehet számítani. Egyikükben sem tudok megbízni. Saját magad vagy az, akire a leginkább számíthatsz, és aki a leginkább méltó a bizalomra. Ha te nem szősz terveket saját magadnak, akkor ugyan ki fog törődni veled? Ki gondol majd a jövődre? Ki gondol majd arra, hogy nyersz-e áldásokat vagy sem? Éppen ezért alapos terveket és számításokat kell készítenem a saját érdekemben. Nem hibázhatok és egy kicsit sem lehetek gondatlan, máskülönben mit fogok tenni, ha valaki megpróbál kihasználni engem?« Ezért aztán őrizkednek Isten házának a vezetőitől és dolgozóitól, mert attól félnek, hogy valaki felismeri majd őket és átlát rajtuk, és hogy akkor elbocsátják őket, az áldásokkal kapcsolatos álmuk pedig szertefoszlik. Azt gondolják, hogy meg kell őrizniük a hírnevüket és a státuszukat ahhoz, hogy legyen reményük az áldások elnyerésére. Az antikrisztusok fontosabbnak látják azt, hogy áldottak legyenek, mint a mennyet, mint az életet, mint az igazságra, a beállítottság megváltozására vagy a személyes üdvösségre való törekvést, és annál is, hogy jól végezzék a kötelességüket és megfelelő színvonalú teremtett lények legyenek. Azt gondolják, hogy megfelelő színvonalú teremtett lénynek lenni, jól végezni a kötelességüket és megmentve lenni csupa jelentéktelen, említésre és megjegyzésre is alig méltó dolog, miközben az áldások elnyerése az egyetlen dolog az egész életükben, amelyet sosem lehet elfelejteni. Bármivel találkoznak is, legyen az bármily nagy vagy kicsi dolog, az áldottsággal kötik össze; rendkívül óvatosak és figyelmesek, és mindig hagynak maguknak menekülőutat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk vagy nincs reményük az áldások elnyerésére). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusoknak egyáltalán nincs normális józan eszük. Istenbe vetett hitük és kötelességvégzésük egyetlen célja az áldások elnyerése. Függetlenül attól, hogy a gyülekezet milyen kötelességeket rendez el, az első dolog, amit az antikrisztusok fontolgatnak, nem az, hogyan engedelmeskedjenek és fogadják el azt, sem az, hogyan tehetnének meg minden tőlük telhetőt a kötelességeikben, hanem inkább az, hogy a jelenlegi kötelesség hatással lesz-e a jövőjükre és rendeltetési helyükre. Gondosan számolgatnak, attól tartva, hogy az áldások iránti vágyaik összezúzódnak, ha a kötelességük módosul. Ha valami nem előnyös a jövőbeli áldásaik szempontjából, undort és ellenállást éreznek, gyanakvóak lesznek, és megpróbálják elemezni azt. Természetük igazán gonosz. Annak fényében, amit Isten szavai lelepleztek, megláttam, hogy az általam felfedett beállítottság pont olyan, mint egy antikrisztusé. A vezetők a munka szükségletei és az erősségeim szerint elrendezték, hogy tanuljam a hálózati technológiát. Ennek célja a gyülekezet munkájának védelme volt. A normális emberi mivolttal rendelkező emberek figyelembe vennék Isten szándékát, alávetnék magukat ennek az elrendezésnek, és elfogadnák azt. De én azt hittem, hogy a hálózati technológiai kötelesség csak az általános ügyekkel foglalkozás része, hogy az igazság, amit nyerhetek, kevés, és hogy a megmenekülésre való esélyeim is kicsik lennének, ezért ellenálltam, és nehezteltem a vezetőkre. Bár később vonakodva beleegyeztem, hogy végzem ezt a kötelességet, mégsem tanultam szorgalmasan. Még csalárd is voltam, és kevesebb elsajátított készségről számoltam be a vezetőknek, abban a reményben, hogy elhitethetem velük, hogy alkalmatlan vagyok erre a kötelességre. Később a vezető megkért, hogy tanuljak javítási technikákat. Ezzel biztosítani akarták, hogy a testvérek normálisan használhassák az elektronikai eszközöket az áhítataikhoz és kötelességeikhez. De én azt hittem, hogy a javítási kötelesség végzése nem segít nekem az igazságra törekvésben, sem annak elnyerésében, és hogy ez csak fizikai munka, ezért nem akartam elfogadni. A vezetők az alapelvek szerint módosították a kötelességeimet, és amikor a kötelességeim módosultak, ez felfedte a tisztátalanságokat a hitemben és a téves nézeteimet a kötelességeimről, lehetővé téve számomra, hogy keressem az igazságot e romlott beállítottságok megoldására. Ez hasznos volt az életbe való belépésemhez, de én félreértettem és panaszkodtam, azt gyanítva, hogy Isten ezeket az általános ügyekkel kapcsolatos kötelességeket arra használja, hogy leleplezzen és kiiktasson engem. Tele voltam gyanakvással és óvatossággal Istennel szemben. Ez annyira gonosz volt tőlem! Isten kinyilatkoztatása révén elgondolkodtam az áldozatokon és önmagam feláldozásán töltött éveimen, és láttam, hogy nem azért tettem ezeket a dolgokat, hogy figyelembe vegyem Isten szándékát, és teljesítsem egy teremtett lény kötelességét, hanem hogy elcseréljem a kötelességteljesítésemet egy Istentől kapott jó rendeltetési helyre. Miután a kötelességeim módosultak, azt hittem, az áldások iránti reményem összezúzódott, ezért elkezdtem felületesen végezni a kötelességeimet. Láttam, hogy igazán nincs emberi mivoltom, és hogy mélységesen önző és aljas vagyok!

Később többet olvastam Isten szavaiból: „Amikor Noé azt tette, amire Isten utasította, nem tudta, hogy mik Isten szándékai. Nem tudta, hogy Isten mit akar megvalósítani. Isten csak egy parancsot adott neki és eligazította őt azt illetően, hogy mit kell tennie, anélkül, hogy sok magyarázattal szolgált volna, Noé pedig ment és megtette. Nem próbált titokban találgatni, hogy melyek Isten vágyai, nem állt ellen Istennek, és odaadásában semmivel sem volt kevesebb, mint teljes szívű. Egyszerűen csak ment és megfelelően cselekedett, tiszta és egyszerű szívvel. Bármit is kért tőle Isten, ő megtette, és az, hogy alávetette magát Isten szavának és hallgatott rá, az volt a hit, amely alátámasztotta tetteit. Ilyen egyenesen és egyszerűen bánt Isten megbízatásával. A lényege – tetteinek lényege – az alávetettség volt, az, hogy semmi kétsége nem volt, nem állt ellen, sőt, nem is gondolt a saját érdekeire, illetve saját nyereségére és veszteségére. Továbbá, amikor Isten azt mondta, hogy el fogja pusztítani a világot egy özönvízzel, Noé nem kérdezte meg, hogy mikor, illetve nem próbált tovább kérdezősködni, azt pedig még kevésbé kérdezte Istentől, hogy pontosan miként fogja elpusztítani a világot. Egyszerűen csak tette, amit Isten parancsolt. Akárhogyan is igazította el őt Isten, hogy építse a bárkát – és hogy milyen anyagokból –, ő úgy csinálta, és azonnal cselekedett, amint Isten kiadta a parancsot. Isten utasításai szerint cselekedett azzal a hozzáállással, hogy eleget tegyen Istennek. Vajon azért tette, hogy segítsen magán, és elkerülje a csapást? Nem. Megkérdezte Istentől, hogy mennyi idő múlva pusztul el a világ? Nem kérdezte meg. Megkérdezte Istent, vagy tudta, hogy mennyi időbe telik a bárka megépítése? Ezt sem tudta. Egyszerűen csak alávetette magát, hallgatott Rá és aszerint cselekedett” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.). Isten szavaiból megértettem, hogy Nóé hozzáállása a kötelességéhez elnyerte Isten elismerését, ezt kell nekem is követnem, és ebbe kell belépnem. Amikor Isten utasította Nóét, hogy építse meg a bárkát, Nóé nem értette Isten szándékát, de nem állt ellen Isten megbízatásának, és nem találgatta Isten vágyait. Egyszerűen hallgatott rá, engedelmeskedett, és megtette, amit Isten mondott neki. Követnem kellett Nóé példáját, és a tőlem telhető legjobban kellett végeznem a kötelességemet, anélkül, hogy áldásokat kerestem volna, csak arra törekedve, hogy valóban alávessem magam Istennek. Arra is összpontosítanom kellett, hogy levonjam a tanulságokat a kötelességemben. Függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végzek, akkor is romlottságot fedek fel, és az Isten által elrendezett helyzetekben arra kellett összpontosítanom, hogy megragadjam a gondolataimat és ötleteimet, hogy elgondolkodjam önmagamon, és keressem az igazságot ezek megoldására. Ezáltal nyerhettem valamit. Isten igazságos minden emberrel szemben, aki követi Őt. Isten soha nem mondta, hogy a vezetői vagy szövegalapú kötelességek végzése garantálja a megmenekülést, vagy hogy az általános ügyekkel foglalkozó kötelességek végzése nem nyerheti el az Ő elismerését. Nem számít, milyen kötelességet végez az ember, a lényeg az, hogy képes-e keresni az igazságot és levonni a tanulságokat. Pontosan úgy, ahogy a tapasztalati tanúságtételekről szóló videókban: egyes testvérek vendéglátói kötelességet végeztek, míg mások elektronikai eszközök javítását látták el, és így tovább. Ezek mind általános ügyekkel foglalkozó munkák, de ezek az emberek képesek voltak az igazság keresésére összpontosítani, hogy megoldják romlottságukat a kötelességük során, és így megváltozhatott az életfelfogásuk. Nem értettem azokat az alapelveket, amelyek alapján Isten meghatározza az emberek kimenetelét és rendeltetési helyét, és mindig olyan kötelességeket akartam végezni, amelyekről azt hittem, hogy a javára válnak az életbe való belépésemnek. De nem összpontosítottam arra, hogy elgondolkodjam önmagamon a kötelességeim során, és nem igyekeztem változtatni az életfelfogásomon. Tehát még ha továbbra is szövegalapú kötelességet végeztem volna, mit számított volna? Azt jelentette volna, hogy elnyerem az igazságot? Változást jelentett volna a beállítottságomban? Ha nem törekedtem volna az igazságra, végül akkor is kiiktattak volna. Miután megértettem Isten szándékát, arra kellett összpontosítanom, hogy jól végezzem a jelenlegi kötelességemet, és azt, hogy végül elnyerem-e Isten üdvösségét, nem az én dolgom volt mérlegelni.

Ezután elkezdtem beleadni a szívemet a kötelességembe, és arra összpontosítottam, hogy elgondolkodjam a gondolataimon, ötleteimen és romlott beállítottságomon a kötelességem végzése közben. A javítás tanulása azt jelentette, hogy kapcsolási rajzokat kellett nézegetnem, és meg kellett értenem, hogyan működnek a különböző alkatrészek. Eleinte túlterheltnek éreztem magam, és azt gondoltam: „Ezeknek az eszközöknek a javítása elég nehéz. Meg tudom vajon csinálni az én képességemmel?” Néha, miközben ezeket néztem, már nem akartam tovább tanulni. De az elmélkedés révén rájöttem, hogy főleg azért hátráltam meg, amikor nehézségekbe ütköztem a kötelességemben, mert nem voltam állhatatos a kötelességemben, a hús-vér testem kényelmére áhítoztam, hiányzott belőlem a hajtóerő, és a szívem nem vette figyelembe Isten szándékait. Ezért kerestem Isten szavait ezzel kapcsolatban, hogy egyem és igyam azokat, és kerestem a testvérek tapasztalati tanúságtételeit, hogy megnézzem őket. Ezekből találtam egy gyakorlási utat: nem szabad meghátrálnom, amikor nehézségekbe ütközöm a kötelességeimben; követnem kell Nóé példáját, és olyan szívvel kell rendelkeznem, amely figyelembe veszi Isten szándékait. Függetlenül attól, milyen nehéz volt Nóénak megépíteni a bárkát, és mekkora volt a munkaterhelés, őt nem riasztották vissza ezek a nehézségek, hanem inkább figyelembe vette Isten szándékait, és teljes erejével együttműködött, aktívan megoldotta a bárkaépítéssel járó különféle problémákat, és végül teljesítette Isten megbízatását. Az én kötelességem messze nem volt olyan nehéz, mint amit Nóé végzett, és rendelkezésemre álltak források és a testvérek által megosztott tapasztalatok a javítás megtanulásához. Amíg Istenre támaszkodom, és állhatatosan együttműködöm, ezek a nehézségek leküzdhetők. Amikor lecsendesítettem a szívemet, és apránként elkezdtem tanulni a dolgokat, bár lassan tanultam, mégis képes voltam rá, és a dolgok nem voltak olyan nehezek, mint hittem. Egy ideig tartó gyakorlás után nemcsak megtanultam néhány javítási technikát, hanem az életem is fejlődött egy kicsit, és tartalmasnak éreztem a napjaimat.

A kötelességem módosulása révén megértettem és kijavítottam néhány, a kötelességekkel kapcsolatos téves nézetemet. Ugyanakkor rájöttem, hogy az Istenbe vetett hitem és a kötelességvégzésem szándéka nem volt helyes, és hogy nem teremtett lényként végeztem a kötelességemet, hogy eleget tegyek Istennek, hanem az áldások elnyeréséért. Ez nem volt összhangban Isten szándékaival. Most már nem vágyom másra, mint hogy valóban alávessem magam Isten vezénylésének és elrendezéseinek, és jól végezzem a jelenlegi kötelességemet. Hála Istennek!