2023 áprilisában prédikátori kötelességet végeztem a gyülekezetben. Abban az időben több gyülekezet, amelyért feleltem, sorra szembesült a KKP általi letartóztatásokkal. Sok vezetőt és munkást tartóztattak le, így a testvértársam, Vang Huj és én sietve kapcsolatba léptünk a testvéreinkkel, hogy átszállítsuk Isten szavainak könyveit. Éppen végeztünk az utómunkákkal, amikor hirtelen híre jött, hogy még két felügyelőt letartóztattak. A biztonságunkat fenyegető veszély miatt elkezdtünk folyamatosan költözködni. Ez idő alatt az összes gyülekezetből folyamatosan tartóztatták le a testvéreket, és a gyülekezetekben a különböző munkák nem tudtak normálisan haladni. A letartóztatott testvéreket megkínozták a rendőrök. Egy nővér nem bírta elviselni a rendőrségi kínzást, és nem maradt más választása, mint hogy a halálba ugorjon egy épület tetejéről. Hallva ezeket az egymást követő híreket, nagyon ideges lettem, és gyakran aggódtam a saját szorult helyzetem miatt: „Körözött személy vagyok, és ha elkapnak, és rájönnek, hogy vezető vagyok, biztosan még brutálisabban fognak kínozni. Ha halálra kínoznak, akkor nem veszítem el a lehetőséget az üdvösségre?” Amikor erre gondoltam, mindennap összeszorult a szívem. Ez idő alatt a biztonságomat fenyegető veszély és a munkám kettős nyomása miatt testben és lélekben is kimerültnek éreztem magam.

Szeptemberben megtudtam, hogy egy másik nővértársamat, Ven Hszit letartóztatták. Sok évig végeztünk együtt kötelességeket, és nemcsak jól ismert engem és Vang Hujt, hanem sokat tudott a gyülekezetről is: sok testvért és vendéglátó családot ismert. Épp amikor annyira elfoglaltak voltunk az utómunkálatokkal, hogy a fejünk zsongott, újabb üzenetet kaptunk a testvérektől. Azt mondták, hogy Ven Hszi elárult engem és Vang Hujt, a rendőrség vázlatokat készített a kinézetünkről, és kerestek minket, hogy letartóztathassanak. Figyelmeztettek minket, hogy legyünk óvatosak és legyünk résen. Amikor hallottam ezt a hírt, azonnal pánikba estem. Amikor a nagy vörös sárkány letartóztatja a hívőket, halálra üldözi őket; még a hetven vagy nyolcvan éves időseket sem kímélik. Most, hogy tudták, hogy Vang Huj és én vezetők vagyunk a gyülekezetben, nem fognak minket könnyen elengedni. A nagy vörös sárkány térfigyelő kamerái mindenhol ott vannak az utcákon és a sikátorokban: vajon megtalálnak minket a kamerákon keresztül? A fizikumom mindig is kissé gyenge volt. Ha letartóztatnak, képes lennék ellenállni a kínzásnak? Ha halálra kínoznának, akkor nem látnám meg a királyság szépségét. Eszembe jutott több munkatárs, akiket korábban letartóztattak. Mindegyiket több mint egy évtizedre ítélték, és én még náluk is régebb óta voltam vezető. Ha letartóztatnának, az ítéletem biztosan hosszabb lenne. Már elmúltam hatvan, így ha letartóztatnának és több mint tíz évre ítélnének, nem tudom, hogy élve kijutnék-e a börtönből. Néha azt gondoltam: „Ha nem végezném a vezetői kötelességet, az jobb lenne. Még ha le is tartóztatnának, nem néznék szembe ilyen súlyos ítélettel.” Abban az időben mindennap folytonos rettegésben éltem. Még a kötelességem végzése közben sem tudtam megnyugodni. Különösen amikor hallottam, hogy a KKP gyakran használ drónokat a hívők megfigyelésére, felkutatására és elfogására, akkor különösen figyelmes lettem arra, mi történik odakint. Néha furcsa hangokat hallottam kintről, és rohantam megnézni, hogy nem egy drón-e. Néha, amikor lépteket hallottam a lépcsőházban, vagy a gondnok kopogtatott az ajtón, a szívem gyorsabban vert, és aggódtam, hogy a rendőrség jön letartóztatni minket. Abban az időben a szívem nem volt benne a kötelességemben, és nem figyeltem annyira a részletekre, amikor nyomon követtem a munkát. A különböző munkák eredményeit befolyásolta a helyzet, és a szövegalapú munka, amelyért elsősorban feleltem, szintén rosszabb eredményeket hozott. Bár kicsit aggódtam, csak leveleket írtam, hogy érdeklődjek. Soha nem próbáltam rájönni és keresni, hol a probléma, vagy hogyan oldjam meg. Egy nap levelet kaptam, amelyben jelentették, hogy a csengnani gyülekezet vezetője nem végez tényleges munkát és nem old meg valódi problémákat. Amikor olvastam a vezető teljesítményéről a levélben, kicsit meglepődtem. Mindig nyomon követtem a csengnani gyülekezet munkáját, de nem vettem észre, hogy a gyülekezetvezető nem végez tényleges munkát. Csak ekkor járultam Isten elé imádkozni és elmélkedni. Rájöttem, hogy fél éve folyamatosan költözködöm a fenyegető veszély miatt, mindig aggódva, hogy ha letartóztatnak és halálra vernek a rendőrök, nem menekülök meg és nem lépek be a menny királyságába. Aggodalomban és szorongásban éltem, és ritkán tudtam a kötelességem részleteire összpontosítani. Most annyi megoldatlan probléma volt a csengnani gyülekezetben, és a szövegalapú munka eredményei folyamatosan romlottak. Ez mind azért volt, mert félénk és ijedt voltam, és nem végeztem tényleges munkát. Amikor erre gondoltam, rendkívül zaklatottnak éreztem magam, és Isten elé járultam imádkozni: „Drága Istenem, ez idő alatt folyamatosan félénkségben és félelemben éltem, és bár annyi probléma merült fel a kötelességemben, érzéketlen és figyelmetlen voltam. Drága Istenem, kérlek, adj útmutatást, hogy keressem az igazságot, kilépjek a helytelen állapotomból, és a szívemet beleadjam a kötelességembe.”

Később láttam egy szakaszt Isten szavaiból: „Akármilyen »mérhetetlenül hatalmas erejű« is a Sátán, akármilyen arcátlan és nagyravágyó is, akármilyen nagy is a károkozási képessége, akármilyen széles körűek is a képességei az ember megrontására és elcsábítására, akármilyen ravaszak is a trükkjei és cselszövései az ember megfélemlítésére, akármilyen változatos formában is létezik, soha nem volt képes megteremteni egy árva élőlényt sem, soha nem volt képes törvényeket vagy szabályokat lefektetni minden dolog létezése számára, és soha nem volt képes uralkodni és szuverenitást gyakorolni egyetlen dolog fölött sem, legyen az akár élő, akár élettelen. A világegyetemben és az égbolton nincs egyetlen olyan személy vagy tárgy sem, akit vagy amelyet ő hívott volna életre, vagy neki köszönhetné a létét, nincs egyetlen személy vagy tárgy sem, amely fölött ő uralkodna vagy gyakorolna szuverenitást. Épp ellenkezőleg, a Sátánnak nemcsak hogy Isten uralma alatt kell léteznie, hanem ráadásul még engedelmeskednie is kell Isten minden parancsának és utasításának. Isten engedélye nélkül a Sátán akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet sem tud egykönnyen megérinteni a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán még a földön a hangyákat sem zaklathatja, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget. Isten szemében a Sátán alacsonyabb rendű, mint a hegy liliomai, mint a levegőben szálló madarak, mint a halak a tengerben és mint a férgek a föld színén. Szerepe a dolgok összessége között az, hogy minden dolgot szolgáljon, az emberiséget szolgálja, valamint hogy Isten munkáját és az Ő irányítási tervét szolgálja. Bármilyen rosszindulatú is a természete, bármilyen elvetemült is a lényege, mindössze annyit tehet, hogy kötelességtudóan betölti funkcióját, amely nem más, mint szolgálatot végezni Istennek – Isten ellenpontjaként jól szolgálni. Ilyen a Sátán lényege és eredeti pozíciója. Lényegének semmi köze az élethez, az erőhöz vagy a hatalomhoz; nem több ő, mint játékszer Isten kezében, csupán egy gép, amelyet Isten szolgálatra használ!” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.). Isten szavaiból rájöttem, hogy Isten minden dolog felett szuverén, és a Sátán csupán egy báb Isten kezében. Bármilyen féktelen és merész, Isten engedélye nélkül még egy csepp vizet vagy egy porszemet sem mer megérinteni a földön. Amikor erre rájöttem, hittem, hogy az, hogy letartóztatnak-e vagy sem, Isten kezében van. Isten engedélye nélkül a nagy vörös sárkány nem tartóztathat le, bármilyen kifinomult megfigyelőberendezést is alkalmaz. Visszagondoltam 2018-ra, amikor többször is elárultak a júdások. Abban az időben a rendőrség megkért egy neves művészt, hogy rajzoljon le, hogy kiadhassák a letartóztatási parancsot. De a mai napig nem tartóztattak le. Továbbá Vang Huj és én mindketten közvetlen veszélyben voltunk, és ez idő alatt gyakran költözködtünk. Többször is nagyon közel kerültünk a letartóztatáshoz, de Isten oltalmával elég szerencsések voltunk ahhoz, hogy elmeneküljünk. Aztán Dánielre gondoltam, aki kitartott Isten imádata mellett, és az oroszlánok vermébe vetették. Hitt abban, hogy élete Isten kezében van, és hogy az oroszlánok Isten engedélye nélkül nem harapják meg. Dániel Istenbe vetett hite oltalmat hozott neki, és bár az oroszlánok vermében volt éhező oroszlánokkal, a haja szála sem görbült meg. Továbbá Dániel három barátja igaz hittel volt Isten iránt. Inkább meghaltak volna, mintsem bálványokat imádjanak vagy elárulják Istent. A kemencébe vetették őket, de sértetlenül jutottak ki. Követnem kellene a példájukat, és hinnem kell Istenben. Amikor erre gondoltam, már nem éreztem olyan aggodalmat vagy ijedtséget. Imádkoztam Istenhez, hogy nyugtassa meg a szívemet, hogy a kötelességemnek szentelhessem magam.

Egy nap egy nővér megosztott velem egy tapasztalatitanúságtétel- videót. Volt benne két szakasz Isten szavaiból, ami igazán megérintett. Mindenható Isten azt mondja: „Az antikrisztusok azért hisznek Istenben, hogy áldásokat nyerjenek. Olyasmivel, ami Isten házával vagy Isten érdekeivel kapcsolatos, sohasem foglalkoznak. Bárminek, amit tesznek, a személyes érdekeik körül kell forognia. Ha Isten házának munkája nem foglalja magában a személyes érdekeiket, egyszerűen nem törődnek vele és nem érdeklődnek iránta. Bizony, milyen önzőek!” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). „A saját biztonságuk mérlegelése mellett mire gondolnak még bizonyos antikrisztusok? Azt mondják: »A környezetünk jelenleg kedvezőtlen, úgyhogy mutatkozzunk kevesebbet és hirdessük kevesebbet az evangéliumot. Így kevésbé valószínű, hogy elkapnak, és a gyülekezet munkája nem megy tönkre. Ha elkerüljük, hogy elkapjanak, nem fogunk Júdássá változni, és meg tudunk majd maradni a jövőben, nem igaz?« Nincsenek vajon antikrisztusok, akik ilyen kifogásokkal élnek, hogy félrevezessék a testvéreiket? [...] Amikor vezetőként szolgálnak, csak a testi élvezetüknek adják át magukat, és tényleges munkával nem foglalkoznak. Azon kívül, hogy folytatnak egy kis levelezést különböző gyülekezetekkel, semmi mást nem csinálnak. Elrejtőznek valahová és senkivel nem találkoznak, elzárkóznak, a testvérek pedig nem tudják, hogy ki a vezetőjük – ennyire félnek. Nem helyes tehát azt mondani, hogy csak névleg vezetők? (De igen.) Vezetőkként semmilyen tényleges munkával nem foglalkoznak; csak azzal törődnek, hogy rejtőzködjenek. Amikor a többiek megkérdik őket, hogy milyen vezetőnek lenni, azt mondják: »Hihetetlenül elfoglalt vagyok, és a biztonság kedvéért folyton költözködnöm kell. Ez a környezet olyan nyugtalanító, hogy nem tudok a munkámra összpontosítani.« Folyton úgy érzik, mintha sok szem figyelné őket, és nem tudják, hol biztonságos elrejtőzni. Azon kívül, hogy álcát viselnek, különböző helyeken rejtőzködnek és nem maradnak meg egy helyen, nap nap után nem végeznek semmilyen tényleges munkát. Léteznek ilyen vezetők? (Igen.) Milyen alapelveket követnek? Ezek az emberek azt mondják, hogy »egy ravasz nyúlnak három odúja van. Ahhoz, hogy a nyúl védekezzen egy ragadozó támadása ellen, három odút kell készítenie, ahol elrejtőzhet. Ha valaki veszéllyel találkozik és menekülnie kell, ám nincs hová rejtőznie, az elfogadható vajon? Tanulnunk kell a nyulaktól! Isten teremtett állatainak megvan ez a túlélési képességük, és az embereknek tanulniuk kell tőlük.« Mióta vezető szerepet vállaltak, ráébredtek erre a doktrínára, sőt azt hiszik, hogy megértették az igazságot. Valójában szörnyen meg vannak rémülve. Amint hallanak egy vezetőről, akit feljelentettek a rendőrségen, mivel a hely, ahol élt, nem volt biztonságos, vagy egy vezetőről, aki a nagy vörös sárkány kémeinek célkeresztjébe került, mert túl gyakran eljárt tenni a kötelességét és túl sok emberrel állt kapcsolatban, és meghallják, hogy ezeket az embereket végül letartóztatták és elítélték, azonnal megrémülnek. Erre gondolnak: »Ó ne, vajon én leszek a következő, akit letartóztatnak? Tanulnom kell ebből. Nem szabad túl aktívnak lennem. Ha el tudok kerülni valamennyit a gyülekezeti munkából, nem fogom elvégezni azt. Ha el tudom kerülni azt, hogy mutatkozzam, nem fogom tenni. A lehető legjobban le fogom csökkenteni a munkámat, kerülöm az elmenetelt, kerülöm, hogy érintkezzem bárkivel, és gondoskodom róla, hogy senki ne tudja, hogy vezető vagyok. Ki engedheti meg manapság magának, hogy bárki mással törődjön? Már csak életben maradni is kihívást jelent!« Amióta felvették a vezető szerepét, azon kívül, hogy zsákot cipelnek és rejtőzködnek, semmilyen munkát nem végeznek. Tűkön ülnek, állandó félelemben attól, hogy elkapják és elítélik őket. Tegyük fel, hogy hallják, amint valaki így szól: »Ha elkapnak, meg fognak ölni! Ha nem lennél vezető, ha csak hétköznapi hívő lennél, lehet, hogy mindössze egy kis bírság megfizetése után kiengednének, de mivel vezető vagy, nehéz megmondani. Túl veszélyes! Egyes vezetők, illetve dolgozók, akiket elfogtak, inkább meghaltak volna, mint hogy kiadjanak bármilyen információt, és a rendőrség halálra verte őket.« Amint meghallják, hogy valakit halálra vertek, a félelmük fokozódik és még jobban tartanak a munkától. Mindennap csak arra gondolnak, hogyan kerüljék el, hogy elfogják őket, hogy mutatkozniuk kelljen, hogy megfigyeljék őket, és hogyan kerüljék a kapcsolatot a testvéreikkel. Ezeken a dolgokon gondolkodva törik a fejüket, és teljesen megfeledkeznek a kötelességeikről. Hűséges emberek ezek? Tudnak az ilyen emberek bármilyen munkát kezelni? (Nem, nem tudnak.)” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten leleplezte, hogy az antikrisztusok azért hisznek Istenben, hogy áldásokat nyerjenek. Saját érdekeiket és biztonságukat mindennél fontosabbnak tartják. Amint veszélyes környezettel szembesülnek, az antikrisztusok elfutnak és elrejtőznek, hogy biztosítsák a saját biztonságukat, és előfordulhat, hogy félredobják a kötelességeiket, és elhanyagolják azokat. Amikor láttam, hogyan leplezte le Isten az antikrisztusi mivolt ezen megnyilvánulásait, a saját állapotomra gondoltam abban az időszakban. Kezdetben, amikor a környezet még nem volt olyan veszélyes, még aktívan tudtam vezetni a testvéreimet az evangélium hirdetésében, és a munkám is elért némi eredményt. Azonban, amikor a gyülekezet kiterjedt letartóztatásokkal nézett szembe, és elárult egy júdás, aggódtam, hogy ha letartóztatnak és agyonvernek, akkor nem lesz jó kimenetelem és rendeltetési helyem. Hogy megóvjam magam, egész nap azon gondolkodtam, hogyan maradhatok biztonságban anélkül, hogy olyan szorgalmasan nyomon követném a munkát. A szövegalapú munka hónapokig nem hozott eredményt, és nem igyekeztem alaposan utánajárni, hogy hol vannak a problémák, vagy hogyan oldjam meg őket. Ráadásul nem voltam szorgalmas a csengnani gyülekezet munkájának nyomon követésében sem. Nem vettem észre, hogy a hamis vezető nem végez tényleges munkát, és nem bocsátottam el időben. Ez ahhoz vezetett, hogy a gyülekezet különböző munkái akadályoztatva voltak. Még azt is kezdtem megbánni, hogy vezető vagyok, a letartóztatástól és a súlyos ítélettől való félelem miatt. Amikor minderre gondoltam, végre rájöttem, hogy a kötelességteljesítésem, a nehézségek elviselése és az áldozathozatalom minden éve az áldások és előnyök megszerzésének alapjára épült. Most, hogy sok gyülekezet nézett szembe letartóztatásokkal, a gyülekezeti munkában arra volt szükség, hogy az emberek együttműködjenek. Különösen a csengnani gyülekezetben, amelyért feleltem, sok új tag volt, akik még nem alapozták meg szilárdan a hitüket az igaz úton. Félénkek voltak és féltek összegyűlni, nehogy a nagy vörös sárkány üldözze és letartóztassa őket, és sürgősen támogatásra és öntözésre volt szükségük. Néhány gyülekezetvezetőt és munkást letartóztattak, és nem volt senki, aki együttműködött volna a munkában. Sürgős szükség volt új választásokra is. Prédikátorként vállalnom kell a felelősséget, és figyelembe kell vennem Isten szándékait az ilyen időkben. Éppen úgy, ahogy Isten mondja: „Azért képesek Isten közeli barátai közvetlenül Neki szolgálni, mert megkapták Isten nagy megbízatását és Isten terhét, képesek Isten szívét magukévá tenni, és Isten terhét sajátjuknak tekinteni, és még akkor sem törődnek a nyereségekkel vagy veszteségekkel, amelyet a jövőbeli kilátásaik hordoznak, amikor a kilátásaik alapján semmit sem fognak nyerni. Tehát az ilyen ember Isten közeli barátja” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kell Isten szándékaival összhangban szolgálni?). Isten szavaiból láttam, hogy azok, akik igazán hűségesek Istenhez, nem törődnek a saját biztonságukkal vagy kilátásaikkal. Hanem amit Isten sürgősnek tart, azt tartják ők is sürgősnek, és minél veszélyesebb a környezet, annál inkább próbálják kitalálni, hogyan végezzék jól a kötelességüket, hogyan támogassák a gyengébb testvéreket és nővéreket, és hogyan védjék meg megfelelően a gyülekezet munkáját. Azonban, amikor olyan veszélyes környezetben voltam, amely hatással volt az életemre, kimenetelemre és rendeltetési helyemre, félredobtam a kötelességemet, és még azt is megbántam, hogy vezetői kötelességet végzek. Bár a felszínen nem tűnt úgy, mintha feladtam volna, a szívem és az elmém egyszerűen nem volt benne a kötelességemben. Sok hiányosság jelent meg a munkában, de én nem vettem észre. Nem végeztem tényleges munkát! Ma Isten felemelt, hogy vezetői kötelességeket végezzek, abban a reményben, hogy vállalni tudom ezt a felelősséget, és jól végzem a gyülekezet munkáját, és azért, hogy e kötelesség teljesítését felhasználva átadja nekem az igazság különböző aspektusaiba való belépést. Azonban, hogy megóvjam magam, nemcsak hogy nem mutattam hűséget a kötelességemben, hanem akadályoztam is a munkát. Hol volt ebben akár egy cseppnyi lelkiismeret is? A múltban úgy éreztem, hogy mivel annyi éve hiszek Istenben, és képes voltam lemondani a családomról, elengedni a testi élvezeteket, valamint viselni a nehézségeket és megfizetni az árat a kötelességem végzésében, olyasvalakinek tekinthetnek, aki igazán hisz Istenben és törekszik az igazságra. Most, hogy ez a környezet leleplezett, végre lehetővé vált, hogy tisztán lássam a valódi érettségemet. Isten elé járultam és imádkoztam: „Drága Istenem, amikor megtudtam, hogy elárult egy júdás, az önvédelem állapotában éltem. Nem voltam szorgalmas a kötelességemben, és akadályoztam a munkát. Nagyon bűnösnek érzem magam, és vádolom magam. Drága Istenem, rájöttem, hogy önző és aljas vagyok, és nem akarok többé ebben az állapotban élni. Mostantól kezdve ki akarom igazítani az állapotomat, és jól végezni a munkámat. Kérlek, adj útmutatást!” Imádkozás után a szívem valamivel nyugodtabb volt. Gyorsan megbeszéltem Vang Hujjal, hogyan oldjuk meg a problémákat a munkánkban. Először ellenőriztük a csengnani gyülekezetből érkezett jelentést, és az alapelvekkel összhangban elbocsátottuk a hamis vezetőt. Ami a szövegalapú munkát illeti, felfedeztem, hogy azért nem hoz jó eredményeket, mert a szövegalapú munkát végzők fegyelmezetlenek, nem viselnek terhet a kötelességeik teljesítéséért, és nem is dolgoznak harmonikusan együtt. Később beszélgettem a felügyelővel erről a kérdésről, és megoldottuk. Egy bizonyos ideig tartó felügyelet és nyomon követés után a szövegalapú munka eredményei javulni kezdtek. Ezt látva nem tudtam nem arra gondolni, hogy ha korábban szorgalmasabb lettem volna a kötelességemben, a munka nem késett volna ennyi ideig, így még bűnösebbnek éreztem magam, és még inkább vádoltam magam, és magamban elhatároztam, hogy a jövőben gondoskodom a kötelességem megfelelő elvégzéséről.

2024 februárjában egy nap üzenetet kaptam a testvérektől, amelyben azt írták, hogy Ven Hszit újra letartóztatták, és elárult néhány részletet rólam, és a nagy vörös sárkány újra vázlatot készített rólam. Néhány nappal később hallottam, hogy Jang Suo nővért, aki mostanában a sofőrünk volt, letartóztatta a rendőrség. Ez a sok, gyors egymásutánban érkező hír folytonos rettegésben tartott. A nagy vörös sárkány szokásos taktikája az, hogy egy ideig követ egy személyt és nyomoz utána, mielőtt letartóztatná, és csak akkor tartóztatják le, ha végleg beazonosították a célpontot. Nem sokkal korábban Jang Suo kétszer is elvitt minket. Ha a rendőrség követte volna őt, mielőtt letartóztatták, akkor vajon az utolsó néhány költözésünk a rendőrség szeme láttára történt? Most, hogy Jang Suót letartóztatták, és Ven Hszi elárult néhány részletet rólam, ha letartóztatnának, a rendőrség biztosan megkínozna. Abban az esetben, ha agyonvernének, vajon biztosan odalenne az üdvösségre való reményem? Minél többet gondoltam erre, annál jobban aggódtam, ezért imádkoztam Istenhez, kérve, hogy Isten vezessen engem, hogy szilárdan álljak a bizonyságtételemben ebben a környezetben. Imádkozás után a szívem kicsit nyugodtabbnak érződött. Eszembe jutott néhány Isten szavai közül, amelyeket abban az időben olvastam, és megkerestem őket, hogy elolvassam. Mindenható Isten azt mondja: „Hogyan haltak meg az Úr Jézus tanítványai? A tanítványok közül voltak olyanok, akiket megköveztek, ló mögött húztak, fejjel lefelé megfeszítettek, öt lóval szétszaggattak – a halál különféle formái érték őket. Mi okból haltak meg? Vajon azért, mert valami rosszat tettek és utána a törvény által kivégezték őket? Nem. Az Úr evangéliumát népszerűsítették, de a világi emberek azt nem fogadták el, és helyette kárhoztatták, megverték és gyalázták őket, sőt halálba küldték őket – így jutottak vértanúságra. [...] Valójában a testük halt meg és hunyt el így; ily módon távoztak az emberi világból, de ez nem azt jelenti, hogy ugyanez volt a sorsuk is. Nem számít, mi volt a haláluk és a távozásuk módja, és hogy az miként történt, Isten nem így határozta meg ezeknek az életeknek, ezeknek a teremtett lényeknek a végső sorsát. Ezt világosan kell látnod. Éppen ellenkezőleg: ez pontosan az a mód volt, amellyel kárhoztatták a világot és tanúságot tettek Isten cselekedetei mellett. Ezek a teremtett lények a mindennél drágább életüket – életük utolsó pillanatát – arra használták, hogy tanúságot tegyenek Isten cselekedetei mellett, hogy tanúságot tegyenek Isten nagy ereje mellett, és hogy kihirdessék a Sátán és a világ felé, hogy Isten cselekedetei helyesek, hogy az Úr Jézus Isten, hogy Ő az Úr és Isten megtestesült hús-vér teste. Életük utolsó pillanatáig sohasem tagadták meg az Úr Jézus nevét. Vajon ez nem az e világ fölötti ítélet egyik formája volt? Arra használták az életüket, hogy kihirdessék a világnak és bizonyítsák az emberi lények előtt, hogy az Úr Jézus az Úr, hogy az Úr Jézus a Krisztus, hogy Ő Isten megtestesült hús-vér teste, hogy az egész emberiség megváltásáért végzett munkája révén maradhat fenn ez az emberiség – ez a tény örökre változhatatlan. Vajon milyen mértékig hajtották végre a kötelességüket azok, akik vértanúvá lettek az Úr Jézus evangéliumának népszerűsítése miatt? A maximális mértékig? Miben nyilvánult meg a maximális mérték? (Az életüket áldozták.) Így van, az életükkel fizették meg az árat. A család, a vagyon és a földi élettel járó anyagiak mind külsődleges dolgok; az élet az egyetlen dolog, amely az ember énjével kapcsolatos. Minden élő ember számára az élet a leginkább megbecsülésre méltó és legértékesebb dolog, és ezek az emberek tulajdonképpen képesek voltak a legdrágább kincsüket felajánlani azért, hogy megerősítsék és tanúsítsák Isten emberiség iránti szeretetét. Egészen a haláluk napjáig nem tagadták meg Isten nevét, sem Isten munkáját, és arra használták életük utolsó pillanatait, hogy tanúságot tegyenek e tény létezése mellett – vajon nem ez a tanúságtétel legmagasabb rendű formája? Ez a legjobb módja a kötelesség végzésének; ezt jelenti az, hogy az ember eleget tesz a felelősségének. Ezek az emberek akkor sem fordítottak hátat a felelősségüknek, amikor a Sátán fenyegette és rettegésben tartotta őket – még akkor sem, amikor végül az életükkel fizettette meg velük az árat. Ez az, amikor az ember a lehető legjobban végzi a kötelességét. Hogy mit értek ez alatt? Azt, hogy ti is ugyanilyen módon tegyetek tanúságot Isten mellett és népszerűsítsétek az Ő evangéliumát? Nem feltétlenül kell így tenned, de azt meg kell értened, hogy ez a te felelősséged, hogy ha Isten úgy látja szükségesnek, úgy kell elfogadnod, mint amit kötelességed elvégezni. Ma félelem és aggodalom van az emberekben, de mi célt szolgálnak ezek az érzések? Ha Isten nem látja szükségét, hogy így cselekedj, akkor mi haszna aggódni miatta? Ha pedig Isten szükségesnek látja, hogy így tégy, akkor nem szabad kibújnod a felelősség alól, vagy nemet mondanod rá. Akkor proaktív módon együtt kell működnöd, és aggodalom nélkül el kell fogadnod. Nem számít, hogy hal meg az ember, de nem szabad a Sátán előtt meghalnia, és ne a Sátán kezében haljon meg. Ha meg kell halnia az embernek, Isten kezében haljon meg. Az emberek Istentől jönnek, és Istenhez térnek vissza – ilyen józan ésszel és hozzáállással kell bírnia egy teremtett lénynek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium hirdetése az a kötelesség, amit minden hívő köteles jól végezni). Miután elolvastam Isten szavait, megkönnyebbülést éreztem. Az Úr Jézus tanítványait üldözték Isten evangéliumának népszerűsítéséért. Néhányukat öt lóval tépették szét, néhányukat halálra kövezték, néhányukat lefejezték, és néhányukat fejjel lefelé feszítették keresztre. Az üldöztetés ellenére sem hagytak fel soha az evangélium hirdetésével, és halálukig soha nem tagadták meg Isten nevét: életükkel tettek zengő bizonyságot Isten mellett. Bár az emberek számára a testük meghalt, a lelkük visszatért a Teremtőjük elé. Eszembe jutottak az Úr Jézus szavai: „Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt” (Máté 10:39). Az Úr Jézus szavai nagyon világosak. Ha elveszíted az életedet az Istenbe vetett hit vagy a kötelességed teljesítése miatt, bár a hús-vér tested meghal, Istenben a lelked megmenekül, és elnyered az igaz életet. Teremtett lényként feltétel nélkül alá kell vetnem magam az Isten által elrendezett környezetnek. Ha Isten megengedné, hogy letartóztasson a nagy vörös sárkány, el kellene dobnom magamtól az életet, hogy szilárdan megálljak az Isten melletti bizonyságtételben, és eleget tegyek teremtett lényként a felelősségemnek. Még ha a nagy vörös sárkány tényleg halálra kínozna is, az olyan bizonyságtétel lenne, amely megszégyeníti a Sátánt. Értékes és jelentőségteljes lenne. Ha úgy folytatnám, mint korábban, gyalázatos létet tengetve, csak a saját bőröm mentésére gondolva, akkor még ha meg is óvnám a hús-vér testemet, nem teljesíteném a teremtett lény felelősségét, és nem tennék bizonyságot Isten mellett. Ez valóban az üdvösségre való lehetőség elvesztését jelentené. Miután ezt megértettem, már nem voltam félénk és ijedt. Most még nem tartóztatott le a nagy vörös sárkány, és még mindig van lehetőségem végezni a kötelességemet, ezért megfelelően kell végeznem azokat a kötelességeket, amelyeket el kell végeznem. Különösen azért, mert a mostani letartóztatások miatt néhány gyülekezet munkája nem állt teljesen helyre. Néhány testvér még mindig negativitásban és gyengeségben élt, és a nagy vörös sárkány még mindig ádázul tartóztatta le a testvéreket. Minden erőfeszítésemet ennek kell szentelnem, és beszélnem kell Isten szándékairól a testvéreimmel, hogy mindenki Istenre támaszkodhasson, jól végezhesse kötelességét, és szilárdan megállhasson bizonyságtételében. Amikor erre gondoltam, megvilágosodva éreztem magam. Ezután imádkoztam Istenhez, és tudatosan beletettem a szívemet a kötelességeimbe. Ami a gyülekezeti munka problémáit illeti, megvitattam és átbeszéltem őket Vang Hujjal a megoldás érdekében, és leveleket írtam, hogy egyénileg beszélgessek azokkal a gyülekezetekkel, amelyek munkája nem ért el jó eredményeket. Egy idő után a különböző munkák némi javulást mutattak, és nagyon elégedettnek éreztem magam. Hála Istennek!