A szomszédom, Hsziaojüe és én kollégák és egyben jó barátnők is vagyunk. 2013-ban mindketten ugyanakkor fogadtuk el Isten utolsó napokbeli munkáját, és én nagyon boldog voltam. Miután megtaláltuk Istent, együtt vettünk részt összejöveteleken. Az idő múlásával észrevettem, hogy Hsziaojüe képes felfogni Isten szavait, és az igazságról szóló közössége megvilágító, és minden alkalommal, amikor Hsziaojüe arról beszélt, hogy felfogta Isten szavait, a vezetők helyeslőn bólogattak, én pedig kezdtem feldúltnak érezni magam. Úgy tűnt, hogy a vezetők valóban csodálják Hsziaojüét, és úgy gondoltam, hogy nekem több erőfeszítést kell tennem, hogy ne múljon felül Hsziaojüe. Ezért minden összejövetel előtt otthon elgondolkodtam Isten szavain, de az összejövetelek alatt az én közösségem továbbra sem volt olyan megvilágító, mint Hsziaojüéé. Kezdtem azt érezni, hogy válságban vagyok. Később mindketten átvettünk csoportvezetői kötelességeket, és észrevettem, hogy Hsziaojüe több csoportért felelős, mint én. Az összejövetelek során a vezetők gyakran Hsziaojüét kérték meg először, hogy beszéljen, én pedig azt gondoltam: „Úgy tűnik, a vezetők igazán nagyra értékelik őt, mindig Hsziaojüét teszik az első helyre. Mindketten ugyanakkor fogadtuk el Isten utolsó napokbeli munkáját, akkor miért felelős ő több csoportért, mint én? Vajon tényleg jobb nálam? Vajon tényleg erősebb a hite, mint az enyém?” Nagyon nehezteltem rá, szorongás töltött el, és furcsa veszteségérzésem volt. Régebben mindent, amit nem értettem, Hsziaojüével beszéltem meg, de többé már nem fordultam hozzá. Úgy gondoltam, hogy az állandó kérdezősködés miatt alacsonyabb rendűnek tűnök nála. Néha, amikor láttam Hsziaojüét, elkerültem őt, és már nem álltunk olyan közel egymáshoz, mint régen. Később a gyülekezet vezetőválasztást tartott, amin Hsziaojüe és én is jelöltek voltunk. Azt gondoltam magamban: „Képesség és az igazságra való törekvés tekintetében Hsziaojüe teljesen alkalmas a vezetői kötelességre”, de aztán arra gondoltam: „Együtt kezdtünk el hinni Istenben, és együtt kezdtük el végezni a kötelességeinket, és ha ő vezető lesz, míg én továbbra is csak egy csoportvezető maradok, hogyan fognak tekinteni rám mások? Vajon nem fogják azt gondolni, hogy alacsonyabb rendű vagyok nála?” Elkezdtem azon gondolkodni, hogyan tudnám megakadályozni, hogy vezetőnek válasszák őt. Nem tudtam befolyásolni, hogy mások rászavaznak-e, de azt legalább eldönthettem, hogy én nem szavazok rá. Így hát valaki másra szavaztam. Végül azonban mégis Hsziaojüét választották meg vezetőnek. Kissé nehezteltem, és aznap este forgolódtam az ágyban, és nem tudtam aludni. Azt gondoltam: „Mindketten ugyanannyi ideje hiszünk Istenben, de ő most egy vezető, én pedig csak egy csoportvezető vagyok. Vajon nem tűnök emiatt alacsonyabb rendűnek nála?” Nagyon feldúltnak éreztem magam.

Egyszer beszélgettem a vezetővel a választásról az otthonában. A vezető észrevette a féltékenységemet, és megkérdezte tőlem: „Mit éreztél, amikor láttad, hogy Hsziaojüét megválasztották vezetőnek? Féltékeny voltál rá?” Ezt hallva felforrósodott az arcom, kínosan megráztam a fejem, és azt mondtam: „Olyan jó barátok vagyunk, hogyan is lehetnék féltékeny rá?” Hazafelé menet azonban folyamatosan azon gondolkodtam, amit a vezető mondott. Mivel a vezető azt mondta, hogy féltékeny vagyok Hsziaojüére, tudtam, hogy bizonyára megvan bennem ez a probléma. Amikor hazaértem, láttam, ahogy a szomszédom eteti a kutyáit. Amíg az egyik kutya evett, a másik csak állt, és nézte. Megkérdeztem a szomszédomat: „Miért nem adsz enni a másik kutyának?” A szomszéd azt felelte: „Ez a kutya engedelmes. Ha nem adsz neki enni, akkor is csak vár, nem harcol, nem kapdos.” A szomszédom szavait hallva ismét a vezető figyelmeztetésére gondoltam, és nagy szorongást éreztem a szívemben. Azt gondoltam: „Még egy kutya sem harcol vagy verseng, én mégis állandóan versengek a nővéremmel. Így tehát rosszabb vagyok, mint egy kutya.” Hazamentem, és letérdeltem Isten elé imádkozni: „Ó, Istenem, amikor láttam, hogy Hsziaojüét megválasztották vezetőnek, feldúlt lettem. A vezető azt mondta, hogy féltékeny vagyok Hsziaojüére, én pedig nem tudtam ezt felismerni. Kérlek, világosíts meg, hogy felismerhessem a problémáimat!”

Egy nap olvastam Isten szavait, amelyek így szóltak: „Jelenleg mindannyian teljes időben végzitek a kötelességeiteket. Nem korlátoz, avagy köt le benneteket család, házasság, illetve a vagyon. Már felülemelkedtetek ezeken a dolgokon. Azonban a fejeteket betöltő elképzelések, képzelgések, tudás, valamint személyes szándékok és vágyak teljesen érintetlenek maradnak. Így hát, amikor olyasvalamiről van szó, ami hírnevet, rangot vagy csillogási lehetőséget foglal magában – amikor például azt halljátok, hogy Isten háza különféle tehetséges egyéneket tervez nevelni –, akkor a várakozástól mindegyikőtöknek felgyorsul a szívverése, mindannyian mindig hírnévre szeretnétek szert tenni és rivaldafénybe lépni. Mind küzdeni akartok a rangért és a hírnévért. Szégyenkeztek emiatt, de ha nem így lenne, akkor rosszul éreznétek magatokat. Irigységet, gyűlöletet éreztek és panaszkodtok, amikor azt látjátok, hogy valaki kitűnik, és méltánytalanságnak vélitek: »Én miért nem tudok kitűnni? Miért mindig másokra esik a rivaldafény? Én miért nem kerülök soha sorra?« És miután neheztelést éreztek, megpróbáljátok elfojtani, de nem tudjátok. Imádkoztok Istenhez, és egy ideig jobban érzitek magatokat, amikor azonban újra ilyen helyzetbe kerültök, még mindig nem tudtok felülkerekedni rajta. Vajon ez nem az éretlenség megnyilvánulása? Amikor az emberek ilyen állapotba kerülnek, vajon nem estek a Sátán csapdájába? A Sátán romlott természetének a béklyói ezek, amelyek megkötözik az embert. [...] Minél inkább küzdesz, annál sötétebbé válik a szíved, annál több irigységet és gyűlöletet fogsz érezni, és csak megerősödik benned a vágy, hogy megszerezd ezeket a dolgokat. Minél erősebben vágysz ezek megszerzésére, annál kevésbé leszel képes megszerezni őket, és amikor ez bekövetkezik, akkor növekedni fog benned a gyűlölet. A gyűlöleted növekedésével egyre sötétebb lesz a bensődben. Minél sötétebb vagy a bensődben, annál rosszabb lesz a kötelességed végrehajtása, és minél rosszabb lesz a kötelességed végrehajtása, annál kevésbé leszel hasznos Isten háza számára. Ez egy egymásba fonódó ördögi kör. Ha soha nem végzed jól a kötelességed, akkor fokozatosan ki leszel rekesztve” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Miután elolvastam ezt a részt, úgy éreztem, hogy Isten közvetlenül az én állapotomról beszél. Amikor olyan dolgokról volt szó, amelyekkel az ember kitűnhetett, versenyezni akartam, és helyet akartam kapni az emberek szívében. Arra gondoltam, hogy Hsziaojüe és én együtt kezdtünk el hinni Istenben, és együtt jártunk összejövetelekre, de amikor láttam, hogy ő jobban felfogja Isten szavait, mint én, és több csoport összejöveteleiért felelős, úgy éreztem, hogy a vezetők jobban értékelik őt, mint engem, ezért lehangolttá váltam, és féltékeny lettem rá. A múltban mindig megbeszéltem a dolgokat Hsziaojüével, de amikor észrevettem, hogy minden tekintetben jobb nálam, dühös lettem, és nem akartam többé látni őt. Már nem voltunk olyan közeli kapcsolatban, mint korábban. Amikor elérkezett a gyülekezetvezetői választás, bár tisztában voltam vele, hogy Hsziaojüe sok mindenben jobb nálam, és teljesen alkalmas a vezetői pozícióra, aggódtam, hogy ha őt választják meg vezetőnek, én pedig csak csoportvezető maradok, akkor alacsonyabb rendűnek tűnök majd nála, ezért szándékosan nem szavaztam rá. Amikor láttam, hogy Hsziaojüét választották meg vezetőnek, elégedetlen voltam. Folyton Hsziaojüéhez hasonlítottam magam, és amikor láttam, hogy jobb nálam, féltékeny lettem, és nehezteltem rá. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám őt felülmúlni, de amikor nem tudtam, lehangolttá váltam, elvesztettem a motivációmat a kötelességem végzése iránt, és az életbe való belépésem veszteséget szenvedett. Abban a pillanatban rájöttem, hogy a szenvedésemet a túlzott féltékenységem okozta. A testvéreknek ki kell egészíteniük egymás erősségeit és gyengeségeit, segítenünk kell egymást, hogy együtt jól végezzük a kötelességeinket ahelyett, hogy féltékenykednénk, és kizárnánk másokat a büszkeség és a státusz miatt. Ha ezt tennénk, azzal csak azt érnénk el, hogy Isten megutálna minket. Meg kellett tanulnom elengedni a vágyaimat, és csendben, figyelemkeresés nélkül jól végezni a kötelességeimet. Később, amikor nem értettem valamit a kötelességemmel kapcsolatban, kezdeményezően megkérdeztem róla Hsziaojüét, és Isten szavairól beszélgetve, közösen oldottuk meg a problémát. Sokkal nyugodtabbnak éreztem magam.

Egy nap 2016-ban a vezetők azt mondták, hogy egy másik helyre tervezik küldeni Hsziaojüét, hogy ott végezze a kötelességét, és megkértek, hogy írjak róla egy értékelést. Tudtomon kívül ismét előjött a féltékenységem, és azt gondoltam magamban: „Miután megtalálta Istent, Hsziaojüét csoportvezetőből gyülekezetvezetővé léptették elő, most pedig egy másik helyre küldik, hogy ott végezze a kötelességét, és egyre több gyülekezetért lesz felelős. Én pedig még mindig itt vagyok, és továbbra is csak csoportvezető vagyok. Mit fognak gondolni rólam a testvérek? Vajon azt fogják gondolni, hogy nagyon nagy a különbség Hsziaojüe és köztem? Ez így nem fog menni! Nem engedhetem el őt, írnom kell Hsziaojüe néhány gyengeségéről, hogy a vezetők lássák, hogy nem is olyan nagyszerű; így nem fogják előléptetni.” Napokig gondterhelt és nyugtalan voltam emiatt. Folyton azon gondolkodtam: „Hogyan írjam meg az értékelést? Hsziaojüének megvannak a maga romlottságai és hiányosságai, de senki sem tökéletes, és mindenkinek vannak hibái és gyengeségei. Lehetetlen egyik napról a másikra megváltozni. Ha csak a hibáiról írnék, az azt jelentené, hogy igazságtalanul bánok másokkal. Hát nem követnék el ezzel gonoszságot? Ha viszont objektíven és őszintén írok, és mégis előléptetik Hsziaojüét, akkor feldúlt leszek.” Miközben vívódtam, újra és újra megírtam, majd töröltem az értékelésemet. Már nem tudtam, mit írjak, ezért imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Tudom, hogy ebben a pillanatban Te vizsgálsz engem. Ha a saját szándékaim szerint írnám meg ezt az értékelést, és megakadályoznám, hogy Hsziaojüe máshol végezze a kötelességét, akkor valóban gonoszságot követnék el. Kérlek, segíts, hogy fellázadhassak a romlott beállítottságom ellen, hogy igazat írhassak, és becsületes ember lehessek!” Miután imádkoztam, őszintén megírtam az értékelést. Amikor viszont arra gondoltam, hogy Hsziaojüe elmegy, feldúlt lettem, és úgy éreztem, mintha egy kő nehezedne a szívemre. Abban az időszakban időnként érdeklődtem afelől, hogy Hsziaojüe hogyan végzi a kötelességét, és reméltem, hogy azt mondják, hogy rossz az állapota, vagy hogy nem végzi jól a kötelességét. Azonban amikor híreket kaptam, mindig elég jó volt az állapota, én pedig kissé csalódottnak éreztem magam. Egy nap elmentem Hsziaojüe házához, és azt gondoltam magamban: „Hsziaojüe nem tudja, hogy a kötelességvégzés szenvedéssel jár. Ha elmondom ezt neki, talán nem akar majd elmenni.” Ezért azt mondtam Hsziaojüének: „Máshol végezni a kötelességet nem olyan, mint otthon lenni, tényleg el tudod viselni ezt a fajta nehézséget? Bennem nincs meg a te elszántságod.” Akkoriban csak arra gondoltam, hogy megakadályozom Hsziaojüét abban, hogy máshol végezze a kötelességét, és a féltékenységtől vezérelve nem voltam tisztában azzal, hogy a szavaim milyen következményekkel járhatnak. Egy nap, miután hazaértem a munkából, a kutyám hirtelen megharapott. Ez nem volt normális. Mióta harapja meg egy család kutyája a gazdáit? Rájöttem, hogy ez nem véletlen volt, és hogy ez csak azért történhetett, mert valami rosszat tettem, és fegyelmezést kaptam. Ezért imádkoztam Istenhez: „Istenem! Minden a Te kezedben van. A kutyám megharapott, és ez a Te engedélyeddel történt. Kérlek, világosíts meg, hogy rájöjjek a hibámra! Hajlandó vagyok bűnbánatot tartani.”

Később belefutottam Isten szavainak egy passzusába. „Mit jelent az emberi mivolt hiánya? Azt jelenti, hogy még csak nem is rendelkeznek erkölccsel. Mit jelent az erkölcs hiánya? A nővérnek jók az életkörülményei, gazdag családja van, és mi a hozzáállásuk ezeknek az embereknek? Csupán irigység ez, amit jókívánságok követnek, majd a továbblépés következik? (Nem.) Akkor mi a hozzáállásuk? Irigység, felháborodás, neheztelés és panaszok rejtegetése a szívükben: »Megérdemli, hogy ilyen sok pénze legyen? Nekem miért nincs ennyi pénzem? Miért áldja meg isten őt és engem nem?« A nővér gazdag és sikeres, ezért irigységet és gyűlöletet éreznek, egyetlen szóval sem említve őszinte csodálatot vagy jókívánságot. Ez még a legalapvetőbb erkölcsöknek is a teljes hiányát jelzi. [...] Nem kívánnak jót másoknak; ha bárki olyat látnak, akinek jól megy, vagy aki jobb náluk, az irigységgel és nehezteléssel tölti el őket. Nem számít, hogy valaki másnak mennyire erős az Istenbe vetett hite, ha az illető jobb náluk, akkor egyszerűen nem fog jó kisülni belőle. Teljesen hiányzik belőlük az emberi mivolt, és képtelenek egyetlen áldó vagy építő szót is kimondani. Miért nem képesek ilyen szavakat kimondani? Mert túl gonosz az emberi mivoltuk! Nem arról van szó, hogy nem akarnak beszélni, vagy hogy nem ismerik a megfelelő szavakat, hanem arról, hogy a szívük tele van irigységgel, nehezteléssel és felháborodással, ami lehetetlenné teszi számukra az áldó szavak kimondását. Akkor tehát az a tény, hogy a szívük tele van ilyen romlott dolgokkal, utalhat arra, hogy rosszindulatú az emberi mivoltuk? (Igen.) Utalhat. Mivel ilyen romlott beállítottságokat fednek fel, a többiek számára könnyűvé válik a felismerés, és átlátnak romlott lényegükön” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (24.)). Miután elolvastam Isten szavait, nagyon feldúltnak éreztem magam. Isten leleplezi, hogy az emberek irigyek és neheztelnek azokra, akiket jobbnak látnak maguknál, és hogy ez a szegényes és rosszindulatú emberi mivoltot tükrözi, és Isten nem szereti az ilyen embereket. Én pontosan olyan ember voltam, akiről Isten beszél. Miután megtaláltam Istent, féltékeny lettem, amikor azt láttam, hogy Hsziaojüe több csoportért felelős, mint én, és bár tudtam, hogy alkalmas a vezetői kötelességre, attól féltem, hogy ha megválasztják, akkor én alsóbbrendűnek fogok tűnni, ezért szándékosan nem szavaztam rá. Amikor a vezetők megkértek, hogy írjak értékelést Hsziaojüéről, aggódtam, hogy ha elmegy, hogy máshol végezze a kötelességét, akkor még nagyobbra nő köztünk a szakadék, ezért nem akartam az erősségeiről írni. Bár végül igazat írtam, legbelül még mindig nem akartam, hogy jól teljesítsen, és reméltem, hogy azt hallom majd, hogy rossz állapotban van, vagy hogy nem végzi jól a kötelességét, sőt, szándékosan mondtam előtte negatív dolgokat, hogy megpróbáljam letörni a motivációját a kötelességvégzés iránt. Így nem tudta volna máshol végezni a kötelességét, és egyenrangúak lettünk volna. Minél többet gondolkodtam, annál jobban láttam, hogy milyen szörnyű voltam. Alattomos trükköket alkalmaztam, csak hogy mások jó véleménnyel legyenek rólam, ami igazán önző, megvetendő és rosszindulatú volt. Egyáltalán nem rendelkeztem emberi mivolttal. Ha Hsziaojüe máshol végezné a kötelességét, az hasznos lenne az élete fejlődése szempontjából, és a gyülekezet munkájának is jót tenne. Ez olyasmi volt, ami megfelelt Isten szándékainak, de a hírnevem és a státuszom érdekében megpróbáltam szabotálni a dolgokat. Nemhogy nem bátorítottam őt, hanem még szándékosan negatív dolgokat is mondtam. Amit tettem, az bomlasztotta, megzavarta és akadályozta a gyülekezet munkáját. Minél többet gondolkodtam ezen, annál nagyobb megbánást és feldúltságot éreztem magamban. Csou Jü jutott eszembe A három királyság regényes történetéből, hogy milyen szűk látókörű volt, mennyire féltékeny volt Csuko Liangra, hogy versenyzett Csuko Lianggal, és összehasonlította magát vele, de végül nem tudta felülmúlni őt, és a düh a halálba kergette. Ha folyton Hsziaojüéhez hasonlítanám magam, nemcsak hogy szerencsétlenül végezném, hanem tudtomon kívül a Sátán szolgájaként is működnék, és akadályoznám a gyülekezet munkáját. Ezt felismerve letérdeltem Isten elé, és imádkoztam: „Istenem, ezen az ügyön keresztül megláttam, hogy milyen mélyen romlott vagyok. A féltékenységem elhatalmasodott rajtam. Miért nem tudom elviselni, hogy Hsziaojüe jobban teljesít nálam? Igazán gyűlölöm magam! Kérlek, átkozd meg a romlott beállítottságomat, és vezess engem önmagam mélyebb megértéséhez!”

Később elolvastam egy részt Isten szavaiból: „Az ilyen mocskos földre született embert jelentős mértékben megfertőzte a társadalom, befolyásolta a feudális etika, és »felsőoktatási intézményekben« tanították. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, az aljas életszemlélet, a világi ügyekre vonatkozó megvetendő filozófia, a teljesen értéktelen lét, a züllött életmód és szokások – mindezek súlyosan betolakodtak az ember szívébe, és súlyosan aláásták és megtámadták a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább Ellene szegül” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel). „Kegyetlen emberiség! Az összejátszás és az intrika, az egymástól való elragadás és megkaparintás, a versengés a hírnévért és vagyonért, a kölcsönös mészárlás – mikor lesz ennek valaha is vége? Annak ellenére, hogy Isten több százezer szót szólt, senki sem tért még észhez. Az emberek a családjuk, fiaik és lányaik, karrierjük, jövőbeli kilátásaik, pozíciójuk, hiúságuk és pénzük, ételük, ruházatuk és testük kedvéért cselekszenek. De vajon van-e valaki, akinek a cselekedetei valóban Isten kedvéért valók? Még azok között is, akik Istenért cselekszenek, csak kevesen vannak, akik ismerik Istent. Hányan vannak, akik nem a saját érdekükből cselekszenek? Hányan vannak, akik nem nyomnak el vagy közösítenek ki másokat azért, hogy megvédjék saját pozíciójukat?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A gonosz biztosan elnyeri büntetését). Miután elolvastam Isten szavait, rájöttem, hogy a Hsziaojüe iránti féltékenységem abból fakad, hogy túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítok a hírnévnek és a státusznak. Olyan sátáni mérgek szerint éltem, mint például: „Törekedj arra, hogy kitűnj és kiemelkedj”, „Ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, valamint „Az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”. Ezeknek a gondolatoknak a hatására elvesztettem a lelkiismeretemet és a józan eszemet. Bármit is tettem, mindig azt akartam, hogy mások csodáljanak, és arra törekedtem, hogy helyet kapjak a szívükben. Visszagondoltam arra, hogy gyerekkorom óta mindig feldúltnak éreztem magam, ha láttam valakit, aki jobb nálam. Ha valaki jobban teljesített nálam az iskolában, dühös lettem, és ha valakinek jobbak voltak az életkörülményei, féltékeny voltam. Emlékszem, hogy az unokatestvérem jobban teljesített az iskolában, mint én, és hogy a családi körülményei jobbak voltak, mint az enyémek, ezért féltékeny voltam rá. Amikor a családja vett egy tévét, féltékenységből és dühből nem mentem el hozzájuk tévézni. Miután megtaláltam Istent, továbbra is a Sátán mérgei szerint éltem. Amikor láttam, hogy Hsziaojüe mindenben felülmúl engem, féltékeny lettem rá, és folyamatosan összehasonlítottam magamat vele, és amikor nem tudtam felérni hozzá, szerencsétlennek éreztem magam. Mindezt ez okozta, hogy a Sátán megrontott és ártott nekem. A hírnévre és a nyereségre törekedtem, olyannyira, hogy minden érzésemet ezek irányították. A hírnevem és a státuszom kedvéért még támadtam is és ki is rekesztettem másokat, figyelmen kívül hagytam a gyülekezet munkáját, és igazán önzővé és rosszindulatúvá váltam. Annak ellenére, hogy Hsziaojüével közeli barátok voltunk, akik mindent megosztottak egymással, azon kaptam magam, hogy képes vagyok a háta mögött szabotálni őt, és megvetendő eszközöket használtam a céljaim eléréséhez. Ha továbbra is ezen sátáni mérgek szerint élnék, csak még inkább kiürülne belőlem az emberi hasonlatosság, és végül Isten visszautasítana és kiiktatna engem. Hálát adok Istennek, hogy arra használta ezt a helyzetet, hogy felfedjen engem, és hogy megengedte, hogy felismerjem a romlottságomat az Ő szavainak leleplezésén keresztül, lehetőséget adva nekem a bűnbánatra és a változásra. Ebben Isten szeretete van.

Keresésem során két részletet olvastam Isten szavaiból. „Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés gyakorlásának legegyszerűbb módja az, ha mindenben Isten házának az érdekeire gondolnak, és elengedik önző vágyaikat, személyes érdekeiket, indítékaikat, kevélységüket és rangjukat. Isten házának az érdekei kerüljenek az első helyre – ez a legkevesebb, amit megtehet az ember. Ha még ennyit sem tud megtenni az, aki kötelességet végez, akkor hogyan mondhatnánk, hogy elvégzi a kötelességét? Ez nem a kötelességének az elvégzése. Először Isten házának az érdekeire gondolj, legyél tekintettel Isten szándékaira, és vedd figyelembe az egyház munkáját. Tedd ezeket a dolgokat az első és legfőbb helyre; csak ezután gondolhatsz a rangod stabilitására, illetve arra, hogy miként tekintenek rád mások. Nem érzitek, hogy ez egy kicsit könnyebbé válik, amikor két lépésre bontjátok és köttök némi kompromisszumot? Ha egy ideig gyakorlod ezt, akkor érezni fogod, hogy nem is olyan nehéz eleget tenni Istennek. Emellett arra is képesnek kell lenned, hogy eleget tegyél a felelősségeidnek, elvégezd a kötelezettségeidet és a kötelességed, és félretedd önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat. Vedd figyelembe Isten szándékait, és tedd első helyre Isten házának az érdekeit, az egyház munkáját, valamint az általad elvégzendő kötelességet. Miután ezt egy ideig megtapasztaltad, érezni fogod, hogy ez jó módja annak, ahogyan viselkedj. Nyíltan és becsületesen élsz, nem vagy alantas, hitvány ember. Igazságosan és tisztességesen élsz ahelyett, hogy alávaló, alantas és semmirekellő lennél. Érezni fogod, hogy ez az, ahogy az embernek cselekednie kell, és ezt a képet kell megélnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget. [...] Most elmondtam nektek ezt az egyszerű megközelítésmódot: kezdjétek ennek a gyakorlásával, és ha egy darabig már ezt tettétek, a tudtotokon kívül változni fog a bensőtök állapota. Abból az ambivalens állapotból, amelyben nem érdekel olyan rettenetesen, hogy higgyetek Istenben, de nem is idegenkedtek tőle rettenetesen, átkerültök egy olyan állapotba, amelyben érzitek, hogy jó az, ha hisztek Istenben és becsületes emberek vagytok, és érdekel az, hogy becsületes emberek legyetek, valamint érzitek, hogy jelentősége van és táplál az, ha ily módon éltek. Megalapozottnak, békésnek fogjátok érezni magatokat, és kellemes érzés tölti el szíveteket. Ilyenné válik az állapototok. Ez az eredménye annak, ha elengeditek a saját szándékaitokat, érdekeiteket és önző vágyaitokat. Ez a kimenetele” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). „Ha Isten ostobának alkotott téged, akkor van értelme az ostobaságodnak; ha éles eszűvé tett, akkor van értelme az éles eszednek. Bármilyen tehetségeket ad neked Isten, bármik is az erősségeid, bármilyen magas is az IQ-d, ezeknek mind van céljuk Isten számára. Ezeket a dolgokat mind előre elrendelte Isten. Az életben játszott szerepedet és az általad végzett kötelességet Isten rendelte el réges-régen. Némelyek azt látják, hogy mások olyan erősségekkel rendelkeznek, amelyekkel ők nem, és elégedetlenek. Meg akarják változtatni a dolgokat azáltal, hogy többet tanulnak, többet látnak és szorgalmasabbak. Azonban be van korlátozva az, hogy mit tud elérni a szorgalmuk, és nem tudják leelőzni az adottságokkal és szakértelemmel rendelkezőket. Nem számít, mennyire harcolsz ellene, ez haszontalan. Isten elrendelte, hogy mi legyél, és senki semmit nem tehet azért, hogy megváltoztassa ezt. Amiben jó vagy, abban kell erőfeszítést tenned. Amilyen kötelesség illik hozzád, azt a kötelességet végezd. Ne próbáld ráerőltetni magad olyan területekre, amelyek kívül esnek a készségeid körén, és ne irigykedj másokra. Mindenkinek megvan a feladata. Ne gondold, hogy te mindent jól tudsz csinálni, hogy tökéletesebb vagy jobb vagy másoknál, mindig mások leváltására vágyva és mutogatva magad. Ez romlott beállítottság. Vannak, akik azt gondolják, hogy semmit nem tudnak jól csinálni, és hogy egyáltalán nincsenek készségeik. Ha ez így van, akkor legyél csupán olyan valaki, aki gyakorlatiasan hallgat és aláveti magát. Tedd meg, amit tudsz, és tedd meg jól, minden erőddel. Ez elegendő. Isten meg lesz elégedve” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Isten szavainak elolvasása után megtaláltam a gyakorlás útját. Bármi történjék is, félre kell tennem a személyes érdekeimet, és azon kell gondolkodnom, hogyan óvjam meg a gyülekezet munkáját, és hogyan tegyek eleget Istennek. Függetlenül attól, hogy mások hogyan látnak engem, csendben, jól kell végeznem a kötelességemet. A kötelességemben az igazságra kell törekednem, és igyekeznem kell átformálni a beállítottságomat. Ez az, ami megfelel Isten szándékainak. Ha hírnévre és státuszra törekszem, és ha féltékeny vagyok másokra, versengek velük, vagy alattomos eszközöket használok, és aljas és megvetendő dolgokat teszek, akkor csak azt fogom elérni, hogy Isten megutáljon engem. Azt is megértettem, hogy Isten házában nincsenek kategorizálva a kötelességek magas vagy alacsony státusz, illetve nagy vagy kis felelősség szerint, és hogy mindenki egyszerűen a saját feladatát végzi. Ha valakinek a vendéglátás a kötelessége, akkor jól kell végeznie a vendéglátási kötelességet, ha pedig valaki vezető lehet, akkor jól kell végeznie a vezetői kötelességet. Bármilyen kötelességet is végzünk, az igazságra kell törekednünk. Isten azt nézi, hogy az ember hogyan viszonyul a kötelességéhez, nem pedig azt, hogy kinek van magas státusza vagy nagyobb tőkéje. Isten csak azt nézi, hogy valaki az igazságra törekszik-e, és hogy változik-e a romlott beállítottága. Ez Isten igazságossága. Nem számít, milyen fontos volt Hsziaojüe kötelessége, neki is megvoltak a maga feladatai, és nekem is megvoltak az enyémek, és nem szabad összehasonlítanom magamat vele, és elhanyagolnom a kötelességemet. Még ha mások fel is néznek rám, az nem jelenti azt, hogy birtokában vagyok az igazságnak, vagy hogy megváltozott a beállítottságom. Az érettségem és a képességem megfelel a csoportvezetői kötelességnek, ezért a csoportvezetői kötelességet gyakorlatiasan és jól fogom végezni. Amikor a testvéreknek problémáik vagy nehézségeik akadnak, Istenre fogok támaszkodni, hogy közösséget vállaljak velük, megoldjam a problémákat, és jól végezzem a kötelességem.

Később különböző okokból Hsziaojüe nem kezdte el máshol végezni a kötelességét. Régebben örültem volna ennek, de most már képes voltam helyesen látni a dolgot, ezért Hsziaojüével beszélgetve megnyíltam neki az állapotomról és az általam feltárt romlottságról. Hsziaojüe szintén beszélgetett velem a tapasztalati megértéséről ebben az ügyben. Régebben elvakított a féltékenység, és soha nem hallgattam figyelmesen, amikor Hsziaojüe beszélgetett velem, mert azt hittem, hogy csak felvág. Azon a napon, amikor figyelmesen hallgattam, ahogy megosztja a tapasztalatait, úgy gondoltam, hogy ez nagy mértékben szolgálja az épülésemet, és a szívemben nagy könnyedséget és felszabadultságot éreztem. Látva ezt az enyhe változást magamban, a szívem megtelt Isten iránt érzett hálával.