A gyülekezetben az öntözési munkát felügyeltem. Több mint három hónap elteltével Az öntözéssel megbízottak munkája továbbra is lassan haladt. A társam, Vang Lej testvér, gyakran emlékeztetett, hogy keressek és gondolkodjam el ezen a problémán, de valahányszor így tett, ellenállást éreztem a szívemben, és arra gondoltam, hogy nem voltam lusta, és keményen dolgoztam az öntözők problémáinak megoldásán. Azon tűnődtem: „Miért haladnak mindig ilyen lassan? Nem tudom, mi lehet az oka. Gondolom, azért, mert gyenge a képességük, és túl súlyos a romlott beállítottságuk.” Így hát valahányszor Vang Lej testvér emlékeztetett, hogy összegezzem a munkát, mindig így álltam hozzá. Úgy éreztem, mivel sokat dolgoztam, nincs szükségem arra, hogy elgondolkodjam magamon. De aztán arra gondoltam: „Ennyi idő után még mindig nincs eredménye az emberek gondozásának, és az öntözők még mindig lassan fejlődnek. A vezetők és a felügyelők biztosan figyelik ezt, és ha nem tudok konkrét problémákat összegezni, mit fognak gondolni rólam? Azt fogják hinni, hogy teljesen eltompultam, hogy eredménytelen voltam a kötelességemben, és hogy még csak el sem gondolkodom magamon? De tényleg nem tudom, mik a problémáim. Kezdeményezhetném, hogy nyíltan beszéljek a problémákról, és elmondhatnám, hogy nehézségekkel küzdök, és szeretnék utat keresni a továbblépéshez. Így a vezetők nemcsak hogy nem fognak megmetszeni, hanem azt hiszik majd, hogy becsületes vagyok, és hogy ha gondok vannak a munkámban, nem titkolom el őket, hanem kezdeményezem a segítségkérést, és azt hiszik majd, hogy az igazságot kereső ember vagyok.” Amikor erre gondoltam, nagyon boldognak éreztem magam, és úgy éreztem, tökéletes csodaszert találtam a problémáimra. Így tehát leírtam a nehézségeimet egy munkajelentésben, és a végére szándékosan odaírtam: „Tovább fogok keresni; ha bármilyen problémát találtok, remélem, közlitek velem, és rámutattok azokra.” A jelentés leadása után elégedett voltam.

Egy nap Vang Lej azt mondta: „A vezetők írtak, és azt kérdezték, miért nem értél el semmilyen eredményt az öntözők gondozásának munkájában.” Arra gondoltam, hogy néhány nappal korábban a munkajelentésemben segítséget kértem a vezetőktől, és mivel a vezetők megkérték Vang Lejt, hogy vizsgálja meg a helyzetemet, valószínűleg segíteni próbálnak azonosítani a problémákat. De később arra gondoltam: „A vezetők azért teszik ezt, hogy megvizsgálják a helyzetemet. Azért kezdenek kivizsgálni, mert úgy gondolják, hogy valóban gondok vannak a kötelességemmel? Már olyan régóta végzem a kötelességemet eredménytelenül; ki tudja, mit fognak feltárni! Ha úgy találják, hogy túl sok a probléma vagy komoly gondok vannak a kötelességemmel, meg fognak metszeni? Azt fogják gondolni, hogy gyenge a képességem, és nem tudok tényleges munkát végezni, és aztán elbocsátanak? Ez roppantul megalázó lenne!” Amikor ezek a gondolatok felmerültek bennem, elöntött a pánik: „Nem számítottam rá, hogy idáig fajulnak a dolgok. Nem a saját síromat ásom ezzel? Mit tegyek most?” Bármit tettem, egyszerűen nem tudtam megnyugodni. Este, ahogy hallgattam Vang Lej gépelését a billentyűzeten, arra gondoltam: „Vajon mennyi problémát jelent rólam? Mit fognak gondolni rólam a vezetők?” Kicsit nyugtalannak éreztem magam, és egyszerűen nem tudtam a munkára koncentrálni. Ezért Isten elé járultam, és imádkoztam: „Istenem, úgy találom, hogy ez a helyzet nagy hatással van az állapotomra, és nem tudom, milyen tanulságot kellene ebből levonnom. Kérlek, adj útmutatást, hogy keressem az igazságot ebben az ügyben, és megismerjem a romlott beállítottságomat.”

Másnap reggel, reggeli után elkezdtem olvasni Isten szavait, és elgondolkodtam az állapotomon. Isten ezen szavait olvastam: „Csodálatos dolog, ha el tudod fogadni, amikor Isten háza felügyel, megfigyel, illetve megpróbál megérteni téged. Ez segítségedre van abban, hogy jól végezd a kötelességedet, hogy képes légy megfelelő színvonalon végezni a kötelességedet, és eleget tudj tenni Isten szándékainak. A javadra válik és segít neked, és nincs egyáltalán semmi hátulütője. Ha megértetted az erre vonatkozó alapelveket, akkor nem kellene többé semmilyen ellenállást vagy védekező hozzáállást tanúsítanod azzal szemben, amikor a vezetők, dolgozók és Isten választott népe felügyel téged, igaz? Lehet, hogy valaki időnként megpróbál megérteni téged, megfigyel téged, valamint felügyeli a munkádat, de ezt nem szabad magadra venned. Miért mondom ezt? Azért, mert a most neked adott feladatok, illetve az általad végzett kötelesség, illetve bármely munka, amelyet végzel, nem valakinek a magánügye vagy személyes feladata; Isten házának a munkáját érintik, és Isten munkájának egy adott részével kapcsolatosak. Éppen ezért, amikor valaki kicsit felügyel vagy megfigyel téged, illetve megpróbál mélyen megérteni, megpróbál nyíltan beszélgetni veled és megtudni, hogy milyen állapotban voltál ez idő alatt, és néha még akkor is, amikor a hozzáállásuk egy kicsit keményebb, és amikor egy kissé megmetszenek, megfegyelmeznek és megdorgálnak téged, ez azért van, mert lelkiismeretesen és felelősen állnak Isten házának munkájához. Nem kellene, hogy bármilyen negatív gondolataid legyenek, és nem kellene negatív érzelmekkel reagálnod” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (7.)). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy amikor Isten háza felügyeli és kivizsgálja a munkát, az azért van, hogy segítsen az embereknek kijavítani az eltéréseket és jól végezni a kötelességüket, és hogy nem szabadna ellenállást vagy védekezést éreznem, mivel ez nincs összhangban Isten szándékaival. Arra gondoltam, hogy ebben az időszakban bár mindennap lefoglalt a kötelességem, és gyakran vállaltam közösséget a testvérekkel az összejöveteleken, végül semmilyen jó eredményt nem értem el. Bizonyára sok olyan probléma van a munkámban, amiről nem tudtam, és ha nem azonosítom és oldom meg ezeket időben, továbbra is hátráltatni fogják a munkát. Amikor a vezetők a testvéreknél érdeklődtek a kötelességemmel kapcsolatos problémákról, az azért volt, hogy segítsenek megtalálni e problémák okait, és ez előnyös lenne mind a munkám, mind az életbe való belépésem szempontjából. Nem szabadna az ellenállás és a védekezés állapotában élnem attól való félelmemben, hogy szégyenben maradok, vagy akár megbánni, hogy felhoztam a saját problémáimat. El kellett fogadnom a testvéreim felügyeletét, és függetlenül attól, hogy milyen problémákra mutattak rá, becsületes szívvel és az igazságot elfogadó hozzáállással kellett viszonyulnom ehhez. Ez az, ami megfelel Isten szándékainak. Erre gondolva némileg felszabadultnak éreztem magam.

Ezután tovább kerestem, és megkérdeztem magamtól: „Nyilvánvalóan meg akartam találni az okát annak, hogy miért nem érek el eredményeket a kötelességemben, de miért lettem olyan érzékeny, és miért kavarogtak bennem mindenféle gondolatok, amikor a vezetők ténylegesen megvizsgálták a munkámat?” Az elmélkedés során rájöttem, hogy igazán csalárd voltam. Isten ezen szavait olvastam: „A Sátán által megrontva az egész emberiség sátáni természetben él. A Sátánhoz hasonlóan az emberek is minden tekintetben álcázzák és becsomagolják magukat, és minden dologban csaláshoz és játszmázáshoz folyamodnak. Nincs semmi, amiben ne folyamodnának csalárdsághoz és játszmákhoz. Néhányan még az olyan hétköznapi tevékenységekben is, mint a vásárlás, csalárd játékokat játszanak. Például, talán megvették a legdivatosabb öltözéket, de – habár nagyon szeretik – nem merik felvenni a gyülekezetbe, mert félnek attól, hogy a testvéreik majd kibeszélik és felszínesnek nevezik őket. Ezért csak a többiek háta mögött viselik azokat a ruhákat. Miféle viselkedés ez? Ez egy csalárd és csaló beállítottság kinyilatkoztatása. Miért venne meg valaki egy divatos öltözetet, amit aztán nem mer felvenni a testvérei előtt? A szívében szereti a divatos dolgokat, és a világ irányzatait követi, akárcsak a nem hívők. Fél attól, hogy a testvérek átlátnak rajta, meglátják, hogy milyen sekélyes, meglátják, hogy nem tiszteletreméltó és becsületes ember. Szívében a divatos dolgokat hajszolja és nehezére esik elengedni azokat, ezért csak otthon veheti fel őket, és fél, hogy a testvérei meglátják azokat. Ha azok a dolgok, amiket kedvel, nem láthatnak napvilágot, akkor miért nem tud lemondani róluk? Nem egy sátáni beállítottság uralja őt? Folyamatosan a szavakat és doktrínákat mondja, és látszólag érti az igazságot, mégis képtelen a gyakorlatba ültetni az igazságot. Ez egy olyan ember, aki sátáni beállítottság szerint él. Ha valaki beszédben és cselekedetben mindig csaló, ha nem hagyja, hogy mások meglássák, milyen is ő valójában, és ha mások előtt mindig egy jámbor személy képét mutatja, akkor miben különbözik a farizeusoktól? Egy szajha életét akarja élni, de egyúttal a szűziességének is emlékművet akar emeltetni. Pontosan tisztában volt azzal, hogy nyilvános helyen nem veheti fel egzotikus öltözetét, akkor hát miért vette meg? Nem pénzkidobás volt? Csak azért, mert szereti az olyasmit, és vágyott arra az öltözékre, ezért úgy érezte, muszáj megvennie. De amint megvette, nem tudja elhordani. Néhány év elteltével megbánja, hogy megvette, és hirtelen felismerésre jut: »Hogy lehettem olyan ostoba, olyan gusztustalan, hogy ezt tegyem?« Még ő is iszonyodik attól, amit tett. De nem tudja kontrollálni cselekedeteit, mert képtelen elengedni azokat a dolgokat, amiket szeret és hajszol. Ezért kétszínű taktikákat és trükközést sajátít el, hogy eleget tegyen saját magának. Ha egy ilyen jelentéktelen ügyben csalárd beállítottságot tár fel valaki, vajon képes lesz gyakorolni az igazságot, amikor valami nagyobbról van szó? Az lehetetlen lenne. Nyilvánvalóan az a természete, hogy csalárd legyen, és a csalárdság az Achilles-ínja” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Isten szavaiból megértettem, hogy amikor az emberek csalárd beállítottságban élnek, nem tudják elfogadni szavaik és tetteik Isten általi vizsgálatát, ehelyett másként viselkednek mások előtt, és másként a hátuk mögött. Folyamatosan trükköket használnak, hogy álcázzák magukat, megnehezítve mások számára, hogy lássák az igazságot. Ezt jelenti igazán csalárd embernek lenni. Visszagondoltam a korábbiakra, amikor jelentettem a munkáról. Nem igazán gondoltam, hogy bármi gondom lenne az emberek gondozásával, és úgy véltem, sokat dolgoztam, és még amikor a testvértársam emlékeztetett, hogy összegezzem a munkámban lévő eltéréseket, akkor sem jutott eszembe, hogy elgondolkodjam magamon. De az a tény, hogy az eredmények gyengék voltak, már nyilvánvaló volt, így mit gondolnának rólam a vezetők és a felügyelő, ha nem tudnám kitalálni ennek okait? Hogy ne maradjak szégyenben, szándékosan azt mondtam, hogy nehézségekbe ütköztem, és megoldást szeretnék keresni. Bár őszintének tűntem abban, amit mondtam, mintha nagy teherérzetem lett volna a munka iránt, a valóságban nem állt szándékomban keresni az igazságot a probléma megoldására, és csak egy álarcot mutattam másoknak, hogy a vezetők úgy tekintsenek rám, mint akiben nagy a keresés iránti vágy, és aki becsületes. De amikor a vezetők valóban megvizsgálták az eltéréseket és a problémákat a kötelességemben, felfedtek. Féltem, hogy súlyos problémákat lepleznek le a munkámban, és hogy a vezetők azt hiszik majd, gyenge a képességem, hiányzik a munkaképességem, vagy akár el is bocsátanak, ezért az ellenállás érzésével éltem együtt, megbánva, hogy útmutatást kértem a problémákra, sőt azt gondolva, hogy a problémák jelentésével a saját síromat ásom. Láttam, hogy a problémákkal kapcsolatos keresésem nem a megoldásukra irányult, hanem a státuszom és a a vezetők szívében rólam kialakult kép fenntartására. Vajon nem csak másokat próbáltam becsapni és csalárdságot elkövetni? Ez volt valóban az, amit Isten leleplezett: kétszínűnek lenni, és szajhaként élni, de közben emlékművet állítani a tisztaságomnak. A régi farizeusokra gondoltam. Bár nagyon jámbornak tűntek, és vágytak a Messiás eljövetelére, amikor az Úr Jézus ténylegesen eljött munkálkodni, bármennyi csodát tett is az Úr Jézus, vagy bármennyi igazságot fejezett is ki, ők semmit sem fogadtak el belőle. Még ellen is álltak az Úr Jézusnak, és elítélték Őt, hogy megóvják a státuszukat és a megélhetésüket. Jámbornak tűntek Isten eljövetele utáni vágyakozásukban, de a valóságban csak félrevezetni próbálták az embereket, és nem voltak mások, mint képmutatók. Miben különbözött a viselkedésem a farizeusokétól?

Egy reggel, a lelki áhítatom során, eszembe jutott Isten szavainak egy mondata: „Egyvalamit színlelnek, miközben mást tesznek, hogy megvalósítsák hátsó szándékukat.” Úgy éreztem, ez tökéletesen megfelel az állapotomnak, ezért megkerestem Isten szavainak ezt a szakaszát, hogy elolvassam. Mindenható Isten azt mondja: „Mi az elvetemültség elsődleges jellemzője? Az, hogy a szavai különösen tetszetősen hangzanak, és a felszínen minden rendben lévőnek tűnik. Látszatra nincs semmi probléma, és a dolgok minden szemszögből elég jól néznek ki. Amikor valamit tesz, nem látszik, hogy különösebb eszközöket használna, és látszólag nyoma sincs gyenge pontoknak vagy hibáknak, sőt, eléri a célját. Rendkívül titokzatoskodó módon intézi a dolgokat. Az antikrisztusok így vezetik félre az embereket. Az ilyen embereket és ügyeket a legnehezebb felismerni. Egyesek gyakran mondanak helyes dolgokat, jól hangzó kifogásokat használnak, és bizonyos doktrínákat, mondásokat vagy intézkedéseket alkalmaznak, amelyek megfelelnek az emberi ragaszkodásnak, hogy megtévesszék az embereket. Egyvalamit színlelnek, miközben mást tesznek, hogy megvalósítsák hátsó szándékukat. Ez elvetemültség, az emberek többsége azonban csalárdságnak tartja ezeket a viselkedésformákat. Az embereknek viszonylag korlátozott megértésük van az elvetemültségről, és kevésbé boncolgatják azt. Valójában az elvetemültséget nehezebb felismerni, mint a csalárdságot, mivel sokkal titokzatoskodóbb, a módszerei és gyakorlatai pedig kifinomultabbak. Ha valakiben csalárd beállítottság van, akkor mások, miután kapcsolatba kerültek vele, általában két-három napon belül észreveszik a csalárdságát, illetve a cselekedeteiből és szavaiból érzékelni tudják a csalárd beállítottsága feltárulását. Tegyük fel azonban, hogy ez az ember elvetemült. Ez nem olyasmi, amit néhány nap alatt fel lehet ismerni, mert ha rövid időn belül nem történik semmi jelentős esemény vagy különleges körülmény, akkor nem könnyű bármit is felismerni abból, hogy csak hallgatjuk, amint beszél. Mindig a helyes dolgokat mondja és teszi, egyik helyes doktrínát a másik után mutatja be. Miután néhány napig kapcsolatba kerültél vele, úgy gondolhatod, hogy ez az ember elég jó, képes lemondani dolgokról, illetve feláldozni önmagát, van lelki megértése, Istent szerető szíve van, valamint van lelkiismeret és észszerűség is abban, ahogyan cselekszik. Miután azonban elintéz néhány ügyet, látod, hogy a beszéde és a tettei túl sok mindennel, túl sok ördögi szándékkal keverednek. Ráébredsz, hogy ez az ember nem becsületes, hanem csalárd – egy elvetemült teremtés. Gyakran használja a megfelelő szavakat és megnyerő kifejezéseket, amelyek összhangban vannak az igazsággal, és emberi gyengédséggel rendelkezik, amikor kapcsolatba lép az emberekkel. Egyrészt megalapozza önmagát, másrészt félrevezet másokat, presztízst és státuszt szerezve az emberek között. Az ilyen emberek hihetetlenül félrevezetőek, és amint hatalomra és státuszra tesznek szert, sok embert félrevezethetnek és árthatnak nekik. Az elvetemült beállítottságú emberek rendkívül veszélyesek. Vannak-e ilyen emberek a környezetetekben? Ti magatok is ilyenek vagytok? (Igen.) Akkor mennyire súlyos a helyzet? Bármilyen igazságalapelv nélkül beszélni és cselekedni, teljes mértékben az elvetemült természetetekre hagyatkozva cselekedni, mindig mások félrevezetésére és arra áhítozva, hogy álarc mögött éljetek, hogy mások ne tudjanak átlátni rajtatok, avagy felismerni benneteket, illetve megbecsüléssel és csodálattal tekintsenek az emberi mivoltotokra és a helyzetetekre – ez elvetemültség” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik tétel: Félrevezetik, behúzzák, fenyegetik, és irányítják az embereket). Isten leleplezi, hogy az elvetemült beállítottságú emberek rendkívül titkolózó módon beszélnek és cselekszenek. Úgy tűnik, helyes dolgokat mondanak, és tetteik kifogástalannak tűnnek, de mindezek mögött elvetemült szándékokat rejtegetnek, és folyamatosan a hírnevükre és státuszukra összpontosítanak. Hogy elnyerjék mások csodálatát, hízelgő szavakat és helyes cselekedeteket használnak az emberek félrevezetésére, jó képet alakítva ki magukról mások fejében, miközben megakadályozzák, hogy mások felfedezzék rosszindulatú szándékaikat. Ez igazán elvetemült! Alaposan átgondolva a dolgokat, vajon nem pont így viselkedtem? Egyértelműen nem az igazságot kerestem a problémáim megoldására, hanem úgy viselkedtem, mintha nagyon alázatos lennék, és nagy vágyam lenne a keresésre; célom ezzel nemcsak a problémáim elfedése volt, hanem az is, hogy jó képet alakítsak ki magamról mások fejében, mintha olyan valaki lennék, aki törekszik az igazságra. Tudtam, hogy az emberek gondozásának munkája nem hozott eredményt, hogy az öntözők nem sokat fejlődtek, és hogy ezek a dolgok mindenki számára nyilvánvalóak voltak. Ha nem összegzem és nem gondolkodom el a problémáimon, mit fog mindenki gondolni rólam? Azt mondanák, hogy nem gondolkodtam el magamon, még akkor sem, amikor nem értem el eredményt a kötelességemben? Azt hinnék, hogy nem törekszem az igazságra, és teljesen eltompultam? Ebben az esetben akár magamtól is beszélhetnék erről. Így nem lenne negatív benyomásuk rólam amiatt, hogy a munka nem hoz eredményt, és talán még becsületes embernek is tartanának. Szavaimat saját ravasz indítékaim itatták át. Megpróbáltam a látszólagos igazságkeresésemet felhasználni arra, hogy jó képet alakítsak ki magamról a vezetők szívében. Láttam, hogy a természetem valóban elvetemült. Pontosan úgy, ahogy Isten mondta: „Egyesek gyakran mondanak helyes dolgokat, jól hangzó kifogásokat használnak, és bizonyos doktrínákat, mondásokat vagy intézkedéseket alkalmaznak, amelyek megfelelnek az emberi ragaszkodásnak, hogy megtévesszék az embereket. Egyvalamit színlelnek, miközben mást tesznek, hogy megvalósítsák hátsó szándékukat. Ez elvetemültség.” Valójában egy ideje nem értem el semmilyen eredményt a kötelességemben, ezért el kellett gondolkodnom magamon, és keresnem kellett az igazságot ennek megoldására. Ez előnyös lenne mind a gyülekezeti munka, mind a saját életbe való belépésem szempontjából. De nem aggódtam és nem is idegeskedtem a munkámban felmerülő akadályok miatt, inkább azon járt az eszem, hogyan kerüljem el a szégyent, és még a gyülekezeti munkát és az igazság keresését érintő ügyekben is tisztességtelenül és csalárd módon viselkedtem. Ezzel valóban megutáltattam magam Istennel.

Később, valahányszor szünetet tartottam a munkában, elgondolkodtam az állapotomon. Eszembe jutott, hogy Isten arról beszélt, hogy az embernek a viselkedése során mindenben el kell fogadnia, hogy Isten átvizsgálja, és hogy minden tettet és cselekedetet Isten elé kell vinni. Így siettem megkeresni Isten erre vonatkozó szavait. Isten ezen szavait olvastam: „Istenhívőnek lenni azt jelenti, hogy mindent, amit teszel, Elé kell hoznod, és alá kell vetned az Ő vizsgálatának. [...] Ma mindazok, akik nem képesek elfogadni Isten vizsgálatát, nem kaphatják meg az Ő jóváhagyását, és akik nem ismerik a megtestesült Istent, nem válhatnak tökéletessé. Tekints rá mindarra, amit teszel, és állapítsd meg, hogy Isten elé hozható-e. Ha nem tudsz Isten elé hozni mindent, amit teszel, az azt jelenti, hogy gonosztevő vagy. Tökéletessé válhat egy gonosztevő? Mindent, amit teszel, minden cselekedetedet, minden szándékodat és minden reakciódat Isten elé kell hoznod. Ez azt jelenti, hogy a mindennapi lelki életed minden elemétől – az imádkozás, az Istenhez való közeledés, Isten szavainak evése és ivása, a testvéreiddel való közösség, a gyülekezeti élet – a másokkal való együttműködésben való szolgálatodig, mindent Isten elé kell hoznod, hogy Ő átvizsgálja azokat. Ez a gyakorlat segít neked, hogy növekedést érj el az életben. A folyamat, amelyben elfogadod Isten vizsgálatát, a tisztulás folyamata. Minél inkább képes vagy elfogadni Isten vizsgálatát, annál inkább megtisztulsz és annál inkább összhangban vagy Isten szándékaival, így nem sodródsz bele a kicsapongásba, és a szíved az Ő jelenlétében fog élni. Minél inkább elfogadod az Ő vizsgálatát, annál nagyobb a Sátán megaláztatása, te pedig annál inkább képes vagy fellázadni a test ellen. Így Isten vizsgálatának elfogadása egy olyan gyakorlati út, amelyet az embereknek követniük kellene. Bármit teszel is, még akkor is, amikor testvéreiddel közösségben vagy, Isten elé hozhatod tetteidet, keresheted az Ő vizsgálatát, és törekedhetsz arra, hogy alávesd magad Istennek Magának; ettől sokkal helyesebb lesz az, amit gyakorolsz. Ha mindent, amit teszel, Isten elé hozol, és elfogadod Isten vizsgálatát, csak akkor lehetsz olyasvalaki, aki Isten színe előtt él” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten tökéletessé teszi azokat, akik összhangban vannak az Ő szándékaival). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy ha egy ember mindenben elfogadja Istentől az átvizsgálást, nincs titkolózás vagy hamisság a tetteiben és cselekedeteiben, és ezeket a dolgokat Isten elé tudja vinni, akkor ez az ember a világosságban él, és igazán becsületes ember, és az ilyen emberek elnyerhetik Isten elismerését. De ha valaki nem tudja elfogadni Istentől az átvizsgálást, hanem ehelyett folyamatosan csalárdságot és trükköket alkalmaz, akkor az ilyen ember valóban elvetemült és gyűlöletes Isten számára. Találtam egy utat is a gyakorláshoz Isten szavaiban. Az emberek gondozásának munkája már régóta eredménytelen volt, és ez már befolyásolta az öntözési munka előrehaladását is. Ha továbbra is csalok és eltitkolom a dolgokat, akkor ezek a problémák nem oldódnak meg, az öntözők nem fognak fejlődni a kötelességükben, és nem tudják majd jól öntözni az újakat, és lehetővé tenni számukra, hogy gyorsan megalapozzák magukat az igaz úton, és ez még nagyobb veszteségekhez fog vezetni az öntözési munkában. A vezetők azért vizsgálták a munkámban lévő problémákat és eltéréseket, hogy segítsenek jól végezni a kötelességemet. Függetlenül attól, hogy milyen problémákra mutatnak rá, nem szabad a saját büszkeségemmel vagy státuszommal foglalkoznom, és el kell fogadnom Istentől az átvizsgálást, és becsületes embernek kell lennem. Komolyan el kell gondolkodnom magamon a munkámban lévő problémákkal kapcsolatban, gyorsan ki kell javítanom az eltéréseimet, és jól kell végeznem a kötelességemet.

Néhány nappal később levelet kaptam a vezetőtől, és még mindig kicsit ideges voltam, mert aggódtam, hogy a vezető esetleg komoly problémákat fedezett fel a kötelességemben, és hogy meg fog metszeni. Csendben imádkoztam Istenhez, mondván, hogy bármilyen problémára is mutat rá a vezető, nem fogok többé a saját büszkeségemmel foglalkozni, és nem fogok többé ellenállni vagy titkolózni, és hogy el kell fogadnom a helyzetet, és megfelelően el kell gondolkodnom magamon. Amikor kinyitottam a levelet, láttam, hogy a vezető valóban rámutatott a kötelességemben lévő problémákra, de nem metszett meg. Ehelyett a saját tapasztalatából merített, hogy útmutatást adjon, hogy elgondolkodjam a kötelességemben elért gyenge eredmények okain. Miután elolvastam a vezető közlését, némi megértést nyertem a közelmúltbeli állapotomról és problémáimról. Láttam, hogy mindvégig romlott beállítottságban éltem, és amikor szembesültem a munkám gyenge eredményeivel, nem gondolkodtam el magamon, hanem folyamatosan kifogásokat kerestem. Azt hittem, hogy mindennap elfoglalt voltam, a problémák megoldásáról vállaltam közösséget a testvérekkel, és hogy már megtettem minden tőlem telhetőt. Ezért úgy hittem, hogy a fejlődésük hiánya nem az én problémám, hanem a gyenge képességüknek köszönhető. A munka nem hozott jó eredményeket, de ahelyett, hogy elgondolkodtam volna a saját problémáimon, folyamatosan kibújtam a felelősség alól. Igazán lázadó és hajthatatlan voltam! Továbbá az elmélkedés során rájöttem, hogy az emberek gondozásával kapcsolatos munkám ebben az időszakban valóban tartalmazott eltéréseket. Megelégedtem annyival, hogy vannak feladataim, és nem vagyok tétlen mindennap, de soha nem kerestem komolyan, hogyan végezzem a kötelességemet úgy, hogy az eredményeket hozzon. Amikor az öntözőket gondoztam, nem a valós problémáik alapján összegeztem és beszéltem meg a dolgokat, hanem ehelyett csak egy gondolkodás nélküli és gépies tanulási módszert követtem. Ennek eredményeként még hónapokig tartó gondozás után sem voltak eredmények. Látva a sok problémát és eltérést a munkámban, tudtam, hogy gyorsan ki kell javítanom őket. Amikor visszagondoltam arra, hogyan színleltem az igazság keresését, igazán szégyelltem magam és zavarban voltam! Ha valóban olyan szívem lett volna, amely elfogadja és keresi az igazságot, ezeket a problémákat talán hamarabb felfedezték és megoldották volna, és ez a testvérek és a gyülekezeti munka javára válhatott volna. A jövőben hajlandó vagyok félretenni a hiúságot és a büszkeséget, hogy minden dologban jobban keressem az igazságot, és hogy szilárd alapokon végezzem a kötelességemet! Hála Istennek!