2023 augusztusában a szövegalapú munkáért voltam felelős a gyülekezetben. Általában, amikor a testvérek nehézségekkel szembesültek a szakmájukban vagy a munkájukban, türelmesen irányítottam és segítettem őket. Egy-egy közösség után, amikor láttam a mosolyt mindenki arcán, ez nagyon boldoggá és elégedetté tett. Úgy éreztem, hogy mindenki elismer engem. Egy idő után észrevettem, hogy Vang Jing nővérnek, a csapat vezetőjének nincs teherérzete a kötelességeiben, és hanyagul kezeli a munkát. Amikor a munkaeredmények gyengék voltak, nem vette kezébe a többiek irányítását a problémák összegzése során. Mindennapi kötelességeiben csak parancsokat adott, és utasított másokat a munka elvégzésére. A prédikációk kiválasztásában sem volt szorgalmas, és gyakran hibázott egyszerű kérdésekben. Amikor a nővér, akivel együtt dolgozott, rámutatott a hibáira, szóban elfogadta azokat, de utána továbbra is felületesen viselkedett. Eleinte, látva, hogy fiatal, és csak rövid ideje hisz Istenben, segítettem és irányítottam őt. De egy idő után észrevettem, hogy nem sokat változott. Tudtam, hogy beszélnem kell vele, és le kell lepleznem a hibáit, hogy ráébredjen azok súlyosságára. De amikor tényleg eljött az ideje, hogy leleplezzem, aggályaim támadtak. Ezt gondoltam: „Ha túl keményen beszélek, nem fogja azt hinni, hogy hideg és érzéketlen vagyok, és nem értem meg a gyengeségeit? És ha így beszél rólam a többi testvérnek, nem fogják-e mindannyian azt gondolni, hogy hiányzik belőlem a szeretet, és rossz emberi mivolttal rendelkezem? Akkor ki fog továbbra is támogatni engem a jövőben? Talán nem kellene lelepleznem és megmetszenem őt. Inkább csak türelmesen segítenem kellene neki.” Így hát csak röviden megemlítettem Vang Jingnek, hogy hol van hiányosság a munkájában, és rámutattam néhány felületes viselkedésére a kötelességei végzésében. Miután ezt meghallotta, Vang Ying csupán elismerte, hogy nincs teherérzete, de nem tűnt úgy, mintha elgondolkozott volna, és megértette volna, mekkora kárt okozott a kötelessége felületes teljesítése a munkában. Aztán azonnal beszélni kezdett egy őt érdeklő témáról, és felvidult, mintha mi sem történt volna. Amikor láttam a reakcióját, tudtam, hogy a közösségem nem ért el hatást. De aztán erre gondoltam: „Figyelmeztettem, és azt mondta, hogy változtatni fog, úgyhogy tovább figyelem őt.” Később rájöttem, hogy Vang Jingnek még mindig nincs teherérzete a kötelességeiben. Eléggé nyugtalan voltam, és arra gondoltam, hogy szigorúan le kell lepleznem a hibáit, különben ez komolyan befolyásolja majd a munkát. Egyszer, amikor a munkáját irányítottam, szigorúan megmetszettem. Látva, hogy lehajtott fejjel, homlokát ráncolva és feldúltan néz, azon tűnődtem, hogy a megjegyzéseim nem voltak-e túl szigorúak. Azt gondoltam: „Nem azt fogja hinni, hogy teljesen érzéketlen vagyok, és a szavaim túl bántóak? Vajon a jövőben is jó benyomása lesz rólam?” Így hát gyorsan szóltam néhány vigasztaló és bátorító szót, és elmondtam neki, hogy ha valaki metszésnek van alávetve, az jó dolog, és hogy ne legyen negatív, csak változtasson a jövőben. De ezután őneki még mindig nem volt teherérzete a kötelességeiben, ami komolyan hátráltatta a munkát. Végül nem volt más választásom, mint elbocsátani őt.

Az elbocsátás után a felső vezető megkérdezte tőlem: „Már korábban is észrevetted Vang Ying hibáit. Miért nem metszetted meg és leplezted le őt? Így talán hamarabb megváltozott volna, és ha úgy találtad volna, hogy nem tart bűnbánatot, akkor korábban is elbocsáthattad volna. A folyamatos felületes hozzáállása nagyon sok munkát késleltetett!” Hallva a vezető szavait, elgondolkodtam: „Már régóta észrevettem Vang Jing hibáit, és többször is figyelmeztettem őt azokra, de soha nem boncolgattam a hibáinak a természetét, csak felületesen érintettem őket, anélkül, hogy megfelelően foglalkoztam volna velük. Korábban is hasonlóan viselkedtem. Miért vagyok képtelen rámutatni mások hibáira, és leleplezni azokat, amikor megtalálom őket, miért félek mindig attól, hogy ha túl kemény vagyok, az rossz benyomást kelt másokban rólam? Pontosan mi itt a probléma?” Imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, világosítson meg, hogy felismerjem a saját hibáimat.

Később elolvastam Isten szavainak egy részletét: „Amikor egyes gyülekezetvezetők látják, hogy a testvérek felületesen végzik a kötelességüket, nem feddik meg őket, holott meg kellene. Amikor világosan látja, hogy Isten házának érdekei sérülnek, szemet huny felette és nem kérdezősködik, és a legkevesebb sértést sem akarja másoknak okozni. Valójában nem igazán tanúsít figyelmet az emberek gyengeségei iránt. Inkább az a szándéka és a célja, hogy megnyerje az emberek szívét. Teljességgel tudatában van a következőnek: »Amennyiben így cselekszem és nem sértek meg senkit, azt fogják gondolni, hogy jó vezető vagyok. Jó véleménnyel lesznek rólam, sokra tartanak. Elismernek és kedvelnek majd.« Nem foglalkozik azzal, hogy mennyi kárt szenvednek Isten házának érdekei, hogy mekkora veszteséget okoz Isten választott népének az életbe való belépésében, vagy hogy mennyire zavarja meg a gyülekezeti életüket, csak kitart a sátáni filozófiája mellett, és senkit sem sért meg. A szíve mélyén soha nem tesz saját magának szemrehányást. Amikor azt látja, hogy valaki megszakításokat és zavarokat okoz, legfeljebb vált vele erről néhány szót, tompítja a dolog élét, és ezzel elintézettnek veszi az ügyet. Nem beszélget az igazságról, vagy nem hívja fel az illető figyelmét a probléma lényegére, és még kevésbé boncolgatja az állapotát, és soha nem közli, hogy mik Isten szándékai. Egy hamis vezető soha nem leplezi le vagy nem boncolgatja az emberek által gyakran elkövetett hibákat, vagy az emberek által gyakran feltárt romlott beállítottságokat. Semmilyen valóságos problémát nem old meg, helyette viszont mindig elnézi az emberek hibás gyakorlatait és azt, ahogy romlottságot tárnak fel, és bármennyire negatívak vagy gyengék is az emberek, nem veszi komolyan. Csupán néhány szót és doktrínát prédikál, és néhány buzdító szót szól, hogy felületesen kezelje a helyzetet, megpróbálva fenntartani a harmóniát. Ennek az az eredménye, hogy Isten választott népe nem tudja, hogyan gondolkodjon el önmagán és ismerje meg magát, nincs megoldás az általa feltárt romlott beállítottságokra, és szavak meg doktrínák, elképzelések meg képzelődések között él, életbe való belépés nélkül. A szívében még azt is hiszi: »A vezetőnk még Istennél is jobban megérti a gyengeségeinket. Csekély az érettségünk ahhoz, hogy megfeleljünk Isten követelményeinek. Csupán teljesítenünk kell a vezetőnk követelményeit. Azáltal, hogy alávetjük magunkat a vezetőnknek, Istennek vetjük alá magunkat. Ha eljön a nap, amikor a Fennvaló elbocsátja a vezetőnket, akkor majd hallatjuk a hangunkat; hogy megtartsuk a vezetőnket és megakadályozzuk, hogy a Fennvaló elbocsássa, tárgyalni fogunk a Fennvalóval és rákényszerítjük, hogy fogadja el a követeléseinket. Így fogunk tisztességesen bánni a vezetőnkkel.« Amikor az emberek szívében ilyen gondolatok vannak, amikor ilyen kapcsolatot teremtettek a vezetőjükkel és a szívükben ilyen függőséget, irigységet és hódolatot éreznek a vezetőjük iránt, akkor egyre nagyobb lesz a hitük ebben a vezetőben. Állandóan a vezető szavait akarják hallani ahelyett, hogy Isten szavaiban keresnék az igazságot. Egy ilyen vezető szinte átvette Isten helyét az emberek szívében. Ha egy vezető ilyen kapcsolatot hajlandó fenntartani Isten választott népével, ha ebből élvezetet merít a szívében és úgy hiszi, hogy Isten választott népének így kell kezelnie őt, akkor nincs különbség e vezető és Pál között. Már rá is lépett az antikrisztus útjára, és ez az antikrisztus már félre is vezette Isten választot népét, amely teljességgel nélkülözi a tisztánlátást. Valójában ez a vezető nem rendelkezik igazságvalósággal és egyáltalán nem visel terhet Isten választott népe életbe való belépését illetően. Csak szavakat és doktrínákat képes hirdetni, és fenntartani a kapcsolatait másokkal. Abban jó, hogy képmutató módszerekkel felvágjon. Beszéde és tettei összhangban vannak az emberek elképzeléseivel, és ezáltal félrevezeti az embereket. Nem tudja, hogyan kell beszélgetni az igazságról vagy megismerni önmagát, és ez lehetetlenné teszi számára, hogy másokat az igazságvalóságába vezessen. Csak a hírnév és a státusz érdekében dolgozik. Csak szépen hangzó szavakat mond, amelyek behálózzák az embereket. Már elérte azt a hatást, hogy az emberek imádják őt és felnézzenek rá. Komolyan befolyásolta és késleltette az egyház munkáját, valamint Isten választott népének életbe való belépését. Nem antikrisztus-e egy ilyen ember?” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első tétel: Megpróbálják megnyerni az emberek szívét). Isten leleplezi, hogy a hamis vezetők, akik problémákat találnak a testvérek kötelességeiben, de nem leplezik le és nem metszik meg ezeket a testvéreket, nem törődnek azzal, hogy a munka mennyit késik, vagy hogy mennyire súlyosak ezek a problémák. Csak felületesen beszélnek, és nem közlik az igazságot a problémák megoldása érdekében. Ráadásul folyamatosan elnézőek és toleránsak, azt az érzést keltik másokban, hogy ők valójában szeretőek, ezzel próbálják elérni, hogy mások elismerjék és támogassák őket. Ezt azért teszik, hogy megnyerjék az emberek szívét, és félrevezessék őket, és ez az antikrisztusok gyakorlata. Igazság szerint ilyen voltam én is. Amikor láttam, hogy Vang Jing felületes a kötelességében, és nem végez tényleges munkát, tudtam, hogy ha így végzi a kötelességét, az komolyan késlelteti a munkát, és ha nem tart bűnbánatot, akkor az egyetlen lehetőség az elbocsátása lesz. De amikor rá akartam mutatni a hibáira, féltem, hogy azt fogja mondani, nem érzek együtt a gyengeségeivel, hogy hideg és érzéketlen vagyok, hogy hiányzik belőlem a szeretet és az emberi mivolt. Hogy pozitív képe legyen rólam, nem tudtam rávenni magam arra, hogy megmetsszem és leleplezzem. Ehelyett csak felszínes figyelmeztetésekben részesítettem, hogy jobban adja bele szívét-lelkét a kötelességeibe, anélkül, hogy lelepleztem volna tetteinek természetét és következményeit. Később, amikor láttam, hogy Vang Jing még mindig felületes a kötelességeiben, csak néhány szigorú szót szóltam, de amikor láttam őt, amint lehajtja a fejét, és elkeseredettnek látszik, aggódni kezdtem, hogy mit fog rólam gondolni, ezért gyorsan mondtam néhány vigasztaló és bátorító szót. Ennek eredményeként Vang Jing nem érezte úgy, hogy a hibái súlyosak, és egyáltalán nem tartott bűnbánatot, és nem változott meg, és így végül elbocsátották. Amikor a testvérek problémáival szembesültem, egyáltalán nem vettem fontolóra, hogyan közöljem az igazságot, hogy minden problémát megoldjak. Csak arra összpontosítottam, hogy előttük kedves és szeretetteljes képet tartsak fenn magamról, és folyamatosan álcáztam magam. Most végre beláttam, hogy ez az úgynevezett szeretet hamis. Csak a hírnevemet és a státuszomat próbáltam megőrizni, és mások csodálatát akartam elnyerni. Felügyelőként az volt a feladatom, hogy közöljem az igazságot a testvérek problémáinak megoldása érdekében, hogy segítsem őket abban, hogy jól végezzék a kötelességeiket, és hogy megóvjam a gyülekezet munkáját. De én csak a szívükben elfoglalt helyemet próbáltam megóvni, és a legkevésbé sem teljesítettem a feladataimat, miközben folyamatosan szerető embernek álcáztam magam. Ezzel félrevezettem és behálóztam az embereket, és egy antikrisztus útját jártam. A munkamódszerem valóban ártott a testvéreknek. Ezzel akadályoztam a gyülekezet munkáját, és gonoszságot követtem el! Ezen elgondolkodva mélyen elkeseredtem, bűntudatot éreztem, és hajlandó voltam bűnbánatot tartani.

Később eltűnődtem: „Azt hittem, hogy a jó emberi mivolt azt jelenti, hogy megértők, empatikusak és toleránsak vagyunk, míg a megmetszés és mások hibáinak leleplezése hideg, érzéketlen dolog, és hiányzik belőle a szeretet és az emberi mivolt. Helyes ez a véleményem? Mi is pontosan az igazán jó emberi mivolt?” Elolvastam Isten szavainak egy részletét, és a szívem felderült. Mindenható Isten azt mondja: „Kell, hogy legyen egy mérce a jó emberi mivolt meglétéhez. Ez nem abból áll, hogy a mérséklet útját járjuk, nem ragaszkodunk az alapelvekhez, igyekszünk, hogy senkit ne bántsunk meg, mindenhol mások kegyeit keressük, simulékonyak és nyájasak vagyunk mindenkivel, akivel találkozunk, és igyekszünk, hogy mindenki jót mondjon rólunk. Nem ez a mérce. Akkor mi a mérce? Az, hogy képesek legyünk alávetni magunkat Istennek és az igazságnak. Az, hogy alapelvekkel és felelősségtudattal közelítsünk a kötelességünkhöz, továbbá mindenféle emberhez, eseményhez és dologhoz. Ez mindenki számára világos; a szívében mindenki tisztában van ezzel. Ráadásul Isten átvizsgálja az emberek szívét, és ismeri a helyzetüket, mindannyiukat; nem számít, hogy kik ők, Istent senki sem tudja becsapni. Vannak emberek, akik mindig azzal dicsekednek, hogy jó emberi mivolttal rendelkeznek, hogy soha nem beszélnek rosszat másokról, soha nem sértik mások érdekeit, és azt állítják, hogy soha nem áhítoztak mások tulajdonára. Amikor érdekharc van, még a veszteséget is inkább elszenvedik, minthogy kihasználjanak másokat, és mindenki más azt hiszi, hogy ők jó emberek. Amikor azonban Isten házában a kötelességüket végzik, agyafúrtak és minden hájjal megkentek, és mindig a maguk érdekében mesterkednek. Soha nem gondolnak Isten házának érdekeire, soha nem kezelik sürgősként azt, amit Isten sürgősként kezel, illetve gondolkodnak úgy, ahogyan Isten gondolkodik, és soha nem tudják félretenni a saját érdekeiket azért, hogy végrehajtsák a kötelességüket. Soha nem mondanak le a saját érdekeikről. Még ha látják is, hogy a gonosz emberek gonoszságot követnek el, nem leplezik le őket; egyáltalán nincsenek alapelveik. Miféle emberi mivolt ez? Ez nem jó emberi mivolt. Ne figyeljetek arra, hogy mit mondanak az ilyen emberek; azt kell látnotok, hogy mit élnek meg, mit fednek fel, és milyen a hozzáállásuk, amikor a kötelességeiket végzik, valamint azt, hogy milyen a belső állapotuk, és mit szeretnek. Ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja az Isten iránti hűségüket, ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja Isten házának érdekeit, vagy ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja az Isten iránti törődésüket, akkor vajon rendelkeznek-e emberi mivolttal? Ők nem rendelkeznek emberi mivolttal” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). Isten szavaiból láttam, hogy a jó emberi mivoltot nem az határozza meg, hogy valaki kedvesen és finoman beszél-e, vagy keményen és egyenesen. Ehelyett ez azon alapul, hogy az ember aláveti-e magát Istennek és az igazságnak, és hogy felelősségteljesen végzi-e a kötelességeit. Ahogyan egyes vezetők és munkások meg tudják metszeni a testvéreket, ha azok felelőtlenül végzik a kötelességeiket, és le tudják leplezni a testvérek cselekedeteinek természetét és következményeit Isten szavainak fényében. Bár ezek a testvérek, amikor ezeket a dolgokat hallják, feldúltnak érezhetik magukat, közülük azok, akik az igazságra törekszenek, kihasználhatják ezt a lehetőséget, hogy elgondolkodjanak, és megismerjék önmagukat, ami hasznos mind az életbe való belépésük, mind pedig a kötelességeik végzése szempontjából. Egyes emberek kedvesnek tűnhetnek, de amikor azt látják, hogy a testvérek az alapelvek ellen cselekszenek, és ártanak a munkának, és ezért közösségre és leleplezésre szorulnak, akkor óvják magukat, csak kellemes szavakat mondanak, felületes módon foglalkoznak a többiekkel. Nem veszik fontolóra, hogyan segíthetnének valóban másokon, és hogyan védhetnék meg a gyülekezet érdekeit. Igazán önzőek és ravaszak, és nem rendelkeznek jó emberi mivolttal. Én is így cselekedtem, csak a saját hírnevem és státuszom megóvására gondoltam, és amikor láttam, hogy mások rossz úton járnak, még csak segítő kezet sem nyújtottam. Azt hittem, hogy jó emberi mivolttal rendelkezem, de az Isten szavai általi leleplezés és a tények feltárása által beláttam, hogy messze nem vagyok jó emberi mivolttal rendelkező ember. Ezt felismerve mélyen elkeseredtem és szégyelltem magam, és könnyek folytak végig az arcomon. Teljes szívemből utáltam magam, és nem akartam továbbra is így viselkedni.

Később elolvastam Isten szavainak egy részletét, és megtaláltam a gyakorlás egy útját. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor másokkal érintkezel, először is érzékeltetned kell velük az igaz szívedet és az őszinteségedet. Ha valakinek a szavai felületesek, fellengzősek, kedveskedők, hízelgők, felelőtlenek és kitaláltak, amikor másokkal beszél, együtt dolgozik és kapcsolatot teremt, illetve, ha a beszédével egyszerűen csak mások kegyeit keresi, akkor a szavaiból hiányzik minden hitelesség, és a legkevésbé sem őszinte. Ez az a mód, ahogy másokkal érintkezik, bárkik legyenek is azok a mások. Az ilyen embernek nincs becsületes szíve. Az ilyen nem becsületes ember. Tegyük fel, hogy valaki negatív állapotban van, és őszintén azt mondja neked: »Mondd meg, pontosan miért vagyok én ennyire negatív. Egyszerűen nem tudok rájönni!« És tegyük fel, hogy valójában megérted az ő problémáját a szívedben, de nem mondod el neki, inkább ezt mondod: »Ez semmiség. Nem vagy negatív, én is így vagyok.« E szavak nagyszerű vigasztalások ugyan annak az embernek, de a hozzáállásod nem őszinte. Felületes vagy vele; így annak érdekében, hogy kellemesebben és vigasztalva érezze magát, tartózkodtál attól, hogy becsületesen beszélj vele. Nem segítesz neki komolyan és nem fogalmazod meg félreérthetetlenül a problémáját úgy, hogy maga mögött hagyhassa a negativitását. Nem azt tetted, amit egy becsületes embernek tennie kellene. Felületes voltál vele csupán azért, hogy vigasztalni próbáld és megbizonyosodj arról, hogy nincs köztetek elhidegülés vagy konfliktus, – nem ezt jelenti becsületes embernek lenni. Tehát ahhoz, hogy becsületes ember legyél, mit kellene tenned, amikor ilyen helyzettel találkozol? Meg kell mondanod neki, hogy mit láttál, és mit állapítottál meg: »El fogom mondani, hogy mit láttam és mit tapasztaltam. Te döntöd el, hogy amit mondok, helyes vagy helytelen. Ha helytelen, nem kell elfogadnod. Ha helyes, remélem, hogy el fogod. Ha olyasmit mondok, amit nehéz hallanod és fáj neked, remélem, Istentől el tudod fogadni azt. A szándékom és a célom az, hogy segítsek neked. Tisztán látom az ügyet: Mivel úgy érzed, hogy megaláztak, és senki sem táplálja az egódat, és azt gondolod, hogy mindenki más lenéz, valamint támadnak téged, és hogy soha nem bántak még veled ennyire igazságtalanul, nem tudod ezt elfogadni, és negatívvá válsz. Mit gondolsz – tényleg erről van szó?« És amikor ezt hallja, érzi, hogy tényleg erről van szó. Ez az, ami valójában a szívedben van, de ha nem vagy becsületes ember, nem fogod elmondani. Azt fogod mondani: »én is gyakran leszek negatív«, és amikor a másik hallja, hogy mindenkivel megesik, hogy negatívvá válik, azt hiszi, normális, ha negatív, és végül nem hagyja hátra a negativitását. Ha becsületes ember vagy és becsületes hozzáállással és becsületes szívvel segítesz neki, akkor segíthetsz neki megérteni az igazságot és hátrahagyni a negativitását” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). Isten szavai azt mondják nekünk, hogy őszinte szívvel bánjunk testvéreinkkel, és amikor hibákat fedezünk fel náluk, őszintén segítsük és támogassuk őket. Ezt a segítséget nem kötik formák vagy szabályok. Ha az olyan dolgok, mint a közösségvállalás és a figyelmeztetések hatékonyak lehetnek, akkor használjuk őket, de ha a hibáik természete komoly, akkor megmetszésre, leleplezésre és boncolgatásra van szükség. Ha a közösségvállalás bármely eszköze képes megoldani a problémákat, vagy eredményeket elérni, akkor használnunk kell azokat. Ha csak a saját büszkeségünket és a rólunk alkotott képet vesszük figyelembe, elkerüljük a problémák lényegének leleplezését, és csupán néhány enyhe, felszínes szót mondunk, felületesen foglalkozva az emberekkel, akkor nem segítünk az embereknek, hanem ártunk nekik. Így volt akkor is, amikor rájöttem, hogy Vang Jing felületes a kötelességeiben. Hiába figyelmeztettem és próbáltam segíteni neki, nem vette komolyan, amit mondtam. Ebben az esetben szükség volt arra, hogy megmetsszem őt, és Isten szavainak fényében boncolgassam felületes viselkedésének természetét és következményeit, hogy felismerje hibáinak súlyosságát. Ez elősegíti a belépését. Miután megértettem mindezt, a gyakorlás olyan útjára jutottam, mely által segíthetek másoknak, és ennek megfelelően kezdtem el gyakorolni.

2023 októberében észrevettem, hogy Csou Hszin nővér felelőtlen a kötelességeiben. Ő már több éve végzett szövegalapú munkát, míg más testvérek csak most kezdték ezt, a nővér mégis kizárólag a saját feladataira koncentrált, és nem mutatott teherérzetet a teljes munka iránt. Már korábban is beszélgettem vele erről a kérdésről, de nem nyert belépést. Fontolóra vettem, hogy boncolgatom a cselekedeteinek természetét, hogy megváltozhasson. De amikor arra gondoltam, hogy rámutatok a hibáira, aggályaim támadtak: „Csou Hszin nemrég még rossz lelkiállapotban volt, szóval ha rámutatnék a hibáira, és leleplezném őket, nem azt gondolná rólam, hogy tapintatlan vagyok, és hiányzik belőlem az emberi mivolt? Ha ez megtörténne, biztosan rossz benyomása alakulna ki rólam.” Amikor ezek a gondolatok eszembe jutottak, haboztam, azon tűnődtem, hogy vajon tartózkodnom kellene-e az ő leleplezésétől és megmetszésétől. Miközben ezen gondolkodtam, hirtelen eszembe jutott, hogyan vallottam kudarcot korábban Vang Jinggel, és felidéztem Isten szavainak egy részletét, amit korábban olvastam: „Ha becsületes ember vagy és becsületes hozzáállással és becsületes szívvel segítesz neki, akkor segíthetsz neki megérteni az igazságot és hátrahagyni a negativitását” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). Fel kellett tennem magamnak a kérdést: „Vajon Csou Hszin érdekében tartózkodom az ő hibáinak leleplezésétől?” Az igazság az, hogy nem. Attól féltem, hogy Csou Hszin azt gondolhatja rólam, túl kemény és részvétlen vagyok a gyengeségeivel szemben, ezért a tétovázásom abban a vágyamban gyökerezett, hogy jó benyomást keltsek benne. Arra is gondoltam, hogy a nővér önző, megvetendő és romlott beállítottságban él, hogy felelőtlen a kötelességeiben, és hogy már eddig is késleltette a munkát. Csak akkor lenne esélye megváltozni, ha leleplezik ezt a hibáját, és ráébresztik annak súlyosságára. Még akkor is, ha úgy érezheti, mintha átszúrták volna a szívét, és egyelőre nehezen tudja ezt elfogadni, én őszintén próbálok majd segíteni neki, és tiszta lesz a lelkiismeretem. Később, az összejövetel során, Isten szavaiból merítettem, hogy leleplezzem annak természetét és következményeit, hogy ő kizárólag a saját munkájára koncentrál, és elhanyagolja a teljes munkát. Láttam, hogy eléggé elkeseredett, de a beszélgetés után azt mondta, hogy valamennyire tudatában volt a hibáinak, de nem vette őket komolyan, és hogy ezen a boncolgatáson keresztül végre rájött, hogy mennyire súlyosak a hibái. Felismerte, hogy nem aggódott amiatt, hogy a munka leáll, és nem fordított figyelmet ezeknek a problémáknak a megoldására, pedig tudta, hogy léteznek. Azt is felismerte, hogy közömbös és érdektelen volt, ami késleltette a munkát, és hogy valóban önző és megvetendő volt, ezért komolyan el kell gondolkodnia és változtatnia kell. Nagyon örültem, hogy ez a nővér ilyen megértésre jutott, és úgy éreztem, hogy végre egyszer segítettem másokon.

E tapasztalat révén megértettem néhány alapelvet az emberi mivolt jóságának mérésére, és világosan láttam azt is, hogy az a tény, hogy nem tudtam őszintén segíteni másokon, a tétovázásom, hogy rámutassak a problémákra, és az, hogy csak magamat óvtam, és nem támogattam a gyülekezet munkáját, mind a gyenge emberi mivoltom megnyilvánulása volt. Ugyanakkor megtanultam, hogy igazán mit jelent szeretettel segíteni másokon. Hála Istennek!