Gyermekkorom óta gyenge fizikummal rendelkeztem, mindig betegeskedtem, és emiatt egészséges testre vágytam. 2012 márciusában olyan szerencsés voltam, hogy elfogadhattam Isten utolsó napokbeli munkáját. Néhány hónappal később észrevettem, hogy nem vagyok olyan gyakran megfázva és lázas, mint korábban; még a migrénem és a nyaki meszesedésem is javult. A szívem megtelt hálával Isten iránt, és még motiváltabbá váltam arra, hogy lemondjak dolgokról, és áldozatot hozzak. Akkoriban gyülekezetvezető voltam, és annak érdekében, hogy jól végezzem a gyülekezeti munkát, nem foglalkoztam azzal, hogy a családom akadályozott és ellenkezett, fáradhatatlanul dolgoztam reggeltől estig, hogy végezzem a kötelességemet.

2020 májusában egy napon kellemetlenséget észleltem a nyakamban. Merevnek éreztem, amikor oldalra fordítottam, és „ropogó” hangot adott ki. Miután kissé túl sokáig ültem, a fejem szédülni kezdett, a jobb karom pedig elkezdett fájni és zsibbadni, ami megnehezítette, hogy megfogjak dolgokat. Kezdetben nem sok figyelmet fordítottam erre, mert azt gondoltam, hogy miután elkezdtem hinni Istenben, Isten nemcsak a korábbi betegségeimet vette el, hanem az általános állapotomon is javított. Mivel most már teljes munkaidőben a kötelességemnek szenteltem magam, azt hittem, hogy Isten meg fog óvni engem, és nem hagyja, hogy az állapotom rosszabbodjon. Azt hittem, hogy az üléskor szokásos testtartásom korrigálásával és a megfelelő testmozgással nem lesz nagy gond belőle. Arra azonban nem számítottam, hogy két hónappal később a nyaki meszesedésem nemhogy nem javult, de még rosszabb lett. A fejem gyakran fájt, szédültem, a szemem kiszáradt, kellemetlen érzés volt benne, a jobb vállam pedig fájdalmas és zsibbadt volt, ami miatt még az evőpálcikát is nehezen használtam. Aggódni kezdtem, hogy az állapotom romlani fog. Ha a testem egyik oldala cserbenhagyna és megbénulna, hogyan tudnám folytatni a kötelességemet? Ez nem azt jelentené, hogy elveszíteném az esélyemet, hogy megkapjam Isten üdvösségét? Aztán eszembe jutott egy nővér, akivel együtt dolgoztam, és akinek abba kellett hagynia a kötelességvégzést, és haza kellett térnie kezelésre, mert a nyaki meszesedése súlyossá vált. De nem sokkal azután, hogy eljöttem otthonról, hogy végezzem a kötelességemet, egy júdás elárult. Ha az állapotom olyan súlyossá válna, hogy nem tudnám végezni a kötelességemet, mit tennék, hiszen haza nem mehetnék, és nem mernék kórházba se menni kezelésre? Minél többet gondolkodtam ezen, annál feldúltabb lettem, és nem tudtam megállni, hogy ne kezdjek el így morogni miatta: „Az elmúlt néhány évben, amióta hiszek Istenben, a kötelességem végzéséért lemondtam a családomról és a karrieremről, és elég sok nehézséget szenvedtem el. Miért nem vigyáz rám Isten, és miért nem óv meg engem? Miért engedte, hogy megint betegségben szenvedjek?” Azt gondoltam: „Még ha nem is mehetek kórházba kezelésre, nem hagyhatom tétlenül, hogy az állapotom romoljon! Meg kell találnom a módját, hogy kezeljem magam. Ellenkező esetben, ahogy romlik az állapotom, nemcsak még jobban fogok szenvedni, de már nem leszek képes végezni a kötelességemet sem, és mi lesz akkor?” Ezután elkezdtem gondolkodni a betegségem kezelésének különböző módjain. A köpölyözés, a gua sha módszer és a moxa terápia kipróbálása mellett mindenütt kerestem a nyaki meszesedés kezelésére szolgáló gyógymódokat is. Ez idő alatt az elmém teljesen arra összpontosított, hogyan gyógyítsam meg a betegségemet, és már nem vállaltam terhet a kötelességemben. Nem követtem nyomon a különböző feladatokat, és amikor sok munka volt, és késő éjszakáig túlórázni kellett, látszólag végeztem a kötelességemet, de belül ellenállást éreztem, mert attól féltem, hogy a túlzott megerőltetés ront az egészségi állapotomon.

2022 májusában egy reggel, ahogy mentem le reggelizni, hirtelen határozottan nehéznek éreztem a jobb lábamat és a jobb vállamat. A jobb lábam olyan gyenge volt, hogy alig bírtam felemelni, és húznom kellett, ahogy mentem. Egy pillanat alatt szorongani kezdtem, és azon tűnődtem, hogy vajon tényleg lebénulok-e félig. Nagyon megijedtem, és azt gondoltam: „Ha végül megbénulok, tényleg képtelen leszek végezni a kötelességemet, és akkor mi lesz az üdvösségre és a menny királyságába való bemenetelre vonatkozó reményeimmel? Nem lenne-e akkor hiábavaló a több éves áldozatom és erőfeszítésem?” Minél többet gondolkodtam rajta, annál jobban elkeseredtem. Látva pár jó egészségnek örvendő testvért magam körül, különösen irigy és féltékeny lettem. Azt gondoltam: „Ezekben az elmúlt években, mióta hiszek Istenben, én is ugyanannyi dologról mondtam le és ugyanannyi áldozatot hoztam, mint ők. Miért adott Isten nekik egészséges testet, nekem pedig nem?” Minél többet gondolkodtam így, annál nyugtalanabb és szorongóbb lettem az egészségi állapotom miatt.

Egy nap Isten e szavait olvastam: „Hogy milyen lesz valakinek az egészsége egy bizonyos életkorban, és hogy eléri-e egy súlyos betegség, azt mind Isten rendezte el. A nem hívők nem hisznek Istenben, és keresnek valakit, aki ezeket a dolgokat tenyérben, születési dátumokban és arcokban látja, és elhiszik ezeket. Te hiszel Istenben, és gyakran hallgatsz prédikációkat és beszédeket az igazságról, tehát ha nem hiszed ezt, akkor nem vagy más, mint álhívő. Ha valóban hiszed, hogy minden Isten kezében van, akkor el kell hinned, hogy ezek a dolgok – súlyos betegségek, enyhébb betegségek és az egészség – mind Isten szuverenitása és intézkedései alá tartoznak. Egy súlyos betegség megjelenése és az, hogy milyen lesz valakinek az egészsége egy bizonyos életkorban, nem véletlenül történik, és ennek megértése pozitív és pontos megértést jelent. Összhangban van ez az igazsággal? (Igen.) Ez összhangban van az igazsággal, ez az igazság, ezt el kell fogadnod, és az ezzel kapcsolatos hozzáállásodnak és nézeteidnek meg kell változniuk. És mi oszlik el azzal, hogy ezek a dolgok megváltoznak? Vajon a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom érzései nem oszlanak el? Legalábbis elméletileg a betegség miatti gyötrelem, szorongás és aggodalom negatív érzelmei eloszlanak. Mivel a felfogásod átalakította a gondolataidat és a nézeteidet, ez eloszlatja a negatív érzelmeidet. [...] Most a betegségről beszélünk; ez olyasmi, amit a legtöbb ember tapasztal élete során. Tehát az, hogy milyen betegség sújtja majd az emberek testét, hogy mikor vagy milyen korban, és milyen lesz az egészségük, mind olyan dolgok, amelyeket Isten rendezett el, az emberek nem dönthetik el ezeket önmaguk számára; ahogyan azt sem döntheti el valaki, hogy mikor születik meg. Tehát nem ostobaság-e, ha gyötrődsz, szorongsz és aggódsz olyan dolgok miatt, amiket nem tudsz te magad eldönteni? (De igen.) Az embereknek hozzá kell látniuk, hogy eloszlassák azokat a dolgokat, amelyeket maguk el tudnak oszlatni, azokban a dolgokban pedig, amelyeket nem tudnak megtenni, várniuk kell Istenre; az embereknek csendben alá kell vetniük magukat, és kérniük kell Istent, hogy oltalmazza őket – ilyen gondolkodásmódjuk kell, hogy legyen. Amikor a betegség valóban lesújt, és a halál tényleg közel van, akkor az embernek alá kell vetnie magát, és nem szabad panaszkodnia vagy lázadnia Isten ellen, vagy nem szabad olyan dolgokat mondania, amelyek Istent káromolják, vagy amelyek támadják Őt. Az embernek ehelyett teremtett lényként kell helyt állnia, meg kell tapasztalnia és értékelnie kell mindazt, ami Istentől származik – nem szabad próbálkoznia azzal, hogy maga válassza ki a dolgokat. Ez egy különleges élmény kell, hogy legyen, ami gazdagítja az életedet, és ez nem feltétlenül rossz dolog, ugye? Ezért, amikor betegségről van szó, az embereknek először megoldást kell találniuk a betegség eredetével kapcsolatos téves gondolataikra és nézeteikre, akkor nem fognak aggódni emiatt; továbbá az embereknek nincs joguk az ismert vagy ismeretlen dolgok irányítására, és nem is képesek irányítani azokat, mivel mindezek Isten szuverenitása alatt állnak. Az emberek hozzáállása és gyakorlási alapelve a várakozás és az alávetettség kell, hogy legyen. A megértéstől a gyakorlásig mindent az igazságalapelvekkel összhangban kell tenni – ez az igazságra való törekvés” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (4.)). Isten szavaiból rájöttem, hogy mindaz, hogy a betegségem súlyosbodik-e vagy bénuláshoz vezet-e, Isten kezében van, és hogy alá kell vetnem magam Isten szuverenitásának és elrendezéseinek; ez a bölcs döntés. Én azonban nem értettem meg Isten mindenhatóságát és szuverenitását. Sok energiát fektettem a betegségem kezelésébe, sokat bajlódtam vele, állandóan aggódtam, bosszankodtam miatta, sőt, még félreértéseket is tápláltam Istennel kapcsolatban, és panaszkodtam Rá. Igazán ostoba voltam! Alávetett hozzáállást kell tanúsítanom, hogy tanuljak a betegségemből, és őszintén bízzak Istenben. Továbbá, ha rosszul érezném magam, vállalnom kellene a szokásos kezelést és egészségügyi ellátást, és legjobb tudásom szerint kell végeznem a kötelességemet. Így gyakorolva nem térnék el Isten követelményeitől, és ezzel a hozzáállással kell rendelkeznem. Ezzel a felismeréssel némileg enyhült az aggodalmam, és hajlandó voltam alávetni magam Isten vezényléseinek és elrendezéseinek.

Ettől kezdve hagytam, hogy a dolgok a maguk természetes menetét kövessék, és észszerűen szántam időt a kezelésre és az öngondoskodásra. Néha megnyugodtam és elgondolkodtam: „Miért panaszkodom, amikor a betegségem súlyosbodik? Pontosan mi az a romlott beállítottság, ami ezt irányítja?” Aztán Isten e szavait olvastam: „Amikor az emberek elkezdenek hinni Istenben, melyiküknek nincsenek saját céljai, motivációi és ambíciói? Még ha egy részük hisz is Isten létezésében, és látta Isten létezését, az Istenbe vetett hitük továbbra is tartalmazza azokat a motivációkat, az Istenbe vetett hitük végső célja pedig az, hogy megkapják az Ő áldásait és a dolgokat, amiket szeretnének. Az emberek élettapasztalataik során gyakran gondolják magukban: »Feladtam a családomat és a karrieremet Istenért, és Ő mit adott nekem? Összegeznem kell, és meg kell erősítenem: vajon részesültem mostanában áldásokban? Sokat adtam ez idő alatt, sokat futottam és futottam, sokat szenvedtem – Isten vajon adott cserébe bármilyen ígéretet? Emlékezett a jótetteimre? Mi lesz számomra a vég? Megkaphatom Isten áldását?...« Minden ember folyamatosan ilyen számításokat végez a szívében, és olyan igényeket támaszt Istennel szemben, amelyek hordozzák a motivációit, ambícióit és üzleti mentalitását. Ez azt jelenti, hogy szíve mélyén az ember állandóan próbára teszi Istent, állandóan terveket sző Istennel kapcsolatban, állandóan vitatkozik Istennel a saját egyéni sorsa ügyében, és megpróbál nyilatkozatot kicsikarni Istentől, hogy lássa, meg tudja-e adni neki, amit akar, vagy sem. Miközben az ember keresi Istent, nem kezeli Őt Istenként. Az ember mindig is megpróbált alkudozni Istennel, szüntelenül követeléseket támasztva Vele szemben, sőt minden lépésnél nyomást gyakorolva Rá, s megpróbál egy kilométert megszerezni, miután egy centimétert kapott. Miközben az ember alkudozni próbál Istennel, vitatkozik is Vele, sőt vannak olyanok, akik, amikor próbatételek érik őket, vagy bizonyos helyzetekbe kerülnek, gyakran gyengék, negatívak és hanyagok lesznek a munkájukban, és folyton panaszkodnak Istenre. Attól kezdve, hogy az ember először hinni kezdett Istenben, bőségszarunak, svájci bicskának tekintette Őt, magát pedig Isten legnagyobb hitelezőjének tartotta, mintha az Istentől jövő áldások és ígéretek megszerzésére való törekvés eredendő joga és kötelessége lenne, míg Isten felelőssége az ember megvédése, gondozása és ellátása. Ez az »Istenbe vetett hit« alapvető felfogása mindazok részéről, akik hisznek Istenben, és ez az Istenbe vetett hitük fogalmának legmélyebb megértése. Kezdve az ember természetlényegétől, egészen a szubjektív törekvéséig, nincs semmi, ami az istenfélelemhez kapcsolódna. Az ember istenhitének célja semmiképpen sem kapcsolódhat Isten imádásához. Vagyis az ember soha nem gondolkozott azon, és nem is értette meg, hogy az Istenbe vetett hit megköveteli az istenfélelmet és Isten imádását. Ilyen körülmények fényében az ember lényege nyilvánvaló. Mi ez a lényeg? Az, hogy az ember szíve rosszindulatú, árulást és csalást rejt magában, nem szereti a méltányosságot és az igazságot, és azt, ami pozitív, továbbá hitvány és kapzsi. Az ember szíve nem is lehetne zártabb Isten előtt; egyáltalán nem adta azt oda Istennek. Isten soha nem látta az ember igazi szívét, és az ember soha nem imádta Őt” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.). Miután elolvastam, amit Isten szavai lelepleztek, rájöttem, hogy a nézeteim arról, hogy mire kell törekednem, valamint az irány, amire törekedtem, kezdettől fogva rossz volt, mióta elkezdtem hinni Istenben. Nem sokkal azután, hogy elkezdtem hinni Istenben, láttam, hogy a betegségem javult, így elkezdtem Istent gyógyítómként kezelni. Isten áldását és oltalmát úgy akartam elnyerni, hogy lemondtam dolgokról, feláldoztam magam, és áldozatot vállaltam; így nem kell többé szenvednem a betegségem okozta nehézségektől. Amikor a betegségem kiújult, és az egészségi állapotom továbbra is változatlan maradt anélkül, hogy képes lettem volna kezelni vagy enyhíteni azt, panaszkodtam, és korábbi felszínes erőfeszítéseimet és fáradozásaimat tőkeként használtam, hogy vitatkozzak Istennel. Sőt, még azt is gondoltam, hogy a betegségem gyógyítása a legfontosabb, és tehervállalás nélkül közelítettem a kötelességemhez. Amikor láttam, hogy a munka nem hoz gyümölcsöt, nem voltam ideges vagy izgatott, csak arra koncentráltam, hogyan kezeljem és ápoljam a testemet. Látva, hogy a körülöttem lévő testvéreim tökéletesen egészségesek, míg én fiatal létemre szenvedésben élek a betegség miatt, magamban panaszkodtam Istenre, amiért őket megáldja, rám azonban nem vigyáz, és nem véd meg. Az állapotom pontosan az volt, amit Isten szavai lelepleznek: „Amikor a dühömet nyújtom az embereknek, és elragadom minden örömüket és békéjüket, amivel egykor rendelkeztek, kételkedni kezdenek. Amikor a pokol szenvedéseit nyújtom az embereknek és visszakövetelem a menny áldásait, haragra gerjednek. Amikor az emberek arra kérnek Engem, hogy gyógyítsam meg őket, nem törődöm velük és undort érzek irántuk, elszakadnak Tőlem, hogy ehelyett a gonosz orvoslás és a varázslás útját keressék. Amikor megvonom mindazt, amit az emberek igényeltek Tőlem, mind nyomtalanul eltűnnek. Ezért azt mondom, hogy az emberek azért hisznek Bennem, mert a kegyelmem túl bőséges, és túlságosan sok előnyre lehet szert tenni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?). Isten szavai mélyen a szívembe hatoltak. Sok éven át hirdettem, hogy fel akarom áldozni magam Istenért, de soha nem imádtam igazán Istent, és nem vetettem alá magam Neki, mint Istennek. Csak áldásokat akartam Istentől, remélve, hogy meggyógyít, és megszabadít a betegség okozta szenvedéstől. Egyértelműen megpróbáltam felhasználni Istent, és üzletet kötni Vele, miközben kifelé mégis azt hirdettem magamról, hogy feláldozom magam Istenért. Vajon nem arcátlan megtévesztés és Istennel szembeni ellenállás ez? Igazán aljas voltam!

Ezután elolvastam Isten szavainak egy passzusát, és megtaláltam a gyakorlás egy módját. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor valaki túlzottan aggódik a fizikai testéért, és jól tápláltan, egészségesen és jó erőben tartja, az milyen értéket képvisel a számára? Mi a jelentősége egy ilyen életnek? Mi az értéke egy ember életének? Pusztán annyi, hogy a testi örömöknek, például az evésnek, ivásnak és a szórakozásnak hódolhasson? [...] Amikor az ember erre a világra jön, az nem a test élvezetéért történik, és nem is azért, hogy egyen, igyon és szórakozzon. Az embernek nem szabadna ezekért a dolgokért élnie; nem ez az emberi élet értéke, és nem is ez a helyes út. Az emberi élet értéke és a követendő helyes út valamilyen értékes dolog megvalósítását és egy vagy több értékes munka elvégzését foglalja magában. Ezt nem karriernek hívják, hanem helyes útnak és a helyes feladatnak is. Mondjátok meg Nekem, megéri az embernek megfizetni az árat azért, hogy valamilyen értékes munkát végezzen, értelmes és értékes életet éljen, továbbá az igazságra törekedjen és elérje azt? Ha valóban vágysz arra, hogy törekedj az igazság megértésére, hogy az életben a helyes útra lépj, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, és értékes és tartalmas életet élj, akkor nem fogsz habozni, hogy minden erődet beleadd, megfizess minden árat, és minden idődet és a napjaid egészét odaadd. Ha ebben az időszakban megtapasztalsz egy kis betegséget, az nem számít majd, nem fog megtörni téged. Nem sokkal magasabb rendű ez, mint egy egész életen át tartó kényelem, szabadság és semmittevés, a fizikai test etetése addig a pontig, amíg jól táplált és egészséges lesz, majd végül a hosszú élet elérése? (De.) E két lehetőség közül melyik értékes élet? Melyik hozhat vigaszt és melyik nem okoz megbánást az emberekben, amikor a legvégén szembenéznek a halállal? (Ha értelmes életet élünk.) Értelmes életet élni. Ez azt jelenti, hogy a szívedben nyertél valamit és vigaszt találsz. Mi a helyzet azokkal, akik jól tápláltak, és rózsás arcbőrük van halálukig? Nem törekednek értelmes életre, mit éreznek hát, amikor meghalnak? (Mintha hiába éltek volna.) Ez a két szó találó: hiába élni. Mit jelent az, hogy »hiába élni«? (Elpazarolni az életet.) Hiába élni, elpazarolni az életet – mire alapul ez a két kifejezés? (Életük végén rájönnek, hogy nem nyertek el semmit.) Mit kellene az embernek elnyernie? (El kellene nyerniük az igazságot, vagy értékes és értelmes dolgokat kellene megvalósítaniuk ebben az életben. Jól kellene végezniük azokat a dolgokat, amelyeket egy teremtett lénynek tennie kell. Ha mindezt nem teszik meg, és csak a fizikai testükért élnek, akkor úgy fogják érezni, hogy az életüket hiába élték és elpazarolták.)” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (6.)). Isten szavaiból megértettem, hogy a helyes nézet arra vonatkozóan, hogy mire kell törekedni az Istenben való hitben, az, hogy az igazság megértését keressük, és elérjük az Istennek való alávetettséget. Függetlenül attól, hogy Isten milyen környezetet rendez el, még a súlyos betegséggel és szenvedéssel szembesülve is alá kell vetnem magam Isten vezénylésének és elrendezésének, és teremtett lényként jól kell végeznem a kötelességemet. Ez a fajta törekvés értékes és értelmes, és Isten emlékezni fog rá. Én azonban mindig is a testi nyugalomra, a betegség és katasztrófa nélküli életre, és az egészséges életre vágytam. Amikor a betegségem súlyossá vált, elkezdtem vitatkozni Istennel, és panaszkodni, kizárólag a kezelésre és az öngondoskodásra koncentráltam, és még a kötelességemet sem voltam hajlandó végezni. Az ilyen törekvés értelmetlen volt. Rájöttem, hogy még ha javulna is az egészségem, és békés, egészséges életet élnék, ha teremtett lényként nem végezném jól a kötelességemet, nem teljesíteném a feladatomat, és ha nem végezném el a küldetésemet, akkor ez egy elpazarolt élet lenne, és hiábavaló lenne a létezésem ezen a világon. Ezt felismerve felderültem. Függetlenül attól, hogy a betegségem súlyosbodik-e, vagy hogy lebénulok-e, a legfontosabb az volt, hogy jól végezzem a kötelességemet. Ettől kezdve szívvel-lélekkel a kötelességemnek szenteltem magam, és nyomon követtem a különböző feladatokat.

Egy nap, miközben a billentyűzeten gépeltem, a jobb vállam hirtelen lemerevedett, és éles fájdalmat éreztem, amikor felemeltem. A gépelés nagyon nehéz lett. Újra aggódni kezdtem, és arra gondoltam: „Ha a vállam nem mozog, hogyan végezhetném a kötelességemet?” Azt gondoltam: „Pihenek egy kicsit, és talán holnapra javul a helyzet.” Másnap azonban nemhogy nem lett jobb a vállam, hanem még erősebben is fájt. A fejem és a nyakam is fájni kezdett; fájdalmas volt ülni, de még feküdni is. Nem tudtam koncentrálni a kötelességemre. Később Isten e szavait olvastam: „Akár beteg vagy, akár fájdalmaid vannak, amíg csak lélegzel, amíg még élsz, amíg még tudsz beszélni és járni, addig van energiád a kötelességed teljesítésére, és jól kell viselkedned a kötelességed teljesítése során, gyakorlatiasan végezve azt. Nem szabad lemondanod a teremtett lény kötelességéről és a felelősségről, amelyet a Teremtő adott neked. Amíg meg nem halsz, el kell végezned a kötelességedet, és jól kell teljesítened” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Miután Isten szavait olvastam, imádkoztam Hozzá, mondván, hogy függetlenül attól, hogy javul-e az egészségem, vagy sem, nem akarom többé, hogy kötöttséget és korlátozást jelentsen számomra. Csak Isten szándékát akarom keresni, alá akarom vetni magam Neki, és ki akarok tartani a kötelességemben. Ezután már nem aggódtam amiatt, hogy mikor fog javulni a betegségem, hanem a kötelességemre koncentráltam, a szabadidőmben pedig egy kicsit tornáztam. A negyedik reggelre hirtelen észrevettem, hogy a fájdalom a jobb vállamban enyhült, és a nyakam sem volt már merev. Bár nem gyógyultam meg teljesen, de fokozatosan gyógyultam.

A betegségnek ezek a kiújulásai teljesen feltárták a téves nézeteimet arról, hogy mire kell törekednem a hitemben. Csak ekkor kezdtem igazán megérteni magam. Isten szavain keresztül azt is megtanultam, hogyan kell megfelelően kezelni a betegséget, és hogyan végezzem jól a kötelességemet ilyenkor. Hálát adok Istennek az Ő üdvösségéért!

Lábjegyzetek:

a. Köpölyözés: Olyan terápia, amelynek során üveg- vagy műanyag poharakat helyeznek a bőrre, hogy vákuumot hozzanak létre. Javítja a véráramlást és enyhíti a fájdalmat.

b. Gua sha módszer: Olyan technika, amikor egy sima eszközt húzogatnak a bőrön, hogy oldják a feszültséget, javítsák a vérkeringést és csökkentsék az izomfájdalmat.

c. Moxa terápia: Olyan módszer, amikor szárított fekete üröm gyógynövényt égetnek a test meghatározott pontjai közelében, hogy a meleggel serkentsék a gyógyulást.