2021 novemberében gyülekezetvezetővé választottak. Kezdetben azt gondoltam, hogy ez a kötelesség lehetőséget ad arra, hogy gyakoroljam az igazság használatát a problémák megoldásában, ami felgyorsítaná az életbeli növekedésemet. Bár sok hiányosságom volt, készen álltam elfogadni és engedelmeskedni. A tényleges képzés után rájöttem, hogy a gyülekezetvezetők számos munkafeladatért felelősek. A vezetőknek nemcsak a gyülekezeti életet kellett felügyelniük, valamint az öntözési és evangéliumi munkát, hanem részt kellett venniük olyan feladatokban is, mint a szövegalapú munka és a gyülekezet megtisztítása. Az első hétvégén szinte mindennap beszélgettem és megoldottam a testvérek állapotát különböző gyülekezeti helyeken, miközben a feladatok megszervezésével és végrehajtásával is foglalkoztam. Nyakig merültem a munkába. Amikor este hazamentem, még mindig volt néhány levél, amivel foglalkoznom kellett, és úgy éreztem, ez a kötelesség túlságosan fárasztó. Mikor lesz végre egy kis szünetem? Nemcsak fizikailag voltam kimerült, hanem a munkában is mindenféle nehézséggel és problémával kellett szembenéznem, és el kellett viselnem a munkával járó stresszt. Abban az időben a nővér, akivel együtt dolgoztam, családi ügyekkel volt elfoglalva, így sok munkában nem tudott segíteni nekem. Gyakran nem tudtam mindent egyedül elintézni, és egyre inkább az evangélium hirdetők, az öntözők, és a cikkírással foglalkozó testvérek mind azt mondták, hogy ritkán látták a vezetőket, és nem tudtak a munkáról kommunikálni velük. Mindnyájan elégedetlenek voltak velem. Arra gondoltam, hogy mennyi különféle feladatot kell elintéznem; mindez annyi időt és energiát igényel! Így hát rendkívül irigyeltem azokat a testvéreket, akik csak egyfajta kötelességet végeztek, mert nekik nem kellett annyira kimeríteniük magukat és aggódniuk, mint nekem. Erre gondolva már nem voltam olyan kezdeményező a kötelességemben, mint kezdetekben, és néha, amikor a felsőbb vezetők arról kérdeztek, hogyan halad a munka megvalósítása, nem túl kezdeményező módon válaszoltam.

Egy nap a felső vezető küldött nekem egy levelet, amelyben azt írta, hogy egy bizonyos feladathoz olyan technikusra van szükség, akinek alapvető számítógépes ismeretei és esztétikai érzéke van. Legbelül alig vártam, hogy lépjek valamit, és azt gondoltam magamban: „Készítettem már korábban videókat, és van némi számítógépes ismeretem is. Ráadásul az egyetlen feladatra korlátozódó kötelesség végzése lehetővé tenné, hogy egyetlen szakmára összpontosítsak. Új dolgokat tanulhatnék meg, és nem lenne olyan fárasztó vagy aggasztó, mint vezetőnek lenni.” Ezért azt terveztem, hogy írok a felsőbb vezetőknek, és elmondom nekik, hogy a képességem és munkakészségem gyenge, és nem vagyok alkalmas vezetői kötelességek végzésére. Én is tisztában voltam azzal, hogy az állapotom nem megfelelő. Arra gondoltam, hogy amikor nehézségekbe ütköztem a videók készítése közben, nem hoztam elég áldozatot, és nem tanultam meg rendesen a szakmai készségeket. Amikor láttam, hogy van egy másik kötelesség, amely nem igényel sok szakmai tudást, jelentkeztem a vezetőnél, hogy kötelességet válthassak. Miután áthelyeztek, az új kötelesség kezdetben nem volt olyan nehéz, és amikor eredményeket láttam, energikusabban dolgoztam. Később azonban egyre megterhelőbbé vált, és egyre több nehézséggel találtam szembe magam. Nem voltam hajlandó áldozatot hozni és legyőzni ezeket a nehézségeket, és ismét azon kezdtem gondolkodni, hogy másik kötelességet válasszak. Végül gyenge eredményeim miatt áthelyeztek egy másik kötelességbe. Most, hogy vezetői kötelességet végeztem, miért akartam még mindig kötelességet váltani, amikor nehézségekkel szembesültem?

Másnap reggel, a lelki áhítatom alatt, egy olyan részletet olvastam Isten szavaiból, ami éppen egybevágott az akkori állapotommal. Mindenható Isten azt mondja: „Sokan nem értik az igazságot, és nem is törekednek az igazságra. Hogyan állnak a kötelesség végzéséhez? Úgy kezelik, mint egyfajta munkát, egyfajta hobbit vagy érdeklődési kört. Nem úgy kezelik, mint küldetést, Istentől kapott feladatot, vagy felelősséget, amelyet teljesíteniük kell. Még kevésbé igyekeznek megérteni az igazságot vagy Isten szándékait a kötelességük végzése során, hogy jól végezzék a kötelességeiket és beteljesítsék Isten megbízatását. Ezért vannak olyanok, akik, amint egy kis nehézséget viselnek el a kötelességeik végzése során, elkezdenek ellenszegülni és menekülni akarnak. Amikor nehézségekbe ütköznek vagy kudarcot szenvednek, akkor meghátrálnak, és ismét menekülni akarnak. Nem keresik az igazságot: csak a menekülésen jár az eszük. Olyanok, mint a teknősök: ha valami rosszul sül el, egyszerűen elrejtőznek a páncéljukba, majd megvárják, amíg a probléma elmúlik, mielőtt újra előbújnak. Sok ilyen ember van. Konkrétan olyanok is vannak, akik, amikor arra kérik őket, hogy vállaljanak felelősséget bizonyos munkáért, nem gondolkodnak azon, hogyan tudnák felajánlani a hűségüket, vagy hogyan tudnák ezt a kötelességet elvégezni és jól dolgozni. Inkább azon gondolkodnak, hogyan bújhatnak ki a felelősség alól, hogyan kerülhetik el, hogy megmetsszék őket, hogyan kerülhetik el a felelősségvállalást és hogyan kerülhetnek ki sértetlenül, amikor problémák vagy hibák merülnek fel. Először a saját menekülési útvonalukat tartják szem előtt, és azt, hogyan elégíthetik ki saját preferenciáikat és érdekeiket, nem pedig azt, hogyan végezzék jól a kötelességüket, és hogyan ajánlják fel a hűségüket. Vajon az ilyen emberek elnyerhetik az igazságot? Nem tesznek erőfeszítést az igazsággal kapcsolatban, és nem ültetik gyakorlatba az igazságot, amikor a kötelességeik végzéséről van szó. Számukra a szomszéd füve mindig zöldebb. Ma ezt akarják csinálni, holnap azt akarják csinálni, és azt gondolják, hogy mindenki más kötelességei jobbak és könnyebbek, mint a sajátjuk. És mégsem tesznek erőfeszítést az igazsággal kapcsolatban. Nem gondolkodnak azon, hogy milyen problémák vannak ezekkel az elgondolásaikkal, és nem keresik az igazságot a problémák megoldására. Mindig azon jár az eszük, hogy mikor valósulnak meg a saját álmaik, ki áll a reflektorfényben, ki kap elismerést a Fennvalótól, ki végez munkát anélkül, hogy megmetszenék, és kit léptetnek elő. Ilyesmivel vannak tele a gondolataik. Vajon azok az emberek, akik mindig ezeken a dolgokon gondolkodnak, képesek-e megfelelően végezni a kötelességeiket? Ezt soha nem tudják elérni. Milyen emberek végzik tehát így a kötelességeiket? Az ilyen emberek az igazságra törekednek? Először is egy dolog biztos: Az ilyen emberek nem törekednek az igazságra. Arra törekednek, hogy élvezzenek néhány áldást, híresek legyenek és Isten házában a reflektorfénybe lépjenek, pontosan úgy, mint amikor a társadalomban boldogultak. Lényegüket tekintve milyen emberek ők? Álhívők” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten szavait olvasva, megrendültem. Amit Isten leleplezett, pontosan az én állapotom volt. Amint nehézségekkel találkoztam a kötelességem során, meg akartam hátrálni és el akartam kerülni azokat, mindig abban reménykedve, hogy könnyebb kötelességre válthatok. Korábban, amikor videókészítés közben nehézségekkel szembesültem, nem Istenre támaszkodtam, hogy megtanuljam a technikai készségeket és legyőzzem a kihívásokat. Inkább meghátráltam a nehézségek előtt, azt gondolva, hogy ez a kötelesség túl sokat követel, túl sok időt és energiát igényel a szakmai készségek elsajátításához. Jobb lenne olyan kötelességet végezni, amely nem támaszt ilyen sok szakmai vagy technikai követelményt; így nem kellene annyit szenvednem, és nem lennék olyan kimerült. A testi kényelem kedvéért kérelmeztem a kötelességem újbóli kiosztását. Amikor azonban az új kötelességem során ismét nehézségekkel találkoztam, még mindig nem akartam szenvedni vagy áldozatot hozni, és megint azon gondolkodtam, hogyan változtassak kötelességet. Mivel soha nem kerestem az igazságot ezen állapot megoldására, ugyanúgy reagáltam a nehézségekre, úgy gondolva, hogy ez a kötelesség túl nehéz, és egy könnyebbet akartam választani. Láttam, ahogy Isten leleplezte, hogy az ilyen emberek nem törekszenek az igazságra, és soha nem tesznek erőfeszítést, nem imádkoznak Istenhez, és nem keresik az igazságot a nehézségek megoldására. Sosem veszik komolyan egyetlen kötelességüket sem, csak arra használják a kötelességüket, hogy elkerüljék a halálos sorsot. Isten azt mondta, hogy az ilyen emberek álhívők. Amikor megláttam az „álhívők” szót, szomorúságot és szégyent éreztem, arra gondolva: „A gyülekezet már olyan régóta nevel engem, de félek szenvedni a kötelességemben, és meghátrálok a nehézségek előtt. Egyetlen kötelességemet sem vittem végig, és nem értem el semmilyen valódi eredményt. Igazán sokkal tartozom Istennek! Ha továbbra sem végzem a kötelességemet alázatosan, nem veszem komolyan az igazságot, és nem teszek erőfeszítéseket érte, akkor végül lelepleződöm és ki leszek vetve.” Valójában, azzal, hogy a gyülekezet előléptetett és vezetővé nevelt, lehetőséget adott számomra a képzésre. Bár sok nehézséggel és problémával találkozom, és a munka lefoglal és fárasztó, ha imádkozom és Istenhez fordulok, amikor nehézségekkel és problémákkal szembesülök, akkor nyerhetek valamit, és életbeli növekedést érhetek el. Ez Isten felemelése! Ezt megértve, hajlandó voltam fellázadni a testem ellen, és jobban keresni az igazságot, amikor nehézségekkel szembesültem, és lelkiismeretesebb voltam a kötelességem végzésekor, mint korábban.

Három hónappal később körzetvezetőnek választottak. Mivel épphogy csak átvettem ezt a kötelességet, sok probléma adódott, amelyeket nem tudtam, hogyan oldjak meg, de azt gondoltam, hogy mivel most kezdtem a képzést, természetes, hogy nem tudok mindent, ezért készen álltam arra, hogy törekedjek a helytállásra. Két hónap elteltével azonban észrevettem, hogy az általam felügyelt öntözési munka eredményei romlani kezdtek. A szívem elgyengült, és úgy éreztem, hogy ez a kötelesség igazán nehéz, arra gondoltam: „Szinte soha nem hagytam ki egy összejövetelt sem az öntözőkkel, és minden alkalommal részletesen érdeklődtem arról, hogyan halad az új hívők öntözése, és elintéztem, hogy támogassák a gyengébbeket. Miért nem javulnak az eredmények?” Nagyon negatív voltam, és arra is gondoltam: „Nem tudom megoldani ezeket a valós problémákat; jobb, ha átváltok egy egyszerű kötelességre. Egy egyedüli kötelességben csak a rám eső részt kell elvégeznem, és nem kell aggódnom az egész működésért. Így nem lesz annyira fárasztó vagy nehéz.” Amikor felmerültek bennem ezek a gondolatok, elkezdtem ingerlékeny lenni a kötelességem végzése közben. Látva az összes levelet, amelyre mindennap válaszolnom kellett, nem tudtam megállni, hogy ne morgolódjak, és arra gondoltam: „Lehetséges egyáltalán ennyi levélre válaszolni?” Nem voltam hajlandó venni a fáradságot, és részletesen átgondolni ezeket a leveleket, és némelyiket csak felületesen átfutottam, túl bonyolultnak ítéltem, majd félretettem, anélkül hogy figyelmet fordítottam volna rájuk. Akkoriban nem fedeztem fel és nem vizsgáltam meg időben az öntözési munka problémáit és eltéréseit, ami késleltette a munkát. Egy nap a felsőbb vezetők küldtek nekem egy levelet, amelyben azt írták, hogy sok probléma van a felügyeletünk alatt álló munkával, és hogy a munka nem hoz eredményeket. Ezt a szívem mélyén ellenállással fogadtam, arra gondolva: „Miért van ennyi gond a munkával? Miért nem tudom soha megoldani őket? Ráadásul, amikor hibázom, még meg is kell metszeni engem. Nem tudom ezt a munkát elvégezni.” Ráébredtem, hogy az állapotom helytelen, és imádkoztam Istenhez: „Isten, amint nehézségekkel találkozom, stresszes leszek, feltámad bennem az ellenállás érzése, és nem akarom tovább végezni a kötelességemet. Istenem, kérlek, vezess, hogy kereshessem az igazságot és megoldhassam ezt a problémát.” A keresésem során eszembe jutott egy részlet Isten szavaiból: „Amikor az embereknek olyan konkrét munkát kell végrehajtaniuk, amelyről Krisztus beszélt, és konkrét projekteket kell irányítaniuk, nehézségekbe ütközhetnek. Szlogeneket kiabálni és doktrínákat hirdetni könnyű, a tényleges megvalósítás azonban nem olyan egyszerű. Az embereknek legalábbis erőfeszítést kell tenniük, árat kell fizetniük és időt kell szánniuk arra, hogy ténylegesen elmenjenek és elvégezzék ezeket a feladatokat. Ez egyrészt a megfelelő személyek megtalálását, másrészt pedig az érintett szakma megismerését, a különböző szakmai szempontokhoz kapcsolódó általános ismeretek és elméletek, valamint a konkrét működési módszerek és megközelítések kutatását foglalja magában. Ezen kívül találkozhatnak kihívást jelentő problémákkal is. A normális emberek általában egy kicsit megijednek, amikor ezekről a nehézségekről hallanak, és éreznek némi nyomást, de akik hűségesek Istenhez és alávetik magukat Neki, amikor nehézségekkel szembesülnek és nyomást éreznek, azok csendben imádkoznak a szívükben, útmutatást, hitük növelését, megvilágosodást és segítséget kérnek Istentől, valamint oltalmat a hibák elkövetése ellen, hogy teljesíteni tudják hűségüket és a lehető legtöbbet fáradozhassanak, hogy tiszta lelkiismeretre tegyenek szert. Azonban az olyan emberek, mint az antikrisztusok, nem ilyenek. Amikor Krisztustól származó, a munkában végrehajtandó konkrét intézkedésekről hallanak, valamint arról, hogy a munka nehézségekkel jár, belül ellenállást kezdenek érezni és vonakodnak folytatni. Hogyan néz ki ez a vonakodás? Azt kérdik: »Jó dolgok miért nem kerülnek soha az utamba? Miért mindig problémákat és követelményeket kapok? Tétlennek vagy rabszolgának tartanak, akit ugráltatni lehet? Nem vagyok olyan könnyen manipulálható! Olyan könnyedén mondod, miért nem próbálod te magad megcsinálni!« Alávetettség ez? Elfogadó hozzáállás? Mit csinálnak? (Ellenállnak, szembeszegülnek.) [...] Mi történik itt? Vajon arról van szó, hogy amikor nehézségekkel szembesülnek, fizikai nehézségeket kell elviselniük és nem tudnak tovább kényelmesen élni, akkor ellenállóvá válnak? Vajon ez feltétel nélküli, panaszmentes alávetettség? A legkisebb nehézség esetén vonakodóvá válnak. Hevesen ellenállnak bárminek, tiltakoznak bármi ellen és elutasítanak bármit, amit nem akarnak megtenni, legyen az bármilyen munka, amit nehéznek, nem kívánatosnak, lealacsonyítónak, vagy mások által lenézettnek éreznek, és az alávetettség legcsekélyebb jelét sem mutatják. Amikor Krisztus szavaival, parancsaival vagy az Általa közölt alapelvekkel szembesülnek – amint azok nehézségeket okoznak nekik, illetve megkövetelik tőlük, hogy szenvedjenek vagy árat fizessenek – az antikrisztusok első reakciója az ellenállás és az elutasítás, szívükben undort éreznek. Amikor azonban olyan dolgokról van szó, amelyeket hajlandóak megtenni, vagy amelyek előnyösek számukra, a hozzáállásuk nem ilyen. Az antikrisztusok vágynak a kényelemre és arra, hogy kitűnjenek, de vajon örülnek-e és hajlandóak-e boldogan vállalni, ha a hús-vér test szenvedésével szembesülnek, ha árat kell fizetniük, vagy akár azt kockáztatják, hogy megbántanak másokat? Elérhetik-e tehát a feltétlen alávetettséget? A legkevésbé sem; hozzáállásuk teljes mértékben az engedetlenség és az önfejűség. Amikor az antikrisztusokhoz hasonló emberek olyan dolgokkal szembesülnek, amelyeket nem akarnak megtenni, amelyek nem felelnek meg a preferenciáiknak, ízlésüknek vagy önérdeküknek, akkor hozzáállásuk Krisztus szavaihoz teljesen elutasítóvá és ellenállóvá válik, az alávetettségnek nyoma sincs meg benne” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Negyedik rész)). Mindenkinek vannak nehézségei és megél stresszhelyzeteket, amikor a kötelességét végzi, de akik az igazságra törekszenek, képesek mindezt Isten akarataként elfogadni. A nehézségek közepette imádkozni tudnak Istenhez, keresik az igazságot a problémák megoldásáért, és jól végzik a kötelességüket. Az antikrisztusok azonban a test kényelmeire vágynak, és örömmel végzik azokat a könnyű kötelességeket, amelyek a figyelem középpontjába helyezik őket. Amikor kihívást jelentő, testi szenvedést és erőfeszítést igénylő kötelességekkel szembesülnek, nemcsak hogy nem oldják meg a nehézségeket, hanem ellenállnak és szembeszállnak vele. Láttam, hogy az én viselkedésem is ugyanolyan volt, mint az antikrisztusoké. Csak a testi kényelem utáni vágy vezérelt, és nem voltam hajlandó áldozatot hozni a kötelességemért. Amikor az általam felügyelt öntözési munka nem hozott eredményeket, és nehézségekbe ütközött, úgy gondoltam, hogy ez a kötelesség túl nehéz, és másikat akartam végezni, hogy a testem egy kicsit pihenhessen. Amikor láttam, hogy minden nap rengeteg levélre kell válaszolnom, ellenállást és elégedetlenséget éreztem, és egyszerűen félretettem a leveleket, nem törődve velük. Ennek következtében a munkában jelentkező eltéréseket nem fordítottam vissza és nem oldottam meg azonnal, ami hatással volt az öntözési munka eredményeire. Vezetői kötelességeim végzésekor a fő feladatom az volt, hogy felügyeljem az öntözési munkát, és segítsem az újonnan érkezőket, hogy gyökeret eresszenek az igaz úton. Elhanyagoltam azonban ezt a munkát, és félvállról vettem, nem fektettem erőfeszítést a meglévő problémák megoldásába, és ezzel megakasztottam a munkát. A kötelességem ilyen végzésével nem érdemeltem senki bizalmát; igazán nem volt bennem emberi mivolt!

Később elgondolkodtam: „Miért választok mindig könnyű feladatokat, és miért kerülöm a nehézségeket a kötelességem során, meghátrálva a nehézségektől és visszariadva a megpróbáltatások előtt?” Később, elolvastam Isten szavait: „Az emberek kötelességük végzésekor mindig könnyű munkát választanak, olyan munkát, amely nem fárasztó, és amelyhez odakint nem kell dacolniuk az elemekkel. Ez a könnyű munka választása és a nehezek alóli kibújás, és ez a testi kényelmek utáni sóvárgás megnyilvánulása. És még micsoda? (Állandó panaszkodás, ha egy kissé nehéz, egy kissé fárasztó a kötelességük, ha árat kell fizetni érte.) (Az étellel és a ruházattal, valamint a testi gyönyörökkel való elsődleges foglalkozás.) Ezek mind a testi kényelmek utáni sóvárgás megnyilvánulásai. [...] Olyan is van, hogy folyton nehézségekre panaszkodnak az emberek a kötelességük végzése közben, amikor nem akarnak semennyi erőfeszítést tenni, és amint van némi leállás, mindjárt megpihennek, üres fecsegésbe fognak vagy szabadidős és szórakoztató tevékenységekbe kezdenek. Amikor pedig felgyorsul a munka, és megzavarja az életük ritmusát és megszokásait, boldogtalanok és elégedetlenek miatta. Zúgolódnak és panaszkodnak, és felületessé válnak a kötelességük végzésében. Ez a testi kényelmek után való sóvárgás, nem igaz? [...] Alkalmasak-e kötelességvégzésre azok, akik elmerülnek a testi kényelmekben? Amint valaki felhozza a kötelességük végzésének témáját, vagy az ár megfizetéséről és nehézségek elszenvedéséről beszél, egyre csak csóválják a fejüket. Túl sok problémájuk van, tele vannak panasszal, és tele vannak negativitással. Az ilyen emberek hasztalanok, nem alkalmasak a kötelességük végzésére, és ki kellene vetni őket” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (2.)). „Ma még nem hiszed el a szavaimat, és nem figyelsz rájuk; ha eljön a nap, amikor ez a munka elterjed, és teljes egészében meglátod, akkor megbánod, és megdöbbensz majd. Vannak áldások, de te nem tudod élvezni őket, és létezik az igazság, de te nem törekszel rá. Nem hozol-e megvetést magadra? Ma – bár Isten munkájának következő lépése még nem kezdődött el – semmi további nincs azokban a követelésekben, amelyeket veled szemben támaszt, és amelyeket meg kell élned. Annyi munka van, és annyi igazság; vajon nem méltóak arra, hogy megismerd őket? A fenyítés és az ítélet nem képes felébreszteni a lelkedet? A fenyítés és az ítélet nem képes arra, hogy megutáld magad? Megelégszel azzal, hogy a Sátán befolyása alatt élsz, békességgel, örömmel és egy kis testi kényelemmel? Vajon nem vagy te a legalantasabb az emberek között? Senki sem ostobább azoknál, akik látták az üdvösséget, de nem törekszenek annak elnyerésére; ezek azok az emberek, akik átadják magukat a testnek, és a Sátánt élvezik. Te azt reméled, hogy az Istenbe vetett hited nem jár majd kihívásokkal, megpróbáltatásokkal vagy a legcsekélyebb nehézséggel sem. Te mindig azokat a dolgokat hajszolod, amelyek értéktelenek, és nem tulajdonítasz értéket az életnek, ehelyett a saját szertelen gondolataidat az igazság elé helyezed. Annyira értéktelen vagy! Úgy élsz, mint egy disznó – mi a különbség közted, a disznók és a kutyák között? Azok, akik nem törekednek az igazságra, helyette a testet szeretik, vajon nem mind vadállatok? Vajon azok a lelketlen halottak nem mind két lábon járó hullák? Hány szó hangzott el köztetek? Csak egy kevés munka valósult meg a körötökben? Mennyi mindent adtam nektek? Akkor miért nem nyertétek el? Mi okotok van panaszkodni? Vajon nem azért nem nyertetek el semmit, mert túlságosan szerelmesek vagytok a testbe? [...] Egy ilyen gyáva embernek, mint te, aki mindig a testi dolgokra törekszik: van neked szíved, van neked lelked? Nem pusztán vadállat vagy-e? Az igaz utat adom neked, anélkül, hogy bármit is kérnék cserébe, de mégsem törekszel rá. Azok közé tartozol, akik hisznek Istenben? Igazi emberi életet ajándékozok neked, de te mégsem törekszel rá. Nem különbözöl egy disznótól vagy egy kutyától? A disznók nem törekszenek az emberi életre, nem törekszenek a megtisztulásra, és nem értik, mi az élet. Mindennap, miután jóllaktak, egyszerűen csak alszanak. Megadtam neked az igaz utat, de te mégsem nyerted el: üres a markod. Hajlandó vagy folytatni ezt az életet, a disznók életét? Mi a jelentősége annak, hogy élnek ilyen emberek? A te életed megvetendő és alantas, mocsokban és paráznaságban élsz, és nem törekszel semmilyen célra; vajon nem a te életed a legalantasabb az összes közül? Van képed felnézni Istenre? Ha továbbra is ilyeneket tapasztalsz, vajon nem fogsz semmit se megszerezni? Az igaz út már megadatott neked, de hogy végül el tudod-e nyerni, az a te személyes törekvésedtől függ” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Amikor a kötelességemet végeztem, meghátráltam a nehézségektől, és nem tudtam kitartani a megpróbáltatások közepette, és ennek gyökerei abban rejlettek, hogy nem voltam hajlandó szenvedni, vágytam a testi kényelemre, és nem akartam áldozatot hozni és szenvedni azért, hogy elnyerjem az igazságot. Mivel a törekvésem során helytelen szemléletmódot követtem, amint nehézségekbe ütköztem a kötelességem során, és a testemnek szenvedést kellett elviselnie, rendkívül elnyomva éreztem magam, tele voltam panaszkodással, sőt, még azt is fontolgattam, hogy kibújjak a kötelességem alól. Emlékszem, amikor diák voltam, láttam, hogy az osztálytársaim keményen tanultak, hogy bejussanak jó egyetemekre és kitűnjenek a jövőben, de amint a kemény tanulással járó szenvedésre gondoltam, visszahúzódtam. Emiatt végül nem lettem olyan magasan iskolázott, mint ők. Régebben azt gondoltam, hogy az én értékeim az életben egyszerűen eltérnek másokétól, és soha nem vágytam igazán a hírnévre és a státuszra. Most végre beláttam, hogy nem arról volt szó, hogy nem szerettem volna hírnevet, sikert és státuszt, hanem arról, hogy eddig az életemet a Sátán túlélési törvénye szerint éltem: „Az élet túl rövid; légy jó önmagadhoz.” Túl sokat törődtem a testemmel. Bár hittem Istenben, ez a sátáni túlélési törvény még mindig mélyen belém ivódott. Amint nehézségekkel találkoztam a munkám során, rögtön panaszkodni kezdtem, és könnyebb kötelességet akartam vállalni. Én voltam felelős az öntözési munkáért, ami az újonnan érkezők életbe való belépésével foglalkozott. Ha az új hívők nincsenek megfelelően öntözve, könnyen a Sátán prédájává válhatnak, de én nem voltam hajlandó áldozatot hozni, vagy az igazságot keresni, hogy megoldjam a kötelességem során felmerülő különféle nehézségeket. Inkább meghátráltam a megpróbáltatások előtt, nem törődtem Isten szándékával, és nem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját; rendkívül önző és megvetendő voltam. A valóságban, bármilyen kötelesség legyen is Isten házában, ahhoz, hogy jól végezzük, áldozatot kell hozni. Például azoknak a testvéreknek, akik az evangéliumot hirdetik, erőfeszítéseket kell tenniük, hogy felvértezzék magukat a látomással kapcsolatos igazságokkal, miközben el kell viselniük az evangélium lehetséges befogadói által tanúsított gúnyolódást és bántalmazást is, sőt, szembe kell nézniük azzal a veszéllyel, hogy bármikor letartóztathatják őket, vagy akár az életüket is elveszíthetik. Emellett a technikai feladatokat is csak úgy lehet jól elvégezni, ha valaki időt és energiát fordít a szakmai készségek elsajátítására. Amikor az igazságot kereső testvérek ilyen nehézségekkel szembesülnek, képesek az igazságot keresni és levonni a tanulságokat, és minél tovább végzik a kötelességüket, annál jobbak lesznek benne, és úgy érzik, hogy minden szenvedés megéri. Régebben nem volt ilyen jellegű törekvésem vagy elszántságom. A kötelességemhez való hozzáállásom olyan volt, mint egy lusta emberé; mindenben csak sodródtam, nem fejeztem be semmit, és egyetlen feladatomat sem vittem véghez. Ha továbbra is a testi kényelmet kerestem volna, és nem törekedtem volna az igazságra, ha nem szenvedtem volna és nem hoztam volna áldozatot azért, hogy jól végezzem a kötelességemet, akkor egyetlen kötelességemet sem tudtam volna jól elvégezni; valóban haszontalan szemétté váltam volna, akit ki kellene vetni.

Később további részeket olvastam Isten szavaiból: „Az embernek arra kell törekednie, hogy értelmes életet éljen meg, és nem szabadna megelégednie jelenlegi körülményeivel. Ahhoz, hogy Péter képmását élje meg, rendelkeznie kell Péter tudásával és tapasztalataival. Az embernek magasabb rendű és mélyebb dolgokra kell törekednie. Isten mélyebb, tisztább szeretetére kell törekednie, és olyan életre, amelynek van értéke és értelme. Csak ez az élet; csak akkor lesz az ember olyan, mint Péter. Arra kell összpontosítanod, hogy kezdeményező módon lépj be a pozitív oldalon, és nem szabad passzívan hagynod, hogy a pillanatnyi könnyebbség kedvéért visszaess, miközben figyelmen kívül hagyod a mélyebb, konkrétabb és gyakorlatiasabb igazságokat. A szeretetednek gyakorlatiasnak kell lennie, és meg kell találnod a módját, hogy megszabadulj ettől a züllött, gondtalan élettől, amely nem különbözik egy állatétól. Értelmes és értékes életet kell élned, és nem szabad becsapnod magad, vagy úgy kezelned az életedet, mint egy játékszert, amivel játszadozhatsz. Senki számára, aki arra törekszik, hogy szeresse Istent, nincsenek elérhetetlen igazságok, és nincs olyan igazságosság, amelyért ne tudna szilárdan kiállni. Hogyan kellene élned az életedet? Hogyan kellene szeretned Istent, és arra használni ezt a szeretetet, hogy eleget tégy az Ő szándékainak? Nincs nagyobb dolog az életedben. Mindenekelőtt ilyen törekvésekkel és kitartással kell rendelkezned, és nem szabad olyannak lenned, mint a gerinctelen gyengéknek. Meg kell tanulnod, hogyan tapasztalj meg egy értelmes életet, és hogyan tapasztalj meg jelentőségteljes igazságokat, és nem szabad ilyen hanyagul bánnod magaddal. Anélkül, hogy észrevennéd, elmegy melletted az életed; azután vajon lesz még lehetőséged arra, hogy szeresd Istent? Vajon szeretheti az ember Istent, miután meghalt? Ugyanolyan törekvésekkel és lelkiismerettel kell rendelkezned, mint Péter; az életednek értelmesnek kell lennie, és nem szabad játszadoznod magaddal. Emberi lényként és Istenre törekvő emberként képesnek kell lenned arra, hogy alaposan megfontold, miként bánj az életeddel, hogyan ajánld fel magad Istennek, hogyan legyen értelmesebb az Istenbe vetett hited, és – mivel szereted Istent – hogyan szeresd Őt tisztább, szebb és jobb módon” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Isten szavaiból megláttam, hogy Isten azt reméli, az emberek az igazság keresését életük egyik legfontosabb részének tekintik. Ha a testi kényelem átmeneti élvezetéért elveszíteném az esélyemet arra, hogy elnyerjem az igazságot, nem lenne az bolondság? Amikor Isten munkája véget ér, ha nem nyertük el az igazságot, és nem változott meg a beállítottságunk, egész életünkben bánni fogjuk. Vezetői kötelességeim ideje alatt, bár sok minden hiányzott belőlem, és bár a munkával sok nehézség és stressz járt, sokkal többet nyertem, mint amikor egyszerű kötelességeket végeztem. Nemcsak a munkaképességeimet fejlesztette, hanem megértettem néhány igazságalapelvet is. Láttam, hogy a nehézségek és a stressz – ezek mind Isten áldásai voltak. Elhatároztam, hogy nem fogok többé a testi szempontok miatt kitérni és elkerülni a kötelességemet. Amikor nehézségekkel találkozom, többet fogok imádkozni és Istenre támaszkodni, valamint az igazságot keresni, hogy megoldjam őket. Nem sokkal később elkezdtem kutatni és átgondolni, miért nem hozott eredményt az öntözési munka. Az elgondolkodás és felülvizsgálat során láttam, hogy ez elsősorban azért volt, mert túl passzív voltam a kötelességem során, és nem fordítottam figyelmet az eltérések felülvizsgálatára. Amikor az újonnan érkezőknek problémái adódtak, nem oldottam meg őket, arra hivatkozva, hogy nem vagyok alkalmas erre, ami miatt sok probléma halmozódott fel, megoldás nélkül. Később, amint ténylegesen elkezdtem áldozatot hozni a munkám érdekében, az öntözési munka eredményei folyamatosan javulni kezdtek. Saját bőrömön tapasztaltam meg az édes érzést, hogy nem a nehézségek közepette élek, hanem Isten szavai szerint cselekszem, és még nagyobb hitem lett, hogy átélhettem ezt a helyzetet.

Később még több munkával bíztak meg, ráadásul nem voltam járatos a munkában, hiányosságaim voltak az igazságon alapuló közösségvállalásban és a problémák megoldásában is. Elég megterhelőnek éreztem, de hajlandó voltam fellázadni a testem ellen, és mindent beleadni a kötelességem elvégzésébe. Egy-két hónap munka után az eredmények nem voltak túl jók, és egy kicsit elcsüggedtem, arra gondolva, hogy ez a kötelesség túl nehéz, és hogy a korábbiak sokkal könnyebbek voltak. Rájöttem, hogy az állapotom helytelen, ezért imádkoztam Istenhez, és kerestem az igazságot, hogy megoldást találjak. Isten szavaiból a következőket olvastam: „Azok, akik igazán hisznek Istenben, mind olyan egyének, akik elvégzik a rendes munkájukat, mindannyian hajlandóak végrehajtani a kötelességeiket, képesek egy munkát elvállalni, és azt képességüknek és Isten háza előírásainak megfelelően jól elvégezni. Eleinte természetesen kihívást jelenthet az alkalmazkodás ehhez az élethez. Fizikailag és szellemileg kimerültnek érezheted magad. Ha azonban valóban megvan benned az elhatározás az együttműködéshez, valamint a hajlandóság, hogy normális és jó emberré válj, és elérd az üdvösséget, akkor fizetned kell egy kis árat, és engedned kell, hogy Isten megfegyelmezzen téged. Amikor késztetést érzel, hogy önfejű légy, akkor fel kell lázadnod ez ellen, és el kell engedned, fokozatosan csökkentve önfejűségedet és önző vágyaidat. [...] Nem mondhatod, hogy »Túl nagy nyomás, ezért nem csinálom meg. Én csak pihenésre, gondtalanságra, boldogságra és kényelemre törekszem a kötelességem végzésében és az Isten házában végzett munkában.« Ez nem fog működni; ez nem egy olyan gondolat, aminek egy normális felnőttben fel szabadna merülnie, és Isten háza nem az a hely, ahol átadhatod magad a kényelemnek. Minden ember vállal bizonyos mértékű nyomást és kockázatot az életében és a munkájában. Bármilyen munkában, különösen az Isten házában végzett kötelességedben optimális eredményekre kell törekedned. Magasabb szinten ez Isten tanítása és elvárása. Alacsonyabb szinten ez az a hozzáállás, nézőpont, mérce és alapelv, amelyet minden embernek magáévá kellene tennie viselkedésében és cselekedeteiben” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (5.)). Isten szavaiból megértettem, hogy normális józan ésszel élő felnőtt emberként képesnek kell lennem a munkavégzésre. Még ha néha nehézségek is adódnak a munkában, ami szenvedést kíván, ez olyasvalami, amit át kell élnem az üdvösség keresése során. Még a nem hívőknek is sokat kell szenvedniük a megélhetés érdekében. Nekünk, hívőknek pedig a kötelességünk végrehajtása során elviselt szenvedés jelentőségteljes, és jótékony hatással van az életünkre. Ezt megértve hajlandó voltam engedelmeskedni és megtapasztalni mindezt. Ezután, amikor sok nehézség adódott a kötelességem során, néha még mindig kissé elcsüggedtem, de ezek miatt már nem akartam feladni a kötelességemet. Ehelyett képes voltam Isten szándékát keresni a nehézségek közepette, igyekeztem a legjobb tudásom szerint megfelelni, és helyesen viszonyulni a kötelességemmel járó nehézségekhez és stresszhez. Szívből hálát adok Istennek!