2023 áprilisában újra színésznőként kezdtem végezni a kötelességemet. Főleg tapasztalati tanúságtételi videók forgatásában működtem közre, nagyon örültem, és hálás voltam Isten kegyelméért. A szívem mélyén azonban aggodalmat is éreztem, és ezt gondoltam: „Több mint egy éve nem végeztem színésznői kötelességemet, és nem vagyok biztos benne, hogy a jelenlegi állapotomban jól tudom-e majd végezni ezt a kötelességet.” Nagyon izgultam, és napokig nem tudtam jól aludni. Nem várt módon az első tapasztalati tanúságtételi cikkben, amelyet elmesélni készültem, a főszereplő állapota nagyon hasonlított az enyémhez, és benne Isten szavainak idézetei mélyen meghatottak. Ahogy eltűnődtem Isten szavain, és összehasonlítottam a főszereplő gondolkodásmódját az enyémmel, ez nagyon megérintett. Miután a nővér Istenre támaszkodott, és levonta a tanulságokat, felszabadultnak érezte magát, és én úgy éreztem, hogy én is megtaláltam a továbbvezető utat. Anélkül, hogy észrevettem volna, csökkent a szorongásom és az aggodalmam, és hamarosan befejeztem a forgatást. Nagyon hálás voltam Isten útmutatásáért, fokozatosan magabiztosságra tettem szert, és a következő forgatások során már nem voltam annyira ideges. Rögtön utána még két videót forgattam, és rájöttem, hogy amíg helyesek a szándékaim, és elkötelezetten végzem a kötelességemet, Isten megvilágosít és útmutatást nyújt. De nem tudtam nem gondolni arra, hogy „már három tapasztalati tanúságtételi videót forgattam ilyen gyorsan, tehát úgy tűnik, elég jók a képességeim”.

Néhány testvér észrevette, hogy korábban már szerepeltem filmekben, színdarabokban, szólóelőadásokban és kórusokban, és tapasztalt színésznőnek tartottak, ezért kérdéseket tettek fel nekem a színészettel kapcsolatban, amitől igen elégedett voltam magammal. Tudtam, hogy sok hiányosságom van, de mások nem tudták, hogy még egy olyan „tapasztalt színésznő” is, mint én, néha nehézségekkel küzd. Például nagyon ideges és izgatott voltam, amikor először adtam elő tapasztalati tanúságtételi cikket. De úgy gondoltam, hogy mivel ez az első találkozásunk, nem szabad elrontanom a jó benyomást, amit tettem rájuk. Ezért úgy döntöttem, hogy nem említem a hiányosságaimat. Élénken és szünet nélkül kezdtem beszélni, gesztikulálva. Amikor elkezdtem beszélni a nagyszabású kórusmű, A Királyság himnusza – a Királyság leszáll a földre forgatásáról, büszkén mondtam: „A kórusban szereplő színészeket gondosan válogatták, és hónapokig tartó kemény edzésen vettek részt, perzselő hőségben és metsző hidegben.” A testvérek mindannyian csodálattal telve hallgatták ezt. Dicsekedtem is: „A több mint 300 színész közül én voltam a legidősebb!” Azon kaptam magam, hogy élvezem a testvérek csodálattal teli pillantásait. Egyszer egy színésznek nehézségei voltak a forgatáson, és megkért, hogy segítsem irányítani a játékát. Gondoltam magamban: „Csinálok nekik egy kis show-t. Végül is nem hagyhatom, hogy lenézzenek.” Azután kitaláltam egy jelenetet, és az érzelmek elkezdtek áradni belőlem. Mindannyian csodálattal néztek rám, és ezt mondták: „Te tényleg tudod, hogyan kell játszani! Elképesztő!” Bár azt mondtam, hogy ez Isten útmutatásának eredménye, lelkem mélyén nem tudtam nem büszkének lenni magamra, és azt gondoltam, hogy jobb és tapasztaltabb vagyok másoknál. Egy másik alkalommal a rendező Teri nővért tanította, hogyan kell elmesélni egy tapasztalati tanúságtételi cikket, és megkért, hogy segítsek neki. Gondoltam magamban: „Észre kell vennem néhány problémát, hogy lássák, tudok valamit nyújtani!” Amint a nővér befejezte a mondandóját, anélkül, hogy megvártam volna, hogy a rendező bármit is mondjon, egyszerűen belevágtam, és elmondtam a kritikámat. Látva, hogy a nővér egyetértően bólint, úgy éreztem, alkalmas vagyok a problémák azonosítására. Igazság szerint azonban szerettem volna elmondani a nővérnek, hogy nekem is volt korábban sok hiányosságom, és a rendező volt az, aki többször is segített nekem apránként elemezni és megérteni a szereplő érzelmeit és állapotát, hogy végül pontosan ki tudjam fejezni ezeket a dolgokat. De aztán erre gondoltam: „Már nagyra tartanak, így ha ezt elmondom, és megtudják, hogy ennyi hiányosságom van, mit gondolnak majd rólam? Hagyjuk! Jobb, ha nem mondok semmit.” Volt egy olyan nővér is, akinek a mandarin kiejtése nem volt megfelelő színvonalú, és én elhatároztam, hogy kijavítom. Ezt gondoltam magamban: „Ha gyorsan fejlődik, az nem azt bizonyítja-e, hogy jó oktató vagyok?” Így folyamatosan kijavítottam, az alkalomra való tekintet nélkül, ami miatt a nővér korlátozva érezte magát, és félt előttem beszélni. Néha tudatára ébredtem önmagamnak, és ezt gondoltam: „Most csak kérkedek? Ez kissé helytelen, nem?” De aztán erre gondoltam: „Amit mondok, az igaz, szóval ez rendben kell, hogy legyen, nem?” Így aztán csak átsiklottam az egészen. De miközben folyamatosan páváskodtam és kérkedtem, Isten úgy rendezte a körülményeket, hogy felfedjen engem.

Egyszer kaptam egy tapasztalati tanúságtételi cikket, ami elég hosszú volt, és sok párbeszédet tartalmazott. A gyorsított forgatási ütemterv miatt azonban csak rövid időm volt a felkészülésre. Ezt gondoltam magamban: „Elég jó vagyok a párbeszédek előadásában, szóval ha élénken mesélem el a cselekményt, az ragyogó lesz, és az előadásom megragadja majd az emberek figyelmét. Ráadásul az utolsó néhány videó, amit forgattam, egészen simán ment, szóval ha nincs sok felkészülési idő, az sem lehet gond.” Így hát betanultam a szövegemet, és egy kicsit gyakoroltam a előadásmódot, aztán egy napig próbáltam a testvérekkel, és készen álltam a forgatásra. Az igazat megvallva, nem voltam teljesen felkészülve, és azt akartam javasolni a rendezőnek, hogy halasszuk el a forgatást még pár nappal, de attól tartottam, hogy az emberek ezt mondanák: „Még mindig ennyi időbe telik neki a felkészülés, pedig már olyan régóta színésznő?” Én pedig attól féltem, hogy mások lenéznek majd, ezért siettem a forgatási helyszínre. A forgatás után sok rész volt, amit át kellett dolgozni. Továbbá, amikor a romlott beállítottságot feltáró főszereplőt ábrázoltom, kissé túlzásba vittem az alakítást, negatív karakternek tüntetve fel őt. Megdöbbentem, és a szívem nehéz lett. Ezen tűnődtem: „Hogyan merülhetett fel ilyen komoly probléma? Ha nem lehet kijavítani, újra kell forgatnunk, és ez késlelteti majd a forgatási ütemtervet. Nem fogok ezzel akadályozást és megzavarást okozni?” Megrémütem, és azonnal imádkoztam Istenhez: „Istenem, hatalmas hibát követtem el. Kérlek, fenyíts meg! Hajlandó vagyok bűnbánatot tenni és mindent megtenni, hogy helyrehozzam.” Ezután mindannyian együtt átnéztük, és öt alkalommal átdolgoztuk a videót, mire a hibát végre kijavítottuk. Utána elgondolkodtam, és feltettem magamnak a kérdést: „Miért történt velem ilyen súlyos probléma? Pontosan mi okozta ezt?” Imádkoztam is, és kértem Istent, hogy világosítson meg és vezessen, hogy megismerjem önmagamat.

Áhítatom során olvastam egy részt Isten szavaiból. „Felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot, magamutogatók, megpróbálják elérni, hogy az emberek nagyra tartsák és imádják őket – a romlott emberiség ezekre a dolgokra képes. Az emberek ösztönösen így reagálnak, amikor a sátáni természetük irányítja őket – ez az egész romlott emberiségre jellemző. Általában hogyan szokták az emberek felmagasztalni önmagukat, és hogyan tesznek önmagukról bizonyságot? Hogyan érik el azt a célt, hogy az emberek nagyra tartsák és imádják őket? Bizonyságot tesznek arról, hogy mennyi munkát végeztek, mennyit szenvedtek, mennyire feláldozták magukat és milyen árat fizettek. Azáltal magasztalják fel önmagukat, hogy a tőkéjükről beszélnek, ami magasabb, szilárdabb, biztosabb helyet biztosít számukra az emberek gondolkodásában, hogy még többen értékeljék, tartsák nagyra, csodálják, sőt imádják őket, felnézzenek rájuk és kövessék őket. E cél elérése érdekében az emberek sok olyan dolgot tesznek, amelyek a felszínen Istenről tesznek bizonyságot, de lényegében önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot. Vajon észszerű így cselekedni? Túl vannak a racionalitás hatáskörén, és nem szégyellik magukat, vagyis szemérmetlenül tesznek bizonyságot arról, hogy mit tettek Istenért és mennyit szenvedtek Érte. Még fitogtatják is az ajándékaikat, tehetségüket, tapasztalataikat, különleges képességeiket, a világi ügyekhez használt ügyes módszereiket, az emberekkel való játszadozásuk eszközeit és egyebeket. Az önmaguk felmagasztalásának és önmagukról való bizonyságtételnek az a módszere, hogy önmagukat fitogtatják és másokat lekicsinyelnek. Emellett álcázzák és hamis színben tüntetik fel magukat: elrejtve gyengeségeiket, hiányosságaikat és elégtelenségeiket az emberek elől, hogy mindig csak a ragyogó oldalukat lássák. Még azt sem merik elmondani másoknak, amikor negatívak; nincs bátorságuk megnyílni és beszélgetni velük, ha pedig valami rosszat tesznek, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elrejtsék és eltussolják azt. Soha nem említik meg, hogy a kötelességük végzése közben milyen kárt okoztak a gyülekezet munkájában. Amikor azonban valamilyen kisebb hozzájárulást tettek, vagy valamilyen apró sikert értek el, egyből kérkednek vele. Alig várják, hogy az egész világ megtudja, milyen rátermettek, milyen komoly képességekkel rendelkeznek, milyen kivételesek és mennyivel jobbak az átlagembereknél. Ez nem egyik módja önmaguk felmagasztalásának és az önmagukról tett bizonyságnak? Önmaga felmagasztalása és az önmagáról tett bizonyság olyasvalami, amit egy lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember tesz? Nem. Tehát milyen beállítottságot fednek fel általában az emberek, amikor így tesznek? Arroganciát. Ez az egyik legfőbb feltárt beállítottság, amelyet a csalárdság követ, ami azt jelenti, hogy mindent megtesznek, hogy mások nagyra becsüljék őket. A szavaik teljesen átgondoltak és egyértelműen motivációkat és cselszövéseket tartalmaznak – felvágnak, de ezt a tényt el akarják rejteni. Az általuk mondottak eredménye az, hogy azt éreztetik az emberekkel, hogy jobbak másoknál, hogy senki sem egyenlő velük, hogy mindenki más alacsonyabb rendű náluk” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik tétel: Önmagukat magasztalják fel, és önmagukról tesznek bizonyságot). Isten leleplezi, hogy amikor az emberek felmagasztalják és mutogatják magukat, amögött az a szándék és cél rejlik, hogy mások csodálják és körülrajongják őket, és hogy helyet szerezzenek maguknak az emberek szívében. A közelmúltbeli viselkedésem pontosan megfelelt annak, amit Isten leírt. Nem magasztaltam Istent, és nem tanúskodtam róla a kötelességemben, hanem folyamatosan kérkedtem, hogy elnyerjem mások csodálatát. Amikor közösségben voltam másokkal, gyakran tartottam magam „tapasztalt színésznőnek”, felemeltem magam, azzal dicsekedtem, hogy a korábbi forgatásokon hogyan találtam megoldást a nehézségek leküzdésére, és hogyan tűrtem el a megpróbáltatásokat a gyakorlás során, hány munka forgatásán vettem részt, azok milyen hatékonyak voltak, és így tovább. Amikor a nagyszabású kórusmű, A Királyság himnusza – a Királyság leszáll a földre forgatásáról beszéltem, nagy hangsúlyt helyeztem arra, hogy abban én voltam a legidősebb szereplő, mert az volt a célom, hogy megalapozzam magam, csodáljanak, és helyet szerezzek az emberek szívében. Amikor láttam, hogy más színészek küszködnek a forgatás során, nem segítettem nekik elemezni a karakterek állapotát, hogy rávezessem a színészeket a valódi érzelmek kifejezésére, hanem csak azzal kérkedtem, hogy jobb színészi képességeim vannak, mint nekik. Másokkal való kapcsolataim során mindig a pozitív belépésemről beszéltem, mert attól tartottam, hogy ha túl sokat beszélek a feltárt romlottságomról, mások le fognak nézni. Így csak felületesen érintettem néhány szóban a negatívumokat és a romlottságomat. A valóságban csak Kínából távozásom után kezdtem el tanulni a kötelességem során a színészmesterséget. Amikor elkezdtem filmezni, sok nehézséggel szembesültem, és nem tudtam, hogyan oldjam meg őket. Gyakran nem tudtam felfogni a szereplő érzelmeit, és vagy túlzó módon, nem megfelelően játszottam, vagy nem tudtam kifejezni az érzelmeket. A szívem nagyon fájt, és számtalan alkalommal sírtam. Pont úgy, mint most, amikor egy tapasztalati tanúságtételi videót vettünk fel. Régóta nem játszottam filmben, és amikor megkaptam az első tapasztalati tanúságtételi cikket, annyira ideges voltam, hogy több éjszaka nem tudtam aludni, az aggodalom és a szorongás állapotában éltem. Csak imádkozással és Isten szavainak olvasásával tudtam ezt fokozatosan megoldani. De szándékosan eltitkoltam ezt, és tartózkodtam ennek említésétől attól való félelmemben, hogy elrontom a rólam alkotott jó képet mások szemében. Ehelyett csak a jó oldalamat mutattam, hogy a testvérek csodáljanak. Ezáltal nem Istenről tanúskodtam, hanem magamat dicsőítettem, és glóriát tettem a fejem fölé. Megvetendő szándékokkal telve kérkedtem, és felemeltem magam, hogy helyet szerezzek az emberek szívében. Igazán szégyentelen voltam!

Azután tovább olvastam Isten szavait: „Vannak, akik különösen bálványozzák Pált. Szeretnek eljárni, beszédeket tartani és munkát végezni, szeretnek összejöveteleken részt venni és prédikálni, és szeretik, ha vannak emberek, akik hallgatják őket, imádják őket, és körülöttük forognak. Szeretnek helyet foglalni mások szívében, és méltányolják, ha mások értékelik az általuk mutatott képet. Boncolgassuk a természetüket ezekből a viselkedésekből. Mi a természetük? Ha tényleg így viselkednek, akkor ez elég ahhoz, hogy kimutassák, hogy arrogánsak és önhittek. Egyáltalán nem imádják Istent; magasabb státuszra törekednek, és hatalmat akarnak mások felett, hogy birtokolják őket, és hogy helyet foglaljanak a szívükben. Ez a Sátán klasszikus képmása. Természetük kiemelkedő aspektusa az arrogancia és az önhittség, hogy nem hajlandóak imádni Istent, és a vágy, hogy mások imádják őket. Az ilyen viselkedések nagyon világos képet adnak természetükről” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). Az Isten szavaiban foglalt leleplezés által megértettem, hogy állandó kérkedésemet és önmagam felmagasztalását egy arrogáns természet vezérelte, amely arra irányult, hogy Isten helyét bitorolja az emberek szívében. Így viselkedve Pál útját jártam, ellenállva Istennek. Elgondolkodtam azon, hogyan végeztem színésznői kötelességemet, mióta elhagytam Kínát. Miután néhány videót forgattam, és némi eredményt értem el a kötelességemben, ezeket a tőkémnek tekintettem, és gyakran felvágtam mások előtt, szégyentelenül mutogatva magam. Felismertem, hogy már Pál útján járok. Korábban azt hittem, hogy normális, ha valaki kérkedik a teljesítményével, és mások dicsérik érte. Isten szavainak fényében azonban rájöttem, hogy ez arrogáns természetet mutat, és vágyat arra, hogy az illető helyet foglaljon az emberek szívében, és hogy csodálják őt, és felnézzenek rá. Pál különösen arrogáns beállítottságú volt, és bár Isten tehetségekkel ruházta fel, munkájában soha nem magasztalta az Úr Jézust, és nem tett tanúságot Őmellette, ehelyett folyamatosan csak önmagát magasztalta, és kérkedett, hogy megnyerje az embereket, hogy csodálják és körülrajongják őt. Végül arrogánsan arra törekedett, hogy krisztussá váljon, és Isten helyét foglalja el az emberek szívében, egy antikrisztus útját járta Istennel szembeni ellenállásában, és elszenvedte Isten büntetését. A valóságban az, hogy valaki Isten házában végzi a kötelességét, elválaszthatatlan Isten vezetésétől. A kötelességeink végzése pusztán feladataink és kötelezettségeink teljesítését jelenti, és személyes szándékok és vágyak táplálása nélkül kell tanúskodnunk Istenről, és dicsőítenünk Őt. Arrogáns természetem mégis arra késztetett, hogy megfeledkezzek a helyemről, és azt gondoljam, hogy mivel forgattam néhány videót, és szereztem némi tapasztalatot, ezeket felhasználhatom tőkének, hogy kérkedjek és hivalkodjak, és ellopjam Isten dicsőségét. Ezzel az Istennek való ellenállás útjára léptem. Milyen módon volt istenfélő szívem?

Később olvastam, hogy Isten szavai így szólnak: „Mivel nem érted meg Isten munkáját, elképzeléseid lesznek Róla, és nem lesz Istent félő szíved. A hangszíned megváltozik, a beállítottságod arrogánssá válik, és végül fokozatosan eljutsz oda, hogy önmagadat magasztald és önmagad mellett tegyél bizonyságot. Ez az ember hanyatlásának folyamata, és ezt teljes mértékben az okozza, hogy nem követi az igazságot. Mindenki, aki antikrisztusok útját járja, önmagát magasztalja, és önmaga mellett tesz bizonyságot, mindenhol önmagát reklámozza és fitogtatja, és egyáltalán nem törődik Istennel. Megtapasztaltátok már ezeket, amikről beszélek? Sokan kitartóan tanúskodnak magukról arról beszélve, hogyan szenvednek el ezt meg azt, hogyan dolgoznak, hogyan értékeli őket Isten, milyen munkát bíz rájuk, és hogy milyenek ők. Szándékosan használnak bizonyos hangnemeket beszéd közben, és színlelnek bizonyos modort, míg végül némelyek valószínűleg kezdik azt hinni, hogy ők Isten. A Szentlélek már régen elhagyta azokat, akik elérik ezt a szintet, és bár még nem lettek kitakarítva vagy kiűzve, hanem maradtak, hogy szolgálatot végezzenek, a sorsuk már megpecsételődött, és csak a büntetésükre várnak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az emberek túl sokat követelnek Istentől). Isten szavainak olvasása ráébresztett arra, hogy amikor az emberek szívében nincs helye Istennek, és folyamatosan kérkednek, és magasztalják magukat, akkor lejtőre kerülnek, és hogy ezt Isten utálja, és hogy ez végül csak büntetéshez vezethet. Elgondolkodva a viselkedésemen, félelem töltött el. Ez a nagy hiba, amit elkövettem a tapasztalati tanúságtételi videó forgatása során, abból eredt, hogy ebben az időszakban nem megfelelő szándékkal végeztem a kötelességemet. Arroganciám és önteltségem arra késztetett, hogy kérkedjek, és mindig azon gondolkodtam, hogyan tűnhetnék ki, hogy az emberek csodáljanak, ami miatt félretettem az alapelveket. A szívemben már nem volt helye Istennek. Folyamatosan kérkedtem, hogy elnyerjem mások csodálatát, látszólag kielégítve a hiúságomat, de valójában a szívem egyre távolabb került Istentől, és már nem éreztem az Ő vezetését. A kötelességeim végrehajtásában egy sereg hiba volt, ami miatt a munka késedelmet szenvedett. Ha így folytatom, Isten kétségkívül megutál és kiiktat engem. Ez a hiba felfedett engem, és időben megállított abban, hogy tovább haladjak lefelé a lejtőn. Ez Isten szeretete volt, és az Ő módszere, hogy megmentsen engem. Elhatároztam, hogy soha többé nem fogok kérkedni.

Áhítatom során elolvastam egy részt Isten szavaiból. „Isten hétköznapi emberként ölt testet, ami azt jelenti, hogy Isten annyira megalázza Magát, hogy a magasztos imázsából, identitásából és mindenek felett való pozíciójából leereszkedve teljességgel hétköznapi emberré lesz. Amikor hétköznapi emberré lesz, nem egy megkülönböztetett, tehetős családba való születés mellett dönt; születésének háttere igen közönséges, sőt szegényes. Ha egy hétköznapi ember szemszögéből nézzük ezt a dolgot, akinek van lelkiismerete, racionalitása és emberi mivolta, akkor mindaz, amit Isten tesz, méltó az emberek hódolatára és szeretetére. Hogyan kellene kezelniük ezt az embereknek? (Hódolattal.) Egy hétköznapi és normális embernek, aki Istent követi, dicsőítenie kellene Isten szeretetreméltóságát amiatt, hogy Isten egy magasztos státuszból Magát megalázva rendkívül hétköznapi ember lett – olyan szeretetre méltó Isten alázatossága és elrejtettsége! Olyasvalami ez, amit nem érhet el egyetlen romlott ember sem, sem az ördögök vagy a Sátán. [...] Isten Maga testet ölt és elviseli az emberiség félreértéseit, valamint a gúnyolódásukat, rágalmazásukat és káromlásukat is. Megalázza Magát és hétköznapi emberré lesz, akinek nincs magasztos megjelenése, nincsenek különleges képességei, és bizonyosan nem rendelkezik mélyreható ismeretekkel vagy tudománnyal – mi célból? Azért, hogy ezzel a számukra a lehető legkönnyebben elérhető identitással és emberi megjelenéssel közelítse meg az embereket, akiket kiválasztott és meg szándékozik menteni. Vajon mindez, amit Isten tesz, nem az Általa megfizetett árat jelenti? (De igen.) Meg tudja ezt tenni bárki más is? Senki sem” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Harmadik rész)). Isten szavai teljesen megszégyenítettek. Isten a Teremtő, Ő hatalommal és erővel rendelkezik, és szuverén minden dolog felett, mégis személyesen testté lett, hogy megmentse a romlott emberiséget, közönséges emberként megalázva Önmagát, az emberek között élve, és csendben elviselve a romlott emberiség lázadását és ellenszegülését. Isten soha nem dicsekszik azzal, hogy Ő milyen nagy áldozatot hozott az emberiségért, hanem alázatosan rejtve marad az emberek között, kifejezve az igazságokat, hogy megmentse az emberiséget. Ez olyasmi, amit egyetlen romlott ember sem tudna valaha elérni. Láttam Isten szent, szép és jó lényegét, és az Ő természetében nyoma sincs az arroganciának. Engem mélyen megrontott a Sátán, és amikor a kötelességeimben eredményeket értem el, szem elől tévesztettem saját jelentéktelenségemet, arrogánssá és önhitté váltam, kérkedni kezdtem. A valóságban azonban középszerű képességgel rendelkeztem, idős voltam, az életbe való belépésem gyenge volt, és semmilyen tehetségem vagy jártasságom nem volt, így soha nem is álmodtam arról, hogy valaha színésznő lehetek. Isten felemelt, lehetőségeket adott nekem, hogy a gyülekezetben színésznőnek tanuljak, és olyan videófilmekben játszhassak, amelyek bizonyságot tesznek Istenről, ami lehetővé tette, hogy egy olyan alkalmatlan ember, mint én, valamire használható legyek. Mégsem viszonoztam Isten szeretetét, és nem tettem tanúságot Őmellette, ehelyett olyasvalakinek tartottam magam, aki különleges, és tőkével rendelkezik. Miután néhány videót készítettem, még a járásom és a beszédem is megváltozott, figyelemre méltónak tartottam magam, és minden alkalmat megragadtam, hogy kérkedjek és felmagasztaljam magam, hogy elnyerjem mások csodálatát. Igazán alávaló, megvetendő és egészen emberi mivolt nélküli voltam. Teljesen szégyentelen voltam! Imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem, folyamatosan kérkedek és felmagasztalom magam, és valóban hiányzik belőlem a józan ész. Most látom, milyen szegény és szánalmas vagyok valójában, és most már rájöttem, hogy Tenélküled semmit sem tudok tenni. Istenem, kérlek, vezess engem, hogy levessem romlott beállítottságomat!”

Később olvastam Isten szavainak két részletét. „Amikor bizonyságot tesztek Isten mellett, főként arról kell beszélnetek, hogy Isten hogyan ítéli és fenyíti meg az embereket, és milyen próbatételeket használ az emberek finomítása és beállítottságainak megváltoztatása céljából. Arról is beszélnetek kell, hogy mennyi romlottság tárult fel a tapasztalatotokban, mennyit szenvedtetek, mi mindent tettetek meg, hogy ellenálljatok Istennek, és végül hogyan hódított meg titeket Isten. Beszéljetek arról, hogy mennyi valódi ismeretetek van Isten munkájáról és hogyan kell tanúságot tennetek Isten mellett, valamint meghálálni az Ő szeretetét. Tartalommal kell megtöltenetek az efféle nyelvezetet, miközben egyszerűen fogalmaztok. Ne beszéljetek üres elméletekről. Beszéljetek gyakorlatiasabban; beszéljetek szívből. Így kell megtapasztalnotok a dolgokat. Ne vértezzétek fel magatokat mélyrehatónak tűnő, üres elméletekkel, arra törekedve, hogy felvágjatok; ha így tesztek, meglehetősen arrogánsnak és észszerűtlennek tűntök majd. Többet kell beszélnetek a tényleges tapasztalatotokból származó valós dolgokról és többet kell szívből szólnotok; ez a leghasznosabb mások számára és a legmegfelelőbb is, hogy lássanak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekvéssel érhet el változást a beállítottságában). „Milyen viselkedésmód tehát az, amikor valaki nem önmagát magasztalja fel és nem önmagáról tesz bizonyságot? Ha egy bizonyos dologgal kapcsolatban önmagadat fitogtatod és önmagadról teszel bizonyságot, akkor azt az eredményt éred el, hogy egyesek nagyra fognak tartani és imádni fognak. De ha ugyanazzal a dologgal kapcsolatban felfeded magad és megosztod az önismeretedet, akkor ennek más a természete. Nem így van ez? A mindennapi emberi mivolt része kell, hogy legyen, hogy felfedd magad, hogy az önismeretedről beszélgess. Ez egy pozitív dolog. Az jelenti az Istenről való bizonyságtételt, ha valóban ismered magad, és szabatosan, őszintén és pontosan beszélsz az állapotodról; ha olyan tudásról beszélsz, amely teljes mértékben Isten szavain alapul; ha azok, akik hallgatnak téged, épülnek és a javukra válik; valamint ha bizonyságot teszel Isten munkájáról és dicsőíted Őt” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik tétel: Önmagukat magasztalják fel, és önmagukról tesznek bizonyságot). Isten szavait elolvasva megértettem, hogy Isten mellett tanúskodni elsősorban azt jelenti, hogy tanúskodunk az Ő munkájáról, és arról, hogy az Ő ítélete és fenyítése milyen hatással van az emberekre. Ez azt is megköveteli, hogy az ember leleplezze a kötelességvégzése során feltárult romlottságát, azt, hogy milyen helytelen szándékai vannak, és hogyan lázad Isten ellen, valamint azt is, hogy Isten szavainak ítélete és fenyítése révén hogyan gondolkodik el önmagán, és végül hogyan tart bűnbánatot és változik meg, ami lehetővé teszi az embernek, hogy megértse Isten természetét, és alávesse magát Neki. Amikor a többiekkel közösségben voltam, meg kellett osztanom a forgatás során feltárt negativitásomat és gyengeségemet, hogy mindenki láthassa, hogy Isten vezetése nélkül semmit sem tudok megvalósítani, és hogy minden dicsőség Istené. Ez az igaz tanúságtétel Istenről. Így hát összeszedtem a bátorságomat, hogy lerántsam a leplet magamról, mindenki előtt megnyíltam, és megmutattam a másik oldalát annak a „tapasztalt színésznőnek”, aki voltam, mondván: „A valóságban elég gyenge képességű vagyok, kudarcokat és visszaeséseket tapasztaltam meg számtalan forgatáson, amelyen részt vettem, és csak imádkozva és Istenre támaszkodva tudtam megragadni az érzéseket. Továbbá ezeket a teljesítményeket a rendező széleskörű útmutatásával és hosszú próbákkal értem el. Eltúlzott színészi játékom újraforgatásokat igényelt, és többek között néha rossz állapotom miatt nem tudtam pontosan ábrázolni a szerepet.” Miután megnyíltam ezekről a dolgokról, kiegyensúlyozott lettem, megkönnyebbültem, már nem tartottam magam olyan nagyra, és a testvérekkel való kapcsolataim is szorosabbá váltak. Különösen ennél a forgatásnál, amikor olyan súlyos hibát vétettem, a testvéreknek az apránkénti javításban nyújtott türelmes segítsége volt az, ami lehetővé tette, hogy elkészülhessen a videó. Felismertem, hogy minden videó a testvérek közötti harmonikus együttműködés eredménye Isten útmutatása alatt, és hogy az én hozzájárulásom csak egy apró része ennek. Teljesen jelentéktelennek éreztem magam. Ezt követően, mielőtt egy újabb tapasztalati tanúságtételi videót forgattunk, imádkoztam Istenhez, hogy vezessen. A romlottságomról megnyíltam nővértársam, Lin Csie előtt is, és megkértem, hogy figyeljen rám, és figyelmeztessen, ha újra dicsekvően beszélnék vagy kérkednék. A rendezővel együtt összefoglaltam a hibáimat, egyenként felsorolva a szokásos hibáimat az ismételt gyakorlás és kijavítás céljából. Így végezve a kötelességemet sokkal nyugodtabb voltam.

Később részt vettem egy fontos jelenetben egy filmben. Ez a szerep nagyon különbözött azoktól, amelyeket eddig játszottam. Azt gondoltam, ha ezt a szerepet jól játszom, áttörést érhetek el a színészi pályámon, és a testvérek biztosan csodálni fognak majd. Amikor ez a gondolat felmerült bennem, rájöttem, hogy ismét kérkedni akarok. Azonnal imádkoztam, kérve Istent, vezessen engem, hogy fellázadjak a helytelen szándékaim ellen, és a szívem fokozatosan megnyugodott. Amikor újra elgondolkodtam a forgatókönyvön, rájöttem, hogy nincs tapasztalatom ezen a területen, és nem tudom jól felfogni a szerepet, ezért üzenetet küldtem testvéreimnek, segítséget kérve: „Nehézségekkel küzdök, segítségre van szükségem. Messze vagyok attól, hogy megtestesítsem ezt a szerepet, és nem találom a megfelelő állapotot. Kérem, segítsetek!” Amint elküldtem az üzenetet, megkönnyebbültem. Később a testvérek türelmesen irányítottak és segítettek, és mutattak nekem néhány utat és irányt, amerre továbbhaladhatok.

Most már valamelyest megértem a kérkedésre hajlamos romlott beállítottságomat. Felismertem, hogy az a lehetőség, amit Isten adott nekem a kötelességem végzésére, nem arra szolgál, hogy kérkedjek vele, hanem arra, hogy megismerjem és feloldjam romlott beállítottságomat, és hogy a kötelességem végzése során szorgalmasan törekedjek az igazságra és az életbe való belépésre. Ezek a nyereségek és megértések mind az Isten szavaiban foglalt útmutatás eredményei. Hála Istennek!