2023 márciusában én feleltem a gyülekezetben az igehirdetési munkáért. Akkoriban egyedül dolgoztam, így a munkateher elég nagy volt. Egy nap a vezetők úgy intézték, hogy Li Csing együttműködjön velem ebben a kötelességben. Amikor ezt meghallottam, annyira megörültem. Egy ideig tartó képzés után Li Csing fokozatosan képessé vált az önálló munkavégzésre. A terhem jelentősen csökkent, és nem is lehettem volna boldogabb. Azt gondoltam magamban: „Így dolgozni nem lesz olyan kimerítő, és több időm lesz az alapelveket tanulmányozni. Az igehirdetések minősége is javulni fog.” Miközben még mindig örvendeztem, Li Csin, a vezetőnk néhány nappal később váratlanul megbeszélt egy összejövetelt Li Csinggel. Megdöbbentem, és arra gondoltam: „Mit akar Li Csingtől? Mostanában nagy hiány van öntözőkből, és felügyelő sincs. A vezetők említették, hogy más csapatokból kell tagokat áthelyezni. Mivel Li Csing jó az újonnan érkezettek öntözésében, vajon Li Csin azt tervezi, hogy áthelyezi őt abba a kötelességbe? Olyan keményen dolgoztam azon, hogy Li Csinget kiképezzem az önálló munkára, így ha áthelyezik, nem lett volna hiábavaló a képzésére fordított időm és energiám? Ha elmegy, az egész munka újra rám szakad, és új embert kell keresnem és kiképeznem. Abban az esetben lehet, hogy néhány értékes igehirdetést nem sikerül időben átnézni és leadni, és akkor hogyan lehetne hatékony a munka?” Mindezekre gondolva nagy ellenállás volt bennem. „Levelet kell írnom a vezetőknek erről, és megnézni, lehetséges-e megakadályozni Li Csing áthelyezését” – gondoltam. A levélben többször is hangsúlyoztam, hogy Li Csing kiválóan alkalmas a szövegalapú kötelességekre, célozgatva arra, hogy a vezetők tartsák meg őt a csapatunkban. Azt is mondtam a vezetőknek: „Nem lehet csak úgy vaktában áthelyezni a csapattagokat. Egy ilyen intézkedés nincs összhangban az alapelvekkel.” Utána tovább gondolkodtam ezen az ügyön: „Jelenleg munkaerőhiány van az öntözési munkában, és hiányzik egy felügyelő. Talán a vezetők észrevették, hogy a szövegalapú munka továbbra is rendben halad, és a munka egészének értékelése alapján hozták meg ezt a döntést. Most nincs elég öntöző, aki támogassa az újonnan érkezetteket, és ha továbbra sem engedem el Li Csinget, nem fog úgy tűnni, hogy hiányzik belőlem az emberi mivolt?” Ezt szem előtt tartva már nem éreztem akkora ellenállást. Később a vezetők valóban áthelyezték Li Csinget öntözési kötelességre, és én egy kicsit csalódott lettem.

Miután Li Csing elment, a korábbiakhoz hasonlóan szoros időbeosztás szerint kellett dolgoznom, és lefoglalt, hogy a szövegalapú csapat tagjainak a munkájuk során felmerülő nehézségeit és problémáit megoldjam, a levelekre válaszoljak, és az igehirdetéseket átnézzem. Láttam, hogy Li Csing távozásával a munka azonnal torlódni kezdett. Azokat az igehirdetéseket, amelyeket értékelni kellett volna, nem tudtam időben átvizsgálni és leadni, ezért aggódni kezdtem, hogy a munka hatékonysága csökkenni fog, és a vezetők azt gondolhatják, hogy nincs felelősségérzetem a munka iránt. Ezek a gondolatok felerősítették bennem az ellenállást: „Az elmúlt nagyjából egy évben több testvérrel is együttműködtem. Néhányukat előléptették, másokat más kötelességre helyeztek át, és a végén mindig én maradok egyedül. Jönnek-mennek, de én csak maradok itt, egyedül, rendíthetetlenül, mint egy pókerjátékos. Én lettem a képzési specialista. Annyi munka hárul egyedül rám, a vezetők miért nem veszik figyelembe a nehézségeimet? Senki azok közül, akiket kiképeztem, nem osztozott végül a munkaterhemen. Még ha ki is képzek valaki mást, mi van, ha őt is áthelyezik? Teljesen hiábavaló lenne!” Mindezek után nem siettem új embereket keresni vagy kiképezni. Még ha találkoztam is valakivel, akiben volt potenciál, nem voltam hajlandó energiát fektetni a képzésébe. Abban az időben ismertem egy Dong Fej nevű szövegalapú munkatársat. Képes volt felfogni néhány alapelvet, megfelelő felelősségérzettel viseltetett a kötelessége iránt, és olyan személy volt, akit lehetett volna képezni. Ha előléptették volna csoportvezetővé, valószínűleg még gyorsabban fejlődött volna. De azt gondoltam: „Ha előléptetem, kiképzem és fejlődnek a készségei, a vezetők talán tehetséges embernek találják, és újabb előléptetésben részesítik. Akkor nem lesz-e hiábavaló minden erőfeszítés, amit a képzésébe fektettem? Nem akarok olyasmit csinálni, ami ennyi erőfeszítést igényel, de nekem semmi hasznom nincs belőle.” Ezzel a gondolattal úgy döntöttem, hogy nem említem a vezetőknek Dong Fej előléptetését. Később, amikor a vezetők írtak, hogy érdeklődjenek az emberek képzésének munkájáról, kifogásokat kerestem, azt állítva, hogy a munkateher olyan nagy, hogy nem tudok mindennel megbirkózni. Az emberek képzésének munkája háttérbe szorult miattam. Rájöttem, hogy az állapotom nem helyes, és hogy ha ebben az állapotban maradok, az késlelteti a munkát, ezért Isten elé járultam imában, kérve Őt, hogy világosítson meg, hogy felismerjem a problémámat, és segítsen kikerülnöm ebből a helytelen állapotból.

Egy nap Isten ezen szavait olvastam: „Ha egy jó képességű embert áthelyeznek egy antikrisztus alól, hogy más kötelességet végezzen, az antikrisztus a szíve mélyén kitartóan ellenáll és elutasítja ezt – be akarja dobni a törölközőt, és nem lelkesedik azért, hogy vezető vagy csapatvezető legyen. Milyen probléma ez? Miért nem engedelmeskednek a gyülekezet rendelkezéseinek? Úgy gondolják, hogy a »jobbkezük« áthelyezése befolyásolni fogja munkájuk eredményeit és annak előrehaladását, és hogy ennek következtében a státuszuk és a hírnevük is sérülni fog, ami arra kényszeríti majd őket, hogy keményebben dolgozzanak és többet szenvedjenek az eredmények garantálása érdekében – ami a legutolsó dolog, amit tenni akarnak. Hozzászoktak a kényelemhez, és nem akarnak többet dolgozni vagy szenvedni, ezért nem akarják elengedni az illetőt. Ha Isten háza ragaszkodik az áthelyezéshez, akkor rengeteget panaszkodnak, és még a saját munkájukat is fel akarják adni. Hát nem önző és aljas dolog ez? Isten választott népét központilag Isten házának kellene elosztania. Ennek semmi köze nincs semmilyen vezetőhöz, csapatvezetőhöz vagy egyénhez. Mindenkinek az alapelvek szerint kell cselekednie; ez Isten házának szabálya. Az antikrisztusok nem Isten házának alapelvei szerint cselekednek, hanem folyton saját érdekeik és státuszuk érdekében mesterkednek, és jó képességű testvéreket használnak arra, hogy őket szolgálják, hogy megszilárdítsák hatalmukat és státuszukat. Hát nem önző és aljas dolog ez? Kívülről nézve úgy tűnik, hogy azért tartanak maguk mellett jó képességű embereket, és azért nem engedik, hogy Isten háza áthelyezze azokat, mert a gyülekezet munkájára gondolnak, valójában azonban csak a saját hatalmukra és státuszukra gondolnak, és egyáltalán nem gondolnak a gyülekezet munkájára. Attól félnek, hogy rosszul végzik majd a gyülekezeti munkát, elbocsátják őket, és elveszítik a státuszukat. Az antikrisztusok nem törődnek Isten házának szélesebb körű munkájával, csak a saját státuszukra gondolnak, védelmezik a saját státuszukat, nem törődve azzal, hogy Isten házának érdekei mennyibe kerülnek, védik a saját státuszukat és érdekeiket a gyülekezet munkájának kárára. Ez önző és aljas dolog. Amikor valaki ilyen helyzettel szembesül, az a legkevesebb, hogy a lelkiismeretével kell gondolkodnia: »Ezek az emberek mind Isten házához tartoznak, nem az én személyes tulajdonaim. Én is Isten házának tagja vagyok. Milyen jogon akadályozhatom meg, hogy Isten háza embereket helyezzen át? Isten házának általános érdekeit kellene szem előtt tartanom, ahelyett, hogy csak a saját felelősségi körömön belüli munkára összpontosítanék.« Ilyen gondolataik kellene, hogy legyenek azoknak, akik lelkiismerettel és józan ésszel rendelkeznek, és ilyen józan ésszel kellene rendelkezniük azoknak, akik hisznek Istenben. Isten háza az egész munkájával foglalkozik, a gyülekezetek pedig a részek munkájával. Ezért, amikor Isten házának különleges szükséglete van, a vezetők és a dolgozók számára az a legfontosabb, hogy engedelmeskedjenek Isten háza rendelkezéseinek. A hamis vezetők és az antikrisztusok nem rendelkeznek ilyen lelkiismerettel és józan ésszel. Mindannyian nagyon önzőek, csak magukra gondolnak, és nem gondolnak a gyülekezet munkájára. Csak a saját közvetlen előnyeiket veszik figyelembe, nem gondolnak Isten házának szélesebb körű munkájára, így pedig teljesen képtelenek engedelmeskedni Isten háza rendelkezéseinek. Rendkívül önzőek és aljasak! Sőt, még ahhoz is van elég merszük, hogy Isten házában akadályozóak legyenek, még a sarkukat is meg merik vetni; ezekből az emberekből hiányzik a leginkább az emberi mivolt, gonosz emberek. Ilyen emberek az antikrisztusok. Mindig úgy kezelik a gyülekezet munkáját, a testvéreket, sőt Isten házának az ő felelősségi körükbe tartozó összes vagyonát is, mintha a saját magántulajdonuk volna. Úgy gondolják, hogy rajtuk múlik, hogyan osztják el, ruházzák át és használják fel ezeket a dolgokat, és hogy Isten házának nincs joga beleavatkozni. Ha már egyszer a kezükben vannak, olyan, mintha a Sátán birtokába kerültek volna, senki sem nyúlhat hozzájuk. Ők a nagykutyák, a főmuftik, aki pedig az ő területükre lép, annak jólnevelten és simulékonyan engedelmeskednie kell a parancsaiknak és a rendelkezéseiknek, illetve igazodnia kell az arckifejezéseihez. Ez az antikrisztusok jellemében az önzés és aljasság megnyilvánulása. Nem veszik figyelembe Isten házának munkáját, a legkevésbé sem követik az alapelveket, csak a saját érdekeikre és státuszukra gondolnak – mindezek az antikrisztusok önzésének és aljasságának jellemzői” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész)). Amikor Isten leleplezéséből olyan kifejezéseket olvastam, mint „a nagykutyák”, „a főmuftik”, és „mintha a Sátán birtokába kerültek volna”, úgy éreztem, mintha tőrt döftek volna a szívembe. Az antikrisztusok a munkájuk során csak a saját érdekeiket nézik, és soha nem veszik figyelembe Isten szándékait. Amikor látják, hogy a felelősségi körükbe tartozó embereket kiképezték, és ez a saját hús-vér testük, hírnevük és státuszuk javát szolgálja, közel akarják tartani ezeket az embereket magukhoz, és saját tulajdonukként kezelik őket. Senkinek sem szabad áthelyezni ezeket az embereket az engedélyük nélkül, még akkor sem, ha ez a munka érdekében szükséges. Ha Isten háza alapelvek alapján helyez át embereket a felelősségi körükből, megpróbálnak ennek útjába állni. Inkább késleltetik a gyülekezet munkájának egészét, minthogy a saját hírnevüket és státuszukat kockára tegyék. Az ilyen emberek olyanok, mint „a nagykutyák” és „a főmuftik”, akiket Isten említ – önzők, megvetendők, és nincs bennük emberi mivolt. A viselkedésem pont olyan volt, mint az antikrisztusoké, akiket Isten leleplez. Nem a gyülekezet munkájáért vagy Isten megelégedésére akartam kiképezni a szövegalapú munkatársakat, hanem hogy a saját önző vágyaimat elégítsem ki. Ha valaki osztozott volna velem a munkaterhen, az megkönnyítette volna a dolgomat, és ha a munka hatékonysága javult volna, mások nagyra tartottak volna engem. Így, amikor az általam kiképzett embereket áthelyezték, egyáltalán nem tudtam ezt elfogadni. Úgy éreztem, hogy azoknak, akiknek a képzésébe annyi energiát fektettem, ki kellene vegyék a részüket a munkából, és a vezetők nem helyezhetik át őket csak úgy a beleegyezésem nélkül. Bár vonakodva beleegyeztem Li Csing áthelyezésébe, amikor a munka hatékonysága csökkent, panaszkodni kezdtem, hogy a vezetőnek nem kellett volna áthelyeznie őt, sőt, még a munkán is levezettem a frusztrációmat. Bár világosan tudtam, hogy Dong Fejt elő lehetne léptetni és képezni lehetne, attól tartottam, hogy amint kiképzem, a vezetők őt is áthelyezik, és én újra segítő nélkül maradok. Így hát nem szóltam a vezetőknek, hogy Dong Fejt érdemes lenne képezni, és a saját felelősségi körömben tartottam őt, hogy továbbra is a hírnevemet és a státuszomat szolgálja. A gyülekezet a munka szükségletei alapján szervezi és helyezi át az embereket. Például Li Csinget azért helyezték át, mert nem volt, aki az újonnan érkezetteket öntözze. Az áthelyezésével Li Csing vállalni tudta ezt a felelősséget, és időben tudta öntözni és támogatni az újonnan érkezetteket. A vezetők a gyülekezet munkájának egészét szem előtt tartva hozták meg ezt az intézkedést, és ez összhangban volt az alapelvekkel. De én mindebből semmit sem vettem figyelembe. Engem csak a szemem előtt lebegő előnyök érdekeltek. Amíg a munka nem volt számomra kimerítő, és még hírnevet is szerezhettem magamnak mások előtt, addig rendben volt, és nem törődtem semmi mással. Igazán önző és aljas voltam! A valóságban a tehetséges emberek képzése Isten háza munkájának egésze érdekében történik. Amikor egy munkaterületen létszámhiány van, a különleges képességekkel rendelkezőket a képességeiknek és a munka szükségleteinek megfelelő kötelességre kell beosztani, lehetővé téve, hogy a gyülekezet munkája jól szervezetten és rendezetten haladjon. A lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberek figyelembe veszik Isten házának érdekeit, és előléptetik a jó képességűeket, szorgalmasan oktatva és képezve őket, hogy hasznára lehessenek Isten háza munkájának. Én azonban nem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját. Mintha a testvérek az én embereim lettek volna, amint a felelősségi körömbe tartozó csapatba kerültek, mintha csak én használhattam volna őket, és senkinek nem lett volna joga áthelyezni őket. Ezeket a testvéreket a saját tulajdonomként kezeltem. Hát nem pont úgy viselkedtem, mint amit Isten „a nagykutyák” és „a főmuftik” viselkedéseként leplezett le? Ezeken a dolgokon elmélkedve egy kicsit megijedtem.

Aztán eszembe jutott Isten szavainak egy másik szakasza, ezért megkerestem, hogy elolvassam. Isten azt mondja: „Isten a hatezer éves irányítási tervének munkáját végzi, és szívének utolsó vércseppjét is beleteszi. Ha valaki szembehelyezkedik Istennel, szándékosan árt Isten háza érdekeinek, és szándékosan a személyes érdekeit, a személyes tekintélyét és státuszát hajszolja Isten háza érdekeinek rovására, és nem habozik rombolni a gyülekezet munkáját, akadályoztatva és tönkretéve Isten házának munkáját, sőt még hatalmas anyagi és pénzügyi kárt is okozva Isten házának – úgy vélitek, hogy meg kellene bocsátani az ilyen embereknek? (Nem, nem kellene.) Mindannyian azt mondjátok, hogy nem szabad megbocsátani nekik; haragszik tehát Isten az ilyen emberekre? Biztosan. [...] Ha folyton azt mondod, hogy Istent követed, az üdvösségre törekedsz, elfogadod Isten átvizsgálását és vezetését, valamint elfogadod Isten ítéletét és fenyítését és aláveted magad azoknak, ám miközben ezeket a szavakat mondod, mégis akadályozod, megzavarod és tönkreteszed a gyülekezet különféle munkáját, a zavarásod, akadályozásod és tönkretételed miatt pedig, amiatt, mert hanyagolod, illetve elmulasztod a kötelességet, vagy az önző vágyaid miatt és a saját érdekeid hajszolása kedvéért Isten házának érdekei, a gyülekezet érdekei és egyéb szempontok sokasága sérült, egészen addig a pontig, hogy Isten házának munkáját súlyosan megzavarták és tönkretették, hogyan kellene tehát Istennek mérlegelnie a sorsodat az életed könyvében? Hogyan kellene jellemezni téged? Az igazat megvallva, meg kell büntetni téged. Ezt úgy hívják, hogy azt kapod, amit megérdemelsz” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Úgy éreztem, mintha Isten szemtől szemben ítélkezne felettem a szigorú szavaival, és megéreztem, hogy Isten természete nem tűri a sértést. Isten házában szükség van a tehetséges emberek képzésére, hogy a munka különböző területei hatékonyabban haladhassanak. Én azonban csak azért képeztem az embereket, hogy a saját munkámat megkönnyítsem és elismerést szerezzek. Amikor az általam kiképzett embereket áthelyezték, panaszkodni kezdtem, zúgolódtam a vezetők ellen, amiért nem veszik figyelembe a nehézségeimet, sőt, a kötelességen vezettem le a frusztrációmat azzal, hogy nem voltam hajlandó bárki mást kiképezni. Jól tudtam, hogy Dong Fej alkalmas a képzésre, és ez hasznos lett volna mind az ő életben való növekedése, mind a gyülekezet munkája szempontjából. Azonban aggódtam, hogy ha kiképzem, őt is áthelyezhetik. Így hát elnyomtam a fejlődését, és úgy döntöttem, nem képzem ki. Azzal, hogy szándékosan akadályoztam a gyülekezet tehetséges embereket képző munkáját, feláldoztam a gyülekezet érdekeit, hogy a sajátjaimat elégítsem ki, ami nyílt dacolás volt Istennel szemben. Ha így folytattam volna, Isten biztosan kivetett volna. Ennek felismerése félelemmel töltött el, és Isten előtt letérdelve megvallottam és megbántam bűneimet.

Később Isten ezen szavait olvastam: „Amikor megjelenik benned az önzés és a saját hasznodra irányuló cselszövések, és ezt felismered, akkor imádkoznod kell Istenhez, és keresned kell az igazságot, hogy ezzel foglalkozz. Az első dolog, amivel tisztában kell lenned, hogy lényegében az ilyen módon való viselkedés az igazságalapelvek megsértése, ami káros az egyház munkájára, önző és megvetendő viselkedés, nem az, amit lelkiismeretes és értelmes embereknek tenniük kellene. Félre kellene tenned a saját érdekeidet és önzésedet, és az egyház munkájára kellene gondolnod – ez áll összhangban Isten szándékaival. Miután imádkoztál és elgondolkodtál magadon, ha valóban felismered, hogy így cselekedni önző és megvetendő, akkor könnyű lesz félretenni a saját önzésedet. Ha félreteszed az önzésedet és a nyerészkedési terveidet, megalapozottnak fogod érezni magad, békében leszel, örülni fogsz, és érezni fogod, hogy egy lelkiismeretes és értelmes embernek az egyház munkájára kell gondolnia, hogy nem kellene a személyes érdekeire fixálódnia, ami annyira önző, megvetendő és lelkiismeret vagy értelem nélküli lenne. Önzetlennek lenni, és képesnek lenni arra, hogy a cselekedeteidben tekintettel légy az egyház munkájára, és kizárólag Isten megelégedésére cselekedni tiszteletreméltó és becsületes, és értéket ad a létezésednek. Ha így élsz itt a földön, akkor egyenes és őszinte vagy, normális emberi mivoltot és egy igazi ember hasonlatosságát éled meg, és nemcsak tiszta a lelkiismereted, hanem méltó vagy mindarra, amit Isten adományozott neked. Minél inkább így élsz, annál megalapozottabbnak fogod érezni magad, annál békésebb és vidámabb leszel, és annál derűsebbnek fogod érezni magad. Így vajon nem léptél-e rá az Istenbe vetett hit helyes útjára?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). Isten azt mondja, hogy amikor önzést tárunk fel, és a saját érdekeink kielégítésére törekszünk, keresnünk kell az igazságot, és fel kell lázadnunk önmagunk ellen. Ha így cselekszünk, becsületesek, igazságosak vagyunk, és egyenesen, őszintén élünk. Isten szavainak elolvasása után megvilágosodást éreztem, és utat találtam a gyakorláshoz. Emlékszem, amikor Li Csing nővért áthelyezték, panasszal és negativitással reagáltam, és trükkökhöz folyamodtam, hogy elnyomjak egy tehetséges embert. Ilyen módon cselekedni túlságosan is aljas és hitvány volt! Ha újra olyan ügyekkel szembesülök, amelyek a saját érdekeimet érintik, nem szabad csak magamra gondolnom. Ehelyett Isten szavai szerint kell gyakorolnom, megtanulva elengedni a saját érdekeimet, és tehetséges embereket biztosítva a gyülekezet számára. Később, összegezve a dolgokat, rájöttem, hogy a munkám azért torlódott fel, és a jó igehirdetéseket azért nem tudtam időben kiválasztani és benyújtani, mert képtelen voltam hatékonyan rangsorolni a feladatokat. Észszerűbben és hatékonyabban kellett megszerveznem a kezemben lévő munkát, a fontos feladatokat előre véve, és a kevésbé sürgőseket későbbre hagyva. Így a munka nem szenvedett volna késedelmet. Mindezt felismerve beszéltem a vezetőkkel Dong Fej csoportvezetővé történő előléptetéséről. A vezetők egyetértettek abban, hogy Dong Fej alkalmas a képzésre, így energiát fektettem a mentorálásába. Amikor fellázadtam a test ellen és gyakoroltam az igazságot, békét és könnyedséget éreztem a szívemben, és kivételesen jó hangulatban voltam.

2023 szeptemberében Csen Csing elkezdte a szövegalapú kötelesség végzésére vonatkozó képzést. Kezdetben ismeretlen volt számára a munka, és rendkívül nehéznek érezte, ezért nem akarta ezt a kötelességet végezni. Megszerveztem, hogy személyesen beszélgessek vele. Egy kis képzés után fokozatosan hajlandó lett szorgalmasan végezni ezt a kötelességet. Ennek az eredménynek a láttán nagyon boldog lettem. Váratlanul, alig néhány nappal később, az öntözési munkában tapasztalható emberhiány miatt a vezetők észrevették, hogy Csen Csing korábban öntözött újonnan érkezetteket, és azt tervezték, hogy áthelyezik őt az öntözési kötelességre. Amikor meghallottam ezt a hírt, megdöbbentem, és arra gondoltam: „Csen Csing olyan tagja a szövegalapú csapatnak, akinek a képzésével keményen megdolgoztunk. Ha áthelyezik, újra keresnem kell valaki mást, akit kiképezhetek. Ha nem találok senkit, a munka hatékonysága biztosan csökkenni fog.” Panaszkodni kezdtem a vezetőkre. Aztán hirtelen rájöttem, hogy az állapotom nem helyes, és eszembe jutottak Isten szavai: „Ha Isten házának munkája megkívánja, mindenkinek alá kell vetnie magát Isten háza koordinációjának és rendelkezéseinek, függetlenül attól, hogy ki az illető, és semmiképpen sem szabad, hogy bármelyik vezető vagy dolgozó úgy irányítsa, mintha hozzá tartozna, vagy dönthetne felette. Isten választott népének engedelmessége Isten házának központosított rendelkezései iránt teljesen természetes és indokolt, és senki sem szegülhet ellen ezeknek az intézkedéseknek, kivéve, ha egy-egy vezető vagy dolgozó önkényesen, az alapelvekkel nem összhangban lévő áthelyezést hajt végre, amely esetben ez az intézkedés megszeghető. Ha egy normális áthelyezés az alapelveknek megfelelően történik, akkor Isten minden kiválasztott népének engedelmeskednie kell, és egyetlen vezetőnek vagy dolgozónak sincs joga vagy bármilyen oka arra, hogy bárkit is megpróbáljon irányítani. Mondanátok-e azt, hogy van olyan munka, amely nem Isten házának munkája? Van-e olyan munka, amely nem foglalja magában Isten királysága evangéliumának terjesztését? Ez mind Isten házának munkája, minden munka egyenlő, és nincs olyan, hogy »tiéd« és »enyém«. Ha az áthelyezés összhangban van az alapelvekkel és a gyülekezeti munka követelményein alapul, akkor ezeknek az embereknek oda kell menniük, ahol a legnagyobb szükség van rájuk” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész)). Isten szavaiból megértettem, hogy a testvérek Isten házához tartoznak, és nem tulajdonai senkinek. Ha egy áthelyezés összhangban van az alapelvekkel, senkinek sincs joga beavatkozni, és mindannyiunknak alá kell vetnünk magunkat. Elgondolkodtam azon, hogyan nyomtam el korábban Dong Fejt a saját érdekeim miatt. Rossz érzés fogott el, valahányszor rágondoltam. Akkoriban sürgősen szükség volt öntözőkre az újonnan érkezettek támogatásához, és Csen Csingnek volt némi tapasztalata ezen a területen. Rájöttem, hogy a vezetők döntése a munka szükségletein alapult. Nem összpontosíthattam kizárólag a saját érdekeimre; aktívan együtt kellett működnöm a gyülekezet munkájával, és biztosítanom kellett, hogy Csen Csing ott végezze a kötelességét, ahol a legnagyobb szükség van rá. Ezt követően áthelyezték az öntözési kötelességre. Mielőtt elment, ajánlott két nővért, akik alkalmasak voltak a szövegalapú kötelességre. Egy kis képzés után mindketten képesek lettek némi munkát vállalni, és a szövegalapú munkát nem késleltette egyetlen csapattag áthelyezése sem. Amikor már nem az önző és aljas sátáni természetem szerint éltem, hanem Isten szavai szerint gyakoroltam, mély békét és könnyedséget éreztem a szívemben.