2023 áprilisában, mivel voltak erősségeim a videók készítésében, a vezető úgy intézkedett, hogy én nézzem át a többiek által készített videókat. Nagyon örültem, hogy ezt a kötelességet végezhettem, és szerettem volna kihasználni ezt a lehetőséget, és jól végezni a kötelességemet. Először aktívan tanulmányoztam az alapelveket, és a videók megtekintésekor képes voltam azonosítani néhány problémát. De egy idő után úgy találtam, hogy a nővér, akivel együtt dolgozom, jó képességgel és éleslátással rendelkezik, és gyorsan észreveszi a problémákat egy videóban, míg nekem sok időbe telik, amíg néhány problémát találok, és sokkal rosszabb vagyok nála. Kissé zavarban éreztem magam. Később áttekintettem a vonatkozó alapelveket, de egy idő után még mindig csak kevés javulás történt. Ezt gondoltam: „Úgy tűnik, tényleg hiányzik a képességem hozzá, hogy ezt a kötelességet végezzem, miért nem adott nekem Isten jó képességet? Jó képesség nélkül hogyan tudnám jól végezni ezt a kötelességet? Ha elbocsátanak vagy áthelyeznek, az nem lenne nagyon kínos?” Tudtam, hogy nem szabad követeléseket támasztanom Istennel szemben, vagy panaszkodnom Neki, de mégis nagyon csüggedt voltam, nem volt motivációm a kötelességem végzésére, és nem törekedtem javulásra. Különösen, amikor néhány bonyolult videóval foglalkoztam, aggódtam, hogy nem tudom pontosan észrevenni a problémákat, ezért átadtam a videókat másoknak, hogy nézzék át. Néha a nővér, aki a társam volt, még mindig talált néhány problémát az általam ellenőrzött videók áttekintésekor, amitől még inkább úgy éreztem, hogy nincs elég képességem, és késleltetem a munka haladását, és hogy előbb-utóbb elbocsátanak vagy áthelyeznek. Úgy éreztem, jobb lenne önként lemondani, hogy észszerűnek tűnjek. Amikor ezek a gondolatok felmerültek, nagyon összezavarodtam, és tudtam, hogy ha így gondolkodom, azzal kibújok a kötelességem alól, de nem tudtam, hogyan gyakoroljak megfelelően, ezért Isten elé járultam imádkozni: „Istenem, érzem, hogy a képességem gyenge, és hogy nem tudom jól végezni ezt a kötelességemet, és ki akarok bújni alóla. Azt is tudom, hogy ez nincs összhangban a Te szándékaiddal; kérlek, világosíts meg és vezess, hogy felismerjem a hibáimat és megtaláljam a gyakorláshoz vezető utat.”

Ezután elolvastam Isten szavainak egy részletét: „Vannak, akik úgy érzik, hogy túl szerény képességgel rendelkeznek, és hogy nincs felfogóképességük, ezért lekorlátozzák önmagukat, és úgy érzik, hogy bármennyire is törekednek az igazságra, nem lesznek képesek megfelelni Isten követelményeinek. Azt gondolják, hogy bármennyire is igyekeznek, annak semmi haszna, és ennyi az egész, ezért mindig negatívak, és emiatt még évekig tartó istenhitük után sem nyertek semmi igazságot. Anélkül, hogy keményen dolgoznál az igazságra való törekvésen, azt mondod, hogy szerény képességgel rendelkezel, lemondasz önmagadról, és mindig negatív állapotban élsz. Ennek következtében nem érted meg az igazságot, amit meg kellene értened, vagy nem gyakorlod az igazságot a képességeid szerint – vajon nem te vagy saját magad akadálya? Ha mindig azt mondod, hogy a képességed nem elég jó, akkor ez vajon nem kitérés és kibújás a felelősség alól? Ha képes vagy szenvedni, megfizetni az árat és elnyerni a Szentlélek munkáját, akkor elkerülhetetlen, hogy képes légy megérteni bizonyos igazságokat és belépni bizonyos valóságokba. Ha nem tekintesz Istenre, vagy nem bízod magad Rá, és feladod önmagad anélkül, hogy erőfeszítéseket tennél, vagy megfizetnéd az árat, és egyszerűen csak megadod magad, akkor egy semmirekellő alak vagy, és hiányzik belőled a lelkiismeret és az értelem szikrája is. Nem számít, hogy szerény vagy kiemelkedő képességgel rendelkezel, ha van egy kis lelkiismereted és értelmed, akkor megfelelően végig kell csinálnod azt, amit tenned kell, a küldetésedet: dezertőrnek lenni rettenetes dolog és Isten elárulása. Jóvátehetetlen. Az igazságra való törekvés szilárd akaratot igényel, és a túl negatív vagy gyönge emberek semmit sem fognak elérni. Nem lesznek képesek mindvégig hinni Istenben, és ha el akarják érni az igazságot, és meg akarják változtatni a beállítottságukat, akkor pedig még kevesebb reményük van. Csak azok nyerhetik el az igazságot és tökéletesedhetnek Isten által, akik elszántak és törekszenek arra” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai bűntudatot és szorongást ébresztettek bennem. Gyenge képességem miatt arra a megállapításra jutottam, hogy bármennyire is igyekszem, nem tudom jól végezni a kötelességemet, és hogy a jó képességű nővérekhez képest mindig én leszek a legrosszabb, ezért negatív állapotban éltem, és nem volt motivációm a kötelességem végzésére, nem vágytam a fejlődésre, sőt még a lemondást is fontolóra vettem. Ily módon, gondoltam, nem fognak elbocsátani, és nem veszítem el a tekintélyemet. Eszembe jutott, hogy nem tettem nagy erőfeszítéseket, és miután nem láttam sok haladást, nem akartam folytatni. Olyan semmirekellő voltam! Egy lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember nem lesz negatív, miután elfogadta a kötelességét, még akkor sem, ha úgy érzi, hogy képessége nem felel meg Isten követelményeinek. Ehelyett imádkozik, Istenre támaszkodik, teljes erejével igyekszik, és nem adja fel olyan könnyen a kötelességét. De ha magamra néztem, amikor a képességem gyengébb volt, mint a velem együtt dolgozó nővéré, és amikor mások rámutattak néhány hibára a kötelességemben, negatív lettem és lazsáltam, másoknak adtam át ellenőrzésre bonyolult videókat, és nem tudtam megfelelően kezelni a mások által jelzett problémákat, még jobban behatároltam magam, hogy gyenge képességű vagyok, és negatív és passzív lettem a kötelességemben, képtelen lettem még az eredeti feladatom elvégzésére is. Ezekkel a nehézségekkel és problémákkal szembesülve nem gondoltam arra, hogy a megoldásuk érdekében hogyan keressem az igazságot, hanem inkább a gyenge képességemet használtam ürügyként, hogy kibújjak a kötelességem alól, és ezzel megmentsem a tekintélyemet. Olyan önző voltam! Élveztem mindent, amit Isten adott, de nem tudtam elvégezni a kötelességemet, tényleg nem volt lelkiismeretem és józan eszem! Isten szavainak egy részletére gondoltam: „Ha nem veszed komolyan Isten megbízatásait, akkor a legsúlyosabb módon árulod el Őt. Ez esetben szánalmasabb vagy, mint Júdás, és átkozottnak kell lenned” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). A kötelesség Isten megbízatása. Isten lehetőséget ad a kötelességem végzésére, hogy több gyakorlatot szerezzek, és hogy fejlődjek az igazság különböző területein. Ez Isten kegyelme, de én nem tudtam értékelni ezt a jót, és gyenge képességem miatt fel akartam adni a kötelességemet. Ez a viselkedés Isten elárulása volt! Ezt felismerve szorongást és bűntudatot éreztem, és nem akartam tovább így kezelni a kötelességemet. Minden erőmmel küzdeni akartam, és többé nem akartam szökevény lenni.

Később olvastam egy másik részletet Isten szavaiból: „Isten nem fog nagyra becsülni téged a jó képességed miatt, és nem fog lenézni vagy megvetni a gyenge képességed miatt. Mi az, amit Isten megvet? Isten az olyan embereket veti meg, akik nem szeretik, illetve nem fogadják el az igazságot, az olyan embereket, akik értik az igazságot, de nem gyakorolják azt, azokat az embereket, akik nem teszik meg, amire képesek, az olyan embereket, akik nem képesek mindent beleadni a kötelességeikbe, mégis mindig extravagáns vágyaik vannak, mindig státuszt akarnak, mindig pozícióért versengenek, és mindig követeléseket támasztanak Vele szemben. Ez az, amit Isten undorítónak és megvetésre méltónak talál. Eleve gyenge képességű vagy, esetleg semmilyen képességgel nem rendelkezel, képtelen vagy bármilyen munkát végezni, mégis mindig vezető akarsz lenni; mindig versengsz a pozícióért és a hatalomért, és mindig azt akarod, hogy Isten végleges választ adjon neked, mondja azt, hogy a jövőben beléphetsz a királyságba, áldásokban részesülhetsz, és jó rendeltetési helyed lehet. Az, hogy Isten kiválasztott téged, már egy hatalmas felemelés, de te az egész karját akarod, amikor a kisujját nyújtja. Isten már megadta neked, amit kapnod kell, és már sokat nyertél Istentől, de te továbbra is észszerűtlen követeléseket támasztasz. Ez az, amit Isten megvet. Nagyon gyenge a képességed, vagy még az emberi intelligenciát sem éred el, Isten mégsem úgy bánik veled, mint egy állattal, hanem mégis emberi lényként kezel. Ezért azt kell tenned, amit egy embernek tennie kell, azt kell mondanod, amit egy embernek mondania kell, és mindent, amit Isten adott neked, Tőle származóként kell elfogadnod. Bármilyen kötelességet tudsz is elvégezni, azt végezd el. Ne hagyd cserben Istent. Csak mert Isten emberi lényként bánik veled, amikor a kisujját nyújtja, ne akard az egész karját, mondván: »Ha egyszer Isten emberként bánik velem, jobb képességet kellene adnia nekem, hadd legyek csapatvezető, felügyelő vagy gyülekezetvezető. Az lenne a legjobb, ha ezt úgy tenné, hogy nekem ne kelljen semmilyen fárasztó munkát végeznem, hogy Isten háza ingyen ellásson engem, és ne kelljen erőfeszítést tennem vagy nehézséget elviselnem, lehetővé téve, hogy azt tegyem, amit akarok.« Ezek mind észszerűtlen követelések. Ezek nem azok a megnyilvánulások vagy kérések, amelyekkel egy teremtett lénynek rendelkeznie kellene, vagy amelyekkel elő kellene állnia. Isten nem a gyenge képességed szerint bánt veled, hanem kiválasztott téged, és lehetőséget adott neked, hogy végezd a kötelességedet. Ez Isten általi felemelés. Nem akarhatod a karját, amikor a kisujját nyújtja, és nem támaszthatsz észszerűtlen követeléseket Istennel szemben. Ehelyett inkább köszönetet kell mondanod Istennek, teljesítened kell a kötelességedet, és viszonoznod kell Isten szeretetét. Ez Isten követelménye veled szemben. A képességed gyenge, de Isten nem támasztott veled szemben olyan követelményeket, amilyeneket a jó képességűekkel szemben támaszt. Hiányzik a képességed és az intelligenciád, de Isten nem követelte meg tőled, hogy elérd azokat a mércéket, amelyeket a jó képességű emberek képesek elérni. Bármi is az, amit meg tudsz tenni, csak tedd meg azt. Isten nem kényszeríti a halakat arra, hogy a szárazföldön éljenek. Csak arról van szó, hogy neked magadnak mindig extravagáns vágyaid vannak, és sosem vagy hajlandó hétköznapi ember lenni, egy átlagember, gyenge képességgel; az a helyzet, hogy nem akarod elvégezni ezeket a fáradságos feladatokat, amelyek nem állítanak téged reflektorfénybe, és a kötelességed végzése közben sosem szereted a nehézséget, és mindig ódzkodsz a kimerüléstől, megválogatod, hogy mit végezz el; mindig akaratos vagy, és mindig megvannak a saját terveid és preferenciáid – nem arról van szó, hogy Isten igazságtalanul bánt volna veled. Hogyan kellene tehát az embereknek helyesen megközelíteniük a saját képességüket? Először is bármilyen képességet is ad neked Isten, el kell fogadnod azt Istentől, és alá kell vetned magad Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. Ez az a legalapvetőbb gondolat és nézőpont, amellyel az embereknek rendelkezniük kell. Ez a nézőpont helyes, és minden helyzetben megállja a helyét. Ez az az igazságalapelv, amely állandó marad, bárhogyan is változnak a dolgok” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (7.)). Miután elolvastam Isten szavait, szégyelltem magam és bűntudatom volt. Isten nem ró túlzott terheket az emberekre, és Isten követelményei mindig elérhetőek az ember számára. Isten reméli, hogy alá tudjuk vetni magunkat az Ő szuverenitásának és elrendezésének, és kötelességeinket folyamatosan és engedelmesen tudjuk végezni. De én nem értettem Isten szándékait, és nem voltam hajlandó alávetni magam az Ő szuverenitásának és elrendezésének. Amikor láttam, hogy az én képességem nem olyan jó, mint másoké, negatív lettem és lazsáltam, és panaszkodtam, hogy Isten nem adott nekem jó képességet. Később keményen akartam dolgozni, hogy fejlesszem a technikai képességeimet, de amikor nem sikerült, negatív lettem, félreértéseket tápláltam, és kibújtam a kötelességem alól. Ez valóban lázadás volt! A képességem valamivel gyengébb volt, és a hatékonyságom nem volt olyan nagy, mint a többi testvéré, de a gyülekezet mégis lehetőséget adott nekem a gyakorlásra, és a testvérek nem néztek le, hanem bátorítottak és segítettek. Én azonban teljesen képtelen voltam ezt jó dologként felismerni, és a büszkeségem kedvéért még a kötelességemet is el akartam hagyni. Ez valóban önző és megvetendő volt! Az igazság az, hogy Isten az ember szívét értékeli, és még akkor is, ha valakinek a képessége nem elégséges, amíg a szíve arra törekszik, hogy megfeleljen Isten követelményeinek, Isten megvilágosítja és vezeti őt, és még így is elérhet valami eredményt a kötelességeiben. Pontosan úgy, mint amikor először kezdtem el videókat ellenőrizni, imádkozva, Istenre támaszkodva, és amennyire csak tudtam, együttműködve el tudtam végezni némi munkát. Később, mivel túlságosan foglalkoztatott a büszkeségem, a szívem nem a kötelességemre összpontosított, és nem tudtam elnyerni a Szentlélek munkáját, így minden, amit tettem, nehézzé és megerőltetővé vált. Így hát bűnbánatot tartottam Isten előtt, és alá akartam vetni magam az Ő vezénylésének és elrendezésének, és a legjobb tudásom szerint megtenni, amit csak tudok, és nem gondolni többé arra, hogy kibújjak a kötelességem alól.

Később ezen is eltűnődtem: „Miért lettem negatív és hátráltam meg, amikor láttam, hogy a képességem gyengébb, mint a társamé?” mi ennek a problémának a gyökere? Keresésem során Isten e szavait olvastam: „A legtöbb embernek az igazság keresése helyett megvan a maga kicsinyes napirendje. Saját érdekeik, imázsuk, valamint az a hely, illetve pozíció, amit mások elméjében elfoglalnak, nagyon nagy jelentőségűek számukra. Csak ezeket a dolgokat becsülik meg. Vasmarokkal ragaszkodnak ezekhez a dolgokhoz, és úgy tekintenek ezekre, mint az életükre. Az pedig, hogy Isten hogyan látja vagy kezeli őket, másodlagos jelentőségű; egyelőre figyelmen kívül hagyják ezt, egyelőre csak az érdekli őket, hogy ők-e a főnökök a csoportban, hogy más emberek felnéznek-e rájuk, illetve, hogy van-e súlya a szavaiknak. Első gondjuk ennek a pozíciónak az elfoglalása. Amikor csoportban vannak, majdnem minden ember ilyenfajta pozíciót keres, ilyenfajta lehetőségeket. Amikor nagyon tehetségesek, természetesen nagykutyák akarnak lenni, ha közepes képességűek, még akkor is magasabb pozíciót akarnak betölteni egy csoporton belül, és ha alacsony pozíciójuk van a csoportban, átlagos képességekkel és készségekkel, akkor is azt akarják majd, hogy mások felnézzenek rájuk, nem akarják, hogy mások lenézzék őket. Ezek az emberek az imázsuknál és a méltóságuknál húzzák meg a határt: ragaszkodniuk kell ezekhez a dolgokhoz. Lehet, hogy nincs integritásuk, és nem rendelkeznek sem Isten jóváhagyásával, sem elfogadásával, ám a tiszteletet, státuszt vagy megbecsülést, amit kivívtak maguknak a többiek között, semmiképpen nem veszthetik el – ez pedig a Sátán beállítottsága” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy amikor láttam, hogy a képességem gyengébb, mint a társamé, negatívvá váltam, és hogy a probléma gyökere az, hogy túl nagyra értékeltem a büszkeségemet és a státuszomat. Amikor láttam, hogy más testvérek jó képességűek és hatékonyak a kötelességeikben, irigykedni kezdtem, és javítani akartam a munkám hatékonyságán. De erőfeszítéseim ellenére még mindig gyengébb voltam másoknál, és amikor a büszkeségem és a státusz iránti vágyam nem lett kielégítve, negatív és passzív lettem, és még arra is gondoltam, hogy lemondok és elárulom Istent. A büszkeséget és a státuszt fontosabbnak tartottam, mint a kötelességemet. Láttam, hogy mélyen gyökeret vert bennem az a sátáni méreg, miszerint „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”, ezért folyton amiatt aggódtam megszállottan, hogy mások milyennek látnak engem, anélkül, hogy egyáltalán figyelembe vettem volna Isten szándékait vagy követelményeit, és óvtam volna a gyülekezet munkáját. Rájöttem, hogy Isten gondos szándékkal engedte meg, hogy ezt a kötelességet végezzem. Amikor jó képességű nővérekkel dolgoztam a kötelességemben, nem tudtam felvágni, és így a büszkeségem és a státusz iránti vágyam nem volt kielégítve, ami belső fájdalmat és gyötrődést okozott nekem, de ez arra kényszerített, hogy Isten elé járuljak, elgondolkodjak önmagamon, megértsem a hírnévre és a státuszra való törekvés kárát és következményeit, és így felhagyjak a téves törekvéseimmel, és kijavítsam a kötelességemhez való hozzáállásomat. Ugyanakkor a jó képességű nővérekkel való együttműködéssel és azzal, hogy mindenkitől segítséget kaptam a kötelességemben, az alapelvek jobb megértésére is szert tettem, ami történetesen pótolta a hiányosságaimat. Ez Isten szeretete volt! Ezen elgondolkodva nagy lelkiismeret-furdalásom támadt, és nem akartam többé a büszkeségre való haszontalan törekvésnek élni.

Aztán Isten szavainak egy másik részletére bukkantam, amely mélyebb megértést adott nekem Isten szándékairól. Mindenható Isten azt mondja: „Isten nem ad az embereknek túlzottan jó képességet. Egyrészt azért, hogy az emberek ezzel az alapvető állapotukkal egy kicsit meg tudjanak maradni két lábbal a földön, és hogy annak alapján, hogy érzik, hogy ők közönséges, átlagos emberek, romlott beállítottságú emberek, készségesen el tudják fogadni Isten munkáját és Isten üdvösségét. Az embereknek csak így van meg az alapfeltételük ahhoz, hogy elfogadják Isten szavait. Másrészt, ha az embereknek nagyon jó a képességük, vagy kivételesen gyors az elméjük, nagyon erős képességekkel rendelkeznek minden téren, kivételesek, és minden könnyedén megy nekik a világban – sok pénzt keresnek az üzleti életben, különösen zökkenőmentes a politikai karrierjük, minden helyzetben könnyedén boldogulnak, úgy érzik magukat, mint hal a vízben –, akkor az ilyen emberek nem könnyen tudnak Isten elé járulni és elfogadni Isten üdvösségét, igaz? (Igaz.) A legtöbben azok közül, akiket Isten megment, nem töltenek be magas pozíciót a világban vagy az emberek között a társadalomban. Mivel a képességük és az adottságaik átlagosak vagy akár gyengék, és küszködnek azért, hogy népszerűséget vagy sikert találjanak a világban, és mindig úgy érzik, hogy a világ zord és igazságtalan, szükségük van a hitre, és végül Isten elé járulnak, és bemennek Isten házába. Ez egy alapvető feltétel, amelyet Isten a kiválasztásuk során az embereknek ad. Csak akkor lehet meg benned a vágy Isten üdvösségének elfogadására, ha megvan benned ez az igény. Ha a feltételeid minden szempontból nagyon jók és alkalmasak lennének a világban való törekvésre, és mindig nevet akarnál szerezni magadnak, akkor nem lenne meg benned a vágy Isten üdvösségének elfogadására, sőt még csak lehetőséged sem lenne arra, hogy részesülj Isten üdvösségében” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (7.)). Miután elolvastam Isten szavait, a szívem megvilágosodott. Az, hogy Isten nem adott nekem jó képességet, az az Ő jóakaratának része volt, és tartalmazta az Ő gondos, alapos szándékait. Elgondolkodva a gyülekezet által kiközösített antikrisztusokon, láttam, hogy némelyikük jó képességű és intelligens volt, de a szívük nem a kötelességeik végzésére összpontosított, hanem a hírnévre és a státuszra való törekvésre. Mivel nem követték a helyes utat, cselekedeteik akadályozták és megzavarták Isten házának munkáját, és a többszöri közösségvállalás ellenére sem voltak hajlandók megbánást tanúsítani, ezért végül kiközösítették őket. Elgondolkodtam azon, hogy mennyire a hírnévre és a státuszra összpontosítottam, és hogy milyen felszínes voltam jó képesség nélkül is; ha jó képességű lettem volna, akkor már biztosan egy antikrisztus útjára léptem volna. Ha most belegondolok, az, hogy Isten nem adott nekem jó képességet, valóban egyfajta oltalom volt számomra!

A keresés során rájöttem, hogy téves a nézőpontom: azt hittem, hogy ahhoz, hogy a kötelességemben eredményeket érjek el, jó képességűnek kell lennem. Elolvastam Isten szavainak egy részletét ezzel a kérdéssel kapcsolatban: „Az emberek nem értik, hogy Isten miért ad nekik ilyen teljesen átlagos képességet. Nehéz jó képességű vezetőket találni, és rendkívül nehéz jól végezni a gyülekezeti munkát. Az emberek azt gondolják: »Ha Isten jó képességgel ruházná fel az embereket, nem lenne könnyebb vezetőket találni? Nem lenne könnyebb elvégezni a gyülekezeti munkát? Miért nem ad Isten jó képességet az embereknek?« Ha Isten háza átfogó munkájának szempontjából nézzük a dolgot, persze, ha több jó képességű ember lenne, a gyülekezeti munka valóban könnyebb lenne. Van azonban egy előfeltétel: Isten házában Isten végzi a saját munkáját, és az emberek nem játszanak döntő szerepet. Éppen ezért az, hogy az emberek képessége jó, átlagos vagy gyenge, nem határozza meg Isten munkájának eredményeit. Az elérendő végső eredmények Isten által valósulnak meg. Mindent Isten vezet, minden a Szentlélek munkája” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (7.)). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy a kulcs ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el a kötelességeinkben a Szentlélek útmutatásának és munkájának elnyerése. Ha a jó képességű emberek szándékai helytelenek, és csak a hírnévért, az előnyért vagy a státuszért dolgoznak, és kizárólag a saját képességükre és adottságaikra támaszkodnak Isten vezetése és megvilágosítása nélkül, nem tudnak jó eredményeket elérni. Azok, akik átlagos képességűek, de beleadják a szívüket a kötelességükbe, és akik imádkoznak, bíznak Istenben, és keresik az igazságalapelveket, amikor nehézségekkel szembesülnek, nagyobb valószínűséggel részesülnek a Szentlélek munkájában, és jó eredményeket érnek el a kötelességükben. Az én álláspontom valóban abszurd volt. Azt hittem, hogy egy kötelesség jó elvégzése és az eredmények elérése kizárólag az emberi képességen múlik, és tagadtam, hogy a Szentlélek munkája határoz meg mindent. Ez az álhívők nézőpontja. A nem hívők világában az embernek, hogy jó eredményeket érjen el egy munkában, az intellektusára, a képességére és az adottságaira kell támaszkodnia. De Isten háza teljesen más, mint a szekuláris világ. Isten házában a munka a Szentlélek munkája által valósul meg, és bár a munka során szükség van emberi közreműködésre, az nem játszik döntő szerepet. Isten evangéliumának terjesztését a világ különböző országaiban teljes egészében Isten irányítja, lépésről lépésre, úgy, hogy Isten végzi az Ő munkáját, és az emberek csak együttműködnek. Isten pontosan tudja, mire vagyok képes, milyen kötelességet tudok végezni a képességemnek megfelelően, és milyen eredményeket tudok elérni a kötelességemben, és mindaddig, amíg komolyan és szorgalmasan dolgozom, Isten megvilágosít és vezet engem. Ráadásul jó képességű nővérek vesznek körül, akikkel együtt tudok működni, és erősségeink és gyengeségeink szempontjából kiegészítjük egymást, és ily módon eredményeket tudok elérni a kötelességemben.

Olvastam Isten szavainak egy olyan részletét is, amely megmutatta számomra a gyakorlás útját. Mindenható Isten azt mondja: „Sokan úgy gondolják, hogy gyenge képességűek, és hogy soha nem teljesítik jól vagy megfelelő színvonalon a kötelességüket. A tőlük telhető legjobbat nyújtják abban, amit tesznek, de soha nem képesek felfogni az alapelveket, és még nem tudnak nagyon jó eredményeket produkálni. Végső soron csak arra képesek, hogy panaszkodjanak, hogy túlságosan gyenge képességűek, és negatívvá válnak. Nos, vajon nincs előre vezető út, ha valaki gyenge képességű? A gyenge képesség nem halálos betegség, és Isten soha nem mondta azt, hogy nem üdvözíti a gyenge képességű embereket. Amint Isten korábban megmondta, Ő azok miatt bánkódik, akik becsületesek, de tudatlanok. Mit jelent tudatlannak lenni? A tudatlanság sok esetben a gyenge képességből fakad. Ha az emberek gyenge képességűek, akkor sekélyes a megértésük az igazságról. Nem elég konkrét vagy gyakorlati, és sokszor csak felszínes vagy szó szerinti megértésre korlátozódik – a doktrínára és előírásokra korlátozódik. Ezért sok problémát nem tudnak megérteni, és a kötelességük teljesítése során soha nem képesek felfogni az alapelveket, illetve nem tudják jól végezni a kötelességüket. Akkor vajon Isten nem akarja a gyenge képességű embereket? (De igen.) Vajon milyen utat és irányt mutat Isten az embereknek? (Azt, hogy becsületes emberek legyenek.) […] Hogyan kell tehát egy becsületes embernek viselkednie? Alá kell vetnie magát Isten intézkedéseinek, hűnek kell lennie az elvégzendő kötelességéhez, és törekednie kell arra, hogy eleget tegyen Isten szándékainak. Ez többféleképpen is megnyilvánul. Az egyik az, hogy őszinte szívvel vállalod a kötelességedet, nem gondolva a testi érdekeidre, nem vagy kishitű, és nem a saját hasznodra szövetkezel. Ezek a becsületesség megnyilvánulásai. A másik az, hogy teljes szívedet és erődet beleadod, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, hogy megfelelően végezd a dolgokat, valamint a szívedet és a szeretetedet is beleadod a kötelességedbe, hogy eleget tegyél Istennek. Ezek azok a megnyilvánulások, amelyekkel egy becsületes embernek a kötelességei teljesítése során rendelkeznie kell” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Miután elolvastam Isten szavait, felderültem. A képességemet Isten határozza meg, és tény, hogy gyenge képességű vagyok. De Isten nem vet meg engem a gyenge képességem miatt. Isten reméli, hogy őszinte szívvel tudok közelíteni a kötelességemhez, félreteszem a büszkeségemet, és teljes szívemből és erőmből megteszek mindent, amit tudok, az igazságot keresve és gyakorolva minden ügyben. Ez az, amit tennem kell. A nővérek jobb képességűek voltak, mint én, és sokkal átfogóbban látták a kérdéseket, így jó dolog volt, hogy rámutattak az eltérésekre és hibákra a kötelességemben, mivel ez arra ösztönözött, hogy elgondolkodjak magamon, és összegezzem az eltéréseimet, ami ellensúlyozta a hiányosságaimat is. Ezután a hiányosságaim alapján áttekintettem a vonatkozó alapelveket, és jobb megértést nyertem ezekről az alapelvekről. Isten valóban különleges kegyben részesített engem! Felismertem, hogy bár gyenge képességű vagyok, Isten mégis ilyen kegyelemben részesít engem, megengedi, hogy jó képességű nővérekkel működjek együtt, és hogy ők jobban kiegészítsenek. Hálás szívvel kellett közelítenem a kötelességemhez, több erőfeszítést kellett tennem az igazságalapelvek megértésére, jobban meg kellett hallgatnom mások javaslatait, és jól kellett végeznem a kötelességemet. Isten elé járultam imádkozni: „Istenem, köszönöm megvilágosításodat és útmutatásodat, amely segített megérteni a Te szándékaidat. A gyenge képességem miatt még keményebben kell dolgoznom, igyekeznem kell, hogy becsületes ember legyek, és teljes szívemből és erőmből jól végezzem a kötelességemet!”

Utána tudatosan imádkoztam ebben az ügyben, és kötelességemben elkerültem, hogy másokhoz hasonlítsam magam, és inkább arra összpontosítottam, hogy Isten előtt tegyem a dolgomat, és elfogadjam az Ő vizsgálatát. Amikor videókat ellenőriztem, és olyan dolgokkal találkoztam, amelyeket nem láttam át, aktívan kerestem a nővérek segítségét, és komolyan beleadtam a szívemet a kötelességembe. Amikor így gyakoroltam, könnyedséget és felszabadultságot éreztem a szívemben. Egyszer a csoportvezető megkért, hogy nézzek meg vele egy videót, és ezt gondoltam: „Ez a nővér jó képességű, én pedig nem. Mit fog rólam gondolni, ha nem tudok semmilyen problémát azonosítani?” Rájöttem, hogy megint a büszkeségem korlátoz, ezért csendben így imádkoztam Istenhez: „Istenem, kérlek, nyugtasd meg a szívemet, hogy ne korlátozzon a gyenge képességem, és a legjobbat hozhassam ki abból, amit el tudok érni. A nővér jobb képességű, és több problémát tud azonosítani, ami kiegészíti az én hiányosságaimat.” Az ima után megnyugtattam a szívemet, és figyelmesen megnéztem a videót. Miután megnéztem a videót, beszéltem azokról a problémákról, amelyeket észrevettem, és azokról a területekről, amelyekkel kapcsolatban össze voltam zavarodva, és a nővér is elmondta a nézeteit és véleményét, és megosztotta a nézőpontját azokkal a területekkel kapcsolatban, amelyek összezavartak. A nővér közösségvállalása révén láttam, hogy én szélesebb perspektívából szemlélem a problémákat, míg a nővér a részletkérdéseket vette észre, ami történetesen kiegészítette az én hiányosságaimat. Eszmecserénk révén a zavarodottságom feloldódott, és jobb megértést nyertem a videó problémáiról. Amikor már nem aggódtam amiatt, mit nyer vagy veszít a büszkeségem, és teljes szívvel a kötelességemnek szenteltem magam, nagyon megnyugodtam. Nagyszerű így végezni a kötelességünket!

Ezen a tapasztalaton keresztül az a mély érzésem támadt, hogy a kötelességek jó elvégzésének kulcsa az, hogy őszinte szívünk legyen, tegyük félre a személyes érdekeket és a büszkeséget, ne korlátozzon minket a gyenge képességünk, adjuk bele a szívünket a kötelességekbe, és gondolkodjunk el azon, hogyan végezzük azokat jól. Ily módon könnyen megkaphatjuk Isten útmutatását és megvilágosítását, és eredményeket érhetünk el a kötelességünkben.