2019-ben a 18 éves Mu Hszit a KKP letartóztatta az evangélium hirdetéséért, két és fél év börtönbüntetésre ítélték, és 2022 áprilisában szabadult. Amikor kilépett a pályaudvarról, meglátta az apját, amint az út szélén áll, és elhagyatottan, szorongva fürkészi a kijáratot. Mu Hszi nagyon izgatott lett, hiszen három éve nem látta az apját. A börtönben Mu Hszi megtudta, hogy apja reumája rosszabbodott, és azon tűnődött, vajon javult-e azóta az egészsége. Ahogy erre gondolt, Mu Hszi meggyorsította lépteit az apja felé. Ahogy közeledett, észrevette, hogy apja háta kissé meggörnyedt, és arcán a bánat és az öregedés jelei látszottak. Bánat öntötte el Mu Hszi szívét, hirtelen könnybe lábadt a szeme, és elfordult, hogy letörölje a könnyeit. Hazatérésük után az apjával folytatott beszélgetésből megtudta, hogy az elmúlt években a férfi folyamatosan aggódott érte. Amikor abban az évben megkapta a rendőrségtől a letartóztatási parancsot, nem tudta elhinni, és elfogadni sem tudta. A tizennyolc éves gyermekét letartóztatták és bebörtönözték, és nem tudta, a rendőrök hogyan fogják megkínozni. A napjait olyan aggodalomban töltötte, hogy sem aludni, sem enni nem tudott rendesen. Ráadásul a teherautó-vezetéssel járó évekig tartó kemény munka krónikus betegségeket hagyott maga után, és a lábában lévő reuma is súlyosbodott. Ritkán tudott nehéz munkát végezni, és sántított, amikor a fájdalom erős volt, és attól félt, hogy ha egyedül halna meg otthon, senki sem tudná meg. Mu Hszi látta, hogy az általában erős apja szeme vörös, és enyhén elcsukló hangon beszélt az elmúlt évek történéseiről. Mu Hszi szívszorító fájdalmat érzett, és a könnyek patakzottak az arcán. Mu Hszinek eszébe jutott, hogy amikor tizenegy éves volt, az anyját a rendőrség Istenben való hite miatt üldözte, és bujkálnia kellett. Az apja volt az, aki egymaga játszotta el az apa és az anya szerepét is, miközben gondoskodott róla és nevelte őt. Apja nemcsak teherautó-sofőrként dolgozott, hanem mezőgazdasági munkát is végzett, és egy hosszú, kemény munkanap után nem maradt ideje pihenni, hiszen még gondoskodnia kellett a gyermekéről is. Később, amikor Mu Hszi elment otthonról, hogy a kötelességét végezze, a rendőrség állandóan a házukhoz járt, hogy kikérdezze az apját a hollétükről, és mindezt egyedül az apja intézte, elviselve a rokonok és szomszédok hideg pillantásait és gúnyolódását, miközben mindig aggódott a lánya és a felesége biztonságáért is. Aztán arra gondolt, hogy apja mindennap egy hideg, üres házban élt, fájdalmaktól szenvedve, anélkül, hogy lett volna mellette valaki, akihez szóljon, vagy aki gondoskodjon róla. Mu Hszi még inkább apja lekötelezettjének érezte magát, és bűntudat töltötte el, arra gondolva, hogy felnőtt, de nem segített apjának az élet terheiben, és még aggodalmat is okozott neki. Hát nem volt hálátlan gyermek? Mu Hszi titokban azt mondta magának: „Most, hogy visszatértem, apám mellett kell maradnom, és segítenem kell neki, hogy kevesebbet szenvedjen.” Az elkövetkező napokban Mu Hszi elkezdett dolgozni, hogy pénzt keressen, és figyelmesen gondoskodott apja szükségleteiről.

Nemsokára eltelt fél év, de a rendőrség még mindig figyelte Mu Hszi mozgását, megakadályozva, hogy gyülekezeti életet éljen és végezze a kötelességét, amitől üresnek érezte magát, és gyötrődött. Egy nap a gyülekezetvezető megkérdezte Mu Hszit, hogy hajlandó lenne-e máshová menni, hogy a kötelességét végezze. Mu Hszi nagyon izgatott lett, hiszen végre együtt lehetett volna a testvéreivel, ehette és ihatta volna Isten szavait, és végezhette volna a kötelességét. Mu Hszi megosztotta a hírt az apjával, de meglepetésére az apja hirtelen feldúlt lett, és azt mondta: „Hogy teheted velem, hogy újra és újra végig kelljen néznem, ahogy ti ketten elmentek innen?” Látva apja érzelmi kitörését Mu Hszi gyötrődni kezdett, és mélységesen adósnak érezte magát az apjával szemben. Arra gondolt: „Ha tényleg elmegyek otthonról, ki tudja, mikor jövök vissza. Vajon apám azt fogja gondolni, hogy miután annyi kemény munkával felnevelt, egyáltalán nincs bennem gyermeki hála?” Aztán Mu Hszi apja egészségére gondolt, és nem bírta elviselni, hogy tovább bántsa őt. De tudta, hogy Isten oltalma és gondoskodása nélkül nem élte volna túl a több mint két évet a börtönben, és lelkiismeretlenség lenne, ha nem végezné egy teremtett lény kötelességét! Mu Hszi nagyon ellentmondásos érzésekkel küzdött, és végül lemondott a lehetőségről, hogy a kötelességét végezze. Abban a pillanatban, hogy meghozta ezt a döntést, Mu Hszi nagy bűntudatot érzett, ezért gyorsan ette és itta Isten szavait, hogy az Ő szándékát keresse.

Keresés közben Mu Hszi elolvasott két szakaszt Isten szavaiból: „Nem szükséges túlanalizálnod vagy kutatnod a szüleid súlyos megbetegedésének, illetve nagy szerencsétlenségének kérdését, és biztosan nem kellene energiát fektetned ebbe – ha így teszel, annak semmi haszna nem lesz. Az, hogy az emberek megszületnek, megöregszenek, megbetegszenek, meghalnak, valamint, hogy az életben különféle kisebb-nagyobb problémákkal találkoznak, nagyon is normális jelenség. Ha felnőtt vagy, akkor érett gondolkodásmóddal kell rendelkezned, és higgadtan és helyesen kell megközelítened ezt a kérdést: »A szüleim betegek. Egyesek azt mondják, hogy ez azért van, mert annyira hiányoztam nekik; lehetséges ez? Minden bizonnyal hiányoztam nekik – hogy ne hiányozna az embernek a saját gyereke? Ők is hiányoztak nekem, akkor én miért nem betegedtem meg?« Megbetegszik-e bárki is azért, mert hiányoznak a gyerekei? Nem erről van szó. Mi történik tehát akkor, amikor a szüleid ezekkel a jelentős dolgokkal találkoznak? Csak azt lehet mondani, hogy Isten vezényelte le ezt a fajta dolgot az életükben. Ezt Isten keze vezényelte – nem összpontosíthatsz objektív érvekre és okokra – a szüleidnek találkozniuk kellett ezzel a problémával, amikor elérték ezt a kort, ennek a betegségnek kellett sújtania őket. Vajon elkerülhették volna, ha ott lettél volna? Ha Isten nem úgy rendezte volna, hogy a sorsuk része legyen a megbetegedés, akkor semmi sem történt volna velük, még akkor sem, ha nem lettél volna velük. Ha az volt a sorsuk, hogy ilyen nagy balszerencsével találkozzanak az életükben, milyen hatásod lehetett volna, ha ott lettél volna mellettük? Akkor sem lettek volna képesek elkerülni azt, igaz? (Igaz.) [...] A szüleid felnőttek; a társadalomban többször találkoztak már ezzel. Ha Isten olyan környezetet rendez el, hogy megszabadulhassanak ettől a problémától, akkor az előbb vagy utóbb teljesen el fog tűnni. Ha ez a dolog egy életakadály számukra és meg kell tapasztalniuk, akkor Istenen múlik, hogy meddig kell megtapasztalniuk azt. Olyasvalami ez, amit meg kell tapasztalniuk, és nem kerülhetik el” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). „Nem számít, mit teszel, mit gondolsz, vagy mit tervezel, ezek a dolgok nem fontosak. Az a fontos, hogy meg tudod-e érteni, és valóban el tudod-e hinni, hogy minden teremtett lény Isten kezében van. Néhány szülőnek abban az áldásban és sorsban van része, hogy élvezheti az otthon boldogságát, valamint a nagy és virágzó család vidámságát. Ez Isten szuverenitása, és egy olyan áldás, amelyet Isten ad nekik. Egyes szülőknek nem ez a sorsuk; Isten nem ezt rendezte el számukra. Nincsenek megáldva azzal, hogy boldog családjuk legyen, vagy azzal, hogy élvezhessék, hogy a gyermekeik mellettük maradnak. Ez Isten vezénylése, és az emberek nem erőltethetik ezt” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi az igazságvalóság?). Mu Hszi elmélkedett Isten szavain, és akaratlanul is mély gondolatokba merült. Valahányszor arra gondolt, hogy az apja mindazokban az években egyedül volt otthon, és hogy senki sem gondoskodott róla, amikor beteg volt, a szívét bűntudat és adósságérzet töltötte el. Csak gondoskodni akart az apjáról, hogy némi kényelmet élvezhessen, de Isten szavainak olvasása után végre megértette, hogy azt a szenvedést, amelyet mindenkinek el kell viselnie az életben, valamint az őket sújtó betegségeket és csapásokat mind Isten előre elrendelte, és ezen senki sem változtathat. Mu Hszinek eszébe jutott, hogy amikor a börtönben megtudta, hogy apja reumája rosszabbodik, nagyon aggódott érte. Félt, és azon tűnődött, hogyan fog boldogulni, ha az állapota rosszabbodik, és senki sem gondoskodik róla. De ő a börtönben rekedt, és nem tudott törődni vele, és akkoriban csak annyit tehetett, hogy többet imádkozott Istenhez, és Isten kezébe bízta az apját. Miután kiengedték a börtönből, megtudta, hogy bár az apja állapota nagyon súlyos, és nem volt senki, aki gondoskodjon róla, a reumája fokozatosan javult. Rájött, hogy az ember testének állapota és az, hogy biztonságban van-e, Isten eleve elrendelésétől és szuverenitásától függ, és hogy az észszerű dolog az, ha aláveti magát Isten vezénylésének és elrendezéseinek, és Őrá bízza az apját. Ennek felismerésére Mu Hszi szívében nagy megkönnyebbülést érzett, és már nem aggódott és szorongott annyira.

Mu Hszi máshová akart menni a kötelességét végezni, de valahányszor meglátta a kimerült apját egy hosszú munkanap után, és eszébe jutott, hogy a vérnyomása is magas és egész nap szédül, Mu Hszi ismét ellentmondásos érzésekkel kezdett küzdeni, és arra gondolt: „Apám annyit szenvedett, hogy gondoskodjon rólam, talán otthon kellene maradnom, és még egy ideig gondját viselnem?” De ez azzal járt volna, hogy nem végezheti a kötelességét, és emiatt bűntudata volt. Mu Hszi gyakran vitte ezt az ügyet Isten elé imáiban, kérve Istent, hogy adjon neki elszántságot az igazság gyakorlásához. Később Mu Hszi elolvasott egy szakaszt Isten szavaiból, amely megmutatta neki a gyakorlás helyes útját a jövőbeli döntéseihez. Mindenható Isten azt mondja: „A gyermeki jámborság kimutatása a szülők felé az igazság? (Nem, nem az.) A szülőkkel szembeni gyermeki jámborság helyes és pozitív dolog, de miért mondjuk, hogy ez nem az igazság? (Azért, mert az emberek nem alapelvekkel tanúsítanak gyermeki jámborságot a szüleik iránt, és nem képesek tisztán látni, hogy valójában milyen emberek a szüleik.) Az, hogy valakinek hogyan kellene a szüleivel bánnia, az igazsággal van kapcsolatban. Ha a szüleid hisznek Istenben és jól bánnak veled, akkor gyermekinek kellene lenned velük? (Igen.) Hogyan vagy gyermeki? Máshogy bánsz velük, mint a testvérekkel. Mindent megteszel, amit mondanak, ha pedig idősek, akkor mellettük kell maradnod a gondjukat viselni, ami megakadályozza, hogy kimenj, és végezd a kötelességedet. Helyes ezt tenni? (Nem.) Mit kellene tenned ilyenkor? Ez a körülményektől függ. Ha még képes vagy gondoskodni róluk, miközben az otthonodhoz közel végzed a kötelességedet, és a szüleid nem tiltakoznak az Istenbe vetett hited ellen, akkor fiukként vagy lányukként eleget kell tenned a felelősségednek, és valamennyi munkával be kell segítened a szüleidnek. Ha betegek, gondozd őket; ha valami bántja, vigasztald őket; ha az anyagi helyzeted megengedi, vegyél nekik táplálékkiegészítőket, ami belefér a költségvetésedbe. Mit kellene választanod azonban, hogy mit tegyél akkor, ha elfoglalt vagy a kötelességeddel, és nincs senki, aki vigyázna a szüleidre, és ők is hisznek Istenben? Milyen igazságot kellene gyakorolnod? Mivel gyermekinek lenni a szülőkhöz nem az igazság, hanem csak emberi felelősség és kötelezettség, mit kellene tenned akkor, ha a kötelezettséged ütközik a kötelességeddel? (Előtérbe helyezem a kötelességemet; a kötelességet teszem az első helyre.) Egy kötelezettség nem szükségszerűen az ember kötelessége. A kötelesség végzését választani az igazság gyakorlása, míg a kötelezettség teljesítése nem az. Ha ilyen helyzetben vagy, akkor eleget tehetsz ennek a felelősségnek vagy kötelezettségnek, de ha a jelen környezet nem teszi lehetővé, akkor mit kellene tenned? Azt kellene mondanod: »Tennem kell a kötelességemet – ez az igazság gyakorlása. Ha gyermeki vagyok a szüleimhez, az a lelkiismeretem szerint való élet, ez pedig elmarad az igazság gyakorlásától.« Tehát előtérbe kell helyezned a kötelességedet, és fenn kell tartanod azt. [...] Melyik az igazság: gyermekinek lenni a szülőkhöz, vagy a kötelesség végzése? Természetesen az ember kötelességének végzése az igazság. Isten házában a kötelesség végzése nem egyszerűen arról szól, hogy az ember teljesíti a kötelezettségét és azt teszi, amit tennie kell. A teremtett lény kötelességének végzéséről szól. Ebben rejlik Isten megbízatása; ez a te kötelezettséged, a te felelősséged. Ez egy valódi felelősség, ami az, hogy tegyél eleget a felelősségednek és kötelezettségednek a Teremtő előtt. Ez a Teremtő követelménye az emberekkel szemben, és ez az élet nagy ügye. A gyermeki tisztelet tanúsítása a szülők felé azonban csupán a lány vagy a fiú felelőssége és kötelezettsége. Ez biztosan nem Isten megbízatása, és még kevésbé van összhangban Isten követelményével. Ezért a gyermeki tisztelet tanúsítása a szülők felé, valamint az ember kötelességének végzése közül kétségkívül a kötelesség végzése az, és egyedül az, ami az igazság gyakorlása. Az ember kötelességének végzése teremtett lényként az igazság, és ez egy szent kötelesség” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi az igazságvalóság?). Mu Hszi megértette Isten szavaiból, hogy a szülőkkel való törődés pozitív dolog és a gyermek felelőssége, de ez csupán az, amit egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek meg kell tennie, és nem jelenti azt, hogy ezzel az igazságot gyakorolja. Az ember csak egy teremtett lény kötelességének végzésével gyakorolja az igazságot. Amikor a kötelessége nem ütközik a szülei iránti gyermeki kötelességtudattal, minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy gondoskodjon az apjáról, többet beszélgessen vele, és segítsen enyhíteni az aggodalmait, mivel ez volt a gyermeki felelőssége. De amikor a kötelességét kellett végeznie, és nem tudott az apja mellett lenni, hogy gondoskodjon róla, Istenre kellett bíznia az apját. Teremtett lényként a felelőssége és kötelezettsége az volt, hogy végezze a kötelességét és teljesítse a küldetését. Ez jelentette az igazság gyakorlását, és ezt kellett tennie. Mu Hszinek ezután eszébe jutott a két és fél év, amit a börtönben töltött. A szenvedés és a tehetetlenség közepette találkozott ott egy nővérrel, és lehetőségük nyílt segíteni és támogatni egymást, valamint közösen beszélgetni Isten szavairól. Isten szavainak megvilágosítása és útmutatása révén jutott túl fokozatosan a nehézségeken. Mu Hszi úgy érezte, hogy Isten gondoskodott róla, oltalmazta őt, és oly sok kegyelemmel bánt vele, és ha a testi érzelmeit a kötelessége elé helyezné, az valóban lázadás lenne. Ennek felismerése után Mu Hszi imádkozott, és minden aggodalmát és gondját Istenre bízta. Befejezte az otthon elvégzendő házimunkákat, majd vett néhány táplálékkiegészítőt, gyógyszert és egyéb szükséges dolgot az apjának. Ezt követően Mu Hszi beszélt az apjával, majd elutazott, hogy a kötelességét végezze.

Később Mu Hszi meghallgatta testvérei tapasztalati bizonyságtételeit arról, hogyan kell a szülőkkel bánni, és ez elgondolkodtatta őt. Arra gondolt, hogy kiskorától az apja töltötte be mindkét szülő szerepét a nevelésében, és milyen nagy áldozatokat hozott érte. Úgy érezte, hogy óriási hálával tartozik neki, és valahányszor nem tudott apja mellett lenni, hogy gondoskodjon róla, úgy érezte, hogy nem tett eleget a gyermeki felelősségének, az apja lekötelezettjének érezte magát, és lelkiismeret-furdalása volt. Most, hogy apjától távol végezte a kötelességét, ez gyakran hatással volt az állapotára, korlátozta is őt, és tudni akarta, hogyan oldja meg ezt a problémát. Keresés és elmélkedés közben rátalált Isten szavainak erre a szakaszára: „A nem hívők világában van egy mondás: »A varjak azzal fizetnek meg az anyjuknak, hogy etetik őt, a bárányok pedig letérdelnek, hogy tejet kapjanak az anyjuktól.« Ez a mondás is van: »Aki nem hálás a szüleinek, az alantasabb, mint egy vadállat.« Milyen grandiózusan hangzanak ezek a mondások! Valójában az a jelenség, amelyet az első mondás említ, vagyis hogy a varjak azzal fizetnek meg az anyjuknak, hogy etetik őt, a bárányok pedig letérdelnek, hogy tejet kapjanak az anyjuktól, valóban létezik, ezek tények. Ezek azonban egyszerűen csak az állatvilágon belüli jelenségek. Csupán egyfajta törvények, amelyeket Isten állított fel a különféle élőlények számára, és amelyeket mindenféle élőlény, beleértve az embert is, betart. Az a tény, hogy mindenféle élőlény betartja ezt a törvényt, tovább szemlélteti, hogy minden élőlényt Isten teremtett. Egyetlen élőlény sem szegheti meg ezt a törvényt, és egy élőlény sem tudja meghaladni. Még az olyan viszonylag vérszomjas ragadozók, mint az oroszlánok és a tigrisek is táplálják az utódaikat, és nem harapják meg őket, mielőtt azok elérnék a felnőttkort. Ez egy állati ösztön. Legyen szó bármelyik fajról, akár vad, akár kedves és szelíd, minden állat rendelkezik ezzel az ösztönnel. Mindenféle teremtmény, beleértve az embert is, csak ennek az ösztönnek és ennek a törvénynek a betartása révén szaporodhat és maradhat fenn. Ha nem tartanák be ezt a törvényt, vagy nem lenne meg bennük ez a törvény és ez az ösztön, akkor nem lennének képesek szaporodni és túlélni. Nem létezne a biológiai lánc, sem ez a világ. Nem igaz? (De igen.) Az, hogy a varjak azzal fizetnek meg az anyjuknak, hogy etetik őt, a bárányok pedig letérdelnek, hogy tejet kapjanak az anyjuktól, pontosan azt bizonyítja, hogy az állatvilág tartja magát ehhez a törvényhez. Mindenféle élőlény rendelkezik ezzel az ösztönnel. Amint utódok születnek, a faj nőstény vagy hím egyedei gondozzák és táplálják őket, amíg felnőtté nem válnak. Mindenféle élőlény képes eleget tenni az utódaival szembeni felelősségének és kötelezettségének, lelkiismeretesen és kötelességtudóan nevelve a következő generációt. Az emberek esetében ennek még inkább így kellene lennie. Az emberiség az embereket magasabb rendű állatoknak nevezi – ha ők nem tudják betartani ezt a törvényt, és hiányzik belőlük ez az ösztön, akkor az emberek alacsonyabb rendűek az állatoknál, nem igaz? Ezért nem számít, hogy a szüleid mennyire gondoztak, amíg felneveltek, és mennyire tettek eleget a felelősségüknek veled szemben; csak azt tették, amit a teremtett ember képességeinek keretein belül meg kellett tenniük – ez volt az ösztönük. [...] Van néhány különleges állat is, mint a tigrisek és oroszlánok. Amikor ezek az állatok felnőttkorba lépnek, elhagyják szüleiket, néhány hím még riválissá is válik, harap, verseng és harcol, ha szükséges. Ez normális, ez törvény. Nem az érzéseik irányítják őket, és nem az érzéseik közepette élnek, ahogy az emberek, akik ezt mondják: »Meg kell hálálnom a szüleimnek a kedvességüket, viszonoznom kell nekik – engedelmeskednem kell a szüleimnek. Ha nem tanúsítok gyermeki jámborságot irántuk, mások elítélnek, szidnak engem, és a hátam mögött kritizálnak majd. Nem tudnám elviselni ezt!« Az állatvilágban nem mondanak ilyeneket. Az emberek miért mondanak ilyen dolgokat? Azért, mert a társadalomban és az embercsoportokon belül különféle helytelen eszmék és megegyezések vannak. Miután ezek a dolgok befolyásolták, szétmarták és megrohasztották az embereket, a szülő-gyermek kapcsolat különféle értelmezési és kezelési módjai alakulnak ki bennük, és végül úgy bánnak a szüleikkel, mint a hitelezőikkel – olyan hitelezőkkel, akiknek egész életükben soha nem lesznek képesek törleszteni. Még olyan emberek is vannak, akik a szüleik halála után az egész életükben bűntudatot éreznek, és méltatlannak vélik magukat a szüleik jóságára egy olyan dolog miatt, amit tettek, és ami nem tette boldoggá a szüleiket, vagy ami nem úgy ment, ahogy a szüleik akarták. Mondd meg Nekem, nem túlzás ez? Az emberek az érzéseik közepette élnek, ezért csak az ezekből az érzésekből fakadó különféle elgondolások tolakodhatnak be és zavarhatják meg őket. Az emberek olyan környezetben élnek, amelyet a romlott emberiség ideológiája tarkít, ezért különféle megtévesztő eszmék férkőznek beléjük és zavarják meg őket, melyek miatt életük kimerítő és kevésbé egyszerű, mint a többi élőlényé. Jelenleg azonban, mivel Isten munkálkodik, és mivel Ő kifejezi az igazságot, hogy elmondja az embereknek mindezen tények igazságát, és hogy képessé tegye őket az igazság megértésére, miután megérted az igazságot, ezek a megtévesztő eszmék és nézetek többé nem fognak terhelni téged, és többé nem szolgálnak majd útmutatóul a szüleiddel való kapcsolatod kezelésére. Ezen a ponton az életed nyugodtabbá fog válni” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Mu Hszi elgondolkodott Isten szavain, és megvilágosodott. Kiderült, hogy mindenféle teremtmény képes figyelmesen gondoskodni és felelősségteljesen nevelni az utódait. Ez egy olyan alapelv és törvény, amelyet Isten minden élőlény számára elrendelt, és ez egy ösztön, amelyet Istentől kaptak. Ahogyan a vad tigrisek és oroszlánok, amikor kölykeik még éretlenek és képtelenek egyedül túlélni, gondosan nevelik és védelmezik őket, élelmet keresnek számukra, és mindent megtesznek, hogy biztonságos és kényelmes környezetet biztosítsanak növekedésükhöz. Ha nem követik ezt a túlélési alapelvet, és nem gondoskodnak kölykeikről a születésük után, akkor a következő generációjuk nem maradhat fenn, és az egész állatvilágban az új élet folytonossága összeomlik. Az emberekkel is ugyanez a helyzet. Mielőtt gyermekeik önállóan tudnának élni, a szülők teljes szívükből nevelik és gondozzák őket, ezért még sok nehézséget is elviselnek, de ezzel csupán szülői felelősségüknek és kötelezettségüknek tesznek eleget, és csupán azokat a túlélési alapelveket követik, amelyeket Isten minden élőlény számára elrendelt, és ez nem minősül kedvességnek. Mu Hszinek az is eszébe jutott, hogy ahogy a gyerekek felnőnek, az iskolák és a családok beléjük nevelik azt a nézetet, hogy „aki nem hálás a szüleinek, az alantasabb, mint egy vadállat”. Ennek az volt a rejtett értelme, hogy mivel az állatok felnőtt korukban meghálálják szüleik gondoskodását, egy embernek még hálásabbnak kell lennie, és viszonoznia kell szülei nevelő kegyét. Ha valaki erre képtelen, akkor hiányzik belőle az emberi mivolt és minden emberi érzés. Mivel gyermekkora óta ebben a szellemben nevelték, Mu Hszi mindig is jószívűségnek tekintette az apja felelősségét és kötelezettségeit a nevelésében, és úgy bánt apjával, mintha a hitelezője lenne. Valahányszor arra gondolt, hogy nem tudja viszonozni apja nevelő kegyét, bűntudatot és vádat érzett a szívében, és úgy érezte, hiányzik belőle a lelkiismeret. Bár tudta, hogy a kötelessége az a felelősség, amelyet teremtett lényként teljesítenie kell, továbbra is téves nézetek kötötték gúzsba és korlátozták, és azon kapta magát, hogy hajlandó félredobni a lehetőséget, hogy a kötelességét végezze, és az igazságra törekedjen. Ezzel pedig fellázadt Isten ellen, és elárulta Őt! Mu Hszi látta, milyen szánalmas, ha valakinek nincs helyes nézőpontja a dolgokról, és teljesen képtelen különbséget tenni a pozitív és a negatív között. Mu Hszi rájött, hogy az életét Istentől kapta, és Isten eleve elrendelése és szuverenitása nélkül még a világon sem lenne, nemhogy biztonságban felnőtt volna, és az a tény, hogy a családjába született apja őszinte gondoskodásával, szintén Isten szuverenitásának és elrendezéseinek része. Hálásnak kellett volna lennie Isten kegyelméért ahelyett, hogy bármelyik ember adósának érezte volna magát. Ennek felismerése után Mu Hszi így imádkozott Istenhez: „Istenem, mindezekben az években téves, hagyományos eszmék kötöttek gúzsba, és apám felelősségét mindig jószívűségnek tekintettem. Ez oda vezetett, hogy korlátozva éreztem magam, és bűntudatom volt, amikor nem tudtam gondoskodni róla, és figyelmen kívül hagytam a kötelességemet. Istenem, nem akarok többé lázadni Ellened. Bűnbánatot akarok tartani Előtted.”

Mu Hszi ezután elolvasott egy másik szakaszt Isten szavaiból: „Először is, az emberek többsége részben olyan átfogó, objektív körülmények miatt dönt a hazulról való elköltözés mellett a kötelességei teljesítése végett, amelyek miatt szükség van arra, hogy elhagyják a szüleiket; nem tudnak a szüleik mellett maradni, hogy gondjukat viseljék és kísérgessék őket. Nem szándékosan döntenek a szüleik elhagyása mellett; ez az objektív ok. Másfelől – szubjektíven szólva – nem azért mész el végezni a kötelességeidet, mert el akartad hagyni a szüleidet és mert menekülsz a feladataid elől, hanem Isten hívása miatt. Ahhoz, hogy együttműködj Isten munkájával, elfogadd az Ő hívását és végezd egy teremtett lény kötelességeit, el kellett hagynod a szüleidet, nem volt más választásod; nem maradhattál mellettük, hogy kísérgesd őket és a gondjukat viseld. Nem azért hagytad el őket, hogy kibújj a feladataid alól, igaz? Azért hagyni el őket, hogy kibújj a feladataid alól vagy azért hagyni el őket, hogy válaszolj Isten hívására és végezd a kötelességeidet, két különböző természetű dolog, nem igaz? (De igen.) A szívedben érzelmi kötelékek és gondolatok fűznek a szüleidhez; az érzéseid nem üresek. Ha az objektív körülmények megengedik, és mellettük tudsz maradni, miközben a kötelességeidet is végzed, akkor hajlandó lennél mellettük maradni, rendszeresen gondoskodni róluk és teljesíteni a feladataidat. Ám objektív körülményekből adódóan el kell hagynod őket; nem maradhatsz mellettük. Nem arról van szó, hogy ne akarnád teljesíteni gyermeki feladataidat, hanem hogy nem tudod. Hát nem más természetű dolog ez? (De igen.) Ha azért költöztél el hazulról, hogy ne kelljen hűségesnek lenned és teljesíteni a feladataidat, akkor az hűtlen és emberi mivolt nélkül való dolog. A szüleid felneveltek, te pedig alig várod, hogy kitárhasd a szárnyaid, és mielőbb kirepülhess. Nem akarsz találkozni a szüleiddel, a legkevésbé sem érdekel, ha azt hallod, hogy valamilyen nehézséggel találkoztak. Még ha van is módod rá, nem segítesz rajtuk; úgy teszel, mintha nem is hallottál volna róla, és nem érdekel, mit mondanak rólad mások – egyszerűen nem akarod teljesíteni a feladataidat. Ez hűtlenség. De vajon ez most a helyzet? (Nem.) Sokan elköltöztek a megyéjükből, a városukból, a tartományukból, de akár még az országukból is azért, hogy végezzék a kötelességeiket; immár a szülővárosuktól messze élnek. Azonkívül, különböző okokból nem is kényelmes a számukra kapcsolatban maradni a családjaikkal. Alkalmanként, ha a szülővárosukból származó emberekkel találkoznak, érdeklődnek náluk a szüleik hogyléte felől, és megnyugvással hallják, hogy még mindig egészségesek és elboldogulnak. Valójában nem vagy hűtlen; nem jutottál még el arra a pontra, hogy ne lenne emberi mivoltod, azaz hogy ne is akarnál törődni a szüleiddel vagy teljesíteni a feladataidat irányukban. Különféle objektív okok miatt kell ilyen döntést hoznod, úgyhogy nem vagy hűtlen. [...] Összességében tehát van az emberek lelkiismeretében egyfajta tudatosság a szüleik irányában teljesítendő feladatokat illetően. Függetlenül attól, hogy ez a tudatosság milyen hozzáállást alakít ki az emberben a szülei iránt, akár aggodalmat, akár azt, hogy úgy dönt, mellettük marad, nem kell, hogy bűntudata legyen vagy furdalja a lelkiismeret, csak mert objektív körülmények miatt nem tudja teljesíteni a feladatait a szülei felé. Ezeknek a kérdéseknek – akárcsak más hasonlóknak – nem kell gonddá válniuk az emberek istenhívő életében; el kell engedniük azokat. Ilyen helyes megértésekkel kellene bírniuk az embereknek ezeket a szülők irányában teljesítendő feladatokkal kapcsolatos témákat illetően, és nem kellene többé korlátozva érezniük magukat” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (16.)). Isten szavaiból Mu Hszi megértette, hogy az, hogy nem tud otthon lenni, hogy gondoskodjon apjáról, nem gyermeki hálátlanság, mert nem arról van szó, hogy nem akar eleget tenni a felelősségének, hogy gondoskodjon az apjáról, és vele maradjon, hanem inkább azért van, mert a KKP üldözése és letartóztatása kényszeríti arra, hogy távol legyen a családjától. Ezenkívül teremtett lényként végeznie kell egy teremtett lény kötelességét, és teljesítenie kell a felelősségét és a kötelezettségeit. Mu Hszinek eszébe jutottak a szentek a korszakok során, akik hátrahagyták szüleiket és családjukat, hogy utazzanak, népszerűsítsék az Úr Jézus evangéliumát, munkálkodjanak azért, hogy bizonyságot tegyenek mellette, és hirdessék azt, végül lehetővé téve, hogy népszerűsítsék az Úr Jézus evangéliumát a világ minden szegletében, és sokan elnyerjék az Úr üdvösségét. Áldozataik és fáradozásaik a jóság cselekedetei és a legigazságosabb ügy voltak. Most van a királyság evangéliuma terjesztésének döntő időszaka, és sokan vágynak Isten megjelenésére, akik sötétségben élnek, nem hallották Isten hangját, és Mu Hszi tudta, hogy hozzá kell járulnia az evangélium terjesztésének munkájához. Mikor ezt felismerte, Mu Hszi sokkal felszabadultabbnak és nyugodtabbnak érezte magát, többé nem élt apjával szembeni adósságérzettel, és még inkább a kötelességének szentelte a szívét.